• A 2,8 millió farm fele indulásból ki van zárva az állami és európai uniós támogatásokból, mert egy hektárnál is kevesebb területet művel.

• Az, hogy minden támogatás a művelt terület nagyságától függ, kimutathatóan növeli a közepes és nagy farmok számát és méretét. Ezzel együtt az évenként hozzájuk kerülő támogatások összegét is.

• Románia azt állítja magáról, hogy nem csak azért támogatja rengeteg közpénzzel a farmokat, hogy azok jövedelmezőbbé váljanak. A számok azonban nem ezt mutatják. Hanem azt, hogy egyre kevesebb gazda kap egyre több pénzt, a kisgazdák egyre kevesebb pénzt kapnak, a fiatal gazdákat még csak most kezdik igazán ösztönözni, és oda áramlik nagyon sok pénz zöld célokra, ahol alig kell tenni értük.

„Hé fiúk! amott ül egy túzok magában,
Orrát szárnya alá dugta nagy buvában;
Gunnyaszt, vagy dög is már? lássuk, fölrepűl-e?
Meg kell a palánkot döngetni körűle!”

Ezt a provokációt Toldi Miklós csoportos terrorizálására mindannyian ismerjük, Arany János elbeszélő költeménye kötelező olvasmányunk volt. Sokunk meg is tanult belőle részeket. Tudjuk, hogy itt a túzok madár metafora, tudjuk, hogy Toldi György az öccsét, Miklóst értette rajta. Csak azt nem tudjuk, hogy néz ki a túzok. Ez a nagytestű madár ugyanis a kihalás szélére került Romániában. Pedig még a huszadik század végén is gyakori látvány volt Nagyszalonta környékén, ahol Arany élt és írta a Toldit 180 évvel ezelőtt. 

Mezőgazdasági támogatás idézte elő, hogy a túzok ismét költsön Nagyszalonta mellett: egy szalontai nagygazda fantáziát látott a túzokvédelmi programban. 90 hektárnyi nem túl jó minőségű szántót gyepesített, és csak a madár költési időszaka után kaszálta. Az alaptámogatással együtt így hektáronként kétezer lejhez jutott, és ez már neki is megérte.

A Milvus Csoport évekig tartó erőfeszítése hatására az agrárminisztérium 2018-ban indította a túzokvédelmi programot. A Milvus biológusai egyre több madarat figyeltek meg a támogatott területen. A minisztérium 2024-ben még meghirdette ezt a támogatási vonalat, idén azonban már nem. A szalontai gazda, aki eddig igénybe vette, és büszke is volt rá, hogy nála lehetett túzokot látni, idén már őszi búzával vetette be a területet.

A többihez képest ez kicsi támogatási csomag volt, de megmutatta a romániai agrártámogatás legnagyobb problémáit: 

• kevés gazda tudta igényelni (19 településen hirdették meg, a magyarországi költőterületek mellett), 
• nagygazdáknak érte meg igényelni, 
• és anélkül szüntette meg a minisztérium, hogy erről egyáltalán értesítette volna a madárvédőket, akik szakmailag kidolgozták. 

Holott a Milvus rengeteg munkát fektetett abba, hogy gyepvédelmi javaslatai bekerüljenek Románia új agrárstratégiájába, válaszolta megkeresésünkre Nagy Attila biológus, a Milvus munkatársa.

Románia a 2007-es uniós csatlakozás óta 45 milliárd eurónyi közpénzt költött a gazdálkodók támogatására és vidékfejlesztésre. Ez az országba érkező uniós támogatás legalább 44 százaléka. Az uniós agrártámogatás ráadásul egyre több:

Az Európai Unió teljes költségvetésének mintegy negyedét teszi ki a gazdák támogatása, a Közös Agrárpolitika. A KAP fő célja olyan jövedelemkiegészítést adni a gazdáknak, hogy annak ellenére is műveljék a földet és élelmiszert termeljenek, hogy az időjárás és a klímaválság miatt folyamatosan ingadozik a termés, ráadásul máshol sokkal jobban keresnének. Még tíz éve is az uniós mezőgazdasági átlagjövedelem csak a negyven százalékát érte el az átlagjövedelemnek, 2022-re felkúszott az átlag hatvan százalékára. Romániára hatványozottan igaz, hogy a vidéki lakosság jóval szegényebb, mint a városi.

A KAP célja az is, hogy minél jobb minőségű és egészségesebb élelmiszert együnk úgy, hogy meg is tudjuk fizetni. Ezért kompenzálni igyekszik azt, hogy ízletes zöldséget, gyümölcsöt termelni kevesebb vegyszerrel bizony drágább. 2021-től pedig kifejezett célja a klíma- és környezetvédelem, ezért most sok pénzt szán talajkímélő művelésre, biodiverzitás megőrzésére, élőhelyek védelmére, visszaállítására.

Minden tagállamnak alapos tervet kellett kidolgoznia arra, hogy a hétéves költségvetési időszakokban mit szeretne elérni a Közös Agrárpolitikának ezekkel a milliárdjaival. Románia a 2014-2020-as költségvetési időszakra a PNDR rövidítésű vidékfejlesztési tervet, a 2023-2027-es időszakra a PNS rövidítésű Országos Agrárstratégiát dolgozta ki. 

Persze némi késéssel: a PNDR a kifizetések szintjén 2015-ben indult be, és még a 2023-as kifizetéseket is ennek a tervnek a büdzséje fedezte. Az új agrárstratégiát Románia 2022 végére készítette el, a nevében is szerepel a 2023-2027-es időszak. A 2024-es átmeneti év után az idei kifizetések zöme már ennek a stratégiának az egyes programjaiba illeszkedik.

Miért foglalkozzunk a mezőgazdasággal 

amellett, hogy szeretünk enni és vidéken kirándulni? Mert Románia szó szerint több mint fele mezőgazdasági terület. A 23,8 millió hektáros országból 14 millió hektár mezőgazdasági területnek számít, ebből 12,7 milliót tekintünk mezőgazdaságilag hasznosított területnek. 

Mert Romániában még mindig milliók élnek gazdálkodásból, miközben a szemünk előtt és gyökeresen alakul át az egész szektor. Tizenöt évvel ezelőtt a lakosok harmadának volt szerves köze a gazdálkodáshoz, most a lakosság negyedének. 

A 2010-es mezőgazdasági felmérés (agrárcenzus) 7,1 millió olyan személyt számolt össze, aki végzett valamilyen mezőgazdasági munkát. Közülük bő négymillióan évi száz napnál kevesebbet, tehát nem a gazdálkodás volt a fő elfoglaltságuk, de részt vettek a földművelésben. 2020-ban már csak 4,5 millióan gazdálkodtak úgy, hogy három millióan részmunkaidőben: évi száz napnál kevesebbet.

Az agrárszektor gépesítését, a vidék elnéptelenedését és elöregedését még jobban tükrözi az, hogy harmadára zuhant a szektorban ténylegesen munkát vállalók száma. Míg az összes romániai munkavállaló száma közel kilenc százalékkal csökkent 2013 és 2022 között, addig a mezőgazdaságban közel 66 százalékkal csökkent a számuk, áll ebben az agrárgazdasági tanulmányban, amely az ágazat 2013 és 2022 közötti teljesítményét foglalja össze. A mezőgazdaságban foglalkoztatott 2,5 milliós munkaerő tíz év alatt 878 ezer főre zsugorodott. 

Gyakran beszélünk (és írunk) az oktatásról vagy az egészségügyről mint össztársadalmi ügyekről. Mind jártunk iskolába, sokan tanítanak közülünk, sokunk gyermeke iskolás. Van véleményünk róla, bele akarunk szólni abba, hogy mi történjen az iskolákban. Ugyanígy mindannyian eszünk, vagyis ügyfelei vagyunk a mezőgazdaságnak, és milliók gazdálkodnak. 

Az oktatási minisztérium az elmúlt években csak két-, legfeljebb háromszorannyit költött a teljes oktatási rendszerünkre, mint amennyi közpénz áramlott egy termelői ágazatba, a mezőgazdaságba és vidékfejlesztésbe (30-46 milliárd lej vs 15-17 milliárd lej évente). Az oktatási kiadások 2024-ben érték el az agrárszubvenciók négyszeresét.

Az oktatáshoz képest nemhogy feleannyit, de negyedannyit sem beszélünk a mezőgazdaságról, vagy legalábbis nem össztársadalmi ügyként. Miközben rohamosan alakul át, és alakítja át a tájat, amelyet a szülőföldünknek nevezünk.

Egymillióval kevesebben eszünk. De honnan?

Míg 2010-ben 20,1 millióan éltünk Romániában, 2020-ban más csak 19 millióan a népszámlálások hivatalos adatai szerint. (Hogy ezek a számok miért nem a valóságot tükrözik, arról itt írtunk. De ezek a hivatalos adatok, így ezekkel vagyunk kénytelenek dolgozni.) Ez azt jelenti, hogy a 2020-as években legalább egymillióval kevesebben eszünk ebben az országban, mint a 2010-es években.

Ezzel együtt a hazai mezőgazdaság egyre kevésbé elégíti ki az igényeinket: egyre több élelmiszert importálunk, derül ki Sorin Ionițescu már hivatkozott tanulmányából. Nézzük meg, mire volt képes a romániai mezőgazdaság 2013 és 2022 között, amikor durván 25 milliárd euró közpénzzel támogattuk.

Ebben az időszakban a teljes hazai GDP 121 százalékkal nőtt, míg a mezőgazdaságban keletkezett GDP 83 százalékkal. Konkrétan 34,42 milliárd lejről 63,04 milliárd lejre nőtt, de közben 5,4 százalékról 4,5 százalékra csökkent az agrárszektor aránya a hazai GDP-ben. 

2013-ban úgy keletkezett 34,42 milliárd lejnyi GDP a mezőgazdaságban, hogy 8,1 milliárd lejt tett ki az uniós és a román állami szubvenció. A 2022-es 63,04 milliárd lejnyi GDP-hez számításaink szerint 15,5 milliárd lej uniós és állami szubvenció járult hozzá. A mezőgazdaság durván negyedét tehát közpénzzel finanszírozzuk.

Eközben az élelmiszerárak a boltokban elég magasak ahhoz, hogy bőven megéri külföldről behozni az alapélelmiszerek közül is nagyon sokat. Míg az uniós csatlakozásunk utáni években még 80 százalék fölött volt a hazai termékek aránya az alapélelmiszerek között, 2024-ben az arányuk 56 százalékra esett az élelmiszerboltokban a Versenytanács adatai szerint. 

A bolthálózatok sajátmárkás termékei közül, amelyek árszintje jellemzően a legalacsonyabb, az élelmiszerek kevesebb mint a felét, 48,8 százalékát állították elő itthon. Még úgy is megéri behozni alapélelmiszereket egy nagy és változatos területen gazdálkodó országba, hogy a külföldről hozott ételt a szállítás biztosan drágítja.

Ebben az erősödő agrárpiaci versenyben tíz év alatt nem változott az, hogy a mezőgazdaság az oda áramló közpénzzel annak négyszeresét tudja megtermelni. A termelés mikéntje és az élelmiszerpiac közben teljesen átalakult. A termelés jóval koncentráltabban történik: egyre nagyobb és fejlettebb farmokon (ahogy ez lentebb kiderül), harmadannyi legálisan fizetett emberrel. És egyre több élelmiszert exportálunk, de még többet importálunk.

Az említett időszakban, 2013 és 2022 között 126 százalékkal nőtt a romániai mezőgazdasági export értéke. Nőtt az aránya a teljes romániai exportban is nem egészen 11 százalékról 13 százalékra. Eközben viszont 167 százalékkal nőtt a mezőgazdasági és élelmiszerimport értéke, és nőtt az aránya a teljes hazai behozatalban is 8,9 százalékról 10,5 százalékra.

Mire megy a mezőgazdasági és vidékfejlesztési támogatás?

Az agrártámogatásokat kezelő romániai ügynökség, az APIA 2007-ben még csak tíz, ma már 109 különféle programban és csomagban fizet európai uniós támogatást a gazdáknak. A romániai büdzsé hozzájárulása ehhez 5 százalék körüli. 

Az uniós támogatás két nagy forrása aszerint különül el, hogy mire szánják. A hektáronkénti, illetve a tenyésztett állatok száma alapján fizetett támogatások forrását hívják garanciaalapnak (FEGA). Ez a forrása az országosan kifizetett támogatások mintegy kétharmadának, célja a gazdák jövedelmének kiegészítése.

A másik forrás a vidékfejlesztési alap, a FEADR. Ennek egy részét az APIA, más részét az AFIR kezeli. A betűszó sok vidéki beruházás információs panójáról lehet ismerős, a kifizetések bő harmadát innen fedezik, néha többet is. Ehhez az alaphoz tartoznak a gazdák egyes klíma- és környezetvédelmi támogatásai, de ide pályázik sok élelmiszerfeldolgozó cég vagy vidéki panzió is. 

Romániában nagyon sok vidéki cég kap innen fejlesztési pénzeket akkor is, ha semmi köze az élelmiszer előállításához. Sok vidéki önkormányzat ebből az alapból igyekszik aszfaltozni vagy csatornarendszert kiépíteni. A falvakban gombamód kinőtt, majd gyakran bezárt turisztikai tájékoztató irodákat is ebből az alapból hozták létre. 

Az alap célja valamennyire kompenzálni a vidéki hátrányokat: hogy ott hiányzik, gyérebb vagy rosszabb minőségű az infrastruktúra. Mivel kevesebb és szegényebb a vásárló, ezért a vidéki cégek nem annyira jövedelmezőek, és fejlesztésekre is nehezebben kapnak hitelt. Az unió ezt is igyekszik részben ellensúlyozni ezzel az alappal.

Hogy egy évben a standard, vagyis hektáronkénti és tenyésztett állatonkénti kifizetések mellett milyen támogatásokat lehet még igényelni, azt a mezőgazdasági és vidékfejlesztési minisztérium dönti el. Ebben Románia Országos Agrárstratégiája az iránymutató: a meghirdetett programok elvileg az agrárstratégia fő célkitűzéseit hivatottak előmozdítani. 

A jelenlegi Közös Agrárpolitika (KAP) arra ösztönzi a tagállamokat, hogy a támogatások elköltésével közel azonos súlyt adjanak a farmok gazdasági, illetve környezeti és éghajlati fenntarthatóságának. Klíma- és környezetvédelemre kell költeni a 2023-2027-es támogatások 40 százalékát. 

Hogy a farmok jövedelmezőségét, modernizációját, környezeti és gazdasági ellenállóképességét milyen finanszírozási programokkal (és egy-egy programnak mekkora büdzséjével) akarja egy-egy tagállam előmozdítani, azt ebben a 2027-ig tartó KAP-ban és költségvetési periódusban az Európai Bizottság nagymértékben a tagállamokra bízta. 

A környezeti fenntarthatóság céljai közösek: a talajvédelem, a vízminőség és a biológiai sokféleség megtartása. Sok a közös abban is, hogy milyen jó mezőgazdasági gyakorlatok őrzik ezeket a fontos környezeti feltételeket: vetésforgó, állandó gyepek beszántásának tiltása, a szántók talajának minél kevesebb bolygatása. 

Hogy miért nem jó bolygatni a talajt, és a talajkímélő földművelés hogyan függ össze a biodiverzitással és a terméshozammal, arról Mark Siepman holland oktatót érdemes meghallgatni, akivel még nyáron beszélgettünk:

Azt viszont a tagállamok döntik el, hogy például a vetésforgónak vagy a talaj borítottságának milyen mértékét írják elő a gazdáknak ahhoz, hogy megkaphassák a környezetvédelmi támogatásokat. Ahogy azt is, hogy mennyi pénzt társítanak ezekhez a finanszírozási programokhoz.

