A nők eleve úgy tervezik a vállalkozásukat, hogy beférjen mellé a gyereknevelés. Szociológusokkal szálaztuk szét az erre mutató adatokat és elvárásokat.
Az átlagember még mindig úgy gondol a vállalkozóra, hogy az gazdasági szakember vagy mérnök, és férfi. Jobban ad a férfi vezetők szavára, holott a nők kimutathatóan képzettebbek. Hogy ez miért van így egy annyira meritokratikusnak hitt terepen is, mint a vállalkozói szféra, arra a szoptatás világhete és a fiatalok világnapja között induló cikksorozatunkkal keressük a válaszokat.
Sorozatunk első részében szociológusokkal beszélgetünk a nők irányította vállalkozásokról. Kiderül, miért több a munka és kevesebb a tőke az ilyen cégekben, és miért a családjáért túlórázó férfi az ideális munkavállaló. A sorozat következő részeiben interjúkat közlünk női vállalkozókkal, és azt feszegetjük, miért kisebb a nők jövedelme, mint a férfiaké.
Se a vállalkozó, se az alkalmazott nők nem tudják újraosztani a gondoskodói feladatokat a családban, és a gyengeség jelének veszik, ha panaszkodnának, derült ki, amikor a romániai vállalkozónők helyzetéről beszélgettünk Geambașu Réka szociológussal, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem oktatójával, valamint Gergely Orsolya szociológussal, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem oktatójával.
Gergely Orsolya fő kutatási terepe Székelyföld, ahol 2010-ben kezdte felmérni a magyar anyanyelvű vállalkozónők helyzetét. 2018-ban Geambașu Rékával együtt újabb kutatást végeztek, a mintát ezúttal kiterjesztették Erdélyre és a román anyanyelvű lakosságra is. A 2018-as kutatás egyik online felmérése kifejezetten a vállalkozó anyákra koncentrált.
A koronavírus világjárvány az iskolák bezárásával és a gondoskodási feladatok gyarapodásával a női vállalkozókat terhelte jobban, derült ki a 2020-ban több európai országban végzett felmérésből, amelyben Geambașu Réka is részt vett. Ebben 2019-es európai uniós statisztikákat (Labour Force Survey) is felhasználtak arról, hogy a vállalkozói ágazatok szerint hogyan oszlanak el a nők és a férfiak.
Milyen területeken magas a női vállalkozók aránya, és melyeken a férfi vállalkozóké?
Gergely Orsolya: Nem akarok ilyen nagyon banális dolgokat mondani, hogy a kézművesek körében nyilván sokkal magasabb a női vállalkozók aránya, és a mezőgazdaság vagy építőipar területén magasabb a férfi vállalkozóké. Vannak ilyen nemzetközi trendek, amikbe illeszkednek azok a számok, amiket Romániára vonatkozóan tudunk. A 2019-es európai uniós statisztikák alapján például a szolgáltatások, a tanácsadás és a turizmus területein magasabb a női vállalkozók aránya, mint a férfiaké. Az ingatlanpiacon és az építőiparban a férfi vállalkozók aránya nyolcszoros a nőkéhez képest. Lehet, hogy van frissebb felmérés is a női és férfi vállalkozókról.
Léteznek a hagyományosan női tevékenységekhez kapcsolódó vállalkozások, de erre vonatkozóan látok egyfajta változást a startupoknál. Ezek két-három évig finanszírozott projektek, amire pályázni lehet. A vállalkozók 28-35 ezer eurós támogatásokat kapnak, és a cégüket minimum három évig kell működtessék. A pályázat elbírálásakor plusz pontot kapnak a női vállalkozók, vagy akik idősebbeket alkalmaznak, vagy akik vidéken működtetik a cégüket. Tudnék sorolni a térségben kézműveseket, akik olyan gépeket tudtak ebből a pénzből beszerezni, amit egyénileg nem tudtak volna, vagy iskola utáni oktatásban dolgozókat és táboroztatókat, akik így indították a vállalkozásukat.
Geambașu Réka: Alapvetően két dolog képez kötött pályát a nők számára a tevékenységi területük kialakításában, amikor vállalkozást indítanak. Az egyik az, ami általában a nők pályaválasztásakor is látunk, hogy nagyobb valószínűséggel választanak maguknak olyan szakirányt, amit a társadalom nőiesnek gondol, ami valamiféle összhangot mutat a gondoskodással, az emberekkel való együttműködéssel, vagy ami könnyebben összeegyeztethető a magánélettel. A második, amit minden kutatás megerősít, hogy a női vállalkozók tőkeszegényebben indulnak, emiatt vállalkozásuk munkaintenzívebb is. Olyan területeken vállalkoznak, ahol nincs nagy szükségük arra, hogy tőkét mozgassanak, vagy beruházást eszközöljenek az elején, inkább a munkaerejükkel tudnak számolni.
Mitől függ, hogy a nők milyen területen kezdenek el vállalkozni?
