Az RMDSZ eladósítaná a családokat, hitelből fizettetné ki velük az alkotmány szerint ingyenes oktatást. Nagycsaládosként elmondom, miért nehéz családot vállalni ebben az RMDSZ által is kormányzott országban.
Tavaly ősszel az RMDSZ a kongresszusán meghirdette, hogy „szívügyünk a család”. Már akkor összeírtam magamnak, hogy mit kellene javasolnom nekik a családcentrikus időszakukra, de végül nem volt időm megírni az anyagot.
Eltelt azóta egy év, fikarcnyi jó irányú változást nem láttunk az életünkben. Most az RMDSZ hirtelen kirukkolt az egyéves eredménnyel:
Kelemen Hunor egy bankhitelt reklámoz az Instán, ami az RMDSZ nagy családpolitikai eredménye. A „MEGÍGÉRTÜK! MEGCSINÁLTUK!” kategóriából íme itt a Family Start program, amelynek a reklámja úgy szól, hogy „A Family Startból fizethetitek a lakbért, a lakásvásárlási hitelt, de akár a bölcsis, óvodai vagy iskolai költségek kifizetésére is felhasználhatjátok.”
Hogy lefordítsam, mi ebben a nagy eredmény: lassan már sem a lakbért, sem a gyerek elvileg ingyenes óvodáját vagy iskoláját nem tudjuk kifizetni anélkül, hogy eladósodnánk. És ez a való igazság. Idén ősszel eljutottam oda, hogy megtapasztaljam, amit eddig sohasem sikerült még: fizu előtt rendszeresen elfogy a pénz a kártyámról.
Pár pontban összeszedve elmondom, hogy milyen gondokkal küszködünk mi, egy sima, falusi négygyerekes család. Mert látom, hogy az RMDSZ úgy el van szállva a fellegekbe, hogy nem képes átlátni a gondjainkat, azt hiszi, hogy egyetlen célunk eladósodni. Mintha nem akarná látni, hogy milyen problémákkal találkozunk a gyerekek taníttatásánál, utaztatásánál, miért nem férünk be az autóba és miért nem tudunk biciklizni, miért nem jut nekünk az egészségügyi szolgáltatásokból vagy miért fizetjük drágán a villanyt és a szemételszállítást.
Ez egy véleményanyag, az én véleményem van benne, ami valószínűleg nem egyezik mindenkinek a véleményével. Ezért előre elnézést kérek azoktól, akik felháborodnak azon, hogy ők nem így látják.
Tanügy
Ezzel kezdem, mert ez téma volt Hunor reklámjában is.
Elvileg a gyerekek taníttatása ingyenes. Gyakorlatilag családunk legnagyobb kiadása. Miért? Több okból.
Mert az állam lassan már semmit nem ad. Hargita megyében évente 100 tanügyi állást kell leépíteni, panaszkodott nekem pár éve a főtanfelügyelő, amikor egy posztot kérni fordultunk hozzá. Azt sem tudják már kínjukban, hogy kit építsenek le.
Ez keményen megérződik a tanügyön. Lassan nincsenek dadák az ovikban. 5-10 csoportnak van egy közös dadája, szegény azt sem tudja, hova szaladjon. Ezért a segédpedagógusokat, akikre ellenben még mindig szükség van, talán nagyobb szükség, mint bármikor eddig, a szülők kell, hogy fizessék, vagy valami alternatív forrást kell találni a fizetésükre.
Persze, nem elég, hogy a szülők kell fizessék őket, a jó román törvények szerint törvénytelen, hogy a szülő fizesse a segédpedagógust. Talán az is törvénytelen, hogy az bemenjen a gyerekek közé.
De hasonló a helyzet a konyhai kisegítő személyzettel, a takarító személyzettel vagy a kazánfűtővel. Arra sem igazán futja már állam bácsi részéről, őket is máshonnan kell fizetni, de közben törvénytelen osztálypénzt szedni. A tanítás során használt kellékeket és fogyóanyagokat is a szülők állják. Persze, erre is törvénytelen osztálypénzt szedni.
Aztán hogy ezt ki hogyan oldja meg, ki feketén, ki egyesületen keresztül, ki öngyilkossággal, az már mindenkinek a saját dolga és szenvedése. Lassan már embert sem lehet találni, aki elvállalná egy tanügyi intézmény igazgatóságát, mindenki retteg a sok felhalmozott törvénytelenségtől, amit persze muszáj csinálni ahhoz, hogy a dolgok működjenek. Oda jutottunk, hogy most már nemcsak az igazgatók és a pedagógusok, hanem a szülők is rengeteg időt, energiát, ideget, pénzt áldoznak erre, de cserébe csak a rettegés és a feszültség nő.
Ez az aljas demagógia, hogy nem adnak semmit, csak elvesznek, de közben látszat-intézkedésként megtiltják, hogy te pótold, amit ők elvesznek, ez gyökeréig áthatja a román tanügyet. És ennél a rohamos romlásnál végig ott asszisztált az RMDSZ, aki adta magát koalíciós partnernek. Aztán hogy ebből mennyi az ő hozzájárulása, s mennyi a hallgatásának az eredménye, ezt nem tudom felmérni. De az biztos, hogy partner ebben, miközben nyomja a családpolitikás blődséget, és csodálatos lehetőséget teremt, hogy hitelből finanszírozd a gyereked taníttatását, ami alkotmányosan ingyenes kellene, hogy legyen.
Már arra is kérhetsz hitelt, hogy bölcsődébe add a gyereked. Mert nyilván, a bölcsődét fizetni kell. Na, itt van az egyik legnagyobb ellentmondás az egész állami rendszerben.
Normálisan 3 éves koráig, amíg nem teljesen szobatiszta, nem teljesen önálló, nem tud még tökéletesen kommunikálni, és szüksége van a biztonságra és az anyai melegre, a gyereknek az anyja mellett lenne a helye. Lehet, hogy van, aki ezt vitatja, de a szakemberek java egyetért ebben, legalábbis azok, akiket én olvasok. Sőt, van, aki 7 évet mond, de mi itt a Balkánon maradjunk a háromnál.
Sajnos, az anya nem tud otthon maradni 3 évet a gyerekkel, mert csak 2 éves a GYES, és muszáj visszamennie dolgozni, hogy állam bácsi ne károsodjon túlságosan. Ezért muszáj becsapni a gyereket a bölcsibe, ami vagy van, vagy nincs. Legtöbbször nincs. De ha van is, akkor is vért kell izzadni, hogy oda beintézd a gyereked, s utána egy vagyont kell kifizetni rá. Mert ha már gyereket szültél a nemzetnek, hogy ne migráncsokkal kelljen pótolni a nemzet fogyását, akkor már dolgozzál is, és fizesd is a bölcsődét, ahol megőrzik a gyereked, amíg neked muszáj dolgoznod, hogy tudd fizetni a bölcsit.
Magyarországon ez jobban ki van találva, ott három éves koráig otthon maradhat az anya. Az sem tökéletes, mert éhbérért maradhat otthon, tehát ott sem voltak képesek teljesen megbecsülni a nemzetet fenntartó anyákat, de legalább adtak nekik egy alternatívát. Ami áldozattal jár, de valamennyire járható. Az RMDSZ megpróbált valamit átvenni a magyar kormány családpolitikájából, és bevinni a román törvényhozásba, sajnos nem azt a részt, ami a családokat igazán segítené.
Ami a hagyományos családmodell támogatását illeti, idén mindössze egy olyan törvényre futotta az RMDSZ-nek, ami megvéd minket a melegektől. De arra már nem, hogy megnézzék, hogy mire is van szüksége a hagyományos családnak. Például, hogy a hagyományos családban a gyerek addig a család mellett volt, míg meg nem érett a szociális életre, azaz a mi esetünkben az óvodára. Tudom, hogy sokan félnek a szivárványtól itt Erdélyben, de valamiért nem érzem, hogy a melegek, a nők, a négerek, vagy bármilyen elnyomottak emancipációs harca lenne a legnagyobb problémája az erdélyi családoknak. Legalábbis a mi családunkban nem ezek a mindennapi nehézségek, hanem sokkal inkább azok, amiket itt felsorolok. Például az, hogy a gyerek 2 és 3 éves kora között az asszonynak dolgoznia is kell, de otthon is kell ülnie a gyerekkel.
