Néha eléggé szürreális trip, egészében véve remek móka volt a tényfeltáró újságírásról szóló kerekasztalon részt venni a tusnádfürdői nyári egyetemen. Itt a beszélgetés szerkesztett átirata.
A csütörtöki, „Átalakuló magyar médiapiac” panelhez képest egészen civilizált hangulatban zajlott az a beszélgetés, melyen Jurák Katalinnal (Pesti Srácok), Szőke Lászlóval (fekete-fehér.info és Udvarhelyi Híradó) beszélgetett Sipos Zoltán, az Átlátszó Erdély alapító főszerkesztője Szabó Tünde (Főtér.ro) moderálásával.
Mi nem tartjuk elegánsnak olyan beszélgetésről tudósítani, melyen meghívottként mi is részt vettünk, de ha már a Pesti Srácoknak ez láthatóan nem okoz gondot, publikáljuk a beszélgetés szerkesztett átiratát. A beszélgetés a Janus Pannonius Irodalmi kávéház sátrában zajlott július 22-én, szombat délben.
A helyszín körül az ebédelő közönség miatt nagy volt a hangzavar, ráadásul egy áramkimaradás miatt a hangosítás sem működött mindig, ezért a hangfelvételünkön nem mindig hallható tisztán a beszélgetés. A rosszul hallható, valamint a szerkesztés során kikerült részeket három ponttal (…) jelöltük.
Moderátor: Hármótok munkássága nagyon szerteágazó és sokrétű, nem is vállalkozom arra, hogy bemutassalak titeket. Arra kérnélek, hogy meséljétek el, mivel foglalkoztok, milyen témák érdekelnek. Én csak annyit tudok, hogy újságírók vagytok, de mindhárman írtok blogot is, és mindhármótokat, ha jól tudom, fenyegettek már meg.
Jurák Katalin (Pesti Srácok): Nagyon köszönöm, hogy ennyien eljöttetek. Engedjétek meg, hogy tegeződjünk, egy nagy családban ez megengedhető. Örömmel látom, hogy nagyon sok Civil Összefogás Fórumos kedves barátom is tiszteletét tette.
Én újságíró vagyok, a Pesti Srácok oknyomozó portál újságírójaként dolgozom valamint az Echo TV-ben és a Karc FM-ben is tevékenykedem. Nem tudom, melyik része izgalmas a munkámnak, én azt gondolom hogy a fenyegetések főként, amiről szép számmal tudok beszámolni főleg március 15-e óta.
Ekkor Juhász Péteréktől megkérdeztem, hogy miért füttyögnek a nemzeti ünnepen, és onnantól kezdve gyakorlatilag a karomat rángatták, leköptek, folyamatosan prostituáltnak neveztek, így indult a karrierem gyakorlatilag, ha lehet így fogalmazni, mint jobboldali hősnő.
A jobboldal számára ezeket a vegzálásokat így viseltem, egy jobboldali hősnőnek lettem beállítva, amit én egyébként nem érzek annak, hiszen minden jóérzésű magyar ember szerintem megkérdezte volna, amit én kérdésként feltettem Juhász Péteréknek, hogy mennyire gondolják méltónak azt, hogy a nemzeti ünnepet füttyögéssel zavarják meg.
Aztán jöttek a CEU-s tüntetések, ott savazással, felkötéssel, nyilvános kivégzéssel fenyegettek folyamatosan, ebből feljelentés is született egyébként. Majd a parlament előtt, amikor ugye ostrom alatt tartották a lépcsőt, és az EU-zászlót próbálták kitűzni a magyar parlamentre, akkor kaptunk azért szép számban mindent, rúgásokat, cigicsikket próbáltak elnyomni az arcunkon, és mindenféle válogatott trágáságot mondtak ránk.
Úgyhogy azt gondolom, mi valóban kaptunk szépen azért, mert a munkánkat végezzük. Úgy gondolom, hogy ez egy nagyon fontos momentum, jelzi hogy a 2018-as kampányban mire számíthatunk. Hiszen annyira eldurvultak, nincs érvük, csak az agresszió. Nincs érvük, csak a gyűlölet.
Meggyőződésem, hogy nem szabad beleállnunk. Ha polgári és keresztény értékeket valló embernek mondjuk magunkat akkor így is kell viselkednünk. Nem azt mondom, hogy a szeretet az balga, és mindent el kell tűrjön, de nem szabad visszaütni. És hiába próbálnak bennünket vegzálni, hiába próbálják kiprovokálni, hogy ugyanolyanokká váljunk, mint ők (…), meg kell őrizni az identitásunkat.
Tudni kell, hogy honnan jöttünk és mit szeretnénk elérni, és példát kell mutatnunk. Újságíróként én ezt gondolom, hogy ez a nagyon fontos. Bátran kiállni az igazságért, nem félni megírni, és nem engedni, hogy megfélemlítsenek. Ezt próbálják elérni, hogy elhallgattassanak bennünket, de nem fog menni, ezt bátran vállalom. És ha ez az ára, akkor ezt megfizetjük.
Moderátor: Eddigi munkásságodból mi az, amit fontosnak és előremutatónak tartasz: az újságírói munkádat a Pesti Srácoknál, az életvezetés- életmód-tanácsadási blogodat, vagy a megfenyegetett médiahős-szerepedet?
Jurák Katalin: Elsősorban tényfeltáró újságírónak tartom magam, a Pestisracok.hu-n oknyomozó újságcikkekel azonosítottak eddig (olajos ügyek, maffiaperek). Bűnügyi újságíróként kezdtem, aztán jött a közélet és a politika. Itt egy nagyon fontos dolgot szeretnék elmondani, nincs piros, narancs, zöld vagy lila korrupció, gazemberség van. És a gazemberséget minden áron meg kell szüntetni, és le kell leplezni.
