A juhászmaffia áldozatai

Egy traktort ígértek a szolgának, ha megöli Godrát. Fejbeverte, majd beestek a kútba. Bemutatjuk a falut, ahol az ököl és a pénz az úr, ahol fejszével mész az unokatestvéredhez és gázspray-vel a mezőre, és ahol falunapon szórakozásból csendőrt lehet verni szinte ingyen.

Ez egy nagyon hosszú írás, inkább kisregényként érdemes olvasni, mint újságcikként. Olyan, mint egy brazil szappanopera, van benne sok vér, börtön, szenvedés, irigység, gyűlölet, sokéves családi háborúk. És sok gázspray. Megismerhetjük belőle egy komoly verés komplikált történetét, és egy Bud Spencer-kaliberű bátor bunyós kalandjait, aki nekiszalad egy csendőrosztagnak és lazán megússza, eljárás sem indul ellene.

Akár ez is tetszhet

Keresünk ezer szabad erdélyi embert

2024. október 23.

Büntető- vagy nyugiszobába küldik az órát zavaró diákot?

2024. október 21.

De megismerhetjük a világ egyik legfőbb problémáját, a földharácsolást is, ami itt, a szemünk láttára zajlik, és nem tudunk róla. És megismerhetjük a másik nagy jelenséget, a modernkori szolgaságot, megtudhatjuk, milyen szolgának lenni, és főleg női szolgának lenni egy jelenkori hűbérúr birtokán. Milyen gyereket szülni úgy, hogy császározás után nem tudod kivárni a hat hetet az ágyban, mert odaraknak ganét hányni és folyamatosan vernek.

Bemutatjuk a korrupcióval vádolt rendőrt és a korrupciótól megszabadulni vágyó rendőrséget. Megtudjuk, kitől kapja ajándékba a környékbeli rendőrök java a húsvéti bárányát. Megismerjük a gyanúsan titkolózó APIA-t, a mellébeszélő csendőrséget és rendőrséget, a kezüket mosó politikusokat.

Megismerjük a falut, ahol az ember fejszével megy látogatóba unokatestvéreihez és szétveri az ajtót, azok pedig viszonzásképp traktorral másznak rá az autójára. Ahol négy magát okosnak tartó nagygazdán kívül mindenki fél beszélni, mert a verés és a zaklatás minden nap ott lebeg a fejük fölött.

Vágjunk bele!

Telefonhívás a kórházból

Godra Domokos városfalvi gazda a megveretése előtt körülbelül egy évvel hívott fel először. Elpanaszolta, hogy van egy befolyásos juhász náluk a faluban, Szabó Béla, aki őt ki akarja csinálni. Körbekerítette őket, ellehetetlenítette a gazdálkodását, és folyamatosan fenyegeti őt és családját. A körbekerítéssel előbb elszakította őket a víztől, aztán a legelőtől. Kerülőúton kell járniuk a legelőre, de aztán azt a kerülőutat is elzárta betondarabokkal és ganérakásokkal. Már nem bírják idegekkel, sem ő, sem a családja, mondta a panaszos. De nem akarja, hogy írjak a dologról, mert fél. Állítása szerint a juhász nagyon agresszív, mindenkit megver, és kiterjedt kapcsolati hálóval rendelkezik, bármilyen hatóságnál elrendez bármit.

Godra azután többször is felhívott, panaszkodott, órákig sorolta a sérelmeit, de mindig elmondta, hogy csak ki szeretné magát panaszkodni, ne írjak az ügyéről. Jó, nem írtam meg.

2021 júniusában Godra Domokos az udvarhelyi kórházból hívott fel. A nagyhatalmú juhász felbujtott szolgája megtámadta őt egy nagy karóval, mesélte, meg akarta ölni. Fejbeverte a fával, aztán dulakodni kezdtek, beestek egy kútba. Alig úszta meg élve, hatalmas szerencséje volt.

Elmegyek gyorsan a kórházhoz. Godra ágyhoz van kötve, nem tudok vele beszélni vagy lefotózni őt, mert nem tud kijönni, s a Covid miatt nem engednek be senkit. A felesége és a veje a kapuban álldogál, próbálnak egy telefontöltőt és egy üveg vizet bejuttatni a betegnek, sikertelenül. Megpróbálok segíteni nekik. A kapuban a kigyúrt őrzővédőt megkérdem, hogyan lehetne egy kis csomagot bejuttatni egy betegnek, mi az eljárás? Ahelyett, hogy válaszolna, durván leteremt, hogy nincs rajtam maszk. Miközben az övé az álla alá van akasztva, nem fedi sem a száját, sem az orrát. És egyébként is szabad levegőn vagyunk, ahol nem kötelező a maszk. Úgy beszél velem, mint egy hülye gyermekkel. Persze, nemcsak velem, hanem mindenkivel, aki hozzá fordul. Végül nagy nehezen sikerül tőle megtudnom, hogy hova kell lerakni a cuccokat, és hogyan feliratozva, hogy bevigyék a beteghez. Mikor fog eljutni az udvarhelyi kórház oda, hogy emberként kezeljék az embert?

A verés

Godrával pár nappal később találkozom csak, Városfalván, miután kiengedik a kórházból. A szívós alkatú, ötvenes éveiben járó, de remek formában lévő, izmos ember ágyban fekszik, egy merevítő van rajta. A verés elmesélésével kezdi.

2021. június 21-én reggel 7 óra után kihajtotta az emberével az állatokat, vette a traktort és a ciszternát, és lement a kútra vízért. Van egy 7 méter mély, 1,5 méter széles közös kút a közelben, a falu területén. Onnan hordják a vizet, mert Szabó Béla, a juhász, pár éve elkerítette a kutat, amit addig használtak, hogy ne tudjanak ott itatni.

Ez az elkerített kút csak pár méterre van az istállójuktól, hosszú évekig azt használták, mert engedélyük volt a területtulajdonostól. Aztán hirtelen Szabó Béla megvásárolta a területet. Csak azért, hogy betegyen nekik. Pedig neki, Godrának előjoga lett volna megvásárolni a területet, mert ő a szomszéd. De ez az előjog senkit nem érdekelt. A helyi tanácsnál is, fennebb is, mindenkit megvett Szabó kilóra, állítja Godra. Aztán ezt a telket bekerítette Szabó, de úgy, hogy Godráék telkébe is belemért, és azt állította, hogy Godra csűrjének egy része az ő újonnan vásárolt telkére van építve. Egy civil per is folyik ezzel kapcsolatban, mondta Godra 2021 júniusában. (Azóta Godra megnyerte ezt a pert.)

Mivelhogy Szabó bekerítette a telket, ami itatóhelyül és a legelőre való átjáróként is szolgált, kénytelenek voltak azt kikerülni, a közúton kihajtani a teheneket, és a legelőjükön itatni őket, meséli tovább Godra az ágyban, sínekben fekve. De Szabó kitalálta, hogy a közút is az övé. „Nagy betondarabokat és ganérakásokat öntött az útra. Megrekesztett, hogy ne legyen hol a vizet kihordjam. Tettem egy panaszt a tanácsnál, azt felelték, hogy nem az ő kompetenciájuk. Az a három föld nem is az övé, nincs is bérleti szerződése. Azt be kellett volna kéretni, de tőle senki nem kéret be semmit.”

„Nekem csak 20 fejőstehenem van, és 25 hektárom támogatásban. Neki százával vannak az állatok és 200 hektárokat legeltet, és mégis, az enyémre is kezet akar tenni.” Godra szerint, és több más helybéli forrásom szerint is, a városfalvi juhászháború fő forrása, hogy sok a nagygazda, rengeteg az állat, és nem elég a legelő-kaszáló. Például Szabó 250 tehenének szüksége lenne 250 hektár legelőre, a 600 juhnak 60 hektárra, és még egy 250 hektárnyi szántóra és kaszálóra, ami ezt az állatállományt ellátja télire. Ez összesen kb. 560 hektárnyi, de Szabónak fele ennyi van. Ezért a területszerzés érdekében a nagyok megpróbálják a kisebbeket kicsinálni, hogy megszerezhessék a területeiket.

És a verés?

Ott tartottunk, hogy Godra elindult vízért. „Mikor átmentem a megyei úton, ezeknek az autója elment a falu felé. Láttak. Onnantól a kútig csináltam 2 percet, ráseggeltem a kútra, a szívócsőnek levettem felét. Mikor a másik felét vettem volna le, hátulról kiugrott a Zoli gyerek. Szász Nika Zoltán, roma gyerek, büntetett előéletű, Szabóéknak a szolgájuk. Kigyúrt, kemény gyerek, akkora, mint egy bika.”

Godrának nem ez volt az első konfliktusa Szásszal. Meséli: „Az ősszel Béla szolgái etették az állatokat a lucernámban. Minden nap keresztbe tesznek valamit, valamelyik földemen átmennek átlósan, vagy letapodják a területet, vagy leetetik a földemet, vagy követ tesznek a kaszálómba. Lefényképeztem. Másnap szántottam lennebb, és ez a Szász Nika Zoltán odasétált, és leintett. Megálltam. »Öcsi bácsi, maga miért fényképezett le tegnap minket?« – kérdezte, majd felkapta a botját, s kétszer-háromszor beütött a kabinba. A csuklóm megdagadt a védekezéstől. Lejött a szentmártoni rendőrség, azt mondták, megbüntetik. Mihelyt a rendőrök elmentek, szólt a telefon, hogy »most jövünk, adunk nektek«. Aztán még felhívtak háromszor, de nem szóltak bele. A rendőr ismét lejött, ismét megbüntette őket. Attól kezdve fél éven át nem volt baj vele” – mondja Godra.

Aztán június 8-án vagy 9-én valamikor Szász Nika kihajolt a kocsi ablakán s kikiáltotta, hogy „Szopjál le, Godra!” Ismét feljelentette a rendőrségen, ismét megbüntették. Ilyen hangulatban jött el a verés napja.

Na és a verés?

Tudom, hogy folyton eltérünk a verésről, de csak azért, mert Godra is eltért. Ilyen minden beszélgetés itt Városfalván, elkezdünk egy rövid témát, és nem érünk a végére, mert előtte feljön tíz más sérelem. Amelyek mind fontosak, mert ezek az előzményei a véressé fajult konfliktusnak. A jegyzetfüzetemben elkezdődik a verés az első oldalon, és folytatódik a 12-iken. Közte Godra tizenvalahány témában kibontott panaszai sorakoznak. Ezeket én majd később bontom ki, hogy tudjuk már lezárni a verést.

Ott tartottunk, hogy Godra készült a vízvételre a kútnál. A második slagot akarta levenni, mikor Szász Nika Zoltán kiugrott a kutat övező bozótból. A háta mögött hallotta a kiáltást, hogy „Most meghalsz, Godra.” Egy 8-10 centi vastag gyertyánfa volt nála, vágtatott felé. Teljes erőből úgy rácsapott a fejére, hogy elszédült belé.

Megrogyott, de nem vesztette el az eszméletét. Elkapta Szász ruháját valahol fent, elkezdtek dulakodni a legénnyel. Beestek a kútba. „Szekundum alatt történtek a dolgok. Az volt a szerencsém, hogy a gyerek esett alul, s nem tudott úszni. Ha nem így történik, megöl engem. Mikor kidugta a fejét, akkor a két vállát a lábammal nekipréseltem a kút túloldalának. Tudtam, hogy ha felül kerekedik, akkor meghalok.

A gyerek elkezdett egyezkedni. Megegyeztünk, hogy ha elengedem, akkor békén hagy. Előbb kimászott ő, aztán én is kihúztam valahogy magam, már nem volt erő a lábamban. A gyerek felvette a karót, én találtam egy elkorhadt deszkát, aminek nagyon megörültem, hogy van, amivel védekezzek. A gyerek elindult a karóval visszafelé, távozott. Én a traktorból valahogy kivettem a fényképezőgépet, s készítettem egy képet, hogy legyen valami bizonyítékom.

Aztán valahogy felmásztam a traktorra és hazajöttem, de a részletekre már nem emlékszem, a kép nem tiszta.
Arra sem emlékeztem, hogy ki vezetett be a kapun, amíg a feleségem rá nem kérdett.

Csoda, hogy egyáltalán haza tudtam jönni abban az állapotban. Nem kellett volna sok, hogy ott maradjak.”

A feleség szenvedése

Godra azzal fejezi be mondanivalóját, hogy „mindenki azzal jön, hogy lépjek vissza, s adjak el mindent, mert nem lesz jó a vége”. A felesége lemondóan hajtja le a fejét, és szinte magában mondja, hogy „ezt már nem bírjuk”. Fiuk, Sándor, aki otthagyta a külföldi munkát, és hazatért apja balesetének hírére, harciasan teszi hozzá a háttérből: „nem kell eladni semmit”.

Godra felesége, Csilla kisírt szemekkel nézi végig a beszélgetésünket. Végig hallgat, nem szól bele, de látszik rajta, hogy megviseli ez a háború. Mikor kettesben maradok vele, mert dokumentumokat fénymásol nekem, rákérdek, hogy hogy bírja.

„Belefáradtam idegileg, s mindenképp” – öntik el a könnyek. „Nem látok egy fénypontot, nem látom, hogy ki lehetne egyezni. Nem vagyok optimista. Sőt, nagyon félek. Most is kicsin múlt, hogy nem történt tragédia.”

Attól fél, hogy a férje vagy a fia lesz az áldozata ennek a harcnak. Békét akar.

A nagynénje is emiatt a család miatt lett öngyilkos.

Éjszakánként nem tud aludni, pedig gyógyszerei vannak. Pár éve már egyszer összeroppant idegileg, kórházba került, 10 napig volt a pszichiátrián, alig tudta összeszedni magát. Aztán gyomorfekélyt kapott, de olyat, hogy szinte elpatkolt. Azóta is gyógyszerekkel, nyugtatókkal tudja csak szinten tartani magát, túlélni ezt a konfliktust.

„Hát mit ér az élet béke nélkül? Mire jó ez a csata?”

Képes lenne arra, hogy mindent eladjanak, s elköltözzön, mert Béla soha nem fogja békén hagyni őket. A lánya is ezen a véleményen van. Csakhogy egy élet munkája van ide befektetve, s nem akarja feladni. Főleg a férje miatt, aki most sem akar változtatni, pedig az élete forgott kockán. Pedig nem lehet ezektől a Szabóéktól semmi jobbat várni. A férje rendes volt velük, ment nekik kaszálni, segíteni, aztán pedig hátbaszúrták.

Godra sínben töltött nyara és az orvos hirtelen színeváltozása

Godra egyetlen nagy szerencséje az volt, hogy a fia, Sándor, aki vendégmunkásként dolgozott Nyugaton, azonnal hazajött, és vitte tovább a gazdaságot. Mert ha nem jött volna haza, nem is tudja elképzelni, mi történt volna az állatokkal és a takarmánykészítéssel, mondja az apja. A sportos alkatú, izmos gyerekkel találkozom közvetlenül hazaérkezése után. Szótlan, dacos, gyűlölettől ég a szeme, a Szabóék iránti harcban még apjánál is konokabbnak mutatkozik.

Godra az ágyban töltötte a nyarat, merevítőben. Le is fogyott, lement róla az izom, a merevítő már lötyögött rajta a végén. Ebből aztán gondja is akadt a későbbiekben, az orvosnál.

