Hol érdemes magyar óvodát építeni Csángóföldön: a nyelvvesztés határán, vagy ahol fenntartható a magyar oktatás? És ki mondja meg? Kárpát-medencei Óvodafejlesztés a Kárpát-medencén kívül.
A moldvai magyar oktatás minősége, a gyermekek motiváltsága kizárólag az ott dolgozó pedagógusokon múlik, akik különböző szakképesítéssel, elhivatottsággal, helyismerettel érkeznek. Van ugyan versenyvizsga és évközi óralátogatás is, viszont a tanári fizetések itt sem versenyképesek, a körülmények, amelyekben a pedagógusok dolgoznak, igen változóak, éppen hogy sikerül tanárt találni minden településre.
Miközben van, ahol egy civil szervezet önerőből tartja fenn a magyar nyelvű oktatást, próbál óvodát indítani, vagy a pedagógus szülőházában tartja a fakultatív magyar foglalkozásokat, addig a Kárpát-medencei Óvodafejlesztés keretében olyan helyszíneken indulnak az első bölcsis és ovis foglalkozások, amelyek jó nyelvállapotúak, és az intézményes fejlesztések terén is előbbre járnak a többiekhez képest.
A Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Programban az erdélyi történelmi egyházak összesen harminchárom új intézményt alapítanak, a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége pedig négyet: a három moldvai településen (Lészped, Magyarfalu, Pusztina) és Maroshévízen.
A hegyen túl
A Csíkszeredából induló kisbusz az Erdélyt Moldovával összekötő, kacskaringós úton halad Bákóig a Csíki-havasokat átvágó Gyimes-völgyén keresztül. A „hegyen túl” már lesz ülőhelyem – nyugtat meg a sofőr a zsúfolásig megtelt járművön. Sokan csak valamelyik gyimesi településig utaznak: a gyimesi csángók falvait elhagyva fogjuk megközelíteni a moldvai csángók vidékét.
Ahhoz képest, hogy csupán 140 kilométernyi távolságot kell megtenni Bákóig, a „hegyen túl” ismeretlen világ fogad, ahol az Erdélyből érkező könnyen elveszíti magabiztos tájékozódási pontjait. Van, aki románul fogadja a magyar köszönést, de aztán valamiért magyarul beszél, van, aki magyarul felel, de olyan tájszólásban, hogy nagyon kell figyelni, hogy megértsd, amit mond.
Az is megtörténik, hogy az erdélyi román nyelvismeretem hagy cserben, amikor vagy nem értem, mit felel egy helyi román, vagy ő nem érti, hogy mit kérdezek.
Néha úgy tűnik, errefelé mindenki román, aztán pedig úgy, hogy mindenki magyar.
Azért utaztam Bákóba, onnan Lészpedre, hogy részt vegyek az RMPSZ (Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége) által koordinált Moldvai Csángómagyar Oktatási Program évkezdő tanári felkészítőjén. Az ötnapos programba a moldvai csángók történelméről, kultúrájáról szóló előadások, módszertani műhelyek és a tanévre vonatkozó gyakorlati intéznivalók is belefértek.
A moldvai csángók a népszámlálási adatokban: hol volt, hol nincs
A moldvai csángók a Románia Moldvának nevezett keleti térségében élő katolikusok, akiknek feladata kezdetben a középkori Magyar Királyság keleti határainak ellenőrzése volt. A mohácsi vészig (XVI. század) a királyság védelmét élvezték, a madéfalvi veszedelem idején (XVIII. század) a felerősödő székely kivándorlás újra megerősítette az addigra megcsappant moldvai magyar közösséget.
A moldvai katolikusok többsége mára egyáltalán nem ismeri a magyar nyelvet, a több évszázados beolvadás eredményeként magát románnak vallja. Részletgazdag tanfelügyelői jelentések már a múlt század elejéről beszámolnak a románul nem beszélő és értő iskoláskorú gyermekek szisztematikus beolvasztásáról a román tannyelvű oktatási rendszerbe.
Felolvas Halász Péter néprajzkutató A tanfelügyelő jelenti: román állami iskolázás a moldvai magyar falvakban kiadványból. A 2017-ben megjelent forrásanyag négy település tanfelügyelői jelentéseit tartalmazza a századforduló előtti évtizedekről, arról, milyen nehézségbe ütköztek a román pedagógusok, és hogyan vettek részt a csángók nyelvi beolvasztásában.
A hivatalos, de manipulált népszámlálási adatok alapján a moldvai magyarok asszimilációja befejeződött, hiszen a számok nem tükrözik a magyarul is beszélő vagy értő csángók jelenlétét Moldvában (erről Tánczos Vilmos írt bővebben itt).
A magyar nyelv állami és egyházi megbélyegzése – „a magyar az ördög nyelve”, a gyermekekkel szembeni kegyetlen iskolai bánásmód a román nyelvtudás hiánya miatt, a magyar nyelv használatának tiltása a templomban – olyan félelmet és szégyenérzetet ébresztett a csángókban, amely máig hatással van rájuk.
