„Élhető városkép kialakítása” égő házak fényében – évtizedek óta hanyagolt problémák miatt zavaros a közbeszéd és a megoldáskeresés is a gyergyószentmiklósi romák integrációjára. De legalább olyan „komplex integrált projektre” készülnek, ami Romániában még nem volt.
Adományozd a jövedelemadód 2%-át az Átlátszó Erdély Egyesületnek!
Gyergyószentmiklós olyan kisváros, hogy a központon kívüli utcákba érve azt hiheti a látogató, egy tágas faluban van: sok helyen aszfaltozott út sincs, járda helyett fű szegélyezi az utat.
A leégett ház közvetlenül a vasútállomás szomszédságában van. Mikor megérkezem, már sötét van, csak azért veszem észre a fotókról jól ismert zöld falakat, mert előttem két helyi fiatal éppen az előző napok eseményeit tárgyalta.
A vasútállomáshoz közeli ház március 31-én este lobbant lángra. A szándékos gyújtogatás kapcsán azóta is folyik a nyomozás, előre megfontolt szándékkal elkövetett rongálás ügyében keresik a tetteseket.
A bűncselekmény további helyszíneket és roma családokat is érintett: a Rózsák és a Tölgymező utcában további két ház ablakait betörték. A Malmoknál, ahol szintén él egy kisebb roma közösség, szalmabálákat gyújtottak fel.
A gyergyószentmiklósi polgármester első, telefonon adott nyilatkozata, valamint a helyiek beszámolói alapján az állomás környéki bevásárlóközpont mellett élő roma család házának felgyújtása megtorlás, amit a garázdálkodó lakók viselkedésükkel „előidéztek”, és amiről nagyon sokan úgy nyilatkoztak online és offline felületeken egyaránt, hogy „megérdemelték”.
Két dolgot fontos kategorikusan különválasztani a gyergyói események kapcsán: van egy család, amelyiknek több tagja az elmúlt évek során sorozatosan bűncselekményeket követett el a városban, és van egy rétegzett szociális konfliktus, ami több tényezős, és évtizedekre vezethető vissza.
Helyi beszámolók és a sajtóban megjelent cikkek, de a városvezetés nyilatkozatai is azt mutatják, hogy ennek a két szintnek az összemosása olyan diskurzust eredményez, amelyben az okok és a következmények zavarosan összefolynak.
A leégett ház lakói sehol sincsenek
A város központjában sétálva nem érzem a történtek feszültségét, viszont a helyszínekre látogatva az ott élők gyanakvó tekintete kísér. A készenléti állapotra emlékeztetnek a csendőrség és a rendőrség autói is. A téglagyári cigánytelep környékén épp egy roma párt igazoltatnak.
Kíváncsiskodom: a csendőrök tudni akarják, mit keres itt. „Most jöttem haza Itáliából” – panaszolja kérdésemre válaszolva. „Hát ha egyszer nem tudom románul, hogy mondják, hogy hétfőn… nem követtem el semmit.”
A leégett ház lakói elmenekültek, és hatalmas hallgatás övezi hiányukat. A poros kis utcában álló ház romjait, valamint a néhány megmaradt használati tárgyat folyamatos megfigyelés alatt tartják: egy nap alatt kétszer jártam ott, és mindkét alkalommal három percen belül megjelent a helyi rendőrség. Egyik alkalommal egy fekete autó is lassan elhúzott az utcán, hogy jól felmérhessen. Nem éreztem magam túlzottan biztonságban.
Mindenki fél
Előbb egy olyan roma családdal beszélgettem, akik közel laknak az események egyik helyszínéhez, majd egy magyar szomszéddal, aki az egyik feldúlt ház mellett él.
Mindkét esetben magukra hagyott embereket láttam, akik elkeseredettek és félnek: egyik részen egy anya meséli kétéves forma gyerekkel a karján, hogy az interneten olyanokat írnak, hogy a cigány csecsemőket kettőbe kell vágni, a nagyobbakat négybe, másik részen az anya azt meséli, hogy a szomszéd miatt nem engedheti ki az óvodás gyerekét az utcára: nem adta oda a pénzt a zsebéből, ezért megharapták.
