Csak az ügyészek fejében létezett a 2015. december elsejei robbantási kísérlet a Beke István Attila és Szőcs Zoltán ügyében született elsőfokú bírósági ítélet szerint. A Bukaresti Táblabíróság határozata valósággal szétszedi a „székely terrorperként” elhíresült ügy vádiratát, és megállapítja, hogy noha történt bűncselekmény, az még csak nem is esik a terrorelhárításról szóló törvény hatálya alá. Az ítélet ugyanakkor összemossa a HVIM tevékenységét az autonómiamozgalommal.
A Bukaresti Táblabíróság 2017. április 7-én hozott ítélete, illetve az indoklása cáfolja a szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) legfontosabb vádját, amelynek nyomán a román közvélemény elkönyvelte, hogy az ügyet feltáró Román Hírszerző Szolgálat (SRI) 2015 végén elejét vette egy véres bombatámadásnak. Ezzel az ítélet választ ad a magyar közvéleményt foglalkoztató legfontosabb kérdésre: arra tudniillik, hogy működik-e Romániában a jogállam, vagy a bíróság akár bizonyítékok híján is elítéli a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom (HVIM) két erdélyi vezetőjét, hogy ezzel – lényegében egy koncepciós perben – példát statuáljon.
A határozat alapján kijelenthető, hogy a Bukaresti Táblabíróság szuverén módon kezelte az elé tárt bizonyítékokat – mindenekelőtt a 2015. október 10-én készült hangfelvétel jegyzőkönyvét –, és visszautasította az ügyészség vádjainak döntő többségét. Objektív módon vizsgálva az ügyet, a vádlottakat nem többért és nem kevesebbért ítélte el, mint ami a rendelkezésre álló információk alapján valóban történhetett 2015 őszén Kézdivásárhelyen.
A már említett hangfelvétel bíróság általi értelmezése szerint Bekéék cégének irodájában öt fiatalember arról beszélgetett 2015. október 10-én, hogy jó lenne petárdákkal ráijeszteni a december elsejei ünnepen szokásos felvonulás (román) résztvevőire, később pedig ketten – Beke és Szőcs Zoltán – lépéseket is tettek, hogy az elképzelésüket kivitelezzék.
A bíróság szerint egyáltalán nem biztos, hogy végre is hajtották volna a pánikkeltési akciót, mindenesetre beszereztek olyan petárdákat, amelyek erre a célra alkalmasak lettek volna, és amelyeket a törvény szerint csakis képzett és engedéllyel rendelkező tűzszerész kezelhet. Mindezt annak ellenére, hogy tisztában voltak a 2. és 3. osztályú petárdák jelentette veszéllyel, illetve birtoklásuk illegális voltával.
„Az ítélőszék meglátása szerint a hangfelvétel alapján csak az állapítható meg teljes bizonyossággal, hogy a HVIM tagjai (a 2015. október 10-i ülés résztvevői) pirotechnikai eszközöket (petárdákat) szándékoztak beszerezni azzal a céllal, hogy azokat felrobbantsák a 2015. december elsejei katonai parádé idején Kézdivásárhelyen” – írja a bíró, hozzátéve, hogy „az ügyész által felsorakoztatott többi bizonyíték és körülmény” nem tudta meggyőzni arról, hogy Beke István Attila valóban pokolgépet akart volna robbantani Kézdivásárhelyen. Mi több, azt is leszögezi, hogy a bíróság szerint egy pillanatra sem forgott veszélyben „a kézdivásárhelyi nemzeti ünnep résztvevőinek élete, testi épsége vagy egészsége”.
Korábbi anyagaink:
Petárdát a kukába: mivel vádolják a „székely terroristát”?
Saját társuk nyomta fel a 64 vármegyéseket
A bíró rápirít az ügyészre
Szó szerint ezt állította 2015. december elsején a Román Hírszerző Szolgálat szóvivője, csak más premisszákra alapozva:
„Létezik egy robbanószerkezet, amelynek felrobbantása rendkívül súlyos következményekkel, áldozatokkal járt volna. (…) Nem fejlődött odáig a helyzet, hogy elhelyezzék a tömegben. Egész idő alatt megfigyelés alatt tartottuk őket. Egy pillanatra sem forgott veszélyben a román állampolgárok testi épsége vagy élete”. (Idézet forrása: Agerpres.)
