Kalandjaim Gyergyóremetén, a reptér – szálloda – szeméttelep közpénznyelő Bermuda-háromszögében.
Dolgozom egy anyagon a Pro Economica Alapítvány által támogatott székelyföldi négy-ötcsillagos szállodákról. Hallottam, hogy Balázs Attila sztárvállalkozó a remetei reptere mellé egy új, ötcsillagos luxusszállodát akar építeni, hogy legyen hova gyorsan elvonulniuk csajozni a nagy magyar góréknak. Hogy ne kelljen feltétlenül az Adriára repülniük minden egyes alkalommal, ha szexuális örömökben akarják részesíteni valamelyik nyertes uniós pályázat csinos kedvezményezettjét.
Nyilván, aki ezt mondta nekem, elfogult volt politikailag, csalódott a magyar kormányban. De ettől függetlenül igaznak bizonyult az információja, hogy Balázs Attiláék luxusszállót építenek Pro Economicás, azaz magyar állami támogatással.
A reptér
Elindulok Remetére. Abból indulok ki, hogy ha a reptér mellé építik a szállót, akkor azt kell előbb megkeresnem, s aztán megkerül az épülő szálló is. A repteret aránylag könnyen megtalálom, otthon már kinézem magamnak a térképen a helyét. A helyszínen nagy csend és békesség fogad, sehol semmi mozgás, a szél sem fúj, a tücskök sem ciripelnek, olyan csend van, amilyet már rég nem tapasztaltam sehol. Egy embert látok csak mozogni a környéken, a kerítésen belül, őt megkérdem, merre épül a szálló. Nagyon kedves az illető, megmutatja az irányt. Aztán megkérdem, hogy ha már itt vagyok, készíthetek-e pár képet a reptérről. Nem engedhet be, mondja kedvesen, de kintről fotózhatok.
Az épülő szálló felé haladva az autóval végignézem a repteret, majd a sarkán még megállok egyet fotózni. Egészen komoly, amit ide építettek. Mérésem alapján 1,6 km hosszú, szépen kivitelezett kifutópálya, ezen még egyszer rendszeres légiforgalom is lehet(ne). Persze, azelőtt ki kell építeni sok mindent, hisz egyelőre csak egy konténer látja el a forgalomirányítást, és nincs sem határátkelő, sem váróterem, sem semmi, vagy ha van, akkor az is a konténerben van. Amint utólag megtudom egy cégen belüli forrástól, tervben van egy irányítótorony építése, de jelenleg nem annyira prioritás, mivelhogy sok mindenbe belevágott a cég, és nincs annyi pénz, hogy mindenre bőven legyen.
Két évvel ezelőtt a gyergyói térség nagy gazdasági fellendülését vetítették előre a helyi politikusok a reptérre hivatkozva. Azt mondták, a reptér egész Gyergyó térségének biztosíthat megélhetést, és olyan gazdasági fejlődés indulhat el, ami a fiatalok elvándorlását is megfékezheti. És azt is előrelátták, hogy a Bayer cégcsoport magyarországi munkapontjain dolgozó remetei és környékbeli munkások majd gyorsan fognak tudni hazajönni repülővel. Ezek a nagy célok még váratnak magukra, mert belső információink szerint a repteret még csak Balázs Attila tulajdonos és hasonló kaliberű barátai használják.
A remetei születésű Balázs Attila magánrepülőjével ingázik haza Magyarországról, mondják. Balázs a leggazdagabb magyarok 2022-es listáján a 60. helyet foglalta el, 30,5 milliárd forintos (jelenlegi árfolyamon 81 millió eurós) vagyonával. 2021-ben 57.-ként futott be, 27 milliárd forinttal. Magyarországi újságíró kollégák a NER üstökösének, vagy a NER üdvöskéjének hívják, arra hivatkozva, hogy rengeteg állami megrendelést kap, főleg alvállalkozóként. Tiborcz István és Mészáros Lőrinc üzlettársaként vált ismertté.
A magyarországi sajtó (nyilván, annak a kormánykritikusabb fele) folyamatosan ír Balázs Attila meggazdagodásáról, és arról is, hogy hogyan váltogatja magánrepülőit. De bármit mondanak is róla, mi székelyek szeretjük őt, és büszkék vagyunk rá, mert ő a mi egyetlen székelymagyar csúcsvállalkozónk a magyar top 100-ban, aki itthon is érezteti vagyonát.
