Bár a szerkesztőségben még soha nem látták, évi 44 ezer lejt vesz fel a Kolozsvári Rádiótól Kelemen Hunor sajtósa. Azt beszélik, Debreczeni Hajnalka nem az egyedüli párthivatalnok, aki a közszolgálati médiában "parkol".
Kamu állásért vesz fel szép fizetést a Kolozsvári Rádiótól Debreczeni Hajnalka, az RMDSZ-elnök sajtótanácsosa. Kelemen Hunor sajtósa úgy keres évi 44 ezer lejt (9900 euró, kis híján 3 millió forint), hogy a szerkesztőségben eddig senki nem látta, érdemi rádiós, szerkesztői munkát nem végez. Ez a munkahely egyébként az RMDSZ oldalára feltöltött önéletrajzában sem szerepel.
Az ügyet egy, szintén a Kolozsvári Rádiónál dolgozó újságíró, Vasile Luca robbantotta ki, miután birtokába jutott az a dokumentum, melyben az Országos Rádiótársaság (SRR) igazgatója jóváhagyja a Debreczeni Hajnalka közszolgálati televíziótól való kihelyezésének meghoszabbítását három hónappal. Luca az ügyben panaszt tett a Korrupcióellenes Ügyészségnél, a dokumentumok a Ziarul de Cluj-hoz szivárogtak ki.
Funkciók halmozása
További részletekkel szolgál rádiós munkavállalásáról az a vagyonnyilatkozat, melyet Debreczeni Hajnalka a Román Televiziótársaság (SRTV) igazgatótanácsába való kinevezése után, tavaly áprilisban töltött ki.


Eszerint Debreczeni teljes munkaidős alkalmazott az Országos Rádiótársaságnál (SRR), ezért a munkáért évente közel 44 ezer lejnyi jövedelemben részesül. A vagyonnyilatkozatban megemlíti még az RMDSZ tanácsosaként végzett munkáját, melyért évente valamivel több, mint 12 ezer lejt kap.
Mindez a 2013-as évre szól, a 2014-es vagyonbevallásban valószínűleg meg lesz említve a SRTV igazgatótanácsi tagságáért kapott jövedelem is.

Debreczeni Hajnalka éves szintű jövedelme tehát így nézhet ki jelenleg:

  • 12 ezer lej az RMDSZ sajtótanácsosként
  • 44 ezer lej rádiósként
  • 27 ezer lej az SRTV igazgatótanácsának tagjaként (ez utóbbi összeg becslés: feltételeztük, hogy ezért a funkcióért ugyanannyi pénzt kap, mint a korábban szintén igazgatótanács-tag férje, Nagy Zoltán Levente).

