Az Átlátszó Erdély egyike annak a 11 európai szerkesztőségnek, amely 2021-től három évig tartó részfinanszírozásban részesül.

A magyarországi Direkt36-al és 444-el, valamint a romániai PressOne-nal együtt az Átlátszó Erdély is megnyerte a Civitates független médiaorgánumok számára kiírt pályázatát.

A nyertesek közt olyan nevek szerepelnek még, mint az online térben bárki által hozzáférhető adatok (OSINT) alapján az oknyomozást forradalmasító Bellingcat, az első olaszországi tényfeltáró központ, az IRPI, valamint a szlovéniai Pod črto.

A Civitates a Network of European Foundations égisze alatt működik, és úgynevezett „pooled funding” alap, amelybe több donor szervezet pótol bele. A támogatók listája itt megtekinthető.

A Civitatesnek ez a többfordulós kiírása nem tényfeltáró anyagok elkészítését, hanem a működést és a szervezeti struktúra megerősítését szolgálja. Az Átlátszó Erdély három év alatt összesen 66 ezer euró támogatást fog kapni.

Mire használjuk ezt a pénzt?

Ha az Átlátszó Erdély kezdetben egy egyszemélyes projekt volt, mára annyira megnőtt, hogy egy személynek közel lehetetlen átlátni az összes, napi működéssel kapcsolatos részletet. A Civitates-támogatást egy olyan tervvel nyertük el, amely az újságírói és az adminisztratív/adományszervező szerepkörök szétválasztását célozza. Így az Átlátszó Erdély szervezetként robusztusabbá válik, másrészt több idő és energia jut majd újságírásra.

„A Civitates célja létrehozni egy erős mezőnyét a független, közérdekű tevékenységgel bíró újságíró-szervezeteknek, melyek az európai demokrácia védelmében tevékenykednek, és melyek fényt derítenek a hatalommal való visszaélésekre, a társadalmi polarizáció okaira, és biztosítják, hogy mindenki hallathassa a hangját” – így a program felhívása.

A nyertesek listája:

Magyar Jeti/444.hu – Magyarország

Direct36 – Magyarország

IRPI – Investigative reporting project – Olaszország

Stichting Bellingcat – Hollandia

Fundacja Pismo - Lengyelország

OKO – Foundation centre for civic monitoring – Lengyelország

Divergente – Portugália

Átlátszó Erdély – Románia

PressOne – Románia

Pod črto – Szlovénia

Civio – Spanyolország