Avagy hogyan védjük meg a véleményszabadságot a szándékos megtévesztés elleni küzdelemben.
A romániai Facebook-felhasználók több mint kétharmada hírfogyasztásra használja a közösségi hálózatot. Tíz évvel ezelőttig a tévét kapcsoltuk be, ha látni akartuk, mi történik a világban, ma ugyanezért a Facebookot nyitjuk meg. Bár gyakran azt képzeljük, csak a fiatalok ülnek a Facebookon, ez már rég nem érvényes: egyre inkább a 45-60 évesek számítanak a platform leghűségesebb felhasználóinak. A fiatalok az Instagramon, újabban pedig a TikTokon vannak.
Hogy könnyebben összeálljon a nagy kép
A koronavírus terjedésével egy időben váltak népszerűvé azok a bírálatok, amelyek szerint a közösségi hálók és az online sajtó kontroll nélkül ontja a megtévesztést, félretájékoztatást, dezinformációt. Valóban károsabbak ezek a platformok, mint a klasszikus televízió? Hogyan lehetne szabályozni az online nyilvánosságot?
Nem lehetséges, hogy a szabályozás kártékonyabb, mint maguk a platformok?
A járvány elején Klaus Iohannis államfő szükségállapotot hirdetett, elnöki rendelete érintett többek között a félretájékoztatás kérdését is. Az online kiadványok a bezárást kockáztatták, ha hamis információt tettek közzé a járványról, és nem voltak hajlandók eltávolítani a kifogásolt tartalmat. Ezzel a hozzáállással az a gond, hogy az álhírek gyártói gyakran névtelenségbe burkolóznak, vagy ismeretlen helyről teszik közzé az anyagaikat, vagyis nem lehet őket megtalálni.
Mivel manapság könnyű egy új honlapot létrehozni és bejegyezni szinte bármilyen országban, ezért megnőtt a közösségi hálóknak az a szerepe, hogy összekössék egy-egy oldal törzsközönségét az ott publikált tartalommal. Itthon az ortodox.info.ro honlap esete mutatta meg, mennyire könnyű újraéleszteni egy álhíroldalt. Miután a hatóságok elérhetetlenné tették, az ortodoxinfo.ro címen bukkant fel. A Facebook nélkül ezek a honlapok elveszítenék olvasóik egy részét, akik nem értesülnek arról, hol találják az új oldalt.
[wp_ad_camp_1]
A közösségi hálózatok megkönnyítik olyan csoportok alakítását, amelyek hamis információkat, összeesküvés-mítoszokat, szenzációhajhász híreket fogyasztanak és terjesztenek. De ugyanezeken a hálózatokon alakulnak azok a csoportok is, amelyek megoldásokat terjesztenek, társadalmi és politikai tevékenységet fejtenek ki. Ha elfogadjuk, hogy a hazai állampolgárok számára a Facebook a hamis információk fő forrása, akkor el kell fogadnunk, hogy a valós információk fő forrása is a Facebook.
Sosem volt könnyű elválasztani a búzát az ocsútól.
Hogyan küzdjünk a káros információk terjesztése ellen anélkül, hogy alapvető emberi jogokat sértenénk, mint amilyen a szabad önkifejezéshez való jog? A „jó” és a „rossz” információk szétválasztása csak látszólag könnyű. És nem nyilvánvaló, hogy kinek kellene elvégeznie. „Igazságbizottság” fogja szortírozni az információt? A közösségi platformokra hagyjuk, hogy eldöntsék a kérdést? Képesek vagyunk mindig mi, a célközönség eldönteni, hogy hamis vagy igaz információt olvastunk éppen?
Az álhírek terjesztését akadályozó intézkedések nem kellene korlátozzák az alapvető jogokat, mint a szabad önkifejezés joga, nyilatkozta a Független Újságírásért Központnak Kate Coyer, a Harvard Egyetem és a budapesti Közép-Európai Egyetem kutatója. A hazai és külföldi hatóságok megoldásai inkább az olyan problémákra kellene koncentráljanak, mint a technológiai óriásvállalatok szándékosan homályos működése, vagy hogy épp azok nem rendelkeznek elégséges technikai ismerettel, akik ezt a területet szabályozzák.
„Olyan rendszerre van szükségünk, amely a közérdeket és a nyilvánosság szükségleteit egyaránt figyelembe veszi. Nincs ilyen rendszerünk az írott vagy az audiovizuális sajtóra, a közösségi médiára még annyira sem. Úgy vélem, nem kellene hagynunk módosítani a véleményszabadságot szabályozó törvényeken szükségállapotok idején. Ezeket a törvényeket nem akkor kellene változtatni, amikor a magánéletet érintő visszaélések és lakosság irányítására törekvő hajlam éppen aggasztó méreteket ölt. Ha kinyitjuk Pandora szelencéjét, nehéz lesz visszazárni”, állítja Coyer.
Ezek az intézkedések hatástalanok, ha a honlapok tulajdonosai nem ismertek, miközben a negatív következményeik széleskörűek. Ilyen az újságírók megfélemlítése, akik a cenzúrát ellenük irányuló fegyverként érzékelik.
[wp_ad_camp_2]
„Az egyik pozitívum, amit észleltem, hogy a közösségi platformok elkezdték népszerűsíteni a megbízható információkat. Például ha valaki arra keres rá, hogy „igyak-e fertőtlenítőt a koronavírus ellen?”, annak a Google az Egészségügyi Világszervezet vagy más olyan egészségügyi szervezet honlapját ajánlja, amely megbízható információkat terjeszt. Ez olyan válasz a dezinformációra, amely megvéd a véleményszabadság korlátozásának problémáitól”, jelentette ki Coyer.
Más kezdeményezések, mint az álhírek jelzése a közösségi platformokon, a tudatosító és oktatókampányok az álhíroldalak működési módjáról még hatékonyabbak lehetnek a megtévesztés ellen, és még inkább tiszteletben tartják a véleményszabadságot.
Fordította: Szabó Tünde
Nyitókép: Steve Buisinne. A kép forrása a Pixabay.
A Független Újságírásért Központ cikksorozata az álhírekről:
[irp posts=”29659″ name=”Így hoznak jövedelmet az álhírek”]
[irp posts=”29668″ name=”Mit mond a tudomány az álhírekről?”]
[irp posts=”29729″ name=”Mit kezdjünk az álhírekkel?”]
