Belülről rohad Erdély sztármúzeuma: a gyűjtemények hányódnak, a munkaközösség fellázadt

Molyok, penész, hatalmi visszaélés és végletesen megromlott munkaviszonyok bukkantak elő a Csíki Székely Múzeum slágerkiállításai mögül.

A Csíki Székely Múzeum Erdély sztármúzeuma: olyan kiállításokat hozott vagy rendezett, amelyek nemcsak Csíkszereda kulturális kínálatát emelték új szintre, hanem egész Erdélyből vonzotta a látogatókat. Egyedül a 2007-es nagyszabású Munkácsy-kiállítás több mint hatvanezret – egy negyvenezres városban. De ennek a múzeumnak köszönhető, hogy Vasarely-, Csontváry- és Rippl-Rónai-képeket nézhettünk Erdélyben, hogy megtanulhattuk, miről mesélnek az emberi csontok, hogyan maradtak fenn az egyiptomi vagy épp a váci múmiák.
A Csíki Székely Múzeum a város egyik legismertebb brandjévé vált, annak emblematikus épületében, a Mikó-várban működik. Igazgatója, Gyarmati Zsolt történész kapta 2012-ben a budapesti Szépművészeti Múzeum alapította MúzeumCafé-díjat nemcsak a színvonalas kiállításokért, hanem a múzeum példaértékű modernizálásáért és a Mikó-vár felújításában játszott szerepéért is. A múzeum intézményi PR-ját, nyitását a múzeumpedagógia, koncertek, filmvetítések, beszélgetések, fesztiválok befogadása fele az utóbbi években kezdték másolni Erdély más megyei múzeumai.
A múzeum fenntartója és legfőbb finanszírozója Csíkszereda önkormányzata. A jegybevételek és egyes termek bérbeadása mellett a múzeum bevételét a Mikó Ferenc Egyesület egészíti ki pályázati pénzekből és céges támogatásokból. Az egyesület elvileg négyévente tart tisztújítást, de tavaly már a második generáció mondott le – gyakorlatilag, nem jogilag – az egyesület vezetéséről azért, mert Gyarmati Zsolt múzeumigazgató nemhogy beleszólást, de rálátást sem hagyott nekik az egyesület pénzügyeire.

A „lázadás”

2018 nyarán a múzeum alkalmazottainak zöme, gyakorlatilag a teljes szakmai stáb és a négy kapus ügyvédhez fordult, decemberben pedig pert indított a Csíki Székely Múzeum és fenntartója, a csíkszeredai polgármesteri hivatal és a helyi tanács ellen, hogy egyenlítse ki az akkor már évek óta fennálló óriási bérkülönbségeket, és visszamenőleg is rendezze a bérüket. 2019 elején közösen vállalt menedzseri tervet írtak, és közös jelöltet indítottak az igazgatói tisztségre némileg váratlanul kiírt versenyvizsgán az intézményt már 15 éve igazgató Gyarmati Zsolt ellenében.
A munkaügyi per még nem zárult le, a versenyvizsga igen: Botár István régész a menedzseri tervre és az interjúra is kisebb pontszámot kapott, mint Gyarmati Zsolt. A menedzseri terv lepontozását a munkaközösség azzal magyarázza, hogy szakmai megfontolásokból nem voltak hajlandók megfelelni a kiírás azon pontjának, amely a múzeumi posztok számát a jelenlegi 23-ról 20-ra csökkenti.

A nyilvános interjúkon pedig azt érezték, hogy a pálya erősen lejtett Gyarmati Zsolt felé, aki általános kérdésekre általános és üres válaszokat adott, míg Botár Istvánt alaposan kifaggatták az elképzeléseiről.

A versenyvizsgáztató bizottság tagjai Füleki Zoltán alpolgármester, Orbán Zsolt csíkszeredai történész, történelemtanár, az önkormányzat kulturális bizottságának tagja, valamint Vargha Mihály, a sepsiszentgyörgyi múzeum igazgatója voltak. A Botár István bemutatta menedzseri terv valóban azért kapott kevesebb pontszámot, mert vállaltan nem felelt meg minden pontban a kiírásnak, erősítette meg Füleki Zoltán az Átlátszó Erdélynek. Ő úgy véli, mindkét interjún konkrét, esetlegesen kényelmetlen kérdések is elhangzottak, és ezekre konkrét válaszok érkeztek.
Értesülésünk szerint Kelemen Hunor, az RMDSZ szövetségi elnöke is közbenjárt Gyarmati Zsolt kinevezése érdekében, de ezt úgy Gyarmati Zsolt, mint Ráduly Róbert Kálmán polgármester és Kelemen Hunor is a leghatározottabban cáfolta. Azért döntöttünk úgy hogy ez az értesülés az érintettek cáfolata ellenére mégis benne marad az anyagban, mert egyrészt szolidnak tűnik, másrészt a Gyarmati politikai hátszele magyarázatot adhat arra, miért kapott újabb mandátumot annak ellenére, hogy a versenyvizsga idején már elég sok információ állhatott rendelkezésére a fenntartónak arról, hogy az igazgató menedzseri teljesítménye vitatható.

A versenyvizsga eredményét a múzeum szakmai közössége tudomásul vette, de nem tudja elfogadni, hogy az intézményt újabb három évig az az ember vezesse, aki közönyössé vált a szakmai stáb munkája iránt, hagyta hányódni és károsodni a múzeum gyűjteményeit, fenyegette és folyamatosan félrevezette, manipulálta, és egymás ellen hangolta a múzeum munkatársait.
Az eredményt azért nem óvták meg, mert egyértelműnek látják, hogy az elbíráló bizottság figyelmen kívül hagyta azt a vezetői kudarcot, hogy tizenöt év alatt Gyarmati Zsolt a teljes szakmai stábot leamortizálta, szakmai és emberi hitelét is elveszítette előttük – indokolták a döntést az Átlátszó Erdélynek.

Mi vezetett ehhez az – Erdélyben radikálisnak számító – lépéshez, hogy egy közintézmény dolgozói „fellázadjanak” az intézményvezető ellen?

Menedzseri hanyagság és inkompetencia, illetve az ebből fakadó szakmai, személyes, és jogi-anyagi konfliktusok, amelyek

• évek, egyes esetekben több, mint tíz éve tartanak;
• feloldására nem tapasztaltak hajlandóságot az igazgató részéről, elmélyítésükre annál inkább;
• rendszeres felbukkanásukkal és megoldásuk kilátástalanságával felőrölték a munkaközösség elhivatottságát;
• odáig fajultak, hogy komolyan veszélyeztetik a közgyűjtemények épségét, vagyis a múzeum egyik fő feladatának ellátását: a helyi tárgyi örökség, a csíkszeredai, csíkszéki múlt darabjainak megőrzését, ezeknek a történeti forrásoknak a kutatását.

2006-ban hasonló belső ellenállás vezetett a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum akkori igazgatójának lemondásához. Akkor és ott a fenntartó a szakmaiság és az intézmény dolgozói mellé állt.

