Tanárokat kérdeztünk arról, hogyan birkóznak meg a nyakukba zúdított távoktatással vidéken és városon, kis és nagy településeken. A rendszer krónikus betegségeit egyelőre csak ők kezelik.
Akár ez is tetszhet
A közoktatás sok éves elhanyagolásának és alulfinanszírozásának drámai következményei mutatkoznak meg az új világjárványban. Az új koronavírus gyors terjedése, a fokozódó kényszerhelyzet megmutatja, mennyire kilátástalan az egészségügy helyzete, mennyire magára van hagyva az oktatási rendszer, és mennyire elhanyagolt a szociális háló. Összességében azt, hogy a román állam képtelen állampolgárai védelmére.
Látványos az utcára vezényelt katonaság és a himnusz hétvégére elrendelt lejátszása. Ha az oktatásba, egészségügybe, szociális szolgáltatásokba nem fektet a mindenkori román kormány, a hadviselésbe és nacionalizmusba viszont igen, akkor nem marad más hátra, mint ezeket szerepeltetni járvány idején is.
Hogy könnyebben összeálljon a nagy kép
A hazai oktatást érintő intézkedések március 4-én gyorsultak fel, amikor kimutatták az első koronavírusos fertőzést egy temesvári iskolában. Néhány napon belül újabb megbetegedéseket jeleztek iskolásoknál, március 9-én délután az Országos Katasztrófavédelmi Bizottság úgy határozott, hogy március 11-től az összes romániai tanintézmény helyszíni működését felfüggeszti, hogy megakadályozza a fertőzési gócpontok kialakulását.
A pedagógusoknak elvileg egy napjuk volt, hogy útjukra bocsássák a diákjaikat.
Volt iskola, ahová a hivatalos értesítés 10-én délután érkezett meg, és olyan is, ahol szakmai nap folyt ez idő alatt, így a tanárok később értesültek.
Bár a vírus terjedésének ritmusa utalhatott rá, a pedagógusok, iskolások, szülők március 11-én még nem tudhatták, hogy az iskolát nem pusztán rövidebb időre függesztik fel. Ahány tanfelügyelőség és iskola, ahány tanár, gyerek és család, annyi féle megoldás született a távoktatási helyzetre.
Különböző megyékben, kisebb és nagyobb településeken élő, hagyományos és alternatív pedagógiát alkalmazó tanítókat, tanárokat kérdeztünk, hogy feltérképezzük, hogyan tudtak alkalmazkodni, milyen nehézségeket jelent diáknak, pedagógusnak a digitális eszközök használata, a távoktatás és az, hogy beláthatatlan, mikor és hogyan ér véget a tanév.
A villanytól az online tanításig
Az iskolai tanítás szüneteltetésén kívül az új koronavírus elterjedése személyes változásokat is hozott a pedagógusok életében. Van, aki otthon felügyeli a saját gyerekeit, miközben igyekszik felzárkózni a távoktatásban, és van, aki idős édesanyját óvja a megbetegedéstől.
Toós Emma tanítónő második osztályos gyerekeket tanít a Maros megyei Kelementelkén. Az iskola bezárása óta online tartja a kapcsolatot kisdiákjaival, miközben édesanyjára vigyáz. Kelementelke kis lélekszámú település, ahol sok a hátrányos helyzetű gyermek. Számukra kulcsfontosságú a személyes megerősítés a tanulásban.
Jelenleg 11 gyerek jár Toós osztályába, 80 százalékuk hátrányos szociális körülmények között él. Három gyerek otthonába az áram sincsen bevezetve, sok édesanya nem ért a számítógéphez vagy az okostelefonhoz, olyan is van, aki írni-olvasni sem tud.
Március 10-én, mint sok más tanintézményben, még nem mérték fel a helyzet súlyosságát, hiszen ekkor csak rövidebb szünetről volt szó. Abban maradtak a gyerekekkel, hogy Facebook-csoportban, Messengeren folytatják a munkát. A másodikos gyerekek elszántsága pozitívum: azóta is lelkesen oldják a kiosztott feladatokat, amelyekre a tanítónő személyesen jelez vissza, és megosztják saját hírfalukon a tanítónőtől kapott kis videókat.