Ezeket a programokat általában négy-öt évre hirdetik meg, attól függően, hogy egyezett meg ezekről a minisztérium az Európai Bizottsággal. Az aktuális agrárstratégiánk a 2023-2027-es időszakra szól, de a finanszírozási programjainak zömét csak idén hirdették meg.

Honnan tudják meg a gazdák, mire van pénz?

A támogatásokat a tavaszi hónapokban lehet igényelni, március első napjaitól május közepéig. Ezt az APIA kampányidőszaknak hívja, amikor is az ügynökei járják a falvakat, fogadják a gazdákat a megyei és a kihelyezett munkapontjaikon, és tájékoztatják őket, ha változott valami az előző évhez képest, megszűnt egy régi vagy megjelent egy új támogatási vonal. A legfontosabb információkat közli a napi és az agrársajtó is.

De találkozókat szerveznek a különféle gazdaegyesületeknél vagy közbirtokosságoknál is, ahol több gazdát érnek el ezekkel az információkkal, avatott be Florin Bota, a Kolozs megyei APIA igazgatóhelyettese. A különböző támogatásokat összefoglaló szórólapokat eljuttatják minden polgármesteri hivatalhoz, ahol legalább ötlet szintjén láthatja a gazda, mit érdemes kérvényeznie. A leglényegesebb információkat pedig a meghirdetett finanszírozásokról, határidőkről tömeges üzenetben küldik el a gazdáknak, akiknek a telefonszáma szerepel a kifizetési ügynökség rendszerében.

Gyakori, hogy az állattartó gazdáknak egy helyi állattenyésztő egyesület szerzi be a fontos iratokat a támogatási kérvényhez. Növénytermesztő gazdáknak sokat segítenek a községi polgármesteri hivatalok mezőgazdasági nyilvántartó munkatársai azzal, hogy együtt kezdik feltölteni a támogatáshoz szükséges adatokat, iratokat, és a gazda már egy félig kész kérvénnyel érkezik az APIA legközelebbi hivatalához, magyarázta Florin Bota. Ez az APIA munkatársait is segíti, mert Kolozs megyében nagyon sok a gazda, körülbelül hatszáz jut a kifizetési ügynökség egy-egy munkatársára egy ehhez képest rövid, két, két és fél hónapos benyújtási időszakban, mondta az igazgatóhelyettes.

Az már nem nagyon történik meg Kolozs megyében, hogy olyan új gazda jelentkezzen több hektárral támogatásért, aki eddig nem szerepelt a rendszerükben, válaszolta elnéző mosollyal Bota aligazgató a kérdésre, hogy egy kezdő gazda hogy szerez tudomást arról, hogy milyen támogatásra jogosult. 

Azt viszont elismerte Florin Bota, hogy a különböző támogatások feltételeit részletező, korábban akár száz oldalt is meghaladó útmutatók mérete, nyelvezete, bonyolultsága korlátozhatja a gazdák hozzáférését a támogatásokhoz. Sokuknak valószínűleg nincs türelme végigolvasni és értelmezni 30-60 ilyen oldalt, gyakorlott információfogyasztónak is kihívás. Ráadásul csak a környezet- és klímavédelmi programokhoz több tucat ilyen útmutató tartozik.

Mit kell a gazdának bemutatnia, hogy közpénzt kapjon?

A támogatási kérelem mellett természetesen a személyi igazolványát, igazolást a bankszámlájáról, és ha egyéni vállalkozó vagy cégként működteti a farmját, akkor a cégbíróság igazolását arról, hogy vállalkozásának fő profilja a mezőgazdaság. Ha csak a saját területeit műveli, akkor a telekkönyvi kivonattal igazolja, hogy azok a sajátjai. Ha másét is műveli, akkor a polgármesteri hivatal igazolja a saját mezőgazdasági nyilvántartása alapján, hogy melyik és mekkora parcellán dolgozik még. Hogy milyen vágóállatokat tart egy gazda, arról az illetékes állatorvos állít ki számára igazolást. 

A polgármesteri hivatalok kezelik a mezőgazdasági nyilvántartást, ami nem ugyanaz, mint a telekkönyv. Nem a földekhez kapcsolódó tulajdonjogot és annak történetét rögzíti ez a regiszter, hanem azt, hogy a hivatal településeihez tartozó parcellákat ki műveli meg. Ha valaki nem vagy nem csak a saját földjét műveli meg, akkor a legtisztább ügy, ha haszonbérleti szerződést köt az általa művelt terület tulajdonosával, és ezt bemutatja a polgármesteri hivatalban, amikor igazolást kér az illető parcelláról.

A legtöbb polgármesteri hivatalban ez a nyilvántartás egy papíralapú lista, és nagy az ellenállás aziránt, hogy digitalizálják és más hivatalokkal is megosszák, árulta el egy forrásom, aki korábban több hivatallal is dolgozott együtt.

Így kell kérni a közpénzt

A támogatást igénylő gazda ezekkel az igazolásokkal betér az APIA hozzá legközelebbi irodájába, ahol a hivatalnok, aki bejegyzi az igénylést az APIA rendszerébe, elmondja a gazdának, hogy azzal a területtel és veteménnyel vagy legelővel a gazda a hektáronkénti alaptámogatás mellett még milyen támogatási vonalakat vehet igénybe, ha megfelel bizonyos feltételeknek, részletezte Florin Bota, a Kolozs megyei APIA igazgatóhelyettese. 

Átbeszélik a gazdával, milyen feltételeket tud vállalni, és azok szerint pipálják ki a rendszerben, hogy abban az évben az a gazda melyik területére milyen támogatásokat igényel. A hektáronkénti alaptámogatás 85-100 euró között ingadozott. Hektáronként plusz 25 euró körüli összeg jár, ha a farmot vezető gazda nincs még 40 éves, és öt évnél kevesebb ideje gazdálkodik. Ezt legfeljebb öt évre lehet igényelni.

A kisgazdáknak szánt jövedelemkiegészítés nagyon érdekesen alakult az elmúlt években. Az előző költségvetési periódus kifizetési éveiben (2015-2023) hektáronként plusz öt euró járt az első öt hektár után, és hektáronként közel ötven euró az öt és harminc közötti hektárokra. Vagyis ha a gazda legfeljebb öt hektárt művelt, azért évente legfeljebb csak 25 euró pluszt kapott. De ha legalább harminc hektárt, akkor akár évi 1250 eurót. Ráadásul ezt nem csak a kisgazdák vehették igénybe, hanem bárki az első 30 hektárjára. Az új agrárstratégia ezt a méltánytalanságot úgy orvosolja, hogy most egy és ötven közötti hektárra lehet igényelni az ötven euró pluszt, és az nem igényelheti, aki ötven hektárnál többet művel.

A klíma- és környezetvédelmi támogatások egy részéhez évente, más részéhez eleve öt évre kell vállalnia a gazdának, hogy eleget tesz a feltételeknek, és ezeket a vállalásokat egy külön dokumentumban aláírja. Ha menet közben megszegi valamelyik feltételt, visszafizettetik vele az előző években kapott támogatást, tisztázta a Kolozs megyei APIA igazgatóhelyettese.

Évente legalább egyszer mindegyik gazda betér az APIA-hoz, hogy aláírja a támogatási kérelmet. Sokan viszont már online nyújtják be az AGI Online felületen, ahol mindegyik gazda, aki ide regisztrált, hozzáfér a saját területének minden lényeges adatához, mondta Florin Bota. Térképadatok, termesztett kultúrák, igényelt támogatások ‒ ezeket mind látja a gazda a saját telefonján. Fotókkal is alá tudja támasztani az igényléseit, és a rendszer eleve csak azokat a fotókat fogadja el, amelyeket a gazda a GPS-adatok alapján csak bizonyos helyről és bizonyos szögből készített.

A Kolozs megyei több mint 27 ezer gazdának mintegy 40 százaléka már online nyújtja be a támogatási kérvényét. Ha a rendszer bármilyen hibát jelez, vagy a hivatalnok kiegészítést kér a gazdától valamelyik kérvényéhez, azt a gazda az őszi kifizetési periódusig tudja pótolni vagy korrigálni, magyarázta Florin Bota. Az APIA hivatalnokainak nem célja büntetni a gazdákat, hanem minél több támogatáshoz hozzásegíteni őket.

Tudatában vannak annak, hogy a gazdálkodók fele nem fér hozzá semmilyen támogatáshoz, mert azt az alapfeltételt sem tudja teljesíteni, hogy legalább egy hektáron gazdálkodjon legalább 30 áras parcellákon. (A 2020-as agrárcenzus szerint a 2,8 millió farm közül másfél millió nem érte el az egy hektáros méretet.) Tíz-tizenöt hektár fölött lehet valakit valóban gazdálkodónak tekinteni, jegyezte meg Florin Bota. Szerinte öt hektár alatti méretben egy gazda legfeljebb magának és a családjának tud termelni. 

Piaci beszélgetéseim ezt nem feltétlenül támasztják alá. Van olyan árus az őstermelői piacon, aki családjával összesen egy hektárnyi kertet művel, csak ezzel foglalkozik, és hetente kétszer hoz innen szezonális termékeket a kolozsvári piacra. Persze nem az ő áruja a legolcsóbb:

Sok nagyobb gazda elégedetlen az egy hektáros belépési küszöbbel, és megemeltetné kettőre vagy ötre, említette meg Bota aligazató. Azért elégedetlenek, mert szerintük sok kisgazda nem termel, de a szubvenció miatt nem is adja bérbe a földjét nekik. 

Több forrásom is, aki dolgozott valamikor az APIA-nál, egyetértett azzal, hogy az egy és öt hektár között gazdálkodók olyan kevés támogatást kapnak (gyakran az évi ezer eurót sem éri el), hogy azt nyugodtan lehet segélynek minősíteni. Sokan ebből fizetik ki a földadót, műtrágyát vagy vetőmagot vesznek belőle. Szükségük van rá, de közel sem elég a gazdaság működtetéséhez, a fejlesztéséhez még annyira sem.

A közpénz és a piac együttes hatása: a nagyok felfalják a kicsiket

A statisztikák ellentmondanak a kicsikkel elégedetlen közepes vagy nagygazdáknak: rohamosan tűnnek el a kicsi farmok. A két agrárcenzus közötti tíz évben félmillió apró, egy hektár alatti gazdaság tűnt el a kétmillióból. Az egy és öt hektár közötti közel másfél millió farmból pedig 400 ezerrel lett kevesebb mindössze tíz év alatt. Statisztikailag a tíz év alatt eltűnt közel 900 ezer gazdaság mindegyike az öt hektár alatti méretosztályból tűnt el. 

Az öt és tíz hektár közöttiek száma húszezerrel csökkent, tíz hektárnál pedig megfordult a trend. A tíz hektár fölötti farmok száma 82 ezerről 118 ezerre nőtt tíz év alatt. 

Nemcsak a kicsi farmok száma lett kevesebb, hanem csökkent az általuk megművelt összterület is. Az apró, gyakorlatilag háztáji kertek nem veszítettek olyan sok területet: darabszámra az egy hektár alattiak negyede eltűnt tíz év alatt, de az összterületük csak az ötödével csökkent. 

Ami valahol az egy hektár alatti gazdaságok életképességét mutatja, illetve az emberek ragaszkodását a háztáji földműveléshez. Olyan körülmények között maradt fenn másfél millió ilyen farm, hogy a nagyobbakkal ellentétben semmilyen szubvenciót nem kaptak, és a nagyok nyomás alatt tartják őket, hogy megvehessék vagy bérbe vehessék a területeiket.

A kis, de már önfenntartónak minősíthető méretű, vagyis az egy és öt hektár közötti gazdaságok megművelte összterület viszont drasztikusan csökkent: 3,2 millió hektárról 2,3 millióra. Az öt hektár alatti farmok egymillió hektáros területvesztése a tíz és száz hektár közötti farmok területnyereségében jelenik meg. 

Ez a nagyobb méretosztály 2010-ben még csak 1,6 millió hektárt művelt, 2020-ban már 2,6 millió hektárt úgy, hogy ebben az évtizedben a felhasznált mezőgazdasági terület Romániában bő félmillió hektárral csökkent. Az összterület szántókkal, legelőkkel, kaszálókkal együtt 13,3 millió hektárról 12,7 millióra zsugorodott.

Ebben a tíz és száz hektár közötti méretosztályban a farmok száma ötven százalékkal nőtt, 69 ezerről 102 ezerre. Eközben az általuk művelt terület 62 százalékkal nőtt. Vagyis nemcsak több ekkora gazdaság lett, hanem ezek nagyobbak is lettek. A húsz és ötven hektár közötti farmok tíz év alatt egyenesen megduplázták az összterületüket. 

Nem véletlen, hogy ide irányult a mezőgazdasági támogatások jövedelemkiegészítő extra része, amely a hektáronkénti alapösszeg ötven százaléka. Egy 2021-es központi APIA-közlemény meg is dicsérte a gazdákat, hogy a termelékenység és versenyképesség növelése érdekében tömbösítik a területeiket, és ez látszik abban, hogy a hivatal kevesebb igénylést kapott több hektárra.

Valószínű, hogy a száz hektár feletti farmok egy része is megnőtt, de a statisztika ezt nem mutatja ki. Egyrészt azért nem, mert 2010-es agrárcenzusban egyetlen kategóriát képeznek a száz hektár fölötti farmok, holott jelentős különbség van egy 101 hektáros és egy ezer hektáros farm között. A 2020-as felmérés már külön kategóriaként kezeli a száz és ötszáz, az ötszáz és ezer, illetve az ezer hektár fölötti farmokat.

Másrészt azért sem kimutatható száz hektár fölött, mert ugyan 13 ezerről 16 ezerre nőtt a száz hektár fölötti farmok száma tíz év alatt, de az általuk művelt összterület 6,5 millió hektárról 6,1 millióra csökkent. Most több igazán nagy farm művel meg kevesebb területet, mint tíz éve.

Ez persze nem csökkentette azt az óriási egyenlőtlenséget, amely a hazai mezőgazdaságot jellemezte. 2010-ben 6,8 millió hektárt művelt meg a száz hektár alatti 3,7 millió gazdaság, és 6,5 millió hektárt a száz hektár feletti 13 ezer farm. 2020-ban a száz hektár alatti 2,8 millió gazdaság 6,6 millió hektárt művelt, a száz hektár feletti 16 ezer pedig 6,1 millió hektárt.

Mennyi közpénz járjon egy gazdaságnak?

Akárhány döntéshozót vagy szakértőt hallgattam az elmúlt egy évben, azt mindenki kiemelte, hogy nem lehet elvárni a gazdáktól, hogy ingyen, netalán veszteségesen dolgozzanak. Hogy a gazdasági és szociális kiszámíthatóság számukra is fontos, sőt: a közös agrárpolitika egyik legfőbb célja Romániában, hogy jövedelmezőbbé, nyereségesebbé tegye a farmokat. 

De mennyire jövedelmezővé? Nemhogy a korábbi vagy az aktuális agrárstratégia nem szól erről, a kérdés be sem került a hazai közbeszédbe. Mindenki egyetért abban, hogy a gazdákat is megilletné egy középosztálybeli életszínvonal. Hogy a gazdálkodó életformával járó kötöttségekkel együtt azért ők is el tudjanak menni nyaralni egyszer egy évben. 