Szándékosan zavaros viszonyok

A konfliktusok a Csíki Székely Múzeumban abból származnak, hogy az igazgató alapvető információkat nem osztott meg a muzeológusokkal, holott erre nemcsak vezetői belátás kötelezné, hanem olyan belső fórum és szabályzat is, amellyel minden megyei fontosságú múzeumnak rendelkeznie kell: a Tudományos Tanács, amely véleményezi a múzeum stratégiáját, és ellenőrzi a szakmai munkát, és belső működési szabályzat, amely tisztázza a szakmai és adminisztratív viszonyokat.
A Tudományos Tanács legalább tíz éve nem működik, állítja Botár István régész, aki 2001-től dolgozik a Csíki Székely Múzeumban. A belső működési szabályzatról pedig csak az igazgató állítja a mandátumvégi beszámolójában, hogy létezik, nemrég frissítették, sőt megbeszélte a munkatársakkal, akik alá is írták – a munkatársak ilyet biztos nem írtak alá, állították egybehangzóan. Volt, aki látott róla tervezetet 2017-ben, de úgy tudják, az nem lépett érvénybe.
A működési szabályzat azért is fontos, mert ez írja elő, ki és hogyan ellenőrzi az igazgató munkáját, vagyis ki tagja a múzeum Vezetőtanácsának. A 2004 óta érvényes szabályzat szerint a Vezetőtanács évharmadonként ül össze, év végén ellenőrzi az igazgató éves beszámolóját, a költségvetést, jóváhagyja a következő évi munkatervet. A csíki muzeológusok tudomása szerint tíz éve nem ült össze, vagy ha igen, ők nem tudnak róla. Hogy korábban mikor és milyen gyakran ült össze, azt a kulturális ügyekkel foglalkozó alpolgármester sem tudta megmondani.
A munkaközösség korábban kikényszerített egy év végi gyűlést, hogy kerüljön terítékre a beszámoló arról, ki mit csinált egy évig, de az akkori alpolgármester legalább fél órát késett róla, majd negyedóra után telefonálva távozott.

A második beszámoló közben az igazgató is ugyanúgy távozott, és ez nem egyedi eset volt: bár ritkán hívott össze gyűléseket, azokról gyakran és sietősen távozott, nyilatkozta az Átlátszó Erdélynek Kelemen Imola régész/archaezoológus.

2018 januárjáig nem is volt képviselője a munkaközösségnek. Csak most, 2019. április 1-én módosította úgy a szabályzatot a csíkszeredai önkormányzat, hogy a Vezetőtanácsba a munkaközösség képviselője is kerüljön be, tudtuk meg Füleki Zoltántól. Az, hogy nem képviselte senki a munkaközösséget a vezetőtestületben, nem felelt meg a törvényes előírásoknak sem, derült ki az alpolgármester válaszából.
A Vezetőtanács a módosított szabályzat szerint legalább negyedévenként ülésezik, tagja az igazgató, az alkalmazottak képviselője, két önkormányzati képviselő, valamint a városháza egyik tisztviselője, akinek a személyét később jelölik ki.
Ahogy az igazgató nem ismertette nyíltan a muzeológusokkal a belső működési szabályzat értelmében rájuk háruló kötelességeket és felelősségeket, ugyanúgy nem ismertette velük azt sem, melyek a múzeumbeli teljesítmény kritériumai,

hogyan számolják ki a bérüket, és miért annyi pénzt kapnak, amennyit.

Mi több, évek óta úgy élik meg, hogy az igazgató kifejezetten titkolja előlük, szándékosan ködösít nemcsak azért, hogy félrevezesse, hanem hogy egymás ellen is hangolja őket. A múzeum titkárnője, Magyari Éva a bérekkel kapcsolatos hivatalos értesítéseket akár évekig is késleltette, formailag hiányosan vagy tévesen állította ki és adta át, mondta az Átlátszó Erdélynek Kósa Béla művészettörténész, az alkalmazottak idén januárban választott képviselője.
Úgy vélik, az igazgató épp emiatt nem csoportosan beszéli meg velük az adminisztratív ügyeket, hanem egyénileg próbál meg egyezkedni. 2018 tavaszán elkeseredésükben ismét ők hívtak össze gyűlést, elhívták a városháza bérszámfejtőjét is, aki megerősítette, hogy rájuk is vonatkoznak a közalkalmazottak bérét egységesítő 2016-os és 2017-es jogszabályok. Ezt az igazgató és a könyvelő korábban tagadta.

Arra kérték az igazgatót, álljon az ügyük élére, képviselje az alkalmazottak érdekeit a fenntartó előtt. Gyarmati egyetlen érdemi hozzászólása az volt, hogy mindenben egyetért a polgármesterrel, vagyis a 2018-as megszorításokkal, mesélték a munkaközösség tagjai, akiket arra kért, ne pereljenek pár lejért, mert a törvény nem világos, és a városnak nincs is pénze a béremelésre. A bérszámfejtő szerint viszont lett volna, mondták a muzeológusok, akik nyomatékosan kérték Gyarmatit, hogy a tisztázás érdekében hívja át a kultúráért felelős alpolgármestert. Gyarmati megígérte, de nem tette meg.

Ekkor már tudták, hogy bár ugyanolyan bérkategóriájú beosztásban dolgoztak hasonló végzettséggel (kivéve Botár Istvánt, aki doktori fokozattal rendelkezik), a bérük között óriási különbségek voltak. Erre véletlenül jöttek rá, amikor rábukkantak az alkalmazottak bérlistájára a múzeum honlapján, ahol az egy 2017. novemberi munkafelügyelőségi ellenőrzés után jelent meg pár napra.
Azt viszont továbbra sem tudták, kinek miért akkora a fizetése, amekkora, és miért nem az egységes bértörvény alapján fizetik őket. Többször próbálták ezt intézményen belül tisztázni, de információk helyett lekezelést, gúnyt, megalázást kaptak. A restaurátor kapta a legkisebb fizetést, és amikor rákérdezett, az igazgató azt mondta, „peched van, mert tőled elvették a pótlékot”, és azt tanácsolta neki, állítson össze dossziét, és menjen a polgármesterhez visszakérni a pótlékot, mert végülis neki járna a munka során használt veszélyes anyagok miatt, mondta az Átlátszó Erdélynek Lázár Levente.

A béreket végül alpolgármesteri kérésre a város bérszámfejtője számolta újra 2018 áprilisában, ekkor derült ki, hogy tucatnyian kapnak több száz lejjel kevesebb fizetést, mint amit a törvény előír. Lázár Levente restaurátor bruttó 1112 lejjel (kb. 230 euró) kapott kevesebbet.
Mivel az alkalmazottak nem láttak hajlandóságot intézményen belül a bérkonfliktus feloldására, 2018 nyarán ügyvédhez fordultak, decemberben pedig 17-en közösen pert indítottak a bérek kiegyenlítéséért és az azóta elmaradt bérkülönbözet kifizetéséért. Az intézményt csak az igazgató, a könyvelő, a pénztáros, a titkárnő és két munkás nem pereli, illetve egy személy a szakmai stábból. Utóbbi munkatárs fél évig fizetetlen szabadságon volt, és most tért vissza. A muzeológusok nekik is felajánlották, hogy csatlakozzanak, de nem éltek a lehetőséggel.
A munkaközösség december 27-én többoldalas panaszlevelet nyújtott be a polgármesternek és az önkormányzati tanácsosoknak azokról a szakmai és személyes problémákról, amelyek miatt tarthatatlan a helyzet a múzeumon belül. Ennek nyomán január 12-én behívták őket a kulturális bizottság elé meghallgatásra.
A kulturális bizottság az igazgatót is meghallgatta, aki azt mondta, nem szándékozik indulni még egy igazgatói mandátumért. A muzeológusok ezt onnan tudják, hogy a meghallgatás után Gyarmati ezt közölte Kósa Bélával is, a munkaközösség képviselőjével, mondta Kósa az Átlátszó Erdélynek. Pár napon belül azonban egyértelművé vált számukra, hogy Gyarmati ismét megpályázza az igazgatói tisztséget.

