Élményparkot építene az egyház telkére Pál Dénes, a Melinda Impex tulajdonosa. Csakhogy a kadicsfalviak nem szívesen adnák a telket.
Kadicsfalviak kerestek meg 2021 karácsonyában egy panasszal, hogy a kéthektáros egyházi területet, ami az egyházközség büszkesége, és legnagyobb értéke, meg akarja szerezni Pál Dénes egy magánberuházása számára.
Pál egy sportkomplexumot akar oda építeni, mondták, sportpályákkal, játszótérrel, csónakázótóval. Profi, kártyás beléptető rendszerrel, elég nagy árakkal. A kadicsfalviaknak is fizetni kellene a belépőt, csak néhány szociális eset kapna „szegénykártyát”. A szolgáltatást a kadicsfalviak java nem tudná megfizetni, tehát nem lehet azt mondani, hogy ez a beruházás közérdekű lenne, vagy a kadicsfalvi kisemberek érdekét szolgálná. Ráadásul attól félnek, hogy Udvarhelynek ez a csendes, nyugodt, falusi hangulatú városrésze zajossá, forgalmassá válna.
Az ősök nagy nehezen összeszedték az egyháznak ezt a területet, mondták a kadicsfalviak, ki földet, ki pénzt adományozva. De ez a birtok nem ilyen célra volt megszerezve. Hanem azért, hogy a plébánia működését biztosítsa, az egyház fenntartását szolgálja. Nem kis dolog, hogy több mint 2 hektárja van az egyháznak a falu közepében, ilyen a környéken senkinek nincs. Ezt az értéket eddig sikerült megőrizni, de most egy ilyen „valaki megálmodta, s szevasz”-ra rámegy. „Ha ő abba beléül, annak táj”, vagyis annak vége – mondja egy kadicsfalvi.
Az ellenállást fokozza, hogy Pál azzal hivalkodik, hogy mennyit költött az egyházra, és csúnyán beszél mindenkivel, aki ellenzi a beruházást. Az utóbbi időben megtört a papjuk, érzik a kadicsfalviak, akik nagyon szeretik a papjukat, és nem szeretnék őt elveszíteni.
A pap a vállalkozótól való félelmében megpróbál lerázni, majd fenyeget, az érsekség hazapasszol, a vállalkozó és képviselője titkolózik. Mindenki azt hiszi, hogy ha hallgat, akkor csendben lejár az ügy. Közben pedig a háttérben titokban zajlanak az előkészületek.
Lássuk a részleteket!
A kezdetek: 5000 euró bér és egyháztanácsi kontroll
A plébános eleinte, mikor Pál Dénes felvetette az ötletet, nem rajongott a beruházásért, mesélik a kadicsfalviak. Felküldte az ügyet Gyulafehérvárra, hogy ott döntsenek róla, de onnan visszadobták, hogy a döntés itt szülessen meg.
2021. december elején tartottak egy gyűlést, ahol az egyháztanácsosok közül mindenki elmondta a véleményét. Erről jegyzőkönyv is született.
Az egyháztanács benne volt abban, hogy bérbe adják Pál Dénesnek a területet, de feltételekkel. Egyrészt 25 cent/négyzetméter/év bért kértek volna tőle, azaz a kéthektáros területre évi 5000 eurót. Plusz volt egy sor megkötésük, hogy hánytól hány óráig működhet a komplexum, hogy milyen legyen a világítás és a bekamerázás. Ugyanis a papilak és a kántori lak a leendő komplexum mellett van, és a pap és a kántor kérték az intimitásuk megőrzését.
A legfontosabb feltételük az volt, hogy a mindenkori egyháztanácsnak beleszólása legyen a dolgokba. Ez ütötte ki a biztosítékot a csúcsvállalkozónál.
Rá egy hétre kihirdette a pap, hogy Pál Dénes hívatja az egyháztanácsosokat egy egyeztetésre a kultúrotthonba.
A „faszom” és az „egyet köpök” a kultúrotthonban
Ezen a gyűlésen Pál Dénes kivetítette, hogy mennyit adományozott eddig a plébániának. A vetítés címe „A közösség szolgálatában” volt, emlékszik vissza egy kadicsfalvi, akit mellbe ütött ez a szerinte gusztustalan dicsekvés. Csak úgy röpködtek a százezer eurók, melyeket a vállalkozó a különféle felújításokra és építkezésekre adományozott, a számláló 800 ezer eurónál állt meg. Majd az új létesítményt üzemeltetni szándékozó KSK (Kadicsfalvi Sport Klub) eddigi tevékenységét is kivetítették.
Pál Dénes kijelentette, hogy ő akár ki is tudná fizetni az évi 5000 eurós bért a területért, sőt, még többet is, de nem fizeti ki, hogy a közösség is járuljon hozzá. Ő csak annyit akar adni, amennyit a mostani bérlő, a kertész ad az általa megművelt kis területért, plusz amennyi területalapú támogatás jön a maradék nagy területért. Összesen évi 8000 lejt.
Közben „faszom”-ozott, és csúnyán beszélt. „Egyet köpök, s a pénzt átviszem a hídon”, fenyegetett Pál azzal, hogy máshová viszi a beruházást, emlékeznek a gyűlésen résztvevők, akik állítják, nagyon örültek volna, ha Pál beváltja fenyegetését, de ez nem történt meg, Pál nem vitte el máshova a tervét.
