Könnyű helyen állt a verés, és mindennapos volt a megalázás a szovátai gyermekotthonban akkor, amikor az a férfi vezette, akiről alaposan gyanítható, hogy szexuálisan visszaélt egy rábízott kamaszlánnyal.
Tavaly nyáron a bírósági ítélettel egy időben hoztuk nyilvánosságra, hogy 2016 végéig milyen súlyos visszaélések történtek a Szent Ferenc Alapítvány két, Hargita megyei gyermekotthonában. Az akkori cikkek hatására több fiatal keresett meg minket azzal, hogy hasonló érzelmi, fizikai és szexuális bántalmazást éltek át az alapítvány szovátai gyermekotthonában, csak ezek nem kerültek bíróság elé.
Őket az alapítványt vezető Böjte Csabának az a tavalyi reakciója háborította fel, amellyel a Hargita megyében közel tíz éven át bántalmazó nevelő esetét egyedinek állította be, és hangsúlyozta, hogy minden visszaélést jelentettek a gyermekvédelmi igazgatóságnak. A minket megkereső fiatalok szerint egyik sem igaz: a szovátai otthon hét éve elbocsátott vezetője bántalmazta őket, eltűrte a bántalmazó nevelőket, és az alapítvány nem jelentette a visszaéléseket a gyermekvédelemnek. Holott az alapítvány munkatársai és vezetője bőséges információval rendelkeztek a történtekről.
Fontos, hogy az alábbi történetek alapján ne általánosítsunk. Úgy gondoljuk, hogy az alapítvány gyermekotthonainak többségében nem történnek ilyen súlyos visszaélések, és a nevelők többsége lelkiismeretesen végzi a munkáját. Még a szovátai otthonban felnőtt gyerekek is több jó emlékről számoltak be, közös programokról, kirándulásokról, amelyek általában visszaköszönnek a napi sajtóból és az otthonok Facebook-oldalain.
A szovátai abúzusok nem érvénytelenítik az ott vagy máshol jóindulattal, kedvességgel, hivatástudattal elvégzett nevelői munkát. Ennek a lenyomatát sok ember és sok kiadvány őrzi. Időnként azonban érdemes együtt látni a Szent Ferenc Alapítvány napos és árnyoldalait. A visszaélések feltárása segít megérteni az egyéni felelősség és a strukturális hiányosságok összefonódását, és megelőzni a hasonló eseteket. Például a tavalyi feltáró cikkek hatására és az alapítványnál dolgozó nevelők kifejezett kérésére azóta heti online képzésen tanulják, hogyan ismerjék fel a különböző bántalmazások jeleit a gyermekek viselkedésében.
Jelenleg úgy látjuk, hogy az alább leírt esetek négy fő ok miatt történhettek meg:
- a nagyobb gyermekotthonoknál az otthon vezetőjének szerepe meghatározó: ha eltűri az erőszakot vagy ő maga is él az erőszak bármely formájával, azzal kimondatlanul is erre bátorítja a munkatársait, hatalmi pozíciójával el tudja tussolni az eseteket, és elriasztja azokat a nevelőket és önkénteseket, akiket taszít a verbális vagy fizikai erőszak;
- a nevelők krónikus alulfizetettsége és ami ezzel jár: fluktuáció, személyzethiány, kiszolgáltatott és / vagy alkalmatlan emberek felvétele nevelői munkára;
- az alapítvány vezetője, Böjte Csaba nem mindig jelentette a nevelők visszaélését vagy a visszaélés gyanúját, holott ez kötelessége lett volna neki és a szovátai otthon munkatársainak is;
- Böjte Csaba kimondva és kimondatlanul is az elhallgatás kultúráját honosította meg: az otthonbeli jelzéseket nem vette komolyan, a nevelőket arra biztatta, hogy csak a rájuk bízott gyerekekkel foglalkozzanak, azzal ne, hogy más nevelők hogyan viszonyulnak a gyerekekhez ugyanabban az otthonban. A belső nyilvánosságban kiderült visszaélések utáni lépéseit pedig nem tisztázta az érintett otthon munkatársaival vagy az érintett gyerekek iskolájával.
Szexuális bántalmazás a szovátai otthonban
„Azt éreztem, mindenki úgy néz rám, mint egy véres rongyos rongyra, és hetekig, hónapokig, amíg iskolába jártam, mindenki lenézett. Csak lesütöttem a fejemet, és úgy mentem az úton, útfélen, mindenhol. Ami borzasztó rossz érzés volt, úgyhogy senki nem volt mellettem, egyedül voltam maradva” – mesélte az Átlátszó Erdélynek adott videóinterjúban Máthé-Bogár Mónika.
Mónika 14 és 17 éves kora között élt a Szent Ferenc Alapítvány szovátai gyermekotthonában. Elmondása szerint 15 éves korában többször szexuális kapcsolatra kényszerítette az otthon akkori vezetője.
„Itt az iskolában erről nem volt szó. Legalábbis nincs tudomásom róla. [Az otthon akkori vezetőjéről] csak ezt az egyet tudtam, hogy odatette dolgozni őket büntetésből, ha valamit nem úgy csináltak, ahogy ő mondta” – nyilatkozta Mónika iskolájának igazgatója, Vass Ferencz.
„Aztán azt hallottam már csak, hogy elbocsátották az illetőt. Tehát, hogy megvádolta Mónika ezt a nevelőt, hogy … nem hogy bántalmazta, nem így volt… hanem hogy ott összejöttek, vagy valami ilyesmi” – emlékezett vissza Mónika volt osztályfőnöke.
Nem volt hivatalos, de mindenki tudott róla, és mindenki tagadni fogja, mondta az Átlátszó Erdélynek az iskola egy volt alkalmazottja. Egész pontosan így zajlott a párbeszéd a névtelenséget kérő forrás és köztünk:
– Mit tudtak arról, hogy miért rúgták ki? Vagy miért került el onnan?
– Hát azért, mert visszaélt és erőszakolta a lányokat.
– Így általánosan, hogy a lányokat?
– Igen.
Azzal, hogy a Böjte Csaba vezette Szent Ferenc Alapítvány egyetlen alkalmazottja sem jelentette a visszaélést a hatóságoknak, egyáltalán nem tudták megakadályozni, hogy kiszivárogjon a hír a városba. Hivatalos kivizsgálás helyett az eltussolás megalázottsághoz, kirekesztettségérzéshez, illetve félinformációkhoz és pletykákhoz vezetett.
Mónika azért is fordult az Átlátszó Erdélyhez, hogy véget vessen a pletykáknak, és saját szavaival mesélje el, mi történt vele. Hogy tisztázza, amit a kamaszkorában érzett szégyen és düh miatt nem tudott teljesen felvállalni.
Az alábbi videóinterjút 2022 augusztusában rögzítettük. Azóta többször felajánlottuk Mónikának, hogy névtelenséget biztosítunk számára, ha inkább azt szeretné. Következetesen kitartott eredeti szándéka mellett, hogy névvel és arccal vállalja fel a történetét. Ahogy maga is elmondja a videóban, azért, hogy mások is merjenek beszélni az őket ért abúzusokról.
Mivel az ügyészség vádemelés nélkül zárta le a nyomozást, ebben a cikkben nem fogjuk megnevezni a férfit, akiről Mónika beszél a videóban. A felvételen is elhalkítottuk az ő és felesége nevét. Az illető férfi viszont épp eleget tett annak érdekében, hogy megalapozza a gyanút a szovátaiakban, ahogy az lejjebb kiderül.
A szovátai otthon
Mónika 14 évesen, 2014 augusztusában került a szovátai Szent József Gyermekvédelmi Központba. Addig nevelőszüleinél lakott egy Nyárád menti faluban. Őt magát is váratlanul érte, hogy nevelőanyja elvitte a szovátai gyermekotthonba. Szeptember közepén aztán onnan kezdett szakiskolába járni.
A szovátai otthon egy nagy udvaron több, különálló épületből áll. A kapuhoz legközelebb az adminisztrációs épület esik, majd következik a konyha és az ebédlő. Akik befejezték az általános iskolát, azok akkoriban hátraköltöztek, mesélték az otthon volt neveltjei és alkalmazottjai.
Az udvar közepén húzódó, hosszú épületben 9 lakrészt alakítottak ki, itt laktak a „kicsi családok”. Ezekben a családokban egy nevelő vagy nevelő házaspár gondoskodott családonként 8-11 gyermekről. A lányok és a fiúk külön családokban éltek. Tíz éve akár kétéves gyerekeket is befogadtak, most már csak 7 éven felülieket fogadnak.
Akik elkezdték a közép- vagy szakiskolát, azok az udvar hátsó épületébe költöztek. Itt 4-5 ágyas szobákban laktak külön a lányok és a fiúk, és itt voltak a vendégszobák is. Akkoriban a 30-32 kamaszt egyetlen házaspár felügyelte, ők is itt laktak saját gyermekeikkel együtt. A feleség Déván nevelkedett ugyancsak a Szent Ferenc Alapítvány otthonában, a férj állatokat nevelt a saját istállójában és az otthonban is, illetve egy idő után Böjte Csaba őt bízta meg az egész gyermekotthon vezetésével.
A kamaszok elkülönítésének egyfajta kollégium jelleg kialakítása volt a célja, és hogy szokják az önállóbb életet, mondta az Átlátszó Erdélynek Bojoievschi Éva, aki pár évvel korábban, frissen végzett pszichopedagógusként került az otthonba, hogy segítse a tanulási nehézségekkel küzdő gyermekeket. A ház vezetőjének kérésére azzal is megbízta Böjte Csaba, hogy tegye gördülékenyebbé a kommunikációt a nevelők és a ház vezetője között, mondta az Átlátszó Erdélynek. Később ő vállalta fel a gyermekek legális elhelyezésével járó rengeteg papírmunkát. 2016 tavaszán pedig, miután kitört – majd némileg elült – a botrány, ő vette át a ház vezetését. Az otthonból 2017 őszén távozott, a koordinátori tisztségből 2018-ban.
Mónika története
Mónikát az otthonban a ház akkori vezetőjének a felesége fogadta. Házimunkával járó feladatokat adott Mónikának, és gyakran kiröhögte, kigúnyolta, amiért a frissen odakerült lány még nem tudta, hogy hol van a konyha vagy a mosoda, ahova épp küldte, mesélte Mónika. Vele akkor az a pár tinédzser állt szóba, aki a nyári vakációban is az otthonban lakott.
Mónika 2015 nyarán kezdte érzékelni, hogy a ház vezetője másként viszonyul hozzá. „Kezdett elég furcsán beszélni velem, mindig ilyen félreérthetően, meg többször is, hogy ha például lehajoltam valamiért, akkor mindig odajött hozzám, és értette hozzám a nemi szervét, vagy mikor öltöztem át, ő mindig pont akkor jött be a szobába vagy a fürdőszobába” – mesélte.
Akkoriban ezt Mónika igyekezett azzal letudni, hogy mindegyikükkel így viselkedett. A lányokat fogdosta, időnként tépkedte a melltartójuk pántját, de csak akkor, ha legfeljebb csak a kamaszok voltak jelen, idézte fel Mónika. Nekünk két, névtelenséget kérő volt nevelő is megerősítette, hogy az otthon vezetője fogdosta a lányokat.