Az RMDSZ most a bölcsődeépítéssel kampányol. Erről később írok. Habár értékelem mindenkinek a bölcsődeépítési szándékát, rajtunk ez nem segít, mi abban hiszünk, hogy 3 éves korig a gyereknek az anyja és a család mellett a helye, és úgysem dugjuk bölcsibe a gyereket. Ha az RMDSZ segíteni szeretne rajtunk, annak örülnénk a legjobban, ha megteremtenék a törvényes keretet ahhoz, hogy az asszony otthon tudjon lenni a gyerekkel három éves koráig, anyagi gondok nélkül. Vagy ha dolgozni szeretne, mert kívánja, vagy mert a gyereknevelés mellett a karrierjére is akar koncentrálni, akkor dolgozhasson otthonról, napi pár órában, rugalmas munkaprogrammal. És persze, megadni a lehetőséget azoknak, akiknek már elegük van a gyerekből, hogy agyondolgozzák magukat, s a gyereket eldugják a bölcsibe.
Az óvoda kapcsán is ugyanezt érezzük, hogy az óvodáskorú gyereknek sincs szüksége arra, hogy pirkadattól sötétedésig távol legyen a családjától, bőven elég neki, ha délig oviban van. Tehát ha az RMDSZ szeretne tenni valamit a családokért, kigondolhatja és törvénybe foglalhatja, hogy hogyan lehetne a gyerek hétéves koráig anyukának-apukának olyan négyórás munkahelyet teremteni, hogy ez a munkáltatónak is, és a családnak is előnyös legyen. Mert ha ez nem működik, akkor a „cei şapte ani de acasă”-ból, ami a gyerek alapnevelése lenne, „cei şapte ani de grădiniţă” lesz. És lássuk be, azért egy normális családban jobb, ha a szülők nevelik a gyereket, és nem az ovistársak.
A selejtként kezelt gyerekek és a kivándorlás
Az óvodáskorból lépjünk át az iskoláskorba, ami a családoknak semmivel sem könnyebb. Az iskolai vizsgák egyre nehezebbek, és egyre több van belőlük. Egyre több pedagógusnak, szülőnek és gyereknek megy rá az idege arra, hogy a gyereknek teljesítenie kell. Egyre több pénz megy el magánórákra. Egyre több stressz és tehetetlenségi düh gyűl fel. Egyre több a kudarc, a tanulásból kiábrándult diák.
Idén Hargita megyében a diákok 62%-ának sikerült az érettségije, ami nagy szám, mert tavaly csak 56%-nak. Tehát a végzős diákok felét-egyharmadát hivatalosan selejtnek tituláljuk, és elengedjük őket külföldre, ahol be tudják bizonyítani, hogy mégsem selejtek. Családok szakadnak szét, középkorú és idős emberek százezrei várják hiába, hogy hátha mégis valamilyen csoda folytán hazaköltöznek a gyerekek, és öregségükre közelebb lesznek az unokákhoz.
A sikeresen érettségizőkből is sokat elengedünk, mert nekik meg nem tudunk olyan életszínvonalat nyújtani, amilyet szeretnének. Mert Székelyföldön nincsenek rendes fizetések, de erről majd hátrább beszélek.
Minek kell nekünk ez a kegyetlenül durva érettségi, és ez a kegyetlenül durva tanterv? Zseniket nevelünk? Igen, párat. És ezerszer több funkcionális analfabétát. Ezt a versenylovakat nevelő tanügyet el kellene felejteni, és egy gyakorlatiasabb, lazább, szerethetőbb rendszert lehetne kialakítani, amiből a gyerek úgy jön ki, hogy marad is valamivel. Ezer jó példa van a világon, hogy hogyan lehet jól csinálni, nem kell semmit tenni, csak elengedni az egót és a büszkeséget, és lemásolni a jó példákat. Ezen dolgozhatna az RMDSZ, mint kormánypárt.
Az érettségit is meg lehetne enyhíteni, vagy hasznosabb, gyakorlatiasabb tárgyakat is be lehetne vonni. Én azt a pillanatot várom, mikor az érettségin bármit lehet majd használni, és az olyan rossz memóriájú emberek is tudnak érvényesülni, mint én. Várom azt, amikor a tanügy más készségeket is értékelni fog, nemcsak az emlékezőtehetséget.
Hogy az érettségi nehezebb itt nálunk, mint az ország többi részében, ez részben azért van, mert románul nem tudnak a gyerekeink. Hogy az RMDSZ, aki harmincvalahány éve ott van Bukarestben, nem tudta felfogni, mennyire fontos nekünk a román nyelv, s nem tudott egy olyan programot kidolgozni, amivel elérje, ha azt nem is, hogy tanulhatóan tanítsák a román nyelvet, de legalább azt, hogy a székelyek ne utálják, ez számomra érthetetlen. Jó, azt értem, hogy kisebbségi érdekképviseletként csak úgy lehet választásokat nyerni, ha a szavazóid utálják a többségieket, a nyelvükkel együtt, és félnek tőlük. De a politika ne menjen a valós életünk rovására!
Hogy időnként a gyerekek megszívják az érettségin a románt, rendben van. De mi van akkor, mikor a magyart szívják meg? Mert azok a jó szakemberek, akiket nyilván az RMDSZ tesz oda, mert az egész tanügy át van politizálva, olyan magyar tételeket dolgoznak ki, hogy a magyar gyerekek megfekszenek tőle. Jó ez nekünk, hogy megmutatjuk saját magunknak, hogy milyen kemények vagyunk saját magunkkal? Sok olyan esetről hallottam, hogy a magyar gyereket utolsó évben átvitték román tagozatra, vagy már startból román licibe íratták be, hogy ne kelljen magyarból érettségizzen, mert az úgy könnyebb. Már az is gáz, hogy magyar irodalomból kell érettségizni, amit élvezni és olvasni kellene, nem megutáltatni a diákokkal. De az még nagyobb gáz, hogy román közegbe taszítunk, és akár el is veszítünk a magyarság számára olyan embereket, akik semmi mást nem vétettek, csak féltek az RMDSZ által odatett magyartanárok keménykedési és szívatási vágyától.
Iskolaépítés
Ugyancsak a tanügyhöz tartozik. Az elmúlt évben legalább minden második délutánomat iskolaépítéssel töltöttem. Voltak hónapok, amikor vasárnap kivételével minden nap minden szabadidőmet erre áldoztam. Mi szülőkül, a gyerekek segítségével, saját kezünkkel építünk iskolát, saját forrásainkból, főként magánszemélyek és cégek által adományozott pénzből. Hatalmas az összefogás, emberek ezrei segítenek.
Jó volt a buli, sokat tanultunk, mi is, a gyerekek is. És a csapatot is szeretem. Ezért, habár hullafáradt vagyok, nem akarok panaszkodni. De ha már verik a mellüket a politikusaink a családpolitikával, akkor nem tudom nem észrevenni, hogy eddig még ígéreteken kívül semmit nem kaptunk az RMDSZ-től. Volt politikus, aki magánszemélyként adományozott, de az RMDSZ, mint szervezet, valahogy kimarad ebből a hatalmas összefogásból.
Lehet, hogy a mi hibánk is, mert nem kértük őket eléggé. Vagy nem ígértünk nekik szavazatokat. Vagy visszajuttatást az ide irányított pénzből. Vagy csak az a baj, hogy túl nagy a szánk, de nem elég hosszú a nyelvünk. Nem tudom, hol tévedtünk.
De ha véletlenül egy pillanatra mégis családcentrikusak lennének, és látnának ott kószálni valamelyik minisztériumukban egy kis eltévedt kormánypénzt, amit nem szeretnének maguknak vagy valamelyik hűséges polgármesterüknek lenyúlni, akkor emlékezzenek, hogy van egy olyan hely, ahol tényleg a nagy családokat, és a magyarság gyarapodását és szabadabbra nevelését szolgálhatja az a pénz.