Törvény tiltja
Debreczeni Hajnalka funkcióhalmozása a közszolgálati rádiót és televíziót szabályozó 41/1994-es törvény két paragrafusába is ütközik. Egyrészt a közszolgálati médiában dolgozó személyek nem lehetnek párttagok (13. § 1.) ezen kívül az alkalmazottaknak tilos részt venni más rádió- vagy televíziótársaságok vezetőségében, sőt, végrehajtó tisztségük sem lehet (13. § 2.).
Több, kolozsvári rádiónál dolgozó forrásunk is egybehangzóan állította, Debreczeni Hajnalka soha nem jelent meg a szerkesztőségben, a jelenléti íveken nem szerepel az aláírása, anyagot soha nem adott le. És bár egy ideje a szerkesztőségben megindult a suttogás arról hogy alkalmazva van, azt nem tudták, hogy fizetést is kap.
A közszolgálati média, mint parkolópálya
Ennek ellenére Debreczeni Hajnalka munkaviszonya senkit nem lep meg. Régóta köztudott az, hogy a közszolgálati médiában -- legalábbis a legfelső szinteken -- a politikai pártok “parkoltatják” az embereiket: ellenzékben így biztosítanak jól fizető, biztos állást azoknak a személyeknek, akiknek a munkájára igényt tartanak.
Ilyen szempontból az RMDSZ nem kivétel, Debreczeni Hajnalka esete pedig végképp nem kirívó, mondta az Átlátszó Erdélynek egy, a közszolgálati médiában dolgozó újságíró.
A pártok, a közszolgálati média különféle érdekcsoportjai között megkötött alkukra egyébként az egyszerű újságíróknak, szerkesztőknek nincsen rálátásuk. Mindenesetre a közszolgálati médiában hagyományosan jó néhány “sosem látott” személy dolgozik, tudtuk meg. Ezek az alkalmazások a szerkesztőségek feje fölött történnek, és rendszerint nem helyi szinten, hanem Bukarestben dőlnek el.
Központilag alkalmazva
Ez azért lehetséges, mert a közszolgálati rádió erősen központosított struktúra: az újságírókat, szerkesztőket Bukaresten keresztül veszik fel. Ha egy-egy versenyvizsga helyben is történik, az egész konglomerátum egy intézménynek számít, tehát könnyen lehet központilag alkalmazni egy személyt, majd papíron kihelyezni egy szerkesztőséghez, ahol aztán sosem jelenik meg.
Debreczeni Hajnalka fizetése látványosan felette áll a rádiónál dolgozó, sokszorosan túlterhelt szerkesztőknek. Egy átlagos szerkesztő havi fizetése valamivel 2000 lej fölött van, ehhez jön a régiségi pótlék. És bár a rádiónál a fizetés rendszerint nincsen összefüggésben az elvégzett munkával és ezen belül a szakmai teljesítménnyel, az RMDSZ sajtótanácsosa által felvett, havonta 3600 lejes fizetés akkor is magas.
Bukarestből, de akár helyi szintről is egyedi elbírálás alá eshet egy-egy személy fizetése. Onnantól kezdődik a szövevény, teljes titoktartással ami a juttatásokat, vagy akár a prémiumokat illeti, világosított fel egy forrásunk.
Az RMDSZ elintéz és megvéd
Kérdés, hogy ha mindez nyílt titok, miért hunynak szemet a szerkesztők a “potyautasok” felett? Úgy tudjuk, a választ a magyar és a román szerkesztőség folyamatos, adásidőért és különféle erőforrásokért való versengésében kell keresni. Az az indoklás, hogy az RMDSZ “védi” a magyar szerkesztőséget, ha nem lenne jelen az érdekképviselet, akkor a magyar adást régen egy kisebb hallgatottságú idősávba helyezték volna át.
“A szokásos hínár, amiben minden értékítélet, erkölcsi norma relativizálódik egy-két, állítólag magasabb megfontolás jegyében”, értékelt egy forrásunk.
Telefonon kerestük Debreczeni Hajnalkát, ő azonban nem válaszolt. Szilágyi Szabolcs, a magyar szerkesztőség vezetője a Kolozsvári Rádió főszerkesztő-helyetteséhez, Rostás-Péter Istvánhoz irányított, aki elutasította a kérdéseink megválaszolását. “A közeljövőben kiderül, miért indokolt a lakonikus válasz” -- írta, hozzátéve, hogy Debreczeni esetében nem az alkalmazás, hanem az RTV-től való áthelyezés a szakmailag pontos megfogalmazás.
Sipos Zoltán

Az Átlátszó Erdély működtetésében nagyon nagy szerepük van a közösség adományainak. Azt szeretnénk, ha minél több olvasónk adományozna havonta egy kis pénzösszeget az Átlátszó Erdély Egyesületnek.

Csakis így, magánszemélyektől érkező kis adományokkal lehet elkerülni azt, hogy érdekcsoportok, hirdetők, szponzorok, tulajdonosok befolyást szerezzenek a tartalom fölött.

A pénzt PayPal-on keresztül (a doboz az oldal tetején, jobb oldalon) vagy közvetlenül a bankszámlánkra lehet utalni.

Bankszámla:

Asociatia “Atlatszo Erdely Egyesulet”

RO71OTPV200000913457RO01

SUC. CLUJ OTP BANK ROMANIA

Cod BIC: OTPVROBU