A hivatalos elutasítás ellenére 1990-ben létrejött a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ), és 2000-től elkezdődött az iskolán kívüli, majd az iskolai magyar nyelvű oktatás megszervezése.
2012-ben, a második Orbán-kormány idején magyarországi nyomásra az MCSMSZ elnöksége lemondott, és az oktatás koordinálását átadta az RMPSZ-nek. A kényszerű helyzet ellenére az MCSMSZ leköszönő elnökségi tagjai nem kifogásolták, hogy az oktatási programot az RMPSZ veszi át, bár többek között a szervezet akkori ügyvezetője, Hegyeli Attila, „politikai kivégzésként” értelmezte a helyzetet. (szerk. megj.: Hegyeli Attila kérésére pontosítottuk az általa betöltött tisztséget – 15:06, 2018. 10. 24.)
Miért volt erre szükség? Répás Zsuzsanna, az akkori nemzetpolitikáért felelős államtitkár súlyos anomáliákra, könyvelési hiányosságokra és a szervezet román állammal szembeni adósságaiara hivatkozott magyarázatában.
2012-ben ugyan az RMDSZ is értetlenült állt a magyar kormány gesztusa előtt, mára a botrány elcsendesedett.
Az óvodafejlesztési program kapcsán kiderül, a csángókat érintő oktatási kérdésbe a csángó szervezeteknek semmilyen beleszólásuk nincs, ami súlyosan csorbítja a közösség önrendelkezését.
Szakmai kérdés, nem vonatkozik a csángó szervezetekre
Az óvodaalapítás szakmai kérdés, amely nem vonatkozik az összes moldvai szervezetre – vélekedik a szakmai szervezet egyik tagja –, így az új intézmények helyszíneiről az RMPSZ döntött.
Az RMPSZ által koordinált oktatási program irodája ugyan Lészpeden van, és több csángóföldi pedagógus is részt vesz a programban, szervezeti szinten nem kommunikáltak a Csángómagyarok Szövetségével.
Mindezt annak ellenére, hogy a döntés a teljes moldvai csángó magyar közösséget érinti: nem csak azoknak a településeknek a jövőjét befolyásolja, amelyeken megtörténik a nagyívű beruházás, a bölcsőde- vagy óvodaépítés, hanem a hátrányosabb helyzetű falvakét is.
Így fordulhat elő, hogy miközben az egyik településen saját kezűleg felépített közösségi házban vagy az oktató szülőházában folyik a délutáni, fakultatív magyaróra, addig a jobb sorsú településeken EU-konform óvodák épülnek.
A moldvai óvodaalapítás „történelmi pillanat”, véli Majzik Tamás, aki Szegedről jött Moldvába tanítani, és aki 2011-től Dumbravénben dolgozik.
Dumbravéni tanuló üzenete a „keresztanyjának”, azaz az oktatást támogató magánszemélynek. „Sok puszi!” (Majzik Tamás youtube-csatornájáról)
Majzik a továbbképzésen olyan őszinte tanító bácsis hangulatban tartja a bemutató óráját az okostelefonok iskolai felhasználásáról, hogy a résztvevőket meggyőzi, maguk is gyerekek.
Szívesen mesél az oktatási programról, és bár maga is a helyi RMPSZ moldvai bizottságának a tagja, a kérdésre, hogy mi alapján döntöttek a kiválasztott három falu mellett, nem szeretne válaszolni: az elnökhöz irányít.
A moldvai közösségi házakban folyó kulturális tevékenységek, amelyeket részben az MCSMSZ koordinál és az oktatási program, bár kiegészítik egymást, szakmai szempontból elválaszthatóak – véli Majzik, az oktatási program szakmai bizottságának tagja. Úgy gondolja, fokozatosan érdemes bevonni a településeket a programba: előbb ki kell alakuljon az érdeklődés, a kulturális programok kiterjesztése, az iskolai és iskolán kívüli tanítás. A bölcsőde és óvoda indítása csak ezek után következhet.
MILYEN CÍMEN SZERETNÉL MINKET TÁMOGATNI?
FIZETÉSI MÓD KIVÁLASZTÁSA
Katolikus vagy oláh?
Mondhatni köztudott, hogy a valamikori Magyar Királyságon kívül eső Csángóföldön, elszigetelve a nemzet többi részétől, nem a nyelv vált a fő identitásképző tényezővé, hanem a vallás.
Így ha arra kíváncsi valaki, hogy egy moldvai csángó-e vagy román, jobb ha úgy teszi fel a kérdést, hogy katolikus-e vagy oláh (azaz orthodox vallású).