„Akarjátok-e ezt a projektet, s hogy ide hozzam a pénzt?” – kérdezte Pál. „Igen, akarjuk!” – válaszolta a plébános egyedül. Senki más nem szólt bele, csend volt a teremben, állítják forrásaink.
Vették az egyháztanácsi határozatot, s pontonként végignézték. A mindenkori egyháztanács beleszólási jogát kivették. „Dénes azt mondta a papnak, hogy »húzzad ki«, s a pap kihúzta.” – mesélik a kadicsfalviak.
„Bármilyen projektet csinál, úgy intézi, hogy ne legyen senki, aki őt felülvizsgálhassa”, magyarázza ezt a lépést az egyik kadicsfalvi.
Másnap néhány egyháztanácsos felmondott.
Szegénykártya és gazdagkártya
A kadicsfalviak nem látják, mi haszna lenne a falunak az élményparkból, míg a hátrányait, a megnövekedett zajt és forgalmat azt tisztán látják. Így is zaj van a kis pályákból, mi lesz majd, ha megépülnek a nagyok.
Ha a park használata ingyenes vagy kedvezményes lenne a kadicsfalviaknak, az más lenne. „Ha legalább a kadicsfalvi gyerekek ingyenesen mehetnének be.” „Ha legalább a játszótér használata ingyenes lenne.” Ilyeneket mondanak a kadicsfalviak. De Pál Dénes ez ellen tiltakozott, mondják a helybéliek, a kapun kártyával, pénzért lehet majd bemenni.
Pál egyetlen kedvezményt ajánlott fel, hogy néhány szociális eset kaphat ingyenkártyát. De ez akkor milyen lesz, kérdik a kadicsfalviak, „egyik gyerek bemegy a szegénykártyával, másik a gazdagkártyával, ennek a vége csúfolódás lesz.”
A kadicsfalviak szerint a gyűlésen ilyesfélével is fenyegetőzött a vállalkozó, hogy: „Minél többért adjátok nekem ide, annál többet fognak fizetni a gyerekeitek”. Erre rájön az, hogy ő ki tudná fizetni az egyháznak a kért bért, de nem fogja, hogy a közösség is járuljon hozzá. Tehát elvárja, hogy a közösség hozzájáruljon, de a pár szegénykártyán kívül nem akar semmit, még egy kedvezményt sem adni a közösségnek cserébe. Ez a stílus visszatetszést keltett az emberekben, akik nem szívesen adnák ilyen embernek az egyház területét.
„Nem egy nagyvonalú ember”
Amikor a gyűlésen felhányt 800 ezer euró támogatásról kerül szó, a helybéliek igyekeznek megjegyezni, hogy azt nem a saját zsebéből adta Pál, hanem a cége adójából. Az, hogy a vállalkozó az adójából levonható szponzori támogatásért (ami nem kerül neki gyakorlatilag semmibe) cserébe az egyházi vagyont kéri, nem egy nemes, nem egy nagyvonalú gesztus, véli a kadicsfalviak egy része. Akik azt is hozzáteszik, hogy a Pál által emlegetett 800 ezernyi euró erősen túlárazott beruházásokból adódik össze, a vállalkozó mindig ügyelt, hogy támogatása nagyobbnak tűnjön, mint amekkora volt valójában. Ráadásul minden támogatásánál gondosan ügyelt arra, hogy minden úgy történjen, ahogy ő akarja, és ne úgy, ahogy a pap vagy az egyháztanács. Nemcsak a pénzt adta, hanem azt is meghatározta, hogy ki és hogyan végezze el a munkálatot.
Az emberek szerint visszatetsző volt, hogy kivetítette, hogy ő mennyit adományozott az egyháznak az idők során. „Nem szép, mikor valaki azzal hivalkodik, hogy ő mennyit dobott a perselybe. A perselybe a nagy bankjegyet összetűrve illik beletenni, hogy senki ne lássa.”
„Annyi pénze van, hogy az egész falut meg tudná venni, miért nem vesz magának egy telket, miért az egyház területét akarja lenyúlni?”
Kicsoda Pál Dénes, s mennyire pénzes?
Pál Öcsi a leggazdagabb udvarhelyszéki vállalkozó, meséli egy másik élvonalbeli udvarhelyi vállalkozó, mikor meghallja, hogy miről készülök írni. „Tavaly megduplázta vagyonát azzal, hogy besztokkolta magát vasból, és a vasnak egyik napról a másikra duplájára ugrott az ára.”
Ha megnézzük az Omnibus legújabb statisztikáit, a legprofitábilisabb udvarhelyszéki cégek toplistáján az első, a harmadik és az ötödik Pál Dénesé.
A Melinda Impex Steel-nek 96%-os tulajdonosa Pál, a Melinda Impex Instal-nak kétharmados tulajdonosa, a maradék egyharmad a feleségéé. A Palimob Invest-nek adminisztrátora és 25%-os tulajdonosa Pál Dénes, és a cégnek még egy negyede van családon belül, fia tulajdonában.
Ha csak a Melinda cégcsoportot nézzük, a többi cégét nem, az is több mint 100 milló lejes (több mint 20 millió eurós) profitot termelt tavaly, közel 670 millió lejes (135 millió eurós) árbevétel mellett.