A gyerekek szállítása
A gyerekek taníttatásának egyik legnagyobb költsége nálunk a szállítás. A gyerekeket azért kell szállítani, mert egy olyan iskolába akarjuk járatni őket, amit jónak találunk nekik, és az a faluban nincs. Nem mi vagyunk az egyetlenek. Aki teheti, ingáztatja gyerekét egy jobb iskolába, legtöbben a városba.
Nem akarok nagyon mélyen belemenni az okokba, de mikor ezt elkezdtük, azért mentünk bele, mert itt a falusi iskolában minden évben változott a tanító, és nem akartuk ennek kitenni a gyereket. Minden évben az kapta meg az állást, aki épp nagyobb jegyet írt egy olyan vizsgán, ami a mi szemünkben cseppet sem releváns. Sőt, mondhatnám, hogy inkább kontraszelekcióra alkalmas. És arra, hogy szétzúzza a falusi tanügyet. Ráadásul még ezen túl is játszottak a dologgal, egyik évben két tanítói állás volt, akkor két-két osztály volt összevonva, másik évben egy állás volt, s akkor négy osztályt vontak össze. S ezt váltogatták, véletlenszerűen. A gyereknek pedig, szerintünk, kisiskolás korban nagyon fontos a folytonosság és a biztonság.
Aztán a sors úgy hozta, hogy megtapasztalhattuk, hogy van egy olyan rendszer is, ahol a gyerekeket nem csak a memóriájukra edzik, hanem más képességeiket is fejlesztik, és sokkal inkább életre nevelik, anélkül, hogy annyira megutáltatnák velük a tanulást. Most már a gyerekeink ide járnak, de ehhez autóztatnunk kell őket.
Jó, szóval ingáztatjuk a gyereket. Ez egy szép üzemanyagköltség. Az üzemanyag idén szinte duplájára drágult. Nem akarom az RMDSZ-re kenni, mert világszinten drágulás volt, de azért ne feledjük el, hogy az RMDSZ kormányon van, és a kormánynak lehet beleszólása az üzemanyag árába. Ez idén bebizonyosodott, például Magyarországon egész komolyan beavatkoztak. Hogy ez jó vagy sem, más kérdés, de bele tudnak avatkozni. Nálunk is csökkentettek 50 banit, de ez édeskevés.
Az üzemanyag benzinkúti árának akár 60%-át is kiteszik az adók és illetékek, amiket a kormány szab meg. A kormányban ott van az RMDSZ is. A parlament energetikai bizottságának elnöke a mi udvarhelyi szenátorunk, Antal Lóci, RMDSZ-es, nyilván idén nagyon családpárti. Érzünk mi ebből valamit, azon kívül, hogy nem bírjuk előteremteni a pénzt arra, hogy délelőtt bevigyük a suliba a gyerekeket, délután pedig elmenjünk a gyerekek sulijába kalákázni?
Az olaj világpiaci ára megy lefele, az üzemanyag ára megy felfele, mondja nekem az utóbbi időben mindenki, akivel érintjük az üzemanyag témáját.
Autó
Hogy ne váltsunk túl hirtelen témát, nézzük meg, hogy állunk az autóval, mert ez nagyon fájó pont.
Hatan vagyunk a családban. Vagy heten, mikor édesanyám is nálunk lakik, ami az elmúlt években jó pár hónapot kitett évente. Már hétszemélyes autóba is nehezen férünk be, kellene egy 8+1-es. Egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak, hála a román törvényeknek.
A román kormány (aminek az RMDSZ életfogytiglani tagja) úgy gondolja, hogy a nagy autó luxus, és annak megfelelően adóztatja meg, és veti ki rá a mindenfélét. Pedig nekünk a nagy autó nem luxus, csak létszükséglet. Csakhogy ők képtelenek különbséget tenni aközött, hogy valakinek van egy 2.5-ös motorú kétszemélyes luxusautója, vagy pedig van egy 2.5-ös Transportere, amire szüksége van ahhoz, hogy a családjával el tudjon indulni, úgy, hogy az iskolástáska is beférjen az autóba, ne csak a gyerekek.
Becsületszavamra, hogy környezetvédők vagyunk. Kis házunk van, jól leszigetelve, évente átlagban 2-3 méter fát égetünk el, még van a tíz évvel ezelőtt rendelt tűzifánkból. Kis fogyasztású az autónk. Amíg nem volt annyi gyerekünk, egy 1.0-ás Lupoval jártunk, akkor ajándékoztuk el, mikor már nem tudtam a hátsó két ülésre beültetni a három gyereket, akit vinnem kellett minden reggel a városba. A szemetet szelektáljuk, komposztáljuk, alig van szemetünk. Több fát ültettem, mint amennyit kivágtam. Satöbbi. Akármikor merem vállalni, hogy a családunk ökológiai lábnyoma a 6 személyre kisebb, mint az egyszemélyes európai átlag. De egy nagy autóra szükségünk van, nincs kiút.
Az ellehetetlenített bringázás
Azaz lenne egy félig kiút. Mindennapos használatra nem biztos, hogy szükségünk lenne nagy autóra. Mert szívesen bicikliznénk. A gyerekek is örömmel tekernek, gyerekutánfutónk is van, amivel a legkisebbet el tudnám vinni az óvodáig. Tehát bevállalnánk, hogy naponta letekerjük azt a 25 kilométert, amit most leautózunk. Még azt is bevállalnánk, hogy ezen az ultraveszélyes Zetelaka-Udvarhely megyei úton tekerjünk be, ahol nem tudsz úgy bejönni a városig, hogy le ne nyomjanak, vagy fel ne húzzanak. Kitalálnánk egy olyan alakzatot, ami valamivel biztonságosabb, és dacolnánk a veszéllyel.
Csakhogy a román törvények nem engedik meg, hogy 14 év alatti gyerek közúton biciklizzen. És az udvarhelyi rendőrök, akiknek a hozzáállása sokat javult az elmúlt években, amit értékelek, még mindig nincsenek olyan empátia-szinten, hogy meg merjem reszkírozni, hogy a 12, 10 és 7 éves gyerekemmel naponta bebringázzak Udvarhelyre a főúton.
(A rendőrségi empátiáról jut eszembe, tegnap mesélte egy barátom, hogy elütötte az autóját egy Kovászna megyei szürke SEAT, a tettes megállás nélkül elhajtott a helyszínről. Bement a rendőrségre, a tettes rendszámának háromnegyedével, hogy segítsenek a kamerák segítségével beazonosítani és számonkérni a tettest, erre a helyzet elemzése nélkül elvették az ő jogsiját, hogy ejsze nem adott elsőbbséget és meg sem nézték a kamerákat. Most nem elég, hogy maradt a 3000 lejnyi kárral, még ügyvédet is kell fizetnie.)
Szóval, az esett, hogy az úton bringázzunk be. Lenne még az az alternatíva, hogy bicikliúton tekerjünk be. Csakhogy ez egy nagyon elméleti, futurisztikus alternatíva, csakúgy, mint az Udvarhely-Zetelaki gát bringaút. Amivel lassan tíz éve, hogy kampányolnak, és ha jól emlékszem, az RMDSZ projektje volt. De nemcsak hogy még egy centi sincs meg belőle, hanem még ejsze a tervezéstől is távolabb állunk, mint tíz évvel ezelőtt.
Persze, miért pont nekünk, felszegi udvarhelyieknek lenne bicikliutunk, mikor itt Udvarhely környékén emlékezetem alapján a régi szejkei aszfaltsávon kívül, ami egyben járdaként, bringaútként és szaladópályaként is szolgál, egy milliméter bicikliutat nem építettek. Azon kívül, hogy utak szélére vagy járdára felfestettek egy akadálypályának beillő sávot, ahol mindig tavakban áll a víz, és ahova az autók tudják nyomni a sarat az úttestről.
Tehát marad az autó. Az autó kapcsán fontos kérdés annak megvásárlása.
