Egy kartellezéshez hasonló monopol-helyzet alakult ki Udvarhely környékén a temetkezési piacon, az egyházak és egy magáncég összefogásával.
Emiatt az elhunytak hozzátartozói többet fizetnek a temetkezésért, és a többi temetkezési cég a csőd felé tart. Az egyházak titkolóznak az ügyben, összefognak, és erőből zárják le a párbeszédet, a panaszkodó hívőket pedig megalázzák, és kiszolgáltatott helyzetüket kihasználva kényszerítik őket arra, hogy elfogadják az egyház szabályait, és az általuk választott céggel temettessenek.
A panaszok
Olvasóink kértek meg, hogy foglalkozzunk az udvarhelyi temetkezés kérdésével. Panaszuk az volt, hogy bár több temetkezési cég is van a városban, gyakorlatilag mégis csak egyetlenegy céggel, a Somoraival lehet temetkezni, amely persze szolgáltatásait az összes cégnél magasabb áron ajánlja. Az egyházak összejátszanak a céggel, kötelezik a híveket, hogy a sírásást és hantolást ezzel a céggel végeztessék, és azt is ajánlják az elhunyt hozzátartozóinak, hogy egyúttal minden tartozékot is onnan vegyenek meg. Ha véletlenül a hozzátartozók ragaszkodnak ahhoz, hogy más céggel temettessék el az elhunytat, az egyház alkalmazottai agresszíven tiltakoznak ellene, sőt, akár meg is alázzák őket. Van, akinek az egyházi alkalmazott azt mondta, hogy menjen más temetőbe temetkezni, ha más céggel akar temettetni. Az egyházak visszaélnek a hozzátartozók kiszolgáltatott helyzetével, és kötelezik őket, hogy az általuk kiválasztott szolgáltatót vegyék igénybe.
Míg régen a temetés időpontját a pap határozta meg, egyeztetve a hozzátartozókkal, most ez Somoraitól függ, mert annyi a temetése, hogy teljesen be van táblázva. Előfordult, hogy három napot tolták valakinek a temetését, hogy férjen be.
Ezek, és ehhez hasonlóak voltak a panaszok. Nekiálltam leellenőrizni őket.
A kedvezményezett cég drágábban temet
Első körben egy hozzátartozó barátjának álcázva magam körbejártam a cégeket, hogy megnézzem, ki mennyiért temet. A lehető legegyszerűbb temetés árát vizsgáltam, hogy lássuk, tényleg drágább-e a Somorai.
Az Örök nyugodalom céghez mentem először. A hölgy készített egy árajánlatot. 1590 lej a koporsó, 380 a padmoly, 2550 a sírásás és a hantolás. Ez összeadva 4520 lej.
Másodikként Somoraihoz mentem, ott 2445 lej volt a legolcsóbb koporsó, 2900 a sírásás-hantolás, és 400 a padmoly. Ez összesen 5745 lej. Tehát csak ezt a három tételt vizsgálva 1200 lejjel drágább a Somorai, ha a többi apróbb részletet nem is számoljuk.
A Tempusnál nem tudtam tételekre szedetni az árat, mert ott csomagok voltak, 3500 lej volt az alap temetési csomag, ebben benne volt koporsó, szállítás, ellátás, öltöztetés, sírásás, hantolás, padmoly, minden.
Ez azt jelenti, hogy szinte fele annyiért temet a Tempus, mint a Somorai. Kérdés, nyilván, hogy mennyiért temetne, ha temethetne is, és nem lenne Somorainak kizárólagossága a környék legtöbb temetőjében.
A Somorainál említem az ügyfélszolgálatos hölgynek, hogy csak érdeklődni jöttem, megnézem, hogy kinél mekkorák az árak. Erre rákérdez, hogy hol lesz a temetés, és mikor mondom, hogy Udvarhelyen, egyből vágja is rá büszkén, hogy Udvarhelyen ők temethetnek csak. Ezzel tudtomra adja, hogy nincs is értelme más cégeknél körülnéznem. Aztán hozzáteszi, hogy Bethlenfalva kivételével, mert ott más is temethet.
Mikor érdeklődőn visszakérdek, hogy miért csak ők temethetnek, akkor azt mondja, hogy szerződésük van az egyházakkal. Többedik visszakérdezésre azt is elmondja, hogy valójában nekik a monopóliumuk csak a sírásásra van, s mástól is lehet venni tartozékokat, például koporsót, de csak ők tudnak temetni.
A katolikusok szerint a koporsót is a Somoraitól érdemes vennem
Teszek egy kört az egyházaknál is, mintha egy Vásárhelyen elhunyt személy itteni temetéséről érdeklődő hozzátartozó lennék.
A katolikusoknál kezdem, a Szent Miklós plébániánál kopogok be. Egy kedves és segítőkész hölggyel beszélgetek, aki elmondja, hogy a temetkezésekkel foglalkozó kolléga most a búcsúval van elfoglalva, de megpróbál ő kiszolgálni információkkal. 350 lej a 25 éves sírhely-bér azoknak, akik ehhez az egyházközséghez tartoznak, 800 lej azoknak, akik nem ehhez a plébániához tartoznak. Van egy 250 lejes temetkezési díj is, amit ki kell fizetni, ebből 50 lej a harangozás, 50 a ravatalozóhasználat, és 150 lej a temető-karbantartás.
Az időpontkérésről azt mondja, hogy náluk ezt Somoraiék intézik, és ők szokták megmondani, hogy mikorra tudják vállalni a temetést, velük kell ezt megbeszélni. Kérdem, hogy nem az a cég, akit mi megfogadunk? A sírásást és mindent Somoraiék végeznek, mondja, csak rajtuk keresztül lehet temetkezni. Akkor nem lehet az, hogy mi megfogadunk egy céget, akit akarunk? Hát nem, mondja együttérzően.
Ekkor megérkezik a temetkezésekkel foglalkozó kolléga, Karcsi. Teljes nevén Faludi Károly. Megerősíti a hölgy által mondottakat, és elmondja, hogy Somorai a temető gondnoka, ezért csak ő temethet. Koporsót vásárolhatok máshonnan is, mondja, de érdemes lenne, hogy egy céggel dolgoztassak, s mindent onnan vegyek. Nekem lenne könnyebb, hogy ne kelljen annyifelé fizessek, s Somorainak koporsója is van, meg el is hozza az elhunytat, meg minden. Nem akar rábeszélni, mondja, de nekem az az érzésem, hogy épp megpróbált rábeszélni.
Végül is mindegy, mondja, hogy a többi szolgáltatást kitől veszem, de a lényeg az, hogy „a ravatalozótól arrafelé csak a Somorai”. „Azért mondom, hogy kerüljük el a kellemetlenséget, mert itt még más temetkezési vállalat is van, és ezt nem fogja így önnek elmondani. S akkor fog kezdődni a cirkusz.” A hangjából azt érzem, hogy volt itt már cirkusz bőven. „A temetőgondnokságot a Somorai cég lássa el. Sírt ő ás, testet ő visz oda, ő takarja be a sírt.” Más nem, fejti ki határozottan.
Ez miért van, kérdem. „Azért, mert a plebániának a tulajdona a temető. Magántulajdon. Az egyháznál az egyháztanács olyan, mint az országban a parlament. Ők hoznak döntéseket. Ők egyöntetűleg, szavazás alapján kiadták a Somorai cégnek.” Aztán helyesbít:„A Somorai gondnokság. Nem cég, gondnokság.” Itt már eléggé ingerült Faludi. Nem miattam, érezhetően, hanem ennek a témának a múltja, a régi feszültségek törnek elő belőle.
A reformátusok a kezembe nyomják Somorai névjegykártyáját
A reformátusoknál egy nagyon kedves, mosolygós, de egyben határozott és szigorú idősebb hölgy siet segítségemre.
A belvárosi református temetőben nem lehet sírhelyet bérelni, tele van a temető. A sírhelymegváltás idegeneknek, azaz azoknak, akik nem tagjai a gyülekezetnek, 1250 lej, erre rájön 520 lej a temetőfenntartási díj és a harangozás. Az 1250 lejben benne van egy 10 lej/éves temető-karbantartási díj, amit sírhely megváltásakor előre kell fizetni 25 évre, ez hozzáadódik a sírhely 1000 lejes árához.
Amikor a sírhely áráról és a temetési időpont egyeztetéséről kérdem, a hölgy automatikusan mondja: „A Somorai temetkezési vállalkozóval van szerződésünk, csak vele lehet, mással senkivel.” Közben elvesz az asztaláról egy Somorai-névjegykártyát, meglebegteti párszor előttem magyarázat közben, majd a kezembe adja. Mondom neki, hogy „de hát ha már van egy szerződés egy másik céggel?” „Az hozza a ravatalozóig, leteszi és elmegy. Itt nem temethet senki a temetőben, csak Somorai egyedül.” – mondja a hölgy mosolygósan, de szigorúan. „Van szerződés, és a szerződés tartalmaz feltételeket.”