A moldvai csángók megszámolásában éppen ezért nem sokat segít a népszámlálások nemzetiségre vonatkozó része, már csak azért sem, mert még mindig előfordul, hogy a számlálóbiztos előre kitölti az állampolgárságra, nemzetiségre, anyanyelvre vonatkozó részeket.
Éppen ezért hiánypótló Tánczos Vilmos 2008-2010-ben végzett kutatása, amelyben faluról falura járva felmérte a moldvai csángók magyar nyelvismeretét azokon a településeken, ahol feltételezhetően még tudnak magyarul.
A kutató hét korcsoportot vizsgált, ezek mindenikében a nyelvismeret négy szintjét különböztette meg (anyanyelvi, második nyelvi és passzív nyelvtudás, illetve nyelvvesztés utáni állapot).
A korcsoportok szerinti vizsgálat láthatóvá tesz a nyelvi beolvadás folyamatait, amelyek településenként is igen változó képet mutatnak. Tánczos kutatásában a legfiatalabbak, azaz a bölcsis korosztály (0-4 év), többnyire két csoportban jelennek meg: ők vagy csak értik a magyar nyelvet, vagy már nem is értik.
Hamarébb magyarul
„Aszongya az egyik anyuka, Ilonka néni, én most mit csináljak? Kend mondja, hogy magyarul, a tanárok az iskolában mondják, hogy románul. Mondom, hogy magyarul es, románul es, de hamarébb magyarul, mert az az anyanyelve”
– meséli a pusztinai Nyisztor Ilonka hagyományőrző, hogyan érvelnek a bölcsis és ovis korú gyerekek magyartanítása mellett egy-egy szülőértekezleten.
A román tannyelvű állami iskolákban ma sem nézik jó szemmel a magyar nyelvet, ennek (is) következménye, hogy éppen a legkisebbek tanulnak meg a legkevésbé magyarul.
„Pusztináról beszélve egyről-egyre románul szólnak a gyerekekhez, mert sokat voltak szidva, hogy az iskolában nem tudják tanyitani a gyerekeket románul. Hiába mondjuk minden szülőértekezleten, hogy magyarul es beszéljenek a gyermekkel. Ezért es gondoltunk a bölcsire, hogy halljanak magyar szót, s amíg ott vannak, beszéljenek magyarul. Amennyit megtanul a gyermek az iskolában, írni-olvasni, vaegy versikét, az nem olyan, mintha otthon beszélnének vele, mondókáznának kiskorától” – írta le a helyzetet a nyugdíjas pedagógus, aki ma főként népdalokat és néptáncokat tanít, délutáni foglalkozásokon.
A csángók hagyományát átszövi a honvágy. Énekel: Nyisztor Ilonka.
Hozzátette, azt is elmondják a szülőknek, hogy két nyelv ismerete a gyermek fejlődésében is előnyt jelent: „A gyerekeknek, akik járnak a magyar oktatásba, a románban es nagyon jó a gondolkozásuk, ezzel csak nyer a gyermek, a nagyvilágban es jól fog érvényesülni.”
Pusztina a második moldvai település, ahol bekerült az iskolai oktatásba a magyar tanítás. Ők kezdetektől foglalkoznak az óvodások bevonásával, tavalytól az óvodafejlesztésre is tekintettel kiterjesztették a foglalkozásokat a bölcsisekre is. A legkisebbeket szüleikkel együtt várják a foglalkozásokra, így a szülők is megtanulhatják a gyermekjátékokat, énekeket, mondókákat, és akár otthon is tudják folytatni a közös foglalkozást.
A kicsik korai bevonása a magyar nyelvű oktatásba fontos lépés, mert ahogyan Tánczos becsléseiből is kitűnik, jellemző, hogy ha maguk között még használják is a magyar nyelvet a szülők, gyerekeikkel már nem beszélnek magyarul.
„A nyelvismeretre vonatkozó számokra különböző művelődés- és szociálpolitikai, valamint tudományos tevékenységeket (pl. oktatást, folklórgyűjtést, társadalomvizsgálatot, nyelvi kutatást stb.) lehet alapozni” – fogalmaz Tánczos.
Azonban úgy tűnik, az új oktatási intézmények alapításában inkább saját tapasztalatra, mint átfogó adatokra alapoznak.
A kérdés az, hogy látva a településeken élők nyelvismeretét, a „kemény számokat”, milyen beavatkozási stratégia javallott, és kinek a felelősségi körébe tartozik a moldvai csángók jövőjét meghatározó oktatáspolitikai döntést hozni.
„Gratulálom, akik jönnek Erdélyből, más világból..”
„Avem ce meritam (az van, amit megérdemlünk), az van. A püspök látogatásakor nem a hagyományos szőttesek kerülnek elő, hanem a törökösek. A helyi papok nem csak a magyar beszédet, de az olyan vallásos szokásokat is tiltották, mint a siratás
– idézi fel a forrófalvi születésű Antal Vajda János hagyományőrző mai és gyermekkori élményeit. Bácsi János – ahogy errefelé mondani szokás a János bácsi helyett – a „hippi csángó”, nem is látni cipőben a képzés alatt, csak amikor Bákóba megyünk Böjte atya évkezdő beszédére.