Nem székely fizetésekre szabott zöld forradalom
A székelyföldi fizetésekről majd később beszélek, itt csak annyit említenék, hogy picivel a székelyföldi átlag fölött keresek most, de miután kifizetjük a nagyobbik gyerek tandíját, a többi gyerek mindenféle iskolai hozzájárulását, az üzemanyagot, az autójavítást, a kaját és a mindennapi életet, hát nem sok marad. Egészen pontosan semmi. Jól van na, ha nagyon-nagyon spórolnánk, talán egy havi 500 lejt félre tudnánk tenni.
Egy új Transporter 40 ezer eurónál kezdődik. Ha már légkondit is szeretnénk belé, meg pár apróságot, akkor több. De nekünk falusiaknak megfelel a legfapadosabb is. Ha nem lenne senki beteg, és semmiféle meglepetés-kiadás nem jönne, mint például autójavítás vagy valami, és nyaralni sem mennénk, akkor a havi 100 eurós spórlásunkból pontosan 400 hónap alatt, tehát 33 év alatt tudnánk megspórolni ennyi pénzt. De mivelhogy a meglepetés-kiadások folyton jönnek, és nyaralni is akarunk, körülbelül 50-80 év alatt tudnánk kispórolni egy ilyen autót.
Ha egy Dacia-val megelégszünk, akkor egy hétszemélyes Joggert, amibe szintén nem férünk csomagokkal, 17 ezer eurótól meg tudnánk venni, azaz lehet, hogy a nyugdíjazásomig ki tudnánk spórolni rá a pénzt. Vicc, ugye?
S akkor arról beszélnek, hogy tizenéven belül csak elektromos autók lesznek. Mi van? Ki sem merem számolni, hogy egy elektromos minibuszt hány emberélet alatt tudnánk kispórolni mi itt Székelyföldön, négy gyerek mellett.
Egyértelmű, maradunk a tizen-huszonéves használt autóknál, melyeknek a 3-4 ezer eurós árát 5-10 év alatt ki tudjuk spórolni valahogy.
Jó, persze, ha életem célja lenne az új és nagy autó, akkor elköltözhetnék Székelyföldről, lehetőleg Nyugatra. Abbahagyhatnám az alulfizetett újságírást és visszatérnék az eredeti, programozói szakmámhoz. És nem ölném az összes pénzem és szabadidőm iskolaépítésbe, hanem gyűjtenék az autóra. Akkor lenne célnak megfelelő autóm, és nem kellene szidnom az RMDSZ-t. Nyilván, saját döntésem az, hogy a jó autó helyett a személyiségemnek jobban megfelelő tartalmas életet választom. De azért időnként felmerül bennem, mi lenne, ha Székelyföldön is lennének tisztességes fizetéseink, ha nem kellene, hogy befektessem mindenemet iskolaépítésbe, míg az erre fordítható közpénzt szétlopkodják, és mi lenne, ha meg tudnánk engedni magunknak egy olyan autót, amivel le tudunk úgy menni a tengerre, hogy nem kell a sofőr kivételével minden utas lába alatt, és ölében csomag legyen.
Mit tehetne a családcentrikus RMDSZ érdekünkben? Megérthetné, hogy mi nem annyi pénzből gazdálkodunk, mint ők, ezért nem tudunk olyan autókat megengedni magunknak, mint ők. Részben amiatt, hogy (miattuk) nyomottak a székelyföldi fizetések. Elfogadhatná, hogy egy nagy családnak nagy autó kell, aminek nagy a motorja. Tisztán láthatná, hogy egy hatszemélyes székelyföldi falusi átlagcsaládnak tökéletes egy tizenöt éves Transporter, nem kell azért agyonadózni, agyonbiztosításozni és környezetvédelmi marhaságokkal agyonterhelni őket.
A környezetvédelmi akármicsodákat szerintem lehetne személyre, családtagra számolni, mert úgy a logikus. Nyilván, a városi busznak is nagyobb a motorja, a fogyasztása és a szennyezése, mint egy kisautónak, mégis az utasszám és az elfoglalt hely miatt jóval ésszerűbb a tömegközlekedés, mint az, hogy mindenki külön autózzon. Ez érvényes az autózásnál is.
A mi 7 személyes autónk 5,5-6 litert fogyaszt 100-on, és 142 g/km a széndioxid kibocsátása. Átlagban 4-en utazunk vele (van, amikor csak én vagy az asszony megyünk egyedül, vagy legkisebb fiunkkal, de még többször van, hogy 5-6-7-en utazunk vele), tehát fejenként 1,5 liter és 35 g/km jön ki százon. Ha megnézem egy idén gyártott kis autónak, mondjuk egy VW Polo-nak a fogyasztását, az 1,0-s kis motorú változat átlagban 5 litert eszik, és 107g/km a széndioxid kibocsátása. Ha valaki ebben egyedül utazik a melóba, akkor kb. háromszor szennyezőbb, mint mi. Fejkvótára számolva. Mégis, a törvény szerint ő a környezetbarátabb, minket pedig büntetnek azért, hogy szennyezők vagyunk.
Ha ezt az egyszerű személyarányos mateket meg tudná érteni az RMDSZ, és törvénybe tudná ültetni, akkor bőcselkedhetne azzal, hogy családbarát. De addig kamu blabla az egész.
Family Stop
Még az autóhoz tartozik: Van egy barátom, most született a harmadik gyerekük, s mivel ők jobban állnak anyagilag, mint mi, gondolta, hogy talán vesznek egy új Joggert. Hitelből, kihasználva az RMDSZ nagy egyéves családcentrikus eredményét, a Family Start programot. Csakhogy, mikor a részletekre került a sor, akkor kiderült, hogy a kedvezményes hitelt csak úgy kaphatják meg, ha 7500 lej alatt van a család jövedelme. Az övék pedig, ha hozzáadják a gyerekpénzt is, akkor meghaladja ezt az összeget. És a kedves családbarát RMDSZ a nagy hitelprogramba nem számolta be, hogy azért egy család jóléte a gyerekek számától is függ, és 7500 lej a kereseti korlát, függetlenül attól, hogy nincs egy gyereked sem, vagy négy gyereked van.
Nem annyiba kerül egy gyereket nevelni, mint hármat vagy négyet. Normálisabb helyeken a különféle jóléti szinteket személyarányosan határozzák meg.
Villanyszámla
Hasonló panaszom van a villanyszámlával kapcsolatban is. Nagyon szép, hogy az állam ársapkát határozott meg, és a kisebb fogyasztóknak olcsóbban adja az áramot. Csakhogy a villanyfogyasztást nem személyenként, hanem villanyóránként számolják. Mi, a 6-7 személyes család, akiknek a ruháikat naponta összesározó kisgyerekek miatt reggeltől estig megy a mosógépe, nem tudunk csak annyit fogyasztani, mint az a nagyvárosi egyedülálló nő, aki nagyon óvatosan ügyel, hogy nehogy összekoszolja magát.
Az első küszöb az 100 kWh-nál van, aki ennél kevesebbet fogyaszt, az fizeti a legolcsóbban az áramot. Mi, az édesanyám szobájában lévő villanyos fűtés és a medvekárok miatt folyamatosan működő nagyteljesítményű villanypásztor ellenére 250 kWh körül fogyasztunk havonta. Ha ezt leosztom 6-7-tel, akkor az személyenként 40kWh körül van. Tehát elvileg nem vagyunk nagy fogyasztók, gyakorlatilag mégis magasabb árfekvésben fizetjük az áramot.
Családbarát megközelítés az lenne, ha fejenként számolnák a küszöböt. De ez nem történik meg.
Itt nem tudom teljesen elmarasztalni az RMDSZ-t. Mert volt szeptemberben egy kezdeményezés, ami nekünk passzolt, hogy a háromnál több kiskorú gyerekes családok a legolcsóbb árkategóriában fizessék az áramot. Ezt az RMDSZ is támogatta. Ennek örültünk.