Legalább tíz lánynál próbálkozott, erősítette meg egy névtelenséget kérő, Mónikánál valamivel idősebb lány. Nála például egy-két hónapig próbálkozott a férfi, de határozottan visszautasította. Megalázó szexuális megjegyzéssel válaszolt, amikor a lányok haza akartak menni hétvégére: „Mindig az volt az első beszólása is, hogy miért akarsz hazamenni, azért, hogy terhes legyél, meg hogy hozzál egy bitangot?” – emlékezett vissza ez a forrásunk. „Mikor kifogyott az írószere egy csajnak […], s kért egy írószert, nem a kezébe adta, hanem így a mellei közt becsúsztatta neki” – illusztrálta a forrásunk, hogy időnként mennyire hétköznapi formát öltött az abúzus.
Ezeket nem merték elmondani a feleségének vagy más nevelőnek. A házaspár mindkét tagjától féltek: a férjtől a vezetői pozíciója és szidalmai miatt, a feleségtől pedig azért, mert még durvábban alázta őket, mint a férje, és időnként megpofozta a lányokat, vagy húzta a hajukat.
Néhány részlet a nekünk adott interjú után több hónappal jutott Mónika eszébe. Most azt sejti, két dolog miatt tűnhetett ő fel a ház vezetőjének. Egyrészt ő volt az egyetlen lány, aki járt ki vele és pár nagyobb fiúval a mezőre vagy hátra az állatokhoz dolgozni, mert ezt a munkát megszerette még otthon. Másrészt a ház vezetője lett a keresztapja 2015 májusában. Előtte „örökké csúfságolt és megszégyenített”, mesélte Mónika, illetve néha ordítozott vele és szobafogságra küldte.
Azon a nyáron Mónika kimehetett egy ausztriai házaspárhoz nyaralni az alapítványnál nevelkedő más fiatalokkal együtt. Úgy értette, hogy jutalomként azért, mert sokat dolgozott. Azt viszont máig nem érti, miért címkézte őt már akkor a szalontai ház vezetője, aki elkísérte őket, és miért nézte le őt annyira az Ausztriában élő, magyarul beszélő házaspár, hogy még matracot sem kapott, ahova lefeküdjön.
A rossz élményként megmaradt nyaralás végét a ház vezetője azzal tetézte, hogy nem ment ki Mónika elé az állomásra, hogy elvigye Szovátára, miután Mónika egyedül vonatozott Váradról Vásárhelyig. Kiröhögte, mikor Mónika elmondta, hogy zaklatták a vásárhelyi állomáson. Este érte küldte egy vásárhelyi ismerősét, ő maga pedig csak késő éjszaka ment Mónika után, hogy visszavigye az otthonba.
A megalázás miatt Mónika nagyon haragudott, mesélte. Úgy gondolta, hogy a ház vezetője azért kezdett aztán édességet venni, fagyit hozni neki, hogy így engesztelje ki. Kérdezgette, beszéltette Mónikát az ebédlőben, miközben mások, még a kicsik és a felnőttek számára is megtiltotta, hogy beszélgessenek az étkezések alatt.
Egy incselkedőnek szánt ebédlői jelenet után Mónika azt látta, hogy az egyik kicsi család nevelője nagyon elgondolkodik. Aztán ez a nevelő kezdett szépen beszélni vele, hívta kirándulni a gyerekekkel, akikre ő vigyázott, mesélte Mónika. Ősszel ez a nevelő egy másikkal együtt odament hozzá megkérdezni, hogy mi van, de nem bízott bennük, nem mondott nekik semmit, még a megalázó ausztriai kirándulásáról sem, mondta Mónika. Úgy vélte, azért érdeklődnek, mert ő akkor haragudott mindenkire, és mindenkivel veszekedett.
2015 decemberének egyik estéjén Mónika egyik osztálytársa kihívta őt cigarettázni, ami tilos volt, büntetés járt érte. Igyekezett csendben visszaosonni a szobájába, de a sötét nappaliban tartózkodó házvezető észrevette, megszidta, és megfenyegette, hogy visszaviszi a gyermekvédelemhez, amiről Mónika addig csak rémhíreket hallott.
Mónika visszaindult a szobájába, de nem ért még el az ajtóig, amikor a ház vezetője visszahívta. Mónika szerint a férfi gyakran fenyítette így a fiúkat, hogy elengedte, majd visszahívta és megverte őket.
„És én azt hittem, hogy azért hív vissza, hogy ott agyonüssön. És így remegve mentem vissza, és ott feküdt az ágyon, és mondta, hogy térdeljek le” – mesélte Mónika. Elmondta, a férfi ekkor arra kényszerítette, hogy őt szexuálisan kényeztesse, miközben természetesként állította be, hogy egy 30-as férfi visszaél egy 15 éves lánnyal, akinek ráadásul ő a hivatalos nevelője. Ekkor zsarolta meg először, hogy ne beszéljen erről senkinek. Mi több, ha lefekszik vele, akkor nem viszi vissza az állami gyermekvédelemhez.
Mivel Mónikának azt mondta, ő a hivatalos gyámja, és bármikor rendelkezhet a sorsával, illetve Mónika addigra már látta agresszíven is viselkedni a férfit, nem szólt senkinek. Következett a téli vakáció, amikor Mónikán kívül csak páran maradtak az otthonban. Napközben kerülte a férfit, igyekezett nem a szobájában tartózkodni, hanem az udvaron vagy a konyhán dolgozni. A későbbi napokról így számolt be Mónika:
„De este így is, úgy is muszáj volt bemenjek. Bejött ő is, halkan becsukta az ajtót, és egyszer én csak láttam, hogy kezd vetkőzni ott nekem, és ő is odajött, leültetett az ágyra, kezdett vetkőztetni. Én egyszerűen nem tudtam, össze voltam zavarodva, nem tudtam, hogy most akkor mit akar tőlem, vagy miért csinálja ezeket, és lefeküdt az ágyra, és azt mondta nekem, hogy én… hogy én kényeztessem őt, és orálisan elégítsem ki.
Én nem volt mit csináljak, én csináltam azt, amit mondott, mert féltem tőle, tudtam, hogy mire képes. És utána megtörtént az aktus. Én ott ültem az ágyon, ő fogta magát, kirohant az ajtón, bevágta az ajtót maga után. Én egyszerűen nem tudtam, hogy mit csináljak. Ott ültem meztelenül, cserbenhagyva, meggyalázva, így betakaróztam, és csak sírni kezdtem. Egyszerűen utáltam magam, szégyelltem magam, szégyelltem a testemet.
Egy… egy rongydarabnak éreztem magam, egyszerűen nem volt utána többet már önértékelésem, nem volt már becsületem, mert tudtam, hogyha ez kiderül, akkor bajok lesznek. […] Nem tudtam tükörbe nézni, szégyelltem magam, állandóan csak sírógörcsök kaptak el. És hát ezután minden áldott este bejött a szobámba, mert nem mondtam, gondolom azért, mert nem mondtam senkinek semmit, mert egyszerűen nem tehettem.
Utána körbevitt minden vendégszobába. Mindig hozta a kulcsot, halkan becsukta az ajtót, és bezárta, hogy ne tudjak kimenni. Minden alkalommal egyszerűen minden undorító dologra reavett, amire csak rá tudott venni. És hát már látta ő is rajtam, hogy én már nem bírom, egyszerűen már nem bírom. Mert nappal eltelt, mert jó volt, lent a konyhán a szakácsnő is rendes volt velem, szépen beszélt, és elvoltam, de már mikor közeledett az este 6-7 óra, már reszkettem, már minden bajom volt.”
Mónika szerint a férfi is észrevette, hogy mennyire emészti magát, ezért napközben is kezdett szépen viselkedni vele, még ha másokkal gorombán is beszélt. Még a feleségére is rászólt, ha a nő „csúful beszélt” Mónikával, vagy „meg akarta tépni”. Az addig nem tapasztalt kedvesség és figyelem miatt Mónika kezdett érzelmileg kötődni a férfihoz, ahogy ezt később elmesélte. Egyszer próbált meg ellenállni, akkor két napig a férfi ismét gorombán beszélt vele, dolgoztatta és éreztette, hogy ha Mónika nem utasítja el, akkor ő ismét kedves lesz hozzá.
A téli vakáció vége felé az egyik lány hamarabb visszatért az otthon kamaszok lakta részébe, mint a többiek. Mónika megegyezett vele, hogy ha legközelebb hallja a nevelőjüket közeledni a szobájához, ír ennek a lánynak, hogy jöjjön át, és kapja rajta őket, hátha akkor a férfi abbahagyja. Az eleje úgy történt, ahogy Mónika eltervezte: a lány benyitott és meglátta őket. A férfi kiküldte, de utána nem úgy alakultak a dolgok, ahogy Mónika szerette volna. A nevelője továbbra is kihasználta őt, a másik lánnyal pedig „nagyon csúful beszélt, és a feleségét is uszította rá”. Ami azt jelentette, hogy a felesége is kiabált a lánnyal, gúnyolódott vele, megcibálta.
Mivel a nevelőjük Mónikával teljesen másképp bánt, a szemtanúnak behívott lány megharagudott Mónikára, és elmondta az otthonban, hogy mit látott. Mónika szerint fokozatosan derült ki a visszaélés: előbb a kamaszok tudták meg, majd egy-két hét múlva a kicsi családok nevelői, akik az elülső épületben laktak. Nekünk két, névtelenséget kérő társa is azt mondta, hogy ekkor magától Mónikától tudta meg, hogy közös nevelőjük szexuális kapcsolatra lépett vele.
A visszaélések folytatódtak, amíg még csak a hátsó ház lakói tudtak róla. Mónika felidézte, hogy amikor már mindenki visszatért az otthonba, és hétvégén este filmet néztek, utána a közös esti ima alatt nevelője jelentőségteljesen szorította meg a kezét. Ő hiába igyekezett a szobatársaival bemenni a szobájába, a férfi mindig visszahívta, és valamelyik vendégszobába terelte. A többieknek pedig tilos volt elhagyniuk a szobájukat.
Szerettünk volna beszélni a tanúval és a ház volt vezetőjével, hogy tőlük is megtudjuk, mire és hogyan emlékeznek. A lány egyetlen megkeresésünkre sem válaszolt. A férfit kétszer felkerestük az otthonában, mindkétszer azzal küldött el, hogy nem akar mondani semmit. Ha bármelyikük később nyilatkozni szeretne, nagyon szívesen teret adunk a mondandójuknak.
Mindenki másképp emlékszik a részletekre
Megkerestünk több volt és jelenlegi nevelőt, illetve olyanokat, akik Mónikával együtt nevelkedtek akkor az otthonban. Így több változatban ismertük meg a visszaélések kiderülése után történteket. Igyekszünk jelezni az eltéréseket ott, ahol hivatalos dokumentumok vagy egybehangzó állítások hiánya miatt nem tudtuk megállapítani, melyik változat áll közelebb a valósághoz.
Releváns hatósági dokumentumok akkor keletkeztek volna, ha a ház vezetőjének főnöke, Böjte Csaba, vagy valamelyik szovátai munkatársa azonnal értesítette volna a hatóságokat a szexuális visszaélés gyanújáról. Erre a 2004-es gyermekvédelmi törvény 89. cikkelye kötelez mindenkit, aki szakmájának jellege miatt kapcsolatba kerül az érintett gyermekkel. A már 2004-től érvényes cikkely a gyanút említi, azaz akkor is értesíteni kell a gyermekvédelmi hatóságokat, ha az illető gyermekkel dolgozó felnőtt nem tud megbizonyosodni, hogy a visszaélés megtörtént-e vagy sem.
Ez azonban Mónika esetében nem történt meg, bár Böjte Csaba még tavaly is úgy beszélt vele, mintha ő, az alapítvány vezetője tett volna feljelentést. Holott Mónika tudta jól, hogy ez nem igaz.