Mikor visszament felülvizsgálatra a szakorvoshoz, az kedvesen fogadta, és az ajándékot is kedvesen elfogadta. Elküldte röntgenre. Amíg Godra a röntgenen volt, valami vagy valaki megváltoztatta az orvos hozzáállását, mert amint visszajött, azonnal kitámadta, még az ajtóban. Azzal vádolta, hogy autót és traktort is vezetett, és a korszetje a sarokba volt dobva. Hogy nem megfelelően hordta a merevítőt, mert az kotyog rajta. Godra hiába mondta neki, hogy ő nem csinált semmit, csak tartotta magán a merevítőt, ahogyan mondták neki. Azt pedig senki nem mondta neki, hogy azt újra kellene feszíteni, vagy bármi, s ő közben lefogyott az ágyban fekvéstől, onnan a kotyogás. Azt is mondta az orvos, hogy az állapota nem javult semmit, s ő hiába mondta, hogy jobban érzi magát. És azt is felhányta, hogy túl tiszta a merevítő, nem használta. Hát abban zuhanyozott, mondta Godra, s tisztán tartotta.

Godra gyanítja, hogy ebben Szabó Béláék keze van, akik folyton azzal dicsekednek, hogy mindent el tudnak intézni, és mindenkihez el tudnak jutni. Mert nagyon olyannak tűnt az orvos, mint akit valaki nagyon meggyőzött valamiről, semmi mással nem magyarázható, hogy ilyeneket mondott, hogy autót és traktort vezetett. Godra szerint nem véletlen, hogy mikor parkoltak, a kórházhoz közel, látták Szabó egyik ügyintéző emberét, rokonát, aki normálisan azon a napon máshol szokott lenni más ügyben. Minden héten azon a napon egy másik városba szállít árut, de most itt volt.

Godra hiába cáfolta az orvosnak, hogy nem vezetett traktort, s autót is csak annyit, míg feljött a kórházba, az orvost nem hatotta meg semmi, végül beleírta az orvosi papírjába, hogy nem tartotta be az orvosi utasításokat. Ez később hátrányára volt. 12 hétig volt a korszetben, azaz bő 80 napot, a törvényszéki orvos mégis 40 napot írt be neki, a szakorvos jelentésére hivatkozva.

A felgyógyulási idő csökkenése nyilván jól jött Szabóéknak. A bántalmazás minden jogi következménye a felépülési napok számától függ. Így a verőlegény kisebb büntetésre számíthatott.

Ahogy a felépülési napok számától függött az is, hogy a biztosító mennyit fizet Godrának a kiesésért.

1001 vád Szabó Béla és a vele összefonódott hatóságok ellen

Godra Domokos minden beszélgetésünk alkalmával percekig sorolja a Szabó Béla által elkövetett törvénytelenségeket. És mindig elmondja, hogy a hatóságok semmit nem tesznek, mindent elnéznek neki.

Szabó folyton azzal dicsekszik, hogy sok az ismeretség, mert sok a pénz. Ezt nemcsak Godra állítja, a faluban sokan megerősítik. Ahogy Godra más állításait is megerősítik vagy kiegészítik. A faluban mindenki tudja, hogy Szabó Béláék mindent el tudnak rendezni. Valaki így fogalmaz: „Ezek életükbe doszárokat rendeztek”.

Egy forrásunk úgy fogalmaz: „A csíkiak a kezükben vannak.” Itt a megyeszékhelyi hatóságokra utal.

A szomszédok szerint a helyi rendőr úgy jár Szabóékhoz, mintha haza járna. Ezt megerősíti Szabó egyik volt embere: „Mindenki le van fizetve, egyszerűen, a községi rendőrök is.” A rendőrök rendszeresen járnak látogatóba Szabóékhoz, mondja. „Jönnek, kávéznak, beszélgetnek, mennek el. A helyiek is, a brassóiak, a kacaiak is. Az oklándival is próbálta, de az nem állott szóba vele.”

„Jóban van a mérnökkel nagyon. A nyáron is jöttek kontrollba, széjjelnéztek, az állatok felében sem volt fülszám, mentek bé, kaptak egy összeget. A pénzen múlik minden. Hogy nekik van pénzük, s pénzzel mindent el tudnak intézni.” – meséli egy forrásunk, aki Szabónál dolgozott.

Sokak szerint a polgármester is Szabó kezében van. „Választásokkor a górék, minden faluból egy, támogatják a polgármestert. Összedobnak kb. 10 ezer lejt. Mindenki ad pár juhot, abból miccset készíttetnek, és egy hónapig mulattatják a cigányokat Abásfalván.”

Ezt egy, a cigányokhoz közelebb álló községbeli forrásunk kibővíti: a cigányok ennél okosabbak. Több jelölt is megpróbálja lekenyerezni őket, nem csak a mostani polgármester. S ők mindenkitől el is fogadják az adományt, és megígérnek mindent. De nincsenek rászorulva, jól élnek, zenészek is, meg külföldre járnak mind dolgozni, itthon szívességet tesznek, ha 200 lejért elmennek neked napszámba. Szép házaik vannak, fürdőszobával, mindennel, amit csak akarsz. De ettől függetlenül mindenkitől elfogadnak mindent a kampányban, s aztán úgyis arra szavaznak, akire akarnak.

A cigányok a polgármester egyik fő szavazótábora, ezt a helyi forrásaink közül szinte mindenki megerősíti. „A cigány szavaz, a csobán vezet, a munkásnép szenved” – teszi hozzá egy városfalvi.

A polgármester az asztalt csapkodja és csúnyán beszél

Godra panaszkodik, hogy a polgármester mindig Szabó érdekeit képviseli. Volt például egy békítési próbálkozás a tanácsnál, azok után, hogy Godra a prefektushoz fordult, és kérte, hogy egy békés megoldást találjanak a problémájára, hogy nem tudja megközelíteni a legelőit, mert Szabó lezárta a kijárást. Ezen a tárgyaláson Szabó kénye-kedve szerint ment minden.

Akkor történt, állítja Godra, hogy a polgármester odasúgta Szabónak, hogy „adj egy úthelyet neki, s hátulról megeresztjük”. A felesége hallotta ezt, aki épp közel tartózkodott. A feleség, aki részt vesz a beszélgetésünkön, megerősíti ezt, hogy így történt. Szabó a gyűlésen fenyegetőzött, a sarokba szorította őket, állítják.

A fenti gyűlésbe úgy mentek Godráék bele, hogy arról volt szó, hogy kamerával lesz rögzítve. Végül nem lett rögzítve, még hangként sem, csak egy jegyzőkönyv született. Godra felhív panaszkodni még aznap, hogy átverték a videófelvétel ígéretével. Javasolom neki, hogy legközelebb ha hasonló lesz, vagy ha a hivatalba megy ilyen ügyben, rögzítse ő a beszélgetést. Másnap bemegy feleségével a polgármesterrel beszélgetni, és fel is veszi. A felvételt átküldi nekem. Azon tisztán hallható, amint a polgármester felrója Godrának, hogy ő a hibás. Mert Szabó felajánlotta neki, hogy ha „viselkednek”, és nem jelentik az ellenük elkövetett törvénytelenségeket egy hónapig, akkor kiengedi őt az állatokkal a saját telkére. És ezt nem fogadta el Godra, mert zsarolásnak érezte.

A polgármester nyíltan a tudtukra adja, hogy ha Szabó megvette a földet (arról a földről van szó, amin a kút van, ahol Godra itatott), azt csinál rajta, amit akar. Erre Godra mondja, hogy azt a földet gazemberséggel vette meg. „Hogy vette meg?” – kapja fel a vizet a polgármester. „Én nem tudok beleszólni, hogy te kitől veszel földet.” Erre Godra felesége megkérdi, hogy a szomszédnak nincs joga? Arra gondol, hogy ők az eladott terület szomszédai, és elővásárlási joguk lett volna. Erre azt válaszolja a polgármester, hogy „Amikor így meg van bazseválva, semmi.”

Godráék felróják a polgármesternek, hogy azt mondta Szabónak, hogy adjon egy úthelyet, s aztán hátulról megeresztik Godráékat. Erre a polgármester felkapja a vizet: „Aljas mocsok disznók vagytok, megértettétek-e?” Felrója nekik, hogy értük hívták össze a gyűlést, hogy tudjanak kijárni. Godráék azt állítják, hogy nem értük hívták össze, hanem Szabóék érdekében, azért, hogy ők vonjanak vissza minden panaszt, és Szabó mentesüljön a vádak alól. Ekkor a polgármester behívja az alpolgármestert is, ketten együtt leordítják Godráék fejét. A felvételen sokszor érthetetlen hangzavarból leggyakrabban kihallható mondat a „Szégyelljétek magatokat!” A hangzavar végén a polgármester kijelenti: „Ezen nem csodálkozom, hogy így vagytok. Ha ti ilyeneket állítotok, hogy mi nem azért hívtuk össze, hogy egyezzetek meg…”

Mikor Godra Csilla felrója a polgármesternek, hogy nem volt kamera a megbeszélésen, pedig megígérték, akkor a polgármester olyan ingerülten csapkodja az asztalt, hogy helyenként alig hallatszik, amint üvöltve kioktatja, hogy „Ne gyere föl! Miért nem kérted akkor, hogy addig nem tárgyalunk, amíg nincs kamera?” A csapkodásra Godra Csilla megkérdi, hogy „Így kell beszélni egy adófizető polgárral?” Amire a polgármester parasztos hangsúllyal vágja vissza: „Menjetek el! Egyszer adófizető polgárok vagytok ti, olyanok…” A beszélgetés itt ér véget, Godráék távoznak az épületből.

Panaszok végtelen áradata

A polgármester viselkedésével kapcsolatban enyhítő körülményként említeném meg, hogy Godra Domokos tényleg fárasztó tud lenni, amikor kitartóan, rendszeresen sorolja a Szabó Béláék által elkövetett törvénytelenségeket és embertelenségeket. Mikor először hallod, azt mondod, érdekes. Mikor tizedszer, azt mondod, jó, ok, érted, nagy baj van. De mikor már ötvenedszerre hallod, akkor megkérded magadtól, hogy miben vétettél az Istennek, hogy ennyi szenny van a világon, s ez mind a te nyakadba kell, hogy ömöljön. S mikor századjára, akkor már menekülnél.

Az ember már-már azt hinné, hogy Godráék meg vannak zakkanva, és csupán kitaláció, amit összehordanak. Csakhogy mikor pontonként elkezdem megnézegetni a vádakat, kiderül, hogy mindenik igaz, vagy legalább van igazságalapja. Van, aminek az igazságtartalmáról saját szememmel győződhetek meg Városfalván, és van, amit Szabó volt szolgái erősítenek meg, mikor szóba állok velük, vagy adnak rá bizonyítékokat a telefonjukkal készített képek és videók formájában. És végül vannak olyanok is, amelyeket valamilyen hivatal, esetenként a rendőrség vagy csendőrség is igazol, és olyanok is, amelyekben érdeklődésem nyomán eredményes rendőrségi nyomozás is indul.

„Ott semmi sem volt törvényes” – mondja Szabóékról egy 2017-ben távozott volt szolgájuk. „Csak nagyban voltak a néptanáccsal, és mindent el tudtak intézni.”

A sáncba folyó ganélé és a pofátlan kapzsiság

A panaszok egy része technikai jellegű, az állattartással és annak támogatásával kapcsolatos. Hogy több tehénfajtát tart vegyesen, fekete Holsteint, román tarkát és Limousint, bikákkal a tehenek között. Hogy a kötelező fülszámok hol vannak, hol nincsenek, hol keverve vannak. Hogy nincs ganégödre, s a ganélé egyből folyik bele az útszéli sáncba. S a hatóságok ezt elnézik neki, míg másnak nem nézik el. Mások ganégödrét fotózták le az ellenőrzésekkor, mert nekik nem volt.

Aztán csináltak lebetonozott helyet a ganénak, hogy a hatóságokat megvezessék, de olyat, hogy a hígnak nincs is helye. Azt a betonplaccot azóta is silónak használják, és a ganéprobléma ugyanúgy megmaradt, a lé továbbra is a sáncba folyik.

A mezőgazdasági panaszok között vannak olyanok is, amelyekben a szakmai hibák már keverednek az embertelenséggel. Például, hogy a döglött állatok eltakarításánál a szolgákat kiteszik a megbetegedés veszélyének. Vagy az egy hónapja szült nőt odarakják kemény, és higiéniai szempontból is veszélyes fizikai munkára. Erről majd később részletesen írok az egyik volt szolgájuk beszámolójánál.

Az egyik homoródmenti ismerősöm meséli, hogy egyik ismerősének párszáz juhát éjjel elhajtották, és befülszámozták maguknak. Másik ismerősöm meséli, hogy az ismerősének kétszáz juhát „megvették”, de nem fizették ki utólag. Ilyen történetekkel tele van Homoród-mente.

A területek megszerzésénél is sok furcsaság és embertelenség van. Mikor egy földet meg akarnak venni, addig zaklatják az embereket, addig járnak rá a földre az állatokkal, addig tapodtatják vagy etetik le a terményt, éveken keresztül, míg a tulajdonosok mérgükben el nem adják a földet. Így vették meg azt a területet is, ahova a nagy istállókomplexumukat építették nemrég.

Godra rendszeresen felhív, hogy elpanaszolja, már megint beleengedték valamelyik földjébe az állatokat. A régi sérelmek közt is rengeteg hasonló témájú van. Például aznap, mikor kiengedték Szabót a börtönből, beleengedte a lovát Godra árpa-zab vetésébe. Nagy kárt csinált a ló, de annyira túllakott, hogy bele is döglött. Vagy egy másik történet, Godra elmesélésében: „Lucernát vetettünk. Jött Béla, s mondta, hogy »mondd meg, hogy hova vetetted, hogy tudjam jól megjáratni az állatokkal«. Hát hogy lehet valaki ennyire rosszindulatú?”

Szabó úgy gyűjti a földet, mint más a bélyeget. „Vannak páran, akik megelégelték a pofátlan kapzsiságát” – ebben látja a konfliktus okát egy volt városfalvi, aki kívülről szemléli már az otthoni eseményeket. A kis gazdákat ellehetetleníti ez a földharácsolás. A faluban már csak 20 tehén van a kis, egy-két tehenes gazdáknál, és egyre nehezebb nekik. A pásztorukat is „elcsábította” Szabó.

Sok olyan földet használnak Szabóék, állítják a faluban, melyet nem bérelnek, vagy hamisan bérelnek. Helybéliek szerint vannak hamis aláírású bérleti szerződéseik is. Sőt, halottakkal vannak bérleti szerződéseik. Vannak emberek, akik állítják, nem írtak alá semmit, mégis Szabóéknak állítólag van tőlük aláírt szerződésük. Neveket nem írok, mert mindenki fél, Godrán és Zoltán Eleméren kívül nem akarja senki adni a nevét.

A falu raktárát is kisajátította Szabó. Abban több embernek van része, „de nem lehet bemenni, mert elkertelte.” Lezárta a raktárhoz vezető utat, magyarázza egy másik. „Betette a marháit a raktárba, le is fényképeztem, hogy tönkretették a marhák a raktárt, de nem lehet szólni neki, mert ő Szabó Béla.”

A falu és az állam erdejét is magáénak érzi, panaszkodnak a helybéliek, akik szerint úgy vágja az erdőt, ahogy csak akarja. Ezt Szabó egyik volt szolgája megerősíti. Kérdem tőle, hogy igaz-e, amit a falusiak mondtak, hogy az erdőből vágta ki a fákat. „Az annyira igaz, hogy még a tőkéket is meg tudom mutatni, ha kijönnek. A tölgyfákat pedig traktorral húzattatta ki gyökerestől, s úgy vitte el. A falu és az állam erdejéből. Azt is magáénak tartja. A nyáron 9 remorka fát vittek bé, a traktor után való remorkával.”

Hogy a saját területüket növeljék, a mezei utat áttolták más gazdák területére. Míg az ő silójuk most a régi út helyén van, két másik gazdának kiütöttek területeket a területalapú támogatásából, mert az új út levág a telkükből.

