*** Frissítve: az egyház reakciója az írás végén olvasható. *** Lilára vert egy öreget az unitárius pap Újszékelyen, vádolják a helyiek. A pap tagad, de a falubéliek szerint veri a feleségét, a pásztorokat, szolgákat, és az állatokat is. És nem csak ver, hanem átver mindenkit. Az egyház mélyen hallgat.

Érkezik a hír, hogy az újszékelyi pap megvert egy 70 éves öregembert. Eleinte az áldozat, Muszka Jóska bácsi elzárkózik a sajtótól, de aztán ügyvédjével való egyeztetés után megkeres, hogy foglalkozzak az ügyével.

Egy szép vasárnap reggelen lemegyek Újszékelyre. Amint parkolok, a sáncba csúszik az egyik kerekem. Jó pár percbe telik, mire a Jóska bácsi által hozott két deszkával kiszedjük az autót a sánc kanálisszagú iszapjából. Azért kanálisszagú, mert itt a sánc a kanalizálás, sokan oda engedik a szennyvizüket.

Újszékely idén már egyszer elhíresült, mikor Borboly Csaba megyei tanácselnök Facebookján kihirdette, hogy kamu volt a 2016-os kampányátadás, amikor a vízhálózatot úgy adták át, hogy volt pánkó, koccintás, „spriccolták” a vizet, de a hálózat nem működött, az ünnepélyesen megnyitott vízcsapba a szomszédos kútból nyomatták búvárpumpával a vizet. Ez aranyos, vicces kis történet, de amiért most érkeztünk, már nem az.

Muszka Jóska bácsi azt állítja, hogy Jakab Zsolt Mihály tiszteletes jól elverte egy kapanyél vastagságú karóval. A karját odatartva védte a fejét, ezért a karját verte ripityára. De a feje is kapott, azóta sem érzi jól magát. A bal fülével nem hall rendesen. A csuklója fáj, ropog, el van repedve.

Jóska bácsi lába sem néz ki jobban, mint a karja. Amint ült a traktorban, és a tiszteletes kintről ütötte a karóval, a legtöbb ütés a combján landolt.

Ahogy odajött a traktorhoz, egyből kezdte is ütni, meséli Jóska bácsi, és folyamatosan ütötte, amíg el nem menekült. Sorozatosan „nyírta az ütéseket”, és kiáltotta, hogy „Megölöm! Megölöm!”

Úgy megverte Jóska bácsi lábát, hogy hazafelé még kuplungolni sem tudott. A combján sebhelyek is vannak, azok úgy keletkeztek, hogy miután a karó eltörött a verésben, a hegyes végével oda-odaszúrt a pap a lábába.

Hogy mekkora ütéseket mért rá a tiszteletes, az látszik egy eltévedt ütésből, amely a traktorra ment, nem az öregre. A traktor bádogja meghajlott tőle. „Áldott szerencsém, hogy a traktorban voltam, mert ha nem, agyonütött volna” – mondja Jóska bácsi.

Végül úgy szabadult meg, hogy rükvercbe tette a traktort, és serítette jobbra, be a sáncba. Könnyebb lett volna, ha előre megy, de előre nem mert menni, nehogy a nagy kerékkel agyonnyomja a papot.

A verés úgy történt, meséli Muszka Jóska bácsi, hogy ő ment a traktorral a mezőre. Meglátta, hogy az egyik telkére bejáró út fel van szántva, és villanypásztor van kihúzva az úton keresztbe, kapu nélkül. Tavaly is volt villanypásztor ott, mondja, de tavaly a tiszteletes hagyott kaput, és nem szántotta fel az utat, tehát ő rá tudott járni a telkére.
A tiszteletes az egyik fiával és az egyház karbantartójával ott dolgoztak, épp szerelték a villanypásztort. Ő megkérdezte tőle, hogy „Tiszteletes úr, miért szántotta fel az utat?”

Mire a tiszteletes azt válaszolta, hogy „Ha nem takarodik el, agyonütöm!” Majd odament hozzá, és egy villanypásztor-karóval elkezdte csépelni.

Jóska bácsi szerint a pap azért szántotta be és zárta le az utat, mert el akarja őt lehetetleníteni, hogy ne tudjon rájárni a területére, és adja azt el. Sok az állata a papnak, kevés a területe, földre van szüksége.

A most felszántott út tisztán látszik egy régebbi ortofotón.

Mivelhogy a furkósbotnak két vége van, és nem mindegy, hogy melyik oldalán állsz, meg szerettem volna tudni a bántalmazó történetét is, mert lehet, hogy az másképpen hangzik. Vajon mi hozta ki ennyire a sodrából a tiszteletest, hogy csak úgy nekiesett egy karóval Jóska bácsinak?

A pap tagad és zsarolni akar

„Nem tudom, hogy miről van szó” – mondja Jakab Zsolt Mihály unitárius lelkész első kérdésemre, hogy miért verte meg Muszka Jóska bácsit. Majd kiegészíti: „én nem foglalkoztam vele”, „én nem találkoztam vele”. „nem tudok róla semmit”. Sőt, azt is állítja később, hogy én vagyok az első, akitől hallja, hogy ő esetleg megverte Jóska bácsit. Eddig nem hallotta, becsszó, a rendőrségre is felhívták, de nem mondták, hogy miért hívták fel.

„És akkor itt most be is fejezhetjük a beszélgetést” – zárja le első kérdésem után nagyképűen, zsebredugott kézzel, kihúzott mellel, huncutul mosolyogva a tiszteletes a kérdéseim sorát. Majd röviden odavet egy zsarolást, kaján vigyorral:

„Annyit mondjon el Muszka Jóska bácsinak, ha már magát küldte, hogy elég sok olyan dolga van, amit nyilvánosságra lehet hozni. Szennyes van. Tudunk teregetni szennyest mindenféleképpen.”

Fel is sorolja, mivel zsarolná meg Jóska bácsit: autókat javít engedély nélkül, a pincéje teli van motorinával illegálisan, van egy lopott varrógépe, ami el van rejtve otthon a házban, és vannak kurvás ügyei. „Én is vittem őt a kurvákhoz, ketten voltunk a kurvákhoz.” Jóska bácsi megzsarolta, hogy nem javítja meg az autóját, ha nem viszi a kurvákhoz, állítja a pap.