Lemorzsolódhatnak a hátrányos helyzetű gyerekek
„Az egyik fiú, P. nagyon lelkes, de csak az iskolában tud tanulni. Gyakran kéri is, hogy maradjunk bent szünetben, hogy olvassunk, gyakoroljunk. Viszont sokat hiányzik, mert a szülei napszámba küldik” ‒ meséli a tanítónő a kisfiúról, aki most kezd megtanulni írni. Az iskolai szünethez kapcsolódó legkellemesebb élményei között meséli, hogy P. segítséget kért, hogy ő is használhassa a Messengert, felkeresse a tancit és feladatot kérjen: számára fontos gyakorlat, hogy írásban kommunikál a tanítójával.
Olyan elemi osztályok is vannak az iskolában, ahol a gyerekek családi helyzete miatt még ennél is nehezebb vagy lehetetlen az online kommunikáció, a távoktatás. Van, aki a szomszédban oldja meg a feladatot, és így is elkészül vele, végül lefényképezi és elküldi. Ilyen helyzetben nagyon szűkösek a pedagógusok lehetőségei, és a gyerekek, szülők számára már az is kihívás, hogy egyáltalán bekapcsolódjanak az oktatásba.
„Az iskolánkba járó gyerekek 60 százalékának nincsen számítógépe, de az iskola technikai felszereltsége miatt minőségi számítógép-felhasználást sem tanulnak”
‒ mutatott rá Toós Emma.
A másodikosokkal már tudnak gyakorló feladatokat oldogatni, meséket, zenés vagy matematikai témájú videókat megosztani, a gyerekek visszajelzései is pozitívak, de ugyanez első osztályban teljességgel lehetetlen. „Meg kell fogd a gyerek kezét”, szemlélteti a személyes kapcsolat fontosságát az első osztályosok esetében.
Hasonló a helyzet a hátrányos helyzetű gyerekekkel is. A tanító ilyen esetben a személyes odafigyeléssel motiválja a gyerekeket. „Akár 80 százalékuk is lemorzsolódhat az iskolából, ha hosszú távon fennmarad a jelenlegi állapot” ‒ értékeli a helyzetet Toós.
Amikor a média a szakmai útbaigazítás forrása
„Egyáltalán eligazításnak számít az, amikor a televízióban közöltek alapján kell cselekedni?” ‒ kérdez vissza érdeklődésünkre a hivatalosan kapott útbaigazításokról Borbély Lajos, szintén Maros megyei településen tanító magyartanár. A döntés hirtelensége miatt senki sem tudta, ez mivel jár: „Az utolsó tanítási napon az iskolaigazgató azt közölte, utasításként ennyit kapott: kövessük a médiát” ‒ mesélte Borbély.
Bár a magyar nyelv és irodalom tantárgy Maros megyei tanfelügyelője levélben biztosította a pedagógusokat, hogy a képességvizsgán minden a korábbi évekhez hasonló lesz, Borbély szerint aggasztó, hogy a vizsgázó évfolyamok számára még csak lehetséges forgatókönyvek sincsenek. Úgy gondolja, ezeknek az osztályoknak a legnehezebb a helyzete.
„Nem demokratikusságot és esélyegyenlőséget látok az intézkedésben, hanem azt, hogy ha mi sem tudjuk, hadd bogozzák ki a többiek” ‒ értékeli a március 10-én kézhez kapott határozatot, mely szerint az iskolák döntenek a távoktatási módszerről.
Tankönyve sincs minden diákjának, nem hogy technikai eszköze az online tanuláshoz. A magyartanár két akadályt emel ki:
- sokan nehezebb családi körülmények között élnek, „öltözetükre sem tudnak figyelni”, nincsen számítógépük, telefonjuk, internethozzáférésük;
- sokan vakációként fogják fel az iskolai szünetet, és szüleik is így élik meg.