A katolikusokhoz hasonlóan a reformátusoknál is javasolják, hogy érdemes mindent Somoraira bízni: „Ő mindent elintéz.” Ezt kétszer is ajánlja nekem a hölgy. Az időpontot is Somorai adja, mondja, hozzá kell fordulni. „Mikor azt mondják maguk, hogy jövő héten hétfőn vagy kedden van a temetés, akkor Somorai azt mondja, hogy kedden egy órakor van hely, vagy három órakor van hely. Mert ő temet a katolikusban is, az unitáriusban is, ugye, és ő tudja megmondani, hogy melyik időpont szabad. S akkor tetszenek szólni nekünk, s a lelkésszel egyeztetünk.”
Az unitáriusok az egyetlenek, akik nem Somoraihoz küldenek időpontot foglalni. Ott a hölgy, aki szintén nagyon kedves és türelmes, a lelkészhez irányít időpontfoglalásért. De a temetést náluk is csak Somoraiék végezhetik.
Azt is elmondja, hogy az unitáriusoknál 400 lej a sírhelybérlés 25 évre az unitárius félnek, és 600 lej a nem unitárius házastársnak. Van egy sírmegnyitási díj is, 100 lej. És pár éve van egy temető-karbantartási díjuk, 10 lej évente. Ebben benne van a szemétdíj, a kaszálás és mindenféle karbantartás.
Nemcsak a városban, hanem a környező falvakban is
Az egyházaknál való látogatásom tehát megerősítette, hogy forrásaim információi hitelesek voltak, az udvarhelyi egyházak egyetlen vállalkozót engednek temetőjükben temetni. Időközben, a témával foglalkozva kiderült, hogy nemcsak a városban ez a helyzet, hanem a teljes környéken. Falun is ugyanez zajlik, azzal a megjegyzéssel, hogy van egy-egy falu, ahol nem Somorai a kiválasztott, hanem valamelyik másik cég.
Bethlenfalván, Kadicsfalván és Oroszhegyen az Örök nyugodalomnak van egy szóbeli megállapodása, de nincs kizárólagossága. Máréfalván és Fenyéden a Tempus van hasonló helyzetben. Az összes többit ellenben a Somorai uralja kizárólagossági szerződésekkel. Itt nálunk is a völgyben, Keményfalvától kezdve Zetelakán át fel Varságig, mindenütt a Somorainak van exkluzivitása. Ezt tavasszal hallottam. Azóta picit változott a helyzet. Bethlenfalvát bevállalta ingyen kaszálásra a Tempus, de az egyház nem kötött vele exkluzivitási szerződést, ott bármelyik cég temethet.
Az, hogy a piacról kitúrt cégek két-három kisebb-nagyobb faluban temethetnek, még nem elég ahhoz, hogy fenntartsák magukat és az alkalmazottaikat. Csak a várostól távol eső kis falvak „szabadok”, ott senkinek nem éri meg igazán temetni, a távolság és a kis elhalálozási szám miatt, ezért ott tudnak még labdába rúgni a monopólium miatt hátrányos helyzetbe került cégek. De ez sem igazán segít a másik két cégen. A legtöbb temetés városon van, és azt a piacot teljesen kisajátította Somorai.
Teljes csőd most temetkezési vállalkozónak lenni Udvarhelyen
Mindkét vállalkozás, az Örök nyugodalom és a Tempus is arról panaszkodik, hogy mínuszba mennek, többe kerül fenntartani a vállalkozást, mint amennyit hoz.
Abbahagyni sem könnyű most, mert az elmúlt évek a befektetésekről szóltak. Hűtőházat kellett építeni, balzsamozó termet olyan környezetben, ahol nincs 50 méteres körzetben lakóház. El kellett járni egy sor engedélyt, szakembereket kellett szerezni, meg kellett felelni az új, sokkal szigorúbb törvénynek. Ezek a befektetések még nem térültek meg. És ha ez a Somorai-egyeduralom megmarad, akkor nem is lesz miből megtérüljenek.
Rigó Mihály, az Örök nyugodalom ügyintézője elmondja, hogy nekik tavaly 50 temetésük volt, ezeknek 90%-a vidéken, a várostól távol lévő „szabad temetőkben”. Etéd, Atyha, Oklánd, Bencéd, ilyenek. Ez heti egy temetés, nem elég a fenntartáshoz. De ha holnaptól újra temethetnének, akkor is nehéz lenne a piacot visszaépíteniük. Ez a jelenlegi helyzet, hogy az egyházak azt közlik a hívekkel, hogy a cég nem temethet, azt sugallja a híveknek, hogy valami gond van a céggel vagy az engedélyeikkel. Ez egy hatalmas imidzs-rombolás a cégnek.
A Tempus tulajdonosa, Kraft Helmut panaszolja minden egyes alkalommal, mikor beszélünk, hogy ha ez így folytatódik, be kell, hogy zárjon. Az a havi 1-2 temetés, ami becsúszik náluk, az arra sem elég, hogy az alkalmazottak bérét állni tudja, nemhogy még a befektetések is megtérüljenek. Nagyon veszteséges a vállalkozás jelenleg, a kialakult helyzet miatt, a tulajdonos kétségbe van esve.
Barabás Zoltán, az Örök nyugodalom tulajdonosa nem tűnik épp annyira kétségbeesettnek, mert náluk több lábon áll a vállalkozás. De ha nem foglalkoznának kandallógyártással és koporsókészítéssel is, már rég csődbe mentek volna, mondja, csak a temetkezésből. Rajta is látszik, hogy roppantul zavarja ez a kialakult helyzet, és próbál is tenni azért, hogy ez megszűnjön.
Cég harcol a jogaiért
Az Örök nyugodalom megpróbál jogi úton is harcolni ez ellen a monopolhelyzet ellen. De nem könnyű ez a harc. Az egyházakkal egyik szerv sem akar szembeszállni.
A román hatóságoknak nehezen megy számonkérni az egyházakat, megszokták, hogy az ortodox egyház, és ebből kifolyólag minden egyház tabu, számonkérhetetlen. A választott magyar elöljáróink pedig szintén nem akarnak szembemenni az egyházakkal, mert választások előtt a pap szokta kihirdetni a szószékről, hogy kire kell szavazni.
A harc nehéz, de muszáj volt belevágni. Megpróbáltak panaszt tenni a fogyasztóvédelemnél, de ott azt mondták, hogy cég nem tehet panaszt. Megegyeztek az egyik felháborodottabb hozzátartozóval, hogy tesz ő feljelentést, annak reményében, hogy a hatóság kijön, kivizsgálja az ügyet, és figyelmezteti az egyházakat és Somorait, hogy biztosítani kell a szabadpiacot. Erre kijött a fogyasztóvédelem karácsony és újév között, és őket, a temetkezési céget büntette egy figyelmeztetéssel, mert nem tudták teljesíteni a hozzátartozóval kötött szerződésüket. Hogy a szerződés teljesítése miért nem sikerülhetett nekik, azzal már nem foglalkozott érdemben a hatóság.
Aztán leveleket küldtek ki az egyházaknak és a helyi tanácsnak. Az egyházak nem válaszoltak. A tanács válaszolt, hogy az egyházakhoz kell fordulni, és hogy ők egy átiratban kérték az egyházakat, hogy mindhárom céget egyenlően engedjék be a temetőkbe.
De ez gyakorlatilag semmit nem változtatott a helyzeten.
Az egyházakhoz helyileg is küldtek ki levelet, minden faluba. Összesen 57 levelet küldtek ki, plusz egyet Gyulafehérvárra. Két hónap után ismét küldtek egy sor levelet, amiben kérték a temető rendszabályzatát is. Semmi válasz nem jött, kivéve egy, Oroszhegyről.
Miután az egyházak nem válaszoltak, a versenyhivatalt is értesítették. A versenyhivatal válaszolt, azt írta, hogy ők nem tudnak eljárni az ügyben. De írtak egy szép hosszú megható dumát, hogy a törvények szerint ezen a területen is szabadpiac van, a fogyasztók előnyére. És hogy értesítették az egyházakat erről, hogy a temetők működési szabályzatának megírásakor ezt tartsák szem előtt.
Ennek következtében sem javult a helyzet, csak annyi változott, hogy az egyházak kiakadtak. A református egyháztól felhívták őket, és leordították a fejüket, hogy hogyan képzelték el, hogy feljelentik őket. Hogy ezt szépen is le lehetett volna rendezni. Erre ők azt válaszolták, hogy próbálkoztak már szépen lerendezni, de hiába. A katolikusok is visszajeleztek, azt mondták, hogy kapun belül azt csinálnak, amit csak akarnak.
Igaza volt az egyik ellenőrző hatóság emberének, mondja Rigó Mihály, a cég ügyintézője, mikor azt mondta nekik, hogy ez az egyházi szféra olyan, mint a Vatikán, a román törvények nem vonatkoznak rájuk.