Szereti a moldvai zenét, táncokat, de fiatal korától szívesen hallgat rockot is – meséli mosolyogva. „Ez egy aranybánya, csak kutatni kell. Még megvagyunk, de a fiataloknak már más az érzésük” – fogalmaz a hagyományőrző, aki bár mezőgazdasági iskolát végzett, elleste a moldvai táncokat, így ma fiataloknak, felnőtteknek oktatja.
Néhány éve náluk, Forrófalván is van iskolai magyaróra, de az iskolán kívüli tevékenységeket továbbra is forrófalvi szülőházában tartja. Saját bőrén tapasztalta, milyen, amikor az iskolában amiatt kapott több büntetést, verést, mert magyar gyermek volt. „Tudsz-e románul, mert nem minden szót ismerek” – fűzi a történetébe, amikor arról mesél, hogy vele az apja soha nem beszélt magyarul, hogy védje és felkészítse az iskolára, ahol tiltva volt a magyar használata.
„Annyit értettem az ottani beszédből, hogy igen, nem. Aztán megszoktam lassan” – mondja a poéziáját (versét) – ahogy fogalmaz – bácsi János arról, hogyan nyílt ki előtte a világ egy gyimesi csángó fesztiválon, ahová Nyisztor Ilonkával ment el.
Egyelőre titkos reformon gondolkodik – mondja, mert maga is tapasztalja, hogy egyre kevesebb a gyermek. A kollégái nevében nem beszélhet, de tudja, hogy ami számára probléma, az a többi faluban is az.
A moldvai csángók nagykorúsításáról
Ebédnél ülünk. Azt hiszem, zöldpaszuly levest eszünk, s kérdezem, hogy ilyen savanyúan szeretik a leveseket. Kiderül, az csak nekem tűnt zöldpaszuly levesnek, valójában „pesztárés borscs sebes borssal és tejfellel”.
Így kezdek beszélgetni Duma Andrással, aki elsőként harcolta ki, hogy egy moldvai településen, Klézsén bekerüljön az állami oktatásba a magyar mint anyanyelv. Dumát a tanároknak szervezett képzésen egyaránt érdekli a néprajzkutató előadása és az, hogy miképp lehet a tanításban használni az okostelefonokat, közben pedig az új csángó rádió ötletébe próbálja bevonni a fiatalabbakat.
Küzdő szellem, a nyelvhasználati jogokért való kiállásban nem szívesen fogadja el a kompromisszumos megoldásokat – úgy tűnik, nem mindenki nézi jó szemmel harcias kiállását, mert van, aki inkább hisz a békésebb megoldásokban.
Szerinte pillanatnyilag nagyon gyenge a moldvai oktatási program, de véleménye ellensúlyozásaképpen vissza-visszatér a kisebb sikerekre is. Suttogóra fogott hangon teszi hozzá az ebédlőasztalnál, hogy két éve levelet is írt a „magyar minisztériumnak” meglátásaival. „Válasz nem érkezett” – mondja, annak az embernek a nyugalmával, aki már eleve nem is számított reakcióra. Duma a Csángó Tükörben olvasható véleményanyagban az oktatási program hiányosságait úgy elemzi, hogy kulturális, gazdasági és infrastrukturális kérdésekkel is összekapcsolja azokat.
Duma oktatási bírálatai:
– azokon a helyszíneken, ahol az iskolai oktatás keretében is lehet magyarul tanulni, ott azoktól, akik megtorlástól, büntetéstől félve csak a délutáni magyarórákra járnak (iskolán kívül), megvonták az oktatási-nevelési támogatást, vagyis a Szülőföldön magyarul ösztöndíjat; (szerk. megj.: ezt a mondatot Duma András kéréséére módosítottuk – 20:08, 12.10.2018)
– nem elég magyarul írni, olvasni tanítani a gyerekeket, főként az iskolán kívüli alkalmak kapcsolják be a fiatalokat a kulturális közösségbe – így mindkettőre szükség van;
– a moldvai magyarság oktatásában károsak azok a döntések, amelyeket a moldvai magyarok nélkül hoznak meg: a magyarországi KEMCSE egyesület, valamint az AMMOA és az erdélyi RMPSZ nem kellene kihagyja a moldvai magyarokat az őket érintő döntésekből.
MILYEN CÍMEN SZERETNÉL MINKET TÁMOGATNI?
FIZETÉSI MÓD KIVÁLASZTÁSA
Az óvodafejlesztésből kihagyták a Csángómagyarok Szövetségét
Az óvodafejlesztés csángóföldi megvalósításában madártávlatból semmilyen konfliktus nem mutatkozik: olyan régióról van szó, ahol nincs magyar tannyelvű óvodahálózat, de még a román osztályokban tartott heti három anyanyelvi magyar óra megvalósítása sem zökkenőmentes.