Aztán olvastuk, hogy a szolgáltatók kétlik, hogy ez működne, mert nincsenek adataik a családtagok számáról. Egy ideig csend volt. Csak azt hallottuk, hogy az áram piaci ára felment 4 lej fölé, és imádkoztunk, hogy ne fogyasszunk többet a második küszöbnél, ami fölött állítólag nincsenek korlátozva az árak. Mind vártuk, hogy életbe lép ez a szeptemberi háromgyerekes kezdeményezés, ezért folyton néztem a számlákat, de csak nem olcsult meg az áramunk.
Most, az anyaghoz dokumentálódva láttam, hogy pár napja elfogadták ezt a sürgősségi kormányhatározatot. Januártól lépne érvénybe. Hú, ez nagy megnyugvás, sokkal jobban örülünk neki, mint a kedvezményes hitelnek. Köszönjük szépen!
Ezzel minket megrezolváltak. De nem tudom nem látni, hogy a kétgyerekes családok még mindig szívhatnak. Vagy azok, akik maguk mellé vették szüleiket is. Pedig ők is családok, nemcsak a három kisgyerekesek. Nem beszélve azokról az esetekről, ahol egy villanyóráról több család kap áramot. Ez nem csak a szociális esetekben vagy cigánygettóknál fordul elő, hanem akár új építésű negyedeknél is, ahol nincs kiépítve még rendesen a hálózat, különféle okok miatt, és négy-öt ház, vagy egy egész utca van rácsatlakozva egy kedves szomszéd villanyórájára. Rajtuk is segített az új törvény, mert a legmagasabb árat is 1,3 lej/kWh-ban állapította meg, de az még mindig duplája az alacsony árnak, és azért egy kétgyerekes családnál is számít, hogy dupla áron fizeti-e a villanyt, vagy sem.
Ezért mindenképp jó lenne látni, hogy egy villanyóra mögött hány ember áll. Tudom, hogy nagy munka megépíteni ezt az adatbázist, de alapvetően a magját ennek a nyilvántartásnak könnyen össze lehetne hozni. Az önkormányzatoknak van listájuk arról, hogy melyik háztartásban hány személy van, mert ennek alapján fizetjük a szemétdíjat.
Szemétdíj
Mondtam már, hogy igyekszünk környezetbarát életet élni, szelektáljuk a szemetet és komposztáljuk is. Ezért vegyes háztartási szemetet egy évben kétszer-háromszor húzunk ki, max. egy fél kukányit, de általában csak negyedet vagy egyharmadot. Összesen nincs 200 liter szemetünk évente, ejsze, és ezért fizetünk vagy 420 lejt. Ez a legnagyobb tétel, mikor megyek adót fizetni, több mint fele a teljes fizetnivalónak.
Ok, örülök, hogy személyre fizetjük az adót, és nem mennyiségre, ezzel csökkentjük annak az esélyét, hogy az emberek pénzspórlásból a mezőre vigyék a szemetüket, és beöntsék egy patakba. Azt az érvet is megértem, amit gyakran hallok, hogy a gyerek is szeméttel jár, és a pelenka sok helyet foglal. El tudom fogadni az érvet, mert tudom, hogy kevesen vagyunk, akik mosható pelenkát használunk, és ennyi emberért nem érdemes külön szabályokat alkotni és követni.
Mindent megértek, de mégis úgy érzem, hogy megfejnek minket, azért, mert sok gyerekünk van.
A szülők megfejése
Az egész gyerekcuccos iparág olyan, mint a lagzis iparág, mindennek többszörös ára van a normálishoz képest, mert a kedves szülő úgyis megfizeti drága gyermekéért. Mi van? Minden szülő homlokára fel van írva, hogy „frájer”? Vagy miért néznek minket hülyének?
Miért kerülne kétszer annyiba egy rossz minőségű ing a gyereknek, mint nekem egy jó minőségű, mikor tizedannyi anyag van benne?
Miért kerül ötször annyiba egy olyan póló, amire Ninjago vagy Jégvarázs van festve, mint az, amire nincs? Meghülyítik a gyerekeinket, aztán megfejnek minket.
Vagy van a cirkuszos csel. Ingyenjegyet adnak az oviban-suliban cirkuszra vagy bábszínházra, vagy vásárra, vagy akármire a gyerekeknek, de a gyereket felnőttel engedik csak be, akit úgy megfejnek, mint a birkát.
Vagy minden búcsús ünnepen ott vannak a műanyag bóvliárusok, akik arra vannak szakosodva, hogy a gyerekes szülőket megfejjék. Az önkormányzat aprópénzért hagyja, hogy felhúzzák sátraikat, és bármit áruljanak. A falunapokon mindig ott vannak a „3 perc 5 lej” vagy „3 perc 10 lej” kategóriájú szolgáltatások, amin egy gyerek fél óra alatt ellégvárazza az egynapi keresetedet. Vagy négy gyerek az egyhavi gürcölés után félretett pénzedet. A polgármesterek még örvendenek is nekik, mert legalább nem tűnik üresnek a falunap, ha van egy légvár és egy vattacukros.
Az egyik legidegesítőbb aránytalanság számomra a repjegyvásárlás. Vegyünk egy véletlenszerű fapados járatot akárhová a közelbe, mondjuk Magyarországra vagy Olaszországba, vagy bárhova. Például Wizzair Bukarest-Bergamo, ezt dobta ki első kattintásra.
15 euró egy felnőtt jegy mindenestől, és +31 euró, hogy a felnőtt ölében üljön egy két évesnél kisebb gyerek. Ezt magyarázza meg valaki: miért kerül egy plusz helyet nem foglaló csecsemő utazása kétszer annyiba, mint a felnőtté, aki helyet foglal?
Hány kulturális programra, vagy hány múzeumba, kiállításra lehet családi jegyet váltani? És hány családi jegy van úgy kigondolva, hogy tényleg kedvezményes legyen a nagyobb családoknak?
Vannak olyan esetek is, amikor nem az átverési szándék, csak az átgondolatlanság vezet a sokgyerekesek megszívatásához. Példa: kisvárosi kulturális intézmény, hatalmas családbarát jóindulat, a családi jegyet annyiba adják, mint egy felnőttjegy. A belépésnél derül ki, hogy a családi jegy csak két gyermek és két felnőtt belépésére alkalmas, a maradék két gyereknek külön belépőt kell venni, ami többe kerül, mint egy családi jegy. Pedig tényleg megvolt részükről a jóindulat a családok irányába.
Rendben, megértem, hogy a piacgazdaságban nehéz beleszólni abba, hogy egy termék mennyibe kerül, és egyébként sem vagyok köteles elmenni cirkuszba, vagy meglégvároztatnom a gyerekemet, vagy repülnöm vele. Ezért kérdezhetnénk, hogy a politikumnak vagy a kormánynak mekkora beleszólása lehet ezekbe a dolgokba. Szerintem valamennyire lehet.
A legtöbb polgármester, aki támogatja ezt a családfejő légvárazós falunapos bizniszt vidékünkön, az RMDSZ-es. Azok a kulturális intézmények, akik családi jegyeket adnak, vagy nem adnak, azok is legtöbbször a polgármesteri hivatalok alá vagy valamilyen állami szervek alá tartoznak, aminek a helyi vagy megyei vezetője RMDSZ-es. Azok az iskolaigazgatók, akiknek egy része politikailag került oda, s ha nem is, akkor a szintén RMDSZ által kinevezett tanfelügyelőség alá tartoznak, milyen alapon engedik, hogy az iskolában ingyenjegyeket osztogasson a cirkusz vagy az akármi? Vagy a fogyasztóvédelem, ami szintén politikailag befolyásolható intézmény, milyen alapon tűri el a gyerekeken keresztül történő csatolt árus piaci játszmát?
Látok olyan területeket is, amelyeket szabályozni lehetne, törvény által. Nem hiszem, hogy ne lehetne törvénybe hozni, hogy egy tömegközlekedési eszközön egy gyerekjegy vagy csecsemőjegy nem lehet drágább, mint egy felnőttjegy. Vagy azt, hogy minden állami közintézmény a rendezvényeire köteles családi jegyeket is kibocsátani, s hogy ez jól működjön, egy szabályzatot vagy egy módszertant is kidolgozhatnának fent, hogy egységes és logikus legyen.
