Nehéz a Transindex nélkül elképzelni a világot annak, aki a kétezres évek elején kezdett el internetezni Erdélyben.
A Facebook és a Google előtt sokáig a Transindex volt AZ internet: emberek, ötletek, kezdeményezések egyedüli kapcsolódási pontja egy oldalon, melyet kevés pénzből és nagyon sok lelkesedésből gründolt egy progresszív, átláthatóbb és számonkérhetőbb erdélyi magyar közéletről álmodozó kis csapat.
A Disputa Szatmárnémetitől Gyergyószentmiklósig több tízezer erdélyi internetezőnek adott közös beszédtémát. Hogy mást ne mondjak, a román kormány által az erdélyi magyar közösségnek folyósított támogatás témáját itt kezdték el először pedzegetni a fórumozók. A Holt Költők rovattól politikusok hosszú sora kapott spontán izomrángást. A Transindex megmutatta, hogy érzékeny és összetett témákról is lehet írni, mint például erdélyi magyar közéleti és kulturális ikonok együttműködése a Securitatéval.
Az indulás az a világ volt, amikor még „az internetet” (mármint kábelt, Wi-Fi nem volt még sehol) a szomszédos internetkávézóból, egy forgalmas utca fölött vezették fel a harmadikra, a lepukkant monostori blokklakásban berendezett szerkesztőségbe. Esős időben, vagy ha fújt a szél, gyakran megszakadt az internet, így a szerkesztők floppy-lemezekkel rohantak le az internetkávézóba, hogy cigifüsttől hunyorogva, Counter Strike-ot játszó júzerek közt töltsék fel az anyagaikat.
A bohém ősidők után a konszolidáció: a Transindex körül mozgó emberek életpályái mind kiváló esettanulmányai annak, hogyan nő fel, harcol, egyezik ki és kerül pozícióba – vagy ellenkezőleg: szorul perifériára – az az erdélyi magyar értelmiségi generáció, mely most a negyvenes éveiben jár. Hogyan bizonyulnak üres lufinak a korábbi ígéretek, hogyan kerekedik felül az idealizmuson a „pragmatikus transzilvanizmus”.
Végül pedig a jelen, amire talán úgy fogunk emlékezni, mint a fülsüketítő csend korszakára. Arra az időszakra, amikor túlságosan sokan megtanultak félrenézni, kétszer is meggondolni azt a lájkot, kommentet vagy megosztást, a közösség nagy dolgainak a megvitatása helyett örömöt lelni a kis dolgokban. És ahol a pénz, paripa, fegyver korlátlanul áll rendelkezésre, csak nem mindenkinek.
A buzgó PR-osok és a munkájukat „korlátok közt önállóan végző” szerkesztők által simára nyalt kontent világában a Transindex megmaradt annak, ami volt: néha meglepően bátran belekérdező, máskor naivan rácsodálkozó portálnak, mely egy tisztességesebb, mindenki számára otthonos és befogadó erdélyi magyar közösségért száll síkra. Olvasószerkesztőjük a mai napig nincsen.
Miért jó nekünk, az Átlátszó Erdélynek, ha van Transindex? Miért kérjük az olvasóinkat arra, hogy támogassanak egy olyan portált, amely végső soron a konkurrenciánk? Azért, mert szerintünk minden sajtóorgánum abban érdekelt, hogy az erdélyi magyar közélet minél többpólusú, minél sokszínűbb legyen.
A vitáknak, ötleteknek, új megközelítéseknek, akár a témákért és az olvasókért való versengésnek hosszú távon minden szerkesztőség számára pozitív hozadéka van. És ez fordítva is érvényes: ha egy szerkesztőség megszűnésével az egész ökoszisztéma szegényebbé válik, a mi munkánk nehezül, mozgásterünk szűkül.
Arról nem is beszélve, hogy a Transindex példája jól mutatja a jelenlegi sajtófinanszírozás torzulását. Azt, hogy csakis az olvasók támogatásával lehet független a sajtó – ezt világosan elmondani nekünk is érdekünk.
Nem utolsósorban a portál története egyben az erdélyi internetes média története. Anyagaik, archívumuk, az Adatbank az utóbbi 20 év közösségi emlékezetének része. A mi történetünk, jóval, rosszal, hibákkal, néha váratlan örömmel és gyakori csalódással. Rengeteg tanulság, felbecsülhetetlen és nem pótolható érték.
A Transindex most bajban van: olvasói adományok nélkül ezt a munkaközösséget már nem lehet fenntartani.
A szerző a Transindex csapatának tagja volt 2001-től 2014-ig.