A sajtó vagy a hatóságok által Romániában feltárt abúzusok többsége nőket érint, legyen szó zaklatás és szexuális kihasználás túlélőiről vagy gyilkosságig fajuló családon és párkapcsolaton belüli erőszak áldozatairól. Mégis a nők hangja a médiában gyakran háttérbe szorul, pedig tapasztalataik politikai és társadalmi jelentőségűek. Ezt láttam idén én is, akár az Isztambuli Egyezmény romániai hatásaival foglalkoztam, akár a nők szórakozásának biztonsági oldalával, egy sorozatos kihasználás kolozsvári történetével. A nők problémáinak politikai artikulációjára igény van, láthattuk, ahogy az elnökválasztáskor is megpróbáltak ezzel szavazatokat gyűjteni. Az elmúlt időszakban a sajtó és a civil szervezetek hangos problematizálásának köszönhetően a hazai nőgyilkosságok bekerültek a közbeszédbe, a parlament is napirenden tartja a nők elleni erőszak megfékezését.
A nők média-reprezentációjáról, az újságírónőket ért online zaklatásról és arról tartott képzést Iva Paradjanin Lilić szerb újságíró a Thomson Alapítvány gyakornoki programjában, amelyben részt veszek, hogy hogyan írjunk, beszélgessünk feminista témákról a sajtóban.
Sokunkban merül fel a kérdés,
hogyan lehet konstruktív mederbe terelni a nők dühét.
Erről beszélgettem Ivával, illetve arról, hogyan érintik a nőket az autoriter rezsimek, miért hanyatlik a bizalom a hagyományos médiában, és hogyan teremtsünk új platformokat a nők hangjának.
„A nők tapasztalatai egyszerre politikaiak, személyesek és rendkívül erőteljesek – és elengedhetetlen, hogy hallatszódjanak” – mondja Paradjanin, aki mindezt a gyakorlatban is elősegíti. A hagyományos médiában szerzett vegyes tapasztalatai után indította útjára a Tampon zona szerb feminista podcastet, ahol az empátia, őszinteség és sebezhetőség mellett időnként a harag is helyet kap.
A YouTube csatorna és podcast abból a felismerésből született, hogy hiányoznak a közbeszédből lényeges, nőket érintő témák, női szempontok. Rövid idő alatt multimédiás platformmá és közösséggé nőtte ki magát, ahol a nők nyíltan, szégyen nélkül beszélhetnek azokról a témákról, amelyeket a társadalom gyakran „magánügyként” vagy „kellemetlenként” kezel – a menstruációtól és a szexuális erőszaktól kezdve a mentális egészségen át a testképpel kapcsolatos problémákig.
Szerbiában is alulreprezentáltak a női hangok a Global Media Monitoring Project szerint is: a hagyományos médiában
a forrásoknak és szereplőknek csupán egyötöde nő.
Így a férfiak nézőpontjai, történetei és prioritásai formálják a közbeszédet, a fontosnak minősített témákat. „Ez az aránytalanság meghatározza, hogyan látjuk a világot. A fiatal lányoknak megüzeni, mi számít ’fontosnak’, és mi az, ami nem az. Egyben azt is üzeni, hogy a nők hangja másodlagos.” – Paradjanin szerint ezért volt sürgető szükség arra, hogy egy nőket megszólaltató platformmal ellensúlyt képezzen.
„Ha egyenlőbb társadalmat akarunk, nem ülhetünk ölbe tett kézzel, hanem aktívan tennünk kell érte” – hangsúlyozza.
Platform a láthatóságért, az ellenállásért és a közösségépítésért
Mivel a podcast népszerűsége gyorsan növekszik a nők körében, Paradjanin új lehetőséget látott a női közönség valódi megszólítására. A podcastok ugyanis megkerülik a hagyományos média úgymond kapuőreit, a kontrollt és a cenzúrát, így a marginalizált hangok torzítás nélkül juthatnak el a hallgatókhoz.