A legfőbb vádpont az autójavítás, és erre bizonyítéknak az én autóm javítását szánja. „Ma reggel is magának feketén javított” – mondja, majd ismétli meg több formában a beszélgetés alatt. Nem javította az autómat, mondom, csak két deszkát hozott, hogy a sáncból ki tudjam szedni. Ő látta, mondja a tiszteletes hitvány vigyorral, az autó fel volt emelve és az öreg javította. Ezt ismételgeti többször, mint egy huncut gyermek, aki bosszantani akar. Elég gyermeteg csel. Ha a többi vádpontja is ekkora hazugság, mint az én autóm javítása, akkor nehéz lesz ezzel megzsarolnia Jóska bácsit.

Később átadom Jóska bácsiéknak a papi üzenetet. Jóska bácsi azt mondja, neki nincs titkolnivalója, nem fél a zsarolástól. Felesége, Ilona hozzáteszi: be jó lenne, ha tele lenne a pincéjük motorinával, a traktor sokat eszik.

Engedélyt kérek a tiszteletestől: készíthetek róla képet a cikkhez? „Nem, nem járulok hozzá semmihez. S megkérem, hogy ha lehet, akkor kerülje ezt a témát, mert fölösleges.”

„Jobb, ha kitépi azt a lapot” – teszi hozzá a pap mellett álldogáló egyházi alkalmazott a noteszemre bökve a fejével, miközben elbúcsúznak, és eloldalognak a papilak felé.

Kifele jöttömben még ott találom őket az udvaron, pár szót váltunk. El szeretném kérni a tiszteletes telefonszámát, de nem adja meg. Megadnám a sajátomat, hogy legyen meg, ha mégis szeretne beszélni, de nem fogadja el.

A papbácsi megfélemlítő gépezete

A tiszteles viselkedését mindvégig paphoz méltatlannak, sőt bután agresszívnek éreztem. Kezdve attól, hogy milyen undorral nézett végig tetőtől talpig engem, mikor bejött az imaterembe. Folytatva azzal, hogy az istentisztelet végén kézfogás helyett rámförmedt a hívek előtt, szikrázó szemekkel, hogy mit keresek itt, és töröljem le a (nem létező) hangfelvételt a telefonomról. Azzal, ahogy pökhendi módon, zsebredugott kézzel, kidüllesztett mellel, flegma vigyorral az arcán beszélt velem, s próbálta megzsarolni rajtam keresztül Jóska bácsit. Azzal, hogy nem adta meg az elérhetőségét, illetve nem járult hozzá semmiféle fotóhoz, és kért, hogy kerüljem a témát.

És legfőképpen azzal, hogy érkezésemtől távozásomig végig követtetett a faluban, és ezt beszélgetésünk alatt végig éreztette, egyféle megfélemlítésként, hatalomfitogtatásként. Már az istentisztelet utáni beszélgetésen ismételten felhozta, büszkeséggel a szemében, hogy „rég itt van a faluban”, vagy „reggel nyolctól itt van a faluban, Jóska bácsi javította a kocsiját magának reggel 8 óra pár perckor.”

Később, amikor emberekhez megyek be beszélgetni, cseng a beszélgetőtársam telefonja, felveszi, „igen, tiszteletes úr, igen, az újságíró itt van nálam”. Képes végig követtetni a faluban, és felhívni azokat, akik szóba állnak velem, megfélemlíteni őket. Volt, aki a telefonhívás után már nem mondta el azt, amit két nappal azelőtt bátran elmondott egy falustársának.

A képen látható fiatalember végig követ a faluban, és egy adott pillanatban kérkedően lefotóz. Hú, nagyon megijedtem, most van fotó arról, hogy itt jártam. A megfélemlítésnek ez a gyerekes szintje inkább vicces, mint ijesztő, ugyanakkor fárasztó. El kell mennem a faluból pár órára, majd visszatérnem ahhoz, hogy nyugodtan tudjak emberekkel beszélgetni, telefonálós nyomás nélkül.

Mikor harmadszor térek vissza Újszékelyre, tíz napra rá, nagyon meglepődöm. A cigánysoron parkolok, és amint álldogálok az autóm mellett, elmegy mellettem egy biciklis néni, csak úgy odaszól: „a Papbácsi jó ember, Muszka Jóska rossz”. Pár másodperc múlva arra sétál egy másik hölgy, s csak úgy odaveti: „a tiszteletest ne kritizálja senki, mert jó ember!” Honnan ismernek engem a nénik, honnan tudják, mit kell nekem mondaniuk?

Szóba állok ott pár nővel, és meglepő módon folynak belőlük azok az érvek, amelyekkel a papbácsi ígérte, hogy zsarolni fogja Jóska bácsit. Az autószereléstől a kurvákig mind ugyanazt ismétlik. Kérdem, honnan tudják mindezt. Hát, hallották. Jó. Szóval a gépezet beindult, a falu befolyásolható felét felkészítették az érdeklődők fogadására.

Jól megsiratja az embereket

Mikor kérdem a körém gyűlt hölgyeket, hogy mit jelent az, hogy jó a pap, egyik hölgy nagyon tisztán megfogalmazza, amivel aztán sokan egyetértenek: „Jól végzi a munkáját, akármilyen temetésen jól megsiratja az embereket, ilyen a környéken több nincs.”

Ezt a falu papellenes fele is elismeri: „Olyan szép beszéde van, hogy papnak a környéken olyan nincsen. De a viselkedése nem papnak való.”

A faluban emberekkel elbeszélgetve kiderül, eléggé megosztó személyiség a tiszteletes. Ilyeneket mondanak róla a nénik:
„Mindenkivel csúfoskodik.”
„Mátéfi Jolánék el kellett költözzenek a faluból, mert csúfoskodott.”
„Ötnek fizetjük a bért, s mégsem tudok menni a templomba, mert nem bírom hallgatni. Mindenkivel mocskolódik.”
”Az emberek szégyellnek menni a templomba, hiszi-é?”
„Üzeni a híveknek, hogy menjenek közmunkázni, és vigyenek 100 lejt adományba.”
„Hogy szabják meg az adományt? Hogy mondhat olyat a pap, hogy »ha nem adják, behajtom«?”
„Hogy ilyen dolgokat csinál, nem mennek az emberek a templomba.”

