Ne hagyd elveszni a befizetett adók tengerében, döntsd el te, hova utalja az állam az adód töredékét!

Ahogy a koronavírus világjárvány átszabta mindannyiunk életét, úgy átszabta az állami költekezést is az elmúlt egy évben. Átláthatóbbá ugyan nem tette a közéletet és a közpénzek elköltését, de a tíz százalékos jövedelemadónk töredékéről, 3,5 százalékáról továbbra is mi, adófizetők dönthetünk.

Ha fontos számodra a közélet átláthatósága, támogasd vele portálunk kiadóját, az Átlátszó Erdély Egyesületet. Az egyesület tagjai mi vagyunk, az Átlátszó Erdély újságírói. Ráadásul ez a támogatás neked, az adományozónak nem kerül pénzbe.

 Ha egyéni vállalkozó (PFA) vagy, fizetésből vagy fizetésjellegű jövedelemből (ingatlankiadásból, szerzői jogdíjból), esetleg 2000 lejnél nagyobb nyugdíjból élsz, a tavalyi jövedelmed után már adóztál. Május 25-ig a 212-es űrlap kitöltésekor jelezheted az adóhatóságnak, melyik civil szervezetnek utalja át a te adód 3,5 százalékát.

Fontos: ha úgy PFA-ként, mint alkalmazottként dolgozol, akkor úgy a 212-es, mint a 230-as űrlap kitöltésekor nyilatkozz arról, hogy kinek adnád a jövedelemadód 3,5 százalékát!

Ha tavaly már azt is megmondtad az adóhatóságnak, hogy idén hova szánod azt az összeget, azaz bekattintottad, hogy két évben is ugyanoda utalja, akkor idén nincs semmi dolgod.

Ha pártpolitikától és gazdasági érdekektől független erdélyi magyar sajtót szeretnéd támogatni, így ajánldhatod fel a jövedelemadód 3,5 százalékát az Átlátszó Erdély Egyesületnek.

1. Az adóhatóság online szolgáltatása,

a Spaţiul Privat Virtual a legegyszerűbb: ha magánszemély vagy, ott kitöltöd a 230-as űrlapot, és be is küldöd. A személyes adataid után

  • a nevünket: Asociatia „Atlatszo Erdely Egyesulet”,

  • az adószámunkat: CUI 33978083

  • és a bankszámlaszámunkat: RO71OTPV200000913457RO01 kell feltüntetned.

Ha még nincs felhasználód és jelszavad, hogy beléphess az ANAF-nak erre a felületére, de szívesen kimozdulsz, akkor a legközelebbi adóhivatalban tudsz ilyet igényelni. A világjárvány azonban az ANAF-nál is felpörgette az online ügyintézést, és akár otthonról is igényelhetsz felhasználót. Az igénylésedre válaszként majd egy Zoom linket kapsz, az adóhivatal munkatársa videós beszélgetésen fogja megállapítani, hogy te te vagy, és emailen küldi a felhasználóneved és jelszavad a rendszerhez.

Ezen a felületen az egyéni vállalkozók (PFA) a 212-es jövedelembevalló űrlapon találják azt a rubrikát, ahol fel tudják ajánlani adójuk 3,5 százalékát az általuk választott civil szervezetnek. Az egyéni vállalkozók emellett szponzorálhatnak is civil szervezeteket, akár ugyanabban a pénzügyi évben (erről itt elérhetőek a tudnivalók).

2. Ha jobban bízol a papírban,

akkor a redirectioneaza.ro felületén töltsd ki az űrlapot a személyes adataiddal. A felület nem kedveli az ékezeteket. Itt is kiválaszthatod, hogy csak idén vagy jövőre is nekünk ajánlod fel az adód 3,5 százalékát. Az egyesületünk adatait mi már bevezettük ebbe az online alkalmazásba.

Adataid véglegesítése után egyből letöltheted és kinyomtathatod a kész űrlapot, már csak alá kell írnod. A redirectioneaza.ro elküldi neked emailben a linket, ahonnan később is letöltheted és kinyomtathatod.

Az aláírt formanyomtatványt szkenneld/fotózd be, és küldd el az erdely@atlatszo.ro címre.

Ha mindent kézzel szeretnél beírni, akkor töltsd le az aktuális formanyomtatványt az ANAF honlapjáról, nyomtasd ki, és töltsd ki a személyes adataid után a mi adatainkkal:

  • nevünk: Asociatia „Atlatszo Erdely Egyesulet”,

  • adószámunk: CUI 33978083

  • bankszámlaszámunk: RO71OTPV200000913457RO01

Ha két évre ajánlod fel nekünk a jövedelemadód kis hányadát, akkor azt ne felejtsd külön bejelölni az erre szolgáló dobozban.

Aláírás után jön a hosszadalmasabb rész: el kell juttatnod a lakhelyed szerint illetékes adóhivatalhoz (az ANAF területi kirendeltségeinek pontos címét itt találod) vagy a mi címünkre (400124 Cluj-Napoca, Bulevardul 21 Decembrie 1918 nr. 63, ap. 3) úgy, hogy a május 25-i határidő előtti napokban megérkezzen. Kolozsváron mi is szívesen átvesszük tőled a nyomtatványt.

Bármilyen kérdésed van, írj nekünk az erdely@atlatszo.ro email címre, vagy hagyj üzenetet a Facebook-oldalunkon.

Jövedelemadód 3,5 százalékának felajánlási határideje: 2021. május 25. Köszönjük szépen a felajánlásokat!

Mire költjük a támogatást?

Jövedelmeinkről és kiadásainkról minden évben beszámolót teszünk közzé. Ezen a grafikonon megtekinthető, hogy 2020-ban mennyi pénzből gazdálkodtunk, és mire költöttünk.