„Ha édesanyám meghal, nem tudom eltemetni”
„Ha meghal valakim, Somoraival kell eltemettetnem, pedig hivatalos temetkezési vállalkozó vagyok, minden engedélyem megvan” – panaszkodnak a cégtulajdonosok, ügyintézők.
Ilyen és ehhez hasonló mondatokat mondanak a cégek tulajdonosai és ügyintézői.
Az a kellemetlen, hogy ha meghal valamelyik jóbarátuknak a rokona, és az hozzájuk fordul, nem tudják elvállalni a temetést. Több ilyen eset is volt. A barátjuk meghalt, ingyen eltemették volna, de nem tudták, mert csak Somorai temethet.
Nemrég az egyik alkalmazottuknak halt meg az anyósa. Nem tudták elvállalni a temetést, de adtak neki koporsót. Az emberük elment a Somoraihoz, hogy elintézze a temetést. Mikor ott kiderült, hogy van már koporsója, a hölgy felcsattant, a megrendelőlapot szembevágta vele, hogy akkor az ügyintézést is csinálja az, akitől a koporsó van.
Két éve meghalt az édesanyjuk, meséli Barabás Zoltán és Lajos, az Örök nyugodalom tulajdonosa és adminisztrátora, és Somoraiékkal kellett eltemettessék, mert nem akartak cirkuszt.
Ez a cirkusz szó folyamatosan visszaköszön, miközben a cégvezetőkkel, az elhunytak hozzátartozóival és az egyházak felelős embereivel beszélgetek. A cirkusz az, amit az egyházak és Somorai a hozzátartozókkal leművelnek, és a hozzátartozókra meg a másik két cégre kenik. A hatalmi pozícióban lévő egyházak, és a monopolhelyzetben lévő Somorai hatalmukkal visszaélve megszüntetik a szabadpiacot, de a klienseknek úgy állítják be, mintha a konfliktust a másik két cég generálná azzal, hogy nem akarják megérteni, hogy nincs itt helyük, és nem akarnak megszűnni már egyszer. Vagy a hívek, akik nem akarják megérteni, hogy nem illik szóba állni azokkal, akiket az egyház kisemmizett.
A fő áldozatok: a megfejt hozzátartozók
Hogy egy cég be fog csődölni és egy másik pénzt fog veszíteni az egyházak és Somorai kis összeesküvése miatt, ez szomorú, és igazságtalan, de ennek a témának a közérdekűsége nem ebben rejlik. A fő áldozata ennek az ügynek nem a két cég, hanem mi vagyunk. Mi mindnyájan, akik halandók vagyunk, és halandó hozzátartozóink vannak.
Négy éve temettem el édesapámat, még élénken emlékszem rá, hogy milyen kalandokon mentem keresztül akkor, meg is írtam egy részét. Most is végigkísértem pár ügyet, és elbeszélgettem a hozzátartozókkal.
Felháborító érzés, hogy kiszolgáltatott vagy, és ezzel valakik visszaélnek, esetenként akár meg is aláznak. De megtehetik, mert minden az ő oldalukon áll, főleg az idő. Mert te éppen gyászolnál, van pár napod, hogy elbúcsúzz a családtagodtól, de közben szervezkedned is kell. Nincs időd, hogy hülyékkel vitatkozz. Nincs időd, hogy kiharcold az igazad, mert ott a temetés a nyakadon, és a temetés nem maradhat el csak azért, mert te az igazadért harcolsz. Mit szólna a rokonság, ha nem lenne temetés, vagy ha a temetés nem lenne a legkegyeletteljesebb csak azért, mert a te igazságérzetedet bántják a visszaélések?
Ezt az egyházak is tudják, és a temetkezéssel foglalkozó összes gazdasági szereplő. Hogy a legtöbb hozzátartozó ilyenkor a gyászával van elfoglalva, érthető módon, és az elhunyttól való búcsúzkodással, és nem akar belemenni még egy háborúba is. Ezt a kiszolgáltatott helyzetet használják ki ellene. Hogy ilyenkor az ember inkább kiad párezer lejjel többet, és inkább nyel kettőt, de hallgat. Aztán pedig, ha lejárt a temetés, akkor inkább kettőt legyint és megpróbál felejteni, de nem áll neki utólag kiharcolni az igazát.
Zsolt esete Karcsival
Zsoltot egy nagyon nyugodt, békés, laza embernek ismertem meg. Világot látott ember, háromlaki életet él, Csíkszeredában, Budapesten és Görögországban vannak a főhadiszállásai.
Zsoltnak idén júniusban meghalt az édesanyja. Idős édesapja össze volt törve, Zsoltra maradt a feladat, hogy eljárja a temetéssel kapcsolatos kálváriát. Elment az Örök nyugodalomhoz, hogy megrendelje a temetési szolgáltatást. Ott említették neki, hogy gond lesz az egyháznál, ha velük köt szerződést, de Zsolt úgy gondolta, lazán megbirkózik ennyivel. Fel is ment a nagy katolikus hegyre, elintézni az elintéznivalókat.
És ott jött a hidegzuhany. Faludi erősen kitámadta. Nem számított ekkora támadásra.
A beszélgetés finomabban indult, meséli Zsolt, de folyamatos nyomásgyakorlással. Már-már elhatározta, hogy visszamondja a céget, és átmegy Somoraiékhoz, hogy ne legyen ebből probléma. De ekkor Karcsi bedurvult, és olyan hangnemben kezdett el vele beszélgetni, amit megengedhetetlennek érzett. Ekkor váltott ő is hangnemet, ekkor kezdett el ragaszkodni az igazához, és döntötte el magában, hogy még csak azért sem megy át Somoraihoz. Összevesztek.
Másnap Zsolt már úgy ment Karcsihoz beszélgetni, hogy én is mentem vele.
Rakja le a halottat a temetőkapuban, mert nem engedik be
Faludi már azzal kezdi a beszélgetést, hogy addig nem lehet semmit intézni, amíg nem megy el Zsolt Somoraiékhoz. Zsolt megkérdi, hogy miért kezdi megint ezzel, tegnap nem letárgyalták? Erre Karcsi sértődötten mondja a már betanult szövegét: „Elmondtam önnek. Az egyháztanács itt olyan, mint az országban a parlament. Ő hoz döntéseket és törül el. Mert ez magántemető. És addig a testet a temetőbe bevinni nem lehet, amíg ön nem veszi fel a Somorai gondnoksággal a kapcsolatot.”
Egy nappal korábban Faludi azt mondta Zsoltnak, hogy az általa felfogadott cég beviheti a holttestet a ravatalozóig. Most ellenben nagyon ragaszkodik ahhoz, hogy nem engedi be a kapun az elhunytat, ha nincs szerződés kötve a Somoraival. Zsolt felveti, hogy akkor le kell tegye az édesanyja holttestét a kapuban, ha nem engedik be, amire Karcsi határozottan reagál: „Hát akkor le tetszik tenni. Akkor le tetszik tenni. Mert ezen a kapun belül, addig, ameddig nem rendezi a dolgokat, nem lehet. Hát aztán…”
Zsolték családjának volt érvényes, megváltott sírhelye. Idén év végén járt volna le a bérlet, de a temetés pillanatában még érvényes volt. Zsolt szerette volna megújítani előre, további 25 évre, ahogy ez szokás, és ahogy az egyház el is várja. „Nem, addig nem fizeti ki, amíg nem rendezi a dolgokat a Somorai céggel. Addig nem lehet a testet behozni, amíg… mondom, az egyháztanács megbízta a Somorai gondnokságot. Gondnokság!”
Faludi veri a vasat, még párszor elhangzik, hogy nem lehet bevinni a testet a kapun, mert ez magánterület. Zsolt állítja, hogy ez közhasznú terület. Erre Karcsi ingerülten vágja vissza: „Ez nem közhasznú terület, tetszik tudni, a néptanácsnak van magánterülete, temetője, kint a Marin Preda háta mögött, oda lehet vinni az elhunytat. Ott eltemetheti. Ott az dolgozik, aki akar.” Zsoltnak nem tetszik a gondolat: „Nem, ide fogjuk hozni, mert itt vannak a szülei is, a testvérei is.”
Megy tovább a vita a családi sírhely bérletének megváltásáról, amit Faludi továbbra is megtagad, amíg Zsolt nem fizet a Somorainak. Zsolt próbálja magyarázni, hogy ez két külön dolog, a sírhelyet az egyháztól bérli az ember, és semmi köze a temetkezési szolgáltatáshoz, amit egy cégtől bérel.
