Rossz tervezés vagy szándékos ingatlanspekuláció? A városháza ismét megbukik kommunikációból, de remekel titkolózásban.

Ellehetetlenített gazdák, háromszögű pityókaföldek, átjáró nélküli út, elértéktelenedett határ, aprópénzes kártérítés, titkolózás, összezavart útvonalak, megalázó levelek, lejáratókampány a gazdák ellen, peches ingatlankupecek és kínaiak, saját törvényeit tudatosan megszegő román állam. Hogyan lett egy gyönyörű történetből egy kínos kérdés, amelyről a hatóságok nem szívesen beszélnek?

Soha semmit nyilvánosságra nem hoztak, kezdi a beszélgetést még az udvaron Nagy János szotyori gazda, majd folytatja: semmiről nem volt információjuk, mindent ködben tartottak a hatóságok, mígnem egyszercsak kapták az értesítést, hogy 30 napon belül szabadítsák fel a területeket.

A Nagy család portáján messziről látszik, hogy mezőgazdaságból élnek. A hatalmas udvaron sorakoznak a traktorok és munkagépek, a nagy mezőgazdasági melléképületek csak fokozzák a farmhangulatot.

Bemegyünk a házba. A három leányka közül a legkisebbik az anyja lába körül keresi a menedéket, szájában cumi. Az asztalhoz hárman ülnek le velem: a gazda, János, 86 éves édesapja, Simon, majd pár perc múlva felesége, Évike. Az asszony hamarosan fel is áll, és ingázik, hol üdítőt hoz, hol papírokat, hol pedig a számítógépen keresgéli az általam kért adatokat.

„Ellehetetlenítettek teljesen”, mondja a gazda letörten, miközben várjuk a számítógépes összesítést. Nagyon megviseli ez az ügy, teszi hozzá. Nem is kellene mondania, látszik a nyúzott arcán.

Háromszögesítenek Háromszéken

Az egész család mezőgazdaságból él. 86 hektárt művelnek meg, tér vissza Évike az Excel-táblázat összegzett adataival, ebből körülbelül 50 hektár az övék, a többit bérlik. A fő jövedelmet a krumpli hozza, amit a technológia által igényelt vetésforgó miatt a területeik egyharmadán-egynegyedén termesztenek minden évben. Csakhogy pontosan a pityókatermesztést lehetetleníti el a terelőút építése, úgy vágja el a mezőgazdasági területeiket, hogy háromszögek maradnak belőlük.

A képen látható 10 hektáros területet átlósan metszi a tervezett terelőút, 1,5 hektárt elvesz belőle, a maradékot két háromszögbe vágja. Háromszög alakú területen lehetetlen szakszerűen pityókát termeszteni. A krumplit soros művelésben termesztik, ezért a gazdák mindig is igyekeztek úgy parcellázni a földet, hogy legalább a telek két oldala párhuzamos legyen. A háromszög alakú telkeknél nem lehet rendesen megfordulni a traktorral a sorok végén. Annyit kell forgolódni és keresztbe menni, hogy a terület egy része többszörös vegyszermennyiséget kap permetezéskor. Ez a pityókának is árt.

Kimegyünk a helyszínre is. A telken lévő kút is beleesik a kisajátítandó részbe. A kútért nem akar semmi kártérítést fizetni az állam, mondja János, mert az nem szerepel az adásvételi szerződésen. A magasfeszültségű villanyoszlop is az útra esne, el kell költöztetni, szintén a gazda területe bánja a költöztetést. Érdekes, meséli János, hogy a tervezett út mintha nekiszaladna minden magasfeszültségű oszlopnak, ami a környéken van, még véletlenül sem kerüli ki őket. Mutatja a tervekben, hogy ezt az oszlopot is el kell költöztetni, azt is. „Valakinek biznisz átrakni az oszlopokat?” veti fel a számunkra izgalmas témát.

Közben csatlakozik hozzánk a Kilyénben gazdálkodó Daczó Sándor. Neki pár száz méterrel odébb van egy 5 hektáros területe, amit szintén ívelten-átlósan metsz az út. Az 5 hektárból 90 árat kisajátítanak, és marad két sarok, két kis háromszög, amit nem tud megművelni.

Amelyik területet nem háromszögre metszi az építendő út, azt keresztbe vágja, pontosan középen. Tehát a gazdának lesz két kis földje, az egyik az út egyik felén, a másik a másikon.

A dolgot csak súlyosbítja, hogy az út által keresztbe vágott Szépmező, amint a neve is mondja, a környék talán legjobb mezőgazdasági területe, ez látja, látta el zöldséggel Szentgyörgyöt. A kettőbe vágott telkeken használhatatlan lesz az öntözőberendezés, és sokkal nehezebb lesz a termelés.

A Nagy családnak a 80 hektár megművelt területből 20 hektár csonkul, tehát az általuk megművelt földek egynegyede. És 30 hektár megműveléséért kell, hogy átjárjanak majd a terelőúton, amin nem lesz átjáró. Mission impossible.

Rossz tervezés?

Ez az egyik legfájóbb pontja a történetnek. Azok a telkek, amelyek eddig pár száz méterre voltak a falutól, Szotyortól, most átkerülnek az új út túloldalára, és elértéktelenednek. A mezőgazdasági gépek számára nem terveztek be átjárót az úton, ezért fel kell menniük a következő faluig, Kilyénig, ott átjutni a terelőút túloldalára az országúton, majd visszajönni a szotyori határba. Egyes telkek esetében ez 4-5 kilométer kerülőt jelent egy irányba, oda-vissza pedig 8-10 kilométert.