Azt gondolom, hogy hiába vagyok én úgymond kormánypropagandistának mondott valaki, akkor is meg fogom írni a gazemberséget, ha azt mondjuk egy fideszes teszi meg. Tavaly írtunk a siófoki ügyekről. Azt gondolom, hogy hiába tartozol, vagy mondanak valahova, akkor is meg kell tudnunk őrizni magunkban ezt a fajta objektivitást (…).
Moderátor: Mivel én erdélyi vagyok, és itt élek, elsősorban az Átlátszó Erdélyt olvasgatom, és abból számomra az jön le, hogy téged a közpénzek elköltése körüli visszásságok dokumentálása érdekel elsősorban.
Sipos Zoltán (Átlátszó Erdély): Szeretettel köszöntök mindenkit, én az Átlátszó Erdély tényfeltáró blog alapítója, újságírója és mindenese vagyok. A tényfeltáró karrierrem ezelőtt 5 évvel kezdődött, azt tudni kell rólam hogy 21 éves korom óta vagyok újságíró, de annak idején senki nem tanított tényfeltáró újságírásra.
Nagyjából öt éve találkoztam először azzal, hogy az Erdélyben megszokott, „idézgetjük a politikusokat” meg riportozó újságíráson túl létezik egy másik fajta újságírás, amely főként közérdekű dokumentumokra alapoz.
Ennek Erdélyben nincsen hagyománya, teljesen szűz területen kezdtem el dolgozni, emlékszem arra, hogy egyszerűen nem értették, mit keres nálam egy Excel táblázat a számítógépen, vagy hogy mit akarok én ezekkel a különféle, hatóságokhoz beadott kérvényekkel.
Na de megszokták, én is sokat tanultam. Ezelőtt két évvel jöttem el korábbi munkahelyemről, a Transindextől, és alapítottam meg az Átlátszó Erdély tényfeltáró blogot, ahol főként a közpénzek elköltésével kapcsolatos sztorikat próbálok felgöngyölíteni. Ami azért bonyolult, mert Erdélyben nem igazán van hagyománya annak, hogy a közpénzek elköltése nyilvános legyen, és ezekkel a kérdésekkel kapcsolatban nyilvános vita folyjon.
Fenyegetések ügyében én sajnos csalódást kell okoznom, a maximum az volt, hogy elmentem egy vármegyés táborba, ahol egy srác megdobott egy pohár sörrel. Szerencsére Szőcs Zoltán, az erdélyi HVIM vezetője volt a vendéglátónk, ő viszonylag gyorsan lecsillapította a srácot.
Ezt leszámítva legfeljebb annyi szokott történni, hogy egy felháborodott cégvezetővel volt ilyen sztori, a törpe vízerőművekről írtam sorozatot, hogy a cégvezető írt egy levelet, hogy azonnal vegyem ki azt a három sort a cikkből, ami az ő cégével kapcsolatos, mert ha nem, akkor beperel. Én a válaszomban csatoltam a Hivatalos Közlöny vonatkozó passzusát, és azt mondtam, hogy hát találkozunk akkor a bíróságon. Nem került sor erre, mindezidáig nem volt perem, de törekszem.
(Hallgatóság sorából kérdés, rosszul hallatszik, de azt hiányolja, hogy a Communitas-pénzekkel nem foglalkozik az Átlátszó Erdély)
Sipos Zoltán: Az Átlátszó Erdélyen van egy egész sorozat az RMDSZ-pénzekről, meg lehet nézni. (A kérdező ingatja a fejét, hitetlenkedik) Ha gondolja, beszélgetés után megmutatom, publikáltam az RMDSZ beszámolóit visszamenőleg 6 évre, kereshető formátumban, meg lehet nézni. Nem fenyegetett meg senki sajnos ezért sem.
Moderátor: Székelyudvarhelyen dolgoztál, és ott kezdted el írni az udvarhelyi közbiztonsággal, közbizonytalansággal foglalkozó fekete-fehér.info blogodat.
Szőke László (fekete-fehér.info, Udvarhelyi Híradó): Sipos Zoltánnal szemben nekem volt már perem, meg is fenyegettek, önvédelmi fegyvert is kellett már használnom, de hát ez egy ilyen terület. Én nem tartom magam oknyomózónak, ennek egy fura válfaját űztem a fekete-fehér bloggal.
A közösségben tematizáltam (a székelyföldi alvilág) kérdését, és ehhez használtam nem mindig kifejezetten csak újságírói eszközöket. 2010-ben kezdtem, most már 2017-et írunk, és eredményes volt olyan értelemben, hogy visszaszorultak, bár meg nem szűntek. Az alvilág nem fog megszűnni.
De a háttérbe szorultak, saját helyükre kerültek az úgymond rosszfiúk, illetve az ügyészség és a helyi rendőrség élén változás történt, korai nyugdíjaztatással lecserélődött mindenki. Nem feltétlenül nekem köszönhetően, de közrejátszottak azok az évek, amikor foglalkoztam a maffiózókkal meg a rendőrségi korrupcióval.
De nem mélyen, nem úgy, ahogy az oknyomozói tevékenységgel foglalkozunk. Én tulajdonképpen tematizáltam, üzentem az alvilágnak, ez egy fura keveréke azoknak az eszközöknek, amiket egy újságíró használhat, túl is léptem tulajdonképpen néha az újságírói szakmai kereteket. Ez egy ilyen kevert műfaj volt, ami tulajdonképpen civil akció is volt.
Moderátor: Alkalmaztad a megfélemlítendő maffiatagok módszereit is, például az üzengetést.
