Frissítés, 2023. 03. 14, 18:50: „Pontosítással” állt elő ma a marosvásárhelyi városháza Facebook-oldala az ingatlannal kapcsolatban, ami azonban csak újabb kérdéseket vet fel. A következetesen kétnyelvű Facebook-oldal most csak románul közli, hogy Maros megye telekkönyvi hivatala elfogadta a városháza március elsejei felülvizsgálati kérelmét, és gyakorlatilag megszüntette az épület új telekkönyvét. Ismét a régi, 946-os számú telekkönyv érvényes, írják. (Ez a régi telekkönyv megtekinthető lejjebb a cikkben.)

Az nem derül ki, hogy a régi telekkönyvben szereplő tulajdonost, a Nemes Marosszék birtokos közönségét lefordították-e román nyelvre a hivatal dokumentumaiban, és ha igen, hogyan. Az sem derül ki, hogyan szüntethette meg a telekkönyvi hivatal a fél évvel korábbi bejegyzését, amellyel odaítélte az épület tulajdonjogát a Maros Közbirtokosságnak. Sőt az sem, hogy a városháza beperelte-e a telekkönyvi hivatalt. Mindössze az derül ki, hogy Soós Zoltán polgármester továbbra is minden lépést megtesz annak érdekében, hogy a régi megyeháza a város birtokába kerüljön.

A fő kérdés most már az, hogy a telekkönyvi hivatalnak melyik lépése volt törvénytelen: amellyel bejegyezte a Péter Ferenc vezette közbirtokosság tulajdonjogát a az épület telekkönyvébe, vagy amelyikkel most megszüntette? Kérdéseinket elküldtük úgy Péter Ferencnek és Soós Zoltánnak, mint a Maros megyei kataszteri hivatal vezetőjének, és továbbra is várjuk, hogy válaszoljanak a cikk végén felsorolt eredeti kérdéseinkre is.

Az eredeti cikk:

Erdélyben szokatlan konfliktus alakulgat két népszerű magyar politikus között: bíróság fogja eldönteni, hogy melyikük rendelkezhet egy legalább félmillió eurót érő történelmi épület fölött Marosvásárhely belvárosában. 

Az egyik népszerű politikus Soós Zoltán, Marosvásárhely polgármestere, akit Dorin Florea húsz éve után, 2020 szeptemberében választottak meg a város élére. A másik népszerű politikus Péter Ferenc, akit ugyanakkor már másodjára választottak meg Maros Megye Tanácsának élére, és kifejezetten támogatta Soós Zoltán polgármesterré választását. 

A barokk kori történelmi épület pedig a régi vármegyeháza a vásárhelyi Bolyai utca 5 szám alatt. Valódi értéke a hivatalos félmillió eurónak a többszöröse, állítják helyi és szakmai forrásaink. Ötven éve művészek dolgoznak benne, műtermet, kiállítóteret működtetnek ott. Leghíresebb közülük Bartha József B5 Studiója, ő a forradalomkor ment be az épületbe, és foglalt magának ott termet, mesélte el ő maga.

Jelenlegi ismereteink szerint az épület 1876 óta állami tulajdon, de azelőtt is Maros-Torda vármegye elődje, Marosszék törvényhatóságának a székhelye volt. Valószínűleg a marosszéki közbirtokosság székházaként is szolgált. A megyeháza 1744-45-ös, illetve az 1838-as bővítését, átépítését a közbirtokosság is finanszírozta.

Emiatt érdekes a két politikus háttere is: Soós Zoltán régész, jártas a műemlékvédelemben, és 2020-ig a Maros Megyei Múzeumot igazgatta. Péter Ferenc Szováta polgármestere volt 2000 és 2016 között, illetve a 2000 májusában bejegyzett Maros Közbirtokosság elnöke. 

Ha egyik politikus sem akar börtönbe vagy legalábbis büntetőperbe keveredni amiatt, hogy műemlékként ismert közvagyont hagyott vagy segített szabálytalanul magántulajdonba kerülni, akkor közigazgatási perben kell tisztázniuk, hogy az épület a várost vagy a közbirtokosságot illeti-e. A közbirtokosság ugyanis tavaly októberben a saját nevére íratta az épületet a telekkönyvben. 

Jelenlegi tudásunk szerint ezt szabálytalanul tette. 

A bő húsz éve újraalakult közbirtokosság jogilag egyesület, azaz a vagyona magántulajdonnak számít. Az épület kulturális rendeltetését viszont nem változtathatja meg, mert már legalább 25 éve ez a funkciója, mondta nekünk Bartha József arra az ügyvédre hivatkozva, akit a művészek kerestek meg. 

A régi megyeházában dolgozó művészeket elsősorban az érdekli, hogy maradhassanak ott vagy egy hasonlóan központi helyszínen hasonlóan alacsony lakbérért, mint amit legalább 25 éve fizetnek a városnak. Ők fizetik a rezsit is, emiatt most alig tartózkodnak ott: nem győzik kifűteni a félméteres, időnként felázó falakat, mondta Bartha József, a B5 Studió vezetője. Ő évek óta kéri a várostól, hogy a terembérleti szerződést írják át az ő nevéről az alapítványa nevére, hogy pályázati pénzből tudja fedezni a fenntartást és esetleges karbantartást. 

Ehhez képest csak az változik, hogy a város részéről kivel szerződnek. Évtizedekig a város ingatlankezelő cégének, a Locativ SA-nak fizették a lakbért, 2021-től a városháza ingatlankezelő hivatalának, a SPUM-nak. Idén új céggel jelentkezett a város: a patinás és felújítandó épületet január közepétől a Marosvásárhelyi Kulturális és Művészeti Központ kezeli. És ki is pattant az épület átírásának gyorsan lefojtott botránya.

A két politikus érdekkonfliktusa annyiban szokványos, hogy egyikük sem akar beszélni róla. Az ügyet több, egymástól független vásárhelyi forrás ajánlotta a figyelmünkbe. Mindegyikőjüktől olyan dokumentumokat kaptunk, amelyek eddig nem jelentek meg a sajtóban, bár az ügy már idén januárban kipattant. Írt róla a Székelyhon, a Maszol, a Népújság, a Marosvásárhelyi Rádió, innen tudjuk, hogy eddig mi a két politikus álláspontja.

Elveszett jelentés

Mit jelent az, hogy Nemes Marosszék birtokos közönsége? – néztünk nagyot február közepén, amikor egy anonimitást kérő forrás eljuttatta hozzánk az alábbi telekkönyvet.

A helyrajzi szám, a terület és a 28 helyiséges leírás alapján láttuk, hogy ez valóban a vitatott régi megyeháza telekkönyvének első oldala.

Addigra már olvastunk a vásárhelyi sajtóban január második felében kirobbant fura ingatlanügyről, miszerint a szovátai Maros Közbirtokosság a nevére íratta a vásárhelyi régi megyeházát. A román sajtó ezt gyanús telekbizniszként címkézte, és közölte a Szabad Emberek Pártja (POL) vásárhelyi tanácsosainak gyors kutatását és kérdéseit megfogalmazó nyílt levelet. 

A Székelyhon Rákossy Botond topográfus és kataszteri szakemberrel próbált magyarázatot találni arra, hogyan írathatta a nevére a közbirtokosság azt az épületet, amelyet legalább 1999 óta a város kezel, ő adja bérbe a művészeknek, és a Năstase-kormány 2002-es határozata is a város leltárába sorolta. A 101 legabszurdabb telekkönyvezésről könyvet író Rákossy és pár nap múlva Péter Ferenc részben ugyanazzal magyarázta: a város 2002 óta elmulasztotta telekkönyveztetni az épületet.

De míg Péter Ferenc azt állítja, hogy azért tudták egyszerűen átírni az épületet a jelenlegi közbirtokosságra, mert a telekkönyvben 1915 óta a közbirtokosság szerepel egyedüli tulajdonosként, és még az államosítás sincs benne feltüntetve, addig Rákossy szerint 

a közbirtokosságnak visszaszolgáltatási eljárást kellett volna indítania érte. 

Vagyis a közbirtokosság a városházától kellett volna kérje az épületet úgy, hogy megmutatja, milyen szerződéssel vagy jogszabállyal került az épület a régi közbirtokossághoz, amelyet aztán az 1946 utáni államosítással felszámoltak. Ha az igényt jogosnak tartja, akkor a városháza visszaszolgáltatási döntést vagy tulajdonjegyet állít ki, a közbirtokosság pedig ezzel megy a telekkönyvi hivatalba, hogy bejegyeztesse tulajdonjogát az épületre. Ha a városháza elutasítja a visszaszolgáltatást, a közbirtokosság továbbléphet a bíróságra, és ott kérheti az ingatlant.

A telekkönyvi hivatal munkatársai maguktól nem állapíthatják meg a jogutódlást a régi és az új közbirtokosság között, és nem írhatják át az épület tulajdonjogát tulajdonjegy vagy visszaszolgáltatási döntés nélkül, erősítette meg kérdésünkre Rákossy Botond. Egy általunk megkérdezett jogász viszont elméletben nem zárta ki, hogy lehetséges az ilyen kvázi automatikus átírás, ha a jogutódlást bírósági ítélet mondja ki.

Péter Ferenc azt állítja, van ilyen bírósági végzésük, a telekkönyvi hivatal pedig ez alapján egyszerűen kijavította a korábbi nevet, a Marosszékit az újra, Maros Közbirtokosságra. (Lentebb kiderül, ez nem igaz, a hivatal pusztán Péter elnök úr kijelentésére alapozva írta át a nevet.) Mindezek mellett azzal nyugtatta meg a közvéleményt, hogy az épületnek a vásárhelyi városvezetéssel összhangban továbbra is közösségi funkciót szeretnének adni.

Ezt az összhangot erősítette Soós Zoltán is azzal az állításával, hogy az épület sosem volt a város tulajdonában. Az összhangot viszont rontotta azzal, hogy be fogja perelni a telekkönyvi hivatalt, hogy töröljék a közbirtokosság tulajdonjogát megállapító bejegyzésüket, és a bíróság ítélje az épületet a városnak. Mivel Soós polgármester többszöri megkeresésünkre sem válaszolt, a jogászainktól tudtuk meg, hogy az épület több tíz évnyi használata jogán Soósnak hivatali kötelessége pert indítania az épület tulajdonjogáért.

Sőt: már egy éve kellett volna perelnie érte,

jöttünk rá abból a városházi dokumentumból, amelyet Pápai Zsolttól, a POL városi tanácsosától kaptunk. Ezt a technikai leírást tavaly február elsején állította össze egy földmérő mérnök az épületről. Azért mérte fel, hogy a városháza beírhassa a tulajdonjogát a régi megyeháza telekkönyvébe. Lásd a Scopul lucrării, A munkálat célja nevű részt:

Csakhogy a jogi leírásnál már ekkor szerepelt, hogy a tulajdonos a Marosszéki Közbirtokosság, Composesoratul Scaunul Mureș. 

Bár Soós Zoltán polgármester már tavaly februárban tudhatta, hogy a telekkönyvben nem a város szerepel tulajdonosként, mégis csak az idei kis botrány hatására jelentette be, hogy pert indít az épületért.

„Tudomásomra jutott, hogy az önkormányzat nem tud lépni, nem tud az épületbe beruházni, mert nem az övé. Akkor jogászokkal tisztáztuk a tulajdonjogi helyzetet” – nyilatkozta Péter Ferenc a Népújságnak. Ebből úgy tűnik, ő is legkorábban 2022 februárjában értesülhetett arról, hogy a város nem tudja magára íratni az épületet, és akkor lépett ő a közbirtokossággal.

Csakhogy a közbirtokosság már legalább két éve elkezdte magára íratni az épületet, derül ki abból a telekkönyvi kivonatból, amelyet a közbirtokosság juttatott el a Székelyhonhoz.

A kivonatot 2021 áprilisában állította ki a telekkönyvi hivatal. Vélhetően a közbirtokosság legalább akkortól tudta, hogy köze lehet az épülethez.

Ahogy a kivonatból is látszik, egy telekkönyv három részből áll. Az A rész tartalmazza az ingatlan helyrajzi számát, méretét, címét, fizikai leírását: emeletes kőház 28 helyiséggel. A B részben szerepel a tulajdonos és az esetleges tulajdonosváltások, a C részben pedig a terhek: hogy volt-e rajta jelzálog, vettek-e fel rá hitelt, aminek maga az épület a garanciája.

A POL közzétette 2023-as kivonaton két dolog tűnt fel. Nem az, ami be van keretezve.

Az egyik, hogy a közbirtokosság végül 2022 októberében íratta át az épületet a mostani nevére. Vagyis ha a város meg akarta volna akadályozni, hogy az ingatlan a szovátai közbirtokosságé legyen, akkor lett volna ideje tavaly február és október között, hogy benyújtsa a saját kérelmét a telekkönyvi hivatalhoz.

A másik, hogy a B2 és a B5 bejegyzés között hiányzik a B3 és a B4. Csak rövid ideig hiányzott: a POL-osok ugyanis elküldték a telekkönyv másolatát. Mi több, március 3-án nekünk is elküldte a telekkönyvi hivatal. Ez a dokumentum nagyon hasonlít a kivonathoz, de tartalmazza azokat a bejegyzéseket is, amelyek már érvényüket vesztették.

Mégpedig azt, hogy Ruta Valer a Maros Közbirtokosság nevében kétszer is sikertelenül próbálta átíratni az ingatlant a közbirtokosság mostani nevére. Tavaly júliusban két bírósági ítélettel igyekezett alátámasztani az átírási kérvényt, szeptemberben pedig ezek mellett egy közjegyzői okirattal is, amit akkor szeptemberben állítottak ki. Ruta Valer földmérő egyébként a szovátai polgármesteri hivatalnak is dolgozik.

Mivel Péter Ferencet többszöri próbálkozásunk ellenére sem sikerült elérni, így csak feltételezzük, hogy a 2000-es ítélettel jegyezte be a bíróság a közbirtokosságot. Valószínűleg a 2003-as mondja ki, hogy a Maros Közbirtokosság a Marosszékinek a jogutódja, ezzel igényelhették vissza az erdőket húsz éve.

Feltűnt viszont, hogy a tavaly októberi sikeres átíráshoz nem volt szükség a bírósági ítéletekre. Elég volt csak a közjegyzői okirat, amelynek egy másolatába legnagyobb meglepetésünkre és sokadik forrásnak köszönhetően bele tudtunk nézni. Mindössze az áll benne, hogy Péter Ferenc, a közbirtokosság elnöke, a btk. terhe alatt és saját felelősségére beleegyezik abba, hogy az új telekkönyv B lapján a Marosszéki Közbirtokosság elnevezést Maros Közbirtokosság névre módosítsák.

Kitalált jelentés?

A hivatal nagyon részletesen feltüntette a B rész 2022-es bejegyezéseinél, hogy milyen okirat alapozta meg vagy épp nem alapozta meg az átírást. Ehhez képest az 1915-ös bejegyzésről csak azt lehet tudni, hogy augusztus negyedikén keletkezett, és egy szám és név nélküli törvényre hivatkozik, amely 1915 január elsején léphetett érvénybe.

Mivel időközben anonim forrásból megkaptuk az eredeti C lap másolatát, elmentünk a vásárhelyi telekkönyvi hivatalba, hogy ott megtekintsük a B lap eredetijét is, és mi is kérjünk másolatot. Legnagyobb meglepetésünkre azt láttuk, hogy a hivatal digitális nyilvántartásában

nincs meg a B lap a tulajdonos nevével.

Betekintéskor a díj befizetése után leültetnek egy számítógépes képernyő elé, és azon mutatják meg a régi telekkönyv beszkennelt lapjait. Megjelent a már ismert A lap a kalligrafikus Nemes Marossszék birtokos közönsége bejegyzéssel, fölötte ceruzával románul, hogy Composesoratul Scaunul Mureș. Efölött másik ceruzával írták fel a régi telekkönyv számát: 946. 

Középen az épület leírása magyarul a megjegyzéssel, hogy Székház, fölötte ceruzával románul, oldalt pedig a négyzetméterre átszámolt terület. A leírás alá golyóstollal írták oda az új telekkönyv (CF) számát és egy 2020-as ügyirat számát. Vélhetőleg ekkor nyitották az új telekkönyvet, immár digitálisan. Az oldal alján a 946-os íráshoz hasonló 1-es oldalszám szerepel. 

Legörgetve ennek a lapnak az üres hátoldala látszik, ahova enyhén átüt a Nemes Marosszék felirat tintája, az oldal alján ceruzával egy nagy 2-es. Tovább görgetve nem a B lap jelent meg, hanem a C, a Teher lap két bejegyzéssel, az alján 3-as oldalszámmal. Utána pedig ennek a lapnak az üres hátoldala gördült fel, alján a 4-es oldalszámmal.

Több beszkennelt oldal nincs, mondta megrökönyödésemre az ott dolgozó hivatalnok.

Ezért gondoljuk szabálytalannak a közbirtokosság bejegyzését tulajdonosként

Márpedig B lappal minden telekkönyvnek rendelkeznie kell, állította kérdésünkre Rákossy Botond telekkönyvezési szakember, aki 2008-ig a bukaresti kataszteri ügynökségnél dolgozott államtitkári rangban. Attól függetlenül léteznie kellett valamikor, hogy az A és a C lap számozása folyamatos, a B lap pedig hiányzik. 

Földmérő cége mellett a POL Hargita megyei tanácsosaként is tevékenykedő Rákossy úgy tudja, a vásárhelyi földhivatalból a forradalom után nagyon sok telekkönyvet egyszerűen elvittek az emberek. A Hargita megyei hivatalnál is azzal szembesült, hogy több száz régi telekkönyv hiányzik.

Hogy a régi megyeháza új, 141014-es telekkönyvének B fejezetébe hogyan kerültek át és milyen adatok a régi, 946-os számú telekkönyv nem létező B lapjáról, arról nincsen információnk. Arról sincs, hogy a régi C lapról miért nem tüntettek fel semmit az új telekkönyv elektronikus másolatának C fejezetében. Ahogy arról sincs, hogy az új telekkönyv tulajdonosi B fejezetét miért a régi telekkönyv C Teher lapjának metaadatai nyitják. 

Mindenesetre megkérdeztük a hivatal igazgatóját, szerinte miért hiányzik az eredeti B lap, hogyan és miért a C lapról kerültek adatok az új telekkönyv B fejezetébe, és a régi C lap információit miért nem vezették át az újnak a C fejezetébe. Ha úgy dönt, hogy válaszol, akkor természetesen frissítjük a cikket.

A szkennelt változatot helyben megmutató hivatalnok azt mondta, mindent be kellett, hogy szkenneljenek, ami megvolt papíron ebből a telekkönyvből, és illetéktelenek nem férhettek hozzá a papírokhoz.

Silabizáltunk

A C lap első bejegyzése nagyon nehezen olvasható, de az első sorában egyértelműen látszik, hogy a jegyzékszám (3078) és az időpont (1915. aug. 4.) azonos az új telekkönyv B részét nyitó bejegyzésével: 3078 / 04/08/1915.

Több történész segítségével értettük meg, hogy a C Teher lapon olvasható két bejegyzésnek semmi köze az új B1 és B2-ben szereplő tulajdonjog-szerzéshez. A régi C lapon az áll, hogy 1915. augusztus 4-én zálogjogot jegyeztek be az épületre 1270 korona értékben, melynek fejében Pap László marosvásárhelyi lakos haszonélvezeti jogot szerzett.

Mazochisták megpróbálhatják kiegészíteni: „……….” ………… zálog-jog Ezerkétszázhetven kor. tőke részlet és annak összes járulékai, ……. … ….. .. …….. alatt felvett ingatla-nokra (?) és azoknak ha-szonélvezetére Pap László marosvásárhelyi lakós javára bekebeleztetik. – Fősz.: 699 jz. ….

Mindez pedig három hónap múlva érvényét vesztette, ahogy a C1 bejegyzés mellett írja is, hogy Törlés C2. Mert a C2 bejegyzés nagyjából így olvasható: Érk. 1915. okt. 4-én 4214. sz.a. A mvhelyi t[örvény]széknek P.1482/9/1915 sz. végzése alapján a C1 sz. 1270 Kor. jár. erejéig bekebelezett …….. zjog bitorlása bekebeleztetik.

Már a dualizmusban államosították

Nem találtuk meg azt az 1915-től érvényes törvényt sem, amelyre hivatkozva tulajdonosként tüntetik fel a Marosszéki Közbirtokosságot. A 2016-ban kiadott, vaskos Székelyföld története harmadik kötetében [.pdf, 110. old.] a szerzők három, a közbirtokosságokra vonatkozó törvényt említenek, és egyik sem 1915-ben lépett életbe. A legutolsó 1913-as, és a legelőgazdálkodást szabályozza.

Megtaláltuk viszont azt a törvényt 1876-ból, amely egyértelműen államosítja a vármegyeházát. Ez az 1876. évi XXXIII. törvénycikk némely törvényhatóság területének szabályozásáról és az ezzel kapcsolatos intézkedésekről amelynek így szól a 6. paragrafusa:

„Az egész területre nézve egyesitett eddigi megyék (kerületek, székek, vidékek) minden ingó vagy ingatlan vagyona fölött, a mennyiben az tisztán közigazgatási czélokra fordittatott, az egyesitett törvényhatóságok egyeteme rendelkezik. Az ily vagyon jövedelme ezentúl is a közigazgatási költségek fedezésére fordittatik, de azon rész javára számittatik be, melynek eddig tulajdonát képezte.

Kivételt csupán azon, eddig is közigazgatási czélokra használt épületek és azok felszerelvényei képeznek, melyek közigazgatási czélokra az egyesült törvényhatóságoknak is szükségesek. Az ily épületek az egyesült törvényhatóság köztulajdonává lesznek.”

