A szilágysági Seres Dénes már négy éve is rangidősnek számított az RMDSZ honatyáinak és honanyáinak sorában. Akkor vonult vissza 30 évnyi paragrafusbűvölés után a háromszéki Márton Árpád, illetve húsz év után a szatmári Erdei Dolóczki István. De Seres Dénes maradt, és idén ismét vállalja a nemes feladatot, hogy a Szilágy megyei magyarokat képviselje – decembertől már a kilencedik mandátumában.
Csakhogy míg Márton Árpád nyakig benne volt minden fontos parlamenti vitában, és a nem mindig népszerű álláspontját a román sajtóban is el tudta mondani, Erdei Dolóczki pedig megbízhatóan szállította az infókat a költségvetésről és az adózásról, addig Seres a nyilvánosságban nem sok vizet zavar. Bár az elmúlt négy évben sok törvénymódosításban benne volt a keze legalább egy aláírás erejéig, még az RMDSZ pártlapja, a Maszol.ro is csak két parlamenti megmozdulását tartotta hírértékűnek. Tavaly októberben jelezte, hogy az USR baltával szabná át a területi közigazgatást, ezért le is szavazták a javaslatot, illetve számon kérte a kormányon, miért nem fizette ki az elkészült, de mindeddig legértelmetlenebb autópályaszakaszhoz kisajátított földek ellenértékét.
Ezzel együtt úgy tűnik, a kies Szilágy megyében elképzelhetetlen az etnikai politizálás a 71 éves jogász nélkül: Seres 27 éve elnöke az RMDSZ Szilágy megyei szervezetének. Az elmúlt négy évben otthon felavatott pár óvodát és egy focipályát.
Seres Dénes tanítóként kezdte a karrierjét, de két év után, 1977-ben átlépett a közigazgatásba. Szülőfaluja, a Zilah közeli Magyarkecel néptanácsának titkára volt 1980-ig. Akkor végezte el a jogot Kolozsváron, és a Szilágy megyei tanács jogászaként dolgozott 1992-ig. Azóta a bukaresti parlament a munkahelye.
A szenátus közigazgatási bizottságának alelnöke, majd elnöke volt. Később, már képviselőként is az alsóház hasonló szakbizottságának volt a titkára. 2008 óta a házbizottság RMDSZ-es tagja.
A szilágysági anyaföld
A Seres házaspár az elmúlt ciklusban nem gyarapította a magyarkeceli családi fészek körüli területeket. ’92-ben és 2010-ben örökölt összesen 8,5 hektár termőföldet és 1,3 hektárnyi erdőt. 1999-ben vásárolt öt ár belteleket, 2010-ben örökölt ugyanennyit és egy családi házat. 2013-ban szintén öt árnyi telket vettek egy Szatmár megyei faluban.
Hogy az örökölt anyaföldhöz ragaszkodik Seres, az érthető. Ami nem volt világos, hogy miért olyan fontos az a 45 árnyi zilahi mezőgazdasági terület, amelynek kétharmada egyébként Csóka Tibor és Lakatos Sándor tulajdona. Mindketten a helyi RMDSZ erős emberei. Merthogy Seres Dénes vagyonbevallása szerint se ebből, se az örökölt területekből nem származik semmilyen bevétele.
Úgyhogy megkérdeztük, mi volt a szándéka a zilahi telekkel. Merthogy művelni kicsi, lakni nagy, legfeljebb a szilágysági trió bromance kertészkedésére tűnik alkalmasnak. Seres képviselő elmondta, két társával azt remélték 16 éve, hogy beltelekké válik a terület, és esetleg oda építkezik majd a három család. A megyeszékhely viszont nem terjeszkedett odáig, és Seres szerint valószínűleg el fogják adni a telket.
Rákérdeztünk arra is, hogy nem tüntette fel vagy nem is igényelt területalapú támogatást az APIA-tól a több hektárnyi termőföldjére. A földet nem ő, hanem az öccse műveli, akiről nem tudja, hogy igényelt-e a támogatást, mondta a honatya.
Hol él Seres Dénes?