2020-as vagyonnyilatkozatában két és fél oldalon keresztül vannak felsorolva azok az ingatlanjai, amelyek magánszemélyként vannak a nevén, nem valamelyik cégén. Nem tudunk teljes képet kapni ezekről sem, mert valamiért kihagyták a feltöltött változatból a bevallás második oldalát, ami tele kell, hogy legyen felsorolt ingatlanokkal. De így is látható, hogy nem szenved hiányt saját területekben.
Sokkal több területe van, mint az egyháznak, és pénze is van, hogy újabb területeket vegyen, miért akarja elvenni az egyházét, kérdik visszatérő módon a kadicsfalviak. Habár első hallásra úgy tűnhet, hogy igazuk van, második ránézésre azért egyértelmű, hogy elhelyezkedés és infrastruktúra szempontjából az egyház telke sokkal alkalmasabb egy ilyen beruházásra, és szinte bármire, mint egy hasonló méretű telek valahol a mezőn.
De mi az, ami arra készteti a kereskedelemben jártas csúcsvállalkozót, hogy belevágjon ebbe a szabadidőparkos beruházásba?
„Meg akarja mutatni, hogy többet tud tenni, mint Gálfi”
A fentebbi mondattal egy, az ügyet mélyen ismerő kadicsfalvi próbálta elmagyarázni nekem, hogy mi motiválja Pál Dénest ebben a befektetésben. Ezt a véleményt sokan osztják azok közül, akikkel beszélgettem a témában.
A legutóbbi választáson, 2020 szeptemberében Pál Dénes, a kadicsfalvi titán, és a város jelenlegi polgármestere, Gálfi Árpád, a bethlenfalvi hős, egy csapatként indultak, a POL (Szabad Emberek Pártja) színeiben. Fölényesen nyertek, kétharmados többséget szereztek a tanácsban, és Gálfi polgármester lett.
Kinézetre egy erős csapat képét nyújtották, de már az eredményváró ünneplésen, ahol én is jelen voltam, érezhető volt, hogy itt egók harca lesz. Senki nem értette, hogy miért nem örülök a kétharmadnak (aznap este több ünneplőnek kellett elmagyaráznom, hogy a kétharmad legtöbbször önkényuralomhoz vezet). Pál Dénes, a tanácsosi lista vezetője megkérdezte tőlem, hogy egyetértek-e vele abban, hogy ezt a kétharmadot inkább a kemény tanácsosjelölti lista hozta be, mint Gálfi népszerűsége. Én, arra hivatkozva, hogy akkor a POL-lista 63%-on állt, és Gálfi 69%-on, nem tudtam teljesen megerősíteni elméletét, erre ő elhúzta száját, és többet nem is kereste a társaságomat.
Gálfi is hasonlóan gondolhatta ezt a kérdést, mert a választások után az elsöprő nyereségre és a „választók akaratára” hivatkozva hamar önkényuralmat állított fel a polgármesteri hivatalban, és nem nagyon volt hajlandó senkit sem meghallgatni a tanácsosi csapatából, aki nem vele egy véleményen volt. A tej hamar összement, kevesebb, mint egy éven belül elgennyesedett a kapcsolat, szétment a csapat, és 2021 júniusában Pál Dénes lemondott tanácsosi tisztségéről.
Gálfit jelenleg rengetegen vádolják azzal, hogy polgármestersége alatt semmit sem sikerült megvalósítania buta személyes harcain kívül. A kadicsfalviak szerint erre tromfol rá Pál azzal, hogy megmutatja, neki többet sikerül fejlesztenie a városon vállalkozóként, mint Gálfinak polgármesterként.
Kadicsfalva, a városi falu
Sokat esik szó ebben az anyagban a kadicsfalviakról és Kadicsfalváról. Mit kell tudjanak róla távolabbi olvasóink?
Kadicsfalva egyike azoknak a falvaknak, amelyek egybenőttek Udvarhellyel, és már részei a városnak. Szombatfalva, Bethlenfalva és Kadicsfalva közül ez utóbbi maradt meg legfalusiasabb hangulatúnak.
Katolikus falu, jellemző rá a konzervatívabb hozzáállás, a bevált rendszerekhez való ragaszkodás, a hagyományok és a föld iránti tisztelet, az ezekhez való kötődés. Sokkal inkább, mint a város más részein.
Ez Udvarhelynek az a része, ahol mindenki mindenkiről és mindenről mindent tud. Vagy legalábbis tudott, egészen addig, míg szakadás nem történt Pál Dénes élményparkja miatt. Azóta ebben a témában nagy a titkolózás, mondják a kadicsfalviak. Habár érezhető, hogy a háttérben zajlanak az előkészületek, az információk nem jutnak el az egyháztól a lakosságig, de még az egyháztanácsig sem.
A megosztott falu
A faluban sétálgatva kérdezgetem az embereket a tervezett élményparkról. Különféle véleményeket kapok. Az általam megkérdezettek közül senki nem rajong a beruházásért, de vannak, akik jobban ellenzik, s vannak, akik mérsékelten. Alább idézek néhány gondolatot:
„Nincs jó véleményem róla. Nem illik be a képbe az Istennek se. Egy ilyen tiszta kis faluba hogy wellnessezzenek. Ha szavazásra kerül a sor, akkor 90%-ban a falu ellene szavaz.”
„Nehéz ügy, mert azt az őseink adták a területet az egyháznak. És most valaki megálmodta, és szevasz, arra rámegy.”