Az ekkor alakult Maros-Torda vármegye egyesített megyének számított, a megyeházát előtte is közigazgatási célokra használták és utána is 1943-ig. Mi több, a közbirtokosság erdővagyonát is a vármegye kezelte annak elismerésével, hogy a tulajdonjog és a haszon a közbirtokosságot akkor alkotó 127 községet illeti. Így csak a történészi kíváncsiság számára igazán érdekes, hogy

mit is jelentett a  a Nemes Marosszék székely birtokos közönsége

• az eredeti telekkönyv megnyitásakor (nem tudjuk, hányban történt), 
• 1876-ban, amikor a törvényhatóság átalakult vármegyévé, 
• 1879-ben, amikor megjelenik a közbirtokosság cégneve, az Ősi Marosszék területén fekvő havasok székely nemes birtokosainak szövetkezete, 
• vagy épp 1918-ban.

Egyik anonim forrásunk ugyanis olyan telekjegyzéket mutatott, amely 1919-re fizetendő adót tünteti fel az ingatlanok mellett. Ebben az épület szintén megyeházaként szerepel, így adómentes, tulajdonosa pedig Nemes Marosszék birtokos közönsége. A megyeháza  megnevezés és az adómentesség arra utalhat, hogy a Nemes Marosszék itt talán a közigazgatási szervet jelenti. De az, hogy a tulajdonos nem Maros-Torda vármegyeként jelenik meg, akár azt is jelentheti, hogy a közbirtokosságé volt az épület.

Érvelni lehet mindkét változat mellett, és kell is majd, ha Soós Zoltán polgármester ígéretéhez híven beperli a telekkönyvi hivatalt, hogy írja rá a patinás épületet a városra. De az a vita a bíróságon fog lezajlani, és csak remélni tudjuk, hogy szakszerű lesz.

Kérdéseink Soós Zoltánhoz:

Mikor szembesült először azzal, hogy az 50 éve műtermeknek otthont adó, Bolyai utca 5 szám alatti ingatlan tulajdonosaként a Maros(széki) Közbirtokosság tűnt fel a telekkönyvben?

Január 23-i Facebook-bejegyzésében azt ígérte, pert indít a telekkönyvi hivatal döntése ellen, és igyekszik elérni, hogy a bíróság a város tulajdonának ítélje a volt megyeházát. Beperelték-e már a városháza jogászai a telekkönyvi hivatalt? Ha még nem, miért nem?

Miért nem perelték be már egy éve? Egészen biztosan tudjuk, hogy a városháza legalább egy éve tudja, hogy a régi vármegyeháza telekkönyvében a Marosszéki Közbirtokosság szerepel tulajdonosként.

Miért mondta, hogy a 2002-es Fehér Könyvben Marosvásárhely köztulajdonaként leltárba vett épületet csak 2010-ig lehetett volna telekkönyveztetni? Ha ez így van, akkor most miért próbálja bírósági úton városi tulajdonba venni?

Kérdéseink Péter Ferenchez:

Mikor írták rá a telekkönyvben a volt megyeházát a Marosszéki Közbirtokosságra? Elnökként ön kezdeményezte az átírást?

Miért nem volt szükség visszaszolgáltatási eljárás lefolytatására?

Milyen megfontolások alapján döntött úgy, hogy inkább a Maros Közbirtokosság számára, és nem a Maros Megyei Tanács számára igényli vissza a volt  megyeházát?

Mikor szerzett tudomást arról, hogy a volt megyeháza a közbirtokosság tulajdonában lehetett?

Ön látta-e a telekkönyvet eredetiben?

Volt-e tudomása arról, hogy az eredeti telekkönyv szkennelt változatában nem jelenik meg a B lap, azaz a tulajdonosváltásokat rögzítő lap?

Ön látta-e valaha ezt a B lapot?

Volt-e tudomása arról, hogy a kivonatokban szereplő B1 és B2 bejegyzés valójában a C jelzésű Teherlap 1915-ös bejegyzései alapján készültek, és hogy a Teherlap C1 és C2 bejegyzése egyáltalán nem a tulajdonosról vagy tulajdonlásról szól, hanem egy zálogjog bejegyzéséről, majd feloldásáról, törléséről?

A kivonatban szereplő B1 bejegyzés egy szám és tartalom nélküli törvényre hivatkozik, mint ami a közbirtokosság tulajdonába juttatta az ingatlant 1915 január elsején. Megmutatná ezt a konkrét törvényt?

Mit gondol, tavaly júliusban és szeptemberben miért utasította el a telekkönyvi hivatal, hogy a 2000-es, illetve 2003-as bírósági ítélet alapján átírja az épület tulajdonjogát a Marosszéki Közbirtokosságról a Maros Közbirtokosságra?

A Maros Közbirtokosságról köztudott, hogy részletes leltárral rendelkezik a jogelőd Ős-Marosszéki közbirtokosság vagyonelemeiről. Szerepel-e ebben a leltárban a volt megyeháza? Ha igen, hajlandó-e a közbirtokosság nyilvánosságra hozni, azaz megmutatni a régi leltárnak azt a részét? Ha nem, milyen más dokumentummal bizonyítja a közbirtokosság, hogy jogelődje megkapta a székház épületét a dualista államtól?

Ha bármelyikük válaszol, frissítjük a cikkünket.

The post Szabálytalanul írták át a Péter Ferenc vezette közbirtokosságra a régi megyeházát Marosvásárhelyen appeared first on Átlátszó Erdély.

Az Eurotop Consulting SRL által megnyert 13 közbeszerzésre rendelt el 100 százalékos pénzügyi korrekciót a Központi Régió menedzsment hatósága. Azzal érvelt, hogy a projekteket mesterségesen osztották kisebb részekre. Csíkszereda polgármesteri hivatala szerint a törvény eltérő értelmezéséről van szó. A város a teljes tanácsadói díjat kifizette a cégnek.

Az Eurotop Consulting SRL neve gyakran szerepel az ADR Centru (a Központi Régió fejlesztési ügynöksége) által a 2014-2020-as időszakban kiszabott pénzügyi korrekciók listáján. Ez a cég uniós pályázati tanácsadással foglalkozik, egyik tulajdonosa pedig Antal Lóránt Hargita megyei RMDSZ-szenátor volt ebben az időszakban.

• A pénzügyi korrekciók eszközével akkor él a felügyelő hatóság, amikor az EU-s támogatásokat nem megfelelően költik el. A korrekció a kifizetések halasztását, a jövőbeli kifizetések csökkentését vagy a már kifizetett összegek visszatérítését jelentheti.

A szenátorhoz köthető tanácsadócég összesen 18 alkalommal bukkan fel a pénzügyi korrekciók több száz tételből álló listáján. A listát a menedzsment-hatóság az Átlátszó Erdély kérésére adta ki. Kiderült, hogy 12, Csíkszereda polgármesteri hivatala által kiírt közbeszerzésre rendeltek el 100 százalékos korrekciót. A közbeszerzések tárgya pályázati dokumentáció összeállítása volt csíkszeredai iskolák és óvodák felújításához.

Az Eurotop Consulting SRL neve szerepel még egy, a gyergyószentmiklósi önkormányzat által kiírt közbeszerzésen, ahol szintén 100 százalékos korrekciót állapítottak meg. További 5 százalékos korrekciót szabtak ki öt olyan szerződésre, melyet Sepsiszentgyörgy polgármesteri hivatalával kötött a cég.

„A közbeszerzéseket mesterségesen osztották fel”

De mi volt ezeknek a korrekcióknak az oka? Bár kértük a Regionális Operatív Program Menedzsment Hatóságától (Autoritatea de Management POR – AMPOR) a döntések részletes indoklását, csak egy szűkszavú, a tapasztalt rendellenességek törvényes besorolásáról szóló válasz érkezett. Az is 30 nappal az adatigénylés elküldése után.

Az AMPOR válasza szerint a csíkszeredai közbeszerzésekre a korrekcióra vonatkozó 519/2014-es kormányhatározat 1-es és 2-es pontja értelmében szabták ki ezt a büntetést.

Ebből azt értjük, hogy a közbeszerzési felhívások nem voltak szabályosak, illetve hogy a felhívások tárgyát képező szolgáltatásokat úgy osztották fel kisebb részekre, hogy a projekt értéke a versenytárgyalási küszöb alatt maradjon. A közbeszerzési törvény szerint 135 ezer lej alatt a termékeket vagy szolgáltatásokat közvetlenül, versenytárgyalás nélkül lehet megrendelni, e fölött egyszerűsített eljárást vagy nyílt licitet kell alkalmazni.

„A 2017-es év közbeszerzési programjában több, az 515/60641/26.06.2017-es, pályázati tanácsadásra valamint 351/60438/07.08.2017 DALI (műszaki) dokumentáció összeállítására vontakozó szerződéshez hasonló szolgáltatás szerepel, ezek összértéke meghaladja a 98/2016-os közbeszerzésekre vonatkozó törvény 7. paragrafusának 5. cikkelye által előírt, közvetlen beszerzéskre vonatkozó küszöböt. Ennek alapján úgy tartjuk, a közbeszerzéseket mesterségesen osztották fel” – áll az egyik indoklásban, melyet 2019 júliusában állított össze az AMPOR, és melyet Csíkszereda polgármesteri hivatala bocsátott rendelkezésünkre. Az indoklásokban azt is megemlítik, hogy nem tapasztaltak érdekkonfliktusra utaló jelet a szerződések odaítélésében.

A közbeszerzéseket beruházásonként osztották fel

„Az Eurotop Consulting SRL-vel minden esetben az elektronikus közbeszerzési oldalon kiválasztott ajánlat alapján kötöttünk szerződést, a 2016/98-as törvény betartásával” – magyarázta Korodi Attila. Csíkszereda 2020-ban megválasztott polgármestere rámutatott, hogy a korrekciók oka a törvény különböző értelmezése.

A városháza beruházásonként értelmezte a közbeszerzési szabályokban említett szükséglet megállapítását, és ezek alapján alkalmazta a közbeszerzési küszöböket. Az ellenőrző szervek ugyanakkor a naptári évet vették figyelembe, és a teljes év szükségleteinek alapján vélték kiválasztani a közbeszerzési módot.

„A szóban forgó cég minden szerződéses kötelezettségét teljesítette, mindegyik szolgáltatói szerződés nyomán finanszírozási szerződést kötött a város. Minden korrekciót megállapító döntést megfellebbeztünk” – így a polgármester.

Parajdi Borbála, az Eurotop Consulting SRL ügyvezetője elmondta, hogy az akkori gyakorlat és a jellemző értelmezés mind Csíkszereda önkormányzata, mind más önkormányzatok esetében az, hogy projektenként nem haladhatja meg a szerződések értéke az említett küszöböt, ami egy nagyobb önkormányzat esetén, ahol akár több tíz, esetleg száz projekt is fut, teljesen nyilvánvaló.

A finanszírozó utólagos törvényértelmezése szerint egy adott naptári évben, adott szolgáltatásra összesítve a SEAP katalógus megvizsgálása alapján megkötött szerződések értéke nem haladhatja meg a közbeszerzési törvényben megjelölt küszöböt, efelett egyszerűsített eljárást vagy nyílt licitet kell használni. Ezt az értelmezést 2020-tól kezdték leginkább alkalmazni.

Parajdi megerősítette, hogy az ezen szerződések alapján az Eurotop Consulting SRL által kibocsátott számlákat – melyek összeértéke 456 ezer lej (93 ezer euró) – a csíkszeredai önkormányzat kifizette.

Az AMPOR vizsgálta Sepsiszentgyörgy közbeszerzéseit is, amelyeket pályázatírásra írt ki. A hatóság 2020 novemberében kelt indoklása szerint a városháza a szerződés céljához képest egy sor törvénytelen és/vagy diszkriminatív feltétel beépítésével szűkítette a közbeszerzésre jelentkezők nyerési esélyeit.

Mégpedig azzal, hogy külön pontozta a „városi közlekedési szakértő” (lot 1) valamint a „projektmenedzser – pályázati tanácsadó” (lot 1, 2, 3) jelenlétét az ajánlattevő cég csapatában. Az AMPOR szerint ezek a képesítési kritériumok nem relevánsak vagy aránytalanok a közbeszerzési szerződés természetéhez és komplexitásához képest. Következésképp 5 százalékos korrekciót rendelt el minden esetben.

Székelyföldi önkormányzatok rendeltek pályázatokat a szenátor cégétől

Az Eurotop Consulting SRL-t 2005-ben alapították, fő tevékenységi területe az üzleti és menedzsment-tanácsadás. 2017 és 2019 között, abban az időszakban, amikor a korrekciókra sor került, a cég üzleti forgalma 260 ezer euróról 360 ezer euróra növekedett, az alkalmazottak száma pedig 10-ről 15-re nőtt. Ebben a periódusban a cég nettó profitja 4500 euróról 12 ezer euróra nőtt.

Az Eurotop Consulting SRL körülbelül 160, összesen 14 millió euró értékű szerződés szerepel a közbeszerzési adatbázisban a 2015-2020-as időszakban. A szerződések tárgya általában pályázatírás és projektmenedzsment, nagy részüket (szám szerint 142-t) közvetlenül ítélték oda a cégnek székelyföldi önkormányzatok.

A cég tulajdonosi köre folyton módosul: az évek során egy sor további cég, illetve magánszemély birtokolt tulajdonrészt ebben a cégben, a maga során az Eurotop Consulting SRL is tulajdonosa más cégeknek.

A folyton változó tulajdonosi struktúra ellenére a tulajdonosok közt nagyjából végig ott van Lokodi Csaba (ő a Kolozsvári Magyar Diákszövetség elnöke volt a 2000-es évek elején), Antal Lóránt üzletember és RMDSZ-szenátor, valamint Szepessy Szabolcs, Borbély László tanácsadója abból az időből, amikor Borbély környezetvédelmi tárcavezető volt. Szepessyt 2016-ban két és fél év letöltendő börtönbüntetésre ítélték befolyással való üzérkedésben való bűnrészességért, a Képviselőház azonban nem szavazta meg Borbély mentelmi jogának a felfüggesztését.

Abban az időszakban, amikor a szerződéseket megkötötték (2017-2019), a cég tulajdonosai: Regio Progres Egyesület (elnöke Szepessy Előd, Szepessy Szabolcs testvére), Antal Lóránt cége, a Luxury Nook SRL, valamint Lokodi Csaba.

Hogy milyen önkormányzatok rendeltek pályázatírást a szenátor cégétől, azt Antal Lórántnak fel kell tüntetnie az évente kitöltött érdekeltségi nyilatkozatában. A szenátor vagyon- és érdeknyilatkozatairól ebben a cikkben írtunk bővebben:

[irp posts=”31277″ name=”Bemutatjuk hargitai szenátoraink: a marhatartó és a pénzfejő”]

Vezető kép: Antal Lóránt RMDSZ-szenátor, aki a szerződések megkötésének idején az Eurotop Consulting SRL egyik tulajdonosa volt. Fotó: uh.ro/Gál Előd

Acest articol a fost publicat pe PressHub.ro și Átlátszó Erdély în cadrul proiectului “Cohesion Policy: Better Understanding, Reporting, Dissemination”, cofinanțat de UE prin DG Regio.
Informațiile prezentate nu reprezintă poziția oficială a UE. Întreaga răspundere asupra corectitudinii și coerenței informațiilor prezentate revine autorului.

The post Úgy rendelt pályázatokat Csíkszereda Antal Lóránt cégétől, hogy azért büntetés járt appeared first on Átlátszó Erdély.

Hogy könnyebben összeálljon a nagy kép

Mert nagyot álmodni Szováta volt polgármestere, Péter Ferenc, aki RMDSZ-színekben nemrég kezdte meg második mandátumát Maros megye tanácselnökeként. Családi vállalkozása a város fő turisztikai látványosságától, a Medve-tótól mintegy 200 méterre tervez fényűző panziót felépíteni.

Azonban több mint két évvel az építkezési engedély kibocsátása után nincsen jele annak, hogy a telken bármiféle aktivitás folyna. Október 10-én jártunk a helyszínen, és csak egy mély, valószínűleg az alapozásnak/alagsornak kiásott, vízzel megtelt lyukat láttunk. Egy későbbi látogatásunk idején annyi haladást tapasztaltunk, hogy a gödörből kiszivattyúzták a vizet, és a drónfelvételeken látható kavicsot szétterítették a gödör alján.

Az építőtelep mindkét alkalommal kihalt volt, a munkások által öltözőnek használt konténerek és deszkákból hevenyészett korlátok mellett munkaeszközöket nem láttunk. Az EU-s pénzekből kivitelezett infrastrukturális beruházások esetén kötelező információs pannót sem láttuk sehol.

Egy kis vegyesbolt turisztikai luxusberuházásba vág

Az utóbbi hetekben megszereztük a beruházással kapcsolatos, publikus dokumentumok egy részét. A rendelkezésünkre álló, távolról sem teljes dokumentáció alapján nincsen okunk feltételezni, hogy a hiányzó információs pannót leszámítva ebben a projektben bármilyen szabálytalanság történt.

Azért döntöttünk úgy, hogy ezt a beruházást részletesen bemutatjuk, mert Szováta volt polgármesterének, az RMDSZ Maros megyei szervezete elnökének, Maros megye tanácselnökének uniós pénzből, Szováta legfelkapottabb részén építendő panziója akkor is közérdeklődésre tart számot, ha a beruházás lebonyolítása mintaszerű.

Még inkább érdekes, ha a pályázat nyertese, a család tulajdonában levő kis vegyesboltot működtető Sylvania SRL semmilyen tapasztalattal nem rendelkezik vendéglátás, turizmus terén. A cégben Péter Ferenc tíz százalékos részesedéssel rendelkezik, a részvények többi részét a felesége, Péter Zsuzsanna és nővére, Péter Eszter birtokolja.

Péter Ferenc megyei tanácselnökként az EU-s támogatásokat koordináló Központi Régió Fejlesztési Ügynökség (ADR Centru) igazgatótanácsának is tagja. És bár ez első pillantásra összeférhetetlenségnek tűnik, valójában nem az: a pályázatok elbírási folyamatára, a kifizetésekre, ellenőrzésekre és monitorozására az igazgatótanácsnak nincsen befolyása.

Négycsillagos komfort négyzetméterenként 1100 euróért

A tervek szerint az 1300 négyzetméter hasznos felületűre és öt szintesre (S+P+2E+M) tervezett ingatlan 12 szobával és 3 apartmannal, saját konyhával, vendéglővel, garázzsal és terasszal rendelkezik majd, és négycsillagos komfortot nyújt a látogatóknak.

A beruházás összértéke 7,3 millió lej (mai árfolyamon 1,5 millió euró) – tehát négyzetméterenként nagyjából 1100 euróba kerül majd ez az ingatlan. Ugyan panziók átlagos építési költségeire nem találtunk becsléseket, azonban lakóházak esetén az 500 euró/négyzetméter a maximum ár, amit netes fórumokon találni lehet, és ebben benne vannak úgy az anyagok, mint a kulcsrakész kivitelezés.

Ennek ellenére nem volt egyszerű kivitelezőt találni. Több alkalommal írtak ki közbeszerzést a panzió felépítésére. A második közbeszerzési dokumentációt 2020 márciusában állították össze, a beruházás kivitelezője végül a székelyudvarhelyi Triga SRL lett.

Legkevésbé sem szokványos panzió

„Nem tudom megítélni, hogy ön pontosan mit ért a hasonló ingatlanok építésében megszokott ár alatt, de mi ebből az összegből egy legkevésbé sem szokványos, sokkal inkább különleges, 4 csillagos szállodák minősítésének megfelelő panziót szeretnénk építeni, kulcsrakészen, mélygarázzsal, fogyatékkal élők számára kialakított szobával, felvonóval, korszerűen felszerelt konyhával, terasszal és tájba illő, látványában is különlegesen rendezett területtel. Voltaképpen ez lehet a panzió versenyképességének első feltétele.

Az, hogy a versenytárgyalások során sajnos nem volt éles verseny az építő vállalatok között, pont azt mutatja, hogy ez a négyzetméterár nem tűnt vonzónak a legtöbb építkezési vállalkozás számára” – válaszolt felvetésünkre Péter Eszter, a politikus nővére, a Sylvania SRL ügyvezetője.

Péter Eszter szerint a projekt amiatt nem halad, mert a közbeszerzésen nem sikerült kivitelezőt találni: „Nem jelentkeztek sokan a licitre, ugyanis a nagy építővállalatok számára ez a munka kis volumenű, a kisebb vállalatok számára pedig túl nagy falat. A munkálatok megkezdését ugyanakkor nehezíti, hogy Szováta fürdőtelepen június 15. és szeptember 15. között nem szabad építkezni. A vendégek zavartalan pihenését vagy gyógykezelését így védi a város.”

A támogatási szerződés eredetileg 2020. július 31-ét jelölte meg a projekt befejezéseként, azt 2018 szeptemberében meghosszabbították 2022. július 31-ig. A projekt összértéke is megnőtt 7,3 millióról 7,5 millió lejre.

Az anyatejjel szívta magába a vendéglátással kapcsolatos tudást

De hogyan nyerhette meg a projektet a turizmus, vendéglátás területén semmilyen tapasztalattal nem rendelkező, kis vegyesboltot működtető Sylvania SRL?

Bár a pályázati kiírás közvitára bocsátott tervezetében még szerepelt a feltételek között az, hogy a pályázóknak bizonyítaniuk kell, hogy legkevesebb három évre visszamenőleg volt tevékenységük azon a területen, amelyen beruháznának, ez a feltétel később a kiírás végleges formájából eltűnt. Nem tudjuk miért.

„Szovátaiként az ember mondhatni már az anyatejjel szívja magába a vendéglátással kapcsolatos tudnivalókat. Öcsém (Péter Ferenc – szerk. megj.) 16 évig volt a város polgármestere, gyakorlatilag minden turisztikai nagyberuházásnál és fejlesztésnél ott volt, a város turisztikai stratégiáját az ő felügyelete mellett dolgozták ki, kevés olyan emberről mondhatnánk el, hogy többet tud arról, hogyan kell Szovátán színvonalas vendéglátást megvalósítani, mint róla.