A bérkonfliktussal formálissá is vált a szakadék a munkaközösségen belül, de ettől még nem lett tisztább a helyzet.

Az intézményvezető és a könyvelő azt mondta a muzeológusoknak, hogy azért nem tudták alkalmazni a bértörvényt, mert nem volt rá pénz. A múzeum viszont nem is kért költségkiegészítést az intézményt fenntartó városházától, tudták meg a hivatal munkatársaitól.
Az igazgató később azzal érvelt, hogy nem értették a törvényt, és a múzeumban nincs is olyan, hogy egyforma feladatokon, egyazon munkakörülmények között dolgoznának az emberek. „Nem tartottam korrektnek, hogy aki nagy gyűjteményért felel, sokat dolgozik, annyit keressen, mint aki mindezt nem teszi” – nyilatkozta Gyarmati Zsolt az Átlátszó Erdélynek.
A muzeológusok szerint viszont menedzseri inkompetencia, ha az intézmény vezetője nem biztosítja a törvény által előírt bérekre a költségvetést, és az is, hogy nem úgy osztja ki a múzeumbeli feladatokat, hogy az hasonló munkamennyiséget jelentsen a hasonló beosztásban dolgozóknak, illetve nem beszéli meg velük, hogy melyek a teljesítmény mennyiségi és minőségi kritériumai.
Többször tett olyan megjegyzést nekik, hogy a múzeumot el tudná vezetni egy könyvelővel, titkárnővel, kapusokkal és egy-két takarítónővel, mesélték a muzeológusok, akik a gyűjteménykezelési megbízásokat is átláthatatlannak és szakszerűtlennek tartják. Mivel a múzeum lényegi feladata a közgyűjtemények megőrzése, erre külön alfejezetet szánunk.
Az igazgató a per hírére sem tisztázta a bérügyeket, sőt, fenyegetőzni kezdett. Kelemen Imola régész-archaeozoológus 2018 őszén tért vissza a múzeumba öt és fél év gyermeknevelési szabadságról. A visszatérését követő napokban kétszer is érdeklődött a múzeum könyvelőjénél, hogy mekkora fizetésre számíthat, és hogyan számolják ki. A könyvelő zavaros információkkal szolgált, Gyarmati Zsolt pedig durván megfenyegette:

„Ha nem hagyod abba a könyvelőm zaklatását, akkor egy év alatt kicsinállak.”

Ezzel együtt Kelemen Imola bérét nem sikerült egyből helyesen kiszámolni, már a következő hónapban módosították.
2018 decemberében az igazgató több munkatársát egyenként behívta az irodájába, és próbálta meggyőzni őket, hogy lépjenek ki a perből. Kósa Béla művészettörténész volt az első, neki is kifejtette az igazgató, hogy nem adhat egyenlő béreket, de mivel sikerült némi pénzt megspórolni az év végére, megemeli a fizetését a kért szintre, ha kilép a perből. Ekkor a városháza már jóváhagyta a béremeléseket, mondta Kósa, így Gyarmati ígérgetésének nem volt semmi tétje.
Kádár Kincső múzeumpedagógusnak is a szemére hányta, hogy beszállt a perbe. Vele szemben az igazgató moralizálni kezdett: „Nem is értem, reggelente hogy tudsz a tükörbe nézni”. Blöffölni is próbált neki azzal, hogy kollégái már készülnek kiszállni a perből, ezért lépjen ki ő is. De ekkor már senki nem hitt neki. Darvas Lóránt régészt alpári módon fenyegette meg:

„Szopni fogtok, mint a torkos borz.”

Az igazgató és a szakmai stáb munkaviszonya az első pár nagyobb kiállítás után romlott meg. Egyes kollégák már legalább tíz éve érzékelik ezeket a gondokat. Hamar világossá vált számukra, hogy a múzeum új irányvonalában (a nagy külsős kiállítások importja) a helytörténeti kutatások partvonalra szorulnak. Az elmúlt másfél évtizedben egyetlen múzeumi, intézményi kutatási terv sem fogalmazódott meg, állítják.
Az igazgató Botár Istvánt már 2004-2005 körül kirúgással fenyegette meg, mert a régész szóvá tette, hogy nem kezeli megfelelően a régészeti gyűjteményt az akkor még csak titkárnőként dolgozó munkatárs, aki azóta szerzett muzeológusi képesítést.
A gyűjteménykezelésért akkor pótlék járt, ezért az illető nem volt hajlandó azt átadni szakvégzettségű régésznek. Azóta szabadulna tőle, állítják a régészek, főleg hogy tudomásuk szerint az ő nevére került a kisebb és jóval kevésbé elhanyagolt történeti gyűjtemény is. Szakszerű kezelés és nyilvántartás hiányában az átadás sem lehet szakszerű, ezért a múzeum régészei nem vállalják az átvétel felelősségét. Botárral az igazgató tavaly akart olyan munkaköri leírást aláíratni, amelyben ráruházta volna a régészeti gyűjtemény felelősségét, és amikor a régész jelezte, hogy ez így nem szabályszerű,

Gyarmati azt írta neki: „azt írsz alá, amit eléd teszek!”

A régészeti gyűjteményt a gyakorlatban két ember kezeli, de egyik sem az, aki papíron felel érte. Digitalizálása esetleges, leltára hiányos, nem tiszták a hatáskörök, hiányoznak a tárgykezelési szabályzatok – sorolta Botár az Átlátszó Erdélynek. Hogy a saját ásatásaiból származó leletek ne jussanak erre a sorsra, külön raktárt alakított ki számukra az egyik pincében polcokkal, saját leltárkönyvvel.
Az igazgató az épület felújításakor (a munkában egyébként is résztvevő, a közeli börtönben élő) fogvatartottakkal áthordatta ezeket egy másik pincehelyiségbe anélkül, hogy Botárt értesítette volna róla, ott a csontvázak jó része egy esőzéskor elázott. Mivel nem tudta követni a tárgyak pontos sorsát, a régész megsemmisítette a saját leleteiről készített leltárkönyvét.
Egyébként az igazgató a régészeti kutatások szervezésével, menedzsmentjével nem törődött,

engedte, sőt bátorította, hogy a régészek ezt inkább saját cégükkel menedzseljék.