Ezt a kerülőt naponta többször megtenni nagyon időigényes dolog, mondja Évike, és a szezonban az idő az, amiből a legkevesebb van a gazdáknak. De ha az idő kérdése valahogyan meg is oldható, akkor van egy még nagyobb akadály. A főútra a lassú mezőgazdasági járművekkel tilos kimenni. Főleg sáros kerékkel. És nem csak tilos, hanem balesetveszélyes is. A sofőrök türelmetlenek, mindenki rohan. Amikor egy kombájn balra akar térni, mögötte egy-két autó megáll, de a harmadik kivágódik, és mindenkit meg akar előzni.

Hogyan fogják ők ezt a tilos, veszélyes és időigényes kerülőt a mindennapokba beépíteni, még nem látják át. Ahogyan azt sem, hogyan fognak tudni majd kijutni a földekre, ha a terelőúton valahogy átmentek. „A mezei utak mind megsemmisülnek” – mondja János.

Nézzük a térképet. A mezei utak (képünkön pirossal) mind kelet-nyugat irányúak, és az észak-dél irányú új terelőút keresztbe metszi őket. Ahhoz, hogy el lehessen érni az úton túli területeket, össze kell majd kötni a mezei utakat, egy teljesen új mezei útrendszerre van szükség. Ami ismét termőföld-veszteséget fog jelenteni valakinek.

Két lej a föld + egy kis megalázás

A gazdák másik nagy panasza az, hogy nem reális a kisajátítási ár. 2 lej kártérítést akarnak adni a föld négyzetméteréért, ami töredéke a piaci árnak.

Évike mutatja az adásvételi szerződéseket. 14-15 ezer euró volt hektárja a földnek tavalyelőtt. Frissebb árat nem tudnak mondani, mert két éve nem volt eladó termőföld a határban. Ez lejbe átszámolva 74 ezer lej. Azaz 7,4 lej négyzetméterenként. És a 7,4 lejes piaci ár helyett akarnak adni nekik 2 lejt, a valós érték egynegyedét.

248 tulajdonost érint a kisajátítás, mondja Nagy János. Perelni fognak, alapítottak egy csoportot is ezügyben. Vannak, akik csoportosan fognak perelni, vannak, akik külön.

A gazdák panaszkodnak: még utasítást is kaptak levélben, hogy 20 napon belül a telekkönyvvel jelenjenek meg az útügy irodájában. Tehát nem elég, hogy elveszik a földjüket, jóval áron alul, hanem még ők kell, hogy járjanak a papírok után is, hogy ez megtörténhessen. Menjenek a telekkönyvi hivatalba, álljanak sorba, fizessenek, aztán menjenek be még egyszer a városba, hogy kivegyék a telekkönyvet, s aztán még egyszer, hogy bevigyék azt az útügyhöz, ahol ismét sorba álljanak sorba és mosolyogjanak a pofonoknak.

Aztán van egy másik hasonló levél is, a helyi tanácstól, oda is kérvényezni kell, hogy elvegyék a földed.

Ez a jellegzetesen hatalmi viselkedés, a bürokrácia magasiskolája, a kommunista rendszerből maradt átok, hogy adnak neked egy hatalmas pofont, de előtte kapsz egy felszólítást, hogy kérjél ki friss papírokat, fizess bélyegilletéket, és tölts ki egy űrlapot, amiben kéred a pofont. Mert nem igaz, hogy az útügynek vagy a polgármesteri hivatalnak nincs hozzáférése a telekkönyvekhez, vagy a polgármesteri hivatal földügyi nyilvántartásához. Egyébként honnan tudták volna, hogy kié az a föld és kinek kell kiküldeni az értesítést? Bárki ki tud kérni egy telekkönyvet, én is, az útügy is. Csak sokkal jobb így, hogy meg is alázzák az embert, mielőtt kifosztják. Megalázónak érzik a gazdák ezeket a leveleket.

Sok a panasz, rengeteg a kis részlet, de az emberek legnagyobb panasza a hatósági kommunikáció: tőlük sem tájékoztatást, sem segítséget nem kaptak. A gazdák nem is annyira az útügy kommunikációjára panaszkodnak, hisz egy román állami hivataltól nem vár el senki semmit. Hanem a szentgyörgyi polgármesteri hivatal kommunikációjával nincsenek megelégedve.

Ismét megbukik Szentgyörgy kommunikációból

„Arról volt szó, hogy terelőutat akarnak építeni. De arról nem, hogy a gazdákat ellehetetlenítik. És arról sem, hogy az egész határt összetörik.”

„Szóba kellett volna állni az emberekkel, s a kárt minimalizálni!”

A szentgyörgyi polgármester azzal védekezik, hogy az útügy 2019-ben hirdette meg a tervet és a közmeghallgatást, amire nem jelentkezett senki. A közmeghallgatáshoz nekik, a polgármesteri hivatalnak, semmi közük nem volt. Ez igaz. De ha a polgármester tudott erről a közmeghallgatásról, miért nem hirdette meg az érintett falvakban, miért nem üzent a gazdáknak, hogy most kell lépni?

