Óriási a felfordulás az Erdélyi Riport, valamint a maszol.ro körül, miután az ünnepek alatt a kiadó, a Progress Alapítvány közölte: az on-line megjelenő Erdélyi Riport működtetését 2017. január 1-től szüneteltetik, a maszol.ro-nál pedig egy sor publicista munkájára nem tartanak már igényt.
A kiadó hivatalos közleménye híján Facebookon, személyes blogokon szállingózó hírekre sorra mondanak fel a maszol.ro-nál publikáló újságírók, egyre nyíltabban beszélnek a Progress méltatlan bánásmódjáról, a kiadó által rájuk kényszerített cenzúráról.
Támogasd a pályakezdő újságírókat! Gyakornoki programra gyűjtünk
Csak kapkodjuk a fejünket, annyi minden történt két fontos erdélyi magyar sajtóorgánumnál az ünnepek alatt. Ezek a hírek az új év második munkanapjáig (2017. január 4.):
– Az Erdélyi Riport kiadója, a Progress Alapítvány bejelentette, hogy 2017. január 1-től anyagi okok miatt határozatlan időre szünetelteti az on-line megjelenő Erdélyi Riport működtetését – erről az Erdélyi Riport adott ki egy közleményt december 29-én;
– ugyanebben a közleményben az Erdélyi Riport szerkesztősége bejelentette, támogatókat keresnek, és folytatják a munkát;
– a Progress Alapítvány másik médiatermékénél, a legolvasottabb erdélyi hírportálnál, a maszol.ro-nál a véleményrovat vezetőjét, Ágoston Hugót arról értesítették, hogy 2016. december 31-től nem hosszabbítják meg a szerződését; vele együtt egy sor szerzőnek – Gál Mária főmunkatársnak, Krebsz Jánosnak, Spielmann Mihálynak, Cseke Gábornak e-mailben jelezték, hogy nem tartanak a továbbiakban igényt a munkájukra;
– Demény Péter költő kezdeményezésére petíció indult azzal a céllal, hogy a Progress gondolja át az Erdélyi Riport megszüntetéséhez vezető döntését. Demény – aki a maszol.ro-val szerződéses viszonyban volt – felmondta a szerződését;
– Székedi Ferenc publicista szintén távozott a maszol.ro-tól;
– Nagy Debreczeni Hajnalka, aki amellett, hogy a Progress Alapítvány igazgatótanácsának elnöke, az RMDSZ-elnök, Kelemen Hunor sajtósa is volt, január 3-án kora délután közleményt adott ki arról, hogy a sajtós munkát január 4-től egy kollégája veszi át.
____
Ki hallott a Progress Alapítványról?
A felbolydulás központjában a Progress Alapítvány áll. Mivel ennek az alapítványnak honlapja nincsen, így a civil szervezetek jegyzékéből tudhatjuk meg, hogy struktúrája az elmúlt években többször is átalakult. 2015 májusától az igazgatótanácsa elnöke Nagy Debreczeni Hajnalka, aki az RMDSZ szövetségi elnökének a sajtótanácsosa.
Kelemen Hunor sajtósának szerepe messze túlmutat a klasszikus sajtós feladatokon: sajtóközlemények megfogalmazásán és interjúidőpontok egyeztetésén. Úgy tudjuk, egy ideje férjével, Nagy Zoltán kabinetigazgatóval (ő a továbbiakban szintén felbukkan majd) együtt az RMDSZ-elnök legszűkebb, bizalmas környezetéhez tartozik.
Minden jel arra mutat, Nagy Debreczeni Hajnalka az RMDSZ vezetésének médiával kapcsolatos elképzeléseit végrehajtó személy – a Progress Alapítványnál játszott szerepe mellett így kerülhetett be a közszolgálati televízió (TVR) igazgatótanácsába, valószínűleg ez a magyarázata annak, hogy nem bukott bele abba, hogy 2015-ben kiderült: úgy alkalmazta nagy fizetéssel a közszolgálati rádió, hogy semmilyen munkát nem végzett.
Úgy tudjuk, Nagy Debreczeni Hajnalka számos belső konfliktus okozója. Arroganciája, nyeglesége, felületessége, cselszövései miatt az RMDSZ-en belül sokan nem szeretik, és az RMDSZ-hez egyébként lojális újságírók is csak rosszat mondanak róla.