Szabóék mindent magukénak tartanak, panaszkodnak a városfalviak. Elkerteltek és legeltetnek nagy területeket, amelyek nem teljesen az övéik. Az emberek nem tudnak rájárni a saját területeikre, melyekre adót fizetnek. Egyik ottjártamkor meg is mutatnak pár ilyen helyet. Egész domboldalakat, völgyeket, teljes dűlőket elkerteltek Szabóék villanypásztorral.

Mivel engem a gyümölcs izgat legjobban, egy gyümölcsös maradt meg leginkább az emlékezetemben, ahol több embernek van területe, de senki nem tudja leszedni a saját gyümölcsét, mert Szabóék legeltetnek ott, s bekerítették az egészet, állítják a falusiak.

„Bérlek évek óta olyan területeket, amelyeket soha nem tudtam kaszálni, mert a Béla által elkertelt dűlőkben vannak” – mondja Godra. „Kiszámoltam, 9 hektár területemet használja Szabó.”

Az APIA tartja a hátát Szabóéknak, akik egy szép lakás árát veszik fel évente támogatásba

A támogatásokból pénzelnek leginkább Szabóék, mondják a falustársak.

Megpróbáltam utánajárni, hogy mennyi pénzt kap Szabó Béla a területalapú támogatásokra az APIA-tól. Szinte lehetetlen feladatnak bizonyult. 2021-ben kezdtem el a keresgélést, akkor még csak a 2019-es és 2020-as adatok voltak nyilvánosak. Ezek között keresgélve „Szabo Bela” kulcsszavakkal nem talál a kereső támogatást. Keresem a felesége nevén, arra sem mutat semmit. A felesége cégére sem. A fia nevén szintén semmi, de a fia cégén találok egy évi 16-17 ezer eurónyi támogatást.

Ez semmi, mondják a városfalvi forrásaim, ennél sokkal több kellene, hogy legyen, közelebb kellene álljon a 100 ezer euróhoz. Ők is keresik a táblázatban, de ők sem találják Szabó Bélát és feleségét. Lehet, hogy valaki más nevén futtatják a támogatásokat? – merül fel a kérdés.

Hogy kinek a nevére rakták be a területeket támogatásra, azt meg lehetne tudni, ha meglátnánk a térképen, hogy azokat a területeket, amelyeken Szabó legeltet, ki rakta be támogatásra. Írok az APIA-nak és kérek hozzáférést a térképhez. Azzal érvelve, hogy mivelhogy ez európai pénzekből van fizetve, teljesen nyilvános kellene, hogy legyen.

Visszautasítják kérésemet, azt válaszolják, hogy a térképhez csak a gazdáknak és az APIA alkalmazottaknak van hozzáférésük. Ezt a GDPR-ral, meg mindenféle személyiségi jogokkal indokolják, oldalakon keresztül. Én ellenben nem látom, hogy miért lenne személyiségi jogok vagy GDPR kérdése egy térkép, amin szerepel minden parcellánál, hogy ki kap arra támogatást. Csak a neve érdekel a gazdának. A személyi száma, a melltartómérete, vagy bármilyen más konfidenciális információ nem. A név, ami amúgy is nyilvános, és szerepel azon az oldalon, amin az emberek által lehívott összegeket lehet leellenőrizni. S akkor mi a titkos benne?

De egy állami hatósággal nincs értelme vitatkozni. Tudva azt, hogy ebben az országban mindenütt a górék azok, akik a közpénzekből, többek között a területalapú támogatásokból jókat kaszálnak, teljesen érthető, hogy miért nem szeretnék, ha egy oknyomozó újságíró látná, hogy kinek hol mekkora területe van betéve támogatásba.

Idén tavasszal, az anyag megjelenése előtt újra megnézem a nyilvános táblázatot, immár szerepelnek a 2021-es adatok is. Kiderül, hogy hirtelen megjelent Szabó Béla is a listán, egy 39 ezer eurós tétellel. És a felesége is, Szabó Ildikó, egy 11 ezer eurós tétellel. A fia cégére ezúttal befolyt összeg meghaladja a 25 ezer eurót. Ez így összesen több mint 75 ezer euró évente. Nyár elején felkerülnek a 2022-es adatok is, azok szerint Béla 49 ezer eurót, Csaba 29 ezer eurót, Ildikó 8 ezer eurót kapott. Ez összesen több mint 86 ezer euró.

Ez az összeg már közelebb áll a valósághoz, vélik városfalvi forrásaim. Ezért nem érdemes mélyebbre ásni, sok időt eltölteni azzal, hogy megtudjuk, futtatnak-e még támogatásokat mások nevén, vagy hogy az elmúlt években miért nem találtuk a rendszerben őket.

Az évi 86 ezer euró támogatás megmagyarázza, hogy honnan van pénzük Szabóéknak nagynak lenni. Azóta ilyen nagystílű górék Szabóék, mesélik forrásaink, amióta ezek a területalapú támogatások vannak.

Székelyföld felvirágzott, amióta a területalapú támogatásokat osztogatják, szokták mondani politikusaink. Azt már ritkán szokták megemlíteni, hogy árnyoldalai is vannak ennek a nagy jólétnek: sok településen elindult a földek harácsolása, a kisebb gazdák kicsinálása a nagyobb gazdák által, területszerzés céljából.

Bíró Barna Botonddal, udvarhelyszéki RMDSZ-elnökkel is beszélgetek a városfalvi helyzetről, és ő ott elismeri: habár a területalapú támogatási rendszer úgy indult, hogy segíteni fog a földek megművelésében, jelenleg a nagygazdáknak kedvez, a kis gazdaságokat megöli. Kialakulóban van egy földesúri rendszer, mondja Bíró, vannak a nagygazdák, és sok kis tulajdonos. Ezt mindenütt mindenki másképp éli meg. A juhászoknál mindig is farkastörvények voltak, ez egy teljesen más világ. Nem jobb, nem rosszabb, más világ.

A törvénytelenül épített megaistálló

Szabóék anyagi gyarapodása a mezőgazdasági épületeik gyarapodásában is nyomon követhető. A falu végén gombamódra nőnek ki a nagyobbnál nagyobb istállók.

A Google Earth évek során készített felvételein látható, hogyan jelennek meg évről évre újabb és újabb épületek.

Az évek során többször is jártunk ebben a témában Városfalván, Szabóék mindig építkeztek.

Csepregi Béla adta el nekik ezt a telket, amire most építkeznek, tudják a falusiak. „Miután évekig zaklatták őt, jártak rá a földre, a termést letapodták, leetették éveken keresztül, mígnem mérgében eladta nekik a földet.”

Az épületkomplexum több szempontból is törvénytelenül épült:

1.Nem volt építési engedélyük.

Ezt megerősíti a helyi urbanisztikus is. Nem volt tiszta telekkönyvük sem, látszik a kataszteri térképen, hogy nincs elektronikus telekkönyvük.

Amikor bemegyek a polgármesteri hivatalba, és kérdem a község urbanisztikusát a városfalvi faluvégen épülő istállók építési engedélyéről, nagyon tisztán válaszol, hogy egyiknek sincs építési engedélye. Godra istállójának van egy „intrare în legalitate” (meglévő épületek utólagos törvénybe helyezése), a többinek nincs semmi.

Az urbanisztikus nem is tud a mostani építkezésről, állítja. Pedig ottjártamkor az addigi legnagyobb istállót építették épp Szabóék. Mikor mondom neki, hogy azért elég nehéz nem látni, ott építkeznek az út mellett, sőt, rá is építenek az útra, akkor mondja, hogy látta, hogy kimentek az útra.

A szakember azt állítja, hogy szokott büntetéseket kiosztani törvénytelen építkezésekért. És akkor a juhásznak miért nem osztott ki, kérdem. „Nem tudom” – jön a rövid válasz. „Nem olyan egyszerű a dolog” – kezd bele egy esélytelen magyarázatba. Nem minden „ad litteram”, mikor a törvényt kell értelmezni. „Vannak szociális esetek is, mikor ettől függ valaki megélhetése. Vannak gazdasági esetek is. Nem mindig az van, ami kívülről látszik.”

Aztán, mikor látja, hogy ezzel nem győzött meg, nekiáll körbeírni, hogy fél. „Városfalván speciális eset van közbiztonságból is” – fogalmaz. Voltak kint ellenőrzésben, és alpolgármesterestől, rendőröstől oda kerültek, hogy épp menekülni nem kellett, de hosszú ideig a törvényszéket járták. A helybéliek összeverekedtek egymás között, s ők, a hatóságok is kaptak belőle. A gázsprayből is kaptak. Két bírósági tárgyalást végigjártak, most semmi kedve, hogy hasonlóba keveredjen. Pedig akkor csak egy cöveket rakott le. S aztán magyaráznia kellett, hogy „ne haragudjon, ügyész úr, ez nem az én háborúm”, hogy hagyják már ki az egészből.

Most alaposan meggondolja, hogy lemegy-e ellenőrzésbe. Nem akarja elsietni. Egy épületet nem lehet elvinni, ez nem olyan, mint egy verekedés. Majd amikor sorra kerül, akkor majd kimegy a helyszínre, és törvénybe helyezés lesz.

2. Ráépítkeztek a megyei út közlekedésbiztonsági övezetére.

Hogy mi az a közlekedésbiztonsági övezet, és miért szabad a városfalvi juhásznak egy ebbe belelógó többezer négyzetméternyi istállókomplexumot felépíteni, míg a gagyi féllábú motorosnak egy követ nem szabad belehelyeznie, arról már írtam másfél éve egy összehasonlító anyagot.

Az anyag megjelenése után több olvasónk feltette a kérdést: kije van a juhásznak a megyei tanácsnál, akije a féllábú motorosnak nincs? A cikk valószínűleg nem jutott el a megyei tanácshoz, vagy nem hatotta meg őket, mert az ügyben semmi változás nem történt. A féllábú motoros be kellett, hogy vigye a sírkövét az udvarába, míg a politikusbarát juhász tovább építette hatalmas istállóját törvénytelenül.

A fentebbi kataszteri térképen látszik, hogy Szabóék épületei belelógnak az út telekkönyvébe. S ez senkit nem zavar, senki nem szólítja fel őket.

Kutyarágta biciklisek

Az útra ráfolyó istállóval több más probléma is van a törvénytelenségen kívül. Fentebb említettem, és képen meg is mutattam a sáncba engedett ganélevet. Vagy ott van a közlekedésbiztonság kérdése. Az útra ráhordott sár, gané, az útra egyből nyíló istállókapuban meglepetésszerűen megjelenő emberek, gépek, állatok folyamatos veszélyt jelentenek az arra utazóknak. Én is mindig ösztönösen lelassítottam, mikor arra jártam, mert veszélyt éreztem. Már évekkel azelőtt, hogy elkezdtem volna ezzel a témával foglalkozni.

Az egyik legnagyobb gond azzal van, hogy az istállóajtóban lebzselő nagy pásztorkutyák előszeretettel vadásznak az arra járó gyalogosokra, szekerekre, de főleg a biciklisekre. Emiatt szinte teljesen ellehetetlenül a kerékpáros közlekedés a környékbeli falvak között, habár a tömegközlekedés hiánya és a jó terepadottságok ezt szükségessé és indokolttá tennék. Gyalogosan sem teljesen biztonságos. A jánosfalvi ingázók, akik gyalog jönnek át a két falu között a városfalvi buszhoz, gyakran kaját hordanak magukkal, hogy meg tudják etetni a kutyákat.

A kutyakérdést leellenőrzöm a helyszínen is. Többször járok a helyszínen és amikor ott tartózkodnak, körül is vesznek a derékig érő pásztorkutyák, agresszívan morogva. A kutyák habitusát ismerve örülök, hogy autóval jöttem és nem bringával vagy szekérrel. Sok történetet hallok, kedvencem egy nő szájából hangzott el: „Pálinkát főzni mentünk szekérrel, mikor megtámadtak a nagy kutyák. Úgy hozzábújtam a cigányhoz, mint még soha.”

Sok helybélinek van kutyás-biciklis vagy kutyás-szekeres kalandja Szabóék istállójánál, többen el is mesélik nekem. De mind arra kérnek, hogy ne osszam meg a részleteket, mert Szabóék felismerhetik a történetet, és bántalmazhatják őket, mert szóba álltak velem.

Az emberek félnek a börtönlátta verőlegénytől

Több emberrel beszélgetek a faluban Szabó Béláról és a viselkedéséről. Mindenki fél tőle, senki nem vállal semmit névvel abból, amit elmond. Van, aki egyáltalán nem is mond nekem semmit, mert annyira fél.

Van, aki a beszélgetésünk alatt minden második percben megkérdi, hogy „de ugye, akkor nem említi meg a nevem, vagy hogy ki vagyok? Mert Béla megöl!”. Van, aki sok mindent elmesél, de a végén az információk háromnegyedére azt mondja, hogy ne használjam fel őket, mert Béla tudni fogja, hogy tőle származnak.

A polgármesteri hivatal alkalmazottai is félnek Szabótól. Ezt határozottan jelzik, mikor arról kérdem őket, miért nem kérik számon a juhászt adott törvénytelenségekért.

Szabónak a törvénnyel is többször meggyűlt a baja. Amíg nem volt még ez a pénzzel mindent elrendezős világ, a börtönt is megjárta egy kocsmai verekedés következményeként. 2004 és 2006 között volt elzárva, 1 évre és 9 hónapra, emlékeznek a városfalviak. „Akkor volt Városfalván csend, azt maga nem tudja elképzelni, milyen volt” – mondja egy helybéli forrásunk.

Egy Szabóékhoz közelebb álló ismerősöm védelmükben megvilágítja a hasznos oldalukat is: „Bolygóékat ők űzték el Recsenyédről.” Bolygóék, azaz Gábor Dénes és családja, egy roppant agresszív család, recsenyédi házuk felgyújtása és a faluból való elköltözésük ünnep volt a falunak. Bolygóék Udvarhelyre költöztek, tovább folytatva tevékenységüket, mígnem Gálfi Árpád és a bethlenfalviak egy csapata össze nem fogott és el nem ítéltette őket, majd le nem bontatták a házukat. Ez a siker nagyban hozzájárult Gálfi polgármesterré választásához.

Bolygóékkal Recsenyéden mások nem tudtak volna elbánni, csak Szabóék, véli ismerősöm, aki szerint Béla egy ilyen vérmérsékletű ember, ilyennek kell elfogadni. „Ketrecharcosként nagysikerű lett volna. De így csak gondja volt ezzel a képességével, ezért ő az életben brutál sokat szenvedett.”

Ismerősöm egy helyi legendát is elmesél. Amikor az a tömegverekedés volt, aminek következtében Bélát börtönre ítélték, állítólag a kiszolgáló a kocsmában azt mondta nekik: „Mikor befejeztétek, szóljatok, hogy zárjak be. Vagy zárjatok be ti, mikor befejeztétek.”

A juhász nemcsak a faluban híres agresszivitásáról. Körzeti és megyei szinten is ismerik a rendfenntartó hatóságok.

Még a csendőrökre is rátámadt

Emlékezetes esemény Szabó Béla bunyós történetében (jó, nem annyira emlékezetes, mint a börtönben töltött időszak, de annál jóval frissebb), amikor 2019-ben barátaival közösen szétverte a községközpontban a falunapokat.

Hogy pontosan mi is történt ott, nehéz ma már kideríteni, mert a sötétség és az alkohol miatt különböző forgatókönyvek futnak, a hatóságok pedig hallgatnak vagy mást állítanak, mint egyes szemtanúk. Az biztos, hogy padok repültek, egyes szemtanúk szerint a polgármesteri sátorban, mások szerint a csendőrök felé. Vannak szemtanúk, akik szerint a polgármester asztalát is felborították, és maga a polgármester is „kapott”. Az ügy akkor durvult el, amikor valakit nagyon megvertek: egyesek szerint egy csendőrt, mások szerint a biztonsági cég egyik emberét. A forrásaim megbízhatósága alapján ez utóbbi valószínűbb.

