„Azt, hogy úgy gondolja, hogy az én eltávolításom nem volt politikai indítékú, és nem korlátozza a sajtószabadságot, ha Ön mondja, elhiszem. De a cenzúrázásnak, ami a lapnál történt, annak némi köze csak lehetett a politikához” – válaszolta a publicista az RMDSZ elnökének.
A maszol.ro volt publicistája válaszlevelét elutasította a Transindex. Mivel úgy gondoljuk hogy Ágoston Hugó válaszában felvetett kérdések a nyilvánosságra tartoznak, úgy döntöttünk, lehozzuk a levelet. (Sipos Zoltán)
Levél és kézirat Sipos Zoltánnak
Tisztelt főszerkesztő úr, kedves Zoltán!
Csatolva küldöm a Kelemen Hunor szövetségi elnök úrnak küldött válaszlevelemet azzal a kéréssel, hogy közölni szíveskedjenek.
Megírására az késztetett, hogy Kelemen Hunortól eltérően úgy vélem, igenis közügyről van szó, a levelemben először azt fejtem ki, hogy miért.
Hogy mégis a magam ügyéből indulok ki, az természetes, hiszen ennek ismerem a részleteit, s ennek kapcsán engedhetem meg magamnak a következtetést, hogy – mivel nem kaptam más indoklást menesztésemre, mint az életkoromra való hivatkozást – diszkriminációnak nevezzem a kiadó döntését. (Ebben a vonatkozásban adminisztratív vonalon folytatom az utánajárást.)
Sokkal fontosabb azonban, hogy az Elnök úrral való kulturált véleménycsere nyomán okosabbak legyünk valamivel azt illetően is, hogy mire számíthatunk sajtónyilvánosságunk terének végzetes beszűkülése közepette, remélhetünk-e az RMDSZ részéről legalább egy álláspontot a véleményszabadság kilátásait, politikai lehetőségeit illetően. Erről nyilván sokat lehet vitázni, látszanak is rá kísérletek.
A Progress-botrány összefoglalója:
„Fenyegetés az, amikor az ember fél, a kollégái félnek.” Így cenzúráz a Progress
Főszerkesztő úr, én azt szerettem volna, ha a Kelemen Hunornak szóló alábbi viszontválaszom ugyanott jelenik meg, ahol a hozzá írott nyílt levelem és az ő arra adott válasza. El is küldtem a Transindexnek, de a főszerkesztőjétől a következő választ kaptam: „Tartom magam a korábbi álláspontomhoz, mely szerint nem érdemes ezt a vitát a nyilvánosság előtt folytatni.”
Én viszont úgy látom, hogy nemcsak érdemes, hanem szükséges is, annál inkább, mert a szövetségi elnökkel folytatott nyilvános eszmecserénk során új problémák merültek fel, amelyek véleményem szerint szintén közérdekűek és nagyon érdekesek.
A korábbi levélváltás:
Nyílt levél Maszol-ügyben Kelemen Hunornak
Kelemen Hunor válasza Ágoston Hugó nyílt levelére Maszol-ügyben
___
Támogasd a pályakezdő újságírókat! Gyakornoki programra gyűjtünk
____
Tisztelt Elnök úr!
Levelétől nem lettem okosabb, mindazonáltal köszönöm, már azért is, mert azt mutatja, hogy más tájak vezető politikusaitól eltérően az erdélyiek olykor még figyelembe veszik a sajtó jelzéseit. Ha korábbi, komolyabb tünetekre és figyelmeztetésekre is reagált(ak) volna, amelyek fontos tanulmányokban, elemző cikkekben a hazai sajtó állapotára, aránytalanságaira hívták fel a figyelmet (majd mellékelek egy listát), magam talán másképpen szólaltam volna meg.
Ugyanis bármilyen furcsának tűnhet, nem legfőképpen a személyes mozzanat késztetett „igazam keresésére”, vagyis arra, hogy megtudjam, milyen alapon válik meg egy közpénzen működő alapítvány-kiadó egyes munkatársaitól. És minden tiszteletem mellett továbbra sem fogadom el, hogy kizárólag a korom miatt történt, mert véleményem szerint az olyan döntés diszkriminációval ér fel!