A romák házainak feldúlása egy évek óta elhanyagolt szociális helyzetnek az akuttá válása. A mostani ügy sem előzmény nélküli: 2015-ben Nagy Zoltán polgármester kerekasztal-beszélgetést kezdeményezett, ami már akkor a most elűzött család több tagjának szabálysértő viselkedéséről szólt volna.
A beszélgetés meghiúsult, eredményre vezető lépés nem történt: az elmúlt két évben 17 esetben járt el a helyi rendőrség a család tagjaival szemben, 8000 lejnyi bírságot rótt ki rájuk, a kialakult konfliktus azonban nem oldódott meg.
Az erőszakba torkolló és etnikai jellegű gyűlölethullámot indító eset előtérbe helyezte azt a lappangó, politikusok által figyelmen kívül hagyott konfliktust, ami minden gyergyószentmiklósi lakost érint: többségit és kisebbségit egyaránt.
Cserbenhagyásos érdektelenség
A polgármester első állásfoglalásában higgadtságra intette a lakosságot egyrészt azért, hogy elkerüljék a további erőszakot, másrészt hogy a várost ne érje „megbélyegzés”. (Amikor a nyilatkozatot olvastam, azt hittem, hogy a roma közösség megbélyegzéséről van szó, aztán rájöttem, hogy a kommunikáció korántsem ennyire kifinomult.) A helyi lakosok az önbíráskodásról beszámoló írások alatt adtak hangot keserűségüknek és gyűlöletbe torkolló tehetetlenségüknek.
Az online közösségi fórumokon megfogalmazottak mérhetetlen aggodalomra adnak okot egy olyan társadalmi helyzetben, amiben a városvezetés évek óta nem képes hatékonyan eljárni. A lakosok szociális helyzetüktől, etnikai hovatartozástól függetlenül magukra maradtak a konfliktusos helyzetben, ez eredményezett – a többségi lakosság nagy részének helyeslésével – kollektív önbíráskodást.
A rendészeti megközelítés (büntetés, megfigyelés, fenyítés, rendőri beavatkozás) tovább rontja a helyzetet, mert a mélyen gyökerező, évekre-évtizedekre visszavezethető szociális, gazdasági konfliktus tüneteit általánosítások szintjén fogalmazza meg. A romák antiszociális viselkedésére tett hangsúllyal, az általuk elkövetett bűncselekmények, kihágások sorolásával a szegregáltan, mélyszegénységben élőket teszik felelőssé a kialakult helyzetért, ami ellehetetleníti a kommunikációt és a problémákra koncentráló megoldáskeresést.
A polgármester az április 4-i sajtótájékoztatón azt magyarázta, azért nem tudják megbüntetni a rendőrök a kolduló gyermekeket, mert azok elszaladnak (és egyébként is kiskorúak); egy másik eset, amikor az önkormányzat betonnal beöntött egy vaskádat a téglagyár telepen élők számára (csap is tartozott hozzá!), de azt rövidesen betonostól kiásták, ellopták, eladták.
(Megfigyelhető, hogy a helyzet értelmezésében a következményeket kiváltó okoknak tekintik, a különböző polgármesterek vezetése alatt tett lépések ezért is maradnak a formalitás szintjén: bírságolással, a koldulás tiltásával, a szegénység kriminalizálásával nem szüntethető meg az éhség, a megbélyegzés, a szociális hálón kívüliség. A szociális beavatkozás nem azt jelenti, hogy adunk egy vaskádat megközelítőleg félezer embernek, s arra számítunk, hogy akkor most minden rendben lesz.)