A falunapoknak véget vető esemény fénypontja az volt, amikor Szabóék nekiszaladtak egy erősítésként kiérkező csendőralakulatnak, hogy verjék meg őket is.

Mikor a Szabó Bélával készült interjú során rákérdezek, hogy miért támadták meg a csendőröket, akkor büszkén mosolyogva válaszolja, hogy azért, mert „a zsandárok lesprayeztek volt egyet, s megvédtük”. A részletekről és a következményekről érdeklődve nagyon laza, mosolygós választ kapok: „Megbüntettek, kifizettük, s ennyi!”

Szabóék a balhét megúszták egy minimális, fejenként ezer-kétezer lejes nagyságrendű pénzbírsággal. Hogy hogyan tudták ennyivel megúszni, jó kérdés. Szemtanúk szerint csütörtökön egy frissen vágott birkahússal teli autóval mentek „békülni” Szentmártonba. „Mást ilyen helyzetben elvittek volna, megkötöttek volna, de ők elintézték, kiegyeztek” – mondja egy városfalvi gazda.

A polgármester szemmel láthatóan nem örül, mikor ezt a témát felhozom neki. Nem túl kedves emlékei vannak arról a falunapról. 2020 nyarán beszélgettem vele, az azévi falunap előtt pár nappal, és látszott rajta az aggodalom: „Én már leültem mindenikkel beszélgetni, nekem nem hiányzik ez a plusz” – mondja a Szabóékkal tartott elővigyázatossági tárgyalásokról.

A csendőrség hallgat

Kérdeztem ismerős csendőröket az ügyről, a sajtószóvivőhöz irányítottak, mert ők nem nyilatkozhatnak. Így hát megkérdeztem a csendőrség szóvivőjét, mi történt aznap este a falunapon.

A csendőrség válaszából sokat nem tudunk meg. Azt írják, hogy a csendőrök nem voltak „ultragiálva”. Ez az „ultragiu” szó magyarra fordítva azt jelenti, hogy erőszak, tettlegesség, testi sértés. Ez elég fura válasz, minekutána Szabó Béla elismerte, hogy rátámadtak a csendőrségre, a polgármester is beismerte, szemtanúk is látták, nehéz elhinni, hogy nem volt erőszak vagy testi sértés a csendőrök ellen.

A válasz megérkezése után ráírok a szóvivőre, hogy ha mégis szeretnének mást válaszolni, hogy ne nevessenek rajtuk az olvasóink, van rá egy hetük. Felhív, és nagyon kedvesen elmagyarázza, hogy sajnos nem tud mást nyilatkozni, ennyit enged meg neki a törvény. Mindent összevetve, úgy értem, hogy ezt a „nu au fost ultragiaţi” részt ezt úgy kell értenünk, hogy Szabóéknak végül nem sikerült megverniük a csendőröket. De ezt így nem mondhatja ki senki hivatalosan a csendőrség részéről.

Hogy a bunyóban a csendőrök mennyit kaptak, azt nem tudhatjuk, de az biztos, hogy adni megpróbáltak. Városfalvi forrásaim szerint Szabó Béla fiának az orra és a szeme is be volt kékülve napokig, és haragudott az apjára, akit hibáztatott a verésért.

A csendőrségi válaszban az is szerepel, hogy azért nem tudnak többet mondani, mert a szentmártoni rendőrség nyomozást indított az ügyben. Ami utólag hamis információnak bizonyul.

A rendőrség is hallgat

Ráírok a rendőrségi szóvivőre, Maria Plumbura is, hogy mit tud mondani az ügyről, ha már ők nyomoznak. Nem sokat mond. Voltak falunapok, a csendőrség és egy biztonsági cég felelt a biztonságért. Balhé lett a pia miatt, és a helyi rendőrségnek kellett beavatkoznia a rend helyreállítása érdekében.

Érdekes, ez megegyezik azzal, amit egy rendőrfőnöktől hallottam egy baráti, nem hivatalos beszélgetésen, aki a szentmártoni rendőr erényeinek felsorolásakor felemlegette, hogy a falunapon is csak ő volt az, aki le tudta állítani Szabóékat, miután a csendőröknek nem sikerült. Azt mondta, hogy a helyi rendőr, Jilavu nekiment Szabónak, lebilincselte és elvitte. Ennél a pontnál látványosan eltér a csendőrség és a rendőrség forgatókönyve, a hivatalos válaszokból nehéz eldönteni, ki is volt a hős, aki véget vetett a tömegverekedésnek.

A verekedés után összesen 17 400 lejnyi büntetést osztottak ki a résztvevők között, írja a rendőrség szóvivője. Hogy Szabó Béla mennyit kapott, és milyen jogi következményekkel járt számára az eset, azt nem tudják megmondani, mert szerintük törvény védi ezeket a személyes információkat.

Írtam egy újabb levelet a rendőrség szóvivőjének, amiben megkérdeztem, hogy hány embert büntettek meg, tehát hányba oszlik az a 17400 lejnyi büntetés. És azt is megkérdeztem, hogy van-e még nyomozás az ügyben, hisz erre a nyomozásra hivatkozva nem válaszolt nekem a csendőrség szóvivője.

Válaszában a szóvivő nem írja meg, hogy hány embert büntettek meg, csak annyit mond, hogy érintett személyeket bűnösségüknek megfelelően büntették meg. A cselekmények, amelyek miatt pénzbírsággal sújtották őket, nem minősültek bűncselekménynek. Ebből én azt értem, hogy szerintük nem osztható a büntetés teljes összege az elkövetők számával, és azt, hogy nem volt olyan súlyos a tettük, hogy emiatt bármiféle bűnügyi eljárást indítsanak.

Lehet, hogy picit pimaszság, de harmadszor is újrafogalmazom a kérdésem a rendőrségi szóvivőnek, és megkérdezem, hány embert büntettek meg abban a balhéban, illetve mekkora összegek között váltakoztak a kiosztott büntetések.

Erre a kérdésemre azóta sem válaszolt. Miért nem akarják elmondani, hogy csak 1000-2000 lejes büntetéseket osztogattak a csendőrökre támadóknak? Miért nem indult nyomozás vagy bűnügyi eljárás az ügyben? Vagy miért nem jelentették az ügyet a csendőrök, akik kötelesek lennének minden ellenük elkövetett erőszakot jelenteni, és eljárást indítani az ügyben? Ezek olyan kérdések, melyekre a hatóságok nem akarnak válaszolni.

A lefizetett rendőr

Amikor a csendőrség írta, hogy a szentmártoni rendőr nyomoz(ott) Szabóék csendőrverésének ügyében, az semmi jót nem ígért számomra. Ugyanis a rendőr épp vizsgálat alatt áll, amiatt, hogy egy tanú szerint kenőpénzt fogadott el Szabótól.

Erre úgy derült fény, hogy Szász Nika Zoltánnal, a Godrát megtámadó szolgával beszélgettem, aki mesélve a történetet, egy adott pontban megemlítette, hogy Szabó Béla 2-2 ezer lejt adott a rendőröknek, mikor lent jártak a rendőrségen. Szász ugyanis gyanúsítottként rendszeresen le kellett, hogy járjon a rendőrségre jelentkezni, hogy nem tűnt el. Egyik ilyen jelentkezésekor Szabó Béla kísérte el, aki a szeme láttára pénzt adott a rendőrfőnöknek és a jelenlévő rendőrnőnek. Egy másik alkalommal is adott, de akkor kiküldte a fiút a helyiségből, és az csak az ajtóból visszanézve látta, amint Szabó a zsebéből pénzt vesz elő. Az említett esetkor ellenben a fiú szeme láttára számolta le a pénzt a rendőrök kezébe, valószínűleg azért, hogy megnyerje a fiú bizalmát, és biztosítsa arról, hogy minden rendben van.

Meg akartam kérdezni a helyi rendőrt, hogy mit tud erről mondani, ezért megkerestem a feletteseit, hogy engedélyt kérjek a rendőrrel való beszélgetésre. A felettesek, mikor meghallották, hogy miről akarok beszélni, akkor azt mondták, hogy ilyen gyanú esetében nekik kötelességük korrupcióellenes eljárást indítani.

Sok ügyem volt az évek során a rendőrséggel, sokszor kellett rosszat vagy jót írnom róluk. Az összes eddigi rendőrségi kalandomból ez volt a legpozitívabb élmény. Emberként beszéltek velem is, és még a cigány származású koronatanúval is. Szakszerűen intézkedtek, nyomoztak, és találtak is valamit. Egy pillanatig sem éreztem, hogy el akarnák tussolni az ügyet, és habár nem mindenki részéről éreztem a kitörő lelkesedést, hogy dolgozniuk kell, végig azt éreztem, hogy van egy igény a rendszer megtisztulására. Azt kell, hogy mondanom, látszik az elmúlt évtizedben bekövetkezett mentalitásbéli fejlődés, és van talán remény, hogy valamikor egy normális rendőrségünk legyen.

A rendőrségnek van egy belső, korrupcióellenes szerve, a DGA, egyféle belügyminisztériumi DNA, az lendült mozgásba, miután a rendőrfőnök jelentette nekik az ügyet. Kihallgattak engem is, a szemtanú szolgát is, majd megfigyelés és telefonos lehallgatás alá helyezték a szentmártoni rendőrt. Engem arra kértek, hogy ne foglalkozzak az üggyel, és ne jelentessem meg az anyagot, amíg az információgyűjtésük zajlik. Én arra kértem őket, hogy helyezzék fokozottabb védelem alá a tanút, Szász Nika Zoltánt, hogy Szabó Béla ne tehessen kárt benne vagy családjában. Megtették.

Fél év után jelezték, hogy készen vannak. Hogy pontosan mit találtak, nem lehet tudni, mert nem szabad elárulják ebben a fázisban, de az biztos, hogy valamit találtak, mert közölték a szentmártoni rendőrrel, hogy le volt hallgatva, hogy vizsgálat indul ellene, és hogy gyanúsított.

Egy traktort ígértek neki, ha elteszi láb alól Godrát

Szász Nika Zoltán, a Godrát megverő szolga azután kezdett el beszélni, hogy Szabóék őt is többször durván megverték. Nem akarták hazaengedni, végül a szülei felhívták a rendőrséget, és egy rendőr vitte haza a szolgát Szabóéktól.

Szász már első beszélgetésünk alkalmával beszél a verés napján történtekről. Mikor Godra lement a kútra, Szabóék szóltak neki. Benne is volt egy düh, mert előző napokban összeszólalkozott Godrával, de a támadásra Szabóék bíztatták. „Menjél, tedd el láb alól, mert a kicsi traktor, a Fiat traktor a tied.”

„Én is hibás vagyok, mert nem gondolkodtam” – mondja Szász, aki elmeséli, hogy egész télen Godra ellen uszították Szabóék. És ő hagyta magát megvezetni.

A munkaszerződésével kapcsolatban is hagyta magát átverni. Szabóék mind ígérték neki, hogy majd írnak egy szerződést, de mind csak ígérték és ígérték, soha nem tették meg. Végül, mikor a rendőrség elhozta tőlük, 18 000 lejével tartoztak, állítja a szolga.

Nem adták meg a pénzét, de próbálták visszacsalni, hogy jöjjön vissza hozzájuk, s akkor megadják a tartozást is. Ő azt mondta, hogy ha olyan becsületesek, akkor menjenek ők hozzá haza, s vigyék el a pénzt. De nem vitték, hogy jöjjön ő le hozzájuk. Csak ha lejött volna, akkor megint lett volna egy verekedés, állítja Szász. „Ezek ebből élnek, az agresszívságból. És a csalásból.”

Szolgasors

Ez a “szolgaság” egy olyan munkaadói-munkavállalói viszony, amit manapság már főleg csak az állattartási ágazatban gyakorolnak mifelénk. A társadalom lecsúszottabb rétegeiből kerülnek ki általában a szolgák, akik kevés pénzért dolgoznak, és még engedelmességgel is tartoznak gazdáik iránt. Ha rendes a gazda, akkor nem egy elviselhetetlen munkakör, és meg is lehet élni belőle. Csakhogy vannak olyan gazdák is, akiknél nehezebb sokáig szolgálni.

Szász a Szabóéknál szolgaként ledolgozott időszakra így emlékszik: „11 hónapot ledolgoztam ingyen. Hajnali fél 3-kor muszáj volt keljek, este 11-12 óráig dolgoztam. Nem volt sem egy vasárnapom, sem egy szombatom, semmim nem volt. Egész nyáron 5 sört nem ittam meg. Mikor a végén kértem a fizetésemet, azt mondták, hogy „te felszedted a fizetésedet, 200 lejed van bent”.

„El voltam tiltva mindenkitől. Ezek ellenőriztek. Titokban beszélgettem csak a barátaimmal. Mai napig van két munkásuk, s azok is mindenkitől el vannak tiltva, nem szabad hozzaszóljanak. Az úton mennek, még köszönni sem szabad. Annyira terrorban vannak tartva.”

„Terrorban voltam tartva, nem szabadott senkihez hozzászóljak se. A többi munkásai is pont ugyanúgy vannak, nem merik otthagyni sem. Azzal is megfenyegetett, hogy feljön hozzám, a házamat lehúzassa, felgyújtja. Hogy tönkreteszi a családomat, a szüleimet. Mai napig nem érzem magamat biztonságban. Folyton hívtak telefonon, a számukat is letiltottam.”

Miután elment tőlük, Szabóék az ügyvédük segítségével próbálták sakkban tartani Szászt. Rendszeresen jelentkeznie kellett a hatóságoknál, mert nyilván volt tartva Godra megverése miatt, meséli. Hiába mondta ismételten Szabónak, hogy nincs szüksége ügyvédre, mikor bement jelentkezni az ügyészségre, Szabó ügyvédje, Fóri Endre ott volt. Az ő tudta nélkül odaküldte. Azért, hogy ne tudjon senkinek semmit mondani, ne tudja megváltoztatni a vallomását, ne tudja elmondani az igazat. „Nem hagyta, hogy én beszélgessek. Amit kérdeztek az ügyészségen tőlem, ő helyettem válaszolt. Egyszerűen nem engedte, hogy válaszoljak.”

Szász azért ment el Szabóéktól, mert többször is durván megverték. „Utoljára, hogy megvertek, a fejem mai napig sincs jól. Mikor meghajolok, vagy felegyenesedek, szédülök.” Kérdem tőle: fejbeverték? „A fejemet is, az oldalamat is, hol értek. Azóta van olyan, hogy egyet rosszul lépek, s hetekig nem tudok normálisan menni, úgy fáj a derekam. Ott tönkretettek.”

A szolgákat verik Szabóék, erősítik meg többen. Van, amelyiknek a fogait kiverték, mesélik a volt szolgák. Nem engedik őket elmenni, folyamatosan terror alatt tartják. Van, hogy ők (Szabóék) a juhokból elhajtanak vagy eladnak, és a szolgára ráfogják, hogy ő elhagyta. A szolgával kifizettetik a kárt, azaz elvileg levonják a fizetéséből, amit amúgy sem adnak ki. Van, aki 12 évet dolgozott ingyen, s alig tudták megszöktetni.

Női szolgasors szöktetéstől szülésig

Barabás Anna, Szabóék volt szolgája még Godra verése előtt megkeres, azzal a panasszal, hogy Béla bá nem akarja megadni nekik a pénzüket. Egy alcsíki faluban keresem fel 2021 nyarán, szívesen elmeséli a történetüket.