Természetesen a puding próbája az evés, és szembesülhetünk olyan helyzetekkel, amikor a tudásunk próbatétel elé kerül, pl. a mostanihoz hasonló járványhelyzettel, de bizakodóan nézünk a jövő elé. A nehéz helyzetek áthidalásában van már tapasztalatunk, hiszen cégünk 28 éve működik, 12 alkalmazottnak biztosít munkahelyet, s amennyiben ezt a beruházást sikerül megvalósítani, további 4 új munkahelyet tudunk létrehozni. Tevékenységünk diverzifikálását lassan tíz éve fontolgatjuk, hiszen kiskereskedelmi vállalkozásként számtalan helyzetben kerültünk már hátrányba a multinacionális cégekkel szemben” – válaszolta kérdésünkre Péter Eszter.

Tagi kölcsönből vásárolták meg a telket

A kiírásban további feltétel, hogy az ingatlanberuházást tervező pályázónak igazolnia kell, hogy építkezésre alkalmas telekkel, vagy pedig egy telken felülépítményi joggal (drept de superficie) rendelkezik.

A Trandafirilor utcában levő, 864 négyzetméteres foghíjtelekre 2017. július 21-én, a pályázati határidő előtt 2 nappal szerzi meg a cég a 20 évre szóló felülépítményi jogot. Később, 2020 júliusában a telket is sikerül megvásárolni.

„A telket magánszemélytől vásároltuk, az ára 305 ezer lej (63 ezer euró – szerk. megj.) volt, és az általam nyújtott tagi kölcsönből fedeztük ennek az ellenértékét” – tájékoztatott a cég ügyvezetője.

Az összesen 7,3 millió lejes projekthez komoly, 3,1 millió lejes (630 ezer euró) önrészt kell biztosítani. A pályázat leadásakor nyilatkoznia kell a pályázónak arról, hogy rendelkezik ezzel az összeggel, ezen felül pedig – mivel a kiadásokat utólag térítik meg – további pénzkeretre van szükség a munkálatok finanszírozására.

Csakhogy a Sylvania SRL 2017-es mérlege szerint a projekt indulása előtt mintegy 2,7 millió lej (560 ezer euró) forgalommal és 330 ezer lej (60 ezer euró) forgóeszközzel, vagyis készpénzzel és áruval rendelkezik, adózás utáni nyeresége ebben az évben 55 ezer lej (11 ezer euró).

A 2018-as mérlegben 2,9 millió lej forgalom mellett 5,4 millió lej (1,1 millió euró) forgóeszköz szerepel (ennek a nagy része az előlegként feltűntetett 4,2 millió lejes EU-támogatás), megjelenik továbbá egy 1,1 millió lejes tartozás is.

Hosszú távú befektetési kölcsönből fedezik az önrészt

„A pályázat üzleti tervébe bele volt foglalva, hogy az önrész bizonyos hányadát egy hosszú távú befektetési kölcsönből fogjuk fedezni, az ÁFÁ-t pedig egy rövid távú hitelvonalból. Mivel a Sylvania SRL áfafizető, ezért a pályázattal kapcsolatos számlákra kifizetett ÁFÁ-t vissza fogja igényelni. Ez nagyságrendileg 1 165 000 lej lesz.

Ezt ha levonjuk a 3 140 000-ből, marad 1 975 000 lej. Ennyi önrészt kellett bemutassunk. Ebből az üzleti terv szerint 1 266 000 lenne a hitel és 706 000 lej a saját forrás. Ezt az összeget a finanszírozási szerződés aláírásakor, vagyis 2018-ban kellett bemutatni, nem a pályázat benyújtásakor, ahogy ön állítja. Ezt az összeget már a 2018-2019 mérlegekből ön is láthatja” – így az ügyvezető, aki, mivel attól félt, hogy nyilatkozatait kontextusból kiragadva fogjuk tálalni, azt kérte, a teljes levelezést tegyük közzé. Ez a levélváltás itt elérhető.

Közben Péter Ferenc sem szegényedett el

Miközben a család tulajdonában álló cég hamarosan egy komoly értéket képviselő ingatlannal gyarapodik, a Maros megyei tanácselnök vagyonnyilatkozataiból nem úgy tűnik, hogy a Péter család vagyona csökkent volna.

Akárcsak 2017-ben, 2020-ban is egy 3900 négyzetméteres, 2000-ben vásárolt szovátai beltelek besorolású ingatlan, egy 2009-ben vásárolt 1,9 hektáros erdő, valamint egy 2015-ben örökölt 599 négyzetméteres földterület és lakóház egy kis része van a Péter család tulajdonában. Ezen kívül van még egy 2009-ben vásárolt marosvásárhelyi lakásuk.

És bár a 2020-as vagyonnyilatkozatban megjelenik egy összesen 222 ezer lejes (45 ezer euró) kölcsön, amit a Sylvania SRL-nek nyújtott feleségével együtt, közben mintegy 75 ezer lejjel gyarapodtak a bankszámlái.

Nyitókép: Október 10.-én így nézett ki a Sylvania SRL két éve elkezdett beruházása Szovátán. Fotó: Egyed Ufó Zoltán

Acest articol a fost publicat pe PressHub.ro și Átlátszó Erdély în cadrul proiectului “Cohesion Policy: Better Understanding, Reporting, Dissemination”, cofinanțat de UE prin DG Regio.
Informațiile prezentate nu reprezintă poziția oficială a UE. Întreaga răspundere asupra corectitudinii și coerenței informațiilor prezentate revine autorului.

The post Sikersztori Szovátán: vegyesboltból luxuspanziót fejleszt Péter Ferenc családi cége appeared first on Átlátszó Erdély.

Tehetetlen dühöt éreztek, amikor megkapták a levelet az új rendezési tervvel. Az egyik utcában, ahol már a kommunizmus alatt elvették egyszer a lakók kertjeinek a végét egy nagyméretű városfejlesztésért, a lakók ijedten látták, hogy egy vonal ismét levágja területük egyharmadát-egyötödét.

A másik utcában egy 81 éves bácsi, aki a kommunizmus alatt három kisajátítást már átélt, ijedten látta a térképen, hogy az ő házát bontásra jelölték be, és a háza helyén írja, hogy főbejárat. A legtöbben tudtak arról, hogy egy kulturális központot szeretnének oda építeni a hatóságok. De azt nem, hogy az ő területükből is le akarnak csípni ehhez.

Voltak olyanok is, akiket a polgármester és a püspök személyesen keresett meg másfél évvel ezelőtt, hogy megvásárolja a házukat. De nem sikerült megegyezniük az árban, és nem adták el. Most pedig a térképen lebontandóként szerepel a házuk.

A szörnyű az egészben az, mondják a lakók, hogy senki sem beszél tisztán velük, nem tiszta, hogy mit akarnak és mit nem, hogy kisajátítás lesz-e vagy sem. Bizonytalanságban tartják őket, senki nem akarja megmutatni a terveket, mindenki csak arról beszél, hogy ez még csak egy álom. Csakhogy ez az álom számukra rémálom.

A történet bevezető részét egyik olvasónk fogja tolmácsolni. Egyike annak a pár embernek, akik szeptemberben jelezték nekünk a problémát. Azt írta, hogy:

„Történt ugyanis, hogy a polgármesterünk gondolt merészet és nagyot, és elképzelt a már rég romos állapotban lévő Bodok szálló helyébe egy szép Nemzeti Ifjúsági Kulturális Központot. Erre a Sapientia alapítványtól ígéretet is kaptak, hogy azt ők majd felépítik. A polgármester előkészíttette a PUZ-t (a továbbiakban PUZ = övezeti rendezési terv, szerk. megj.) a majdani kulturális központhoz. Abban viszont az áll, hogy a kulturális központnak nagyobb telek kell, mint ami a város tulajdonában van. Így hát a polgármesteri hivatal lecsípett a környező telkekből egy keveset. Ezek tulajdonosait (kb. 50 személy) a hétfői nap értesítették.

Gyakorlatilag olyan telkek részleges kisajátításáról szól a dolog, melyek a városközpontban vannak, és igencsak kevés területtel rendelkeznek amúgy is. Zsúfolt, nagyon feldarabolt, gangos házakról és telkekről szól az egész. A tulajdonosok igencsak fel vannak háborodva, ugyanis erről őket soha senki nem kérdezte meg, illetve hogy lehetséges, hogy egy közérdekű dologról szól az egész, amikor is egy magánbefektetés történik (a város átadná a Sapientia Alapítványnak a telket, hogy meg lehessen építeni a központot.) Érdemes lenne utánajárni …”

Szeptember közepén, egy gyönyörű napfényes reggelen érkezem Sepsiszentgyörgyre, a Csíki utcában van találkám egy érintett férfival. Amíg ott álldogálok, mint egy karácsonyfa, nyakamban fényképezőgéppel, oldalamon két nagy fotós táskával, látom, hogy az optika ablakából nagyon bizalmatlan szemmel figyelnek, sőt, egy elkeseredett arcú feketeruhás hölgy még le is fotóz. Habár nem kellene, hogy feltűnést keltsen egy ekkora város történelmi központjában egy fényképezőgépes idegen, látszik, hogy ezek az emberek állandó készültségben vannak. Nem tudom, hogy melyik táborba tartoznak, szépen odébb sétálok, ott várom meg a kontaktemberemet. Később vele együtt térek vissza ide, ahol a feketeruhás hölgy, Damokos Hajnalka nyugodtan fellélegez, egyetlen hatalmas mosoly lesz, és megmagyarázza, miért volt olyan bizalmatlan és ellenséges.

Nagyon zavarta, mikor meglátta a hivatal által kiküldött térképen, hogy a területének egy része a piros zónába került. A térképen csak a telek volt feltüntetve, de azon a területen van egy ház is, ami nem szerepel a térképen. Az a ház kell neki, nagyon ragaszkodik hozzá. Lánya, aki most egyetemen van, majd haza szeretne jönni, s abban a házban rendelőt szeretne nyitni. Egyelőre abban bízik, hogy tényleg úgy lesz, ahogy mondják, hogy a házat még meghagyják neki, és csak a ház mögötti kertet, illetve melléképületeket veszik csak el.

Kérdem tőle, hogy egyáltalán hogyan vehetnek el valamit tőle.

„Nem tudom. Nem tudom!” – mondja kétségbeesett arccal,

döbbenten a végtelenbe meredve. „Ugyanezt kérdeztem én is a polgármestertől, és azt mondta, hogy azt meg kell még nézni”. Azóta is csak jönnek, s fényképeznek, s nézik, hogy milyen anyagból is készült az a ház.

Ez az a ház, jelenleg egy kétgyerekes család lakik benne. Odabent valaki egy hangszert próbálgat, kiszabadul pár szívmelengető hang az utcára. A szeptember délelőtti meleg napfény szétspriccel a fehér falakon, és fürdeti az udvart. A feketeruhás hölgy a kerítésbe kapaszkodik.

„Félek, nagyon félek.

Nagyon meglepődtem, amikor megláttam azt a tervet. Jó, ha a kommunizmusban lennénk, kész, elveszik, kiszúrják az ember szemét nemtudommennyi összeggel, de most… nagyon meglepődtem. Elég sokat dolgoztunk, hogy ez meglegyen, s a gyerekeknek legyen. A lányom most egyetemen van, nagyon számít erre, orvosi rendelőt szeretne itt nyitni, és itt szeretne lakni is. Ez neki az álma, mint ahogy a polgármesternek is az az álma, hogy felépítse a kulturális központot.

Nem tudom, én úgy nem szeretem ezt az egész dolgot, s ragaszkodom, foggal-körömmel kapaszkodom ehhez a házhoz. A lányom nagyon ki volt borulva, mikor meghallotta. Hazajött Budapestről, hogy tudjon elmenni a közvitára. Amikor vége lett, mind mondogatta: anyu, anyu, miért nem szólsz hozzá, miért nem szólsz hozzá? Mondtam neki, hogy én nem tudom elképzelni, hogy tényleg ez van, amit ott látok.

Konkrét választ senki nem akar mondani nekünk, hogy mit szeretnének oda létesíteni, mintha a sötétben tapogatnánk, senki nem tud semmit. Úgy volt, hogy márciusban meglesz a látványterv, s mégsem lett meg. De azért mintha többen tudnának arról, hogy mi hol lesz, hogy lesz, de mindenki hallgat vele. Talán nagyon szép lesz. Én örvendek, hogy ilyen helyen lakom, csak azért jó lenne, ha tiszteletben tartanák a magántulajdonunkat. Én nagyon ragaszkodom ehhez, nem is tudom elképzelni, hogy kifizetnek valamivel. Azt hiszem, hogy nincs is az a pénz, amivel ki tudnának fizetni.

Szeretném, hogy tényleg szép legyen a kulturális központ, de nem tudom, hogyan mondjam: addig nyújtózkodj, amíg a takaród ér!”

Pár házzal odébb Antalka Huba fogad. Megmutatja kertjük végét, ami most a vita tárgya. Az épületekkel agyonzsúfolt központi teleknek ez a kis csücske olyan, mint egy kis zöld oázis. Pihenő és szabadidős célokra használják ezt a kis sarkot, mondja Antalka, és hozzá is teszi: nincsenek ellene annak, hogy a jelenlegi dzsungel és hajléktalanszálló helyett modern épület legyen a szálloda helyén, de nem szándékoznak lemondani erről a területükről. Mindent megtesznek, hogy ne legyen területcsonkítás.

Antalkáék a legelsők között voltak, akik felemelték a hangjukat, mikor meglátták a rajzot. A felesége, Ágota felhívta a magyarországi tervezőirodát, hogy érdeklődjön, tudnak-e arról, hogy itt a szomszédok területére terveznek. Ott azt mondták, hogy kapcsolatba teszik az építésszel, de nem az építésszel tették kapcsolatba őket, hanem szóltak a szentgyörgyi polgármesternek, aki felhívta őket.

Aki mer, az nyer, ennek végül az lett az eredménye, hogy találkoztak a polgármesterrel, beszélgettek, és megígérte nekik, újragondolják és újratervezik az egészet. Megváltoztatják a PUZ-t, a vonalat odébb rakják, és a telkükből semmit nem sajátítanak ki. Ez nyilván politikusi ígéret, de Antalka bízik benne, hogy be lesz tartva, és nem kell nekik folytatniuk a harcot.

A demarkációs vonal sokuk telkét kettőbe szelte, ezért ijedtek meg az emberek, véli Antalka, aki segít megérteni az ijedtség történelmi hátterét is. A csíki utcai tulajdonosok telkéből már egyszer lecsíptek, mikor a Bodok hotelt építették, ez nekik kellemetlen emlék. És akkor most látnak egy újabb rajzot, ami ismét levág a telkükből. Ezért, mire bementek a közvitára, addigra már mindenki teli volt stresszel, mondja Antalka.

Mehedinţi Liviuval az utcán találkozom. Siet nagyon valahova, de leszólítom, mert mondják, hogy ő az egyik szomszéd épület tulajdonosa, a Szorgalom szövetkezeté. Mehedinţi gyorsan kijavít, ő csak az egyik tulajdonos a négyből. Látszólag szívesen panaszkodik nekem, és rajta jelét sem látom az ijedtségnek, inkább ironikus humor jelemzi a pillanatnyi kedélyállapotát.

„Toată lumea nu-i de acord. Nu s-a făcut nici o ofertă, nu s-a spus nimic, nu ştim dacă se demolează, nu se demolează, va fi un drum aici. Ei vor să facă un drum pe-aicia, acces secundar.” Magyarán: mindenki nem ért egyet a rendezési tervvel. Nem tettek ajánlatot, nem mondtak semmit, nem tudják, hogy bontanak, nem bontanak. Az épületük helyén a terv szerint egy út lesz, egy másodlagos bejárat.

De őket nem kereste meg senki ezügyben.

Mehedinţi szerint egy PUZ-t nem így kell csinálni.

Közben megjelenik még egy szomszéd, aki nem szeretné adni a nevét, immár hármasban beszélgetünk. „Eu în 1979 am făcut o recartare pe Lázár Mihály, acolo trebuia să fie Casa Poporului pentru Sfântu Gheorghe. Şi de acolo venea un bulevard până-n gară. Trebuia demolat. Eu eram stagiar. Le-a fost frică să-şi trimită angajaţii, m-au trimis pe mine. Oamenii de acolo erau terminaţi. Acelaşi hei-rup, ca în ’79, este şi astăzi.”

Magyarul: 1979-ben Mehedinţi felmérést kellett végezzen a Lázár Mihály utcán, ahova a szentgyörgyi Fehér Házat akarták építeni. És onnan egy sugárút ment volna az állomásig. Mindent le kellett volna bontani. Ő gyakornok volt. Nem merték az alkalmazottakat kiküldeni, őt küldték. A lakosok ki voltak készülve.

Ugyanaz a hórukk, mint ’79-ben, van ma is”,

meséli Mehedinţi. „Ăi de sus hotărăsc, şi noi, ăştia mici ne conformăm.” Azaz a fentiek döntenek, mi, kicsik pedig alávetjük magunkat, teszi hozzá mosolyogva.

„Câinele ăla mare îl fute pe ăla mic” – toldja meg a gondolatot a Névtelen szomszéd. Azaz a nagyobbik kutya megb*ssza a kisebbet. Ezen mindketten nevetnek. Aztán hosszasan beszélgetnek.

A névtelen szomszéd folyton ismételgeti lemondó hangon: „N-are rost să discutăm. Este după lege, şi nu se întâmplă nimic. Legea zice aşa, codul civil: se poate expropria, pentru cauză de utilitate publică, cu o prealabilă şi dreaptă despăgubire. Te convoacă, îţi ia opinia publică, după aia îţi spune: îţi ofer atâta, dacă nu-ţi convine, mergi în justiţie. E ceea ce zice legea. Nu ne mai complicăm, n-are rost.”

Mehedinţi még elsüt egy szólást mosolyogva: „Aşa cum zic românii, vrei, nu vrei, bei Grigore agheasmă! Noi suntem o comunitate în România, 51 la sută comunistă, şi 49 la sută adventistă.” Azaz van egy olyan román mondás: akarsz, nem akarsz, Gergely, iszol szenteltvizet! Mi Romániában egy 51 százalékban kommunista, 49 százalékban adventista közösség vagyunk. Azzal a szövetkezeti épület társtulajdonosa elbúcsúzik és tovább rohan, ketten maradunk a Névtelennel.

Elmondja magyarul is, amit korábban románul ismételgetett a szomszédjának: „Mondom, nincs mit itt izélni. Ismerem a törvényeket,

ha ki kell sajátítani valamit, ami közérdek, a törvény megengedi.

Előtte ki kell, hogy fizessék a pénzt, amiben megegyeznek. Piaci áron. S ha nem egyeznek meg, ott a bíróság, aki kimondja, hogy mennyit kell, hogy kapjanak. De csak ha közérdek. Cauză de utilitate publică. Ennyit tudok mondani. Csak ennyit.”

Annyit azonban még elmond, hogy ő sem tudja, hogy mi lesz. Neki még nem ajánlottak fel semmit a házáért. A nemrég nyugdíjba ment szakember továbbindul hazafelé, két nagy necc dossziéval a kezében. Nem halad sokat, a Szorgalom szövetkezet épülete előtt megáll, és hosszasan, percekig bámulja a kirakatot.

Még mielőtt átmennék a Kőrösi Csoma Sándor utcába, ahol újabb ingatlanok érintettek, belépek a polgármesteri hivatalba. Megvizsgálom a hirdetőtáblát, hátha találok rajta valami közérdekű információt erről a PUZ-ról. Nem találok semmit, találok ellenben egy érdekes hirdetést.

A hirdetésben az áll, hogy a kommunizmus alatt visszaélésszerűen elvett ingatlanok tulajdonosait nincs amiből kárpótolják, mert nincs a városnak rendelkezésre álló java.

Kérem a kapunál, hogy beszélhessek valakivel a város részéről erről a tervről. Átküldenek az alig tíz méterre lévő információs irodába. Zseniális dolog ez az információs iroda, ami a földszinten van, az utcáról nyílik és az ember a legtöbb baját ott el tudja intézni, nem küldözgetik feleslegesen az épületben. Más polgármesteri hivatalokban is be lehetne vezetni.

Nekem nincs szerencsém, mert a rendezési terv dossziéját, ami hosszú időn keresztül odalent volt, a közmeghallgatás lejártával visszaküldték az urbanisztikai osztályra, így nem tudom odalent tanulmányozni. De kedvesen felirányítanak az urbanisztika osztályra, a kapus néni is nagyon segítőkész, útba igazít.

Az urbanisztikai osztályon is készségesen segítenek, azonnal előveszik a dossziét. Megengedik, hogy kiterítsem a térképet, hogy fellapozzam és végigfotózzam a rendezési terv írott részét, ami copy-paste-elt semmitmondó unalmas általánosságokkal van kitömve. Mikor pedig mondom, hogy szeretnék valakivel elbeszélgetni az ügyről, készségesen a főépítészhez irányítanak, aki azonnal fogad.

Birtalan Csilla főépítészt a térképen lebontásra kijelölt házakról kérdezem. Úgy érzem, fel volt készülve a kérdésre, határozottan jelenti ki: „Ilyen nincs. Nem arról van szó, hogy bontásra van feltüntetve. Van egy szabályozás a központban. Nyilván, amikor egy szabályozást elfogadunk, akkor az érint különböző ingatlanokat. Ez nem azt jelenti, hogy bontják, hanem azt jelenti, hogy szabályozzák.”

Tehát ne bontásnak nevezzük, hanem szabályozásnak. Nekem aztán tényleg mindegy. A térképen az a szó szerepel, hogy „desfiinţare”, és mindenki bontásról beszél. A főépítész határozott pozitivitásában: „Mikor egy környezetet fejlesztesz, vannak olyan ingatlanok, amelyek abba a környezetbe, abba a városképbe nem illenek bele, és mikor az ember rendezési tervet készít, akkor igyekszik, hogy összhangban legyen a környezet. Nyilván, ezek nem olyan helyzetek, amelyeket egyik napról a másikra meg lehessen oldani. Ez hosszabb folyamat. Ahhoz, hogy bármit is el lehessen kezdeni, és bármit lehessen csinálni, előzőleg meg kell a szabályozást alkotni. Ez egy folyamat, nem azt jelenti, hogy bármi is jóvá lenne hagyva.”