Bizalmi szerepét tekintve az a bejelentés, hogy az RMDSZ-elnök sajtótanácsosi állásáról lemond, gyakorlatilag semmit nem változtat: Debreczeni továbbra is komoly befolyással bír az erdélyi magyar média egy nem kis szeletére.
Az erdélyi magyarságnak utalt támogatásból finanszírozza portfólióját a Progress
De vissza a Progress Alapítványhoz: a szervezetet 2000-ben, az RMDSZ Ügyvezető Elnökségének Majális utca 60. szám alatt található székházának a címére jegyezték be. Az alapítvány a 2000-es években az ún. státusirodák működtetésében játszott szerepet, ezután sokáig nem szerepelt a hírekben.
A Pénzügyminisztérium adatai szerint 2015-ben az alapítvány összjövedelme 551 877 RON, vagyis 122 ezer euró volt.
Ez nagyságrendileg megegyezik azzal az Átlátszó Erdély birtokában levő adattal, miszerint 2015-ben az RMDSZ 497 ezer lejt (110 ezer eurót) folyósított a maszol.ro-t működtető Progress Alapítványnak az Etnikumközi Kapcsolatok Hivatalától kapott kormánytámogatásból.
Ez gyakorlatilag annyit tesz, hogy a Progress Alapítvány az erdélyi magyarság számára évente kiutalt kormánytámogatásból, közpénzből adja ki a maszol.ro-t, valamint az Erdélyi Riportot. A 2016-os gazdálkodási adatok jelenleg még nem állnak rendelkezésünkre, azt azonban tudjuk, hogy a maszol.ro-t a magyarországi Szerencsejáték Zrt. is támogatta.
Sem a maszol.ro, sem az Erdélyi Riport nem független
Fontos megjegyezni, hogy nem lehet függetlenséget emlegetni akkor, amikor az Erdélyi Riportról, illetve a maszol.ro-ról beszélünk: ezek a médiaorgánumok mindig is gyakorlatilag az RMDSZ hivatalos szócsöveiként működtek.
Magyarországi olvasóknak tudniuk kell ugyanakkor, hogy Erdélyben az RMDSZ – noha mindig is ellenőrzés alatt tartotta az általa finanszírozott médiaorgánumokat – a Fidesznél sokkal elnézőbb volt a „saját” médiában megjelenő kritikus hangokkal szemben, annál is inkább, mert ezek a kritikák rendszerint burkoltan, célzásokban jelentek meg egy-egy véleményanyagban. Tényfeltárásnak, keményen belekérdezős anyagoknak az erdélyi sajtóban nincsen hagyományuk.
Elsősorban emiatt a viszonylagos tolerancia miatt keltett akkora felháborodást a Progress Alapítvány drasztikus lépése, amit több forrásunk egyértelműen „fideszes tempóként” értelmezett.
De mi történt az Erdélyi Riportnál?
„2017 január 1-től a kiadó felmondta a takarítónő szerződését. Ez volt az első hivatalos nyoma annak, hogy valami nagy változás van készülőben” – mondta az Átlátszó Erdélynek az Erdélyi Riport főszerkesztője, Szűcs László.
Az egykor nyomtatott hetilapként indult, majd anyagilag ellehetetlenült Erdélyi Riportot 2015 tavaszán vette át a Progress Alapítvány: ezzel nagyjából egy időben a print kiadás is megszűnt, ezután a lap on-line élt tovább.
„Mivel erről nem én, hanem a korábbi kiadó tárgyalt, nem tudok részleteket mondani, azonban mindenképpen az RMDSZ vezetésének a politikai jellegű döntése volt az, hogy a Progress Alapítvány átveszi a lapot” – mondta Szűcs László, aki szerint Markó Bélának, az RMDSZ volt elnökének is szerepe lehetett ebben a döntésben, abban, hogy online a Riport tovább működhetett.