Úgy került szolgának, hogy megszökött a férjétől, egy bántalmazó kapcsolatból. Mint sokan mások, a hegyre menekült, az esztenára.

Az esztenán nehéz volt a munka, s nem akartak fizetést adni neki. Egy közvetítő meggyőzte, hogy itt Béla báéknál könnyebb lesz, és hagyja magát megszöktetni. Ez a „szöktetés” mindennapos jelenség a juhászvilágban, értem Anna szavaiból, a nyomorban fürdő szolgákat könnyű meggyőzni arról, hogy valahol máshol jobb lesz. „A szolgák nem tudják, hogy hová mennek, éjjel hozzák őket, szöktetik egyik esztenáról a másikra.” Cseberből vederbe.

Anna két évig szolgált Szabóéknál. Az volt a munkája, hogy hajtotta a juhokat sztrungára. Habár havi 800 lejes fizetésben egyeztek, egyszer sem kapott fizetést. Egyszer kapott 1000 lejt, mikor haza kellett utaznia buletint csináltatni. Mikor ügyvédhez mentek, Ildikó néni (Szabó Béla felesége) az ügyvéd kezébe adta a pénzt. Fizetést soha nem adtak neki a kezébe. Neki 2 évi munkabérével tartoznak, panaszkodik, a párjának, Lacinak 3 és fél évivel. Hogyan lehetne ezt megszerezni tőlük? – ez a kérdés foglalkoztatja leginkább. „Nem tudom, hogy lesz-e pofájuk, hogy azt a pénzt megadják.”

A verés mindennapos volt Szabóéknál. „Béla bá vert engem pálcával.” Ha édességre pénzt kért, vagy be akart menni ruhát vásárolni, akkor verést kapott, és azt mondták neki, hogy nincs pénz. „Béla bácsi mindig részegen jött ki az esztenára és mindig meg akart verni.”

„2015-ben kerültem össze Lacival. Megterhesedtem tőle. Akkor tudtam csak elmenni vizsgálatra, mikor 5 hónapos voltam. Nem engedtek egyáltalán sehova.” „Csak dolgozni” – teszi hozzá aranyosan a kisfia, aki mellettünk játszik. Áron nagyon okos gyerek, mondja Anna, és büszkén mutatja az oklevelet, amit a szavalóversenyen kapott.

„Mikor megtudták, hogy terhes lettem, akkor ez nekik nem tetszedett egyáltalán.” Már nagy hasa volt, mikor azt mondták, szereznek mást a tehenekhez. Aztán meggondolták magukat, és azt mondták, ha enni akar, kell mennie a tehenekkel, más kifogás nem lesz. „Volt egy rossz bikájuk, nagyon rossz. A tehenek bementek az erdőbe, de nem tudtam utánuk menni, mert a bika meg akart ölni. S nagyon terhes voltam, de örökké kellett bújkáljak.”

A szülés beindult éjjel 12-kor, de nem jöttek ki autóval érte, hanem a lovakat be kellett fognia Lacinak, hogy bevigye őt. A császáros szülés után egy hónappal odarakták fejni és ganét hányni. A gyereknek mesét kellett raknia a telefonra, hogy hallgasson. Két hónappal a szülés után már kiküldték az esztenára dolgozni. Azt mondta neki Béla bácsi, hogy ha együtt akar maradni Lacival, s ott akar lenni, akkor dolgoznia kell.

Mikor még a gyerek nagyon kicsi volt, s ő szólt, hogy nyüves juhot ne hordassanak Lacival, akkor Béla bá ráripakodott: ne szóljon bele egyesegyáltalán!

Béla bácsi, és a fia, Csabi, folyton össze akarták őket haragítani Lacival. Azt akarták elérni, hogy Laci maradjon ott, mert jó munkásember volt, s Anna menjen el, mert a gyerekkel nem tud úgy dolgozni. Lacinak azt mondták, hogy ő cigizik, meséli Anna, lerakták a cigit az ajtó elé, és le akarták részegíteni Lacit, hogy a cigit részegen megtalálja, s őt megverje. De Laci megkérdezte a boltban, s kiderült, hogy ő nem vett cigit. Aztán DNS-tesztet akartak csinálni a gyermeknek, és győzködték Lacit, hogy ne vállalja be a gyereket. Mondták Lacinak, hogy „ezentúl te arra dolgozol, hogy pelenka legyen, s annyi”.

Nem tudott a legénykének semmit megadni, meséli Anna. Olyan volt az étel, hogy a kicsinek nem lehetett adni belőle. Pénzük nem volt vásárolni. Szabóék üzletet nyitottak, onnan adtak ezt-azt a szolgáknak, olyan áron, ahogy ők akarták. De mikor fizetést kellett volna adniuk, azt mondták, nincs pénz.

Nehéz volt. Olyan helyen laktak Béla bácsiéknál, hogy a vederbe belefagyott a víz. Katonai emeletes vaságyak voltak, rossz ablakok, szigeteletlen gipszkarton fal.

Mosni sem tudott, idő nem volt rá, reggeltől estig dolgoztak. Volt olyan, hogy Lacival ketten 40 tehenet megfejtek. „Laci soha nem tudott megállni sem, hajtották őt. Elvonási tünetei voltak, mikor eljöttünk Béla báéktól.” Sokszor még éjszaka is dolgoztak ott.

Egy tinó „megfútosott” a bikától, nehezen bornyúzott meg. A bornyú meghalt, Béla bácsi írta be a füzetbe, hogy levonja a fizetésükből. A tehén nem tudott felállni, kint kellett háljanak a legelőn Lacival és egy kutyával, hogy nehogy a medve megegye a tehenet.

Béla bácsinak volt egy füzete, amibe felírt mindent, amit le kellett vonnia a szolgák fizetéséből, amit egyébként sem kaptak meg soha. „Volt olyan, hogy reggelre 4-5 bornyú meg volt dögölve, húzta le a fizetésből.” De aljas cselekre is vetemednek Szabóék, állítja Anna, több más szolga tapasztalata alapján: „Éjjel mennek, kiveszik a kosárból a bárányt, ők feltokányolják, és húzzák le a pásztor béréből, hogy elveszítette.”

Nehéz volt, meséli Anna. „Hát, amin én keresztül mentem, nem szeretném visszajátszani.” Mikor a gyerek két hónapos volt, a „szentmártoni gyermekjogvédelmisek” kijöttek a házukhoz. Ő fent volt az esztenán, dolgoznia kellett. Béla bácsiék azt hazudták a hatóságoknak, hogy el van tűnve, s nem tudják, hol van. Mikor járt fejőbidont mosni, ellopták a telefonját, kivették a babakocsi zsebéből, hogy ne tudja tartani a kapcsolatot senkivel.

”Bármit megtehettek velünk. Szolgák voltunk.”

A végén depresszióba esett, mert Béla bácsi, mikor ivott, folyton jött, és meg akarta verni. Eldöntötték Lacival, hogy eljönnek. De a verést nem úszta meg. „Mikor jöttem el, a kapu között és a házban is megpofozott Béla bácsi.” Akkor már két hete dugdosta neki a kaját Laci, meséli Anna, mert már össze volt veszve a gazdával, de várták az autót, ami elköltözteti őket. Laci még maradt két hetet, mert mind ígérgették, hogy kifizetik.

Béla bácsi azt mondogatta Annának, hogy Laci ott fog maradni örökre. Azt mondták Lacinak, hogy házat vesznek neki, csak maradjon ott. Nem akarták elengedni. Aztán mikor Laci vitte át a mosógépet az új lakásukba, akkor Csabi (Szabó fia) vissza akarta vinni Lacit, de Anna nem engedte. Szerencse, hogy ott volt az egész család, testvérek, mindenki, és összebeszéltek, hogy ne hagyják.

„Itthon sokkal jobb” mondta Anna még 2021 nyarán. Bánja a Szabóéknál maradt pénzüket, de nem hiszi, hogy megkapták volna, ha ott maradnak. Ez egy csapda, ezzel az elmaradt pénzzel próbálják meg Szabóék erővel ott tartani az embereket, akik elmennének. A szolgák mindig csak úgy tudtak megszökni tőlük, ha nem nézték, hogy ott marad a pénzük, emlékszik a többi megszökött szolga történetére Anna, és tapasztalata megegyezik azzal, amit Szász Nika Zoltán tapasztalt.

Szász így foglalja össze a Szabóval való tapasztalatát: „Ezek nem ismernek se embert, se istent, saját testvérit is láb alól eltette.”

Az eltűnt testvér története

Visszatérő történet, melyet mindenki emleget a faluban, hogy Szabó Béla eltüntette a testvérét. Mikor Szabóéknál járok, rákérdek a testvér kérdésére is. 2003-ban ment el Magyarországra, és nem jött vissza, ennyit tudnak. A faluból többen mondják ellenben, hogy egy, azóta elhunyt szomszédasszony, Annuska néni az állítólagos Magyarországra utazás reggelén hallotta, hogy segítségért ordibál Lacika. Kinézett, és látta, hogy többen verik.

Hogy ez nem csak Godrának a kitalációja, bizonyítja, hogy több olyan emberrel beszéltem a faluban, akiknek ezt a néni személyesen mondta el, még halála előtt. Erről a történetről a hatóságok is értesültek. Kétszer is nyomoztak az ügyben, mindkétszer sikertelenül.

Godra többször megkérdi tőlem, hogy hogyan tudja egy eltűnt személy aláírni, hogy lemond a családi házból a részéről. És mutat egy bírósági dokumentumot is, melyben Szabó László lemond a jussáról.

Mint kinyomozom, ez a dokumentumban szereplő Szabó László nem az eltűnt Szabó László, hanem annak a fia. Mikor Szabóéknál járok, ők is azt állítják, hogy László gyerekeit kifizették, és azok lemondtak a jogokról, törvényesen.

A fiatalabb Szabó Lászlóval, az eltűnt testvér fiával az udvarhelyi ócskapiacon találkozom, teljesen véletlenül. Egy homoródmenti ismerősöm, aki tudja, hogy min dolgozom, és hogy az eltűnt testvér szála is érdekel, bemutat neki. A fiatalember, mikor megemlítem neki, hogy Béláék kifizették a házból, akkor húz egyet a száján, von egyet a vállán, és legyint, mintha azt mondaná „hagyjuk”. Hivatalosan az édesapja kellett volna lemondjon a jussáról, mondja. Ők csak azt írhatták alá, hogy nem kérnek semmit Béláéktól.

Béláék kiszámolták, hogy csak a nagyszülői régi faház értékéből fizetik ki őket, mert a szülői ház építésébe már Béla gyerekként besegített. Habár szinte semmit kaptak (a Godra által mutatott dokumentumon 1500 euró szerepelt), belementek, mert nem akartak vitát, s bármilyen kevésnek örültek, mert nem számítottak semmire, ismerve Bélát.

Mikor mondom neki, hogy feltűnően nyugodt és békés a rokonságához viszonyítva, Szabó László azt válaszolja, hogy szerinte a környezet is hordozza ezt. Örül, hogy fiatalon elkerült Városfalváról, és nem abban a hangulatban nőtt fel. Furcsa az a Városfalva, a folyamatos háborúval és a félelemmel. Ha kérdezi városfalvi ismerőseit, hogy mi újság a faluban, senki nem mer mondani semmit, mindenki fél.

A városfalvi mérgezett hangulat és a tehetetlen polgármester

Városfalvát megnyomja ez a folyamatos háború, az unokatestvérek párbaja. Mert valójában a nagy harcosok szinte mind rokonok. Szabó Béla első unokatestvér Zoltán Elemérrel, akivel hosszasan harcolt. Vagy ott vannak Vass Laciék, főleg a két fia, akik szintén harciasak, ők is unokatestvérek ezekkel. És ott van Zoltán Ferike is, Elemér testvére, akiről verekedős panaszt nem hallok, de panaszolják, hogy az engedélyezett 5 helyett 50 disznót tart bent a faluban, és egy rakás beteg juhot étlen-szomjan. Az elhullott állatokat a patakba dobja, s csodálkoznak a falusiak, hogy bejár a medve a faluba.

Egy helybéli meséli: „Az öreg Géza bácsi, ezeknek a nagybátyjuk, azt mondta, hogy itt pár év múlva három emberé lesz az egész városfalvi határ. Ez bé es valósult.”

Godra ebbe kintről csöppent, ideházasodással, de felvette ő is a kesztyűt.

Hogy milyen hangulat uralkodik Városfalván, azt jól szemlélteti egy falubéli egy mondata: „Ha két embernek szomszédos földje van, lagziban nem ültetik őket egymás mellé.”

Jakab Attila polgármester, akivel 2021 nyarán beszélgetek a városfalvi helyzetről, azzal kezdi, hogy: „Sajnos, minket meghalad ez már.”

Godra és Szabó konfliktusáról azt mondja: „Erről mind a kettő egyformán tehet. Az egyik, mint egy kis pincsi, a másikat folyton ugatja, a másik, mint nagy kutya, időnként odacsap.”

„Kihívtam a rendőrséget, összeültettem őket. Nem kell, hogy szeressék egymást, csak kiegyezzenek. Az elején hittem, hogy meg tudom ezt csinálni.” De nem tudta. Godra azzal vádolja őt, hogy nem is akarta. Jakab szerint egy polgármesternek nincs elég hatalma, hatásköre megoldani egy ilyen méretű fegyelmi problémát. „Ha nem tudta megoldani sem az ügyészség, sem a rendőrség, sem a…”

A polgármester haragszik Godrára, érződik abból is, ahogy beszél, s abból is, amit mond. Főleg az zavarja, hogy Godra minden hatóságnál és minden szinten panaszt tett le. „Tanácshatározat van arról, hogy Godra vizet vehet ki, de a prefektusnak azt írta, hogy nem vehet ki.” A polgármester szerint Godra mindig konfliktusban van valakivel. „Régebb Zoltán Elemérrel volt így. Most Elemér a barátja.”

Irtózik a polgármester, hogy mi lesz ott. Hogy legközelebb ki kinek eteti le a telkét. Az urbanisztikus, Thamó Csaba, aki részt vesz a beszélgetésünkön, itt hozzáteszi: „Fel van halmozódva a feszültség, s elég egy kecske, aki átszökött a kerten, s robban minden. Vagy van egyiknek egy istállója, s a ganélé merre folyik. Ha nem lennének haragban, akkor senkit nem érdekelne.”

„Sokkal kevesebb erővel ők jóban is lehetnének” – mondja a polgármester. Azt a pénzt, amit a konfliktusra költenek, nem lehetne másra költeni? – kérdi. Ő segítene azt a pénzt jó helyre tenni.

Mikor isznak, mindig előkerül egy régi sérelem. A múltkor is Bélának a fiát ártatlanul megütötték. Mindig lehet kapni egy régi sérelmet, s a társaságot ezzel felhergelni. Amiből lesz egy olyan verekedés, hogy a végén azt sem lehet tudni, ki miért haragszik a másikra, mondja a polgármester, utalva a falunapon történtekre is.

Mikor teljében tombolt a Szabó-Godra konfliktus, az egyik udvarhelyi rendőrparancsnok, Varvara javaslatára megpróbáltak még egy beszélgetést összehozni. Egy falugyűlést szerettek volna úgy összehívni, hogy „ezek ne tudjanak róla”. De nem sikerült, egy nap múlva Godra már tudott róla.

A polgármester azt várja, jöjjön valaki egy megoldással, mondja. Csak akkor érdekli őt, ha mindenkinek egyformán jó. Vagy egyformán rossz. De ezt eddig nem tudta megcsinálni egy hatóság sem, még a rendőrség vagy az ügyészség sem.