Szőke László: A legnehezebb az alvilággal kapcsolatosan az, hogy a kommunikációt ugyanolyan szinten kell művelni, mint ahogy ők. Ez nem intelligencia kérdése, nem szellemi szópárbaj zajlik, hanem erőről szól. Ezt tudatosan kellett használni, és igen, sokszor használtam ezt, mert bizonyítékokat kellett szereznem arra, hogy fenyegettek.
Ezt úgy értem el, hogy provokáltam, ő beindult, és videóüzenetben fenyegetett huzamosan, ami aztán elég volt nekem, hogy álljon a lábán a fenyegetés vádja. Aztán neki is szólt egy ügyvéd, hogy álljon le, mert elég bizonyítékot nyújtott. Tehát ezek így keveredtek össze, nyilván ezeknek egy részét nem írtam meg, mert nincs miért (…).
Moderátor: Senki nem születik tényfeltáró újságírónak, és ahogy elkezd újságíróként dolgozni, akkor sem tényfeltárással kezdi. Ti hogyan csöppentetek bele ebbe, és milyen képzésen szereztetek ehhez eszközöket, hogy azt az általatok megfelelőnek vélt színvonalon tudjátok űzni?
Jurák Katalin: A Pázmány Péter Katolikus Egyetem kommunikáció-magyar szakán végeztem. Ott ismerkedtem meg a Pesti Srácokat alapító Huth Gerivel, ez a barátság azóta komoly szakmai kapcsolattá fejlődött. Aztán elvégeztem (…) egy oknyomozó szemináriumot. Az ottani tanárom a Népszabadság bezárásakor megállapította, hogy “mivé fajult maga, hát akkora reménység volt” (nevetnek).
Egy ilyen Havas-féle képzést képzeljetek el, hogy a közönségben én kinézlek téged, Eszter, és megkérdem, hogy mit keresel te itt. Folyamatosan tolták, hogy bírjuk a stresszt, többféle módon próbálták edzeni a lelkünket.
Én azt gondolom, hogy az oknyomozást lehet tanítani, de a kíváncsiságot, ami elengedhetetlenül fontos, azt nem. A látásmódot sem lehet tanítani, a téma tényleg az utcán hever, hogy észrevedd, hogy ebben van valami.
Például amikor megírtuk a Nemzeti Galériában a Munkácsy-kiállításról, hogy az ott kiállított képek több mint 70 százaléka hamis, erre egy teljes véletlen folytán jöttem rá. Készültünk Boros Judit kurátorral egy interjúra, és elkezdtem az interjúalany után olvasni. Ilyen kommentekből derült ki számomra, hogy őt elég sokszor megkérdőjelezik. Ha azt vallja, hogy a szignó hitelesíti a képet, akkor azon a Munkácsyn miért valami teljesen más áll, és akkor azt miért Munkácsytól eredeztetik?
A liftben ad-hoc jelleggel megkérdeztem, hogy mi volt azzal a békéscsabai Munkácsy-képpel, és teljesen zavarba jött. Akkor éreztem, hogy hm, ennek utána kell menni. Ezt nem tudják tanítani. El lehet végezni egy iskolát, de ez az érzés belénk van kódolva. Édesanyám szerint ha elmennék egy gyárba dolgozni, akkor is észrevenném azt az egy darab csavart, ami miatt 100 ember biztosan meghalna. Kell egy látásmód ehhez.
Moderátor: azon túl úgy gondolom, hogy a feldolgozási technikákat is lehet tanulni.
Jurák Katalin: Így van. Ezt lehet tanítani, mondjuk a céghálókat is hogyan bogozod, és hogy haladsz végig egy-egy dolgon. Akik ismernek annyira, tudják hogy mennyit szoktam ezzel szórakozni, az egész szerkesztőség ki van így plakátolva, és próbáljuk meglátni az összefüggéseket. Ezt valóban tanulni kell.
Moderátor: Zoltán, mesélnél a kurzusokról amiken voltál?
Sipos Zoltán: Az én tényfeltáró újságírói karrierem nem a kurzusokkal kezdődött, hanem egy nagy szakmai válsággal. Volt egy pillanat, amikor abba akartam hagyni az újságírást. Egyszerűen azért, mert úgy éreztem, hogy az a fajta újságírás, amit én tizenakárhány éven keresztül műveltem, annak semmi értelme nincs, gyakorlatilag tollbamondás után írom a cikkeket, megkérdem a politikust, hogy mi a véleménye erről vagy arról, én meg ezt leírom.
Ennek sok értelmét nem láttam, és volt egy pillanat, amikor ezt abba akartam hagyni. Az történt, hogy elkezdtem interneten keresgélni, és rájöttem, hogy létezik egy másik hagyomány, egy sor olyan technika létezik, mellyel meg lehet tudni azt, hogy mi az, amiről a politikusok nem szeretnének beszélni. És akkor ennek a tudásnak a birtokában rögtön egészen másképp lehet kérdezni.
A kezdet vicces volt, internetről töltöttem le könyveket, és azokat próbáltam alkalmazni, inkább kevesebb, mint több sikerrel. A nagy mérföldkő az volt, amikor bejutottam a Freedom House Romania által kifejezetten kezdő tényfeltáró újságírók számára rendezett képzésre, ahol rendkívül sokat tanultam. Ez volt az első olyan nagy képzés, ahol megismerkedtem a szakmával és az alkalmazott technikákkal.
Ezután megismerkedtem Bodoky Tamással, az ő révén kerültem be az Átlátszó körül zsizsegő újságírók közé. Rengeteg képzésen vettem részt azóta. Tudni kell, hogy a tényfeltárás meglehetősen egyszerű technikák sorozata, ez nem atomfizika.