Mennyi közpénzzel biztosítsuk ezt a farmok méretéhez képest? Az Európai Bizottság azt tervezi, hogy a 2028-cal kezdődő költségvetési periódusban korlátozni fogja, hogy mekkora legyen a legnagyobb összeg, amit egyetlen gazdaság agrártámogatás címén igényelhet. Idén nyáron százezer eurós felső határt jelentett be, ami már most ellenkezést váltott ki a gazdákból.

Környezet- és kisgazdavédő szervezetek már rég igénylik ezt a felső sapkát, mert ennek a hiánya, vagyis a hektáronkénti korlátlan kifizetések egyértelműen a kis farmok eltűnését és a nagyobbak még nagyobbra hízását ösztönözték. 

Míg a kisebb gazdaságok már méretüknél fogva is nagyobb változatosságot generálnak, ami a termesztett kultúrákat és a területek közötti természetes határokat illeti, addig a nagyobb gazdaságok hajlamosabbak a monokultúrákra és arra, hogy beszántsák azokat a fás, bokros, gazos sávokat, amelyek telekhatárokként egyúttal menedéket nyújtanak beporzó rovaroknak, kisebb állatoknak és több növényfajnak. 

Hogy a farmok mérete és a gazdálkodás módja hogyan befolyásolja a biodiverzitást, arról még részletesebben Kuhn Thomas növényökológussal beszélgettem:

A biológus következtetései egyértelműek: míg az ipari jellegű gazdálkodással olcsóbban lehet több embert élelmezni, a kisparcellás gazdálkodás őrzi meg vagy épp növeli a biodiverzitást, amelynek egyébként a nagy farmok is hasznát veszik. A hagyományos gazdálkodáshoz már nincs elég ember vidéken, de aki még gazdálkodik, vagy ezután fog bele, azt anyagilag is érdekeltté kell tenni a fajgazdagság megőrzésében.

Románia soha nem folytatta le azt a vitát, hogy mekkora az a méltányosnak tekinthető összeg, amellyel az anyagilag már sikeres farmokat is közpénzből támogassuk. És most már vannak olyan farmok az országban, amelyek jövedelmezőbbek az uniós átlagnál. Az EU a farmok teljesítményét az úgynevezett standard outputban (SO) méri össze. Ez euróban fejezi ki, hogy hektáronként mekkora érték keletkezik úgymond a farm kapujában, tehát még adózás előtt.

Romániában a kicsi farmok számbeli fölénye miatt a farmok SO átlaga rendkívül alacsony. 2020-ban 4029 euró volt az uniós átlag 38,7 ezerhez képest. Viszont a 100 ezer SO-t meghaladó farmoknál a romániai gazdaságok már elérték az uniós átlagteljesítményt, a 250 ezer és a félmillió SO értékű farmok teljesítménye pedig meg is haladta az uniós átlagot Agatha Popescu tanulmánya szerint. 

Mi mégis finanszírozzuk ezeket a nagy vállalatokat ugyanazzal a hektáronkénti átlagösszeggel, mint a kicsi, egy és tíz hektár közötti farmokat.

Egyre kevesebb gazda kap egyre több pénzt

A kifizetések felfele erősödnek, vagyis több nagygazda kap támogatást a nagygazdák létszámához képest, mint ahány kisgazda a földet művelő összes kisgazda létszámához képest.

De ezt nem mondja ki se az APIA, se az agrárminisztérium. Viszont nagyon jól látszik a kifizetésekből, ha kicsit kategorizáljuk őket, és látszik az APIA éves jelentéseiből is, ha összeolvassuk őket. Ezekből kiderül, évente 20-30 ezerrel kevesebb támogatási kérvényt nyújtanak be, a támogatott hektárok száma viszont nő.

A 2023-as és 2024-es kifizetések adatai ebből az online adatbázisból származnak, a 2020-22-es kifizetések pedig ezen az oldalon voltak elérhetőek még 2025 elején. Így öt év kifizetéseit tudtuk összehasonlítani. Azt találtuk, hogy 2020-ban 3,5 millió darab kifizetés tette ki a 2,5 milliárd eurónyi szubvenciót, addig 2024-ben már csak 2,3 millió kifizetés adta ki a 3,3 milliárd eurós össztámogatást. Csak ebben az öt évben harmadával csökkent a kifizetések száma, és harmadával nőtt a kifizetett összeg.

Hogy tisztább legyen a kép, külön vettük a családi gazdaságoknak és a cég jelleggel működő farmoknak, feldolgozó üzemeknek juttatott kifizetéseket. A felosztás alapja nem az, hogy a farmot magánszemély vagy valamilyen vállalkozás működteti, mert a szubvenciós rendszer azt is ösztönözte, hogy a támogatást kérvényező gazdák egyéni vagy családi vállalkozóként (PFA, II, IF) jegyeztessék be magukat. 

A kifizetések listáján a neveket úgy kategorizáltuk, hogy családi gazdaságnak vettük azokat, ahol személynév szerepelt, de azokat is, ahol a PFA, az egyéni vállalkozás (întreprindere individuală), a családi vállalkozás (întreprindere familială) megnevezése vagy rövidítése. Így tudtuk nagyjából elkülöníteni azokat a gazdaságokat, amelyeket csak a gazda és családtagjai művelik (valószínűleg időnként napszámosokkal) azoktól, amelyek céges formája lehetővé teszi, hogy munkavállalókat alkalmazzanak (kft, részvénytársaság, kereskedelmi társaság, stb.). 

Mint aztán kiderült, az Országos Statisztikai Intézet is így kategorizálta a farmokat a tíz évenkénti mezőgazdasági összeírásaiban. Ezek az agrárcenzusok azt mutatják, hogy a vállalati formájú gazdaságok közel egymillió hektárral kevesebb területet műveltek 2020-ban, mint tíz évvel korábban. A családi farmok 360 ezer hektárral bővítették a területüket abban a tíz évben, amelyben a hasznosított összterület bő félmillió hektárral csökkent.

2020 után a támogatások mégis a vállalati jelleggel működő farmok felé tolódtak el. Míg 2020-ban még kevesebb össztámogatást kaptak, 2024-ben már ugyanannyit, 1,64 milliárd eurót, mint a családi gazdaságok. 

Ez is arra utal, hogy a közepes és nagy farmok 2020-ig statisztikailag kimutatott bővülése 2020 után is folytatódott. És azt is tükrözi, hogy a 2014-2020 közötti vidékfejlesztési terv (amelynek büdzséje még a tavalyi kifizetések egy részét is fedezte) nemcsak az agrárcégeket támogatta, hanem a vidéki foglalkoztatottság növelése érdekében bármelyik céget, amelyet vidéken jegyeztek be.

Az, hogy a kis farmok ebben az évtizedben még inkább kiestek a támogatottak köréből, és a támogatások inkább a közepes és nagy farmokhoz kerültek, jól követhető a támogatások számának és mértékének eloszlásából. 

A családi gazdaságokhoz került apró, száz euró alatti kifizetések száma öt év alatt szinte megfeleződött. 2020-ban még 1,1 millió ilyen kifizetést utalt az APIA, 2024-ben már csak 672 ezret. A még mindig csak segélyméretű, száz és ezer euró közötti kifizetések száma is több mint harmadával csökkent kétmillióról 1,3 millióra.

Családi gazdaságok még az ezer és tízezer euró közötti kifizetésekből is kevesebbet kaptak 2024-ben, mint 2020-ban. Mindez azt jelzi, hogy a tíz hektár alatti gazdaságok gyakorlatilag nem jutnak reális támogatáshoz, miközben a 2,8 millió farm közül 2,7 millió ebbe a méretosztályba tartozik, és ez a kategória műveli meg a harmadát a romániai mezőgazdasági összterületnek.

A tízezer euró fölötti kifizetések száma viszont ötven százalékkal nőtt 2024-re, a százezer és egymillió euró közötti kifizetések száma egyenesen megduplázódott. A cégeknél ugyanez a trend figyelhető meg: a tízezer euróig terjedő kifizetések száma csökkent a vizsgált öt évben, és legalább ötven százalékkal több lett a tízezer eurónál nagyobb összegű kifizetés.

Sőt, cégeknek egymillió eurónál is több közpénzt juttatunk: 2020-ban 38 cégnek, 2024-ben már 58 cégnek. Ebben a milliomos kategóriában legalább a támogatások összege nem nőtt épp ilyen mértékben. Míg 2020-ban a 38 cég 91 millió eurót kapott, azaz a cégenkénti átlag 2,4 millió volt, addig 2024-ben az 58 cég „csak” 133 millió eurót kapott, 2,2 milliós átlaggal.

A kifizetések eltolódását a magasabb összegek felé a kategóriánkénti összegek növekedése is mutatja. Cégek ezer euró alatti kifizetéseinek össztömege kevesebb mint a felére csökkent öt év alatt. A tízezer euróig terjedő kifizetések összege kicsivel nőtt, míg a száma csökkent, tehát ebben a kategóriában is kevesebb cég kap most több pénzt. 

A tíz- és százezer euró közötti kifizetések összege ugyanúgy ötven százalékkal nőtt, ahogy a számuk. Százezer és egymillió euró közötti kifizetések összege pedig szinte megduplázódott. Míg a támogatott cégek száma 76 százalékkal, a támogatások összege 85 százalékkal nőtt.

A családi gazdaságoknak kifizetett, százezer eurónál nagyobb összegek tömege megháromszorozódott, míg az ilyen kifizetések száma csak megduplázódott. A 2020-as 38 millió eurós végösszeg a következő években többször meghaladta a százmillió eurót. 

Ennek többszörösét fizetjük ki cégeknek: akár nagyobb vállalkozásként működő farmoknak, akár feldolgozó üzemeknek. Cégekhez 2020-ban 337 millió euró támogatás jutott százezer eurónál nagyobb kifizetésekben, 2024-ben már 627 millió euró. Százezer euró fölött nőtt az egy kifizetésre, az egy cégre jutó átlagösszeg az elmúlt öt évben.

Ezekről a tíz- és százezer euró fölötti kifizetésekről annak tudatában érdemes gondolkodnunk, hogy jelenleg Romániában 8-9 ezer euró egy hektárnyi termőföld átlagára. 

Miért fontos tudnunk, hogy mire fizetünk?

Az APIA éves jelentéseiben nem szerepel, hogy méretosztályonként hány farm kap mekkora támogatást. Ha nem tudjuk, hogy mennyi közpénzzel támogatjuk a már egyébként is versenyképes és nyereséges nagy gazdaságokat, mennyivel a fejlődőképes középmezőnyt, és mennyi pénzt szánunk arra, hogy megmaradjon a kis farmok biztosította tagoltság, változatosság és reziliencia, akkor nem is tudunk gondolkodni arról, hogy társadalmilag mi a hasznosabb, és melyik célra költsünk több közpénzt.

Márpedig ki kell találjuk, hogy itt, Romániában nekünk mi a fontosabb, mert az Európai Bizottság már felvázolta, hogyan képzeli el a nagy fejlesztési pénzek elköltését a 2028-cal kezdődő új költségvetési periódusban. A nyári közzététele óta itthon is vehemensen támadott elképzelés lényege, hogy az EB összevonná a kohéziós alapot az agrártámogatásokkal, és rábízná a tagállamokra és a régiókra, hogy maga döntse el, egy-egy régióban ebből a pénzből inkább az ipart, az infrastruktúrát vagy a mezőgazdaságot akarja fejleszteni. 

A gazdák emiatt veszélyben érezték a garantált, hektáralapú támogatásokat, a kelet-európai tagállamok mellett Németország is ellenezte az elképzelést. Az összes romániai politikus is, aki eddig megszólalt a témában, bírálta a fejlesztési pénzek összevonását. Az EB elnöke, Ursula von der Leyen november közepén már árnyaltabban fogalmazott, és arra utalt, 2028-tól is megtartják a közös agrárpolitika jövedelemkiegészítő szerepét majdnem 300 milliárdos értékben, amit nem kevernek össze a kohéziós alapokkal.

Az EB azoknak az uniós régióknak is szerepet szán a vidékfejlesztési pénzekről szóló döntésekben, amelyek nálunk se adminisztratív, se politikai hatalommal nem rendelkeznek. Romániában ezeknek a régióknak nincsenek döntési kompetenciáik, még mindig az 1968-as megyerendszerrel próbáljuk igazgatni az országot. Vagyis az EB elképzelésével azok az országok járnak jól, amelyek ismerik magukat, tudják, mivel rendelkeznek, és régiós szinten is tudják, mit akarnak kezdeni magukkal. Van képük a jelenükről és a jövőjükről.

Romániának nincsen könnyen átlátható, valóságon alapuló, hivatalos és nyilvános ismerete saját magáról a mezőgazdaság terén sem. A tíz évente megismételt mezőgazdasági összeírások adataiból tudunk következtetni arra, hogyan hatottak a támogatások (persze a piaci és demográfiai folyamatokkal együtt) az agrárszektorra.

Így viszont nehéz átlátni és beleszólni, hogy 2028-tól mire költsük a közpénzt egy ennyire megosztott mezőgazdaságban, mint a romániai. A hazai politikusok egyelőre várják, mi dől el a következő költségvetési időszakról Brüsszelben az Európai Bizottság és az Európai Parlament közötti vitákban. Itthon még nem kezdődött el az érdemi egyeztetés a gazdaszervezetekkel az ő 2027 utáni prioritásaikról, tudtuk meg Könczei Csabától, a képviselőház agrárbizottságának alelnökétől.

A mezőgazdasági minisztérium azt közölte, folyamatosan egyeztet a gazdák érdekképviseleti szervezeteivel, de egyetlen találkozóról számolt be. Két nagy gazdaszövetség mintegy tíz képviselője látogatott a minisztériumba október 7-én, ahol arról tárgyaltak, hogy maradjanak külön az agrártámogatások a kohéziós alaptól, a román állami hozzájárulás nőjön 30 százalékra, és a kormány az uniós egyeztetéseken utasítsa el, hogy felső határt szabjanak a közvetlen kifizetéseknek, mert az ártana a közepes és nagy gazdaságok versenyképességének. 

Még két év áll rendelkezésre, hogy a nagygazdák érdekei mellett más szempontok is érvényesüljenek. Mert a közvetlen kifizetések rendszere 

eddig is a közepes és nagy gazdákat hozta helyzeti előnybe.

Tíz évvel ezelőtt az APIA 1,1 millió támogatott gazdát tartott számon, írta az akkori napi sajtó.

Maguk az APIA-sok is, akikkel beszéltem, így értelmezik azt a számot, amit az APIA egyedi támogatási kérvények számaként közöl. Emellett közli a támogatott hektárok számát is. Az elmúlt öt évben ez így nézett ki:

Vagyis amíg tíz év alatt négyszázezerrel, az utolsó öt év alatt pedig bő százezerrel csökkent a támogatási kérelmek száma, addig a támogatott hektárok száma 150 ezerrel nőtt. A kérvények száma évente 20-30 ezerrel csökken, ez olyan, mintha évente egy teljes megye gazdálkodói mondanának le a támogatásról, miközben a támogatott hektárok bővülnek. Egyre kevesebb, de nagyobb farmokhoz kerül az uniós szubvenció.

Két másik adatsor pedig azt mutatja, hogy a kérelmek száma nem biztos, hogy megfelel a támogatott egyedi farmok számának. A 2020-as agrárcenzus nem 826 ezer, hanem csak 648 ezer olyan farmot számolt össze, amely abban az évben, illetve az előző kettőben uniós szubvenciót kapott. 