Mindenki hálás a magyar állam támogatásának, amely nélkül eddig sem működhetett volna a moldvai magyar oktatás. Örülnek a magyar nyelvű bölcsis és óvodai foglalkozások indításának, hiszen kétségtelenül hiánypótló intézményekről van szó.
Az óvodafejlesztési projekt moldvai részének örülve könnyen megfeledkeztünk arról a közelmúltban lezajlott hatalomátvételről, amelynek eredményeképpen ma nem az MCSMSZ, hanem az RMPSZ koordinálja a Moldvai Oktatási Programot.
A konfliktus – bár sokkal halványabban –, ma is él, sőt hatása is érezhető például a valamikori pedagógusok részleges leváltásában, vagy abban, hogy a legkiterjedtebb települések közül kettő – Lujzikalagor és Frumósza – egyáltalán nem, vagy csak részben kötődik az RMPSZ programjához.
Másik jele annak, hogy nem folyik zökkenőmentesen az oktatási program fejlesztése, hogy a programot koordináló RMPSZ egyszerűen nem konzultált a legnagyobb, csángókat képviselő szervezettel, az MCSMSZ-szel arról, milyen lépéseket tervez a fejlesztés során.
Háborús viszony a pedagógus-szövetség és a csángómagyarok szövetsége között?
Az RMPSZ a 2012-2013-as tanévtől vette át a moldvai oktatási program koordinálását. Az MCSMSZ leváltásáról Tánczos Vilmos az Elcsángált oktatás című tényfeltáró dokumentumvideóban úgy nyilatkozik, hogy „koncepciós eljárás” történt.
Az akkor húsz éve működő Moldvai Csángómagyarok Szövetségének elnökségét a magyar állami támogatás megvonásával, nyilvános lejáratással sarokba szorították és félreállították mondván, átláthatóvá kell tenni az elszámolást.
Nemcsak azért érdemes felidézni a lassan feledésbe merülő konfliktust, mert emberek életét, munkásságát pecsételte meg, vagy mert annak példája, hogyan hálózza be a magyar kormány az erdélyi magyarság intézményeit, hanem azért is, mert a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program moldvai helyszíneinek közhangulatát, a program működését máig meghatározza a történet.
Elcsángált oktatás – Neagu Adrian filmje. A dokumentumfilmben elhangzottakra nem reagált az RMPSZ, holott ennek lehetőségét Neagu felkínálta.
Neagu Adrian, a dokfilm készítője, aki ma teljesen önerőből és magántámogatásokból tartja fent a frumószai iskolán kívüli magyar oktatást, úgy véli, az RMPSZ nincs tekintettel arra a kulturális és oktatási helyzetre, amellyel Moldvában szembe kellene néznie. A dokfilmben valamikori és mai tanárok mesélik el, hogyan történt a hatalomátvétel.
Tánczos arról számol be, hogy míg ősszel az akkori tanárok részt vettek az évkezdő felkészítőn, a 2012-2013-es tanévre az RMPSZ mégsem hosszabbította meg a szerződéseiket. Köztük voltak olyan alapemberek, mint Szőcs Lajos, Petres László, Neagu Adrian, Juhász Péter, majd egy évvel később Máthé Kriszta is, aki az egyetlen szakképzett magyartanár volt a programban, és állami iskolában dolgozott.
Az egyik, 2013-tól Moldvában dolgozó tanár úgy fogalmaz, nem tudott róla, hogy az RMPSZ háborús viszonyban áll a korábbi működtető szervezettel, az MCSMSZ-szel. Maga Neagu Adrian pedig azt részletezi a filmben, hogy a télire való tűzifa, a 700 lejes lakás- és osztályterem fenntartásra szóló támogatás megvonásával próbálták elérni, hogy elhagyják Frumószát, hónapokig nem volt villanyuk, vizük, így az iskolán kívüli oktatás is veszélybe került.
„A Csángómagyarok Szövetsége idejében a falu népét is bevonták a programba, az RMPSZ ehhez képest egy távolságtartó szervezet” – jellemzi a két szervezet közötti különbséget Neagu, aki szerint szándékosan lehetetlenítik el az egyik legnagyobb oktatási helyszínen, Frumószán folyó munkát a támogatások megvonásával.
„Az egyik legnagyobb oktatási helyszín, Frumósza, nem kap állami támogatást, inkább megfojtják. Lujzikalagor kap ugyan állami támogatást, de más minisztériumon keresztül, mint a többi helyszín.”
„Az RMPSZ hatalma miatt nehezen vállalják az emberek a nyilvános állásfoglalást arról, hogyan látják a kialakult helyzetet” – érvel Neagu, aki már a dokumentumfilm második részét készíti.