„Mi kaptuk apáinktól, nagyapáinktól. Ha most az egyháztanács úgy dönt, hogy odaadja Öcsinek, hogy csinálja belőle az a sétálómittommit, akkor a falunak a fele megugassa az egyháztanácsot, hogy a meglettet is elszórták, elizélték. Ugye? De viszont, ha nem adják oda, a másik fele azt mondja, hogy miért nem adtátok oda, Kadicsfalván az sincs, ahol megállni, nincs egy üzlet, nincs egy semmi, nincs egy cukrászda, miért nem engedtétek, hogy csinálja meg legalább azt, hogy az ember legyen, ahol valahol megpihenjen. Így mind a két félnek igaza van. Aztán ebből válaszd ki, hogy melyik a jobb. Én nem mernék dönteni, mert az elkövetkező 5 évben valaki mindig rúgná a seggemet, hogy miért így csináltad és miért nem úgy. Viszont a szívem az oda húz, hogy az maradjon meg úgy, ahogy volt, s van.”
„Az nem itt született, aki ezt állítja” – mondja valaki azokról a kadicsfalviakról, akik szeretnék a sportkomplexumot az egyházi terület elvesztése árán. „Annak gyökere itt nincs.”
„A kadicsfalvi gyerekek miért nem mehetnek be ingyen?”
„Ez nem a falu egybeolvasztását és közösségformálást fog eredményezni, hanem megosztja két részre a falut úgy, ahogy kell.”
„Nekem sem hasznom, sem károm nem származott abból az egyházbirtokból, nekem most mindegy, hogy Pál Öcsi sétál rajta, vagy egy őzike megyen keresztül rajta. Nekem teljesen mindegy. De ha az egyház dirigál, nem mondja az őzikének, hogy adjál 5 lejt, hogy átmehess rajta. De Öcsi a kezét ahogy reatette, ez fog változni, te ott ingyen nem mész el.”
„Valamikor az őseink adományozták ezt a területet, s akkor csak így dobjuk el?”
„Nem tudom hány éven keresztül jó volt, most miért nem jó? Nem tudom, miért vannak úgy beléakadva. Se keresztbe nem tett senkinek, se hasznot nem vitt senkinek, se kárt nem csinált senkinek. Szúrja a szemét. Szúrja a szemét Dénesnek. Annyija van, ember, hogy azt ésszel föl nem foghassuk. S mégis ez kell neki? Neki ez egy morzsa, ez a két hektár. Mennyit vehetne? S nem itt, bárhol a világon. De ez kell, mert itt tud bosszúskodni. Itt tudja az embereket egymás ellen uszítani. Nem tudom, nem helyes magatartás részéről, mert ezzel nem összekovácsolja a falut, hanem széthúzza.”
Miért nem tudnak egyenesen ellenállni az emberek?
Itt is, mint szinte mindenütt Székelyföldön, az emberek nem akarják adni a nevüket a véleményükhöz, mert félnek.
Egy helybéli, akivel véletlenszerűen találkozom utcai kérdezősködésem alatt, a nevét nem is tudom, beszélgetésünk alatt többször kiköti, hogy „mi nem is találkoztunk”, de tisztán elmondja, miért félnek az emberek és az egyháztanácsosok: „Itt már elég jó nagy baj van. A tanács is már oszlik meg. Aki úgy érzi, hogy a szíve szerint ide húzna, de mégse ide húz, az lemond. Mert fél. Mert van ugye egy kis vállalkozása, valamit tesz-vesz, a székely ember ugye milyen. De ha széllel szembe pisilsz, te maradsz pisis. Ha ő most kikezd Öcsivel, vagy ellentmond, akkor ő személyesen nem fog rászállni, de két helyen olyat szól, hogy fél éven belül benyuvasszák azt a kis vállalkozását, s kész.”
Itt is az működik, mint bárhol az országban, egyenként kiemelik az ellenállókat, és elhallgattatják őket. A plébános nem hirdeti ki, nem teszi nyilvánossá a beruházás részleteit, panaszkodnak a kadicsfalviak, hanem azt mondja, hogy akit érdekel, az menjen be személyesen: „A pap azt mondja, hogy menj, nézd meg, de ha bemész, hogy megnézd, kitámad. Másnap pedig Öcsi is kitámad.” Ezért nem igazán tud senki részleteket, titokban zajlik minden a háttérben. Még az egyháztanács tagjai sem beszélnek már erről, a beruházásbarát tagok nem kommunikálnak semmit a tervekről a beruházás-ellenesek irányába.
A megosztott, és lejárt szavatosságú egyháztanács
Az egyháztanácsosok között is vannak Pál Dénesnek emberei, mondja egy kadicsfalvi. „Az egyik tanácsos Dénesnek rokona, unokatestvére, s annak a fia a parkot építő egyesület elnöke. Van egy tanácsos, aki alkalmazottja Dénesnek. Egy másik bedolgozója Dénesnek, munkát kap a Melindától. Ezek az emberek ki vannak szolgáltatva, nem fognak ellentmondani Öcsinek.”
Jelenleg az egyháztanács körülbelül fele-fele arányban van a beruházás mellett és ellen, mondja egy ember, aki jól ismeri a helyzetet. Nagy teher van mindnyájukon.
Egy idősebb ember, akit az utcán megállítok, mondja: „Ezt nem az egyháztanács kellett volna eldöntse, beszélgettük is régi egyháztanácsosokkal, hanem népgyűlést kellett volna összehívni, régebb is az volt, mikor nagyobb döntésekről volt szó.”