A Gyergyói Közösségi és Szociális Erőforrásközpont katalógusa alapján a városban 42 különböző szociális program folyik, de köztük egy olyan helyi civil szervezet sincs, amelyik romajogi aktivizmussal, deszegregációs tevékenységgel, szociális inklúzióval foglalkozna, szakmailag eléggé felkészülten állhatna az önkormányzat mellett vagy vele szemben, amely a mostanihoz hasonló helyzetben facilitálhatná az érintett felek közötti párbeszédet – mutatott rá érdeklődésemre válaszolva Dániel Botond szociológus. A telepen élő romákkal kizárólag a baptista közösség foglalkozik rendszeresen és célirányosan.
A helyi romák nem alkotnak homogén közösséget
Részben a város különböző pontjain két-három házas csoportokban, részben a Téglagyár utcai szegregált telepen élnek. Egy 2004-es nemzetközi kutatás keretében készült helyzetfelmérés feltárta a helyi roma közösségen belüli társadalmi, gazdasági, kulturális különbségeket, és rávilágított a roma és a többségi társadalom közötti viszony kritikus helyzetére is – úgy, hogy ezeket a viszonyokat a szegregáltan működő roma oktatási intézmény vonatkozásában tárgyalta.
A kutatás a helyi romák társadalmi viszonyait, kapcsolatait vizsgálta, azt, hogy milyen a közösségben betöltött szerepük, mivel foglalkoznak, milyen körülmények között élnek, milyen változó a kulturális kötődésük azoknak, akik a romatelepen élnek („téglagyár telepi cigányok”), azoknak, akik a város központjában élnek 2-3 házas csoportokban („virágosok”), vagy azoknak, akik az utóbbi időkben érkeztek („jövevényként”).
Amikor helyieket kérdeztem a roma kisebbségről a tűzeset és az elűzött család kapcsán, két típusú viszonyulást figyeltem meg:
általánosítást, amiben identitásképzővé válik a megbélyegzés (ezek szerint a bűnözés hozzá tartozik a csoporthoz tartozók identitásához);
és azt, hogy két csoport van: a „mi cigányaink”, akik „nem okoznak gondot” – értsd „jól el vannak a telepen, szeretnek is ott élni”, és vannak, a „bevándorlók”, akikkel „baj van”.
A roma közösséggel szembeni megbélyegző beszédmód nincs tekintettel arra, hogy a különböző csoportoknak más-más gazdasági, társadalmi lehetőségei, kulturális kötődései vannak. Ez látszik akkor is, amikor a mostani tragikus események kapcsán – bár többször elhangzik, hogy a „betelepültek”, „jövevények” követték el a bűncselekményeket (ami szintén bélyeggé válik) – a párbeszéd mindig átcsúszik abba, hogy a szembenállást a „civilizált magyarok/fehérek” és a „civilizálatlan cigányok” között tételezik.
Ezt a különbséget fogalmazta meg a Vaskertes Általános Iskola aligazgatónője, Marosfői Enikő is, amikor az integrált osztályokon belüli konfliktusokról beszélt: „Ha a magyar lop, a magyart büntetjük, ha a cigány lop, akkor a cigányt – magyarázta. A baj az, hogy majdnem mindig a cigány lop. Nem a kultúrájukkal, a civilizációs szintjükkel van a baj, nem akarják elfogadni, hogy nekik sem szabad mindent.”
Sok minden elhangzott, konkrét stratégia nincs
„Tervek… Én nem tudok konkrét stratégiáról, még. Sok minden elhangzott már, de konkrét stratégiáról nem tudok. A Téglagyár telepen működik egy iskola is, úgymond, de ez is a szegregációt erősíti, ha nagyon akarnánk ezt így [megközelíteni]. Szociológus is vagyok, azt az oldalát is érzem, hogy hol sántítanak az ügyek” – nyilatkozta az Átlátszó Erdélynek György István alpolgármester, aki korábban maga is dolgozott a Vaskertes Általános Iskolában.
„Ódzkodik mindenki ettől a kérdéstől, de pont ezért vagyunk ott, ahol vagyunk, mert senki nem vette komolyan” – összegezte a helyzetet az alpolgármester. Magyarázatában a hivatal bürokratikus működésére utal, humánerőforrás- és szakértelemhiányra hivatkozik.