Különösen felháborítónak találják, ahogy Gyarmati Zsolt a helyi sajtóban azt sugallja, hogy a munkatársak magánügyeket intéznek a múzeumi munkaidejükben. Kutatásaikra azért kerestek külső megoldásokat, mert a múzeum nem intézte a terepmunkákkal járó szervezési feladatokat, nem biztosította az infrastruktúrát, mondta Darvas Lóránt az Átlátszó Erdélynek.
Az igazgató bármikor meg tudta volna szüntetni ezt a rendszert, hiszen minden kutatás az ő aláírásával és beleegyezésével zajlott. Az adott időszakokra a munkatársak nem kértek és nem kaptak múzeumos napidíjat, és saját eszközeikkel dolgoztak. A leletek természetesen a múzeumba kerültek, a kutatók a Csíki Székely Múzeum alkalmazottaiként közölték eredményeiket.
Az igazgató egy évtizedig maga bátorította és működtette ezt a megoldást, a kutatási eredményeiket pedig bevette a múzeumi beszámolókba. Botár István feleségével közösen működteti Erdély egyetlen dendrokronológiai laboratóriumát Csíkszeredában (fa épületelemek, berendezési tárgyak, régészeti leletek korát tudják precízen meghatározni). Ezek a kutatások a múzeumnak egy banijába se kerültek, velük Gyarmati Zsolt sokáig büszkélkedett is beszámolóiban, mostanra már csak szabadidőben végezhető tevékenységnek minősülnek.
Kósa Béla többször megkereste az igazgatót azzal, hogy építészettörténeti kutatásait múzeumi keretek között szeretné végezni, mire Gyarmati azt javasolta: „csinálj céget, és végezd munkaidőn kívül” – mondta Kósa az Átlátszó Erdélynek.

Ehhez képest az igazgató volt az, aki öt évvel ezelőtt Nagy Ferenccel, a múzeum akkori karbantartójával elkészíttette, majd a múzeum autójával Udvarhelyre szállíttatta édesapja sírjának fedőlapját – mindezt a karbantartó múzeumi munkaidejében, tudtuk meg magától Nagy Ferenctől. Egy-két évvel korábban pedig a múzeumigazgató akkori lakásának felújításán dolgozott az igazgató megbízásából, múzeumi munkaidejében, mondta el az Átlátszó Erdélynek Nagy Ferenc, aki négy éve vonult nyugdíjba.

Mára a kollégák túlnyomó részét erősen frusztrálja a múzeumbeli hangulat és a munkakapcsolat megromlása. A fiatal munkatársak ambíciója, motivációja is letört egy-két évvel azután, hogy a múzeumba kerültek.
Többször megtörtént, hogy elvégezték a kiosztott feladatot, majd kiderült, hogy nem kellett volna, vagy nem úgy kellett volna megcsinálni, az igazgató közben már másként döntött, már nem lényeges, amit korábban megbeszéltek. Ha külsőshöz fordultak, de közben az igazgató megváltoztatta a döntését, akkor a munkatársaknak kellett elsimítani az egyezség felborítása miatti helyzetet, akár a saját személyes hitelességüket kockára téve – mondta Jakab-Ladó Ágota művészettörténész.

Az igazgató épp akkor állíttatta le a múzeum előtti Vártér felújítását megelőző ásatásokat, amikor előkerültek a 15-16. századi település nyomai, amelyeket így nem tudtak feltárni, mondta Darvas Lóránt régész. Gyarmati Zsolt pénzhiányra hivatkozott, de a külsős munkások jelenléti ívét vezető Darvas tudta, hogy milyen árban dolgoznak, és úgy véli, még két hétig tudták volna foglalkoztatni őket.

Molyosodnak, penészednek a gyűjtemények

Az, hogy Gyarmati Zsolt igazgató hagyta megromlani a viszonyát a múzeum szakembergárdájával, a múzeum által őrzött gyűjtemények épségét is veszélyezteti. A múzeum európai jelentőségű, ferences régikönyv-gyűjteménye penészedésnek indult a muzeológus figyelmeztetése ellenére. Mindez abban az intézményben, amely a századokkal ezelőtti erdélyi könyvkultúra, az egyetlen, reformáció korát túlélt középkori erdélyi katolikus egyházi könyvtár szakszerű megőrzésére hivatott.
Ezt a szakszerűtlenséget a munkaközösség nem tudta elhallgatni, szerepelt a Hargita Népében február elsején megjelent, rövid dolgozói nyilatkozatban. Az illetékes muzeológus figyelmeztette az igazgatót, hogy a nedves falakon kiütött a penész, az pedig könnyen átragadhat a több évszázados könyvekre.

A könyvgyűjtemény kezelője a régi könyvek, dokumentumok nemzetközileg is elismert kutatója, aki nemrég nyugdíjba ment. A munkatársak elmondása szerint személyes konfliktusa volt az igazgatóval, és emiatt az igazgató minden problémát ignorált, amit a kutató felvetett. Azt is, hogy éveken át jelezte: a könyvek elhelyezése nem megfelelő, a helyiség, ahol tárolják őket, túl nedves, a páratartalom túl magas, a falak gombásodnak, penészednek.

Az igazgató néha azzal vágott vissza neki, hogy azért túl nedves a helyiség, mert nem szellőztet eleget.

Amikor az illető – tudván, mit véd, hogy mekkora értéket jelentenek ezek a régi könyvek – pecsételőt készíttetett, hogy távoztakor minden nap lepecsételje a raktárat, mindenki, az igazgató is röhögött rajta, emlékezett vissza Kosza-Bereczki Judith régész. Pedig korábban, a 2000-es évek elején minden raktárba csak az illetékes gyűjteménykezelő tudtával és engedélyével lehetett bejutni, ők zárták és pecsételték az ajtókat – tájékoztatott az eljárásról Darvas Lóránt régész.
A kérdést nem oldotta meg, hogy a gyűjtemény kezelését azóta átvette az egyik fiatal muzeológus. A könyvek anyaga, a bőr és a papír a folyamatosan magas, 70% körüli páratartalomban megszívta magát nedvességgel, emiatt bármikor kiüthet a könyveken a penész. Ráadásul a gyűjteményeket tartalmilag kutató történészek nem konzervátorok, nem restaurátorok. A legtöbb, amit tehetnek, hogy kiszellőztetik a helyiségeket, de nem kezelhetik vegyszerekkel a falakat vagy a könyveket, mert nem ismerik, nem uralják ezeket a kémiai folyamatokat, erre a restaurátorok hivatottak.
A régikönyv-gyűjtemény még mindig a penészedő helyiségben van, de helyzete megoldódni látszik: évekkel a probléma jelzése után végre új raktárhelyiséget készítenek elő számára. Azt azonban nem tudni, mikor költöztetik át a gyűjteményt.

A néprajzi gyűjtemény is mostoha helyzetben van: hivatalos kezelője fél éve fizetetlen szabadságra ment, április 1-től dolgozik újra. A gyűjtemény leltárkönyveit addig a múzeumpedagógus őrizte hivatalos átadás nélkül. Azért ő, mert néprajz szakot végzett az egyetemen, és mert fontosnak tartotta, hogy ne menjenek tönkre a tárgyak. Kiválogatta és előkészítette őket a digitalizáláshoz, bejárt szellőztetni, molyok után kutatott, átnézte a tárgyakat a restaurátorral, hogy nem fertőzöttek-e.