Számos vidéki iskolában utópia a távoktatás
„Falun, kisebb iskolákban – mint nálunk – szerintem fölöttébb utópisztikus elgondolás a távoktatás. Addig, ameddig az iskolások 20-25 százalékát nem lehet egyáltalán elérni, további 10-15 százalékát nem lehet kimozdítani, „aktiválni”, a maradék 60-70% közül kérdéses, hogy hányan végzik el a feladatokat (egyesek jelzik lefényképezve, hogy megvan a munka)” ‒ vázolja a helyzetet Borbély.
[wp_ad_camp_1]
A közös iskolaújság-szerkesztés a lelkesebb tanulókkal megalapozta az online munkát, azonban ezzel is csupán a gyerekek 20 százalékát éri el. „De mi van azokkal, akikkel ilyen formában nem tudok találkozni? Úgy próbáltam beosztani a hátralévő tankönyvi oldalakat, hogy hasznos feladatok jussanak mindenkinek, hogy ne essenek ki a rutinból: olvassanak, írjanak időnként, főleg kisebb osztályokban. A nyolcadik osztállyal szerencse, hogy már ismétlésnél tartunk. Több gyakorlatot, feladatlapot kaptak” ‒ meséli, hogyan hidalja át a helyzetet.
Az online tanulással inkább csak kísérleteznek, igyekeznek megtalálni a leghatékonyabb formákat, mutat rá Borbély: „több esetben is a diák rendelkezik digitális kompetenciákkal, nem pedig a tanár.”
Az átlagnál jóval több energiát vesz igénybe
„Az egyik és legfőbb akadály a távoktatásban az, hogy nem mindenki elérhető online felületen, mert nincsenek meg hozzá sem az anyagi körülmények, sem minden esetben a támogató szülők” ‒ értékeli a helyzetet Tókos Andrea, aki Kolozsvárhoz közeli Mérán tanít. Saját módszerében talán az a legnagyobb kihívás, hogy online bármikor elérhető legyen a gyerekek számára, hogy ők a maguk ritmusában, idejében dolgozhassanak.
„Egyeseknek elég, ha csak kiküldöm a feladatlapot, rövid instrukciókkal ellátva, következő alkalomra küldik is vissza a megoldásokat. Van, akinél a videochat működik, másoknál az online tudományos kvízek, van, aki PPT formájában szereti megkapni az anyagot. Mindezektől eltekintve teljesen elérhetővé kellett tegyük magunkat online, hiszen bátran felteszik a kérdéseiket délután 17:35-kor, ha éppen akkor oldják a feladatot és kérdésük van.”
„Egyes diákok jobban dolgoznak otthonról, mint az iskolában. Ez fakadhat a diák saját személyéből, a tanár személyiségéből vagy a tantárgy iránti elkötelezettségből, és nem mellékesen a szülők hozzáállásából is” ‒ mutat rá Tókos a tanulást befolyásoló számos tényezőre.
Az oktatás reformja szociális kérdés is
Pap Zsolt Hargita megyében tanít, a csíkbánfalvi Márton Ferenc Általános Iskolában. Az igazgató rendszeresen közvetíti a fontos információkat, az online tanításra vonatkozó tippeket, módszereket. Átállási idő hiányában március 10-én főként a végzős évfolyamok önálló munkáját igyekeztek megszervezni, hosszabb távú online munka előkészítéséről nem volt akkor még szó.
Az elvárások azóta tisztábbak, viszont „egészen változó, hogy a tanulókkal ki milyen csatornákon kommunikál. A közösségi médiától kezdve tanulást segítő szoftverekig sok mindennel kísérletezik mindenki” ‒ tudtuk meg Pap Zsolttól. „A módszertani ajánlások főként egyirányú leckeleadást tesznek lehetővé, de nem várható el a 22, eltérő szociális helyzetben lévő tanuló mindegyikétől, hogy a tanár által elkészített videót végignézve hasonló módszerrel, aktívan kapcsolódjon be az órába.”
