Szétaprózott, dzsungelszerűen áttekinthetetlen és ötletszerű döntéseken alapuló támogatási rendszert találtunk, amikor megpróbáltuk összegyűjteni, mennyit költ a magyar kormány nemzetpolitikára, illetve mennyi támogatást kapnak a magyar költségvetésből a határon túli magyar szervezetek.
„Átlátható, világos és követhető határon túli támogatáspolitikára van szükség, a jelenlegi kaotikus rendszert meg kell szüntetni” – bírálta a szocialista kormányok által kiépített támogatáspolitikai rendszert Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár 2010-ben, a második Orbán-kormány mandátumának elején.
Répás szerint a szocialisták támogatási rendszere „egy káosz, átláthatatlan, nem logikus”: a Szülőföld Alap (a Bethlen Gábor Alap elődje – szerk. megj.) kezel bizonyos pályázati forrásokat, és ezenkívül különböző költségvetési fejezeti előirányzatok sokszor egymás között adnak át forrásokat. Vannak területek, amelyeket támogatnak az egyikből és a másikból is.
„Olyan, mintha az állam a különböző zsebeiből adogatna, és úgy csinálna, mintha nem tudná, hogy azokban a zsebeiben mi van” – sorolta a második Fidesz-kormány által 2010-ben megörökölt rendszer problémáit Répás.
Bő hat évvel később, 2017 elejére világos, hogy a második, majd harmadik Orbán-kormány által kiépített új, „nemzetpolitikai gondolkodásmód” által áthatott támogatási rendszer – noha a szocialista kormányokhoz képest kétségkívül sokkal bőkezűbb – minden, csak nem átlátható, világos és követhető.
Miután az utóbbi néhány hónapot azzal töltöttük, hogy a különféle minisztériumok, alapok, alapítványok és állami vállalatok határon túlra irányuló támogatásait összeszedjük, majd kereshető formában közzétegyük, új távlatok nyíltak előttünk, ami az államigazgatásban uralkodó káoszt illeti.
Az általunk összegyűjtött adatok elemzése, az Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottsága jegyzőkönyveinek az elolvasása, valamint a támogatási rendszerre rálátással bíró, a nemzetpolitikával napi szinten foglalkozó forrásaink útmutatásai alapján erre jutottunk:
– a jelenlegi támogatási rendszer szétaprózott és áttekinthetetlen;
– senki nem tudja, pontosan mennyi támogatás megy határon túlra;
– nem létezik egységes támogatási stratégia a határon túli magyar közösségek számára;
– az államapparátus egymással versengő szereplői ötletszerűen döntenek rendelkezésükre álló forrásokról;
– nem találtuk nyomát annak, hogy léteznének felmérések egyrészt a határon túli magyar közösségek igényeiről, másrészt a támogatási programok hosszú távú hatásairól;
– az utóbbi években a nagy értékű, látványos ingatlanberuházások kerültek előnybe a közösségi szolgáltatásokat nyújtó programokhoz képest;
– Erdélyben a Sapientia Alapítvány és az Erdélyi Református Egyházkerület a legnagyobb kedvezményezett.
2016 őszén, a projektünk indulásakor pofonegyszerűnek tűnt minden: közpénzről lévén szó ezek a támogatások nyilvánosak, a kifizetések legtöbbször akár interneten is szabadon hozzáférhetők.
Hivatalos kimutatás helyett Ctrl+F
Arra is számítottunk, hogy a magyar kormánynak van egy évente frissített, pontos kimutatása arról, hogy határon túli szervezetek, illetve a határon túl élő magyarságot célzó projektek milyen alapból mennyi pénzt kapnak, úgy általában: évente mennyit költ a magyar állam nemzetpolitikára?
Egy ilyen, állítólag a Nemzetgazdasági Minisztérium által összeállított kimutatás létezéséről többször is hallottunk – ők azonban arról tájékoztattak, hogy ennek az összeállítása a Miniszterelnökség hatáskörébe tartozik. A Miniszterelnökség válasza szerint „a megjelölt tárgyban tanulmány nem készült, a kért, magyar államra vonatkozó kimutatással nem rendelkezik”.
A magyar államháztartás kifizetéseinek legmegbízhatóbb forrásai a költségvetési zárszámadások – ezek alapján tettünk kísérletet annak összesítésére, hogy a magyar költségvetés mely alrendszereiből mennyi támogatást folyósítanak a határon túli magyarság számára.
