Érdekel, hogy miből élnek választottaink? Iratkozz fel az új anyagainkról szóló értesítésekre!
Nem kis érdeklődés övezte az RMDSZ Szövetségi Állandó Tanácsának ülését 2024 októberében: ezen az ülésen dőlt el, hogy ki lesz a szórvány képviselőjelöltje. Bodoczi Annamária 13 szavazatot kapott, így alulmaradt a 15 szavazatot szerző Markó Attilával szemben. Ezzel a politikus az RMDSZ Maros megyei képviselőházi listáján kapott egy harmadik, befutónak számító helyet.
Ez a döntés azért is figyelemreméltó, mert Markó Attiláról az utóbbi években nem sokat lehetett hallani. A politikus Magyarországon bujkált, miután 2014-ben 3 év felfüggesztett börtönbüntetést kapott az úgynevezett Mikó-ügyben. 2018-ban pedig öt év letöltendő börtönre ítélték egy további kártérítési ügyben.
Budapesti bujkálás után RMDSZ-es médiasztár
A politikus igazi kommunikációs tour de force-szal jött haza 2023 áprilisában, miután ejtették a vádakat ellene, és a priuszát is törölték. Első sorban foglalt helyet és külön köszöntést kapott az RMDSZ-kongresszuson, ezután Sepsiszentgyörgyön sajtótájékoztatót tartott Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester és Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnök társaságában, amiről az MTI hosszas beszámolót közölt.
Interjút adott a háromszéki RMDSZ-hez közel álló Pertu podcastnak, részt vett az MCC-s Tabakó Fesztiválon, programpont volt a Tavaszi Sokadalomban és motivációs beszédet tartott Brassóban. Meghívták Tusványosra, az RMDSZ pártlapjának számító maszol.ro annyit foglalkozott vele, hogy meg sem tudjuk számolni.
Nem vitás, megérdemelte a médiaérdeklődést. Tény, hogy Markó Attila élettörténete, meghurcoltatása figyelmet érdemel. Azonban Facebook-profilját végignézve észre kell venni azt is, hogy helyezkedni is tud. Álljon itt emléknek ez a bejegyzés, melynél gyengédebben kevesen simogatták meg az RMDSZ-elnök egóját:
Kisebbségi politikus-hivatalnokként indult pályafutása
No de ne rohanjunk előre, nézzük meg, honnan indult a politikus. A Wikipédián, valamint az RMDSZ oldalán közzétett részletes önéletrajza alapján Markó Attila igazi régi motoros, abból a kilencvenes évekbeli értelmiségi politikus-generációból, amely még inkább a kisebbségi jogok, mintsem a vagyona bővítésén dolgozott.
Mára ez a generáció vagy nyugdíjba ment, vagy perifériára szorult/kiutálták a szervezetből. Markó Attila azon kevés RMDSZ-politikus közé tartozik, akinek könnyen elérhető, részletes, naprakész önéletrajza van. Telefonon könnyen elértük, e-mailben elküldött kérdéseinkre részletesen válaszolt – szomorú dolog ezt megjegyezni, dehát 2025-ben már ezt is értékelni kell.
Markó Attila 1989-ben alapítója volt az RMDSZ Brassó megyei szervezetének, ezután az ELTE-n végzett jogot és politológiát. 1997-ben társszerzője volt a Kisebbségvédelmi Hivatal létrehozásáról szóló kormányhatározatnak, ezután 2001-ig a Kisebbségvédelmi Hivatal jogi osztályvezetőjeként dolgozott. 2005 és 2008 között az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának (DRI) államtitkára volt, a restitúciós bizottságok tagjaként tevékenykedett.
(Társ)szerzője egyházi ingatlanokat visszaszolgáltató kormányrendeleteknek és törvényeknek. Hozzájárult a diszriminációellenes törvényhez, valamint a Diszkriminációellenes Tanács (CNCD) létrehozásáról szóló kormányhatározathoz, a 2005-ös kisebbségi törvénytervezethez, a 2007-es Kisebbségi vagy Regionális Nyelvek Európai Chartájának ratifikálásáról szóló törvényhez, stb.
Vagyonnyilatkozatai olyanok, mint egy Tarr Béla film: sokáig nem történik bennük semmi
Első, online elérhető vagyon- és érdekeltségi nyilatkozata 2008 áprilisából származik. Ebből az derül ki, hogy 2006-ban egy 1100 négyzetméteres telket, valamint egy 150 négyzetméteres házat vásárolt a Brassó melletti Négyfalu (Săcele) községben. Az ingatlan 87 ezer eurós vételára részben csere, részben pedig egy 35 ezer eurós hitel révén gyűlt össze. Közben egy Dacia Solenzával járt Markó Attila – ezt az autót is egy 20 ezer lejes hitelből vásárolta meg 2003-ban.
