Idén nagy lépésekkel haladt az intézményesülés felé az Átlátszó Erdély: publikáltuk az első, igazán nagy hatású sorozatunkat, közel 50 cikkben hivatkoztak, féltucatnyi közérdekű adatigénylés-pert indítottunk, és elkészült egy olyan stratégia, amely a következő 3 évre meghatározza a projekt fejlődését.

Támogasd a pályakezdő újságírókat! Gyakornoki programra gyűjtünk

Nem kérdés, idén a legfontosabb anyagunk az a sorozat, melyben annak jártunk utána, hogy mire költötte az RMDSZ azt a 28 millió eurónyi költségvetési támogatást, amelyet elvben az erdélyi magyarságnak folyósít Bukarest.

Sorozatunk első részében megnéztük, hogyan működik a támogatási rendszer, a második részben pedig bemutattuk az RMDSZ költségvetéseit. A harmadik részben rátértünk magukra a beszámolókra, melyekkel az RMDSZ megindokolja az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának (DRI), illetve a Kormányfőtitkárságnak a támogatás elköltését, a negyedik részben pedig egy számvevőszéki audit eredményét ismertettük, amely egy sor szabálytalanságra hívta fel a figyelmet. Az ötödik részben Kovács Péter, az RMDSZ ügyvezető elnöke válaszolt kérdéseinkre.

Fotó: RMDSZ Facebook oldala
Fotó: RMDSZ Facebook oldala

A sorozat nem kis port kavart: az Átlátszó Erdély történetének ez messze a leghivatkozottabb anyaga, egy sajtótájékoztatón Kelemen Hunor RMDSZ-elnök pedig ígéretet tett arra, hogy közzéteszik az RMDSZ gazdálkodási adatait. Az RMDSZ, illetve a Communitas Alapítvány honlapján júliusban meg is jelent néhány – korántsem teljes – adatsor, azonban az RMDSZ és a Communitas is elutasította a válaszadást adatigénylésünkre. Ez ügyben panaszt tettünk, a perek jelenleg folyamatban vannak.

Módosult az infotörvény, és ez jó

Jó hír az, hogy idén nyáron az infotörvény által adatszolgáltatásra kötelezett szervezetek körét is bővítették: 2016 júliusától politikai pártoknak és közhasznú státusszal rendelkező civil szervezeteknek is kötelező az 544/2001-es törvény értelmében megfogalmazott adatigénylésekre válaszolni. Mi azonnal be is nyújtottunk egy-egy adatigénylést a Communitas Alapítványhoz, az Erdélyi Magyar Néppárthoz, valamint a Magyar Polgári Párthoz – természetesen nem kaptunk választ. Sebaj, perelünk.

Frunda György. Fotó: rfi.ro
Frunda György. Fotó: rfi.ro

Publikáltuk Frunda György szekusdossziéjának egy részét, melyből kiderült: az RMDSZ volt politikusa legalább egyszer kérte a Securitate segítségét az útlevél megszerzéséhez. Az akkoriban ügyvédként praktizáló Frunda jelentéseivel azonban elégedetlen volt a kommunista titkosszolgálat. Frunda az Átlátszó Erdélynek tagadta, hogy a Securitate beszervezte volna, azt állítva, a hálózati dossziéjában levő iratok az ő lejáratására készültek. Az anyagnak az angol verzióját is elkészítettük, itt elérhető.

Tavalyi beszámolónk:

2200 euróból működött 2015-ben az Átlátszó Erdély. Itt a beszámoló

Idén folytattuk az RMDSZ-elnök sajtósa, Debreczeni Hajnalka titokzatos közrádiós állásával kapcsolatos kutakodásunkat. Még 2015-ben adatigényléssel kikértük a szerkesztők listáját, akkor a Román Rádiótársaság (SRR) nem válaszolt az adatigénylésünkre, arra hivatkozva, hogy személyes adatokat kértünk. Panaszt tettünk, azonban miután alapfokon a bíró nekünk adott igazat, a Román Rádiótársaság (SRR) fellebbezett, másodfokon pedig elvesztettük a pert.

KAPCSOLÓDÓ
Nyert pályázatunk az IJ4EU európai tényfeltáró újságírás-alapnál

A közrádiós állások körüli balhé azonban ezzel nem ért véget: Kelemen Hunor RMDSZ-elnök – akinek szintén volt egy felfüggesztett állása a Kolozsvári Rádiónál – hirtelen, személyes okokra hivatkozva lemondott arról. Az őt helyettesítő szerkesztő, Váradi Nagy Pál – az egyik olyan újságíró, aki belső fórumokon is szóvá tette a Debreczeni-ügyet – az utcára került.

Fotó: a Kolozsvári Rádió Facebook-oldala
Fotó: a Kolozsvári Rádió Facebook-oldala

Egy régi, némileg háttérbe szorult ügy végére is pont került: a magyar kormány kiadta az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanácsnak (EMNT), illetve vagyonkezelőjének, az önálló jogi személyiséggel rendelkező EMNT Egyesületnek juttatott költségvetési támogatások listáját 2010-től napjainkig – ebből kiderült, hogy 5 év alatt több mint 4 millió euróba kerültek Erdélyben a könnyített honosítást bonyolító Demokrácia Központok.