Ő úgy emlékszik, hogy először egy pszichológus hallgatta meg őt, majd a nevelőjét, és azután szóltak Böjte Csabának. Mónika elmondása szerint mielőtt bement volna a pszichológushoz, a ház vezetője félrevonta őt a mosodába, és a lelkére kötötte, hogy tagadja le, hogy történt köztük szexuális kapcsolat. Mónika szerint a férfi tisztában volt a kapcsolat esetleges büntetőjogi következményeivel. Mónika igyekezett tagadni a pszichológus előtt, de a pszichológus hamar rájött, hogy hazudik.
„Kérdezgetett, én meg ideges voltam, és egyszerűen nem tudtam, mit mondjak, hogy nekem azt mondta [a házvezető], hogy én tagadjak le mindent. És egyszerűen már annyira a kérdéseivel úgy sarokba szorított, hogy már nem volt amit tenni” – mondta Mónika. Úgy véli, ez a pszichológus egyértelműen megbizonyosodott a szexuális visszaélés megtörténtéről.
Ezt a pszichológust Mónika később és tőlünk függetlenül Kolozsvári Tibor személyében azonosította, aki akkor a Szent Ferenc Alapítvány tusnádfürdői gyermekotthonát vezette. Kolozsvári Tiborral mi tavaly beszélgettünk a Hargita megyei visszaélések kapcsán, mert a kiskorúak ellen elkövetett szexuális visszaélésekért alapfokon elítélt K. Sz. öt évig a Kolozsvári vezette otthonban dolgozott. Kolozsvári akkor nekünk elmondta, hogy ugyan pszichológusi végzettsége van, de soha nem praktizált ezen a területen.
Mónika tavaly ősszel emailben kereste meg Kolozsvárit, hogy ossza meg vele, pontosan mire emlékszik abból, amikor 2016 elején meghallgatta őt és a nevelőjét, a szovátai otthon akkori vezetőjét. Minden információ felelős kezelője az alapítvány vezetősége, hárította el a megkeresést Kolozsvári a válaszában, amelyet Mónika mutatott meg nekünk. Azt viszont megígérte, hogy tanúskodni fog, ha egy további vizsgálat ezt kéri. Mi is meg szerettük volna kérdezni Kolozsvárit az akkori belső vizsgálatról, de telefonos megkeresésünkre nem válaszolt.
Mónika úgy emlékszik, Kolozsvári meghallgatta az otthon vezetőjét is, aztán hívták Böjte Csabát. Az otthon pszichopedagógusa, Bojoievschi Éva íratott vele egy nyilatkozatot, amit aztán lediktált neki románul. Mónika ebben a nyilatkozatában tagadta a szexuális visszaélések megtörténtét. Emlékei szerint pár nap múlva Bojoievschi Éva elvitte a helyi nőgyógyászhoz azzal, hogy ez egy fontos vizsgálat, és ott kiderült, hogy már nem szűz. „De utána nem történt semmi. Se a gyermekvédelmet nem hívták ki, se a rendőrséget, semmit” – mondta Mónika.
Két-három hét múlva a házvezető és családja kiköltözött az otthonból, Mónikát azonban nem hagyta békén. Üzeneteket írt neki, az utcán pedig autóból követte, ha Mónika lekéste az iskolatársait, és egyedül ment az iskolába. Egészen az iskola kapujáig követte, mesélte Mónika. Ezért igyekezett a többiekkel menni, ha pedig nem sikerült, akkor időnként szólt egy idősebb fiúnak, aki sikertelenül próbált udvarolni neki, hogy kísérje el az iskoláig. Az akkori udvarló maga is megerősítette, hogy látta, amint az otthon volt vezetője autóból követi Mónikát.
A pszichopedagógus változata
Bojoievschi Éva teljesen másként emlékszik a részletekre: „Amikor kiderült az eset, éppen utaztam, és az egyik munkatársam felhívott telefonon, hogy Te hallottad, hogy mit beszélnek? Mondom: nem. És akkor kezdte mondani. Mondom: Menj el na. Hazamegyünk, és akkor megbeszéljük. […] és hát mi is reszkettünk, mert hoppá, most mit csinálunk, vagy hogy lesz. És akkor így összeültünk egy páran, hogy akkor mi legyen. Ha a lány odajön hozzánk, vagy odajön egy nevelőhöz és elpanaszolja, az más, de hogy így vidáman elmeséli [a szobatársainak], hogy ez volt, az volt, meg amaz volt. […] Most nem tudtuk, hogy ez menőség akar lenni, vagy tényleg valami történt. Mondtam a nevelőknek, nem baj, akármi van, de én ezt Csaba testvérnek elmondom, mert a házvezető nem tud lépni, mert pont a házvezetőt érinti.”
Bojoievschi Évával kétszer is beszéltünk, ugyanis tavaly nyár óta annyi részlet derült ki több változatban, hogy nem tudtunk mindenre rákérdezni egyetlen alkalommal. Ő úgy emlékszik, Böjte Csaba megígérte és el is jött akkor Szovátára. De még előtte a tudtával és engedélyével elvitte Mónikát a helyi nőgyógyászhoz. Azt mesélte, úgy akarta intézni, hogy a ház vezetője erről ne tudjon, ne fogjon gyanút.
Hasfájás miatt kért a városban praktizáló háziorvostól küldőpapírt nőgyógyász szakorvoshoz, Mónikát pedig abból az üzletből kéreztette el, ahol akkor a szakmai gyakorlatát végezte. „Féltem. Olyan helyzetben voltam, hogy féltem, nem tudtam, hogy járjak el. Éreztem, hogy ezt a lányt valahogy meg kéne vizsgálni, hogy nyugodjon meg ő is, meg mi is. Azt mondta, jó, és akkor küldött egy trimiterét (küldőpapírt – szerk.megj.) a nőgyógyászhoz. És akkor Mónikát felkészítettem. […] Bemegyünk a nőgyógyászhoz, és mikor mondom, hogy mit kéne megvizsgáljon, majdnem leharapta fejem, hogy hát ez nem így működik, a törvényszéki nőgyógyászhoz kell menni, és ahhoz a törvényszék kell adjon küldőpapírt. Én csak azt vizsgálom meg, amit itt ír a papíron. Megnézte ECO-val a hasát, azt mondta, nem terhes. Mondom, jó, köszönöm, s ennyi volt” – emlékezett vissza az epizódra Bojoievschi.
Kérdésünkre, hogy akkor miért nem vitte tovább Mónikát törvényszéki szakorvoshoz, Bojoievschi azt válaszolta, hogy azért, mert ahhoz rendőrségi feljelentést kellett volna tenni, oda a rendőrség kíséri el az áldozatot, és annak a vizsgálatnak az eredményét is a rendőr kezébe adják. Mikor a törvényt idéztük neki, miszerint minden felelős személynek kötelessége értesíteni a hatóságokat, azt válaszolta:
„Én akkor a kötelességemet úgy éreztem, hogy én ezt a főnökömnek el kell mondjam. Tehát én ráruháztam ezt a felelősséget”.
Főnökének pedig Böjte Csabát tekintette, válaszolta az ezt firtató kérdésünkre.
Úgy emlékszik, mikor Böjte Szovátára érkezett, előbb Mónikával beszélt, aki neki letagadta a szexuális visszaélést, majd a nevelőjével, aki szintén azt mondta, hogy nem igaz, ő soha nem csinálna ilyet. (Mónika szerint Böjte Csaba nem beszélt akkor vele, csak miután a ház vezetője a családjával kiköltözött az otthonból.) Bojoievschi szerint ezután Böjte a kápolnában beszélt minden lánnyal, aki hallott az esetről, és ők azt mondták, szerintük nem történt meg, Mónika ugyan beszélt nekik erről, de ők nem hiszik el. Arról sem számoltak be Böjtének, hogy a nevelő velük hasonlóan furcsán viselkedett volna.
Az alapítvány vezetője ekkor összehívta a nevelőket, Bojoievschi szerint jegyzőkönyv is készült a gyűlésen. Elmondta, a ház vezetője és Mónika is írásbeli nyilatkozatot tett, „hogy ez a dolog megtörtént, vagy nem történt meg. És akkor Mónika írta, hogy nem történt meg, és sajnálja a helyzetet, hogy nem gondolta volna, hogy ilyen kellemetlen helyzetet fog okozni ezzel.”
Kérdésünkre, hogy Mónika ezt saját maga írta vagy diktálták neki, Bojoievschi így válaszolt: „Emlékszem, hogy behívtuk az irodába, és mondtam, hogy az igazságot írd le, Mónika. Ha valamit leírsz, akkor azért felelősséget is vállalsz. Tehát tényleg az igazságot. Én mind Mónika mellett voltam, hogy amit deklarálsz (nyilatkozol – szerk. megj.), azért felelősséget is vállalj. Most mondd meg, hogy igaz vagy nem igaz. Most legyen tiszta, ketten vagyunk. Hát nem igaz. Na, és akkor hogy kell írni románul, és úgy emlékszem, hogy utána segítettem, hogy románul hogy kell megfogalmazni. És azt aláírta, […] és akkor a jegyzőkönyvhöz tűztük, és akkor én azt küldtem is le Dévára a központnak.” Ő maga és a munkatársai is írásba adták, hogy mit hallottak.
Ezután hallgathatott meg mindenkit Kolozsvári Tibor, ugyanis Bojoievschi szerint egy nappal utána érkezett Böjte Csabától a köremail, amelyben összehívta a gyermekotthonok nevelőit és vezetőit Dévára. Ő maga nem ment el, mert nem akart egy autóban utazni a feltételezett agresszorral, mondta nekünk, így nem tudja pontosan, hogy a szovátai ház vezetője mondott fel, vagy Böjte mondott fel neki. Böjte Csaba szerint ő mondta a ház vezetőjének, hogy adja be a felmondását.
A dévai gyűlés másnapján a szovátai otthon vezetője és családja összepakolt, és kiköltözött az otthonból az ugyanazon az utcán – pár száz méter távolságra – lévő saját lakásukba. Bojoievschi úgy tudja, Déván „lett egy nagy cirkusz […], ott is kezdtek kérdezősködni, és akkor azt mondta, hogy két gyereke van, felesége, és ők nem akarják, hogy a családjuk ilyen helyzetbe kerüljön. Itt az volt a lényeg, hogy már úgy a nevelők, tehát mi is már nem tudtuk őt vezetőnek elfogadni.”
Bojoievschi arra a kérdésünkre, hogy akkor ő mit gondolt, visszaélt-e a ház vezetője Mónikával, nem adott egyértelmű választ.
A Kádár Annamária-epizód
Mónikának a tavaly nyári interjú után jutott eszébe, hogy a visszaélések kiderülése után Böjte Csaba elvitte őt a Teremiben lévő gyermekotthonba, hogy ott beszélgessen Kádár Annamária pszichológussal. Kádár Annamária az egyik legismertebb pszichológus Erdélyben, egyetemi oktató Marosvásárhelyen. Mesepszichológiával foglalkozik, és gyakori meghívottja az erdélyi magyar tévé- és rádióműsoroknak.
Mónika ráírt tavaly a Facebookon, és felhánytorgatta, hogy hat évvel azelőtt nem hitt neki, és lekezelően azt kérdezte, mit képzel, hogy a nevelője majd elveszi feleségül. Kádár Annamária gyorsan tisztázni akarta vele, hogy szerinte ez félreértés, ő soha ilyet nem mondott, hat éve is Mónikának hitt. Mónikát többször megkérdeztük, hogy egészen biztosan úgy emlékszik a beszélgetésre, ahogy azt Kádárnak felrótta. Mónika mindannyiszor megerősítette, hogy igen.
