Minél virálisabb a tartalom, annál profitábilisabb. Az álhírek terjesztésének üzleti modellje a tömegfogyasztásra épül.

Az elmúlt három hónapban mindannyian belefutottunk legalább egy téves információba. Az álhírek skálája a teljesen abszurd, ezért már szórakoztató „információktól” azokig terjed, amelyekről esetleg azt gyanítjuk, „mégis lehet bennük valami”.

Az álhíreket terjesztő online kiadványok mintha együtt növekedtek volna a koronavírus okozta világjárvánnyal. Sok álhíroldalnak nincs ismert tulajdonosa, szerkesztősége vagy kezelőcsapata, amely vállalná a felelősséget a publikált tartalomért. Egyesek szakmaiatlanságát elárulja a nyelvtanilag helytelen szöveg, az amatőr grafika, a kétes tartalom és a nehézkes eligazodás a honlapon.

Egy átlátható, számonkérhető és demokratikus erdélyi magyar közösségért

Miért léteznek ilyen honlapok? Ki tartja őket életben?

Önkéntes munkával tartják fenn őket? Szponzorálja őket valaki? A tulajdonosuk rájött, hogyan teheti őket jövedelmezővé? Egyeseket tisztán ideológiai okokból működtetnek, szándékos félretájékoztatás forrásaiként. Sok esetben azonban bevételt akarnak és tudnak termelni velük.

Az álhírek jövedelmező üzletté képesek válni Közép- és Kelet-Európában, mutat rá egy, a budapesti Közép-Európai Egyetemen 2020 májusában közölt tanulmány. A kelet-európai álhíroldalak fenntartására több üzleti modell is létezik, nyilatkozta a Független Újságírásért Központnak a tanulmányt készítő kutatóközpont igazgatója, Marius Dragomir. A hirdetések jelentik a bevétel fő forrását, de számítanak az olvasói adományok, adózási könnyítések, megpályázható állami alapok, vagy árueladásból származó bevételek. „Az egyetlen ember működtette, kis honlapok profitábilis üzletek, mert nincsenek nagy költségeik, ezért jelentős lehet a profit”, állítja Dragomir.

Az internet szerepe az álhírek terjesztésében és finanszírozásában

Az online hirdetések piacát a közösségi hálók, mint a Facebook, Instangram, Twitter és a keresőmotorok uralják, mint amilyen a Google. Éppen ezért kulcsszerepet játszanak úgy az álhírek terjesztésében, mint a finanszírozásában.

Ezeket a platformokat úgy építik fel, hogy a virális tartalomnak még nagyobb láthatóságot biztosítsanak. Az esetek többségben a hamis információkkal és a valóság bizarr értelmezéseivel teletömött, gyenge tartalom úgy fut szét ezeken a hálózatokon, mint a tűz, mert az emberek akkor is izgalmasnak találják, ha nem hiszik el teljesen. Amikor bíráljuk, akkor is megosztjuk a cikket vagy a rámutató linket.

Minél többször osztják meg az olvasók, annál jobban népszerűsítik maguk a közösségi hálók is az alapján az egyszerű logika alapján, hogy ha az emberek érdekesnek találnak egy cikket, akkor valószínűleg a barátaik számára is az lesz. A közösségi hálók arra ösztönöznek, hogy minél több online tartalommal lépjünk interakcióba minél gyakrabban, mert annál többször tudják megjeleníteni az adott cikkhez kapcsolt reklámot. Minél többször tekintenek meg egy reklámot vagy kattintanak rá, annál többet jövedelmez a felületnek, ahol megjelenik.

Azaz minél „virálisabb” a tartalom, annál profitábilisabb. A reklámokat legtöbbször a közösségi platformok helyezik el az adott honlapon, és hozzájuk folyik be a hirdetési pénz, amelynek csak egy részét utalják tovább a cikk szerzőjének, kiadójának.

A Recorder megmutatta, hogyan közvetít a Google a hirdető cégek és az álhíroldalak között úgy, hogy a kattintások az utóbbiaknak pár száz vagy akár több tízezer eurót hozzanak. Olyan országban, mint Románia, ahol a minimálbér nem éri a havi 300 eurót, akár száz euró is jól jön. De a száz eurót sem könnyű megkeresni: ahhoz legalább százezer ember kell, hogy bekattintson egy cikkre. Azaz az online kiadványok üzleti modellje a tömegfogyasztásra épül.

A hazai álhíroldalak hasonlóan működnek, mint a világ más részein

„Közös tendencia Kelet-Európában és a világ többi részén, hogy ezeket az oldalakat hálózatba szervezve egyetlen ember vagy cég működteti, így nagyobb közönséghez jutnak el; vagy hogy egy mainstream kiadvány nevéhez nagyon hasonló címen futnak, hogy félrevezessék az olvasókat, vagy magukhoz tereljék a nagy kiadványok olvasóit. Ha a Google visszafogja ezeknek az oldalaknak a hozzáférését a hirdetési pénzekhez, akkor a Facebookot használják horgonyoldalként.

Vannak azonban nagy különbségek is. Indiában vagy Brazíliában az üzenetküldő alkalmazásokon terjednek leghatékonyabban az álhírek. A WhatsAppon a legnehezebb, ha nem egyesen lehetetlen visszakövetni, ki hozta létre és kezdte terjeszteni az ilyen jellegű tartalmat. Délkelet-Ázsiában az álhíroldalak elképesztő mennyisége és különböző helyen történt bejegyzése teszi őket követhetetlenné”, nyilatkozta Marius Dragomir.

Ahogy a Facebook, úgy a Google is tesz erőfeszítést az álhírek terjedésének ellenőrzésére. A Facebook például az Egészségügyi Világszervezet tájékoztató oldalát népszerűsíti a világjárvány alatt, és elkezdte megjelölni a potenciálisan hamis tartalmakat azzal, hogy alternatív forrásokat kínál az adott hírre.

A Google tudatosító kampányt indított arról, hogy a felhasználók milyen higiéniai eljárásokkal védhetik meg magukat a vírustól. A „jó” tartalmak népszerűsítése ellensúlyozhatja az álhírek hatását, de a hamis tartalmak virális terjedésének problémájára jelen pillanatban sincs megoldás.

Egy átlátható, számonkérhető és demokratikus erdélyi magyar közösségért