Ezt a terelőutat az országos útügy brassói fiókja építteti, európai alapokból. A sajtót és a lakosságot mégsem az útügy igazgatói tájékoztatják, és nem is ők aratják le a babérokat, hanem a sepsiszentgyörgyi polgármester, Antal Árpád. Érdekes összefonódás van ott, nem tudni, hogy egy-egy részletében az ügynek kinek mekkora szerepe és befolyása van. Nem látszik, hogy mi zajlik a színfalak mögött.

Az emberek úgy érzik, hogy a hatóságok végig titkolóztak, és próbálták őket kész tények elé állítani. „Decemberig fogalmunk sem volt, hogy hol lesz a terelőút nyomvonala, senki nem akarta ezt elárulni. Januárban már kaptuk a levelet, hogy a bevetett, beműtrágyázott területeinket 30 napon belül hagyjuk el. Semmi logika nincs benne.”

A gazdák szerint erre a titkolózásra az lehet a magyarázat, hogy tavaly választások voltak. Választások előtt a hatóságok nem adtak ki semmit. Tudták, hogy az szavazatszámláláskor meglátszana. Decemberben lejártak a választások, januárban kijött a kisajátítások listája.

Simon bácsi megigazítja a hallókészülékét és megvallja tévedését: „Örökké agitáltam az RMDSZ mellett, hogy szavazzunk rá. Mikor szavazni kellett menni, akkor tudták a telefonszámunkat. Ilyenkor nem.”

A gazdák felróják a politikusoknak, hogy nem mondták el nekik azokat az információkat, amelyeknek birtokában voltak. Nem értesítették őket sem a közmeghallgatásról, sem a nyomvonalról, sem a terv részleteiről, semmiről. Ezért nem tudtak idejében lépni, hogy elkerüljék a problémákat.

Ez nem az első lakossági panasz a szentgyörgyi városháza kommunikációjára, a tervezett kulturális központ problémáiról készült anyagunkban is a kommunikáció teljes hiánya volt a fő panasz.

A polgármesteri hivatal nemcsak a lakókkal nem kommunikál, hanem a sajtóval sem igazán. Írásban kértem, küldjék át nekem az összes, rendelkezésükre álló nyilvános információt a terelőútról. Valószínűnek tartottam, hogy az a személy, aki felel a tereleőútért a hivatalban, egy mappába összegyűjtötte az összes ilyen jellegű dokumentumot, és pár kattintással át tudja nekem küldeni őket.

Egy hétbe telt, mire kaptam egy semmitmondó, lerázó választ. Arra hivatkoznak, hogy ők csak kezdeményezték ezt a tervet, de az útügy bonyolítja, és hogy az egyetlen rendelkezésükre álló és nyilvános információ a hely tanács határozata.

Az első felét elhiszem, tényleg az útügy a projektfelelős. De ez eddig nem zavarta a szentgyörgyi polgármestert és hivatalát abban, hogy folyamatosan kommunikáljon, értsd, dicsekedjen a tervezett úttal. Ha az eddig megjelent cikkeket nézem, mindig adtak infókat a saját sajtójuknak, csak az útépítés által érintett telektulajdonosokat és az általuk nem kontrollált sajtót nem szolgálják ki információval. Na, de ha nem akarnak kommunikálni, joguk van hallgatni, én nem zaklatom őket tovább.

A válaszuk második részét pedig nem hiszem el, mármint hogy az egyetlen rendelkezésükre álló információ az az általuk hozott tanácshatározat. Miközben ezt a zseniális hantát írták nekem, a polgármesteri hivatal földszinti ügyfélfogadó irodájának három ablaka közül kettő csak a terelőúttal kapcsolatos közleményekkel volt kitapétázva, és még a harmadikon is találtam a terelőútra vonatkozó információt. És egyik sem az általuk említett tanácshatározat volt, ami „az egyetlen rendelkezésükre álló információ”.

A polgármesteri hivatal kommunikációjából úgy tűnik, hogy amikor pozitív a visszhang, akkor a polgármester, a városháza és az RMDSZ úgy viselkedik, mintha az ő érdeme és megvalósítása lenne az út. De mikor problémák jelentkeznek, akkor azokat kenik az útügyre, olyankor nekik hirtelen semmi közük az egészhez. Mikor rákérdek a gazdáknál, hogy csak én látom-e így ezt a jelenséget, akkor felcsillan a szemük, és lelkesen bólogatnak: igen, ezt ők is határozottan így érzik, és örülnek, hogy ezt végre más is látja.

Segítség nincs, támadás van

Az is megfigyelhető, hogy a polgármester és a hivatal nem ugrik, hogy segítsen a gazdákon, vagy közvetítse a fájdalmaikat az útügy vagy más hatóságok felé. Antal Árpád azt írja az újságban, hogy a kettévágott telkek problémája könnyen megoldható: az emberek cserélgessék az út két oldalán lévő telkeiket. Nem azt mondja, hogy a hivatal segíteni fog ennek a cserének a bürokráciáját enyhíteni. Nem mondja azt, hogy a gazdák érdekében jelzik az útügynek, hogy nincs átjáró a mezőgazdasági gépek számára, és kérik őket, hogy terveztessenek be egyet.

