„Sem a termelők, sem a hatóságok nem foglalkoztak vele kellő komolysággal, egy kicsit mindenki félrenézett, és ez a félrenézés az oka annak, hogy idáig jutottunk” 

– mondja Molnár Ákos, a Hegyközségek Nemzeti Tanácsának elnökségi tagja, a Soproni borvidék elnöke a Qubitnek. A szőlő aranyszínű sárgaságát okozó fitoplazma-fertőzés közel másfél évtizede sújtja a magyarországi borvidékeket. Ezalatt sem a kormányzat, sem a hatóságok, sem a gazdák nem vették komolyan, nem számoltak azzal, hogy beláthatatlan következményekkel járhat a terjedése, de a megfékezését az állami kapacitások hiánya is nehezítette.

A fertőzést az amerikai szőlőkabóca terjeszti, és bár a betegség emberre nem veszélyes, az utóbbi években átalakította a regionális bortermelői piacot. Ausztriában a hatóságok gyorsan reagáltak a betegségre, de a fertőzés mégis tovább terjedt, Romániában viszont évekbe telt, amíg a hatóságok idén végre komolyabban felléptek a szőlőterületről szőlőterületre terjedő kór ellen.

• 19-ből 18 megyében van jelen a szőlő aranyszínű sárgasága Magyarországon, a legpesszimistább előrejelzések szerint a magyar szőlő 30-50 százaléka is odaveszhet. A betegség Ausztriában is terjed, de Románia legnagyobb bortermelő területét is fenyegeti. Ebben a cikkben a magyarországi Qubit.hu, az osztrák Dossier és az Átlátszó Erdély újságírói azt tárják fel, hogyan jutottunk idáig.
• Magyarországon 2013-ban mutatták ki először az aranyszínű sárgaságot okozó fitoplazma-fertőzést, de a baktériumot terjesztő invazív amerikai szőlőkabóca már 2006-ban megjelent. A szőlőbetegség elterjedéséhez a kettő kombinációja kellett.
• Ausztriában az aranyszínű sárgaságot szőlőültetvényeken 2009-ben, Romániában 2021-ben észlelték először. Ebben az évben Romániában 4 labortesztet végeztek. Mára a betegség több osztrák tartományban és Románia több részén is ott van.
• Közérdekű adatigényléssel kikértük a Nébih által elvégzett tesztek számát, amiből kiderült, a járvány felfutása szempontjából kulcsfontosságú 2023–2024-es időszakban kevés vizsgálatot végeztek.
• A beteg növényeket mihamarabb ki kell vágni, ám ezeket évekig nem keresték aktívan Magyarországon. Esetenként hónapokig az ültetvényeken maradtak a fertőzött tőkék, amíg a mintavételtől a folyamat eljutott a kivágási határozatig.
• A betegség fertőzött szaporítóanyaggal is terjedhet. Ezt egy hőkezelési eljárás fertőzésmentessé tehetné, de az nagyon költséges, senki sem akarja megfizetni.
• A gazdák évekig nem voltak érdekeltek abban, hogy jelentsék, ha felbukkant az aranyszínű sárgaság. A magyar hivatali rendszer széttagoltsága és a kései kormányzati szerepvállalás is hátráltatta a védekezést. A Magyar Péter vezette Tisza-kormány és az új Országgyűlés szigorított és gyorsított az aranyszínű sárgaság elleni védekezésen, valamint kibővítette a kártalanítások igényelhetőségét.

2026 augusztusáig a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) az aranyszínű sárgaság betegség előfordulását 18 megyében, 22 borvidéken igazolta. Zala megyében, a Balaton északi és déli részén – Veszprém és Somogy egyes területein –, az idei szezontól az ország északkeleti részében is súlyos a fertőzöttség.

A Qubit közérdekű adatigénylésére a Nébih sem az aranyszínű sárgaság által érintett területek méretéről, sem a hatóságilag elrendelt védekezésben érintett szőlőbirtokok számáról nem adott tájékoztatást, arra hivatkozva, hogy ezek az adatok nem állnak rendelkezésükre.

Magyarországhoz hasonlóan Ausztriában sincs országos összesítés: a Dossier kérdésére az osztrák mezőgazdasági minisztérium közölte, nincsenek konkrét adataik arról, hogy hány hektárnyi szőlőültetvényt érint a betegség, ugyanis azok számon tartásáért a tartományok és a regionális növényvédelmi szervezetek felelnek. Erre azért is lenne szükség, mert a 2000-es évek végén Dél- és Délkelet-Stájerországból kiindult betegség mára egész Burgenlandot érinti, és első alkalommal Alsó-Ausztriában is kimutatták.

Romániában a növény-egészségügyi hatóság szerint az aranyszínű sárgaság főként a moldvai dombságot helyezte nyomás alá, ami az ország szőlőtermésének több mint felét adta tavaly.

Gál Péter, az Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium szőlészeti és borászati főosztályának vezetője a Qubitnek elmondta, az év elején Magyarország szőlőterületének 17 százaléka volt fertőzött területen, és 28 százaléka pufferzónában – ez a fertőzött területek körüli három kilométeres sávot jelenti. Gál szerint e területek mértéke mostanra elérhette a közel 56 ezer hektárnyi magyar borvidék 50-60 százalékát.

„Amit látunk, az a jéghegy csúcsa” 

– mondta a kialakult járványügyi helyzetről Garamszegi László, az Ökológiai Kutatóközpont főigazgatója. A fitoplazmával fertőzött szőlő sokáig nem mutat tüneteket, de attól a kórokozó még jelen van, ráadásul a PCR-tesztek sem mindig elég érzékenyek, hogy kimutassák a fertőzést. Eközben a magyarországi védekezés megkönnyítéséhez és a fertőzés megjelenésének térbeli követéséhez a Nébih június 2-án modern, interaktív térképet adott ki.

Azóta a Bóna Szabolcs vezette Agrár- és Élelmiszergazdaságért Felelős Minisztérium júliusban rendeletet módosított, aminek köszönhetően többször is igényelhető a kártalanítás. Közben egy októberben az Országgyűlés által elfogadott törvénymódosítás megkönnyíti az elhanyagolt birtokok kivágását, amik a fertőzés forrásai lehetnek.

Mindenki azt gondolta, hogy ez velünk nem fog megtörténni

A szőlő terméshozamát jelentősen csökkentő aranyszínű sárgaságot a fitoplazma, a Candidatus Phytoplasma vitis baktérium okozza, ami a növényi háncsrész élősködője. A kórokozó által okozott fertőzés a fehér bogyójú fajták levelein sárgulást, a kékszőlőfajtáknál vörösödést okoz, gyakran a levelek fonákja felé irányuló háromszögszerű sodródással és visszamaradott termésfejlődéssel jár.

• Ausztriában a fertőzést először 2009-ben detektálták a szlovén határ közelében lévő délkelet-stájerországi Tieschenben.
• Az aranyszínű sárgaság tüneteit a Nébih jogelődje már az 1990-es években elkezdte keresni a magyarországi szőlőkben, a kórokozót pedig először 2013-ban mutatták ki a zalai Lentiben.
• A vélhetően Szlovéniából átkerült fitoplazma miatt helyileg karanténintézkedéseket rendeltek el, majd 2014 júniusában a Nébih növény-egészségügyi készenléti tervet dolgozott ki a betegség terjedésének megakadályozására.
• Romániában az aranyszínű sárgaságot szőlőültetvényekben hivatalosan 2021-ben detektálták először, az ország északkeleti csücskében található Botoșani megyében.

A baktériumot az Európába behurcolt invazív rovarfaj, az amerikai szőlőkabóca (Scaphoideus titanus) terjeszti, amit a kontinensen 1958-ban, délnyugat-franciaországi szőlőültetvényeken észleltek először. Magyarországon az amerikai szőlőkabócára 2006-ban bukkantak rá, majd 2007-ben országos felderítés indult a populációi felmérésére.

„Az kellett a járvány kiindulásához, hogy egy őshonos kórokozóhoz egyszer csak megjelenjen egy behurcolt vektorállat, így állt össze ez a két komponense ennek a ragasztónak”

– mondja Samu Ferenc, a HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont kutatóprofesszora. Ez a kórokozó fokozatos, majd egyre látványosabb terjedéséhez vezetett a magyar szőlőültetvényekben. A járvány felfutása 2023 körül kezdődhetett, majd a 2025-ben nagy figyelmet kapó betegséghullámhoz időjárási tényezők, köztük a csapadékosabb tavasz is hozzájárulhatott.

Molnár Ákos szerint az 1990-es évek olaszországi tapasztalatai alapján minden információ rendelkezésre állt a betegség által jelentett fenyegetésről. „De mindenki azt gondolta Magyarországon, hogy ez velünk nem fog megtörténni” – magyarázza.

Európában a szőlőkabóca táplálkozása és szaporodása is a szőlőhöz kötődik: a rovar petéit a szőlőnövény többéves fás részeinek repedéseibe helyezi. A lárvák tavaszi kikelését öt lárvastádium (L1-L5) követi. A kifejlett rovarok – amelyek a lárváknál jóval mozgékonyabbak, így hatékonyabban terjesztik a fertőzést – júliusban jelennek meg. 

A klímaváltozás, a tájhasználat, a gazdálkodási mód változása miatt kedvezőbb feltételek alakultak ki az amerikai szőlőkabócához hasonló idegenhonos fajoknak Magyarországon – mondja Garamszegi –, miközben az inváziós fajok a turizmus és kereskedelem révén könnyebben bekerülnek az országba. 

Ezzel párhuzamosan az elmúlt 10-15 évben a rovarölő szerek használata eltűnt a szőlőtermesztés napi gyakorlatából, és felszaporodtak a kabócák.

Tholt Gergely, a HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézet intézeti mérnöke szerint a 2010-es években sokáig a kabócák tömeges felbukkanása sem okozott problémát, mert nem voltak fertőzöttek. Ahogy ez megváltozott, már néhány fertőzött egyed felbukkanása is pusztító hatásokkal járt, és a szőlőkabóca a fitoplazmát a fertőzés lappangási ideje miatt akár egy évvel a tünetek megjelenése előtt is terjeszteni tudta növényről növényre. 

A hosszú tünetmentes időszak hamis biztonságérzetet kelthetett a gazdálkodókban, akik nem látták azonnal, hogy baj lesz, miközben a fertőzés már terjedt.

Garamszegi szerint tisztázásra vár, hogy a fitoplazma pontosan miként terjed az ültetvények között: átviheti maga a szőlőkabóca, de más rovar ugyancsak, és ezen túlmenően vannak egyéb gazdanövények is, amik segíthetik az ültetvények közötti terjedést. A kórokozó fertőzött szaporítóanyaggal is bejuthat egy ültetvénybe. Molnár a jelenlegi járványhelyzetben a szőlőültetvények fertőzött növényeit és a kabócákat tekinti fajsúlyosabb kockázatnak a betegség terjedése szempontjából.

A román növény-egészégügyi hivatal idén a fertőzött szaporítóanyagokat tette felelőssé amiatt, hogy a betegség nagy távolságokra is eljuthat. Az Európai Unión belül a szaporítóanyag-szállítmányoknak növényi útlevéllel kell rendelkezniük, ez a tanúsítvány azonban nem garantálja, hogy biztosan fertőzésmentesek.

Az aranyszínű sárgaság elleni védekezésnek három fő lába van:

• a fertőzött szőlőtőkék minél előbbi felismerése és eltávolítása,
• az amerikai szőlőkabóca növényvédőszerrel történő irtása,
• a szaporítóanyag fertőzésmentességének garantálása.

A növényvédőszeres védekezés hatásosságát döntően befolyásolja, hogy a permetezés miként és az év mely szakaszában történik: megkezdését a Nébih már májusban, az L1-es lárvastádium megjelenésével indokoltnak tartja. 

Mivel a szőlőnövények permetezését jól irányzottan, közelről kell végezni, így a 2025. őszi magyarországi helikopteres permetezés a szakértők szerint nem volt valódi védekezésnek tekinthető.

Tholt Gergely szerint a védekezést az a tévhit is hátráltatta, hogy a járvány pusztán permetezéssel kezelhető, miközben ezen túl a beteg növények mihamarabbi felismerése és eltávolítása is kulcsfontosságú. A szakértők többsége szerint az elhagyott vagy nem megfelelően művelt ültetvények rezervoárterületekként viselkednek a kórokozó számára, így jelentős fertőzési kockázatot jelentenek. Ezek felszámolása és kezelése tavaly óta fontos prioritássá vált. Ausztriában a hatóságok 2026-ban egyedül Burgenlandban háromszáz felszólítást küldtek az ültetvényeiket elhanyagoló tulajdonosoknak.

Dula Bencéné Terézia növénykórtani szakember a Qubitnek nyilatkozva annak a felmérését sürgette, hogy mekkora fertőzési kockázatot jelentenek az elhagyott szőlőterületek.

Annak ellenére, hogy az osztrák állam nem ad támogatást a fertőzött területek felszámolására, a kivágást komolyan veszik a hatóságok. Egy idén május óta hatályos burgenlandi rendelet szerint a fertőzött zónává nyilvánított területeken az osztrák gazdáknak ki kell vágniuk a tünetes tőkéket, és legalább kétszer permetezniük kell. Aki ennek nem tesz eleget, az hektáronként akár 6000 eurós bírságra is számíthat.

„Ezt most szigorúan ellenőrizniük kell a hatóságoknak – mondja Mathias Jalits burgenlandi borász. – És talán szükség van precedensre is, hogy valakinek ténylegesen ki kelljen fizetnie a bírságot” – teszi hozzá. 

2026 szeptemberéig Burgenlandban még senkit sem bírságoltak meg, árulta el a tartomány a Dossier megkeresésére. Stájerországban még szigorúbb intézkedéseket lengettek be, a tartományi agrárminiszter májusban 30 ezer eurós bírságok lehetőségéről beszélt. 

A Dossier azonban kiderítette, a tényleges bírságok jócskán elmaradtak ettől: Délkelet-Stájerországban 2025-ben és 2026-ban 21 bírságot szabtak ki, amik közül csak egynek az összege haladta meg az 1000 eurót, míg az összes többi 100 és 350 euró között alakult. 

Szétverték a magyar növényvédelmi hálózatot, nem keresték aktívan a beteg szőlőket

Magyarországon a hatóság csak laborvizsgálattal igazolt megbetegedés után rendelheti el a fertőzött területeken a szőlőtőkék kivágását és az 1 kilométeres zárlati zónát. A Nébih azt állítja, a betegség terjedését a járvány 2025-ös felfutása előtt is aktívan monitorozták Magyarországon a kabócafertőzöttség felmérésére szolgáló csapdahálózattal, hatósági terepszemlékkel, laboratóriumi PCR-diagnosztikával, a szaporítóanyag-ellenőrzési rendszerrel.

„Az nem történt meg, hogy aktívan keressék a beteg szőlőket” 

– állítja Tholt a 2013–2024 közötti időszakról, miközben a Nébih monitorozása alacsony mintaszámmal működött. Ez nem véletlenül alakult így. 

„Szétverték a növényvédelmi hálózatot, nincs elég szakember, laboratóriumi kapacitás sincs” – nyilatkozta tavasszal a Qubit kérdésére Dula Bencéné, aki a Bor és Piac című lapban már 2016-ban vészjósló figyelmeztetéseket fogalmazott meg az aranyszínű sárgaság által jelentett fenyegetésről.

A Nébih közérdekű adatigénylésre adott válasza szerint a vizsgált minták száma 2013 és 2017 között 377-ről 2889-re, a pozitív mintáké 37-ről 401-re emelkedett. A pozitív minták aránya 2021-ben volt a legmagasabb, akkor a vizsgált minták 36 százaléka bizonyult fertőzöttnek. A tesztek száma ezután jelentősen csökkent, 2022–2024 között 1000 körül alakult, majd tavaly jelentősen nőtt, 3682-vel rekordszintet ért el.

Bár 2025 őszén Gyöngyösön és Miskolcon is mobil laboratóriumokat vontak be a védekezésbe, a fitoplazma kimutatására máig egyetlen akkreditált laboratórium képes Magyarországon: a Nébih Növény-egészségügyi Nemzeti Referencia Laboratóriuma (a Neumann János Egyetem Kertészeti és Vidékfejlesztési Karán található Talaj- és Növényvizsgáló laboratórium akkreditációja előkészítő fázisban van, ezt várhatóan jövő év elején szerezhetik meg).

Molnár Ákos szerint az aranyszínű sárgaság kimutatása a mintavételtől a laboratóriumi vizsgálaton át a határozat kiadásáig esetenként több hónapot vett igénybe, miközben az ültetvényen ott maradt a fertőzést hordozó növény, amiről a betegség tovább tudott terjedni.

A Nébih azt közölte, idén márciusban a laboratóriumi tesztelési kapacitásuk havi szinten 400 darab minta volt. 2025 ősze óta bővítették laboratóriumi PCR-diagnosztikai kapacitásukat, valamint bevontak mesterségesintelligencia-alapú felismerő rendszerekkel szerelt drónokat is a fertőzött ültetvények felderítésébe. Az összes, hivatalosan számon tartott 56 ezer hektárnyi szőlőültetvény bejárásából tavaly 8 ezer hektárt személyes felderítéssel fedtek le, a 80 hektárnál nagyobb ültetvényeket drónos megfigyeléssel mérték fel, nyilatkozta Gál a Qubitnek.

Ausztriában a betegség 2009-es első kimutatása óta az osztrák Egészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Ügynökség (AGES) felel a minták begyűjtéséért és elemzéséért. 2025-ben ugrásszerűen megnőtt a beküldött minták száma, 2026-ban pedig 697 mintával új rekord született. Az aranyszínű sárgaságot ugyanakkor ritkábban mutatták ki, mint egy évvel korábban. Hogyan lehetséges ez, ha a betegség közben tovább terjed?

Az AGES szerint „a megfigyelést kiterjesztették azokra a területekre, ahol az aranyszínűsárgaság-járvány még korai szakaszban van, és eddig csak szórványos eseteket mutattak ki”. Vagyis a súlyosan érintett területeken nem gyűjtöttek további mintákat, mert ott az aranyszínű sárgaság jelenléte már egyértelműen bizonyított volt. A 2026-os adatok tehát nem tükrözik a tényleges helyzetet.

Romániában a fertőzés detektálásának évében, 2021-ben 4, azaz négy tesztet végzett el a romániai növény-egészségügyi hivatal (ANF), amiből 1 lett pozitív, derül ki az Átlátszó Erdély által közérdekű adatigénylés során kikért számokból.