Kérdésemre, hogy a Csíki utcai lakók számára mit jelent az, hogy a telkük vége átkerült a piros zónába, azt feleli: „Semmit. Annyit, hogy a piros zóna az nem lakás, hanem szolgáltatás, közintézmény vagy ilyesmi. Azt a határvonalat pár méterrel odébb fogjuk tenni a lakók óhajára, tehát ez a kérdés elvesztette az érdekességét. Az emberek telkéből nem lesz kiszedve semmi, az övezeti szabályozási tervben bennébb lesz húzva a vonal, pedig fáskamra minőségű épületek vannak a rajzon, tehát nem lakóépületek.”

Arra a kérdésre, hogy van-e valamilyen terv már, hogy mi épül oda, hogyan fog kinézni a kulturális központ, azt válaszolja a főépítész, hogy „egyelőre nincs, először csinálod a szabályozási tervet, nem kerülheti meg a szekér a lovakat.

Először az ember álmodik valamit,

s ahhoz, hogy lehessen tervezni, előbb meg kell csinálni a szabályozási tervet. Nem lehet tervezni addig, amíg nem tudják, hogyan fogják tudni szabályozni.”

A főépítész megnyugtatásra játszik, semmi sem végleges, semmi sem biztos, semmi sem tiszta még. „A lényege ezeknek a közmeghallgatásoknak az, hogy megnézzük, mekkora az ellenszenv, hogy állnak hozzá az emberek, mit képzelnek, hogyan képzelnek.”

Szerinte mindenkinek jobb lesz, ha életbe lép a rendezési terv. „Jelenleg a Csíki utcában úgy van leszabályozva, hogy semmit nem lehet építeni, de semmit. Nem tudnak egy fürdőszobát vagy egy kamrát csatolni a meglévő ingatlanjaikhoz.”

Na de mi lesz azokkal a lebontandó házakkal, ha mégsem születik egyezség a tulajdonosok és az építeni vágyók között? „A Kőrösi Csoma Sándor utca elején díszeleg néhány ház, az a cél, hogy azok ne legyenek, de ha nem sikerül megegyezni a tulajdonosokkal, akkor a tervezés kikerüli őket. A polgármester abszolút nem híve a kisajátításnak. Az egyeztetésnek, a közös megegyezésnek a híve.”

A beszélgetésünk vége ismét a megnyugtatás jegyében zajlik: „Ez az első javaslat, ez még sokat változik, míg elfogadják. Addig több közmeghallgatáson, egyeztetésen megy át a terv. Ez egy hosszú folyamat. Minden szabályozási terv egy álom.”

Kijövök a polgármesteri hivatalból, a hotel felé tartok. A szálloda előtti parkolóban delfinek cikáznak a hullámok között. A Bodok szálloda a múlt évszázad hetvenes éveiben épült. A kilencvenes években privatizálták. Tizenhárom éve zárták be. A romosodó épületet egy óriásbannerrel takarták le, hogy ne csúfítsa a városképet.

2011-től az épületet próbálta megvásárolni a város, ez végül 2014-ben sikerült. 2017-ben megpróbálták eladni, hogy egy befektető újítsa fel és üzemeltesse, de a második licitre már nem jelentkezett senki. Idén februárban Kató Béla püspök, Antal Árpád polgármester és Tamás Sándor megyei tanácselnök sajtótájékoztatón jelentette be, hogy a szálloda helyére fog megépülni egy hatalmas kulturális központ, mely a város és a megye legfontosabb kulturális intézményeinek ad majd helyet, illetve itt lesz az ország legjobb akusztikájú terme is.

A parkoló délkeleti oldalán egy szocialista jellegű épület áll. Az emeleten a telekkönyvi hivatal, a földszinten egy vendéglő és egy kávézó található. Az új rendezési terv térképén ezt az épületet is lebontásra jelölték. Nem sikerül találkoznom a földszinti tulajdonosokkal, de a többi érintett beszámolójából megtudom, hogy ők is nagyon tiltakoztak a közmeghallgatáson az épület lebontása ellen.

Illetve azt is felvetették, hogy ha már az új kulturális komplexumban lesznek kereskedelmi felületek, akkor adjanak nekik cserébe a lebontandó épület helyett egy hasonló méretű kereskedelmi felületet az újban. Erre a polgármester azt mondta, hogy jogos a kérésük, emlékeznek a gyűlésen részt vevők, de azt nem mondta, hogy igen, kérésüket teljesítik. Egyikük arra is emlékszik, hogy végül felmerült, nem is kellene az egész épületet lebontani, csak a nagy lépcsőt, mert az áll útjába az új tervnek.

Ha a lebontandó kereskedelmi helyiségek tulajdonosaival nem is sikerült beszélnem, találkoztam a vendéglő bérlőjével és üzemeltetőjével. Dóci Lóránt nagyon reméli, hogy az épületet nem bontják le. Most kezdenek oda jutni, hogy a vállalkozás eléri a nullát, azaz kezd megtérülni a több tízezer eurós befektetés.

„Nem lehet épületeket lebontani a közjóra hivatkozva, mert a közjóban benne vagyunk mi is”

– mondja a fiatal vállalkozó, akiről rövid guglizással megtudom, hogy tavaly üzlettársával együtt elnyerte az év fiatal vállalkozója díjat ezért a vendéglőért. Mikor arról érdeklődöm, mit tud, akarják-e végül bontani vagy sem az épületet, Dóci felteszi a kérdést: „Ha nem akarják bontani, akkor miért beszélünk róla? Ha nincs meg az indíttatás, akkor nem születik meg a téma.”

„Egy kérdésem van csak. Több mint két éve harcolok, hogy megkapjam az építési engedélyt a teraszra, téliesíteni szeretnénk. Az épülethez mi nem nyúlhatunk hozzá, mert műemlékvédelmi zónában van. De lebontani azt lehet, ugye?”

Mikor szóba kerül, hogy ez a rendezési terv és az új komplexum a hatóságok szerint csak egy álom, akkor Dóci határozottan mondja: „Ha benne vagyunk az álmokban, akkor kellene tudnunk róla. S arról is, hogy kellemes vagy rémálomban leszünk benne.”

A Kőrösi Csoma Sándor utca sarkán álló épületen nagy szemek és fülek képei láthatók. Ezt az épületet megvette már a Sapientia Alapítvány, és lebontásra vár. Ez abból is látszik, hogy udvarán az ereszig ér a japán keserűfű, az elhanyagolt területek jellemző invazív növénye. Ez az egyike annak a három háznak, amelyről a főépítész azt mondta, hogy itt díszelegnek, és ezeket nem szeretnék ide. A harmadik ház már a város tulajdonában van, egyetlen egy ház akadályozza csak a nagy tervet, a középső.

„Mi vagyunk egyedül a szálka a hivatal szemében” – kezdi mondanivalóját Józsa bácsi. 81 éves, a felesége 78. Ő már megélt három kisajátítást, meséli. Őt kirakták a házból, a tetőt leszedték fölüle, a golyózáporban, a forradalom alatt épp költözött. Neki is elvették a házát, az édesanyjának is, és a testvérének is. Három házat adtak a városnak városfejlesztés címen. Az öccse, akinek szintén lebontották a házát, kiment Németországba, és ott is maradt. Az édesanyja a tömbházba költözés után pár hónappal meghalt.

Arra a kérdésre, hogy ő hogyan bírná meg a költözést, az feleli, nem tudja, de nem könnyen. S a felesége talán még rosszabbul viselné. „A polgármester kijelentette, hogy hét hónap alatt fel lehet húzni egy házat. De nem ilyen korban, nem ilyen állapotban. Ilyen korban nem tudunk és nem is akarunk, de nincs is miből építkeznünk.”

A házat kölcsönből vették, lakhatatlan volt, hat hónapba telt, míg olyan állapotba hozták, hogy be tudjanak költözni. „Aztán harminc évet kínlódtunk, hogy pontra tegyük,

dolgoztunk rajta, mint a bolondok, mert nem gondoltuk, hogy az életünk utolsó részében ez fog történni.

Ez egy villámcsapás volt számunkra. Nem akarom támadni a polgármestert, de én másképp csinálnám a fejlesztést.”

Tavaly márciusban jött a polgármester a püspök úrral, mint befektetők, hogy megvennék a házat. 60 000 eurót ígért a polgármester a 140 négyzetméteres lakásért. A püspök azt mondta, hogy ők talán picivel többet is tudnak adni, de összeget nem akart mondani, meséli Józsa bácsi.

Utánanézek a szentgyörgyi ingatlanhirdetésekben, 60 ezer euróért lakónegyedben lévő 3 szobás, 65-70 négyzetméteres tömbházlakást lehet venni, nem ultraközponti helyen 140 négyzetméteres magánházat, kis udvarral, pincével.

Rákérdezek arra, amit a polgármesteri hivatalban hallottam, hogy Józsáék túl sokat kérnek a házért, piaci ár feletti összeget. Ezt Józsa bácsi nem tagadja. Azt mondja, nem akarnak innen elköltözni, nekik a ház nem eladó. Ha mégis meg akarják venni, ebben az árban benne van nemcsak az ingatlan, hanem minden, a harminc éves munkájuk, és az elköltözési fájdalomdíjuk is. „Ebben minden benne van, fájdalom, bontás, régi, új. Ha ezt az összeget megadják, én köpök s lépek!”

A polgármester kijelentette, meséli Józsa bácsi, hogy nem sajátítják ki a házat. De ez a rajz és ez a dokumentáció nem arra vall. Aztán olyat is mondtak, hogy kisajátításra van lehetőség. Fenyegetőznek? Nem tiszta számára, hogy mit is akarnak az elöljárók, nem kommunikálnak egyenesen.

Amikor megkapták a PUZ térképét a postán, szomorúan látták, hogy

a házukon van egy nyíl, amin írja, hogy „Acces principal”,

házuk szaggatott vonallal szerepel rajta, ami a jelmagyarázatban „construcţii existente propuse spre desfiinţare”. Azaz bontandók. És a dokumentáció szöveges részében olyan szakkifejezések vannak, hogy „chiuretare”. Utánanézett ennek a szónak, amit a háza alapjának eltávolítására használtak, ez egy orvostudományban használatos szó. Érdekességből utánanézek én is, a DEX alapján egyértelmű a főleg nőgyógyászati kifejezés, népiesen a „kaparás”.

Józsa bácsinak nem csak ennyi baja van a PUZ előkészítésével. Szerinte felületes munka. Elmeséli, hogy amikor megkapták a levelet a PUZ-ról, a térképpel, az állt benne, hogy a dokumentáció tanulmányozható a városháza információs irodájában. Odament, de a dokumentáció nem volt ott, csak a térkép, amit nekik is elküldtek. Írt egy kérést, hogy bocsássák rendelkezésére a dokumentációt, és heteket várt rá. Aztán megjelent a dokumentáció, amiben aláírás nélküli és hiányos dokumentumok is voltak. Ismét levelet írt, amiben jelezte a panaszait, és kért hozzáférést adott tanácshatározatokhoz, de arra a levélre azóta sem kapott választ.

Józsa bácsi egy halom papírt szed elő, törvények, kormányhatározatok kinyomtatott változatai. Itt-ott ez-az aláhúzva, mutogatja nekem, hogy nem tartották be a törvényes lépéseket a polgármesteri hivatalban. Két órát beszélgetünk, nagyon sok mindent elmond, de olvashatatlan lenne az anyag, ha minden részletbe belemennénk.

Ahogyan a többi érintett lakó, Józsáék sincsenek a városfejlesztés ellen, mondják. De nem szívesen mondanak le nyolcvanévesen a családi fészekről. Józsa bácsi szerint a hotel alatt van 1722 négyzetméter, a parkoló még legalább 500. Arra a területre lehet építeni kulturális központot, és ő nincs ellene.

Ez az a ház, aminek földszintjén Józsáék, az emeletén Bokorék laknak. Bokor Zitával hosszasan beszélgetek telefonon, rengeteg panasza van, de nem szeretné ezeket nyilvánosan vállalni a sajtóban. Egy gondolatát mégis beírom: „Ez nekünk nem egy lakás, hanem egy élettér. 28 éven keresztül alakítottuk ki. Lehet, hogy ez másnak nem számít, de nekünk nagyon. Akkor mennénk bele cserébe, eladásba, ha legalább egy ilyen életteret tudnánk kialakítani valahol.”

Ennyi a történet. Van egy egyébként szép gondolat és egy merész terv, azaz nem is terv, csak álom, és mellette van egy elsietett, az egyik lakó szerint „bullshit-generátorral írt” PUZ, egy rakás embertelenség és ehhez kapcsolódó emberi fájdalom, és van egy maréknyi undorodott, kiábrándult ember, aki harcol az otthonáért.

A feketébe öltözött Damokos Hajnalka, aki bevallása szerint túl sokat kapott az utóbbi időben az élettől, felteszi a kérdést: „A férjemet egy fekete zsákba tették, édesanyámat egy lepedőbe, nekünk csak az a két méter föld marad meg, s mégis ragaszkodunk a házhoz, miért? Mit ér az élet? Semmit! Miért ragaszkodunk, miért harcolunk, ha úgyis csak két métert kapunk? A gyermekeimért harcolok csak. Nagyon kapaszkodok ehhez a házhoz. Azt mondta Kinga lányom: »Hogyha ez így van, akkor miért jöjjek én haza Budapestről? Hát akkor ott maradok. Hát mire? A házamat elveszik, amiért ti, anya, annyit dolgoztatok?« Mondom neki, nem veszik el. De a rajz után csak úgy néz ki, nem?”

Damokos Hajnalka szemében könnycsepp csillog, arcán mégis mosoly ragyog, mikor elbúcsúzik, és visszamegy az optikába. Csodálom, hogy tud még mosolyogni.

Kató Bélát telefonon keresem, nagyon kedvesen és készségesen válaszol, de mikor mondom, hogy a sepsiszentgyörgyi kulturális központtal kapcsolatban lennének kérdéseim, szomorúbbá válik a hangja. „Hát, felteheti a kérdéseit, de nem fogok tudni semmit mondani abban a kérdésben, az teljesen le van állva. Most marad, halad minden ügy. Nekünk nincs most ahhoz közünk.”

Érzem, hogy hiába kérdezném a pénzekről és a felvásárlásokról. De szeretném, hogy ha van valamilyen terv vagy látványterv az épületről, akkor legalább mutassuk meg az olvasóinknak, mert lehet, hogy akkor valamennyire értelmet nyer az itt lakó emberek áldozata. Mert az éremnek másik oldala is van, és elképzelhető, hogy egy más szemszögből tényleg érdemes megépíteni ezt az épületet annak ellenére, hogy egy-két tucatnyi embernek fájdalmat okoz, vagy alapvető demokratikus jogokat sért.

A világban minden nagyszerű építészeti csoda áldozatokkal és adott szintű szenvedéssel volt megkenve, semmi sincs ingyen. Ezért kérdem püspök urat a tervekről. „Nincs semmi terv, semmi nincs, semmi, semmi, sehol semmi. Megállt ott a folyamat. Megállt.” Ezt az utolsó szót már nagyon elkenődött hangon mondja Kató. „Aztán hogy lesz-e új, vagy mikor lesz, vagy ki lesz benne, fogalmam sincs, a vírus most elvitt mindent. S egyébként is az egy hosszabb történet lett volna valamikor. De a városnak az ügye elvileg. Mi ebbe próbáltunk besegíteni, de most nem tudunk ebben részt venni. Szerettünk volna ebben segíteni, de egyelőre minden megállt.”

Antal Árpád polgármester derűlátóbb, építkezni szeretne.

Arra a kérdésemre, hogy az embereknek tényleg van-e miért félniük, vagy csak a polgármesteri hivatal szúrta el a kommunikációt, azt válaszolja, hogy az önkormányzat is hibázott. Elkészült a városrendezési terv, és ebbe a tervező betett néhány olyan dolgot, ami sajnos az ő figyelmét is elkerülte. Ő is a közmeghallgatáson szembesült ezzel. Meghallgatva az emberek panaszait és sérelmeit, gyakorlatilag lefújta ezt a városrendezési tervet.

Tehát

lesz egy új városrendezési terv,

annak később lesz egy újabb közmeghallgatása. A polgármester bízik benne, sőt, biztos benne, hogy az emberek mostani félelmeire ez az új terv megnyugtató választ ad majd.

Antal is azt mondja, amit Kató: nincs még semmiféle tervük az épületről. Csak egy tanulmányuk van, amely felméri a szentgyörgyi kulturális intézmények igényeit. Épületterv előtt meg kell, hogy legyen a területrendezési terv, aztán meg kell hirdetni a közbeszerzést az épület tervére, meg kell versenyeztetni, és akkor lesz majd egy terv.

Mivel még mindig nem értem, hogyan tudták szétkürtölni, hogy itt fog megépülni az ország legjobb akusztikájú terme, mikor még terveik sincsenek róla, a polgármester rövidre zárja: igen, ez a tervük. Az álom szót, amelyet oly sokat hallottam ennek az ügynek a kapcsán, Antal már egyetlenegyszer sem használja.

Azt sem értem, hogy ha nincs még tervük, honnan tudják, melyik házat kell lebontani, és melyik kert végét lecsípni. Antal megnyugtat, egyetlenegy házat akarnak csak lebontani, a többit nem feltétlenül. A vendéglő és a telekkönyvi hivatal épülete nem zavarja az építendő kulturális központot, mondja.

Az egyetlen ház, amit biztosan le szeretnének majd bontani, az a Józsáék és Bokorék háza, erre szeretnének megoldást találni. De ott sem a kisajátítást látja járható útnak. Azt meg akarták vásárolni, meséli, úgy mentek oda, hogy tudták, a földszint eladó. Csakhogy az eladó háromszorosára emelte az árat, mikor megtudta, hogy kinek kellene és mire. Erre bizonyítéka nincs a polgármesternek, csak az tudná ezt tanúsítani, akiktől ők is értesültek az eladási szándékról.

Antal határozottan kijelenti, kisajátítások nem lesznek az ügyben.

Ő 12 éve polgármester, az alatt semmit nem sajátítottak ki magánemberektől ebben a városban. Ha a tulajdonosok eladják az ingatlanokat, és a város meg tudja vásárolni, akkor lebontják. De az új városrendezési tervben ez már egyáltalán nem is szerepel, hogy ezeket az ingatlanokat le kellene bontani. Tehát ezek a félelmek gyakorlatilag meg kellene, hogy szűnjenek.

„Én el is mondtam a közmeghallgatáson, hogy én már azt hittem, hogy ezek a reflexek eltűntek, és a kommunizmus okozta traumákat kineveltük. Mert ha egy ilyen városrendezési tervet Svédországban hirdettek volna meg, akkor senkinek nem jutott volna eszébe, hogy jaj, akkor most ki akarja valaki semmizni az embereket. De itt ezzel kellett szembesülnünk, és

ez nekem is nagy tanulság volt, hogy sokkal jobban oda kell minden kis részletre figyelni.

Mert vannak ezek a régi reflexek és ezek a traumák, amik nincsenek még begyógyulva.”

Arra a kérdésre, hogy milyen felállásban társulna a város, a megyei tanács és a Sapientia Alapítvány, a polgármester azt válaszolja, hogy az alapítvány kellene, hogy finanszírozza azokat a részeket, amelyeket a román közbeszerzési törvénnyel minőség szempontjából tönkre lehet tenni. Például a hangosítás, vagy belső építészeti dolgok.

„Ha mi tényleg azt akarjuk hogy ez az ország legjobb terme legyen, azt ha mi most bevisszük a román közbeszerzési törvénybe, akkor kicsi a valószínűsége annak, hogy minőségben egy világszínvonalú termet tudjunk létrehozni, 21. századi technikákkal. Mert az épületet felépíti a város és a megye, de a belső finom dolgoknál nagyon nem mindegy a minőség, ezt a Sapientia alapítványnak kellene finaszíroznia. Ebből lesz egy társulási szerződés, ami nyilvános lesz, és a Sapientia Alapítvány a magyar államtól szerez erre forrásokat.”

A kulturális központ előtt a városrendezési tervnek kell elkészülnie, azután forrásokat kell szerezniük. Ideális esetben, ha 2021 elején elindul a tervezés, a közbeszerzés és az elsődleges dokumentációk megszületnek 2021-ben, és tudnak még pályázni is uniós pénzekre, akkor valószínűleg 2025-ben készülne el maga az épület.

Elképzelhető, hogy száz év múlva ezen a helyen olyan kaliberű épület fog állni, mint például ma a vásárhelyi Kultúrpalota. Turisztikai látványossága és dísze lesz a városnak a Kató Béla Kultúrközpont, rajta tábla fog emlékeztetni a vállalkozó püspökre. Az előtte elhaladó utcát már nem December 1-nek fogják hívni, hanem Antal Árpád utcának, az utcanévtáblán a név alatt pedig az fog szerepelni, hogy „városépítő polgármester”. A cikkben panaszosként szereplő emberek ükunokái pedig büszkén fogják mesélni, miközben sörüket iszogatják a komplexum valamelyik kultúrkocsmájában, hogy „az én ükapám nagyapja volt az utolsó, aki nem akarta eladni a házát, hogy lebontsák.”

Vagy nem.

Hogy könnyebben összeálljon a nagy kép

The post Álmok harca Sepsiszentgyörgyön: a püspök és a polgármester merész álma az ott lakók rémálma appeared first on Átlátszó Erdély.

Történetünk Marosvásárhelyen zajlik, vásárhelyiesen mondva Vássárhelyen, a magyar-román front legforróbb harcterén, Soós Zoltán megválasztásának napján. Aki esetleg nincs témában, annak elmesélem, mi történt Vásárhelyen szeptember 27-én. Dorin Florea polgármester 20 éves regnálása után sikerült ismét magyar polgármestert, Soós Zoltánt választani a nagyjából fele-fele arányban román-magyar város élére.

