A maszol.ro internetes portál kiadója kétezer eurót költött idén Kelemen Hunor kampányfilmjeinek promoválására.

A Facebookos kampányköltések után a Google-hirdetések archívumát is megnéztük, és itt is találtunk magyar vonatkozású témát. A Progress Alapítvány 19 RMDSZ-reklámot terjesztett a Google Ads felületein 2019 májusa és decembere között.

A Progress Alapítványt az RMDSZ hozta létre 2000-ben, az alapítvány székhelye a kolozsvári Republicii/Majális utca 60 szám. Itt található a Communitas Alapítvány ingatlana, ahol az RMDSZ Ügyvezető Elnöksége is működik.

RMDSZ-pénz a fő bevételi forrás

Az alapítvány fő tevékenysége az egyik legnézettebb erdélyi magyar internetes portál, a maszol.ro kiadása. Ehhez a pénzt az RMDSZ-től kapja. 2018-ban a Progress Alapítványt 773 ezer lejjel (160 ezer euró) támogatta az RMDSZ, és ez a pénz képezhette az alapítvány legfontosabb jövedelemforrását, ugyanis 2018-as mérlegében jövedelemként 884 ezer lej (185 ezer euró) szerepel.

A Progress Alapítvány elnöke Nagy-Debreczeni Hajnal, Kelemen Hunor volt sajtótanácsosa, a közszolgálati televízió igazgatótanácsának RMDSZ-es tagja, az RMDSZ-elnök kabinetfőnökének, Nagy Zoltánnak a felesége.

Az idei elnökválasztási kampány első fordulója előtt a Progress Alapítvány RMDSZ-es bannereket, animációkat, filmeket hirdetett a Google rendszerében összesen kétezer euró értékben.

Kezdetben a reklámanyagok (megtekinthetőek itt) az RMDSZ elnökjelöltjének kampányüzeneteit közvetítették. A választás közeledtével inkább a többi jelölttel kezdtek el foglalkozni.

Az animációk egy kaptafára készültek: miután a magyarok X politikusra szavaztak, ez a politikus becsapta őket, ennek alátámasztására egy magyarellenes kijelentésük olvasható. A megoldás? Az, hogy a magyarok egy őket képviselő magyar politikusra, vagyis Kelemen Hunorra szavazzanak.

Miért a Progress Alapítvány fizette ezeket a hirdetéseket?

Az alábbi kérdéseket küldtük el az RMDSZ-nek, valamint a Progress Alapítványt vezető Nagy-Debreczeni Hajnalnak:

Miért a Progress Alapítvány fizette ezeket a hirdetéseket?

A Progress Alapítvány költségvetése az RMDSZ-től származik, kifejezetten a maszol.ro kiadására. Jól értem, ebből a kiadásra szánt pénzből hirdettek?

Megnéztem a pártok finanszírozásáról szóló 334-es törvényt, és számomra nem világos, hogy milyen jogalapja van ennek a kifizetésnek. El tudnák ezt magyarázni?

Hogyan tudja az RMDSZ ezt a kiadást elszámolni az Állandó Választási Hatóságnak?

A hirdetések költségein felül mennyit költöttek a videók elkészítésére, és milyen cég készítette ezeket?

Az RMDSZ sajtóosztályának a válasza:

A Progress Alapítvány szolgáltatói szerződés keretén belül fizette az RMDSZ Google-hirdetéseit, a hivatalos kampányidőszakban.

Ezt a szolgáltatást a kampányköltségvetésből finanszíroztuk.

A hivatalos kampányidőszakban az online reklámozást kizárólag külső szolgáltató végezheti.

Az RMDSZ a fenti szolgáltatásokat az Állandó Választási Hatóság felé a törvényes előírások szerint számolja el.

Nagy-Debreczeni Hajnal ennyit válaszolt:

A Progress Alapítvány szolgáltatói szerződést kötött az RMDSZ-szel, amelynek részleteiről nem áll módomban tájékoztatni Önt.

A teljes képhez hozzátartozik, hogy az RMDSZ/Progress Alapítvány hirdetési költései eltörpülnek a többi párthoz képest. A Google kereshető politikai hirdetés-adatbázisa szerint különféle szereplők idén összesen 771 ezer EUR-t költöttek hirdetésekre.

Nagy hirdető a Szociáldemokrata Párt, mely 190 hirdetésre 195 ezer EUR-t fizetett, a Liberális Párt (Future Innovation SRL) 105 hirdetésre 154 ezer EUR-t költött, az USR-Plus Szövetség (Atelierul Internet SRL) 508 hirdetést vásárolt 108 ezer EUR értékben.

Nyitókép: Kelemen Hunor RMDSZ-elnök sajtótájékoztatón. Fotó: Kelemen Hunor Facebook-oldala

Egy átlátható, számonkérhető és demokratikus erdélyi magyar közösségért