Emellett a formátum ösztönzi a hitelességet és a sebezhetőség felvállalását, amelyek elengedhetetlenek, ha érdemben szeretnénk beszélni nemi szerepekről, jogokról és identitásról.
„A nők tapasztalatait túl gyakran leegyszerűsítik, félreértik, vagy hamis narratívákba szorítják. A podcast lehetőséget ad arra, hogy ezeket a történeteket elejétől a végéig, teljes egészében meséljük el, szenzációhajhászás vagy leegyszerűsítés nélkül. Biztonságos, bensőséges tér, ahol árnyalt és összetett beszélgetések zajlanak – pontosan amire szükség van a feminista témák esetében” – hangsúlyozza. Ami számára a legvonzóbb ebben a formátumban, az a személyesség és a könnyű hozzáférhetőség.
Paradjanin szerint a podcast nem csupán a beszélgetésről szól, hanem a meghallgatásról is. „Nem csak történetek elmondásáról van szó, hanem egy olyan közösség megteremtéséről, ahol a nők láthatóak és hallhatóak, ahol egymást erősíthetik, tanulhatnak egymástól, és ahol az egyéni történetekből kollektív cselekvés születik.”
A hallgatók nem passzív fogyasztók, hanem aktív résztvevők. A Tampon zona egyik legfőbb küldetése, hogy támogató hálózatot építsen, és felerősítse a nők kollektív hangját.
Elérni a perifériákat
A független médiumok gyakran nem jutnak el a marginalizált közösségekhez. A nemek közötti egyenlőségre fókuszáló tartalmak leginkább a fiatal, városi, iskolázott réteget érik el, míg a vidéki, alacsony iskolázottságú, szegény vagy idős nők problémái alig kapnak figyelmet.
Paradjanin maga is elismeri, hogy a feminista médiumnak megvannak a korlátai. Ezért hozták létre a Tampon zona lokal műsort, amelynek célja a média decentralizálása és a Szerbia-szerte élő nők hangjának felerősítése. A projektben különböző településekről származó újságírók és tudósítók szólalnak meg, olyan témákat hozva be a nyilvánosságba, amelyek helyi szinten és országos szinten is fontosak.
„Hiszünk abban, hogy minden tapasztalat értékes, és minden történet megérdemli, hogy elmeséljék. Így tudjuk láthatóvá tenni a vidéki, a szegény és az idős nők problémáit – azokét, akiket a fősodratú média többnyire láthatatlanként kezel” – hangsúlyozza.
A projekt során olyan ügyeket tártak fel eddig, amelyek később a nagyobb médiumok figyelmét is felkeltették: a nőgyógyászok hiányát a kisvárosokban, az idős vidéki asszonyok mindennapi küzdelmeit, a roma nők helyzetét a szülészeteken vagy a fiatal falusi lányok életkörülményeit.
A megszerzett jogok nem biztos, hogy örökérvényűek
Az online tér, amely valaha a kapcsolódás lehetőségét kínálta, mára egyre inkább a nőgyűlölet és a gyűlöletbeszéd csataterévé vált. „Nem sokkal a Tampon zona elindítása után rá kellett jönnöm, hogy valójában nem létezik teljesen biztonságos tér – különösen nem a nők számára” – mondja Paradjanin. Miközben az online nőmozgalmak egyre erősebbek, olyan figurák, mint Andrew Tate, hatalmas követőtáborokat gyűjtenek, és szélsőjobboldali, nőellenes ideológiákat terjesztenek.
Ez azonban nem elbizonytalanította, hanem megerősítette Paradjanint abban, hogy a nők láthatósága és a jelenléte elengedhetetlen. „A nőellenes hangok globálisan és lokálisan is erősek és terjednek” – figyelmeztet. Szerinte a médiatudatosság oktatására lenne szükség, amelynek része kell legyen a nemi szempontok érvényesítése, hogy a közösség képes legyen felismerni és megkérdőjelezni a káros narratívákat.
„Egy dolgot biztosan tudok: többen kell legyünk, hangosabbak és radikálisabbak a jogaink érvényesitésében, mert úgy néz ki, hogy a már kivívott jogok nem örökérvényűek” – mondja.