Munkamódszerünk egyszerű volt: a .pdf dokumentumokban Ctrl+F paranccsal a „határon túli” valamint „nemzetpolitika” kulcsszavakra kerestünk rá, és a találatok alapján egy táblázatban összesítettük a különféle programokat, illetve kifizetéseket (az adataink itt letölthetőek).
Bár a zárszámadások a nemzetpolitikai célú kifizetések jó áttekintését nyújtják, módszerünknek a korlátai is hamarosan megmutatkoztak: a különféle költségvetési fejezetek teljesítései sokszor nem fedik pontosan a határon túli magyar szervezetek számára utalt kifizetéseket – az összegek egy része a programok magyarországi adminisztrációját is magában foglalja.
Mi azonban arra voltunk kíváncsiak: mennyi pénzt utalnak évente határon túli szervezeteknek?
Ott van például a könnyített honosítás esete: Erdélyben két szervezet, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által működtetett Demokrácia Központok hálózata, illetve az RMDSZ-közeli Eurotrans Alapítvány is segédkezik az állampolgárság megszerzéséhez szükséges iratcsomók összeállításában. Erre a tevékenységre évente 250-250 millió forint támogatást kapnak.
Azonban a könnyített honosítás-projektnek ez csak a töredéke: az egyszerűsített honosítás lebonyolításában a külképviseleteknek, valamint a Belügyminisztérium keretein belül működő Bevándorlási és Állampolgársági Hivatalnak is nagy szerepe van.
Az összegeket nem lehet összeadni
Más programok ugyan Magyarország határain kívül valósulnak meg, azoknak azonban csak egy kis része fogható fel a Magyarország határain kívül élő magyar közösségek, illetve a közösségekben dolgozó szervezetek számára nyújtott támogatásként. Ilyen például a Külgazdasági és Külügyminisztérium keretén belül működő Balassi Intézet.
Ha a pozsonyi, bukaresti, sepsiszentgyörgyi fiókintézmények valamelyest szerepet játszanak a magyar közösségek életében, a többi fiókról – mondjuk a kairói, moszkvai vagy New York-i intézményről – ez nem mondható el.
Szintén dilemmáink voltak a határon átnyúló együttműködési programokkal kapcsolatban, mert ezeket az uniós programokat nem lehet a szó hagyományos értelmében vett nemzetpolitikai támogatásként felfogni.
Végül úgy döntöttünk, minden, határon túli magyarság támogatásához és nemzetpolitikához akár csak érintőlegesen kapcsolódó teljesítést bevezetünk a táblázatunkba, azzal a figyelmeztetéssel, hogy az ott szereplő összegeket nem szabad összeadni: ezeknek a pénzeknek csak egy kis része kerül de facto kifizetésre határon túli szervezetek számára.
Listánk így sem teljes
Az összegyűjtött adatokból azonban jól látszik, hogy bár a legfontosabb forrás a Bethlen Gábor Alap, számos más, kisebb pénzalapból folyósítanak támogatást határon túli szervezetek számára.
Az Emberi Erőforrások Minisztériumának vannak határon túli szervezetek számára elkülönített keretei, ezen kívül ott van még a Nemzeti Kulturális Alap. A Miniszterelnökségnél is vannak nemzetpolitikai célú előirányzatok, a Kárpát Régió Üzleti Hálózat a Nemzetgazdasági Minisztérium keretein belül működik, de például a Magyar Tudományos Akadémiának is van erdélyi fiókszervezete.
Az Országgyűlés költségvetéséből működő Magyar Nemzeti Közösségek Európai Érdekképviseletéért Alapítvány szintén folyósít támogatásokat határon túli szervezeteknek, a Nemzetstratégiai Kutatóintézetnek is van támogatási programja, és kevesen tudják, hogy a Magyar Nemzeti Bank egyik alapítványát, a Pallas Athéné Domus Concordiae-t kifejezetten a határon túli magyarság támogatására hozták létre.
Ezenkívül több állami tulajdonban levő vállalat, mint például a MOL Zrt., az MVM Magyar Villamos Művek Zrt., a Magyar Fejlesztési Bank Zrt., valamint a Szerencsejáték Zrt. is támogat határon túli projekteket, utóbbi például az erdélyi magyar sajtó egyik fontos finanszírozója.
Listánk valószínűleg nem teljes. Az önkormányzatok támogatásait nem néztük át, annak ellenére, hogy például a Tusványost szervező Pro Minoritate Alapítvány támogatói között sok magyarországi önkormányzat is megtalálható.