A 2020-as kifizetések listáján pedig csak 808 546 egyedi azonosítókódot találtunk úgy, hogy kifizetések nemcsak gazdáknak mentek, hanem vidéki cégeknek és önkormányzatok infrastrukturális fejlesztéseire is. Vagyis több egyedi azonosítónak kell szerepelnie a rendszerben, mint ahány farmnak. De az adataink szerint az az abszurd helyzet állt volna fenn, hogy több gazdaság kapott támogatást, mint ahány gazdaság és minden más támogatott cég és önkormányzat együttvéve. 

Mindenesetre az APIA-s forrásaim egybehangzóan állították, hogy az agrárcenzus adata hibás, akkoriban biztos, hogy több mint 800 ezer gazdának utaltak támogatást. Ha ez valóban így volt, akkor fokozza a szkepszist a nyilvános és hivatalos adatokkal szemben, illetve aziránt, hogy mennyire ismeri magát a román állam, és hogyan tud egymásnak ellentmondó adatokkal stratégiákat tervezni.

A fentebb leírt rendszeranomália már nem jelentkezett a következő két évben, amelyben az APIA még közölte az egyedi azonosító kódokat. 2023-tól már nem teszi közzé ezeket, miközben egészen biztos adatokkal rendelkezik arról, pontosan 

hány és milyen méretű farmnak fizet támogatást pontosan mekkora terület után. 

Ezt a saját szememmel is láttam. Egyik, névtelenséget kérő APIA-s forrásom megmutatta, mit látnak ők a belső rendszerükön: szinte minden bokrot, heti frissülésben. Hetente kapják a friss szatellit képeket a teljes országról, és egy-két kattintással bármelyik területre rá tudják vetíteni, hogy melyik részére melyik gazda kapott milyen jellegű támogatást. Mindezt évekre visszamenően. Két másik kattintással előjönnek a telekkönyvi adatok, a régi, papíralapú telekkönyv megnevezései és az új, digitális telekkönyv telekmegjelölései is. 

Két gazda nem kaphat támogatást ugyanarra a területre, mert a rendszer egyből szól az átfedésről. A hivatalnokok mindkét gazdát értesítik, hogy tisztázzák az egymást fedő területeket, különben nem lehet lezárni a támogatási kérelmeket. Hogy a gazda valóban azt termeszt a földjén, amire támogatást igényelt, vagy hogy megfelel a különböző környezetvédelmi feltételeknek, és nem égetéssel takarította le a földjét, azt szintén a szatellit képekről ellenőrzi a rendszer. Ha a rendszer égetés nyomait észleli, értesítik erről a gazdát, akinek igazolást kell szereznie a tűzoltóságtól, hogy nem ő gyújtotta fel a vegetációt a területén.

Az APIA legalább 2,3 millió farmot tart számon a saját adatbázisában a saját éves jelentései szerint. Az egyedi kifizetések listáján név és település szerint lehet böngészni, ki mennyi pénzt kapott, de azt soha nem tették közzé, hogy mekkora terület vagy hány állat után. Ezt külön kérésre sem adják ki a GDPR-ra hivatkozva.

A mezőgazdasági minisztérium pedig évente csak azzal büszkélkedik, hogy a mezőgazdaságra szánt uniós támogatásnak a 95 vagy a 98 százalékát sikerült-e elkölteni.

De mit közöl akkor az APIA?

Gyakorlatilag könyvelési adatokat arról, hogy egy-egy támogatási programban mekkora volt a főösszeg, amit kifizetett az összes gazdának, aki azt kérvényezte. Emellett néha megadja a hektáronkénti átlagösszeget, ezt utoljára 2022-re közölte. 

Nézzük meg, ez hogy működik. Az APIA közölte, hogy 2022-ben 897 639 433 eurót fizetett ki hektáronkénti alaptámogatásra. Ez elméletileg mindenkinek, aki bekerül a támogatási rendszerbe, ugyanannyi, és minden más típusú támogatás (ha valaki fiatal, vagy biogazdálkodó, vagy kisgazda) erre az alaptámogatásra jön extraként. Persze más a szántók és más a gyepes területek után fizetett összeg, de ettől ideiglenesen tekintsünk el. 

Megadta továbbá, hogy a hektáronkénti átlagösszeg 96,28 euró volt. Ha a teljes összeget elosztjuk az átlaggal, azt kapjuk, hogy 2022-ben az APIA statisztikailag 9,3 millió hektárra adott valamilyen támogatást. De ugyancsak az APIA közölte a jelentésében és a sajtóközleményeiben, hogy 2022-ben 9,9 millió hektárra adott támogatást. 

Ebből sem azt nem tudjuk meg, hogy hány egyedi hektárt támogatott, sem azt, hogy hány hektárra járt csak az alaptámogatás, hány kapott a zsírosabb környezetvédelmi támogatásokból, vagy hány hektárt művelnek azok a gazdák, akik azért kapnak extra támogatást, mert 40 év alattiak, vagy mert 50 hektárnál kevesebbet művelnek.

Vagyis azt nem tudjuk meg a hivatalos adatokból, hogy a konkrét célra szánt közpénz (farmok átvétele idősektől, kisgazdák segítése, szövetkezetek működtetése) hogyan hasznosul. Hogy megéri-e generációváltásra, klímavédelemre költeni, vagy mindenki csak a járadékvadászatra hajt.

A pénz harmadát klíma- és környezetvédelemre költjük

Ha csak a főösszegeket nézzük abból, hogy mire költ, akkor Románia nagyon jól áll. Az összes szubvenció harmada megy a hektáronkénti alaptámogatásra (800-900 millió euró) és a kisebb területek utáni jövedelemkiegészítésre (100-180 millió) évente. A szubvenciók másik harmada (960 millió – 1,1 milliárd euró) pedig olyan programokra, amelyek neve klíma- és környezetvédelemre, zöldítésre utal. 

A harmadik milliárd fedez minden mást: bizonyos termésmennyiség elérésének és eladásának jutalmazását (évente 250 millió euró körül), állattenyésztést és állatjóléti befektetéseket, fiatal gazdák bevonzását, ritkább növénykultúrák vagy tenyészállatok extra támogatását, hogy eladhatóbbak legyenek, stb.

A klíma- és környezetvédelmi kifizetések összege annyira kiugróan magas, hogy jobban megnéztük, mi tartozik ide. Csak olyan területekre lehet kérni, amelyek már benne vannak az alaptámogatásban, és ezek a zöld támogatások is hektáralapúak. Ráadásul ugyanarra a területre többféle zöldítő támogatást lehet kérni, ha megfelel a különböző feltételeknek.

A milliárdos összeg felét a vizsgált években a klímát és környezetet kímélő művelésre fizették ki. Ez nagyjából annyit jelent, hogy az állandó gyepeket tilos beszántani, a szántókon vetésforgót kell alkalmazni, és külön pénz jár azért, ha a szántón vagy mellette ökológiai érdekű tájelem van: nitrogénmegkötő kultúrák, mezők széle, fasor, külön fák, bokrok, sövények, folyó- vagy állóvizek tamponterületei. Ilyenekben bővelkednek az erdélyi tájak.

Az összeg negyedét, 250-270 millió eurót olyan zónákra fizetik ki, amelyeket valamilyen módon maga a természet korlátoz, például a hegyvidéki gyepek kihasználhatóságát a magasság. Mindenki igényelheti a hegyvidéki korlátozásokért járó kompenzációt, aki legalább egy hektárnyi legelőt és/vagy kaszálót gondoz ezer méter felett. 

Emellett extra támogatást lehet kérni olyan területekre, ahol bizonyos védett állatfajok élnek, ha a gazda vállalja, hogy az illető faj lényeges életszakaszában nem bolygatja a területet, és egyáltalán nem vegyszerezi. Ezekre évi 130-200 millió euró megy. A legnagyobb kompenzációt az állam azokra a legelőkre és kaszálókra fizeti, ahol a Maculinea pillangók bizonyos fajtái élnek. A Mezőség Kecsed és Magyarszovát közötti részén ha csak kézi munkával gondozzák ezeket a legelőket és kaszálókat, akkor hektáronként 410 eurót fizet az állam, míg ha könnyű gépekkel, akkor 331 eurót. 

A második legjövedelmezőbb a haris (Crex crex) madár védelme: 310 eurót fizet hektáronként az állam, ha csak kézzel gondozzák az illető gyepet, és 231-et, ha könnyű gépekkel. A békászó sas (Aquila pomarina) gyepes táplálkozási területeinek kézzel gondozását az állam hektáronként 269 euróval, gépi karbantartását 190 euróval jutalmazza. Ha szántóföldön békázik ez a sas, a gazda 151 eurót igényelhet. 

Ökogazdálkodás és látszatzöldítés

Onnan látszik, hogy ezeknek a zöld kifizetéseknek a 85-90 százalékáért nem kell különösebb erőfeszítést tenni, hogy ezzel szemben az ökológiai gazdálkodásra kevés pénz, évente 55-100 millió euró ment. Holott itt is magas, 300-600 euró a hektáronkénti jutalom az átállásért a biogazdálkodásra, és kultúrától függően hektáronként 280-450 euró jár azért, ha a gazda megtartja bio minősítésűként a területet. Az átállás, a minősítés megszerzése, a vegyszermentes termelés mind időt és erőfeszítést igényel. Az átállást két-három évig, a megtartást öt évig finanszírozza az állam. 

Az is gyengíti az állam ökológiai elkötelezettségének látszatát, hogy egyrészt finanszírozást kínál környezetbarát művelési módokra (de nem közli, hányan igényelték mekkora területre a támogatást szántás, boronálás nélküli művelésre), másrészt az állami költségvetésből még mindig támogatja a nehézgépes művelés során elégetett dízel üzemanyag árát. Idén erre már 603 millió lejt (mintegy 120 millió eurót) különített el, amellyel több száz millió liter dízel üzemanyag árából téríti vissza a jövedéki adó egy részét. 

Frissítés, 2025. dcember 18.: A kormány 163 millió euróra emelte az üzemanyagtámogatás idei összegét. Azaz 60 százalékkal többet szán idén fosszilis üzemanyagra, mint amennyit a legjobb évben, tavaly a biogazdálkodásra.

Idén a parlagpénz botránya is azt mutatta, hogy a zöldítési alapokat erőfeszítés nélkül is meg lehet szerezni, és hogy az agrárminisztérium durván alulbecsülte az erőfeszítés nélkül pénzre pályázókat. Tavasszal hektáronként 58 eurót ígért azoknak a gazdáknak, akik a termőföldjük 2 százalékát parlagon hagyják, illetve ha új tájelemeket illesztenek a szántóföldjükbe. Ezt a két elemet bármilyen formában lehetett kombinálni.

A minisztérium november elején jelentette be, hogy annyian pályáztak erre a támogatásra, hogy az APIA hektáronként csak húsz eurót fog fizetni. Azt senki nem tudja, milyen előzetes becslés alapján ígértek tavasszal még 58 eurót, de az biztos, hogy a könnyű, nem is annyira zöld feltételeket a minisztérium szabta. Ilyen például az, hogy fák, fasorok, bokrok mellett köveket is be lehetett iktatni új tájelemként. 

Mi több, a parlagon hagyott két százaléknyi területre sem szabtak olyan ökofeltételt, hogy óriási parcellákon ne tömbösítsék a nem művelt területet. Azaz ha egy száz hektáros szántó szélén van egy vizes terület, és akörül két hektárt nem művel meg a gazda, úgyis megkapja a száz hektár után járó kétezer extra eurót, hogy nem csinál semmit. Nem feltétel az, hogy a nem művelt terület az óriási művelt parcellákban szigeteket vagy ökofolyosót képezzen a beporzók, kisebb állatok, másféle növények számára. Így a föld művelése nem válik nehezebbé, csak több pénz jár utána.

A korrekció bejelentésekor árulta el Emil Dumitru államtitkár, hogy erre a támogatásra 5,7 millió hektár szántóval jelentkeztek be a gazdák. Romániában a szántóföldek 8,5 millió hektárt tettek ki a 2020-as agrárcenzus szerint. Vagyis az egyébként is támogatott gazdák túlnyomó többsége megfelelt a „zöldítési” feltételeknek, és jelentkezett is a plusz pénzért.

Minél nagyobb a terület, annál kevesebb legyen a támogatás

Románia most kezdett komolyabb fékeket beépíteni az agrártámogatások környezetvédelmi részébe. A cél megakadályozni az igazán sok területtel rendelkező embereket, hogy ökológiai célokra hivatkozva ne hasznosítsák a mezőgazdasági területeiket, csak bezsebeljék az emelt szintű állami támogatásokat. Korábban alig érvényesült a degresszivitás elve a támogatásokban.

A névleg 2014-2020 közötti vidékfejlesztési tervben (de még a tavalyi kifizetések egy része is ehhez tartozott) csak a hegyvidéki legelőkre és kaszálókra járó kompenzációs kifizetéseket korlátozták úgynevezett sávos csökkenéssel. Vagyis csak azok kapták meg a hektáronkénti 97 eurós teljes összeget, akik kevesebb mint 50 ilyen hektárra kérték ezt a támogatást. Ötven, száz és háromszáz hektáros határnál csökkent fokozatosan az összeg hektáronkénti 25 euróra, de akár 300 hektár fölött is lehetett igényelni.

A most érvényes, 2023-2027-re vonatkozó agrárstratégia látszólag szigorítja ezt az elvet, és kiterjeszti az összes legelőre és kaszálóra, amelynek magas a természeti értéke, vagy az említett fajok védelme érdekében a gazda vállalja, hogy visszafogja a kaszálást és legeltetést azokon a területeken. Először is, ha a gazda nem bizonyítja, hogy állatokat is tart legalább a megszabott minimális létszámban, akkor nem kérheti ezeket a kompenzációs pénzeket. Vagyis bizonyítania kell, hogy valóban gazdálkodásra használja a területeket, amelyekre támogatást kér. Ez reális szigorítás a korábbi feltételekhez képest.

Másrészt viszont, ha a konkrét összegekre nézünk, akkor azok emelkedtek. Ugyan több lépcsőben csökken ez a típusú támogatás, de magasabb hektáronkénti összegről indul, és száz hektárnál megáll a csökkennés. A 101 hektáros legelőre ugyanúgy a 142 euró felét kapja a gazda, mint 302 hektárnyi legelőre. Vagyis akik eddig is nagy területre kérték, azok most háromszorannyi pénzt igényelhetnek: a hektáronkénti 25 euró helyett 71-et.

Az ennél is magasabb összegű természetvédelmi kifizetések már tíz hektártól csökkennek az összeg 90 százalékára, ötven hektártól pedig a 80 százalékára. Százötven hektár, illetve bizonyos fajok esetében 200 hektár fölött pedig egyáltalán nem lehet igényelni ezt a fajta kompenzációt. Aminek az az egyértelmű üzenete, hogy ekkora méretben már tessék kigazdálkodni az ilyen legelők és kaszálók fenntartásának költségeit, akár haris költ rajta, akár a békászó sas jár oda ebédelni.

A gazdák bizalmát művelni a legnehezebb

Bár minden felmérés azt mutatja, hogy a szövetkezetbe tömörült gazdák sikeresebbek a piacon, a romániai támogatási rendszer egyik legkevésbé kihasznált része a termelőszövetkezetek alapítására szánt pénz. A kényszerkollektivizálás miatt érthető az idősebb gazdák ellenkezése, ha szövetkezetről hallanak, de a fiatalabb gazdák is nagyon nehezen állnak össze. A mintegy négyezer mezőgazdasági termelőszövetkezet több mint felét 2020 óta alapították.

