Látványos, YouTube-ra is feltöltött „elfogás”, letartóztatása után telefonjára másolt majd „megtalált” fotó, és kínzással kikényszerített vallomás: a gyergyói származású Kercso David Adrian lehet az egyik áldozata annak, hogy a 2022-es teljes körű ukrajnai invázió óta jelentősen megszaporodtak a hazaárulási és kémkedési ügyek Oroszországban.
Orosz emberi jogi szervezetek szerint ezek közül egyre több zajlik teljes titokban. A vádlottakat gyakran Ukrajnával való együttműködéssel vádolják, miközben az eljárások átláthatósága rendkívül korlátozott. Az elítéltek egy része – és így Adrian is – külföldi állampolgár, közülük többen végül fogolycsere keretében szabadultak.
Kercso David Adrian 2010-ben, 8 éves korában költözött Nagy-Britanniába családjával együtt. Ott nőtt fel, anyanyelvi szinten beszél angolul, azonban – és ez a történet szempontjából fontos – jelenleg is román állampolgár, brit állampolgársággal nem rendelkezik.
Adrian a középiskola elvégzése után dolgozni kezdett: több, rövid ideig tartó állás után egy olyan cégnél állapodott meg, mely elektronikai eszközök – telefonok, laptopok – javításával, felújításával foglalkozott.
A hobbija drónos fotózás
Különös tehetsége van a különféle elektronikus eszközök megjavításához – mesélte az Átlátszó Erdélynek anyukája, Kercso Júlia. Volt még egy, a későbbiek szempontjából fontos hobbija: a drónos fotózás. Barátokkal járták a vidéket, és drónról fotóztak, filmeztek természeti látványosságokat.
Aztán 2023 decemberében Adrian megismerte Valeriát. Egy évig beszélgettek, és úgy döntöttek, összeházasodnak. A lány Abháziában élt, mely egy, a Fekete-tenger keleti partjain fekvő, tisztázatlan státuszú terület.
Abházia egykor a Szovjetunióhoz tartozott, annak felbomlása után a Grúz Köztársaság része maradt, széleskörű autonómiát élvezve. Azonban hamarosan etnikai villongások törtek ki az abházok és a grúzok között, és a terület az Orosz Föderáció támogatásával, 1992-ben egyoldalúan kikiáltotta függetlenségét.
Jelenleg Abházia egyike azoknak a nemzetközi közösség által el nem ismert törpeállamoknak, amelyek az Oroszország által gerjesztett és fenntartott, befagyasztott konfliktusok nyomán alakultak ki.
Mivel a lány számára közel lehetetlen lett volna Nagy-Britanniába menni, Adrian úgy döntött, ő költözik Abháziába ideiglenesen. A szándéka az volt, hogy végül Nagy-Britanniába vigye a lányt.
Pár napnyi üdülés Szocsiban, ami megpecsételte a sorsát
A fiú 2024. augusztus 9-én hagyta el Nagy-Britanniát turista vízummal. Először Törökországba repült, majd egy, az abház határhoz közel levő orosz üdülővárosba, Szocsiba utazott, ahol turistaként töltött el néhány napot Valeriával. Akkor még nem tudták, de ez a 4–5 nap, amit gyanútlanul Szocsiban töltöttek, megpecsételte Adrian sorsát.

Azonban ne ugorjunk előre. Adrian a megtakarított pénzéből bérelt egy lakást az abház fővárosban, Szuhumiban és egy ideig úgy tűnt, minden a legnagyobb rendben van. 2024 őszén aztán úgy döntött, visszamegy Nagy-Britanniába, hogy ott befejezze a sofőriskolát. Az akkor 22 éves Adrian 2024. november 28-án kellett volna megérkezzen. Csakhogy nem jelentkezett többet, és telefonon sem lehetett elérni.
„Egy ideig azt sem lehetett tudni, hogy él-e vagy sem” – mesélte az anyja. Hogy ebben az időszakban mi történhetett, azt a család az orosz hivatalos szervek, a független sajtó által közzétett információmorzsákból, valamint a fiú által írt levelekből rakta össze, amelyeket később kaptak meg.