A magyartanár szerint a helyzet pozitív hozadéka lehet, ha egy 5-8. osztályos tanuló ez idő alatt megtanulja beosztani az idejét, megszervezni a kapott feladatainak az elvégzését. „Én alapvetően pozitívan látom ezt a tanulási szituációt, mert bár biztosan fogunk veszíteni miatta, hogyha csak az egyes tantárgyak tartalmait nézzük, jó értelemben kicsit magukra hagyja a tanulókat, ami önállóságra, problémamegoldásra sarkallja őket. Emellett egy sor olyan problémát, kérdést hoz a felszínre ez a helyzet, amelyekkel eddig keveset foglalkoztunk” ‒ fogalmaz Pap.
Szerinte a helyzet azzal a fontos tanulsággal is jár, hogy az oktatás reformja nem kizárólag oktatási, hanem szociális kérdés is: „A mostani távoktatás sem ugyanakkora áldozattal jár egy nagyvárosi, mint egy vidéki iskola esetében” ‒ mutat rá.
„Ha egyik nap még arra kérjük a gyerekeket, hogy ne hozzanak magukkal mobiltelefont az iskolába, akkor nehéz elvárni két nap múlva, hogy valamilyen online tanulós platformot magabiztosan használjanak.
Ahhoz pedig, hogy mind a tanulók, mind a tanárok érezzék például egy mobiltelefon funkcióját az iskolában, és bizonyos határokat betartva termékenyen használják, hosszú időre van még szükség” ‒ hívja fel a figyelmet a vidéki környezet sajátos strukturális kihívásaira, a nyitottság és az alkalmazkodókészség szükségességére Pap.
A szükségállapot valójában csak kiemeli a szociális, gazdasági egyenlőtlenségeket Romániában. A falvakban, ahol országos szinten magasabb a szegénységben élő és veszélyeztetett kiskorúak száma, a gyerekek családi helyzetük miatt és technikai felszereltség hiányában általában is magasabb arányban maradnak ki az iskolából. Szükségállapot idején egyszerűen nem élhetnek a jogukkal az oktatáshoz.
Sok gyerek vidékre utazott, vagy egyedül van otthon egész nap
A gyors és kreatív alkalmazkodás az iskolai tanítás felfüggesztéséhez a városi iskolákban is komoly kihívást jelent. Itt sem mindenki egyformán felkészült, rugalmas, vagy kap támogatást otthon a tanuláshoz. A sepsiszentgyörgyi Mikes Kelemen Elméleti Líceumban a március 12-i nevelőtanácson kaptak eligazítást a pedagógusok. Az iskola felfüggesztése után létrehoztak egy virtuális ötlettárat módszerekkel, eszközökkel, tananyag-feldolgozással ‒ itt osztják meg a felmerülő kétségeiket, sikerélményeiket is.
Majos Andrea tanárnő főként a Google Classroom lehetőségeivel él. Családjával vidékre költözött a szükségállapot idejére. A technikai feltételek így is adottak, viszont családi körülmények között nehezebb koncentrálni. Arról számol be, hogy míg a nagyobbakkal gördülékenyebb a munka, a kisebbekkel inkább hiányzik a személyes, élményeken alapuló együttműködés:
„Szerencsésebb a helyzetem, mert leginkább líceumi osztályokban tanítok, ők nem igazán szorulnak szülői segítségre, ami a tanulási folyamatot és a technikai háttér kezelését illeti.
Azonban van három 5. osztályom is, bevallom, velük még gondban vagyok, mert a tanórákon annyira élményjellegű, kísérletező, játékos módszereket használtam, hogy már egy hete gondolkodom, hogyan legyen tovább, és még nem sikerült kitalálnom.”
A forgatókönyvek nem utalnak a tananyag csökkentésére
„A hét közepe táján a vezetőség megfontoltabb, lassabb, emberibb tempót tanácsolt a pedagógusoknak” ‒ meséli Majos, mivel a tanárok kezdeti lelkesedése az online tér iránt feladatokkal öntötte el a diákokat.
„Mind úgy véltük, hogy ugyanolyan ütemben dolgozhatunk, mint az iskolában, ezért torlódások keletkeztek a feladatokban. Senki nem számolt azzal, hogy esetleg a diákoknak is osztozniuk kell a laptopon, számítógépeken testvérekkel, szülőkkel, illetve hogy a járványhelyzetből fakadó bizonytalanság miatt így is nagy a nyomás, diákon, szülőn, pedagóguson.”