„A kérdés az, hogy a hivatalnak van-e erre kapacitása, van-e ideje és humánerőforrása, hogy ilyen kérdésekkel tudjon foglalkozni. Ha volna egy-két civil szervezet, mely szakmailag is meg tudja közelíteni a kérdést, és ajánlatokat tud tenni, akkor sokkal könnyebb helyzet lenne. De sajnos olyan szélmalomharc folyik egy hivatal életében is, hogy tűzoltó munkát végzünk – nevezzük nevén a dolgokat. Adott pillanatban ritka az – oda már tényleg vezető kell, humánerőforrás és hasonlók –, hogy perspektivikusan tudjon dolgozni egy hivatal, egy szervezet.”
A szociális helyzet feltérképezéséhez és egy hatékony, hosszútávú stratégia felépítéséhez arra lehet szükség, hogy a városvezetés saját felelősségének érezze az etnikai alapú, területi és oktatási szegregáció megszüntetését, hogy az általuk tett lépések ne pusztán a többségi társadalommal szemben tett populista gesztusok legyenek (lásd húsvéti takarítás a romák lakta városrészeken, kerekasztal-beszélgetés stb.)
„Elértük, hogy elmenjenek”
– összegezte az alpolgármester, a Gyergyótól 6 km-re levő Gyergyóalfalu volt polgármestere, arra utalva, hogy a beszédhibájuk miatt „selypeknek” csúfolt közösséget korábban Alfaluból is elűzték.
Nagy Zoltán polgármester április 4-én adott sajtótájékoztatóján megpróbált a március 31-i esetre koncentrálni és körüljárni azt a helyzetet, ami megelőzte az önbíráskodást: a felgyújtott házban három család élt (a családfők száma alapján), a lakók pontos számát nem tudta megbecsülni. A család néhány éve érkezett a városba.
„A közbiztonsági törvény jó, csak az a jó emberekre volt kitalálva” – fogalmazott a polgármester, és hogy a lakosok által hangsúlyozott pozitív diszkrimináció vádját elhárítsa, nyomatékosította, az elkövetett kihágások esetében törvényesen jártak el.
Ugyan többször is elhangzott, hogy ne általánosítsunk, az utána következő mondatok tartalmukban gyakran nem voltak tekintettel arra, hogy a településen és azon kívül különböző roma csoportok élnek, sem arra, hogy megnyilvánulásaikat, szándékaikat, gazdasági helyzetüket, intézményes viszonyaikat tekintve is heterogén társadalmi csoportokat alkotnak.
„Az elkövetők nagy többsége – általánosságban beszélek – eleget tesz a bírósági döntésnek, de bizonyos társadalmi csoportok nehezebben fogják is fel, és nehezebben, vagy egyáltalán nem is akarnak együttműködni a hatóságokkal.”
Kétirányú kommunikáció
A sajtótájékoztatón az egyik újságíró kétségének adott hangot, hogy vajon tényleg reális-e, hogy mélyszegénységben élnek a gyergyói romák, ez nem csak a „mi” perspektívánkból látszik-e így:
„A mai sajtótájékoztatón többször elhangzott, hogy mélyszegénység, és a cigányok életmódjából valóban következtethetünk arra, hogy a mi szempontunkból ez egy szegény világ, de ezek nem szegény emberek, vagy legalábbis az életmódjuk nem egy szegénységre utaló életmód, attól függetlenül, hogy ők hol laknak és milyen kis felületen vagy hány gyerekkel együtt. (…) Milyen módon lehet belelátni abba, hogy valóban rászorul, valóban nincs, amit megennie, vagy a szoknyája alatt vastagon állnak a pénzek, de erre hivatkozik, mert ezzel mentesíti magát.”
(Itt két dolgot emelnék ki: a kérdés a megbélyegző általánosítás szintjén fogalmazódott meg, és implicit utal arra, hogy olyan társadalmi rétegről beszélünk, amelynek tagjai boldogak abban a marginalizált, kiszolgáltatott és stigmatizált helyzetben, amelyben élnek.)