Amíg a sajtóban, a civil szférában nincs korhatár, addig pusztán a korára hivatkozva meneszteni valakit lehet teljesen jogszerű, de legalábbis a közpénzből fenntartott médiában megalapozott indoklás nélkül: nem etikus.
Amíg – ez talán nem szorul különösebb bizonyításra – a Maszol felületén jó csapat közölt tisztességes jegyzeteket, tudomásom szerint maradéktalanul elégedetten a vezető publicista/rovatvezető szervezői-szerkesztői és publicisztikai munkájával (a főszerkesztőt kivéve), amíg érvényesült a sajtónkban oly ritka véleménypluralizmus, amíg az eltávolítottak munkaképességük teljében voltak, amíg nyoma sincs a láthatáron nemhogy ugyanolyan kaliberű, de semmilyen „fiataloknak”, amíg a rovatot legjobb publicistáinak elüldözésével pótolhatatlan veszteség érte, addig a „fiatalítás” érve, bár kényelmes, voltaképpen hamis.
Véleményem szerint az indokolatlanul radikális intézkedés ellentétes volt a lap érdekeivel! Olyan dolog történt, mintha egy focicsapatban meccs közben lehívnák a középcsatárt, csak azért, mert valakinek eszébe jut, hogy már harmincéves, egy másik valakinek, hogy idegesítően vitázik, miközben jól játszott, gólokat rúgott, nem fáradt el – és ráadásul cseréje sincsen… Külön pechje a szegény ördögnek, hogy az első ligában jóformán nincs más csapat, ahol játszhatna, mert az összes többi a domináns érdekeltségbe tartozik. Sajnálom, hogy egy olyan tapasztalt sajtós, amilyen Ön volt, elfogadta ezt az indoklást. Higgye el, nem ez „az élet rendje” a szellemi szférában, az alkotótevékenységek körében.
Azt is sajnálom, bár különben jól teszi, hogy nem olvas gyakrabban. Ha gyakrabban olvasna, azt is láthatná, hogy engem a történtek után épp az a másik érdekeltségű lakáj-média és hívei/véleményterroristái fikáznak, bérenceznek, azok kajánkodnak legjobban, akik közös ellendrukkereink. Ha ebbe belegondol, Elnök úr, fontosabb és izgalmasabb következtetésre juthat, mint jutott a levelében.
Nincs időm felsorolni a felvetett kérdéseket, amelyekre nem válaszolt (nem állítom, hogy tendenciózusan). Aki akarja, sorra veheti őket a nyílt levelemben.
Viszont, utalva válaszának a Transindexen leadként kiemelt részére, jómagam igenis közügynek tartom továbbra is azt, „ha egy rovatvezetőnek a főszerkesztője és a kiadója nem hosszabbítja meg az éppen lejáró munkaszerződését”. Közügynek, vagyis a nyilvánosságra tartozónak, éppen az implikált intézmények és személyek, közszereplők miatt.
Ami a politikai vonatkozásokat illeti, nem az a fontos, amit Ön nekem mond és amit nem mond, hanem az, hogy ebből mit hisznek el az olvasók és az ön politikus társai. Engem Ön meggyőzött, remélem őket is meg fogja, annál is inkább, mert jobban a tényekhez tudják mérni a szavakat.
Ön a megtisztelő válasza végén azt írja: „Értem és megértem az Ön személyes sértődését, de nem tartom helyesnek, hogy csak azért, mert egy lejárt munkaszerződést nem hosszabbított meg az Ön főszerkesztője és kiadója, cenzúrát kiált és a sajtószabadságot láttatja megsértve.”
Nos, Elnök úr, ez magas labda! Ugyanis magam a nyílt levelemben azt írtam: „…az RMDSZ elnökének hallgatása már kezd feltűnővé válni (…), és különféle spekulációkra is alkalmat ad, kezdve onnan, hogy ezzel kapcsolatban esetleg valami titkolnivalója van, netán valahonnan hallgatásra kényszerítik, egészen addig, hogy szerkesztői és publicisztikai tevékenységem politikai okok miatt vált nemkívánatossá a Maszolt kiadó Progress Alapítvány gazdája, az RMDSZ számára.”
