Az erdélyi magyarság többet érdemel a folyamatos ijesztgetésnél. Jöjjön el a mosoly ideje!

(Ezt az írást a választások reggelén raktam össze. Felébredtem, és gyorsan lejegyeztem a telefonomba a gondolatokat. Nem akartam aznap megjelentetni, hogy ne legyek én a gecó, aki miatt esetleg nem lesz parlamenti képviselete a magyarságnak. De azért most így a győzelemmámor közepén úgy érzem, érdemes ezen elgondolkodni.)

Ismerős az a rajzfilm, hogy Szörny Rt.? Kötelező megnézni! Arról szól, hogy egy párhuzamos világban élő szörnyek át-átjönnek időnként a mi világunkba, álmukban ijesztgetik a gyerekeket, és a félelemsikolyukból az energiát palackozzák, mert otthon abból az energiából működik a társadalmuk. Erre egy iparáguk is épül, a cselekmény java egy olyan gyárban zajlik, ahol

szörnyek versengenek, hogy ki tud több és erősebb félelemsikolyt bepalackozni.

Erről szól az erdélyi magyar politika is: egy párhuzamos és egyre párhuzamosabb világban élő lények, az erdélyi magyar politikusok négyévente átjönnek hozzánk, megrémisztgetnek minket, és rémálmainkból származó energiát palackozzák, négy évig abból élnek. Aztán meg ismét átjönnek rémisztgetni.

Ahogyan a filmben is, ezek a szörnyek valójában eléggé esetlenek. Aki megismeri őket, az már nem is fél annyira az ijesztgetésüktől. Már a gyerekeink is nevetnek, mikor kiállnak valahova szerepelni, nem csak a felnőttek. Gurítják a hordót a hídon, de nagy a románveszély, reszkess, és menj el pecsételni! Szánalmas bohóc társaság.

Most épp baj van szörnyéknél.

Eljutottak oda, hogy az embereknek kevesebb mint egyharmada fél. Tízből hét ember nem megy el szavazni, hiába a rémisztgetés. Energetikai válság van a szörnyvilágban! Be kell vetni a sikolyszippantót (aki nem érti, miről beszélek, nézze meg a rajzfilmet, mondom, hogy alapmű).

A rémisztgetés sem elég már, be kell vetni a lelkiismeret-furdalást is: ha nem mész el szavazni, miattad fog szenvedni az egész közösség! Hohó! Álljunk csak meg! Tekerjük csak vissza picit a filmet! Mit mondtál, szörnyecském? Miután négy évig a saját vagyonotokkal és hatalmatokkal foglalkoztatok, eljátszottátok a saját hiteleteket és az egész erdélyi magyarság hitelét, utána átdobjátok a döglött macskát a mi udvarunkba, hogy mi leszünk a felelősek, ha nem lesz parlamenti képviselet? Nem szép tőletek, hogy ezt a terhet a mi nyakunkba, a nép nyakába akasztjátok, és ti politikusok nem vállaltok semmit a felelősségből. Az, hogy most így állunk, nem (csak) a mi hibánk, a népé. Vagy főleg nem a mi hibánk.

A lelkiismeret-furdalás mellé még behozzák a zsarolást is. És nem csak ők zsarolnak, hanem a közösség tagjaival zsaroltatják a többieket. Azt akarják mondani, hogy nem a te magánügyed, hogy szavazol-e vagy sem, vagy hogy kire szavazol. Hogy kötelességed neked a más félelme miatt azt tenni, amit a lelkiismereted egyébként nem hagyna. Támogatnod kell egy maffia-hálózatot csak azért, mert a szomszédod, a barátod, az édesanyád fél.

És neked, kisembernek kell eloszlatnod az ismerőseidbe belérakott félelmet azzal, hogy pecsételsz, nem pedig a politikumnak kell eloszlatnia ezt a félelmet azzal, hogy felhagy a maffiamódszerekkel, és becsületesen végzi a munkáját. A nemzet érdekében, és nem ellene.

Mondjuk ki: mi, a nép, megbíztuk őket, megbíztunk bennük, és ők eljátszották a bukaresti kaszinóban ezt a bizalmi tőkét. De nemcsak a saját bizalmi tőkéjüket, hanem az egész erdélyi magyarság bizalmi tőkéjét. Aztán hazajönnek, mint tékozló fiúk, és az eljátszott bizalmat ismét és ismét félelemből akarják pótolni, hogy visszamehessenek játszani Bukarestbe. De nem alázatosan térnek vissza, hanem gőgösen, nagy mellénnyel. Mintha egy győztes hadjáratból jönnének, nem rablóportyából.