Gergely Orsolya: Nagyon mélyen beágyazódott a társadalmunkba, hogy a nőknek mi a dolga, és a férfiaknak mi a dolga. A pályaválasztást is a közeg határozza meg, ahol élünk, ahol a pedagógus azt mondja a nyolcadikos lánynak, hogy hát nem hiszem, hogy matek-infó osztályba szeretnél menni, az nem olyan lányos dolog.
Egy Erasmus projektekben dolgoztunk Rékával, ahol hét európai országban készítettünk interjúkat női vállalkozókkal. Az interjús tapasztalatom az, hogy amikor megkérjük a női vállalkozókat, hogy meséljék el annak a történetét, hogy ők hogyan indították a vállalkozásukat, akkor ezek a történetek nem úgy kezdődnek, hogy én már nyolcadikos koromban tudtam azt, hogy vállalkozó leszek, vagy már az egyetemet úgy választottam, hogy tanuljak menedzsmentet, marketinget. Nem azt mondom, hogy a férfiaknál másképp kezdődnek, csak azt mondom, hogy a nőknél ezt nem hallani. Nagyon sok nő úgy kezdi a vállalkozását, hogy volt egy szakmai tapasztalata azon a téren, amiben dolgozott, egyszer csak kilép, és önállóan kezd vállalkozni.
Geambașu Réka: Úgy vagyok vele, hogy nagyon szimpatikus a nyolcadikos lány, aki informatikára fog menni, de a társadalom mindent meg fog tenni, hogy az informatikán belül egy nőies trekken maradjon. A nőies trekk alatt azt értem: a munkahelyemen annyira vágyom, amennyi mellett gondoskodni tudok a gyerekekről. Ilyen szempontból valójában azt látjuk, hogy nincsen nagy különbség a vállalkozónő és az alkalmazott nők között. A társadalom sugall egy ilyen képet, hogy vállalkozónőnek lenni megnyitja a perspektívákat, azonban azt látjuk, hogy nem nyitja meg.
Miért indítják átlagosan a nők tőkeszegényebb háttérből a vállalkozásukat, mint a férfiak?
Geambașu Réka: Biztos, hogy nem amiatt, amit a társadalom előszeretettel gondol, és nagyon sok tanulmány is, hogy valamiféle pszichés jellemzői vannak a nőknek, amelyek miatt nem mernek nagyban gondolkodni, nem mernek bekopogni a bank ajtaján, és nem mernek kockáztatni. Ezt egy szociológus kevésbé tudja igazolni. Nem állítom, hogy nem lehetne valamilyen személyiségjegyeket vizsgáló kutatásban ezt kimutatni, de egy társadalomkutató azért elsődlegesen inkább a társadalmi kontextusban keresi a válaszokat.
Gergely Orsolya: Gyakori, hogy a nők a gyermeknevelési szabadság (GYES) után úgy látják, nem tudnak visszalépni abba a típusú munkaütembe, iramba, amit korábban végeztek, és akkor indítanak egy saját vállalkozást. Sokan azt is elmondják az interjúkban, hogy nagyon komoly családi döntés volt, azt mondták: megbeszéltük a férjemmel, hogy úgy lesz, hogy ez a család kárára ne menjen, a családi költségvetésben ne okozzon deficitet. Készítettem egy interjút egy startupper vállalkozóval Brassó megyéből. Elmondta, hogy most négy éves a vállalkozása, és fele annyit keres vele, mint amennyit nyolc éve, a gyereknevelési szabadságok előtt keresett a munkahelyén. Ezeket le kell menedzselni otthon a családban, például neki az volt az ütőkártyája a férjével szemben, hogy így nem kell bébiszittert fizetni.
A vállalkozónő meghozza a döntést, hogy kilép a biztos jövedelemstuktúrából, a fizetését magának keresi meg. Ezt még össze kell egyeztesse a családi jövedelemmel úgy, hogy ez ne menjen a család rovására sem. Ez nem fog működik úgy, hogy azt tervezi, hogy két év múlva kétszer ekkora lesz a cég, és öt év múlva hatszor ekkora.
Tehát a kérdésedre a válasz, hogy a nők nagyon aprólékosan megtervezik azt, hogy a munkaerejüket mennyire tudják beletenni, de ennyi minden mellett nincs lehetőségük nagy beruházásokra és tőkevisszaforgatásra.
Az a nő, akinek például még nincs gyereke, nincs sok gondoskodói feladata, hátrányból indul a vállalkozói szektorban a neme miatt?
Gergely Orsolya: Az az érdekes, hogy amikor konkrétan megkérdeztük, akkor a nők azt mondják, hogy nem hátrány az, hogy valaki nőként tevékenykedik vállalkozói területen. Sőt van, aki hangsúlyozza, hogy inkább az előnyeit élvezi, hogy nőként a konfliktusokat jobban tudja kerülni vagy oldani, és jól kommunikál. Viszont ha nagyon-nagyon piszkáljuk a dolgot, akkor azért előjönnek azok a történetek, ahol az üzleti tárgyaláson titkárnőnek nézték a cégtulajdonost, és a másik cég vezetője kiküldte kávét főzni. Mire magyarázkodnia kellett, hogy mégiscsak ő a cégtulajdonos, úgyhogy nem kéne kimenjen a megbeszélésről.