Ha fertőzött tárgyat találtak, kiemelték a gyűjteményből, és értesítették az igazgatót. Két rend fertőtlenítés történt azóta, de a kártevőket nem sikerült mind elpusztítani. A múzeumigazgató ugyanakkor azt állította az Átlátszó Erdély megkeresésére, hogy a kórokozó megsemmisült. Abban az igazgató és a munkatársak is egyetértenek, hogy minden múzeumban történnek hasonló esetek, és fontos az ilyen fertőzések megelőzése. A munkatársak viszont nehezményezik, hogy nincs állandó konzervátor, aki rendszeresen foglalkozna a megelőzéssel és a fertőtlenítéssel.

A múzeumpedagógus március végén benyújtotta a felmondását, részben személyes okokból, részben a múzeumban az elmúlt hónapokban történtek miatt.

Muzeológus úgy válik egy gyűjtemény hivatalos kezelőjévé,

hogy átadás előtt leltárt és állapotfelmérést készít, a végén pedig jegyzőkönyvet, hogy a gyűjteményt átvevő muzeológus tudja, hogy mit és milyen állapotban vett át, és miért vállalja a felelősséget. (Az utóbbi időben egyetlen fiatal munkatárs vett át szakszerűen gyűjteményt, és ez is az átadó szakembernek köszönhetően történt így.)

Normális esetben kollégák is csak a gyűjtemény hivatalos kezelőjének felügyelete alatt mehetnek be egy adott gyűjteményt raktározó helyiségbe, idegenek egyáltalán nem. Ehhez képest tavaly nyáron egy külsős járt a hányódó fotótékában, a munkatársak nem tudják, hogy vitt-e el onnan fotókat, ha igen, visszahozta-e őket.

Gyarmati Zsolt lépten-nyomon ment be a raktárakba, a gyűjteménykezelő tudta nélkül, állítja Kosza-Bereczki Judith régész. Mi több, az igazgató úgy biztosított áramot a Mikó-vár udvarán nyáron fesztivált szervezők számára, hogy nyitva hagyta a régész irodáját Kosza-Bereczki tudta nélkül, miközben az irodában ott voltak azok a leletek, amelyeken a régész épp dolgozott.
Amikor a vár felújítása miatt rabokkal költöztették a régészeti gyűjteményt, a gyűjteményt kezelő Magyari Éva aláíratott Kosza-Bereczkivel egy papírt arról, hogy a költöztetés idejére a felelősséget ráruházza. Csak nem tudta az illető, mesélte Kosza-Bereczki az Átlátszó Erdélynek, hogy a gyűjteménykezelő nem adhatja át csak úgy pár napra a raktár kezelését.
De olyan is megtörtént, hogy az új fűtés bevezetésekor nem szigetelték a csöveket az új régészeti raktárban, ezért a csobotfalvi plébániatemplom ásatásakor előkerült, majd restaurált fakoporsó úgy kiszáradt, hogy most nem lehet megmozdítani, mert fennáll annak a veszélye, hogy megsemmisül.
A természetrajzi gyűjteményhez nincs szakembere a múzeumnak, leltára a középfokú végzettséggel rendelkező restaurátor nevén szerepel. A munkatársak úgy tudják, a gyűjteményt a múzeum hivatalosan zárolta, ennek ellenére naponta járnak át rajta, mert a „raktár” két iroda között található. Így azt is látják, hogy a természetrajzi gyűjtemény megtelt molyokkal.
A teljes múzeum utoljára öt éve, 2014-ben esett át fertőtlenítésen az igazgató mandátumvégi beszámolója szerint.

A történeti gyűjteményért az adminisztratív személyzet egy tagja felel, aki menet közben ugyan lediplomázott, de a tartalmi stáb szerint hanyagul végzi a dolgát: a kulcsot jószerével bárkinek odaadja, az egyes darabok szakleírását az országos leltár számára esetlegesen, nem igazán szakmai módon készíti el. Ezeket a bírálatokat a történész muzeológusok évek óta megfogalmazzák, mindhiába.

Vagyis a múzeum nyolc nagy közgyűjteménye közül legalább négynek a kezelése és/vagy megőrzése problémás. Amikor a munkaközösség erről beszámolt az önkormányzat kulturális bizottsága előtt, az volt az érzésük, hogy a bizottság tagjai egyszerűen nem értik a problémák természetét és súlyosságát, nem értik, hogy ha a múzeum több történészt is foglalkoztat, akkor ők miért nem szedik ráncba a történeti gyűjteményt.
Holott egy gyűjtemény kezelése nem önkéntes és önkényes munka, hanem olyan szakfeladat, amelyről az igazgató dönti el, hogy az elvégzését, az ezzel járó szakmai felelősséget kire bízza. Korábban extra pótlék járt érte, ma már nem.
Gyarmati Zsolt szerint viszont minden a legnagyobb rendben van: mindegyik gyűjteménynek van felelőse. Ha gyermeknevelési szabadságra megy egy gyűjteménykezelő, vagy távozik a múzeumtól, akkor az azonos vagy rokon területen dolgozó kollégák vehetik át a gyűjteményt, vagy ha ők nem, akkor maga az igazgató, nyilatkozta Gyarmati az Átlátszó Erdélynek. A gyűjtemények biztonságban vannak, tette hozzá.

„Az erdélyi ’magyar’ múzeumok között a Csíki Székely Múzeum az utóbbi tíz évben kiemelt figyelmet fordított a műtárgymenedzsment szakmai területre. A gyűjteménygyarapítás, az oral history, adatbázisok építése és a műtárgybarát tárolási rendszerek kialakítása egyaránt menedzseri prioritás volt” – válaszolta a gyűjtemények állapotát firtató kérdéseinkre.

Az alkalmazottak nem éppen így emlékeznek, sőt: a gyűjteménygyarapítás a várostörténeti kiállítás előtt egyáltalán nem volt napirenden. Hónapokig tartott, amíg sikerült meggyőzniük az igazgatót, hogy a múzeum vásároljon meg egy régi ház padlásán talált és áron alul kínált csíki lófősítési oklevelet – elevenítette fel Darvas Lóránt. Végül mozgósították a gyergyószentmiklósi és a marosvásárhelyi múzeumot, hogy legalább maradjon Székelyföldön az oklevél. Mikor mindkét múzeum igazgatója vállalta a vásárlást, Gyarmati Zsolt is meggondolta magát, és az oklevél a Csíki Székely Múzeumba került.

15 fővel kevesebben, mint tíz éve

Restaurátorokból a múzeum nem áll túl jól, több gyűjtemény is restaurátori-konzervátori felelős nélkül maradt, állítják a kollégák, ráadásul a kiírás, amely alapján a menedzseri tervet el kellett készíteni, három fővel csökkentené a múzeum alkalmazottainak számát.
A múzeum munkatársaihoz eljutottak az igazgatónak arra utaló megjegyzései, hogy a tenderfüzetet ő állította össze magának. Mikor rákérdeztünk, Gyarmati Zsolt cáfolta az értesülést. A szakmai stábot elkeserítette, hogy az igazgató idén is el tudta fogadni a fenntartó előírta létszámcsökkenést, akárcsak tavaly. A munkaközösség által összeállított menedzseri tervben kiemelik, hogy a múzeum hatékony működése legalább 24-25 fős stábot igényelne, ennél kisebb létszám a szakmaiságot veszélyezteti.
A múzeum alkalmazottainak száma 29-ről fokozatosan 36-ra nőtt Gyarmati Zsolt első igazgatói mandátuma alatt, a 2000-es évek második felében. A gazdasági válság miatt 27, majd 26 főre csökkent a 2010-es évek során. 2018-ban már csak 23 állás szerepelt a múzeum keretében, kettőt átvett a polgármesteri hivatal, nyilatkozta Ráduly Róbert, aki szerint így jártak el más kulturális intézményekkel is a városban. (A Hargita táncegyüttesnél hat állást építettek le, 3-4 embert vettek át a hivatalhoz, csökkentették a tánckar létszámát, mondta el. Az önkormányzati fenntartású intézmények büdzséjét azért vágták vissza, mert a kormány 2018-ban a személyi jövedelemadó csökkentésével kevesebb pénzt hagyott az önkormányzatoknál, mint korábban, ez Csíkszeredában közel 16 millió lejes elvonást jelentett az 50 millió lejes adóbevételből.)