Nagyobb probléma az, amikor ezt a tudást el kell kezdeni helyi szinten alkalmazni. Romániában másak a törvények, én hiába tanulom meg azt, általában hogyan kell adatigénylést megfogalmazni, ha a hazai polgármesteri hivatalban egyrészt nem hallottak arról, hogy létezik ilyen törvény, nekem kell elmagyaráznom, hogy márpedig van ilyen, másrészt pedig nincsen olyan nyilvántartás, amit én kérek tőlük.
A tényfeltáró újságírás, amit művelek, az egy ilyen folyamatos trial and error történet: van egy elképzelésem, elkezdek dokumentálódni, kiderül, hogy tévedtem, teljesen más, nem működik, vagy nagyon bonyolult, kitalálok egy újabb módszert, azt is csinálom, akkor az vagy működik, vagy nem, stb.
Remélem, hogy majd 3-5 éven belül azt mondhatom, hogy az Átlátszó Erdélynek megvan az a szaktudása, hogy Erdélyben a román törvényeknek megfelelően hogyan kell adatot kikérni ezektől az adatgazdáktól. Jelenleg ezen dolgozom.
Moderátor: László, te képezted magad, vagy ha helyzet volt, odacsaptál, ahogy jött zsigerből?
Szőke László: Alapvetően zsigeri vagyok, nem vagyok konfliktuskerülő. Tőlem sokan kérdik, hogy-hogy nem félek. Szerintem ez nem szakmai, hanem alkati kérdés, így vagyok kódolva, hogy nem félek. Ennyi. Nincs ebben semmi szakmai érték, hanem nálam a félelemküszöb eltolódott, ennyi a titok.
Visszatérve az oknyomozásra, 2002-ben, amikor kimentem Magyarországra, és ott egy ideig a Magyar Nemzetnél dolgoztam, nekem megadatott, hogy nem írnom kellett, hanem témákat kellett keresnem. Gyakorlatilag témakereső voltam egy kis csapattal, az volt a feladatunk, hogy az akkori alternatív forrásokat megtaláljuk a hivatalos MTI-vel szemben, mellett, mögött, háttérben.
Ott a gyakorlat során jutottunk el, vagy jutottam el olyan ismeretekig, hogyan lehet ilyen forrásokat megtalálni, illetve hogy a témákat hogyan tudjuk szerkesztőségen belül „eladni” a sokszor nem fogékony szerkesztőnek. (…)
Moderátor: A számomra szimpatikus elképzelés szerint a tényfeltáró újságírásnak akkor van értelme, ha el tud érni egy változást a való világban, amikor a betű olyan változást generál, amit el akartunk érni. Mi volt az a világra gyakorolt impaktja a munkátoknak, amelyre eddig a leginkább büszkék vagytok?
Jurák Katalin: Annyira nem vagyok büszke rá, de Gyöngyöspata belőlem indult ki. Én akkor tanultam meg, hogy mennyire nagy a felelősségünk újságíróknak. Nem tudom, mennyire van meg a Gyöngyöspata, Lex Gyöngyöspata lett belőle, és hát én nem vagyok erre annyira büszke, hogy egy cikk alapján gyakorlatilag a fél világ Gyöngyöspatára figyelt azért, mert én unatkoztam egy hétfő délután, és jött egy infó, hogy Gyöngyöspatán ott masíroznak a gárdisták.
Én akkor egy kis helyi hírportálhálózatot üzemeltettem, ezt megírtam, átvette a Magyar Hírlap, és onnantól kezdve beindult a gépezet. Két hónap múlva ültünk, hogy te jó ég, Lex Gyöngyöspata lett (…).
Nem mindegy, hogy mit és hogyan írsz le, ez nagyon fontos. Kell szűrnünk az infók között, vagyis fel kell tudnunk mérni, meg kell tanulni azt, hogy a szónak milyen hatása van, milyen gyümölcsöt terem.
Amire mondjuk tényleg büszke vagyok, hogy a gyöngyösi gyermekéheztetéssel kapcsolatban azt is én írtam meg, amikor meghalt tavaly ott ez a kislány 3 kiló 18 dekásan 8 hónaposan, a gyermekvédelmi hálózat hibájának köszönhetően.
Ebből törvénymódosítással született egy olyan javaslat, amely ezt meggátolja. Erre tényleg büszke vagyok, hiszen azt gondolom, hogy sok kisgyermek életét mentheti meg az, hogy élesen felhívtuk a figyelmet a rendszer hibájára.
(…) Nekünk újságíróknak óriási felelősségünk van a társadalomban. Minden szónak ott kell lennie a helyén, és nem tehetünk felelőtlen kijelentéseket, pláne akkor nem, ha ekkora olvasótábora van már az embernek.
Moderátor: Azt mondtad, hogy nem vagy büszke, ez azt jelenti hogy megbántad, most már nem írnád meg a mai fejeddel?
Jurák Katalin: Jó kérdés. Nem így írnám meg. Nagyon arra helyeztem a hangsúlyt, hogy a gárdisták (…) inkább ilyen bulváros, hírhajhász volt az az első cikk. És lehet, hogy ha akkor jobban, megfontoltabban körbejárom, akkor nem fajul el idáig.
Sipos Zoltán: Nekem folyamatosan az a problémám, hogy az erdélyi magyar médiában a csend az alapzaj, akármit ír az ember, nem igazán van visszhangja. Nagyon nehéz azt elérni, hogy a kollégák továbbgörgessenek egy-egy sztorit.