Egy másik mondja: „Én nem vagyok egyháztanácstag, de hallottam, hogy jópáran le is akarnak mondani, hogy ne vegyenek részt ebben a tortúrában. Mert ők, bármilyen döntés is történik, inde-unde meg lesznek ugatva.”
Az egyháztanács véleményére most senki nem kíváncsi a témában. A pap kerüli a témát az egyháztanács előtt, és a tanácsosok is kerülik. Aki mellette van, azért, aki pedig ellene van, azért, hogy ne ő legyen a bűnbak. Csend van.
Az egyháztanács egyébként sem tudna döntést hozni a témában most. Lejárt a mandátuma 2021 novemberében, és nem lett megújítva. Ezt a témát is kerülik.
A katolikus egyház pálfordulása
Amikor az egész ügy kezdődött, és felmerült a sportkomplexum ügye, akkor a plébános felhívta Szász Jánost, az érsekség gazdasági tanácsának vezetőjét. Forrásaink szerint ő akkor azt mondta, hogy „Ha ingyen oda akarja adni az egyháztanács, akkor rúgd ki az egészet, és válassz új egyháztanácsot”. Ezt még a pap mesélte az egyháztanácsosoknak, a titkolózás előtti időszakban, mikor tömegesen le akartak mondani, és ő összehívta őket egy beszélgetésre.
Pár hétre rá, október 25-én Szász János itt járt Udvarhelyen, és a bethlenfalvi bérmálás után együtt vacsorázott Pál Dénessel. Hogy mit mondhatott neki Pál, az ejsze nem fog soha kiderülni, de azután már azt mondta a plébánosnak Szász, hogy nyugodtan ki lehet adni a telket.
Attól a pillanattól kezdve a pap azt mondogatta az egyháztanácsosoknak és a híveknek, hogy „ezt a beruházást megállítani már nem tudjuk”.
Az egyház hazapasszol, a pap fél, de fenyeget
Télen, amint elkezdek a témával foglalkozni, felhívom a kadicsfalvi plébánost is, hogy érdeklődjek a témában, hogy kikérjem az egyháztanács ülésének a jegyzőkönyveit, kikérjem az ő véleményét, hogy járjuk körül a kérdést az egyház szemszögéből is.
El sem tudom mondani, hogy mit szeretnék, mert amint bemutatkozok, egyből azzal kezdi a beszélgetést, hogy ő nem tud segíteni, mert ha bármit is nyilatkozik, akkor Pál Dénes őt innen elhelyezteti.
Félelmét azonnal megértem, hisz forrásaim már tájékoztattak arról, hogy a tisztelendő ebben az ügyben középen áll, nyomás alatt. Azt is elmondták az egyházhoz közel álló személyek, hogy „a régi papokat is Dénes csinálta ki”, ő helyeztette el őket, kénye-kedve szerint. Ez alapján jogos lehet a plébános félelme, hogy őt is elhelyezteti.
A pap már épp megszokta a falut, és még néhány évet itt maradna, mondták azok a kadicsfalviak, akik megkértek, hogy foglalkozzak ezzel az üggyel. Több ízben is kihangsúlyozták, hogy nagyon szeretik a papjukat, nem szeretnék őt elveszíteni, és szeretnék valahogy kimenteni Pál nyomása alól.
Mindezt tiszteletben tartva próbálok megértő lenni a félő pappal, és kérésére inkább a gondnokot hívom. Mire előkeresem a gondnok számát, és hívom, foglalt a vonal. Bizonyára a pappal beszél, gondolom, az most értesíti, hogy hívni fogom. De pár perc múlva a vonal már nem foglalt, és a gondnok mégsem válaszol. Utólag hallom a kadicsfalviaktól, hogy a gondnok mesélte, hogy kerestem, de nem akart velem beszélni, mert hát mit is mondjon, nem is tud semmit az egészről, mert őt sem avatták be, és nem is akarja elvinni a balhét más helyett.
Így a telek sorsa iránt a gyulafehérvári érsekségen érdeklődöm.
Az érsekségről jelzik, hogy tudnak az ügyről, de visszapattintanak a plébánoshoz, hogy ő az elsődleges forrás ebben az ügyben.
Ismét megkeresem a pap bácsit, mondom neki, hogy Gyulafehérvárról irányítottak hozzá. Tehát most már elvileg nyilatkozhatna, mert ha Pál Dénes támadná, akkor hivatkozhatna arra, hogy a felettesei parancsára nyilatkozott nekem.
De a pap ezúttal sem akar semmit mondani, többször kéri, hogy őt egyáltalán ne is említsem meg az anyagban. Nem ő kezdeményezte ezt az ügyet, nem akar részt venni benne, ő teljesen ki akar maradni ebből a háborúból, nem akar újságcikkben szerepelni. Sőt, követeli is ezt, szerinte joga van hozzá. Sajnos, nem tehetem meg, hogy ne említsem meg őt, maximum annyit tudok megtenni, hogy a nevét nem írom le. Mert nem magánszemélyként, hanem tisztségéből kifolyóan kerül bele ebbe a történetbe, amiben nem szeretne benne lenni.