„Vannak konkrét megkeresések, hogy miért nem az én területemet őrzik, miért nem az én kerítésemet, amikor tőlem is elviszik a kerítést. Ez egészen egyszerűen azért van, mert a biztonsági szervek meg akarják akadályozni ennek az eseménynek a továbbgyűrűzését. Megelőzve, hogy kellemetlen helyzetbe hozzuk elsősorban az elkövetőket, merthogy ez nem zárult le: nagyon nagyfokú kivizsgálás indult el. (…) Attól tartanak a hatóságok is, nehogy követendő példa legyen más települések számára is, és elinduljon egy láncreakció, ami megakadályozható és kezelhető. A veszélye pontosan az tud lenni, ami elindult, a tegnapi hír is, Isten őrizz megérkezik egy pár busz roma ide, és az első járókelőket agresszálják” – magyarázta a polgármester.
Higgadtságra int, nehogy tovább gyűrűzzön az indulat és az agresszív cselekedetek sora, de közben felidéz egy felrebbenő rémhírt, ezzel fokozva a feszültséget:
azért kell védeni a romák lakta környékeket, nehogy alkalom nyíljon további önbíráskodásra (mindenki érdeke ez);
azért, mert ki tudja, mi lehet az önbíráskodó események következménye, akár az is – hangzik el –, hogy bejönnek erősítésként a romák a szomszéd településekről, és megtámadják a békés helyieket (a két tábor közötti konfliktus igazolása).
Szegregáció és hideg integráció az oktatási rendszerben
Amikor a roma család házának felgyújtását agresszív, garázdálkodó, a közösségi normákat nem tisztelő viselkedésükkel magyarázzák, gyakran elhangzik, hogy a bevásárlóközpont területén lopó, kolduló, fenyegetőző fiatalok iskoláskorú gyermekek voltak, akik esetében nem sikerült törvényes keretek között eljárni.
Ezért is lettem kíváncsi, hogy pillanatnyilag milyen álláspontja van a gyergyói roma oktatásról egyrészt a város polgármesterének és alpolgármesterének, másrészt a szegregált osztályokat is működtető Vaskertes Általános Iskola vezetőségének. A Vaskertesben ugyanakkor hideg integrációra is példát találunk, hiszen a központi vegyes osztályokban inkluzív program nélkül, magukban próbálnak megküzdeni szociális hátrányukkal a roma gyerekek.
A polgármester arra hivatkozott, hogy nincsen állami vagy regionális szintű oktatási stratégia, így a települések magukra vannak hagyva, megoldják, ahogy tudják a problémát. Véleménye szerint az a gond, hogy az oktatási rendszer nem nyújt perspektívát, nem teszi motiválttá a gyermekeket a részvételben, mert nem látják, mivel lesznek többek, ha elvégzik a kötelező osztályokat.
A szegregált iskola a Téglagyár telepi romák halmozottan hátrányos helyzetét tovább rontja, mert a területi szegregációt oktatási szegregációval erősíti. Az alpolgármester véleménye szerint a városi iskolák nem szerették volna befogadni a telepi gyermekeket, a kerületi elosztás viszont egyetlen iskolát érintett volna hátrányosan.
A telep melletti oktatási intézmény 2005-ben készült el. A roma osztályok, amelyek korábban is szegregáltan működtek, de a város körforgásában levő Salamon Ernő Gimnáziumhoz tartoztak, 2006-tól egy adminisztratív átszervezés során létrehozott Vaskertes Általános Iskola részévé váltak (a Salamon Ernőben így líceumi, a Vaskertesben pedig elemi és gimnáziumi osztályok működnek). A roma iskolaként emlegetett szegregált osztályokban pillanatnyilag 108 gyermek tanul 0-tól 8. osztályig.