Na de ha sikerélményről kell beszéljek, akkor az egyértelműen az RMDSZ által kezelt, a magyar kisebbségek számára kiutalt éves támogatásról szóló sorozat. (…) Az RMDSZ korábban finoman szólva nem kezelte transzparens módon ezt a támogatást. Volt korábban egy meglehetősen nagy visszhangot kiváltott cikksorozat, Gazda Árpádnak a Communitas-ról írt anyagai, amit én bátorkodtam folytatni.
Tavaly nyáron publikáltam ezt a cikksorozatot, közzétettem az RMDSZ-nek a román kormányhoz elküldött beszámolóit. Nagy botrány lett belőle, aminek a vége az lett, hogy egy év múlva az RMDSZ honlapján fenn vannak ezek a beszámolók 2009-től 2016-ig. Ezekkel a beszámolókkal továbbra is nagyon sok probléma van, tehát a témát folytatni fogom, de pusztán az, hogy létezik egy ilyen konkrét eredménye a munkámnak, ez nagy szó.
Moderátor: Székelyudvarhely egy viszonylag kicsi közösség, és sok év telt el az első botrányok óta. László, vázolnád a problémát, hogy miket csináltak ezek az emberek? Zavarták a közösséget? Hogyan csengett ez végül le?
Szőke László: Tulajdonképpen az történt, hogy a politikum beengedte és gazdaságilag forrásokat biztosított az alvilágnak. Ez visszafordíthatatlanul azzal járt, hogy kimerészkedtek a napfényre. Ez zajlott, ez történt.
A parkolódíjat ők kapták meg a várostól, így gyűlt fel az egész. Vagy kaptak olyan pénzszerzési lehetőséget, hogy ingatlanügynökök helyett rásegítettek arra, hogy a tulajdonnal rendelkező eladja a földjét, házát, satöbbi. Ezzel kezdődött el, túlságosan napfényre kerültek, nyilván ez érződött az ügyészség és a rendőrség hozzáállásán is, mert ugye védettek voltak. (…)
Én nem akarok olyan helyen lakni, ahol ilyen történik. Ennyi. Ma már okosabban csinálnám, mert ugye magamra húztam személyesen, névvel. Lehet hogy sokkal okosabban, kevesebb konfliktussal járó módon meg lehetett volna ezt csinálni. De hát nem tudtam, hogy ide fog fajulni.
Ami változott, az az, hogy visszakerültek, visszavonultak oda, ahová valók: a saját köreikbe. Nincsenek elől, nem zavarnak. Van, aki börtönbe került, de nem miattam, mások tovább bűnöznek, de az a lényeg, hogy a közterületekről, Udvarhely utcáiról visszavonultak. (…)
Különben a legegyszerűbb módszert használtam: az életterüket kezdtük visszanyesni (…). A közösség be tudta (őket) azonosítani, ezt nyilván érzékelték, ahogy jöttek-mentek a városban, (amikor) az óvodába vitték a gyermeküket, visszajelzést kaptak. Egyszerű módszer volt, csak hosszan tartott.
Moderátor: És ennek az volt a lényege, hogy nevesítetted őket a blogodon?
Szőke László: Igen, kikerültek a napfényre. Ennyi volt a nagy ötlet, és minket is érint a megoldás. Én az aktív újságírásban hiszek, én azt mondom, akkor is újságíró vagyok, ha valamit nem írok meg, és nekem az a fontos, hogy egy ügy vagy probléma megoldódjon. Ilyen értelemben a megírt cikket csak eszköznek tartom, nem célnak. (…)
Moderátor: (…) Milyen jellegű forrásokkal dolgoztok?
Jurák Katalin: Nagyon széleskörű informátorhálózattal rendelkezem, és nagyon hálás vagyok azoknak a segítőknek, akik folyamatosan hozzák az infókat, és megbíznak bennem annyira, hogy átadják, akár dokumentálva is.
Véleményem szerint egy jó oknyomozó cikk alapja a hiteles információ, mi nem is írunk a Pesti Srácoknál úgy tényfeltáró cikket, hogy nincs jól dokumentálva. Képzeljétek el, hogy bírósági ítéletem van arról, hogy nagyon jó oknyomozó munkát végzek. 500 oldallal tudtuk alátámasztani az általunk leírtakat, vesztett perünk sincs, legalábbis nekem még nem volt, és véleményem szerint ez mind annak köszönhető, hogy van egy széles spektrumú kapcsolati háló, mely segíti a munkámat. (…)
Moderátor: Utána, gondolom, kemény ellenőrzéseknek veted alá ezeket az infókat.
Jurák Katalin: Persze, de amikor hozzák a konkrét dokumentumokat, nyilván annak is utána kell nézni, szóbeszédre nem szoktam adni (…). Céges hálók felderítésében nekem nagyon sokat segít az Opten, úgyhogy nem csak forrásokkal dolgozom. És a social, szerintem azt is érdemes követni. (…)
Sipos Zoltán: Az erdélyi magyar társadalomban nagyon nagy probléma az, hogy nem rendelkezünk információkkal arról, hogy ki, hogyan, milyen alapon dönt a közösség ügyeiről. Nem tudjuk azt, hogy kik a fontos vállalkozók, hogy az önkormányzatok pontosan mit támogatnak közpénzből, csak részben tudjuk azt, hogy a magyarországi közpénzek hova mennek.
Az én munkám az utóbbi két évben arról szólt, hogy meglehetősen nagyarányú adatigénylésekkel próbáltam táblázatokat összeállítani, hogy ki, kitől, mennyi pénzt kapott és mire. Gyakorlatilag minden sztorim azzal kezdődik, hogy táblázatokban dolgozom – vicces, de úgy vagyok újságíró, hogy ma már sokkal többet dolgozom Excelben, mint Wordban.