Geambașu Réka: A korunkat domináló liberális feminizmus szerint nincsenek különbségek, az esélyek kiegyenlítettek. Egyrészt ez azért is van, mert egy nagyon erős individualista értékrend szerint éljük az életünket, amelyben a kudarcainkért is mi vagyunk felelősek, és az emberek nem szívesen helyezik magukat vesztes csoportokba. Másrészt meg nagyon társadalmi keretezése sincsen ennek, hogy a nők hátrányban lennének. Az emberek inkább self-made woman, self-made man-ként szeretik magukat bemutatni, akiknél a gyengeség jele, hogyha a hátrányokra panaszkodnak.
A nagyon férfias ágazatokban vállalkozni próbáló nők mégis hozzák ezeket a történeteket. Például ha egy mérnökkel készítünk interjút, akinek ki kell mennie az építőtelepre, olyankor nagyon kérdezni se kell, és jönnek a hátrányos tapasztalatok. Nekem van egy ilyen munkahipotézisem, hogy a másik ok, ami miatt szívesebben mennek a nők nőies pályára, az az, hogy ezektől a feszültségektől megkíméljék magukat. Nem feltétlenül tudatos döntés ez, de olyan stressztörténetek jönnek erről, amit minden áldott nap megvívnak: minden áldott nap nem jutni szóhoz a megbeszélésen, mert meg sem kérdezik őket. Az is tény, hogy a társadalom felhúzott szemöldökkel hallgatja ezeket a történeteket, és azt sugallja, hogy aki strukturális korlátokra panaszkodik, az valójában csak a saját szakmai inkompetenciáját próbálja másra fogni.
Milyen történeti háttere van annak, hogy a vállalkozói szakmát férfias foglalkozásnak tartjuk, alapvetően maszkulin szerephez kötjük?
Geambașu Réka: Romániában a történet a kilencvenes években úgy indult, hogy a vállalkozó egy simlis, „descurcăreț”, inkább az informalitás, a csalás határán billegő, nem rokonszenves figura. Ez eléggé jelentősen átalakult az elmúlt évtizedekben. Az angolszász szakirodalomból inspirálódva én azt feltételezném, hogy mivel a román állam fokozatosan vonta vissza a szociális kiadásait, emiatt sokkal közkedveltebb lett vállalkozni. Egyfajta követendő példaként mutatták fel a vállalkozót, aki nem függ az államtól.
Van két jellemzője a vállalkozónak, ami biztosan férfias. Egyrészt a vállalkozó valamilyen szinten vezető, lehet, hogy csak magát vagy kis csoportot vezet.
Ha valami nem kérdőjeleződött meg az elmúlt időszakban, az az, hogy a vezetői szerep a férfiassághoz kapcsolódik. Ez nagyon tartós.
Továbbá egy jó vállalkozó rengeteget dolgozik, messze a napi nyolc órán felül. Ha egy nő csinálja ezt, a társadalom gyanakvóvá válik, hiszen működése azon alapszik, hogy a nők ellátják-e a gondoskodói munkát.
Gergely Orsolya: Még a 2010-es években kérdezték le Romániában a vállalkozók megítélését, és abból az derült ki, hogy az átlag lakosság szemében a vállalkozói szerep férfias szerep. Tehát az átlagember úgy tekint egy jó vállalkozóra, hogy az vagy gazdasági szakember vagy mérnök, és férfi.
Történetileg nézve nem olyan régi terület, hogy a nők kezdhetnek önállóan anyagi döntést hozni, befektetni és kockáztatni. Például a női vállalkozók az interjúkban elmondják, hogy tanulni akarnak, mert hiányosnak érzik a tudásukat, és emiatt kevesebbnek érzik magukat. Nagyon sokan azt mondják, hogy nem értenek a pénzügyekhez, bátortalanok ezeken a területeken: menedzsment, kalkuláció, kockázatmérlegelés.
Ellenben a férfi vállalkozói fókuszcsoportos interjún soha nem hozta fel senki, hogy nem értene a pénzügyekhez. Ha megkérdeztük, hogy mit tanultak, kiderült, hogy szinte senki sem tanult pénzügyet vagy menedzsmentet. Mégsem gondolják azt, hogy ők ebben kevesebbet tudnának, hanem hogy időközben meg fogják tanulni.
A vállalkozó szakmában a nők találnak maguknak követhető mintát, aki jó példa lehet számukra?
Gergely Orsolya: Sok helyen leírtam 2010 óta, hogy a női vállalkozóknak Erdélyben nincs sok mintája, akiket követni, utánozni tudnának. Ezt most már árnyalnám, mert 2023-ban ez már nem releváns. Számszerűen lehet, hogy nincs sokkal több női vállalkozó, de kicsit nagyobb reflektorfényt kapnak a tevékenykedők.