Seresék még 2006-ban vettek egy közepes méretű, 87 négyzetméteres lakást Zilahon. A Magyarkecelen 2010-ben örökölt családi ház 264 négyzetméteres.
Seresnek két lánya és két unokája van. Nem kizárt, hogy az utóbbi évek lakásvásárlásai hozzájuk kapcsolódnak. A 2018-ban Kolozsváron vásárolt, 71 négyzetméteres lakást ugyanis négy év, azaz egy oktatási ciklus után eladták, és Marosvásárhelyen vettek egy 78 négyzetméteres lakást. A nyári EP-választásokon kötelező PR-cikkből derült ki, hogy Seresék nagyobbik unokája Vásárhelyen jár egyetemre.
Mivel jár Seres Dénes?
A honatya az erős gépeket kedveli. Akinek van termőföldje, oda dukál egy traktor is: Seres nevén egy közel harminc éves, 1996-ban gyártott traktor van.
A személygépjárműve pedig egy 2017-ben gyártott Renault Kadjar. Ez a városi terepjáró csak 2019-ben tűnt fel a vagyonbevallásában, ahol addig csak a traktor szerepelt.
Miből él Seres Dénes?
A képviselőnek nem sokkal nőtt a vagyona négy év alatt, pedig csinos összeget keres honatyaként és nyugdíjasként is. Folyószámláin idén májusban 39 ezer lej volt, de azóta több kampány is zajlott, zajlik. (Kampányköltéséből még csak a négy évvel ezelőtti látszik: azt a 40 ezer lejt, amit 2020-ban kölcsönadott az RMDSZ-nek kampányra, azt 2021-ben rendben visszakapta.)
A képviselőnek az elmúlt naptári évben elsősorban a parlamenti munkájáért járó fizetésből volt leginkább jövedelme, 153 312 lej. Kapott továbbá 81 017 lej nyugdíjat az államtól, valamint némi kis ügyvédi extranyugdíjat, 9864 lejt. Ezek együtt bő húszezer lejes havi bevételt jelentenek.
Felesége szintén nyugdíjas, a tanügyben dolgozott, ezt évi 40 ezer lejjel honorálja az állam.
Seres Dénes több szilágysági települési és közművelődési egyesület tagja, illetve elnöke. Tagja továbbá a Communitas és az Eurotrans Alapítvány kuratóriumának, de egyik pozíció sem jár fizetéssel. Cége nincs, 23 darab Transgaz részvénye hol jövedelmez pár száz lejt, hol nem.
Mennyit tudott félretenni?
Nem sokat. A négy éve 120 ezer lejnyi államkötvénye idénre 140 ezer lejre gyarapodott, tíz éve kötött magánbiztosításának értéke 21 ezer lejről közel 39 ezer lejre nőtt.
További Képviselőfánk-falatok
Az Átlátszó Erdély, a Transtelex és az uh.ro közös sorozatában, a Képviselőfánkban eddig ismertetett politikusvagyonok:
Ahogy Kelemen Hunor spórol, úgy nem spórol más senki – az uh.ro cikke
További Képviselőfánk-falatok
Az Átlátszó Erdély, a Transtelex és az uh.ro közös sorozatában, a Képviselőfánkban eddig ismertetett politikusvagyonok:
Ahogy Kelemen Hunor spórol, úgy nem spórol más senki – az uh.ro cikke
Sokkoló! 2024-ben nincs még bankszámlája Ladányinak! De Jaguárja már van – az uh.ro cikke
Bende Sándor öt éve ült már a parlamentben, mikor meghallotta Szent Mercédesz hívó szavát – az uh.ro cikke
Szabó Ödön lottón is nyert az elmúlt négy évben, de nem ebből van a vagyona – a Transtelex cikke
Jót tett Nagy Szabolcs képviselő vagyonának a négyéves parlamenti mandátum – a Transtelex cikke
Magyar Lóránd: a képviselő, akinek papíron az elmúlt négy évben nem volt egy vasa sem – a Transtelex cikke
Százszor megbánhatta Turos Lóránd szenátor a Szatmári Friss Újság megvásárlását – a Transtelex cikke
A felhasznált képek forrása Seres Dénes hivatalos Facebook-oldala.