Hetekig dolgozom Excelben, és akkor a végén írok egy cikket, 2 oldalt Wordban, ennyire átalakult a munkám. Számomra az elsődleges forrást ezek az adatok képezik, innen indul el minden. Miután látom, hogy mi a sztori, mi az, amit meg szeretnék írni, azután próbálok forrásokat szerezni, de minden a táblázatokból indul.
Moderátor: De csak kapsz füleseket, nem?
Sipos Zoltán: Dehogynem. Fülesekkel az a baj, hogy folyamatosan csalódom kell bennük. Erdélyben mindenki imád pletykálni, a probléma az, hogy amikor az ember utánamegy, és megpróbálja megnézni, hogy ezeknek mi a valóságalapja, akkor rájön, hogy nem az, nem úgy, nem ott, és nem akkor történt.
Jurák Katalin: Én nem tudom, Magyarországon azt látom, hogy hiába dolgoznak a kollégák a baloldali médiapiacon táblázatokkal, érdekesen értelmezik, más konklúziókat vonnak le, mint amit a számok valóban jelentenek. Ezt te hogyan éled meg, hogyan képezted magad?
Sipos Zoltán: Igen, politikusok folyton mondják, hogy én rosszindulatú vagyok, ennek ellenére meg tudom mutatni a táblázatomat, ha összeadjuk az oszlopokat, akkor az a végösszeg jön ki. Én ezt bárkinek megmutatom, ezek az adatok mindig nyilvánosak.
Mindig nagyon vigyázok arra, hogy minden információt teljes mértékben közzétegyek, aki akarja, az folytatja, a számokat meg lehet nézni. Eddig még nem volt olyan, hogy valaki szólt volna, hogy rosszul számoltam.
(Elveszik az áramot, a hangosítás nem működik. A közönség alapzaja elnyomja a beszélőket.)
Moderátor: A tényfeltáró újságírás idő-, energia- és pénzigényes. Ti milyen forrásokból, támogatásokból tudjátok végezni ezt a munkát?
Jurák Katalin: Abban a szerencsés helyzetben vagyok hogy főállásban dolgozom a Pesti Srácoknál, ezért nem kell provokációkat vállalnom, hogy kapjak valamiért fizetést.
Sipos Zoltán: Elnézést kérek, én a Soros Army pólómban szerettem volna jönni, de otthon felejtettem. (nevetés). Az Átlátszó Erdély tavaly az Open Society Foundations-től kapott 25 ezer dolláros támogatásból működött, ez a program nagyjából idén decemberig tart.
Szőke László: A blog finanszírozásához Udvarhelyről elszármazott üzletemberek is részt vettek. Az fenyegetésekről készült hangfelvételekből, videókból pénzt kerestem, abból finanszíroztam tulajdonképpen a blogot és a munkámat. Ezt így nem mondtam nekik, de viszonylag jó pénzt hoztak, működött a modell, a blog nem került ilyen értelemben pénzbe. Nyilván dolgoztam is, de a befektetett pénzt visszatermelték. Egy Amerikába származott udvarhelyi üzletembertől 1000 dollárt is kaptam, neki elszámolok azzal, hogy mire költöttem. (…)
Neked egy pizza ára, a társadalom számára létfontosságú a szabad sajtó. Támogasd az Átlátszó Erdélyt!
Havi 5 eurós rendszeres támogatás
Moderátor: Közösségi finanszírozás?
Sipos Zoltán: Közösségi finanszírozással kapcsolatban van egy jó és egy rossz hírem. A jó hír az, hogy kapunk közösségi adományokat, tehát létezik egy olyan réteg, akinek ez fontos, és hajlandó is a független sajtóra pénzt áldozni. A rossz hír az, hogy az adományok összege egyelőre nem annyi, hogy pusztán ezekből működni tudjon az Átlátszó Erdély. (…)
Szőke László: Az Átlátszó Erdéllyel kapcsolatban egy kis kritikát azért megfogalmaznék. (…) Te követed azt, hogy a magyar kormány hogyan költ el közpénzeket Erdélyben.
Sipos Zoltán: Az RMDSZ pénzköltését is követem.
Szőke László: Feltevődik a kérdés, hogy a pénznek van-e szaga vagy nincs, ha van szaga, akkor az érvényes a Soros-támogatásokra, ilyen értelemben ott is baj van. Ha pedig nincs szaga, akkor arra kéne figyelni, és itt van nekem a bajom az Átlátszóval, hogy önmagában az, hogy valaki pénzt ad, az nem probléma. Azt kell megnézni, hogy mire és hogyan költi el.
Ez egy lényeges különbség, és ez néha elmarad, hiszen sejtetitek azt, hogy XY az X-nek a valakije, és akkor az pénzt kapott. És akkor ezt függőben hagyják, hogy ez akkor mekkora korrupció, holott azt nem értem, hogy miért kellene egy volt MSZP-s vállalkozó kapja azt a pénzt. Én sem adnék egy ismeretlen személynek, aki ráadásul konkurenciám volt, megbízást, hogy ő csinálja meg a számomra fontos projektet. Én ebben nem látok feltétlenül kivetendőt, hogy ezen az alapon történnek dolgok.
Moderátor: Szerintem fontos tisztázni valamit: úgy gondolom, hogy a közpénzekről azért kell nagyon átláthatóan beszámolni, mert az a mi pénzünk, amit adó formájában befizetünk.
Szőke László: Ez rendben van, csak ez nem pártfüggő. Az MSZP nem kevésbé korrupt, mint a Fidesz úgymond, és a Fidesz sem korrupt, emberek korruptak, nem egy párt. Ez egy vicc.