A szegregált osztályokban ugyanazok a tanárok tanítanak, akik a központi osztályokban, a tanítók állandóan ott tartózkodnak. A telepi intézményben a kapcsolattartó pedagógussal váltottam pár szót: szerinte sokat javult a helyzet az elmúlt években, a baptista lelkész, Novák Zsolt tevékenységének köszönhetően is, aki önkéntes alapon délutáni foglalkozásokat tart a telepi gyermekeknek. A központi épület felé igazított, hogy inkább az igazgatónővel beszélgessek, ha kérdéseim vannak.
„Ők nem akartak vegyíteni”
A Vaskertes iskola szemben van a polgármesteri hivatallal: jó hangulat az udvaron, szünet alatt hangos zene, roma és magyar gyerekek játszanak az udvaron. Az igazgatói iroda előtt is várakozik egy szülő hagyományos roma viseletben egy hivatalos papírral a kezében.
Az aligazgatónő, Marosfői Enikő elmondta, hogy ide is járnak roma tanulók, nagyjából 20-30 gyermek 13 osztályba úgy, hogy van osztály, ahová egy roma tanuló jut, és van, ahová öt. Elmondása szerint a városi tanács a telepen élő romák érdekeit szem előtt tartva építette az új iskolát.
„Azért vannak ott, mert a tanács – Pap József volt akkor a polgármester –, direkt nekik építette oda azt az épületet, mert nekik elsődleges szempont volt az, hogy ők nem fognak bejönni. Beiratkoztak, de többet hiányoztak, mint amennyit voltak. Mivel nagyon zárt közösség, ők nem akartak bejönni, ők nem akartak vegyíteni, ezért épült kint nekik spéci az az épület, hogy mégiscsak járjanak, és így most már járnak is.”
Hangsúlyozta, hogy a szegregált osztályokat nem telepítették a városon kívülre, hiszen ugyanolyan távolságra fekszik a központtól az iskola, mint másik kettő, „egész pontosan most is a városban működik, mert akkor a Kós Károlyról is mondhatnánk, hogy a városon kívül van, vagy a Battyhányról – a legutolsó épület majdnem a városban. A városhoz tartozik [a roma iskola], mint eddig.”
A fizikai távolság valóban nem nagy, viszont az épület egy mező közepén áll, és infrastrukturálisan is kívül esik a városon. Ami ennél fontosabb, a telephez tartozó intézmény leginkább a közösség mentális térképéről csúszik le.
„Azért kezdtek el járni [az iskolába], mert elkészült nekik az épület, és már nem kellett vegyíteniük. Ők nem akartak bejönni a fehér közösségbe. Nem vegyítenek” – érvel az aligazgatónő a szegregált osztályok mellett.
Az akadály megértése
Érve úgy áll a lábán, ahogyan általában a szegregált oktatás melletti érvek: ha arra gondolunk, hogy az inkluzív oktatásban nem vennének részt a roma gyermekek, fiatalok, akkor ez egy jó megoldás, mert így legalább tanulnak. Ha viszont úgy tekintünk a helyzetre, mint ami átmeneti és a társadalmi kohézió felé kellene tartania, nem pedig erősítenie a szociális leszakadást, akkor további megoldásokon kell gondolkodni.
A megértés nagyon fontos: miért nem akarnak / nem tudnak a telepen élők bejárni a magyar gyermekekkel közös iskolákba, és hogyan lehetne elhárítani ezeket az akadályokat? (Itt például arra gondolok, hogy a kolozsvári szemétlerakat melletti Pataréten élő gyermekek egy csoportjának buszt kellett szervezni, hogy a frissen beiskolázott gyerekek eljuthassanak a városba, szociális munkásokra volt szükség, hogy segítsék őket reggel elindulni, mosakodni, délután pedig elvégezni a házi feladatot.)
A segítő hozzáállás mögött az a meggyőződés áll, hogy a szociális hátrányból adódó különbségek kiküszöbölhetőek, szemben annak elfogadásával, hogy vannak emberek, akik „civilizációs szintjükből” adódóan „nem képesek leszokni a lopásról”, az agresszív magatartásról stb.
