Pár hónapja szakadatlanul megy a munka, hatalmas hegyekben áll a kitermelt anyag az udvarhelyi cég környékén.

Az elmúlt hónapokban sok olvasónk jelezte, hogy eszeveszett ütemben folyik a kitermelés a ribizlibányában, mintha el akarnák hordani az egész hegyet, mielőtt ismét leállítják őket. Folyamatosan küldték a felvételeket, hogy hogyan nőnek a hegyek a Viaduct udvarán és környékén.

Belső információk alapján napi 450-500 köbméter földet termeltek ki, egyszerre három teherautóval hordva be az anyagot.

Ugyanakkor olyan panaszokat is kaptunk, hogy járhatatlanná tették azt a mezei utat, amin a teherautók közlekednek, vagy hogy az út szélesítése után nagyon megzavarosodott és ihatatlanná vált annak az út melletti forrásnak a vize, amit több helybéli fogyaszt. Illetve egy adott pillanatban olyan panasz is jött, hogy a ribizlibányából anyagot szállító teherautók megtöltötték sárral Kadicsfalva aszfaltozott útjait.

Két nagy kérdés merült fel: az őszi leállítás után hogyan kaptak ismét kitermelési engedélyt, és mi ennek a megfeszített ütemnek az oka?

Kérésemre a környezetvédelmi ügynökség tájékoztatott arról, hogy február 23-án a környezetvédelmi őrség rendben találta az ősszel megállapított hiányosságok pótlását, így nem függesztette fel a környezetvédelmi engedélyt, tehát ismét zöld utat kapott a kitermelés.

Az ügynökség alapos tájékoztatásából az is kiderül, hogy a cégnek idén lejárnak az engedélyei. Ami talán részben magyarázatot ad arra, hogy miért sietnek minél hamarabb kitermelni és saját udvarukon tudni az anyagot.

A hónap elején azt az információt kaptam egy olvasónktól, hogy hamarosan befejezik a kitermelést a ribizlibányában, és elkezdik a ribizli telepítését.

Kértem a Viaductot, hogy erősítsék meg vagy cáfolják ezt az információt, és írjanak pár sort arról, hogy milyen stádiumban vannak a munkálatok. Köszönöm nekik, hogy ezúttal levélben válaszoltak, és nem uszították rám a keresztény motorosok gyöngyszemét.

A levelükből az derül ki, hogy a 18 hónapos leállásból adódó késedelem az oka ennek a megfeszített munkaritmusnak. És hogy a telepítési munkálatokat már elkezdték, ahol tudták. Meg hogy betartják a jogi előírásokat.

A képeken is látszik, hogy ezúttal tényleg rendszerezettebben, lépcsőzetesen termelik ki az anyagot.

Illetve az is látszik a képeken, hogy minden szabad négyzetmétert megtöltenek a kitermelt anyaggal.

Sajnos időközben a Rez egy újabb csapást is kapott, erdőtűz formájában. Valószínűleg piknikezni szándékozó társaság gyújthatta fel véletlenül a növényzetet. Szerencsére ez a szerencsétlen eset nem késleltette a ribizlibánya zöld ligetté való alakítását, a kitermelési munkálatok a tűz ideje alatt is folytatódtak.