Ez így nem élet a városfalviaknak, véli a polgármester. „Úgy élni, hogy az ember a faluban folyton gázspray-vel és pisztollyal járjon…”

Gázspray és feleség a traktorban

A történetben sok apró szál van, sok közülük a gázsprayhez köthető. Például az, amikor az urbanisztikust és a rendőrt lefújták a hegyen cövekeléskor. Vagy az, amikor Godra fiának, Sándornak a gázspraye elszabadult Szabó Béla kapualjában.

Ez már Godra nagy verése után történt, sőt, azután, hogy ott jártam párszor a faluban mindenkivel beszélgetni. Hív egyszer Godra, hogy az történt, hogy Szabó Béla a kapuban állva leszólította a fiát, hogy menjen oda hozzá. Az odament, mert a bátorság nagy erény itt Városfalván, és a félelem nagy szégyen.

Az utcai provokáció folyamatosan megy. Leszólítják egymást, és valamit mondanak a másiknak. Szabóék hol ilyeneket mondanak, hogy „mondd meg apádnak, hogy két éven belül Városfalva az enyém lesz”, hol olyanokat, hogy „megliggatom a legelőtöket, meglátod”. Godráék is be-beszólnak Szabóéknak, állítják azok, például ilyennel is fenyegette Godra Szabó fiát, hogy: „nem baj, mert Ufóval így elrendeztetlek, úgy elrendeztetlek”.

Ott a kapualjban épp azt állította Béla, totál részegen, hogy Sándor megmérgezte a teheneit, a juhait, a kutyáit, akármit. A gyerek tagadta a dolgot, de ahogy én Sándor nyers habitusát ismerem, nem a legszebb hangnemben tehette. Amire Béla elkezdte ütni-rúgni. Védekezésül Sándor előhúzta a zsebéből a gázsprayt, de nem volt ideje megfelelő irányba állítani, és megnyomni vagy bármi, hanem úgy odavágta Szabó homlokához védekezés közben, hogy annak kiszakadt a sarka, jól lefújva mindkettőjüket.

A bunyó itt véget ért. Sándor testén már olyan sérülések voltak a veréstől, hogy pár napot adott neki a törvényszéki orvos. Godra gondolta, hogy most megfogták Szabót, de nem volt szerencséje, a helyi rendőr megzsarolta a fiút. A gyereknek volt egy régebbi rendőrségi ügye, elkapták a rendőrök, miközben egy régi, beíratlan motorbiciklit kipróbáltak egy barátjával, közúton. A rendőr ezt hozta fel, hogy előveszik ezt a régi esetet, és felajánlotta, hogy ejtik az ügyet, ha visszavonja Szabó ellen a panaszt. Sándor belement az alkuba.

Így látta az ügyet Godra. Szabó teljesen más oldalról látta az esetet, mikor rákérdek, elmeséli. Szerinte úgy volt, hogy kiment a kapu elé, mert akart beszélni Godra fiával, hogy a mérgezést fejezze be. Erre az jött és lesprayezte.

Szerencse, hogy már csak a gázspray-nél tartanak, mondja egy városfalvi forrásom, mert régebb pisztolyokat is vettek a felek. Ő hallott arról, hogy Godra győzködte az embereket, hogy vegyenek neki különféle önvédelmi eszközöket, hogy ne az ő nevén szerepeljen minden.

A gázspray mindennapos tartozéka a mezőre menésnek, egy traktorból sem hiányozhat. Gyalog elindulni a mezőre, vagy a traktorból kiszállni életveszélyes.

Tanú nélkül menni a mezőre szintén nem ajánlott. Godra a konfliktus hevében hónapokig a feleségével járt a mezőre. Ha valami történik, legalább legyen tanú.

Ez nem csak városfalvi sajátosság, az újszékelyi papverte Muszka Jóska bácsi is hónapokig a feleségével járt a mezőre, miután a helybéli unitárius pap jól elnáspángolta egy karóval.

A román igazságszolgáltatás ilyen esetekben egyetlen bizonyítékot ismer, a tanút. Bizonyítja ezt Jóska bácsi esete is, akinek az ügyét ejtette az ügyészség, mert nem volt tanúja, és a pap két tanúja, akik Jóska bácsi szerint végignézték a verést, a rendőrségen azt nyilatkozták, hogy nem láttak semmit a kanyar miatt.

Godrának is volt egy kellemetlen esete, amiatt, hogy kiszállt a traktorból valakivel beszélni, a megyei úton. Jött Szabó autóval, jogosítvány nélkül, részegen, és összeszólalkoztak. Szabó elkezdte kergetni Godrát a traktor körül, végül pedig bedobta egy kővel a traktor ablakát. A tanú nem mert vallani, félelmében, Szabó szerzett két hamis tanút, és kimentette magát.

Nemcsak a mezőn van veszélyben az ember, állítja Godra, egyszer a faluban, az átjárón is el akarta ütni Szabó. Ha nem ugrott volna félre az autó elől, most halott lenne.

Városfalván folyamatos a háború, azért nehéz véget venni ennek a folyamatos fenyegetettségnek, mert sokszereplős a játék, és ha egy meg is nyugszik, a többiek még mindig szapulják egymást.

A másik nagybunyós kitálal

Zoltán Elemér a falu egyik legnagyobb bunyósa. Azaz csak volt, állítja. Az alkoholtól tud bevadulni, de lemondott az alkoholról, mondja, mikor ott járok nála. Egy nagyon kedves, mosolygós, jó humorú, jó kedélyű ember arcát mutatja, de huncut szeme elárulja, hogy folyton forgat valamit a fejében, és nem mindig jót.

„Én is megérem a pénzem” – mondja mosolyogva. „Én sem vagyok szent ember, de amit csináltam, vállalom.” Sok olyan tette van, amire ma nem büszke. „Mással is volt bajom, de mindenkivel kiegyeztem. De Bélával nem lehet, neki minden kell. A határ Szentmártontól le Jánosfalváig, s vissza oda esment. Ő úgy akarja, mindenki mindent hagyjon félbe, s csak ő éljen egyedül. Olyan Béla, mint az aranyember, minden kell neki. De amíg én élek, a Zoltán birtok nem lesz az övé. Ezért nagyapámék és apámék sokat szenvedtek a juhok mellett, míg megvették a földeket, nem úgy szerezték, mint ezek, hogy az öregasszonyoktól elveszik a földeket, s nem adnak semmit.” „Én Godra Öcsivel is haragban voltam négy-öt évet, de ő tette Öcsit reám. Öcsi nekem sokat segített, kaszált, én is adtam neki földet, mégis összevesztünk, mert ő, Béla tette reám.”

Elemér első unokatestvére Bélának, a vele való konfliktusa régi keletű. „Én voltam Dályában major, ő volt Bágyban. A juhok esszementek, s nekem nem adta vissza 8 darab juhomot.” Ebből indult a harc. „8 évet pereltünk mindenért, végül Béla bézáratott. Nem is értem hozzájuk, hamis tanúval záratott bé. A földekért. Ami nem az övé, arra aszondja, hogy úgyis az övé.” „A fiam 8-9 éves volt akkor, 10 hónapot voltam börtönben. A gyerekek itt maradtak apámra, s a testvérem rendezte. Mondtam Bélának, ne zárasson be, adok neki 500 milliót. Azt mondta, hagyjam, pénze van elég, s alig várja, hogy bezárasson.”

A konfliktus folytatódott. „Reám jöttek fiastól, hogy megöljenek, többször is, de hál’ Istennek nem sikerült nekik. Az Isten fent volt. Agyon akartak ütni többször is. Akkor este, mielőtt a fia meghalt volna (szerk. Szabó Béla egyik fia meghalt autóbalesetben), ki akartak jönni hozzám az esztenára, hogy öljenek meg. Ott volt a leányom is, a fiam is, én is. Akkor vett Béla egy villás traktort, s mondta, hogy kijön, a villára felakaszt. Mondtam, gyertek ki! Ki es indult. Elvettem a fejszét, a gyerekektől elbúcsúztam, aztán valami lesz. A legény, az enyém, mondta, hogy hadd el, a Jóisten fent van, s mindenki felett rendelkezik. Aztán nem mert Béla kijönni, visszafordult. S következő este ülünk le fejni, mikor harangoztak, s hívnak telefonon, hogy Bélának a fia ákcsidentben meghalt.”

„Sokat áskálódtak, gázsprayvel lefújt éngömöt, a fiamat belehajította a patakba. Minden nap reggel 8-ra a legénykét az iskolába kellett vinnem, úgy be volt terrorizálva a gyermek, nem mert magára menni.” „Sok rosszat csinált nekem Béla. Mindenütt jelentett, áskálódott, a gyerekemet el akarta vetetni tőlem a gyámüggyel.”

A földek miatt van minden. Mert Bélának minden kell. Elemérnek van egy egyhektáros gyümölcsöse, az apjától örökölte, Zoltán birtok. Nem tudja használni, mert Szabó magáénak tartja. „Bé van kerítve, nem tud senki bémenni. Itt az istállótól kifelé a határt keríti bé, oda nem mehet bé senki.”

„Csepregi Béla bácsival is sokat mocskoskodott, bement a házába és kutyapicsázott meg minden, míg az öreg el nem adta neki a területet. Itt lakik a sarkon, de nem fog semmit mondani, mert fél.”

Az a baj, hogy az emberek félnek Szabótól, állítja. „Én nem féltem tőle egyedül. Nem es félek, amíg élek. Szökik nekünk, mindenkinek, azt hiszi, ő az Atyaisten. De nem. Habár a keze ejsze kicsit elér messzibbre, mint az enyimé, úgy gondolom. Valaki erősen tartsa a seggit nekije, védi a seggit.”

Zoltán Elemér kettős mércét lát a hatóságok részéről. Ezt nem így fogalmazza meg, hanem a saját módján: „Összevesztünk Bélával. Mikor én mentem rá, egy hadsereget küldtek ki, jött vagy 40 polic, polgármester, maszkások, mindenki. Elvittek engem. Mikor fordítva volt, és ők jöttek reám traktorral, nem jött ki senki. Csak a polic, rea egy órára. Erősen nyalják a seggit neki.”

„Régebb nem volt Béla olyan nagy csóró” – mondja Elemér. „Akkor jött fel, amikor a támogatásokat kezdték adni.”

Mindent meg tud úszni Szabó, vagy el tud intézni. És bármit megtehet. Egy történet a sok közül, ami most épp eszébe jut Zoltán Elemérnek: „2010-11-ben úgy megütötte az egyik szolgáját egy gereblyegardánnyal, hogy annak a lépe leszakadt. Ott maradt a földön, s ő ott is hagyta. Hörgött, úgy vettük mi észre. Kihívtuk a mentőt, ott helyben meg kellett szúrcsapozzák, ömlött ki belőle a vér. A mentős káromkodott, hogy ki ez az állat, aki ezt az embert így itthagyta?”

„Zolit is többször megverték Béláék”, mondja Elemér, Szász Nika Zoltánra utalva. Két évig „terrorban tartották” Szabóék, aztán ráküldték Godrára, hogy ölje meg őt.

Elemér nagyon szívén viseli Szász sorsát, régi szálak kötik őket egymáshoz. Ő közvetít Szász és Godra között, hogy egyezzenek ki, Godra ejtse a vádat, és Szász ne menjen börtönbe.

A kis békekötés

Godra belemegy, hogy kibéküljön Szásszal, és lemondjon az ellene indított bűnügyi eljárásról. Hisz nem őt tartja a fő hibásnak, tisztában van vele, hogy a szolga gazdái felbujtására támadta meg. Egy feltételhez köti a békülést: ha Szász elmondja a bíróság előtt az igazat, hogy maradjon nyoma az egésznek. És ha kifizeti a kórházi és jogi költségeket. Nem is fogad ügyvédet, hogy ne kerüljön sokba Szásznak.

Eljön a bírósági tárgyalás napja.

Kérdi a bíró Szásztól, akit elsőnek hallgat meg, hogy volt-e békülés, és zárhatják-e az ügyet? Vagy nem volt békülés, és induljon a tárgyalás? Mondja Szász, hogy lesz békülés, amint ő vall. Az nem lehet, mondja a bíró, ha eddig nem volt békülés, akkor kezdődik a tárgyalás, és ítélet fog születni. Erre Szász előtt elhomályosodik a világ, látszik, hogy már börtönben látja magát. Godrának is elvörösödik a feje. Dühösen mondogatja nekem, „hogy ilyen nincs, hát ez nem lehet, ilyen nincs, békülni akármikor lehet”.

Szász vall: ő bántalmazta Godrát. Azokról a részletekről, amelyek rögzítése fontos lett volna Godrának, hogy ki küldte rá, és hogyan történt, nem kérdi senki Szászt, így nem is beszél róluk.

Mikrofonhoz szólítják Godrát. Aki hótt ideges, mert nem erre számított. Kérdik őt, hogy igaz-e, hogy békülne Szásszal. Kétségbeesett arccal gondolkodik. Ha elengedi most Szászt, akkor ismét vereséget szenvedett Szabótól, ingyen kapott egy verést, ami egy szezonra munkaképtelenné tette. Ha nem engedi el most Szászt, akkor börtönbe rakják a gyereket, mert van már egy felfüggesztettje. Pedig az nem is teljesen hibás ebben az ügyben, sőt, valamennyire áldozat is. Végül hatalmas szenvedéssel az arcán kimondja: igen, békülne Szásszal.

A fentebbi képen, ami a „békülés” után pár perccel készült, látszik, hogy Godra lelkébe nem tért vissza a békesség, és a Szabóékkal való nagy békülésig még sok víz le fog folyni a Homoródon. Ha egyáltalán lesz valaha nagy békülés, és nem valakinek a halálával fog véget érni a nagy konfliktus.

Ha az öregek ki is békülnek, mi lesz a fiatalokkal? Ez egy többgenerációs harccá nőtte ki magát. Ha Szabó és Godra ki is tudnak mászni ebből, mert belefáradnak, belevénülnek vagy belehalnak, a gyerekeiknek sokkal nehezebb lesz, ők ebben nőttek fel.

Mit mond Szabó Béla?

Szabó Bélával és családjával 2021 nyarán beszélgettünk, otthonukban. Mikor felhívtam időpontot kérni, már tudta, hogy ki vagyok és fel volt készülve rá, hogy fogadnia kell. Érződik, hogy valaki leszólt neki, hogy viselkedjen, mert emberfeletti erővel próbálja visszafogni magát a beszélgetés alatt is, és ez sikerül is neki, amíg nála vagyunk, hála a nyugtatóként sorozatban szívott cigarettáknak. De mikor az otthoni beszélgetés után lemegyünk az istállójához fotózni, a nagydarab ingerült ember lóhalálában érkezik meg egy terepjáróval, és már nem annyira visszafogottan rója fel, hogy erről nem volt szó. Hiába magyarázom neki, hogy közúton állunk, onnan fotózunk, párszor elindul felém. Ha nincs ott a hátam mögött pár lépéssel filmező Sipi kollégám, könnyen kaphattam volna pár pofont.

„Én nem gazda vagyok, hanem munkás” – kezdi a beszélgetést még otthonában a keménykötésű gazda. Reggel fél 5-től este 11-12-ig dolgoznak, mondja. Lucernabálázáskor éjjel 1-2-ig is. 250 tehenük és 600 juhuk van. 122 hektár földjük van nekik, és még 100 hektárnyit bérelnek.