A szálló
A szálló nem a reptér mellé épül, hosszú és kacskaringós még az út odáig. És helyenként nagyon poros. Egy bácsi, akivel együtt ebédelek később a falu étkezdéjében, dicsekszik, hogy ez a legmenőbb falu itt a környéken, minden mezei és erdei útjuk le van aszfaltozva. Igen. Csak épp a reptérre és a négycsillagos szállóhoz vezető nincs. De biztos, hogy le lesz, ha majd beindul itt a biznisz.
4 kilométert mérek a térképen a reptér bejáratától a szállodáig, ami kevesebb is lehetne, de egy nagy Z betűt kell leírni. A szálloda szerkezetileg nagyjából kész van (bal oldalon), a wellness az még csak most bújik ki a földből.
A szálló egyik részét most fedik, ott látok több munkást. Egy idő után a munkások eltűnnek mindenünnen. Akkor arra gondolok, hogy talán ebédszünet van, de így utólag átgondolva a dolgot, az is lehet, hogy én ijeszthettem meg őket a fotózással.
Ezt a fotót csak a művészet kedvéért raktam be, sokszor szép tud lenni egy-egy építőtelep geometriája az építőanyagok és eszközök vonalaival, ritmusával.
Lukács Csaba Magyar Hangos kollégám volt egy konferencián, amin Kozma Mónika, a Pro Economica vezetője úgy mutatta be ezt a beruházást, hogy egy 6 (hat) csillagos szálloda lesz, ahova a világ gazdagjai el tudnak vonulni majd. Ehhez szükség van nagy területre, hogy legyen meg az intimitás, ne legyenek túl közel a kíváncsi szemek. Szóval akkor mégis ide fognak járni a családcentrikus magyar górék csajozni? A képen látható, hogy a nagy terület meglett. Jó nagy a távolság az úttól, és mindentől. Ráadásul a falutól is jó messze van, fent a hegyek tövében, nagyon szép természeti környezetben.
Ugyancsak Lukács Csaba vette észre már akkor, hogy ha 6 csillagos lesz ez a szálló, akkor nem lett volna jogosult a támogatásra. Hisz a pályázatot 3-5 csillagos szállók építésére írták ki.
A Bayer Construct oldalán ellenben azt írja, hogy 5 csillagos lesz. Habár ez egy régebbi információ, még a tervezés előtti fázisból. Írtam a cégnek is, s megkérdeztem, hogy hány csillagos lesz, nem kaptam erre a kérdésre választ. Majd kiderül, mikor felszerelik a csillagokat a bejárat fölé. Végül is mindegy, az a lényeg, hogy szép és jó legyen. És szépnek szép, a látványtervek szerint.
Mutatok még egy képet a látványtervből. Szép.
S még egyet. De ez az utolsó, térjünk vissza a valóságba.
A helyszínen megnézem az építkezési táblákat. Több is van. Ez a szállodáé. A határidejük lejárt, s a szálloda még távolról sincs kész. A Pro Economicás kiírásban megvalósítási határidőnek 2022. december 31. szerepel. Valamiért úgy érzem, az alapítványnál elnézőek lesznek.
A Bayer Agrouniver cégen fut a hoteles biznisz. Ennek tulajdonosai Balázs László (Attila testvére), László Zoltán és Laczkó Benedek Zsolt. A cég fő aktivitási területe a másféle húsmarhák tenyésztése és szaporítása, illetve marhaondó termelés. A végén még igaza lesz ismerősömnek, hogy ondóval kapcsolatos tevékenység fog folyni a szállodában.
De miért kellett egy marhatenyésztő-ondótermelő cégre rakják a hotelépítést? Azért, mert a szabályzat írja, hogy nem nyerhet olyan, aki már pályázott a Pro Economicánál? S ők már annyit nyertek, hogy nem maradt más cégük szabadon, csak ez a marhatenyésztős?
Nem követtem minden nyerésüket részletesen, de emlékszem, hogy Sipi kollégám írt arról, hogy 4 és fél milliárdot kaptak a tejporgyárra meg egy hűtőházra pár évvel ezelőtt. Nem kispályások.