Az istentiszteleten összesen tízen voltunk, abból pár konfirmáló a hozzátartozóival, és pár öreg néni unokástól. Nem nagy, de nem is rekordalacsony részvétel, unitárius körökben egyébként sem annyira divat templomba járni, mint más felekezeteknél.

Az unió pénzelte nagyfiú nagyképűsége

Nemcsak a hívek panaszkodnak a pap viselkedésére, hanem az egyháztanácsosok is, főleg akik felmondtak.

Az utcán fotózva találkozom egy idősebb emberrel, aki azt állítja, hogy presbiter volt, de pár évvel ezelőtt kilépett, mert a „cigöniát nem bírta”. A pap nagyon csúnyán viselkedett vele. „Amilyen szerencsétlen volt ez a pap, amikor idejött! Hogyan segítettük őt, ki amivel tudta! S akkor egyből, mint a gomba, a szarból kinőttek. S most ver meg mindenkit. ”

„Ha az Unió pénzén megnőttem, akkor agyon kell, hogy üssem a híveimet?” – kérdi a volt presbiter, aki hallott Muszka Jóska megveréséről, nem úgy, mint a tiszteletes. „Hát ez nem pap” – teszi hozzá.

Egy másik, a paphoz egykor közel álló ember meséli: „Annak idején, amikor idejött, még biciklije sem volt. Most, hogy béjött ez az uniós demokrácia, nagyfiú lett.”

Egy másik volt egyháztanácsos, Murvai József hosszasan mesél a pap viselt dolgairól. Ő karbantartóként is dolgozott az egyháznál, és 2020-ban hagyta ott az egyháztanácsosságot, ugyancsak a lelkész viselkedése miatt.

Régen sem volt teljesen rendben, mindig nagy mellénye volt abból kifolyólag, hogy komája volt a rendőrnek, Ungureanunak, komája Rafainak, és jóban volt Borboly Csabával, aki rendszeresen jár ide flekkenezni. Egy volt egyházi alkalmazott szerint folyton azzal dicsekszik, hogy „amíg az RMDSZ a polcon van, nekem addig semmi bajom nem lehet”.

Jakab Zsolt Mihály tiszteletes, Borboly Csaba megyei tanácselnök és Balló Zoltán polgármester egy tisztára mosó Borboly-közvetítésben.

Egy másik megfogalmazás szerint „Itt Hargita megyében el van nyúlva a keze a papnak.” Baráti kapcsolatainak köszönhetően még megyei tanácsos is volt, mondják.

Itt, Keresztúr környékén igen fontos viszonynak számít a komaság. Aki szeretné ezt mélyebben megérteni, olvassa el Gumibottal verekednek és lenyúlt halat árulnak a keresztúri kiskirályok című anyagunkat Rafai és Borboly egy másik komájának verekedéséről.

Régen is nagy helyen érezte magát a pap, mesélik a hívek, de az igazán nagy változást az uniós pénzek hozták, az APIA által utalt mezőgazdasági támogatások.

A föld nélküli földesúr

A helybéliek tudják, hogy a tiszteletes sokat kaszált az APIA-pénzekből, de senki nem tudja, pontosan mennyit. Nyomozásunkat a vagyonbevallásával kezdjük. Mivel megyei tanácsos volt, vagyonbevallásnak lennie kell.

A megyei tanács oldalán az archív vagyonnyilatkozatos oldal linkje nem működött, ezért írtam a megyei tanácsnak, hogy küldje el az elmúlt mandátum összes vagyonbevallását. A megyei tanács határidőn belül válaszolt, a bevallásokat nem küldték el, de küldtek egy linket a régi román oldalukra, ahol fent vannak ezek a dokumentumok.

A levelet Rafai Emil, a tiszteletes komája írja alá. Az adott linken Jakab Zsolt Mihály tiszteletes neve nem szerepel, vagyonnyilatkozatai sem. Vagy letörölték most, vagy fel sem rakták. Zsákutca volt, de legalább megtudtuk, hova menekítette Rafai komát Borboly koma, miután szegény kiesett a keresztúri polgármesteri székből.

Szerencsére van nekünk más forrásunk is a vagyonnyilatkozatokhoz, mint a megyei tanács. Ez nem teljes, de nem is annyira komafüggő. Onnan sikeresen előkaparok egy 2016-os tanácsosjelölti és egy 2017-es megyei tanácsosi nyilatkozatot. Sajnos több nincs ott, így a kánaán legszebb éveit nem követhetjük ebből nyomon. De már ez a két nyilatkozat is szépen megnyitja a szemünk.

A 2016-osban Jakab Zsolt Mihály azt nyilatkozza, hogy előző évben 24 000 lejt vett fel támogatásként az APIA-tól.

Ugyanabban a nyilatkozatban a területeknél egy 7 áras beltelek szerepel, mezőgazdasági terület semmi.

2017-es nyilatkozatában már 94 000 lej szerepel a 2016-os mezőgazdasági támogatásokból.

Míg a területek bevallásából kiderül, hogy 2016-ban még mindig nem volt egyetlen négyzetméter mezőgazdasági területe sem.

(Frissítés 2021.07.27.: Kiástuk a megyei tanács oldaláról Jakab vagyonbevallását. Ami nem a tanácsosok között volt, hanem a hivatali személyzet mappájában. Tehát tévedtem, mikor azt állítottam, hogy nincs fent a bevallása. Jakab valószínűleg tanácsadóként dolgozott a megyei tanácsnál, a bevallásában a funkciójánál "consilier" szerepel. Románul a consilier tanácsost és tanácsadót is jelent. A 2016-os bevallása tanácsosjelöltként volt kötelező, a 2017-es már tanácsadóként. Hogy kinek volt a tanácsadója, ez ejsze hamarosan kiderül.)

Az országos APIA-tól kikértem a számokat, melyik évben mennyi támogatást kapott a tiszteletes. Nagyon rendesek az APIA-sok, mindent megtesznek, hogy előkaparják nekem a számokat a végtelen táblázatokból, végül kétheti levelezés és a negyedik szűrés után a következő számokat küldik át:

Ez nem biztos, hogy a teljes összeg, lehet, hogy ennél többet kapott, de ennyit sikerült előkaparjanak az adatbázisból, s összesítsenek. Tehát minimum ennyit biztos, hogy kapott.