A következő vagyonnyilatkozatai nem túl mozgalmasak, csak az autók jönnek-mennek. 2010-ben vásárolt egy Skoda Octaviát, a következő évben aztán egy további használt Dacia Logannal, valamint egy új, hitelre vásárolt Opel Astrával bővült a családi autóflotta. 2014-ben végül 3500 euróért eladja a Skodát, és a Dacia Logan is eltűnik a következő évben.
Az üzlet nem erőssége
Már ebben az időben látszott, hogy Markó Attilának nem erőssége az üzlet. Az Emira Tours Kft. nevű, Zetelakán bejegyzett turisztikai ügynökség, melyben tulajdonrésze volt (további tulajdonosok a felesége, Markó Magdolna, valamint bizonyos Ferencz Róbert) 2004-től 2010-ig működött nulla üzleti forgalommal, folyamatos veszteséggel és egyre csak növekvő adósságokkal.
2014-ig Markó Attila és felesége különféle állásokat töltöttek be a kormányban, illetve a törvényhozásban. Nem célunk részletesen bemutatni Markó Attila politikai pályafutását ebben az időszakban, így ezt a periódust csak a vagyonnyilatkozatok alapján ismertetjük.
2008-ban Markó Attila az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának (DRI) államtitkárként, valamint a Restitúciós Bizottság tagjaként dolgozott, ebből a két funkcióból összesen mintegy 110 ezer lej jövedelme volt. Felesége, Markó Magdolna ebben az időben irodavezető volt a képviselőházban, és évi 24 ezer lejt keresett.
Szürke bukaresti hivatalnokévek
A második Boc-kormányban Markó Attila kisebbségi államtitkár lesz (52 ezer lejes évi fizetéssel), felesége viszont a képviselőházi munkahelye mellett Kelemen Hunor akkori kulturális miniszter személyes tanácsadója lesz (21 ezer lej). Emellett a Nemzeti Múzeum számára vállal szövegszerkesztői munkákat (összesen 4 ezer lej).
A 2012-es vagyonnyilatkozata szerint Markó Attila visszatér az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalának (DRI) élére 49 ezer lejes éves jövedelemmel. Feleségének megmarad az állása a kulturális minisztériumban Kelemen Hunor mellett (23 ezer lej), emellett az RMDSZ-nél is vállal referensi munkát (5 ezer lej), és a Nemzeti Múzeumnál is szövegszerkeszt (13 ezer lej).
2012-től Markó Attilát megválasztják képviselőnek, államtitkári jövedelme mellett ez a fizetése is megjelenik a 2013-as, valamint 2014-es vagyonnyilatkozatában.
Mandátumáról azonban 2015 áprilisában lemond, ugyanis 2014 novemberében, az egyházi restitúciós bizottság tagjaként jogerősen 3 év felfüggesztett börtönbüntetésre ítélték amiatt, hogy a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó kollégium épületét visszaszolgáltatta az Erdélyi Református Egyházkerületnek.
Más ügyben a bukaresti táblabíróság 2018-ban öt év letöltendő börtönre ítélte olyan visszaélésekért, amelyeket az államosított ingatlanok után fizetendő jóvátételi összegek megállapítása során követett el. Erről is nagyon sok – és igen részletes – anyag jelent már meg, Markó Attilát pedig időközben minden vád alól felmentették.
A politikus elmondása szerint 2014 novembere óta öt vádemelés történt, ezek közül három perben felmentették, kettőben az ügyészség ejtette a vádat. További 32, teljesen azonos kártérítési ügyben az ügyészség megszüntette az eljárást az első jogerős felmentés után. Az utolsó perében 2023. április 27-én vált jogerőssé a felmentés, a priuszát is törölték.
Menekülés Semjén Zsolt szárnyai alá
Kevés információ jelent meg azonban arról, hogy mi történt Markó Attilával 2015 után. A politikus feleségével együtt Magyarországra menekült, ahol – mint a visszatérése után tartott sajtótájékoztatón elmondta – Semjén Zsolt magyar miniszterelnök-helyettes biztosította a védelmét, és Brendus Réka, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának a főosztályvezetője intézte az „apró-cseprő” ügyeiket.
Arra kértük Markó Attilát, mondja el részletesebben, miben állt Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes „védelme”, valamint milyen ügyeket intézett számukra Brendus Réka, a Miniszterelnökség Nemzetpolitikai Államtitkárságának a főosztályvezetője.
