Bezárás
Diszkrimináció

Mi a baj a liberális feminizmussal?

Sokáig azt hitték, a kapitalizmus menő, és elég a nemek közötti egyenlőséget elérni. Csakhogy nem ugyanolyan akadályokba ütközik egy vidéki, tradicionális, roma vagy mélyszegénységben élő és egy nagyvárosi, progresszív közösségből jövő nő.

A feminizmus olyan szemléletmód, amely nem csak a nemi alapú diszkriminációra mutat rá, hanem összefüggésbe hozza a társadalom egyéb elnyomó működéseivel is – mutattak rá a Contrasens műsorsorozat (podcast) harmadik beszélgetésén, amely az oktatás és a város témája után a feminizmus aktualitásáról szólt.

Például ha egy szegénységbe születő kislánynak szeretnénk segíteni, nem elég arra figyelni, hogy milyen nemi szerepek lehetetlenítik el a továbbtanulását (pl. otthon kell maradnia segíteni a kisebb testvérei nevelésében), hanem azt is figyelembe kell venni, hogy a szegénység hogyan termelődik újra (például alulképzett munkásként valószínűleg nem jut majd biztos jövedelemhez).

A Contrasens fiatal szociológusok által szervezett sorozat, célja, hogy a szociológia és antropológia által felvetett tudományos kérdéseket tágabb közönség számára is elérhetővé tegye. A Kik gyakorolják a feminizmust? beszélgetésnek két meghívottja volt: Vincze Enikő, aki a BBTE európai tanulmányok karán tanít, és főként területi és nemi marginalizálással foglalkozik, illetve Anastasia Oprea, aki nemzetközi kapcsolatok és konfliktusok témában doktorál a portugáliai Coimbrai Egyetemen. Ő szexuális kihasználással, erőszakkal és a média szerepével foglalkozik.

A feminizmus sokféle értelmezésére való tekintettel a meghívottak első körben azt járták körül, hogy számukra

mit jelent ez a politikai irányzat,

hogyan találkoztak vele. Vincze Enikő számára egy roma közösségben végzett kutatás során vált világossá, hogyan fonódnak össze a nőkkel szembeni elnyomó mechanizmusok egyéb hatalmi működésekkel, mint a rasszizmus vagy a társadalmi osztály szerinti elnyomás.

Anastasia számára a feminizmus létmód: szerinte nem lehetséges a nőkkel szembeni diszkriminációt úgy vizsgálni, kutatni, megérteni a működését, hogy a hétköznapi életben ennek a gyakorlata ne jelenjen meg.

„A feminizmus élet-halál kérdésekről szól” – fogalmazott a fiatal kutató: azért van szükség rá, mert lehetővé teszi azoknak a nőknek a védelmét, akik a patriarchális társadalmi berendezkedés miatt veszíthetik el életüket.

„Mi, nők, legyünk minél többen az akadémiai szférában, a politikában, a gazdasági életben, termelésben, oktatásban stb. – gondolták. Ennek a szemléletnek a mélyén az húzódik, hogy

a kapitalizmus menő, csak a nemek közötti egyenlőséget kell elérni,

és minden meg van oldva” – fogalmazott ironikusan Vincze. Azonban, tette hozzá, nem árnyalták például egy vidéki, tradicionális, roma vagy mélyszegénységben élő és egy nagyvárosi, progresszív közösségből jövő nő előtt álló akadályok közötti különbségeket, ezek forrását.

A liberális feminizmus, amely a nők társadalmi helyzetének javításában csak a nemi egyenlőtlenségeket fogadja el a nők boldogulásának akadályaként, Romániában főleg a kilencvenes években terjedt el a köztudatban – tudtuk meg. A liberális feminizmus elitizmusával szemben a kétezres években kialakult – többek között – a roma nők feminizmusa. Mára különböző típusú feminizmusok egyszerre vannak jelen a romániai társadalomban.

„Képzeljük el, ahogy vezető pozíciójú nők vezető pozíciójú férfiakkal vitáznak a nemek egyenlőségéről” – vetette fel Vincze, aki szerint a liberális feminizmus egyeduralma az irányzat végét jelentené. „Roma nők mesélték, hogy 2005-től errefelé hogyan érezték magukat a roma egyenjogúságért folyó mozgalom és a feminizmus fősodra között:

sem egyikben, sem másikban nem találták a helyük.

Egy harmadik irányt éreztek magukénak, amelyben nem létezik a nagybetűs, univerzális nő koncepciója, akinek bárhol, bármikor ugyanazok a problémái, igényei, érdekei – hiszen a roma etnikumú nőknek a társadalmi megítélés miatt más nehézségeik vannak, és ezek ugyanolyan fontosak, mint egyéb típusú problémák.”