Támogasd a pályakezdő újságírókat! Gyakornoki programra gyűjtünk
Egyetlen kérés: legyen kevesebb politika
A főszerkesztő visszaemlékezései szerint soha, semmilyen írott anyag nem született arról, hogy az új kiadó milyen elvárásokat támaszt a lappal szemben. „Egyetlen kérésük volt: a lapban legyen kevesebb a politika, inkább a kulturális tartalmakra helyezzük a hangsúlyt” – emlékezett vissza Szűcs.
Az új kiadóval már a kezdettől fogva döcögős volt ez együttműködés: „Főszerkesztőként nem szakmai partnerként, hanem egyértelműen alárendeltként kezelt a Progress Alapítvány akkori ügyvezetője, Nagy Zoltán. Én keveselltem akár a személyes, akár a telefonos vagy e-mailben történő kommunikációt. Hogy ez nem működött, az közös felelősség, elismerem, egy idő után én sem szívesen kommunikáltam a kolozsváriakkal. Ha valamilyen ötlet nem sikerült, egyértelműen éreztették velem, hogy én vagyok a hibás.”
2016 tavaszától aztán az RMDSZ-elnök sajtótanácsosa, Nagy Debreczeni Hajnalka lett a Progress Alapítvány igazgatótanácsának elnöke. „Én ennek a változásnak nagyon örültem, annak ellenére, hogy akkor már ismert volt Debreczeni közrádiós állásával kapcsolatos botrány” – emlékezett vissza a főszerkesztő, hozzátéve, hogy csalódnia kellett: Debreczenivel sem javult a kommunikáció.
Soha nem jelezték, hogy takarékoskodni kellene
Ennek ellenére soha nem jelezte a kiadó, hogy az Erdélyi Riport sokba kerülne, vagy hogy takarékoskodni kellene. Az éves szinten legfeljebb 20-25 ezer euróra rúgó költségeket a Progress Alapítvány állta.
„Tudomásom szerint ki sem használtuk a rendelkezésünkre álló költségkeretet” – mondta az Átlátszó Erdélynek a főszerkesztő, hozzátéve azonban, hogy a pénzügyekre csak korlátozott rálátása van, hiszen minden számlát a kiadó fizetett.
Eleve nem is akarták feszíteni a húrt
Az Erdélyi Riport oldalán közölt anyagokkal sem volt soha gond. „Ugyan a politika rovatunk nem szűnt meg, de azt a kérést, hogy az oldalon kevesebb legyen a politika, betartottuk. A véleményanyagokban is kerültük a konfrontációt, összesen 2-3 olyan alkalomra emlékszem, amikor telefonon felhívtak amiatt, hogy valami nem tetszett” – így Szűcs, aki ugyanakkor a maga részéről cáfolja azt a szóbeszédet, miszerint a kényesebb anyagokat közlés előtt a kiadóval jóvá kell hagyatni.
„Soha nem volt láttamozás, ezt nem is kérte senki. Főszerkesztőként én sem utasítottam el soha szöveget, igaz, szerzőink, szerkesztőink felkészült, okos emberek, akik eleve nem is akarták feszíteni a húrt” – fogalmazott.
A látogatottsági adatokkal csúsztat a kiadó
Szűcs szerint a kiadónak az Erdélyi Riport látogatottsági adatairól szóló közlése nem helytálló. Debreczeni Hajnalka a Krónikának úgy nyilatkozott, a portálnak napi 150-200-as látogatottsága volt – a Trafic.ro mérései szerint azonban az Erdélyi Riport honlapján 2016. február és december között összesen 142 909 látogatás volt, ami napi átlagban 428 látogatást jelent.
Debreczeni december 19-én, hétfőn telefonon közölte Szűcs Lászlóval a lapja megszüntetéséről szóló döntést. Karácsony előtt Kolozsváron még volt egy rövid találkozó a megszűnés lebonyolításának a technikai részleteiről – ekkor Debreczeni nem zárkózott el attól, hogy a Progress Alapítvány átadja a névhasználati jogot, a lap újságírói pedig önállóan folytassák a munkát.
„Az egész lebonyolítása, stílusa, ez bánt a leginkább. Ha kaptam volna Kelemen Hunortól egy két soros indoklást, akkor azt el tudtam volna fogadni” – összegzett Szűcs, aki szerint lapja nem annyira az RMDSZ, sokkal inkább a Fidesz szemét szúrhatta amiatt, hogy a menekültkérdéshez nem úgy álltak hozzá, ahogy azt Budapesten szerették volna.