A hivatal Románia 2007-es uniós csatlakozásával vállalta az aranyszínű sárgaság ellenőrzését. Nyilvános jelentései arra engednek következtetni, hogy a 2010-es években számon tartották a betegséget, de nem tudni, mekkora területet ellenőriztek, hány mintát teszteltek. 2026-ban a hatóság nemcsak a kommunikációját pörgette fel, hanem a tesztelést is: idén kora őszig 476 tesztet végeztek el, amiből 44 lett pozitív.

Magyarországon 2025-ben 8-szor ennyi mintát teszteltek, miközben Romániához képest harmadakkora területen termesztenek szőlőt nálunk. Egy valami közös: Magyarországhoz hasonlóan Romániában is egyetlen akkreditált laboratórium van, Bukarest mellett, ahol PCR-teszttel ki lehet mutatni az aranyszínű sárgaságot.

A hivatal ugyanakkor azt közölte, hogy az elmúlt három évben bővítették a tesztkapacitást, és havonta 100 darab tesztet tudnak elvégezni. Az országban, ahol 165 ezer hektáron termesztenek szőlőt, és a növény-egészségügyi hatóság kirendeltségeinek 265 munkatársa van, a fertőzésgyanús területeket gyalog járják be, nem alkalmaznak drónokat vagy távérzékelős megfigyelést.

Romániában a legutolsó agrárcenzus szerint több mint félmillió gazdaságban műveltek szőlőt, harmadukon fél hektárnál kisebb területen, így a fitoplazmáról szóló információkat legalább félmillió emberhez kellene eljuttatniuk a túlterhelt hatóságoknak.

A romániai szabályok nem helyeznek kilátásba szankciókat, ha egy termelő nem jelenti a fertőzés gyanúját. A romániai növény-egészségügyi hatóság szerint nem is indokolt ilyet bevezetni, mivel a termelők maguk nem tudják teszttel igazolni a fitoplazma jelenlétét.

Sem a termelők, sem a gazdák nem akarják megfizetni a hőkezelő eljárást

Miközben fertőzött szaporítóanyaggal is terjedhet az aranyszínű sárgaság, a járvány miatt kivágott ültetvények pótlása jelentősen növeli az igényt a szaporítóanyagokra. A Nébih a védekezés fontos részének tekinti a szaporítóanyag-termelésben kötelező hatósági szemléket, laboratóriumi vizsgálatokat és növény-egészségügyi minősítést. Mások ennél tovább mennének.

A szaporítóanyagok fertőzésmentessé tételére az Európai Élelmiszerbiztonsági Hatóság (EFSA) által is ajánlott eljárás a hatékony forró vizes kezelés, ami elpusztítja a fitoplazmát. Ezt Európa-szerte elterjedten alkalmazzák, Magyarországon viszont csak elvétve, és a Nébih májusi közlése szerint a magyar szőlőfajták esetén még dolgoznak a megfelelő eljárások kidolgozásán. 

Molnár Ákos, aki a Magyar Szőlőszaporítóanyag Termesztők Szövetségének alelnöke, két fő okot jelölt meg, ami miatt az eljárás nem vált bevetté: kevés hőkezelő gép áll rendelkezésre, és a hőkezelés magas költsége a szaporítóanyag-termelőkre hárul.

Molnár annak a szaporítóanyag-termesztéssel foglalkozó Teleki Kober Szőlőoltvány Kft.-nek az ügyvezetője is, ami a kettőből az egyik magyarországi minősített hőkezelő géppel rendelkezik. Tapasztalatai szerint az eljárás tud működni, de a hőkezelést a növénykárosodás kockázata és a költségek miatt csak akkor tartja indokoltnak, ha a szaporítóanyag esetén fennáll a kockázat, például fertőzésgyanús szőlőiskolából származik.

Dula Bencéné valamennyi szaporítóanyag-előállítót kötelezné, hogy melegvizes hőkezelést használjanak, amit az Európai és Földközi-tengeri Növényvédelmi Szervezet (EPPO) is kifejezetten ajánl a fitoplazma-mentesítés és az egészségesebb szaporítóanyag-előállítás érdekében. A hőkezelő gépek és működtetésük magas költsége a szaporítóanyag árának emelkedését vonja maga után, de az ebből adódó többletköltséget Molnár szerint a gazdák nem kívánják megfizetni. Ezért külföldi példák alapján a hőkezelő gépek beszerzésének állami támogatását, állami tulajdonú hőkezelő gépek beszerzését, valamint termelői összefogásban megvásárolt és üzemeltetett gépek rendszerének kialakítását javasolja.

Molnár szerint az elmúlt években a gazdák nem voltak érdekeltek az aranyszínű sárgaság felbukkanásának jelentésében a karanténintézkedések, a kötelező kivágás és az ezzel járó rengeteg papírmunka miatt, így a fertőzés egyik ültetvényről a másikra tudott terjedni. 

Ezért szorgalmazták olasz és francia példák alapján a szemlecsoportok felállítását is, amelyek szervezését és koordinálását a Hegyközségek Nemzeti Tanácsa végzi.

Romániában a területi együttműködésnek és így az aranyszínű sárgaság elleni védekezésnek sincs ilyen szervezett és összehangolt kerete. A kolozsvári agráregyetem Szeben megyei, 65 hektáros szőlészeti tangazdaságának vezetője, Polgar Stefan az Átlátszó Erdélynek azt mondta, 

a fitoplazma-fertőzés már mindenhol jelen van Romániában, csak a gazdák félnek nyíltan beszélni róla, mivel nem tudják, mi vár az ültetvényükre.

Polgar maga hívta ki az ellenőröket augusztusban a tangazdaságba a fertőzés gyanúja miatt, de októberig nem közölték vele a tesztelés eredményét. Lengyel Csaba székelyhídi borász szintén maga hívta ki tavaly a növény-egészségügyi hatóságot, miután a birtokán megjelentek az aranyszínű sárgaság tünetei. A laborteszt nem mutatta ki a fitoplazmát, ennek ellenére 250 tőke kivágása mellett döntött – ezeken a területeken leghamarabb öt év múlva lehet újra szőlőtermés.

Romániában az ottani magyar borászok csak egy-két éve kapták fel a fejüket, amikor magyarországi társaik kezdtek nekik az aranyszínű sárgaságról mesélni, mondta Balla Géza borász, az Erdélyi Magyar Borászok Egyesületének vezetője, és ezt az Átlátszó Erdélynek tucatnyi borász is megerősítette. A román borászoknál hasonló veszélyérzetet még nem tapasztalt tavasszal Dorin Popa, a Nagyváradi Egyetem nyugalmazott agronómusa.

Szigorította és gyorsította a védekezést a Tisza-kormány, Ausztriában és Romániában a gazdák nem kapnak érdemi kártalanítást

Jelenleg a közel 56 ezer hektárnyi magyarországi szőlőterület mintegy 50-60 százaléka fertőzött, vagy a pufferzónába tartozik, mondta Gál Péter a Qubit október eleji podcastjában.

Ráadásul a tendencia nem látszik lassulni, a legpesszimistább előrejelzések szerint a magyar szőlő 30-50 százaléka is odaveszhet a fertőzés és a nem megfelelő kezelés következtében, véli Csizmadia Bence szőlész-borász, a Bortársaság választékfejlesztésért felelős vezetője. 

A hatóságok 2024-ben kezdték el komolyan venni a betegség elleni küzdelmet, majd 2025 őszén a helyzet kezelésére az akkori agrárminisztérium munkacsoportot állított fel Gál koordinálásával. A fertőzés megjelenése után 12 évvel a Nébih is felállított egy munkacsoportot, aminek munkájáról Tarsoly Róbert, a Zalai Borvidék Hegyközségi Tanács elnöke tavasszal azt mondta, 

a szakértői, problémaorientált javaslatok rendszerint elakadtak a hatósági és a minisztériumi politikai döntéshozói szinten.

A Hegyközségek Nemzeti Tanácsa és az Agrár- és Élelmiszergazdasági Minisztérium közösen megfogalmazott javaslatai szerint júliusban a teljes szőlőültetvény kötelező kivágásának küszöbértékét 30-ról 20 százalékra csökkentették, többször is igényelhetővé vált az adott ültetvényre kérhető kártalanítási támogatás, valamint 20-ról 40 hektárra emelték a növényvédőszer-támogatásra jogosult területek mértékét.

Bár a Qubitnek nyilatkozó magyar gazdák ezzel sem elégedettek, Ausztriában ennél is mostohábban bánik az állam a szőlőtermesztőkkel: a Dossier szerint a fertőzött tőkék kivágásáért semmilyen kártalanításban nem részesülnek a gazdák.

Eközben Romániában a kistermelők hiányolják, hogy a szaktárca nem hirdetett kártérítési programot, míg 2024-ben az újratelepítési támogatások túlnyomó része egyetlen szőlőtermesztőhöz került.

Magyarországon augusztusban a minisztérium egy újabb, a fitoplazma elleni védekezést szigorító törvénymódosítást javasolt, amit az Országgyűlés október 13-án fogadott el. Ez kiemelten foglalkozik a fertőzések gócpontjaiként szolgáló elhanyagolt területek kivágásának megkönnyítésével. Ami azt jelenti, hogy a tulajdonos nélkül maradt vagy állami tulajdonba került szőlőbirtokok fertőzött tőkéinek kivágását bejelentések alapján mintegy két hónap alatt meg lehet valósítani. A továbbra is hosszadalmas folyamat felderítésekkel kezdődik, majd a gyanús minták bevizsgálásával folytatódik: a procedúrát lefolytató hivatali apparátus azonban széttagolt és decentralizált módon működik.

„A tizenkilenc kormányhivatalban van tizenkilenc kormánymegbízott. Van tizenkilenc jogtanácsos, és a Nébih szakmai irányítása ellenére 19-féle megközelítése egy problémának” – mondja Molnár.

Azt Gál és Molnár is elismerte, hogy a fitoplazma elleni védekezés kései megkezdésében jelentős szerepük volt a hivataloknak: bár az elmúlt két évben aktívabb minisztériumi szerepvállalás kezdődött, a fertőzött tőkék teszteléséért és a pufferzóna kijelölésekért felelős Nébih továbbra is kapacitás- és emberierőforrás-hiányban szenved. A legújabb hivatali fejlesztések között van a HNT kezdeményezésével fejlesztett mobil applikáció, ami bár felhasználói oldalról elérhető lehetne, Molnár szerint a hatóságoknak jelenleg a vele járó adatvédelmi akadályokat kell áthidalniuk.

A Soproni borvidék elnöke elmondta, az alkalmazás két funkcióval támogatná a fitoplazma elleni védekezés procedúráját: a nem művelt ültetvényeket georeferált fotóval be lehet jelenteni, ezzel a hatósági kiszállást meg lehet spórolni. A másik a tünetes tőkék megjelölése, dokumentálása. Bár a Tisza-kormány hivatalba lépése után tovább szigorította az aranyszínű sárgaság elleni védekezést, a politikán és a regnáló kormányok hivatali idején túlmutatnak a betegség következményei. 

A Qubit által megkérdezett borászok és szakértők egyhangúlag kijelentették, a szőlőtermesztést hobbiszinten – vagy nem a széles piac kiszolgálóiként művelő – gazdálkodó réteg könnyen felszívódhat a fitoplazmával járó pluszköltségek és a rájuk nehezedő technológiai terhek miatt.

Meg kell tanulni együtt élni vele

Tholt és Samu szerint a tavalyi tapasztalatok alapján még az aranyszínű sárgaság magyarországi felfutásának kezdeti szakaszában lehetünk. Ők arra számítanak, hogy az idei évben és jövőre még súlyosabb lehet a helyzet. Burgenlandban eközben az amerikai szőlőkabóca terjedését monitorozó szövetségi Egészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Ügynökség (AGES) szakértői tavaly egy monitorozóterületen 262 kabócát találtak csapdáikban, idén csak 32-t, és hasonló csökkenő tendenciát figyeltek meg Délkelet-Stájerországban is. Romániában egyelőre nem látni, hogy az aranyszínű sárgaság körül idén kialakuló nagyobb figyelem ösztönzi-e a szőlőtermesztők önszerveződését és a hatékonyabb védekezést.

Garamszegi szerint Magyarországon a fitoplazmát terjesztő inváziós amerikai szőlőkabóca 2006 körüli megjelenését az ország földrajzi fekvése miatt nem lehetett volna megakadályozni. Ugyanakkor a hatóságoknak lett volna lehetőségük korán reagálni: egy hatékony monitorozórendszer kiépítésével mérsékelni lehetett volna a problémákat. Erre azonban 20 évvel az amerikai szőlőkabóca magyarországi észlelése után sem került sor.

Dula Bencéné szerint már az amerikai szőlőkabóca hazai megtelepedésétől kötelezővé kellett volna tenni a védekezést. Ő úgy véli, ezzel megakadályozható lett volna az aranyszínű sárgaság elhatalmasodása. 

Ugyanazok a tényezők, amik miatt a felszín alatt évekig súlyosbodhatott az aranyszínűsárgaság-járvány, az állami kapacitások hiányától a Molnár által emlegetett félrenézésig még fenyegetőbb kockázatok kezelésében is visszaköszönnek. Elég a covidjárványra, a H5N1 madárinfluenza globális terjedésére és emlősökhöz történő alkalmazkodására vagy a klímaváltozásra gondolni.

Már nem arról van szó, hogy eliminálni kell a kórokozót, azt már biztos, hogy nem lehet, ehelyett minél jobban vissza kell szorítani, mondja Tarsoly. 

„Mind a szőlőkabócával, mind a fitoplazmával hosszú távon együtt kell élnünk” 

– fogalmaz Garamszegi is. Ez egy olyan új, hosszú távú szőlőművelési stratégia kialakítását teszi szükségessé, ami integrálja az aranyszínű sárgaság és a más kockázatok elleni védekezést. „A felszámolás már nem lehetséges – véli Helga Reisenzein, az osztrák Egészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Ügynökség (AGES) munkatársa is. – Előbb-utóbb meg kell tanulnunk együtt élni vele.”

A magyar, az osztrák és a román szőlő jövője is azon múlik most, hogy képesek leszünk-e erre.

Nyitókép: Pál Edit Éva

A cikk a Qubit, a 444, az Átlátszó Erdély és a DOSSIER együttműködésében, a Journalismfund Europe támogatásával készült. Közreműködő újságírók: Tóth András, Kuglics Sarolta (Qubit), Gazda Albert (444), Szabó Tünde (Átlátszó Erdély) és Elisa Tomaselli (DOSSIER).

The post Magyarországot letarolta, és Romániában is pusztít a szőlő aranyszínű sárgaság betegsége appeared first on Átlátszó Erdély.

Az egyetlen kivétel az ammónia, amelynek a koncentrációja még mindig a hatszorosa a megengedett maximális értéknek. Viszont itt is javulást látunk, mivel április végén még 30-szorosan haladta meg az ammónia koncentrációja a megengedett értéket. Az ammónia nagy koncentrációban mérgező a vízi élővilágra, különösen a halakra.

A szalacsi szennyvizet az Apă Canal Nord-Vest részvénytársaság kezeli, amelynek azok a főként érmelléki települések a részvényesei, amelyeket hagyományosan RMDSZ-es polgármesterek vezetnek. A céget idén többször feljelentettem szennyezés miatt, a környezetőrség pedig megbírságolta. A feljelentések, a hatósági odafigyelés és a bírságok nyomására a cég valóban tisztítani kezdte a szennyvizet.

A minőségi javulás szemmel látható és szagolható

is a környéken, amit az előzött meg, hogy napokig dolgoztak a tisztítóállomáson. Ez nagyszerű! Főleg annak fényében, hogy a szennyvízkezeléssel megbízott Apă Canal Nord-Vest cég vezetője szerint nem lett volna érdemes egy ilyen ócskavastelep felújításával foglalkozni, mint amilyen a szalacsi tisztítóállomás.

Bár a szalacsi szennyvíz még mindig nem elég tiszta, nem teszek egyelőre több feljelentést emiatt a tisztító miatt, mert nem az a cél, hogy a vállalat a pénzét (pontosabban: a pénzünket, hiszen a környék önkormányzatai alapították a vállalatot) büntetésként befizesse. Sokkal hasznosabb lenne, ha arra költene, hogy teljes mértékben megfeleljen a határértékeknek, és a kifolyó víz

ne mérgezze, hanem táplálja a környéket.

Melyet a szennyezés mellett az aszály is sújt. Javasolnék is mindjárt két megoldási lehetőséget, ami olcsóbb is, mint a bírságok befizetése, ha megint feljelenteném a céget a szalacsi környezetszennyezés miatt:

1. a jelenlegit egészítsék ki gyökértéri szennyvíztisztítóval (a gyökértéri vagy gyökérzónás tisztítás olyan természetközeli eljárás, amelyben a szennyvizet náddal, sással vagy egyéb vízi növényekkel beültetett, sóderes-földes talajrétegen szivárogtatják át, a tisztítást a talajban élő baktériumok és a növények gyökérzete végzik, amelyek lebontják a szerves szennyeződéseket);
2. a jelenlegi szalacsi tisztító szomszédságában nemrég szüntette meg a működését egy disznóhizlalda, ennek a tisztítórendszerét fel lehetne használni a szennyvíz további tisztítására.

A szalacsi siker, bár nagyon örvendetes, mégiscsak csepp a tengerben, ha azt vesszük, hogy az Apă Canal Nord-Vest cég ezen kívül még vagy 20 településen látja el ezt a szolgáltatást. Eddigi ismereteim szerint rosszul vagy nagyon rosszul.

Például a tízezer lakosú Székelyhídon a mai napig irtózatosan büdös és szennyezett vizet enged bele közvetlenül az Érbe. És ahol gond van, ott fellépek ezentúl is.

A nyitóképen a székelyhídi, illetve a szalacsi szennyvízkifolyónál július 20-án vett minták láthatók. Fotó: Babos Krisztina.

The post Dolgoztak a szarhuszárok: sokat javult a szennyvíz minősége Szalacson appeared first on Átlátszó Erdély.

Azonban léteznek egyszerű, természetközeli és viszonylag olcsó megoldások a vízhiány enyhítésére. Magyarországon és Erdélyben egyaránt civilek, gazdák, tájépítészek és helyi közösségek kezdtek el apró léptékű vízvisszatartó beavatkozásokat megvalósítani: árkok lezárásával, fenékküszöbök és kisebb gátak építésével lassítják a víz lefolyását. 

Magyarországon a Kecskemét környékén elterjedő Homokhátságon jártunk, Erdélyben pedig Székelydályában, a Nyárád mentén, valamint Szatmár megyében, a Túr mentén is 

vannak már működő példák vízmegtartásra. 