Ezek után mi is beszéltünk Kádár Annamáriával, aki megerősítette, hogy igen, beszélgetett hét éve Mónikával mintegy fél órát. Tulajdonképpen szívességet tett az alapítványnak. Nem adott hivatalos szakvéleményt, ilyet nem is adhatott, hiszen igazságügyi szakpszichológus kellett volna meghallgassa akkor mindkét felet. Ő az akkori félórás beszélgetés alapján úgy gondolta, Mónika igazat mondott. Ezt elmondta a teremi ház vezetőjének és Böjte Csabának is azzal együtt, hogy szerinte eljárást kell indítani, hogy hatóság vizsgálja ki az ügyet.
Ő Kolozsvári Tibortól úgy értesült, hogy „itt annyi össze-vissza információ van, hogy ezt ki kell vizsgálni”, és ezt Kolozsvári egy alapítványi gyűlésen is hangsúlyozta. Böjte Csabától pedig úgy értesült, hogy épp az általa nyújtott információ alapján – miszerint Mónika igazat mond – el is indult a hivatalos eljárás, az illető férfi pedig felmondott, nyilatkozta nekünk Kádár Annamária.
Arra nem emlékszik, hogy utána Bojoievschi Évával is beszélt volna. Erre azért kérdeztünk rá, mert Bojoievschi Éva nekünk azt mondta, hogy ő megkérdezte utána Kádár Annamáriát, hogy mit gondol az esetről, és hogy neki azt mondta, biztos, hogy Mónikának volt valamilyen szexuális élménye, mert tisztában van a dolgokkal, de nem teszi tűzbe a kezét azért, hogy a szovátai otthon vezetőjével volt ez az élménye.
Megkérdeztük Böjte Csabát is, aki azt válaszolta, Kolozsvári és Kádár is azt mondta neki, hogy nem egyértelmű a dolog, Mónika ezt is mondta, azt is mondta.
A kollégák már ősszel gyanították, majd homályban maradtak
Több olyan nevelővel is tudtunk beszélni, akik abban az időszakban is a szovátai otthonban dolgoztak. Egyikük azt mesélte, neki 2015 őszén szólt egy olyan nevelőnő, aki korábban maga is a szovátai otthonban nevelkedett, ezért jóban voltak. Ennek a nőnek a húga a kamasz csoporttal élt a hátsó épületben, és Mónika neki mondta el, hogy a ház vezetője le akar feküdni vele. A húg pedig elmondta a nővérének.
A nővér, a névtelenséget kérő férfi nevelő, akinek szólt, és Bojoievschi Éva pedig együtt, szűk körben kezdtek beszélni arról, mi merült fel a ház vezetőjéről, mondta el nekünk ez a férfi nevelő. Ő először azt hitte, ez ilyen nagylányos bohóckodás Mónika részéről, vagy a két nő értett félre valamit, de Bojoievschi ragaszkodott hozzá, hogy vegyék komolyan. Ahogy telt az idő, egyre több gyerek vitt hírt a fiatal nevelőnőnek.
Ekkortájt történhetett, hogy Mónika megkérdezte a fiatal osztályfőnöknőjét, hogy mi a teendő, ha egy felnőtt férfi kikezd egy fiatal lánnyal, mesélte nekünk maga a tanárnő. „Mindenképp el kell mondani valakinek” – tanácsolta Mónikának, de arra sajnos nem emlékezett, mikor hangzott el ez a kérdés. Visszakérdezett, hogy mit ért Mónika kikezdésen, ő pedig így magyarázta: hát nézi, mosolyog neki, megöleli, megsimogatja a vállát, próbál közel kerülni hozzá, hogyha a folyosón mennek el egymás mellett. A tanárnő akkor azt mondta Mónikának, hogy ezt még nem lehet kezdeményezésnek felfogni, és lehet, hogy Mónika érti félre a férfi kedvességét.
A nekünk nyilatkozó férfi nevelőnek az tűnt fel, hogy karácsony előtt a ház vezetője mindenkit elengedett téli vakációra. Korábban ilyen nem történt, pedig a férfi akkor már 7-8 éve vezette a házat, mondta el nekünk. Vakációból visszatérve azt is gyanús volt neki, hogy az otthon vezetője szerint közben megszökött egy lány az otthonból.
Bojoievschi Éva egyre többet mesélt a neki a Mónika-ügyről, de az új nevelőket nem avatták be. Akkor már minden gyanús volt, mesélte ez a névtelenséget kérő forrás, holott korábban számukra is megszokott volt, hogy a ház vezetője néha megölelte a nagylányokat, vagy ráütött a fenekükre. Azt, hogy akkor kettesben látták Mónikával a kápolnában, még nem értelmezték úgy, hogy megtörtént a visszaélés. Mónika maga pedig elzárkózott előlük, mesélte ez a férfi.
2016 elején viszont Bojoievschi már biztosnak tekintette a szexuális visszaélést, legalábbis ezt mondta ennek a férfi nevelőnek egy hosszú buszos utazáson, mesélte nekünk a férfi. Nem sokkal utána pedig Bojoievschi már szólt Böjte Csabának, aki január végén, február elején érkezett Szovátára.
Hatósági vizsgálat helyett belső maszatolás
Böjte először hármójukkal beszélt az irodán, a ház vezetője nélkül, részletezte nekünk a férfi. Nagyon elsötétült az arca, amikor meghallotta, mit tudnak, és számonkérte őket, hogy miért nem szóltak neki korábban. Bojoievschi mondta neki, hogy azért nem, mert nem voltak benne biztosak.
Böjte elment, két nap múlva visszatért, és a kápolnába hívatta a felnőtteket, akik tudtak az ügyről, a házvezetőt, Mónikát és egy másik lányt is, és arra kérte őket, hogy ott Jézus Krisztus színe előtt mondják el az igazat, írta le nekünk a jelenetet a férfi. A nevelő szerint a két lány akkor tagadott. Böjte megkönnyebbült, hogy nem történt semmi, mert „ez nem normális kapcsolat”. A nevelőnek feltűnt, de nem tette szóvá Böjtének, hogy miért egyszerre, egy helyiségben hallgatja meg a feltételezett áldozatot a feltételezett agresszorral.
Mikor hármasban maradtak Böjtével és Bojoievschivel, akkor a nevelő szerint Bojoievschi már elbizonytalanodott, hogy lehet, hogy nem igaz az egész. Holott ő úgy érezte, addig Bojoievschi ütötte a vasat. Úgy tudja, a többi lány sem mondott semmit Böjtének, aki ekkor azt mondta neki, nem tudja, kinek higgyen, és arra kérte, hogy „játssza el Columbo hadnagyot”, és nézzen utána a dolgoknak, majd elutazott. Valamikor járt az otthonban Kolozsvári Tibor, és beszélt a nagy lányokkal, mondták a nevelők, de azt nem tudták felidézni, mikor volt.
A nevelők ezután már alig álltak szóba a ház vezetőjével, mesélték. Emlékeik szerint a házaspár két-három hét múlva, február végén, március elején pakolt össze „jó bőven”, és költözött el az otthonból.
Anélkül távoztak, hogy bárki tisztázta volna legalább az otthonban dolgozó felnőttek számára, hogy mit állapított meg a belső vizsgálat. Vagy hogy ki és mi alapján döntötte el, hogy a ház addigi vezetője távozzon. Egyes nevelők más házaknál dolgozó kollégáiktól értesültek arról, hogy mi hangzott el a dévai gyűlésen, de nekik Böjte Csaba, a szervezet vezetője utána nem mondott semmit az egész ügyről. Ahogy Böjte Csaba vázolta nekünk, ez nála az egyik tudatos szervezetvezetési gyakorlat, ugyanakkor azt is állította, hogy mindenkivel külön elbeszélgetett.
Az önpusztítástól az elfogadásig
Mónika ebben az időszakban teljes megszégyenülést élt át. Úgy véli, társai és a nevelők is abban a tudatban éltek, hogy ő csábította el a ház volt vezetőjét. Volt olyan felnőtt, aki emiatt megalázta, és ezt az egyik otthonbeli társa is megerősítette nekünk. Mónikából ez a kitaszítottság időnként dührohamokat váltott ki, mesélte.
Ezt ő maga is nagyon nehezen viselte, ezért egyik este, amikor ott volt Böjte Csaba, bekopogott hozzá, kihívta beszélgetni, és mindent őszintén elmondott neki. Böjte szó nélkül hallgatta végig, feloldozta, majd megjegyezte, Mónika miatt kellett kidobja a barátját, és azzal berohant a szobájába. Mónikának még jobban fájt, hogy Böjte sem hitt neki, ezért az agresszióját ezután maga ellen is fordította: vagdosta magát, darabokat tépett ki a karjából.
Közben több problémás nevelőt is kaptak a kamaszok, mesélte Mónika. 2016 tavaszán Bojoievschi Éva vette át a ház vezetését, pár hónappal később érkezett a házhoz a Hajdú házaspár. Hajdú Vasile eleinte gondnok volt és beszerző, a nyár végén érkező felesége, Annamária pedig szakácsnő. Ősszel vagy télen pedig ők váltak a kamaszok nevelőivé. Mónika és társai Vaszi bácsiként és Ani néniként emlegetik őket.
Hogy legalább amiatt ne érezzen szégyent, hogy a volt házvezető kihasználta, Mónika az újonnan érkezetteket inkább abban a tudatban hagyta, hogy ő is aktívan tett azért, hogy kapcsolata legyen az elbocsátott férfival. Egyetlen, rövid ideig ott dolgozó felnőttről mondta Mónika, hogy nem ítélkezett azonnal, és amikor segített neki gondozni a kisgyerekeket, akkor röviden elmondta, hogy egyáltalán nem ő akarta az egészet.
Vaszi bácsi úgy jött rá, hogy Mónika számára valójában ez kényszer volt, hogy Mónika 2016 decemberében kórházba került a gyakori mandulagyulladása miatt. Egy osztálytársa laptopját kapta meg, amelyen elkezdte kiírni magából az egy évvel korábban átélteket. Elfelejtette kitörölni, amikor visszaadta a laptopot, a tulajdonosa pedig megmutatta az írást Vaszi bácsinak, véli Mónika.
Úgy gondolja, Vaszi bácsi győzte meg aztán Ani nénit, hogy nem ő volt a hibás, Ani néni pedig kezdett beszélgetni és foglalkozni vele. Sokat kínlódott vele, amíg Mónika is a bizalmába tudta fogadni, és egy dühroham közepén már nem állt ellen neki, hanem elfogadta az ölelését. Ani néniék biztatták, mondta Mónika, hogy ha elég erősnek érzi majd magát, akkor fel is jelentheti a ház előző vezetőjét.
A pár hónapnyi stabilitásnak az vetett véget, hogy a Hajdú házaspár elmondása szerint 2017 augusztusában belátta, nem tud változtatni azon, hogy a szovátai otthon és az egész alapítvány a nevelők érzelmi, anyagi és morális kihasználásával működik, ezért elhagyta az otthont. Böjte Csaba vissza akarta hozni az otthon korábban elbocsátott vezetőjét és családját, erősítette meg nekünk Mónika és Böjte Csaba is.
Mónika szerint Böjte azt mondta, vagy Mónika marad, vagy az elbocsátott vezető jön vissza a szovátai otthonba, és megparancsolta Mónikának, hogy csomagoljon össze, mert viszi át a segesvári otthonba. Oda Mónika egyáltalán nem akart menni, ezért egy társával kiszöktek az otthonból. Egész este az erdőben bujkáltak, előbb Szováta, majd Sóvárad mellett, míg éjszaka Mónika egy rokona értük ment, és hazavitte őket Székelysárdra.