„Jellemző a helyzet furcsaságára, hogy egy, a helyzetet nem ismerő olvasónk azzal nyugtatgatott, ne féljetek, az RMDSZ majd megvéd benneteket a Progresstől” – tette hozzá a főszerkesztő, aki bizakodását azzal jelezte, hogy kedd délután új anyagokat rendelt kollégáitól.
Támogasd a pályakezdő újságírókat! Gyakornoki programra gyűjtünk
Bevett gyakorlat a kényes témák jóváhagyatása
A Progress Alapítvány által kiadott másik médiaorgánum, a maszol.ro – noha havi 400 ezer látogatóval nemrég piacvezető lett az erdélyi magyar on-line médiapiacon – szintén bonyolult helyzetben van: a szerkesztőség folyamatos nyomás alatt kénytelen dolgozni, és a legutóbbi hírek fényében biztosra vehető, hogy a véleményrovat alaposan átalakul.
Az RMDSZ-hez közelálló médiaorgánumokban – így a maszol.ro-nál – nincsenek konkrét írásos utasítások arra vonatkozóan, hogy miről, mit lehet vagy nem lehet írni. A vezető szerkesztőkkel való, bizalmas beszélgetések során sugallja a kiadó az irányvonalat, amit követni kell, illetve erre a lap vezetésének kell ráérezni.
Az is bevett gyakorlat, hogy a kényesebbnek ítélt témákban született írásokat a szerkesztők jóváhagyásra küldik a kiadónak. Itt ismétcsak a vezető szerkesztő belátására és helyzetismeretére van bízva, mi az, ami kényes, és mi nem az, illetve hogy mi az a konfrontáció, amit még bevállal (mint alább látni fogjuk, arra is van példa, hogy a főszerkesztő ellenállt a kiadó részéről érkező nyomásnak).
Ha a Progress Alapítvány korábbi vezetőjére, Nagy Zoltánra főként nyers stílusa és hozzá nem értése miatt volt sok panasz, felesége, a korábban újságíró-szerkesztőként dolgozó Nagy Debreczeni Hajnalka már konkrét, tartalommal kapcsolatos utasításokkal érkezett 2016 májusában a Progress Alapítvány igazgatótanácsának élére.
A parlamenti választási kampány lejártával, december 19-én Ágoston Hugót, a véleményrovat vezetőjét értesítették, hogy 2016. december 31-től nem hosszabbítják meg a szerződését, és a továbbiakban nem tartanak igényt munkájára.
Alább következik egy interjú, amit Ágoston Hugó az Átlátszó Erdélynek adott, az interjú alatt pedig a publicista búcsúlevele olvasható.
Rovatvezetőként konkrétan mikor, milyen módon történt nyomásgyakorlás a kiadó részéről?
A kérdésnek azért örülök, mert tisztázhatok egy dolgot: a közvetlen nyomásgyakorlás nem annyira rám, mint inkább Cseke Péter főszerkesztőre irányult. Engem a kiadó igazgatója a legritkábban szólított meg, inkább a főszerkesztőnek mondta el az észrevételeit, aki azokat továbbította nekem telefonon, gondolom, nem mindegyiket. A főszerkesztő maga nem cenzúrázott, nem tudom, hogy nyomásgyakorlásként érzékelte-e viszont, hogy egy idő után a kiadó igazgatója egyes „gyanús” cikkeket bekéretett tőle. A közlést tehát mindannyiszor a kiadó igazgatója állította le – de hozzáteszem: nem nagyon sok esetben!
Ezen mit kell érteni?
Lapunk viszonylag szabad szellemére vall, hogy olyan anyagok is megjelentek, amelyek máshol biztosan nem jelenhettek volna meg, és hogy nyilvánosan csak a Gál Mária cikkének letiltása „verte ki a biztosítékot”. (Illetve jóval korábban Székely Ervin egyik cikkének leállítása, amit a szerző kizárása követett a Kiadó részéről a rovat munkatársai közül.)