A cél nem mesterséges tavak létrehozása, hanem az, hogy a víz több időt töltsön a tájban, legyen ideje beszivárogni a talajba, és így újratöltse a talajvizet. Már néhány egyszerű beavatkozás is látványos eredményeket hoz: emelkedik a talajvíz szintje, újra megjelenik a víz a kutakban, visszatérnek a békák, gőték és más élőlények, sőt a mikroklíma is érezhetően javul a vízfelület környékén.

Ezek a megoldások nem igényelnek hatalmas infrastruktúrát vagy milliárdos beruházásokat. A vízvisszatartó rendszerek helyi anyagokból – farönkökből, kövekből, vesszőkből, földből – épülnek, gyakran közösségi kalákában. 

A projektek sikerének kulcsa a helyi tudás, az együttműködés és a szemléletváltás: annak felismerése, hogy a vizet nem minél gyorsabban elvezetni kell, hanem helyben kell tartani. Ez már nemcsak környezetvédelmi kérdés, hanem a vidéki közösségek hosszú távú túlélésének feltétele.

Földéhség és vízszomj a Homokhátságon

Leginkább tengerparthoz hasonló, homokos, laza talajba süpped a lábam, amint kiszállok az autóból. Míg a szem ellát, körülöttem pusztaság, szántóföldek, elszórtan pár régi, szegényes ház, néhány bokros rész. A Kecskemét környékén található Csemőben járunk, a Homokhátságon található tanyavilágban. Február van és a tél viszonylag csapadékos volt, mégis porzik a homok.

„Itt földéhség van és vízszomj” – foglalja össze a helyzetet Szabó Géza, aki családjával az egyik tanyán lakik, és aki sok más tanyalakóval együtt próbál valahogy fennmaradni. „Ha pusztán a földből akarsz itt megélni, ahhoz 80–100 hektár kell” – így Szabó. A probléma egyik része, hogy 

sokkal több itt a tanya, mint amennyit a föld jelenleg el tud tartani, 

így, aki nem pusztán lakóhelyként, hanem fő jövedelemforrásként tekint a tanyájára, annak új funkciót kell találnia a tanya számára. Szabó lovakkal foglalkozik és lovas foglalkozásokat tart, feleségének pedig pszichológiai rendelője van a tanyán. 

Az elmúlt húsz évben látványosan átalakult a Homokhátság éghajlata Kecskemét környékén. Bár az éves csapadékmennyiség nem minden évben csökkent drasztikusan, az eső eloszlása egyre szélsőségesebb. 

A térségben egyre gyakoribbak az aszályos nyarak, miközben a téli hóborítás – amely korábban lassan szivárgott be a talajba – szinte eltűnt. A kutatások szerint a növekvő hőmérséklet és az erősödő párolgás miatt a lehulló csapadék egyre kisebb része tudja ténylegesen feltölteni a talajt és a vízkészleteket. A változások legdrámaibb jele 

a talajvíz folyamatos süllyedése. 

A Homokhátság számos pontján az elmúlt évtizedekben 3–5 méterrel csökkent a talajvíz szintje, egyes helyeken pedig ennél is nagyobb visszaesést mértek. Kecskemét környékén olyan területek is vannak, ahol a korábban néhány méter mélyen elérhető talajvíz ma már közel tíz méter mélységben található. 

A folyamat mögött elsősorban a klímaváltozás áll, de az intenzív vízkivétel, az öntözés, valamint a vízelvezetésre épülő tájhasználat is gyorsítja a kiszáradást. A Duna–Tisza közi Homokhátságot ezért ma már egyre gyakrabban emlegetik Magyarország félsivatagosodó térségeként. A lehangoló helyzet ellenére Szabó Gézából 

sugárzik az optimizmus és tenni akarás. 

Bár városon született, a családi gyökerei ide, a tanyavilágba vezetnek. Gyermekkora óta arról álmodott, hogy tanyán fog élni. Az egyetemen geográfusnak tanult, geológia szakirányon végzett és diplomamunkájában hidrogeológiai témakört dolgozott fel. Emellett erdész technikumot is végzett, méhészkedett. 

Terepjáróba ülünk – hátul az utánfutóban ásók és néhány talicska. Az autóval alig pár kilométert megyünk, vezetés közben mesél:

„Engem az foglalkoztat, hogy ezek a válságok hogyan hatnak egymásra. Most vízről van szó, de ez egy sokkal összetettebb válság. Mindig kell legyen valami, amitől félünk. Most épp a szárazságtól félünk” – magyaráz.

„Én egy megoldásorientált ember vagyok, igyekszem mindent derűvel fogadni, és kihozni a maximumot mindenből. Ezen a helyzeten is lehet változtatni. 

Boldogabban fekszem le este, 

ha megtettem, amit meg lehetett” – így Szabó. Az autó egy bozótos mellett áll meg. Öccsével, Istvánnal gyorsan lepakolják a szerszámokat, körbekínálják az anyuka sütijét, majd kis csapatunk beveszi magát a bozótosba. A fák mögött egy árok van, melyen döngölt földből épült fenékküszöb található. A fenékküszöb fölött némi – nagyon kevés – víz áll.

Projekt partnerünk, a kecskeméti KecsUp újságírójával és fotósával vagyunk – így a helyszínen több az újságíró és fotós, mint munkás, restelljük is a helyzetet. „Nem baj, a közösségi médiának sokkal nagyobb a hatása, mint az összes munkának, amit mi itt végzünk. Ásóval hadonászni egy kamera előtt sokkal hasznosabb, mint az árokban hordani a földet” – legyintenek nevetve a Szabó testvérek, miközben földdel pakolják a talicskákat. 

A viccelődésnek van valóságalapja: a magyarországi vízőrző mozgalom az elmúlt években, az egyre súlyosbodó aszályok és vízhiány nyomán 

kezdett országos figyelmet kapni. 

A gazdák, természetvédők és civilek munkájukat elsősorban közösségi médiában – Facebook-on és YouTube-on – népszerűsítik, itt rengeteg anyagot lehet találni, és ezek a videók, podcastok a szemléletváltás fő eszközei.

A Kárpát-medence vízválságának egyik fő oka, hogy az elmúlt másfél évszázadban a folyószabályozások és lecsapolások miatt a táj túl gyorsan vezeti el a vizet. A vízőrzők azon dolgoznak, hogy a lehulló csapadék minél tovább helyben maradjon, beszivárogjon a talajba, és újra táplálja a kiszáradó élőhelyeket és a talajvizet.

Akárcsak a Szabó testvérek és körülöttük dolgozó önkéntesek, a mozgalom tagjai 

egyszerű, helyi léptékű megoldásokkal dolgoznak. 

Árkokat zárnak le, kisebb gátakat építenek, időszakos vizes élőhelyeket állítanak helyre, vagy olyan földhasználati módszereket népszerűsítenek, amelyek segítik a víz visszatartását. 

„Igazából én nem kapcsolódtam be a vízőrzők mozgalomba. Én elkezdtem ezt egyedül csinálni, most már négy éve. Kezdetben éjszaka, fejlámpával, a bokrok alatt bujkálva építettem a gátakat – nappal nem lehetett, ezért még megszóltak” – emlékezik vissza Szabó Géza. 

Öccse, István két éve költözött ki a tanyára, és gyorsan kialakult a munkamegosztás: a kirobbanó személyiségű Géza a szakember és szóvivő, a csendesebb, visszahúzódó István a mozgalom szervezője. A tevékenységek is bővültek: a vízőrzés mellett szemetet szednek, fát ültetnek, a környékbeli mélyszegénységben élő gyermekekkel foglalkoznak. 

Eleinte a lovastanyán megforduló emberek vettek részt ezeken a tevékenységeken, de most már kibővült a társaság. „Vízőrzés kapcsán látszik az értetlenség sok emberen. 

A megszokás rabjai vagyunk, 

egy mesterséges tájban nőttünk fel, és mivel gyermekkorunktól ezt látjuk, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy ez természetes. De régen nagyon nem ez volt” – magyarázza Szabó Géza. A bozótos ahol az árok található egy nagyon jó példa erre. 

Ez az árok a Kis-Gerje patak mesterségesen kialakított, kimélyített és kiszárított árka. Ez az egyetlen olyan patak a környéken, melynek vize tiszta, és nem tisztított vagy tisztítatlan szennyvízből táplálkozik.

És bár a szántóföld szélén található árokról ezt nemigen mondanánk meg, de régi katonai térképekről tudjuk, hogy 

ezen a vízfolyáson egykor nyolc vízimalom működött. 

Tavak láncolatát, mocsarakat táplált ez a víz, az átjárhatatlan nádas 1–1,5 km széles volt bokrokkal, dombokkal, medrekkel, hálósan szétterülő vízfolyással. Egy olyan terület volt ez, ahol még el lehetett bújni a tatárok elől.

De még az 1970-es években is előfordult, hogy télen gátat kellett robbantani, mert a várost el akarta önteni a hömpölygő Kis-Gerje. Az árokparton élő nyugdíjas bácsi szerint az ő gyermekkorában még másfél méter mély volt a patak vize. Egész nyáron itt fürödtek, csukákat lehetett itt fogdosni.

„Ehhez képest, ami most itt van, az csúfság” – legyint szomorúan Szabó Géza, majd elkezd magyarázni. „Amikor vízvisszatartásról beszélünk, mindenki a felszínen látható vízre gondol. Arra a pár csepp, pár köbméter vízre, ami itt látható. Persze, ez is nagyon fontos a vizes élőhelyek, állatok szempontjából.

De ami ennél sokkal fontosabb, hogy olyan felszín alatti víztestet, dugót hozunk létre ebben a völgytalpban, ami megtámasztja a vízgyűjtő magasabb területeiről a vízfolyást. A lefelé szivárgó, áramló víz kicsit lassabban fog leérni. Azzal hogy nem hagyjuk, hogy gyorsan lezúduljon a víz, 

időt és életet nyerünk a természetnek.”

Igazából arra az időszakra készülnek, amikor hiány keletkezik, és ezt igyekszenek kicsit elodázni. Mivel nem vízmérnökök, a Szabó testvérek tapasztalati úton kísérletezték ki, hogy mi az, ami működik. A gátak ideiglenes létesítménynek számítanak, ezért vízügyi engedélyt nem kell kérni rájuk. 

Az illegalitásból is úgy léptek ki lassan, hogy eldöntötték: vállalják névvel-arccal a videós szerepléseket, mert ez a tevékenység előbb-utóbb legális lesz.

„Fontos növelni a társadalmi nyomást, ami nehezedik a politikai döntéshozókra. Nem feltétlenül jók a politika által megfogalmazott válaszok. Várni luxus, amit nem engedhetünk meg magunknak. Ha rajtam állna, nem ezzel az árokkal bohóckodnék, hanem a Tiszát engedném szabadon az Alföldön” – így az aktivista.

„Nyilván rövid távú gazdasági érdekek ütköznek a hosszú távú közérdekkel, de arrafelé haladunk, hogy nem maradt más megoldás. Próbál életben maradni ez a szerencsétlen társadalom, és ragaszkodunk az elmúlt 30 évben bevált dolgokhoz. Ezzel szemben meg több millió év mechanizmusai állnak.

Annyira kishal az a nagyvállalat, amely nem engedi, hogy a szántóföldjén belvíz legyen… ez is mekkora vicc, felszíni vízkincsnek kellene hívni és 

körültáncolni azokat a területeket, ahol víz van.”

Egy ideje a vízüggyel is kialakult egy informális együttműködés: „sok mindenben nem tudjuk őket meggyőzni, de látják, hogy jó szándékú népek vagyunk, nem kötözködni akarunk és így ők sem kötözködnek velünk” – mondta Szabó Géza.

Bár féltek tőle, a hatóságokkal való első találkozások végül szerencsésen alakultak. „Megjelent 3–4 természetvédelmi őr, meglepetésünkre beálltak segíteni, velük csináltuk meg a felső gátat. Ugyanaznap lejjebb építettünk egy másik gátat, amikor odajöttek a mezőőrök. Kérdik, mit csinálunk az ásókkal? Kértek papírt, mondtuk, az nincs. Na jól van akkor, volt a válasz. Csodálkoztak, hogy 

emberek a szabadidejükben ilyet csinálnak. 

Kiderült, sokkal  inkább magunkkal hadakoztunk, mi féltünk kijönni a napra, mi hezitáltunk. Aztán amikor bevállaltuk, nem ütköztünk ellenállásba, a gazdák és a hivatalos szervek is megértőek voltak.”

Szabó Géza szerint ugyanakkor nagyon fontos a szakmaiság: minden beavatkozás kicsit károkozás is, ezért nagyon fontos megtalálni azt a mértéket, ami megfelel a vízügynek is, a társadalomnak is, a környéken gazdálkodóknak is, és amit a természetvédelem is el tud fogadni. „Ez egy nagy közös projekt kell legyen. Nekünk kell fejlődni empátiában, meg a saját kishitűségünket kell legyőzzük” – összegzett az aktivista.

A hivatalos retorika szerint Magyarország „víznagyhatalom”, de közben az egyre égetőbb vízhiány megoldásában az előző kormány 

a civileket egyedül hagyta, legfeljebb megtűrte.  

Ehhez képest a Tisza-kormány már a nyitónapon jelezte: a vízvisszatartás és az aszály elleni védekezés kiemelt ügy lesz. Az első kormányülésre Ópusztaszeren került sor, ahol a kormány a helyszínen tájékozódott a Homokhátság súlyos vízhiányáról és a kiszáradás következményeiről.  

Rövid távú aszályvédelmi intézkedéseket és azonnali vízügyi beavatkozásokat készítenek elő, miközben hosszabb távon átfogó vízmegtartó programot és vízgazdálkodási reformot ígérnek, a víz helyben tartásával, a tájba való visszavezetésével és a természetes vízmegtartó megoldások erősítésével. A szakmai szervezeteket és a civil vízőrző közösségeket is bevonnák a döntéshozatalba.

Amikor tavaly ősszel elkezdtem dolgozni ezen az anyagon, tartottam attól, hogy míg Magyarországon a vízőrzés már mozgalommá alakult, addig Erdélyben példákat sem igazán fogok találni olyan helyi kezdeményezésekre, melyek a vízmegtartást célozzák. Szerencsére tévedtem: kezdeményezések vannak, bár tény, hogy ez még nem egy mozgalom, és a közösségi médiában annyira nem láthatóak.

Az erdélyi vízvisszatartás egyik fontos laboratóriuma Székelydálya: 

a kis falu Székelyudvarhelytől húsz kilométerre délre fekszik, eldugva a dombok között, az Ége-patak völgyében. Vízválasztó ez a 6–700 méter magas dombok szegélyezte vidék: a hátunk mögött a Küküllővel együtt a Marosba ömlenek a patakok, előttünk azonban már a Nagy-Homoród felé, majd az Oltba igyekszik a lefutó víz.

Ez az egyik olyan térség Hargita megyében, amely egy ideje komoly vízhiánnyal küzd. Akkora a szárazság, hogy már nem mindenhol lehet legeltetni; a vizet az állatok számára rendszeresen  tartályokban hordják a gazdák. Van, hogy a 8–10 kilométerre lévő Homoródról, vagy Ócfalvánál a Küküllőről kell teleszippantani a traktor vontatta víztartályokat. Eleinte csak a júliusi hőségben, az utóbbi években viszont 

már tavasszal elapadnak a csordakutak.

A gazdák közül többen már kezdték eladogatni a teheneiket. Kopár, vízmosásokkal szabdalt domboldalon kaptatunk felfele Székelydálya határában 2025 őszén. Kevéssel korábban a Székelykeresztúr felé kanyargó utat elhagyva Ócfalvánál keltünk át a Küküllő felett. Kányádig még romlott aszfaltúton, a községközpont végében már a műút is elfogy a kerekek alól. Az Égei-tető százados cserefák tarkította hagyásfás legelőjét már gödrös makadámúton érjük el.

A domboldal, ahol járunk, valamikor legelő volt. Azonban egy ideje a csorda már csak átmegy rajta. Túloldalán, a megyehatáron elterülő erdőség tövében még van forrás, így ott még lehet legeltetni. A sok taposás miatt a növényzet nem tud regenerálódni, ezt aztán tovább erősíti az eróziót. 

„Sokáig a természet ellen mentünk. De a természet a végén úgyis felülkerekedik”

– mondja valaki a kis csapatban, miközben egy ‘80-as években épült drénrendszer maradványait vesszük szemügyre. Sokáig ugyanis az volt a cél, hogy a vizet a lehető leggyorsabban elvezessék a tájból – a víz által kimosott betoncső pedig ezt a célt szolgálta. Nincs, ami megfogja a lezúduló vizet: így a mély talajsebek minden esőzéssel tovább mélyülnek. 

A talajvíz szintje egykor 2 méter mélyen lehetett, azonban mára 5–6 méterre süllyedt. A helyzet annyira reménytelen, hogy a terület tulajdonosa, a helyi közbirtokosság is letett arról, hogy ezzel a területtel valamit kezdjen. Így a tájrehabilitációval foglalkozó csapat, melyhez hozzácsapódtunk, szabad kezet kapott. 

A lelombozó táj ellenére a hangulat alapvetően optimista: a tájépítész kezében térkép, és a buckákat, a méter mély, vízmosta árkokat kerülgetve arról beszélnek, pontosan hova lehetne övárkokat, lassító- és vesszőgátakat építeni, az építményeket faültetéssel konszolidálni.

A cél a vízmegtartás és a vizes élőhelyek rehabilitációja, hogy erre a domboldalra visszatérjen az élet. A szakemberek tanakodnak: sok a megválaszolatlan kérdés, és a szétszabdalt terepet számítógépen modellezni sem egyszerű. Fúrni kellene, jobban megérteni a terület geomorfológiáját – azonban arra most nincsen pénz. Így a legegyszerűbb módszer marad: 

meg kell megfigyelni, hogy hol volt valamikor víz.

És akkor azt a vizet ott meg kell fogni – magyarázza dr. Hajdu Zoltán, a Fókusz Öko Központ elnöke, akinek évtizedes tapasztalata van vizes élőhelyek rehabilitációja terén. Első körben minimális befektetéssel kell a lehető legtöbbet elérni – egyelőre egy 20 ezer eurós költségvetésű  pályázatot céloznak meg, azonban a jövőben további anyagi forrásokat is szeretnének találni.

Bár a dályai legelő rehabilitációja egyelőre még csak tervezés fázisában tart, azonban szintén Dálya határában, Bágy felé egy kis forrás alatt már vannak működő fenékküszöbök: egyes helyeken egy méteren áll a víz. A tavaszi napsütés ellenére nincsen nagy meleg, ezzel együtt a fák árnyékában már jól érezhető 

a szabad vízfelszín hatására megváltozott mikroklíma. 