Közben átjön a könyvelőnő is, akit Faludi azért hívott át, hogy bebizonyítsa Zsoltnak, hogy ez magántemető. Egy nagy lecsó lesz a beszélgetés. A könyvelőnő mondja Zsoltnak, hogy amíg sírhelye nincsen, addig nem tud itt temetkezni. Zsolt mondja, hogy most akarja rendezni a sírhelyet. Erre Faludi kétségbeesetten magyarázza a könyvelőnőnek, hogy „De nem, addig nem rendezheti. Ha kifizeti, akkor azt fogja mondani, hogy… Nem, egyszer beszéljen a Somorai gondnoksággal.” Zsolt ismét felhívja a figyelmüket, hogy a bérleti szerződésük ki van fizetve, még érvényes. Erre a könyvelőnő: „Semmi gond azzal, de a temetést így is, úgy is kell rendezze a Somorai gondnoksággal.” „A Somorai gondoksággal kell rendezni a temetést. Itt másképp temetés nem lehet” – vágja rá nagyon határozottan Faludi. Még egyszer elhangzik, hogy rakja le a testet a kapuban.
Zsolt felrója, hogy itt kötekednek már harmadik napja. Erre Faludi visszavág: „De ön az, aki kötekedik. Mert nem akarja elfogadni, hogy ez magánterület.” Hogy ki az, aki kötekedik, nehéz eldönteni. Érdekes kívülről figyelni ezt a harcot, amint a nagy mafla hatalom az érdekeit védve és a hatalmát fitogtatva összecsap a kiszolgáltatott, gyászoló kisemberrel.
Az egyház alkalmazottai azt mondják, hogy Zsolt menjen az általa felfogadott céghez, és mondja meg azoknak, hogy rendezzék ők Somoraival a temetést. Mert a cég a hibás, hogy bevállalta a temetést, mikor tudta, hogy nincs joga itt temetni. Mert nem kapott felhatalmazást a plebániától. De miért kellett volna felhatalmazást kapjon a plebániától, ha egy hivatalos, minden szerv által engedélyezett temetkezési cég, kérdi Zsolt.
A könyvelőnő is kezdi bizonygatni, hogy a temető magántulajdon, az egyház tulajdona. Zsolt kéri, hogy beszélhessen az egyházzal. „Itt vagyunk” – mondják neki. Itt nagyon szépen kibontakozna a kérdés: ki is az egyház? De nincs idő kibontani. Zsolt azt kéri, hogy a felettesükkel beszéljen. Azt mondják neki, hogy leírják a telefonszámát, és majd ha a főesperes hazajön, behívja egy beszélgetésre. Azt nem mondják, hogy ez órák, napok vagy hetek múlva fog bekövetkezni.
Zsolt mondja, hogy „jól van, de ettől függetlenül holnap temetés van, azt le kell jártassuk”. Faludi visszavág, hogy „addig nem, amíg ön ezt le nem rendezi.” Majd picivel később határozottan leszögezi, kétszer is elismételve, hogy: „Itt holnap nem lesz temetés.” Majd azt is hozzáteszi, a teljes kép kedvéért, hogy a kapun nem fog bebocsátást nyerni.
Zsolt úgy jön ki a plébániáról, egy nappal a temetés előtt, hogy azt mondták neki, hogy másnap nem lesz temetés.
És mégis lesz temetés
Zsoltot délután behívatja a főesperes. Elbeszélgetnek. A főesperes bocsánatot kér az alkalmazottak viselkedéséért. Megengedik a temetést. De nem szeretnék, hogy ez az eset precedenst teremtsen, mondja a főesperes.
Egy precedensről már hallottam, ami jóval a Zsolt esete előtt történt. Rigó Mihály mesélte, az Örök nyugodalom ügyintézője, hogy volt már egy cigány család, akinek sikerült kiharcolnia, hogy velük temettessen. Mikor az egyháznál akadékoskodtak, ők rácsaptak az asztalra, és hirtelen lehetett bárkivel temetni, meséli. Többet nem akart mesélni a részletekről, de aztán utólag megtudtam mástól, hogy az illető család a P betűvel kezdődő nevű nagyon ismert udvarhelyi család volt, és az érv, amivel sikerült meggyőzni az egyházat, valahogy így hangzott: „a beledet kiengedem, te!”
Zsolt eredménye azért fontos, mert békés úton született, bicska nélkül. Habár lehet, hogy a békés jelző kicsit túlzás, hisz az ellenséges hangulat végig megmaradt, még a temetés alatt is. Az egyház alkalmazottai folyamatosan lesték a temetkezési cég embereit, keresték munkájukban a hibát, és gyűjtötték ellenük az érveket.
Délelőtt kimentem a temetőbe, lefotózni, hogyan ássák a sírt az Örök nyugodalom sírásói. Ez az első alkalom, hogy ebben a temetőben sírt ásnak, mondták a fiúk.
Egy érdekes jelenetnek voltam szemtanúja: valaki odadobott nekik egy csákányt, s csendben hozzátette: majd rakjátok ide vissza. Nem értettem, mi történik, de a sírásók elmagyarázták: reggel a nagy sietségben otthon felejtették a csákányt, és itt jöttek rá, hogy annyira köves a föld, hogy kellene. Kértek egy csákányt a közelben dolgozó Somoraiéktól. Azt a választ kapták, hogy nem. Később ellenben az egyik munkás mégis odacsempészett nekik egy csákányt. Tehát az emberség, a bajtársiasság nem veszett még ki teljesen az emberekből, van még remény. Úgy tűnik, ez a monopolhelyzetért vívott harc nem mindenkinek a háborúja, csak néhány érdekemberé.
Amíg a sírt ássa a cég, amikor az elhunytat hozzák, és végig a temetés alatt egy egyházi alkalmazott folyamatosan lesi őket, és minden hibájukat számontartja. Nemcsak a papoknak, hanem Somorainak is beszámol róluk, látható kárörömmel. Kívülállóként álldogáltam ott, és figyeltem, hogy mi történik, és azt tapasztaltam, hogy az egyház és Somorai cége teljesen összefonódik, nem lehet már tudni, hogy kié is egyik-másik alkalmazott.
A leskelődő egyházi alkalmazott
Reggeliben, mikor odaérek, készítek egy képet a ravatalozó előtt álló autókról. Normális napokon Somorai autói parkolnak csak itt, egyféle reklámtáblaként. Somorai a temetőben parkolja a feliratozott cégautóit. De most egy Örök nyugodalmas cégautó is van itt, azt fotózom, mikor odajön a már említett egyházi alkalmazott, és azt mondja: „Jaj, ezt ne fotózza, mert ez nem a mienk.” Hogyhogy „nem a miénk”? A kié? Az egyházé, vagy Somoraié? Közben Somorai kiáll az egyik autójával a ravatalozó elől, s beparkolja helyette a másikat.
Amíg ott fotózgatok a sírásóknál, odajön egy idősebb ember, és köszönés nélkül nekem esik, magas lóról kioktat engem, hogy nem jól ássuk a sírt, és hogyan kellett volna ássuk. Mondom neki, hogy nekem semmi közöm a sírhoz, én csak fotózok, de nem akarja meghallani, oktat tovább, hogy ilyen vagy olyan keretet kellett volna csinálni. Megköszönöm neki a leckét. Aztán hirtelen hátat fordít és elmegy, ugyancsak köszönés nélkül. Utánamegyek, mert kíváncsi vagyok, hogy ki az és mit akar. Kiderül, hogy Somorainak, a cégtulajdonosnak az édesapja.
Közben az egyházi alkalmazott folyamatosan leskelődik az ablakból, szemmel tartja a sírásókat, és engem is. Hallom, amint kitörő örömmel számol be Somorainak arról, hogy a konkurens cég elrontott valamit a gyászjelentőn. Szerintem jelentéktelen a hiba, de ő nagyon boldog, hogy kapott valamit.
Délben megszólít, és elbeszélgetek vele. Mikor megtudja, hogy újságíró vagyok, és hogy miket figyeltem meg vele kapcsolatban, akkor elkezd aggódni, nehogy kirúgják őt, ha ezt megírom. Megnyugtatom, hogy nem fogom odaírni a nevét vagy a funkcióját. Nem nyugszik meg teljesen, de az ármánykodást tovább folytatja.
A temetés alatt is talál pár hibát a cég munkájában, és ezeket a pap és Somorai figyelmébe ajánlja, nagy buzgalommal. Például, hogy a keresztet nem vitte senki, pedig kellett volna legyen a cégnek egy alkalmazottja, aki viszi a keresztet. Kérdeztem tőle, miért nem mondta el a szokásokat előre a cégnek, hogy ez ne történjen meg. Jaj, hát a cég kellett volna, hogy tudja a szokásokat. De hát honnan, ha ez az első temetése ebben a temetőben? Kérdem a cég ügyintézőjét, hogy miért nem vitték a keresztet. Azért, mondja, mert azt hitték, hogy azt az egyház embere fogja hozni, mint más temetőkben, ahol ők eddig temettek. Nem lenne egyszerűbb, ha egy temetkezési céget előre informálnának az itteni szokásokról és szabályokról, ahelyett, hogy hibát próbálnának találni a munkájában?
A temetés végül békésen lezajlott, ha eltekintünk attól a két-három hibától, amit az egyházi alkalmazottnak sikerült megfigyelnie a cég munkájában, és attól a részlettől, hogy Somoraiék közben egy munkagéppel mászkáltak a közelben és bele-beleburrogtak a szertartásba.