Hogy könnyebben összeálljon a nagy kép

De ezt a végkimenetelt a történetünk kezdetének pillanatában senki nem merte volna borítékolni. Nagy volt a harc, nagy volt a félelem, előrelátható volt, hogy

a román vetélytárs, szokás szerint, választási csalásra készül.

Ebben a közegben zajlott alábbi történetünk. Egy nagyon idős néni kijött a kövesdombi 65-ös szavazókörzet egyik fülkéjéből, és szeretett volna új szavazólapot kérni, mert a négy közül egyet elrontott. Csak magyarul tudott, ezért a magyar urnabiztoshoz irányították. Odament hozzá, kinyitotta a szavazólapját, megmutatta a környéken lévő urnabiztosoknak, hogy hova rakta a pecsétet, és hogy nem oda szerette volna. Hivatkozott arra, hogy rosszul lát.

A fiatal hölgy, akihez fordult, próbált segíteni rajta. Úgy emlékezett, hogy ilyen esetben érvényteleníteni lehet a szavazólapot, és újat lehet neki adni. A bizottság elnöknője ellenben hallani sem akart erről. Letiția Vanga bedobatta a nénivel a hibásan lepecsételt szavazólapot az urnába, majd utasította az urnabiztos lányt, hogy rakja ki minél hamarabb a nénit. Hangot adott annak, hogy nem elégedett a lány munkájával, majd egy bizalmasával együtt

áthívta egy szomszédos terembe, és ott leordította a fejét.

A lány felhívta az RMDSZ ügyvédjét, de az elnöknő annak is üvöltött. Soós kampánycsapata több embert a helyszínre küldött, többek között egy akkreditált választási megfigyelőt, Hermann Mark Christiant, és egy tanácsosjelöltet, Berecki Sándort. Ami ezután történt, az a videófelvételen sokkal beszédesebb, mint ahogy azt el lehet mesélni:

Az elnöknő, akinek a férje az önkormányzat hatáskörében levő helyi rendőrség alkalmazottja, és ezért Soós riválisának, Claudiu Maiornak az érdekköréhez sorolják, allergiásnak bizonyult a magyar nyelvre. Először akkor csattant fel, amikor az urnabiztos lány magyarul kezdte el mesélni a megfigyelőnek a történetet. Kérte, hogy románul beszélgessenek egymás között.

Kicsit később egy négytagú család jött választani, és a nagymama nem tudott egyedül kijönni a szavazófülkéből. Az unokája engedélyt akart kérni az elnöknőtől, hogy bemenjen, és segítsen kihozni a nagymamát. Nem tudta ezt elmondani románul, tolmácsolást kért, erre az elnöknő ingerülten reagált, hogy szerezzen tolmácsot magának, és hogy

ő nem tud magyarul, az unoka beszéljen itt románul.

Amint az elnöknő tudomására jutott, hogy az urnabiztos lány panaszt tesz a választási megfigyelő segítségével, ingerültté vált, és folyamatosan zaklatta az urnabiztost.

A folyamat egyébként sem ment túl könnyen. Alighogy leültek megírni a panaszt, jött a csendőr, hogy szeretné, ha a megfigyelő elmesélné neki, mi zajlik itt, mert neki jelentést kell tennie. A megfigyelő elment beszélni a csendőrrel, aki nagyon rendes és csendes fiatalembernek bizonyult.

[wp_ad_camp_1]

A beszélgetés hosszúra nyúlt, addig a tanácsosjelölt visszaküldte az urnabiztos lányt a terembe, hogy dolgozzon, ne legyen a hiányzásból botrány. Amint visszajött a megfigyelő, máris botrány lett, mert az elnöknő nem akarta a teremből kiengedni az urnabiztost. A lány csak akkor mehetett ki, amikor a megfigyelő ezt követelte tőle.

Az elnöknő többször kirohant a teremből, azzal fenyegette a panaszt fogalmazó megfigyelőt, hogy kidobatja a csendőrrel. Majd a lányt próbálta szigorúan beparancsolni, sikertelenül. A csendőrre is hiába parancsolt rá, hogy vigye be a lányt a terembe, mert az kifejtette, hogy erővel nem tud senkit bevinni a szavazóhelyiségbe.

Az elnöknő tehetetlen dühe egyre csak fokozódott,

amikor látta, hogy nem tudja leállítani a panasztételt. Az urnabiztos lány végig hatalmas érzelmi nyomásnak volt kitéve, de próbálta megállni a helyét. Az elnöknő perlekedése még a vitakészségéről híres Hermannt is többször kihozta a sodrából. Fel-felcsaptak az indulatok, szópárbajok sora tette mindenki számára egyre elviselhetetlenebbé a hangulatot.

Egy adott pillanatban egy urnabiztos hölgy jött ki a teremből, hogy jöjjön be a lány, mert az elnöknő nem engedi, hogy ő végezze el helyette a munkáját. A csendőr kérésére engedtek a nyomásnak, és a lány visszament a terembe, hogy kiszolgáljon egy szavazót, azzal a gondolattal, hogy utána úgyis kijön folytatni a panaszírást, mert nem tudják erővel bent tartani.

De nem így történt. Az elnöknő nem engedte ki, és a csendőrt utasította, hogy ne engedje bemenni a megfigyelőt. A megfigyelő a megyei választási irodához fordult segítségért. A megyei választási bizottság egyik tagja, Domokos Zoltán tíz percen keresztül győzködte telefonon az elnöknőt arról, hogy köteles kiengedni a lányt, hiába. Végül személyesen jött a helyszínre rendet tenni. Amint megérkezett,

azonnal leszerelte a dühtől füstölgő elnökasszonyt.

Pár mondat után az urnabiztos lány ismét szabad volt, befejezte a feljelentést, és iktatta azt az elnöknőnél. Azaz iktatta volna, mert ez sem ment teljesen simán. Az elnöknő felháborodottan reagált, és csak a megyei bizottsági tag és a megfigyelő kioktató szavai után volt hajlandó szótlanul átvenni és iktatni a panaszt.

A búcsúzkodás sem volt megható: az elnöknő karon ragadta a megfigyelőt, és tolta volna ki, mire az felháborodott, és kikérte magának, hogy ne nyúljon hozzá.

[wp_ad_camp_2]

A cirkusz végén Domokos Zoltán elmondta, hogy valószínűleg nem sok haszna lesz ennek a feljelentésnek, de meg kellett tenni. Ennél sokkal nagyobb szabálytalanságokat is jelentenek, mindhiába.

Négy évvel ezelőtt ő személyesen fogott el két személyt a polgármesteri hivatalban, akik pecsételővel felszerelkezve tucatszám érvénytelenítették a szavazatokat, de az ügyészség lezárta az ügyet anélkül, hogy őt kihallgatták volna. Nem sok esélyt lát, hogy ezzel a feljelentéssel valaki érdemben foglalkozzon a választások után (utánarédeklődtünk: azóta semmi hír a panaszról, valószínűleg nem foglalkoznak vele érdemben – szerk. megj.)

Hermann, a megfigyelő este visszatért ebbe a szavazókörzetbe a szavazatszámlálásra, támogatni az urnabiztos lányt. Elmesélte, a számláláskor minimum hat szavazatot akartak ellopni a bizottság tagjai a magyar jelölt Soóstól. A szavazólapon ugyanis a Soós Zoltán és Claudiu Maior neve épp ellentétes oldalon szerepelt, és sokszor átütött a pecsét. Így viszonylag könnyű volt úgy „tévedni”, hogy a Soósra adott szavazat Maior szavazatai közé kerüljön.

***

Az urnabiztos lánnyal azóta többször beszéltünk. Fokozatosan erősödő tiltakozása ellenére az anyag közlése mellett döntöttünk. Úgy gondoljuk, közérdek, hogy lássuk a közfeladatot ellátó személyek viszonyát a hatalomhoz és a hatalomgyakorláshoz. Másrészt a nyilvánosságnál jobb eszközt nem ismerünk a hatalommal való visszaélés mint jelenség visszaszorítására.

Hogy könnyebben összeálljon a nagy kép

The post Választási botrány Vásárhelyen: nézd meg a magyarallergiás elnöknő kirohanását (VIDEÓ) appeared first on Átlátszó Erdély.

Hiányos, hanyagul kitöltött, több esetben olvashatatlanná ázott lapok mutatják, hogy Tordaszentlászló polgármestere, Tamás Gebe András mennyi jelentőséget tulajdonít annak a törvényi kötelezettségnek, hogy választott köztisztviselőként évente nyilatkoznia kell jövedelmeiről.

Bár a nyilvánosan elérhető bevallásokból csak töredékes képet alkothatnak a választópolgárok a polgármester vagyoni helyzetéről, a községben egy ideje azt rebesgetik, hogy 1992 óta szinte megszakítás nélkül funkcióban levő Tamás Gebe András látványos jövedelmekre tesz szert az általa bérbe vett közösségi legelők után folyósított területalapú támogatásokból.

Hogy könnyebben összeálljon a nagy kép

A községbeli erőviszonyok ismerői szerint az önkormányzati pozíciókért való versengésben fontos szerepük van a Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) által utalt uniós támogatásoknak: a rendszerből profitáló gazdáknak érdekük a jelenlegi helyzet fenntartása.

Ez vezetett oda, hogy miután tavasszal a közel 30 éve RMDSZ-színekben politizáló Tamás Gebe András nem indult az előválasztásokon, utólag függetlenként mégis versenybe szállt a polgármesteri székért.

Két magyar jelölt verseng

A mintegy 4400 lakossal rendelkező, fele-fele arányban magyarok és románok által lakott Tordaszentlászló községben a község alpolgármestere, Asztalos István indul az RMDSZ színeiben, miután ő nyerte meg az RMDSZ által szervezett előválasztást.

A független jelölt Tamás Gebe András az Erdélyi Magyar Szövetség (az Erdélyi Magyar Néppárt és Magyar Polgári Párt utódja), valamint a Nemzeti Liberális Párt (PNL) és Népi Mozgalom Párt (PMP) támogatására számít.

A községben indít még jelöltet a Szociáldemokrata Párt (PSD), az USR-PLUS pártszövetség és a Jobboldali Alternatíva Pártja, azonban ők nem számíthatnak sok szavazatra.

De vissza az APIA-támogatásokhoz. A községben azt mesélik, hogy a helyi tanács, az egyházak, valamint a közbirtokosság tulajdonában levő legelők számottevő részét néhány gazda bérli, és azokra busás összegeket vesz fel uniós területalapú támogatások formájában.

Hogy mekkora üzlet ez?

2019 márciusában a helyi tanács arról határozott, hogy a tulajdonában levő 1047 hektárnyi legelőt azok elhelyezkedése és minősége függvényében minimális összegért, évente 100-300 lejért vehetik bérbe azok a lakosok, akik az előírt számú haszonállattal rendelkeznek.

Csakhogy ezekre a legelőkre az APIA hektáronként jóval több támogatást nyújt: egy hektár legelő után évente mintegy 800-1100 lejt kaphat egy gazda. (Az első az APIA Maros megyei ügyvezetője által megadott átlagár, a második egy szentlászlói gazda által kézhez kapott összeg.)

Az önkormányzat árai kihatnak a magánszemélyek által bérbe adott legelők árára is, nem lehet azokért sokkal többet kérni – állítják forrásaink.

[wp_ad_camp_1]

A polgármester és szűk köre a haszonélvező

A nyomott áron bérbe vehető legelők haszonélvezője Tamás Gebe András polgármester, illetve a polgármesterrel közeli viszonyban álló személyek.

Úgy tudjuk, a polgármester 2012-ig a helyi tanácstól bérelt legelőket. Jelenleg az általa bérelt 112,95 hektár legelőnek mintegy felét (55 hektár) a helyi közbirtokosságtól béreli, hektáronként 60 euróért – tájékoztatott Enyedi János, a közbirtokosság vezetője.

Az APIA összesítései szerint a polgármester ezekre a legelőkre 170 ezer lejt (35 ezer euró) kapott 2019-ben. A törvény szerint bizonyos számú haszonállattal is rendelkeznie kell az igénylőnek: a polgármester tulajdonában levő mintegy 500 juhot egy Bercea Alin nevű gazda kezeli.

A Bercea család egyébként jelenleg összesen 257 hektárnyi területet bérel részben a helyi tanácstól, részben magánszemélyektől, az APIA-tól 1 millió lej (210 ezer euró) jövedelme volt. A faluban azt beszélik, hogy az állatok után járó támogatást is ez a gazda veszi fel.

Bercea Alint megkerestük, megerősítette, hogy ő foglalkozik a polgármester juhaival, azonban ő fizetést kap ezért a munkáért, és tagadta, hogy az APIA-támogatást az állatokért felvenné. Mint elmondta, az APIA-támogatás a tulajdonost, tehát Tamás Gebe Andrást illeti meg.

Látványos a különbség a bevallott és valós jövedelem között

Akárhogy is van, az APIA adataihoz képest számottevően kisebb összeget, 40 ezer lejt adott meg Tamás Gebe András „venit animale” (állatokból származó jövedelem) magyarázattal a vagyonnyilatkozatában 2019-ben.

Ez a különbség a bevallott és valós jövedelem között 2016 óta fennáll: míg az APIA-támogatások az utóbbi években 170-190 ezer lejre rúgnak, a polgármester következetesen 35-40 ezer lejnyi jövedelmet vall be minden évben.

Érdekesség, hogy a 2013-as és 2014-es bevallásokban a kapott támogatásnál többet, 160 ezer lejt tüntetett fel Tamás Gebe András. A többi vagyonnyilatkozatot nem sikerült megszereznünk, azok sem a polgármesteri hivatal, sem az ANI honlapjára nincsenek feltöltve.

Az APIA által az Átlátszó Erdélynek kiadott, területalapú támogatásokra vonatkozó összesítés szerint Románia uniós csatlakozása óta (2007) a polgármester összesen mintegy 2 millió lej (2020 szeptemberi árfolyamon 420 ezer euró) területalapú támogatást kapott. Ez az összeg 460 ezer euróra módosul, ha éves átlagárfolyamokkal számolunk.

Ezeknek a vagyonbevallásoknak a másik furcsasága, hogy ez a jövedelem látszólag nyom nélkül eltűnik: nincsen nyoma annak, hogy a polgármester vagyona évről évre látványosan gyarapodna akár ingatlanban, akár bankszámlákon.

Az APIA-összesítések és a vagyonnyilatkozatok itt érhetőek el >>

A polgármester nem számolgat, és el is felejti

Tamás Gebe Andrást telefonon értük el: a polgármester elzárkózott az interjútól, mivel „ez nem egy rendes kampány”, mert „csak mucskolást kapott, hogy miért indult”.

Amikor elárultuk neki, hogy amiatt keressük, hogy a vagyonnyilatkozataiban nem tüntette fel az APIA-támogatásokat, így nyilatkozott:

„az APIA-val úgy volt, hogy úgy jöttek be a pénzek, hogy nem egyszerre, persze hogy nem tudtam, mennyi jön be, meglehet, hogy nem deklaráltam és elfelejtettem. Nem nagyon számolgattam, mennyi pénzt kaptam.”

A néppárti tanácsos sem vallja be az APIA-jövedelmeit

Tamás Gebe András egyik támogatója és szövetségese, Szilágyi István néppárti helyi tanácsos is szép jövedelemre tesz szert. Szilágyi két gyermekével együtt összesen 143 hektárnyi területet bérel jelenleg, ennek nagy részét a helyi tanácstól. APIA-támogatásként tavaly összesen 53 ezer lejt (11 ezer euró) kaptak.

2007 óta Szilágyi István és két gyermeke összesen 618 ezer lej (127 ezer euró) jövedelemre tett szert az APIA-tól. Bár Szilágyi Istvánnak minden vagyonnyilatkozatában fel van tüntetve néhány ezer lej mezőgazdaságból származó jövedelemként, az APIA-pénzek sehol nincsenek. Telefonon, majd SMS-ben próbáltuk Szilágyit elérni, azonban nem válaszolt.

Az APIA-összesítések és a vagyonnyilatkozatok itt érhetőek el >>

Úgy tudjuk, szintén a polgármester bizalmasai közé tartozik a kisfenesi PNL elnöke, Muntean Dan és felesége, Muntean Viorica. Ők 2013 óta összesen 340 ezer lejt (70 ezer eurót) kaptak APIA-támogatásként.

Derzsi Alexandru, a polgármesteri hivatal alkalmazottja, aki Tamás Gebe Andrásnak egyfajta jobbkeze, 34 hektárnyi legelőt bérel részben a tanácstól, részben magánszemélyektől. Ő 2012 óta 386 ezer lej (80 ezer euró) APIA-támogatást vett fel. Szintén a polgármesteri hivatal alkalmazottja a PNL-ben politizáló Fărcaş Viorel – ő 32 hektárnyi legelőt bérel, nagyrészt a helyi tanácstól. 2012 óta összesen 88 ezer lej (18 ezer euró) támogatást kapott.

[wp_ad_camp_2]

A rendelkezésre álló adatok valószínűleg nem nyújtanak teljes képet arról, hogy Tordaszentlászló közösségi vagyonát felhasználva pontosan mennyit profitált Tamás Gebe András, valamint néhány, hozzá közel álló személy. Ehhez az összes bérleti szerződés és APIA-támogatás összesítése szükséges.

Az azonban bizonyos: a polgármester vagyonnyilatkozatában feltüntetett jövedelmek köszönőviszonyban sincsenek a valósággal, és a polgármesteri hivatal oldalára feltöltött hiányos dokumentumokból a község szavazópolgárai nem tudják összerakni a teljes képet.

Nyitókép: Tamás Gebe András egy mandátum kivételével 1992 óta folyamatosan Tordaszentlászló polgármestere. Fotó: a Kolozs megyei RMDSZ Facebook-oldala

Hogy könnyebben összeálljon a nagy kép

The post Több százezer eurót „felejtett ki” vagyonnyilatkozataiból Tordaszentlászló polgármestere appeared first on Átlátszó Erdély.

Amikor Baconban jártunk, Simon Andrással nem sikerült találkoznunk. Ugyan előtte egy nappal megegyeztünk abban, hogy felhívjuk majd, és interjúzunk, de amikor hívtuk, nem volt elérhető. Ez az interjú a riportút után, két telefonbeszélgetés alapján készült. Az interjú közel szó szerint, minimális szerkesztéssel tükrözi a polgármester által mondottakat, megőriztük a szóhasználatát is. Helyenként magyarázatot fűzünk az elhangzottakhoz.

Hogy könnyebben összeálljon a nagy kép

Polgármester úr, a sepsiszentgyörgyi archívumból előkerült a káderlapja. Eszerint 1974 februárjától a Securitate 0777-es alakulatánál (Brigada 1 Securitate București) teljesített sorkatonai szolgálatot.

Igen.

1975-től a Román Kommunista Párt tagja, ekkortól a Belügyminisztérium kötelékében szolgált a Kovászna megyei felügyelőségnél (Inspectoratul judeţean Covasna al Ministerului de Interne). Az elején a Securitate altisztje, később milicista, 1983 júniusában kérte a tartalékba helyezését. Pontosan mit csinált ebben a nyolc éves periódusban?

Ebben a periódusban én egy esztendőt voltam gépkocsivezető az adminisztrációnál, akkor építették a megyében a rendőrörsöket. Utólag nyomozóiskolát végeztem el, betörésekkel, lopásokkal, rablásokkal foglalkoztam, nagy sikereket értem el. Ha megkapták a káderlapomat, akkor az írja ott tisztán.

Amikor indult a választásokon, és nyilatkoznia kellett arról, hogy pártállami múltja van-e, akkor mit nyilatkozott?

Én a megyei felügyelőségnél voltam, és nem a Securitaténál. Az adminisztrációnak minden megyében más beosztása volt, nem végeztem operatív feladatokat, és nem voltam besúgó. Amikor operatív ember lettem, akkor nyomozó voltam.

Át voltam világítva a 2012-es választásnál is, a 2016-osnál is, törvényszéktől validálva volt mind a két esetben, úgyhogy…

(szerk. megj.: a Securitate Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) 2015-ben valóban kiadott egy olyan igazolást, miszerint Simon Andrást átvilágították, és abban az időben nem állt rendelkezésre olyan irat, melynek alapján ki lehetne jelenteni hogy a Securitate alkalmazottja lett volna, vagy együttműködött volna a kommunista titkosrendőrséggel.

Mi szintén kérvényeztük a Simon András dossziéjának az átnézését a CNSAS-tól, azonban azt a választ kaptuk, hogy az archívumban nem találtak rá vonatkozó iratot. 

Ennek a magyarázata az lehet, hogy a CNSAS irattára a mai napig hiányos. A nemrég előkerült káderlap minden valószínűség szerint új információkat tartalmaz Simon 1989 előtti pályafutásáról.)

[irp posts=”29762″ name=”Az ex-milicista polgármester községében a csend az úr”]

De ön mit nyilatkozott?

Természetesen azt nyilatkoztam, hogy a megyei felügyelőségnél voltam. Az rajta van a káderlapomon, tudta az egész Nagybacon, hogy én hol dolgoztam, rendőr voltam. Úgy választottak meg, tetszik érteni? Egész település, megye tudta, hogy én ki voltam, hol voltam és mért voltam. Nem sutyiban voltam én, én egy nyílt ember voltam.

(szerk. megj.: a 24/2008-as sürgősségi kormányrendelet értelmében egy sor köztisztviselőnek – így a polgármestereknek is – jelölésük pillanatában nyilatkozniuk kell pártállami múltjukról. Önkormányzati jelöltek esetében a kitöltött formanyomtatványt a polgármesteri hivatalnak kell leadni, mely aztán a CNSAS-hoz küldi azokat tovább, ez azonban csak egészen ritkán történik meg. Jelenleg nem állnak rendelkezésünkre ezek a Simon András által kitöltött nyilatkozatok. Egyébként egy beismerő nyilatkozat nem jelenti automatikusan azt, hogy az illető nem indulhat a választásokon, ez a nyilatkozat csak a választók tájékoztatását szolgálja.)

Az RMDSZ is tudta?