És bár laikusként számomra nem tűnik nagyon bonyolultnak egy ilyen fenékküszöb megépítése, az elhelyezést, a küszöb magasságát meghatározni azért nem egyszerű. Arról nem is beszélve, hogy rengeteg földmunkával jár. Kézenfekvő a közösséget, a helyben is megtalálható erőforrásokat, szakértelmet mozgósítani, azonban ez sem kis szervezés.

„2025 júliusában volt egy egynapos kaláka. Akkor 50 falubeli segítségével kitisztítottuk a forrás alatt az árkot. Az önkormányzattól kijött a földmérő is, segített bemérni a szinteket – vagyis azt, hogy a fenékküszöbök között mennyi legyen a szintkülönbség. 

Aztán augusztusban volt egy táborunk, amit a Homoród-Küküllő Leader Egyesület igazgatójának, Lázár Lászlónak a személyes közreműködésével szerveztünk meg és ahova a Székelyudvarhelyi Egyetemi Központtól jöttek diákok. Ők a falubeliekkel együtt öt nap alatt építették a fenékküszöböket a helyben is rendelkezésre álló anyagokból: farönkökből, fosznikból, kövekből, fonott sövényből. 

Az étkezést, a diákok szállását, szakértői tanácsadást, alapanyag és üzemanyag költségeket, 10 ezer eurónyi EU-s forrásból oldották meg. Sőt, ebből még egy jópélda-gyűjteményt is terveznek megjelentetni május végéig” – vázolja a Bencze Szilvia, a dályai vizes projektek kezdeményezője. 

A kevés pénzt közösségi összefogással pótolták, 

és ez így van rendben: egy ilyen projekt akkor sikeres, ha egyrészt egy valós közösségi igényre ad választ, másrészt pedig a közösség is aktívan részt vesz a felépítésében. 

Így nem csak gyorsabban készülnek el a fenékküszöbök, hanem jó eséllyel a közösség végzi el azokat a kisebb-nagyobb javításokat is, melyek idővel szükségesek lesznek. Egy ilyen fenékküszöb-rendszer általában 8-10 évig tart, azután gyakran előfordul, hogy annyira megemelkedik a talajvíz szintje, hogy a fenékküszöböket feljebb kell újraépíteni.

Fontos, hogy a fenékküszöbök csak lassítsák, de ne akadályozzák meg a víz lefolyását. Ugyanis 

nem egy gyűjtőtó létrehozása a cél, 

hanem az, hogy a víz lassabban folyjon le. Ezáltal van ideje leszivárogni a talajvízbe, feltöltve azt. Fenékküszöböket mindig egy lankásabb mederrész után érdemes építeni: így a víz sodrása nem túl nagy, a fenékküszöbön a nyomás is kisebb. A víz aztán a fenékküszöbre hordja az üledéket, és addig tömíti, hogy közel tökéletesen vízzáróvá válik.

Egy másik szomszédos faluba, Székelypetekre is ellátogatunk: itt egy egykori patakmedret tisztítanak a falubeliek éppen kalákában, tavasszal itt is fenékküszöbök készülnek majd. A patakmederben egy ideje már csak szakaszosan fordul elő víz, nyáron pedig teljesen kiszárad. Decemberben járunk, és a mederben víz nincsen. 

Pedig Tóth Attila még jól emlékszik arra, hogy gyermekkorában télen a patak mindig ki volt öntve, a befagyott vízen korcsolyáztak.

„Most víz sincs, de ha lenne, sem biztos, hogy befagyna” – mondja szomorúan. 

Tóth Attila családi háza nem messze található ettől a medertől. A háza magasan fekszik, a vezetékes víz nyomása pedig alacsony, így a víz nem mindig jut el eddig a házig. Kisgyermekei mellett állattartással foglalkozik, folyamatosan gondot okoz a víz hiánya, és nem csak neki: a kalákában résztvevők számon tartják, és 

hosszasan mesélik, hogy mikor, hol van víz, s hol nincs. 

Tudják, melyik az a közkút, ahonnan szükség esetén lehet vizet venni. Szavaik mögött feszültségek, helyi konfliktusok sejlenek fel: például mesélnek egy frissen beköltözött gazdáról, aki azzal vádolja őket, hogy a túlfogyasztásuk miatt nincs neki vize. 

A megváltozott csapadékmintázatok csak részben okozzák a jelenlegi vízhiányt. A ‘80-as években történt nagyszabású tájrendezések célja az volt, hogy a földterületeket géppel is meg lehessen művelni, ezért kiegyenlítették és ledrénezték azokat – vagyis olyan csöveket helyeztek be a földbe, melyek elvezették a vizet. 

„Ebben az időben az volt a baj, hogy túl sok volt a víz, így erre keresték a megoldást. Csakhogy nagyon eredményes megoldást találtak, és ezek a csövek, árokrendszerek továbbra is megvannak, és működnek. Egy helyen a bivalyok addig dagonyáztak, míg elő is került egy cső, melyből folyt a víz” – meséli Bencze Szilvia, aki szerint a vízügy számára azóta is a víz minél hatékonyabb elvezetése a cél. 

A táj vízmegtartásáért senki nem felelős jelenleg.

A vízügy szinte minden beszélgetésben felsejlik, és általában nem pozitív kontextusban. A hatályos törvények szerint minden kataszterezett (székelyföldi szóhasználattal: kadasztrált) vízfolyáson a vízügy illetékes, azokon csak az állami szerv végezhet munkálatokat. 

A legtöbb, általunk feltérképezett vízmegtartó projekt nem kataszterezett vízfolyáson történt. Azonban jártunk egy olyan helyen, ahol helyi gazdák egy olyan patakon építettek – engedély nélkül – fenékküszöböket, mely kataszterezett, és így a vízügy fennhatósága alá tartozik. 

A fenékküszöbök építői kérésére nem áruljuk el a helyét. Fotókat sem készítettünk, bár ez volt az egyik leghangulatosabb hely, ahol jártunk: a patakmeder gyönyörűen meanderezik, az egyik kanyarban adja magát egy kis közösségi tér kialakítása – ez egyébként tervben is van. 

„A vízügy három éve jött ki ide először, azelőtt sosem voltak itt. Csomó fát kitermeltek és elvittek” – emlékezik vissza a gazda, aki egyben egy helyi civil szervezet vezetője. 

„Nagy köszönet abban sincs, amit itt hagytak”

– toldja a másik: „ahol a beszakadó partok megerősítését megkezdték, az is félbemaradt: sok erős cölöpöt elütöttek, a mögöttük lévő részt viszont a helyieknek hagyták, hogy ággal, földdel feltöltsék. Kotortak is a mederben, de hál’Istennek nem annyit, mint a Nyárádon, vagy más helyeken, ahol a kanyargó patakból csak egy csatorna maradt.”

„Állatokat sem lehetne itatni ebből a patakból, arra is vízkivételi engedély kellene. Na ezt tartassák be akkor, amikor az állatok szabályosan megrohamozzák a vizet.”.

Ennek a pataknak is nagyot esett a vízszintje az utóbbi harminc évben. „Gyermekkoromban ez a patak két méter széles volt, és tizenöt centi víz volt benne” – emlékezik vissza a gazda. A talajvíz szintje is riasztóan – egy számítás szerint évente két centit – esett, a fenékküszöbökkel 

nagyjából egy métert sikerült ezen emelni.

A fenékküszöböket 2025 márciusában kezdték megépíteni, 2026 tavaszára több helyen combközépig ér a víz. „Úgy működik a környező part, mint a szivacs. Amikor megtelik az oldal vízzel, akkor nemcsak a víztükör szintjén van, hanem kapillárisan szívja magába a föld, a vízszintnél akár 20–30 centivel feljebb is van víz. Most a faluban is megjelent a kutakban a víz” – meséli interjúalanyunk.

A következő lépést is tervezik – ez az élővilág visszaállítása lesz. Már megjelentek a békák, gőték, nemrég rákokat telepítettek, és talán a halak is visszatalálnak. Hallépcsők ugyan nincsenek, azonban a fenékküszöböket úgy építették, hogy a két víztükör között legfeljebb 50 cm különbség legyen. Ez már lehetővé teszi, hogy a patakon felúszó halak átugorjanak egyik víztükörről a másikra. 

A partra a vízpartokat kedvelő égerfát fognak ültetni, és a környékbeli vadállatok is ide járnak inni: a szarvasok biztosan, talán a medve is. Azonban ezt nem lehet biztosan tudni, mert vadkamerára egyelőre nincsen pénz. 

Hogyan viszonyul a vízmegtartás kérdésköréhez

az országos vízügy (Administrația Națională Apele Române), az országos vízügynek alárendelt, a vízgyűjtő területeket lefedő igazgatóságok (ABA), valamint a vízgazdálkodási szervek (SGA)?

Ez azért kulcsfontosságú, mert a víztörvény értelmében a kataszterezett, vagyis az országos nyilvántartásban szereplő vizek állami tulajdonnak számítanak. Ez alól csak a kis, időszakos folyóvizek képeznek kivételt, ezek az önkormányzatok vagy akár magánjogi entitások tulajdonában is lehetnek.

A nyilvántartott folyómedrek és árterületek karbantartásával kapcsolatos teendőket a vízügy látja el. Ugyan más is végezhet munkálatokat a folyómedrekben, azonban csak a vízügy jóváhagyása és felügyelete mellett. A nem nyilvántartott, egészen kicsi vagy időszakos vízfolyásokon a polgármesteri hivatalok vagy megyei tanácsok is végezhetnek munkálatokat. 

A különféle építmények azonban elvileg akkor is engedélykötelesek, ha a folyóvíz nem kataszterezett, vagyis nem szerepel az országos nyilvántartásban. Igaz, a tiltás főként beton alapzattal rendelkező, állandó építményekre vontakozik, így a vízmegtartást célzó, ideigelenes és vizet áteresztő beavatkozások a mederben és az árterületen értelmezésem szerint jogi szürke zónában mozognak.

Forrásaim egyöntetűen túlzott bürokráciára valamint átláthatatlan működésre panaszkodtak, valamint arra, hogy ez az állami szerv még mindig elsősorban az árvízvédelemre, vagyis 

a csapadék minél gyorsabb levezetésére törekszik.

Ennek eredményei a kikotort, kiegyenesített, leszabályozott, helyenként le is betonozott medrek, a partokról kivágott fák – ez mind homlokegyenest ellenkezik a vízmegtartás elveivel. 

Az országos vízügy honlapján elérhető stratégia tartalmaz fenntartható vízgazdálkodásra vonatkozó részt, és ebben a vizes élőhelyek rehabilitációja is szerepel. Egy 2025 decemberében kiadott, A vízgazdálkodás legfontosabb problémái című dokumentum pedig felhívja a figyelmet arra, hogy a talajvizek nagyobb ütemben fogynak, mint ahogyan újratöltődnek. 

Egy másik, szintén nyilvánosan elérhető dokumentumban pedig országos szinten összesen 234 olyan projekt szerepel, mely a meanderek (vagyis folyókanyarulatok) és árterületek visszaállítását, vízvisszatartást célozza. 

Arra voltunk kíváncsiak, hogyan áll a megvalósítása ezeknek a projekteknek? Ezért március első napjaiban kérdést küldtünk az országos vízügy, valamint a Szamos–Tisza és Olt vízügyi igazgatóságoknak. Egyben rákérdeztünk, mi az álláspontjuk azokról kismértékű „grass-roots” kezdeményezésekről, melyek a vízvisszatartást célozzák.

Egy hét múlva az országos vízügytől egy, az igazgató által aláírt és lepecsételt választ kaptunk, melyben annyit közölt, hogy kérdésünket továbbküldték az illetékes Országos Hidrológiai Intézetnek; az intézet azonban azóta nem válaszolt.

Az Olt, valamint a Szamos–Tisza vízügyi igazgatóság elküldött egy-egy listát a saját vízgyűjtő területén tervezett beavatkozásokról és azok helyszínéről – ezeket fennebb lehet megtekinteni. Azonban, ha jól értelmezzük a válaszokat, a projektek közül egy sem készült még el,

a munkálatokat valamikor a jövőben tervezik elvégezni.

Vannak ugyanakkor jelei annak, hogy a vízügy merev, bürokratikus rendszere is változik: néhány hete jelen voltam, amint Székelydályában, egy „kadasztrált” patak medrében, az Olt Vízügyi Igazgatóság épített fenékküszöböket, együttműködve a Homoród-Küküllő Leader Egyesülettel és a kányádi önkormányzattal. 

Akár a többi helyszínen, a munkálatok elkezdésekor itt is csak egy gyenge erecske csordogált a mederben – noha a tél és a tavasz is csapadékban gazdag volt. Azonban már a nap végére feltelt a víz a farönkökből, ágakból, agyagos földből, kőből épült fenékküszöbök mögött.

Ez a kezdeményezés azért számít mérföldkőnek, mert ismereteim szerint ez az első alkalom, amikor kérvényezés után a vízügy felvesz a munkatervébe, és be is ütemez egy ilyen munkálatot. Ehhez a sikerhez az Olt Vízügyi Igazgatóság munkatársainak a nyitottsága is kellett. Remélni lehet azonban azt, hogy lassan nem csak az Olt vízgyűjtő területén változik meg a hozzáállás, hanem a többi vízügyi igazgatóság is átveszi ezt a gyakorlatot. 

De miért pont itt? 

Nem véletlen, hogy Székelydályában elkezdtek vízmegtartással foglalkozni. A kezdeményező, szervező Bencze Szilvia. Ő sok évig a magyar Agrárminisztériumban, majd Brüsszelben dolgozott vidékfejlesztési vonalon, jogszabályalkotási részen: beruházástámogatási hitelekkel és garanciaprogramokkal.

Azonban az utóbbi 5–7 évben, minden alkalommal, amikor hazajött, hallotta, hogy egyre többet beszélnek az emberek a vízhiányról. Az állatokat nincsen miből itatni, nem lehet fürödni. 

„Egyszercsak YouTube-on szembejött velem egy magyarországi, Püspökszilágyon megvalósított jó példa: szintén dombvidéken, a Cserhát oldalában sikerült megfogni a vizet abszolút egyszerű, természet alapú módszerekkel” – idézi fel Szilvia. A gondolkodástól a konkrét megvalósításig nem kellett sokat várni. Bár sokan mosolyogtak, és mondták, hogy 

ez itt biztosan nem fog működni, 

Kányád polgármestere és a közbirtokosság vezetője is nyitottan állt hozzá, részben azért, mert ők hosszabb távon tudnak gondolkozni, van rálátásuk más példákra. „Összehívtak egy gazdagyűlést, ahol megjelent a polgármester, és elmondta, már ő is próbált megoldást keresni. 

Sőt, kiderült a Homoród-Küküllői Leader Egyesület a stratégiájában is kezdeményezte a természet alapú vízmegtartási megoldásokat és az ezzel kapcsolatos tájrehabilitációt. Így felvettem a kapcsolatot velük is, ők az a szervezet, mely ezt a folyamatot igazán támogatni tudta” – emlékezik vissza Szilvia a kezdeti időkre.

Szilvia azóta a Homoród-Küküllő Leader Egyesület projekt koordinátora, és szerinte a Leader megjelenése után kezdtek a helyiek figyelni, komolyabban venni ezt az elképzelést. Később az is kiderült, hogy a vízüggyel és más döntéshozókkal való kapcsolatfelvételt is megkönnyítette a Leader. 

„Nekem nagyon pozitív meglepetés volt, hogy ennyire felkarolták ezt a kezdeményezést. Nekik sehol nem írták elő, hogy ezzel foglalkozni kell, de látták hogy ez egy egyre sürgetőbb helyi szükséglet, és ahol tudták, támogatták.” 

Nagy előrelépés volt a helyi gazdák meggyőzésében, amikor sikerült eljuttatni őket egy szlovákiai tanulmányútra. „Nagyon belefáradtak már az emberek az előadásokba, azonban az, hogy elmehettek, és 

a saját szemükkel láthatták, hogyan működik a gyakorlatban

a vízmegtartás, milyen egyszerű, 10–20 éve már működő megoldásokkal lehet látványos sikereket elérni, hatalmas lendületet adott” – mesélte a koordinátor. A Homoród-Küküllő Leader Egyesület ebben a tanulmányútban is kulcsszerepet játszott: a kirándulásra megpályázott 1000 euró nem lett volna elegendő erre a 4 napos tanulmányi útra, így ennek az összegnek a 7–8-szorosával pótolták ki a tanulmányút költségvetését.

„A Leadernek azért különleges a szerepe, mert ők már itt vannak 10–15 éve, kialakult a bizalmi viszony a helyi közösségekkel, az önkormányzati vezetőkkel. A kapcsolati tőke mellett van meggyőző erejük, képesek ezeket az újszerű megközelítéseket bemutatni nekik. Ez egy nagyon fontos társadalmi tőke, amire lehetne építeni: például országosan is forrást adni erre a Leader-eknek, hogy ezt ne önkéntesen, pusztán elhivatottságból csinálják.

Sokszor azért nem tudnak ezek a környezetvédelmi projektek, természet alapú megoldások megvalósulni, mert a sok valós gazdasági és kulturális igény mellett – szennyvíz, hulladék, vállalkozás támogatás, gyermekeknek programok – mindig a környezet az utolsó. És azért ezek a szervezetek még mindig kis költségvetésből gazdálkodnak.” 

„Sokkal több nehézségre számítottam ebben a folyamatban, 

de mint kés a vajon, úgy haladtak eddig a dolgok, talán azért is, mert a legjobb embereket sikerült összekötni. Már az meglepetés volt hogy Kányád községben minden vezető nyitott volt, de akkor még nagyon az volt a mondás, hogy a vízügynél nem lehet majd boldogulni, ott semmit nem lehet.

Aztán 2025 nyarán volt egy intézményközi megbeszélés Kápolnásfaluban, amit a Homoród-Küküllő Leader Egyesület szervezett. Oda meghívtuk a vízügyet, környezetvédelmet, APIA-s képviselőt, és meglepetésünkre mindenki örült ennek a kezdeményezésnek. Mindenhol látják, hogy ez súlyos probléma, és eddig abszolút együttműködési készségről tettek tanúbizonyságot.”

Ami a jövőt illeti, Bencze Szilvia szerint szükség lenne egy megyei, de leginkább országos vízmegtartási programra. Egyelőre sokan várják kíváncsian, hogy mi lesz Dályában, „azonban az a helyzet, hogy ezeket a megoldásokat nem mi találjuk fel, ezek máshol már régóta működnek.

Ha mi a dályai projekt sikerét várjuk, az még öt év, és akkor majd öt év múlva kezdünk el beszélgetni erről – csakhogy ennyi időnk már nincsen, a vízhiány égető probléma nagyon sok vidéken. Ezeket a tájszintű megoldásokat helyi anyagokból, töredék pénzből meg lehet oldani akár a közösséggel való együttműködésben.” Szlovákiában például egy 

regionális kezdeményezésből lett országos program, 

40 millió euróból közel 500 településen valósítottak meg ilyen projekteket. Több tucat, akár 100 fenékküszöböt építettek eleinte településenként 30, aztán később 100 ezer euróból. 