Válaszából kiderült, a Nemzetpolitikai Államtitkárság egyik háttérintézményének, a Bethlen Gábor Alap keretei közt működő Nemzetpolitikai Kutatóintézetnek volt a külsős munkatársa Markó Attila. Nekik és a Nemzetpolitikai Államtitkárságnak írt különböző anyagokat.
Jó értelemben vett „megfigyelés”
„Ezek zöme egy adott esemény vagy ügy részletesebb ismertetője volt. Kisebbségi jogi elemzések voltak jelentős részben, a Mikóról, jogállamisági témákról, jogsérelmekről (Úzvölgye, vásárhelyi római katolikus líceum, Dan Tanasă-pereskedések, egyházi javak, református püspökök elleni nyomozás, nemzetközi szervezetek jelentéseinek elemzései, stb.).
Emellett számos olyan rövid anyag is készült, mely egy adott kormányzati tisztviselő erdélyi látogatásához volt szükséges. Tehát igyekeztem a kormányzat számára az erdélyi helyzetet ismerő szemszögéből hasznos információkat megosztani. Ugyancsak ezidő alatt írtam meg a könyvet az egyházi ingatlanokról is.
A kormány védelméről most csak annyit, hogy voltunk olyan szituációban, amikor valamilyen kamu bejelentésre (valószínűleg olyan céllal, hogy letartóztassanak, majd ennek következtében kiadjanak) kiszállt a rendőrség, aztán szépen elsimult minden, mert a rendőrség nem tartóztatott le, nem is történt semmilyen intézkedés, azaz csak olyan, amivel a hatóságok figyelmének középpontjába kerültünk, és ez egy jó értelemben vett »megfigyelés« volt.
Erről azonban bővebben a nyolc és fél évet részletesen leíró, készülő könyvemben lehet majd olvasni, szerkesztés alatt áll. Brendus Réka pedig az első időszakban az irataink megszerzésében, ideiglenes lakcím ügyében, illetve minden olyan apró ügyben segített, ami egy odacsöppent család mindennapjaihoz szükségesek. A legnagyobb segítség viszont az volt, hogy tartotta bennünk a lelket.”
Alkalmazó: Gellérthegy u. 30
A Bethlen Gábor Alap egyébként képviselői mandátuma kezdetekor, 2024 decemberében benyújtott vagyonnyilatkozatában is szerepel, méghozzá egészen érdekes módon elrejtve. Markó Attila a Sursa venitului: numele, adresa (Jövedelem forrása: név, cím) rubrikát úgy értelmezte, hogy ott az alkalmazó székhelyének a címét kell megadni.
Így tüntette fel a Gellérthegy u. 30-at a munkáltatót jelző oszlopban, melyről egy egyszerű Google-keresés azonnal kiadja, hogy az a Bethlen Gábor Alap budapesti székhelye. Az is feltűnő, hogy a politikus csak a BGA esetében sunnyog, a feleségét alkalmazó RMDSZ-t és Eurotrans Alapítványt szabályosan tüntette fel ugyanitt.
Szerényen éltek, de nem nyomorogtak Magyarországon
Ez a tavaly decemberi vagyonnyilatkozata további információkat szolgáltat a magyarországi évekről. Kiderül, hogy távolról sem nyomorgott azért Markó Attila és felesége Budapesten. Sőt, vagyonuk egészen szolidan gyarapodott.
2024-ben továbbra is megvan a telkük és házuk Négyfaluban, mellé 2023-ban vásároltak egy közel kétezer négyzetméteres telket, valamint egy 100 négyzetméteres házat a Kovászna megyei Rétyen. Ezek az ingatlanok feleségével közös tulajdonuk.
Budapesten 2015-ben felesége és bizonyos Szilágyi Piroska megvásárolta a felét egy 48 négyzetméteres háznak. Ezt a házat Markó Attila és felesége saját kezűleg újította fel, erről szemlátomást szívesen mesélt a Pertu podcastban.
Jelenleg három autójuk van Markóéknak: a 2003-ban vásárolt Dacia Solenza mellett megjelenik egy 2012-es Opel Astra, valamint egy 2022-es Ssangyong Korando.
Markó Attilának 3,5 millió forintnyi (8500 eurónyi) értékpapírja van, ezen kívül 2023-ban bizonyos Antal Mihály Endrétől kapott kölcsön 100 ezer eurót. Ezt az összeget 2025-ben kell megadnia.