Ez a másik tábla, a wellness táblája. Ez már ránézésre is gyanús. Az építési engedély száma mintha utólag lenne odaragasztva. És a dátumok szerint a munkálatokat pár hónappal hamarabb kezdték meg, mint ahogy építési engedélyük lett volna. Ha megnézzük, a munkálatok elkezdésének 2021 augusztusát adják meg, az építkezési engedély kibocsátásának pedig 2022 januárját. Jól van, ne kötekedjünk ezzel, csak érdekességképpen mutattam meg.
A wellness rész egy Beton Remete nevű cégükön fut, ami nem is Remetében van bejegyezve, hanem Tekerőpatakon. Tulajdonosa pedig egy másik magyarországi cégük. Követhetetlen a céghálózatuk.
A fekete autók
Amint befejezem a fotózást az épülő szállónál, elindulok vissza a falu felé.
Egyszer csak látom a tükörben, hogy a hátam mögött két fekete autó tépet lóhalálában, hogy csak úgy porzik mögöttük az út. Megelőznek, teljes gőzzel. Lemaradok picit, hogy ne szívjam a porukat.
Ahogy ráérünk az aszfaltozott útra, meglepetés, nem tudok tovább menni, a két fekete autó elállja az utamat. Elég tiszta jelzés, ugye? Mit csináljak, forduljak meg azonnal, s meneküljek más úton, vagy próbáljak meg szóba állni velük?
Lövök egy képet, hogy ha valami bajom lesz, legyen honnan kezdeni a nyomozást, majd ránézek a térképre, hogy ha ellenkező irányba kellene menekülni, hol találok egy mezei utat, amin el lehet húzni.
Aztán a jobb oldali autó lassan előre húz és beenged maga helyett. A bal oldali autóból egy láthatósági mellényben lévő hölgy int, hogy álljak meg és engedjem le az ablakot. Megteszem. Én fotóztam az objektumoknál? – kérdik. Igen, én. Ki vagyok? Ők kik, kérdek vissza. A Bayertől vannak, ők a szálloda építői. Én az Átlátszó Erdélytől, újságíró. A hölgy közben a központtal beszél, továbbítja, amit mondok.
Mintha megkönnyebbülést látnék az arcukon. Nem tudom, mitől féltek. Így utólag elgondolva, lehet, hogy valami munkaügyi ellenőrnek gondoltak, s amiatt aggódtak, hogy valami rendellenességet fotóztam le. Ha megnézem például a fentebbi képet a tetőfedéssel, kinagyítva, a kilenc munkásból kettőn van csak sisak, s biztosítás nélkül olyan lazán üldögélnek a tetőn, mint valami madarak. Ilyenek miatt aggódhattak, vajon? Ezért tűnt el mindenki az építőtelepről, amikor észrevették, hogy fotózok? Ha igen, akkor elnézést kérek a cégtől, hogy fenntartottam a munkát arra a negyedórára. Sajnálom a kiesést, s nincs szándékomban csesztetni senkit munkavédelmis cuccok miatt.
Mondom az útlezáró hölgynek, ha már ilyen szerencsésen találkoztunk, beszélgethetnénk picit, lenne pár kérdésem, amit feltennék nekik az épülő szállodáról. Rendben van, mondja, menjek be velük az irodába. Kövessem az autójukat. Követem is. Az út felénél ismét megállnak. Mondják, hogy visszajeleztek a cégtől, nincs miért bemennünk, mert nem fog tudni senki szóba állni velem. Megegyezünk, hogy elküldöm majd emailben a kérdéseket nekik.
Meglepően szervezettnek érzem a céget, sőt, katonásnak. Az, ahogyan kommunikál a hölgy a központtal, ahogy elég letisztult technikával utánam hajtottak és megállítottak, már csak az is, hogy egy női alkalmazott bevállal egy ilyen dolgot, mind-mind arra utal, hogy itt a dolgok keményen meg vannak szervezve, tiszta a hierarchia, az alkalmazottak a feladatukat habozás nélkül végzik. Valószínűleg azért is tudott nagy lenni a cégcsoport.
Elbúcsúzok a cég alkalmazottaitól, elmegyek a polgármesteri hivatalba, megnézni az építési engedélyeket. Az urbanisztikus nincs ott, ejsze ki van lépve terepre, mondják. Senki más nem tudja megmutatni az engedélyt.
