Bezárás
Perek

Nyílt levél az RMDSZ-hez: ma már nem érdemes titkolózni

Tavaly decemberben a bíróság közérdekű adatok kiadására kötelezte a Szövetséget. Jelen nyílt levélben arról szeretnénk meggyőzni Porcsalmi Bálint ügyvezető elnököt, ne fellebbezzen a döntés ellen.

Tisztelt ügyvezető elnök úr!

Az elkövetkező néhány napban döntenie kell arról, hogy fellebbez-e az RMDSZ azon első fokú bírósági döntés ellen, mely a szervezetet közérdekű adatok kiadására kötelezi. A nyílt levél célja, hogy meggyőzzük: fogadja el a döntést, és ne fellebbezzen.

A román kormány által az erdélyi magyar közösség számára folyósított támogatások kérdése, melyet jelenleg az RMDSZ kezel, régóta foglalkoztatja az erdélyi magyar közvéleményt. Bár az idők folyamán több kísérlet is történt arra, hogy rábírják a Communitas Alapítványt, illetve az RMDSZ-t arra, hogy részletesen beszámoljon, pontosan mire költi ezt az évi 4-5 millió eurónak megfelelő támogatást, ezek a próbálkozások kevés eredménnyel jártak.

Az Átlátszó Erdély kiemelt célkitűzése, hogy tájékoztassa a nyilvánosságot arról, hogy mire költi az RMDSZ ezt a pénzt.

2017 decemberében a Kolozsvári Bíróság helyet adott kérésünknek, és elrendelte az Átlátszó Erdély által kért közérdekű adatok kiadását. A döntés – mely jelenleg nem jogerős – egyben azt jelenti, hogy a bíróság elutasította az RMDSZ arra vonatkozó érveit, hogy a közérdekű adatokhoz való hozzáférésről szóló, 544/2001-es törvény rendelkezései az RMDSZ-re nem vonatkoznak. Ezután tehát az RMDSZ-nek válaszolnia kell az adatigénylésekre úgy, ahogy azt a törvény előírja.

Úgy gondoljuk – és a bíróság döntése is ezt az értelmezést erősíti –, hogy amennyiben az RMDSZ magára vállalja az erdélyi magyar társadalom megszervezésének a feladatát, és ennek a feladatnak a teljesítésére a bukaresti kormánytól kapott közpénzt használja, akkor közhasznú tevékenységet folytat, függetlenül attól, hogy az RMDSZ-nek mint szervezetnek milyen a jogi státusza.

A tavaly módosított 544/2001-es törvény szelleme egyértelmű, és ez a módosítás indoklásából is kiderül: a módosítás célja az volt, hogy, minden, közpénzekkel gazdálkodó jogi entitás a hatálya alá essen, az adatszolgáltatási kötelezettség alól ne lehessen jogszabályok csűrésével-csavarásával, erőltetett értelmezésekkel kibúvót találni.

Akárcsak a többségi társadalom tagjainak, nekünk, erdélyi magyaroknak is jogunk van tudni, mire költik a kormány által nekünk folyósított közpénzeket – végső soron saját adólejeinket –, ugyanúgy, ahogy jogunk van az anyanyelvünk használatához, vagy a magyar nyelvű oktatáshoz.

Ügyvezető elnök úr, megválasztásakor arról beszélt, hogy azt szeretné, ha 2019-re az RMDSZ lenne a legmodernebb politikai szervezet, nem csak Romániában, de akár a térségben. Azt is elmondta, hogy az innováció nem csupán jobb számítógépeket vagy több Facebook-reklámot jelent: az innováció elsősorban a tartalomra és a munkamódszerekre vonatkozik.

Az innováció elengedhetetlen kelléke a közpénzek elköltésének átláthatósága, tesszük hozzá nemcsak mi, hanem az erdélyi magyar közösségből még nagyon sokan. A gazdálkodási adatok részletes publikálása, bármilyen, ezzel kapcsolatos kérdés megválaszolása a feltétele annak, hogy a közösséget bevonjuk a róla szóló döntésekbe.

Az RMDSZ az utóbbi években több ízben is kezdeményezte a közösséggel való élénkebb párbeszédet – ez azonban eddig minden esetben megakadt a kijelentések szintjén.

Úgy véljük, az erdélyi magyarságnak 2009 óta folyósított 28 millió euró sorsa, valamint a jövőben folyósítandó közpénzek elköltésének a közös eltervezése jó alkalom lenne a közösség jövőjéről szóló párbeszéd újrakezdésére, egyszersmind a szavazóik bizalmának újjáépítésére.

Most elsősorban az ügyvezető elnökön múlik, hogy az RMDSZ elismeri-e a bíróság határozatát, és ezzel az RMDSZ modernizációjának kulcsfigurájává válik, vagy belemegy egy olyan játékba, melynek végkifejlete egyrészt kétesélyes, másrészt eredménytől függetlenül arcvesztéssel jár.

Tisztelettel

Sipos Zoltán

az Átlátszó Erdély főszerkesztője

Korábbi anyagaink az RMDSZ által kezelt kormánytámogatásról:

Dúskálni lehet az RMDSZ gazdálkodási adataiban, a lényeg továbbra is rejtve

Kovács Péter: marhaság, hogy ez az erdélyi magyarságnak járó támogatás

RMDSZ-beszámolók: mindig mindent rendben találtak a hatóságok?

RMDSZ-beszámolók: élnek, mint Marci a Hevesen

RMDSZ-beszámolók: hányszor kerülik meg a Földet kampányévben?

Mire költik az erdélyi magyarság pénzét? Publikáljuk az RMDSZ beszámolóit


Fizess be az átláthatóságra, fizess elő az Átlátszó Erdélyre!

Havi 5 eurós rendszeres támogatás

Havi 10 eurós rendszeres támogatás

Havi 20 eurós rendszeres támogatás

PayPal azonosítónk: erdely@atlatszo.ro (erre akkor lehet szükség, ha nem az Átlátszó Erdély oldalon keresztül utalnál).

Ide kattintva tetszőleges, egyszeri összeggel is támogathatsz PayPalen keresztül.

Mégsem szeretnék PayPallel bajlódni. Más megoldás nincs?

Választhatod a banki átutalást is, ehhez az alábbi adatokra lesz szükséged. Fontos, hogy az internet banking felületen állítsd be a visszatérő (rekurrens) fizetési opciót, ha a bankod lehetővé teszi.

Lejes (RON) számla:
Asociaţia “Atlatszo Erdely Egyesulet”
RO71OTPV200000913457RO01
SUC. CLUJ OTP BANK ROMANIA
Cod BIC: OTPVROBU