Erdélyi magyarként másodszor szavazok a magyar országgyűlési választásokon. 2014-ben könnyű dolgom volt, volt egy ellenzéki összefogás-lista, sokat nem kellett vacillálnom, hogy kire szavazzak. Most azonban választani kell.
Az egész választás persze, úgy ahogy van, nem fair. A kormánypártokra szabták a választói kerületeket, aránytalansághoz vezet az egyfordulós rendszer, teljesen egyoldalú a médiatér, a közmédiát kormánypropaganda-gépezetté züllesztették, gátolják az ellenzék kültéri kampányolását, a kampányfinanszírozás teljesen aránytalan, és még sorolhatnám.
És akkor itt vagyunk mi, külhoni magyarok, akiknek odadobták ezt a felemás szavazati jogot: csak listára szavazhatunk, nehogy megismerjünk valódi arcokat, jelölteket, esetleg akár saját magunk közül indítsunk jelölteket 3-4 saját választói kerületben. Egy félszavazat ez, amelyhez arcok nem, legfeljebb programok, de még inkább érzelmek kötődnek.
Olyan felelősséget kaptunk, amelyet nem kértünk, de amelyet el kell fogadjunk. Első látásra egymásnak két ellentmondó dolgot kell kibékítenünk:
saját érdekünk vagy a nemzeti érdek alapján szavazzunk?
Azon ne csodálkozzon senki, hogy a külhoni magyar is megnézni, hogy neki miért jó egy-egy párt. Nem mindegy nekünk sem, hogy ki van kormányon Budapesten. Ahogy a budapesti szavazó megnézi, hogy mit ígér neki a kerületi jelöltje, ahogy a miskolci vagy a pécsi megnézi, hogy az ő városában, megyéjében mit hozott vagy mit ígér egyik másik párt, ahogy egy Magyarországon élő tanár, vállalkozó vagy gazda megnézi, hogy neki mi a jó, úgy a világ legtermészetesebb dolga, hogy az erdélyi, vajdasági és a többi külhoni magyar is maga érdekét tartja szem előtt.
Tisztán kell látni azt is, hogy ez a választás nem Erdélyről, nem is a külhoni/határon túli/kisebbségben élő/kettős állampolgársággal rendelkező magyarokról szól.
Még ha megint kampánytéma is lettünk, egy erdélyi választónak az első és legfontosabb teendője, hogy arra gondol, amikor ráüti a pecsétet annak a szavazólapnak egyik kockájára: mi jobb Magyarországnak? Mert bár nem mindegy Erdélyben sem, hogy ki van kormányon Budapesten, a Magyarországon élők mindennapjai ennél sokkal jobban függnek ettől a szavazattól.
Az elnyert választójog nemcsak jog, hanem nagy felelősség is. Ezen a választáson elsősorban magyaroknak kell lennünk: össznemzetben kell gondolkodnunk, és csak másodsorban lehetünk erdélyiek. Lehet, hogy csak 2-3 mandátumról fogunk dönteni, de azon a pár mandátumon parlamenti többségek, frakciók múlhatnak.
Ha más nem is: a megítélésünk odaát.
Persze világos, hogy a külhoniak többsége (akárcsak a magyarországiak nagy része) érzelmek alapján fog szavazni, én azonban kíváncsi vagyok a mérések alapján bejutásra esélyes pártok programjára.
Választási körkérdéseink:
Változtatnának-e az egyszerűsített honosításon a magyarországi pártok?
Változtatnának-e az állandó magyarországi lakhellyel nem rendelkező állampolgárok szavazati jogán?
Kell-e változtatni a határon túlra irányuló támogatási rendszeren?
Határon túli fiatal családok áttelepítése Magyarországra
A romániai kisebbségeket illető jogrendszer, valamint ezen törvények alkalmazása
Ki támogatja a székelyföldi autonómia-törekvéseket?
A magyarországi pártok viszonya az erdélyi magyar politikai képviselethez
Milyen romániai pártokkal lehetne szorosabban együttműködni?
Akkor vegyük hát sorra. Kezdjük azokkal a pártokkal, melyekre nem szavaznék:
Fidesz-KDNP: Erdélyi magyarként elsősorban azért nem tudok rájuk szavazni, mert rossz irányba vitték az országot az elmúlt 8 évben. Külpolitikailag elszigetelték Magyarországot, mellékvágányra tették az évszázados nyugat-orientációt. Az EU problémás tagállama lett Magyarország, a NATO sem bízik bennünk, Amerika kerülget. Csak az orosz elnök jár évente Budapestre. Abból meg volt elég 45 évig, eredményét láttuk és látjuk ma is.