A múzeumigazgatói tisztségre kiírt versenyvizsga füzetében 2019-től már csak 20 állás szerepel (jelenleg is ennyi az alkalmazottak száma) összesen 981 536 lejes béralappal. Gyarmati Zsolt szerint viszont amíg nincs a városnak 2019. évi költségvetése, addig „minden csak találgatás, elméleti konstrukció”. Azt állítja, az intézmény mindig fog rendelkezni kellő számú szakemberrel, infrastruktúrával, közéleti érzékenységgel ahhoz, hogy jobban elmozduljon a szolgáltató múzeum irányába.
Az önkormányzat április elsején szavazta meg Csíkszereda költségvetését, ebből idén másfél millió lej jut a múzeumnak. Nagyjából ennyi, 1,45 millió szerepelt a versenyvizsga kiírásában is.

A múzeumban mintha két külön intézmény működne:

az egyik importálja a látványos kiállításokat, amelyekről elhíresült a Csíki Székely Múzeum az utóbbi évtizedben, a másik végzi a kutatómunkát, és szeretné ellátni a gyűjteményekhez kapcsolódó feladatokat. Az igazgató szinte egy személyben tervezte meg, milyen kiállításokat hívjon meg, megköti a műtárgyak biztosítását, megszervezi az egészet, és mellékesnek tartja a kutatók lokálisabb anyagokat, történeteket, témákat kutató munkáját.
Terveit, elképzeléseit eddig nem osztotta meg a munkatársakkal (ez most változni látszik), a várostörténeti kiállításon kívül nem adott nekik feladatot más kiállítási projektekben. A kutatók úgy érezték, az igazgatónak szinte mindegy is, mivel foglalkoznak, a készen hozott kiállításoknál nincs szükség az ő munkájukra. Kiállítási ötleteiket az igazgató érdektelenként visszadobta, majd mindenkinek a szemére hányta, hogy nem jönnek ötletekkel, senki se akar csinálni semmit.
A kollégák évek óta tartó káosznak érzékelték az egészet, és sokuk motivációját lerombolta. Ahogy az a következetlenség is, hogy amit egyik kollégának szabad volt, az a másiknak nem. A 2017-es év végi leépítések után a teremőri szolgálatba eleinte mindenki besegített, majd az adminisztratív személyzet mentesült ez alól. A kérdésre, hogy miért, az igazgató azt válaszolta, hogy „mert azt mondtam, értjük ugye?” – elevenítette fel Kósa Béla.

Az igazgatót gyakran nagyon rövid távú gyakorlatiasság vezérli,

véli a szakmai stáb. Úgy lép, ahogy azt a közvetlen helyzet, érdek vagy hatékonyság megkívánja, de nem számol a hosszabb távú következményekkel: saját és munkatársai emberi és szakmai hitelének romlásával, a munkakörülmények, a munkakapcsolatok, a szakmai motiváció rombolásával, végső soron a múzeum fő céljának – a közgyűjtemények megőrzésének, kutatásának és bemutatásának – a veszélyeztetésével.

Ugyanez a taktika látszik abban is, hogy amikor két pályakezdő fiatal odakerült a múzeumhoz, Gyarmati Zsolt rábeszélte őket, hogy vállalják el a múzeum támogatására 2004-ben létrehozott civil szervezet, a Mikó Ferenc Egyesület elnöki és alelnöki tisztségét. Gyarmati nem tölthetett be vezetői funkciót az egyesületben, mivel az összeférhetetlen lett volna a múzeumigazgatói tisztséggel. Gyarmati és a két fiatal muzeológus mellett a muzeológusi képesítést szerzett titkárnő az egyesület negyedik tagja.
A két fiatalt eleve úgy „választották meg”, hogy nem tartottak egyesületi közgyűlést, de a bíróság bejegyezte a változást a szervezet élén, azaz a közgyűlést valahogy „lepapírozták”. Bár papíron és jog szerint ők viselnek minden felelősséget, a két fiatal muzeológusnak soha senki nem számolt be az egyesület pénzügyeiről, hogy az ő nevükben mikor, mire, mennyit költöttek.

A bankszámlát Gyarmati Zsolt kezeli, nem kizárt, hogy jogtalanul, mert a fiatalok nem emlékeznek rá, hogy egyesületi elnökként erre felhatalmazták volna. Az egyesületi vagyont érintő kérdésükre Gyarmati mindössze annyit válaszolt, hogy az körülbelül egy lakás ára. Ez látszik a pénzügyminisztérium honlapjára feltöltött éves mérlegek sarokszámaiból is: 2017-ben közel 275 ezer lej (57 ezer euró) volt a Mikó Ferenc Egyesület vagyona.

Miután évekig azt tapasztalták, hogy semmilyen beleszólásuk, sőt rálátásuk sincs az egyesületi ügyekre, némi időeltéréssel mindketten lemondtak az egyesület éléről, de csak emailben, ezt jóváhagyó közgyűlést még nem tartottak. Bár az egyesület ügyvédjétől úgy tudják, lemondásuk jogilag érvényes, az igazságügyi minisztérium nyilvántartásában még mindig ők szerepelnek elnökként és alelnökként. Idén január végén írásban kérték az egyesület anyagi helyzetének tisztázását, de mivel válaszra sem méltatták őket, ügyvédhez fordultak, mondta Jakab-Ladó Ágota, az egyesület elnöke.
Az alelnök véletlenül (mert a titkárnő nem tette el elég gyorsan) látott meg pár számlát, amelyből kiderült számára, hogy az igazgató és az adminisztratív személyzet az egyesület költségén töltött egy napot az udvarhelyi Septimia welness szállóban, majd a homoródfürdői Lobogó panzióban vacsorázott – munkaidőben, mert aláírták a munkahelyi jelenléti ívet is arra a december közepi napra, mesélte az alelnök, Karda-Markaly Aranka.
A munkahelyi konfliktus miatt valószínűleg az egyesület közgyűlése sem döntőképes, még ha össze is hívják: a négy tag fele-fele arányban tartozik a két táborhoz. Sem a fiatalok, sem a korábbi tagok nem tudják, ki és mikor tette ki az egyesületből a korábbi tagokat (a 2004-es bejegyzéskor érvényes törvény legalább húsz alapítótagot ír elő).
Kérdésünkre, hogy miért titkolja az egyesület ügyeit még az elnökség elől is, Gyarmati Zsolt kitérően válaszolt. A Mikó Ferenc Egyesület másfél évtized alatt igen jelentős összeggel támogatta a Csíki Székely Múzeumot, nyilatkozta, az egyesület rövidesen felálló új elnöksége pedig közgyűlést fog tartani.