A gyermekvédelmi hivatal tanácsára Mónika szeptemberben visszament a szovátai otthonba, mert az elhelyezési döntés legálisan odakötötte, és szeretett volna esti tagozaton iskolába járni, de Böjte egyszerűen hazaküldte, mesélte Mónika. Október elején a Hajdú házaspárral közösen felkereste a Maros megyei gyermekvédelmi hivatalt, ahol ő bepanaszolta az otthon korábbi vezetőjét a szexuális visszaélés miatt, Hajdúék pedig a rengeteg ellátásbeli és nevelési hiányosságot, amit az otthonban tapasztaltak.
Mónika 2017. október 23-án jelentette fel volt nevelőjét a visszaélés miatt a szovátai rendőrségen. Az ügyészség a rendőrség javaslatára az ügyet 2018 augusztusában vádemelés nélkül lezárta. A döntés ellen húsz napon belül lehetett volna fellebbezni, de mivel Mónika friss házasként akkor várta az első gyermekét, már nem foglalkozott az üggyel, és igyekezett az egészet mélyen eltemetni magában. Egészen tavalyig.
Így érvelt a rendőrség
Mónika tavaly megmutatta nekünk a nyomozást lezáró iratot. Innen tudjuk, hogy a hatóság két fő indok miatt nem emelt vádat kiskorúval létesített szexuális kapcsolat tárgyában: mert akkor már nem voltak bizonyítékok, és mert kétségek merültek fel, hogy a bepanaszolt cselekményt elkövették-e.
A szovátai rendőrörs akkori parancsnoka fogalmazta meg az érveléses részt, amely mindkét okot részben vagy egészben Mónikára terheli. Egyrészt azért nem voltak akkor már rögzíthető bizonyítékok, mert Mónika a feltételezett bűncselekmény után közel két évvel jelentette, miután elhagyta a gyermekotthont. A rendőrségi érvelésben meg sem jelenik, hogy a nevelőinek, a hivatalos képviselőjének lett volna törvényi kötelessége azonnal jelenteni a visszaélés gyanúját.
A vallomásokból pedig azért nem lehet kétséget kizáróan megállapítani a bűncselekmény megtörténtét, mert a sértetten kívül szinte mindenki csak hallomásokra, pletykákra hivatkozott, de konkrétumot nem tudott mondani. A feltételezett agresszor tagadta, hogy elkövette volna a neki felrótt bűncselekményt, Mónika otthonbeli társai közül pedig csak egyetlen egy lány mondta azt a nyomozás során, hogy igen, neki Mónika akkor bevallotta, mi történt.
A rendőri érvelés szintén a kétségeket ébresztő körülmények közé sorolta, hogy a tanúk szerint Mónikában mindig volt feltűnési vágy. A rendőrség figyelembe vette továbbá az otthon nevelőinek és Mónikának a 2016-os írásos nyilatkozatát (amelyet még akkor tett, amikor a vele visszaélő férfi még ott lakott az otthonban). Ebben a rendőrség szerint Mónika tagadta, hogy megtörtént volna a visszaélés, csak viccnek szánta, amelynek következményeivel nem számolt.
Fegyelmivel kapott válaszokat az orvosoktól
Hogy lássa, ki, mikor és mit tudott róla, Mónika tavaly nyár óta következetesen kéri ki a rá vonatkozó iratokat a szovátai otthontól, a gyermekvédelemtől, az orvosoktól, kórházaktól, rendőrségtől, ügyészségtől. Ezek az iratok legalább az események dátumát tisztázzák. Mónika abban is reménykedik, hogy az orvosi papírok hátha tartalmaznak bizonyítékként felhasználható információkat, illetve ha egy új szakorvos meg tudja nézni a pontos kórtörténetét, akkor hátha tudja kezelni az otthonban krónikussá vált betegségét.
A nőgyógyásznál kapott papíron nem írt semmi lényegeset, mondta nekünk Bojoievschi Éva. Vagy visszavitte a háziorvoshoz, vagy betette Mónika dossziéjába az otthonban, már nem emlékszik pontosan. Mónika azonban semmi ilyesmit nem talált a dossziéjában, amikor tavaly meg tudta nézni a szovátai otthonban.
A nőgyógyász eleinte elzavarta, majd a férje próbálta telefonon ügyvéddel fenyegetni Mónikát. Az akkori háziorvosa azóta sem küldte át Mónika korábbi iratait, hogy Mónika családorvost váltott, mikor hazament és megházasodott, holott erre törvény kötelezi. Ezért Mónika a nőgyógyászt és a volt háziorvost is bepanaszolta az Orvosi Kamara Maros megyei kirendeltségén. A kamara tavaly decemberben úgy döntött, mindkét esetben fegyelmi eljárást indít.
A kamarai döntés után egy héttel a nőgyógyász írásba adta, hogy a vizsgálat 2016. január 21-én zajlott, és hogy ugyan a háziorvos hastájéki gyulladást jelölt meg a kivizsgálás indokaként, Mónika kísérője, Bojoievschi Éva említette, hogy fennáll a nemi erőszak gyanúja. Ezért ő felszólította a kísérőt, hogy sürgősen vigye el Mónikát a törvényszéki szakorvosi intézetbe, mert ezt csak ott állapíthatják meg. A nőgyógyász csak ultrahanggal nézte meg, és megállapította, hogy nincs terhesség. A hivatalos levél végén a nőgyógyász külön felszólítja Mónikát, hogy többé nem merje telefonon vagy levelekkel zavarni, mert fel fogja jelenteni zaklatásért.
A fegyelmi eljárás elindításának hatására az akkori háziorvosa is elküldte Mónika fiatalkori beteglapjának a kivonatát. Ebből látszik, milyen gyakran szorult Mónika kivizsgálásra vagy kezelésre: 2015 második felében hatszor, 2016-ban tizenkétszer. Mónika maga is úgy emlékszik, hogy gyakran volt beteg akkoriban, és az azóta elbocsátott nevelője nem mindig vette komolyan. Ezt az egyik akkori szobatársa is megerősítette. Az Orvosi Kamara nemrég megszüntette ezeket a fegyelmi eljárásokat.
Mónika azóta feljelentette a két orvost, amiért nem adták ki az akkor keletkezett dokumentumokat, csak egy levelet és egy kivonatot. Az ügyet jelenleg a Maros megyei rendőrség gazdasági ügyosztálya vizsgálja.
Böjte Csaba Facebook-posztjai alapján 2016. január 29. és február 4. között tartózkodott Székelyföldön. Valószínűleg ebben az egy hétben járt kétszer Szovátán. Február 9-10-én Déván volt, ekkor tarthatott gyűlést a házvezetőknek. A rendőrségi nyomozás záródokumentuma szerint ekkor, február 10-én bontották fel az otthon vezetőjének munkaszerződését. Böjte február 14-én Teremiben volt, vélhetőleg ekkor vihette Mónikát találkozni Kádár Annamáriával. Amikor idén április elején hosszan beszélgettünk Böjte Csabával, érezhetően kerülte a pontos adatokat.
Böjte Csabával kifejezetten nehéz volt beszélgetni:
ugrált a különböző történések között, néha egyszerűen nem arra válaszolt, amit kérdeztünk, és időnként egymással és a valósággal teljesen ellentétes dolgokat állított. Például hogy a gyermekvédelem havonta kiszállt ellenőrizni az otthont. A beszélgetés másik pontján azt mondta, hogy van, ahova hetente kiszállnak.
A Maros megyei gyermekvédelmi hivatal vezetője nekünk azt mondta, évente kétszer kötelességük kiszállni a gyermekotthonokba. Miklea Hajnal nem is nevezte ezt ellenőrzésnek, mivel nem tudnak például bírságot kiszabni. Monitoringnak nevezte, amelynek során megnézik a papírokat, elbeszélgetnek az alkalmazottakkal és a gyerekekkel.
A tárgyi feltételek meglétét az AJPIS, a kifizetési ügynökség ellenőrzi négy évente, vagy az otthonok ötéves engedélye alatt kétszer, mondta Miklea. A törvény szerint pedig ezeket az ellenőrzéseket legkésőbb hét nappal korábban be kell jelenteni az otthon fenntartójának. Csak akkor érkeznek bejelentetlenül, ha panaszt jönnek kivizsgálni.
Böjte Csaba az egyik legmeglepőbb választ arra a kérdésünkre adta, hogy ő kitől és hogyan értesült arról, hogy Mónikát szexuálisan zaklatja a nevelője: „én a városból hallottam ezt vissza”. Majd az iskolára szűkítette a forrást, végül azt mondta, úgy tudja, Mónika az iskolában az osztálytársainak mondta el, és az osztálytársai, barátnői mondták vissza neki, Böjte Csabának.
Mi Bojoievschi Évától és a nevelőktől is úgy tudjuk, hogy először Bojoievschi Éva közölte vele ezt a gyanút. Az iskolában dolgozó felnőttek azt mondták, csak azután szereztek tudomást az egészről, hogy Böjte elbocsátotta az otthon vezetőjét.
Amikor arra kérdeztünk rá, közölte-e vele bármelyik pszichológus, hogy Mónika és az otthon vezetője között valószínűleg volt szexuális kapcsolat, akkor azt válaszolta, úgy tudja, Éva elvitte valakihez a lányt, és megállapították, hogy talán nem szűz. Nyomatékosított kérdésünkre végül kimondta, konkrétan nem szólt neki egyik pszichológus sem. Tisztáztuk számára, hogy a nőgyógyász nem szüzességi, hanem terhességi vizsgálatot végzett.
Három állításához tért vissza többé-kevésbé következetesen:
- hogy örül a hatósági kivizsgálásnak, és hogy az arra jutott, amire ők is az otthonban;
- hogy Mónika neki 2016-ban tagadta a visszaélés megtörténtét, és ő nem hitte el, amit Mónika másoknak mondott;
- és hogy ő az otthon volt vezetőjének hitt, aki azt mondta neki Szovátán, majd Déván is, hogy ártatlan.
„[…] én mai napig is hajlok arra, hogy ez a háromgyerekes családapa tényleg igazat mondott nekem. […] a mai napig azt állítja, […] hogy ezt egy leányka kitalálta. […] eléggé emberismerő vagyok, nem érzem azt, hogy ez az ember akarna hazudni nekem.”
Természetesen megkérdeztük, hogy ha a pszichológusok nem mondtak neki semmi konkrétat, ő pedig a férfinak hitt, nem a 15 éves lánynak, akkor miért mondta neki, hogy adja be a felmondását 2016 februárjában. Válaszként azokat a nevelői panaszokat (megalázás, szakmaiatlanság, stb.) említette, amelyeket korábban mi soroltunk fel neki, és amelyekre a beszélgetés korábbi pontján azt reagálta, hogy akkor nem tartotta elég súlyosaknak ahhoz, hogy drákói döntéssel orvosolja.
„Hát ugye, hogyha mostan ugye mondtátok, hogy előtte is voltak gondok, bajok, nem tudom miféle. Én azt mondtam, amíg ez a nyomozás nem záródik le, mert ugye ez eltartott vagy két évig vagy meddig az az ügyészségi dolog” – mondta szó szerint Böjte Csaba. Válasza két dologban is eltér a rendőrségi iratban rögzített tényektől: a nyomozás 9 hónapig tartott, és eleve hónapokkal azután indult, hogy ő már vissza is hozta volna a másfél évvel korábban elbocsátott otthonvezetőt. Tehát az elbocsátáskor nem hivatkozhatott ügyészségi nyomozásra.