Az alkotmányt ponyvává tették, az Alkotmánybíróságot és a Költségvetési Tanácsot kiherélték, a Számvevőszéket és az ügyészséget teljes kontroll alá vonták, a sajtót felvásárolták, a választási rendszert magukra szabták. Meggyengítették, sőt, szinte lehetetlenné a demokrácia működését. Közel harminc évvel a kommunizmus bukása után mintha visszaértünk volna a ´80-as évekbe. Abba már kár is belemenni, hogy milyen, minden eddigi kormányt megszégyenítő mutyik mentek az elmúlt 8 évben. Erdélyiként azt látom, hogy amióta 2015-ben a Fidesz az RMDSZ-t felvásárolta kilóra,
az erdélyi magyar közösségben is megbillentek az egyensúlyok.
Megszűnt a vita, ugyanazt a Budapesten írt maszlagot mondja mindhárom párt (az eddigi kettő helyett). Megszűnt a vita a sajtóban is, amelyet ugyancsak lehengerelt a magyar kormány és az oligarcháihoz közeli tőke. Lassan nincs már olyan lap vagy portál Erdélyben, amely közvetve vagy közvetlenül nem a Fidesztől függ.
Visszaléptünk az időben: politikai szereplővé léptek elő a történelmi egyházak, miután a masszív tőkeinfúzió az erdélyi egyházakat (különösen az Erdélyi Református Egyházkerületet) az RMDSZ-szel szinte azonos befolyású szereplővé tette. A magyar nyelvű iskola-, óvoda- és bölcsődehálózat jelentős részét uralják az egyházak, nélkülük a Sapientia és a PKE nem tud döntést hozni, lassan már törvénytervezeteket sem lehet majd megírni áldásuk nélkül, s értelmetlen, káros népszavazásokba is bele kell állni, ha úgy akarják.
Hogy lássuk, mekkora kárt okozott a narancsos lehengerlés Erdélyben, elég csak összehasonlítani magunkat a felvidéki magyarok helyzetével, ahol – mivel volt és van egy, a Fidesztől független hatalmi erő – továbbra is virágzik a plurális magyar társadalom, minden téren.
Jobbik: rájuk azért nem tudok szavazni, mert az égvilágon semmi hasznosat nem hoztak Magyarországnak az elmúlt 2 mandátum alatt. Nemzetközileg elijesztették a világot a magyar gárda neonáci képeivel, lépten-nyomon kibuggyanó antiszemitizmusukkal, rasszizmusukkal, cigányellenességükkel. Belföldön a végtelenül megosztó, uszító tematizálásukkal előkészítették a terepet a Fidesz elmúlt 4 évének. Szalonképessé tettek egy nyelvezetet, amelyet – talán az ő meglepetésükre is – a kormánypárt átvett, és őket sokszorosan lekörözte.
Erdélyiként nem tudom elfogadni a Jobbikot a fentiek mellett azért sem, mert a magyar szélsőjobboldali üzenet, az itt-ott kibuggyanó revizionizmus,
az Erdélybe zászlót lógatni leutazók haknijai csak bajt hoztak és hoznak ránk.
Nem tudom egyébként értelmezni a párt külhoni magyarokkal kapcsolatos politikáját sem. Azt mondják, támogatnak mindenféle autonómitörekvést, de a korábban állandóan előbukkanó revizionista, trianonozó üzeneteik mellett hogy lehet ezt komolyan venni? A revizionizmus a halál csókja az autonómia-küzdelem számára.
Ugyanakkor jogosan jegyzik meg, hogy míg a jelenlegi magyar kormány a külhoni magyarok jogainak a védelmezője szerepében tetszeleg, a valóságban alig áll ki ezek ügyeiért a kétoldalú kapcsolatokban. Az a kérésük is jogos, hogy a romániai pártok ne használják belpolitikai célokra a helyi magyarságot.
Ha mondjuk átaludtam volna az elmúlt 10 évet, most, a kampány közepén kelnék fel, és csak azt látnám a Jobbikból, amit most mond, akkor talán még le tudnám nyelni (bár szavazni rájuk így sem soha). De éber voltam, láttam, olvastam őket. Hiába az utóbbi évek látszólagos középre húzása, hiába a cukiságkampány, én nem tudom elhinni nekik, hogy jobbközép párt lettek, ahogy azt sem, hogy hirtelen megvilágosodtak külhoni témában. Tudjuk, kik vagytok, s ez nekünk a történelem során soha, semmi jót nem hozott sem Pesten, sem Kolozsváron, sem Marosvásárhelyen. A szélsőjobboldal minden kisebbség számára veszélyes.