Esély a részvételre
A felkereső jellegű szociális szolgáltatás nem a kirekesztettségben élőket teszi felelőssé, hanem lehetőségeket keres, esélyt teremt, és képessé tesz a részvételre. Így indult a Made in Pata-Rât projekt is, ami a szegregált roma telepen élő fiatalokat szólítja meg: műhelyt hoztak létre, ahol újrahasznosított anyagokból barkácsolnak, varrni tanulnak az érdeklődők.
Nemcsak szakmát sajátítanak el, hanem közösségben tevékenykednek, és beletanulnak egy közös kis vállalkozás működtetésébe is. Sok lelkesedés, kitartás és kölcsönösség kell a megvalósításhoz. A projekt célja, hogy a résztvevők önállósuljanak, olyan készségeket alakítsanak ki, amelyek képessé teszik őket arra, hogy méltányos életet élhessenek.
„Vannak [képzések], viszont ennek én nem látom értelmét. Maga az [elég], hogy tanárok vagyunk, és rengeteg gyermekkel és rengeteg felnőttel dolgozunk. Nekünk nem kell megmagyarázni, hogy a másiknak más a kultúrája, és ezért másképp kell bánni vele. Sőt: nem szabad másképp bánni vele. Mindegy, hogy cigány-e vagy magyar, mindenkire ugyanazok a szabályok vonatkoznak” – válaszol magabiztosan kérdésemre az aligazgatónő, hogy léteznek-e Hargita megyében olyan projektek, továbbképzési lehetőségek, amelyek segítenek a pedagógusoknak megbirkózni az inkluzív oktatás kihívásaival, segítik őket módszertannal.
Mindenkinek ugyanaz?
Válasza összhangban áll az állami oktatási rendszer mai állásával arról, hogy mit jelent az esélyegyenlőség – „mindenkinek ugyanaz jár”, vagyis az egyenlő bánásmód jegyében nem veszünk tudomást a veszélyeztetett szociális helyzetű gyermekek életkörülményeiről, sajátos igényeiről. Ez a mentalitás nem csak a veszélyeztetett társadalmi körülmények között élőkkel szemben ártalmas pedagógiai hozzáállás: minden gyermek más, másra van szüksége, másképpen kell felé fordulni, hogy képességeit magához mérten a lehető legjobban fejleszthesse.
Az oktatási rendszerből való kimaradás, vagy az azon belüli lemaradás nem a gyermekek inkompetenciáját bizonyítja, hanem azt, hogy nem a jó módszerekkel próbálkozunk. Fosztó László néprajzkutató, antropológus kérdésemre válaszolva az oktatási rendszer felelősségére is kitért a gyergyói társadalmi viszonyok elmérgesedésében.
Többször elhangzó érv a március 31-i eset kapcsán, hogy a család kiskorú tagjai követték el sok esetben a bűncselekményt, így ők nem büntethetők. Az igazán fontos kérdés nem az, hogy büntethető-e egy kiskorú vagy sem, hanem hogy miért koldul, miért nincs iskolában. Mert ez a kérdés vezet el a rendszerszintű hiányossághoz: a gyenge, elhanyagolt és felkészületlen oktatási rendszer nem képes megtartani a legkiszolgáltatottabb gyermekeket, mert nincs stratégia, módszertani ismeret, hiányoznak a képzett szakemberek és a támogató háttérintézmények.
Romaprobléma: a roma a probléma?
Az alpolgármester megerősítette, a gyújtogatás célirányos volt, betelepült, „jövevény” romák házait érintette, a telepen élőket nem akarták bántani. Április 4-én a reggeli órákban mégis küldöttség érkezett a polgármesteri hivatalba a Téglagyár telepi romák részéről, akik azért fordultak a városvezetéshez, mert rettegnek: védelmet kértek, tartanak a többségi társadalom dühétől, hiszen hozzájuk is eljutott mindaz, ami az online felületeken olvasható.