Amíg visszajön, elmegyek egyet ebédelni. Egy falusi kantinjuk van, olyan stílusú, amilyet eddig csak Magyarországon láttam. 20 lejért lehet ebédelni, a kaja szerény, de finom és bőséges, a kiszolgáló néni nagyon kedves, az asztaltársak közvetlenek, és büszkék falujuk fejlődésére. Beszélgetek egyikkel, amelyik büszke arra, hogy minden utca le van aszfaltozva. Kérdem a szállodáról, tudja-e, hogy kiknek épül, kik fognak ott megszállni? Egyetemisták, mondja. Kérdem, milyen egyetemisták? Külföldiek.
Visszamegyek a polgármesteri hivatalba. Jaj, a kolléga most ment el ismét. Amíg enni voltam, bejárt a hivatalba, mondták neki, hogy kerestem, de ismét elment. Mikor jön vissza? Nem tudják. Hívják telefonon, de nem veszi fel. Jól van. Hogy ne vadásszak rá ott egész nap, megegyezünk abban, hogy emailben kikérem az építési engedélyeket, és küldik.
Azért van ez a helyzet, mondja a hölgy, mert nagyon sok a munkálat a faluban. Épp gázt vezetnek több munkaponton is, és azt is kell felügyelni, ezért van folyton úton az urbanisztikus. Ezt igazolni tudom, legalább ötször álltam sorban forgalomirányító jelzőlámpánál a munkálatok miatt. Hatalmas iramban fejlődik a falu.
A szeméttelep
Ha már itt vagyok Remetén, meglátogatom a szeméttelepet is, úgy döntök. Évek óta készülök írni erről a témáról. Most nem lesz rá időm, hogy megírjam az anyagot, de legalább fotózzam le, és lássam saját szememmel ezt a hírességet.
Ez a szeméttelep, ami nem is csak szeméttelep, hanem egy egész hulladékgazdálkodási rendszer, elég híres itt környékünkön. Úgy történt, hogy kb. 10 évvel ezelőtt megyei elöljáróink (emlékeznek még olvasóink a borszéki fecskére?) megpályázták, és hatalmas mennyiségű európai pénzből megépítették a remetei hulladékgazdálkodási akármicsodát. A helyiek szempontjából nézve szeméttelepet. A megyei tanács mindenüvé próbálta elpasszolni, de egyik falu sem akarta a határába, mindenki utasította vissza. Végül Remete befogadta, mert a polgármester jóban akart lenni a megyei vezetéssel. Ennek nem mindenki örült a helybéliek közül sem, emlékszem egy csúfolódó versre, ami kb. így szólt, hogy „Szárhegy, Ditró, Remete, megyének a szemete.”
A felépült telepet valamikor 2016 májusában ünnepélyesen átadták, minden politikus díszbeszédet mondott, de azóta sem helyezték üzembe. Ott áll és romlik kihasználatlanságban. Az autópark, a gépek kimentek már garanciából, egy részük károsodott is a kihasználatlanságtól, milliókra lenne szükség, hogy ismét működőképessé tegyék az egészet.
Sokat lehetne mesélni róla, de majd egyszer egy külön anyagot írok erről, hogy mi is történt ott és miért, most csak azért jöttem ide, hogy körülnézzek, lássam, s lőjjek pár fotót.
A szeméttelepnél ugyanolyan dermedt csend fogad, mint a reptéren. Hihetetlen, hogy egy medencében vagyunk, s mégsem hallatszik ide semmilyen zaj.
Ahogy odaérek, egyből a kapuhoz megyek, ahol megjelent egy őr. Mondom neki, hogy szeretnék pár fotót készíteni a telepről. Nem akarok bemenni, csak innen kintről. Hú, azt nem lehet, mondja felháborodva, szigorúan tilos. Próbálom békíteni, de hajthatatlan. Ha akarom, a mezőt fotózhatom ellentétes irányba, mondja, de az objektum felé tilos fotózni. Olyan agresszív stílusban nyomja, hogy egy adott pillanat után úgy érzem, ezzel nincs mit tárgyalni, elpazarolt idő. Mondom neki, hogy én neki fogok állni fotózni, s ha gondolja, hogy törvénytelen, nyugodtan hívja a rendőrséget. Azzal elkezdem fotózni a táblákat.
Olyan régiek a táblák, hogy egyik ki van dőlve, neki van feküdve a kerítésnek, a másikról a papír részben le van már kopva. De a telep még mindig nincs üzembe helyezve.