Nézzük a 2017-es évet, mert az egy jó évnek tűnik, s azt már ismerjük az adóbevallásból is. Papunk abban az évben az APIA-tól 135 ezer lejt kap, fizetésből minimum 18 ezret, ez összesen 153 ezer lej.

Sok ez vagy kevés? Borboly Csaba megyei tanácselnök éves fizetése 2017-ben 97 ezer lej volt. Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök fizetése 119 ezer lej, Románia miniszterelnökének fizetése 130 ezer, Klaus Johannis államelnök fizetése 133 ezer. Ezeket könnyű kiszámolni a 284/2010-es törvény melléklete alapján.

Tehát papunk másfélszer annyit keresett, mint a megyei tanács elnöke, és csak az általa kapott mezőgazdasági támogatás értéke meghaladja a püspöke fizetését. Úgy, hogy saját tulajdonú mezőgazdasági területe nem volt.

Bitorolja az emberek földjét

Hogyan lehet elérni azt, hogy az ember egy államelnöki fizetést összegyűjtsön területalapú támogatásokból, miközben nincs saját területe? Úgy, hogy bérli a földeket. Vagy nem is bérli, csak használja, és berakja támogatásba.

Emberek panaszkodnak, hogy az ő területüket a pap csak úgy használja, engedély nélkül. „Hát nem mer szólni senki semmit, mert pap. Ezért bitorolhatja a mások területét” – mondja egy kárvallott.

Murvai Virgina néni a birtoklevelét mutogatja. A kaszálót a pap elfoglalta, mondja. Az adót a néni fizeti utána, a teheneket a pap legelteti rajta. Bement a tanácshoz, hogy ha már a pap használja a területét, akkor legalább az adót is fizesse utána. A tanácsnál azt mondták neki, hogy 15 árért mit panaszkodik. Így továbbra is ő fizeti az adót, a pap legeltet. A pap kéz a kézben van a polgármesterrel, ezért teheti meg, véli a néni.

Ahhoz, hogy berakj támogatásba egy területet, kell egy papír a tanácstól. Amit ő lazán megszerez a polgármestertől. Annyi területet használ a máséból, és rak be támogatásba, amennyit csak nem szégyell, mondják az emberek, azért kap annyi pénzt. Egyik falubéli meséli, ült bent az APIA-nál, szépen várt sorára. Bejött a tiszteletes, és úgy ment be soron kívül, meg úgy viselkedett odabent, mintha otthon lenne.

A helybéliek úgy tudják, a tiszteletes bérli az egyház területét, a község területét és a közbirtokosság területét is.

Hogy az egyháztól mennyi területet bérel és mennyiért, nem tudtam meg. A püspökséghez írt levelemben is megkérdeztem, és a tiszteletesnek feltett kérdések közt is ott volt, de egyikük sem válaszolt erre a kérdésre. A püspökség a belső kivizsgálásra hivatkozva, a pap semmire sem hivatkozva, csak úgy.

Az egyébként nem is lenne nagyon furcsa, hogy az egyház területeit a pap műveli. De az fura, mondják az emberek, hogy az egyháznak nincs amiből fizetnie az adót, a pap pedig meggazdagszik. Kérdeztem a püspökségtől is, a polgármesteri hivataltól is, hogy van-e adóhátráléka az egyháznak, egyik sem válaszolt a kérdésemre.

A polgármesteri hivataltól 30 hektárt bérel évi 500 lejért, mondják a helybéliek. Ez feltűnően kis összeg, figyelembe véve, hogy hektáronként 150-250 eurót lehet kapni területalapú támogatásként, csomagtól függően. Ezt az információt szerettem volna ellenőrizni, ezért a polgármesteri hivatalnak írt adatigénylésemben és a papnak írt levelemben is rákérdeztem, mekkora területet bérel a községtől a tiszteletes, mennyiért. A polgármesteri hivatal nem válaszolt levelemre, belső információk szerint a polgármester parancsba adta, hogy ne válaszoljanak. Azt mondta, inkább pereljünk, de nem adja ki az információt.

A falusiak úgy tudják, a pap és a polgármester szoros érdekviszonyt ápolnak, ezért érthető, hogy a polgármester megvédi a papot.

A közbirtokosságtól állítólag emitt 15 hektárt, túloldalt 30 hektárt bérel, mondják a közbirtokossági tagok. A közbirtokosság szintén része a nagy helyi érdek-összefonódásnak, a polgármester az alelnöke, mondják.

Érdekes a közbirtokosság működése Újszékelyen. Másutt a közbirtokosság maga veszi fel a területalapú támogatást a saját területeire. Az a legfőbb bevételi forrása, abból gazdálkodik, közösségi ügyeket támogat, és részesedést oszt a tagjainak, arányjog függvényében. Itt Újszékelyen nem így van, itt a közbirtokosság bérbe adja a területeit a papnak, s ennyi. 60 tagja van a közbirtokosságnak, eddig egyetlenegyszer tartottak gyűlést, és soha egyetlenegy lejt nem kaptak osztalékként, mesélik a tagok.

Tűzzel kaszál, ganéval áraszt

Ezeket a nagy bérelt területeket karbantartani sem tudja rendesen. Látszik a legelő- és kaszálótesteken, hogy felnőtte őket a ciher.

A helyi APIA részéről nem kell ellenőrzésektől tartania, mesélik az emberek, mert olyan viszonyban van velük. Mikor pedig Bukarestből jönnek ellenőrzésre, akkor olyan helyeket mutatnak meg nekik, amik rendben vannak. Mondják a nevet, hogy a legutóbb is ki vitte ki az ellenőröket a terepre, hogy ne azt lássák, amit nem kellene.

A pap által bérelt bebokrosodott közbirtokossági kaszáló.

Amit lehet, gyújtogatással takarít. Az emberek mindenről tudnak: „Van itt kint egy 15 hektáros legelő, minden évben felgyújtotta. Most 3 éve a tűzoltókat is ki kellett hívni.”