Demokratikus Koalíció: ők egyértelműen a kampány nagy csalódása számomra. A várt európai hangvételű, nyugatos választási kampány helyett beálltak a hater pártok sorába, a külhoni magyarokban megtalálták a saját „migráncsaikat”, s az egész kampányukat ugyanúgy az utálatra, kirekesztésre építették, mint a Fidesz. Három hónapja kampányol a DK, de még mindig alig halljuk, hogy mit akar ez a párt tulajdonképpen.
Kampánykommunikációjuk nem a programjukról szól, hanem rólunk, külhoni magyarokról – programjukra rá kell keresni a honlapjukon, ha látni akarjuk. Kár, hogy az éles kormánykritika, a korrupcióellenes üzenet, a szekularista és a modern oktatásról szóló üzenetek
elvesznek a külhoniak ellen uszító sártengerben.
Így azt már tudjuk, hogy olyan sófalvi család is szavazni fog, amelynek tagjai nem is regisztráltak a választásokra, „ukrán” nyugdíjasok viszik el a magyarok nyugdíját, a Fidesz kampányhaknija („Békemenet”) százezres tömegeit erdélyiek és lengyelek adták össze (Báthory biztosan büszke lett volna!), illetve hogy egy maroknyi, elhomályosított arcú, horrorfilmzene mellett megszólaló, becsapott kolozsvári nyugdíjas a legnagyobb veszély a magyar demokráciára. Ennyire futotta a spin-doktoroktól. Magyarként már emiatt sem tudok rájuk szavazni.
Erdélyiként már külön erőt kellett vennem magamon, hogy megnézzem, mit akarnak velünk az uszításon túl. De nagyon nehéz olyan, amúgy értelmes mondataikra figyelni, mint hogy a Fidesz külhoni támogatása ugyanolyan oligarcharendszert épít a határon túl, mint otthon, hogy a Fidesz rátelepedése az RMDSZ-re jelentősen gyengítette annak befolyását Bukarestben, amikor explicite kijelentik, hogy nem akarnak semmilyen kapcsolatot fenntartani határon túli magyar pártokkal, vagy hogy nem támogatják a székelyföldi autonómia-törekvéseket (bár a kulturálisat igen). Na meg el akarják venni a szavazati jogomat. Erre hogyan lehet szavazni?
És akkor lássuk, kire szavaznék.
Az MSZP-t pár éve leírtam magamban. Látványos volt, ahogy nem heverte ki sem a 8 éves kormányzásának a korrupciós botrányait, sem a 2006-os őszödi beszédet, sem a 2011-es DK-s szakadást. A párt zuhanó spirálba került, otthagyták húzóemberei, otthagyta őket az értelmiség és a szakemberek nagy része. Elkövették a legsúlyosabb hibát, amit egy zuhanó párt tehet: karizma nélküli elnököt választottak, ráadásul háromszor egymás után.
Üzeneteik populista közhelyek sorozatává fajultak, az egy-két valamirevaló megmaradt arcukat mellékvágányon mutogatták csak. Ellenzéki oldalon a kezdeményezést átadták a DK-nak és a PM-nek. Fiatal arcuk alig volt már, úgy látszott, a párt egyetlen célja a megmaradás, a képviselői, polgármesteri helyek bebiztosítása a még meglévő embereknek. Váltópárt már nem akarnak lenni, nem tudnak, s az sem kizárt, hogy a lengyel szocdemek sorsára jutnak: mennek a levesbe a legközelebbi választáson.
Aztán jött Karácsony Gergely a Párbeszéd Magyarországért teljes friss lendületével, és megadott az MSZP-nek mindent, ami hiányzott: arcot, karizmát (Karácsony), hatékony ellenzékiséget (Jávor, Szabó) és jövőképet – talán. Legalább egy kampány erejéig úgy tűnik, hogy összeér az, aminek össze kell érnie: egy legalább 10%-os, társadalmi beágyazódással, országos hálózattal és pénzzel rendelkező hagyományos baloldali párt és egy lelkes, értelmes és hatékony fiatalokból álló, morálisan és értékrendileg vállalható, 1%-os balos pártocska.
