Magyarországon az számít, hogy kérte a börtönbüntetés megsemmisítését, Romániában már rég rabosították volna.

Felfüggesztette a büntetés végrehajtásának átvételére irányuló eljárást a Fővárosi Törvényszék 2019. december 3-án megtartott nyilvános ülésén – tájékoztatta az Átlátszó Erdélyt a törvényszék sajtóosztálya, miután rákérdeztünk: mi a helyzet Olosz Gergely kiadatásával?

A válaszból kiderült, az eljárás felfüggesztését a Fővárosi Főügyészség indítványozta. Romániában ugyanis két eljárás is folyamatban van a terhelttel szemben született ítéletek semmissé nyilvánításáért, és egyik ügyben sem született még döntés.

A magyarországi döntés következtében a volt RMDSZ-honatya ideiglenes végrehajtási bűnügyi felügyelete megszűnt, azaz szabadlábra került.

A rendőrség honlapján továbbra is körözik

A Bukaresti Legfelső Bíróság 2018. december 20-án 3 év letöltendő börtönbüntetésre ítélte Oloszt befolyással való folyamatos üzérkedés miatt, ezen kívül elrendelte 384 ezer euró és 400 ezer lej elkobzását, és minden vagyonának zárolását.

Oloszt utoljára 2018. november 11-én látták Romániában: akkor a zágoni református templom újjászentelési istentiszteletén jelent meg Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes és számos más helyi notabilitás társaságában.

December 27-én európai elfogatóparancsot bocsátottak ki a nevére (a hirdetmény a mai napig publikus a rendőrség honlapján), 2019. március 13-án Magyarországon fogták el a rendőrök a szökésben levő egykori politikust.

Egy KDNP-hez közel álló vállalkozó társaságában látták

Akkor úgy nyilatkozott az Országos Rendőrfőkapitányság, hogy Olosz ideiglenes átadási bűnügyi felügyelet alatt van, mozgását nyomon követő technikai eszköz alkalmazásával ellenőrzi. Kiadatása ügyében a Fővárosi Törvényszék dönt. Ez a döntés azonban elhúzódott, mert mint kiderült, a román hatóságok késve adták át a magyar fél által kért dokumentumokat.

2019 szeptemberében egy olvasónk több olyan fotót küldött az Átlátszó Erdély számára, melyen Olosz egy Halasi Olivér nevű, KDNP-hez közel álló vállalkozó társaságában látható. Kiderült, Olosz kvázi irodaként használ egy Halasi tulajdonában levő abonyi ingatlant.

Olosz Gergely (balra) egy 2019 tavaszán készült fotón Abonyban. Mellette Halasi Olivér

Időközben Olosz a romániai szálat sem hanyagolta: rendkívüli jogorvoslati eszközzel a jogerős ítélet megsemmisítését kérte. A semmisségi panaszát (contestaţie în anulare) valamint a kasszációs felfolyamodását (recurs in casaţie) a Legfelsőbb Bíróság tárgyalja – ha majd beindul az élet a bíróságokon.

Úgy tudjuk, a magyar jogrend szerint a kiadatás megtagadható, ha egy jogerős ítéletet mégis újratárgyalnak olyan eljárásban, amely annak megsemmisítését eredményezheti.

Közel tíz éve húzza az időt Olosz

Olosz ellen egyébként a 2010-es évek elején kezdődött az eljárás. Mivel a vád stabil lábakon állott, és bűntársai is mind ellene vallottak, Olosz végig időhúzásra és az ügy csűrésére-csavarására játszott, abban a reményben, hogy valahogy mégis elkerülheti a börtönbüntetést.

Az Oloszt hét év szabadságvesztésre ítélő bíró, Mitu Stegaru lesújtó véleményt közölt a vádlottról az ítélet indoklásában: „a nyomozás során összegyűjtött bizonyítékok, valamint a másod- és harmadrendű vádlottak beismerő vallomása ellenére, melyek gyakorlatilag falhoz állították Oloszt, ő végig időhúzásra játszott abban a reményben, hogy előbb vagy utóbb életbe lép az új Btk., mely kedvezőbb büntetést ír elő minden bűncselekmény számára. (…)”

A bíró azt is megjegyezte, hogy bár kérte Olosz ügyvédeitől, hogy iktassák a védencük ártatlanságát bizonyító iratokat, azok folyton halogatták, hogy az utolsó tárgyaláson elárasszák a bírót egy sor, haszontalan bizonyítékkal abban a reményben, hogy ezzel is húzzák az időt.

Ez a Bukaresti Törvényszék által hozott hétéves ítéletet azonban eltörölték, mivel Olosznak „eszébe jutott”, hogy ő 2010 óta a Bákó-Neamţ megyei ügyvédi kamara tagja, ebből kifolyólag a bukaresti törvényszék nem illetékes dönteni ügyében, erre ugyanis csak a Bukaresti Fellebviteli Bíróság jogosult. Később aztán az ügye a a Legfelsőbb Bíróságon folytatódott, az elmarasztaló ítélet 2018 december 20-án született meg.

De miről is szólt ez a korrupciós történet?

Dióhéjban annyi történt, hogy Olosz – aki 2007-2008-ban az Országos Energiaár-szabályozó Hatóság (ANRE) elnöke volt – a romániai energiapiacon nyüzsgő „okos fiúk” rendelkezésére bocsátotta kapcsolatait, ezért pedig busás fizetést kért és kapott.
Így a Gorj megyei alvilág egy ismert figurája, Ion Bârcină befolyása alatt álló két cég, a SC Budirom Serv SRL és SC Power Plus SRL olcsón vásárolt fel villamos energiát, majd ezt a piaci árnál drágábban adták tovább a CEZ áramszolgáltatónak 2010-2011-ben.

Oloszt tanácsadóként fizették ki – az internetről összemásolt szövegeken, valamint a tanácsadói szerződésen „ország-világ röhög”, fogalmazott az egyik üzletember egy lehallgatott telefonbeszélgetés során, egyértelművé téve, hogy egy esetleges ellenőrzés során menthetetlenül lebuknak.

Az RMDSZ-es honatya – akit a vádirat szerint az üzletemberek egymás között sokszor Bilă (Golyó) néven emlegettek – összesen 516 ezer eurót kért, ebből 384 ezret meg is kapott. Továbbá a parlament előtti parkolóban egy ízben 400 ezer lejt is átadtak neki.

A villamosenergia mellett Olosz egy sor más üzlettel is hitegette Bârcinát és körét – volt szó újrahasznosítható hulladékokról, tartozások behajtásáról és egy halászati ágazatban lehívható uniós támogatásról –, a vádiratból azonban az derül ki, hogy ezekből nem lett semmi, az üzletemberek nagy csalódására.

Nyitókép: Olosz Gergely (balra) és Orbán Viktor. Fotó: nol.hu