Ugyanakkor úgy látja, hogy a megmaradt csángó szövetségben már nincs olyan szabadság, mint annak idején, amikor nem engedték, hogy a csángók bevonása nélkül hozzanak döntéseket. „Azért nincs konfliktus, mert megvették őket is” – fogalmaz, arra utalva, hogy az MCSMSZ szintén a magyar állami támogatásoktól függ, így érdemben nem szállhat szembe a kialakult helyzettel, a fejük fölött meghozott döntésekkel.
„A kiválasztással van a baj”
– fogalmaz Neagu az óvodafejlesztésről. „Pusztinán 21 óvodás van összesen, akik most román állami óvodába járnak. Ezeknek új óvodát építenek, miközben a frumószai gyermekek, nagyjából 20 körül évente, semmilyen támogatásban nem részesülnek. Nem az érdekli őket, hogy minden település haladjon. Aki nem ért egyet, azt megpróbálják eltávolítani” – értelmezi a helyzetet a moldvai pedagógus, miközben arról mesél, hogy nemrég egy közösségi oldalon indított szavazást kezdeményezett az RMPSZ, hogy kiszavazzák őt a Moldvai Tanácsból.
„Nem tudok egyetérteni azzal, ahogyan kiválasztották az óvodák helyszíneit” – mondta el megkeresésünkre Polgár László, az MCSMSZ elnöke. „Velünk, csángókkal is egyeztetnie kellett volna erről az RMPSZ-nek” – kifogásolja az eljárást a magyarfalusi csángó vezető.
Sem a szövetség elnökeként, sem helybéli lakosként, de még háromgyerekes szülőként sem kérdezték meg a véleményét a kérdésben. Elmondta, utólag értesültek a döntésről, akkor is a magyarfalusi önkormányzaton keresztül.
A Moldvai Csángómagyar Oktatási Program koordinátora, Márton Attila ugyan úgy nyilatkozott, hogy többször is megvitatták a Csángómagyarok Szövetségével a kérdést, Polgár ezt tagadja: utólag értesültek a döntésről, és kész tények elé voltak állítva. „Itt lakóként, úgy érzem, meg voltam kerülve ebben a döntésben.”
A szövetség elnöke úgy gondolja, szűz területeket kellett volna megcélozni a programmal, olyanokat, ahol fejlesztésre volna szükség, és erős magja van a magyar közösségnek. Ezek között sorolja többek között Diószént, Trunkot, Gajdárt is.
Polgár magyarfalusiként gondolja úgy, hogy a településen nem volt sürgős ez az intézkedés, hiszen a Gyermekek háza is el tudta volna látni ezt a funkciót, míg más településeken nagyobb szükség volna beruházásra. Maga ugyan a felmérésről sem értesült, amelyre az oktatási program koordinátora hivatkozott: egy valóban megalapozottabb helyzetfelmérést tartott volna indokoltnak.
MILYEN CÍMEN SZERETNÉL MINKET TÁMOGATNI?
FIZETÉSI MÓD KIVÁLASZTÁSA
Egyensúlyra volna szükség
„Nem azt kell csinálni az oktatási helyszínekkel, hogy ahol gyenge a színvonal, ott megszüntetjük, mert itt egy kultúra megmentéséről van szó, olyan emberekről, akik már megunták a harcaik, de mégis vágynak. Ha egy gyerek nem iratkozik be az iskolába magyar órára, mert fél a tanárok szurkálódásától, hátrányos megkülönböztetésétől, a politika feladata lenne, hogy biztonságban érezze magát, amikor anyanyelvét akarja használni” – meséli az oktatási program kapcsán Duma András. Úgy érzi, van fejlődés, de a mostani helyzetnek az elfogadása, hogy a magyar nyelv másodlagos, a teljes beolvadáshoz vezet.
„Ha az oktatás így marad és nem fejlesztjük, asszimilálódik a nép: ha nincs gazdasági háttér, el kell menjenek a helyiek, a románok is. Ha a saját közösségében, kultúrájában nem tud megélni, muszáj lesz vándorolnia a megélhetésért.” Hangsúlyozza, nagy dolog, hogy óvodák épülnek, ugyanakkor azokra a településekre is kellene figyelni, ahol tanár- és tanteremhiány miatt megszűnik a magyartanítás.
„Több oktatási helyszínen történt fejlesztés, ebben segítünk a kezdeményező tanárnak” – válaszolta Márton Attila kérdésünkre, hogy mennyire találja kiegyensúlyozatlannak az egyes településeknek jutó figyelmet, támogatásokat.
Kiderült, hogy egy-egy oktatási helyszín karbantartása, fejlesztése az ott munkát vállaló tanár lehetőségein és igényein múlik, azaz ha számára megfelel az épület romladozó állaga, akkor az épület nem kerül tatarozásra. Ám ha igénye volna is a pedagógusnak a fejlesztésre, ezt továbbra is abból a 700 lejes (150 EUR) összegből kellene megoldania, amit az RMPSZ a lakhatási költségekre biztosít, és amiből esetenként az osztályterem fenntartását is állnia kell az oktatónak.