Közben pedig reszketnek, hogy vajon lesz-e elég félelem itthon

ahhoz, hogy a nép visszaküldje őket egy újabb keresztes háborúba. A szavazás napján úgy reszketnek, hogy nem lesz meg az 5 százalék, mint a kocsonya. De nem tanulnak ebből.

Este, ahogy meglett a százalékuk, kiállnak hősként, mint a győztesek. És buliznak egész éjjel boldogan. Magukban. Nem velünk. Aztán buliznak négy évig, ismét magukban. Nem velünk, nem értünk. Végül négy év után jönnek a félelmünkért könyörögni.

Ha az emberek elmennek szavazni, és megvan a bejutás, akkor a politikusok a hősök. Ha nem mennek el, akkor a nép a hibás. Ez így nem jó felállás. Soha nem hallottam azt nyilatkozni a politikusokat, hogy „esetleg a mi hibánk is lehet a szavazók érdektelensége, és hadd lám, nézzük meg, hogyan tudnánk ezt orvosolni, hogyan tudnánk többet adni a népnek, hogyan tudnánk nagyobb arányban azt cselekedni, amiért odaküldtek bennünket”. Erre a vádra általában a politikusok vagy híveik azt válaszolják nekem, hogy

„de nézzétek meg, hoztunk nektek pénzt”.

Sajnos én újságíróként csak azt látom, hogy hoztak maguknak pénzt. Ami pénz Bukarestből vagy akárhonnan jön, azt nem a mi logikánk alapján osztják el, hanem úgy, ahogy nekik jó. Melyik talpnyalóm a hűségesebb? Na, az többet kap. Melyik faluban kell megerősíteni a politikai pozícióinkat? Na, abban a faluban építünk kultúrházat.

Az egész pénzosztás nem racionális szempontok alapján, hanem politikai érdekek alapján történik, és nem a mi jólétünket szolgálja, hanem az ő jólétüket, az ő hatalmuk megerősítését. Ez egy véget nem érő hatalmi játék, amiben mi csak akkor kellünk, amikor négyévente félni kell.

Tiltakozom! Nem akarok félelemben élni, és elítélek mindent, ami a félelemkeltésből, lelkismeret-furdaltatásból vagy zsarolásból táplálkozik.

A Szörny Rt. című rajzfilmben (mondtam már, hogy kötelező megnézni?) a csattanó az, hogy a főhős rájön, hogy a gyerekek nevetéséből, öröméből sokkal több energia nyerhető, mint a félelemsikolyukból.

És áttérnek a nevettetésre.

Erre már politikusaink is rájöttek, mert látható, hogy beindult a nevettetőipar. Említettem már előbb a „gurítják a bohócok a hordót a hídon” című mutatványt. De ott van az „ahogy én is megfogtam a saját szerszámomat, és megoldottam sajátkezűleg, megteheti Ön is” híres, immár klasszikusnak számító kabaréműsor.

Vagy ajánlhatjuk az egész Hargita Comedy csatornát, melyen szinte napi rendszerességgel jelentkeznek újabb epizóddal. A Hargita megyei tanácsnál egy tizenhúsz fős csoport dolgozik azon, hogy az egész megye folyamatosan tudjon röhögni az Elnök úron. Sikerrel. Beválik a módszer, jobban szeretik az emberek, mint a félelmet, és mennek is szavazni.

Kattintásra a kép kinyílik nagyobb méretben.

De nem biztos, hogy ez a legjobb út. Lehet, hogy jobb lenne, ha azért mosolyognánk, mert jó nekünk itt élni, ezekkel a vezetőkkel, nem pedig azért, mert bohócok a politikusaink.

Ezt már nem a Szörny Rt.-ből veszem, ez saját gondolat. Mi lenne, ha azért mennénk el szavazni, mert tényleg úgy érezzük, hogy jobb nekünk, azáltal, hogy valaki képvisel minket? Igen, ez több munka, nem csak négyévente kell átjönni. Nehéz ezt bevállalni? Azért cserébe, hogy ne kelljen négyévente izgulni, hogy lesz-e ismét elég félelem a bejutáshoz?

Egy átlátható, számonkérhető és demokratikus erdélyi magyar közösségért