Azt állítja, hogy Godra legelteti az ő területeit, nem fordítva. Volt valamikor egy olyan egyezségük, hogy használják egymás legelőjében egymás kisebb területeit. Egészen addig, amíg Godra fel nem szántotta azt a földjét, ami Szabó legelőjében volt. „Csak ő ezt nem így adja elé” – fogalmaz Szabó, aki szerint nem minden úgy van, ahogy Godra állítja. Például a vizet is az ő vezetékéből kapja Godra, csak ezzel nem dicsekszik. Vagy egy Limousin tehenét „megetették”, megmérgezték, és a nyáron két kutyát mérgeztek meg, meg egy juhot agyonütöttek. „Az ilyeneket nem mondták, ugye?” – fakad ki Szabó. „Engem nem zavar, hogy ők Pál Csabi papírjával ondóznak”, de az zavarja, hogy őket folyton mindennel feljelentik.

A területkonfliktusról, és arról, hogy próbálja elzárni Godrát a legelőitől, csak annyit mond: ő csak azt kerítette be, amit megvásárolt. Azt ők megvásárolták. Sok földet vásárolt, 35 gazdának vette meg a földjeit.

Godrát jövevénynek tartja és a közösség által nem kívánt személynek érzi, mert kiutáltatta magát. „Godra csak belecsöppent ide, mint légy a tejbe.” „Nincs egy barátja, akivel egy sört megigyon.” „Ebben leli örömét, hogy tud piszkálódni.” Szabó azt mondja, kérdezzük meg Varvarát, az akkori udvarhelyi rendőrparancsnok-helyettest, aki előtt ő azt mondta Godrának, hogy „kapsz utat, ha két hétig nem jelentgetsz”. Ezt az ajánlatot Godra visszautasította: „nem, mert ez kész zsarolás”. Akkor miért csodálkozik?

Mivelhogy szó jött Varvaráról, elkezdek érdeklődni, milyen rangos barátai vannak a felsőbb struktúrákban, ki az, aki tartja neki a hátát? „Mindenkivel jóba vagyok, kivéve vele” – jön a rövid válasz, a „vele” alatt Godra értendő. Mikor visszakérdek, hogy kik a rangos barátai, akkor hirtelen zár: „Nincsenek rangos barátaim.”

Mikor szó jön az istállójáról, ami törvénytelenül van felépítve és ráfolyik a megyei útra, gyorsan rövidre zárja az ügyet: „Csak addig építettem, amíg a földek járnak.” Hogy minden rendben van azzal kapcsolatban, szerinte az is bizonyítja, hogy Godra jelentette azt az ügyet is, és a hatóságok „úgysem csináltak semmit”. „Neki a szénáscsűrjére van engedély? Nincs.” – vág vissza Godrának.

„A saját szájával verette meg a seggét”

Szabóék szerint a konfliktus ott kezdődött, hogy Ildikó, Szabó Béla felesége öt évet dolgozott Godráék lányának az üzletében. Megsokallta, hogy nem volt helyben fizetés, 3-5 hónap késéssel kapta meg a fizetését, ezért felmondott. Tartottak egy leltárt, és ott a nyakába akasztottak egy nagy hiányt. Godráék forgatókönyvét is hallottam ezzel kapcsolatban, ott úgy volt, hogy Ildikót furcsa dolgokon kapták, és a leltár után a hiány miatt és egy új, vonalkódos rendszer bevezetése miatt felmondott. Különböző perspektívák, a lényeg egy: összementek.

Ildikó kibérelte a tanács egyik épületét, és oda nyitott egy saját boltot. Godráék addig piszkálták a helyi tanácsot, míg azok egy licitet hirdettek az üzlethelyiségre, és a liciten felverték a bért, 1800 lejre. Jött volna, hogy ott hagyják az egészet, de nem tehették, mert belefektettek.

Azóta kezdődött a családi ellentét. Azóta lesik, kukkerolják, jelentgetik őket Godráék. „Voltunk már mindenfélével jelentve. Kivizsgáltak, s nem találtak semmit.”

„Ne leskelődjön, hagyjon minket békén! Mi nem jelentettük őket soha. Immár úgy ki vagyunk vizsgáltatva, hogy.”

Godrának nagy a szája, véli Szabó, ezért kapta a verést is Szásztól. Addig piszkálta azt szóban, hogy az „most a nyáron hozzaütött”. Godra gyakorlatilag „a saját szájával verette meg a seggét”. Arra a felvetésre, hogy neki köze lett volna a veréshez, vagy hogy ő kérte volna Szászt, hogy verje meg Godrát, büszkén mosolyogva válaszolja: „Ha akarom, megverem én, nem kell senkit felbéreljek.”

Lenne oka haragudni bőven Godráékra. Panaszképpen mondja: mikor hazajön Godra fia, aki külföldön dolgozik, akkor isznak, s az felhívja az ő fiát éjjel telefonon részegen, hogy „kivégezlek téged es s a családodat es”. Úgy, hogy a gyerek fiatal felesége is hallja a fenyegetést.

De nem is a fenyegetések a legzavaróbbak, hanem ez a folyamatos jelentgetés és leskelődés. Például a jogosítvány ügyében.

Szabó jogosítvány nélkül vezet

„’95-ben elvették a könyvemet” – meséli Szabó. „Könyv” alatt itt mifelénk a jogosítványt értik.

Amíg nem került konfliktusba Godrával, addig senkit nem zavart az, hogy ő jogosítvány nélkül vezet. Még a rendőröket sem. Csakhogy Godra egy adott pillanatban elkezdte fotózgatni, hogy ő jogsi nélkül vezet, és a fotókkal elkezdte jelentgetni.

2021-et azzal kezdte Szabó, hogy újra jogosítványt szerzett. „A télen levizsgáztam, hogy legyen immár boldog.” Márminthogy Godra legyen boldog. De Godra nem lett boldogabb, sőt, azt állítja, hogy Szabó nem is vizsgázott, mert a vizsga délelőttjén látták a mezőre menni a traktorral. Sőt, azt is mondja, hogy egy olyan karácsonyfalvi oktatónál szerzett Szabó jogosítványt, akit aztán egy éven belül elővettek egy olyan ügyben, amiben a DNA nyomozást indított kenőpénzért kiállított jogosítványokért és autóbejegyzési iratokért. Elég nagy port kavart akkor az az ügy.

„Nem tudom, ez mit zavarja Godrát” – mondja nekem Szabó Béla. „Ehhez neki egyáltalán semmi köze nincs.” Még a DNA-s botrány kirobbanása előtt, 2021 nyarán Szabó azt mondta Godra vádjaira, hogy: „Ha lehetett volna venni, vettem volna hamar.” Mármint jogosítványt. De nem vett, hanem vizsgázott, állította.

Ha vizsgázott is, hamar elfeledte, hogy mit tanult, főleg az alkoholos részről. 2022 áprilisában kétnapi kemény mulatozás után beszállt az autójába és elindult a községközpont irányába. Látta ezt Szász, aki épp beszélő viszonyban volt egy rendőrfőnökkel, akivel én hoztam össze, hogy információkért cserébe védelmet biztosítson neki. Egy volt szolgája azonnal hívta a rendőrfőnököt, és Szabót rajtakapták ittas vezetésen. Egyes forrásaink szerint Szabó azt hiszi, hogy Elemér állított neki csapdát, mert épp Elemér autója után hajtott, hogy elverje unokatestvérét, amikor a rendőr megállította.

Városfalvi forrásaink azt is gyanítják, hogy nem csak ennyi alkohol lehetett benne, hisz olyan részeg volt, mikor az autóba ült, hogy nem tudott rendesen járni. Ezek nehezen leellenőrizhető dolgok, nincs hozzáférésünk a kórházi vérvizsgálat eredményeihez, de ennyi alkohol is elég volt ahhoz, hogy eljárást indítsanak ellene. Amíg az eljárás tartott, Szabónak felfüggesztették a jogosítványát. Ez persze nem akadályozta meg abban, hogy tovább vezessen jogosítvány nélkül.

2023 január 22-én Godrának telefonálnak, hogy Patakfalván látták Szabó Bélát, amint a város irányából hazafele tartott. Aztán Szentpálon is látták áthaladni. Godra vette a fényképezőgépet, és lefotózta, amint megérkezik a faluba.

Mivel nem volt teljesen kivehető Szabó alakja az autóban, Godra átküldte a nyers képet, s én egy kis kontrasztosítással segítettem neki kihozni az ablak mögötti részleteket.

Így már teljesen egyértelmű, hogy Szabó Béla vezette az autót a megyei úton.

Godra a fotókkal feljelentést tett. A nyomozást ugyanaz a homoródszentmártoni rendőr végzi, akit vizsgálnak a Szabótól elfogadott kenőpénzből kiindulva. Godra folyamatosan megy, és mondja neki, hogy mit kellene csinálni. Hogy a kamerák felvételeit kérje már ki, még mielőtt törlődnének. Hogy küldje el a felvételeket elemzésre. Satöbbi. A dolog nehezen mozog, nem úgy tűnik, hogy a rendőr nagyon rajta szeretné kapni Szabót a jogosítvány nélküli vezetésen. A jelenlegi állás az, hogy a rendőr szerint a felvételeken nem látszik a sofőr, tehát nincs bizonyíték. Godra győzködi, hogy küldje el a képeket Bukarestbe, hogy nagyítsák és világosítsák ki őket, hogy látsszon a sofőr.

Hogyan látják fentről a városfalvi helyzetet

Nemcsak a helyi rendőr, de a hatóságok közül mindenik torkig van minden szinten Godra panaszaival és a városfalvi helyzettel. Egy vezető pozícióban lévő hatósági forrásom, aki nem nyilatkozhat hivatalosan, elmondja a magánvéleményét a városfalvi ügyről.

„Ez a városfalvi helyzet olyan, mint az Epopeea Ion. Gyűlölet, kapzsiság, irigység.” Szabó bátorsága révén lett nagy. Volt mersze megtenni dolgokat. Godra zsarolni próbálja Szabót, de az nem megy bele, mert megteheti, hogy ne menjen bele. A vita a területek elharácsolásáról szól. Emiatt a bérbeadási szokások is megváltoztak. Régen ingyen adták a területeket, most pénzért. A többi állattartó ezért haragszik.

„Godra makacs, emiatt lemaradt ebben a kereskedelmi harácsolásban. Ezért frusztrált és irigy. Béla kereskedelmi szinten űzi ezt a földharácsolást.”

A vita elfajult. Oda jutottak, hogy csak úgy adtak engedélyt arra, hogy a kosaras bált a kultúrházban megrendezzék, ha sem Szabó, sem Godra nem jön. Ez jelenleg egy állóháború, fogalmaz a forrásom. Godra nem fogja tudni legyőzni Szabót, mert Szabó a támadások miatt lassan lefedi magát papírokkal. Nem fogja eladni Godrának a földet a víz és az istálló között, és Godrának nem is lesz mivel zsarolnia őt.

„Egy adott pillanatban le kell tudni zárni a dolgokat, még vesztesként is” – mondja ki a végszót, ami meggyőződésem szerint nem fog túl nagy örömére szolgálni Godrának.

Nem megoldás, ha Godráék feladják

Egy másik forrásom szerint, ebben a történetben nem Szabó Bélát kell hibáztatni. Mert nem Szabó Béla a hibás. Ő, mint ösztönlény, azt teszi, amit az emberi ösztön sugall neki, és az emberek nagy százalékának: hogy földet, anyagi javakat és pénzzel megvásárolható hatalmat harácsoljon magának, és amit pénzzel nem sikerül elérnie, azt erővel, verekedéssel szerezze meg. Tőle nem várhatjuk el, hogy másképp viselkedjen, az emberek java így viselkedne, ha tehetné. Ha lenne pénze és hatalma hozzá, és ha tudna verekedni.

A közigazgatási, a rendfenntartó és az igazságügyi szervek feladata lenne őt megfékezni, és egy korlátot szabni neki. De azok nem végzik rendesen a munkájukat, mivelhogy ott is vannak lefizethető emberek, akik esetében a hivatástudatnál erősebb az anyagi harácsolás késztetése. Vagy ha esetenként nincs is pénz a dologban, a hatalom akkor is a hatalomhoz húz, mint a mágnes.

Régen nagy rendfenntartó hatalma volt a közösségnek, a falun belüli népítéletnek. Manapság, az individualizmussal kevert vadkapitalizmus korában a társadalom, a közösség szabályozó ereje nagyon csökken. Azoknak a kis helyi vezetőknek a szerepe is csökken, akik régen a falvak megbecsült vezetői voltak, akikre az emberek esetleg felnéztek: a pap, a tanító, a mérnök, a közbirtokossági elnök, vagy bármilyen helyi vezető. Manapság ezeknek gyakran semmiféle tekintélye nincs, a pap sokszor a hatalomhoz és a pénzhez húz, a tanító sokszor idegenből ingázik, s ha nem, akkor sem vállal közéleti szerepet, a mérnök már csak egy megélhetési szakember, aki lefizethető, a közbirtokossági elnök helyenként a helyi maffia vezetője, s így tovább. Nem tudja már a közösség szabályozó ereje visszatartani a harácsolókat, mert ők már nem félnek a közösség véleményétől.

Ez a szomorú harácsolós-hatalomszerzős történet egy országos, sőt világszintű jelenség, és akkor tud véget érni, mikor az ilyen Szabó Bélák mögül kiállnak a hatóságok, nem tartják már nekik a hátukat. Az, hogy a kis Godra Domokosok meghátrálnak, elfogadják, hogy vesztesek, és elköltöznek a faluból, nem oldja meg a problémát, ettől még nem lesz kisebb a föld- és hataloméhsége a helyi nagygóréknak. Sőt, csak azt az érzést erősíti bennük, hogy képesek mindent megszerezni, bárkin átgázolva – zárja mondandóját a forrásom.

Ki tartja vagy ki nem tartja a hátát Szabónak?

Az emberekkel való beszélgetések során vissza-visszatérő motívum, hogy valaki fentről tartja a hátát Szabónak. Szinte mindenki tesz erről említést, különféle formákban.

A sok beszélgetőpartnerem közül csak egyetlenegy van, aki azt mondja, hogy lehet, hogy nincs senkije odafent. Szerinte csak az van, hogy Szabó annyira bolond, hogy bármit meg mer tenni, és úgy viselkedik, mintha lenne valakije odafent. Illetve a helyi hatóságok vannak a zsebében, hisz a környék összes rendőre onnan kapja a húsvéti bárányt.

Az összes többi ember, akivel beszéltem, azt vallja, hogy valakije van odafent. Egyébként hogyan tudna megúszni büntetlenül olyan ügyeket, mint a csendőrök megtámadása, vagy az útra kiépített többezer négyzetméteres istállókomplexum? A prefektustól kezdve magasrangú rendőrfőnökökig mindenki tud az ügyéről. És mégsem történik semmi. „Valakije kell legyen neki, ember!” – bizonygatja egy városfalvi.

Bíró Barna Botond udvarhelyszéki RMDSZ-elnök és megyei tanács alelnök neve úgy kerül képbe, hogy a politikus városfalvi születésű, ott érzi magát otthon. Ő az egyetlen kortárs városfalvi híresség (utólagos hibaigazítás: egy olvasónk jelezte, hogy ott van még László Csaba színész is, a vásárhelyi színház színésze). A falubéliekkel való beszélgetéseim során sokan emlegették, hogy szerintük ő az, aki Szabóékat védi fentről. Volt, aki ezt Bíró viselkedésével és állításaival támasztotta alá, volt, aki arra alapozta, hogy állítólag Bíró édesanyja többször is védte Szabóékat és támadta Godráékat. Ezeket nem tartom elég erős bizonyítéknak. Ugyanakkor falusi beszélgetőtársaim közül többen voltak olyanok is, akik szerint „valaki odafent tartja a hátát Bélának, de az a valaki nem Boti.”