A gazdák több ízben jelezték, hogy bajban vannak. A helyi sajtóban több ízben téma volt ez, a Háromszék több elégedetlen földtulajdonos levelét lehozta. Antal Árpád polgármester újságcikkben válaszol a gazdáknak, hogy amennyiben az érintetteknek segítségre van szükségük, forduljanak a hivatalhoz, mert ő áll rendelkezésre. A szokásos szép politikai semmitmondás. Lerázás. Hát éppen most jelezték a gazdák, hogy segítségre van szükségük! Most! A gazdák segélykiáltására reagált a polgármester az újságban. Ismeri a gazdák problémájának összes részletét. Ha segíteni akarna, segíthetne. Segít? Keres megoldásokat? Tesz valamit az érdekükben? Nem. Csak nyilvánosan veri a mellét, hogy ő áll rendelkezésre.

Ráadásul megpróbálják lejáratni is őket, mesélik az emberek. Lépten-nyomon találkoznak azzal, hogy úgy próbálják őket beállítani, mint akik ellenzik a terelőutat, és ezáltal a fejlődés kerékkötői. Sajtótájékoztatón is elmondták a problémáikat a sajtónak, arra eljött egy RMDSZ-közeli sajtós, aki végig csúfolkodott velük, hogy miért nem akarják a terelőutat. A másik politikusbarát rádiós ironikus hangnemben nyomatja a rádióban, hogy képzeljük el, még a terelőútnak is „vannak ellenzői”.

Ők nem ellenzik a terelőutat, védekeznek kétségbeesetten a gazdák. „Kell a terelőút. De csináljuk úgy, hogy mindenkinek jó legyen!”

„Nem ellenezzük a terelőutat. De a mi bőrünkön csinálják meg. És még támadnak is minket.”

A gazdák igazságtalanságnak és hazugságnak érzik, hogy őket ellenségként állítják be, mikor nem azok.

A gazdák úgy érzik, hogy ez a támadás személyük ellen szól. De valójában nem, ez csak egy univerzális lejárató gépezet része. A politika, és főként az erdélyi magyar kicsinyes politika alapreflexei közé tartozik a lejáratás. Az észrevételeket, a gondokat nem elemzik, nem orvosolják, hanem a felterjesztőket csinálják ki, hallgattatják el reflexből. A nép és a közjó ellenségének kiáltják ki, gúny tárgyává teszik és lejáratják őket, és, ha lehet, jogi úton is addig zaklatják őket, míg el nem hallgatnak.

Sok ilyen eset van, például Séra Zoltán esete, aki a háza mellé épülő korondi szeméttelep helyszínválasztását kritizálta. Vagy nemrég Orbán Csaba esete, aki a karácsonyfalvi tanácsosjelölt nők ügyében próbált meg lépni. Amint felszólaltak, azonnal beindult a lejáratógépezet. Vagy amint írunk egyet, mondjuk Borboly Csaba valamelyik mocskos ügyéről, látszik, hogyan próbál minket lejáratni a következő videójában, hogyan megy el egészen odáig, hogy a fake news sajtó kategóriába sorol minket. Ez a folyamat zajlik most a szentgyörgyi gazdák esetében is, az udvari média megpróbálja nevetségessé és ellenséggé varázsolni őket, hogy szégyenükben hallgassanak el.

S a papírok mit mondanak?

Sikerült innen-onnan, a netről és barátok segítségével előkaparni a dokumentáció egy részét, ami néhány dolgot tisztáz.

A dokumentációból kiemelt fentebbi képen egyértelműen látszik, hogy a gazdáknak igazuk van, mikor azt állítják, hogy az út indokolatlanul keresztbe vágja a telkeket. Főleg az észak-déli nagy egyenes vonal esetében semmi nem indokolja, hogy az pontosan a parcellák kellős közepén haladjon végig, nyugodtan haladhatott volna kétszáz méterrel keletebbre, a parcellák szélén, semmi sem történt volna azon kívül, hogy pár száz méterrel rövidebb lett volna a terelőút. És még csak azt sem mondhatják a tervezők, hogy nem tudták, hogy az út keresztbe fogja vágni a parcellákat, hiszen ők maguk rajzolták rá erre a légi felvételre a vonalat, ez a kép része a tervnek.

Hogy miért kellett a parcellák közepén vinni az utat? Egyszerű nemtörődömség, oda nem figyelés lenne csak? Vagy igazuk van azoknak a szentgyörgyi forrásainknak, akik szerint szándékosan vágták szét a telkeket, hogy azok értéktelenedjenek el, és a város híres politikusbarát ingatlankupecei olcsó pénzért tudják ezeket felvásárolni? Ezt az információt sajnos lehetetlen ellenőrizni, ezért kérem, kezeljék fenntartásokkal és kételkedéssel.

Az egyik legérdekesebb ábra, amit a dokumentációban találok, azt mutatja, hogy az út nyomvonalának több változata is felmerült. Ezeket elemezték, és az 1-es számú, a képen zölden rajzolt nyomvonalat találták a legjobbnak, ezt fogják megépíteni.

A 3-as, azaz piros útvonal ugyanonnan indul, és ugyanoda érkezik, mint az 1-es, annyi különbséggel, hogy rövidebb, és a városhoz közelebb halad el.

A tanulmány arra a következtetésre jut, hogy a napi maximális forgalomintenzitás 39%-kal alacsonyabb lesz az 1-es nyomvonalon, mint a 3-ason. Tehát az 1-es jobb, ezt valósítják meg. Ez több kemény kérdőjelet is felvet.