Nők a társadalmi ellenállás élén
Az online tér nőgyűlölete visszatükrözi azt a fizikai és intézményi valóságot is, amellyel a nők Szerbiában szembesülnek. Paradjanin a kockázatokról is beszélt, amelyeket a nők vállalnak tüntetéseken és aktivizmus során:
„A nők aránytalanul nagyobb mértékben válnak célponttá az utcai tiltakozásokon – a túlzott rendőri erőszak, a könnygáz, a fizikai támadások, a letartóztatások és a megfélemlítés révén. Ez nem véletlen, hanem pontosan azért történik, mert a nők jelenléte a rendszer elleni kiállást testesíti meg.” A női aktivisták és demonstrálók elleni támadások nemcsak fizikai erőszakot, hanem szexuális fenyegetéseket, online zaklatást és megalázó nyilvánosságra hozatalt is magukban foglalnak.
Szerinte a rendszerszintű elnyomás átfogó nemzeti stratégia része, amelynek célja az ellenállás elhallgattatása. A tiltakozókat, aktivistákat és újságírókat zaklatás, erőszak, cenzúra és szervezett lejárató kampányok érik.
A szerbiai tiltakozások 2024 novembere óta tartanak, miután Újvidéken összeomlott az akkor nemrég felújított vasútállomás tetőszerkezete. A balesetben 16 ember vesztette életét. A tragédiát sokan a korrupció és az állami felelőtlenség következményének tartják. A diákok megmozdulása hamar kiszélesedett, tanárok, újságírók, civil csoportok is csatlakoztak. Követeléseik között szerepel az elszámoltathatóság, a korrupció felszámolása, a demokratikus intézmények és a sajtószabadság védelme. A hatalom rendszeresen erőszakosan és megfélemlítően lép fel a tüntetők ellen. A határon túli magyarokat érintő kérdésekkel, köztük a szerbiai tüntetésekkel is rendszeresen foglalkozik a pozsonyi Pátria Rádió HaTuMa podcastje.
A gazdasági nyomás tovább súlyosbítja a helyzetet: a nőies szakmákban dolgozó nők – például a pedagógusok – akár az állásukat is elveszíthetik, ha szembe mennek a hivatalos narratívával. „Az állam az erőszak, a médiamanipuláció és a gazdasági eszközök kombinációjával kelt félelmet a társadalomban, hogy ne csak az egyes nőket, hanem az egész társadalmat fegyelmezze” – mutat rá Paradjanin.
A feminizmus egyik fő célja az elnyomás felszámolása,
így a nemi igazságosságért folytatott küzdelem szorosan összefonódik a demokráciáért, a szólásszabadságért és az emberi jogokért vívott küzdelemmel.
„Legyen szó diákokról, akik tiltakoznak, nőkről, akik a jogaikért állnak ki, független újságírókról, akik visszaéléseket tárnak fel, vagy munkásokról, akik tisztességes munkakörülményeket követelnek – mindannyiukat elnyomás, megfélemlítés és elhallgattatás fenyegeti” – mondja. Szerinte ha felismerjük ezt a közös küzdelmet az autoriter kontroll ellen, akkor a civil szereplők képesek lehetnek szolidaritást építeni egymás között és valódi társadalmi változást elérni.
Felelős újságírással az erőszakkal szemben
Paradjanin tagja a Journalists Against Violence nevű szerbiai munkacsoportnak, amely az etikus, nemi alapú erőszakról szóló tudósítást szorgalmazza. Úgy látja, hogy a Nyugat-Balkánon lassan, de érezhetően van előrelépés: egyre több újságíró és médium ismeri fel, hogy szükség van érzékeny, pontos és a túlélőket tiszteletben tartó tudósításra, amely elkerüli a szenzációhajhászatot. „Egyre inkább elismerik, hogy a felelős újságírás kulcsszerepet játszhat a szemléletformálásban, a káros sztereotípiák megtörésében és jobb közpolitikák előmozdításában” – hangsúlyozza.