De egyre több a hazai, sőt Kolozs megyei példa is arra, hogy a versenyképesség és a jövedelmezőség kulcsa egy ennyire szétszabdalt mezőgazdaságban nem feltétlenül a méret, hanem a termelőszövetkezetekbe tömörülés. A Kis-Szamos Rétje Szövetkezetben 11 gazda termel 15 hektáron, és már saját teherautóval szállítják a szezonzöldségeket két országos üzletlánc regionális raktárába. És jól megfér a több ezer hektáron gazdálkodó, több ezer állatot tartó Szamos-Aranyos Szövetkezet mellett, amely időnként milliós profitot termel.

A korábbi időszakok szövetkezésre szánt költségvetési kereteit egyáltalán nem merítették ki a gazdák, és csak 2021-től emelkedtek a kifizetések két millió euróról hat millióra. Tavalyelőtti adatok szerint az akkori szövetkezeteket jobbára az uniós támogatások hatékonyabb lehívására hozták létre. Több mint a fele csak papíron működött, gazdasági tevékenységről beszámoló mérleget nem nyújtott be. Így is a szövetkezetek termelése a mezőgazdasági össztermelésben a 2020-as két százalékról négy százalékra nőtt 2022-ben. 

A szövetkezetek működtetésére 2024-ben kifizetett összeg már húsz millió euróra emelkedett, a kimutatható eredményére egyelőre várni kell.

A huszadik század történelme a földosztásokkal, impérium- és rendszerváltásokkal, majd a visszaszolgáltatással teljesen szétaprózta a romániai és erdélyi gazdálkodást. Most alig korlátozza, bizonyos mértékben kifejezetten ösztönzi az állam a parcellák tömbösítését. 

De a parcellákkal együtt szétesett a társadalmi bizalom is, annak visszaépítésébe azonban az állam alig fektet. A szövetkezetek ösztönzése ennek egyik kicsi és lassú eszköze. Az állam hitelességét és a bizalmat iránta strukturálisan az átláthatóság tudja építeni. Annak nyílt kimondása, vagy legalább a nyílt beszélgetés arról, mire költjük most, és mire költsük a jövőben a közpénzt a mezőgazdaságban, hogyan tudunk valódi egyensúlyt teremteni a gazdasági és a környezeti-éghajlati fenntarthatóság között.

Az adatok letöltésében, tisztításában, szűrésében és ábrázolásában Anghel Anna rendkívül sokat segített.

A nyitóképen Magyarókereke egyik felújított kapuja. Fotó: Szabó Tünde

Az anyag a 2025-ös Bertha Challenge ösztöndíj keretében készült.

The post Mire jó nekünk, hogy közpénzzel támogatjuk a gazdálkodókat? appeared first on Átlátszó Erdély.

A legtöbb helyen a piacokat a polgármesteri hivatalok vagy a nekik alárendelt közterületfenntartó vállalatok működtetik. Vagyis a termelők és kofák közvetlenül vagy közvetve befizetnek az önkormányzati kasszába ahhoz, hogy ott árulhassanak. 

Az  élelmiszerek megtermelésébe is elég sok közpénz megy. Évente 3,1–3,4 milliárd eurót tesznek ki az agrártámogatások Romániában. Ez a közpénz viszont gyakorlatilag elérhetetlen az 1-2-3 hektáron gazdálkodó kistermelőknek.

Akik piacokon szoktunk vásárolni, nagyon gyakran bizalmi alapon választunk. Hajlandók vagyunk akár valamivel többet is fizetni, mint a szupermarketben, ha cserébe van íze a zöldségnek, gyümölcsnek, és megbízunk az őstermelőben, hogy nem vegyszerezi agyon az áruját. Ha ízlik, amit hoz, és visszatérünk hozzá, megismerjük, mit termel, hogyan termel, mit tart fontosnak a munkájában és az életében. 

Frissítés, 2025. december 5.: Idén a piacok, lakónegyedi kisboltok részesedése a gyakori fogyasztási cikkek romániai piacából 25% alá csökkent, míg a hiper- és szupermarketek részesedése 70% fölé emelkedett, mérte meg a YouGov Shopper piackutató cég.

Sok vevőnek számít az, hogy a pénzével milyen jellegű mezőgazdaságot támogat: ipari méretűt és rendszerűt, vagy az ember- és természetbarátabbat. Vagyis a puszta ár, a gazdasági szempont mellett gyakran 

érvényesítünk nem piaci szempontokat is, amikor ételt vásárolunk. 

Két olyan piacról lesz szó az alábbi podcastban, ahol nem az áfa (vagy nem csak az áfa) jelenti a közpénzt. 

Egyrészt őstermelőket kérdeztem, hogy nekik miért éri meg jobban a kolozsvári mozgópiacra járni, ahol csak egy parkolóhelyet kapnak. Kiderült, a termelők ennek a kis városházi támogatásnak is örülnek, mert máshol még ennyit sem kapnak.

Másrészt olyan piac vezetőjével beszélgettem, amelyről meg voltam győződve, hogy magáncégként működik, mert mit keresne az állam a nagybani piacon. Hát pénzt, természetesen. 

A Kolozs megyei nagybani piac, a Centrul Agro Transilvania tulajdonosai ugyanis önkormányzatok. Az önkormányzatok képviselői felügyelik Oana Tudorachi vezérigazgató munkáját. Ő mutatta be, hogyan működik a cég, amely egyébként nyereséges. Öt év alatt ötmillió lejről hétmillió lejre emelkedett az üzleti forgalma, a nyeresége közel egymillió lejről 1,9 millió lejre. A profit fele pedig az önkormányzatok büdzséjébe kerül.

Itt főként viszonteladók találkoznak, emiatt más ennek a piacnak a hangulata. Az árusok hangosabbak és gyanakvóbbak. Sok autót kell túlkiabálniuk, és nem örültek úgy a kamerának, mint az őstermelők.

Iratkozzatok fel a Spotify-csatornánkra!

Iratkozzatok fel a YouTube-csatornánkra!

A podcast tartalmából

00:53 Hobbikertész tanár hozza a szilvát a kolozsvári piacra

03:56 Egyetlen hektárról hetente friss áru

08:20 Így hozott létre nagybani piacot a megyei tanács

10:35 Kik adnak el és kik vásárolnak a nagybani piacon?

15:08 Nagymamák a furgonok között

18:35 Termelői igazolvánnyal a piacon

20:42 Mi a szösz az a referenciaár?

25:35 A piacokat is érinti, ha a fagy szabja át az agrárszezont

28:50 Digitális tervek

Földszagú beszélgetések

Ha kíváncsiak vagytok, hogyan finanszírozzuk az egészséges (vagy kevésbé egészséges) élelem megtermelését és terjesztését közpénzből, hallgassátok meg az előző és következő epizódokat is ebben a sorozatban, amelyet a Bertha Alapítvány támogatásával készítünk. 

Az élelmiszer előállításának és piacra dobásának kevésbé ismert helyszínein beszélgetünk arról, kinek mi a fenntartható, hogyan számolják a biológusok a biodiverzitást, vagy milyen növény adaptációját kutatják most a kolozsvári Palocsay-kertben. Megszólalnak kutatók, oktatók, és beszélgetünk olyan kistermelői üzletek vezetőivel, akik sajnos bezárták a boltot.

Ha tetszenek ezek a földszagú beszélgetések, támogassátok az Átlátszó Erdélyt az atlatszo.ro Támogatás oldalán, vagy a YouTube-on Szuperköszönettel.

Operatőr és vágó: Fetykó Gábor Áron.

Az anyag a 2025-ös Bertha Challenge ösztöndíj keretében készült.

The post Közpénz a zöldségpiacon: így fizetünk az egészségesebb ételért appeared first on Átlátszó Erdély.

Június végén ezekről beszélgettem a hollandiai Marc Siepman trénerrel a kalotaszegi Magyarókerekén, ahol Marc nagyon is kézzelfogható módon vezette be az érdeklődő gazdákat és a fenntartható gazdálkodás iránt érdeklődőket a termőföld izgalmas életébe.

Marc már felnőtt fejjel, lelkes amatőrként vetette bele magát a talaj tanulmányozásába. Könyveket fordított ebben a témában, és most írja róla a sajátját. Volt ugyan nagyobb kertje, de évekkel ezelőtt felhagyott a gazdálkodással, mivel sokat utazik. A képzésein nemcsak az ismereteket, hanem a lelkesedését is hatékonyan át tudja adni.

Megtudtuk, miből áll a talaj, hogyan alkalmazkodnak a talajban élő lények a folyamatos változásokhoz, és ezért miért nem jó bolygatni a talajt. Meg azt is, hogy milyen észvesztő ritmusban veszítjük a termőföldet.

De a talaj kizsigerelése visszafordítható. Csak addig még átélünk néhány sokkot, állítja Marc, akivel a sokkoló adatokról kezdtünk beszélgetni. Például hogy az ipari mezőgazdaság legalább 8 kalóriányi energiával termel meg 1 kalóriát adó élelmiszert, és ez nem fenntartható. Viszont bárkibe visszatérhet a kíváncsiság, hogy olyan gazdálkodással vagy közösségszervezéssel kísérletezzen, amelytől a talaj, a fogyasztó és az egész környezetünk egészségesebb lesz.

Jó és friss hír itthonról:

talajjavító uniós kutatásba kapcsolódik be a kolozsvári mezőgazdasági egyetem, közölte október 21-én az egyetem sajtószolgálata. 12 ország száz gazdálkodási helyszínén vizsgálják öt évig, hogy milyen típusú talaj hogyan regenerálódik kímélő művelési módokkal:

• talajtakarással,
• agroökológiával,
• fekete talajok konzerválásával,
• az állattartás és növénytermesztés integrálásával.

Nemcsak azt nézik meg, hogyan hat a talajok egészségére az, ahogy műveljük őket, hanem azt is, hogy a kímélő művelés hogyan hat a terméshozamra, a kifizetődésre, a gazdálkodók jólétére és persze az egész környezetre.

Ugyanis az Európai Unió mezőgazdasági területeinek 62%-a degradálódott valamilyen szinten. Azt, hogy pontosan melyik régióban mi pusztítja leginkább: víz, szél, túlművelés vagy túlvegyszerezés, az EB talajmegfigyelő szolgálata tartja számon és mutatja meg. Az adatokban és térképeken itt lehet elmerülni.

Elmerülés előtt nézzétek vagy hallgassátok meg Marc Siepmant:

Iratkozzatok fel a Spotify-csatornánkra!

Marc-kal angolul beszélgettem, amely egyikőnknek sem anyanyelve, elnézést kérünk a néhol helytelen fogalmazásért. A YouTube-on a beszélgetés magyar felirattal követhető.

Iratkozzatok fel a YouTube-csatornánkra!

Videóinterjúkkal kísérletezünk, írjátok meg YouTube-kommentben, hogy inkább nézitek vagy inkább hallgatjátok a beszélgetéseinket.

A podcast tartalmából:

2:00 Adatok a Föld biomasszájáról: mekkora a növények, baktériumok, állatok, emberek aránya, mennyi állat él vadon? A legdurvább az emberek és a háziasított állatok aránya a szárazföldi emlősök csoportjában.

5:00 Mit művelünk az ipari mezőgazdaságban; brutális a talajvesztés, de az elsivatagosodást vissza lehet fordítani, a talajt regenerálni.

13:20 Kevés növényt fogyasztunk a 25 ezer ehető fajtából

16:20 Mi a valódi biodiverzitás?

24:00 A csúnya növények piaca

25:30 Kalóriák vs tápanyagok

27:55 Mit támogassunk közpénzzel?

29:55 Élelmiszerbőség vs profit

32:09 Íz, oktatás, unalom és a változás szikrája

38:30 Hogyan lehet átállni a művelésintenzív mezőgazdaságról a szántás nélkülire?

40:55 A közösség szerepe a szlogeneken túl

44:20 Lesz éhínség Európában?

Földszagú beszélgetések

Ha kíváncsiak vagytok, hogyan finanszírozzuk az egészséges (vagy kevésbé egészséges) élelem megtermelését és terjesztését közpénzből, hallgassátok meg a következő epizódokat is ebben a sorozatban, amelyet a Bertha Alapítvány támogatásával készítünk.

Az élelmiszer előállításának és piacra dobásának kevésbé ismert helyszínein beszélgetünk arról, kinek mi a fenntartható, hogyan számolják a biológusok a biodiverzitást, vagy milyen növény adaptációját kutatják most a kolozsvári Palocsay-kertben. Megszólalnak kutatók, kistermelők és nagybani piac működtetője is. De beszélgetünk olyan kistermelői üzletek vezetőivel, akik sajnos bezárták a boltot.

Ha tetszenek ezek a földszagú beszélgetések, támogassátok az Átlátszó Erdélyt itt vagy a YouTube-on Szuperköszönettel.

Az anyag a 2025-ös Bertha Challenge ösztöndíj keretében készült.

The post Mit művelünk a lakható földfelszín felén? appeared first on Átlátszó Erdély.

A klímaszorongás kevésbé jellemző a kutatókra, őket ugyanis lefoglalják az adatok és a modellek. Meg az, hogyan kommunikáljanak a nagyközönséggel és a döntéshozókkal úgy, hogy komolyan vegyék őket – tudtuk meg dr. Bartók Blankától, a kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem Földrajz karának docensétől.

Az időjárásunkat ugyan globális folyamatok alakítják, ahol nem tudjuk behúzni a kéziféket, de helyben igenis tehetünk azért, hogy az extrém hatásait mérsékeljük. Például a parkosítás, erdősítés helyben több árnyékot biztosít, jobban megtartja a talajvizet, és a szorongást is oldja. 

A kulcslépés az energiaforrásaink átmixelése lenne. Ehhez Románia adottságai jók az 1989 előtt épített vízierőművek miatt (az energiánk 37%-át adják), ráadásul már most tíz százalék körüli a szélenergia aránya a mixben, ha jó a szél Dobrudzsában. Az energiatermelésünk további zöldítése viszont jóval nagyobb erőfeszítésbe kerül majd, mint az eddigi vállalásaink.

Iratkozzatok fel a Spotify-csatornánkra!

Iratkozzatok fel a YouTube-csatornánkra!

A podcast tartalmából:

02:30 A hihetőség, az éghajlat és a valószínűség

08:40 A Boris ciklon születése természetes volt, de a példátlanul gyors éghajlati felmelegedés fűtötte fel ilyen erőssé.

13:30 Az ördögi kört, a tengeri vízfelszín melegedését ezután már csak lassítani tudjuk.

17:40 A klíma globális, de hatása, az aszály lokális. Hogyan tudjuk megtartani a vizet?

23:50 Az energiatermelés a kulcs a széndioxid-mennyiség csökkentésében – a technológia és a jószándék megvan, de nem elég: Zöld Ház program vs Neptun Deep.

34:00 A növényzet tükrözi legérzékenyebben a klímát – milyen tájat nézünk, mit termesszünk?

39:25 Kutatók hatása a döntéshozókra

43:00 Klímatudatos-e Kolozsvár? Átállás a kisebb településeken

51:30 Természetszeret, környezetvédelem az oktatásban

56:10 A felmelegedés jobban bedurvult az elmúlt tíz évben, mint amit a modellek előrejeleztek, de lassabban sülünk meg, mint amennyire félünk tőle.

59:00 Mit tehetünk?

The post Melegebb a légkör, de lassabban sülünk meg – a klímaváltozásról józanul appeared first on Átlátszó Erdély.

Két olyan gazdával beszélgetünk, aki közösségszervező is: Fazakas Miklós a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete Maros Szervezetének elnöke, tagja az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsának, és alelnöke a romániai agrárszervezeteket tömörítő országos ligának, a LAPAR-nak; Szőcs-Boruss Miklós Attila Kalotaszegen gazdálkodik, az ALPA agroökológiai egyesület elnöke, nemrég az EcoRuralis egyesületet is vezette.