„Ennyibe kerül egy település vízháztartásának a helyreállítása, miközben akár több millió eurót pattogtatunk el különféle beton rendszerekre. Itt betonra nincsen szükség, az alapanyagok helyben adottak, és a tervezés az egyedüli nagyobb költség.

Akár a gazdák is meg tudják ezeket csinálni. Bár nincsen törvény, ami ezt tiltaná, a gazdák nem tudják, hogy van ez a lehetőség. Már az egy nagy segítség lenne, ha felső szintről jönne egy elismerés: ha definiálnák, hogy mi az, ami elfogadható, és ami olyan kis léptékű, hogy nem okozhat kárt” – így Szilvia.

Fotó: Fodor Zsuzsanna

A vizes projektek koordinátora szerint tervezőt sem volt könnyű találni. „Több tájépítész céggel is felvettük a kapcsolatot, azonban a legtöbben csak pislogtak. Aztán amikor megtudták hogy mekkora a költségvetésünk, akkor udvariasan elköszöntek. Székelyudvarhelyen sikerült találnunk egy fiatal, elhivatott tájépítész csapatot, ők felajánlották a segítségüket. Probléma az is, hogy a vízügynél 

nagy a tehetetlenségi erő a rendszerben,

nincsenek eljárásrendek, senki nem tudja, hogy mit lehet és mit nem, és akkor inkább el sem kezdik. Segítőkészek, de az ők kezük is meg van kötve az országos rendszer által. Kis rugalmasság kellene, hogy az egyes vízgyűjtő területeken nagyobb lehetőség legyen a helyi igényekre reagálni.”

Szatmárnémeti környékén, Túrterebesen is van egy vizes élőhelyek rehabilitációját célzó projekt, amit a Szatmárnémeti Erdélyi Kárpát Egyesület kezdeményezett. Az EKE régóta dolgozik ezen a területen: 2004 és 2009 között egy 1300, aztán 6200 hektárra bővített természetvédelmi területet kezelt. 

2006-ban szintén az EKE jelölt ki két (élőhely védelmi és egy madárvédelmi) Natura2000-es területet összesen 21 ezer hektáron, mely az előző természetvédelmi területtel van átfedésben. Ezeknek a területeknek 2010 és 2018 között voltak a kezelői.

Később, 2018-2020 között a határ túloldalán elterülő Hortobágyi Nemzeti Park igazgatósággal együtt közös akciótervet készítettek a folyó magyarországi és romániai partjain elterülő, védett területek számára.

„Már akkor lényeges problémaként merült fel a vízhiány, 

vizes élőhelyek rohamos fogyása, az állapotromlása. Ez elsősorban a kétéltűekre van nagyon rossz hatással” – magyarázta Márk-Nagy János, a Szatmárnémeti EKE alelnöke. 2023-ban aztán sikeresen pályáztak meg egy újabb Interreg projektet, és 2025-ben kezdődhetett a megvalósítás: a Túr régi medrei, holtágai közül ötöt takarítottak ki, és töltöttek fel vízzel.

Az első ilyen beavatkozás Túrterebes határában, az önkormányzat tulajdonában találhatóközségi legelőn történt. A legelő a helyi szarvasmarhatartók egyesületének van kiadva. „A helyiek, az önkormányzat és a gazdák is felismerik az aszályt, a vízhiányt, bár nem mindenki köti össze a történéseket” – így az ökológus.

A vizesélőhely-rehabilitációt a szarvasmarhatartók egyesülete nagyon jó ötletnek tartotta, de az önkormányzatnak, valamint a környezetvédelmi hatóságnak és a természetvédelmi terület kezelőjének a jóváhagyása is szükséges volt. Mivel ez a régi meder a Túr árvízvédelmi töltésein kívül esik, a vízügy jóváhagyása nem kellett.

A régi medret – mely korábban egy sásos, gyékényes, vizenyős sáv volt – egy métert mélyítették tavaly novemberben, és az a cél, hogy legalább az év két hónapjában legyen itt víz, hogy a kétéltűek szaporodni tudjanak. Nem mellékesen a víz jól jön a szarvasmarháknak is, nagyon szeretnek benne fürödni. A partra nem terveznek ültetni, mivel arra számítanak, 

a természet gyorsan visszatér, regenerálódik a part növényzete.

Ezután átmegyünk a Túr folyásának egy másik részére: a hangulat itt a Duna-deltát idézi, a folyó ezen a területen sokáig össze-vissza folyt, egymás mellett 5–6 meder is volt. A jelenlegi árvízvédelmi töltést – mely megakadályozza azt, hogy a Túr medre ide-oda vándoroljon – az 1974-es nagy árvíz után építették, és szerencsére a medret nem egyenesítették ki. 

„Lassan 26–27 éve foglalkozom ezzel a területtel, elég jól ismerem. Az évek során rengeteg térképezés, tanulmány, vízrajzi- és talajfelmérés készült erről a területről. Már 2013-ban megfogalmaztuk hogy a vízhiány probléma, és külön stratégiai irány volt a kezelési tervünkben arra, hogy a vizes élőhelyeket valamilyen szinten rehabilitálni kell, meg kell tartani a vizet ebben a tájban” – magyarázta Márk-Nagy János.

Azonban időközben beütött a durva aszály. „2011-ig évente váltakoztak a nedves és aszályos évek, ezután következett egy zsinórban 7 évig tartó aszály. És bár azóta volt nedvesebb év, ennek az aszálynak a hatása a mai napig érződik – a talajvíz azóta sem tért vissza arra a szintre, ami azelőtt volt”, mondta a Szatmárnémeti EKE alelnöke.

A székelydályai vízmegtartási projektek szakmai részét dr. Hajdu Zoltán, a Fókusz Öko Központ elnöke vezeti. Hajdu a Nyárád mentén évekkel ezelőtt egy sor hasonló projektet valósított meg: ha valaki a jövőben meg fogja írni a vízmegtartás történetét Erdélyben, akkor ez a történet minden bizonnyal azzal fog kezdődni, hogy Hajdu 1995-ben ellátogatott az Egyesült Államokba, ahol vizes rehabilitációról, vízvisszatartásról tanult. Érdekesség, hogy ezen a tanulmányúton az a Michal Kravčík is részt vett, akit a szlovákiai vízvisszatartási program atyjaként tartanak számon. 

A Nyárád mentére is ellátogattunk, hogy megnézzük azokat a dr. Hajdu Zoltán által kezdeményezett projekteket, melyek valószínűleg az első ilyen jellegű projektek voltak Erdélyben. Az egyik első példa 

a Nyárád folyó Nyárádszereda fölötti meanderének megmentése. 

A 2000-es évek elején ugyanis árvízvédelem miatt a város fölötti gátból egy egyenes csatornán tervezték levezetni a folyó vizét. A Nyárád meanderét – azt a kanyargós folyómedret, ami sok nyárádszeredai kedvenc fürdőhelye volt, és ahol nagyon sokan horgásztak – feltöltötték és termőfölddé alakították volna.

Azonban közmeghallgatást szerveztek, és sikerült is meggyőzni a vízügyet arról, hogy a meandert hagyják meg érintetlenül. Ma ez a meander egy náddal benőtt, eldugott, idilli hangulatú hely. Bár nem valósultak meg azok a tervek, melyek itt közösségi tereket hoztak volna létre, azonban ezeket bármikor minimális költséggel meg lehet valósítani, hiszen 

a vizes élőhelyet sikerült megmenteni.

Nyárádgálfalván megtekintünk egy másik meander rehabilitációt: itt a Nyárád holt medrét töltötték meg újból vízzel. „Megpályáztunk egy műfüves focipályát, és ha már itt voltak a gépek, gondoltuk miért ne?” – mesél Karácsony Károly polgármester, aki szenvedélyes sporthorgász. 

A kivitelezés azonban nem volt egyszerű: a holt meder időközben szemétteleppé alakult, a szemetet pedig nem volt hova vinni. Ezért a szemetet letakarták a focipálya kialakításakor kitermelt földdel, kimélyítették a medret, majd a terület mellett folyó Nyárádból feltöltötték vízzel.

Az 1 hektár 5 áras telek az önkormányzat tulajdona, a meder pedig vízcsatornaként szerepel a kataszeri jegyzékben. A szomszédos sportpálya vízellátását innen oldják meg, a horgásztó működtetésére pedig időközben egy sporthorgász egyesületet is létrehoztak, azonban ezt nem nyitották meg a nagyközönség előtt, csak a helyiek járnak oda horgászni.

A munkálatokkal 2009 őszére készültek el, és 2010 tavaszára fel is telt a meder. Azóta halakat telepítettek bele, a part egy részén pedig nem járnak, nem is kaszálják: ott fészkelnek a vízimadarak, a kígyók. 

„Ez a rész az emberé, a többi pedig a természeté. 

A lényeg, hogy ami vizet a természet ad, azt meg kell tartani. A többit pedig a természetre kell bízni” – mondja Karácsony Károly.

A leglátványosabb projekt azonban Nyárádszereda és Székelytompa között található: a főútról kis leágazás vezet egy legelőre. Az autóból kiszállva, a legelő lovak között végigmenve még semmi nem tűnik fel: a domboldalak itt is ugyanolyan kopárnak tűnnek, mint a többi környező domboldal.

Azonban hamarosan kis gátat találunk, fölötte pedig egy festői tavacska, nádassal, körülötte fákkal: a kopár domboldalakhoz képest ég és föld különbség. A terület tulajdonosa állatokat tart, és neki is – mint a környéken mindenki másnak – gondot okozott az itatás.

A területen azonban akadt egy kis időszakos vízfolyás, valamint egy kis mocsaras terület. A gátat húsz évvel ezelőtt építették, egy hidrológus mérnök tervei alapján – magyarázza dr. Hajdu Zoltán. A gáthoz Németországból kaptak eróziógátló anyagot, ami lényegében két kenderzsák közé tett pozdorjás anyag és fű. A munkálatokat egy mai árfolyamon 5000 eurónak megfelelő pályázatból valamint rengeteg önkéntes munkával végezték el.

Mára a tó működő ökoszisztéma: 

tele van hallal, a nádasban vízi madarak fészkelnek. A víz a legmélyebb részen 180 centi a sekélyebbik, 40–60 centi mély részben nagyon szeretnek hűsölni nyáron a tehenek. A víz szintje sosem esik le, és mondani sem kell, a gazdának az ivóvízzel sincsen gondja. És mivel a tavat tápláló ideiglenes vízfolyás nem katasztarzett, illetve a telek is magánterület, ezért a vízügy engedélye sem volt szükséges hozzá.

A cikk a Journalismfund Europe támogatásával, a Kecsup.hu-val együttműködésben készült. A kecsup.hu a Homokhátság vízválságáról írt, a Vízválasztó Mozgalom egyik szervezőjével készített interjút valamint a csemői vízörzőkről publikált anyagot.

The post Vízőrzők: ásókkal táncolják körbe a területeket, ahol még víz van appeared first on Átlátszó Erdély.

A Bihar megye észak-nyugati részén működő Apă Canal Nord-Vest ráadásul nemcsak Romániában okoz károkat: közvetlenül a határ közelében is enged szennyvizet a folyókba, mellyel magyarországi területeket is mérgez.

A román vízügyi hatóság  mérése szerint az egyik „tiszítóállomásukból” kiengedett vízben a mérgező ammónia 27-szer volt töményebb, mint a megengedett határérték. A zavarosság a határérték hatszorosa, a szerves szennyezőanyagok koncentrációja a határérték hétszerese, a mosószerek töménysége több mint háromszorosa, míg az olajok, zsírok koncentrációja a határérték több mint kétszerese volt. Ez igen súlyos szennyezést jelent, ami pusztító hatással van az élővilágra és a környéken élők egészségére.

Ezeket az kétségbeejtő értékeket a Szalacsot és Ottományt kiszolgáló „tisztítónál” mérték márciusban, miután feljelentést tettem a hatóságoknál. De nem ez a cég egyetlen működésképtelen telepe: a több mint négyezer lakosú Szalárd szennyvize szintén tisztítás nélkül ömlik a Berettyóba, kb. 10 kilométerre az országhatártól. A 6,5 ezres Bihardiószegé pedig ‒ ugyancsak bűzös és zavaros állapotban ‒ alig 9 kilométerre a határtól, így Magyarországnak is bőven jut a mérgekből.

A bihari RMDSZ huszárvágása

Az Apă Canal Nord Vest részvénytársaságot az a több mint húsz Bihar megyei önkormányzat alapította, melyeknél kb. tíz éve RMDSZ-es volt a polgármester. A helyi sajtó szerint az ötletgazda Szabó Ödön, az RMDSZ megyei ügyvezető elnöke volt, valamint a korábbi megyei elnök, Kiss Sándor. Három kisváros – Margitta, Érmihályfalva és Székelyhíd – és 19 község lett a tagja annak a társulásnak, amely a vállalat mögött áll. 

A közműcég több mint 70 ezer embert szolgálna ki Bihar megyének egy olyan, 1500 négyzetkilométeres területén, ahol a magyar lakosság aránya megközelíti a 80 százalékot. Ezen a tömbmagyar vidéken az RMDSZ az egyeduralkodó: volt olyan település, ahol egyetlen jelölt indult a polgármesterválasztáson, nyilván az RMDSZ színeiben, de a többiben is fölényesen győzött az RMDSZ jelöltje.

A cégben részvényes önkormányzatok RMDSZ-es vezetői kellene felügyeljék, hogy a vállalat törvényesen működjön, és ne szennyezze épp azoknak a lakóknak a környezetét, akik megválasztották őket.

Amikor az RMDSZ-es vezetésű települések létrehozták ezt a közműcéget úgy, hogy átnevezték az Apă Canal Borș részvénytársaságot Apă Canal Nord Vestre, átadták az addig kiépített vezetékrendszereket és a tisztítóállomásokat, és megbízták a céget ezek működtetésével. A vállalat azonban alig fejlesztett, így gyakoriak a meghibásodások. A nagyobb fejlesztéseket továbbra is az önkormányzatok végzik, ha kapnak rá kormánytámogatást.

A helyi lapok szerint nemcsak a szolgáltatás minősége volt pocsék, amit az RMDSZ-es önkormányzatok cége nyújtott, de a cég tarifái is sokáig magasabbak voltak annál, mint amit a Bihar megye többi települését kiszolgáló vállalat megszab az ivóvízért és a kanalizálásért. Ez a nagyobb cég viszont tavaly megemelte az árait, míg az érmelléki Nord Vest még a 2023-as díjai alapján számláz. 

A cég honlapjáról kiderül, a szolgáltatás árát a részvényesi közgyűlés, azaz a települések jobbára RMDSZ-es polgármesterei döntik el a cég javaslata és a Közszolgáltatásokat Szabályozó Országos Hatóság véleményezése alapján. 

Eközben a cég szépen fejlődik: míg 2022-ben egymillió, 2024-ben már kétmillió euró volt az üzleti forgalma, és most már nyereséges is. Nem csoda: a víz- és csatornázási törvény kötelezi a háztartásokat, hogy csatlakozzanak a meglévő vagy újonnan kiépített szennyvízrendszerekhez. 

A gyenge minőségű és romló rendszerekkel egyre jobban szennyez

Öt-hat évvel ezelőtt több településen is komoly gond volt az ivóvíz minőségével, a közegészségügyi hatóság helyi vízforrásokat záratott le, mert arzént találtak bennük. Idén az ivóvíz minősége volt az egyik panasz, ami utcára vitte a székelyhidi lakosság egy részét. 

Míg az ivóvíz tisztaságára és az árra érzékenyek a környék lakói és polgármesterei, addig a szolgáltatás büdösebb és veszélyesebb része, a szennyvíz kezelésének módja nem került be a helyi sajtóba. A szennyezés viszont nagyon is feltűnő:

„12-13 évvel ezelőtt ebben a kanálisban, ahová a szalacsi szennyvíztisztító ürít, még horgásztunk, rengeteg volt a hal, a teknősbéka a környéken. Most viszont már a békák sem kuruttyolnak, megmérgeztek mindent” – kesergett egy helybéli, akit arról kérdeztem, hogy mit tud a szennyezésről.

„Tíz éve itt nem fejlesztett semmit az Apă Canal Nord-Vest, csak a pénzt szedik be az emberektől. A kanalizálási rendszerre sokakat rácsatlakoztattak, hogy a szennyvízért is fizessünk, de úgy tudom, nem szakszerűen fektették le a vezetékeket. Kérdéses, hogy működik-e rendesen vagy elfolyik a szennyvíz nagyrésze már útközben a talajba” – mondta egy aggódó szalacsi.

A feljelentéseim nyomán megbírságolták a céget, 

és megtiltották számára, hogy továbbra is mérgező vizet engedjen ki a kanálisokba és az Ér folyóba. Előírták számára, hogy mindaddig, amíg nem teszi rendbe a szalacsi tisztítóállomást, a lakossági szennyvizet lajtos kocsikkal hordja egy működő tisztítóba, például Érmihályfalvára.

A vállalat vezetése azonban ahelyett, hogy rendbe hozta volna a tisztítóberendezést, inkább úgy döntött, hogy megpróbál elhallgattatni. Beállítottak hozzám, és „megkértek szépen”, hogy legyek türelmes. Mert különben rám uszítják a környék lakosságát, és szedhetem a sátorfámat, költözhetek. 

A cég igazgatója azt is elmondta, hogyan akarja kijátszani a hatóságokat: küld egy kamu jelentést arról, hogy lezárták a rendszert és dolgoznak megoldáson, de ugyanúgy fogják üríteni továbbra is a szennyvizet a határra. 

Meg is tették. Hiába jelentettem kétszer is a vízügyi és a környezetvédelmi hatóságnak, hogy évek óta mérgeznek természetvédelmi területen (mert az Érmellék annak számít), az Apă Canal Nord-Vest rá se hederít, folytatja, amit tíz éve csinál.

Az Érmelléki Ősmocsár természetiből politikaivá vált

Érmelléki vagyok, és bár felnőtt korom túlnyomó részében máshol éltem, pár éve visszaköltöztem a szülőfalumba, Ottományba, ami a már említett Szalacs községhez tartozik. 

Hogy milyen volt az Érmelléki Ősmocsár, azt már nem láthattam. Azt a csodavilágot, ahol pelikánok fészkeltek és akkora vizek voltak, hogy télen a falvak között korcsolyával közlekedtek az emberek. Ahol tavasszal nem mezőgazdasági munkával kezdték az évet, hanem rekesztő halászattal az elöntött földeken. A Kraszna és az Ér vizei áradáskor összeértek, és amikor levonultak, méteres halak maradtak a szárazon.