A kihívások azonban továbbra is jelen vannak. A politikai nyomás, a kevés képzés és a bulváros megközelítések továbbra is gyenge minőségű tudósításokat eredményeznek.
„Az elmúlt hónapokban például szemtanúi voltunk annak, hogy női egyetemisták intim felvételeit terjesztették országos televízióban és médiában következmények nélkül. Az ilyen esetek visszavetik a fejlődést, és megmutatják, mekkora hatalom van azok kezében, akik irányítanak.”
A harag is lehet konstruktív erő
Bár a nők haragját gyakran lekicsinylik vagy érvénytelennek tartják, Paradjanin szerint ez kulcsfontosságú a társadalmi igazságtalanság elleni küzdelemben. Ahhoz, hogy valóban hatékony legyen, ezt a dühöt stratégiai gondolkodással, empátiával és kitartással kell konstruktív mederbe terelni – aktivizmusba, oktatásba, történetmesélésbe és érdekképviseletbe.
„Számomra a harag mindig is katalizátor volt – energiát és eltökéltséget adott ahhoz, hogy megszólaljak, hogy szembeszálljak a fennálló renddel, és hogy változást követeljek” – mondja. Ha olyan tereket teremtünk, ahol a nők biztonságosan és közösen fejezhetik ki a frusztrációjukat, akkor ez a harag valódi politikai és társadalmi cselekvéssé formálódhat.
„A nők haragja jogos, szükséges, és alapvető része az igazságért folytatott mozgalmaknak” – teszi hozzá. „Mélyen gyökerezik az elnyomás elleni küzdelemben, és mindaddig nélkülözhetetlen marad, amíg az egyenlőtlenség létezik.”
A művészettörténettől a sportújságíráson át a feminizmusig
Iva Paradjanin szerb újságíró művészettörténet szakon végzett, de friss diplomásként váratlan területen kezdte újságírói pályáját: sportriporterként a B92-nél. „Eleinte furcsa volt, főleg azért, mert nem sokat tudtam a sportról” – emlékszik vissza. Mégis, ez a tapasztalat formáló erejűnek bizonyult.
„Ott találkoztam először munkahelyi diszkriminációval, ugyanakkor kivételes mentorom is akadt: Szerbia egyik legismertebb sportújságírója, aki a nők láthatóságáért küzdött a sportmédiában. Tőle tanultam meg, hogy a szakértelem és az elkötelezettség erős alapot jelent” – meséli Paradjanin. Ez a támogatás hatással volt arra, ahogyan a vezetésről, a nők közötti szolidaritásról, a mentorálás fontosságáról gondolkodik.
A B92 után a VICE-nál, az ELLE-nél és a Buro 24/7-nél is dolgozott. Olyan témákkal foglalkozott, amelyek később meghatározták pályáját, mint a nők jogai, a nők és szexuális kisebbségek reprezentációja és a fiatalok ügyei.
„Akkoriban a VICE fantasztikus platform volt – fiatalok készítettek tartalmat fiataloknak, ráadásul szokatlan szabadsággal választhattuk meg a témákat. Ebben a régióban ez az újságírói szabadság forradalminak számított” – idézi fel. Elsők között voltak Szerbiában, akik nyíltan foglalkoztak a nők és az LMBTQ+ közösség jogaival, valamint a fiatalok mindennapi problémáival.
A hagyományos médiában időnként korlátozó mechanizmusokkal is szembesült, például cenzúrával és értetlenséggel a szerkesztőségi vezetés részéről. „Gyakran csak múló divatként tekintettek a feminizmusra, ahelyett hogy elismerték volna: a nők tapasztalatai önmagukban is politikai jelentőségűek. Ezzel együtt azonban nehéz felismerésre is jutottam: az emberek – nem véletlenül – elvesztették a bizalmukat sok hagyományos médiumban. Világossá vált számomra, hogy valami egészen újat kell létrehozni. Egy olyan teret, amely bizalomra, őszinteségre és a közönséggel való valódi kapcsolatra épül” – mondja.
A nyitókép forrása a protesti.pics.