Fazakas Miklós úgy véli, a merész uniós klímacélok eléréséhez társított óriási pénzek a gyakorlatban nem a kisgazdákat, a zöldítést és a klímacélokat fogják szolgálni, hanem olyan háttérlobbikat, amelyek célja kiszivattyúzni ezeket a pénzeket az agrárrendszerből. Szerinte nem is kell különösebben zöldíteni a hazai mezőgazdaságot, nem veszélyes a tehénfing, de azért hiányolja a releváns kutatásokat.

Szőcs Boruss Attila viszont hisz a zöldítésben és abban, hogy egymást tartja fenn a táj és a helyi kultúra. Úgy gondolja, lehet jól gazdálkodni vegyszerek nélkül is, vagy csak kevés vegyszerrel, ha az adott terület környezeti sajátosságaihoz alkalmazkodnak a gazdák. Ez a territorialitás megteremti szerinte a helyi piacot, kiszolgálja a helyi fogyasztókat, és így fenntarthatóvá válna a zöld gazdálkodás.

Abban viszont mindketten egyetértenek, hogy Romániában nagy gond az, hogy a gazdák földeket veszítenek, ugyanígy a föld elveszíti a kisgazdákat. Nem gazdálkodók, hanem bankok, befektetési alapok vásárolják fel olcsón a földeket, őket ösztönzi az uniós agrártámogatás is. De a földművelőknél is hiányzik a föld megőrzésének, a farmok áthagyományozásának gyakorlata. Sokszor azért, mert már nincs akinek átadni, a mezőgazdász életforma nem vált vonzóvá.

A gazdák tudásmegosztásában és együttműködésében hisznek, de mindketten fájlalják, hogy nincs politikai stratégia hozzá, se valós politikai képviseletük (annak ellenére, hogy Fazakas ugye tagja az RMDSZ döntéshozó testületének, a SZÁT-nak).

Iratkozzatok fel a Spotify-csatornánkra!

Iratkozzatok fel a YouTube-csatornánkra!

A podcast tartalmából:

7:30 Földharácsolás, elnéptelenedés: Romániában óránként öt kisgazdaság szűnik meg.

14:30 Itt a marslakó is jöhet és földet vásárolhat. Máshol is elvileg bárki vásárolhat, csak olyan feltételekhez van kötve, hogy az szinte lehetetlen.

18:00 Miről vagyunk hajlandók lemondani a fenntarthatóságért?

24:00 A Föld lakosságának kilencven százalékát még mindig a kisgazdaságok élelmezik. 3-4 Föld kellene ahhoz, hogy a bolygón mindenki úgy éljen, mint Nyugat-Európában vagy Észak-Amerikában.

29:00 Eltűnik a kalotaszegi táj. Az a fenntartható rendszer, ami megőrzi a biodiverzitást, de megőrzi a gazdát is.

33:35 Uniós csatlakozás után hátradőltünk: az agrárkérdést megoldottuk, jön a pénz, jönnek a nyugati rendszerek. De: a támogatás segély, a segély felszámolja azt az ágazatot, ahol adják.

39:30 Nincs se társadalmi, politikai vagy gazdálkodói stratégia, se jövőkép, se valós gazdaképviselet.

43:15 Az APIA-támogatás eltartja, de függőségben is tartja a gazdát. A területalapú támogatások a nagygazdáknak kedveznek.

46:00 Legyünk jó gazdái a politikának is: formáljuk a politikai környezetünket!

55:30 Lehet növényvédő szerek nélkül gazdálkodni, de területspecifikusan.

1:02:00 Ki tudja, hogy valójában mit eszünk? Ki finanszírozza az egészségesebb élelmiszert, és hogyan?

1:09:10 Mi még valódi és helyi ételt eszünk, de a neoliberális politikát prédikáljuk. Nem kéne nagy erőfeszítés a helyi autonóm élelmiszerláncok fenntartásához.

1:14:00 Közös akaratot kellene teremteni a biorégiókban és a nagypolitikában.

Az európai parlamenti választásról és a választási kampányról szóló sorozatunkat az Internews támogatta az Expanding Production of Independent Content (EPIC) programban. A program romániai koordinátora a bukaresti Független Újságírásért Központ – Centrul pentru Jurnalism Independent (CJI). A cikkekben szereplő állításokért se az Internews, se a CJI nem vonható felelősségre, azokért kizárólag az Átlátszó Erdély felel.

The post Mit művel a nagy pénz a földdel? Erdélyi gazdák az uniós útvesztőben appeared first on Átlátszó Erdély.

Ellehetetlenített gazdák, háromszögű pityókaföldek, átjáró nélküli út, elértéktelenedett határ, aprópénzes kártérítés, titkolózás, összezavart útvonalak, megalázó levelek, lejáratókampány a gazdák ellen, peches ingatlankupecek és kínaiak, saját törvényeit tudatosan megszegő román állam. Hogyan lett egy gyönyörű történetből egy kínos kérdés, amelyről a hatóságok nem szívesen beszélnek?

Soha semmit nyilvánosságra nem hoztak, kezdi a beszélgetést még az udvaron Nagy János szotyori gazda, majd folytatja: semmiről nem volt információjuk, mindent ködben tartottak a hatóságok, mígnem egyszercsak kapták az értesítést, hogy 30 napon belül szabadítsák fel a területeket.

A Nagy család portáján messziről látszik, hogy mezőgazdaságból élnek. A hatalmas udvaron sorakoznak a traktorok és munkagépek, a nagy mezőgazdasági melléképületek csak fokozzák a farmhangulatot.

Bemegyünk a házba. A három leányka közül a legkisebbik az anyja lába körül keresi a menedéket, szájában cumi. Az asztalhoz hárman ülnek le velem: a gazda, János, 86 éves édesapja, Simon, majd pár perc múlva felesége, Évike. Az asszony hamarosan fel is áll, és ingázik, hol üdítőt hoz, hol papírokat, hol pedig a számítógépen keresgéli az általam kért adatokat.

„Ellehetetlenítettek teljesen”, mondja a gazda letörten, miközben várjuk a számítógépes összesítést. Nagyon megviseli ez az ügy, teszi hozzá. Nem is kellene mondania, látszik a nyúzott arcán.

Háromszögesítenek Háromszéken

Az egész család mezőgazdaságból él. 86 hektárt művelnek meg, tér vissza Évike az Excel-táblázat összegzett adataival, ebből körülbelül 50 hektár az övék, a többit bérlik. A fő jövedelmet a krumpli hozza, amit a technológia által igényelt vetésforgó miatt a területeik egyharmadán-egynegyedén termesztenek minden évben. Csakhogy pontosan a pityókatermesztést lehetetleníti el a terelőút építése, úgy vágja el a mezőgazdasági területeiket, hogy háromszögek maradnak belőlük.

A képen látható 10 hektáros területet átlósan metszi a tervezett terelőút, 1,5 hektárt elvesz belőle, a maradékot két háromszögbe vágja. Háromszög alakú területen lehetetlen szakszerűen pityókát termeszteni. A krumplit soros művelésben termesztik, ezért a gazdák mindig is igyekeztek úgy parcellázni a földet, hogy legalább a telek két oldala párhuzamos legyen. A háromszög alakú telkeknél nem lehet rendesen megfordulni a traktorral a sorok végén. Annyit kell forgolódni és keresztbe menni, hogy a terület egy része többszörös vegyszermennyiséget kap permetezéskor. Ez a pityókának is árt.

Kimegyünk a helyszínre is. A telken lévő kút is beleesik a kisajátítandó részbe. A kútért nem akar semmi kártérítést fizetni az állam, mondja János, mert az nem szerepel az adásvételi szerződésen. A magasfeszültségű villanyoszlop is az útra esne, el kell költöztetni, szintén a gazda területe bánja a költöztetést. Érdekes, meséli János, hogy a tervezett út mintha nekiszaladna minden magasfeszültségű oszlopnak, ami a környéken van, még véletlenül sem kerüli ki őket. Mutatja a tervekben, hogy ezt az oszlopot is el kell költöztetni, azt is. „Valakinek biznisz átrakni az oszlopokat?” veti fel a számunkra izgalmas témát.

Közben csatlakozik hozzánk a Kilyénben gazdálkodó Daczó Sándor. Neki pár száz méterrel odébb van egy 5 hektáros területe, amit szintén ívelten-átlósan metsz az út. Az 5 hektárból 90 árat kisajátítanak, és marad két sarok, két kis háromszög, amit nem tud megművelni.

Amelyik területet nem háromszögre metszi az építendő út, azt keresztbe vágja, pontosan középen. Tehát a gazdának lesz két kis földje, az egyik az út egyik felén, a másik a másikon.

A dolgot csak súlyosbítja, hogy az út által keresztbe vágott Szépmező, amint a neve is mondja, a környék talán legjobb mezőgazdasági területe, ez látja, látta el zöldséggel Szentgyörgyöt. A kettőbe vágott telkeken használhatatlan lesz az öntözőberendezés, és sokkal nehezebb lesz a termelés.

A Nagy családnak a 80 hektár megművelt területből 20 hektár csonkul, tehát az általuk megművelt földek egynegyede. És 30 hektár megműveléséért kell, hogy átjárjanak majd a terelőúton, amin nem lesz átjáró. Mission impossible.

Rossz tervezés?

Ez az egyik legfájóbb pontja a történetnek. Azok a telkek, amelyek eddig pár száz méterre voltak a falutól, Szotyortól, most átkerülnek az új út túloldalára, és elértéktelenednek. A mezőgazdasági gépek számára nem terveztek be átjárót az úton, ezért fel kell menniük a következő faluig, Kilyénig, ott átjutni a terelőút túloldalára az országúton, majd visszajönni a szotyori határba. Egyes telkek esetében ez 4-5 kilométer kerülőt jelent egy irányba, oda-vissza pedig 8-10 kilométert.

Ezt a kerülőt naponta többször megtenni nagyon időigényes dolog, mondja Évike, és a szezonban az idő az, amiből a legkevesebb van a gazdáknak. De ha az idő kérdése valahogyan meg is oldható, akkor van egy még nagyobb akadály. A főútra a lassú mezőgazdasági járművekkel tilos kimenni. Főleg sáros kerékkel. És nem csak tilos, hanem balesetveszélyes is. A sofőrök türelmetlenek, mindenki rohan. Amikor egy kombájn balra akar térni, mögötte egy-két autó megáll, de a harmadik kivágódik, és mindenkit meg akar előzni.

Hogyan fogják ők ezt a tilos, veszélyes és időigényes kerülőt a mindennapokba beépíteni, még nem látják át. Ahogyan azt sem, hogyan fognak tudni majd kijutni a földekre, ha a terelőúton valahogy átmentek. „A mezei utak mind megsemmisülnek” – mondja János.

Nézzük a térképet. A mezei utak (képünkön pirossal) mind kelet-nyugat irányúak, és az észak-dél irányú új terelőút keresztbe metszi őket. Ahhoz, hogy el lehessen érni az úton túli területeket, össze kell majd kötni a mezei utakat, egy teljesen új mezei útrendszerre van szükség. Ami ismét termőföld-veszteséget fog jelenteni valakinek.

Két lej a föld + egy kis megalázás

A gazdák másik nagy panasza az, hogy nem reális a kisajátítási ár. 2 lej kártérítést akarnak adni a föld négyzetméteréért, ami töredéke a piaci árnak.

Évike mutatja az adásvételi szerződéseket. 14-15 ezer euró volt hektárja a földnek tavalyelőtt. Frissebb árat nem tudnak mondani, mert két éve nem volt eladó termőföld a határban. Ez lejbe átszámolva 74 ezer lej. Azaz 7,4 lej négyzetméterenként. És a 7,4 lejes piaci ár helyett akarnak adni nekik 2 lejt, a valós érték egynegyedét.

248 tulajdonost érint a kisajátítás, mondja Nagy János. Perelni fognak, alapítottak egy csoportot is ezügyben. Vannak, akik csoportosan fognak perelni, vannak, akik külön.

A gazdák panaszkodnak: még utasítást is kaptak levélben, hogy 20 napon belül a telekkönyvvel jelenjenek meg az útügy irodájában. Tehát nem elég, hogy elveszik a földjüket, jóval áron alul, hanem még ők kell, hogy járjanak a papírok után is, hogy ez megtörténhessen. Menjenek a telekkönyvi hivatalba, álljanak sorba, fizessenek, aztán menjenek be még egyszer a városba, hogy kivegyék a telekkönyvet, s aztán még egyszer, hogy bevigyék azt az útügyhöz, ahol ismét sorba álljanak sorba és mosolyogjanak a pofonoknak.

Aztán van egy másik hasonló levél is, a helyi tanácstól, oda is kérvényezni kell, hogy elvegyék a földed.

Ez a jellegzetesen hatalmi viselkedés, a bürokrácia magasiskolája, a kommunista rendszerből maradt átok, hogy adnak neked egy hatalmas pofont, de előtte kapsz egy felszólítást, hogy kérjél ki friss papírokat, fizess bélyegilletéket, és tölts ki egy űrlapot, amiben kéred a pofont. Mert nem igaz, hogy az útügynek vagy a polgármesteri hivatalnak nincs hozzáférése a telekkönyvekhez, vagy a polgármesteri hivatal földügyi nyilvántartásához. Egyébként honnan tudták volna, hogy kié az a föld és kinek kell kiküldeni az értesítést? Bárki ki tud kérni egy telekkönyvet, én is, az útügy is. Csak sokkal jobb így, hogy meg is alázzák az embert, mielőtt kifosztják. Megalázónak érzik a gazdák ezeket a leveleket.

Sok a panasz, rengeteg a kis részlet, de az emberek legnagyobb panasza a hatósági kommunikáció: tőlük sem tájékoztatást, sem segítséget nem kaptak. A gazdák nem is annyira az útügy kommunikációjára panaszkodnak, hisz egy román állami hivataltól nem vár el senki semmit. Hanem a szentgyörgyi polgármesteri hivatal kommunikációjával nincsenek megelégedve.

Ismét megbukik Szentgyörgy kommunikációból

„Arról volt szó, hogy terelőutat akarnak építeni. De arról nem, hogy a gazdákat ellehetetlenítik. És arról sem, hogy az egész határt összetörik.”

„Szóba kellett volna állni az emberekkel, s a kárt minimalizálni!”

A szentgyörgyi polgármester azzal védekezik, hogy az útügy 2019-ben hirdette meg a tervet és a közmeghallgatást, amire nem jelentkezett senki. A közmeghallgatáshoz nekik, a polgármesteri hivatalnak, semmi közük nem volt. Ez igaz. De ha a polgármester tudott erről a közmeghallgatásról, miért nem hirdette meg az érintett falvakban, miért nem üzent a gazdáknak, hogy most kell lépni?

Ezt a terelőutat az országos útügy brassói fiókja építteti, európai alapokból. A sajtót és a lakosságot mégsem az útügy igazgatói tájékoztatják, és nem is ők aratják le a babérokat, hanem a sepsiszentgyörgyi polgármester, Antal Árpád. Érdekes összefonódás van ott, nem tudni, hogy egy-egy részletében az ügynek kinek mekkora szerepe és befolyása van. Nem látszik, hogy mi zajlik a színfalak mögött.

Az emberek úgy érzik, hogy a hatóságok végig titkolóztak, és próbálták őket kész tények elé állítani. „Decemberig fogalmunk sem volt, hogy hol lesz a terelőút nyomvonala, senki nem akarta ezt elárulni. Januárban már kaptuk a levelet, hogy a bevetett, beműtrágyázott területeinket 30 napon belül hagyjuk el. Semmi logika nincs benne.”