A múzeum teljes stábját a várostörténeti kiállítás kovácsolhatta volna össze,

amely 2018 augusztusában nyílt meg: elviekben közös projekt volt a legtöbb múzeumi alkalmazott számára. Viszont a feladatokat az igazgató itt is teljesen esetlegesen osztotta ki és kérte számon: ugyanazt két kollégának is kiosztotta, végül egy harmadik vagy negyedik végezte el ahhoz, hogy hasznosítható eredménye legyen, nem azon kérte számon, aki elvégezte, sorolták a muzeológusok.
A várostörténeti kiállítást a polgármester indítványozta ezelőtt hat-hét évvel. A munkatársak úgy emlékeznek, az igazgató az ötletet unalmasnak tartotta, a feladatot nyűgnek, amelynek a végeredménye senkit sem fog érdekelni.
Ahogy a helyi sajtónak, úgy az Átlátszó Erdélynek is azt nyilatkozta Gyarmati Zsolt, hogy a várostörténeti kiállítást ő kezdeményezte. Sőt, a Hargita Népének adott interjúja szerint mindvégig szívvel-lélekkel benne volt a projektben. Az igazgató az Átlátszó Erdélynek küldött válaszában kifejezetten büszke a kiállításra: „ilyen tematikájú, volumenű, költségvetésű kiállítás tudomásom szerint nem valósult meg Erdélyben a rendszerváltás óta” – értékelte a munkát, amelyben több, mint tíz külső partner és közel száz helyi adatközlő, csíki polgár is részt vett.
Az eredetileg 2016-ra tervezett kiállítás végül 2018 nyarán, a csíkszeredai városnapokon nyílt meg. A késést a munkában résztvevő muzeológusok annak is betudják, hogy többször abba ütköztek, hogy nincs projektfelelős, nincs, aki a hosszas ötletelések után eldöntse, mit hogyan csináljanak. Az igazgató nem volt erre kapható, de nem is nevezett ki projektmenedzsert az egész folyamat élére. Kósa Béla művészettörténész többször és tételesen fel is tette a kérdést, hogy ki ennek a kiállításnak a rendezője, amire az igazgató mindig azt válaszolta, hogy „Hát mi, mi közösen.”
De máig nem világos, hogy számonkérésnél például ki felel, mert az igazgató a helyi sajtóban azt is hangsúlyozta, hogy minden teremért, minden téma kidolgozásáért és a tartalmi döntésekért a témafelelősök felelnek.
A polgármesternek fenntartásai vannak, saját történészi érdeklődésére hivatkozva nyíltan bírálta a várostörténeti kiállítást, szerinte azt teljesen át kellene gondolni. Nem kizárt, hogy ő maga többet kutatott a témában az elmúlt években, mint az igazgató, mondta bevallott malíciával az Átlátszó Erdélynek. (Természetesen vitatható, mennyire kérhet számon a polgármester egy kulturális produktumot, mennyire szólhat bele a fenntartó egy színházi előadásba vagy múzeumi kiállításba.) A versenyvizsga kiírásában meg is jelent, hogy a következő igazgató egyik feladata a csíkszeredai várostörténeti kiállítás kiegészítése, bővítése.

Eddig a polgármester automatikusan újra kinevezte az igazgatót,

amikor lejárt a mandátuma a múzeum élén, az igazgató beszámolója formalitás volt. 15 év után most először, pontosabban 2018 decemberében nem kapott automatikusan újabb kinevezést Gyarmati Zsolt. „Megteremtettem a változás lehetőségét” – fogalmazott a polgármester az Átlátszó Erdélynek. A döntés az alkalmazottak decemberi beadványa nyomán született, nyilatkozta Füleki alpolgármester az Átlátszó Erdélynek.
Mert nem lett volna kötelező meghirdetnie a tisztséget, ugyanis Gyarmati Zsolt harmadik mandátumáról szóló beszámolójára ősszel az ezt elbíráló bizottság bőven 9-esen felüli osztályzatot adott, aminél már nem kell vizsgázni a posztért, a fenntartó újból kinevezheti. A munkaközösség azonban megkapta ezt a beszámolót, és rájött, hogy

az igazgató teljes passzusokat vett át a székelyudvarhelyi múzeum tevékenységi beszámolójából:

Udvarhelyszék történetének kutatása, a múzeum költöztetése szerepel az intézmény kulturális stratégiáját tárgyaló fejezetben, miközben egyiknek sincs köze a csíkszeredai múzeum tevékenységéhez, annál inkább az udvarhelyihez, amely 2016 májusában költözött a Haberstumpf-villába.
A beszámolót kikértük a csíkszeredai polgármesteri hivataltól, valóban szerepelnek benne az ominózus passzusok. Gyarmati Zsolt egyrészt tagadta a plágiumot – „senki nem gondolhatja komolyan, hogy másfél évtizedes vezetői tapasztalat után nem önállóan írnék meg egy beszámolót” –, másrészt azt állítja, a térségi múzeumigazgatók folyamatosan egyeztetnek, hasonló gondokra hasonló megoldásokat és közös szakmai anyagokat dolgoznak ki.
A két dokumentum között elég sok szó szerinti egyezést találtunk (itt böngészhető, az egyező szövegrészeket a program fehér háttérrel mutatja), főként a beszámoló általános, illetve reciklálható részein.
A beszámolót elbíráló bizottság tagja volt Ráduly Róbert polgármester is, akit megkérdeztünk, hogy egy olyan beszámolóra, amely nyilvánvalóan másolt részeket is tartalmaz, hogyan kaphatott az igazgató bőven 9 feletti osztályzatot. A polgármester elmondta, a terület két szakértője, azaz múzeumigazgatók vettek részt a bizottságban, akik bevett szokás szerint annyira felpontozták Gyarmati beszámolóját, hogy ne legyen szükség versenyvizsga kiírására a tisztség elnyerése érdekében. (Tudomásunk szerint a beszámolóra az igazgató 9,50 feletti osztályzatot kapott, azaz matematikailag a polgármester se nagyon vonhatott le pontokat.)
Másrészt ez biztos nem egyedi eset, mondta Ráduly Róbert, illusztrációként elmesélte, hogy Csíkszereda városrendezési tervének szöveges részében ő is olvasott a Szamos-parti szőlőültetvényekről (a Szamos Kolozsváron folyik át), ahogy vélhetőleg mindegyik önkormányzati képviselő, aki aztán meg is szavazta.