Értem, hogy ők matematikailag modelleztek valamit, de furcsa számomra, hogy egy ugyanonnan induló, ugyanoda érkező, a mezőn pár száz méterrel arrébb haladó és a két utat pár száz méterrel arrébb keresztező út esetében közel 40%-os különbség legyen. 39% az rengeteg. Tehát 39%-al kisebb lesz a forgalom, mert a mezőn pár száz méterrel odébb halad? Mi van? Biztos, hogy jól modelleztek?

Szerintem logikus, hogy ha távolabb van a terelőút a várostól, akkor a város északi részén lakó polgár, aki a délen fekvő Brassóba akar menni vásárolni, nem megy ki a terelőútig, hanem átvág a városon, mert rövidebb. Egy, a városhoz közelebb fekvő terelőút esetleg a város északi és déli része közötti rövidítésként is szolgálhat csúcsforgalomban. Hogy miből gondolják ezt ők másképp, nem derül ki számomra, a tanulmányban szereplő ábrák olvashatatlanul homályosak, és érvelések sincsenek benne, csak következtetések.

Megkérdek egy szakembert, aki megnyugtat: ez egy elméleti modellezés, amelyet legtöbbször úgyis felülír a valóság. Amint építenek egy nagyáruházat az út mellé, azonnal megváltozik minden szám, mondja a szaki.

A nyomvonalak vizsgálata közben még egy dolog ugrott erősen szembe. Ha megnézzük a városháza által használt, a sajtónak 2019-ben kiadott és több mint egy éven keresztül folyamatosan újraközölt térképeket, azokon meglepő módon a 3-as nyomvonal szerepel kivitelezendő terelőútként, nem pedig az 1-es, amit most készülnek kisajátítani.

Tehát a gazdáknak esélyük sem volt arra, hogy 2019-ben ránézzenek erre a térképre, és azt mondják, hű, ez az út a mi telkünkön fog átmenni, menjünk el a közmeghallgatásra és intézkedjünk. Végig hamis nyomvonalat láttak.

Hogy szándékosan vezették-e meg a gazdákat azzal, hogy rossz nyomvonalú térképet engedtek ki a nyilvánosság felé, vagy csak véletlen volt csupán, ezt nem fogjuk tudni kideríteni. Csak annyit tudunk, hogy az 1-es útvonalat véglegesítő dokumentum 2019 júliusából származik, tehát a döntés előtte megszületett. Ehhez képest a fél évvel később, 2020 januárjában, de még a 2020 decemberében megjelenő háromszéki újságcikkek is a rég elvetett variáns útvonalát mutatták. De még a polgármester megnyugtató szövege is a rossz nyomvonal térképével jelent meg 2021 februárjában.

És miközben nyomatták a 3-as útvonal térképét mindenütt, 2021 januárjában jött a levél a gazdáknak, hogy kisajátítják a területeiket az 1-es nyomvonal alapján.

A Háromszék alábbi cikkeit követve is látszik a rossz nyomvonal, de nemcsak azért mutatom meg ezeket a cikkeket, hanem azért is, mert nagyon szépen látszik az ívükből, hogy több mint egy éven keresztül halasztották a kisajátítási folyamat elindítását, habár már korábban jóváhagyták. Már amennyiben igazat nyilatkozott a polgármester.

Ezek alapján megalapozottnak tűnik a gazdák gyanúja, hogy azért halasztották választások utánra a kisajátítást, hogy a botrány ne tompítsa a választási kampány fényét. A nyomvonal titokban tartása, a kisajátítások választás utánra halasztása, a közmeghallgatás csendben tartása, a polgármesteri hivatal kommunikációjának hiánya lehet, hogy csak véletlen egybeesés, de annak kicsit durva. És érthető, ha a gazdák azt feltételezik, hogy a városháza tudta, hogy ebből botrány lesz, de inkább megpróbálta jól időzíteni és minél jobban eltussolni a botrányt.

A terveket áttanulmányozva az is kiderült, hogy a tervezők gondoltak arra, hogy a terelőúttal széttörik a határt és a mezei úthálózatot, a gazdák szavaival élve. Azt írták a terv írott részébe, hogy:

Azaz a projektben „különös figyelmet” szenteltek a mezőgazdasági utak visszaállításának, ezért a terelőút oldalán 4 méter széles kövezett utakat hoznak létre, amelyek hozzáférést biztosítanak majd a földtulajdonokhoz. Aztán a rajzolt részben ez a „különös figyelem” lankadt, már alábbhagytak nagyvonalúságukból és a 4 méter széles út helyett már mindenhol csak 3 méter széles szerepel. De legalább szerepel. Végig a terelőút mellett ott van mindkét oldalon a kövezett mezei út.

Ha a polgármesteri hivatal akarna kommunikálni a gazdákkal, és nem az lenne az egyetlen reakciója, hogy megpróbálja lejáratni őket, akkor például meg tudná mutatni ezt a fentebbi rajzot, és el tudná mondani nekik, hogy nincs gond a mezei utakkal, mert itt van ez a földút párhuzamosan a terelőúttal, ami megoldja a mezei utak használhatóságának kérdését.

Nyugat-Szotyor, Kelet-Szotyor, és a Szotyori Fal, ami út

Így már csak a kerülés problémájára kellene megoldást találni a szotyoriaknak, hogy ne kelljen a szomszéd faluig kerülniük. Ugyanis a tervet átböngészve is bizonyossá vált, hogy a tervezők nem gondoltak arra, hogy a mezőgazdasági gépek hogyan fognak kijutni a mező úton túli részére. A vasúti sínekkel és az országutakkal való találkozási pontokon kívül nincs a tervben felüljáró vagy körforgalom.

