Pereljük a közrádiót a szerkesztők névsoráért
Hiába van fenn az újságírók névsora az impresszumban, az Országos Rádiótársaság (SRR) nem adja ki a szerkesztők listáját, mivel az ...
Hiába van fenn az újságírók névsora az impresszumban, az Országos Rádiótársaság (SRR) nem adja ki a szerkesztők listáját, mivel az ...
Az ügyészek többek között azt róják fel Ráduly Róbertnek és helyettesének, hogy a szolgálati autójukkal egy-egy magáncélú utat tettek meg, ...
Miután évszázadokon keresztül dacoltak a viszontagságokkal, uniós forrásokból történő felújítások során visszavonhatatlanul károsítottak több A-kategóriás műemlék-épületet. Az erődtemplomok felújítási munkálatai ...
A '90-es években zűrös módon meggazdagodott Kiss Sándor egy gyanús hatalomátvétellel kezdte politikai pályafutását 2004-ben, rövidesen az ellenzéknek még az ...
A Kiss Sándor és Bojtor Vilmos László által kigondolt, túlárazott munkagépek révén érkező kenőpénzről még az ügyészek is elismerően nyilatkoztak. ...
Még le sem adták a környezetvédelmi engedély megszerzéséhez szükséges iratokat, amikor már elkezdték a munkát – állapította meg a Környezetvédelmi ...
Főleg költségvetéseket kérnek ki a nuvasuparati.info közérdekű adatigénylés-platform felhasználói. A válaszok publikusak és kereshetőek, így mindenki hozzájárulhat a közpénzek elköltésének ...
Bár az utóbbi három évben 3,5 millió eurót toltak bele az Udvarhelyi Híradó Kft.-be, a lapcsalád folyamatosan anyagi problémákkal küszködik. ...
Erdélyi szervezetek után kutattunk a magyarországi pártalapítványok nemrég közzétett szerződéslistáin. A Fidesz és a Jobbik pártalapítványai 2011 óta 18-19 millió ...
Kíváncsi vagy, mennyi közpénzbe került a falud polgármesterének szolgálati útja Új-Zélandra? Esetleg azt szeretnéd tudni, rendben vannak-e az engedélyei a ...
Rönkök, fűrészkorpa halmok és méretre vágott fenyődeszkák sorakoznak a gyár területén, bár az osztrák beruházó még nem is kérte a ...
A Baptista Szeretetszolgálat száznál is több magyar állampolgárt hozott haza különböző országokból, kellő rutinnal rendelkezik ilyen akciók lebonyolítása terén – ...
Hivatalosan még sosem jelent meg annyi kritika a Nemzetstratégiai Kutatóintézet (NSKI) tevékenységéről, mint ami az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának 2015. ...
Bár újratervezésről és szemléletváltásról lesz szó a hétvégi RMDSZ-kongresszuson, egyelőre látványosan hallgat sajtótanácsosa ügyében Kelemen Hunor. Publicisztika. Amint arra számítani ...
Egyre több jel mutat arra, hogy egy Bukarestben kötött alku része volt Kelemen Hunor sajtósának a közszolgálati rádióhoz való áthelyezése. ...
Ne maradj le egyetlen új bejegyzésről sem!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!