A rendezvényeken, amit férfi vállalkozók vagy vállalkozói szövetségek kezdeményeznek, a nők is részt vesznek. Elég sok van már térségünkben is: Bizniszvitamin, vállalkozói reggelik, vállalkozói beszélgetések. Ezeken a részvételi arány körülbelül 80 százalék férfi, 20 százalék nő. Mondhatni nem nagyobb a férfi vállalkozói körökből az odafigyelés, de kicsit a téma generálta azt, hogy a minták láthatóbbá váltak. Például a Romániai Magyar Közgazdász Társaság az éves konferenciájára biztos, hogy legalább egy női vállalkozót meghív a panelbeszélgetésre.
Az sokkal kevésbé jellemző, hogy a női vállalkozók által kezdeményezett eseményeken megjelennének a férfiak is. Például nemrég Szentgyörgyön tartottam előadást női vállalkozók témában a Sepsiszentgyörgyi Közgazdász Társaság meghívására. A közönségben volt harminc nő és két férfi, az egyik a fotós, és a másik elment az előadás első negyedórájában.
Miért ad a közvélemény a férfi vállalkozónak nagyobb presztízsértéket?
Gergely Orsolya: Ha megnézzük, akkor alapvetően nagyon sok szakma története hasonlít. Székelyföldön mai napig tapasztalom azt például, hogy a férfi orvos szakértelmét sokkal jelentősebbnek tartják, mint a női orvosét. Ezt hallom akár a velem egykorú, hozzám hasonló helyzetben és iskolázottsággal rendelkező nők körében is. Nőként már mondják is az indokokat, hogy a férfi orvosnak több ideje van a kutatásokra, konferenciákra, mert nem volt gyereknevelési szabadságon. Annak ellenére, hogy ezzel foglalkozom, ténylegesen megütődöm ezen, hogy a szakértelem még mindig szervesen kapcsolódik a férfiassághoz. Nem azt mondom, hogy minden területen, nagyon sok olyan női terület van, ahol ez már nem vetődik fel.
Geambașu Réka: A nők minden interjúban, akár kérdezzük, akár nem, szükségét látják annak, hogy valahogy reflektáljanak rá vagy „magyarázkodjanak”, hogy ők miért vállalkozók. Ebből ilyen közvetett módon azt sejteném, hogy nem annyira komfortos nekik ez a szerep. Azt, hogy anyák vagyunk, nem szoktuk magyarázni, mert ez a társadalom által is elvárt szerep. De ha nőként gyermektelenek vagyunk, azt mindig magyarázzuk valahogyan. Tehát mindig azokat a szerepeinket próbáljuk meg jobban megindokolni, amelyek a társadalom szemében is egy picit vitatottabbak, én ezt sejteném mögé. Viszont nem készítettem férfiakkal ilyen interjút.
Miért szerveződnek szívesebben külön vállalkozói csoportokba a nők? Miért nem csatlakoznak a férfiak által létrehozott csoportokhoz?
Geambașu Réka: Ezt nem kutattuk, de én azt feltételezném, hogy ez azzal függhet össze, amit az előzőekben mondtam, hogy nem érzik társadalmilag elfogadottnak ezt a pozíciót: a társadalmi elvárásokkal szemben vagyok én vállalkozónő. Nagyon sokszor felmerül a női vállalkozós beszélgetésekben a safe space-nek a fogalma. Ebből én azt gondolnám, hogy egy ilyen csoport egyfajta otthonosságot ad annak a folyamatnak a során, amelyben a vállalkozónőséget kell „kitalálniuk”, megtölteniük tartalommal és megélniük. Jó olyanok között kitalálni és közben belakni ezt a szerepet, akik hasonló cipőben járnak. Lehet, hogy vannak ennek sokkal prózaibb magyarázatai, hogy például kézműveseket, akikkel együtt akarnak dolgozni, sokkal nehezebben találnak férfiak között.
Gergely Orsolya: Tavaly egy hallgató erről írt államvizsga dolgozatot, hogy megkérdezte a Női vállalkozók Erdélyben nevű Facebook-csoportban a tagok motivációit. Engem meglepett, hogy első helyen a gazdasági szempont volt, hogy partnereket és kollaborációs lehetőségeket keresnek. Nem a safe space az elsődleges motiváció. Ha például anyavállalkozóról beszélünk, aki több olyan típusú terméket értékesít, amelyet a gyermekes anyáknak akar eladni, akkor ilyen szempontból is jó egy ilyen közeg, mert sok a kollaboráció. A kézművesek körében látom, hogy az árazás, a COVID utáni időszak, a válságok mind téma.
Milyen okai vannak Romániában annak, hogy a nők átlagosan alacsonyabb jövedelemmel rendelkeznek, mint a férfiak?
Geambașu Réka: A bérkülönbség vagy jövedelmi különbség egyértelműen kimutatható férfi és női vállalkozók között az eddigiekben felsorolt okok miatt. Egyrészt a nők nagyobb valószínűséggel építenek maguknak karriert nőies ágazatokban, ahol általában alacsonyabb az átlagbér is: az oktatásban, kulturális, szociális területen, stb. Másrészt, a nők alkalmazottként is általában a másodlagos keresőnek a pozíciójába helyezkednek családon belül, pontosan amiatt, mert belekalkulálják azt, hogy nekik gondoskodniuk is kell a családról. Ezt hívják a karrier alultervezésének. Sokszor vállalkozóként sem kívánnak elsődleges keresőjévé válni a családnak.