Többször elmagyarázom neki, hogy nem tudom tenni magam az anyagban, hogy nem kerestem meg az egyházat. Az szakmaiatlan lenne. Újságírói kötelességem megkérdezni ezt a felet is, ha pedig az egyház azt mondja, hogy a pap az elsődleges forrás, akkor nem szakadhat ott meg a cikk, hogy az érsekség a paphoz küldött és vége.
Ezt nem akarja megérteni, a beszélgetés hevében még meg is fenyeget, hogy ha beleírom, akkor … (rövid csend) … ő nem szeretne fenyegetőzni, de …. De éppen megtette.
Nem haragszom rá a fenyegetés miatt, és érzem, hogy kínjában fenyeget. Egyszerűen jobban fél Pál Dénestől, mint tőlem. Bizonyára megvan az oka rá, hogy miért.
Sokat gondolkodtam, hogy ebből a történetből mit írjak le és mit ne, hogyan tudom őt jobban megvédeni. Végül úgy döntöttem, hogy a legjobb védelem számára a nyilvánosság. Bízom benne, hogy ezek után Pál sem fogja megpróbálni elhelyeztetni, és ha mégis, akkor az érsekség sem fog könnyen belemenni az elhelyezésébe, mert nem akarnak egy cikksorozatot a témában.
Sajnos, ez ennyi. Az egyház részéről más információt nem kaptunk a témában, azon kívül, hogy a tisztelendő retteg Pál Dénestől és az elhelyezéstől.
Pál Dénest nem lehet elérni ezügyben
Pál Dénest telefonon lehetetlen elérni. Hogy azért nem veszi-e fel nekem, mert neki is szólt a pap, hogy elkezdtem kutakodni, vagy csak azért, mert nem akárkinek veszi fel, nem tudom.
Egyik vállalkozó ismerősöm megvédi őt, mikor mondom, hogy nem veszi fel nekem a telefont: „nem az a fajta ember Öcsi, aki sokat telefonálgasson”. Nem veszi fel a telefont mindenkinek, de jó ember.
Megpróbálom emailen keresztül megkeresni. Írok előbb a Melinda Instal címére, ami a weblapjukon van. Mivelhogy nem válaszolnak, pár nap után továbbítom azt a levelet a Melinda Steel udvarhelyi címére, amit ugyancsak a weblapról veszek le. Olvassák a levelemet, de nem válaszolnak rá.
Megkeresem Ágoston Attilát, aki a KSK-nak, a Kadicsfalvi Sport és Kulturális Egyesületnek az elnöke, ebben a projektben Pál Dénes megbízott embere. Tőle sem sikerül semmit megtudnom, erről bővebben a következő fejezetben.
Most, az anyag leadása előtt egy héttel, messengeren írok üzenetet Pál Dénesnek, hogy nagyon szeretném, ha az ő álláspontja is megjelenne az anyagban.
Semmi visszajelzés.
Közben több ismerősömnek mesélem, hogy miről fogok írni, és hogy nem érem el Pál Dénest. Egyik barátom, aki jó viszonyban van az élménypark leendő építőjével, rajta keresztül megtudja, hogy Pál Dénes nem értesült arról, hogy én kerestem őt. Kérdezi, hogy megadhatja-e a telefonszámomat Pál Dénesnek. Meg há’, és köszönöm.
Azóta eltelt pár nap, Pál azóta sem jelentkezett, és az anyagot le kell adnom.
Meggyőződésem, hogy tud róla, hogy foglalkozok az üggyel. Lassan már mindenki tud róla. A tavasszal, mikor a polgármesternél jártam a Szejke-ügy iránt érdeklődni, Gálfi, aki Bethlenfalván egyháztanácsos, megemlítette, hogy hallotta, hogy foglalkozok ezzel a témával, kíváncsian várja az anyagot, de nem kíván nyilatkozni ezügyben. Ha ennyire mindenki tudja, hogy írok róla, ejsze csak eljutott a hír Pál Déneshez is, vagy a pap, vagy Ágoston Attila, vagy az egyháztanácsosok, vagy az alkalmazottai, akik nem válaszoltak a levelemre, vagy most a barátom barátja, valaki csak elmondta neki, hogy írok erről, és nem tudom őt elérni.
Nagyon sajnálom, hogy nem sikerült őt megszólaltatnom. Én nem ismerem őt nagyon közelről, de az emberek java jó embernek tartja és szereti őt. Szívesen megadtam volna neki az esélyt, hogy megvédje magát és tervezett beruházását. Amennyiben ezt utólag meg szeretné tenni, örömmel állok a rendelkezésére.
A KSK is hallgat, de ígéri, hogy nem fog megvalósulni a projekt, ha nem akarják
A KSK, a Kadicsfalvi Sport és Kulturális Egyesület működteti a jelenlegi sportpályákat, melyeket 2007-ben hoztak létre. És ő fogja működtetni az építendő élményparkot is.
A helybéliek panaszkodtak, hogy a jelenlegi sportpályák le vannak rohadva. Nem bizonyult fenntarthatónak az üzlet? – kérdik. Az új pályákkal miért lenne az? Ráadásul a KSK által a plébániának megadott értékek alapján a mostani pályák nem igazán jövedelmezők és nem igazán van haszna ebből az egyháznak. Ha ez igaz, akkor mitől lenne jövedelmező az új komplexum, kérdik az illetők.