Eszerint csakis a SRI éberségén múlott, hogy az ominózus délelőttön a román nemzeti ünnep alkalmából szervezett katonai felvonulás nem fulladt vérbe Kézdivásárhelyen. Ugyanez a forgatókönyv köszön vissza a vádiratban, megfejelve azzal, hogy a vádlottak nem akármilyen pokolgépet akartak működésbe hozni, hanem egyenesen szöges bombát. Vagyis embert akartak ölni, és sokat.
A vádirat hivatkozik egy szakértői jelentésre, amelyet a román hadsereg mérnöke állított össze a DIICOT felkérésére. Ehhez 2016. február 19-én elvégzett egy kísérletet: készített és felrobbantott egy pokolgépet, amelyhez azonban nemcsak a Bekétől és egyik alkalmazottjától lefoglalt petárdákat használta fel, hanem olyan anyagokat is, amelyek Beke szerint nem voltak a birtokában, vagy teljesen más célt szolgáltak: szögeket, rézcsövet, a Beke műhelyében és udvarán talált egyéb fémtárgyakat, kavicsot.
Az ítélőszék hangsúlyozza: nem ért egyet ezzel a forgatókönyvvel, egyúttal (nem is annyira) finoman rápirít a DIICOT-ra:
„Igaz, hogy a bizonyítékok értékelése és alátámasztása során a bíróság bizonyosságnak tekinthet egy adott tényállást bizonyos szillogizmusok alapján, azonban ennek az eljárásnak kétségbevonhatatlan tényekre kell alapoznia, és ésszerű következtetéshez kell vezetnie”.
Más szóval az ügyészség a bizonyítékokat eszmefuttatásokkal helyettesíti, és olyan dolgokat magyaráz bele a döntő bizonyítékként bemutatott lehallgatási jegyzőkönyvbe, ami az ominózus 2015. október 10-i beszélgetésen nem vagy másként hangzott el.
A petárdázás is bűncselekmény
A bíróság saját hatáskörben megváltoztatta az ügyészség által javasolt jogi besorolást (közösség elleni merényletkísérlet, illetve erre való felbujtás), kivéve az ügyet a terrorizmus elhárítását szabályozó, 2004. évi 535-ös törvény hatálya alól. Az új vádpontok (alkotmányos rend elleni akciók, illetve erre való felbujtás) alól pedig felmentette a vádlottakat.
Beke István Attilát végül robbanószerek illetéktelen kezelése miatt ítélte 11 havi és 6 napi, Szőcs Zoltánt pedig felbujtásért 10 havi és 8 napi börtönre. Mindkettőjük esetében a büntetés megegyezik az előzetes letartóztatásban töltött időszakkal, így a bíróság egyúttal letöltöttnek nyilvánította a kirótt szabadságvesztést.
Az ítélet indoklásában a bíró rámutat: több körülmény, köztük a vádlott vallomása is arra utal, hogy Beke tisztában volt a 2. és 3. osztályba tartozó petárdák veszélyességével és birtoklásának illegális voltával.
Vona Gábor a hivatkozási alap a HVIM betiltásakor
A per egyik tétje – az ítélet után: következménye – a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom betiltása. A bíróság ezzel kapcsolatban a magyar közvélemény által többnyire ismert tényeket sorakoztat fel, kezdve attól, hogy a Romániában hivatalosan be sem jegyzett szervezet célja Nagy-Magyarország visszaállítása, egészen addig, hogy a háborús bűnös Wass Albert kultuszát ápolja, mégpedig azért, mert a művei és (hír)neve révén alkalmas a románság elleni gyűlölet szítására.
A Bukaresti Táblabíróság a Vona kontra Magyarország ügyben az Emberi Jogok Európai Bírósága által hozott 2013-as ítéletre hivatkozik, amely szerint a magyar hatóságok helyesen jártak el a Magyar Gárda törvényen kívül helyezésekor, az nem sérti a gyülekezési szabadsághoz való jogot. Az EJEB kimondta, hogy amennyiben a gyülekezési szabadsághoz való jogot újra meg újra megfélemlítő menetelések útján gyakorolják, akkor az állam jogosult az egyesülési szabadságot olyan mértékben korlátozni, amilyen mértékben veszélyt jelent a demokrácia működésére „a demokrácia alapértékeivel összeegyeztethetetlen, fajilag motivált politikák hirdetéséhez kapcsolódó megfélemlítés”.