Egyik mozgósít hálózatilag, a másik érzelmileg és intellektuálisan. A kettő együtt lett az, aminek egy magát váltópártnak remélő MSZP-nek lennie kellett volna az elmúlt 8 évben. A kormányváltáshoz már elkéstek ezzel az összeállással, de
a magyar baloldal megmentésére, esetleg megújulására
talán még nem. Nagy kérdés, hogy lesz-e ebből bármi április 8-a után. Alkalmi kaland volt-e, vagy összeolvadnak? A hátára tudja-e venni a Karácsony-Szabó-Jávor csapat a nehéz MSZP-s csomagot, le tudja-e nyelni az MSZP, hogy a megújulása és megmentése az, ha átadja a párt vezetését? Ha így tesznek, ezért tudnék most rájuk szavazni.
Erdélyiként szimpatikus volt számomra, hogy Karácsony Gergely eljött és kampányolt Erdélyben, túllépve az MSZP korábbi gátlásain. Nem sokan vették ezt komolyan ebben a kampányban, és nem sokan voltak olyan őszinték, mint ő. Emelem kalapom arra is, hogy az MSZP a kampány legelejétől bevállalta és nyíltan hangoztatta azt az álláspontját, hogy a külhoni magyaroknak pont úgy jár szavazati jog, mint a többi magyarnak, tudva azt, hogy ez sokakat zavar a saját szavazóbázisából is.
Kifejezetten szimpatikus számomra Karácsony azon javaslata, hogy a külhoni magyarok saját jelöltjeikre szavazzanak, és azokat juttassák be az Országgyűlésbe. Magam is ezt mondtam pár hónapja. Nehezen tudok fogást találni a határon túli magyar támogatási rendszernek az átalakítási javaslatán is, ahol hosszú távú stratégia és szakmai kuratóriumok váltanák fel (vissza?) a jelenlegi kaotikus, stratégia nélküli, politikai vonalú leosztásokat. Továbbá elég pontosan felsorolták az utóbbi évek kisebbségi jogvédelmi problémáit és konkrét erdélyi ügyeit, illetve tisztán látják az autonómia-küzdelmek nemzetközi és hazai politikai kihívásait.
Az LMP kezdetektől fogva nagy kérdés számomra. A zöld mozgalmakkal és így az LMP-vel kapcsolatban ambivalens érzéseim vannak. Egyfelől szeretem a klasszikus ökológiai agendájukat, természet- és állatbarát vagyok. Nagyon szükségesnek tartok egy komoly zöld pártot minden demokráciában. Szeretem a szociális érzékenységüket, a lecsúszottak érdekeinek a folytonos tematizálását (nem csak populista kampányok szintjén). Szeretem a liberalizmusukat társadalmi kérdésekben, legyen az melegházasság vagy kisebbségek, menekültek jogai. Zavar ugyanakkor a már-már
szektás ragaszkodásuk néhány áltudományos érveléshez
(pl. GMO ellenzése) vagy a fanatizmusuk olyan ügyekben, amelyek sosem fehér-feketék (pl. külkereskedelmi egyezmények vagy az atomenergia).
De a nagy elvi kérdések mellett ugyanakkor látnom kell azt is, hogy az LMP mint politikai projekt a magyar demokráciának hasznára vált. Bár a harmadik útból láthatóan nem lehet váltópártot építeni, hisz az LMP harmadszorra is a bejutásért fog küzdeni, nem a 20-30%-ért, az nagyon jó, hogy bent tud lenni a parlamentben egy olyan párt, amely – mivel nem gyűjtőpárt, amely széles tömegeket akar megmozgatni – képes elvek mentén politizálni, képes túllépni a magyar politikai élet végtelenül beteg árokásási kultúráján, és tud tárgyalni mindenkivel, tud szavazni erre is, arra is, ha értelmes a javaslatról van szó.
Elnézve a mostani, már harmadik választási kampányukat, az LMP még mindig friss és hiteles tud maradni, ami nem egy könnyű dolog hattyúként ebben a krokodilok által uralt mocsárban. Ide menekülhetek, ha senki más nem vállalható fel.
Erdélyiként sem lehet sok okom panaszra. Az LMP hoz egy olyan középutas hozzáállást a határon túli magyar kérdéshez, amivel nincs mit vitatkozni. Nem vennék el a külhoniak szavazati jogát, átláthatóbbá, a helyi közösség bevonásával tennék hatékonyabbá a határon túli támogatáspolitikát, a román kisebbségi törvények alkalmazását tartják fontosnak, kifejezetten támogatják Székelyföld területi autonómiáját (s ez ügyben valóban felszólaltak többször az elmúlt években, a többi ellenzéki párttal ellentétben), sőt a környező országokkal való külpolitikában is meghatározónak tartják a határon túli magyarok ügyeit. Az LMP várhatóan el is éri az 5%-ot, tehát nem elveszett szavazat. Reális opció.