Ez annak ellenére eredményez bérkülönbségeket a nők kárára, hogy a nők összességében képzettebbek, mint a férfiak, tehát kimutatottan magasabb arányban végeznek egyetemet. A diplomás vállalkozónők körében látjuk, hogy nagyon nagy bennük a képzések iránti igény. Folyamatosan törekednek arra, hogy a humán erőforrásaikat gyarapítsák, mert azt észlelik, hogy ők nem elegek. Valójában csak arról van szó, hogy kevesebb idővel gazdálkodnak.
„Ki marad otthon, ha beteg a gyerek?” Miért ezt a kérdést tettétek fel az interjúalanyaitoknak, amikor a családi feladataik megosztására kérdeztetek rá?
Gergely Orsolya: Azért ezt kérdeztük, mert az egy olyan szorított helyzet, amiből nincs kiút. A gyerek beteg, óvodába, iskolába nem lehet vinni, valamit kell vele kezdeni. Szerda reggel hét óra van, egész éjjel lázas volt. Mit kezdek vele? Ha üzleti megbeszélésem van, indulok és kész? Azt látjuk, hogy a nők nem indulnak és kész. Fel tudok idézni interjút, ahol mikrovállalkozást működtet a feleség, és középvállalkozást működtet a férj. A nő elmondja, hogy mind a ketten vállalkozók vagyunk, de amikor a gyerekek betegek, akkor mégis én maradok otthon, mert nekem kisebb a vállalkozásom, és kevesebbet keresek. Tehát meg van érvelve a döntés, hogy a férj nem maradhat otthon, mert nála hatvan embernek a fizetése múlik ezen. A feleség vállalkozásán meg négy embernek a fizetése múlik.
Geambașu Réka: A központi állításunk az, hogy nincs nagy különbség a nők által belakott vállalkozói szerep és alkalmazotti szerep között abból a szempontból, hogy nem nagyon kapnak lehetőséget arra, hogy újratárgyalják a családon belüli munkamegosztást, és újratárgyalják az elsődleges gondoskodói szerepüket. Ahogy mondta Orsi, a nőnek azért kell otthon maradnia a lázas gyerekkel, mert kicsi a cége, de azért kicsi a cége, mert ő tudja pontosan már gyermektelenül is, hogy neki olyan céget kell majd építeni, ami mellé belefér a lázas gyerek ápolása is.
Nemcsak egyéni szándékokon múlik, vagy nemcsak a szocializáción, hanem az intézmények is tartósítják ezt a munkamegosztást.
Nagyon sok kórházban az apa nem maradhat benn a gyerekkel, ha be kell fektetni. Gondoljunk bele, van egy darab kórterem, a kicsik mellett ott vannak az anyák, akik levetkőznek, szoptatnak. Meg lehetne oldani, de nem nagyon van rá szándék, hogy apás kórtermet is kialakítsanak.
Még mindig nem látunk olyan tendenciát, hogy a gondoskodói feladatok jobban megoszlanak a férfiak és nők között?
Geambașu Réka: Kétféle adatforrásból táplálkozhatunk. A statisztikai adatok azt mutatják, hogy az ollónak a bezáródása nagyon-nagyon lassú. Ez összefügghet azzal, hogy valójában egyre több időt gondoskodunk. Mi tanítjuk a gyerekeinket románra, angolra, egy csomó olyan feladatot elvégzünk, amelyből a közösség is kivehetné a részét. Ez a társadalmi elvárás. Lehet, hogy úgy érezzük, hogy ez belülről fakad, nyilván én ezt nem vitatom, de a társadalom azt várja el, hogy egyre több időt fordítsunk a gyerekeinkre. Ez különösen igaz a középosztályra. A szakirodalomban ezt hívjuk gondoskodási válságnak vagy a gondoskodás refamiliarizációjának, hogy egyre több reproduktív munka hárul a családokra, és ezek nagyrészét a nők végzik el.
Ennek ellentmondhatnak a kvalitatív adatok, hogy például Facebookon látunk involved dadeket, akik mindenhova cipelik a családjukat, és nagyon sok posztjuk van gyereknevelésről. Tehát van egyfajta új társadalmi apaság, de ez társadalmi léptékkel mérve nem túl gyakori jelenség.
Mi akadályozza meg az apákat, hogy belépjenek a gondoskodásba?
Gergely Orsolya: Trendi gondoskodó apának lenni, de ez nem az üzletemberek világa, nem a vállalkozói szférának a jellemzője. A nők tekintetében nem látunk ilyen szektorális elkülönülést, hogy a vállalkozónő másképp anya, mint a tanítónő. Azt látjuk, hogy abban van a különbség az anyák között, hogy ki mennyit keres: aki többet keres, az több fizetett segítséget tud igénybe venni. Továbbá másfajta segítséget tud igénybe venni, aki jó családi hálóval rendelkezik. Ugyanakkor azt is halljuk, ahogyan az anyáknak mondják: nem hiszem, hogy a gyerekedet bölcsődébe akarod adni, azt az anyák nem úgy szokták.