Persze hogy tudta. Mindenki tudta, hogy én mi voltam, mert én nem voltam népellenes, sőt, a népek akkor is szerettek, sok-sok embernek jót tettem. Mindig a rezsimmel kontrában dolgoztam. Nekem annyi érdemem van abból az időből, hogy azt én magának nem tudnám két nap alatt elmesélni.

Tehát tulajdonképpen ellenzéki volt.

Akkoriban nagyon ellenzéki voltam. Fordításokat csináltam, hogy az embereinket ne zárják be, mivel akkor fordító nem volt még. Olyan dolgokat segítettem, amiket tudnak mai emberek, élő emberek. Hány embernek visszaszereztem a vagyonát, elrabolt, ellopott lovát, állatjait, betöréseket, gyilkosokat fogtam el.

Rólam tudta az egész Bacon község, sőt mi több az egész megye is, hogy én ki voltam. Merem mondani, hogy büszke vagyok arra az időszakra. Nagyon büszke. Hogy én úgy tudtam szolgálni az emberek sorsát, a székely nép sorsát, ahogy szolgáltam, kiemelkedően, odaadóan.

Újabb polgármesteri mandátumért indul-e?

Persze, persze, persze. Azt tudja maga Zsolttól (Veres Zsolt, az ellenjelölt – szerk. megj.), hogy igen. Csak sajnos ő egy szennyes izébe kezdett, arra nekem semmi ellentmondásom nem volt, hogy ő indul, csak nem kellett volna olyan aljas módon induljon, erőltesse.

Tudja jól, hogy sikere soha nem tud lenni Nagybaconban. Soha nem tud lenni, mert a nevét nem is ismerik másképp Nagybaconban, csak hogy a „bolond ralis”. Őt nem pártolja senki azon a 10-15 fiatalon kívül, akiket meg tud szédíteni a cukrászda körül.

Ezt tudja az egész község, úgyhogy azon a 10-15 facebookos gyereken kívül, Zsolt a szülőfalujának a becsületét, egy olyan képet állított rólam, mintha egy terrorista falu volna, hogy nem tudom milyen fenyegetés, milyen veszély lenne.

Egy hangfelvételen mondta ezt neki: „hat hónapot kapok, de úgy megverlek, mint a lovat (…), kezed-lábad eltöröm”.

Igen, csak tetszik tudni, mit nem látott maga? A konjunktúrát. Nem teljes a hangfelvétel. Úgy volt, hogy kimentem egy céghez, ahol dolgom volt. Hát ő ott volt, s kampányolt. Én úgy meg is fordultam forma, hát jő felém, és egyenesen nekem állott. Akartam menni balra, állott előmbe. Akartam menni jobbra, állott előmbe. Mondom, menj el innét, fejezd be, nem akarok veled foglalkozni. Mi van, meg akar ütni? Ő kezdte ezt. Provokált. Mondom én, nem, majd. Ha nem leszek polgármester.

(szerk. megj.: rákérdeztünk, a Veres Zsolt által közzétett felvétel valóban nem a teljes beszélgetés, ugyanis ő a telefon hangfelvevőjét viszonylag későn kapcsolta be. Zsolt azonban azt állítja, nem szerkesztette a felvételt. Az incidens pedig amiatt történt, hogy egy újságot szeretett volna odaadni a polgármesternek, melyben megjelent egy Facebook-bejegyzése.)

Nem egy újságot akart önnek odaadni?

Higyje el nekem, Jézus Krisztus is pofon ütötte volna, abban a helyben. Az utamat állta, nem tudtam menni sem jobbra, sem balra.

Egy újságot akart önnek odaadni.

Nem, ő nem újságot akart nekem adni. Ő azt akarta, léptem balra, mondom, hagyj békén. Léptem jobbra, akkor is állott előmbe. Nem akart ő semmi újságot… egyenesen ő nem volt amit jöjjön nekem.

[irp posts=”29762″ name=”Az ex-milicista polgármester községében a csend az úr”]

Az ön fiai azóta is fenyegetik úgy Zsoltot, mint a családját – erről hangfelvételeket itt lehet meghallgatni (Texas Boby a polgármester kisebbik fiának, Simon Botondnak a beceneve – szerk. megj.)

Nem, egyszer sem, csak ő. Azt mondja el, hogy lejő, és a fiamnak a hátára világít éjjel és lámpázik és dudál. Ezt nem mondja el. Különben az ügyészségre adtam a fenyegetését, 50 személlyel szervezkednek, hogy megtámadnak. Kitette azt a képet, hogy generál sapkát teszen a fejembe, miféle operációk ezek? Diverzionista operációk.

Egyáltalán nem kértem azt, hogy ne jelöltesse magát, ne legyen polgármester. Zsoltika, legyél tőlem, legyél, én legfeljebb alpolgármester úgy es kéne legyek. Az a beszéd, amit fenyegetőzésnek mondott ott annál a cégnél, amiről beszéltünk, amikor mondtam, hogy így megütöm, úgy megütöm, nem ezzel végződött.

Békésen váltunk el, azt mondtam, egy csomó dologról én tudom, hogy van, mint van, a munkálatokkal, bé kéne fejezni. Kezet fogtunk, jól van Bandi bácsi, ha maga lesz az alpolgármester, nekem is könnyebb lesz. Békésen váltunk el, a piszok meglovagolta azokat a szavakat, amiket ellenem akar fordítani.

(Szerk. megj.: Veres Zsolt nem emlékszik erre az ajánlatra. Azt mondta, maga a helyzet sem olyan volt, hogy békésen elbeszélgessenek, megegyezzenek a polgármesterrel. Simon András ugyan mondta, hogy legalább alpolgármester kellene legyen, de semmiképpen nem ajánlat formájában hangzottak el a fenti mondatok.)

Ön sem tagadja, hogy a Securitaténál szolgált, sőt büszke rá. Most mondta.

Én a rendőrségen voltam. A Securitaténál voltam katona. A katonák, akiknek líceumjuk volt s kicsit volt ilyen-olyan valami, mint például nekem megvolt az összes grádom, azokat a gyerekeket elvitték Bukarestbe katonának. Nem a lapátra vitték, oda vitték. Én arról nem tehettem, hogy engem oda vittek mint katona.

Hogyan került fiatal székely legényként Bukarestbe egy Securitate egységhez?

Úgy, hogy Szentgyörgyre behívattak. Nem csak én kerültem oda, Baconból még vagy négyen-öten. Akiknek érettségijük volt, azokat oda vitték. Nagy szükség volt sofőrre, gépkocsivezetőre, és mivel nekem megvolt dicsérő diplomával az összes grádom, képzelje el, 19 éves voltam, egybe vittek oda. Minden valamire valót oda vittek. Azokat a gyerekeket, akiknek líceumuk volt, nemigen vitték másfelé, mind oda vitték. Ezért senki nem hibás, ez ilyen volt.

A többit vitték munkára, Canalba (Duna-Fekete-tenger csatorna), elkezdődtek a munkálatok, santiérokra, bányákba. De akiknek líceumuk volt, azokat külön szelektálták. Szimpla gyerek voltam, nem is tudtam nagyon jól románul. Szentgyörgyön amikor behívták a komiszáriátba (felügyelőségre), azt megmondták, ide és ide kell menni, jött utánad a delegátus, ültettek fel a vonatra, és vittek. A szülők is csak 1-2 hét múlva tudták meg, hogy hova vittek el.

Hogyan élte meg Bukarestben a sorkatonaságot úgy, hogy románul sem beszélt?

Bukarestben úgy volt, hogy kiállítottak 500 sofőrt a platóra, oda, ahova a katonákat este összehívják. Az egész országból oda voltak hozva azok a sofőrök, akikre szüksége volt Bukarestnek. Akkor ott megkérdezték, kinek mennyi az iskolája, kinek milyen grádja van, kinek van B-je, lépjen egyet előre, ki dolgozott civilben, katonaság előtt mint gépkocsivezető. Örökké előre, előre.

Az első sorba kerültem, 22-en kerültünk oda az 500-ból. Bévittek egy szálába (terembe), ott szóba álltak, megvizsgáltak, teszteket adtak, pár percem volt, legelsőnek kijöttem a teremből. A másik naptól kezdve egy mérnök tiszt, maior Cercel és egy garázsmester, plutonier major Andreiaş kezdett a városban hordozni. Bemutattak különböző szakaszokat, s mondták, itt van ne, fiú, ezzel a kocsival leszel te a sofőr. Luxuskocsival, kiskocsival. Ennyi volt a katonaság, az enyém, ennyi közöm volt a Securitátéhoz.

[wp_ad_camp_1]

Milyen kiképzést kapott? Milyen operatív módszereket ismert meg?

Én nem kaptam semmilyen kiképzést, mert én technikába kerültem. A városban csináltak velem egy-két hetet. Annyira szűkében voltak sofőrnek, hogy feltettek egy mikrobuszra, adtak egy fix trasszét (útvonalat) fără jurământ nimic (eskü nélkül). Próbálni is akartak, hogy önállóan hogy deszkurkálom magamat (találom fel magam). Én Băneasáról hordtam a tiszteket, a szolgálatosokat a Hotel Intercontinentalig, onnan aztán egyéb járművekkel mehettek tovább, ez volt egy fix trasszé.

Megtörtént a jurământ (eskütétel), napközben csak tanítottak, a várost, az összes ambasadát (követségeket) minisztériumokat, mindegyiknek a parkírozóit, oda kell behúzni, hogy kell, mint kell. Készítettek elé engem sofőrnek. Még egyszer pszichológiai tesztet csináltak, mikor azt is megcsinálták, engem ráültettek egy kocsira, amire azt mondták, a szolgálatos kocsi.

A nagy tiszteknek mindegyiknek volt privát sofőre egy altiszt sofőrrel. Ez a szolgálatos kocsi, amire én kerültem, helyettesítette az altiszteket, amikor azok szabadidőben voltak. Korai béhozás, éjjeli béhozás, nap közben elmenni az arhívumokba, ide, oda, amoda. Ambasadákhoz, kontrollokba (ellenőrzésekre), az összes ambasada és börtön, ami Bukarest környékén volt, ehhez a Brigada 1 Bucureşti-hez tartozott. Én ennyit tudtam a Securitatéról.

Akivel többet jártam, Sârbu Ioan ezredes, különben magyar felesége volt, a vége felé megkérdezte, ce faci copile, unde mergi acuma, nu vrei să mergi acasă, nu vrei să mergi la ăla de la Sf. Gheorghe, e prietenul meu de facultate (mit csinálsz, te gyerek? Hova mész most? Nem akarsz hazamenni? Van ez a volt évfolyamtársam Sepsiszentgyörgyön, nem akarsz hozzá menni?)

Amikor hazajöttem, gondolkoztam, bémegyek a mentőállomáshoz. Másod-harmadnap odahívattak, azt mondták, uite, dacă vrei este un loc la Sfântu Gheorghe la circulaţie (nézd, ha gondolod van egy hely Sepsiszentgyörgyön a forgalomirányításnál). Persze, ki a fenének nem tetszett volna.

Baróton voltam, egy mentőt vettem volna már át, amikor jött az utasítás: gyere, mert holnap Szentgyörgyre kell menjél cu valiza (bőrönddel). Na jó, tudtam mit jelent ez, jöttem is másnap, hát elmondják, hogy 2 héttel előtte felvettek egy Mihály Mózes nevű embert arra a szakaszra, ahol a poszt üres volt, s akkor engem betettek az adminisztrációba sofőrnek.

Ott ültem egy rövid időt, nekem nem tetszett az, hogy ma Bukarestben, holnap Temesváron, ilyen gyors pilóta voltam. Akkor azt mondtam, hogy felmondok. A bűnügyi osztály főnöke vett kéz alá, s elküldött Szebenbe egy ilyen nyomozóiskolába, ahol az alapképzettségem az volt, hogy conductor căi de urmărire.

Ott kaptál egy alapkiképzést, aztán amikor visszakerültél Szentgyörgyre, eldőlt, hogy mennyire bíztak meg, s mit láttak benned, lólopáshoz, gyilkossághoz, erőszakos cselekményekhez, hova tesznek. Én totál alkalmazható voltam mindenüve.

[irp posts=”29762″ name=”Az ex-milicista polgármester községében a csend az úr”]

Nyomozóként milyen bűnügyi területen dolgozott?

Gyilkosság. A lólopás úgy került hozzám, hogy sikert értem el egy pár lólopás esetén. Falusi gyermek voltam, a többiek városi gyerekek, nem tudták, mi az hogy pej, hóka, kesely, ezeket a lójegyeket. Aztán amikor a károsult gazdával szóba álltál, ő nem tudott fényképet mutatni, nem volt ilyen világ, hogy a lováról fényképet mutat. Én a szimpla magyarázatról tudtam sok mindent, úgy is hogy Szeben megyéből hoztam vissza a lovait az illetőnek.

Ez napos, hetes üldözésekkel járt, kellett cigánynegyedekben járni, érdeklődni. Ennyi volt az én teendőm nyomozóként, megkaptam és kész, tovább benn a tisztek intézték. Ezért akartam tiszt lenni, mert tudtam, hogy a terepen elbújnak, és osztásnál tolongnak, ez volt a problémám, ez fájt nekem. Miért nem lehetek egy kicsit másabban, így döntöttem, hogy tovább nincs értelme.

Amikor éjjel egy gyilkoshoz bé kell menni a házba, és fejszével fel van fegyverkezve, úgy szokták mondani, hogy a buta azért nem fél, mert buta, nem tudja, mitől kell félni. A főnökség félősebb volt, akik akkor kellett terepre menjenek ide-oda. Falusi gyerek lévén én bé mertem menni, ha mondták, hogy fejsze van az illetőnél.

[wp_ad_camp_2]

Miután tartalékba helyezték, azután még tartotta a kapcsolatot?

Maga nincsen tisztában az akkori éveknek a politikai irányzatával. A megyében, amikor én eljöttem, két éven belül a seprűt is kicserélték.

Addig mindenki magyar volt, Harmati Adalbert, Aulich Sándor a Securitate főnöke, Hankes János az inspector şef (főfelügyelő), Orbán Gábor a bűnügyi osztály főnöke, Tüzes Sándor, mindenki magyar volt. Úgy beszéltünk magyarul, mint itt most mi ketten.

Ahogy én eljöttem, egy olyan új rend fiatal jött egyebünnét, akikkel nem tudtunk kapcsolatot tartani. Jöttek és büntettek, és mindenütt kaptam az orromra.

Az volt az oka annak, hogy kérte a tartalékba helyezését, hogy valamilyen nagy változás történt?

Elmondom, hogy mi volt az oka. Én azt mondtam, hogy altiszt nem maradok. Megnyertem mindenféle tanulmányi szakmai versenyeket a megyében, meg a megyék közti versenyeken, törvényről, praktikáról, procedúráról, taktikáról. Harmati Adalbert azt javasolta, küldejenek el az Akadémiára Bukarestbe. Legyen egy ilyen magyar Simon András tisztjük nekik.

Ingyenesen a megye kiküldött engemet és még egy Kerekes Ioan nevű gyereket, aki Lemhényben şef de post (a rendőrörs vezetője) volt. Băneasán megcsináltuk a sportpróbákat, ott tündököltem. Akkor az történt, hogy amikor bevittek vizsgázni történelemből, a buletin (személyi igazolvány) az asztalon, egy egyenruhás hölgy ment a folyosón a sorok között, és amikor hozzám elér, megszólal magyarul: ön magyar? Mondom igen. Hátam mögött ült Kerekes Ioan, K betűvel, de román származású gyerek volt, ő is Kovászna megyéből, őt már meg sem kérdezte.

Mindketten hazajöttünk, persze végig kellett szenvedjük a vizsgát, mert nem mondták meg az eredményt, csak a végin láttuk. Hazajövünk Szentgyörgyre, kellett jelentkezni raportra. Elmondtam Harmati Adalbertnek a vizsgát, hogy nem sikerült, zavar engemet. Az asztalra lehajolt és könnyezett. A megye rendőrparancsnoka. Egy esztendő múlva mindegyiket kicserélték. Hankest is, őt is, Aulichot is. Ennyi. Felrobbantották a szobrot a Főtéren Szentgyörgyön, mindenkit kicseréltek. Nekem többet rendőri kapcsolatom nem volt, a megyében minden posztra, főposztra főleg, más embereket tettek.

Milyen rendfokozattal szerelt le?

Plutonier (őrmester). A gazdaságba kaptam állást, a főmérnök tudta, hogy két évet dolgoztam állatorvossal, tudta, hogy a juhászathoz értek, farmfőnök lettem 350 darab növendék szarvasmarhával. Azután sok funkciót töltöttem be a rendszerváltásnál is.

Hogyan élte meg 1989-et, a rendszerváltást?

A hatodi vendéglőben voltam vendéglőfőnök. Jöttek a hírek, ilyen-olyan, az elsők közt megszerveztük a falu őrségét, még akkor fegyverek voltak, fogalma nem sokaknak volt, hogy hogyan kell megcsinálni. Jönnek az arabok, ilyen-olyan, volt egy csomó falcs hír, csináltam hamar a váltásokat, a falu végeit elálltam úgy, hogy géppuskafészkekkel tudjam fedezni az utat, ha jönnek ide, a faluba bé nem tudnak jönni. Ehhez egy picit értettem, de nem a kiképzésről, amit kaptam a rendőrségtől, édesapám magyar katonatiszt volt. Megszerveztem akkor az őrséget, a váltásokat, felelősöket, mindent.

Majd a Frontul Salvarii – az volt akkoriban a divat – első mitingjein részt vettem. Egy aktivitásom volt akkor, ami még fontos volt: megoldottam, megmentettem két rendőr életit. Nagybacon egy feketelistán szereplő gyilkosok települése úgy, mint ahogy sok település, ahol ilyen történt.

Az emberek elé kiálltam a feleségemmel, 200-300 dühöngő ember elé, azt mondtam, emberek, ártatlanok, olyanképpen hogy ők kiszolgálták a rendszert.

Az emberek tudták, hogy én ki voltam s mi voltam. De megkérlek szépen, fegyvertelenek, elvesszük a fegyverüket. Elmentem, elvettem a fegyvert, megmondom, gyermekekkel vannak, családdal, békésen engedjük el. Kordont állt az asszony, én, meg hívtuk a papot, s elengedtük őket, menjenek az útjukra. A nép azt kiáltotta, megöljük, innen nem megy el.

Ezt a gyilkosságot akkor én személyesen a feleségemmel oldottuk meg. Amiért újra kaptunk az orrunkra egyes olyan emberektől, akik azt szerették volna, hogy vér folyjon, és kellemetlenség legyen. Mint ahogy ma megjelölik, hogy Nagybaconban egy diktátor, egy olyan ember él, aki a fiaival megver mindenkit, csak meg kell kérdezni a faluban másokat, és mindenki véleményt alkosson.

[wp_ad_camp_3]

Mikor döntött úgy, hogy bele szeretne szólni a közösség életébe?

Ez volt a hivatásom. Elvesztettem az összes vagyonom. Amikor én oda voltam véve alpogármesternek, a nyertes pártok döntötték el, hogy engem visznek oda alpolgármesternek. Elvesztettem a vagyonomat, pékséget, malmot, 3 gátert, 15 boltot, aprozárt, húsfeldolgozót, erdőkitermelést. Elvesztettem mindent, nullába juttattak, akkor jelentkezni próbáltam polgármesternek.

Azért vesztett el mindent, mert politizálni kezdett?

Igen. Reámvertek jogtalanul, alaptalanul, korrupt módon. Elmondok csak egyet. 1995-ben volt vagy 100 munkásom, és nem annak örvendett az akkori hatóság, hogy annyi embernek munkát adok, kiküldték a munkaügyi felügyelőket, hogy csináljak munkakönyvet.

Egyet is értettem ezzel, munkakönyvet kell csinálni, de egy olyan kiszámíthatatlan helyzetben, ahol erdőkitermelő gépeket, autókat vettem banki hitellel, és biza egybe a 65 munkást fel kellett venni egyik napról a másikra, kellemetlenséget okozott, amit az állam fele ki kellett fizetni. Lemaradtam az állam fele a fizetéssel, ez szabálytalanság volt a pénzügynél, viszont a bankokat s azokat bírtam szépen, dolgoztam éjjel-nappal, a két fiam is.

Bírogattuk a dolgokat, de összegyűlt, nem figyelmeztetett senki. Jött a törvény, hogy reesalonálni lehetett, 15 hónapra elhalasztották ennek a kifizetését, és kellett csinálni egy szituációt. Jó vaskos akta, megcsináltattam, bevittem a megyei pénzügyhöz. Az igazgató nem küldte fel Bukarestbe aprobálásra. Megjött a felszólítás, felszámolás, stb.

Én keményen dolgoztam, egy hajórakományra készítettem minél több és több bükkfa parketot, amit egy brassói cég vett meg, Prisăcaru nevezetű. De nem fizette ki, csak kért még egy TIR-rel (kamionnal), mert a hajót meg kell rakni. Amikor már kezdtem fenyegetőzni, elmentem hozzá megszorított állapotban. A csekk fedetlen volt. Nem ellene indítottak eljárást, fals, uz de fals, abuz de încredere stb., nekem procedura de faliment-et csináltak (csődeljárást).

Jött a felszámoló bizottság, elvették az egész vagyonomat. Még a házam is át kellett írjam a nevemről, hogy meg tudjam menteni. Csórén hagytak, 12 autóm, 5 traktorom, 2 kombájn, három gáter, emeletes ház a központban, még egy másik ház, aprozár, carmangeria, pékségem, malmom, mindent elvesztettem.

Megmaradt 2 lovam, 1 kaszálógépem. Elmentem fel Csíkba, vettem 50 kecskét. Kezdtem a kecskékkel, ilyenkor tudja, hogy van, a család nem állt annyira mellém, gyermekek elmentek ide-oda munkahelyet keresni, én voltam a szarban, mert nem így indult a világ. 50 kecskével kezdtem gazdálkodni, 2 lóval, kaszálógéppel, én kaszáltam, takartam, rendeztem. A kecskéket felszaporítottam, mikor lett 180, eladtam, vettem 12 tehenet.