Gyerekkoromban a határt labirintus szerűen behálózó kanálisrendszerben még volt némi víz. Nedvesebb, üdébb volt a mikroklíma, sokkal több volt a csapadék. Nagyapám úgy mondta: az Ér lehúzza az esőt. 

Ma azonban már nincs, ami lehúzza az esőt.

Az Érmellék Románia egyik legaszályosabb területévé vált

Tavaly volt vagy talán tavalyelőtt, amikor két hónapon keresztül nem esett egy csepp eső sem. Az Érmellék lecsapolása a Ceaușescu-rendszer őrült elképzeléseinek egyike volt. Sajnos azoknak az egyike, amit sikerült véghezvinni.

Tavaly helyenként teljesen kiszáradt az Ér főkanálisa is. Lassan sivatag lesz itt, ha a vízügyi hatóság így folytatja, azaz ha továbbra is csak kotorja a kanálisokat, de nem tartja vissza a vizet. Ezen kattogtam sokadszorra, sétálva az Ér töltésén, amikor eldöntöttem, teszek valamit. Ásót ragadtam, és elkezdtem mederküszöböt kialakítani azon az egyetlen befolyó árkon, amiben még csörgedezett a víz kora tavasszal. 

A mederküszöbök visszatartják a vizet. A folyó és a kanálisrendszer vízszintjétől függ a környező területeken a talajvíz szintje. Ha túl mélyek a kanálisok, az szárazságot okoz a szántóföldeken is. A mederküszöbökkel növelni lehet a talajvíz szintjét és enyhíteni az aszályt. Az Ér is túl mélyre ásta már magát, ezért ahelyett, hogy táplálná vízzel a környéket, inkább úgy működik, mint egy vízelvezető árok. Javasoltam a vízügyi hatóságnak, hogy alakítson ki mederküszöböket az Éren, de ‒ sajnos ‒ eddig nem volt hajlandó rá. A videón látható kis mederküszöbbe azért építettem bele átvezető csövet, hogy magasabb vízállásnál ezen keresztül folyjon át a víz, ne a kis gát tetején, mert hamar lerombolná.

Jó méteres lett az építmény, mögötte kicsit felduzzadt a víz, nekem enyhült a klímaszorongásom, végül néhány fűzfaágat is ledugtam a gátacskánál, hogy legyen, ami megtartja, ha gyökeret vernek.

Ahogy sürgölődtem, egyre erősebben kezdtem érezni, hogy a víz, amit nagy lelkesedessél igyekeztem visszatartani, bizony büdös. Az a fajta szag, amit városok közelében éreztem gyakran a folyókon. És nemcsak büdös volt, de zavaros is.

Rászántam egy egész napot, addig-addig követtem a labirintus szerű kanálisrendszert, amíg sikerült lokalizálnom, hol folyik be a bűzös trutyi. Írtam is gyorsan a hatóságoknak, a vízügynek és a környezetvédelemnek, hogy jöjjenek, mert baj van. Annál is inkább, mert az Érmellék védett terület. 

Eszembe jutott, hogy korábban a szennyezett kanális partján egy elpusztult teknőst is találtam, a fotóját is csatoltam a levélhez. Hogy mitől halt meg szegény, nem tudtam megállapítani, de annak a nagy ároknak a partján feküdt, amiben legtovább megmarad a víz nyáron.

A vízügy még aznap kijött, 

mintákat vettek az Érből a szennyezett kanális befolyása fölött és alatt, valamint azon a helyen, ahol jeleztem, hogy észleltem a szennyezést. Követve a zavaros vizet, hamar eljutottak a községi szennyvíztisztítóhoz. 

Amiből épp ürítettek: fekete, bűzös, zavaros löttyöt, a két falu „megtisztított” szennyvizét. Ebből is vettek mintát. Majd egy buldózerrel eltömették azt az árkot, amin én korábban a kis mederküszöböt megcsináltam. 

A Körösvidéki Vízügyi Igazgatóság (ABA Crișuri) munkatársai mintát vettek a szalacsi tisztítóból kifolyó vízből. A vederben látszik, hogy fekete, az undorító bűzt a felvételek nem adják vissza. Mint kiderült, pl. az ammónia koncentrációja 27-szer volt magasabb, mint a megengedett.

A környezetvédelmi őrszolgálat válaszolt hamarabb: elismerte, hogy igazam van, valóban súlyos szennyezés éri a védett területet. Tudatta, hogy megbírságolta a szennyvíztisztításra szerződött vállalatot, illetve megtiltotta a cégnek, hogy a felszíni vizekbe ürítse a szennyvizet. Ami azt jelenti, hogy szippantós kocsival kellene a szennyvizet egy működő tisztítóba hordania, ameddig rendbe nem teszi a tisztítóállomást.

Csakhogy én közben ki-kinéztem, és láttam, hogy továbbra is folyik a mocskos víz a kanálisba a tisztítóállomásról. Sőt, március 21-én (egy nappal a nekem címzett válaszlevél keltezése után) le is filmeztem ezt. 

Megköszöntem a választ a környezetvédelmi őrszolgálatnak, és csatoltam a videómat, arra kérve őket, hogy próbáljanak meg hatékonyabban eljárni, mert első nekifutásra nem sikerült valami jól. 

Másnap azonban váratlan látogatóim érkeztek. Öt tagbaszakadt férfi. 

Otthon, a lakásom ajtaján kopogtak. Hogy az udvarra miként jutottak be, azt nem tudom. Pedig fel is hívhattak volna előtte, a cég egyik kisfőnökének, Kovács Zoltánnak megadtam a számomat, amikor korábban szűk másfél órában próbálta nekem elmagyarázni, hogy jobb lenne, ha nem ugrálnék. 

Csak egyikük mutatkozott be, Balogh Ferenc, a vízszolgáltató Apă Canal Nord Vest igazgatója. A másik négy között volt Kovács, aki már próbált jobb belátásra bírni, és – gondolom – a többi három szintén a cégtől jött. 

A nagyfőnök, Balogh Ferenc a vízügyi hatóságtól kapott felszólítást lobogtatta, és igyekezett világossá tenni a számomra, hogy ha tovább folytatom a feljelentéseket, rám uszítja a környék lakosságát. Azaz elhitetik az emberekkel, hogy miattam vannak gondok a szennyvíztisztítással. Ha arra jutnak, hogy lezárják a rendszert, és nem lehet többé használni a vécét, én leszek a hibás. Ha eleget kell tenniük a feltételeknek, ami pénzbe kerül, azt a lakossággal fizettetik meg, és szintén én leszek érte a hibás. Az igazgató nyomatékosan kijelentette: nem ő lesz az, akinek el kell majd költöznie.

Beszéltek közben egy tervről is, amit ha támogat  pénzzel az EU, megoldást hozhat a szennyezésre. A határideje: 2030. Eddig kellene várni türelmesen – lényegében ez volt a „kérésük”.

Balogh Ferenc azt is megosztotta velem, hogy mi történik akkor, ha jobb belátásra térek, és nem jelentgetem őket a továbbiakban. Mivel a vízügy a rendszer teljes lezárására kötelezte őket, ők lezárják. A „blindázsról” készítenek egy fotót, akit elküldenek a vízügynek és közlik, hogy elkezdték a rendszer javítását. Három nap múlva pedig megszüntetik a lezárást, és megy minden tovább, mint korábban. 

Rákérdeztem, hogy ugyanaz a mocskos víz folyna-e továbbra is. Balogh pedig teljes lelki nyugalommal közölte, hogy „igen”.

És bármilyen hihetetlen, meg is csinálták. 

Nekitámasztottak egy műanyag dugószerűséget a kivezető csőnek, de vigyáztak arra, hogy mellé tegyék, azaz maradjon egy jókora rés. Amin kifér a szennyvíz továbbra is. És nemcsak kifér, de folyik is, amint látszik a videón. 

Cselesek a szarhuszárok, úgy zárják le a rendszert, hogy attól még kiférjen a mocskos trutyi. 

A beszélgetés során megtudtam, hogy nemcsak Szalacs és Ottomány határát mérgezik tíz éve, ahol egy széles és mély, az úttal párhuzamosan futó kanálisban pang a szennyvíz tíz éve. És szívódik be a földbe, megmérgezve a szántókat, a legelőt, a gombászó helyeket és az állatok ivóvizét.

A cég igazgatója azt is elfecsegte, hogy Bihardiószegen és Szalárdon is gondok vannak. Én pedig utána is néztem. A 4 ezer lakosú Szalárd szennyvize mindenféle előzetes tisztítás, ülepítés nélkül ömlik a Berettyóba. Olyan bűz terjeng a befolyó környékén, hogy az embernek a bele kifordul. 

Nemcsak mi, romániaiak vagyunk kénytelenek ezt tűrni, de Magyarország is, a Berettyó ugyanis alig 10 kilométerre a szennyezés helyétől átszeli az országhatárt. A 6 és fél ezres Bihardiószeg szennyvize pedig szintén kellő tisztítás nélkül ömlik a folyóba, az Érbe, kb. 9 kilométerre az országhatártól.

Mindezt olyan körülmények között, hogy Érmellék és a Berettyó mente is értékes vizes élőhely kellene legyen. Ahelyett, hogy vigyáznánk rá, a (szintén RMDSZ-es vezetésű) vízügyi hatóság kiszárítja, az RMDSZ-es hátterű cég pedig pöcegödörnek használja a folyók medrét.

Tegyünk együtt azért, hogy megállítsuk a környezetszennyezést és az egészségünk veszélyeztetését. Ha problémát látsz ott, ahol ez a cég szolgáltatja az ivóvizet és a kanalizálást, jelezd a baboskriszta@yahoo.com címen. A cég honlapja szerint ez a 22 önkormányzat alkotja az Északnyugat Közösségi Fejlesztési Társulást, és vált az Apă Canal Nord Vest vállalat részvényesévé: Margitta megyei jogú város, Érmihályfalva város, Székelyhíd város, Vedresábrány község, Bihar község, Bors község, Érbogyoszló község, Hegyközcsatár község, Kiskereki község, Vámosláz község, Érkörtvélyes község, Bihardiószeg község, Alsólugos község, Biharfélegyháza község, Szalacs község, Szalárd község, Szentjobb község, Érsemjén község, Értarcsa község, Tóti község, Érszőllős község).

A nyitóképen az egyetlen nagyobb kanális Ottomány és Szalacs között, ami gazdag vizes élőhely kellene legyen. Korábban horgásztak is benne, ma már halott, mert a község szennyvizét belevezették és megmérgezték. Ráadásul nyaranta mostanában ki is szárad a vízügyi hatóság „szakszerű” munkája miatt. Fotó: Babos Krisztina

The post Megfenyegettek az RMDSZ szarhuszárai: elűznek a szülőfalumból, ha nem tűröm, hogy tovább mérgezzenek appeared first on Átlátszó Erdély.

Pedig kéznél van a megoldás: Magyarországon uniós szinten is kiemelkedő módon sikerült rendezni a gyűjtést és a kereskedelmet. Egyenesen divattá vált a gombaszakértői képzés, így nagyon sokan élvezik azt a rekreációt és gasztronómiai élményt, amelyet a gombák szedése és fogyasztása kínál. 

Cikkünkben bemutatjuk a romániai káoszt és ennek hatásait:

• rendszerszintű erőszak a gombagyűjtés körül,
• a gyűjtők gazdasági kizsákmányolása,
• környezetkárosítás az erdőtalaj felkapálásával,
• szabályozási mulasztás miatt gyűjthető hallucinogén gombák,
• védett fajok elhanyagolása,
• szakellenőrök hiánya a piacokon,
• gyakori gombamérgezések.

Cikkünk végén az általunk megszólaltatott szakértők megoldási javaslatait is összefoglaljuk.

Petárdák durrognak, medvék, szarvasok menekülnek, 

miközben 20-30 fős csoportok fésülik át az erdőket a Gyalui-havasokban, Kolozsvár közelében. Az erdőbe merészkedni embernek sem ajánlott: tavaly ősszel arról cikkezett a sajtó, hogy baltával ütöttek fejbe kiránduló hobbigombászokat. Ez egy átlagos nap a Hideg-Szamos völgyén, gombaszezonban. Ezrek járják az erdőt vargánya után kutatva, mit sem törődve azzal, hogy mekkora természeti kárt okoznak, milyen brutális mértékben zavarják a vadállományt. 

Bármilyen felháborító is a kép, itt a helyzet ma sokkal jobb, mint pár évvel ezelőtt, amikor az erdőket nemcsak járták a gombaszedők. A gombát felvásárlók kiköltöztették a környék mélyszegénységben élő romáit a hegyoldalba a gombaszezon idejére. Kicsi gyermekek, csecsemők, terhes nők is laktak itt hónapokig sátrakban, és naphosszat járták az erdőt a kincset érő vargányákért. 

A civilek és a sajtó nyomására ezen a környéken megszűntek a sátortáborok, a gombaszedőket ma már naponta szállítják autókkal. Pár éve film is készült az erdőben élők helyzetéről, vélhetőleg ez is hozzájárult ahhoz, hogy felszámolták a telepeket. 

„Amikor elkezdtem itt dolgozni, úgy tíz éve, körülbelül négyezer ember élt ideiglenes táborokban az erdőben. Iszonyat mennyiségű szemetet szórtak szét, borzasztóan nézett ki az erdő. 15 tonna hulladékot szedtünk össze utánuk, konzervdoboztól pelenkáig minden volt. Halmokban álltak a szétdobált gyógyszerek a Tárnica-tó partján, ahonnan Kolozsvár kapja az ivóvizet” – idézte fel a pár évvel ezelőtti helyzetet Horea Petrehuș vadgazda, a Valori Superioare Élőhelykutató és Vadgazdálkodási Egyesület elnöke. 

Elmondta, a sorozatos feljelentések nyomán a hatóságok meg-megmozdultak ugyan, voltak eredményesnek is tekinthető ellenőrző akciók, azonban ahhoz, hogy rendet tartsanak, az kellene, hogy az összes szerv rendszeresen ellenőrizzen és számon kérjen. 

A gombákban viszont sok pénz van, sokan keresnek nagy összegeket azzal, hogy a zavarosban halásznak, jegyezte meg Petrehuș. Romániában ugyanis nem működnek a jogszabályok, amelyek a vadon termő gombák gyűjtését és kereskedelmét szabályoznák, így az erdőket és a kiszolgáltatott sorsú embereket gátlástalanul kihasználhatják. És ezt sokan meg is teszik.

Vadon termő erőszak

Az erőszak nemcsak a Hideghavas térségében szabadult el, az ország többi részén is kétségbeejtő állapotok uralkodtak. Egy moldvai sátortáborban csoportos nemi erőszak történt tíz éve, a hat elkövető végül 40 év börtönt kapott. A profitra éhes érdekcsoportok semmitől sem riadnak vissza, arra is volt példa a sajtó szerint, hogy szablyával és feszítővassal támadtak rá a konkurenciára. 

Petrehuș pedig arról is mesélt, hogy lándzsával kergették, amikor szóvá tette, hogy tiltott módszerrel gyűjtik a gombákat. És hiába tett panaszt és vitt magával tanúkat a helyi rendőrségre, három év alatt sem történt semmi ebben az ügyben. 

Szerinte a rendszer minden szintjén megkenik az illetékeseket a kupeckedők, azokat pedig, akik ellenállnak, megpróbálják erőszakkal elhallgattatni. Szintén Petrehuș mesélte, hogy az egyik erdész ismerőse próbált fellépni a mértéktelen gyűjtéssel szemben, azonban éjjel arra riadt fel, hogy több tízen vették körül a házát és megfenyegették, hogy megölik, ha nem hagyja abba. 

Petrehuș úgy véli, az erdészek jelentős része is profitál a korrupt rendszerből: naponta 100-200 eurót is a zsebükbe dugnak a gyűjtők, így megéri félrenézni.

„Borzasztó, hogy mennyire elszabadult az erőszak. Annak is tanúja voltam, amikor Moldvában a konkurens bandák egymásra gyújtották az erdőt – mesélte Horea Petrehuș. – Megismertem egy fiatal roma férfit, aki elképesztően jó érzékkel bánt a gombakereső kutyákkal. Egyik évben egy Krassó-Szörény megyei banda szabályszerűen elrabolta, és arra kényszerítette, hogy egy hónapon keresztül a kutyáival nekik gyűjtse a szarvasgombát. Ajánlottam ennek a fiatalnak, hogy próbáljon meg részt venni erdészképzésen, segítek neki, ő pedig megörült a lehetőségnek. Később viszont megkért, hogy soha többé ne keressem őt, mert megfenyegették, hogy baja lesz, ha nem szakítja meg velem a kapcsolatot.”

Se az erdő, se a saját jövőjük nem számít

A föld alatt növő szarvasgomba óriási üzletet jelent. Tíz év alatt megtízszereződött a Romániából exportált szarvasgomba mennyisége még a hivatalos adatok szerint is, amelyeket az Országos Statisztikai Intézettől kértünk ki. A szarvasgombákat a legtöbb európai országban kizárólag kutyával szabad gyűjteni. Az állat az illat alapján jelzi, hol az érett gomba a talajban, a gyűjtő pedig kizárólag speciális eszközzel fordíthatja ki a földből a termőtestet, így a lehető legkisebb kárt teszi az élőhelyben. 

Nálunk viszont ez nem szempont, kapával esnek neki az erdő talajának, és összeszedik az éretlen gombákat is. Ezzel óriási kárt okoznak a növényzetben, magában a szarvasgomba micéliumában, a fák gyökérzetében, és még jobban kiszárítják a talajt. Petrehuș szerint a nyári és a burgundi szarvasgomba után kutatva több ezren kapálnak, főleg Moldvában. A Keleti-Kárpátok keleti lejtőinek erdeiben több száz, vagy inkább több ezer hektárt kapálnak fel évente, többször is.

A nyári szarvasgomba (Tuber aestivum) kilójáért akár 100 eurót is kifizetnek a felvásárlók, az ősszel érő, illatosabb változatáért, az őszi vagy burgundi szarvasgombáért (Tuber uncinatum) pedig 5-600 eurót is lehet kapni szezontól függően. Az ország déli részén az isztriai szarvasgombáért (Tuber magnatum) megy a harc, melynek kilójáért akár négyezer eurót is kaphatnak a szedők, mondja Horea Petrehuș.

A legutóbbi időszakban „elszabadult a pokol” a gombagyűjtés terén, véli Zsigmond Győző, a sepsiszentgyörgyi László Kálmán Gombászegyesület vezetője. Szerinte részben azért, mert a 2024-es új erdészeti törvény a korábbi szabályokat is eltörölte. Például nem korlátozza, hogy saját használatra ki mennyi gombát gyűjthet. Ez korábban 3 kiló volt személyenként. 