Egészségügy
Múlt hónapban egy fél fizetést a laborban hagytunk, hogy kiderítsük, családunk fele laktózérzékeny. Mert miért is lenne egy laktózérzékenység-teszt ingyenes, azaz biztosítás által fedezett ebben az országban? Vagy egy Lyme-kór teszt? Vagy bármi?
Ha valakinek „szerencséje van”, és pont olyan betegségben szenved, hogy ingyenes teszteket is felírnak neki, mehet lökdösődni a laborba a hónap elején, mert addig csinálnak csak ingyenes teszteket, míg el nem fogy a havi kiutalt keret. Utána már az ingyenes sem ingyenes. Mikor én legutóbb egy ilyen ingyenes tesztet kaptam ajándékba az orvostól, akkor a hónap első öt napján fogyott el a keret, a hónap maradék háromnegyedében fizetni kellett.
Nyomják a nagy politikai dumát arról, hogy támogatják a családokat és a fiatalok itthon maradását, de mikor a gyerek beteg, akkor a szülő fizessen, mert az már nem fér bele az egészségügyi biztosításába. Arra nincs pénz, hogy egy tesztet, egy szűrést elvégezzenek a gyereknek, közben pedig teljesen felesleges dolgokat vásárolnak hatalmas pénzekért, csak azért, hogy valakik, akik pártközeli barátok, jól járjanak. Lásd a volt udvarhelyi kórházigazgatónk esetét, Isten nyugtassa békében, aki az RMDSZ kegyeltje volt, és ikeás szatyrokban gyűlt a pénze otthon. Nem sajnálta volna tőle a pénzt senki, ha közben egy ingyenes és jó minőségű egészségügyi szolgáltatást nyújtott volna az udvarhelyi kórház. De ez a veszély nem állt fenn.
Ha egy szülő elmegy a gyerekkel a poliklinikára, egy nyelvfék-felvágásra, vagy bármilyen banális műveletre, azt javasolják, hogy menjen át a magánrendelőjükbe. Egyik-másik orvos vagy asszisztens úgy viselkedik, mintha egy magasabb kaszt tagja lenne, kioktat, letol, csúnyán beszél, de mondják, hogy a magánpraxisában már úriemberként viselkedik, és sokkal alaposabb munkát is végez, érdemes magánba menni. Most talán hitelt is lehet igényelni, hála az RMDSZ-nek, hogy az ember el tudja vinni a gyerekét a magánrendelőbe. De az emberek java nem hitelt szeretne, hanem azt, hogy emberként kezeljék a kórházban, amit az ő egészségügyi biztosításából is üzemeltetnek.
Az RMDSZ-nek pár szavába kerülne, hogy leszóljon az ő érdekcsoportjába tartozó egészségügyi intézmények igazgatóinak, hogy egy kicsivel több emberséget tanúsítsanak a nép iránt. De ez valószínűleg nem prioritás.
Amikor egy háromgyerekes szülő bevisz pár mintát a kórházban lévő egyik laborba, akkor az alkalmazott undorral végigméri a küldőcédulákat, és azt mondja a kollégájának: „Jézusom! Hányan vannak ezek, te jó ég?!” Úgy kezelik a nagycsaládosokat, mint a cigányokat, és úgy is beszélnek velük. A másik kórházi laborban úgy bánnak az emberekkel, mint a marhákkal.
A sürgősségin egyszer kedvesek és előzékenyek, de miután megdicséri őket az ember, elkap egy olyan doktornőt, aki ordináré módon viselkedik, lehordja az embert, hogy miért vitte oda a hozzátartozóját, és egészségesként hazaküldi azt a szívbeteget, akit másnap Vásárhelyen sürgősségileg beutalnak, és azt mondják róla, hogy utolsó menthető pillanatban került a kórházba.
Ilyen egy székely kórház. De ilyen az országos egészségügy is.
Ha a tengeren valami belemegy a gyerek lábába, és a szülő elviszi, hogy kapjon egy tetanusz-ellenes szurit, akkor városról városra, kórházról kórházra küldik, egy nap rámegy, mire a negyedik kórházban, a negyedik sor kiállása után sikerül ezt a régen aprónak számító kis problémát megoldani.
Apropó laktózérzékenység és román egészségügy, most mondja az asszony, hogy Magyarországon az ebben szenvedők adókedvezményt kapnak. Nálunk csucsut.
Hogy miért ilyen a román egészségügy? Talán tudja az RMDSZ, aki évtizedek óta kormányon van, és még egészségügyi minisztere is volt, nem is olyan régen. Talán azt is tudja, hogy egy családban a legfontosabb a családtagok egészsége. Hogy lehet családcentrikus egy olyan párt, amelyik egy ilyen pocsék egészségügyi rendszert éltet, és saját hűségeseinek gazdagodása érdekében rendszeresen megfej, míg a családoknak mindent ki kell fizetniük, mert a biztosítás semmit nem fed?
Oltás, szülés, megaláztatás
RMDSZ-es politikusok támadják azokat, akik nem akarják minden ellen beoltatni a gyerekeket. De azokat az oltásokat, amiket ezek a szülők beadatnának, a veszélyesebb betegségek ellen, nem tudják külön beadni. Csak csomagban, másik négy-öt oltással egyszerre, ami növeli a mellékhatások kockázatát. Ilyen az ország egészségügye, hogy nincsenek külön oltásaink.
Sőt, most a kombinált oltásokat sem tudják beadni, mert nincs oltóanyag. Hallom a hírekben, hogy akkora csúszás van az oltóanyag-beszerzésben, hogy már az emlékeztető oltást kellene beadják azoknak a gyerekeknek, akiknek még az alapoltást sem tudták beadni.
Mikor ők akarnak törvényt hozni a kötelező oltásról, akkor arra hivatkoznak, hogy a közösség tagjaként mindenkinek felelősséget kell vállalnia a közösségért. És bűnös az a szülő, aki nem ezt teszi, és egy gyereket oltás nélkül hagy. De mikor senkit nem tudnak beoltani az országban, mert hónapokon keresztül nincs oltóanyag, senki nem hibás. Ők, akik kormányon vannak, nem kell felelősséget vállaljanak azért, mert pár tízezer-százezer gyerek beoltatlanul marad.
Kötelezni akarják a családokat a gyerekek beoltására, de az oltás után megbetegedett gyerekekről nem akar hallani az egészségügy, az már a szülők gondja, hogy orvostól orvosig, Vásárhelytől Budapestig hordozzák a gyereket, hogy hátha valaki tud segíteni rajtuk. Mikor a szülő nem akarja kitenni gyerekét a veszélynek, akkor arra hivatkoznak, hogy ő felelős a közösségért. Mikor baj lesz az oltás után, akkor hirtelen mindenki félreáll, a közösség semmivé porlik, és a család arra ébred, hogy egyedül van. Senki semmiféle felelősséget nem vállal semmiért, senki nem segít semmiben.
Az RMDSZ politikusai úgy viselkednek az oltás után lebetegedett gyerekek családjával, hogy „szegények megzakkantak, mert a gyerekük lebetegedett, és ezért nem látják a tudományos valóságot”. De egy oltás után lebetegedett gyerek családjának nem lesajnálásra van szüksége, hanem segítségre. Vagy legalább arra a tudatra, hogy a szenvedésük nem hiábavaló, a tudomány tanul belőle. Arra, hogy az RMDSZ által politikai szálakkal mélyen átszőtt székelyföldi egészségügyi rendszer nyilvántartásba vegye, kivizsgálja az esetet, és a tudományos következtetéseket továbbítsa a tudományos világ felé. Ehelyett mi történik? Mindenki teszi a vakot és a süketet. A családcentrikus süketet.