Nem tudnám pontosan megmondani, hogy mikor vette át a rovat közvetlen irányítását a kiadó igazgatója, de a választási kampányban már érvényes volt, hogy minden kényes témájú írást bekéretett. Cseke Péter erről többet tudna mondani. Konkrét példákat emlékezetem gyengülése miatt sem említenék, de azért sem, hogy ne hozzam ostoba helyzetbe az érintetteket.
Ami különben a főszerkesztő és köztem történt, természetesen nem érzékeltem nyomásgyakorlásként, annál is inkább, mert mint volt főszerkesztő átéreztem a helyzetét. A fentieket pont azért mondtam el, nehogy a cenzúra ügyében Cseke Péter főszerkesztőt szakmai vagy sajtóetikai vád érhesse. Fenntartom, amit a kollégáknak írt levelemben erről írtam, konkrétabban pedig a nyomásgyakorlásról őt kellene megkérdezni. Én mindenesetre megköszönöm neki, és a bátorság jelének tekintem, hogy múlt pénteken az utolsó írásomat, a maszolos hattyúdalomat föltette a Maszolra, abban talán több kérdésre benne van a válasz.
Levelében említ fenyegetést is.
Túl a kirúgásomra vonatkozó általános célzásokon, amiket nem vettem komolyan, zavaró fenyegetések sajnos nem egészen méltó helyzetekben és kérdésekben történtek. Tanácstalanná váltam például, amikor Nagy Zoltántól (akkor ő lehetett a kiadó igazgatója) ilyen leveleket kaptam:
1. „Jo otletnek tartom, hogy a publicistaink velemenyet megkerdezzuk a het esemenyeirol. Azt azonban, nem tudom elfogadni, hogy ily modon visszacsempeszuk Szekely Ervint az maszolra. Azt hisszem eleg vilagos voltam annak idejen amikor szerzodest bontottunk vele, hogy Szekely Ervin nincs mit keressen a lapban. Ugyhogy kerem tobbet ez ne forduljon elo.”
(Válaszomból: „Nem tudtam róla, hogy Székely Ervinnel megjelent cikke miatt szerződést bontottunk – ez nem csak cenzoriális vélemény lett volna, hanem cenzoriális beavatkozás is. És – bár nekem semmi közöm nem volt ehhez a szerződésbontáshoz, sőt határozottan helytelenítettem az eltanácsolást, mert nem értettem egyet a kifogásokkal – nem hiszem, hogy bárkinek jót tenne, ha ez nyilvánosságra jutna. Székely is úgy tudja, hogy szerződést bontottunk? Van valamilyen hivatalos dokumentum a szerződésbontásról? Azt meg kell indokolni… Rovatom a maszol.ro-n a szabad vélemények kinyilvánításának helye, amiket lehet vitatni, lehet irányítani, de megtorolni nem lehet. Úgyhogy én a szerzővel abban maradtam, hogy önként lemond a szereplésről a történtek után – a szerződése pedig egyszerűen érvényét vesztette, miután lejárt.”) Ez a levélváltás, miként a következő is, főleg a levelek hangneme miatt fontos.
2. Bevallom, hogy egy időben megvolt az a rossz szokásom, hogy hozzászóltam egyes cikkeinkhez, sőt alattuk levő kommentekhez is, főleg a kiigazítás-helyesbítés céljából, de nem ritkán védekezésül, amikor a szerzőim és a magam becsületébe gázoltak. Ezzel kapcsolatban egy épületes szóváltás szintén Nagy Zoltánnal: „Ugyhogy kerem Hugo, temperalja a hozzaszolasai mennyiseget es milyenseget. Elhiszem, hogy van ideje szajkaratezni a FBon a neha tenyleg rosszindulatu hozzaszolokkal, de emlekeztetem, hogy nem ez a fo munkarori leirasa. PS. Ezt a levelet elkuldom Kelemen Hunor szovetsegi elnok urnak is. Aki eleteben volt sajtos, fogekonyabb bizonyos arnyalatokra.”