Most gondoljunk bele abba, hogy egy kombájn, aminek le kell aratnia egy út által szétvágott telekről a búzát, elindul az út egyik oldaláról az út másik oldalára vezető 4-5 kilométeres kerülőn egy 3 méter széles földúton, és szembetalálkozik útközben még tíz-húsz munkagéppel. Mennyi idő alatt ér át a búzatábla nyugati részéből a keleti részébe és vissza két kilyéni kitérővel?

Egy útépítésben jártas szakembert kérdeztem meg, hogy a mezőgazdasági átjáró hiánya tervezési hibának számít-e. Erre nincs törvénykezés, hogy a tervben milyen gyakran legyenek átjárók, mondja a szakember. Arra a kérdésre, hogy lehet-e ezt utólag orvosolni, határozottan pozitív választ ad.

Több hivatalos résztvevője van egy építkezési projektnek, mondja: tervező, beruházó, kivitelező, műszaki ellenőr, stb. A törvény minden résztvevőt arra kötelez, hogy javaslataival az építményt jobbá tegye.

Ezért ha a gazdáknak átjáróra van szükségük, és a polgármesteri hivatal nem segít abban, hogy jelezze ezt az érintett feleknek, akkor a legkézenfekvőbb megoldás az, ha a gazdák fordulnak hivatalos kéréssel a beruházóhoz (azaz az útügyhöz), az ISC-hez (Inspectoratul de Stat în Construcţii = Országos Építési Főfelügyelőség), a majdani kivitelezőhöz. Minél több ajtón kopogtatnak, annál valószínűbb, hogy valaki beteszi az átjárót a tervbe. A kérést meg kell indokolni műszakilag, beleírva, hogy ami most nekik légvonalban 300 m, az kerülővel 4-5 kilométer lesz, és rá kell hajtaniuk az országútra, ami tilos és balesetveszélyes. A kéréshez kell csatolni a helyszínrajzokat is.

A terv módosítása eszközölhető az építkezés előtt, közben és után is, mondja a szakember, és minden érintett félnek kutya kötelessége beletenni az átjárót. Azzal kell számolni, hogy nem olcsó egy ilyen átjáró. A legjobb a felüljáró lenne, de az drága, egy négysávos útnál kb. 1 millió eurós nagyságrendű tétel, állítja a szaki. Itt ellenben megteszi egy körforgalom is, sárlerázóval ellátva a mezei oldalakon, ez egy jóval olcsóbb megoldás.

A kicsi kínaiak és az ingatlankupecek is szívnak

A dokumentumokat böngészve arra is kíváncsi voltam, hogy kik veszítenek igazán nagyot. A lista elején beltelkek is vannak, ott a nagy vesztes egy Forest Mate SRL, akitől közel egy hektárnyi beltelket vesznek el egy nagyon értékes zónában, pontosan a csíki főút mellett, az épülő stadionhoz nagyon közel, a RAR-ral szemben. Ráadásul kettőbe vágják a telkét. Ki áll a cég mögött?

A cég 10 százalékban egy ilfovi román üzletemberé, a maradék 90%-át egy kínai cég birtokolja.

Szóval a kínaiak szívják meg a legjobban, nemzeti érzelmű olvasóink pedig boldogak lehetnek, hogy a jó román állam visszavette a kicsi kínaiaktól a szent székely földet. A kataszteri hivatal térképeit böngészve feltűnt, hogy azon a félbevágott telken van egy hatalmas gyárépület is, és első ránézésre úgy tűnt, hogy azt is érinti a terelőút. Gyorsan egymásra fektettem a két térképet.

Zölddel a terelőút, pirossal az épületek, a legnagyobb piros folt a kínaiak gyárépülete. A terelőút elkerüli az épületet, de a hatalmas lehetséges gyárudvarnak lőttek, nagyot veszített az ingatlan az értékéből.

És ha már a káröröm a legszebb öröm, folytassuk ebben a hangulatban tovább: a listát böngészve a kisajátítottak között több hírhedt ingatlangyűjtő neve is előfordult, mint például Rétyi Ödön, Olosz Gergely vagy a Sapientia Alapítvány.

Rétyi Ödön a szentgyörgyi polgármester bizalmasa, több forrásunk szerint kampányának támogatója, sok ingatlanügyének lebonyolítója. Rétyi ugyancsak a város északi részén, a stadion zónájában veszít értékes, beltelek minőségű kültelkeket. Ráadásul 1 lej/nm körüli áron fizetik azokat ki, mert Árkoshoz tartoznak.

Olosz Gergely híres háromszéki politikus, most Magyarországon bujkál a törvény elől. Leghíresebb ingatlanos húzása az volt, hogy behozta a Schweighofer fafeldogozó óriást Réty határába. Felvásárolta számára a telkeket, és ezzel örökre beírta magát a természetért picit is aggódók és a faiparból élő székelyek szívébe. A terelőút egy 6 hektáros területét metszi.

A Sapientia alapítvány Kató Béla református püspök nevéhez köthető leginkább, magyarországi közpénzek idetérítéséből vásárolja keményen az ingatlanokat, és itt most egy szép, közel 12 hektáros parcellából (fenti képünkön zölddel) veszít egy hektárnyit.

De nem csak az ingatlankupecek, hanem ártatlan emberek is szívnak.