A titkos temetőszabályzat
Nemcsak a temetkezési vállalkozásokat nem informálják a katolikusok a temetkezési szabályokról, de a híveket sem. A reformátusok és az unitáriusok még annyira sem.
Úgy éreztem, hogy az ügy tisztázása érdekében meg kellene néznem a temetőszabályzatot mindhárom egyháznál, és a szerződést, amit Somoraival kötöttek. Mikor Zsolttal bent jártunk temetést intézni, a beszélgetés végén rákérdek Karcsira, még nem újságíróként, hanem egyszerű katolikus hívőként, a temető ügyfeleként:
– Megnézhetnék egy temetőszabályzatot?
– Van ügyvédünk, Ivácsony József, vele tessék felvenni a kapcsolatot.
– Nem, én…
– Én nem vagyok köteles a főesperes úr nélkül odaadni a szabályzatot.
– Nézze, én béreltem valamikor egy sírt itt önöknél, gyakorlatilag a kliensük vagyok. Szeretném látni a temetőszabályzatot, szerintem nyilvános kell, hogy legyen.
– De akkor nem kérdezte meg.
– Akkor nem kérdeztem meg, most kérdem meg.
– Én ennél többet nem tudok. Van Ivácsony József, az ügyvéd, vele föl lehet venni a kapcsolatot, jogi ügyekben ő képviseli az egyházat.
– Tehát ha én írok neki, vagy felhívom, hogy Jocó, add ide kérlek a temetőszabályzatát, akkor ő ide fogja adni.
– Nem tudom. Ő képviseli az egyházat.
– Az ügyvédek azt szokták mondani, hogy ők nem tudják kiadni a kliensnek a papírjait, hanem a kliens kell, hogy kiadja.
– Mondom, ő képviseli az egyházat. Én nem tudom odaadni. (vállvonogatás)(arcvágás)
– De tényleg nem tudom megnézni a temető szabályzatát?
– Nem.
– De hát a temetőkapura nincs kifüggesztve?
– Nem, az nem tartozik a…
– Nem tartozik az emberekre?
– De tartozik az emberekre, de nincs kifüggesztve. Tessék Ivácsony Józseffel felvenni a kapcsolatot, ő képviseli az egyházat.
Hazamentem. Írtam Ivácsonynak, hogy Szia, az egyháztól hozzád küldtek, kérlek, küldd át a temetőszabályzatot és a szerződést. Ivácsony egy órán belül olvasta levelemet, aztán megint megnyitotta, de azóta sem válaszolt rá.
A főesperes úr nagyon elfoglalt
Az egyházzal ellenben beszélhetett az ügyvéd, mert amikor egy hét után, megunva, hogy nem kapok választ, felmentem ismét a plébániára, már megmutatták a temetőszabályzatot. Persze, akkor sem ment könnyen a dolog. Karcsi eleinte nem akarta. Mikor rámenősebb lettem, akkor azt mondta, meg kell kérdeznie a főesperes urat. Aztán elment megkérdezni. Visszajött, és egyetlen mozdulattal elővette a szabályzatot egy szekrényből. Tehát a szabályzat végig ott volt egy karnyújtásnyira, csak Karcsinak ki van adva, hogy ne mutassa meg a híveknek, ha érdeklődnek iránta.
Ideadta a szabályzatot a kezembe. Kérdeztem: lefotózhatom? Nem tudja, mondta, és ismét elment a főesperes úrhoz megkérdezni. De előtte áthívta a szomszéd szobából a könyvelőnőt, hogy az felügyeljen engem, míg ő odavan.
Karcsi visszajött, és engedélyt adott a fotózásra. Halleluja, végre nyitottak a katolikusok! De az örömöm korai volt, a párbeszéd itt véget is ért.
Kérdeztem Karcsitól, hogy miként tudnék beszélni a főesperes úrral temetőügyben. Időpontot kell kérni, mondja, s amint sorra kerülök, fogad. Mindenkit fogad, csak ki kell várnom a soromat.
De mikor egy óra múlva visszamegyek időpontot kérni, Karcsi azt mondja, hogy beszélt a főesperes úrral, és változott a helyzet. Nagyon elfoglalt, nem tud fogadni. Mert ő azon kívül, hogy plébános, főesperes is. És írásban nyújtsam be, hogy mit szeretnék megtudni.
Van nekem egy jó ismerősöm, aki közel áll az egyházhoz, és mindig letol, mikor rosszat írok az egyházról, hogy miért támadom őket. Ennek az embernek megígértem, hogy mielőtt rosszat írnék az egyházról, szólok neki. Most is említem neki, hogy hogyan jártam, azt mondja, hogy megpróbál közbenjárni. Pár nap múlva jelentkezik, hogy ő megpróbálta, de hiába, a főesperes nem akar szóba állni velem. Ez van.
Megpróbálok írásban kommunikálni az egyházzal, ahogy mondták. Elküldök nekik egy kérést, hogy küldjék át a szerződésüket a Somoraival. A főesperes úr válaszol is, hogy megkapták a levelem, és hogy a temetőbizottság ülése után majd válaszolnak.
Sajnos, azóta sem válaszoltak, ez volt az utolsó visszajelzés a katolikusok részéről.
A reformátusok nyitnak
Elmegyek a reformátusokhoz is. Bemutatkozom, hogy újságíró vagyok, és mondom a hölgynek, hogy meg szeretném nézni a temetőszabályzatot. Ő nem tudja ideadni, mondja, csak a tiszteletes úr.
Pitó Zsolt tiszteletes pontosan akkor lép be az irodába, kedvesen köszönt, és beinvitál egy beszélgetésre. Látszik rajta, hogy nem örül annak, hogy írok erről az ügyről, el is mondja, hogy nem lenne jó ezzel a témával most foglalkozni, de őszinte és egyenes párbeszédet folytatunk, és ezt nagyon értékelem. Minden egyházzal és minden pappal szerettem volna így elbeszélgetni, hogy meg tudjam ismerni az ő álláspontjukat is.
Pitó a múltból kezdi a történetét. Régen a temetőőr ásta a sírokat. Alkalmazott is volt az egyháznál, de céget is kellett nyitnia. Nagyon sok panasz volt a munkájára, az egyház nehezen tudta kezelni a helyzetet.
Mikor ő elment, két cég jelentkezett, hogy átveszi a helyét: a Somorai és a Tempus. Az egyház (itt Pitó felhívja a figyelmem, hogy ez egy magántemető) azt szerette volna, hogy a szemét és a kaszálás kérdése mind egy kézben legyen. Látták, hogy Szombatfalván jól dolgozott Somorai. A presbitérium azt a döntést hozta, hogy neki adják a temetőt.
A konkurens cégek aztán kivizsgáltatták ezt a döntést, feljelentették őket az egyházmegyénél, az egyházkerületnél, a diszkriminációellenes hatóságnál. Pitó érti, hogy a „kintieknek” kérdés, hogy ez így jó-e, de ők, mint a temető tulajdonosai, úgy látják, hogy Somoraiék jól végzik a dolgukat. Ők eddig elégedettek a munkájukkal. Az ötéves szerződés lejártával felülvizsgálják a kérdést, és akkor eldöntik, hogy folytatják-e így vagy nem.
Nem tudnak beengedni 5-6 vállalkozót temetni. Kínos, mikor ottmarad például egy kupac föld valahol, és nincs gazdája. Az elszámoltathatóság teszi szükségessé, hogy egy vállalkozó végezzen minden munkát.
Ez a döntés átment a temetőbizottságon, a nagypresbitériumon, és a mai napig nem bánják.
A reformátusok zárnak
Pitó kérésemre megmutatja a temetőszabályzatot. Egy régi, 1914-es temetőszabályzatuk van, melyet 2008-ban átdolgoztak. A szabályzatuk nagyon szép, kedves és emberséges, de inkább illemszabály-szerű, arról szól, hogy hogyan kell viselkedni a temetőben. Nem tartalmaz semmit gondnokságról vagy arról, hogy ki temethet vagy sem a temetőben. Arról inkább a Somoraival kötött szerződésük szól, mondja a lelkész. Ezt a szerződést nem tudja megmutatni, sajnos, mert az ügyvédnél van, épp újraírják.
Mikor kérdem, hogy lefotózhatom-e a temetőszabályzatukat, a lelkész nemet mond. Ő erre nem adhat engedélyt, írjak egy kérést a presbitérium irányába, s ha ők beleegyeznek, akkor fotózhatom. Mosolyogva mutatom neki, hogy a szabályzat 29-es cikkelyében azt írja, hogy e szabályzatot a hívek előtt megfelelő részletességgel ismertetni kell, és hogy a szabályzat a lelkészi hivatalban mindig a hívek rendelkezésére bocsátandó. Tehát nyilvános. Nem tud nem egyetérteni, de attól még maradjon az a változat, hogy én írok egy kérést a presbitériumnak. Szívesen megteszem, nem akarom saját presbitériuma által keresztre feszíttetni az egyetlen papot, aki emberségesen szóba állt velem.