A Momentum villámként csapott be a magyar politikába több mint egy évvel ezelőtt a sikeres Nolimpia kampánnyal. Számomra a legelejétől nyilvánvaló volt, hogy a fiúk-lányok politizálni készülnek, amit a siker után pár héttel be is jelentettek. A magyar politika jelenlegi állapotában
kvázi lehetetlen küldetésre adták a fejüket:
felépíteni egy pártot egy év alatt, politikai sztárok nélkül, teljesen új, fiatal és nagyon fiatal arcokkal. Az LMP 2009-es teljesítményét is felül kellett múlniuk. Az induló ökopárt mellé már a legelején odaálltak az európai zöldek és a hazai értelmiségiek egy része. Továbbá ott volt a magába zuhanó SZDSZ pártot kereső választótábora, akik közül sokan végül az LMP-ben találták meg magukat (legalábbis az elején).
A Momentumnak nincs ilyen szerencséje. Maguk kellett tematizáljanak, a nemzetközi támogatottságuk elenyésző, még akkor is, ha elhívják az elnöküket ide-oda felszólalni. A kontextus is sokkal rosszabb, hisz közel tíz év után egy sokkal inkább jobbra tolódott, hiszterizált, kiégett politikai porondon kell kifaragni az 5%-ot, úgy, hogy a megmaradt balliberális tábor is jóval kisebb, mint az LMP indulásakor volt. Valóban külső, eddig nem szavazók tömegeit kell behozniuk, hogy bejussanak. Ha sikerül, nem kis teljesítmény lesz.
Programilag a Momentum hozza mindazt, amit egy valóban XXI. századi fiatalok által alapított párttól elvárni lehet: a tudásalapú társadalomtól a sokszínűség támogatásáig, a megújuló energiaforrásokra való építéstől a politika maximális transzparenciájának a követeléséig. Frissek, EU-pártiak, nem a múltban élnek, jövőt akarnak építeni. Zene füleimnek majdnem minden mondatuk.
S ha ilyen lesz a jövő határon túli magyar politikája, akkor azzal sincs semmi baj. Más liberális társaikkal ellentétben aktívan érdeklődnek a külhoni magyarok ügyei iránt. A szavazati jogot nemhogy nem vonnák meg, hanem ők is saját külhoni szavazókerületeket hoznának létre a határon túli magyaroknak, hogy azoknak teljes szavazata legyen.
Ők is a külhoni magyar támogatási rendszer átláthatóbbá tételét kérik, továbbá a határon túli magyarok jogainak a bővítéséért aktív külpolitikát is folytatnának, s rábíznák a határon túli magyarokra, hogy kiköltöznének-e Magyarországra vagy sem sem, támogatnák őket ebben is, abban is.
Idealizmus és realizmus normális keveréke. A Momentum egy ilyen „to good to be true” mozgalom. Kicsit olyanok, mintha Hollandiából pottyantak volna ide. S éppen ez a gond velük. 3-4% között mozognak már egy éve és ez valahogy nem akar 5-6% felé menni, így a választások előtt sem. A szavazat tehát kockázatos.
Erdélyi ügyekben a józan ész, terepismeret, érdeklődés hármas kombinációját
csak az MSZP-PM-nél láttam. A Fidesznél és a Jobbiknál van érdeklődés, de nincs józan ész, és felületes és torz a terepismeret. A DK-nál van józan ész, de nincs se terepismeret, se érdeklődés. A Momentumnál és az LMP-nél van józan ész, van érdeklődés, de nincs terepismeret.
Nos, egy héttel a választás előtt itt tartok. Tudom, kire nem tudok szavazni. Tudom, kire tudok: az eszem a kormányváltó pártot erősítené (MSZP) vagy legalábbis biztosra menne a szavazat hasznosításában (LMP), a szívem a legszimpatikusabbat választaná (Momentum). A döntést jó eséllyel a legutolsó pillanatban hozom meg.
Biztos csak egy dologban vagyok: azt a pártot kell választanom, amely Magyarországnak a legjobb, hisz ez a szavazat elsősorban a Magyarországon élőkről szól, azt kell választani, amely nekik a legjobb (de nekünk is elfogadható). Jó döntést mindenkinek!
Czika Tihamér jogász, publicista, az RMDSZ Szabadelvű Körének volt alelnöke. Jelenleg Brüsszelben él.