Ezek a nők arra is rámutattak közös munkájuk során – mesélte Vincze –, hogy milyen a roma aktivizmusban működő férfiközpontúság, amelynek következtében a nők igényei háttérbe szorulnak.

Felidézte Elisabeta Farkas cikkét a Téglában (Cărămida – Ziarul dreptății locative) arról, hogyan éli Elisabeta a mindennapjait a lakhatási bizonytalanság, szegénység, a kilakoltatás fenyegetésében, víz nélkül, intimitás nélkül: „Képzeljük el, milyen lehet ilyen körülmények között élni és dolgozni. Rájövünk, hogy egy tradicionális női munka, a ruhamosás mit jelent, amikor távolról kell hozni a vizet, meg kell melegíteni, ha van mivel. Így érthetjük meg, milyen egyenlőtlenek a társadalmi viszonyok.”

„Hogy lehet valamit ellenezni, amit nem ismersz,

mert még csak a közbeszédnek sem része?” – vetette fel a kérdést Anastasia Oprea, aki számára meglepő tapasztalat volt, amikor Romániába visszatért, hogy a magukat feministának vallókat a többség azonnal elítéli, rosszhiszeműen leszólja. A moderátor szerint a közösség negatív viszonyulása tehet arról, hogy az erőszakos reakcióktól való félelem miatt gyakran azok sem vállalják, hogy feministák, akik egyetértenek a nők egyenjogúságával.

„Nemek közötti háború” – határozzák meg sokan tévesen a feminizmust. Vincze Enikő szerint a helytelen koncepciót a nőkről nőkkel a nőkért megközelítéssel kellene helyettesíteni, amely együtt érvényesül a sérülékeny rétegek strukturális kihasználásának bírálatával.

Nem létezik olyan, hogy sorrendben oldjuk meg a társadalmi problémákat, előbb a női egyenjogúságot, aztán a rasszizmust, a társadalmi kizsákmányolást stb., mert ezek összefüggenek, felerősítik egymást – érveltek a meghívottak a a szociális törekvések közötti hierarchizálás ellen.

Beleszólhat-e a nyugati, fehér nő egy másik társadalom kulturális gyakorlatába?

– hangzott a sokat vitatott kérdés. Például egy európai feminista ellenezheti-e, hogy különböző kultúrákban a nők nem járhatnak szabadon, vagy el kell takarniuk az arcuk, a testük egészét? Hogyan lehet a feminizmust hatékonyan és nem ártva alkalmazni egy másik kulturális közegben?

Vincze Enikő szerint túlzottan félnek a fehér, nyugati nők egy másik kultúrához tartozó nők helyzetének tematizálásától, a velük való szolidaritástól. A szolidaritás nem azt jelenti, hogy valaki a saját elképzelése szerinti segítséget erőlteteti rá a másikra, hanem hogy tekintettel van a másikban megfogalmazódó igényekre – magyarázta Vincze, hogyan közelít a kérdéshez a roma nőkkel folytatott együttműködésében.

„Számomra a fő dilemma az, hogy ha lakhatási jogokért való közös kiállásunk során a férfi-női egyenlőtlenségekről is beszélek a roma nőkkel, azzal kárt okozhatok számukra. De a súlyosan bántalmazott nők számára azzal is kárt okozhatok, ha nem beszélek ezekről a témákról” – magyarázta az egyetemi oktató.

A külső beavatkozás kapcsán Oprea óvatosságra intett: ő maga emiatt hagyta abba az afrikakutatást is. Úgy gondolja ugyanis, fontos, hogy

a helyiek vegyék kezükbe saját sorsukat:

„Privilegizált helyzetben vagyunk, ezért segíthetünk másoknak is, de ez folyamatos párbeszédet igényel” – mondta.

„Pár percet tartott a munkainterjúm a brazil nővel. Felismerte az akcentusom, és amikor mondtam, hogy Romániából jöttem, rövidre zárta a beszélgetést” – idézte fel Anastasia Oprea a legsokkolóbb portugáliai tapasztalatát. A történetben az a csavar, hogy az alkalmazásért felelős személy, a brazil nő maga is tapasztalhatta már a hátrányos megkülönböztetést, hiszen erős sztereotípia Portugáliában, hogy a brazil nők vagy prostituáltak, vagy gazdag férjre vadásznak.

„A nála gyengébbet az is elnyomhatja, aki más körülmények között maga is elnyomott” – összegezte a kutató.

A Contrasens teljes beszélgetése a feminizmusról, a beszélgetést követő hozzászólásokkal együtt itt nézhető meg.