Tudtuk, hogy Mónikának azt mondta korábban, hogy azért indult nyomozás, mert ő értesítette a hatóságokat, holott a záróiratból is kiderül, hogy Mónika feljelentése nyomán indult. Mindenképp tisztázni akartuk vele, hogy
szerinte ki értesítette a hatóságokat, és ő miért nem tett feljelentést 2016 elején.
Böjte Csaba nekünk azt mondta, szerinte a gyámhatóság értesítette a hatóságokat. Úgy tudja, azt beszélték meg Bojoievschi Évával, hogy Bojoievschi majd szól a gyermekvédelmiseknek, amikor azok legközelebb kiszállnak az otthonba. Szembesítésünkre, hogy nekünk Bojoievschi azt mondta, ő az alapítványvezetőre testálta ezt a felelősséget, és úgy gondolta, nem léphet semmit Böjte Csaba tudta és engedélye nélkül, Böjte nem reagált érdemben, hanem áttért a gyermekvédelem szerinte gyakori ellenőrzéseire.
Azzal nem volt tisztában, válaszolta kérdésünkre, hogy 2004 óta kötelessége azonnal jelenteni bármilyen visszaélés gyanúját, nem csak akkor, ha kiszáll a gyermekvédelem. „Hát hogy őszinte legyek, azokban az években azért nem volt ez ennyire egyértelmű és világos nekem” – válaszolta a beszélgetés egy másik pontján. A szerzetes 1993 óta vezeti a gyermekmentő Szent Ferenc Alapítványt.
Kérdésünkre, hogy tudatában volt-e annak, hogy kiszolgáltatott helyzetben lévő áldozatok általában addig nem mernek őszintén beszélni, amíg egy fedél alatt élnek az agresszorral, és azt érzik, még kiszolgáltatottabb helyzetbe kerülhetnek, Böjte így válaszolt:
„Hát most én úgy tudom, hogy elég hamar azért [a házvezető] elment onnan, nem? Tehát nem tudom, de most egy-két hónapon belül biztos, hogy elment. Tehát igazából ez a sebzettség. Tehát utána is én voltam lent, beszéltem a nevelőjével is, Mónikával is. Én nem éreztem azt, hogy nekem ennél több dolgom lenne ezzel a dologgal.”
Felvetésünkre, hogy az otthonvezető távozása után miért nem tisztázta a helyzetet az otthon többi nevelőjével, azt válaszolta: „Hogy a csudába ne! Mindegyikkel külön-külön is sokat beszéltem, meg együtt is. Az nem igaz, hogy nem beszéltünk.” Azt elismerte, hogy az iskolába viszont nem ment be tisztázni az otthonbeli gyermekek tanárai, osztályfőnökei számára, hogy pontosan mi történt az otthonban, miért bocsátotta el az otthon vezetőjét, mintegy harminc iskolás kamasz nevelőjét.
„És nekem az a dolgom, hogy az a nevelő a maga hét gyerekével, mintha külön világban élne, szépen éljen, nem kell klikkesedni. Tehát van amit enni, van amit tanulni, tehát az a család külön éli a maga világát, nem? […] Hát úgy lehet megoldani, hogy mindenkinek van külön ajtója, külön kulcsa, bemegy, és azzal a hat-hét gyerekkel ő együtt lakik, ha azokat a gyerekeket dicsérik, akkor őt is dicsérik, ha szidják, őt is szidják, de nem az egész intézményt. Tehát ez volt a logikája. A mai napig is ezt próbáljuk ott csinálni. Ott is, meg a többi háznál is” – vázolta Böjte, milyennek szeretné ő a nagyobb otthonok belső kommunikációját.
A szovátai nevelőktől mi úgy értesültünk, hogy miután átvette a házat Bojoievschitől a mostani vezetés, az előző hibákból és munkahangulatból tanulva épp ennek ellenkezőjét csinálják: mindig mindent közösen megbeszélnek.
Bocsánatkérést szeretett volna
„Én magamban a legmélyebben, legbelül elástam, és ha nem volt muszáj, akkor nem is gondoltam rá. Habár úgyis minden nap eszembe jutott. És ez így akkoriban bevált, és jó is volt idáig, mostanig jó volt. És mióta újra előkerültek az ügyek, és újra mindenki csak kérdez, mindenki csak faggat, mindenki csak kíváncsi, hogy mi volt. Mert ezt tudták, és abban a tudatban voltak, hogy ez igen, megtörtént, de nem tudták pontosan, hogy most akkor mi volt, hogy volt. […] Amióta újra előkerültek ezek az ügyek, ezek a dolgok, sok olyan embert ismertem meg, akik tényleg megértettek, és nem néztek le, nem gúnyoltak ki, és tudták, hogy mit miért mondok” – mondta Mónika a tavaly nyári interjúban.
Az egyik ilyen ember Balogh Krisztina, aki négy éve önkéntes volt Déván, majd a borszéki gyermekotthonban volt nevelő és otthonvezető pár hónapig. Az alapítványnál szerzett keserű tapasztalatairól a Facebookon számol be időnként, így talált rá Mónika is, Krisztina pedig hozzánk irányította, ahogy több más forrást is. Krisztina a cikk elkészülésének hosszú ideje alatt is tartotta a lelket Mónikában.
Mónika azt szeretné, hogy ha azok, akik hozzá hasonló kihasználást éltek át, nem fojtanák el magukban, hanem bátran megszólalnának, mert ugyan sokszor fájdalmas, de gyógyító hatása is van, ha tudnak beszélni róla. Ő az interjú óta eltelt időszakban ismét felvette a kapcsolatot Böjte Csabával, és személyes találkozón kérte számon, hogy miért nem jelentette az esetét a hatóságoknak se ő, se Bojoievschi Éva.
Elmondta neki, mennyire fáj, hogy az otthon 2016-ban elbocsátott vezetője azóta sem ismerte be, hogy hibázott, és nem volt annyira gerinces, hogy bocsánatot kérjen. Böjte megígérte, hogy felkeresi a férfit, és továbbítja neki Mónika kérését. Mónikától az illető azóta sem kért bocsánatot.
Megkérdeztük Böjte Csabát, közvetítette-e Mónika kérését, és mit válaszolt rá a férfi. „Igen, elmondtam, és [a volt házvezető] azt mondta, ez a nő őt elég sokszor meghurcolta, ez nem igaz, és hát hogyishívják, nincs, amit beszéljen Mónikával” – mondta Böjte.
Ha a volt házvezető vagy Böjte Csaba további pontosításokat szeretne fűzni az ügyhöz, akkor készek vagyunk ezek számára teret biztosítani.
Azt, hogy nem Mónika volt az egyetlen, akit a ház vezetője letámadt,
két olyan, névtelenséget kérő nevelő is megerősítette számunkra, aki más-más időszakban dolgozott az otthonban. Mindkettő úgy szerzett tudomást az otthonvezető explicit próbálkozásairól, hogy beszélt a zaklatott lányokkal közvetlenül ezek után a próbálkozások után.
Az egyik férfi nevelő arról számolt be nekünk, hogy 13-14 éve futott át hozzá egy fiatal kolléganője nagyon felzaklatott állapotban, és elmesélte neki, hogy az otthon vezetője akart szexuális kapcsolatra lépni vele. Később egy másik, akkor már csak volt kolléganője mondta el, hogy nála is próbálkozott.
Egy évvel később az otthon vezetője egy 13 év alatti, de korához képest fejlett kislányt zaklatott a ruharaktárban, ahova tornafelszerelést mentek be keresni, mesélte egy magyarországi nevelő, aki akkor dolgozott a szovátai otthonban. Már nincsenek konkrét emlékei, hogy miről számolt be neki a kislány, mindenesetre pár nap után érte jöttek a hozzátartozói, és elvitték az otthonból.
Egy harmadik férfi nevelő egy számára is furcsa dolgot mesélt el nekünk. Ő a kislányával lakott az otthonban ezelőtt 11 évvel, és magyarországi kirándulásra kísért el szovátai gyerekeket. Mikor hazaérkezett, elmesélte neki az otthonban maradt, akkor tíz éves kislánya, hogy egyik este az otthon vezetője dörömbölt annak a nevelői szobának az ajtaján, ahol laktak. A szoba ajtaja szerencsére zárva volt, a kislány pedig nem válaszolt a házvezetőnek.
Mindennapos volt a verbális agresszió
Volt neveltektől és nevelőktől rengeteg külön kis sztorit hallottunk az otthon volt vezetőjéről és feleségéről. Egybehangzó állításaik szerint az illető férfi úgy került kapcsolatba az otthonnal, hogy mivel állattenyésztéssel és -kereskedéssel foglalkozott, egy időben ő szállította a tejet az otthonba. Így ismerkedett meg a feleségével, aki a dévai otthonban nőtt fel, majd a szovátai otthonba került. Aránylag gyorsan összeházasodtak.
A férfi 2008-tól vette át az otthon vezetését attól a nőtől, aki az otthon pár évvel korábbi indulásától próbálta azt koordinálni, de mivel az akkori nevelők nem tudtak a szaván eligazodni, kikövetelték a vezetőcserét Böjte Csabától. A pár azért is élvezte Böjte Csaba bizalmát, mert a nőre nevelt lányaként tekintett, ő adta össze őket és keresztelte meg a gyermekeiket. A férfi higgadtnak tűnt a többi nevelő előtt, és elődjével ellentétben azt a benyomást keltette, hogy tudja, mit akar.
Családostól beköltözött az otthonba, ahol ő honosította meg az állattenyésztést. A nevelők számára nem volt világos, hogy a tehenek, lovak, disznók közül mi volt az ő saját tulajdona és mi az otthoné. Megkövetelte a rendet és a tisztaságot a nevelőktől és a gyerekektől egyaránt, és a felesége példás rendet igyekezett tartani a kamaszok között is. Miután ugyanis felújították a hátsó házat, oda vitték át az összes gyereket, aki befejezte az általános iskolát, és ez a házaspár lett a nevelőjük.
Volt olyan nevelő, aki eleinte nem akarta oda engedni a gyerekeket, akiket addig ő nevelt, de végül ő is be kellett adja a derekát az új házirendnek. Volt, aki nehezményezte, hogy a házaspár elvadította tőle az addig általa nevelt gyerekeket, akik egy idő után már csak lopva mertek köszönni neki.
Azt legalább féltucat nevelő és jó pár nevelt egybehangzóan állította, hogy a példás rend fenntartásának eszköze a verbális agresszió volt. Az otthon vezetője alapvetően csendes alkat volt, de legtöbbször eltűrte, hogy a felesége vulgáris és megalázó címkékkel illesse a gyerekeket, időnként a felnőtteket is. Például az Itt vannak a táposok megjegyzéssel fogadta a Magyarországról önkéntes nevelőnek érkező V. K.-t és Sz. E.-t., mesélték ők maguk az Átlátszó Erdélynek. A lehülyézés, megalázás szinte mindennapos volt, mondták az azóta felnőtt kamaszok, és ezt több felnőtt is megerősítette.
„Hangosan, üvöltözve ordított. Mondjuk azt nem egyszer hallottuk, amikor a nagyok épületének a padlásán teregettük a ruhákat, mert ott volt ilyen nagy hely, meg szárítók, meg minden. Nyilván a hangok tök jól szűrődnek fölfelé, és akkor teregetjük a ruhát, és akkor halljuk, hogy a lábunk alatt valamelyik szobában ordenáré, ocsortán módon káromkodik. Ajtócsapkodás, üvöltözés, ripákolás, meg olyan szavakkal körítve Istennek a neve is, ami már azért nem biztos, hogy belefér egy keresztény intézményben, és akkor vasárnap meg ülünk ott a templomba, mint az ájtatos manó” – mesélte V. K., aki 2010-11-ben dolgozott a szovátai otthonban.