Mit tehetne a családcentrikus RMDSZ? Kormányon lévén próbálja meg úgy megreformálni az egészségügynek ezen részét, hogy:
- mindig legyek oltások azoknak a családoknak, akik beadatnák az oltásokat
- legyenek különálló, nem kombinált oltások azokra a betegségekre, amelyek különösen veszélyesek, pl. tetanusz, diftéria, gyermekbénulás stb., mert sok olyan “oltásellenes” család, aki nem adatná be a kombinált oltásokat, beadatná a külön oltásokat
- építsenek ki egy olyan rendszert, ami érdemben foglalkozik az oltások után megbetegedett gyerekekkel, egyrészt segíti a családokat, és gyógyulást próbál hozni a megbetegedett gyerekek számára, másrészt tudományos oldalról kivizsgálja az eseteket, következtetéseket von le, valós statisztikákat készít, és azon dolgozik, hogy a tudomány fejlődjön, és jobbak legyenek az oltások
A másik hasonlóan fájó téma a szülés.
Hogy mennyire nem családbarát és embertelen a rendszer, azt sokan érezhetik. Azok az apák, akiket nem engednek be apás szülésre, habár külön kurzust is végeztek ezért. Azok az anyák, akik számítottak egy családtagjuk vagy egy szakember támogatására, de ezt a rendszer utolsó pillanatban megtagadta tőlük. Akiket nem hagynak a számukra legkellemesebb pozícióban szülni, csak a kecskén, vagy kérésük ellenére rutinból gátat metszenek nekik, vagy oxitocint nyomnak beléjük, hogy siettessék a szülést, vagy folyamatosan nyúlkálnak fel nekik, hogy tágulnak-e már. Azok a gyerekek, akiknek az anyjuk melegére lett volna szükségük, de elvették őket az anyjuktól szüléskor, elvitték, s úgy kezelték őket, mintha a kórház tulajdonai lennének, az anyjuk pedig egy gyerekére veszélyes vadállat. Nem bontok ki minden részletet, sokat írtam már erről. S a szülészeti furcsaságokról, mint például a vízben szülést elősegíteni hivatott kád, amihez évek alatt nem voltak képesek elvezetni a vizet.
Előrehaladás van, egyre több orvos nyit jó irányba, alternatív szülőszobát hoznak létre, meg hasonlók, de még mindig túl sok panaszt hallunk, kezdve attól, hogy nem engedik be a szüléstámogatókat a szüléshez, egészen addig, hogy porig alázzák az anyukákat az újszülött osztályon. Anyukák különféle csoportosulásai még mindig harcolnak, hogy nyisson a rendszer, és emberként kezelje az anyákat és családjaikat.
Azok a nők, akikkel előzőleg elhitették, hogy szülni és anyának lenni milyen szép dolog, nem biztos hogy szívesen szülnének többedszer is, miután megélnek egy kellemetlen szülést és egy megalázásokkal teli anyaságot. És akkor csodálkozunk, hogy fogy a nemzet, és az emberek nem akarnak gyereket vállalni.
Ha a családbarát RMDSZ szeretné, hogy gyerekek is legyenek a családokban, és szeretné, hogy ne fogyjon annyira a magyar Erdélyből, akkor arra is oda kellene figyelnie, hogy milyen szülésélménye van az erdélyi magyar nőknek. És arra is, hogy utána minél kevesebbszer alázzák meg őket azért, mert anyák.
Az egészségügy, éppúgy, mint a tanügy, egy erősen átpolitizált struktúra. Ezért érzem úgy, hogy az RMDSZ-nek lenne lehetősége tenni ennek érdekében, főleg olyan kórházakban, amelyek RMDSZ-érdekeltség alá tartoznak.
Ha ezt nem tudja elérni a kórházakban, akkor teremtse meg a törvényes lehetőséget az otthonszüléshez, azoknak, akiknek a háborítatlan és megalázás-mentes szülés fontosabb, mint a látszólagos kórházi biztonság.
Hajrá RMDSZ!
Hogy pozitívat is mondjak az RMDSZ-ről: miközben dokumentálódtam az anyaghoz, láttam, hogy szövetségünk politikusai még két nagy megvalósítással dicsekednek: hogy támogatják a mesterséges megtermékenyítést és a lombikprogramot, illetve, hogy bölcsődéket építenek. Tünde kollégám mondta, ne feledjem ki a családügyi minisztériumot sem, mert az is az ő érdemük.
Nincs tapasztalatom a lombikprogrammal kapcsolatban, ezért nem tudom felmérni, hogy ez reális támogatás-e, vagy csak látszatintézkedés, vagy a valóságban mennyire lesz ez gördülékeny, és hogy fog működni. De bízzunk benne, hogy valós segítség (lesz) és hogy népünk gyarapodását szolgálja majd. Hajrá, RMDSZ!
A bölcsődék építésével kapcsolatban pedig azt látom, hogy az RMDSZ oldalán a családdal kapcsolatos bejegyzések fele arról szól, hogy Cseke Attila miniszter bejelenti: „még X bölcsődét építünk”. Nagyon szép! Hajrá RMDSZ!
Kelemen Hunor azzal is dicsekszik, hogy ők kezdeményezték a családügyi minisztérium létrehozását is. Nagyszerű! Hajrá RMDSZ!
Természetesen a valóság nem olyan szép, mint a reklám. Ha megnézzük a lombikprogramos törvény kezdeményezőinek a listáját, akkor látjuk, hogy azt az USR politikusai kezdeményezték, és a 88 támogató aláíróból csak egy RMDSZ-es, és egy pedig RMDSZ-esé vedlett EMNP-s. Tehát ez nem az RMDSZ nagy projektje, sajnos, csak meglovagolja.
A bölcsődeépítésről pedig messziről látszik, hogy az nem egy RMDSZ által az erdélyi magyarságért tett gesztus, hanem a fejlesztési minisztériumnak egy országos szintű projektje, amivel úgy dicsekszik nekünk az RMDSZ, mintha legalább ő pénzelné az épületeket, és ő is építené meg, hogy nekünk itt jobb legyen.
Rákattintottam a „Cseke Attila: uniós pénzből építünk meg 124 új bölcsődét” című RMDSZ-es reklámanyagra, aminek az alján van egy link a minisztérium oldalán lévő bölcsőde-listára. Ezt a táblázatot megnézve látom, hogy Hargita megyei egy sincs. Sőt, csak egy olyan várost látok a 64-es listán, ami magyar többségű, és még vagy kettőt-hármat, ahol a magyaroknak még valami szavuk van. Biztos, hogy lesznek még magyar települések a listán idővel, mert hallottam környékünkön is falvakról-városokról, akik pályáztak, és állítólag nyertek.
Ez biztos, hogy fontos dolog. De vajon, kell-e ennyire dicsekednie vele az RMDSZ-nek? Ez a bölcsődeépítési lendület az RMDSZ projektje, vagy csak szerencse, hogy épp egy bölcsődeépítési hullám csúcsán kapta meg a szövetség ezt a minisztériumot? Egy rövid kereséssel kiderül, hogy egy előző, PSD-ALDE kormány tanügyminisztere, Liviu Pop öt évvel ezelőtt hirdette meg, hogy 2500 bölcsődét építenek az országban. Mandátumának hathónapos beszámolójában már az szerepelt, hogy elkezdték 500 bölcsőde építését vagy felújítását. Hogy neki mennyire lehet hinni, nem tudom, és nem is akarom kinyomozni. Felesleges ezzel több időt eltölteni, egyértelmű, hogy minden párt magáénak szeretné a projektet, ami nem Cseke Attila minisztersége alatt indult.
A harmadik dicsőség, a családügyi minisztérium pedig egészen biztos, hogy nagyon fontos, és a gyönyörű Firea néni ezerrel dolgozik, hogy nekünk, családoknak jobb legyen az életünk. Csak én érzéketlen vagyok, és nem érzem, hogy bármivel is jobb lenne nekünk, amióta ez a minisztérium megvan. Bátran állíthatom, nekünk az életünk és a jólétünk semmit nem javult azóta, de legalább romlott.