2024-ben Markó Attila mintegy 5 millió forintot (12 ezer eurót) keresett a Bethlen Gábor Alapnál, feleségének a fizetése 3,3 millió forint (8 ezer euró) volt ugyanitt. Markó Magdolna 2024-ben az RMDSZ, továbbá az RMDSZ-közeli, könnyített honosítással foglalkozó Eurotrans Alapítvány alkalmazottja volt, innen összesen 40 ezer lej fizetést kapott.
További Képviselőfánk-falatok
Az Átlátszó Erdély, a Transtelex és az uh.ro közös sorozatában, a Képviselőfánkban eddig ismertetett politikusvagyonok:
Maros megyében
A titokban végbement csoda: így lett villája Novák Leventének – az Átlátszó Erdély cikke
Az RMDSZ Császára a templom egere – az Átlátszó Erdély cikke
Csép Andrea különös élete: szakpolitikussá vált ahelyett, hogy meggazdagodott volna – az Átlátszó Erdély cikke
Másokat etet közpénzből, de az ő vagyona hízik, ki az? Kolcsár Anquetil Károly! – az Átlátszó Erdély cikke
Hargita megyében
Ahogy Kelemen Hunor spórol, úgy nem spórol más senki – az uh.ro cikke
Sokkoló! 2024-ben nincs még bankszámlája Ladányinak! De Jaguárja már van – az uh.ro cikke
Bende Sándor öt éve ült már a parlamentben, mikor meghallotta Szent Mercédesz hívó szavát – az uh.ro cikke
Ki gyűjtött a fia keresztelőjén 54.000 eurót? Antal Lóránt! – az uh.ro cikke
Lénárd András integet folyton Hajdu Gábor érdekbevallásából – az uh.ro cikke
Tánczos Barna többet tesz félre, mint amennyit keres. A felesége még többet – az uh.ro cikke
Borbolynak a szüleitől kell kölcsön kérnie négyévente – az uh.ro cikke
Kántor Boglárka nyerte a választási lottót, négy évig fogja képviselni a vaslui-iakat a parlamentben – a Transtelex cikke
Bihar megyében
Szabó Ödön lottón is nyert az elmúlt négy évben, de nem ebből van a vagyona – a Transtelex cikke
Se kocsija, se bankszámlái, de legalább nagyobb lett a háza Cseke Attilának – a Transtelex cikke
Biró Rozália romániai mércével gazdag, de a vagyonnyilatkozatából nehezen deríthető ki, mennyire – a Transtelex cikke
Szatmár megyében
Jót tett Nagy Szabolcs képviselő vagyonának a négyéves parlamenti mandátum – a Transtelex cikke
Magyar Lóránd: a képviselő, akinek papíron az elmúlt négy évben nem volt egy vasa sem – a Transtelex cikke
Százszor megbánhatta Turos Lóránd szenátor a Szatmári Friss Újság megvásárlását – a Transtelex cikke
Kovács Máté bejutásával két szenátora lett a Szatmár megyei RMDSZ-nek, de nem felhőtlen az öröm – a Transtelex cikke
Máramaros megyében
Zahoránszki Brigitta, aki talán a legtöbb interjút készítette Kelemen Hunorral, Máramaros megyei képviselő lett – a Transtelex cikke
Szilágy megyében
Új kocsival csapatja Kovács Irénke, a legszorgosabb szenátor – az Átlátszó Erdély cikke
Seres Dénes, a szilágysági örökifjú, akit nem ereszt a parlament – az Átlátszó Erdély cikke
Kolozs megyében
Garzonlakásokba fektette megtakarításait Csoma Botond kolozsvári képviselő – a Transtelex cikke
Tasnádi István Szilárd személyében a Kolozs megyei RMDSZ már az ötödik jogászt küldi a parlamentbe – a Transtelex cikke
Kovászna megyében
Miklós Zoltán az az ex-bankár, aki meghitelezte Antal Árpád kampányát – az Átlátszó Erdély cikke
Végre magára is gondol Könczei Csaba, a köz igazi szolgája – az Átlátszó Erdély cikke
Gál Károly a szótlan székely, aki spórol, örököl, és mindent aláír – az Átlátszó Erdély cikke
Kulcsár-Terza József a kakukk a háromszéki RMDSZ-fészekben – az Átlátszó Erdély cikke
Ékszereket és házakat gyűjt Fejér László Ödön, a leggazdagabb háromszéki honatya – az Átlátszó Erdély cikke
A címlapfotón Markó Attila és felesége, Markó Magdolna kampányol 2024 őszén. A kép forrása Markó Attila Facebook-oldala