Szintén ő mondta, hogy a rendet is szelektíven követelte meg az otthonvezető. Rendszeresen bejárt a lakásokba ellenőrizni a tisztaságot, de amikor V. K. jelezte neki, hogy egy Déváról frissen odakerült nevelőfiú mennyire elhanyagolja a rábízott kisfiúkat („mocskosan jártak, lógott a taknyuk, nem voltak rendesen felöltöztetve, egyikük kimászott a tetőre is, annyira nem figyelt rájuk”), akkor csak legyintett a vezető: „Jaj hagyjátok, hát most kezdte, majd megoldja.” Az már nem érdekelte, ha ő maga az istállóból érkezve büdösen állított be a lakásba ellenőrzésre, mondta egy másik nevelő, aki 2011-12-ben dolgozott Szovátán. Több nevelő is elmondta, hogy
a verbális agresszióból Böjte Csaba is kivette a részét:
minősíthetetlen hangnemben ordítozott gyermekkel és felnőttel is, ha valami nem tetszett neki. A 2016 nyarán odakerült Hajdú Annamáriát lesokkolta a kontraszt. Kifejezetten pozitív véleménye volt a szerzetesről, aki a nyár végén az indulatkezelés fontosságáról beszélt a közelben tartott, szabadtéri misén. Hajdú Annamária megszívlelte, mert úgy vélte magáról, hogy neki ezen a téren még van hova fejlődnie. Böjte a mise után érkezett a szovátai otthonba többek között azért, hogy megismerkedjen a Hajdú házaspárral. Mivel senki nem futott elé köszönteni abban a percben, ahogy megérkezett, éktelenül kiabálva megfordult és elhajtott, idézte fel számunkra Ani néni.
Annak a tanévnek a végén ezekkel a szavakkal biztatta Böjte a megbukott tanulókat: „Azt mondta, hogy aki bukik ezentúl, azt visszaviszi oda a szemétdombra, ahonnan összeszedte, hogy legyen csak egy olyan kurva, amilyen az anyja. És mindezt egy kápolnában mondta el”, idézte vissza Hajdú Annamária. Ugyanis egy nappal előtte évzáró ünnepséget tartottak az otthonban, a meghívott tanárok közül pedig volt, aki kuncogott, mikor Böjte hálát adott az Istennek, hogy egy gyerek sem bukott meg abban a tanévben. A tanár elmondta Hajdúéknak, hogy 35 gyerek bukott meg, Böjte Csaba pedig magából kikelve kereste Bojoievschit, akitől állítólag kapta a kozmetikázott információt.
Mivel az alapítvány vezetőjeként Böjte Csabának kiemelt felelőssége, hogy milyen szervezeti kultúrát tűr, honosít meg vagy kifejezetten bátorít, ezért rákérdeztünk a többek által gyakoriként jellemzett dührohamaira. És hogy nem gondolja-e, hogy ezek is befolyásolták, mikor milyen információt mertek eljuttatni hozzá a munkatársai.
„Na most, hogy mondjam, tehát ilyen terheltség mellett. Tehát azért, hogy legyünk őszinték, hát autóbalesetet nem okoztam” – válaszolta az alapítvány vezetője. Később hozzátette: „Ha így érzik ők, akkor ez biztos, hogy így van. Mert ha szubjektíve úgy érzik, hogy velem nem lehet beszélgetni, akkor biztos, hogy így van.”
Fösvénykedés az étellel, túlzás a munkával: a neveléstől az elhanyagolásig
Minimum az elhanyagolás kategóriáját meríti ki az összes volt nevelő és volt gyerek közös emléke a 2010-es évek első felében a kevés, időnként ehetetlen, egy-két havonta penészes ételről. Visszatérő motívum volt a beszámolóikban a három karika szalámi: ennyit kaptak a gyerekek reggel, hogy osszák be, ebből mennyit esznek meg, és mennyit csomagolnak oda maguknak tízóraira.
Többen említették, hogy abban az időszakban időnként híg löttyöt kaptak levesként, repetázni csak a puliszkából lehetett. Péntekenként finom volt a paszulyleves, ezért többen kértek volna még, de legfeljebb az első tíznek jutott még. Időnként penészes kenyeret kaptak, és volt úgy, hogy a szakácsnők szóltak egyes nevelőknek, hogy most ne vacsorázzanak, mert a déli maradékot főzték össze estére.
Szinte az összes nevelő beszámolt arról, hogy a tiltás ellenére néha a lakásban vacsoráztatták meg a gyerekeiket hideg étellel, vagy titokban palacsintát sütöttek, hogy ellensúlyozzák a konyhai kosztot. Erre és náthaidőszakban gyógyszerekre ment rá akkoriban az egyébként is nagyon alacsony fizetésük. Ugyan minden „családnak” járt akkor is havi költőpénz, de a havi 50 lej körüli összeg nagyon kicsi volt a 8-10 fős „családok” apró-cseprő szükségleteire.
Mindezt úgy, hogy a nevelők a saját szemükkel látták, hogy az ételraktár akkoriban is tele volt. A szakácsnők csak abból és annyiból főzhettek, amennyit az otthon vezetője vagy édesanyja, aki raktárosként dolgozott ott, kiadott aznap a raktárból, állította mindegyikük.
Ráadásul nem került az ebédlő asztalára minden, ami adományként vagy beszerzésként bekerült az otthonba, erősítette meg több nevelő. Volt, aki mintegy 30 kiló, jó minőségű sajtot vett át egy adományozótól, amelyet aztán nem látott viszont az étrendjükben. V. K. például kiszámolta, hogy a húsz rúd szalámiból, amelyet ő is segített bepakolni a raktárba egyik vásárlás után, legfeljebb öt került végül a gyerekek elé. (Azt tényként állította, hogy egy adományba kapott mosógép végül a házvezető akkoriban épülő saját otthonába került. Miközben ők hetekig szenvedtek egy folyton elromló mosógéppel, majd újabb hetekig vártak a javítására. Ezekben a nagy létszámú családokban naponta kétszer mostak.)
A házvezető egyébként olyan katonás rendet követelt meg az ebédlőben, amelyet már a nevelők is indokolatlannak tartottak. Egyáltalán nem volt szabad beszélni, és mindent kötelezően meg kellett enni. Akkor is, ha egy gyerek megundorodott, és kifejezetten rosszul lett, mesélte nekünk az egyik fiatal. A házvezető ugyanakkor bármikor és váratlanul fegyelmezhette az éppen étkező gyerekeket, mondta el egy régi önkéntes, aki megpróbálta elmagyarázni az otthon vezetőjének, mennyire kártékony, ha a félelmet, rettegést köti össze az étkezéssel a gyerekek fejében.
Az étkezést aztán Hajdú Annamária változtatta meg radikálisan, amikor 2016 őszén átvette a konyha koordinálását. Először a férje megszüntette azt a korábbi gyakorlatot, hogy a frissen hozott kenyeret mindig lefagyasztották, hogy előbb a régi fogyjon el, mert így a gyerekek mindig régi kenyeret kaptak. Kiderült, nagyon is lehetséges, hogy a pékség fél órával korábban szállítsa le a kenyereket, és a gyerekek reggelre frisset kapjanak, részletezte a Hajdú házaspár.
Ani néni a beszerzést, a főzést és a szakácsnőket is úgy koordinálta, hogy nemcsak finom és tápláló étel került minden nap a gyerekek elé, de fele annyiból kihozta, mint a korábbi házvezető, mondta el nekünk.
Mindegyik nevelő kifejezetten hasznosnak tartotta, hogy a gyerekeket is bevonták a házimunkába. A péntek délutánonkénti közmunka mennyiségét viszont túlzásnak tartották ennek az otthonvezetőnek az idejében. Hogy az udvart rendben és tisztán kell tartani, hogy meg kell dolgozni a veteményest, azt a gyerekek is elfogadták. De hogy időnként méteres rönkfákat cipeltek, vagy ha már más nem volt, akkor kőhalmokat pakoltak át cél nélkül, ezt a nevelők is értelmetlennek találták.
Az állatok is rengeteg munkával jártak, de ezt sokan természetesként fogadták el. A kamasz fiúk feladata volt, hogy hajnalban keljenek, kihordják a ganét, megetessék az állatokat még iskola előtt. De az iskolában nem panaszkodtak, állították a tanárok.
Az iskolába akkor jutott el ennek a híre, amikor pár fiú átkerült Segesvárra, ott mondták el a nevelőknek, akik elmondták a tanár ismerőseiknek. Ezt kérte számon egyszer az iskola igazgatója a ház vezetőjén, de az otthonvezető azt mondta neki, ez normális mennyiségű munka.
Távozása után ezen is változtattak, mesélték nekünk a nevelők. A haszonállatok egy részét a férfi elbocsátásakor magával vitte, a többitől igyekeztek megszabadulni, például az otthonból kirepült fiataloknak adták. A veteményes, a fóliasátor megmaradt, a gyerekek sokkal szívesebben dolgoznak ott, mint amikor még kötelező volt. A kazánhoz szükséges fát pedig már csak feldarabolva veszik át.
Könnyű helyen állt a verés
Ütlegelés sporadikusan fordult elő, és nagyban függött a nevelő személyétől. Az a pár epizód viszont brutális, amelyet a volt neveltek meséltek el. Egy fiú többször látta, hogy a nevelője veri a kisebbeket, akiket időnként ő vitt el az óvodába. Ha nyoma maradt a veréseknek, akkor azt mondták az óvodában, hogy betegek a kicsik, és nem vitték őket oviba.
Amikor ennek a fiúnak az otthonbeli családjába olyan traumatizált, mélyszegénységből kiemelt kisgyerekek kerültek, akik még ágyba vizeltek vagy a szoba közepére piszkítottak, a nevelőnőjük nagyon durván megbüntette őket. Ágyléccel verte meg, vécékagylóba dugta a fejüket, egész estére bezárta a fürdőszobába, vagy felrakta az ajtóra, hogy kapaszkodjon, mozgatta vele az ajtót, és közben fenyegette a gyereket: „Még bepisilsz? Még bepisilsz?”
Ez a nő kvázi analfabéta volt, panaszkodott a fiú, és egyszer neki is megmondta, hogy „maga nekünk nem tud segíteni semmiben, csak káromkodni tud”. A nő szólt az otthon vezetőjének, aki ott úgy megverte a fiút, hogy az bepisilt, mondta el nekünk a fiú. Olyan nevelője is volt, aki télen kizárt néhány gyermeket a hidegbe. Ezt a jelenetet Hajdú Annamária is említette, aki próbált hatni az illető józan eszére.
Több akkori kamasz is említette, hogy a nevelőjük, a házvezető felesége nemcsak megalázóan szidalmazta őket, hanem időnként „meg is tépte” őket.
Egy olyan nevelőről is hallottuk több forrástól, hogy élt a testi fenyítés eszközével, aki jelenleg is ott dolgozik. Egy megvert kisfiúról, akinek feldagadt az arca és beszakadt a füle, maga a nővére számolt be, akinek a hangján még most, évekkel később is érződött, hogy felkavarja az eset. A nevelő azt állította neki és saját kollégáinak, hogy a fiú legurult a lépcsőn, és akkor reggel a kisfiú sem mert mást mondani a nővérének. A nagybátyjuk ment fel az otthonba, és gyakorlatilag megfenyegette a nevelőt, hogy ne merjen kezet emelni a gyerekekre, mondta el nekünk a lány.