Közben az őr telefonon beszél valakivel, aki elmagyarázza neki, hogy hagyjon fotózni. Szófogadóan és engedelmesen válaszol neki. Lediktálja neki a rendszámomat. Ki lehet az illető, hogy le tudja ellenőrizni a rendszámomat? Rendőr?
Majd mondja neki, hogy „Nem, nem, persze, hogy nem mondok el neki semmit, ismerem én az újságírókat, hogy milyenek.” És mond még pár közhelyes dolgot az újságírókról, amiről nekem csak az jut eszembe, hogy én is ismerem a kapusoknak ezt a fajtáját (mert nem minden kapus ilyen), amelyik vezérigazgatónak érzi magát, mert ő olyan okos. Az ilyeneket hívják input-output menedzsernek.
A Bayer-főhadiszállás
A szeméttelep felé egy gyenge földúton vitt ki a GPS, visszafelé az aszfaltúton jövök. A falu bejáratánál megcsap a fejlődés illata.
A Bayer erdélyi főhadiszállása ez.
Az oldalkerítésen táblák hirdetik, hogy ömlik a pénz.
A kapunál is táblák hirdetik, hogy ömlik a pénz. Mindennel is foglalkoznak, aminek a felépítését valahova meg lehet pályázni. A táblák szerint csak ezen az udvaron épül egyszerre két pityókafeldolgozó, két raktár és egy csomagoló, egy hűtőház és egy tejporgyár.
Mindenik más cégen fut, több tucatnyi cég, egyesek itteni tulajdonosokkal, mások magyarországiakkal, sok közülük jogi személy tulajdonában, össze-vissza kötve.
Egy bonyolult háló ez a Bayer birodalom, ember legyen a talpán, aki ezt pénzügyileg és cégügyileg átlátja. Csak lerajzolni is beletelne egy napba, nemhogy működtetni. Ez is bizonyítja, hogy nagy kell, hogy legyen a szervezettség a cégnél.
Meghívások kirándulásra és semmi több
Amint azt az úttorlasszal megállító hölggyel megbeszéltem, küldök a Bayer Strada Srl-nek egy levelet, amiben arról érdeklődöm, hogy hány szobájuk, hány férőhelyük lesz, hány csillagos lesz a szálló, mi lesz a sajátossága, a különlegessége, ki lesz a célközönsége, mennyibe kerül, és ebből mennyit ad a Pro Economica. Mikor lesz kész és mikor nyitják meg, mennyibe kerül majd egy szoba, és szeretnének-e még mondani valamit a szállóról vagy magukról.
Erre a levelemre Kovács-Mátyás Gyöngyvér, a cég romániai fejlesztési igazgatója válaszol, aki nagyon kedvesen meghív Sóskútra, hogy beszélgessünk. Itt a mi vidékünkön is több Sóskút van, például a Keresztúr melletti fürdő, vagy a Kászonokban egy számomra nagyon kedves népi feredő. De a hölgy aláírásából rájövök, hogy ő a Budapest melletti Sóskútra invitált, ahol a cég magyarországi székhelye van.
Válaszolok neki, hogy sajnos határidőm van, ezért nem fér most bele nekem egy háromnapos magyarországi kirándulás, de szívesen látom őket egy laza beszélgetésre itthon nálam, vagy ha semleges terepet akarnak, akkor lemehetünk a bolgár tengerpartra, az közelebb is van hozzám, mint Sóskút és még fürödni is lehet. Gondolom, nekik könnyebb és gyorsabb mozogniuk, elvégre repülőjük és repterük is van, nem kell autókázzanak egész napokat, mint én.
A hölgy válaszol, hogy neki sem fér bele az utazás, de egyeztet házon belül, hogy hogyan tovább, s jövő hét elején jelentkezik. A jövő hét eleje eltelt, s el a vége is, nem jelentkeztek. Nem akarok rossz lenni, de ezt a pár egyszerű kérdést lazán meg tudta volna válaszolni emailben valaki tíz perc alatt, anélkül, hogy napokat kelljen utazni. Csak azért nem akarok túl szigorú lenni velük, mert ők legalább válaszoltak valamit. Ugyanezeket a kérdéseket átküldtem az összes nyertes szállodaépítő cégnek, és a háromnegyedük arra sem méltatott, hogy egy szót vagy egy mondatot írjon.