„Nem tudom, hogy a pedagógusok mennyire élnek az eszközökkel, amelyek a rendelkezésükre állnak. Ez külön módszer, erre fel kellene készíteni a pedagógusokat. Véletlenszerűen jönnek ide a pedagógusok, akinek nincs otthon állása. Például most egy bihari fiú, aki megnézte interneten, hogy itt van állás, és anélkül jött Moldvába, hogy bármit tudna. Néhány nap alatt nem lehet felkészülni, hogy megismerje az életteret, értékrendet”
– véli Halász Péter néprajzkutató, aki egyetemista korában kezdett Moldvába járni, abban az időben, amikor a magyar állam sem nézte ezt jó szemmel.
Az elkötelezett, hosszú távra tervező pedagógusok hiánya mögött nem csak az áll, hogy a fizetések még az állami oktatásban dolgozók fizetését sem mindig érik el, hanem az is, hogy olyanok is vállalják a moldvai munkát, akik nem tudják, mire számíthatnak: hogy a faluban, ahová mennek, lehet, hogy alig-alig értenek a gyerekek magyarul, hogy az oktatási helyszín rendben tartása, minden apró ügyintézéssel, az ő dolguk lesz. Meg kell tanulniuk alkalmazkodni a helyi szokásokhoz is, amihez például az is hozzátartozik, hogy tiszteletben tartva a csángók mély vallásosságát, rendszeresen járnak templomba.
„Sok településen elkelne az óvoda”
– mondja Duma András, aki a Szeret-Klézse alapítvánnyal maga is szeretne óvodát indítani. Engedély ugyan van, de az óvodának meg kell felelnie a törvényi kereteknek, az állandó óvonő, dada finanszírozását pedig legalább öt évre biztosítani kell – mutatja be az előttük álló kihívásokat. Bár Klézse a legnagyobb települések közé tartozik, az óvodafejlesztési program második ütemében sem szerepel.
A Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program keretében épülő óvodák helyszíneiről folyó konzultációkról Duma sem tud, de úgy gondolja, erről az RMPSZ döntött. Nem látszik elégedetlennek a határozat miatt: minden kis lépést próbál pozitívan értelmezni, ami a közösség érdekében történik. Úgy tűnik, itt az emberek időnként belefáradnak a sok viaskodásba, és muszáj elnézniük a konfliktusok mellett.
„Se politikai szempontból, se infrastrukturálisan nincs megoldva a moldovai magyar oktatás”
– fogalmaz Duma. Bár titkolni próbálja, érződik a hangjából a keserűség akkor, amikor az mondja, hogy nyolc éve nem történt fejlesztés a magyar közösségi házakon, amelyek az MCSMSZ-től kerültek az RMPSZ koordinálása alá. Duma a bákói magyar gimnáziumi és szakiskolai oktatást is hiányolja, hiszen ezek tehetnék lehetővé a magyar nyelven való érvényesülést.
„El nem felejtettek, de csak félig meddig vettek figyelembe” – válaszol a kérdésre, hogy tekinthető-e az erdélyi magyar politikai érdekképviselet kudarcának a moldvai csángók mai helyzete. „Lent vannak az emberek, akik végül is döntenek. Egy intézmény, ha nem végzi jól a munkáját, nem figyel a népre, nem félemlítve, hanem segítve a vágyait, hiába csillagzik ma, holnap megbukik” – utal az RMPSZ döntéseire: szerinte a mai lépések jogosságát a jövő fogja eldönteni.
Az alacsony gyermeklétszám indokolja az óvodaalapítást
A Lészpeden, Pusztinán és Magyarfalun induló óvodákról, mint a „sokat vitatott óvodafejlesztési programról” beszél Márton Attila, aki megosztotta az Átlátszó Erdéllyel a leendő óvodák kivitelezése mögötti elgondolást, és a Moldvai Csángó Magyarok Szövetségével (MCSMSZ) folytatott egyeztetésekről is beszélt.
Az RMPSZ elnökének, Burus-Siklódi Botondnak a kiválasztott három helyszín melletti indoklását, mely szerint ezeken a településeken a legjobb a nyelvállapot, azaz itt beszélik legtöbbet a magyar nyelvet, Márton azzal egészítette ki, hogy felmérték, hol lennének hajlandóak a szülők magyar óvodába íratni a kicsiket, hol eléggé stabil a pedagógusok köre, hogy erre alapozva kibővíthessék a programot.