(Ez nekem nagyon megtetszett, ezért ha a teljes válaszomat nem is, az utóiratra való reflektálásomat megosztom az olvasóval: „Örülök, hogy a szövetségi elnöknek is elküldte a levelet, biztos vagyok a szolidaritásában – és remélem, hogy nem csak árnyalatokra fogékony, hanem elvekre, szabadságjokokra, lojalitásra és szakmaiságra is. PS. Van valaki, akinek a szájkaratézás szerepel a fő munkaköri leírásában?”)
Komolyra fordítva a szót, a fenyegetés diffúz valami, percepciója nehezen meghatározható, érje be annyival, kedves Zoltán, hogy a vége felé már – különösen, amikor magyarországi fenyegetésekről is érkeztek kósza hírek vagy „kilátásba-helyezések” – az egész hangulat bekomorult a Maszolnál, mindenestül kezdett fenyegetővé válni. A fenyegetés az, amikor az ember fél, amikor látja, hogy a kollégái félnek.
Összefüggésben a magyar kormány politikájával is?
Feltétlenül. Engem igazán nem érhet az a vád, hogy az RMDSZ vagy a vezetői ellen személyeskedő, rosszindulatú cikket írtam volna; levelemben azt is elmagyarázom, hogy miért. És előrebocsátom, ezután sem fogok. (Amit egyelőre megkönnyít az, hogy nincs is hova.) Tehát egyértelmű, hogy eltávolításom nem ennek tulajdonítható, hanem – gondolkozzunk kizárásos alapon, segítségül vegyük elő azt, amit jómagam és a kollégáim írtak… Említsek meg néhány dolgot, amellyel kapcsolatban rovatunkban bátran megírtuk a véleményünket, beleértve az RMDSZ vezetőségének magatartását, viszonyulását is.
1. Az első Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kijelentése tavaly januári bukaresti látogatásán, amikor olyasmit mondott, hogy a kisebbségi kérdés megoldásával szemben előnyben kell részesíteni a „közös sikersztorikat”. Ennek volt visszhangja a budapesti ellenzéki sajtóban, de a mi jobboldali sajtónk hallgatott róla; ennél is nagyobb baj, hogy az RMDSZ vezetősége is hallgatott róla, közben az autonómiatervezet meg a kisebbségi törvény tervezete foroghatott a sírjában.
2. A második szintén Szijjártó Péterrel kapcsolatos: a híres december elsejei utasítása a magyar diplomatáknak – erről írta meg Gál Mária december ötödikén a cikkét, amellyel teljes mértékben egyetértettem, le is adtam, a folytatást pedig tudjuk. Ekkor, ettől fogva a sorsunk végleg meg volt pecsételve.
3. Az utolsó cseppet a pohárban a Népszabadság cinikus likvidálása jelentette. Ha a szabad sajtó, a sajtószabadság felszámolása folyamatának minden állomását nem lehet is ugyanazzal az elánnal ellenezni, hiszen a tiltakozásba is bele lehet fáradni, azt megállni nem tudtam, hogy már a médiatörvény elleni bukaresti tiltakozó tüntetésen ne vegyek részt, október nyolcadika után pedig, amikor beszüntették a legfontosabb magyar napilapot, ami számomra a szakmaiság csúcsa és igazi nemzeti kulturális és közéleti fórum volt, képtelen vagyok másra gondolni és másról írni, mint erről a merényletről. És biztos vagyok benne, hogy ez az intézkedés lesz még kiindulási pontja tiltakozásoknak.
Különben abból is látszik, hogy a Maszol azért derekasan megszólaltatott „ellenzéki” hangokat is, hogy az említett esetekkel kapcsolatban több bíráló cikk jelent meg nálunk; kontrasztként pedig más lapokból, fórumokból az ilyen cikkeket kíméletlenül kicenzúrázták. (Persze ez csak feltételezés, de el nem tudom képzelni, hogy más lapok lelkiismeretes véleménymondói ne álltak volna ki a Népszabadság mellett, márpedig én nem sokat láttam, ebből következtetek arra, hogy azok is a cenzúra áldozatául estek.)
Miből gondolja, hogy a magyar kormány áll az elbocsátások hátterében?
Említettem a kizárásos alapot. Hallottam kiszivárgott információkat is, neveket természetesen felelőtlenség lenne mondanom. Úgyhogy kénytelen vagyok abból következtetni, hogy az nem tetszett, amit néhányan a maszol.ro Vélemény rovatában a magyar kormányról írtunk, és Gál Mária cikkének letiltása jelezte, hogy betelt a pohár.