Kik a meghatározó szereplők?
„Szinte minden minisztériumban van egy szoba, ahol ketten-hárman nemzetpolitikával foglalkoznak” – fogalmazott a szétszórt, sok párhuzamossággal működő területről egyik forrásunk, aki szerint ez a párhuzamosság, valamint a kommunikáció hiánya az államapparátusban azt eredményezi, hogy egy határon túli szervezet elméletileg akár 6-8 helyen is kérhet pénzt ugyanarra a tevékenységre – keresztellenőrzések hiányában ez soha nem derül ki.
A Fidesz alapítói közül több meghatározó politikus is rendelkezik nemzetpolitika terén saját elképzeléssel, illetve a határon túli szervezetek körében hálózattal és kijárórendszerrel. A támogatások szétszórtsága nem utolsósorban a köztük levő feszültségnek, állandó versengésnek köszönhető.
Fontos még, hogy a nemzetpolitika Budapesten marginálisnak számít – emiatt is van az, hogy bár több játékos is érdekelt ebben a témában, a szálak nem futnak össze egy kézben.
A nemzetpolitika marginális mivolta azt is eredményezi, hogy a nemzetpolitikai mezőnyben bekövetkezett változások gyakran az általános politikai kontextusnak köszönhetőek, így ezekről a mozgásokról nem lehet a magyarországi államapparátusban levő feszültségek figyelembevétele nélkül írni.
Anyagunknak nem célja kimerítő képet nyújtani ezekről a mozgásokról, ugyanakkor a támogatási rendszert nem lehet megérteni a legfontosabb játékosok rövid és távolról sem teljes bemutatása nélkül.
Az első kapcsolatok, elképzelések a nyolcvanas évek végén, kilencvenes évek elején épültek ki, amikor Németh Zsolt, Kövér László és Orbán Viktor még szabadelvű egyetemistákként buliztak Erdélyben. Forrásaink mindhárom politikust az „idealisták” körébe sorolják – ők azok, akik többé vagy kevésbé a mai napig hisznek abban, hogy a határon túli magyarságnak a szülőföldjén kell boldogulnia, és hogy az anyaországnak ezeket a közösségeket kötelessége támogatni.
Velük szemben ott vannak a „gyarmatosítók”: ők a határon túli magyarságban elsősorban a magyarországi munkaerőpiac utánpótlását látják. A terület ismerői Lázár Jánost és Matolcsy Györgyöt sorolják ide, azonban hangsúlyozzák, hogy utóbbiak számára ez a téma nem különösen fontos, illetve hogy sem az „idealisták”, sem pedig a „pragmatikusok” nem alkotnak közös frontot.
Németh és a telefonkönyve
2010-től, a második Orbán-kormány elején Németh Zsolt volt a nemzetpolitika egyik meghatározó figurája. Németh Zsolt felfogásában Budapestnek tekintettel kell lennie arra, hogy a határon túli közösségek minden országban más-más élethelyzetben találhatók, más problémákkal szembesülnek. Éppen ezért szerinte ezek a közösségek nagyfokú önállóságot kell élvezzenek, és azt vallja, hogy a határon túli elitek véleményét a döntések meghozatala előtt figyelembe kell venni.
A „telefonkönyvét”, kiváló határon túli kapcsolatrendszerét öröklő egykori személyes titkárát, Répás Zsuzsannát nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkárrá, illetve 2011-től a Bethlen Gábor Alap Bizottságának a tagjává nevezték ki. És bár kezdetben Répást sokan Németh Zsolt bábjának gondolták, kormányzati szerepvállalása során „önjáróvá vált”, számos konfliktust vállalt be, sokak szerint ez is lett a veszte.
A magyar kormány „keleti nyitása” a meggyőződéses atlantista Németh háttérbe szorulását hozta. Pozíciójának nem tett jót az sem, hogy a végsőkig támogatta azt az Erdélyi Magyar Néppártot, mely Fidesz-projektként indult, de időközben kiderült, Erdélyben nem képes annyira megerősödni, hogy politikai tényezővé váljon.
Németh Zsolt a harmadik Orbán-kormányban nem kapott funkciót, jelenleg az Országgyűlés külügyi bizottságának elnöke. Befolyása ma már minimális, „a túlélésért küzd”, jellemezte helyzetét egy régi ismerőse.