Megírom a kérést a presbitérium irányába, kérem a temetőszabályzatukat és a Somoraival kötött szerződésüket.
Két hét múlva válaszolnak, hogy az érintett történelmi egyházak részéről egy közös nyilatkozat született ezzel kapcsolatban. És semmilyen egyházközségi okiratot nem szolgáltatnak ki. Küldik a Hargita Népében megjelentetett nyilatkozat linkjét. Mit mondjak erre? Örülök, hogy egyáltalán válaszoltak, és átküldték a nyilatkozatot, nem úgy, mint a katolikusok.
Az unitárius lelkész nem adja a nevét és nem akar nyilatkozni
Bemegyek az unitáriusokhoz is. A hivatalban egy fiatalember ül, kedvesen fogad, és az „esperes” úrhoz irányít. Nem kell sokat keresgélnem, mert amint megfordulok, épp lép be az ajtón a lelkész, volt esperes.
Nagyon kedvesen és mosolygósan kezdünk el beszélgetni. Mond egy fontos gondolatot, ami jól rávilágítana arra, hogy miért fontos az egyháznak, hogy egy cég temethessen, de nem engedi, hogy leírjam. Elkezd azon lovagolni, hogy nem adja a nevét, és megfenyeget. Hogy „ha bármit felhasznál, nekünk is megvan a jogunk, hogy… hogy ezt hogy kezeljük”. Még mindig mosolyogva beszélgetünk, de már nem a temetkezésről, hanem arról, hogy hogyan képzelte azt el, hogy nem adja a nevét, és hogy ha leírok bármit, akkor kezelésbe vesznek.
Hiába magyarázom neki, hogy közszereplő. És egyébként is, ha leírom, hogy az udvarhelyi központi unitárius lelkész, akkor úgyis mindenki tudni fogja, hogy kiről van szó, nem kell a nevét odaírjam. Ragaszkodik ahhoz, hogy neki joga van, hogy ne adja a nevét. Most nevezzem őt Tudjukkinek az anyagban?
Nem akar nyilatkozni nekem, mondja, mert nem akar belekerülni ebbe a slamasztikába. Mondom neki, hogy már benne van, ha nem is ő, de az egyház biztosan.
Mond dolgokat, amiket aztán nem enged, hogy leírjak, közben mosolyogva szívat, hogy nem akarom leírni a valóságot, amit ő mond. De hát hogy írjam le, ha ő nem engedi… Mondom neki, hogy olyat ne mondjon nekem, amit nem szabad leírnom.
Kis kakaskodás hangulata van a beszélgetésünknek, mosolyogva keménykedik velem. Nekem alapvetően nincs ellenemre, hogy egy férfi keménykedjen egy másik férfival, csakhogy én itt nem férfiúi minőségemben vagyok jelen, hanem mint újságíró, aki a város lakosságát képviselem ebben az ügyben, többek között az unitárius hívőket. De ez a lelkészt nagyon nem izgatja, sőt, a hívek szívfájdalmai sem nagyon izgatják, mert lazán kijelenti, ők nem kötelezik az unitárius híveket, hogy ide temetkezzenek. Elmehetnek egy másik temetőbe.
A temetőszabályzatot nem mutatja meg. Adjak le egy kérést a presbitériumnak, s ha az elnökség jóváhagyja, akkor tanulmányozhatom a temetőszabályzatot, ha nem, akkor nem. Kérdem, hogy a temetőszabályzat nem nyilvános? Semmi nem nyilvános, mondja a lelkész, mert ezek belügyek.
Küldök egy kérést a kebli tanácsnak, hasonlót, mint a többi egyháznak.
Augusztus 21-én válaszolnak, hogy nem tudják kérésemet teljesíteni. Nem indokolják meg válaszukat, de gyanítom, hogy indoklásnak azt a két héttel azelőtt megjelent nyilatkozatot szánják, amit át sem küldtek nekem, csak más sajtóorgánumoknak.
A nagy közös nyilatkozat és a nagy ökumenikus összefogás
Miután mindhárom egyháznak az álláspontját próbáltam megismerni, és nem igazán akartak ebben partnerek lenni, úgy érezték jónak, ha összefognak, és egyesült erővel támadnak hátba.
Összeültek, és írtak egy nyilatkozatot. Hogy ez pontosan mikor történt, nem tudhatjuk, mert a nyilatkozat nincs keltezve, nincs rajta dátum. De azt tudjuk, hogy a Hargita Népe augusztus 9-én közölte.
Sajtós szemmel nézve ez aljasság. Az, hogy egy sajtóorgánum kér egy információt, és a neki szóló választ nem neki küldöd el, hanem egy konkurens sajtóorgánumnak, ez annyira aljas csel, hogy még a politikusok sem igazán merik megtenni. És mondanám azt is, hogy a sajtós kollégák részéről sem szép, ha lehoznak egy ilyet, de ebben a helyzetben nem tudom elítélni őket, mert szerintem fogalmuk sem volt, hogy ez a nyilatkozat miről szól, hogy ez válasz az én információigénylésemre. Beszéltem olyan sajtós kollégával, aki megkapta ezt a nyilatkozatot, úgy, hogy még fizettek is volna azért, hogy leközöljék, de nem közölték le, mert nem értették, hogy mi is van, minek apropóján jött ki ez a nyilatkozat és miről is szól. Így, a kontextusból kiemelve ez egy érthetetlen védekezés.
Íme a nyilatkozat:
Ebben a nyilatkozatban bemutatják a gyönyörű helyzetet és a rendet, ami jelenleg uralkodik, illetve a közös egyetértést, ami mind az egyház vezetése, mind a hívek részéről megvan. Ilyen mondatokat írnak bele, hogy: „Gyülekezeti tagjaink elégedettek a döntésünk eredményével. A felmerülő kérdéseket, nehézségeket is a legnagyobb jóindulattal kezeljük…” De akkor miért tapasztaltam én mást? A megalázás manapság keresztény cselekedetnek és jóindulatnak számít? Amikor azt mondják neked, hogy tedd le halott anyádat a temető kapujába, mert nem engednek be a temetőbe, ahol van érvényes családi sírhelyed, akkor az jóindulat?
A 2-es pontban rosszindulatú hírkeltésnek nevezik, ha valaki ezzel a kérdéssel foglalkozik. Ugyanakkor sietnek letisztázni, hogy ők soha semmiféle anyagi juttatást nem kaptak Somoraitól. Én eddig fel sem vetettem, hogy egyáltalán Somorai valamit juttatna vissza a papoknak ebből a monopolhelyzetből származó plusz bevételéből. Soha egyetlen papnak vagy egyházi alkalmazottnak nem említettem ilyesmit, nem is foglalkoztam ezzel a kérdéskörrel. Miért próbálják mégis cáfolni ezt az eddig fel sem merült dolgot?
A legmeglepőbb az egész nyilatkozatban az, hogy a 7. pontban leírják: „az egyházközség tagjainak sem, és egyházközösségen kívüli személyeknek sem kötelező ezen temetőkertekben való temetkezés”. Megteheti manapság egy egyház, hogy azt üzenje a saját híveinek, hogy ha nálunk nem tetszik, menjél máshoz? Túl sok a hívő? Vagy a keresztény szeretet és ökumené nevében szeretnék támogatni a Jehova Tanúit, a Hit Gyülekezetét és a többieket még pár hívővel?
A 8-as pontban azt írják, hogy ha van olyan hozzátartozó, akinek hátránya származott ebből a rendszerből, akkor jelezze. De miért jelezze? Hogy tudják leordítani a fejét? Hogy tudják ötvenszer a képébe vágni, hogy „magánterület”? Hogy tudják azt mondani neki, hogy majd az apját is rakja le a temetőkapuban, ha nem tetszik ez a rendszer? Én saját szememmel láttam, hogyan viselkednek azzal, aki jelzi ezt a problémát: megalázzák. Ez a felhívás az egyházak részéről puszta képmutatás. Kiadnak egy nyilatkozatot, hogy ez van és pont, ebből nem engedünk, majd eljátsszák, hogy ők mégis meghallgatják azokat, akiknek ez nem tetszik.
Hivatkoznak arra, hogy lehet köztemetőbe is temetkezni, nem muszáj egyháziba, de közben azt is leírják, hogy nincs városunkban rendes köztemető. Szóval akkor hol van a választás lehetősége, ha nincs? Megtehetik, hogy nem engednek be valakit felekezeti temetőbe, ha nincs köztemető? Nem. De legalább beszóltak a városvezetésnek, hogy csináljon már köztemetőt.
Jogilag hogy áll a dolog?
Egy ügyvéd ismerősöm segítségével megnézzük, mit ír a 102/2014-es temetkezési törvény, amire az egyházi vezetők is hivatkoznak nyilatkozatukban.