Geambașu Réka: Semmi szín alatt nem akarom azt kijelenteni, hogy ez egyéni karakterhiba lenne. Itt nem a férfiaknak felróható mulasztásról van szó, hogy karba tett kézzel néznék, amíg a nők dolgoznak. Komoly társadalmi akadályai vannak annak, hogy a férfiak be tudjanak lépni ezekbe a munkákba.
Nemcsak a szocializáció és az értékrendünk a baj, hanem az intézményeink. Például a kétéves GYES, ami Romániában van, összeurópai és nyugati összehasonlításban nagyon hosszúnak számít. Ez megágyaz annak, hogy a nők válnak a szakértőivé a gyereknevelésnek. Ugye mindannyian ismerjük a sztereotip képeket, hogy a férj kérdi: Drágám, hol a lázcsillapító? Drágám, hogy hívják a gyerekorvost? Viccen kívül, ezt a szociológia ezt kényelmes inkompetenciának nevezi. Másrészt tényleg egyre rosszabbak a reálbéreink, tehát egyre többet kell dolgoznunk egy bizonyos életszínvonal fenntartásához. Ezek mind megakadályozzák a férfiakat abban, hogy belépjenek a gondoskodásba.
Orsinak igaza van, hogy a bölcsőde stigmatizált, de közben nincs is bölcsőde. Most néztem meg egy statisztikát: Romániában a bölcsődei férőhelyek az adott életkorú gyerekpopuláció két százalékát fedik le. Ha lenne bölcsődei férőhely, akkor a stigmatizációja is kezdene feloldódni, mert látnám, hogy a szomszéd gyerek is járt, és attól még nem lett gond a gyerekkel.
Miért van az, hogy egy kisgyerekes anyát nem szívesen alkalmaznak a munkáltatók, míg egy kisgyerekes apát sokkal inkább?
Geambașu Réka: Van ez a fogalom: az ideális munkavállaló neoliberális normája. Ez ugye a korunknak az egyik meghatározó alapképe, ez uralja a nyugati, mai kapitalista társadalmunkat, hogy az számít jó munkavállalónak, aki rugalmas, de nem az ő érdekei szerint rugalmas, hanem a cég elvárásai szerint, akár önkizsákmányolástól sem riad vissza, és valójában nincsenek gondoskodási feladatai. Ez is egyfajta ilyen kötött pálya a férfiak számára, hogyha jövedelmet szeretnének, ha helyt szeretnének állni, hogyha sikeresek szeretnének lenni a karrier, az anyagiak, vagy bármilyen szempontból, akkor kénytelenek ennek a normának megfelelni. Egy kisgyerekes apa valószínűleg emiatt nagyon terhelhető, merthogy rá hárul az a felelősség, hogy a családot eltartsa.
A cégnek is a versenyképessége múlik azon, hogy hány ilyen nagyon odaadó, nagyon elkötelezett munkavállalója van. Lehet ez buszsofőr, lehet ez informatikus, bárki, aki hajlandó túlórázni, aki mozgósítható erőforrást jelent. A férfiaknak általában nő a fizetésük statisztikailag, ha gyerekük születik, megbecsültebbé válnak, ők a megbízható munkavállalók és az anyák a megbízhatatlan munkavállalók, de ez nem értékítélet, hanem olyan szociológiai fogalom, amely az eltérő mértékű rendelkezésre állást írja le.
Miért jelenthető ki a kisgyerekes nők vállalkozásainak zöméről, hogy kényszervállalkozás?
Geambașu Réka: Nagyon sok vállalkozónő a vállalkozására egyfajta egérútként gondol. A 2018-as anyavállalkozós kutatás ezt teljes mértékben igazolta. Miután lejár a GYES, a nők annyira nem látnak lehetőséget a munkaerőpiaci pályájuk folytatásában, és egyfajta kényszermegoldásként tekintenek a vállalkozásra.
Czirjék Katalin, a Női vállalkozók Erdélyben mozgalom vezetője a konferenciájukon elmondta, hogy ő is azt látja, hogy a női vállalkozások jelentős zöme ilyen értelemben kényszervállalkozás. Egy kisgyerekes anya azt a fajta ritmust nem tudja már hozni, amit megkövetel a munkaerőpiac, és amit a férje tud csinálni, mert a társadalom az intézményei révén sem segít.
Családi vagy olyan vállalkozás esetén, amelyben nő és férfi is tulajdonos, az alkalmazottak és az ügyfelek ugyanakkora súlyt adnak a női és a férfi vezető szavának?
Gergely Orsolya: A családi vállalkozásban a munkamegosztás érdekes. Például amikor interjúban rákérdezek, akkor nagyon gyakran kiderült, hogy a nő maximálisan része a munkának, de amikor a vállalkozást kell reprezentálni, akkor a férj az arc. Ha vállalkozói fórum, klub vagy bármilyen résztvétel van, akkor oda általában a férfi megy.