„Az MCSMSZ az alacsony gyermeklétszámra hivatkozva ellenezte a pusztinai és magyarfalusi óvodaalapítást” – magyarázta Márton Attila. Állítja, többször is átbeszélték a kérdést az MCSMSZ-szel. Velük ellenben úgy látja, hogy az alacsony gyermeklétszám azt jelzi, hogy szükség van a magyar tannyelvű óvodákra, ettől reméli, hogy a jövőben fenntartható lesz a magyar órára járó iskolások száma is.
A lészpedi bölcsőde és óvoda mellé a program keretében oktatási központ is épül, amely Márton elmondása szerint szükségszerű: ide fogják költöztetni az Oktatási Program irodját, a vendégszobákat, és itt fognak folyni a tanári továbbképzések, találkozók is.
Az oktatási szakember elmondta, még nem biztos, de már tervezik, hogy a program második ütemében Lábnyikon, Somoskán, Külsőrekecsinen alapítanak óvodát.
„Meredek lenne a kizárólag magyar tannyelvű óvoda, bölcsőde”
– véli Burus-Siklódi Botond, az RMPSZ elnöke. „Abból indulok ki, hogy a három, első ütemben tervezett óvodának az Áder János moldvai látogatására előkészített és kiállított panóit látva a csángó falvak polgármesterei törekedtek, hogy az ő falvaikba is valahogy vinnénk egy-egy hasonló fejlesztést. Ők erre nyitottak.
Nem lesz olyan robbanásszerű áttörés, hogy az óvodák elindulásával egyszeriben magyar nyelvű lesz a tanítás. A kétnyelvűségre oda kell figyelni, ez megfelelő pedagógiai hozzáállást igényel”
– fogalmazott az önkormányzatokkal tervezett együttműködésről, fenntartási lehetőségekről.
Márton Attila, a Moldvai Csángómagyar Oktatási Program koordinátora határozottan úgy gondolja, hogy az új intézményekben, ha kevesebb gyermekkel is, de magyar nyelven fog folyni a foglalkozás, és emellett tartják meg a kötelező román nyelvórákat. Burus-Siklódival szemben nem kétnyelvű, hanem magyar tannyelvű intézményről beszél, amelyben lesz román óra is, ahogyan a székelyföldi óvodákban is van.
„Bár nem terveztük, Lészpeden idéntől megkezdődött a magyar nyelvű óvodai foglalkozás is” – számolt be Márton a lészpedi újdonságról, amellyel korábbi állítását is alátámasztja, miszerint van igény a magyar nyelvű oktatásra. Tavaly ugyanis kísérleti jelleggel tartottak foglalkozást bölcsisek számára, akik a csángó házban szervezett játékokon vehettek részt. Ennek folytatásaként indult el idéntől az egyelőre improvizatív délutáni magyar ovi.
Lészpeden, a Bákóhoz közel eső népes csángó településen, a közösségi házban találkoztunk is azzal a Petőfi-ösztöndíjas pedagógussal, aki a tavalyi év során elkezdett a bölcsisekkel foglalkozni.
A lészpedi magyar házba belépve meglepően jól felszerelt ingatlant találunk: könyvespolcokon mesekönyvek és kicsiknek szóló rajzfilmekkel CD-k sorakoznak, kézműves foglalkozáshoz szükséges eszközök egy másik szekrényben, hatalmas tévé a falon.
A képernyőt látva az egyik új pedagógus meg is jegyezte, hogy abban a házban, ahol ő fog foglalkozásokat tartani, egyszerűen nem lehet felszerelni, mert nincs akkora hely.
Az ösztöndíjas arról is mesélt, hogyan gyűjtik össze reggelente a legapróbbakat, hogy két órás foglalkozás erejéig elvigyék őket a magyar közösségi házba. Az volt a visszajelzés a szülők részéről, látva, hogy a kicsik mennyire szerették a magyar nyelvű foglalkozásokat, inkább magyar nyelvű óvodába adták volna a 3 éves gyermekeket, de erre akkor még nem volt megoldás.
A csángók kirakatosításától a politikai tőkéig
A csángók „különleges”, „egyedi” helyzetére hivatkozva könnyen távol lehet tartani az idegen tekintetet a helyi közösségi viszonyok és politikai befolyás működésének megértésétől. A három moldvai óvoda helyszínéről folyó vita mögött személyes történetek állnak: gyerekek, aki félnek, szégyellnek magyarul tanulni, vagy akik nem is érik, miért kellene magyarul beszélniük, szülők, akik a tanári visszaéléstől féltik a magyarórára járó gyermeket, helyi tanítók és olyan pedagógusok, akik azt vállalják, hogy otthonuktól távol tanítanak gyermekeket anyanyelvükre.
De a három moldvai óvodai helyszín kérdése politikai kérdés is. Arról, hogy a 21. században egy magát demokratikusnak valló állam folyamatosan fenntartja egy közösség jogfosztottságát, és arról, hogy a csángókat kivéve, mindenki politikai tőkét kovácsol a nekik nyújtott támogatásból.