„Idén is gyújtogattak, felhívtam a polgármestert. Azt mondta a polgármester: »Tudom, a pap gyújtotta meg. Ha nem megy be a tűz a faluba, eresszed, hogy égjen!«”

„Rebi néninek azért van most drótkerítése, mert a sövénye leégett a három évvel ezelőtti tűzben.”

Rebi néni új kerítése

A közbirtokossági legelőt tavaly részben letakaríttatta, de a gazt otthagyta. Mikor mondta neki, hogy lefilmezi, akkor a gaz egy részét elvitte, mutatja a felvételt Murvai József. A maradék a mai napig ott van a legelőn.

Normálisan a legelők felbokrosodása és felégetése miatt meg kellene vonni tőle az APIA-s támogatást, de ő annyira jóban van ezekkel, hogy nem kell félnie, mondják a falusiak.

Amint a képen látható, a ganégödör miatt sem aggódik. Mikor körbejárom az istállóját, az épület mögött hatalmas gané- és ganélé-tengerre bukkanok, amelyik egybefüggő gleccserként folyik az istálló hátától a szomszéd parcelláig. Emlékszem, pár éve végigfotóztatták itt nálunk a faluban a ganégödröket, mert vonják meg a támogatást azoktól, akiknél nincs ez rendben. Azóta évek teltek el, tovább szigorodtak a dolgok, de Újszékelyen a tiszteletes még mindig lazán megengedheti magának, hogy magasról tegyen az ilyen szabályokra.

A falusiak mesélik, hogy az elmúlt években a tiszteletes kirakta a ganéját az út mellé egy nagy halomba, és az út melletti sáncon át folyamatosan folyt a ganélé a Küküllőbe.

Mezőgazdasági szakpanaszt sokat hallok az emberektől. De lehetetlenség és felesleges is mindeniket ellenőrizni: például hány állatja van bejelentve fajmarhának, s abból mennyi tényleg az. Vagy hasonlók. A legtöbb panasz és rendellenesség a pénzre vezethető vissza, ahogy a falusiak fogalmaznak: a tiszteletes pénzéhségére. Minden lehetséges támogatást és pályázatot meg akar fogni, és abból minél többet megtartani magának.

Nagyon szereti a pénzt, de nem kiadni

Murvaiék mesélik, karbantartók voltak. Az egyház hivatalosan Ibolyát alkalmazta, de a férje, József dolgozott karbantartóként. A pap szerette volna magának átirányítani a karbantartói fizetést. Mondta nekik, hogy Ibolya maradjon alkalmazva, és gyűljenek a munkaévei, de a bankkártyáját adja oda neki, hogy ő vegye fel a pénzt. „Nekünk úgysincs szükségünk a pénzre, mondta” – meséli Ibolya. Nem mentek bele.

Az egyházi karbantartónak Újszékelyen nemcsak az egyházi épületek karbantartása a feladata, hanem főleg a pap gazdaságának kiszolgálása. Építettek egy szajvánt (fedett akol), mert a pap „csinált egy pályázatot”, hogy a teheneket ott feji, ott tartja. „Mi ketten Jánossal csináltuk a szajvánt, hogy tudják lefotózni s elszámolni. Azért kellett, hogy legyen mivel takarózni. Na, oda is egyetlen tehén bé nem volt soha kötve.” Négy éve építették.

Meglátogatom az említett szajvánt, tényleg nem használják, mellig ér a fű körülötte. A kataszteri hivatal oldala szerint a terület nincs telekkönyvezve, tehát valószínű, hogy a szajvánt engedély nélkül építtette a pap.

Kaptak támogatást a templom renoválására, mesélik Murvaiék. A pap úgy gondolta, hogy ő megtartja a pénzt, s a karbantartóval feljavíttatja a templomot. József nem vállalta, hogy karbantartóként, egyedül, 70 éves fejjel, fent a magasban renoválja a templomot.

Aztán a pap a fiát „béángázsáltatta” egyházi karbantartónak, s ő vette fel a pénzt, mesélik tovább. A fia egyetemen volt épp Kolozsváron, nem is tudott volna itthon karbantartói munkát végezni. Akkor az esperesnél panaszt tettek, az felhívta a papot, s végül felvették a fia helyett Gáll Endrét. Aki most is karbantartó, de többet dolgozik a pap farmján és épülő házánál, mint az egyháznak.

A templom karbantartására hozatott egy csoportot, „másodosztályú munkásokat, nem restaurátorokat”. Ez azért fontos részlet, mert egy 200 éves templomról van szó. Ezekből a munkásokból amíg kettő dolgozott a templomnál, addig három csinálta neki az istállótetőt a farmon. A munkálatokat lepapírozta egy keresztúri céggel, amelyik a megyebíró testvéréé. Aztán hívott gyerekeket közmunkázni, hogy tudja lefotózni, hogy dolgoznak, felküldeni a megyéhez. A munkálatok még nincsenek befejezve, pedig tavaly volt a határidő. Ha valaki panaszkodik, a gondnok azt mondja, „a pap szerezte a pénzt a megyétől, azt csinál a pénzzel, amit akar”. Úgy tudják, 150 000 lejt kapott a megyétől, abból kellett volna felújítani mindent.

Ezeket mondják a falubeliek. A kép tisztázásáért erről is érdeklődtem levélben a tiszteletesnél, de választ nem kaptam.

Az embereket sem szereti kifizetni. Többen is mesélik, a falu pásztorait rendszeresen nem fizette ki, durván is bánt velük, ezért rossz híre ment, és a falu nem kapott jó pásztort. Az emberek sorra mind eladták a tehenüket. A faluban már szinte senkinek nincs tehene, csak neki. Ezt három olyan gazda is említi panaszként, akinek régen tehene volt, de már nincs.

Az átvert munkás kipakol

Mikor szóba jön, hogy kit hogyan vert át, csak úgy ömlenek a panaszok. Az egyiknek a kertjét bitorolta, azt ígérte, hogy ad érte egy gomolyag szénát, de nem adott semmit sem.

„Akivel ez kontaktba kerül, mindenkit átver” – mondja róla egy falusi.

Az egyik falubéli, akinek nagy összeggel tartozik, úgy fogalmaz: „Nekem pénz sem kell, csak valamit csináljanak vele, hogy elmenjen innen.”