A kutatással, tanulmányírással is foglalkozó muzeológusok érthető módon érzékenyek a plágiumra. Egy olyan felhívást, körlevelet mutattak meg, amelyben a múzeum titkárnője 2016 januárjában arra kéri őket, hogy foglalják össze egyes szám harmadik személyben és 3500 leütésben, milyen tudományos tevékenységeket folytattak az előző években. Az Erdélyi Múzeum-Egyesület ugyanis tanulmánykötetben akarja megjelentetni a 2015-ös Magyar Tudomány Napja Erdélyben fórumán elhangzott előadásokat. A muzeológusok elküldték neki a kért beszámolókat.
A kolozsvári EME-könyvtárban meg is kaptuk A romániai magyar tudományosság intézményi keretekben címmel 2017-ben kiadott kötetet, benne a Gyarmati Zsolt jegyezte „tanulmányt” Centrum a végeken – a Csíki Székely Múzeum szakmai tevékenysége címmel.
Ebből az első oldal tömören ismerteti a múzeum helyszínét, hivatását, kiállításpolitikáját és a befogadott kulturális eseményeket, majd az egyetlen alcím, a Tudományos tevékenység után kilenc oldalon a muzeológusok egyes szám harmadik személyű, részletes szakmai beszámolói következnek egymás után ömlesztve, bármiféle, tanulmányra emlékeztető struktúra (például cím értelmezése, bevezetés, fejezetek, következtetések, összefoglaló) nélkül.

A szakmai stáb megtorlásra mindenképp számít azért,

mert munkaügyi pert indítottak a fizetésemelésért, majd az önkormányzathoz fordultak panaszlevéllel, saját jelöltet indítottak az igazgatói megmérettetésen, végül pedig – bár szerették volna intézményen belül megoldani a problémát – a nyilvánossághoz fordultak. Konkrétan azt hallották az adminisztratív személyzettől, hogy itt fejek fognak hullani.
A „munkahangulat megromlása egy sajnálatos, sokszereplős történet, amelynek kezelése csak közös erőfeszítéssel, minőségi kommunikációval történhet meg”, amelyre ő készen áll – vázolta intézményvezetői terveit Gyarmati Zsolt az Átlátszó Erdélynek.
Úgy véli, „éppen itt van az ideje, hogy mindenki végezze a rábízott feladatot legjobb tudása szerint, napi nyolc órában, úgy, mint minden más munkahelyen”. Munkatársainak azt mondta a versenyvizsga utáni egyik első gyűlésen, hogy aki nem lojális, az távozzon, aki kutatni akar, keressen más munkahelyet, számoltak be a muzeológusok az Átlátszó Erdélynek.
Természetesen ők is gondolkodnak munkahelyi alternatívákban, de egyrészt nem tolonganak a történészeket, humán értelmiségieket foglalkoztatók Csíkszeredában, másrészt attól tartanak, hogy ha kollektíven felmondanak, Gyarmati Zsolt utána tényleg azt tehet a múzeummal, amit akar. Ők mélységesen kiábrándultak belőle, a szemükben elveszítette minden szakmai és menedzseri hitelességét.
A versenyvizsga után ugyan változott az igazgató hangneme, és figyelmet fordít az eddig elhanyagolt szakmai kérdésekre is, amelyek hangsúlyosan szerepeltek a munkaközösség pályázati anyagában, de

ezzel párhuzamosan a burkolt fenyegetések is folytatódtak, számoltak be az alkalmazottak a legújabb fejleményekről. Ők továbbra is olyan intézményben szeretnének dolgozni, amely alapvető feladatának a csíki kulturális értékek őrzését, gyarapítását és modern, 21. századi értékesítését, népszerűsítését vállalja.

Az intézmény menedzsmentjének mindenképp változnia kell, úgy is, ha a vezető személye nem változik, válaszolta megkeresésünkre Ráduly Róbert. A polgármester a mindenre panaszkodó igazgató típusával szemben a menedzser típusú vezetőt preferálja, aki azzal a pénzügyi és humán erőforrással boldogul, amely a rendelkezésére áll. Ő maga ezt azzal ösztönzi a Hargita táncegyüttesnél, hogy konkrét mennyiségi mutatókat állapít meg a menedzseri teljesítmény méréséhez, és amennyiben a kinevezett igazgató nem teljesíti azokat legalább 80 százalékosan, felbontják a menedzseri szerződését.
Az új menedzseri terv orvosolja az alkalmazottak decemberi beadványában jelzett hiányosságokat, ígérte Füleki Zoltán alpolgármester, ahogy azt a versenyvizsga kiírásában kérte a fenntartó. (A hivatal megígérte az alkalmazottaknak, hogy rendelkezésükre bocsátják Gyarmati Zsolt következő három évre szóló menedzseri tervét, ez elmondásuk szerint még nem történt meg.)
Az alpolgármester álláspontja szerint a személyes konfliktusok feloldása az intézmény vezetője és az alkalmazottak feladata, ő maga is kezdeményezi a felek közötti tárgyalást, ígérte. Sőt bízik abban, hogy „a múzeum munkaközössége és vezetője a továbbiakban személyeskedés-mentesen egymásra talál, a feszültségek feloldódnak, és közösen térnek rá egy új, szakmailag és emberileg is járható útra”.

Gyarmati Zsolt igazgatót több rendben is megkerestük kérdéseinkkel

Az első két körben az egységes bértörvény alkalmazására, a versenyvizsga kiírásának tényére és a feladatfüzet összeállítására, mandátumvégi beszámolójában talált másolt részekre, a létszámcsökkentésre, a gyűjtemények kezelésének módjára és a gyűjtemények sorsára, a takarítás kiszervezését indokoló kiadáscsökkentésre, a múzeumon mint munkaközösségen belüli szakadék kezelésére, a várostörténeti kiállítás menedzselésére, a Mikó Ferenc Egyesület ügykezelésére valamint arra kérdeztünk rá, igénybe vette-e Kelemen Hunor és a Communitas Alapítvány kuratóriuma tagjainak támogatását igazgatói tisztségének megtartásáért. Válaszait belefoglaltuk a cikkbe.
Harmadik körben a múzeum Vezetőtanácsának és Tudományos Tanácsának működésére, kiállítástervezések folyamatára, a raktárak felügyeletére, a csíki lófősítési oklevél megvásárlására kérdeztünk rá és arra, valóban bejár(t)-e a raktárakba a gyűjteménykezelő tudta nélkül. Szerettük volna kikérni az igazgató álláspontját a volt karbantartó munkaidejének magántermészetű igénybevételéről, a később muzeológusi képesítést szerzett titkárnőnek a kollégái által kifogásolt gyűjteménykezelői munkájáról, a múzeum előtti ásatás szakmailag elsietett lezárásáról.
Az igazgatóhoz intézett kérdések és Gyarmati válaszai itt megtekinthetőek. A harmadik kérdéscsomagra az igazgató már nem válaszolt, helyette az alábbi bekezdés közlését kérte:

„Az újabb kérdések olvasásakor komoly fenntartásaim lettek azzal kapcsolatban, hogy a cikksorozat tétje valóban a tényszerű tájékoztatás lenne vagy inkább egy eszköze annak, hogy egy csoport ellehetetlenítse a helyzetemet az intézmény élén. Nem tudom mire vélni azt a hévet és azt a prekoncepció készletet, amivel felém fordultok. Olyan kérdéseket tesztek fel nekem, amire válaszolni méltatlan. Egyszerű kérdésekből bonyolultat kreáltok, bonyolultakat pedig egyszerűsítve tálaltok. Munkámat odaadással és eredményesen végzem, ezt az intézmény működtetője is, számos szakmai partnerem is igazolhatja.”

Címlapfotó: Csontváry-kiállítás a Csíki Székely Múzeumban. Forrás: MTI