De talán nincs messze az idő, amikor valaki „ki is tudja fejteni” mindezeket, vagy legalábbis meg tudja indokolni a kirúgásunkat. Amit a kollégáimnak is leírtam búcsúzóul, az minden esendőségével együtt belső meggyőződésem. Mondanom sem kell, mennyire elkeserít, nem az, ahogy mi hogy jártunk (az talán benne lehet a pakliban), de az, hogy legfőbb döntéshozóinkat így lehet távirányítani. Az erdélyi magyarság, az erdélyi magyar sajtó azért ennél több megbecsülést érdemelne. Aki pedig hallgat, az cinkos.
___
Kedves kollégák!
Tudatom veletek, hogy mától nem vagyok a Maszol munkatársa, vezető publicistája, rovatvezetője, miután a Kiadó (a Progress Alapítvány) nem újítja meg a szerződésemet.
December 19-én, hétfőn Debreczeni Hajnal kiadóigazgató (a Maszol impresszumában nem szerepel) telefonon közölte, hogy „köszöni a munkámat”, említett „gazdasági okokat” is; másnap Cseke Péter főszerkesztő elárulta, hogy a döntés már régen megszületett.
Fel voltam rá készülve. Régebben fontolgattam, hogy lemondok, de kezdetben azzal áltattam magam, hogy tudjuk még normálisan működtetni a rovatot, utána pedig elhatároztam, hogy nem kímélek meg senkit az eltávolításommal járó kellemetlenségtől, az erkölcsi következményektől.
Sajnálom, hogy nem mindig sikerült megvédenem a szerzőimet. Nem szolgál mentségemre a bánásmód: a Vélemény rovat cikkei nem kerülnek fel a Facebookra, minősíthetetlen kommentek, becsületsértő trollkodások jelentek meg és maradtak tendenciózusan az oldalon a jegyzetek alatt, nem egyszer a védekezés lehetősége nélkül. (Alighanem példátlan, hogy egy rovatvezetőt letiltanak a kommenteléstől a saját lapjában. És az is, hogy nincs beleszólása szerzőinek honorálásába.)
Zavartak a fenyegetőzések is, még inkább az, hogy az utóbbi időben már nem csak azt mondták meg, kiről/miről ne írjunk, hanem azt is, hogy milyen megadott politikai témákat kell feldolgozni és hogyan. Ezeket a főszerkesztő által tolmácsolt igényeket olyankor adtam tovább a szerzőknek, amikor nem ellenkeztek a szakmai és erkölcsi megfontolásaimmal. Zavart az is, hogy a rovatot a főszerkesztő feje fölött – a kampányban legalábbis – a kiadóigazgató irányította. Legjobban azonban természetesen az viselt meg, amikor megszerkesztett és közlésre leadott jegyzetek nem jelentek meg, még ha ez nem gyakran fordult is elő.
Nem kell részleteznem, hiszen nálatok jobb tanúim nincsenek, de nyomatékosítom: én magam egyetlen cikket sem vétóztam meg, és mindegyik letiltott anyag esetében jeleztem, hogy amennyire egyetértek a szemléletével, mondanivalójával, annyira nem értek egyet cenzurális leállításával. Ezért is telt a pohár, gyűltek ellenem a panaszok, bár leginkább persze az írásaimat érte kifogás.
Nem csak a lelki szemeimmel láttam, hogy némelyek hajlamosak lennének engem mint rovatvezetőt (is) cenzúrázással vádolni. Aki ilyesmit tesz, akár célzás formájában vagy egy kalap alá véve engem a Kiadóval és a főszerkesztővel, számíthat határozott válaszomra.
Részben azért is folytattam a munkát, mert fontosnak tartottam, hogy a kampány alatt ne okozzunk zavart, ne tereljük el a figyelmet érdekképviseletünk céljairól, tudatosítsuk, hogy a közösség érdekei fontosabbak a belső vitáknál, hatalmi villongásoknál, nemzedéki konfliktusoknál, személyes kicsinyességnél, elvtelenségnél.