„Ma néhány forgatókönyvét olvastam az esetleges változtatásoknak, de egyik sem szólt a tananyag csökkentéséről, csak eltolásról, fagyasztásról, évismétlésről” ‒ utal a pedagógus a tanév végéről nemrég közölt elképzelésekre. Úgy véli, egy ideális világ tanügyi rendszerében a kompetenciák kerülnének előtérbe.
Egy iskolában sem lehet két azonos stratégia
Az online tanítási-tanulási folyamatot minden tanár maga próbálja kialakítani saját tantárgyához, osztályaihoz mérten. „Napi 50-70 Facebook-üzenetről beszélünk” ‒ mutat rá az online kommunikáció kihívására Márton-Simon Anna, aki szintén a Mikes Kelemenben tanít. Sok és nagy létszámú osztályban szinte lehetetlen minden gyerekkel tartani a kapcsolatot. A Google Classroomban ugyanakkor az írott utasítások, az azonnali visszacsatolás hiánya jelentősen megnehezíti a gyerekek szövegértését, így a felület kezelése és a feladat megértése is akadály lehet.
Itt is vannak tanulók, akik vakációként fogják fel az iskola szünetelését, másokat viszont láthatóan megvisel a karantén. Van, akinek mindkét szülője dolgozik (kórházban vagy élelmiszeriparban), a gyerek pedig egész nap egyedül marad.
„Többen, akik amúgy is hajlamosak a szorongásra, a folyamatos szociális médiás jelenlét miatt még visszahúzódóbbak vagy feszültebbek. Az új felületen is többen nagyon nehezen boldogulnak (rendszeresen kapok ijedt, ideges üzeneteket gyerekektől vagy szülőktől, akik nem tudják jól kezelni a felületet).”
[wp_ad_camp_2]
A szülői együttműködéssel Márton-Simon elégedett, de ez azt feltételezi, hogy a pedagógus a szülőnek is segít kezelni a számítógépet, miközben a kommunikáció a tanulókkal áttételessé válik. „A szülők teljesen bevonódnak ebbe a munkába, főleg az 5-6. osztályos gyerekek esetében (a hetedikesek már önállóak). Sajnos az történik, hogy nem csak a saját tárgyam kell tanítanom gyerekeknek, de számítógépkezelést is a felnőtteknek” ‒ mutat rá a plusz feladatokra.
Mint írja, a közös szervezés, intézményi stratégia is alakulni kezdett, most azonban a majdani visszaállás tűnik elképzelhetetlennek. „A helyzet nem ideális, de igenis vannak pozitív tanulságai” ‒ véli Márton-Simon. Ilyen az, hogy a gyerekek önálló munkát és belső motivációt visznek a tanulásba, amit egyéni szinten lehet mindenkinél követni, a tanárok számára pedig az online tér kihasználása módszertani kihívás, kísérletezés, lehetőség.
A tananyag helyett a gyerekekre kellene figyelni
„Nagyjából mindenki magának vágja az ösvényeket a ránk szakadt digitális dzsungelben, ami a jelen helyzetben már azért is nagy luxus, mert rengeteg energiát pazarolunk arra, hogy egyénileg fedezzük fel azokat az utakat, amelyeket egy másik kolléga – netán másik iskola – sikeresen megoldott” ‒ értékeli a helyzetet a kézdivásárhelyi Ferencz Éva arról, hogy bár a kollégákkal online tartják a kapcsolatot, nem készült iskolai szintű, közös stratégia.
Nagyjából tíz nap viszont elég volt az online-tanmenet kialakítására: „Leginkább a zoom.us, a G Suite és a Microsoft Teams szolgáltatásait vesszük igénybe. Elsőbbséget élveznek a vizsgatantárgyak, amennyire lehetséges, hagyományos értelemben vett órát tartunk, leckét adunk le ezekből a tantárgyakból.”