„Bukarestbe mentem autóval pár éve, és Snagov környékén láttam, hogy az út szélén vödörszámra árulják a nyári szarvasgombát. Megálltam, bementem az erdőbe, és alig hittem a szememnek: ameddig elláttam, mindenütt fel volt kapálva a talaj” – idézte fel Zsigmond. Később is sokszor járt a környéken, és azt tapasztalta, hogy a feltúrt erdőből teljesen eltűnt a szarvasgomba. 

„A kapások ezzel a saját jövőbeni megélhetésüket is tönkretették, de az azonnali haszon fontosabb volt számukra” – kesergett Zsigmond Győző. 

A tapasztalat azt mutatja, hogy a rendszeresen felkapált erdőkből nagyjából öt éven belül eltűnik a szarvasgomba. Albert László gombaszakértő, a Magyar Mikológiai Társaság korábbi elnöke szerint a  dinamika a nemzetközi piacon is érzékelhető: Románia után Bulgária kezdett sokat exportálni, de szerinte itt is kimerülőben vannak az élőhelyek. Jelenleg Irán az európai szarvasgombapiac legnagyobb beszállítója, mondta.

Begombázott a hivatal: tilos, de engedélyezi a kábítószerként használt légyölő galóca szedését

A gombák összeharácsolásában rejlő haszon nemcsak az ebből élő szedők, a hobbigombászok és erdészek testi épségét és egészségét veszélyezteti. A Környezetvédelmi Ügynökségek sem tartják be a törvényeket és a saját minisztériumuk által megalkotott szabályokat: a legismertebb mérgező gombára, a légyölő galócára is adtak ki szedési engedélyt úgy, hogy azt elvileg tilos szedni. 

2020-ig három megyében évente pár tucat kilót, de 2022-ben és 2023-ban mázsaszám engedélyezték Kolozs és Fehér megyében a légyölő galóca (Amanita muscaria) begyűjtését.

Mindezt onnan tudjuk, hogy a hivatal lustaságból jóval több adatot küldött el, mint amennyit kértünk. Kíváncsiak voltunk, hogy országosan a leggyakoribb gombafajokból évente hány kilóra adtak szedési engedélyt az elmúlt tíz évben. Az Országos Környezetvédelmi Ügynökség először azt válaszolta, hogy nincs ilyen összesítése, kérdezzük meg külön-külön a 41 megye környezetvédelmi hivatalát. 

Makacskodásunkra, hogy ezt mégiscsak az ő dolguk lenne összesíteni, elküldték az összes megyében kiadott összes engedély adatait egy hatalmas táblázatban, minden megyét külön fülben. Fajok, kilók, dátumok – adatok mintegy harmincezer engedélyről az elmúlt tíz évből. Ebből nemcsak azokat az adatokat összesítettük, amelyek minket eredetileg érdekeltek, hanem átbogarásztuk a gombafajok megnevezéseit is. Így bukkantunk pár mázsa légyölő galócára az évi több tízezer tonna gombára kiadott szedési engedélyekben.

A mázsás engedélyekben a légyölő galóca a hivatalos latin nevén (Amanita muscaria) szerepelt, de találtunk olyan engedélyeket is, amelyekben a már 250 éve nem használatos latin nevét tüntették fel (Agaricus muscarius). Rábukkantunk a mérges gombára a bizalomgerjesztő Ciuperca lui Dumnezeu (Isten gombája) elnevezéssel is, ami valójában egy légyölő galócából készült homeopátiás szer neve. 

Tehát az igénylők a szedni kívánt gomba helyett egy homeopátiás szer (!) nevét írták be a kérvényükbe, és kaptak is rá gyűjtési engedélyt. Leírása szerint a készítmény enyhíti a remegést, izomrángást, az ideges tikkelést, de jó koordinációs zavarokra, fejfájásra, zsibbadásra, bizsegésre és a hideg által kiváltott viszketésre vagy bőrirritációra.

„Kísérleteztek a légyölő galóca gyógyászati célú felhasználásával, Parkinson-kór és sclerosis multiplex elleni szert reméltek előállítani belőle, de nem sikerült tudományosan igazolni, hogy a gomba hatékonyan orvosolná ezeket a problémákat. Nincs bizonyított egészségügyi hatása, mégcsak tapasztalati úton szerzett információk sincsenek erről, mint egyes gyógynövények esetén” – vonta kétségbe a készítmény hatásosságát Pál-Fám Ferenc mikológus, a kaposvári egyetem oktatója. Elmondta, 

a légyölő galóca közismert kábítószer-alapanyag:

szárítva fogyasztják teában, elszívják cigiben, és porítva ennivalóba is keverik. Főleg Oroszországban és Ukrajnában gyűjtenek és dolgoznak fel nagy mennyiségeket. Pál-Fám látott olyan felvételeket, melyeken zsákszám állt a szárított galóca. Diákjai célzott kérdéseiből arra következtet, hogy a légyölő galóca hatóanyaga nálunk is ismert drog. 

A faj egyértelműen a mérgező gombák közé tartozik, szögezte le. Egyik méreganyaga, az iboténsav pszichoaktív anyag, elfogyasztva hallucinációt okoz, bizonytalanságérzetet a térben, időben. Ha pedig valaki többet eszik belőle, előjönnek a hagyományos bolondgomba-tünetek: énekel, táncol, bulizni akar tőle. 

Erre a mérgezésre nincs külön gyógymód, mondta Pál-Fám: a hatóanyagok lebomlanak, a páciensek kialusszák magukat egy idő után, a gomba hatása nem okoz maradandó egészségügyi károsodást. Legalábbis az esetek többségében. 

A felvásárlók nagyot kaszálnak

Bár a gombakereskedők jelentős összegeket keresnek, maguk a gyűjtők, akik zömében állandó  jövedelemmel nem rendelkező, mélyszegénységben élő emberek, morzsákkal kell hogy beérjék. A méregdrága szarvasgombák vagy az olasz és spanyol piacokon igen jó pénzért eladott vargányák árának csak töredéke jut el hozzájuk. De az árak között még itthon is óriási a különbség, ha valaki a lelőhelyhez közel, vagy attól ötven kilométerre adja el a gombát.

Amikor tavaly szeptemberben a gombászok Mekkájában, a Kovászna megyei Kommandón  jártunk, messze nem volt akkora a forgalom, mint az előző években. A szárazság miatt a helyi viszonyokhoz képest kevés volt a gomba. Ennek ellenére is nagyon keveset fizettek a szedőknek: a vargánya kilójáért 20 lejt adtak, a rókagombáért 10-15 lejt, vagy épp annyit sem, mert nem kellett a felvásárlóknak. Ötven kilométerre innen, Sepsiszentgyörgy piacán ugyanekkor 50 lejért kínálták a rókagomba kilóját. 

Pár éve még Kommandón sorban álltak a kamionok. Szezonban naponta 3–3,5 tonna gombát vettek át és vittek – zömében külföldre. A szedőknek akkor sem ment kimondottan jól, bár voltak időszakok, amikor a pártjukat fogták, ilyenkor jobb pénzt kaptak az egész napos fáradságos munkájukért. Volt rá eset, hogy a 60–70 lejt is kifizettek a kereskedők a vargánya kilójáért.

„Csúfot űznek az emberekből” – vetette oda keserűn egy nő, aki épp az erdőbe készült és látta, hogy kérdezősködünk a falusi bár előtt. A csalódottság általános volt a gombagyűjtők körében, ami nem is csoda, hiszen tíz kiló vargányát kellett összegyűjteniük ahhoz, hogy egy becsületes napszám kijöjjön. 

Miközben a gombának nagyon jó ára van, főleg külföldön, ahol a nekik kifizetett összeg több mint tízszeresét, sőt akár a hússzorosát is megkapják a kereskedők. De nincs más lehetőségük, annyiért adják oda a napi zsákmányt, amennyit az átvevő kupec méltóztat kifizetni. Egyéb keresetük nincs, senki nem áll már ki értük, ők sem saját magukért, hogy közösen hatékonyabban képviseljék az érdekeiket. 

Zsögön Zoltán helyi gombász szerint egész jól kereshetnének a helyiek a gombagyűjtéssel, de ahhoz szükség lenne arra, hogy méltányos és  fix áron vegyék át tőlük a napi szedést az egész szezon során, júniustól októberig. Ahogy egyébként működött ez a ‘90-es években, amikor az egyik felvásárló cég vezetője gondoskodott arról, hogy a szedőknek is legyen tisztességes keresetük, és jó szinten tartotta az árakat. A férfi azonban meghalt, és azóta a felvásárlók úgy packáznak a gyűjtőkkel, ahogy érik. 

„Nem képesek az emberek összefogni, ha pénzről van szó” – jelenti ki, amikor azt firtatom, hogy maguk a gyűjtők miért nem állapodnak meg abban, hogy egy bizonyos ár alatt nem adják a gombát. 

Zsögön Zoltán, aki egyébként a helyi gombakirály (a cím annak jár, aki egy településen a legtöbb gombafajt ismeri) úgy vélte, sokat segítene a gyűjtőkön az oktatás: ha nem csak a vargányákat és a rókagombát szedhetnék eladásra, hiszen a környéken gazdagon teremnek más, szintén értékes fajok. Képzést azonban nem szervezett senki a községben. 

Mint elmondta, ő körülbelül húsz gombafajt ismer fel biztosan. És nincs is annyira kiszolgáltatott helyzetben, mint a legtöbb helyi gyűjtő. Vannak olyan vevői, akiket értesít, amikor egy-egy fajból szép zsákmányra tesz szert, ők eljönnek távolabbról is és megveszik tőle, nyilván jobb áron, mint amennyit a kupecek adnának érte.

Hatott a petíció, kár, hogy nem létezett

Kocsis Béla több mint 25 éve polgármester Kommandón. Aziránt érdeklődöm nála, hogy nem tervez-e gombafeldolgozót, tartósító üzemet létrehozni, hogy ne vesztegessék aprópénzért ezt a drága kincset, és hogy a helyiek is méltóbb jövedelemhez jussanak. Leszögezte, nem szeretne ebben a kérdésben nyilatkozni, de annyit még hozzátett: ő támogatná, ha egy befektető feldolgozót akarna nyitni, de az önkormányzatnak nincs erre lehetősége. 

Elpanaszolta, épp azon kénytelen gondolkodni, hogy kiket küldjön el a polgármesteri hivatalból, mert a kormány kötelezi az alkalmazottak egy részének leépítésére, így embere sem lenne, aki ezzel érdemben foglalkozzon. (Akkor még úgy nézett ki, hogy az általános megszorítások részeként a helyi önkormányzatoknál is elbocsátások jönnek. A leépítések 2026 tavaszán kerültek ismét napirendre.) 

Kocsis Béla hozzátette, az önkormányzat a saját erdőire nem kötött begyűjtésre feljogosító szerződést egyetlen céggel sem. A gombák ügyében őt egyetlen dolog érdekli, kizárólag azt tartja szem előtt, hogy „a kommandóiaknak jó legyen”.

Egyes helybéliek arról számoltak be, hogy korábban petíciót írtak alá azért, hogy a község vezetése segítse őket a kupecekkel szemben. Mint elmondták, ennek volt is hatása, vélhetőleg azért, mert kilátásba helyezték, hogy a megyéhez fordulnak, ha nem segít a helyi önkormányzat. A támogatás azonban csak egyetlen szezonra szólt, a következő nyáron a kereskedők újból packáztak a gyűjtőkkel, és a polgármesteri hivatal ismét nem tett semmit ez ellen.

Kocsis Béla másképp emlékszik. Kérdésünkre kijelentette, soha nem kapott ilyen jellegű beadványt, és nem is avatkozott be az üzletmenetbe. Kifejtette: a cégeknek nincsen szerződése a helyi önkormányzattal, a szabad piac szabályai érvényesülnek, a polgármesteri hivatalnak pedig nincs joga beavatkozni az árak alakulásába.

A felvásárlók durván titkolóznak

Az erdélyi gombaátvevő pontokon nem szívesen látott vendég az újságíró. Hiába próbáltam árnyaltabb képet kapni a tevékenységükről, mindenhonnan elhajtottak. A kommandói felvásárló nagyon ingerült lett, amikor bemutatkoztam. Közölte, hogy az egyik újságíró ismerőse hazugságokat terjesztett róluk, ami szerinte azt jelenti, hogy én is erre készülök, és értésemre adta, hogy nem hajlandó velem beszélgetni. 

Madéfalván egy olasz cég tart fenn átvevőpontot nagyocska raktárral. Ki is van írva, hogy vásárolnak gombát. Amikor bementem az udvarukra, épp ki volt terítve ládákban néhány tíz kilónyi vargánya, vízsugárral mosták az árut. Az egyik munkástól megtudtam, aznap rókagombát nem vettek át, a vargányának kilójáért mindössze 15 lejt fizettek, míg a szarvasgomba kilójáért 1050 lejt kínáltak. 

Mivel tovább érdeklődtem a tevékenységükről, mondta, hogy kihívja inkább a főnököt, ő tudja a válaszokat. A főnök azonban szinte hisztériás rohamot kapott, amikor meghallotta, hogy újságíró tette be a lábát az udvarra. Jó pár éve dolgozom a sajtóban, de olyan durván még sehonnan nem dobtak ki, mint a madéfalvi gyűjtőből. „Kifelé, de rögtön” – sziszegte fogai között, villogó szemekkel a főnök, majd miután elindultam, jó hangosan odaszólt a munkásoknak, hogy talán nem ártana elengedni a kutyákat sem, ha nem szedném elég gyorsan a lábam.

Gyergyószentmiklóson hiába keresem a felvásárló céget, kiderül, hogy elment, bezárt a bolt. Az átvevő helyén azonban csak menegetett az üzlet, egy fiatal roma férfitól épp gombát vásárolt egy helybéli. 30 lejben állapodtak meg, ennyit adott a vevő a nem épp első osztályú vargányákért. 

Az eladótól megtudtam, rendszeresen gyűjt a környéken, és amikor nagyobb mennyiség összejön, telefonál a brassói vevőinek, akik 40 lejt is megadnak egy kiló gombáért. Most keveset szedett a szárazság miatt, ennyit el tud passzolni helyben is.

A szabályok homályosak, a bírságok gyanúsak

A felvásárlók ingerültsége és bizalmatlansága vélhetőleg abból (is) származik, hogy Romániában nincsenek világos jogszabályok a vadon termő gombák gyűjtésére, kereskedelmére és feldolgozására. Fekete Oszkár többek között emiatt döntött úgy körülbelül tíz éve, hogy a cége tevékenységét teljesen beszünteti Romániában, és áttelepül Magyarországra. A főként szarvasgomba feldolgozással foglalkozó Trufo Hungary vezetője elmondta, előre látta azokat a problémákat, amelyek a szabályozás hiányából fakadnak.

„Az a legrosszabb, hogy Romániában egyszerűen nem lehet tudni, hogyan kell jól csinálni ezt. Nincsenek világos szabályok a szarvasgomba gyűjtésére, kereskedelmére és feldolgozására. Az a tapasztalatom, hogy megyénként másként és másként járnak el a hatóságok” – magyarázta. Ilyen bizonytalan alapokra pedig nem akarta a vállalkozását építeni. 

„Az a benyomásom, hogy azok az ellenőrzések, nagyobb összegű bírságok, amikről a sajtóban az utóbbi hónapokban lehet olvasni, nem feltétlenül arról szólnak, hogy a hatóságok elkezdték komolyan venni a feladatukat. Sokkal inkább szólnak szerintem arról, hogy különböző érdekcsoportok igyekeznek egymást kiszorítani a lelőhelyekről, felhasználva esetenként a befolyásukat, melyeket az állami hatóságok fölött képesek gyakorolni” – tette hozzá Fekete Oszkár.

Az utóbbi hónapokban egyébként valóban jelentős összegű büntetésekről számoltak be az újságok. Tavaly nyáron például 6 Szucsáva megyei gombaátvevőt büntettek meg, mert nem volt környezetvédelmi engedélyük. A bírságok összesen 360 ezer lejt tettek ki, azaz egyenként több mint 10 ezer eurót kellene kifizessenek. 

A Bákó megyei környezetvédelmi ügynökség tavaly 390 ezer lej értékben osztott ki bírságokat, többek között azért, mert az egyik cég az engedélyében szereplő szarvasgomba-mennyiség 21-szeresét gyűjtötte, 550 kiló helyett 26 800 kilót.

Törvény van, de elásták

A rendszerváltás óta és főként civilek több jogszabályt is terveztek a gombák gyűjtésének és kereskedelmének szabályozására. Ezek közül csak egy emelkedett törvényerőre, azonban ez sem fejti ki a hatását. 

A szóban forgó, 2006-ban elfogadott törvényt Zsigmond Győző, a sepsiszentgyörgyi László Kálmán Gombászegyesület vezetője dolgozta ki húsz évvel ezelőtt. Ez lényegében a Magyarországon bevált módszert ültetné át, mely az oktatásra helyezi a hangsúlyt. Előírja például, hogy a piacokon csakis szakellenőr által bevizsgált gomba árusítható, illetve kötelezővé tenné az ellenőrzést a kereskedelembe kerülő mennyiségek esetén. 

Ami nyilván azt célozza, hogy hozzáértők válogassák ki a mérgező vagy romlott gombát a fogyasztásra szánt tételekből, ami jelenleg nem történik meg annak ellenére sem, hogy Romániában hatalmas mennyiségű gombát gyűjtenek fogyasztásra. Összesítettük a Környezetvédelmi Ügynökségtől kikért adatokat, és azt találtuk, hogy az elmúlt tíz évben 2016-ban engedélyezték a legtöbb gomba, több mint 26 ezer tonna szedését. 

Az elmúlt öt évben 10 és 14 ezer tonna közé esett vissza a begyűjtési engedélyekben szereplő gomba mennyisége. Mivel nyilvántartást erről nem vezetnek a hatóságok, és nincs rendszeres ellenőrzés, ezért valójában senki nem tudja, hogy mekkora a ténylegesen begyűjtött gombák mennyisége.

A Zsigmond Győző által vezetett egyesület táborokban és különféle eseményeken folytat ismeretterjesztést. A román és a magyar mikológiai társaság közreműködésével szakvizsgákat is tart, melynek végzősei dolgozhatnának gombaszakellenőrökként – elméletileg. Gyakorlatilag viszont nem, mivel a gombaszakellenőri mesterség nem szerepel a romániai szakmák jegyzékében. 