Ahogy híre megy annak, hogy a papról írok, jelentkeznek emberek, és többen közülük névvel is vállalnák a panaszukat. Ami azért Székelyföldön ritka, hogy valaki valamit névvel vállaljon, főleg a pap ellen. Csak nagyon nagy fájdalmak esetén szokott ez megtörténni.

Ambrus István négy hónapig dolgozott Jakab Zsoltnál. Azt ígérte neki a pap, hogy házat épít neki a munkabér fejében, és hogy rendszeresen fizeti a gyermektartás értékét, amit Ambrusnak törlesztenie kell. Négy hónap után kezdett gyanús lenni a munkásnak, hogy „se ház, se pénz”.

Kérte a tiszteletest, hogy az adósságát kezdje el törleszteni, a neki ígért házat kezdje el építeni. Nem történt meg. Az utolsó hónapra még a gyermektartást sem fizette ki. Otthagyta a tiszteletest. A pap azóta nem is köszön neki, nemhogy a tartozását megadja. A 8000 lejes tartozást azóta sem feledte, szeretné valahogy megkapni a pénzét, amiért keményen megdolgozott.

Ambrus a farm és a mezőgazdasági munka mellett főleg a pap keresztúri házának építésén dolgozott. Nem volt se szombatja, se vasárnapja, állítja, ezt mindenki tudja. Mennyi követ hordott a Küküllőről a pap házába! S átverték. „Hitvány ember” – jellemzi Ambrus a papot. „Én egyszerűen egy jó szót nem tudok róla mondani.”

„Ahány munkása volt eddig, mindenkit átvert. Vagy veréssel, vagy pénz nélkül kellett, hogy elmenjenek. Nincs mit kerülgetni: ő nem szeret fizetni! Soha otthon pénze nincs, nem bír semmit fizetni.”

Az építőanyag-kereskedőknek is tartozik. Ahány lerakat van a környéken, neki egyszerűen már nem adnak semmit, amíg meg nem adja a tartozását, állítja a munkás.

A titokzatos ház és az agyafúrt urbanisztikus

Az újszékelyiek, akikkel elbeszélgetek, azt is tudják, hogy a pap házat építtet Keresztúron. Úgy tudják, hogy Rafai Emil, a volt keresztúri polgármester, a tiszteletes komája szerezte neki a területet. Van, akinek a tiszteletes fia azzal hencegett, hogy tízszobás ház lesz, mások ezt az információt úgy hallották, hogy tíz lakrészes társasházat építtet a pap. Honnan van a papnak annyi pénze, teszik fel a kérdést a falusiak, hogy ekkora házat építtessen magának?

Sikerül beazonosítani a helyszínen az épülő házat, a keresztúri mérce szerinti luxusnegyed legszebb sarkában, a Küküllő mellett.

Az építkezéseken kötelező információs táblának se híre, se nyoma a helyszínen. Ambrus szerint, aki végig ott dolgozott a házépítés során, soha nem is volt ilyen tábla kitéve. Mivel a nem létező tábla nem szolgáltat információt, a telekkönyvi nyilvántartásból keresem ki a telket, és kiderül, hogy az tényleg az újszékelyi tiszteletes nevén van.

A keresztúri polgármesteri hivataltól kikérem a ház urbanisztikai bizonylatát és építési engedélyét, megadva nekik a telek kataszteri számát. A keresztúri urbanisztikus, Dobos István első körben csak az engedélyek számát adta ki.

Első ránézésre azt mondanám, hogy mit csináljak két számmal? Mit mond nekünk két szám? De mégis mond. Mert, ha megnézzük, az építési engedélyt 2020. szeptember 25-én adták ki, a helyhatósági választások előtti utolsó munkanapon, pénteken. Két nappal azelőtt, hogy az engedélyt aláíró komát, Rafai Emilt a keresztúriak kiszavazták volna a polgármesteri székből. Egy leköszönő polgármester mandátumának utolsó hetében, hónapjában kiadott építési engedélyek nagyon szépen tükrözik a helyi kapcsolatokat és erőviszonyokat. Udvarhelyen is a ribizlibánya engedélyét a volt polgármester búcsúzási időszakában adták ki.

Az urbanisztikustól négy adagban sikerült csak információkat kiszednem. Az engedélyek száma után a második körben kiadta az építtető nevét és az épület címét is. Miután folyamatosan küldözgettem az igényléseket és a törvényrészleteket, amelyek alapján egyértelmű, hogy az építési engedély nyilvános, és az összes melléklete része az engedélynek, harmadik körben elküldte az engedély általános szövegét mindenféle adat és melléklet nélkül. Persze az adatok mindig a mellékletben vannak, ebből csak annyit tudtam meg, hogy a munkálatok értéke 246 068 lej.

Újabb adatigénylés mellett azt is kértem a polgármesteri hivataltól, hogy egy kis belső vizsgálatot indítsanak, hogy miért nem akarja kiadni az urbanisztikus az adatokat, és közöljék a vizsgálat eredményét. Erre kaptam egy adagot az engedély mellékleteiből, főleg a ház oldalnézeteit. De még mindig semmit azzal kapcsolatban, hogy milyen beosztású lesz a ház, hány és milyen célú helyiség lesz benne.

Mindegy, lehet, hogy nem is fontos, a helyszínen körülnézve nem látszott óriásinak a ház, a szomszédokéhoz hasonló alapterületűnek tűnt. Hogy mi titkolnivalója volt a papnak és az urbanisztikusnak, nem tudom, és lehet, hogy nem is annyira fontos ebben az egyébként is hosszúra nyúlt történetben.

Azt mindenképpen érdekesnek tartom megfigyelni, hogyan próbálja meg a volt polgármestertől örökölt urbanisztikus titokban tartani volt főnöke komájának ingatlanügyeit. Vagy csak saját magát védi? Lehet, hogy nincs minden rendben az általa kiállított engedéllyel? Az új polgármesternek javasolnám, mikor lesz egy kis ideje, nézzen az 544-es törvényt nem tisztelő alkalmazottja körmére.

Keresztúri forrásoktól megtudtam, hogy miközben én az önkormányzattal leveleztem, hogy adják már ki a kért adatokat, Dobos István urbanisztikus a hivatal udvarán ártatlan dohányzás közben találkozott és beszélgetett Jakab Zsolt újszékelyi tiszteletessel.