Ő az idegennyelv oktatásban már korábban is intenzíven használta a digitális eszközöket, ez megkönnyítette az átállást, viszont az online oktatás és a vírushelyzet soktényezős, bizonytalan állapotot hozott létre:
„Nem tudom, hogy ebben a helyzetben mire van nagyobb szükség: a tanterv szerinti leckékre, vagy arra, hogy a gyerekek érezzék, nincsenek egyedül, találkozhatnak az online térben a barátaikkal, kimondhatják a félelmeiket, feltehetik a kérdéseiket.
Amelyekre aztán megpróbálok a magam legjobb tudása, felkészültsége szerint válaszolni, annak ellenére, hogy tudom, érzem, nekem is szükségem lenne valakire, aki eligazít, aki megmondja, hogy mikor, hogyan fog véget érni ez a tanév, hogy mi lesz a vizsgákkal, az osztályozással, és egyáltalán: mi lesz velünk” ‒ ad hangot kétségeinek Ferencz Éva.
Social distancing helyett social solidarity
„Azok a közösségek lesznek a nyertesei a helyzetnek – ha egyáltalán lehet nyereségről beszélni –, akik gyorsan összezárnak, stratégiát dolgoznak ki, és megpróbálják egységes álláspontról kezelni a helyzetet. Az unos untalan szembefutó social distancing mantrázása helyett igyekeznek a social solidarity-t választani” ‒ fogalmaz a folytatásról a kézdivásárhelyi pedagógus. Ferencz mémet is készített, amely az oktatási rendszer reformjának lehetséges kezdeteként tételezi a kényszerhelyzetet.
Arra is rámutat, hogy sok külföldön dolgozó szülő marad itthon munka nélkül, és akik itthon dolgoznak, azoknak sem sokkal jobb a helyzetük: „Minimálbérért, idegen érdekeltségű cégnél/gyárban töltik az idejüket, és valószínűleg rettegnek attól, hogy ha tovább romlik a helyzet, akkor a bérmunka-rendszerben működő gyárak is kénytelenek lesznek bezárni. Csak remélni merem, hogy ezeknek a családoknak van még egy falusi gazdaság, ahová visszahúzódhatnak, és ha nehezebben is, de képesek lesznek magukat fenntartani.”
Az alternatív pedagógia eszköztára segíti a távoktatást
Több pedagógus is arról számolt be, hogy a jobban szituált közösségekben működő iskolák rugalmasabban és hatékonyabban tudtak átállni a távoktatásra. A városi iskolákon belül is további előnyt jelent, ha
- korábban szorosabban bevonták a szülőket,
- a tanulásban az egyéni kompetenciákra került a hangsúly,
- és a gyerekek nagyobb szabadságot kaptak feladataik megszervezésében.
A sepsiszentgyörgyi Nicolae Colan Általános Iskolában, Waldorf-osztályban tanító Incze Beáta mesélte, hogy a gyerekek nem örültek a kényszerszünetnek, mert szeretnek iskolába járni és együtt tanulni.
„Viszontlátásra, holnap találkozunk!” helyett most „Viszontlátásra, valamikor találkozunk!” volt az elköszönés, emlékszik vissza a március 10-i bizonytalan búcsúra a pedagógus. A gyerekek hazavitték a füzeteiket, kipakolták a polcaikat, mintha egy hosszabb vakációra mennének. A Waldorf-pedagógiához lényegileg tartozik hozzá az együttlét, a közös tanulás, ezt nehéz távoktatással pótolni, mutat rá:
„Az érzések, a figyelem változatos egymásra hatásának megélése gyermek és gyermek, valamint a gyermek és a tanár között – ez az igazi tanulás.”
Ebben a folyamatban most is nagy segítséget jelentenek a szülők, akikkel – a pedagógus elmondása szerint – sikerül együttműködni a feladatok megszervezésében: „A bevált dolgokat folytatni fogjuk. Például nem jelentkezem be mindennap online, videochattel, de követem, hogy napirenden vannak-e a tennivalókkal, amit mindenki a saját családi ritmusához tud igazítani, képességeihez mérten halad többet vagy kevesebbet” – meséli Incze Beáta.