A listát böngészve a legnagyobb vesztesek kategóriában megemlíthetünk egy Halasi Zsuzsanna nevű hölgyet, aki egy gyönyörű, főúthoz és ipari parkhoz közel lévő, 60 hektáros egybefüggő sonkát szeleteltet fel a terelőúttal két idomtalan virslire úgy, hogy közben elveszít belőle közel 8 hektárt.

És ugyancsak a nagy vesztesek kategóriába sorolnám a Szilágyi Rozália – Korodi Mihály párost, akikre a Nagy család hívta fel a figyelmem. Nekik csupán 27 árnyi telkecskéjük volt, és abból 20-at elvesztenek.

Román állam + román törvények ≠ ♥

A kártérítés összege körül is futottam egy kört. Bevallom, meglepődtem egy picit, egy egész urban legend omlott össze bennem. Mert én eddig sok olyan történetet hallottam, hogy valaki nagy mennyiségű földterületeket vásárol itt-ott, mert ott fog majd átmenni az autópálya vagy valamilyen épülő út, és akkor majd bezsebeli a jó sok kártérítést a kisajátításkor. Most pedig kiderül, hogy ez tiszta veszteség.

Kíváncsi voltam, csak a székely földet méri ilyen olcsón az állam, vagy máshol is spórol. Megnéztem néhány hasonló kisajátítás dokumentációját az útügy oldalán, amiből kiderül: mindenütt hasonló a jelenség. Alább bevágok egy részt a Szeben-Piteşti autópálya Szeben felőli oldalának kezdetéről.

Ott is körülbelül 10 lejt adnak a beltelek, és kevesebb, mint 2 lejt a kültelek négyzetméteréért. Pedig Szebentől 10 kilométerre, autópálya mellett, valószínű, hogy többet érnek a területek, mint Szentgyörgy mellett.

Hogyan határozzák meg, hogy mennyit adnak a kisajátított földekért? A közjegyzői jelentésekből vett minimális árat adja meg az állam kisajátítási árként, olvasom jogi oldalakon. Tehát az elmúlt évek adás-vételi szerződéseinek alapján határozzák meg az árakat.

Ebben talán ők is hibásak, mondja Nagy János, hogy a közjegyzői iratokban szereplő árak ilyen kicsik, mert mikor földet vásároltak, és az eladó kérte, hogy kevesebbet írjanak be árnak, akkor kevesebbet írtak be. Így megy ez mindenütt, hogy kevesebb adót kelljen fizetni az eladott föld ára mint jövedelem után. Nem romániai jelenség ez, mondja a gazda, az egész világon így csinálják. Voltak ők munkagépeket vásárolni nyugaton, s a nyugati gazdák is ugyanúgy kérik, hogy a vételárnak csak a töredékét írják be a szerződésbe, mint az itthoniak. Sőt, mondja egy ismerősöm, olyan is van, ha nem annyit írsz be, amennyit ők diktálnak, akkor nem adják el neked a munkagépet, autót.

Megkeresem a dokumentumot, amelyet használnak ehhez a becsléshez, a Közjegyzői Kamara által megyénként vagy régiónként kiállított tanulmányt. Itt van.

Ennek a 322. oldalán vannak a Kovászna megyei kültelkek. Itt Szentgyörgynél 3 lej szerepel négyzetméterenként, mert ez már a 2021-es dokumentum. A 2020-ast is letöltöm, abban 2 lej szerepel, az alapján határozták meg a terelőút kártérítéseinek összegeit.

Ez nem a piaci ár, ezt mindenki tudja. Pedig a 33/1994-es törvény, ami a kisajátításokkal foglalkozik, egyértelműen kimondja:

Azaz a kártérítés az ingatlan valós árából és a tulajdonosoknak okozott kár ellenértékéből tevődik össze. Ennek alapján a 7-8 lej/négyzetméteres valós árat kellene kifizetnie az államnak, és meg kellene térítenie a gazda kárát is. Ha a jövő évek terméskiesését és a feldarabolás okozta többletköltséget nem is fizeti ki, a tavaly őszi szántás, a bevetés és minden eddig elvégzett munkálat költségeit illene kifizetnie azokra a területekre, amelyekbe befektettek már a gazdák az idei szezonban. De nem teszi. És a valós árat sem adja meg, csak a negyedét. A román állam nem tartja be az ország törvényeit. Nem véletlenül, hanem tudatosan, szándékosan, rendszeresen szegi meg a törvényt, kijátszva azt nem egy esetben, hanem száz meg száz és ezer meg ezer esetben.

Mit lehet most tenni? Megkérdeztem egy szakembert, aki plasztikusan így írja le a folyamatot: Jön a román állam, s azt mondja, hogy ad erre vagy arra fél lejt. Erre a tulajdonos azt mondja, hogy „de há ámbeeer, az nem fél lej, hanem öt euró”. A tulajdonos ekkor felbérel egy független értékbecslőt, aki ad egy árat, amit az esetek 99 százalékában a román hatóság nem fog elfogadni. És akkor kezdődik a végeérhetetlen pereskedés. Amíg a perek le nem járnak, addig nem lehet elkezdeni a beruházást.

Azt kell itt tudni, hívja fel a figyelmet a szakember, hogy a területtulajdonosok nem perelhetik magát a kisajátítás tényét, csak a kártérítés összegét. Tehát így is, úgy is ki lesznek sajátítva, csak az a kérdés, hogy mekkora kártérítést kapnak.