Tudtuk, hogy agresszív viselkedését egy nevelői gyűlésen is feldolgozták, kérdésünkre az illető is elismerte. Állítása szerint a gyermekvédelmisek is kivizsgálták, mert vonalzóval rácsapott egy gyerek térdére. Böjte Csaba szankcionálta, és kilátásba helyezte, hogy elbocsátja, ha megismétlődik. Úgy mesélte, ez akkor volt, amikor 2017-ben új vezetés került a ház élére, és többször kiszállt a gyermekvédelmi hivatal. Ez az egyetlen jele annak, hogy a Hajdú házaspár és Mónika panasztétele a gyermekvédelmi hivatalnál valóban ellenőrzéssel végződött. Hogy a hivatal mit tesz egy-egy bejelentés után, azt csak a bejelentővel közlik, és csak akkor, ha ő ezt külön kéri, tudtuk meg a hivatal igazgatójától.
Fizikai agresszióról neki nem panaszkodtak az otthonbeli diákok, válaszolta kérdésünkre Vass Ferencz iskolaigazgató. Az igazgató nyíltan elmondta nekünk, a saját bőrén tanulta meg, hogy a verést ki kell iktatnia a nevelési eszközök közül: tíz éve őt is feljelentette emiatt egy diák. A rendőrség csak amiatt nem indított eljárást, mert ő megzsarolta a rendőrt, hogy kihívja a ProTV-t azzal, hogy a rendőr nem a rend pártján áll.
A házvezető volt a „kicsi Isten”
Némileg kiszolgáltatott helyzetben nevelői munkát vállaló férfi fogalmazott így nekünk, mikor tőle is megkérdeztük, mikor és milyen formában jelezték Böjte Csabának a sokféle abúzust, amiről tudomást szereztek. A ház vezetője azt éreztette velük, teljesen fölösleges bármit is mondaniuk Böjte Csabának akár az étel minőségéről, a feltételezett gazdasági visszaélésekről, akár a nevelők módszereiről, mert az alapítvány vezetője úgyis csak neki hisz. Az időnként kilátogató gyermekvédelmiseknek pedig nem tudtak mondani semmit, mert folyamatosan kísérte őket a ház vezetője vagy könyvelője.
Ez a nevelő két év után csömörlött meg annyira az ott átéltektől, hogy eljött onnan. Mivel nem munkaszerződést kötöttek vele, csak önkéntesit, 500 lej havi juttatást kapott, társadalombiztosítást nem fizetett neki az alapítvány, elismerés helyett pedig megalázásokat kaptak, vázolta nekünk távozása okait.
Írásos panaszt kellett volna küldeni, válaszolta Böjte Csaba a kérdésünkre, hogy valóban csak a házvezetőnek hitt-e. Kapott írásos panaszt, tudtuk meg Sz. E.-től és V. K.-tól: három apáca írt neki, és ők maguk is leírták egy emailben, mit hiányolnak. Valós, szakmai szupervíziót a nevelői gyűléseken, nevelési problémák megbeszélését (ne csak azt, hogy ki hányast kapott), és hogy az otthon vezetője ne csak az ideje tíz százalékát töltse az otthonban. Hosszú levelére egymondatos választ kapott: „Isten áldásával kitartást kívánok. Cs. t.”, mondta V. K. Ehhez hasonló, Isten mindannyiunkat szeret választ kapott az a fiú is, aki hosszú üzenetekben rótta fel az otthonban elszenvedett sérelmeit Böjte Csabának évekkel azután, hogy az alapítvány vezetője egyszerűen hazapakolta őt és testvéreit.
V. K. levelét viszont Böjte megmutatta vagy beszámolt róla az akkori házvezetőnek, mert az illető felesége számon kérte, hogy mit írogat ő Csaba testvérnek. Ezután az otthon vezetője burkolt fenyegetésként tudtára adta, hogy az ő szaván múlik, hogy ő és Sz. E. dolgozhat-e még egy évet az alapítvány bármelyik otthonában.
Végül májusban döntöttek úgy, hogy biztosan nem maradnak még egy évet. Nem tudják, hogy a házvezető pontosan miket mondhatott róluk, de Böjte Csaba a környékbeli házak vezetőinek gyűlése után az udvaron kérte számon rajtuk a hála hiányát: „ha nekünk ez a helyzet nem jó, akkor ő nem fog etetni minket, valami ilyesmi volt a lényege. És ezt hallotta ott az egész gyereksereg, meg a nevelők, meg mindenki, hogy úgy üvöltött Böjte Csaba, mint a sakál.”
Búcsúajándékként megkapta az otthon autóját
A hála fontos és gyakori témája az alapítvány vezetőjének. Ezt tapasztaltuk úgy a volt nevelőkkel, neveltekkel folytatott, több tíz órányi interjúk során, mint amikor magával Böjte Csabával beszélgettünk. Ő maga egyáltalán nem bizonyult hálátlannak: amikor 2016-ban elbocsátotta a bántalmazó házvezetőt, odaadta a családjának az otthon autóját. Ezt nekünk és másnak is úgy magyarázta, hogy ő ezt a volt házvezető feleségének mint az ő nevelt lányának adta ajándékba.
A rá pár hónapra gondnokként érkező Hajdú Vasile így a saját sport BMW-jüket fogta be a heti bevásárlások hazaszállítására, gyerekek orvoshoz vagy kórházba szállítására. „Mindezek után jön a végén Csaba testvér, és azt mondja nekem, hogy legyek hálás, hogy ennem adott, és kocsit adott a fenekem alá” – illusztrálta Hajdú Annamária, milyen konfliktusokba állt bele Böjte Csabával, mielőtt ők is távoztak volna az otthonból.
Távozásuk okait ő is az érzelmi, morális és anyagi kihasználásban jelölte meg. Ő nagyon hamar elkezdett kötődni a gyerekekhez, de ez már a saját családi kapcsolatainak rovására ment, vallotta be. Mégis nehezen tudtak eljönni, mert a távozásra sorozatban kitűzött napokon valamelyik gyerek vagy fiatal mindig elkövetett valamilyen önpusztító gesztust, hogy maradjanak még.
Kinek a dolga a szervezet szupervíziója?
Rövidesen távozott az otthonból Bojoievschi Éva házvezető is. Úgy érezte, „már nincs, amit adni tudjak, ezentúl már csak így rontani tudok a dolgokon, mert nincs már energia bennem. Másfelől pedig na, fiatal voltam, én is vágytam a szabadságra”. Megterhelő volt a sok papírmunka, és megviselték a konfliktusok a nevelőkkel, szűrtük le a vele folytatott beszélgetésekből. Miközben nem maradt ideje arra, amiért eredetileg odament, hogy a tanulási nehézségekkel küzdő gyerekeknek segítsen. 2017 őszétől 2018 tavaszáig távmunkában látta el a papírmunka egy részét.
A Szent Ferenc Alapítvány 2014-ben szerezte meg az akkreditációt szociális szolgáltatások nyújtására az ezek minőségét biztosító, 2012-es törvény alapján. Ekkor indult be az egyes otthonok ideiglenes, majd végleges engedélyének megszerzése. Ehhez biztosítani kellett a megfelelő tárgyi feltételeket, illetve a gyerekek ott tartózkodásának törvényes kereteit. Azaz minden gyerek számára előkészíteni a dossziét és az elhelyezési döntést. Bojoievschi elvállalta, hogy ő legyen az esetmenedzser, aki előkészíti ezeket a dossziékat. Évekkel később jött rá, hogy ez a gyermekvédelmi hivatal jobban fizetett munkatársainak lett volna a feladata.
Az alapítványnak azért állt érdekében törvényesíteni a gyerekek ottlétét, mert a hivatalosan elhelyezett gyermekek ellátását az állam havonta 600 lejjel támogatta. Mindenki, akit megkérdeztünk, azt mondta, abban az időszakban az otthonban mintegy 120 gyermek és fiatal élt. A Maros megyei gyermekvédelem kimutatása szerint 2015 végén 24, 2016 végén 40, 2017 végén 45 gyermek volt hivatalosan elhelyezve a szovátai Szent József gyermekotthonban.
Jelenleg a hivatal 36 fős kapacitással tartja számon az otthont. A gyerekek most kisebb létszámú családokat alkotnak, így a nevelők jobban tudnak figyelni rájuk. Azt is megtudtuk a nevelőktől, hogy az otthonban összesen mintegy hatvanan élnek. A jelenlegi nevelők fizetése tavaly nem érte el a nettó 1600 lejt (kb. 320 euró).
Mivel a Szent Ferenc Alapítványt ferences rendi szerzetes vezeti, aki a hitelét a rendhez tartozásból is nyeri, megkérdeztük Urbán Erik erdélyi tartományfőnököt, van-e a rendnek akár morális felelőssége, akár vizsgálati jogköre abban, hogyan működteti Böjte Csaba az alapítványt. „Beleszólhatunk mi egy más alapítványnak az életébe? Tehát mi adtunk egy testvért, ez igazából ez a testvér cserélhető is. Tehát nincs ez személyhez kötve. Tehát egy testvért odaadtunk. Ez most Csaba, speciálisan ő ezt érzi az ő élethivatásának, és ő ezt végzi” – válaszolta a tartományfőnök. A ferences rend egyes ingatlanjait szabályos, ötévente megújítandó szerződéssel átadják az alapítványnak, Böjte Csaba pedig jelentéseket szokott írni a tevékenységéről a rendnek.
Elmondta, hogy ami tavaly nyáron belső vizsgálatként jelent meg a sajtóban, az végül is egy beszélgetés volt Böjte Csabával. Abba nem szeretne belemenni, hogy Böjte Csaba hogyan válogatja ki és fizeti meg az alapítvány nevelőit, válaszolta. Úgy tudja, hogy az alapítvány lehetőség szerint megfizeti a munkatársait, és átcsoportosításokat is eszközölt.
Azt Böjte Csabától tudtuk meg, hogy ezen a „belső vizsgálaton” közös döntés született, miszerint igyekeznek legalább a napközi otthonok működtetését átadni a helyi önkormányzatoknak, mivel azoknál most már több anyagi erőforrás összpontosul, mint az alapítványnál.
Egyre több visszaélést jelentenek
Bár Maros megyében is egyre több, kiskorúak ellen elkövetett szexuális visszaélést jelentenek be, mivel egyre ismertebb a gyerekekkel történt visszaélések bejelentésére szolgáló, 119-es telefonszám, az kifejezetten ritka, hogy gyermekotthonokból jelezzenek ilyesmit, mondta el Miklea Hajnal, a gyermekvédelmi hivatal vezetője. Az ingyenes 119 tavaly januártól működik országosan egységes hívószámként, korábban a megyének saját telefonszáma is volt.
Míg 2016-ban a 402 jelzés közül 5 vonatkozott szexuális visszaélésre a megyéből, addig 2017-ben 1069 jelzés érkezett, amelyek közül 15-nek volt szexuális visszaélés a tárgya, négynek pedig szexuális kihasználás. A panaszok 90 százaléka a gyerekek elhanyagolására vonatkozott. 2021-ben az 1368 bejelentés közül 80-at tettek szexuális visszaélés miatt a megyében. A bejelentések 85 százaléka elhanyagolásra vonatkozott, a fennmaradó arányt nagyjából a fizikai abúzusok bejelentése teszi ki.
A nyitókép Szén András grafikája. A tájképfotók az információgyűjtő utazásokon készültek Szováta környékén.
A cikkhez szükséges feltáró munkát Kulcsár Árpáddal együtt végeztük, aki a Mérce.hu felületén közli a szovátai gyermekotthonnal kapcsolatos cikkeit.
Ez a cikk a Journalismfund Europe támogatásával készült.