Németh után a Kövér-vonal erősödött meg
Németh után régi riválisának, Kövér Lászlónak nőtt meg valamelyest a befolyása. Kövérről azt tartják, hogy nem támogatja azt, hogy a határon túl élő magyarok önállóan politizáljanak, vagy egy második, többségi nemzethez fűződő identitást is kialakítsanak. Ehelyett a „magyar világ” kiterjesztésében, egy egységes, a magyar államigazgatásba integrált, Budapestről irányított magyar nemzetben gondolkodik.
Kritikusai szerint legnagyobb hibája, hogy elveit közvetlenül lefordítja cselekvésre – ez pedig sokszor katasztrofális eredményekhez vezet a bonyolult, sokféle érdek által szabdalt határon túli közösségekben.
2014 nyarán, a harmadik Orbán-kormány felállása után a nemzetpolitika a Lázár János által vezetett Miniszterelnökséghez, illetve a Kövér emberének tartott Potápi Árpádhoz került, akit a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkárának neveztek ki.
Bár egy forrásunk szerint „mindenhol van hálózata”, és még mindig nagy befolyása van a nemzetpolitikára, vigyáztak arra, hogy Kövér Lászlót házelnökként valamelyest elszigeteljék. Politikai téren a Kárpát-Medencei Képviselők Fóruma (KMKF), ezen kívül az Országgyűlés Külügyi Igazgatósága (itt legalább annyi info van, mint a kormánynál, jegyzi meg egy forrásunk), valamint a Magyar Nemzeti Közösségek Európai Érdekképviseletéért Alapítvány az ő asztala, ezt az alapítványi keretet valamint a saját házelnöki keretét használja a saját hálózata erősítésére. (A Németh-Kövér versengésről, illetve a harmadik Orbán-kormányon belüli átrendeződésről egy háttér itt).
Semjén nagyrészt csak reprezentál
Gyakori vendég határon túl Semjén Zsolt, aki miniszterelnök-helyettesként a nemzetpolitikát irányítja, és akinek alárendeltje Potápi Árpád nemzetpolitikáért felelős államtitkár. Semjénnek azonban sem saját apparátusa, sem pedig saját határon túli hálózata nincsen, így az ő szerepe nagyrészt kimerül a reprezentációban. Egyfajta mediátorként ő közvetíti a magyar kormány akaratát a határon túl (például nagy szerepe volt az RMDSZ és a Fidesz közeledésében), azonban a napi, szakmai munka Potápi kezében összpontosul.
A fontos szereplők között említeni kell még Lázár Jánost, aki azonban a Miniszterelnökséget vezető miniszterként nem érdeklődik különösebben a nemzetpolitika iránt: forrásaink szerint bár Grezsa István kormánybiztos révén „ellenőrzi a területet”, eddig nem mutatta jelét annak, hogy valamilyen saját elképzelést szeretne érvényesíteni ezzel kapcsolatban.
A háttérbeszélgetésekben gyakran felbukkant még Gál András Levente neve – ő nem tagja a harmadik Orbán-kormánynak, azonban a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium egykori közigazgatási államtitkáraként, illetve a Bethlen Gábor Alap bizottsági tagjaként egy sor olyan ember juttatott pozícióba, akik révén még mindig „benn tartja a csápjait” a rendszerben.
Mit gondol a nemzetpolitikáról Orbán?
A sok kisebb-nagyobb játékos közt Orbán Viktor a kulcsfigura. Senki nem tudja, a miniszterelnök mit gondol a nemzetpolitikáról, azonban forrásaink egybehangzóan azt állítják, hogy ez a terület nem áll az érdeklődésének a középpontjában.
Az észrevehető, hogy korábbi idealizmusa után Orbán egyre pragmatikusabb a határon túli közösségekkel kapcsolatos kérdésekben, csak azokkal az ügyekkel foglalkozik, melyekről azt reméli, hogy politikai eredményekre – tehát szavazatokra – váltható.
Sipos Zoltán
A sorozat második része a Bethlen Gábor Alapról szól majd, és hétfőn jelenik meg.
A cikk elkészítéséhez a Független Médiaközpont nyújtott támogatást „Az újságírás újraindítása – oknyomozó újságírás támogatása és inkubációs szolgáltatások a digitális médiában” című projekt keretében, amelyet a Nyílt Társadalom Intézet Alapítvány finanszíroz. A cikk tartalma a szerző kizárólagos felelőssége, az nem tükrözi a támogatók nézeteit.