Ez a törvény kimondja, hogy:
„Art. 2
(1) Oricine are dreptul la o înmormântare decentă şi la aducerea ultimului omagiu la locul de veci al decedatului.
(2) La stabilirea locului de veci şi organizarea serviciilor funerare, persoanele în drept şi prestatorii serviciilor funerare sunt obligaţi să colaboreze între ei, să ţină cont de voinţa exprimată pe timpul vieţii de către defunct sau, în lipsa acesteia, vor ţine seama de apartenenţa religioasă a defunctului.”
Tehát mindenkinek jogában áll hogy tisztességes temetésben részesüljön. A temetkezési hely kijelölése során az érintett személyek és a temetkezési szolgáltatók együtt kell működjenek, figyelembe véve az elhunyt végakaratát vagy végakarat hiányában az elhunyt felekezeti hovatartozását. Tehát kizárni valakit az egyházi temetőből, ha ő oda akarta, hogy temessék, törvénytelen.
„Art. 5
(3) În localităţile în care nu există cimitire comunale şi unele culte nu dispun de cimitir propriu, persoanele decedate care au aparţinut respectivelor culte vor fi înhumate potrivit ritului propriu în cimitirele existente în funcţiune, excepţie făcând cimitirele existente în funcţiune ce aparţin cultelor mozaic şi musulman.
(4) De prevederile prezentului articol beneficiază şi persoanele fără apartenenţă religioasă.”
Azokon a településeken, ahol nincs városi temető, az egyházi temető köteles befogadni mindenkit.
Az egyházak keverik a temetőgondnokságot a temetkezési szolgáltatással
„Art. 17
(1) Cu privire la înmormântare sunt obligate să dispună următoarele persoane:
a) persoana care s-a angajat prin contract că se va îngriji de înmormântare;
b) persoana stabilită prin testamentul defunctului;
c) în lipsa testamentului, soţul/soţia persoanei decedate, care a trăit în aceeaşi locuinţă cu persoana decedată în ultima parte a vieţii;
d) altă rudă apropiată a decedatului, până la gradul al IV-lea inclusiv.”
A törvény felsorolja (17. §) a temetéssel kapcsolatos intézkedések, döntések meghozataláért felelős személyeket. Ezek között nem szerepel a temetőt működtető entitás (pl. egyház). Tehát nem az egyház kell, hogy meghozza azt a döntést, hogy a hozzátartozó melyik temetkezési céggel dolgoztasson.
„Art. 21
(1) Serviciile funerare constau în: primirea comenzii pentru înmormântare, transportul persoanei decedate, pregătirea pentru înmormântare, aşezarea pe catafalc şi organizarea ceremoniei de ultim rămas bun, coborârea sicriului în mormânt, deschiderea şi închiderea mormântului, exhumarea şi reînhumarea, incinerarea, preluarea urnei şi aşezarea acesteia în nişa specială, predarea urnei.”
A törvény 21. paragrafusa tételesen felsorolja a temetkezési szolgáltatásokat. Ezekbe beletartozik a sír kiásása, a koporsó leengedése és az elhantolás is.
Ez itt valószínűleg a legnagyobb jogi tévedés az egész történetben, az egyházak részéről. Ők azzal érvelnek, hogy megválaszthatják, hogy kinek adják oda a gondnoki feladatot, kire bízzák rá a temetőt. Ez igaz. Csakhogy a gondnoki feladatok azok a temető karbantartásával kapcsolatosak, pl. fűnyírás, utak karbantartása, falevelek összetakarítása, szemétszedés, stb.
A sírásás, a koporsó leeresztése és a hantolás nem temető-karbantartási feladatok, hanem temetkezési szolgáltatások, melyeket egy temetkezési cég végez és a hozzátartozó fizeti.
Az egyház, mint temetőtulajdonos megszabhatja, hogy mennyibe kerül egy sírhely bérlése a temetőjében, és eldöntheti, hogy ebből a pénzből kinek adja ki a temető-karbantartási munkálatokat. De nem szabhatja meg a hozzátartozónak, hogy kitől rendelje a temetési szolgáltatásokat. Egy szabadpiacon nem mondhatja meg nekem, hogy melyik szolgáltatót válasszam az én pénzemen a sírásásra. Nem mondhatja meg, hogy csak a legdrágább szolgáltatót választhatom, amelynek az árában benne van egy rakás csatolt áruként hozzáadott költség is.
Kétszer fizetett temető-karbantartás
Amint azt már összehasonlítottuk, Somorai jóval drágább a másik két szolgáltatónál. Hogy azért van-e ez, mert minőségileg különböznek a szolgáltatások, vagy csak azért, mert Somorai rátesz az árra, monopolhelyzetét kihasználva, nehéz lenne megmondani. Mert a minőségi különbségeket elég nehéz lenne számokban kifejezni és összehasonlítani. De egyértelmű, hogy a Somorai árába bele vannak számolva az egyházaknak nyújtott szolgáltatások, amiből a legnagyobb tétel a temetőkaszálás és a temető gondozása, ezt egyik pap el is ismeri.
Falvakon, ahol nem szednek temető-karbantartási díjat, és az emberek egyre kevésbé kaphatóak arra, hogy közmunkával, karbantartsák a temetőt vagy évente többször megkaszálják, érthetően nagy terhet levesz a pap válláról, hogy odaígéri a temetőt egy vállalkozónak, aki kaszálja, gondozza, és cserébe temetési kizárólagosságot kap. De városon, ahol temető-karbantartási díjat szednek a sírhely bérlésekor, gyanús, hogy kétszer fizettetik ki a hívekkel ezt a díjat. Azért mondom, hogy gyanús, mert az egyházak ezt nem erősítették meg, hisz nem álltak szóba velem. De minden jel arra utal, hogy a hívő duplán fizeti ezt ki.
A hívő kifizeti egyszer az egyháznak, mikor a sírhelyet megváltja, temető-karbantartási díj formájában. Ezt az összeget az egyházak nem fizetik ki kaszálásra Somorainak. Ezt a közös nyilatkozatuk 2. pontjában le is írják, hogy ők nem fizetnek a cégnek a temetőgondozásért. Somorai az exkluzivitásért cserébe kaszálja és gondozza ingyen a temetőket. Azaz nem ingyen, mert azt a pénzt ráterheli a kuncsaftra, azért kerül nála párszáz lejjel többe a sírásás vagy bármilyen szolgáltatás. Így mindenki jól jár, az egyházak is, akik beszedik a pénzt, de nem kell kiadniuk, Somorai is, aki exkluzivitást kapott, és ebből kifolyólag kérhet annyival többet, hogy még marad is.
Magántulajdon?
Az anyag készítése közben legalább 500-szor hallom ezt a szót. Ez a szó a legfőbb érv ebben a témában. Még a nyilatkozatukba is beleírják. Habár egy jogban jártas ismerősöm szerint az egyházi temető nem „magánterület”, hanem egyházi köztemető, az egyházak kitartanak amellett, hogy ez magántulajdon, és kész. Mikor valaki az egyház részéről kiejti ezt a szót, úgy gondolja, ezzel a vita le van zárva. De számomra nincs. Két probléma is felmerül ezzel kapcsolatban.
Egy: még pár évvel ezelőtt háromféle tulajdon létezett a mi vidékünkön (nem jogilag osztályozva, hanem közvélemény szempontjából): magántulajdon, állami tulajdon, és egyházi tulajdon. Az utolsó kettő számított köztulajdonnak. Az állami tulajdon volt a románok által lenyúlt köztulajdon, az egyházi tulajdon volt a magyarságnak megmentett köztulajdon. És politikusaink, közszereplőink leglátványosabb törekvése az volt, hogy az elrománosított köztulajdont visszamentsék magyar köztulajdonná, azaz államiból egyháziba. A magyar állam is főként úgy támogatta az erdélyi magyar közösséget, hogy az egyházat támogatta, vagy az egyházon keresztül támogatta. Most pedig kiderül, hogy az egyházi tulajdon az magántulajdon. Tehát akkor az, ami zajlott az elmúlt években olyan néven, hogy a magyarság tulajdonát visszaszerezzük és támogatjuk, az egy rejtett magánosítás, privatizálás?
Kettő: oké, magántulajdon, de kinek a magántulajdona? Abból, ahogy az egyházi alkalmazottak odavágják a híveknek azt, hogy magántulajdon, az ember azt hinné, hogy ez az egyházi vezetés magántulajdona, de semmiképpen sem a hívek magántulajdona. Mert az egyházi alkalmazottak használják a hívek ellen ezt a szót. De mi az egyház, ha nem a hívek közössége? Kié az egyház?
Kié az egyház?
Előkapartam a különféle egyházak statútumait, alapszabályzatait.
A katolikusok egyházi törvénykönyve, a Codex Iuris Canonici nagyon tisztán meghatározza, hogy
Tehát az ember keresztséggel az egyház tagjává válik.
A Magyar Református Egyház alkotmánya azt mondja, hogy:
Tehát elvileg teljes jogú egyháztag mindenki, aki konfirmált, reformátusként él, fizeti az egyházi adót és van szavazójoga egy egyházközségben.