Itt meg kell jegyezni, hogy azokat a sportpályákat is az egyház területére építették, és ígértek egy kis hasznot az egyháznak is. 2 teniszpálya, egy focipálya és egy lábtenisz pálya van jelenleg a komplexumban. A pályabérlésre a fizetés becsületkassza rendszerben működik, a bérlők a telken álló konténerbe vágott kör alakú nyíláson át behajítják a pénzt az épületbe, ami a padlón landol, szétszórva.
Hogy mennyire jövedelmezőek ezek a pályák, és hogy ebből mennyi pénz folyik be az egyházhoz, ezt az egyesület elnökétől és a plébánostól is szerettem volna megtudni, de előbbi nem válaszolt, a második pedig nem is hagyta, hogy kérdéseket feltegyek.
Továbbá az is érdekelt, hogy állítólag Gyulafehérvár kérte a plébánostól, hogy készíttessen egy szakértővel egy becslést, hogy mekkora a telek értéke, mennyit lehet kérni érte bérnek. A felmérést ellenben nem a plébános rendelte meg, állítják forrásaink, hanem a KSK. Ami gyanúra ad okot, hogy esetleg a KSK által rendelt felmérés a beruházóknak kedvező árat állapít meg az egyház kárára.
Meg persze, az is fontos lett volna, hogy lássuk, mit akarnak építeni, hogy fog kinézni az élménypark, milyen terveik vannak.
Ágoston Attila, a KSK elnöke, akiről mindenki úgy tudja, hogy az élménypark ügyében ő az ügyintéző, eleinte nyitottnak mutatkozott egy beszélgetésre. Amit előbb én halasztgattam, hogy be tudjak fejezni már elkezdett projekteket. Végül júniusban jutottam oda, hogy beszélgetni hívjam, de akkor ő épp utazott el, és azt mondta, hogy küldjem el a kérdéseket. Elküldtem neki a kérdéseket.
Aztán június végén ráírtam, hogy emlékeztessem. Semmi reakció. Augusztus közepén ismét ráírtam, hogy sikerült-e gondolkodnia a kérdéseken. Azt válaszolta, hogy nem tud ezzel foglalkozni, s kérdezzem a papot, a gondnokot, vagy egy egyháztanácsost, aki szerinte jó barátom.
Mondtam neki, hogy még tudok várni rá egy-két hetet, ha szeretne válaszolni, és vártam is azóta 3 hónapot, de nem válaszolt az üzenetemre.
Legutolsó válasza azonban tartalmaz pár érdekes mondatot: ha valaki nem akarja az élményparkot, akkor vállalja fel nyilvánosan a véleményét, és a projekt nem fog megvalósulni. Nem szeretnének senkire semmit erőltetni.
Ez így nagyon szépen szól, de túl hangsúlyos a mondatban az a rész, hogy vállalja fel nyilvánosan a véleményét. Ezért kérdés számomra, hogy tényleg ellenérveket akarnak-e hallani, vagy csak jó erdélyi szokás szerint egyenként akarják kiemelni az ellenzőket, és megzsarolni őket. Mert ha ellenérveket akarnak hallani, ebben az anyagban van néhány.
Az egyháztanácsos sem tud semmit
Ágoston az üzenetében azt írta, hogy kérdezzem a papot, a gondnokot vagy egy egyháztanácsost, aki szerinte jó barátom. A papot nem volt miért megkérdeznem, mert nem akart velem beszélni. A gondnok szintúgy. De megkerestem az egyháztanácsost. Faludi Attiláról túlzás azt állítanom, amit Ágoston állít, hogy jó barátom. De nem is vagyok rosszban vele, ismerem, és találkoztam vele párszor az életben.
Az egyháztanácsos nem tud sok újat mondani. Kérdéseimre megerősít minden alapinformációt, amit a kadicsfalvi panaszosoktól kaptam, a gyűlések részleteitől kezdve Pál Dénes reakcióin át a tisztelendő pálfordulásáig, de nem tudott semmit mondani azokról a fontos részletekről, amelyeket a plébánostól vagy Ágoston Attilától akartam megtudni.
Őket, azaz az egyháztanácsosokat sem értesítik semmiről, állítja, hónapok óta nagy csend van a témában. A plébános is, és az egyháztanácsosok is kerülik a témát, Pál Dénes sem jelentkezett a tél óta újdonságokkal.
A kutyák ugatnak, a karaván halad
Habár úgy tűnik, hogy nagy a csend és a mozdulatlanság, a háttérben az egyház és Pál Dénes emberei dolgoznak az ügyön.
Nyilván tudják, hogy a falusiak és az egyháztanácsosok egy része ellenzi a beruházást és a bérbeadást ilyen feltételek között, hisz egyébként Pál Dénesnek nem kellett volna a gyűlésen olyan csúnyán beszélnie, és azzal fenyegetőznie, hogy elviszi a beruházást a hídon túlra, azaz a falun kívül. És a KSK elnöke azt írta, hogy ha valaki nem akarja a beruházást, akkor nem fog megvalósulni. Ebből a kettőből az következne, hogy lemondanak a beruházásról. Ez így szépen szól, de a valóság más, inkább megszüntették a kommunikációt az egyháztanáccsal, úgy tesznek, mintha mindenki akarná, és háttérben keményen dolgoznak azon, hogy megvalósulhasson.
Az egyik ismerősöm mondja, aki közelről ismeri Pál Dénest: „Jó ember, kedves ember, jó keresztény és alázatos ember. De ha valamit a fejébe vesz, akkor azt megcsinálja, mindenen és mindenkin keresztül is.”