2021 nyarán volt Szabó Béla fiának, Csabinak a lagzija a zetelaki gátnál. Nyaranta gyakran felmegyünk egy-egy délutánra a gyerekekkel pancsolni, az egyik ilyen alkalommal kihasználtam a lehetőséget, és míg a gyerekek szárítkoztak, végignéztem a lagzira érkező vendégeket, hátha felbukkan közöttük a hatalom képviselői közül valaki, aki érdekes kapcsolatokra utalhat. Az egyetlen vendég, akit sikerült beazonosítanom a hatalom emberei közül, az Bíró Barna Botond volt.

Bíró jelenléte nem feltétlenül utal semmire. Mint szomszéd vagy családi barát jelen lehetett a lagzin anélkül, hogy ez arra utalna, hogy a Szabóék beépített embere lenne a megyénél. Ha nem lett volna szomszéd, akkor igen, gyanús lett volna a jelenléte, de így szintén nem számíthatom bizonyítéknak.

Hamarosan leülök Bíróval az irodámban egy egész estés beszélgetésre, amit nem nagy örömmel, de férfiasan vállal. Érződik, hogy semmi kedve belekeveredni ebbe, legszívesebben kimaradna. Amikor hazamegy a faluba, mondja, akkor ő ott nem a megyei tanács alelnöke, vagy a széki RMDSZ elnöke, hanem Botika, a szomszéd gyerek, és ez jól is van így neki, ő mindenkivel jóban akar lenni, nem akar beleszólni senkinek a vitájába. A beszélgetés alatt végig azt sugallja, hogy ő pártatlan, és nem Szabóék embere.

Mikor szembesítem azzal, hogy ott van az útra kiépített istálló, amibe a megyei tanács nem szólt bele, s ő a megyei tanács alelnöke, Bíró felkészülten válaszol: nem ő foglalkozik az utakkal. A helyi önkormányzatnak kellett volna kiadnia erre az engedélyt, és ahhoz kellett volna kérjen egy jóváhagyást a megyétől. De nem kértek semmit a megyétől. „Nincs nekem ehhez közöm, nem is volt, s nem is akarom, hogy legyen” – mondja Bíró.

„Rajtuk múlik, hogy mikor lesz vége.”

Városfalváról szívesebben mesél Bíró: ez egy 220 lakosú unitárius falu Hargita megye határán. Régebb arról volt híres, hogy ott szorgosabbak voltak az emberek, mint máshol. Ott volt a legtöbb traktor. Régebb volt csorda a faluban. Most nincs. Csak pár nagygazda maradt. Régen volt gyerek, most nincs. 3 iskolás gyerek van a faluban, meg fog szűnni az iskola. Régen négy komoly juhászcsalád volt a faluban, de a családok közt nem volt ennyi konfliktus. Inkább a szolgákkal volt a baj, nem a juhászokkal. Most a gazdák között van konfliktus.

Mind a két félnek felelőssége van ebben a konfliktusban, mondja Bíró. Szerinte a konfliktus oka nem a föld. Hanem „a mentalitás és a bütü székely az oka”. Az, hogy ki székelyebb székely. Ez presztízskérdés.

Ő emlékszik ezekre az emberekre, milyenek voltak régen. Godra fiatalkorában egy nagyon dolgos és humoros ember volt. Úgy ment fel a fára, hogy a fejszét felakasztotta, és azon felhúzta magát. Szomorú, hogy ebbe a sztoriba belesavanyodott, sajnálja őt. Béla is egy jóindulatú ember volt. De a konfliktus megváltoztatta őket. Mind a kettőnek vannak olyan veszteségei, amitől már nem ugyanolyan emberek.

Vajon ki mennyi pénzt költött el pereskedésre? Abból nem lehetett volna egy kutat ásni? Lehet, hogy ennek az energiának és pénznek a tizedével le lehetett volna zárni ezt az ügyet. Az igazság keresése időt és pénzt emészt fel. Elmegy az élettől a kedved, elfogy a reményed. És marad egy tüske, ami időzített bombává tud válni.

Bíró nem látja, hogy az érintetteken kívül ki tudná megoldani ezt a problémát. Ha az emberek egymással a nézeteltéréseiket nem tudják rendezni, akkor az igazságszolgáltatás sem tudja, senki nem tudja. Politikai eszközökkel sem megoldható. Ha egy politikus meg akar oldani egy olyan ügyet, ami az igazságszolgáltatásra vagy a közösségre tartozik, nem lesz jó.

Bíró attól fél, hogy „addig peccintgetik egymást, míg végül tragédia lesz”. Egyik félt sem tudja felmenteni a felelősség alól. „Rajtuk múlik, hogy mikor lesz vége.” Közben pedig „mindenkit belekevernek, mindenkit besároznak”. Egy időben arról volt híres a falu, hogy onnan hívták a legtöbbet az 112-t.

Hogy az ügy, és a faluban uralkodó hangulat normalizálódjon, a telekviszonyok tisztázása lenne a legfontosabb teendő, véli a politikus.

Szabó Béla jó ember

Olyan embert sokat találok, aki szidja Szabó Bélát, de olyan is van, aki szereti őt. Sétálok a faluban, és próbálok a témában független embereket találni. Így bukkanok egy olyan emberre, aki, habár nem túl elfogult bármelyik irányba, mégis több jót tud mondani Szabóról, mint Godráról.

Szerinte Béla egy jó és nagyvonalú ember. Szívét-lelkét odaadja egy-egy ügyért, ami a falu érdekét szolgálja. Mikor közmunka, építkezés van, mindig jön a traktorral segíteni. Ha valamilyen rendezvény van, mindig felajánl egy bárányt, amit levágjanak, s közösen megegyék. (Ezt egy másik forrásom is megerősíti, aki szerint Szabó a bárányok mellett láda söröket is szokott vinni a rendezvényekre, így próbálja maga mellé állítani a közvéleményt.) Szerinte Béla jó ember, az emberek csak azért félnek tőle, mert olyan a termete és a hangja.

Godráéknak finoman felrója, hogy az utóbbi időben nagyon vissza vannak húzódva a közösségi életből. Ez igaz, én is tanúsítani tudom a Godrával lefolytatott beszélgetések nyomán, hogy besavanyodtak, és egyféle sértődöttség is érezhető rajtuk a közösség iránt, amely passzívan viselkedik, hagyja őket, hogy egyedül harcoljanak Szabóékkal.

Mikor az agresszivitásról van szó, beszélgetőtársam egyformán agresszívnek tartja Szabóékat és Godráékat. Kérdem tőle, hogy miért, tud olyanról, hogy Godra tömegverekedést indított vagy valakit megvert? Hosszasan gondolkodik, majd azt mondja, hogy nem. De Godra fia egyszer megvert egy pásztort, aki aztán itt is hagyta a falut. Szörnyen agresszív, s a szüleire sem hallgat, nem tudják kezelni.

Szerinte a faluban a konfliktus egyik nagy forrása az irigység. A Vass család és a Szabó család fejlődött a legszebben, földterületek és állatállomány szempontjából, és ő az irigységnek tulajdonítja, hogy például Elemér fejszével rátört Vassékra, azok otthonában, széttörve az ajtót, amire aztán azok válaszul traktorral rámásztak Elemér autójára.

Sajnos, ez a folyamatos konfliktus megmérgezi ennek a csendes kis falunak a hangulatát, rányomja a bélyegét sokszor, mondja beszélgetőtársam. Feltörnek az agressziók, a jelentgetések, jön a rendőrség, a csendőrség. Sokszor félnek, hogy nehogy tettlegesség vagy valami durva-durva dolog történjen.

Le kellene csillapodjanak, s meg kellene nyugodjanak, mert elférnének egymás mellett. Szabó is be kellene, hogy lássa, hogy az egyik fiát elvesztette, ez egy akkora jel volt… Ketten maradtak a másik fiával, nem győzik a gazdaságot, meddig akarnak még terjeszkedni?

Két okos

A sok városfalvi forrásom közül egyetlenegyet érzek teljesen semlegesnek. Egy nagyon érdekes gondolatot oszt meg a Szabó-Godra konfliktus tyúkszemének okáról: mind a kettő okosnak hiszi magát, az egyik azért, mert folyamatosan jelentget, a másik azért, mert mindent elintéz.

Ugyanezen forrásom szerint megkérdezte valaki Szabó Bélát, hogy miért nem vásárolja ki Godrát, s kész. Mert lenne pénze rá. Szabó azt felelte, hogy még csak azért sem. Godráék úgyis megfekszenek idegileg hamarosan, s akkor úgyis az övé lesz mindenük.

És nincs heppiend

Godra Domokos még most is heti rendszerességgel hív, de van olyan, hogy hetente többször is. Mindig bocsánatot kér, majd elmondja legújabb panaszáradatát. Valakinek el kell mondania, mondja, aki meg is hallgatja őt.

Szabóék ismét vettek pár száz marhát. Aminek legelő kell. Honnan? Kiéből?

Elcsábították a falu pásztorát, aki a falu csordáját őrizte eddig. Így nincs a falunak pásztora, leghamarabb megszűnik a csorda, és az emberek eladják az állataikat, és Szabóéké lesz a falu legelője is. Következő alkalommal, mikor felhív, már neki sincs embere, mert azt is leitatták Szabóék, és megtöltötték a fejét.

Szabóék ismét megvettek egy földet, amit Godra bérelt eddig. Ez azért fontos, mert ha ezt a telket Szabó lezárja, Godra megint nem tud rámenni a legelőjére. Stratégiailag úgy vásárolja Szabó a földeket, hogy ellehetetlenítse azokat, akiknek a földjére pályázik. Ezt a telket az egyik tulajdonos fia adta el, a többi tulajdonos beleegyezése nélkül. A többi tulajdonost megkereste Godra, azt mondták, hogy ők már öregek, nem fognak perelni. Meg félnek is Szabóéktól.

Rá egy hétre megkeres Godra, hogy ismét elkerteltek egy darabot a legelőjéből. Amit ő zsebszerződéssel bérelt egy embertől. Szabóék megkeresték a bérlő leánytestvérét, s kibérelték attól. Majd a szerződésre hivatkozva elkerítettek egy annál jóval nagyobb területet. Ha most kiszedi a karókat, akkor abból ismét hosszas törvényes vita lesz – mondja Godra.

Szabó Bélának egyetlen célja van, hogy őt elszakítsa a legelőtől. „Az fáj neki legjobban, hogy én ezt a legelőt összehoztam, míg ő a börtönben volt.” Szabó már mikor kijött a börtönből, megüzente neki, hogy a legelőjét „meg fogja liggatni”. Azóta is ezt csinálja, mindenütt keresztbe tesz. „Most elkertelt egy darabot a legelőnkből, mert az az övé, most már van bérleti szerződése rá. Az nem számít, hogy picivel odébb nekem van egy negyvenáras területem az ő legelőjének a közepében, ahová én nem tudok bemenni. Az sem számit, hogy a gyümölcsösömet használja, amit én ültettem. És az sem, hogy összesen 9 hektárnyi területemet használja.”

Godra napi 3-4 órát tud csak aludni, mondja. Sokszor a sírás kerülgeti, egyik beszélgetésünkkor el is sírja magát a telefon túlsó oldalán. Majd elnézést kér, mint mindig. Következő alkalommal, mikor felhív, kérdem, mitől van olyan hangja, mondja, hogy csak két órát aludt, és nagyon el van keseredve, nem lát semmilyen kiutat ebből.

Legutóbb május 8-án találkoztam személyesen Godrával, bejött hozzám az irodába panaszkodni. Láttam rajta, hogy le is van fogyva, a szemei is pirosabbak a szokásosnál. „Nem tudok sem enni, sem aludni”, mondja magyarázatként, mikor rákérdek. „Nem tudom, mit tegyek” – mondta összetörten. Majd azt is mondta „Hatalmasan belefáradtam ebbe az egészbe.” Aztán felriad panaszkodásából, és arra kér, hogy nehogy megírjam, hogy nem bírják idegileg, mert ezzel Szabónak örömet szereznék, és gyengíteném az ő pozícióit. Elmagyarázom neki, hogy nekem az igazat kell megírnom, nem az a szerepem, hogy hamis propagandát nyomjak neki a háborújukban.

Hiába próbálom lelkesíteni, hogy lássa a pozitív oldalát a dolognak, és hogy keressen örömöket magának, nem sikerül hatnom rá. A messzeségbe tekint révetegen, s csak ennyit mond „rossz gondolataim vannak”. De nem akarja részletezni, hiába faggatom, mire gondol.

Beszélgetünk arról, hogy itt béke nem lesz köztük soha. Ha sikerül is egy-két évre lecsendesíteni Szabó Bélát, úgyis fog kezdődni az egész elölről. Szóba kerül az is, hogy mi lenne, ha elmennének a faluból, s mentené a családját, amennyire lehet. Ezen sokat gondolkodtak, mondja Godra, de az életük munkája van benne, és azt nem tudják elvinni.

Ugyanakkor belehalni, vagy belebolondulni sem érdemes ebbe, mondom Godrának. Javasolom neki, hogy nézze meg a Kojot című 2017-es magyar filmet. Amit ők itt most játszanak, az nagyjából ugyanaz, csak sokkal gyengébb effektusokkal, gyengébb rendezővel és színészekkel.

Elmagyarázom neki, hogy amit ő átél, az nem egy egyedi eset itt Székelyföldön sem. Hasonló eset bármelyik faluban jelentkezhet, ahol valaki nagyobban akar gazdálkodni, mint amennyi földje van. A nagygazdáknak kedvező rendszer, a területalapú támogatások biznisze, mind-mind serkenti ezt. Én is tanulmányoztam pár ilyen esetet. A közeli Égében, ahol furcsa módon tagosították a földeket, hogy a hatalmasaknak legyen jó. Vagy Újszékelyen, ahol a nagygazda unitárius pap verekedik földharácsolás közben. Vagy Lengyelfalván, ahova sokat járok, és folyton hallom a történeteket, hogy a falut maguk között felosztó nagygazdák hogyan harcolnak egymással és a kicsikkel. A városfalviakhoz hasonló sorsok, ittasan verekedős természetű nagytestű alkatok, hasonló tragédiák, fiatalon elhunyt családtagokkal. Godrának ellenben hiába mondok bármit, ő csak bámul üresen maga elé, a maga problémájába süppedve.

Kérdem, valami újdonság van-e Szabó Béla jogsi nélkül való vezetésének ügyében? Sehol semmi mozgás, mondja Godra, fel kell hívnia őket megint. Legközelebb meséli, felhívta őket, de sehol semmi előrelépés.

De van a román államelnök hivatalának egy „corp de control” nevű szerve, ahova az egyik hatóság irányította őt, hogy oda kellene panaszt tennie. Ez az új szál most hatalmas reményt ad Godrának. Talpra is áll, erőt kap, most újra tud aludni. Habár már eddig rengetegszer megtapasztalhatta, hogy a román hatóságoknak a legkisebb bajuk is nagyobb annál, hogy egy kis székely faluban van egy verekedős juhász, akinek pénze van, és bármit tehet, mert mindent elintéz.

Eddig tartott a jelentgetős kistehenész és a veregetős-mindentelintézős nagyjuhász története. Azaz eddig tartott a mesében, mert a valóságban tovább is folytatódik. A hatóságok és politikusok arra várnak, hogy a felek egymás között oldják meg, és ők moshassák kezeiket. Godra, és a Szabó-ellenes falustársak arra várnak, hogy végre kerüljön egy hatóság, amelyik közbelép. Szabó, és a Godra panaszkodásaiba belefáradt falustársak arra várnak, hogy Godra adja fel és húzzon már el. Vagy legalább fingjon ki idegileg. Ez utóbbi be is fog következni, ha minden így folytatódik. Már csak az a kérdés, hogy amikor ez bekövetkezik, kinek a vére fog elfolyni.