A Magyar Unitárius Egyház Alaptörvénye szerint
Az unitárius egyház szintén közösségként definiálja magát, és tagjainak tekinti mindazokat, akik az egyházközség tagjaiként teljesítik kötelességeiket és élnek jogaikkal.
Ha az egyház az egyháztagok közössége, akkor elvileg az egyházi tulajdon egy közösségi tulajdon, nem a vezetők magántulajdona. Még akkor is, ha jogilag magántulajdonként szerepel a terület, mégis köztemető van rajta. Ha magántulajdon is, akkor ugyanannyira magántulajdona akármelyik egyháztagnak, mint amennyire az egyházi alkalmazottnak. Még akkor is, ha az egyházi alkalmazott sokkal hangosabban üvölti azt, hogy „MAGÁNTULAJDON!”
Addig nyújtózkodj, amíg a koporsód tart
Egy ügyvéd ismerősöm fogalmazta meg a fentebbi gondolatot, miközben erről a témáról beszélgettünk, és azt is ő mondta: az egyházak ezzel a viselkedésükkel megtagadják a kegyeleti jogot. Ami a temetkezési törvény szerint alapvető joga minden embernek.
Meg vagyok győződve, hogy nehéz egy temetőt fenntartani. Hogy nem könnyű úgy csinálni, hogy mindenkinek jó legyen. Hogy ezer meg ezer sérelem, panasz gyűl fel a földkupacokat otthagyó gondnokok vagy a részeges sírásók ellen az évtizedek során. Biztos vagyok benne, hogy az egyházaknak nem könnyű a helyzetük, s próbálják ők is a legjobb megoldást megtalálni, ami nem egy könnyű feladat. Megértem, hogy szívesen letennék a vállukról ezt az adminisztratív terhet. De nem fog ez könnyen menni. Ezt a helyzetet nehéz lesz úgy megoldani, hogy jó is legyen, és törvényes is legyen, de meg fog kelleni oldani, és nekik fog kelleni megoldani.
Megértem, ha most az egyházi vezetők sértődöttek lesznek, mert ők mennyit dolgoztak azon, hogy ezt a rendszert felépítsék, amit most mások könnyen kritizálnak. Talán igazuk is van. De talán annak is igaza van, aki azt mondja, hogy ez így embertelen és törvénytelen.
Kétségtelen számomra, hogy pár évvel ezelőtt jó szándékkal született az a döntés, hogy Somorai kezelje a temetőket. Biztos vagyok benne, hogy az egyházak részéről az volt a cél, hogy rend legyen a temetőben. De amivé fajult ez a dolog, hogy az irodákban megalázzák a híveket, hogy teljesen lekorlátozták a szabadpiacot, hogy kijelentik a híveknek, hogy akinek ez nem tetszik, hagyja a hozzátartozója holttestét a temetőkapuban, vagy temetkezzen máshova, ez már nem a jószándékról szól.
Az sem jószándékról tanúskodik, ahogy velem viselkedtek. Miért nem állnak szóba, és miért nem mondják el a véleményüket vagy a fájdalmaikat, ha a lelkük tiszta? Nekem kötelességem meghallgatni őket. De ha ők csak azt akarják bebizonyítani a híveknek, hogy öntelt, párbeszédre nem hajlandó hatalmi szervek, és beszélgetés lezárva, akkor én hiába próbálom győzködni őket, hogy mondják el a saját fájdalmaikat is.
Mindhárom egyháznál azt próbálják sugallni nekem, hogy ez egy kamu történet, s nem is a hívek panaszkodnak, hanem csak a Somoraival konkurens cégek, akiknek fáj, hogy elesnek a pénztől. Az igaz, hogy a cégeknek is fáj. De ha a hívek soha nem panaszkodtak, akkor az irodai alkalmazottak miért vannak olyan jól felkészülve érvekkel és előregyártott szövegekkel a panaszkodó hívek leültetésére? Miért van benne a szókincsükben a „cirkusz” szó, és miért feltételezik mindig, hogy cirkusz lesz abból, ha az ember megkérdezi, miért is kell Somoraival temettessen? Miért tudják kívülről, és miért fújják egységesen, hogy akinek ez nem tetszik, menjen köztemetőbe temetkezni? És miért mondják a panaszkodó híveknek, például Zsoltnak azt, hogy eddig soha senkinek nem volt ezzel problémája, miért pont ő kezdi a cirkuszt?
Miért nem értik meg, hogy az az ezer-kétezer-háromezer lej, amivel a Somorai drágábban temet, az egyeseknek számít? Másoknak az számít, hogy a választási szabadságuk megmaradjon. Megint másoknak pedig az, hogy ne legyenek hülyének nézve vagy megalázva.
Az egyházak megtehetik, hogy hatalmi helyzetből, fittyet hányva a törvényekre, azt mondják, hogy ők csak egy céget engednek be a temetőbe. De mit szólnának hozzá, vázolom fel a párhuzamot a névtelen unitárius lelkésznek, ha holnap egy magasabb hatalom, pl. az állam kitalálná, hogy ezentúl csak egy egyházat engednek működni az országban. Mert az az állam magánterülete. Tartozékokat, például gyertyát lehet venni más egyháztól is, de szertartásokra csak az ortodoxokat lehet igénybe venni. Hogy legyen rend. És ha valakinek panasza van erre, akkor az állam ezt elintézi egy legyintéssel, hogy „ugyan már, csak ezek a konkurens egyházak nyafognak, mert elesnek a pénztől”. Mit szólna ehhez akármelyik történelmi magyar egyház?
És mit mond minderről Somorai?
Semmit.
Írtam a cégnek egy levelet, hogy szeretnék erről a témáról beszélgetni a tulajdonossal, vagy egy cégvezetővel, bárkivel. Egy hölgy válaszolt kedvesen, hogy továbbítja kérésemet a cégvezetőnek.
Két hét után egy jogász válaszol a cég nevében, hogy nem tartják időszerűnek nyilatkozni az ügyben.
A szép és rendezett jövő
Rigó Mihály, az Örök nyugodalom ügyvivője veti fel a kérdést, miért nem lehet úgy megoldani a temetkezési rendszert, mint ahogy a síremlékes működik. Hogy minden cég lefizet év elején egy összeget, és ezért bemehet akármikor a temetőbe. De Rigó nem tud arról, amit forrásaim mondtak, hogy most az következik, hogy Somorai a sírkőkészítés piacát is átvegye, és monopolhelyzetet szerezzen azon is. Idősebb barátom, aki most építteti a síremlékét, igazolja ezt, hogy az egyháznál megmondták, kivel kellene dolgoztatni. Somorait említették, s még egy másik céget, mint lehetséges opciók. Elbeszélgetek egy sírkőkészítő vállalkozóval is, ő is visszaigazolja ezt. Az anyag így is nagy terjedelme miatt ennek a sírköves dolognak nem járok utána ebben a cikkben, talán majd egy másikban, ha durvul a jelenség.
Az anyag írása során többen is jelzik, hogy mennyire szabályozódik, korlátozódik minden ebben a temetkezési iparágban. Lassan minden a pénzről szól. Míg régen a barátok, rokonok, falustársak ásták ki a sírt az elhunytnak, és ugyancsak ők engedték be a koporsót a sírba, ma már köteles vagy erre szakcéget fogadni. És szinte minden másra. Ha így folytatjuk, hamarosan eljön az a pillanat is, amikor nem vihetünk majd virágot a temetőbe a hozzátartozóink sírjára, vagy nem gyújthatunk meg mi egy gyertyát a síron, hanem egy céget kell megfogadnunk, aki ezt megteszi helyettünk, jó pénzért. És nyilván, ha lehet, csak egy cégnek legyen engedélye erre a városban, mert az egyházaknak könnyebb lesz, ha az a cég elszámoltatható, és rend van a temetőben.
Beszélgetésünk alatt az egyik nevét nem vállaló pap mondja: menjek, mondjam meg az önkormányzatnak, hogy csináljanak ők is egy temetőt és gondoskodjanak róla. Ez a gondolat visszaköszön a papok közös nagy nyilatkozatában is. Én ezennel az üzenetet átadom: polgármester urak, a papok üzenik, létesítsenek köztemetőket, mert az egyházak úgy érzik, túl sok a panaszkodó hívük, és szeretnének megszabadulni tőlük.
A mi történetünk nagy valószínűséggel nem ér itt véget, hisz az egyházak nagyon makacsok ebben a temetőkérdésben, nem fogják könnyen eltemetni a csatabárdot, ha nem Somorai ássa hozzá a sírt. De attól, hogy ők lezárták a témát a nyilatkozattal, párbeszéd nélkül, mi nem zárjuk le. Ha van neked is negatív temetési tapasztalatod, kérlek, oszd meg velem az ufo@atlatszo.ro címen, vagy Facebook-messengeren, akár névvel, akár névtelenül.