Hogy dolgoznak az ügyön, annak több jele van:
1. Betelekkönyvezték a területet. A terület, amire épülne az élménypark, két telekből áll. Múlt télen, mikor elkezdtem foglalkozni az üggyel, még csak egy volt betelekkönyvezve ezek közül, most már mindkettőnek tiszta a telekkönyve.
2. Felbecsültették a területet. Ez az a művelet, amit már említettem, hogy az érsekség kérte a plébániától, de meglepő módon nem a plébános rendelte meg a felmérést, hanem a KSK.
3. Ki van már választva a kivitelező, és készül az építkezésre.
4. A Melindához szponzorálásért fordulóknak azt mondják, hogy idén a teljes szponzorpénz-keret a szabadidőközpont felépítésére megy.
5. A komplexum területének egy részét évekig bérlő kertész készül elköltözni.
A kertész próbál beletörődni
A tervezett élménypark alatti telek egy részét eddig egy kertész bérelte. Vajna András, az Édenkert kertészet tulajdonosa nem támadja Pál Dénest, sem az egyházat. Próbál beletörődni a helyzetbe. Dénesnek sokat köszönhet, mondja, nem akar szembemenni vele.
Körülbelül tíz éve bérli ezt a területet. A költözés érzékenyen érinti, mert az eddigi befektetés egy része kárba megy. Főleg a területrendezési munkálatokat sajnálja veszni hagyni.
Volt egy szerződésük az egyházzal, sajnos meghatározatlan időre. Az egyház részéről még senki nem kereste meg őket, mondta kérdésemre, akkor volt a meglepetés, amikor a földmérők érkeztek, és mondták, hogy el kell, hogy költözzenek. A gyűlésbe sem volt meghívva.
De nem akar foglalkozni különösen ezzel a kérdéssel, elfogadja az egyháztanács döntését. Nem is akar sokat nyilatkozni az ügyben, mert nem akar rosszban lenni Pál Dénessel.
Elindította a folyamatot, hogy kisebb, de saját helyre költözzenek.
Mit tudunk a leendő kadicsfalvi élményparkról?
Úgy tűnik, hogy szép csendben haladnak az előkészületek, és Pál Déneséknek eszükben sincs visszatáncolni ebből a megharcolt befektetésből. De hadd lássuk, milyen élményparkot fognak építeni Kadicsfalára.
Mivel Ágoston Attila nem válaszolt a kérésemre, hogy küldjenek anyagot a tervezett élményparkról, arra kell alapoznom, amit a kadicsfalviaktól kaptam. Ezek még tavalyi tervek, melyeket Pál Dénes meglebegtetett előttük. Lehet, hogy azóta változtak a tervek, de abból dolgozunk, amink van.
A terveknek két változata jutott el hozzám, az egyik egy egyszerűbb, épületek nélkül, a másikon néhány nagy épület is szerepel.
A tervben három parkoló szerepel. Egyik buszok fogadására is alkalmas.
A kép tetején épületek láthatók. Bal oldalon a már meglévő papilak és kántori lak. Tőlük jobbra raktár és garázs, hittanteremmel az emeleten, egy négy termes öltözővel, zuhanyzóval, vécével, kis büfével. A jobb oldali nagy tömb egy multifunkcionális épület, írja a tartalomjegyzék.
Alább vannak a sportpályák, egy focipálya és két teniszpálya, „korszerű és diszkrét lelátókkal”.
Lent bal oldalon a két vese vagy nyolcas alakú valamicsoda az két játszótér. Több korcsoportnak, „biztonságos és izgalmas”, ahogy a terv ígéri.
Azoktól jobbra egy fedett színpad és egy központi tér van, majd attól jobbra fent egy bicikli- és skatepark, lent pedig a nyolcasban egy büfé és vécék.
A kép jobb alsó sarkában egy 770 négyzetméteres tavacska áll, ahol csónakázni és vízibiciklizni lehet.
Ennyi.
Szép terv, ismerik el a panaszos kadicsfalviak is. Csak az a kérdés, hogy van-e fizetőképes kereslet és valós igény rá. Hogy fenntartható-e. Hogy megéri-e az egyháznak is, vagy csak Pál Dénesnek éri meg. Hogy megéri-e Kadicsfalvának ilyen körülmények között, és hogy kiheveri-e valaha a falu ezt a megosztottságot.
Bónusz: Pál Dénes teniszpályája
Amikor a kadicsfalviakkal beszélgetek, többen is állítják, hogy nem ez, és nem is a régi sportkomplexum az első terület, amit Pál Dénes bérel az egyháztól. Ott van a vállalkozó teniszpályája, mondja az egyik volt egyháztanácsos, azt is az egyháztól bérli, ingyen.
Rossz hírem van a kadicsfalvi egyháztagoknak: az a teniszpálya alatti terület már nem az egyház tulajdona. Hanem a Pál Déneséké. A telekkönyv alapján.
A telekkönyvek térképén látszik, hogy a nagy, téglalap alakú egyházi terület sarkából hiányzik egy kis, teniszpályányi terület. Míg a Pál Dénesék téglalap alakú nadrágszíj-parcellája a telek végén kiszélesedik egy teniszpályányi területtel. Ez a terület, azaz a teniszpálya, Pál Dénes feleségének, Melindának a nevére van telekkönyvezve.