2016-ban fontos cikkünk volt még arról az UNESCO-közgyűlésről szóló beszámoló, ahol egy egészen különös színjáték végén elutasították a csíksomlyói búcsú felvételét a Szellemi Kulturális Örökség listájára. Nagyon sok kommentárt generált még a Szavazzak az RMDSZ-re, vagy ne? című vitaanyag.

Közel 50 hivatkozás 2016-ban

Hivatkozottságot tekintve az Átlátszó Erdély igen jó évet zár: blogunkra, az ott publikált anyagokra közel 50 cikk hivatkozott 2016-ban a Hotnews.ro-tól az Adevărulig, a Krónikától a maszol.ro-ig. Itt egy linkgyűjtemény.

Talán ennél is fontosabb az, hogy idén 5 közérdekű adatigénylés-pert indítottunk: bírói határozatokkal szeretnénk kényszeríteni olyan adatgazdákat, mint például az RMDSZ, a Communitas Alapítvány, az Erdélyi Magyar Néppárt vagy a Magyar Polgári Párt arra, hogy válaszoljanak az adatigénylésekre, és hogy közzétegyenek gazdálkodásukról egy sor adatot.

Közben az Átlátszó Erdély fontosabb anyagainak az angol, illetve a román fordításai is elkészültek, és a jövőben megpróbáljuk néhány napra csökkenteni az időt, ami a magyar, illetve az angol és/vagy román verziók publikálása között eltelik.

Top 8 legnézettebb anyagunk 2016-ban (egyedi oldalmegtekintések a Google Analytics alapján):

Székelyudvarhely: csontváz helyett vadászterepjáró esett ki a szekrényből (8,360)

Kovács Péter: marhaság, hogy ez az erdélyi magyarságnak járó támogatás (7,536)

Mire költik az erdélyi magyarság pénzét? Publikáljuk az RMDSZ beszámolóit (7,378)

Csíksomlyó az UNESCO-ban: Magyarország frontálisan támad, Románia ravaszul kitér (5,128)

Adatigényléssel kikértük az RMDSZ szerződéseit (4,640)

Szavazzak az RMDSZ-re, vagy ne? (4,609)

RMDSZ-beszámolók: élnek, mint Marci Hevesen (4,456)

Lemondott Kelemen Hunor – szerkesztői állásáról. 20 év után miért pont most? (4,057)

Szervezeti téren is sok minden változott 2016-ban. Elkészült az Átlátszó Erdély üzleti terve, illetve stratégiája – ezt a dokumentumot számunkra is meglepően pozitív eredményeket mutató kérdőívvel alapoztuk meg, melynek eredményeit itt tettük közzé.

KAPCSOLÓDÓ
Adatból sztori – idén is versenyeztünk az újságírók hackathonján

Ezzel az üzleti tervvel sikerült meggyőznünk a Open Society Foundationt arról, hogy a projektünket érdemes támogatni a Program on Independent Journalism keretén belül: így 12 hónap alatt 25 ezer dollár nem visszatérítendő támogatást kap az Átlátszó Erdély Egyesület.

A Balkan Investigative Reporting Network (BIRN) nyári egyetemén. #birn2016 #investigativemasterclass

A photo posted by Átlátszó Erdély (@atlatszo_erdely) on

2016-ban egy kiváló képzésen is részt vettünk: a Balkan Investigative Reporting Network nyári egyetemére, a BIRN Summer Schoolra nyertünk egy ösztöndíjat.

Fejlemény még az, hogy az Átlátszó Erdély a legnagyobb nemzetközi tényfeltáró szervezet, a Global Investigative Journalism Network tagja lett, illetve hogy az egyesület egyik alapító tagja, Mihály László kiszállt: helyét Szabó Tünde vette át.

2016-ban az Átlátszó Erdély Egyesületnek összesen 69 ezer lej (kb. 15 ezer euró) bevétele volt: a jövedelmünk nagy részét az Open Society Foundation támogatásának az első, 53 ezer lejes (12 ezer dollár, 11 600 euró) részlete teszi ki, de az Asimov Alapítványtól is kaptunk 8700 lejt (600 ezer forint, 1900 euró), valamint a Független Újságírók Alapítványától egy 4100 lejes (300 ezer forint, 900 euró) támogatást. A magánadományok 1500 lejt (330 euró) tettek ki, a 2%-os jövedelemadó-felajánlásokból decemberig 20-ig 900 lej (200 euró) érkezett be a bankszámlánkra.

Ami a kiadási oldalt illeti, akárcsak tavaly, továbbra is a cikkdíjak teszik ki az egyik legnagyobb tételt: 2016-ban ilyen címen 10 700 lejt (2350 euró) fizettünk ki. Fontos kiadási tételt képeznek az eszközvásárlások: összesen 6800 lejt (1500 euró) költöttünk laptopra, fényképezőgépre, diktafonra, illetve egy nyomtatóra. Kiszállásokra 6700 lej ment el – így a költségek összesen 31 600 lejre (6900 euró) rúgtak.

Sipos Zoltán

Támogasd a pályakezdő újságírókat! Gyakornoki programra gyűjtünk