Az alternatív pedagógia eszköztára segíti a távoktatás megszervezését is, hiszen olyan kompetenciákat fejleszt, amelyekre most különösen nagy szükség van. „Véleményem szerint egészen másra lenne szükség, mint ragaszkodni a tantervi tanításhoz. A kompetenciák fejlesztése mellett az otthontanulás jó alkalom a tanulni tanulásra, az önállóság fejlesztésére, a lényegkiemelésre, az információk használhatóságának megtanulására. Igazából itt érzem az alternatív pedagógia előnyét, hogy más tanterv szerint működnek ezek az osztályok” – mutat rá a Waldorf-pedagógus.
Akikre nem most zuhant rá a digitális oktatás
A kolozsvári Talentum Református Iskola tanára, Harbula Hajnalka szerint is a korábbi iskolai tanulás-gyakorlatuk és a gyerekek otthoni technikai felszereltségének ismerete jó alapot szolgáltatott az online oktatáshoz.
„Az elemisták esetében azért volt egyszerű a döntés és az átállás is, mert a diákok heti terv alapján dolgoznak. Ezt hétfőn megkapják, és a hét folyamán az ott kijelölt feladatokra koncentrálnak. Mivel az első héten már folyamatban volt a munka, egyszerűen egyénileg dolgoztak tovább, és értékelésre visszaküldték a tanítónak a feladatokat” – fejtette ki.
[wp_ad_camp_3]
A gimnazisták esetében a Schoology nevű online oktatási felületetet használták korábban, így ehhez javasoltak munkamenetet iskolai szinten: „Lévén, hogy a Schoology-t ismerték úgy a tanárok, mint a diákok, de valamennyire a szülők is, mert mielőtt bevezettük volna, közös szülői értekezleten ismertettük az online oktatásnak ezt a felületét, illetőleg a működését, az első napok nem annyira alkalmazkodást, mint inkább az összehangolás kikísérletezését jelentette.”
„A legbulisabb dolog az életben az lesz, ha járhatunk iskolába”
Harbula Hajnalka elmondta, hogy a nagyobbak szüleire főként a technikai felszereltség biztosításához van szükség. Diákjaik digitális kompetenciái a tantervi előírásokat jócskán meghaladják, azonban stratégia hiányában „a jelenlegi, az iskolai oktatáshoz leginkább hasonlító keretek megtartása tűnik a leghatékonyabbnak” – fogalmaz.
A gyerekek egyéni helyzetét, hogy kinek okoz nehézséget az online tanulás, már korábban feltérképezték az iskolában, így a néhány tanulónak, akinek szüksége volt rá, hatékonyan tudtak segíteni. A gyerekeknek legfőképpen a társas együttlét, az iskolai szocializáció hiányzik:
„Lassan eljutunk oda, hogy mindenki nagyon fogja szeretni az iskolát. És a legbulisabb dolog az életben az lesz, ha járhatunk iskolába.”
Az, hogy egyes tanulókat nem motivál folyamatosan az önálló munka, a tanárnak is kihívás. „Arról sokat tudunk, hogyan motiválunk frontálisan, ebben már minden pedagógusnak kialakult gyakorlata van, de hogyan motiválunk online tanítás esetén? Itt – én legalábbis – nagyon frusztráló helyzetekbe tudok kerülni” – vallja be Harbula.
„Nagy kérdés az, hogy elszigetelten, szegénységben élő közösségekben mit lehet most tenni. Vannak közösségek, nagy számú iskolai populációval, ahol – és ezt most emeljük ki az online oktatással kapcsolatos, mostanában gyakran hangoztatott frázisok közül – igen, van ahol még a villany sincs bevezetve a házba. Azokkal a gyerekekkel ki foglalkozik?” – mutat rá a nagyvárosi elitiskola oktatója a hazai oktatási rendszer mélységes egyenlőtlenségeire. Amelyeket még válság idején sem biztos, hogy a maguk összetettségében látunk.
Nyitókép: Szén András @ Vizualitas Studio