A gazdák szerint erre a titkolózásra az lehet a magyarázat, hogy tavaly választások voltak. Választások előtt a hatóságok nem adtak ki semmit. Tudták, hogy az szavazatszámláláskor meglátszana. Decemberben lejártak a választások, januárban kijött a kisajátítások listája.

Simon bácsi megigazítja a hallókészülékét és megvallja tévedését: „Örökké agitáltam az RMDSZ mellett, hogy szavazzunk rá. Mikor szavazni kellett menni, akkor tudták a telefonszámunkat. Ilyenkor nem.”

A gazdák felróják a politikusoknak, hogy nem mondták el nekik azokat az információkat, amelyeknek birtokában voltak. Nem értesítették őket sem a közmeghallgatásról, sem a nyomvonalról, sem a terv részleteiről, semmiről. Ezért nem tudtak idejében lépni, hogy elkerüljék a problémákat.

Ez nem az első lakossági panasz a szentgyörgyi városháza kommunikációjára, a tervezett kulturális központ problémáiról készült anyagunkban is a kommunikáció teljes hiánya volt a fő panasz.

A polgármesteri hivatal nemcsak a lakókkal nem kommunikál, hanem a sajtóval sem igazán. Írásban kértem, küldjék át nekem az összes, rendelkezésükre álló nyilvános információt a terelőútról. Valószínűnek tartottam, hogy az a személy, aki felel a tereleőútért a hivatalban, egy mappába összegyűjtötte az összes ilyen jellegű dokumentumot, és pár kattintással át tudja nekem küldeni őket.

Egy hétbe telt, mire kaptam egy semmitmondó, lerázó választ. Arra hivatkoznak, hogy ők csak kezdeményezték ezt a tervet, de az útügy bonyolítja, és hogy az egyetlen rendelkezésükre álló és nyilvános információ a hely tanács határozata.

Az első felét elhiszem, tényleg az útügy a projektfelelős. De ez eddig nem zavarta a szentgyörgyi polgármestert és hivatalát abban, hogy folyamatosan kommunikáljon, értsd, dicsekedjen a tervezett úttal. Ha az eddig megjelent cikkeket nézem, mindig adtak infókat a saját sajtójuknak, csak az útépítés által érintett telektulajdonosokat és az általuk nem kontrollált sajtót nem szolgálják ki információval. Na, de ha nem akarnak kommunikálni, joguk van hallgatni, én nem zaklatom őket tovább.

A válaszuk második részét pedig nem hiszem el, mármint hogy az egyetlen rendelkezésükre álló információ az az általuk hozott tanácshatározat. Miközben ezt a zseniális hantát írták nekem, a polgármesteri hivatal földszinti ügyfélfogadó irodájának három ablaka közül kettő csak a terelőúttal kapcsolatos közleményekkel volt kitapétázva, és még a harmadikon is találtam a terelőútra vonatkozó információt. És egyik sem az általuk említett tanácshatározat volt, ami „az egyetlen rendelkezésükre álló információ”.

A polgármesteri hivatal kommunikációjából úgy tűnik, hogy amikor pozitív a visszhang, akkor a polgármester, a városháza és az RMDSZ úgy viselkedik, mintha az ő érdeme és megvalósítása lenne az út. De mikor problémák jelentkeznek, akkor azokat kenik az útügyre, olyankor nekik hirtelen semmi közük az egészhez. Mikor rákérdek a gazdáknál, hogy csak én látom-e így ezt a jelenséget, akkor felcsillan a szemük, és lelkesen bólogatnak: igen, ezt ők is határozottan így érzik, és örülnek, hogy ezt végre más is látja.

Segítség nincs, támadás van

Az is megfigyelhető, hogy a polgármester és a hivatal nem ugrik, hogy segítsen a gazdákon, vagy közvetítse a fájdalmaikat az útügy vagy más hatóságok felé. Antal Árpád azt írja az újságban, hogy a kettévágott telkek problémája könnyen megoldható: az emberek cserélgessék az út két oldalán lévő telkeiket. Nem azt mondja, hogy a hivatal segíteni fog ennek a cserének a bürokráciáját enyhíteni. Nem mondja azt, hogy a gazdák érdekében jelzik az útügynek, hogy nincs átjáró a mezőgazdasági gépek számára, és kérik őket, hogy terveztessenek be egyet.

A gazdák több ízben jelezték, hogy bajban vannak. A helyi sajtóban több ízben téma volt ez, a Háromszék több elégedetlen földtulajdonos levelét lehozta. Antal Árpád polgármester újságcikkben válaszol a gazdáknak, hogy amennyiben az érintetteknek segítségre van szükségük, forduljanak a hivatalhoz, mert ő áll rendelkezésre. A szokásos szép politikai semmitmondás. Lerázás. Hát éppen most jelezték a gazdák, hogy segítségre van szükségük! Most! A gazdák segélykiáltására reagált a polgármester az újságban. Ismeri a gazdák problémájának összes részletét. Ha segíteni akarna, segíthetne. Segít? Keres megoldásokat? Tesz valamit az érdekükben? Nem. Csak nyilvánosan veri a mellét, hogy ő áll rendelkezésre.

Ráadásul megpróbálják lejáratni is őket, mesélik az emberek. Lépten-nyomon találkoznak azzal, hogy úgy próbálják őket beállítani, mint akik ellenzik a terelőutat, és ezáltal a fejlődés kerékkötői. Sajtótájékoztatón is elmondták a problémáikat a sajtónak, arra eljött egy RMDSZ-közeli sajtós, aki végig csúfolkodott velük, hogy miért nem akarják a terelőutat. A másik politikusbarát rádiós ironikus hangnemben nyomatja a rádióban, hogy képzeljük el, még a terelőútnak is „vannak ellenzői”.

Ők nem ellenzik a terelőutat, védekeznek kétségbeesetten a gazdák. „Kell a terelőút. De csináljuk úgy, hogy mindenkinek jó legyen!”

„Nem ellenezzük a terelőutat. De a mi bőrünkön csinálják meg. És még támadnak is minket.”

A gazdák igazságtalanságnak és hazugságnak érzik, hogy őket ellenségként állítják be, mikor nem azok.

A gazdák úgy érzik, hogy ez a támadás személyük ellen szól. De valójában nem, ez csak egy univerzális lejárató gépezet része. A politika, és főként az erdélyi magyar kicsinyes politika alapreflexei közé tartozik a lejáratás. Az észrevételeket, a gondokat nem elemzik, nem orvosolják, hanem a felterjesztőket csinálják ki, hallgattatják el reflexből. A nép és a közjó ellenségének kiáltják ki, gúny tárgyává teszik és lejáratják őket, és, ha lehet, jogi úton is addig zaklatják őket, míg el nem hallgatnak.

Sok ilyen eset van, például Séra Zoltán esete, aki a háza mellé épülő korondi szeméttelep helyszínválasztását kritizálta. Vagy nemrég Orbán Csaba esete, aki a karácsonyfalvi tanácsosjelölt nők ügyében próbált meg lépni. Amint felszólaltak, azonnal beindult a lejáratógépezet. Vagy amint írunk egyet, mondjuk Borboly Csaba valamelyik mocskos ügyéről, látszik, hogyan próbál minket lejáratni a következő videójában, hogyan megy el egészen odáig, hogy a fake news sajtó kategóriába sorol minket. Ez a folyamat zajlik most a szentgyörgyi gazdák esetében is, az udvari média megpróbálja nevetségessé és ellenséggé varázsolni őket, hogy szégyenükben hallgassanak el.

S a papírok mit mondanak?

Sikerült innen-onnan, a netről és barátok segítségével előkaparni a dokumentáció egy részét, ami néhány dolgot tisztáz.

A dokumentációból kiemelt fentebbi képen egyértelműen látszik, hogy a gazdáknak igazuk van, mikor azt állítják, hogy az út indokolatlanul keresztbe vágja a telkeket. Főleg az észak-déli nagy egyenes vonal esetében semmi nem indokolja, hogy az pontosan a parcellák kellős közepén haladjon végig, nyugodtan haladhatott volna kétszáz méterrel keletebbre, a parcellák szélén, semmi sem történt volna azon kívül, hogy pár száz méterrel rövidebb lett volna a terelőút. És még csak azt sem mondhatják a tervezők, hogy nem tudták, hogy az út keresztbe fogja vágni a parcellákat, hiszen ők maguk rajzolták rá erre a légi felvételre a vonalat, ez a kép része a tervnek.

Hogy miért kellett a parcellák közepén vinni az utat? Egyszerű nemtörődömség, oda nem figyelés lenne csak? Vagy igazuk van azoknak a szentgyörgyi forrásainknak, akik szerint szándékosan vágták szét a telkeket, hogy azok értéktelenedjenek el, és a város híres politikusbarát ingatlankupecei olcsó pénzért tudják ezeket felvásárolni? Ezt az információt sajnos lehetetlen ellenőrizni, ezért kérem, kezeljék fenntartásokkal és kételkedéssel.

Az egyik legérdekesebb ábra, amit a dokumentációban találok, azt mutatja, hogy az út nyomvonalának több változata is felmerült. Ezeket elemezték, és az 1-es számú, a képen zölden rajzolt nyomvonalat találták a legjobbnak, ezt fogják megépíteni.

A 3-as, azaz piros útvonal ugyanonnan indul, és ugyanoda érkezik, mint az 1-es, annyi különbséggel, hogy rövidebb, és a városhoz közelebb halad el.

A tanulmány arra a következtetésre jut, hogy a napi maximális forgalomintenzitás 39%-kal alacsonyabb lesz az 1-es nyomvonalon, mint a 3-ason. Tehát az 1-es jobb, ezt valósítják meg. Ez több kemény kérdőjelet is felvet.

Értem, hogy ők matematikailag modelleztek valamit, de furcsa számomra, hogy egy ugyanonnan induló, ugyanoda érkező, a mezőn pár száz méterrel arrébb haladó és a két utat pár száz méterrel arrébb keresztező út esetében közel 40%-os különbség legyen. 39% az rengeteg. Tehát 39%-al kisebb lesz a forgalom, mert a mezőn pár száz méterrel odébb halad? Mi van? Biztos, hogy jól modelleztek?

Szerintem logikus, hogy ha távolabb van a terelőút a várostól, akkor a város északi részén lakó polgár, aki a délen fekvő Brassóba akar menni vásárolni, nem megy ki a terelőútig, hanem átvág a városon, mert rövidebb. Egy, a városhoz közelebb fekvő terelőút esetleg a város északi és déli része közötti rövidítésként is szolgálhat csúcsforgalomban. Hogy miből gondolják ezt ők másképp, nem derül ki számomra, a tanulmányban szereplő ábrák olvashatatlanul homályosak, és érvelések sincsenek benne, csak következtetések.

Megkérdek egy szakembert, aki megnyugtat: ez egy elméleti modellezés, amelyet legtöbbször úgyis felülír a valóság. Amint építenek egy nagyáruházat az út mellé, azonnal megváltozik minden szám, mondja a szaki.

A nyomvonalak vizsgálata közben még egy dolog ugrott erősen szembe. Ha megnézzük a városháza által használt, a sajtónak 2019-ben kiadott és több mint egy éven keresztül folyamatosan újraközölt térképeket, azokon meglepő módon a 3-as nyomvonal szerepel kivitelezendő terelőútként, nem pedig az 1-es, amit most készülnek kisajátítani.

Tehát a gazdáknak esélyük sem volt arra, hogy 2019-ben ránézzenek erre a térképre, és azt mondják, hű, ez az út a mi telkünkön fog átmenni, menjünk el a közmeghallgatásra és intézkedjünk. Végig hamis nyomvonalat láttak.

Hogy szándékosan vezették-e meg a gazdákat azzal, hogy rossz nyomvonalú térképet engedtek ki a nyilvánosság felé, vagy csak véletlen volt csupán, ezt nem fogjuk tudni kideríteni. Csak annyit tudunk, hogy az 1-es útvonalat véglegesítő dokumentum 2019 júliusából származik, tehát a döntés előtte megszületett. Ehhez képest a fél évvel később, 2020 januárjában, de még a 2020 decemberében megjelenő háromszéki újságcikkek is a rég elvetett variáns útvonalát mutatták. De még a polgármester megnyugtató szövege is a rossz nyomvonal térképével jelent meg 2021 februárjában.

És miközben nyomatták a 3-as útvonal térképét mindenütt, 2021 januárjában jött a levél a gazdáknak, hogy kisajátítják a területeiket az 1-es nyomvonal alapján.

A Háromszék alábbi cikkeit követve is látszik a rossz nyomvonal, de nemcsak azért mutatom meg ezeket a cikkeket, hanem azért is, mert nagyon szépen látszik az ívükből, hogy több mint egy éven keresztül halasztották a kisajátítási folyamat elindítását, habár már korábban jóváhagyták. Már amennyiben igazat nyilatkozott a polgármester.

Ezek alapján megalapozottnak tűnik a gazdák gyanúja, hogy azért halasztották választások utánra a kisajátítást, hogy a botrány ne tompítsa a választási kampány fényét. A nyomvonal titokban tartása, a kisajátítások választás utánra halasztása, a közmeghallgatás csendben tartása, a polgármesteri hivatal kommunikációjának hiánya lehet, hogy csak véletlen egybeesés, de annak kicsit durva. És érthető, ha a gazdák azt feltételezik, hogy a városháza tudta, hogy ebből botrány lesz, de inkább megpróbálta jól időzíteni és minél jobban eltussolni a botrányt.

A terveket áttanulmányozva az is kiderült, hogy a tervezők gondoltak arra, hogy a terelőúttal széttörik a határt és a mezei úthálózatot, a gazdák szavaival élve. Azt írták a terv írott részébe, hogy:

Azaz a projektben „különös figyelmet” szenteltek a mezőgazdasági utak visszaállításának, ezért a terelőút oldalán 4 méter széles kövezett utakat hoznak létre, amelyek hozzáférést biztosítanak majd a földtulajdonokhoz. Aztán a rajzolt részben ez a „különös figyelem” lankadt, már alábbhagytak nagyvonalúságukból és a 4 méter széles út helyett már mindenhol csak 3 méter széles szerepel. De legalább szerepel. Végig a terelőút mellett ott van mindkét oldalon a kövezett mezei út.

Ha a polgármesteri hivatal akarna kommunikálni a gazdákkal, és nem az lenne az egyetlen reakciója, hogy megpróbálja lejáratni őket, akkor például meg tudná mutatni ezt a fentebbi rajzot, és el tudná mondani nekik, hogy nincs gond a mezei utakkal, mert itt van ez a földút párhuzamosan a terelőúttal, ami megoldja a mezei utak használhatóságának kérdését.

Nyugat-Szotyor, Kelet-Szotyor, és a Szotyori Fal, ami út

Így már csak a kerülés problémájára kellene megoldást találni a szotyoriaknak, hogy ne kelljen a szomszéd faluig kerülniük. Ugyanis a tervet átböngészve is bizonyossá vált, hogy a tervezők nem gondoltak arra, hogy a mezőgazdasági gépek hogyan fognak kijutni a mező úton túli részére. A vasúti sínekkel és az országutakkal való találkozási pontokon kívül nincs a tervben felüljáró vagy körforgalom.

Most gondoljunk bele abba, hogy egy kombájn, aminek le kell aratnia egy út által szétvágott telekről a búzát, elindul az út egyik oldaláról az út másik oldalára vezető 4-5 kilométeres kerülőn egy 3 méter széles földúton, és szembetalálkozik útközben még tíz-húsz munkagéppel. Mennyi idő alatt ér át a búzatábla nyugati részéből a keleti részébe és vissza két kilyéni kitérővel?