Fizetések
A jólétünk, családunk jóléte részben azon múlik, hogy keresünk-e eleget a mindennapi élethez. Mi nem vagyunk nagyravágyók, minimalistán élünk, szándékosan. Mondok egy példát: idén 500 euróból mentünk el nyaralni két hétre hatan Görögország talán legszebb tengerpartjára. Úttal, mindennel együtt. Ebben rejlik a szabadságunk, hogy nincsenek nagy igényeink. Saját kezünkkel épített kicsi ház, kis fűtésköltségek, saját kézzel készített, nem túl dizájnos lakberendezés, olcsó autó, olcsó kirándulások, olcsó szenvedélyek, sok sajátkezűleg csinált dolog, nulla hitel, nulla adósság. Ez garantálja azt, hogy azt csinálunk, amit szeretnénk, azt írhatok, amit helyesnek érzek, mert akkor mondok fel, amikor akarok, nem függünk senkitől és semmitől. És ez garantálja, hogy számunkra fontos dolgokra, mint mondjuk nekem az iskolaépítés, vagy a régi gyümölcsfajták összegyűjtése és megmentése, marad pénzünk és időnk.
De hiába vannak minimális igényeink, mert azért időnként érezzük, hogy ami kevés, az kevés. És a székelyföldi fizetés az kevés.
Pont miközben ezeket a sorokat írom, a szerelőnk bejelentette, hogy kész az autó küszöbcseréje, 3860 lej. Na, ennyire épp nem számítottam. Hány hónapig kell spórolnunk majd erre a pénzre? Ilyenkor fáj az, hogy nem keresünk túl jól. Pedig megtehetnénk. Csak nem itt, Székelyföldön, és nem ilyen munkakörben.
Sok székelyföldi család azért nem vállal be több gyereket, mert pénzügyileg nem üti a széle a hosszát. Vannak, akik egyáltalán nem vállalnak gyereket, mert mind halogatják, hogy majd mikor meglesz a ház, s lesz autó, s ki lesz festve a gyerek szobája, s minden meglesz, majd akkor. Csak ez az akkor nem akaródzik eljönni, mert egy székelyföldi fizetésből nem tud eljönni.
Mondjuk ki egyenesen: a tömbmagyar vidékeken az átlagfizetés messze elmarad az országos átlagtól, és sokszor a civilizált létminimum alatt van. A székely megyék mindig a statisztika végén állnak. Egy bukaresti szinte kétszer annyit keres, mint egy Hargita megyei.
Minden ebben a témában jártas ismerősöm, de főleg a románok azt állítják: ezt az elöljáróinknak, és főleg az RMDSZ-nek köszönhetjük.
Nincs olyan udvarhelyi, aki ne ismerné azt az összeesküvés-elméletet, hogy a volt szenátor, Isten nyugtassa, kiegyezett a volt polgármesterrel, hogy lent tartsák a béreket. Tegyük fel, hogy nem igaz, habár nagyon sok bennfentes bizonygatja, hogy igen. Mindegy.
Az biztos, hogy a bérek lent vannak azóta is. Az is biztos, hogy aki nem tud megélni ebből a fizetésből, az muszáj évente pár hónapot odakint dolgozzon, vagy pedig teljesen kiköltözzön. Az RMDSZ pedig három évtizede hatalmon van ezen a vidéken, de pár uncsi itthon maradásos dumán kívül nem sokat tett érdekükben.
Ha megnézzük, hány család szakadt szét a külföldi munka miatt, hány olyan gyerek nőtt fel magára vagy a nagyszülőkkel, akinek mindkét szüleje külföldön volt pénzt keresni, ha megnézzük, hogy mi lett ezekből a gyerekekből, és mennyire megszenvedték ezt, akkor egy elég szomorú képet kapunk.
Ha az RMDSZ egyetlenegy dolgot tudna tenni csak a székely családokért, akkor az az kellene, hogy legyen, hogy engedi a székely fizetéseket az elvégzett munka valós piaci értékéhez közeledni.
Ha pedig nem elég már az engedés, akkor segíti is. Ha infrastruktúrára, vagy bármi másra van szükség a fizetések növekedéséhez, akkor azt megteremti. Biztos, hogy nem könnyű, nem olyan könnyű, mint csak magadnak kaparni, és a saját jólétednek. De meg kell tenni. Ha a fizetések nem nőnek, fiatalok nélkül maradunk. És nem lesz kinek odaadni a fiataloknak szánt hitelt, ami az RMDSZ fő családpolitikai eredménye. És RMDSZ sem a lesz a parlamentben és a kormányban, mert nem lesz ki rá szavazzon.
Zárszó
Ha az RMDSZ weblapján megnézem a „család” címke alatti bejegyzéseket, akkor az az érzésem, hogy nincs semmiféle koncepciójuk, de mindent megtesznek azért, hogy minden jó kezdeményezést magukénak mutassanak be, vagy kiemeljék, hogy az az ő támogatásukat élvezte. Azon is komolyan dolgoznak, hogy minden aktuális témában megtalálják, hogy miért lehet ráhúzni a családbarát jelzőt. És rá is húzzák, amire csak lehet, hogy valamit tudjanak már felmutatni a tavalyi kongresszuson meghirdetett témában.
Ha megnézzük az RMDSZ hírfolyamát, a kongresszus után egy évig elég nagy csend volt családügyi témában, egy-két politikus ha foglalkozott vele. Egy év után ébredtek fel, hogy valamit kellene már mutatni. És most próbálkoznak megmutatni.
De valós, áttörő eredményt nem érzek. A legnagyobb eddigi eredményük ez a Family Start hitel.
Mi szerencsére nem kell, hogy azon gondolkodjunk, veszünk-e fel ilyen Family Start hitelt. Egyébként sem vennénk fel hitelt, elvből. De nem is adnának nekünk, mert már túl vének vagyunk hozzá. 45 év a korhatár. Amit az asszony már egy éve betöltött, én pedig hamarosan fogok. A családcentrikus RMDSZ szerint túl vének vagyunk ahhoz, hogy a gyerekek oktatásához pénzt akarjunk. Pedig pont most kezd egyre többe kerülni a gyerekek sulija, hála annak, hogy családcentrikus elöljáróink ekkora prioritásként kezelik a tanügyet, ahogy fentebb leírtam.
Tudom, hogy sokszor emlegettem a „családbarát RMDSZ”-t, és úgy tűnhet, hogy túlhibáztattam őket, a nyakukba varrtam mindent. Bocs, hogy így rájuk szálltam, de már nagyon elegem van abból, hogy kisajátítanak egy-egy szép fogalmat, mint az összefogás vagy az autonómia, vagy a család, s azt elcsépelik, leamortizálják, lelakják, de valójában nem tesznek semmit az érdekében, sőt. Semmivel sem érzek több összefogást az erdélyi magyarságban, mint harminc évvel ezelőtt volt, de széthúzást, azt igen. Az autonómiához sem kerültünk közelebb, de mindenkinek feláll a szőr a hátán, ha meghallja ezt a szót. És a családunk sem él semmivel jobban, mint tavaly, mikor az RMDSZ meghirdette a nagy családozását.
Sokkal több fájdalmam van, mint amit ide leírtam, de ha mindent leírok, olvashatatlan lesz. Ez a szöveg 19 oldal. Adtam jópár jó ötletet, amivel az RMDSZ megkönnyítheti a családunk és sok más erdélyi család sorsát. A problémát a tövénél kell kezelni, nem a tüzet kell oltani utána. A tanügyet, egészségügyet, satöbbit kell meggyógyítani, hogy tényleg észszerű, hasznos és ingyenes legyen. Nem hiteleket kell adni, hogy a szülők ki tudják fizetni a rohadó rendszer hibáiból fakadó plusz költségeiket.
Az RMDSZ ott van hatalmon, és azt hirdeti, hogy minket képvisel. Ha ő nem tud, vagy nem akar tenni az érdekünkben, akkor senki más nem fog tudni. Bízom benne, hogy összekapja magát, és tesz is valamit az érdekünkben, hogy a „család” szó ne legyen pár éven belül olyan megkopott szitokszó, mint most az összefogás vagy az autonómia.