Olyan eredményt értem el, hogy irigyelték. Volt 50 tehénnel nem tudott annyi tejet termelni, mint én. Ciszterna, bazin, az is nagy csoda volt, hogy a gyár adott hűtős bazint (medencét). Szép 350 literes tejtermelésem volt. A mezőn is fehér ingben dolgoztam, ügyesen, tisztán, szépen. Oda jutottam, hogy egy pillanatra feltornáztam az állományt 27 tehénre.

Ebben az esztendőben volt a választás, és a három év alatt megfigyelt Bacon község lakossága: ezt most ütték fejbe, csóréra vetkeztették, újra több ereje van, mint bárkinek a faluban. Na így kerültem oda, hogy a faluból az élgazdák úgy döntöttek, hogy az akkori polgármester engem válasszon alpolgármesternek. Persze én jelentkeztem polgármesternek és tanácsosnak is, úgy tudtak bevenni, hogy tanácsos voltam. Négyszer jelentkeztem polgármesternek, a negyedik sikerült.

2013 óta polgármester. Mire a legbüszkébb?

Az emberek a faluban azt mondják, hogy 100 év alatt sem történt annyi, mint az én két mandátumom alatt.

Például mi történt? Aszfaltozni, látom, most aszfaltoznak.

Hát igen, csak annak 2-3 év megelőzése van. De maga valószínűleg csak Baconban járt, Kisbaconban járt-e, Szárazajtán járt-e, Magyarhermányban járt-e. Ravatalozók, utcák leaszfaltozva, a vízhálózat lefektetve két településen.

A vizet továbbra sem sikerült bevezetni Nagybaconban.

Hát hogyne sikerült volna.

Nagybaconban nincsen víz. 

Hát még nincsen víz, mostan folyik a munkálat. Decemberre kell kész legyen.

2013 óta folyik ez a projekt.

2013 óta folyik a projekt, kétszer újra kellett csinálni, más terveket, új adukciót (szállítási tervet) kellett csinálni neki. Először kerestem forrást az erdőn, azt megbeszéltem az egyik közbirtokossággal, mely a tusnádiakhoz tartozott.

Kiderült, hogy az 1878-as osztrák császári rendelet szerint a közbirtokosságok nem adhatják el a területet. Nem került egy olyan közjegyző az országban, aki átírta volna, hogy cseréljük meg a területet.

Akkor egy új projektet kellett csináljak, kerestem egy másik forrást, baconi területen, arról a területről csináltuk meg. Ez időbe telik.

A faluban azt beszélik, hogy fenn a Likaton, ahol az ön farmja van, oda már be van vezetve a víz.

Tessék idefigyelni. A farm a gyermekeimé, előtte jő le a fővezeték. Le van hozva a vezeték ide a falu fölé, a templom fölé, addig jő a víz. A farm a falu és a bazin közti útszakaszon van, tehát normális, hogy közelebb van, amíg itt a munka nem fejeződik bé, a víz folyik vissza a patakba lenn. Azzal a vízzel nincsen károsítva senki. Az a víz nem hiányzik sehonnét sem. Az a víz folyna a Dunába, és folyik is a többi.

Tehát be van vezetve a víz erre a farmra.

Erre a farmra nincsen bevezetve. Betettem a csövet én saját erőileg, a csövek le vannak téve, és vissza van minden csinálva, úgyhogy amikor adódik, akkor működik. Ez nem hiányzik sehol, semmilyen illegalitás nincsen benne, majd amikor a bransamentet (csatlakozást) kötik, mindenhova beteszik a vízórát, akkor teszik oda is pont úgy, mint máshoz. Sajnos még sehol nincsen szolgáltatás, remélem, mire bekössük a vizet, addigra megszületik a cég, ami a szolgáltatást biztosítja. Addig a víz ingyen folyik mindenkinek minden településen.

Mekkora ez a farm, ami az ön gyermekeié?

A farmnak a területe összesen olyan 1 hektár 50 ár, de bérelt földek vannak, bérelt földekkel együtt eléri a 18 hektárt. De el merném én önnek mondani, hogy ebből valamennyi a gyermekeimé, nekem egy darab sincsen.

Az ön gyerekeinek honnan volt pénze megvásárolni, kibérelni ezeket a földeket?

A forradalom után, 1995-ben 45 hektár földem volt. Annak egy részét, amit nem adtam el, odaadtam nekik. Ők elcserélték, összehozták egy helyre, a többit vásárolták.

De különben hogy honnan volt pénzük, hát maga nagyon nagy tévedésbe esik, ha azt hiszi, hogy én egy olyan polgármester voltam, aki a gyermekeimet, mást pénzügyi előnybe helyeztem.

Közben az egyik fia, Simon András Attila a helyi önkéntes tűzoltóság parancsnoka, ami egy havi 4500 lejes fizetéssel járó állás.

Erre is válaszolok. A fiamat annak idején nem én angazsáltam (alkalmaztam), hanem az előtte való polgármester.

Az utóbbi két évben volt ő alkalmazva, én úgy emlékszem.

Nem, nem, Bardócz Csaba polgármester alkalmazta 2010-től azt hiszem. Az utóbbi két évben lett şef serviciu situaţii urgenţă (sürgősségi esetek osztályának parancsnoka), mivel csak neki volt meg az az iskolája, amit kértek, ezt a funkciót akkor kapta meg.

Én ennek a versenyvizsgának a dokumentumait elkértem közérdekű adatigényléssel, de nem kaptam választ. 

Nem kellett versenyvizsga legyen, csak elő kellett léptetni, posztra kellett tenni.

De az adatigénylésemre nem válaszolt. 

Tessék mondani, válaszolok most.

Amikor legutóbb beszéltünk, azt mondta, azért nem válaszol, mert nyugdíjba ment az egyik alkalmazott, akinek ez lett volna a dolga.

De melyik volt az a kérdés amelyikre nem válaszoltam?

Egy hosszú listát küldtem, hogy én milyen dokumentumokra lennék kíváncsi. 

Én úgy emlékszem, hogy arra azt a választ adtuk, hogy ott van a weboldalunkon minden, aminek elérhetősége van, ami transzparens. Az utolsó mozzanatig, zárások, buget (költségvetés), minden fel van téve.

Én sok időt töltöttem ezen az oldalon, nem mondanám, hogy oda minden fel van töltve. A döntéseknek a lényege, a mellékletek általában hiányoznak. 

Én nem tudom, hogy mik hiányozhatnak. Van egy ügynökünk, aki a feltevéseket csinálja. Amikor a tanácshatározatok megszületnek, azt veszi által és teszi fel.

[wp_ad_camp_1]

Van az önkormányzatnak egy cége, a Constructorul Batani SRL. Ezt is megnéztem, kicsit furcsa, öt igazgatója van, nincsen más alkalmazottja. 

Dehogy nincs, van alkalmazott. Azok az igazgatók a pályázatnál voltak, volt ilyen POSDRU-s pályázat szerűség.

Az igazgatók: Tókos László, az ön sofőrje, Fancsal Zsolt Gerő református pap, Gere Mózes József hermányi tanító és Dimény Mónika, a helyi iskola igazgatója. Ezt jól tudom?

Igen, igen, jól.

Őket miért igazgatóként alkalmazta a cég? 

Egy sem volt alkalmazva. Azokat a pályázat írta ki, nem voltak alkalmazva soha.

Mivel foglalkozik ez a cég?

Utak karbantartásával. Eredetileg constructornak (építkezési cégnek) indult, de nem működhetett úgy, mert nem volt elég szakképesítésük, a konkurencia nagy volt.

Úgy tudom, hótalanítanak.

Télen hótalanítanak. Télen nincsen egyéb karbantartás, az a karbantartás.

Közben én azt látom a mérlegükön, hogy nincsen gépük, nincsen olyan eszközük, amivel dolgoznának. 

Hogy értve?

Nincsen olyan gép, eszköz, ami alkalmas lenne hótalanításra. 

Hát hótalanításra bármilyen gép van, oda ember kell, lapátos munkás. Ott a remorkáról (utánfutóról) hinteni kell a sós homokot. Fel kell ülni hajnalban 4 órakor, meghinteni, ha délután kell, még egyszer, ha vasárnap, ha hétköznap, ha karácsony.

De nincsen se traktor, se remorka.

Az egy intervenciós munka. Minket minden évben leverifikál (ellenőriz) a prefektúra és külön a Curtea de Conturi (Számvevőszék).

És a hótalanításhoz mi a köze az iskolaigazgatónak?

Hát azoknak most már nincs közük. A megalakulásnál volt, a pályázat lehívásánál voltak azok a személyek. Amikor ez a cég alakult, arról volt szó, hogy 4-5 embert kell angazsálni, nemtom mennyi ideig állja a fizetésit azoknak a személyeknek az az uniós pályázat. Az az időszak lejárt, most a saját lábukon kell megálljanak, így van egy olyan szerződés, ami alapján presztálják nálunk a hótalanítást és az egyebet. Uniós támogatás, adtak vakológépet, fajánszvágót, egyebeket, ez egy nagy pályázat volt.

Kötelezően iskolaigazgató és pap kellett legyen az igazgatók között?

A követelmények hogy miért voltak így, azt nem tudom. Mi egy lejt sem adtunk senkinek, a pályázat adta azoknak a személyeknek a pénzt. Mi egy esztendő után kellett a munkásokat aztán tovább alkalmazzuk és dolgoztassuk. A hótalanítást addig ötször annyi pénzből végezte más cég. Ez itt van, és amikor mondjuk, menj, hintsed ezt az utcát, te hintsed aztat. Különben jó sok utcánk van télire.

Mi volt ennek a pályázatnak a témája?

Defavorizált, rossz életminőségű életet élő embereknek a munkaadása. Azoknak munkát adni, elvittük kurzusra Temesvárra, ide-oda. A pályázat keretein belül felkészítőket kaptak egy szélesebb körű hogyhívják, persoană defavorizată.

Azzal érvelt, hogy azért nem adja ki az adatokat, mert az az alkalmazott, aki ezzel foglalkozott, nyugdíjba ment. Aztán megjelent egy álláshirdetés, ahol egy 12 osztályos végzettséggel, 7 év tapasztalattal rendelkező személyt keresnek. Ez ugyanaz az állás?

Nem, azt a posztot nem hirdettük meg. Egy kasszás kellett, aki beszedi az adópénzt.

Sikerült találni erre embert?

Ja igen, volt három jelentkező, vizsgáztatták őket, Szentgyörgyről jött egy bizottság. Megnyerte egy baconi.

A faluban azt beszélik, ez a személy a rendőrnek a felesége. 

Ez így van. Kereskedelmben dolgozott, és tudta a dolgokat. Én higyje el, még a közelükbe sem mentem seholsem, semmiféle okkal. Jöttek a megyétől, jöttek a könyvelő szakértők, expertek (szakértők), még csak arrafele sem mentem, hogy nekem ne legyen, mert tudtam ezt, hogy a rendőrnek a feleségit felvettem. Hogy elkerüljem, még arrafele sem mentem. Kicsi eszem már nekem is van, tessék elhinni.

Az anyagot Szén András grafikájával illusztráltuk, a fotókat Egyed Ufó Zoltán készítette.

Hogy könnyebben összeálljon a nagy kép

The post A Szekunál sofőr, a milíciánál ellenzéki: erre büszke a baconi polgármester appeared first on Átlátszó Erdély.

“Ne lacafacázz apámmal (…) te akarsz lenni polgármester, te hülye? (…) ha van vér a pucádban gyere bé, állj ki, szopd le a ……t és hallgassál (…) nem fenyegetlek, meg is csinálom, te hülye (…) nyakadat elvágom b….meg.” 

Ilyen, rendkívül indulatos mondatokkal fenyegette meg a nagybaconi polgármester kisebbik fia, Simon Botond (becenevén Texas Bobby) apjának kihívóját két nappal azután, hogy Veres Zsolt egy Facebook-posztban bejelentette: vállalja a megmérettetést a 2020-as önkormányzati választásokon.

A község ügyeit tavaly óta a Facebookon tematizálni próbáló Verest azóta többször is megfenyegette úgy a polgármester, mint a fiai (a hangfelvételek itt meghallgathatóak).

Bár hivatalosan jelöltek még nincsenek, és azt sem tudni, hogy a szeptember 27-re kitűzött választásokat sikerül-e megtartani a koronavírus-járvány közepette, a kampány máris feszült helyzeteket eredményezett Baconban.

A helyiek szégyenkezve beszélnek erről a furcsa, ország-világ szeme előtt zajló sárdobálásról: szerintük hamis képet fest a községükről az, ami a Facebookon megjelenik, és nem lenne szabad a világhálóra „mindent kiteregetni”.

[irp posts=”29739″ name=”A Szekunál sofőr, a milíciánál ellenzéki: erre büszke a baconi polgármester”]

Két hete jártunk a községben, nem volt könnyű szóba állni az emberekkel. Feltűnően óvatossá vált mindenki, ahogy helyi ügyekre terelődött a szó.

Tény, hogy a munkánkat nem segítette az, hogy a község főterén a polgármester kihívójával mutatkoztunk – az ilyesminek a híre villámgyorsan terjed a faluban. Mintha a falaknak is szeme lenne Baconban: utólag kiderült, a polgármesteri hivatalból szinte minden mozgásunkról értesültek.

Hogy könnyebben összeálljon a nagy kép

„Jó Baconban élni. Csak egyeseknek jobb, mint másoknak” 

– fogalmazott egy középkorú férfi a kocsmában, majd sejtelmesen elhallgatott, amikor kértük, magyarázza el, mire gondolt.

Az óvatosság némileg érthető: nem olyan rég, június 29-én a község központjában, a polgármesteri hivataltól nem messze található teraszon fényes nappal a polgármester nagyobbik fia, Simon András Attila – a polgármesteri hivatal alkalmazásában levő helyi tűzoltóparancsnok – megvert egy középkorú férfit, mivel az szerinte rossz helyen parkolt az autójával. Úgy tudjuk, a megvert férfi nem tett feljelentést a rendőrségen, miután munkaadója erről lebeszélte.

„Egyesek brutálisan visszaélnek a hatalmukkal” – magyarázta Veres a község központjában levő teraszon. A független jelölt szerint az egyik legnagyobb probléma, hogy a községben nincsen összetartás.

„Én most tapasztalom, nincs elég bátorság egy ügy mellé odaállni. Amikor látják, hogy egyvalaki elindult, nem az van, hogy akkor zárkózzunk fel, hanem hogy hát én nem akarok magamnak bajt, ki akarok ebből maradni, támogatlak, de majd csak a voksommal. Ebből a sok passzív, olcsó ígéretből kezd elegem lenni” – panaszolta.

Veres két éve tért haza, miután egy ideig külföldön dolgozott kamionsofőrként. Jelenleg közgazdaságtant tanul, és magát nem annyira politikusként, inkább gazdaként képzelné el a község élén.

„Egy jó falugazda a lehető legtöbb lehetőséget megragadja, nem lop, nem nyúl le. Úgy gondolom, az már hatalmas előrelépés, ha nem nyúlsz hozzá ahhoz, ami nem a tiéd” – magyarázta.

Mivel tisztában van azzal, hogy független polgármesterként korlátozott lehetőségei lennének, megkereste az RMDSZ-t, többször találkozott Kelemen Hunor elnökkel, valamint a háromszékiekkel: Tamás Sándorral és Antal Árpáddal.

„Volt egy ilyen naiv reményem, hogy ha ők rájönnek, hogy Baconban baj van, akkor talán egy fiatalabb és tisztább lelkű valakit fognak indítani”. Egy ideig hitegették, aztán megüzenték, hogy nem támogatják.

Úgy tűnik, Simon András valamiért fontos az RMDSZ-nek, és hogy a helyiek keze mennyire messze ér, jól mutatja a győri fideszes Szakács István esete. Ő Facebook-videóban állt ki Veres Zsolt mellett, azonban kis idő múlva a polgármester fia, Simon Botond falán ezt kommentelte:

„Kiszálltam a kampányból. Sajnos kevés információm volt. Bocs.”

Veres szerint Nagybacon testvérvárosából, Pusztacsaládról és annak Fideszes polgármesterétől, Csapó Gábortól és egy Fideszes országgyűlési képviselőtől jöhetett az utasítás, hogy Szakács István szálljon ki a nagybaconi kampányból.

A polgármester családja a község ura

Veres szerint a harmadik mandátumának végén járó Simon András (2008-2012 között alpolgármester volt, majd kétszer polgármester) lényegében saját tulajdonaként kezeli a község javait. A kritikus hangokat elhallgattatja, miközben a községben a beruházások távolról sem olyan tempóban és minőségben készülnek, ahogy az elvárható lenne.

Virálissá vált az a videó, melyen Veress egy vesszőből seprűvel könnyedén felsepri a választási évben frissen lefektetett aszfaltot.

A községben sokan emlékeznek arra, hogy Simon András a múlt rendszerben milicista volt, a polgármester nemrég előkerült káderlapja pedig további adalékokkal szolgál a pályafutásáról.

A Román Kommunista Párt Kovászna megyei bizottsága által 1985 januárjában összeállított dokumentum kedvező képet fest Simon Andrásról: 1974 februárjától a Securitate 0777-es alakulatánál (Brigada 1 Securitate București) teljesített sorkatonai szolgálatot.

1975-től a Román Kommunista Párt tagja, ekkortól a Belügyminisztérium kötelékében szolgált a Kovászna megyei felügyelőségnél (Inspectoratul judeţean Covasna al Ministerului de Interne). Az elején a Securitate altisztje, később milicista.

Nyolc év után, 1983 júniusában kérte a tartalékba helyezését. Megfelelő káder – áll a jellemzés végén.

„Kiemelkedően, odaadóan szolgáltam”

„Merem mondani, hogy büszke vagyok arra az időszakra. Nagyon büszke. Hogy én úgy tudtam szolgálni az emberek sorsát, a székely nép sorsát, ahogy szolgáltam, kiemelkedően, odaadóan” – mondta ezekről az évekről Simon, aki egy sor részlettel is szolgált arról, hogy milyen volt magyarként a Securitaténál sofőrködni, később milicistaként szolgálni, és aztán hogyan alakult a pályája 1989 után. A vele készült interjúnk itt olvasható.

[irp posts=”29739″ name=”A Szekunál sofőr, a milíciánál ellenzéki: erre büszke a baconi polgármester”]

De hogyan válhatott a kommunista Belügyminisztérium alkalmazottja a rendszerváltás után sikeres helyi politikussá? Ez azért is érdekes, mert ugyan Simon András káderlapja eddig nem volt ismert, de Baconban mindenki tudja, hogy milicista volt.

A lusztráció csődjében, illetve Simon András felemelkedésében szerepet játszik a Securitate Irattárát Vizsgáló Bizottság (CNSAS) hiányos irattára, a kollektív emlékezet különös működése, az RMDSZ cinkos hallgatása és nem utolsó sorban Simon András személyes ambíciója.

A CNSAS nem talált semmit

Vegyük sorra: 2020 márciusában, miután megkaptuk és ellenőriztük is a káderlapját, kérvényeztük a Securitate Irattárát Vizsgáló Bizottságnál (CNSAS) Simon András dossziéjának a megtekintését. A válasz: az archívumban nem sikerült azonosítani az általunk kért névhez kapcsolható iratot.

Egyébként 2015-ben a CNSAS egy olyan igazolást is kiadott, miszerint Simont átvilágították, és nem találtak olyan dokumentumot, melynek alapján ki lehetne jelenteni, hogy a Securitate alkalmazottja lett volna, vagy együttműködött volna a kommunista titkosrendőrséggel.

A 24/2008-as sürgősségi kormányrendelet értelmében egy sor köztisztviselőnek – így a polgármestereknek is – jelölésük pillanatában nyilatkozniuk kell pártállami múltjukról.

Az elmélet szép, a gyakorlatban azonban nem működik: a rendelet ugyanis azt írja elő, hogy az önkormányzati jelöltek a kitöltött formanyomtatványt a polgármesteri hivatalhoz kell benyújtsák, amely aztán a CNSAS-hoz küldi azokat tovább.

Azt nem tudjuk, hogy Simon András kitöltötte-e ezt a nyomtatványt, abban mit nyilatkozott, és hogy ezt megválasztása után továbbküldte-e a CNSAS-nak. Ez az anyag mindenesetre azt állítja, Kovászna megyéből egyetlen ilyen nyilatkozat sem érkezett a 2016-os választások idején.

„Rendes milicista volt”, állítják a baconiak

Egyébként egy elismerő nyilatkozat nem jelenti automatikusan azt, hogy az illető nem indulhat a választásokon. Pusztán annyi, hogy a választók ennek az információnak a birtokában dönthetnek arról, megválasztják-e a jelöltet vagy sem.

Nem úgy tűnik, hogy a baconiakat zavarná a polgármesterük múltja: „Milicista volt, igen, de jó milicista, rendes milicista” – bizonygatja egy férfi a helyi boltban. „Ez is egy munka volt, ezt is el kellett végezze valaki” – erősíti meg empátiával a középkorú eladónő.

De vajon tudott erről az RMDSZ, amikor a 2012-ben függetlenként megválasztott polgármestert befogadta? „Persze hogy tudta. Mindenki tudta, hogy én mi voltam” – válaszolt magabiztosan Simon András az Átlátszó Erdélynek.

[wp_ad_camp_1]

Indulhat RMDSZ-színekben?

Ez azért különös, mert az RMDSZ alapszabályzata 116. cikkelyének b) pontja szerint nem viselhet tisztséget az, aki a Temesvári Nyilatkozat 8. pontjának a hatálya alá esik, vagyis kommunista aktivista volt, vagy a Securitate tisztje.

A Hegedüs Csilla RMDSZ-szóvivőnek küldött e-mailünkben beszámoltunk arról, hogy Simon Andrásnak előkerült a káderlapja, és rákérdeztünk: indulhat-e az RMDSZ színeiben újabb polgármesteri mandátumért. Maradhat-e a nagybaconi RMDSZ-szervezet elnöke? Illetve indul-e fegyelmi eljárás ellene, ha kiderült, a múltjára vonatkozóan fontos információkat hallgatott el?