Egy fókuszcsoportos interjúban beszélt egy Kovászna megyei vállalkozónő, aki gyakorlatilag belenőtt és beletanult a szülei mezőgazdasági vállalkozásába, majd vezetni kezdte. Férjhez ment közben, és a férj is belépett a vállalkozásba. A nőt az alkalmazottak, az üzlettársak húsz éve ismerték, a tulajdonosoknak a lánya, de amikor belépett a férje a képletbe, akkor ő kezdett el járni üzleti megbeszélésekre, és az alkalmazottaik is rá hallgattak jobban. A nő elmondta, hogy az elején nagyon sokat aggódott. Végül az lett az egyéni stratégiája, hogy minden reggel elmondja a férjének, hogy mi lesz a napirend, mit kell elmondani az alkalmazottaknak. A férj pedig megy, és kommunikál az alkalmazottakkal.
Geambașu Réka: Idén egy diákom inaktív kutatási alanyokat keresett, akik nem munkanélküliek, hanem nincsenek jelen a munkaerőpiacon. Került a mintába olyan, akiről az interjúk során kiderült, hogy a könyvelést végzi a férjének a cégénél, de mégis inaktívnak tekintette magát.
Kimutatható, hogy a női tulajdonosok több nőt alkalmaznak a céghez, és nem rettennek vissza kisgyermekes anyákat alkalmazni? Látható egy ilyen szolidaritás a nők között?
Gergely Orsolya: Pont ebből a munkahipotézisből kifolyólag kérdeztük, hogy vajon működik-e ez a női empátia: ha én vagyok az alkalmazó, akkor lejtem-e a pályát más nők fele, mondjuk kisgyerekes nők fele. Megkérdeztük a férfi vállalkozókat és a női vállalkozókat is, és abszolút számokban azt találtuk, hogy a női vállalkozók egy picit gyakrabban alkalmaznak nőket. Viszont ezt mi úgy írtuk le, hogy ez a szektoriális hatásnak betudható. Mondok két példát, velük az elmúlt hetekben interjúztam. Az afterschool programot működtető vállalkozónőnek van három, részmunkaidős alkalmazottja pedagógiai képzettséggel, mind a három nő. A cukrászatot működtető gyergyószéki vállalkozónőnek mind a négy alkalmazottja nő. A nők főleg olyan szektorokban vállalkoznak, ahol a munkavégzésre jelentkezők is nagy százaléka nő. Valószínű, hogy erősebb a szektoriális hatás, mint ez a női empátia hatás.
A férfiaknál nem merült fel, ami a nőknél viszont felmerült, hogy az alkalmazottairól is kell gondoskodjon. Ha nehéz helyzetben van a cég, nem akarja elengedni, vagy nem akarja munkanélküli segélyre küldeni, mert az alkalmazott egy kicsit családtag is. Látom ezeket a jó gyakorlatokat szinte mindenhol, ahol női vállalkozó vagy női társvállalkozó van. Például, ha az egyik alkalmazottnak esküvője van, bezárják a céget, hogy mindenki elmenjen a kollégájuk esküvőjére.
Geambașu Réka: Az a feltételezésem, hogy nem épül be, mert nekik is a gazdasági versenyben kell helytállniuk. A gazdasági verseny olyan cégek között zajlik, amelyek mind-mind a terhelhető munkavállalókat részesítik előnyben. Vannak szigetszerű kezdeményezések, hogy az emberek altruistábbak legyenek, szociálisan érzékenyebbek legyenek, hogy eszükbe jusson a saját korábbi helyzetük, de az biztos, hogy ennek ára van. És én azt gyanítom, hogy ezt az árat kevesen hajlandóak megfizetni.
Volt egy hozzászólás a Női vállalkozók Erdélyben találkozóján, hogy időnként egymás figyelmét fel kell hívják arra, hogy hétvégén ne dolgoztassanak. Vagy a háromgyerekes vállalkozónő szót kapott, és elmondta, képzeljük el, hogy az állásinterjún egy nő azt kérte, hogy hat órában dolgozhasson. Mire a vállalkozó azt reagálta, hogy köszöni, de ebből nem kér.
A fejlettebb nyugati országokban másfajta akadályokkal kell megküzdjenek a női vállalkozók?
Gergely Orsolya: Nálunk a vállalkozói szféra csak a ’90-es évektől indult, és csomó minden nem úgy működik, mint nyugaton. Ettől függetlenül engem mindig meglep, hogy a nyugat-európai vállalkozónők is hasonló problémákról számolnak be. Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ez csak Kelet-Közép-Európában van így. Követem az osztrák vállalkozónők egyik Facebook-csoportját. Érdekes, hogy ott is ugyanazok a témák elő-előjönnek, mint az erdélyi vállalkozónők csoportjában. Valószínű, hogy azzal a különbséggel, hogy a magán intézményhálózat talán máshol másképp működik, nálunk még az sincs.