Moderátor: Azzal az egyedüli különbségtétellel szeretnék élni, hogy a költségvetési pénzeket azért kell átláthatóvá tenni szerintem, mert mindannyiunk pénze, mindannyian befizetjük, anélkül hogy különösebben akarnánk, viszont a magánadományozók arra szánják a pénzüket, amire akarják. Az az ők magánvagyonuk, mi örülhetünk, ha olyan projekteket támogatnak, mint az Átlátszó Erdély, amely, ha jól láttam, ezekről a támogatásokról nagyon átlátszóan be is számol.
Közönségből: Tagadják a pénzt is, legalábbis a pénz mennyiségét…
Sipos Zoltán: 25 ezer dollárt kaptunk.
Közönségből: Nem tudom, ez jó célnak minősül? A felforgató tevékenységre osztott pénzek is jogosak és elfogadhatóak?
Moderátor: Szerintem ne nyissunk vitát arról, hogy mit minősítünk felforgató tevékenységnek.
Közönségből: De lehet beszélgetni róla, ugye? (hangzavarba fullad)
Sipos Zoltán: A pénzt nyilvános pályázaton nyertük egy üzleti tervvel, nem egy egyoldalas pályázattal. A támogatásokról minden évben beszámolunk, hogyha valakinek hiányérzete lenne ezzel az elszámolással kapcsolatban, nagyon szívesen akár a kasszabonokat is megmutatom az egyesület székházában, vagyis a mi nappalinkban. Bármilyen, az Átlátszó Erdély pénzköltésével kapcsolatos kérdésük van, nyugodtan tegyék fel. Az, hogy az OSF globálisan kiket támogat, hogyan támogat, azt én nem tudom, ezt az OSF-től kell megkérdezni.
Szőke László: Kicsit mellébeszélünk, elnézést. Az a kérdés, hogy miközben feltételezi az Átlátszó és az ellenzék, hogy minden mögött van valamilyen szándék, ami költésre vonatkozik a Fidesz vagy a kormány szempontjából, ugyanakkor azt mondjátok, semmilyen szándék és semmilyen cél nincs amögött, ahogyan hozzátok, felétek a támogatások érkeznek. Ez az egy probléma. Ha az egyik felől minden szándékos, mindenki korrupt, mindenki lopni akar, és meg akarja alázni a liberális Magyarországot, fordítva viszont ez fel sem merül. Miért? Sorosnak is célja van.
Jurák Katalin: Mennyire tudsz objektíven tényfeltáró újságírói munkát végezni, hogyha olyan emberektől és alapítványoktól kapsz pénzt, akik nyilván valamilyen érdekeket képviselnek?
Sipos Zoltán: Teljes mértékben igaza van mindenkinek, nekünk is az a célunk, hogy ne kelljen Sorostól támogatást kapjunk, ezért támogassátok az Átlátszó Erdélyt! (nevetés)
Neked egy pizza ára, a társadalom számára létfontosságú a szabad sajtó. Támogasd az Átlátszó Erdélyt!
Havi 5 eurós rendszeres támogatás
Jurák Katalin: Hogyan választod ki a témáidat? Mennyire számít az, hogy honnan kaptatok támogatást, vagy valóban arra fókuszálsz, akitől nem, és arra próbálod ráhúzni a vizes lepedőt bármi áron?
Sipos Zoltán: Hogyan keresem a témáimat? A táblázatokban, a Sort és a Filter paranccsal keresem a témáimat.
Közönségből: Communitasnál pályáznál?
Sipos Zoltán: Igen, gondolkoztam rajta, hogy pályázzunk egy olyan projekttel, melynek a címe „Az erdélyi magyarság számára kiutalt támogatás elköltésének monitorozása”.
Szőke László: Nekem az a bajom, hogy a korrupció nem 2010-zel kezdődik (…). Az utolsó MSZP-kormány idején sokkal több pénzt loptak el Erdélyben, mint a második Orbán-kormány alatt. Ezt nem írta meg az Átlátszó Erdély.
Moderátor: Van rá bizonyítékod?
Szőke László: Hogyne volna. Meg is írtam, el is küldtem az Átlátszónak, Bodoky Tamásnak. (Nevetés) Csak ez nem volt érdekes.
Sipos Zoltán: Küldd el nekem is!
Szőke László: Értem én, hogy azt kell ellenőrizni, aki kormányon van, és ez a feladata a sajtónak, ugyanakkor az is igaz, hogy sokkal nehezebb úgymond kormányközeli újságírónak. Ellenzéki újságírónak sokkal könnyebb lenni.
Moderátor: De hát nem az az újságíró feladata, hogy kövesse, mit költenek, hogyan költenek?
Szőke László: Engem az is érdekel, hogy mi történik utána a közösségben. Ilyen értelemben nem szűnik meg ott a szerep, hogy kikérek egy adatsort, azt megírom, és valakiről lerántom a leplet. Végigkísérem azt, hogy az illetőt hogyan befolyásolta, tönkretettem-e vagy nem, és esetleg ha tönkretettem, akkor valamilyen módon kárpótolom.
Az nem úgy van, hogy megírok valamit, tönkreteszek valakit, és akkor én azzal takarózom, hogy hát én csak az újságírói munkámat végeztem. (…) Velem is előfordult már, hogy úgy írtam meg valamit, hogy annak olyan következménye lett, amit nem becsültem meg helyesen. (…) Nem ott ér véget a cikk, hogy valakiről lerántod a leplet, és tönkreteszed.
Jurák Katalin: Szerintem az nem oknyomozás, ha valakire van egy megbízásod, és őt lejáratod. Azt karaktergyilkosságnak nevezik, nem újságírásnak. Én ettől teljesen elhatárolódom.