Ezekre a kérdésekre nem kaptunk választ, ellenben Tamás Sándor, az RMDSZ Háromszéki Területi Szervezetének elnöke egy kurta-furcsa email kíséretében átküldte azt az évekkel ezelőtti CNSAS-igazolást, melyben megállapítják, hogy nem állnak rendelkezésre olyan dokumentumok, amelyek arra utalnak, hogy Simon András együttműködött volna a politikai rendőrséggel.

[irp posts=”29739″ name=”A Szekunál sofőr, a milíciánál ellenzéki: erre büszke a baconi polgármester”]

Földönfutóból nagygazda, három mandátum alatt

A több évtizedes ügyekről szóló aktáknál jobban izgatja a baconiakat a jelen: nevezetesen az, hogy a polgármester keze „maga fele hajlik”, vagy ahogy valaki más fogalmazott: „a tűz mellett melegedik”.

A Nagybacon fölött található, Kisbacontól nem messze levő Likat nevű fennsíkon óriási farmra tett szert a polgármester családja 2008 óta, mióta ő alpolgármesterként színre lépett.

Azért szúr ez szemet, mert Simon Andrásnak ugyan a `90-es években több vállalkozása is volt, azonban a 2000-es évekre csődöt jelentett, és mindenét elvesztette. A helyiek szerint a feleségétől is elvált, hogy a házát meg tudja tartani, szekéren járt egy időben.

„Jött a felszámoló bizottság, elvették az egész vagyonomat. Még a házam is át kellett írjam a nevemről, hogy meg tudjam menteni. Csórén hagytak (…) Megmaradt 2 lovam, 1 kaszálógépem“ – mesélte az Átlátszó Erdélynek, hozzátéve, 27 tehene volt amikor 2008-ban megválasztották alpolgármesternek.

12 év elteltével Simon András vagyonnyilatkozata ugyan csak egy házat és egy ezer négyzetméteres udvart tartalmaz, de családja látványos farmon gazdálkodik: a régi mezőgazdasági leszállópálya és a környező telkek mind vagy az ő tulajdonuk, vagy bérleményük.

„Eladta, elcserélte, ügyesen összerakta”

– mondta sejtelmesen mosolyogva egy falubeli, hozzátéve, ő nem akar vitát a polgármesterrel, mivel ő is adott bérbe neki földet, és a polgármester a bérleti díjat rendesen fizeti.

Nem tudni pontosan, mekkora ez a farm. A falubeliek 35-40 hektárnyi elkerített területről beszélnek, a polgármester szerint a gyermekei tulajdonában levő földterület 1,5 hektár, a teljes terület bérelt földekkel együtt eléri a 18 hektárt.

[wp_ad_camp_2]

A helyiek szerint gyakran látni szociális segélyen élőket, valamint a helyi tanács tulajdonában levő munkagépeket ezen a farmon dolgozni. Bár a polgármester váltig állítja, hogy ő rendesen kifizeti a gépek bérleti díját, a faluban erről egyáltalán nincsenek meggyőződve, főleg azért, mert nincsen transzparens és mindenki számára követhető rendszer a munkagépek bérlésére.

Szintén kérdéseket vet fel az, hogy míg Nagybaconban a víz bevezetése 2013 óta húzódik, hogy-hogy nem a polgármester farmján már van folyóvíz.

“Betettem a csövet én saját erőileg, a csövek le vannak téve, és vissza van minden csinálva, úgyhogy amikor adódik, akkor működik. Ez nem hiányzik sehol, semmilyen illegalitás nincsen benne (…) a víz ingyen folyik mindenkinek minden településen” – mondta kérdésünkre Simon András.

Az építkezési cég igazgatói: a pap, az iskolaigazgató és a sofőr

Nem könnyű dokumentumokat szerezni arról, hogy a nagybaconi önkormányzat hogyan gazdálkodik a közösség javaival. A község honlapján közzétett tanácshatározatok többségének elfelejtették feltölteni a mellékleteit, így a határozatok lényegi adatatai nem böngészhetőek.

Adatigényléssel egy sor dokumentumot is kikértünk – erre sem kaptunk választ. Mint azt a polgármester telefonon elmagyarázta, az az alkalmazott, aki a közérdekű adatigényléssel foglalkozott, épp nyugdíjba ment, helyére keresnek valaki mást, és amint sikerül betölteni az állást, kiadják az általunk kért dokumentumokat. Mivel ez a mai napig nem történt meg, így mi bepereltük az önkormányzatot.

Hiányos adatokkal is szembetűnik néhány furcsaság. A helyi tanács tulajdonában álló, Constructorul Batani SRL nevű cégnek a cégadatok szerint öt igazgatója van: többek között a helyi református pap, az iskolaigazgató és a tanító, továbbá Simon András polgármester sofőrje.

Az építkezési cégnek 2018-ban alig 54 ezer euró forgalma volt, miközben eszközeinek értéke alig 4 ezer euró, tehát nem valószínű, hogy néhány kézi szerszámnál több munkaeszközzel rendelkezne.

„Eredetileg constructornak (építkezési cégnek – szerk. megj.) indult, de nem működhetett úgy, mert nem volt elég szakképesítésük, a konkurencia nagy volt” – magyarázta Simon András, aki szerint egy POSDRU pályázathoz voltak szükségesek igazgatók, ami azóta lejárt. A cég jelenleg a községbeli utakat tartja karban.

Szintén érdekes, hogy a polgármester fia, Simon András Attila lett a helyi önkéntes tűzoltóparancsnok (şef SVSU), havonta legalább 4 ezer lejes fizetéssel.

„Hát maga nagyon nagy tévedésbe esik, ha azt hiszi, hogy én egy olyan polgármester voltam, aki a gyermekeimet, mást pénzügyi előnybe helyeztem” – így a polgármester, aki szerint a fiát még a korábbi polgármester alkalmazta, ő csak előléptette.

Az anyagot Szén András grafikájával illusztráltuk, a fotókat Egyed Ufó Zoltán készítette.

Hogy könnyebben összeálljon a nagy kép

The post Az ex-milicista polgármester községében a csend az úr appeared first on Átlátszó Erdély.

Hogy könnyebben összeálljon a nagy kép

Ennek fényében különös olyan beszámolót olvasni, hogy a város 89 millió lejes költségvetésének kétharmadát, 62 millió lejt fordítja majd fejlesztésekre és beruházásokra.

Az ügyben nemrég született bírósági döntés: február 17-én a Marosvásárhelyi Táblabíróság elutasította Gyergyószentmiklós önkormányzatának fellebbezési kérelmét, így a Hargita Megyei Törvényszék döntése érvényes, melynek értelmében az E-Star Centrul de Dezvoltare Regionala SRL (korábbi nevén: SC RFV Centrul de Dezvoltare Regionala SRL, a továbbiakban: E-Star) jogosan bontott szerződést 2015 szeptemberében.

Frissítés 20:43, 20.03.2020: A Marosvásárhelyi Táblabíróság közzétette a döntés indoklását, az E-Star tulajdonosa, az ENEFI Nyrt. erről szóló közleménye itt elérhető.

Így nem az a kérdés, hogy fog-e kártérítést fizetni az önkormányzat a cégnek, hanem az, hogy mennyit. Ezt a kérdést újabb per dönti el.

„Az önkormányzat szavahihetetlen. Ez sajnos számtalanszor bebizonyosodott. Volt olyan lehetősége az önkormányzatnak, hogy peren kívül megállapodjunk, de végül bármiben is állapodtunk meg, mire hazaértek, már másképp gondolták. Mi most már maradunk a peres eljárásnál, nem olyan ördögtől való az” – nyilatkozta az Átlátszó Erdélynek Soós Csaba, amikor rákérdeztünk: lát-e lehetőséget peren kívüli megállapodásra.

Az E-Star igazgatója nem mondott végösszeget, amikor a kártérítés mértékéről kérdeztük. „Egyrészt kérjük az összesen 15 millió euróra rúgó beruházás megtérítését késedelmi kamatokkal növelten. Másrészt kérjük, hogy fizessen az önkormányzat 13 millió euró összegű kártérítést. Harmadrészt kérjük az elmaradt hasznunk megtérítését 15%-os piaci hozammal kalkulálva” – vázolta az Átlátszó Erdély számára.

A Transindex szerint a kártérítés lakosonként 1500 eurót is kitehet – másképp fogalmazva, mintegy 5 ezer eurót kell kifizessen minden család.

Az üggyel kapcsolatos kérdéseinkkel egy hete kerestük Nagy Zoltánt, Gyergyószentmiklósnak a Magyar Polgári Párt színeiben megválasztott polgármesterét. A polgármester egy múlt kedden írt SMS-ben szerdára-csütörtökre ígérte a válaszokat, de azokat a mai napig nem kaptuk meg.

[wp_ad_camp_1]

Hogyan jutottak ide? Tekintsük át röviden az utóbbi bő tíz évet:

2009 augusztusában a helyi tanács felhatalmazza Mezei János akkori polgármestert, hogy a városi távfűtés biztosítása érdekében tárgyaljon, illetve szerződést is kössön.

2009 októberében a helyi tanács megállapítja, hogy az önkormányzat tulajdonában álló SC GO SA nem képes megfelelően biztosítani a távfűtést Gyergyószentmiklóson.

2010. szeptember 8-án rendkívüli tanácsülésen határoznak arról, hogy elfogadják az E-Star távfűtés-szolgáltatásra vonatkozó ajánlatát, egyben felhatalmazzák a polgármestert, hogy aláírja azt a 25 évre szóló szerződést, mely a határozat részét képezi.

Kérdés, hogy tisztában voltak-e a tanácsosok azzal, hogy milyen feltételekkel fogadják el ezt a szerződést.

A polgármesteri hivatal által az Átlátszó Erdélynek elküldött dokumentumban csak a határozat és a szerződéstervezet található, a szerződés mellékletei hiányoznak. (A szerződés szövege hivatkozik mellékletekre, így már egy felületes olvasásra is világos, hogy ez a dokumentum nem teljes).

Ez azért fontos mert a 3. melléklet tartalmazza a kártérítés kiszámításának a módját (az E-Star által is teljesnek elismert szerződés másolata ide kattintva érhető el). Itt írja, hogy a cég különféle jogcímeken összesen akár 26 millió euró kártérítést is követelhet, amennyiben az önkormányzat hibájából bontják fel a szerződést.

2010. szeptember 13-án aláírják a szerződést.

A szerződés főbb pontjai:

Az önkormányzat az E-Star használatára bocsátja a távfűtés már létező infrastruktúráját. Ennek a használatáért a cég évente 320 ezer lejt fizet úgy, hogy a szerződés teljes, 25 éves futamidejére szóló, összesen 8 millió lejre (mai árfolyamon 1,6 millió euró) rúgó összeget az első 6 évben kifizeti.

Az E-Star továbbá:

– átvállalja a város távfűtési rendszerén 2009-ben elkezdett és 36 millió lejre (7,5 millió euró) rúgó beruházási munkálatok költségét;

– saját költségén ruház be a város távfűtés-infrastruktúrájába (az E-Star állítása szerint összesen mintegy 15 millió eurót fektetett be az infrastruktúrába);

– átvállalja a GO SA 2,6 millió lejre (540 ezer euró) rúgó adósságait (késedelmi kamatokkal együtt), valamint a 3,8 millió lejre (780 ezer euró) rúgó hiteleit;

– átveszi és legalább 1 évig alkalmazza a GO SA 20 alkalmazottját.

A szerződés a távfűtési szolgáltatás lakossági árát is rögzíti: 184,8 lej/Gcal (ÁFA nélkül) a szerződés aláírását követő 36 hónapban.

Fontos, hogy a lakossági ár számottevően alacsonyabb a távfűtési szolgáltatás termelési áránál (az árak változásáról l. infografikánkat).

Az önkormányzat a maga részéről kötelezettséget vállal arra, hogy a szerződés teljes ideje alatt a távfűtés lakossági árának 10 százalékát támogatásként kifizeti. Ez az összeg a szerződés megkötésének pillanatában 1,3 millió lej évente, később azonban a 4 millió és az 500 ezer lej közt fluktuál.

Szakítás egy 10 százalékos áremelés miatt

2012 júniusában Mezei János fölényesen megnyeri az önkormányzati választásokat, miután azzal kampányol, hogy Gyergyószentmiklóson a lakossági fűtésár jóval alacsonyabb, mint más városokban.

2013 januárjában az önkormányzat csődeljárást kér a GO SA ellen. Ez a lépés érzékenyen érinti az E Start, mivel neki az önkormányzati cég összesen 6,5 millió lejjel tartozik.

2014 szeptemberében lejár az a 3 éves időszak, amelyre rögzítették a távfűtés lakossági árát. Az E-Star új termelési árként a 391 lej/Gcal árat jelöli meg, és azzal érvel, hogy ebbe az árba beépítette az amortizáció értékét, valamint a koncesszióba vállalt költségeket, úgy, ahogy azt a törvény előírja.

Fontos, hogy ez a termelési ár csak mintegy 10 százalékkal magasabb a korábbinál – 2011 februárjától ugyanis 355 lej/Gcal a fűtés termelési ára Gyergyószentmiklóson.

Érdekesség, hogy amikor a közművek árát szabályozó hatóság (ANRSC) tisztázást kér a polgármestertől ez ügyben, Mezei János úgy válaszol, mintha polgármesterként semmi köze nem lenne a szolgáltató cég és az önkormányzat között megkötött szerződéshez.

2014 decemberében az ANRSC jóváhagyja az E-Star által megszabott árat.

2015 márciusában Nagy Zoltán ideiglenes polgármester (Mezei János akkoriban el van tiltva a hivataltól, illetve vizsgálati fogságba is helyezik) előterjeszti az E-Star 391 lej/Gcal árra vonatkozó kérését. A határozattervezetet a tanácsosok nem fogadják el, ezt az elutasító határozatot azonban 2015 júniusában a Hargita Megyei Törvényszék semmissé nyilvánítja.

[wp_ad_camp_2]

Sesztákban bíznak

2015. szeptember 4-én az E-Star közli az önkormányzattal, hogy egyoldalúan felmondja a szerződést, miután a helyi tanács a törvény által megszabott határidőn belül nem fogadta el az általa kért és az ANRSC által is jóváhagyott távhőárat. Azt is bejelenti, hogy be fogja nyújtani a szerződés felbontásából fakadó kárigényét.

2015. szeptember 9-én az önkormányzat tárgyalni próbál: levélben fordul az E-Starhoz, hogy magyarországi tulajdonosával, az ENEFI Energiahatékonysági Nyrt. képviselőjével találkozzon.

Az E-Star válaszából kiderül, a gyergyószentmiklósiak különös feltételt szabtak: hogy a találkozóra kizárólag Seszták Miklós akkori nemzeti fejlesztési miniszter, vagy Seszták Miklós valamely képviselője jelenlétében kerülhet sor. (Az ENEFI Energiahatékonysági Nyrt. igazgatóságának korábban tagja volt Szivek Norbert, akinek üzleteiről az Átlátszó összefoglalója itt olvasható.)

Megkeresésünkre Soós Csaba, az E-Star képviselője elmondta, azokon a találkozókon, amelyeken jelen volt, sosem találkozott Seszták Miklóssal.

Az önkormányzati határozatból kimaradt mellékletekre és egy sor más részletre is rákérdeztünk Mezei Jánosnál, aki a kérdéses időszakban polgármester volt, válasz azonban nem érkezett február 25-én küldött e-mailünkre. A Magyar Polgári Párt ügyvezető elnökétől annyit tudtunk meg, hogy Mezei a kérdéseinket megkapta, és azokat el is olvasta.

Az RMDSZ előválasztását egy hete megnyerő Csergő Tibor polgármesterjelölt biztosra veszi, hogy az RMDSZ legyőzi a várost jelenleg vezető MPP-t a nyári önkormányzati választásokon.

Nyitókép: Illusztráció – Debreceni Hőszolgáltató Zrt. szolgáltatói hőközpontja. Fotó: MTI/Oláh Tibor

Hogy könnyebben összeálljon a nagy kép

The post Hidegzuhany Gyergyóban: nagyon drágán fizetik meg az olcsó távfűtést appeared first on Átlátszó Erdély.

Egyelőre hiába várja 3500 csíkszentsimoni lakos, hogy rácsatlakozhasson a gázvezetékre: a gázelosztó állomás a község határától 800 méterre tervezett burgonyafeldolgozó környékén fog felépülni, és leghamarabb Lénárd András vállalkozásai, valamint a Szent László Gyermekvédelmi Központ élvezhetik a jelenlegi fafűtésnél jóval olcsóbb és kényelmesebb megoldást.

A gázhálózat kiépítését régóta tervezik a községben. Biztos forrásból úgy tudjuk, a gázelosztó állomást eredetileg a községet átszelő 123-as út mellett, Csíkszentsimon észak-keleti határához közel lévő focipálya környékén tervezték felépíteni – ennek a műszaki dokumentációja el is készült.

[irp posts=”1859″ name=”Igazi Csíki Sör: ki lehet Lénárd András csendestársa?”]

Hargita Megye Tanácsa október 1-én hozott döntést arról, hogy Csíkszentsimon számára 410 ezer lejt (86 ezer euró) utal ki gázelosztó állomásra, és ezzel a jó hírrel tele is kürtölték a sajtót.

Arról viszont nem esett szó, hogy a gázelosztó tervezett helyszíne időközben megváltozott: a focipálya helyett a község határától mintegy 800 méterre, a 123-as út mentén található csarnok környékén építik fel.

Értesülésünket az új helyszínről egy, a beruházás részleteit ismerő hivatalos forrás is megerősítette.

Térképünkön az elosztó eredeti helyszínéhez közel levő focipályát zölddel, az új helyszínül szolgáló csarnokot kékkel jelöltük, a Csíki Sör Manufaktúra pedig narancssárga

Ez azt jelenti, hogy a csíkszentsimoniaknak biztosan várniuk kell még a földgáz bevezetésére, ugyanis a most kiutalt pénz csak a gázelosztó állomás felépítésére és arra elegendő, hogy az elosztóállomás környékén levő fogyasztók rácsatlakozhassanak a hálózatra.

Két éve már megszavazták a szükséges összeget

A csarnokba Lénárd András chipsgyárat tervez, amely 2020 szeptemberétől fog működni, de nincsen nagyon távol a Csíki Sör Manufaktúra sem. Mindkét vállalkozásnak jól jön majd, hogy nem fával, hanem a fánál olcsóbb földgázzal folyhat majd a termelés.

Hargita Megye Tanácsát egy sor kérdéssel kerestük meg, többek között rákérdeztünk, hogy miért nem a csíkszentsimoni lakosok, hanem Lénárd András vállalkozó üzleti érdekeltségei jutnak közpénzből támogatáshoz. Mikorra várható hogy a község lakossága számára is bevezetik a gázt, lévén, hogy erre majd újabb pénzforrásokra lesz szükség a megyei költségvetésből? Továbbá a községnek 2017-ben 449 ezer lejt hagyott jóvá a megyei tanács ugyanezen célra – ezzel a pénzzel mi történt?

A válasz (teljes terjedelmében itt): a csíkszentsimoni gázelvezetés kivitelezésének részletei nem tartoznak Hargita Megye Tanácsának hatáskörébe.

Kozma Istvánt, Csíkszentsimon polgármesterét szintén megkerestük kérdésekkel, azonban még nem válaszolt. Ha befutnak a válaszok, anyagunkat frissítjük.

UPDATE 18:35, 7.11.2019: Kozma István, Csíkszentsimon polgármesterének a válasza (teljes terjedelmében itt elérhető):

(…) Ami a nyomáscsökkentő állomás áthelyezését illeti: nem volt soha terv arra vonatkozóan, hogy az elosztó állomás az ön által készített térképen, zölddel jelzett helyre kerüljön. Valamikor 15 évvel ezelőtt rajzolt a térképre egy x-et valaki, de sosem készült megvalósítási terv arra vonatkozóan. Rajzolni bárki, bármit tud, de az még nem jelent megvalósított projektet, nem feltételezi, hogy az a legjobb helyszín, nem támasztja alá a gondolatot alapos szakmai tanulmány. A helyszín tehát nem át lett helyezve, hanem most lett megállapítva.

Terveink szerint a nyomáscsökkentő állomás közvetlenül a fővezeték mellé épülne pontosan azért, hogy a beruházás minél költséghatékonyabb legyen, hiszen így nem kell több száz méteren át vezetnünk a fővezetéket, hogy az elérje a nyomáscsökkentő állomást. Egy nyomáscsökkentő állomás megépítésének ára ma 1.5 millió lej +ÁFA. Hatalmas segítség tehát, hogy Hargita Megye Tanácsa támogatja a megye településeit a gázelosztó állomások és gázhálózatok megépítésében. Egy település önkormányzata ugyanis nehezen, vagy egyáltalán nem engedheti meg magának, hogy hasonló beruházást megvalósítson önköltségen.

Ami a különböző érdekcsoportok favorizálását illeti: bármilyen beruházást eszközölünk, rá lehet fogni, hogy valakinek kedvez. Nyilvánvalóan! Hiszen azért építünk, hogy a beruházások által kedvezőbb életkörülményeket teremtsünk. Kérdem én: nem feladata-e egy önkormányzatnak, hogy az alapinfrastruktúra kiépítésén dolgozzon? Nem feladata-e egy önkormányzatnak támogatni, hogy munkahelyek jöjjenek létre és így a közösség tagjai bevételi forráshoz jussanak? (…)

Címlapfotó: Borboly Csaba Hargita megye tanácselnöke (szürke zakóban középen) a Csíki Sör Manufaktúrában szervezett látogatáson. A fotón bal oldalt Lénárd András, a sörgyár tulajdonosa, valamint Lázár János fideszes politikus. Fotó: borbolycsaba.ro

The post Közel 100 ezer eurós fejlesztéssel kedvez az Igazi Csíki Sör gyártójának Hargita Megye Tanácsa appeared first on Átlátszó Erdély.