Hasonló kérdéseket küldtem a Pro Economicának is, minden szálló kapcsán. Kozma Mónika ügyvezető igazgató szintén kedvesen válaszol, de adatot egyet sem küld, arra hivatkozva, hogy „A részletes adatokat, lévén, hogy üzleti érdekekről beszélünk egy elég szoros piaci versenyben, nem gondolom, hogy az Alapítvány dolga lenne a nagyközönség tudomására hozni.”
A Pro Economica oldalán nagy nehezen találok egy cím nélküli táblázatot, amiben fel vannak sorolva a nyertesek. Csak kódszámok, furcsa infók, sem egy projektnév, sem egy leírás, sem egy településnév, sem egy szállodanév, semmi. Az egyetlen használható infó a cégnév és az összeg. Ahhoz, hogy valaki megtudja ebből, hol épülnek négycsillagos szállók, elő kell fizetnie egy cégadatbázisra, egy hétig azt kell bújnia, és közben telefonálgatnia körbe-körbe.
A táblázatból csak annyit tudunk meg, hogy a Bayer Agrouniver 2,4 milliárd forintot, azaz a maximálisan kérhető 7,5 millió eurót kapta (2019-es árfolyamon) az alapítványtól. Ezzel magasan ő a legtámogatottabb cég ebben a pályázatban.
Kozma Mónika levelében arra is utal, hogy segíthetnék ezeket a turisztikai desztinációkat vonzóvá tenni. Meg is ígérem neki, hogy a tőlem telhetőt megteszem. De ahelyett, hogy most leírhatnám, hogy lesz egy szép szálló a remetei határban, ami 5 csillagos (vagy 6?), x szobával, aminek az a specifikuma, tegyük fel, hogy látod a medvét, miközben ülsz a jacuzziban, vagy tudomisénmi, ahelyett azt kell leírnom, hogy titkolóznak a közpénzfaló górék. Jobb ez így? És tehetetlenségemben az egész anyagot olyan hangulatban írom meg, ami nekik nem fog tetszeni.
Nem értem ezt a nagy titkolózást. Nem üzleti titkokat kértem, hanem azt, hogy hány szobájuk lesz, hány csillagosak lesznek, mikor fognak megnyitni, mi lesz a különlegességük, mennyi pénzt kaptak közpénzből. Úgy érzem, hogy ha valaki 2,4 milliárd forintot kap ajándékba közpénzből, azaz 7,5 millió eurót, minimum egy annyit tehet ezért cserébe, hogy elmondja, mit csinál belőle. Még akkor is, ha a magyar uralkodó egyik legbizalmasabb embere, és szülőfaluja legnagyobb kiskirálya.
A pályázat kiírásában szerepel, hogy a pályázó köteles adatokat szolgáltatni. Azt nem írták mellé, hogy kinek.
Valami gixer van a számokkal
A polgármesteri hivatalnak is írtam, kérve az építési engedélyeket. Már le volt adva ez az anyag, mikor megjött a válaszuk, ezért ezt a fejezetet utólag szúrtam be.
Törvényes határidőn belül válaszoltak, és készségesen küldték is a dokumentumokat. Csak a szeméttelep engedélyeit nem küldték el, arra hivatkozva, hogy az nem Bayeres beruházás.
De én nem is azért kértem azt, mert Bayeres beruházás lenne. Valami félreértés történt, de nem nagy gond, az úgyis egy mellékes szál ebben a történetben. A lényeg az, hogy a másik három engedély megvan, és hálás vagyok értük a polgármesteri hivatalnak.
Az engedélyekből nagyjából egyetlen hasznos infót tudunk kihámozni, a beruházás árát.
A reptér engedélyéből megtudhatjuk, hogy a beruházás nagyságrendileg 2,1 millió lejbe, azaz 420 ezer euróba fájhatott Bayeréknek. Nem is olyan nagy összeg, mint ahogy gondoltam. Nyilván, nagy munka és pénz lehetett az alatta lévő földet is összevásárolni az emberektől.