Az unitárius egyház mélyen hallgat

A keresztúri urbanisztikusnál is jobban titkolózik az unitárius egyház, főleg magas szinten, Kolozsváron.

Lőrinczi Lajos esperes, Jakab Zsolt közvetlen felettese érezhetően nem örül a hívásomnak. Hallott Jóska bácsi megveréséről, megkereste őt a család. Másnap beszélt az újszékelyi kollégájával, de az azt állítja, hogy nem ő volt. Neki nem az a feladata, hogy nyomozzon, mondja az esperes, tudomása szerint a hatóságok nyomoznak már az ügyben. A püspökségre is jelentették az ügyet, az egy magasabb szint, mint az esperesi, onnan fognak eljárni, ott érdeklődjek.

Kellemetlen az ügy, vallja be. Az a véleménye, hogy lelkész ilyet nem tehet. Ha az derül ki, hogy mégis megtörtént, az egyház biztos, hogy megteszi a szükséges lépéseket. De reméli, hogy nem kerül erre sor.

Tudomása szerint a két fél közötti ellentét nem új, nem szabad egyoldalúan megközelíteni. Mondom neki, hogy sajnos én nem tudom megközelíteni a másik oldalról az ügyet, mert a pap lepattintott, hogy ő nem volt, s több kérdést ne tegyek fel neki. Sőt, hazudott is nekem, mikor azt mondta, hogy első alkalom, hogy a verést kérdi tőle valaki, ha az esperes a verés után két nappal beszélt vele erről, és én csak egy hétre rá.

Követett a faluban, próbálta befolyásolni azokat, akikkel szóba álltam, hívta őket telefonon, mesélem. Ez valószínűleg azért volt, védi meg kollégáját az esperes, mert a pap ismeri a munkámat, és az emberek tartanak attól, hogy az igazság fog-e kiderülni, vagy mi fog kijönni. Ebből értsem úgy, hogy a munkám az igazsággal ellentétes? Mondom neki mosolyogva, hogy kicsit vicces, amit mond. Ő is mosolyogva válaszol: „Lehet. Lehet.”

Az egyház próbál az igazság és az erkölcs mellett lenni, mondja az esperes, de nagyon nehéz adott esetben eldönteni, hogy kinek van és kinek nincsen igaza. Ő nem tud ebben bíró lenni. De amennyiben napfényre kerül az igazság, biztos benne, hogy az egyház lép, mondta Lőrinczi Lajos leköszönő esperes, aki beszélgetésünk óta megvált esperesi tisztjétől, és a püspökség közügyigazgatója lett.

A püspökségnek is írtam, 11 kérdést tettem fel nekik.

Nem voltak valami közlékenyek. A válaszukban azt írta Rácz Norbert Zsolt püspöki titkár, hogy semmit nem tudnak mondani, mert belső kivizsgálást indítottak az ügyben.

Június 10-én válaszoltam Rácznak, megkérdeztem tőle, hogy becslésük szerint meddig tart a belső kivizsgálás, és mikor tudnak válaszolni a kérdéseimre. A titkár válaszra sem méltatott azóta.

A püspökséggel folytatott levelezésem óta eltelt másfél hónap, a verés másnapján történt egyházi feljelentés óta eltelt kettő és fél. Kérdeztem Jóska bácsit, hogy őt kereste-e meg valaki a püspökségtől. Azt válaszolta, hogy soha senki. Hogy a püspökség milyen kivizsgálást folytat az ügyben, nem tudhatjuk. Mindenképpen erősen gyanús az, hogy két és fél hónappal a kivizsgálás kezdete után az áldozatot még nem kérdezte meg senki. Szívesen megnézném majd ennek a kivizsgálásnak a dossziéját, ha az unitárius egyház lesz majd annyira nyitott, hogy betekintést biztosítson.

Időközben a püspökségen is változások történtek, a konfliktuskerülőként ismert Bálint Benczédi Ferenc püspök után Kovács Istvánt választották meg püspöknek július 10-én.

További áldozatok: szolgák, állatok, feleség

Ha az egyház nem is akar beszélni a papról és ügyeiről, az újszékelyiek akarnak. Annyi információ és panasz érkezik be, hogy akár könyvet is tudnék írni a papról. Sok érdekes történetet mesélnek, kezdve attól, hogy volt egy néma, aki a pap szolgája volt, és eltűnt (egyesek úgy tudják, hogy vonat elé vetette magát), azon keresztül, hogy a pap elment Magyarországra disznóvágó versenyre és nem tartotta meg az istentiszteletet, egészen addig, hogy van egy bitangja (törvénytelen gyermeke) a szomszédos Fiatfalván. Sok érdekes, de nehezen ellenőrizhető történet, ami vagy igaz, vagy nem, de hónapokba telne utánajárni mindennek. A pap által kiosztott verésekről is bőven terjednek legendák.

Jóska bácsi előtt is voltak hasonló ügyei a tiszteletesnek, állítják a falusiak. Több megvert emberről is tudnak, legtöbben László János nevét emlegetik, mint a legutóbbi verés áldozatát.

László Jánost a legelőn találom meg, tehenekre vigyáz. Most jól megy dolga, mondja, az új gazdája megbecsüli őt, és ő is viszonozza ezt. De azelőtt a papnak dolgozott, aki szerinte „egy szívtelen, lélektelen ember, annyira, hogy nem lehet leírni vagy kimondani”.

„Ott dolgoztam nála. Napjára adott 5 lejt. Szégyellem is elmondani. Dolgoztam reggeltől estig.” A pap szolgája volt, ahogy ezt itt nálunkfelé mondják az állattartásban járatos szakszóval. A pap kazánházában kapott szállást.

A tiszteletes többször is jogtalanul megverte, állítja. Legutóbb most tavasszal. Elment valakinek körbeásni a facsemetéit, mert elege volt a nincstelenségből, és akart keresni egy kis pénzt. Mikor visszajött, a pap jól megverte. „Bényomott a kazánházba, jól megpofozott, aztán megrugódott. Hogy miért nem kéreztem tőle!”