Hogyan befolyásolja a nőket a vállalkozásindításban a kormányzatok kommunikációja? Például a magyar kormány a korai gyermekvállalás felé tolja a fiatal nőket a kedvező hitelkeretekkel. Mi a helyzet Romániában?
Geambașu Réka: Egyébként a magyar kormány is kettős szerepben látja a nőket. Korunknak nem a kizárólag gondoskodó anya az ideálképe, és ez a magyar kormányra is igaz. De az, hogy milyen intézkedései vannak a magyar kormánynak, valójában az erdélyi magyar nőknek a helyzetét abszolút nem befolyásolja.
Orsi a legelején említette a pályázati kiírásokat, amelyeknél plusz pont jár azért, ha valaki nőként indít vállalkozást. Ha ezt a román állam üzenetének tekintjük, akkor ebből azt szűröm le, hogy az állam alapvetően ösztönzi a nőket, a fiatalokat, hogy vállalkozzanak. A középiskolában nagyon sok profilú osztály számára kötelező a vállalkozásismeretek nevű tárgy. Az egyetemen választható tantárgy minden szakon a vállalkozási ismeretek. Civil szervezetek egész sora nyújt vállalkozásösztönző szolgáltatásokat, képzéseket.
Ugyanakkor a fiatalok nem kedvezményezettei a munkaerőpiacnak. Az államnak bizonyos értelemben kényelmes azt az elvárást támasztani a fiatalokkal szemben, hogy gondoskodjatok ti saját magatokról ahelyett, hogy mi gondoskodnánk rólatok. Ezt a retorikát nem biztos, hogy kísérik olyan valóságos intézkedések, amelyek tényleg megkönnyítenék a cégalapítást vagy csökkentenék az adminisztrációt.
Egy másik indikátora annak, amit kérdezel, a koronavírus járványkor ütötte fel a fejét. Mennyire állt az állam a megnehezedett helyzetben lévő vállalkozók mögé? A vállalkozók önhibájukon kívül kerültek válságos helyzetbe, mert egy járványra senki sem számított. Kaptak-e valós támogatást az államtól?
Gergely Orsolya: Annyit tennék hozzá, hogy a sok startup program uniós modell és kezdeményezés. Nem vagyok meggyőződve arról, hogy ez a nagy tudatosság a román állam részéről jönne. Valószínű, hogy hatással volt rá az EU-s modell és támogatási kampány is. Úgyhogy teljesen egyetértek azzal, hogy gyakorlatilag 1990-től kevesebb egészségügyi biztosítást kell fizessen az állam, minél több vállalkozó fizeti ezt maga után. Viszont nincsenek olyan kormányprogramok, ahol a női vállalkozók mint entitás megjelennének.
A román állam is egyszerre biztat arra, hogy fiatalként vállalkozz és alapíts családot?
Geambașu Réka: A romániai politikai diskurzusokban egyáltalán nem hangsúlyos a termékenység kérdése. Az utóbbi három évtizedben egyetlen băsescu-i kijelentésre emlékszem, ahol azt mondta: még a végén a cigány asszonyok többet szülnek, mint a románok. Tehát nem szabad a magyarországi politikai retorikából kiindulni, a román társadalomban a kivándorlás témája sokkal jobban dominálja a demográfiai kérdéseket, mint a gyermekvállalásé.
A román állam egész egyszerűen egy mélységesen neoliberális állam. Regionálisan és európai szinten is éltanulónak számít abban, hogy mennyire megvágta a szociális kiadásait.
Van egy nagyon jó tanulmány, ami arról ír, hogy minden olyan korszakban, amikor a társadalomból kivonul az állam, tehát egyre kevesebbet fordít GDP-arányosan különféle reproduktív feladatokra, lásd oktatás, egészségügy stb., olyankor felértékelődik a vállalkozás. Azért, mert a vállalkozás lényegében a társadalmi-gazdasági kockázatoknak az individualizálása. Vagyis ne legyél munkanélküli, ne kelljen szociális transzferekkel segíteni az egyéneket, hanem ahogy a román mondja, „deszkurkálódj”. De ez a deszkurkálódás lényegében azt jelenti, hogy egy vállalkozónak nincsen munkanélküliségi időszaka, nincsen szabadsága, csak ha magának ad, nincsen betegszabadsága. Tehát teljesen magára veszi az összes olyan kockázatot, amelyet éppen szét is lehetne osztani a társadalomban.
Nagyon felértékelődik az válság idején, hogy ne legyél az állammal szemben bármiféle igényekkel fellépő állampolgár, hanem vállald magadra az összes kockázatot. Ez a nők esetében még egy plusz szempontot is rátesz, a gyermekvállalás és a gondoskodási munkák problémáját, ami legyen a te dolgod, és azt ne kérd számon a társadalmon. A vállalkozás nagyon vonzó alternatívaként jelenik meg a társadalom tagjai számára, de közben valós megoldást nem hoz azokra a problémákra, amelyek miatt a legtöbb ember vállalkozni kezd.
A nyitókép forrása: pexels.com. Fotó: Tatiana Syrikova.