Tehát éppenhogy nem „kiáltok” semmit és nem „láttatok” semmit, hanem arra kértem, oszlassuk el közösen a nyilvánosságban ezt a gyanút, vegyük elejét a spekulációknak! Ez a csúsztatás olyan logikai törésre és értelmezésbeli furcsaságra utal, aminek alapján már-már azt feltételezem, hogy azokat a sorokat talán nem is Ön írta, vagy el sem olvasta elég figyelmesen az én levelemet.
De ha már itt tartunk, és ráadásul Ön olyan nagy szavakat is használ, amik a levelemben elő sem fordulnak sehol, például cenzúrát és sajtószabadságot emleget, ám menjünk bele! Azt, hogy úgy gondolja, hogy az én eltávolításom nem volt politikai indítékú, és nem korlátozza a sajtószabadságot, ha Ön mondja, elhiszem. De a cenzúrázásnak, ami a lapnál történt, annak némi köze csak lehetett a politikához.
És ha Ön nem is tudott erről, a főszerkesztő és a rovatvezető pedig biztosan nem cenzúrázott, abból az következik, hogy mindannyiszor kizárólag a kiadó igazgatójának önhatalmú döntése volt. Jól mondom? Azt írja: „A Szövetség elnökeként sohasem foglalkoztam az általunk támogatott, vagy kiadott és működtetett lapok, rádió vagy televízió tartalmi és személyzeti ügyeivel.”
Lehet, ezt Ön tudhatja jobban. De valóban nem emlékszik olyan esetre sem, hogy a rovatunkban egy cikk csak azután jelenhetett meg, miután a közlését Ön személyesen engedélyezte? Nem szerettem volna én ilyenekről beszélni, de Ön most olyan helyzetbe hozott, hogy kénytelen vagyok vele, és miután már nem dolgozom ott, ahol ezt belső szabályokkal meg lehetne nekem tiltani, miért ne mondhatnám el ezt is?
A Debreczeni Hajnallal készített Transindex-interjú nem tér ki a konkrét esetre, amely a Facebookon „kiverte a biztosítékot”, vagyis Gál Mária cikkének a letiltására, viszont ez alatt az interjú alatt a Maszol főszerkesztője, Cseke Péter egy első bejegyzés után, amelyben elmondja, hogy „támogatta az eltávolításomat” (én ennél erősebb fogalmazást is találónak tartottam volna, de ezt most hagyjuk), egy másodikban már ezt írja: „Gál Mária szerződésének meghosszabbítását kértem a kiadótól…”.
Válaszbejegyzésemben a következőképpen érintettem a kérdést, és ezt most Önnek is figyelmébe ajánlom: „…a kitűnő Gál Máriával, csapatunk egyetlen hölgy tagjával kapcsolatban immár kívülállóként csak megkérdeznék valamit a főszerkesztőtől. Amikor GM cikkét kivették, kért rá magyarázatot? Miután sikertelenül kérte a kiadótól GM szerződésének meghosszabbítását, kért magyarázatot, indoklást, hogy kérését miért utasították vissza? Ha kért, kapott? Ha kapott, elfogadta? A jelek szerint igen. Megtudhatnánk, mi volt a magyarázat, az indoklás?”
Tartok tőle, hogy a főszerkesztő nem fog válaszolni ezekre a kérdésekre. És itt már nem egy túlkoros szerkesztő eltávolításának megindoklásáról van szó! Túlzott lenne a kérésem, kedves Elnök úr, hogy legalább azt árulja el, hogy Gál Mária cikke letiltásának, majd a szerző eltávolításának a híre és a valahol mégiscsak lebegő indoklás eljutott-e Önhöz?
Végezetül annyit, hogy ugyanolyan megfontolásból, mint Ön tehette, először a Transindexen azt jeleztem, hogy magánlevélben fogok válaszolni Önnek, s lám, ugyanúgy nyilvánosan és gyorsan válaszoltam, mert így fejezhettem ki tiszteletemet és köszönetemet azért, hogy nyílt levelemet figyelemre méltatta, külön a barátságos hangnemért.
Sok sikert kívánva Önnek az SZKT-n, többek között Kovács Péter ügyvezető elnök utódának megválasztásában, nemkülönben egész felelősségteljes politikai munkájában,
maradok tisztelettel
Ágoston Hugó
Marosvásárhely, 2017. január 13.
Támogasd a pályakezdő újságírókat! Gyakornoki programra gyűjtünk