Két hetet pedig azért vártam ezzel a levéllel, noha eltávolításom már biztos volt, hogy a rovat hátralevő anyagai tudjanak zavartalanul megjelenni, és hogy ne rontsam el az év végi ünnepeinket. Az utóbbi három napban a főszerkesztő és az új vezető publicista, rovatvezető levelei alaposan lecsökkentették tájékoztatóm „hírértékét”, mégis kivártam, időt adva magamnak is a gondolkodásra, tájékozódásra, tisztázó beszélgetésekre.
Kétlem, hogy az RMDSZ-ről írott, gyakran útszéli módon kommentált cikkeink miatt kellett meneszteni minket – korábbi reakciók a legmagasabb szinteken, majd az utóbbi hónapok fejleményei inkább azt jelezték, hogy a magyar kormány antidemokratikus politikájának, legfőképpen lélekölő gyűlöletkampányának és a sajtóval való bánásmódjának, a Népszabadság megszüntetésének a bírálata volt az ok. (Ezt illetően egyetértek a bukaresti rádióban elhangzott interjú kijelentéseivel)
Máris túl sokat magyaráztam, mindnyájan tudjuk, valójában miről van szó. Szükség esetén egyéb részletekkel, dokumentumokkal, levelekkel is visszatérek, alább elolvashatjátok az üggyel kapcsolatos levélváltást. Először a főszerkesztőnek írtam, december 20-án. Több mint egy hét várakozás után, 28-án tudtam meg, hogy kérésem ellenére levelemet nem továbbította, ezért hivatalos indoklásért a Kiadó igazgatójához fordultam. (És a folyamodványt elküldtem Kelemen Hunor szövetségi elnöknek is.)
Válaszában az igazgató megerősítette eltávolításom tényét, de nem indokolta meg, hogy annyi év után miért pont most nem hosszabbítják meg a szerződésemet, miért nem végezheti az alapító főszerkesztő tovább azt a munkát, amelyet eddig végzett, annál a rovatnál, amelyet maga gondolt ki, épített fel, irányított és gondozott.
Bevallom, még mindig irtózom a nyilvánosságtól, de ha elkerülhetetlen, és a velünk történtek (derűs vezetői szóhasználattal: „a publicisták kicserélése”, értitek ugye az utalást a nyilvánosházra…) a sajtóban felszínre kerülnek, biztosítalak, hogy az igazat fogom mondani, persze lehetőség szerint kímélve azokat, akik maguk is csupán végrehajtók, eszközök egy alantas játszmában, amelynek ha bevallott célja nem is, de eredménye mindenképpen az erdélyi magyar nyilvánosság leépítése, teljes kiszolgáltatása.
Leszögezem: kirúgásomat – mert vezető publicistává és rovatvezetővé történt kinevezésem indoklás nélküli visszavonását, lecserélésemet annak tekintem – szakmai és erkölcsi szempontból alaptalannak tartom, politikai indítékú önkényes intézkedésnek egy olyan összefüggésrendszerben, amelynek megértése véleményem szerint meghaladja végrehajtóinak szellemi képességeit és erkölcsi érzékét. (Ezt illetően egyetértek az Erdélyi Riport megszüntetéséről tájékoztató cikk értékelésével, remélem, hogy következtetései alapján minden kollégában tudatosodnak a lehetséges következmények.)
Külön kifejezem a hálámat azoknak a munkatársaknak, akikkel az Új Magyar Szó kezdeteitől együtt csináltuk a rovatot, a maga nemében a legjobbat az erdélyi sajtóban. A folytatás természetesen mindenkinek személyes ügye – szabad emberek vagyunk, szabad lelkiismerettel.
Meggyőződésem, hogy az RMDSZ-nek vissza kell nyernie belső pluralizmusát, egyensúlyát és függetlenségét, sajtónknak pedig a pártatlanságát és közszolgálatiságát, amit az Új Magyar Szó és a maszol.ro portál Vélemény rovata mindvégig becsülettel érvényesített.
Kívánok mindnyájatoknak boldog, nyugodt új évet!
Barátsággal, köszönettel,
Hugó
Támogasd a pályakezdő újságírókat! Gyakornoki programra gyűjtünk