A kisajátítás részletei után keresgélve találok egy nagyon szép, érthető leírást az egyik román oldalon.

Eszerint az állam arra alapoz, hogy megad egy minimális árat, ami távol áll a piaci ártól, de a területtulajdonosok egy jó része nem fogja érdemesnek tartani perelni. Mert a pereskedés időt, pénzt, megölt idegeket jelent, és a kis összegek esetében nem éri meg a telektulajdonosnak. Ha ellenben az illető perel, akkor megnyeri, állítja az írás szerzője, ráadásul illetékeket sem kell fizetnie. Csakhogy ez a folyamat nagyon leterheli az egyébként is túlterhelt igazságszolgáltatást és a felesleges pereskedés költségeit végső soron mi, állampolgárok álljuk. Ezt meg lehetne előzni azzal, állítja, hogy tisztábbá teszik a piaci ár megállapításának a módszereit.

Ebből a leírásból az is kiderül, hogy amikor az útügy behívja a tulajdonosokat a tulajdonjogot igazoló papírokkal, az elvileg alkudozásra is lehetőséget biztosít, azaz a gazdák tudnának ekkor alkudni az áron. Hogy ezt miért nem tüntetik fel a behívó levélben, nem tudjuk, de értjük, hogy nem érdekük. Hogy a gazdák miért nem tudnak erről a törvény adta lehetőségről? Mert senki nem világosította fel őket, még a választott vezetőik sem, inkább eltitkolják.

Hogy mennyire működik ez az alkudozás a gyakorlatban, nem tudhatjuk, de ha az ügyek perre szoktak menni, akkor valószínű, hogy nem túl jól. A megkérdezett szakemberünk szerint azért működik nehézkesen, mert mindenki fél a Számvevőszéktől. „Romániában ma három állami intézmény tudja banira pontosan az árat (terület, gép, építmény), a Curtea de Conturi (Számvevőszék), a DNA (Országos Korrupcióellenes Ügyészség) és a DIICOT (Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság).”

Titkolózás, lejáratás és újabb kisajátítások sötét felhője

Az, hogy a gazdák nem tudnak az alkudozási lehetőségről és sok ilyen részletről, illetve nem ismerik a kisajátítási folyamatot, jelzi, hogy nem lettek kellőképpen felvilágosítva. Szép és hasznos gesztus lett volna a szentgyörgyi önkormányzat részéről, ha összegyűjtik a gazdákat a kultúrotthonba, és egy szakemberrel lemennek hozzájuk elmagyarázni, hogyan is zajlik ez a folyamat, majd megválaszolják a gazdák kérdéseit is. Ez talán már Szentgyörgyön ebben az ügyben késő. De más ügyekben, vagy más városokban, ahol még hátravan a terelőút vagy más hasonló beruházás, elgondolkodhatnak elöljáróink azon, hogy egy beruházás sikere és botrányossága között a különbség legtöbbször csak kommunikáció kérdése.

Mint már mondottam, egy útügy típusú román állami sóhivataltól senki nem vár már el semmit. De egy megválasztott magyar elöljárótól és csapatától az emberek elvárják, hogy vállalja a felelősséget a tetteiért, ne tegye a vakot és a süketet, hanem lássa a választók problémáit, lehessen elbeszélgetni vele ezekről, illetve hogy az apparátusával segítse a kis embert eligazodni a nagy ügyekben. Ez itt nem történt meg, sőt. A kommunikáció nemcsak, hogy nem működött, hanem egyenesen antikommunikáció volt, párbeszéd helyett titkolózás és lejáratással való elhallgattatás lett a vége.

A tervezett terelőút nyomvonala a déli rácsatlakozásnál

„Az a legborzasztóbb, hogy kész tények elé állítottak, és senkivel nem lehet szóba állni” – mondja Daczó Sándor. Ezzel Nagy János is egyetért, neki is az fáj a legjobban, hogy most sincs erről akivel beszélni.

Nagy János és családja tragédiája nem ért itt véget. Egy másik lehetséges kisajátítás okoz neki álmatlan éjszakákat. Nemrég hirdették ki, hogy még egy rövidítő utat szeretne építeni a megyei tanács, ami összeköti a várost a terelőúttal, Illyefalvát elkerülve. János kiszámolta a cikkben megadott kilométerek alapján, hogy az a legszebb telküket metszené. Kivisz az Illyefalva felé vezető útra, közben felhívja a figyelmem, figyeljem meg, hogy mennyire forgalmas ez az út, amit tehermentesíteni akarnak ezzel az új úttal. Tényleg hosszú perceken keresztül nem jön egyetlen autó sem. Mert a szentgyörgyi terelőútnak legalább lesz haszna, azt használni fogják, mondja. De ezt az illyefalvi kerülőutat hányan fogják használni? Kiérünk a helyszínre, a gazda rámutat egy hatalmas területre.

„Ez egy 20 hektáros darab. Ez, ami még éltet minket. Ha ezt elvágják, én nem tudom, mit csinálok. Ha itt is kisajátítanak, mindennek vége!”

Acest articol a fost publicat pe PressHub.ro și Átlátszó Erdély în cadrul proiectului “Cohesion Policy: Better Understanding, Reporting, Dissemination”, cofinanțat de UE prin DG Regio.
Informațiile prezentate nu reprezintă poziția oficială a UE. Întreaga răspundere asupra corectitudinii și coerenței informațiilor prezentate revine autorului.