A Bukaresti Táblabíróság úgy ítélte meg, hogy a HVIM – illetve „a paravánként használt Szent László Serege Egyesület” – erdélyi akcióinak célja „olyan szélsőségesen nacionalista gondolatok, fogalmak és irányok” terjesztése az itteni magyarok körében, amelyek révén a Romániában jogi személyiséggel nem is rendelkező szervezet „a fasiszta, rasszista és xenofób szervezetek kategóriájába sorolja magát”. Továbbá hogy a hagyományőrzés ürügyén „erőteljes románellenes üzenettel” kampányol az erdélyi magyarok körében.
„Székelyföld nem Románia”
A vármegyemozgalom irredenta céljait bizonyítandó az ítéletbe bekerült egy idézet „a Székely Nemzeti Tanács elnökének 2012-es beszédéből”:
„A 21. századi Európa nyelvén Székelyföld autonómiája éppen ezt jelenti: nemzeti, független, szabad és törvényes státust. Ezek a szavak legyenek az autonómiaharcunk mottója”.
A szöveget a bírósági határozatból fordítottuk magyarra, a román szöveg az ügyészség fordítóinak a munkája. Az eredeti magyar szöveg abból a közleményből származik, amelyet 2013. január 6-i keltezéssel az SZNT elnöke tett közzé „Legyen március tizedike a Székely Szabadság Napja!” címmel, és ma is megtalálható Izsák Balázs blogján. Ebben a vonatkozó mondat:
„A Székely Nemzeti Tanács Székelyföld területi autonómiáját tűzte ki célként, és a huszonegyedik századi Európa nyelvén ez éppen a törvényes, szabad és független, nemzeti jogállást jelenti. Tegyük együtt ezt a hat szót, Jókai Mór szavait a székely autonómia küzdelem jelmondatává!”
A pontosság kedvéért a román szöveget is idézzük a bírósági határozatból: „Pe limba Europei secolului XXI, Autonomia Ținutului Secuiesc exact asta înseamnă: statut național, independent, liber și legal. Aceste cuvinte să fie motoul luptei noastre pentru autonomie”.
Azért érdemes hosszabban elidőzni ennél a mondatnál, mert ennek alapján a bíróság egy valóban messzemenő következtetésre jut: arra, hogy miközben a román közvélemény és hatóságok előtt vállalt „hivatalos” álláspont szerint a Székelyföld autonómiája kizárólag a régió közigazgatási önrendelkezését célozza „az egységes román nemzetállam keretein belül”, Izsák Balázs nyilatkozata „kiválóan összefoglalja a valódi üzenetet, amelyet a téma kapcsán a magyarok körében terjesztenek”.
A határozat így folytatja:
„Ugyanazt az irredenta üzenetet népszerűsítik az Erdélyi Magyar Ifjak által szervezett táborokban Eva Maria Barki révén, akit az 1994-1998 közötti időszakban Románia területén nem kívánatos személynek nyilvánítottak: »Székelyföld autonómiáját kérni a határok módosítása nélkül egyet jelent azzal, hogy a magyarok elfogadják a Trianoni Szerződést».”Ily módon az ítélet sikeresen összemossa a HVIM tevékenységét az autonómiamozgalommal.
Valóban létezik József Sándor?
A Bukaresti Táblabíróság nem jogerős ítélete ellen fellebbezett a két vádlott, Beke István Attila és Szőcs Zoltán, valamint a DIICOT is. A per a Legfelső Bíróság és Semmítőszéken folytatódik.
A következő, december 8-i tárgyalás választ adhat egy olyan kérdésre, amely az itt tárgyalt pertől eltekintve is foglalkoztatja a közvéleményt: ez a védett tanú alkalmazása.
A vádirat szerint az állítólagos összeesküvést a HVIM egyik tagja fedte fel, ő rögzítette az ötfős találkozón elhangzottakat, majd átadta a felvételt a hatóságoknak. Ugyanakkor a per folyamán felmerült, hogy az október 10-i beszélgetést a SRI rögzíthette bírói engedély nélkül, és a védett tanú – fedőnevén: József Sándor – tulajdonképpen a titkosszolgálat tisztje, aki felettesei utasítására eljátssza, hogy a HVIM tagja, és ezzel lehetővé teszi az amúgy törvénytelen lehallgatás bizonyítékként való felhasználását. Az elsőfokú ítéletben a bíróság hangsúlyozza, hogy nincsenek erre utaló bizonyítékok, igaz, olyanok sem, amelyek ezt a lehetőséget cáfolnák.
A korábbi tárgyalásokon Beke utalt arra, hogy szerinte a védett tanú Bandi Szabolcs, a legfelső bíróságon lezajlott eddigi egyetlen érdemi tárgyaláson pedig ennek tisztázását is kérte.