Ambrus István, aki akkor épp ott dolgozott a papnál, szemtanúja volt ennek a verésnek a pap két kislányával együtt. „Láttam, amikor Jánost megverte. Az övé, a két leányka sírt, nem volt szép. Sírtak, sírtak. Mondtam nekik, hogy »hallgassatok, mert apátok bolond!«”

László Jánost idén tavasszal kétszer is megverte a pap, de egy tavalyelőtti verésre is emlékszik. Akkor még nem a pap szolgája volt, hanem a csordával járt. „Kifutott, s ott megvert a csordahajtó úton. Úgy megütötte a karomat, hogy egy hónapig nem tudtam felemelni. Volt egy sör a hátizsákomban, kivette, s a fejemre öntötte.”

„Mondom, főnök, ezt kimondani nem lehet, aki nem ismeri, nem tudja, ez egy olyan mankuj mocsok ember, amilyen nem létezik a földkerekségen. Ez Istent s embert nem ismer, hiába, hogy Istennek a szolgája.” „Egy mocsok disznó, piszok egy ember, nem papnak való.”

A tiszteletes nem csak a szolgákkal, hanem az állatokkal is gorombán bánik, állítják az emberek.

A volt szolga mondja: „Hány tehent ütött agyon! Amíg ott voltam, addig ütött agyon kettőt. Nem állta a fejést, addig ütte, amíg megdöglött. Akkor adott egy fél liter pálinkát, hogy szabdaljam szét a kutyáknak.”

A gazdaságába bejáratos egyik volt presbiter meséli: „Megvett egy csomó hitvány marhát, mert arra ment, hogy az államtól minél több pénzt kapjon. Aztán olyan rúddal, ni (mutatja a karja vastagságát), úgy supákolta őket. Mondtam neki: Tiszteletes úr, hát a csontjukat összetöri! Nekem ennyi véleményem van róla: egy ócska disznyó gazember!”

Többen állítják, hogy a feleségét is veri.

„A feleségit úgy megütte, az egyik ajtótól a másiknak esett” – meséli egyik falubéli.

A volt szolga kiegészíti: „Mikor reaordít a feleségére, a felesége reszket, mint a fán a levél. Üti-veri, mint szódás a lovát.”

„Azt a kicsi sovány fehérnépet, amivel kapja, lapáttal, bottal, amivel éri, avval üti” – mondja az egyik volt keblitanácsos, aki tizenvalahány évig közel állt a paphoz és családjához. Majd hozzáteszi: „Hát ez nem pap!”

A tiszteletestől azt is megkérdeztem levélben, hogy igaz-e, hogy a feleségét is veri. Nem válaszolt. Ahogy a másik 14 kérdésre sem válaszolt, amiket feltettem neki. Hogy miért nem akarja vagy nem tudja megvédeni magát, nem tudhatjuk. A hallgatással sokat nem ér el. Amit a faluban láttam, kiegészítve a viselkedésével, azt igazolja, hogy az ellene felhozott vádak java megalapozott.

„Már ideje, hogy az Isten reatekintsen!” – mondja búcsúzóul a tiszteletes többszörösen megvert volt szolgája.

*** FRISSÍTÉS 2021. szeptember 20. ***

Az egyház sajtóközleményt adott ki ma az ügyben, amelyet több újságírónak elküldött, csak épp nekünk nem. Szerencsére egy más sajtóorgánumnál dolgozó kollégánk volt olyan rendes, hogy jelezte ezt, és átküldte a közleményt. Köszönjük neki! Az egyház közleményét az alábbiakban olvashatják:

Közlemény

A Magyar Unitárius Egyház vezető tisztségviselőiként sajnálattal vettük tudomásul az újszékelyi Muszka Józsefet ért atrocitásokról szóló híreket. Az erőszakkal szemben tanúsított zéró tolerancia erkölcsi alapelvéből kiindulva biztosítjuk mind az unitárius egyházi közösségünket, mind a szélesebb nyilvánosságot afelől, hogy minden tőlünk telhetőt megteszünk annak érdekében, hogy a szóban forgó újszékelyi ügyben a teljes igazság kiderüljön és a morális rend helyreálljon. Az elmúlt időszakban is ez volt a célunk és ennek érdekében cselekedtünk.
Tudomást szerezve a minősíthetetlen atrocitásról, amit Muszka József elszenvedett, valamint felismerve az elhangzott vád erkölcsi súlyosságát, egyházunk főpásztora azonnali vizsgálatot kezdeményezett, az egyházi szabályzatokban rögzített keretek között, bevonva a területileg illetékes esperesi hivatal és egyházközségi testület munkatársait.
Egyházi vizsgálataink jelenlegi szakaszában úgy döntöttünk, megvárjuk, míg az illetékes állami nyomozó és igazságszolgáltatási szervek eljárásai véget érnek, majd a jogerős megállapításokat figyelembe véve az egyházi és világi törvények betartásával fogjuk meghatározni a további egyházfegyelmi teendőket. Mindenkit biztosítani kívánunk: elfogadhatatlannak tartjuk azt, hogy a jézusi tanítás alapján álló, a szelídség és türelem evangéliumának hirdetésére elköteleződő lelkész bármilyen formában bántalmazza embertársát. A vizsgált esetben kérjük az érintett felek és közösségünk tagjainak türelmét.
Az előbbiek alapján visszautasítjuk azokat a vádakat és rágalmakat, amelyek egyházunk egészét azonosítják ezzel az üggyel, vagy téves, sértő és elhamarkodott következtetéseket vonnak le közösségünkről.
Végezetül bizalmunkat fejezzük ki, hogy az illetékes hatóságoknak köszönhetően mihamarabb tisztábban láthatunk mindnyájan ebben a botrányos ügyben, a vétkesek elnyerik méltó büntetésüket, az áldozatoknak pedig igazság szolgáltatik.
Kolozsvár, 2021. szeptember 20.
A Magyar Unitárius Egyház Képviselő Tanácsának Elnöksége

Ebből arra következtetek, hogy lezárult az egyház belső vizsgálata, tehát hamarosan választ fognak adni a kérdéseimre, ugyanis azt írták, hogy ameddig a belső vizsgálat le nem zárul, nem áll módjukban információkkal szolgálni. Amint válaszolnak a kérdésekre, újabb frissítéssel jelentkezünk.

Hogy könnyebben összeálljon a nagy kép