Ezekből az derül ki, hogy Adriant 2024. november elején egyszer letartóztatták, de elengedték. Aztán november 28-án a lakása előtt ismét letartóztatták: az orosz állami TASS hírügynökség 2024. december 13-án arról írt, hogy az abház állambiztonság, az SGB azzal gyanúsítja, hogy abház katonai létesítményekről készített drónos felvételeket, és azokat az ukrán katonai hírszerzés, a GUR alkalmazottainak adta át.
Kényszerített vallomás egy állítólagos ukrán zsarolásról
Adrian vallomása alapján az orosz sajtó azt írta meg, hogy az ukrán hírszerzés, pontosabban egy Andrej nevű férfi utasította, hogy vegye fel a kapcsolatot egy Vladimir nevű férfival. Végül Vladimir maga jelentkezett Adriannál, elmondta neki, hogy nagy veszélyben van, és azzal kezdte zsarolni, hogy csak úgy hagyhatja el Abháziát, ha lefilmezi az őt érdeklő létesítményeket.
A vád szerint az Andrej nevű ukrán hírszerző tiszttel Adrian úgy került kapcsolatba, hogy még Nagy-Britanniában csatlakozni akart az ukrán hadsereg nemzetközi brigádjához.
Volt alkalmunk elolvasni Adrian kézzel írt, az orosz börtönbeli cenzúrát megkerülő levelét, amit eredetileg Valeriának címzett, és amit az anyja küldött el nekünk. A részletes beszámolóból az derül ki, hogy ezt a vallomást kikényszerítették, és lényegében az egész eljárás koholt vádakon és durván manipulált „bizonyítékokon” alapszik.

Az eljárás során elkobozták és átkutatták az összes elektronikai eszközét, azonban úgy tűnik, nem találtak semmit: a TASS idézi is az abház SGB egyik képviselőjét, aki szerint Adrian semmi törvénybe ütközőt nem tett. Ennek ellenére 2024 decemberében nemkívánatos személlyé (persona non grata) nyilvánították.
Az abház hatóságok úgy döntöttek, hogy Oroszországba deportálják, és onnan hazamehet. Azonban a határon az orosz titkosszolgálat, az FSB várta, és folytatódott Adrian kálváriája: 15 nap fogságra ítélték amiatt, hogy állítólag ellenállni próbált, amikor őrizetbe vették. Ezután a fejére húzott műanyag zacskóval addig fojtogatták, míg „bevallotta”, hogy légvédelmi berendezéseket látott Szocsi központjában, és azok koordinátáit elküldte az ukrán kémnek.
2025 áprilisában az orosz terrorelhárítás YouTube-csatornájára felkerült egy videó arról, hogy látványos rajtaütéssel „tartóztatják le” Adrian-t, majd a fiú fogságban kérdésekre válaszol. Ez a film is meg van rendezve: mind a rajtaütés, mind a kérdések és a válaszok előre megírt forgatókönyv szerint következnek.
Szigorított börtöntelepen letöltendő 15 év büntetés
A videóból azonban kiderül, hogy a fiút továbbra is kémkedéssel vádolják, azzal a különbséggel, hogy a vád szerint ezúttal nem Abháziában, hanem orosz területen, Szocsiban követhette el a bűncselekményt. 2026 májusában aztán a Krasznodari Határterület Regionális Bírósága 15 év szigorított börtöntelepen letöltendő büntetésre ítélte a fiút. Júniusban a fellebbezését is elutasították.
Adriant három fő vádpontban találták bűnösnek: hogy Ukrajnának kémkedett, hogy egy Szocsiban található katonai létesítményről adott át információkat, valamint hogy az ukrán hadsereg nemzetközi légiójához tervezett csatlakozni.
Az ügyészség szerint a gyergyói származású fiatal 2024 augusztusában a Szocsiban található légvédelmi berendezésekről gyűjtött és adott át információkat az ukrán hírszerzésnek. Vagyis alighanem abban a periódusban „kémkedett”, amikor Adrian érkezése után az abház menyasszonyával tartózkodott pár napig Szocsiban.
Az egyik „bizonyíték” egy fotó, mely akkor kerülhetett a telefonjára, amikor Adrian már az orosz hatóságok őrizetében volt, és az eszközeihez nem volt hozzáférése.