A társadalmilag deprimált közösséggel szemben használt eszközök eddig Gyergyószentmiklóson működésképtelennek bizonyultak: ezeket ugyanis velük szemben próbálták alkalmazni, és nem velük együtt, értük is keresni a közös megoldást. A foganatosított intézkedéseket vizsgálva jól látszik, hogy a roma közösséggel nem jön létre (valós) kommunikáció: (illegális) lakásaik lebontása, lovaik elkobzása vagy a roma iskolaként megbélyegzett, de nem külön intézményként működő, szegregált roma osztályok kitelepítése a város központjából, illetve az esélyegyenlőtlenségek enyhítésével foglalkozó szociális program hiánya súlyosbítják az ellentétet.
Novák Zsolt baptista lelkész tevékenysége úgy képes eredményeket elérni a telepen, hogy az ott élők igényeire, szükségleteire koncentrál, nem humanitárius segítségnyújtásként, hanem aktívan bevonva őket, együtt dolgozva. Gyakorlati dolgokat tanulnak meg együtt, mint turkálóban vásárolni vagy tisztálkodni. A bizalmi viszony teszi lehetővé, hogy ne lenézésként hanem együttműködésként értelmezzék a lelkész szándékát.
Közösen találnak ki kis célokat, amelyeken keresztül a roma közösség tagjai megtapasztalhatják, hogy képesek változtatni saját életükön. Alapvető szükségletekre válaszolva valósult meg a „vécéakció”: mellékhelyiségeket állítottak fel, és pár évre rá közösségi ház is épült, ahol a felnőtt- és gyermekfoglalkozások folynak.
Az együttműködés alapja a megértés és a türelem: annak, akinek eddig nem volt vécéje, nem könnyű azt használatba venni; akiben eddig nem hittek, nehezen hisz magában.
Közép- és hosszútávú tervek
A polgármester szerint a sors fintora, hogy a gyergyói feszült hangulat akkor tetőzött embertelenségben, amikor a városvezetés már nekifogott azoknak a közép- és hosszútávú stratégiáknak a kidolgozásához, amelyekkel 15 éves távon lehet a mélyszegénységben élőknek tartós segítséget nyújtani.
Három szociális pillért hangsúlyoz, amelyek megoldásra várnak: oktatás, munkalehetőség és lakhatás. Szerinte egyrészről meg kell akadályozni a törvénytelen cselekedeteket (lopás, koldulás, illegális munka, illegális építkezés stb.), másrészt az űrt, amit ezzel létrehoznak, ki kell tölteni. Ezek az emberek – mondta – ugyanúgy fáznak este, ha nincs fájuk, mint mi, és ugyanúgy megkordul a gyomruk, mint a miénk.
Olyan alternatívában gondolkodik, amelyhez mérhető komplex integrált projekt még nem volt Romániában. A részletekbe még nem kívánt belemenni, mert előkészítési fázisban van a folyamat. Szerinte a gyergyószentmiklósi szociális közegben működő projektekben számtalan olyan szakember dolgozik, aki partner tud lenni a terv kivitelezésében.
A stratégia kapcsán roma képviselőkkel tartott első megbeszélésen elhangzott, ha normálisan viselkednek, akkor nincs mitől félniük – olvashatjuk a polgármester beszámolóját hivatalos Facebook-csatornáján:
„Ha nem lopnak, nem rongálják más vagyonát, ha nem kéregetnek úton-útfélen, ha rendben tartják a lakótelepet, tehát ha képesek betartani az alapvető normákat, melyek a békés együttélést szolgálják, akkor bátran és békében élhetnek városunkban, ahogy eddig is. A jelen lévő két személy ígéretet tett, hogy továbbítják a roma közösség felé is a megbeszélteket, és biztosítottak afelől, hogy komoly erőfeszítéseket tesznek annak érdekében, hogy részesei legyenek egy élhető városkép kialakításának.”
Jakab Villő Hanga
Adományozd a jövedelemadód 2%-át az Átlátszó Erdély Egyesületnek!