Egy útépítésben jártas szakembert kérdeztem meg, hogy a mezőgazdasági átjáró hiánya tervezési hibának számít-e. Erre nincs törvénykezés, hogy a tervben milyen gyakran legyenek átjárók, mondja a szakember. Arra a kérdésre, hogy lehet-e ezt utólag orvosolni, határozottan pozitív választ ad.

Több hivatalos résztvevője van egy építkezési projektnek, mondja: tervező, beruházó, kivitelező, műszaki ellenőr, stb. A törvény minden résztvevőt arra kötelez, hogy javaslataival az építményt jobbá tegye.

Ezért ha a gazdáknak átjáróra van szükségük, és a polgármesteri hivatal nem segít abban, hogy jelezze ezt az érintett feleknek, akkor a legkézenfekvőbb megoldás az, ha a gazdák fordulnak hivatalos kéréssel a beruházóhoz (azaz az útügyhöz), az ISC-hez (Inspectoratul de Stat în Construcţii = Országos Építési Főfelügyelőség), a majdani kivitelezőhöz. Minél több ajtón kopogtatnak, annál valószínűbb, hogy valaki beteszi az átjárót a tervbe. A kérést meg kell indokolni műszakilag, beleírva, hogy ami most nekik légvonalban 300 m, az kerülővel 4-5 kilométer lesz, és rá kell hajtaniuk az országútra, ami tilos és balesetveszélyes. A kéréshez kell csatolni a helyszínrajzokat is.

A terv módosítása eszközölhető az építkezés előtt, közben és után is, mondja a szakember, és minden érintett félnek kutya kötelessége beletenni az átjárót. Azzal kell számolni, hogy nem olcsó egy ilyen átjáró. A legjobb a felüljáró lenne, de az drága, egy négysávos útnál kb. 1 millió eurós nagyságrendű tétel, állítja a szaki. Itt ellenben megteszi egy körforgalom is, sárlerázóval ellátva a mezei oldalakon, ez egy jóval olcsóbb megoldás.

A kicsi kínaiak és az ingatlankupecek is szívnak

A dokumentumokat böngészve arra is kíváncsi voltam, hogy kik veszítenek igazán nagyot. A lista elején beltelkek is vannak, ott a nagy vesztes egy Forest Mate SRL, akitől közel egy hektárnyi beltelket vesznek el egy nagyon értékes zónában, pontosan a csíki főút mellett, az épülő stadionhoz nagyon közel, a RAR-ral szemben. Ráadásul kettőbe vágják a telkét. Ki áll a cég mögött?

A cég 10 százalékban egy ilfovi román üzletemberé, a maradék 90%-át egy kínai cég birtokolja.

Szóval a kínaiak szívják meg a legjobban, nemzeti érzelmű olvasóink pedig boldogak lehetnek, hogy a jó román állam visszavette a kicsi kínaiaktól a szent székely földet. A kataszteri hivatal térképeit böngészve feltűnt, hogy azon a félbevágott telken van egy hatalmas gyárépület is, és első ránézésre úgy tűnt, hogy azt is érinti a terelőút. Gyorsan egymásra fektettem a két térképet.

Zölddel a terelőút, pirossal az épületek, a legnagyobb piros folt a kínaiak gyárépülete. A terelőút elkerüli az épületet, de a hatalmas lehetséges gyárudvarnak lőttek, nagyot veszített az ingatlan az értékéből.

És ha már a káröröm a legszebb öröm, folytassuk ebben a hangulatban tovább: a listát böngészve a kisajátítottak között több hírhedt ingatlangyűjtő neve is előfordult, mint például Rétyi Ödön, Olosz Gergely vagy a Sapientia Alapítvány.

Rétyi Ödön a szentgyörgyi polgármester bizalmasa, több forrásunk szerint kampányának támogatója, sok ingatlanügyének lebonyolítója. Rétyi ugyancsak a város északi részén, a stadion zónájában veszít értékes, beltelek minőségű kültelkeket. Ráadásul 1 lej/nm körüli áron fizetik azokat ki, mert Árkoshoz tartoznak.

Olosz Gergely híres háromszéki politikus, most Magyarországon bujkál a törvény elől. Leghíresebb ingatlanos húzása az volt, hogy behozta a Schweighofer fafeldogozó óriást Réty határába. Felvásárolta számára a telkeket, és ezzel örökre beírta magát a természetért picit is aggódók és a faiparból élő székelyek szívébe. A terelőút egy 6 hektáros területét metszi.

A Sapientia alapítvány Kató Béla református püspök nevéhez köthető leginkább, magyarországi közpénzek idetérítéséből vásárolja keményen az ingatlanokat, és itt most egy szép, közel 12 hektáros parcellából (fenti képünkön zölddel) veszít egy hektárnyit.

De nem csak az ingatlankupecek, hanem ártatlan emberek is szívnak.

A listát böngészve a legnagyobb vesztesek kategóriában megemlíthetünk egy Halasi Zsuzsanna nevű hölgyet, aki egy gyönyörű, főúthoz és ipari parkhoz közel lévő, 60 hektáros egybefüggő sonkát szeleteltet fel a terelőúttal két idomtalan virslire úgy, hogy közben elveszít belőle közel 8 hektárt.

És ugyancsak a nagy vesztesek kategóriába sorolnám a Szilágyi Rozália – Korodi Mihály párost, akikre a Nagy család hívta fel a figyelmem. Nekik csupán 27 árnyi telkecskéjük volt, és abból 20-at elvesztenek.

Román állam + román törvények ≠

A kártérítés összege körül is futottam egy kört. Bevallom, meglepődtem egy picit, egy egész urban legend omlott össze bennem. Mert én eddig sok olyan történetet hallottam, hogy valaki nagy mennyiségű földterületeket vásárol itt-ott, mert ott fog majd átmenni az autópálya vagy valamilyen épülő út, és akkor majd bezsebeli a jó sok kártérítést a kisajátításkor. Most pedig kiderül, hogy ez tiszta veszteség.

Kíváncsi voltam, csak a székely földet méri ilyen olcsón az állam, vagy máshol is spórol. Megnéztem néhány hasonló kisajátítás dokumentációját az útügy oldalán, amiből kiderül: mindenütt hasonló a jelenség. Alább bevágok egy részt a Szeben-Piteşti autópálya Szeben felőli oldalának kezdetéről.

Ott is körülbelül 10 lejt adnak a beltelek, és kevesebb, mint 2 lejt a kültelek négyzetméteréért. Pedig Szebentől 10 kilométerre, autópálya mellett, valószínű, hogy többet érnek a területek, mint Szentgyörgy mellett.

Hogyan határozzák meg, hogy mennyit adnak a kisajátított földekért? A közjegyzői jelentésekből vett minimális árat adja meg az állam kisajátítási árként, olvasom jogi oldalakon. Tehát az elmúlt évek adás-vételi szerződéseinek alapján határozzák meg az árakat.

Ebben talán ők is hibásak, mondja Nagy János, hogy a közjegyzői iratokban szereplő árak ilyen kicsik, mert mikor földet vásároltak, és az eladó kérte, hogy kevesebbet írjanak be árnak, akkor kevesebbet írtak be. Így megy ez mindenütt, hogy kevesebb adót kelljen fizetni az eladott föld ára mint jövedelem után. Nem romániai jelenség ez, mondja a gazda, az egész világon így csinálják. Voltak ők munkagépeket vásárolni nyugaton, s a nyugati gazdák is ugyanúgy kérik, hogy a vételárnak csak a töredékét írják be a szerződésbe, mint az itthoniak. Sőt, mondja egy ismerősöm, olyan is van, ha nem annyit írsz be, amennyit ők diktálnak, akkor nem adják el neked a munkagépet, autót.

Megkeresem a dokumentumot, amelyet használnak ehhez a becsléshez, a Közjegyzői Kamara által megyénként vagy régiónként kiállított tanulmányt. Itt van.

Ennek a 322. oldalán vannak a Kovászna megyei kültelkek. Itt Szentgyörgynél 3 lej szerepel négyzetméterenként, mert ez már a 2021-es dokumentum. A 2020-ast is letöltöm, abban 2 lej szerepel, az alapján határozták meg a terelőút kártérítéseinek összegeit.

Ez nem a piaci ár, ezt mindenki tudja. Pedig a 33/1994-es törvény, ami a kisajátításokkal foglalkozik, egyértelműen kimondja:

Azaz a kártérítés az ingatlan valós árából és a tulajdonosoknak okozott kár ellenértékéből tevődik össze. Ennek alapján a 7-8 lej/négyzetméteres valós árat kellene kifizetnie az államnak, és meg kellene térítenie a gazda kárát is. Ha a jövő évek terméskiesését és a feldarabolás okozta többletköltséget nem is fizeti ki, a tavaly őszi szántás, a bevetés és minden eddig elvégzett munkálat költségeit illene kifizetnie azokra a területekre, amelyekbe befektettek már a gazdák az idei szezonban. De nem teszi. És a valós árat sem adja meg, csak a negyedét. A román állam nem tartja be az ország törvényeit. Nem véletlenül, hanem tudatosan, szándékosan, rendszeresen szegi meg a törvényt, kijátszva azt nem egy esetben, hanem száz meg száz és ezer meg ezer esetben.

Mit lehet most tenni? Megkérdeztem egy szakembert, aki plasztikusan így írja le a folyamatot: Jön a román állam, s azt mondja, hogy ad erre vagy arra fél lejt. Erre a tulajdonos azt mondja, hogy „de há ámbeeer, az nem fél lej, hanem öt euró”. A tulajdonos ekkor felbérel egy független értékbecslőt, aki ad egy árat, amit az esetek 99 százalékában a román hatóság nem fog elfogadni. És akkor kezdődik a végeérhetetlen pereskedés. Amíg a perek le nem járnak, addig nem lehet elkezdeni a beruházást.

Azt kell itt tudni, hívja fel a figyelmet a szakember, hogy a területtulajdonosok nem perelhetik magát a kisajátítás tényét, csak a kártérítés összegét. Tehát így is, úgy is ki lesznek sajátítva, csak az a kérdés, hogy mekkora kártérítést kapnak.

A kisajátítás részletei után keresgélve találok egy nagyon szép, érthető leírást az egyik román oldalon.

Eszerint az állam arra alapoz, hogy megad egy minimális árat, ami távol áll a piaci ártól, de a területtulajdonosok egy jó része nem fogja érdemesnek tartani perelni. Mert a pereskedés időt, pénzt, megölt idegeket jelent, és a kis összegek esetében nem éri meg a telektulajdonosnak. Ha ellenben az illető perel, akkor megnyeri, állítja az írás szerzője, ráadásul illetékeket sem kell fizetnie. Csakhogy ez a folyamat nagyon leterheli az egyébként is túlterhelt igazságszolgáltatást és a felesleges pereskedés költségeit végső soron mi, állampolgárok álljuk. Ezt meg lehetne előzni azzal, állítja, hogy tisztábbá teszik a piaci ár megállapításának a módszereit.

Ebből a leírásból az is kiderül, hogy amikor az útügy behívja a tulajdonosokat a tulajdonjogot igazoló papírokkal, az elvileg alkudozásra is lehetőséget biztosít, azaz a gazdák tudnának ekkor alkudni az áron. Hogy ezt miért nem tüntetik fel a behívó levélben, nem tudjuk, de értjük, hogy nem érdekük. Hogy a gazdák miért nem tudnak erről a törvény adta lehetőségről? Mert senki nem világosította fel őket, még a választott vezetőik sem, inkább eltitkolják.

Hogy mennyire működik ez az alkudozás a gyakorlatban, nem tudhatjuk, de ha az ügyek perre szoktak menni, akkor valószínű, hogy nem túl jól. A megkérdezett szakemberünk szerint azért működik nehézkesen, mert mindenki fél a Számvevőszéktől. „Romániában ma három állami intézmény tudja banira pontosan az árat (terület, gép, építmény), a Curtea de Conturi (Számvevőszék), a DNA (Országos Korrupcióellenes Ügyészség) és a DIICOT (Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság).”

Titkolózás, lejáratás és újabb kisajátítások sötét felhője

Az, hogy a gazdák nem tudnak az alkudozási lehetőségről és sok ilyen részletről, illetve nem ismerik a kisajátítási folyamatot, jelzi, hogy nem lettek kellőképpen felvilágosítva. Szép és hasznos gesztus lett volna a szentgyörgyi önkormányzat részéről, ha összegyűjtik a gazdákat a kultúrotthonba, és egy szakemberrel lemennek hozzájuk elmagyarázni, hogyan is zajlik ez a folyamat, majd megválaszolják a gazdák kérdéseit is. Ez talán már Szentgyörgyön ebben az ügyben késő. De más ügyekben, vagy más városokban, ahol még hátravan a terelőút vagy más hasonló beruházás, elgondolkodhatnak elöljáróink azon, hogy egy beruházás sikere és botrányossága között a különbség legtöbbször csak kommunikáció kérdése.

Mint már mondottam, egy útügy típusú román állami sóhivataltól senki nem vár már el semmit. De egy megválasztott magyar elöljárótól és csapatától az emberek elvárják, hogy vállalja a felelősséget a tetteiért, ne tegye a vakot és a süketet, hanem lássa a választók problémáit, lehessen elbeszélgetni vele ezekről, illetve hogy az apparátusával segítse a kis embert eligazodni a nagy ügyekben. Ez itt nem történt meg, sőt. A kommunikáció nemcsak, hogy nem működött, hanem egyenesen antikommunikáció volt, párbeszéd helyett titkolózás és lejáratással való elhallgattatás lett a vége.

„Az a legborzasztóbb, hogy kész tények elé állítottak, és senkivel nem lehet szóba állni” – mondja Daczó Sándor. Ezzel Nagy János is egyetért, neki is az fáj a legjobban, hogy most sincs erről akivel beszélni.

Nagy János és családja tragédiája nem ért itt véget. Egy másik lehetséges kisajátítás okoz neki álmatlan éjszakákat. Nemrég hirdették ki, hogy még egy rövidítő utat szeretne építeni a megyei tanács, ami összeköti a várost a terelőúttal, Illyefalvát elkerülve. János kiszámolta a cikkben megadott kilométerek alapján, hogy az a legszebb telküket metszené. Kivisz az Illyefalva felé vezető útra, közben felhívja a figyelmem, figyeljem meg, hogy mennyire forgalmas ez az út, amit tehermentesíteni akarnak ezzel az új úttal. Tényleg hosszú perceken keresztül nem jön egyetlen autó sem. Mert a szentgyörgyi terelőútnak legalább lesz haszna, azt használni fogják, mondja. De ezt az illyefalvi kerülőutat hányan fogják használni? Kiérünk a helyszínre, a gazda rámutat egy hatalmas területre.

„Ez egy 20 hektáros darab. Ez, ami még éltet minket. Ha ezt elvágják, én nem tudom, mit csinálok. Ha itt is kisajátítanak, mindennek vége!”

Acest articol a fost publicat pe PressHub.ro și Átlátszó Erdély în cadrul proiectului “Cohesion Policy: Better Understanding, Reporting, Dissemination”, cofinanțat de UE prin DG Regio.
Informațiile prezentate nu reprezintă poziția oficială a UE. Întreaga răspundere asupra corectitudinii și coerenței informațiilor prezentate revine autorului.

The post Botrányosra sikerült a szentgyörgyi terelőút sikertörténete appeared first on Átlátszó Erdély.