Moderátor: Ha nem túl kínos nektek, meséljetek a legnagyobb hibátokról.
Jurák Katalin: Pont erről beszéltem az utóbbi másfél órában, hogy a tényfeltáró újságírás lényege, hogy valódi dokumentumokra és bizonyítékokra alapoz. Ezért más egy oknyomozó-tényfeltáró cikk, mint egy publicisztika. Itt a műfajelmélettel is gond van, úgy gondolom, sok ember fejében, mert van hogy véleménycikket írsz, és azt mondják, hogy oknyomozó munka, amit én kikérek magamnak mint oknyomozó újságíró. Az oknyomozó újságíró gyakorlatilag rendőri, nyomozói munkát végez, nem futnak lyukra, mert akkor az bulvárújságírás.
Moderátor: Nem erre gondoltam, hanem arra, hogy valami nagy durranásnak ígérkezik, és kiderül, hogy nem az.
Jurák Katalin: Azt nem írom meg, volt ilyen.
(A közönségből valaki bekiabál, és azzal vádolja a moderátort, hogy provokálva kérdez).
Sipos Zoltán: Gyakorlatilag az egész tényfeltárói újságíró munkásságom lyukra futások sorozata, ne tudjátok meg, hányszor derült ki, hogy tévedek. Szerintem ez teljesen rendben van, igazából akkor jó, ha ebből az olvasó semmit nem lát.
Volt olyan hiba is, ami sajnos kiment: ez a Nagy Zsolt börtönben írt könyveiről szólt, amiről utólag kiderült, hogy elsiettem. A téma rendben volt, viszont legalább 2-3 napot kellett volna még dolgozni rajta. Másnap közzétettem egy bocsánatkérést, és levontam a következtetéseket.
Azóta nagyon sok olyan anyagom van, melynek a publikálásával akár napokig vagy hetekig várok, mert létezik egy kis részlet, amiben nem vagyok teljesen biztos, és amíg azt nem ellenőrzöm, addig nem publikálom.
Moderátor: Követitek-e a román tényfeltáró újságírók munkáit?
Szőke László: Konkrét eset, hogy a Rise Projecttől meg is keresték egyik kollégánkat, és egyértelműen titkosszolgálati forrásokból begyűjtött információkról akartak kérdezni. Nagyon furcsa volt ez a személyes megkeresés, olyan dokumentumokat mutattak be a célszeméllyel kapcsolatban, melyek valamilyen titkosszolgálati vagy valami nagyon kényes forrásból lehettek beszerezve. Nekünk intézményes szinten meg is szakadt az együttműködésünk. (…)
Sipos Zoltán: Szerintem a román tényfeltáró újságírás sokkal fejlettebb az erdélyinél, főleg azért, mert Bukarestben azért van 50-60 újságíró, aki ezzel foglalkozik. Persze, ismerjük egymást, képzéseken szoktunk találkozni.
Ad-hoc módon együtt is működünk, de nekem is volt már furcsa élményem a Rise-zal. A vármegyés dokumentumfilmjükben vállaltam informális tanácsadói szerepet, a vége annyira érdekes lett, hogy utólag írnom kellett egy cikket, miszerint én nem ezt mondtam nekik.
Kérdés a közönségből: Te is úgy érzed, hogy a Rise Project titkosszolgálatoktól (kapja a füleseket)?
Moderátor: Ez tény, hiszen a legutóbbi cikkük alapja is a belügyi titkosszolgálat egyik Teleorman megyei jelentése, ezzel bevallották és felvállalták, hogy titkosszolgálati forrásokból is dolgoznak. Utólag persze az illető titkosszolgálat tagadta, hogy az az ő dokumentuma volna.Ha titeket egészen megalapozottnak tűnő információval keresne meg egy titkosszolga, vállalnátok a témát?
Sipos Zoltán: Nekem volt ilyen konkrét esetem, kaptam egy meglehetősen hosszú dokumentumot arról, hogy a verespataki bányanyitásról RMDSZ-es politikusok miket mondtak zárt ajtók mögött. Nem hoztam le az anyagot, az információk jellege elárulta, hogy nyilvánvalóan titkosszolgálati forrásból származik, és én ilyesmivel nem dolgozom, bár remek volt a sztori nagyon.
Az Átlátszó Erdélynél az a szabály, hogy ha én magam nem ismerem az információ forrását, és utólag nem lehet ellenőrizni, akkor azt nem írom meg. Sok ilyen sztorim volt, ahol azt éreztem, nem lehet utánamenni, nem lehet tudni, hogy mi történt tulajdonképpen, és akkor inkább nem írok róla.
Szőke László: Időről időre jönnek olyan üzenetek a fekete-fehér.info bloggal kapcsolatban, hogy támogatják a tevékenységemet, amennyiben székelyföldi politikusokról ezt-azt elárulok. Ezt elutasítottam.
Moderátor: Kata, téged keresett meg titkossszolgálat információval, fülessel, témával?
Jurák Kata: Nem. És nem is dolgozunk titkosszolgálati módszerekkel a Pesti Srácoknál.
Szerkesztette: Sipos Zoltán
Neked egy pizza ára, a társadalom számára létfontosságú a szabad sajtó. Támogasd az Átlátszó Erdélyt!
Havi 5 eurós rendszeres támogatás
Havi 10 eurós rendszeres támogatás
Havi 20 eurós rendszeres támogatás
Lejes (RON) számla:
Asociaţia “Atlatszo Erdely Egyesulet”
RO71OTPV200000913457RO01
SUC. CLUJ OTP BANK ROMANIA
Cod BIC: OTPVROBU