A családjának két hónapja sikerült felvenni a kapcsolatot Adriannal: a fiút a Krasznodarban található SIZO-1-es előzetes fogvatartási központban tartják elzárva, és a Zona Telekom nevű applikáción keresztül lehet vele kommunikálni (ez az applikáció az orosz börtönrendszerben fogvatartottakkal való kapcsolattartást teszi lehetővé, természetesen cenzúra mellett).
Valaki átvette a WhatsApp-alkalmazása feletti irányítást
A Valeriának szánt 16 oldalas levelében Adrian részletesen leírja, hogyan csalhatták tőrbe. Közvetlenül a letartóztatása előtt, 2024. november 2-án reggel arra lett figyelmes, hogy egy harmadik személy belépett a WhatsApp-fiókjába, és átvette az üzenetküldő feletti irányítást. Ez a harmadik személy Adrian nevében beszélgetett azzal a Vladimir nevű személlyel, akit Andrej korábban ajánlott neki, és akivel ő aztán nem vette fel a kapcsolatot.

Gyanús számára az is, hogy miután Abháziában a hatóságok az összes eszközét ellenőrizték, és nem találtak semmi terhelőt, az orosz nyomozók megtaláltak az egyik eszközén egy Szocsi melletti katonai létesítményt ábrázoló fotót. Ezt a fotót azonban valószínűleg valaki rámásolta a telefonjára, állítja Adrian.
Ebben a levélben arról is részletesen beszámol Adrian, hogy a vallatás során megkínozták, így vették rá, hogy az előre megírt nyilatkozatokat felmondja.
A Valeriának írt levelet rabtársai segítségével, a cenzúrát megkerülve juttatta ki. A későbbi, a hatóságok által felügyelt Zona Telekomos üzeneteiben már sokkal óvatosabban fogalmaz a fiú, mesélte Kercso Júlia. Az még az orosz cenzúra szűrőjén is átment, hogy 30 fokos melegben 11 személlyel van összezárva: mindannyian kémkedésért vagy valami hasonló, koholt vádakon alapuló bűncselekmény miatt ülnek.
A román külügy teszi a semmit
Adrian családja a román külügyhöz fordult segítségért, azonban minden esetben semmitmondó válaszokat kaptak. Eddig semmilyen részletet nem árultak el arról, hogy a bukaresti minisztérium vagy a nagykövetség mit tesz annak érdekében, hogy kövesse az ügy állását – lényegében a család saját kutatómunkájának eredménye, hogy a kép ennyire összeállt.
Az orosz hatóságok sem működnek együtt, a szülők megkereséseire nem érkezik válasz. És hogy mennyire nehéz a hatóságoknál bármit is elérni, jól példázza az az eset, amikor 2025 folyamán a családnál jelentkezett egy orosz nevű férfi, azt állítva magáról, hogy ő Adrian hivatalból kirendelt ügyvédje. A férfi azt kérte, küldjenek neki pénzt és cigarettát, mert Adriannak erre van szüksége.
„Mi mindent megtettünk annak érdekében, hogy kiderítsük, valóban ő-e Adrian ügyvédje. A román külügy azt válaszolta, nem létezik ilyen névvel regisztrált ügyvéd, így a férfi valószínűleg csaló” – emlékezik Júlia, aki végül úgy döntött, nem utal pénzt neki.
Lehet, hogy fogolycserében tervezik majd felhasználni?
Utólag azonban kiderült, valóban ő volt Adrian ügyvédje. És hiába próbálják most már elérni: nem válaszol.
Hogy kinek állhatott érdekében Adriant felültetni, csak találgatni lehet: az első verzió az, hogy Valeria családja csalta tőrbe, miután a fiúnak elfogyott a pénze. Ezt a hipotézist erősíti, hogy a lány Adrian összes jelszavát ismerte.
A második lehetőség, hogy az orosz hatóságok azért ítélték el Adriant koholt vádak alapján, hogy később felhasználhassák egy esetleges fogolycserében, és így vigyenek haza Romániában elítélt orosz kémeket.
Az biztos azonban, hogy Adrian nem kém, és soha nem állt kapcsolatban az ukrán hírszerzéssel, állítja a fiú anyja, Kercso Júlia.