Ami a legizgalmasabb a dokumentumokban, az az, hogy a szálloda a becslések szerint 7,18 millió lejbe, azaz 1,45 millió euróba kerül. Ennek felét önrészként a cégnek kellene betennie, s felét adná a Pro Economica. Tehát a Pro Economicától pályázattal kb. 750 ezer eurót kellett volna kapniuk. De ők 7,5 milliót kaptak, tízszer többet. Itt valami nem stimmel a számokkal, valahol csel van a dologban. Például itt:
A wellnessközpont építése 29 millió lejbe kerül. Azaz közel 6 millió euróba. Beszámolták ezt is a Pro Economicától kapott támogatásba? De hogyan? Két külön cég építi, ami két külön faluba van bejegyezve, két külön ügyvezetővel, papíron két külön tulajdonosi körrel. Egyik szállodát épít, a másik wellnesst. A Pro Economicánál szállodák támogatására volt meghirdetve a pályázat. Működik az, hogy én pályázok egy szállodára, de beleszámolom a szomszéd négyszer drágább wellnessét is, csatolt áruként? Vagy csak Balázs Attiláéknak működik ez így?
Ha egybevesszük a wellnesst a hotellel, a számok még úgy sem stimmelnek. Azaz tökéletesen stimmelnek, csak pont az a baj. A szinte 6 millió eurós wellness és a szinte másfél milliós szálló az összesen szinte 7,5 millió. A Pro Economicától jött támogatás pedig pontosan 7,5 millió. De akkor hol van az 50%-os önrész? Vagy Balázséknak a teljes szállót kifizeti az alapítvány, náluk eltekint az önrésztől?
Ezeknek a dolgoknak a tisztázásában segített volna, ha a cég válaszol arra kérdésre, hogy mennyibe kerül a beruházás, és ebből mennyit áll a Pro Economica. De nem tette meg. A titkolózás mindig gyanút szül, és az, hogy a számok nem passzolnak, csak erősíti a gyanút.
Az építési engedélyből tisztázódik is egy kérdés, hogy mi is van a táblán leragasztott dátummal, s miért olyan ellentmondásos a wellness táblája: két építési engedélyük volt. Kértek egyet 2021 augusztusában, egy 3,8 milliós wellnessre. Aztán kérek egy újabbat 2022 januárjában a mostani, 29 millió lejes wellnessre. Pedig már 2021 augusztusában is kellett, hogy tudják, hogy mit akarnak, ha 2019-ben megpályázták a Pro Economicánál.
Búcsú Remetétől
Amint a faluból autózom kifelé, azon gondolkodom, hogy szeretnék-e itt lakni.
Nagyon fejlődésnek van indulva a falu, ami bizonyára sok embert boldoggá és büszkévé tesz. De valami mégis fura, zavaró. Talán picit az, hogy Remete veszti el a hagyományos székely falu jellegét, és egy magyarországias ipari faluvá alakul át.
(Csak halkan, zárójelben jegyzem meg, hogy jártam még olyan erdélyi településeken, ahol más nagy góréknak, például az angol királynak, Charlesnak vannak érdekeltségei. Ott nem éreztem ezt a gyarmati hangulatot, vagy ezt a rongyrázós luxust, vagy ezt a mindenpénztmegfogós csakazértis fejlesztést betonból és vasból. Pedig ott is volt fejlesztés, csak az sokkal tájbasimulóbban, sokkal organikusabban történt.)
De talán sokkal nagyobb mértékben fura számomra az, hogy egyféle katonai városállam hangulatot éreztem a kirándulásom során.
Olyat, mint mikor a filmekben az amerikai nagygóré megvásárol magának egy afrikai falut, és ott aztán rend van és fegyelem, és haladás, nem úgy, mint a környéken. És katonai szögesdrót védi az ő repterét, és egyenruhás munkásnők úttorlasszal megállítják a kíváncsi idegeneket és igazoltatják őket. És a helyi faluvezetés és a sheriff, és mindenki a górét szolgálja és az ő érdekeit védi, mert onnan jön a pénz és a jólét. Én eddig csak filmekben láttam ilyet. Most itt ezt személyesen is megtapasztalhattam. Nem túl erősen, csak kicsit. Még nincsenek gépfegyveres őrök, még nem zárnak egy éjszakára börtönbe azért, hogy mit kerestem a hotel körül.
Kíváncsi vagyok, ha megépül a hotel, és jönnek a fontosabbnál fontosabb, elvonulásra és intimitásra vágyó hatalmasságok, akkor milyen hangulata lesz a helynek.
A többi luxusszállót és építtetőiket ebben a cikkben ismerhetjük meg:
Ez a cikk a Journalismfund Europe támogatásával készült.