Ezért nincs mód akkreditálni a képzéseket, a végzősök kezébe nem tudnak olyan diplomát adni, amivel hivatalosan munkába állhatnának úgy, ahogy Magyarországon a piaci gombaszakellenőrök. Tehát egy önkormányzat akkor sem foglalkoztathatna hivatalosan gombaszakértőt a piacon, ha szeretné, és pénzt is áldozna erre a szolgáltatásra. 

A 2006-ban elfogadott jogszabály azért nem fejti ki a hatását a mai napig sem, mert az alkalmazási útmutatói nem készültek el. Az érintett minisztériumoknak 30 napjuk lett volna ezek kidolgozására. Ezek a kiegészítő rendelkezések kellene egyebek mellett beillesszék a szakellenőri mesterséget a szakmák jegyzékébe. 

Zsigmond Győző elmondta, az elmúlt húsz évben számtalan helyen lobbizott a törvény érdekében. A gombászegyesületek tiltakozó nyilatkozatokat adtak ki, és az összes környezetvédelmi minisztert megkeresték ez ügyben, de nem történt előrelépés. Nemcsak a szakértők nem dolgozhatnak hivatalosan, de a természetvédelmi célok sem teljesülnek. 

Azaz Romániában nincsenek védett gombák, 

és a gyűjtés engedélyezett módozatai sincsenek megszabva. Mindössze a törvény alapján összeállított „árusítható fajok listáját” használják a hatóságok a különféle engedélyek kibocsátáshoz. Azonban ebbe is belenyúltak hozzá nem értő kezek, így védelemre szoruló fajok is bekerültek a gyűjthetők közé. 

Zsigmond Győző szerint az aranyos galambgomba és a császárgalóca inkább kíméletre szorulna, ennek ellenére felkerült a gyűjthető fajok listájára. „Nem tudom, kik, mikor és miért nyúltak bele, de az eredménye az lett, hogy egy csomó hülyeség került bele” – dohogott Zsigmond Győző. 

A szóban forgó, 2006-os törvény alapján két lista jelent meg a gyűjthető gombákról: az első 2006-ban, a második 2019-ben. Az első listára egyetlen szarvasgomba faj került fel, a francia szarvasgomba (Tuber melanosporum), ami nem is nő Románia területén. 

Ebből az is következik, hogy a 2006 és 2019 között Romániában leszedett szarvasgombát tulajdonképpen mindenki illegálisan gyűjtötte, sőt a hivatal is szabálytalanul engedélyezte a gyűjtésüket, hiszen sem a nyári, sem a burgundi, sem az isztriai szarvasgomba nem szerepelt a listán. Ezek a legnagyobb mennyiségben gyűjtött és exportált fajok csak 2019-ben kerültek fel az engedéllyel gyűjthető gombák listájára.

„A gyűjtésre engedélyezett fajok listája teljesen szakmaiatlan, 

olyan elnevezések szerepelnek rajta, melyek régóta nem használatosak tudományos körökben” – fejtette ki  Cătălin Tănase, a Román Mikológiai Társaság elnöke. Hozzátette, bár ők összeállították a védelemre szoruló itthoni fajok vörös listáját, ajánlásaikat a jogalkotók mindeddig nem vették figyelembe.

A nekünk elküldött, több tízezer gyűjtési engedély között mi magunk is bukkantunk olyan fajokra, melyek nem szerepelnek a gyűjthető fajok listáján: gerebengombák, pereszkék vagy a már említett légyölő galóca. Sőt olyan engedélyekről is küldött nekünk adatot a hatóság, amelyekről nem lehet megállapítani, melyik fajra állították ki. 

Mintegy 300 tonnányi, a román népi neve szerint ízletes vargányára (hrib cenușiu) kiállított engedélybe ugyanis olyan latin nevet írtak be, amelyet hivatalosan már vagy 200 éve nem használnak. Amit akkor Boletus laricis-nek hívtak, az most Fomitopsis officinalis: magas hegyekben, vörösfenyőn élő tapló. Annyira ritka, hogy vörös listára került, kizárt, hogy itt tonnaszámra szednék. 

A szarvasgombák gyűjtésére külön törvényt dolgozott ki Mihai Goțiu újságíró, természetvédő aktivista, volt szenátor. A jogszabály főként a súlyos természeti károkkal járó kapálást szorítaná vissza, és előírja, hogy szarvasgombát csakis kutya segítségével és egy speciális, a talajban minimális kárt okozó szerszámmal lehetne gyűjteni. 

Az erdő talajának felkapálása és a természetkárosító gyűjtés jelenleg is tilos, magyarázta Goțiu, de a tiltó jogszabályok nem rettentik el eléggé a károkozókat. Szigorítani kellene a büntetéseket ahhoz, hogy a gazdasági rendőrség és az ügyészség is bekapcsolódjon. Jelenleg ugyanis a vétségek kisebb összegű kihágásoknak számítanak, amelyek miatt a bűnüldöző szervek nem igazán mozdulnak meg. 

Goțiu nagyon fontosnak tartja, hogy arányosan határozzák meg a büntetési tételeket. Azaz ne ugyanabba a kategóriába kerüljön a gyűjtő, aki pár kilóval túllépi a megengedett mennyiséget azzal a kereskedővel, aki több tonna gombát visz ki az országból illegálisan.

A volt szenátor 2020-ban benyújtott törvénytervezetét hallgatólagosan jóváhagyta a szenátus, a képviselőházban azonban a mai napig sem tűzték napirendre. Goțiu szerint ennek az az oka, hogy nincs többség a jogszabály mögött, de elvetni sem akarják, mivel ez népszerűtlen lépés lenne a politikusok részéről. 

Úgy vélte, sokkal szélesebb körben kellene megismertetni a választókkal, hogy mekkora egészségügyi kockázattal jár, illetve mekkora anyagi veszteséget okoz a világos szabályok hiánya. 

Szőnyeg alá sepertük a gombamérgezéseket

Zsigmond Győző komoly problémának tartja azt is, hogy nem létezik hivatalos nyilvántartás a gombamérgezésekről, emiatt lehetetlen képet alkotni arról, hogy milyen mértékű a jelenség. Arról, hogy a probléma létezik, időnként a sajtóban olvashatunk, amikor egy-egy tömeges mérgezésről vagy halálesetekről számolnak be az újságok. Egy-egy kórház arról számolt be, hogy egyre több a gombamérgezés, de az adatok eddig nem voltak nyilvánosak.

Úgy tűnik, évtizedek óta az első országos statisztikát nekünk sikerült kicsikarnunk az egészségügyi hatóságoktól, amelyek másfél hónap után válaszoltak az adatigényünkre. Kiderült, a gombamérgezés miatti kórházi beutalásokat nyilvántartják a megyei közegészségügyi hivatalok, de országos összesítés nem látott eddig napvilágot. 

A nekünk elküldött hivatalos összesítés szerint az elmúlt tíz évben 1901 pácienst utaltak be kórházi kezelésre gombamérgezés miatt. Közülük 46-an hunytak el.

Rendszeres piaci gombabevizsgálás Romániában egyedül Sepsiszentgyörgyön működik, ahol áthidaló megoldást alkalmaztak. Az önkormányzat tanácsadási szerződést kötött a László Kálmán Gombászegyesülettel, a szervezet szakértői pedig jelképes összegért dolgoznak a helyi piacon. A gombaszedők van kinek megmutassák, hogy mit gyűjtöttek, így a vásárlók kockázat nélkül fogyaszthatják a finom erdei gombát. 

A civilek csak a jóhiszeműekre tudnak hatni

Viszont a jogszabályok hiánya miatt nem tudnak fellépni a zugárusokkal szemben, akik félreeső helyeken kínálják eladásra a zsákmányt. Zsigmond Győző szerint az utcasarkokon, az ellenőrzést kikerülő felhozatalban többször látott már mérgező fajokat, például:

• az erős hasmenést okozó cifra korallgombát, 
• a nagyon keserű, egyeseknél gyomorpanaszokat okozó pelyhes keserűgombát, 
• vagy a hallucinogén anyagokat tartalmazó párducgalócát. 

Azonban hiába szólt, hiába írt rendszeresen a helyi lapban a problémákról, ezek a mai napig is fennállnak.

Antoniu Bumb civil aktivista úgy küzd a mérgezések ellen, hogy Facebook-oldalt működtet annak érdekében, hogy „elijessze” a gombaszedőket. Felhívja a figyelmet arra, hogy adott szezonban épp milyen ehetőekhez hasonló mérgező fajok jelennek meg. Különös hangsúlyt helyez a gyilkos galóca (Amanita phalloides) megismertetésére, mivel ez a faj okozza a halálos kimenetelű mérgezések túlnyomó többségét. 

A mérgezések számára és súlyosságára vonatkozóan kifejtette, úgy véli, nagyon komoly problémával állunk szemben. A tragikus kimenetelű esetek fő okának a tájékozatlanságot tartja: sokan felületesen ismerik a gombákat, ezért leszedik az ehetőkhöz hasonló mérgező fajokat. (Az Egészségügyi Minisztérium szerint is főként a tájékozatlanság okozza a mérgezéseket.)

A mérges gombákkal kapcsolatos, egyébként alaptalan hiedelmek is sok gondot okoznak. Bumb ezért olyan oktatóvideókat is készít, amelyekben azt mutatja meg, hogy ezek a hiedelmek a valóságban nem működnek. Kipróbálta például az ezüstkanalas eljárást, amivel azt szemléltette, hogy a hiedelmekkel ellentétben a mérges gomba levében főzött ezüst kanál nem feketedik meg. 

Szerinte a közösségi média még inkább rontott a helyzeten: a sok-sok téves információt terjesztő bejegyzések, kommentek miatt jelenleg többen kapnak gombamérgezést, mint a Facebook elterjedése előtt. 

A magyar recept: kisebb bürokrácia, nagyobb rend

A romániai engedélyezési eljárás szakszerűbbnek tűnik, de valójában csak bonyolultabb, mint a magyarországi. Annyira, hogy szinte lehetetlen legálisan gyűjteni, kereskedni és közben tisztességes jövedelemre szert tenni. Magyarországon a gyűjtéshez elég írásban megállapodni az erdőtulajdonossal. A természetvédelmi hatóság engedélye csak akkor szükséges, ha védett területen akar valaki gombát szedni.

Romániában viszont mindenképp kell a természetvédelmi hatóság engedélye, ha valaki eladásra akar gombát gyűjteni. Az engedélyt kérvényezőnek ehhez olyan tanulmányt is be kell mutatnia (és előzőleg persze kifizetnie), melyben – elvileg – ökológiai szempontokat figyelembe véve meghatározzák, hogy adott területről melyik gombafajból milyen mennyiség gyűjthető egy szezonban. Ezeket szakosodott szervezetek dolgozzák ki, és a Román Akadémia kell jóváhagyja. 

A probléma viszont az, hogy Romániában soha senki nem végzett olyan kutatásokat, melyekre alapozni lehetne. Gyakran a tanulmányok készítői sem mennek ki terepre, így megkérdőjelezhető, hogy szakszerűen számították-e ki a gyűjthető mennyiségeket. Viszont a dokumentumok kiállítása sokszor annyi időt vesz igénybe, hogy a begyűjtők csak a szezon közepén kapják kézhez az engedélyt. Vagyis a hivatalos eljárás sem a kiszámítható, sem a szakszerű gyűjtést nem segíti: sem a vállalkozókat, sem a természet regenerációját.

„Soha senkit nem láttam, hogy terepezett volna, mielőtt ezeket a tanulmányokat kiállítja. Azt viszont tudom, hogy jóváhagyják a gyűjtést olyan területeken is, ahol a kérvényezett fajok nem vagy csak nagyon kis mennyiségben nőnek. Például az ország déli megyéiben nem nagyon terem vargánya, szaktanulmányok viszont készülnek, melyek alapján kiállítják a gyűjtési engedélyeket. Amiket arra használnak, hogy lepapírozzák azokat a mennyiségeket, amelyeket más területeken, az engedélyben szereplő mennyiségek fölött szednek” – magyarázta Horea Petrehuș vadgazda. 

Szerinte a Hideghavas térségében évente átlagosan 350 tonna vargánya gyűjtésére adnak ki engedélyt, ezt a mennyiséget viszont jó termés esetén egy hét alatt összegyűjtik. Voltak olyan évek, amikor a szezon további száz napig tartott. 

Míg Romániában az engedélyezés sokszor hónapokba kerül, Magyarországon pár nap elég az eljáráshoz. Az ellenőrzést viszont – Romániával ellentétben – szigorúan veszik a magyarországi erdőkben, és büntetik is a jogosultsággal nem rendelkezőket. Azaz azokat, 

• akik nem tudják igazolni, hogy engedéllyel rendelkező cég megbízásából gyűjtenek,
• akik két kilónál többet gyűjtenek saját használatra, 
• vagy olyan erdőben gyűjtenek, ahol nem volna szabad. 

A gyűjtők saját fogyasztásra az állami erdőkben szedhetnek gombát. A nem állami erdőkben szükség van a tulajdonos jóváhagyására. Magyarországon nyilvános adatok alapján könnyen megtudhatja bárki, hogy egy adott terület állami-e vagy magánterület. Ezzel szemben Romániában sok esetben nehezen tudják megállapítani a gyűjteni akarók, hogy egy-egy erdőparcella kié. 

A saját fogyasztásra gyűjthető mennyiség felső határa Magyarországon két kiló, Romániában viszont nemrég eltörölték ezt a határt. Magyarországon egyre komolyabban ellenőrzik a gombagyűjtőket: tavaly például az Őrségben, ahol most már rengetegen gombásznak, amint Pál-Fám Ferenctől megtudtuk, keményen végigbüntették a szabályokat megszegőket.

A több ezer gombaszakértő országa

Magyarországon több szervezet is tart gombász képzéseket, melyekre egyre többen jelentkeznek. Háromszintű a rendszer: az alapfokú tanfolyam végzősei mintegy száz fajt tanulnak meg biztonsággal felismerni. A középfokún több mint 300 fajt tanítanak, és a sikeresen vizsgázók olyan oklevelet kapnak, amellyel piaci gombaszakellenőrként vagy cégeknek is dolgozhatnak. 

A munkavállaláshoz az oklevél nem elég: külön alkalmassági vizsgán tesztelik a jelentkező látását, szaglását és azt, hogy pszichésen alkalmas-e arra, hogy mások egészségéért felelősséget vállaljon. Az alkalmassági igazolvány birtokában kérheti felvételét a szakellenőrök jegyzékébe, és ezután állhat munkába. 

A következő szint a felsőfokú tanfolyam, amire mostanában szintén túljelentkezés van, pedig több mint ezer euró a kétéves program. A tandíjban benne van a mintegy tíz hétvégi terepgyakorlat szállás- és étkezési költsége. Ennek tananyagában több mint ezer faj szerepel. 

A magyarországi piacokon már a ‘90-es években folyt gombavizsgálat, emlékezett pályája elejére Pál-Fám Ferenc mikológus, a kaposvári egyetem oktatója. A tanfolyamok a 2000-es évektől kimondottan divatossá váltak, Budapest mellett több vidéki városban is szerveztek képzéseket. Úgy vélte, évente legalább 150-en iratkoznak be a szakellenőrire (középfokú), és minimum százan el is végzik. 

Jelenleg a NÉBIH szakellenőri listáján valamivel több mint 700-an szerepelnek. Vagyis a tanfolyamot végzők többsége hobbigombász: nem azért jelentkezik, hogy pénzt keressen a megszerzett tudással. Pál-Fám Ferenc szerint jelentős lépés volt, hogy kötelezték a piacokat, hogy biztosítsák a gombavizsgálatot. Ezt sok piac úgy oldotta meg, hogy elküldte tanfolyamra a piacfelügyelőit, szezonban pedig külsős szakellenőrt is alkalmaznak. 

Jelenleg a szakértők egész Magyarországot lefedik, így a saját használatra gombát gyűjtők viszonylag könnyen meg tudják vizsgáltatni, amit szedtek. Ráadásul ingyenesen, ugyanis a piacoknak kell állniuk a szolgáltatás költségét. A vizsgálat iránt a kereslet igen nagy: a mikológus elmondta, például a pécsi piac felügyelői közül ketten is rendelkeznek gombaszakellenőri képesítéssel, szezonban pedig külsős szakértőt is alkalmaznak.

A magyarországi rendszer EU-s szinten is kuriózumnak számít, a legtöbb uniós országban ugyanis nem oldották meg a piaci bevizsgálást. Külföldön az árusok maguk kötelesek gondoskodni arról, hogy a portékájukat szakellenőr vizsgálja át. Franciaországban például a gyógyszerészeket oktatják, a falvakban pedig ki van táblázva, hogy erre a kocsma, arra a polgármesteri hivatal, amarra pedig a gombavizsgáló, tudtuk meg Albert László gombaszakértőtől, a Magyar Mikológiai Társaság korábbi elnökétől. 

Tragédiasorozat indította be a gombaellenőrzést

Albert László szerint az ‘50-es években figyeltek fel tömeges gombamérgezésekre, amikor Magyarország „a vas és az acél országává” kívánt válni. Az Alföldről ezerszám költöztették a mezei munkásokat a nagy ipari központokba, Miskolcra, Dunaújvárosba. A munkások szabadidejükben szórakozásból vagy táplálékkiegészítésként eljártak gombászni. De összeszedtek és megettek olyan fajokat is, amelyek hasonlítottak azokhoz, amiket korábban a szülőfalujukban szedtek, ám mérgezőek voltak, például gyilkos galócát. 

1953 nyarán több mint 3 ezer mérgezést regisztráltak, és több mint 500 halálesetet. A szintén csapadékos 1954-es év nyarán kétezer fölött volt megbetegedések száma, és több mint 300-an haltak meg. Albert László szerint ez vélhetően igen kellemetlen volt a politikai vezetés számára, amely mindig gombával akarta etetni a népet, amikor kevés volt az élelmiszer. 

Megoldásként a magyar talajtani intézet gombaszakértői előálltak a képzések ötletével, melyet támogatott a hatalom. És már ‘54-ben elrendelték, hogy piacokon csakis szakértő által bevizsgált gombát szabad árusítani. Eleinte a piacok a saját felügyelőiket képeztették ki, majd egyre szélesebb körben vált kedveltté a gombászás mint szabadidős tevékenység, és egyre többen iratkoztak be képzésre.

Ki vizsgálja át a Romániában szedett gombát?

Magyarországon a feldolgozók kell, hogy megoldják a vadon termett gomba szakellenőri vizsgálatát, ezért vagy foglalkoztatnak diplomás szakellenőrt, vagy szerződést kötnek a bevizsgálásra. Erre egyébként nagy szükség is van. Albert László mesélte, hogy átvizsgált számos – többek között Romániából származó – gombarakományt, és sokszor talált bennük fogyasztásra nem alkalmas fajokat:

• a vargányákhoz hasonló, keserű epeízű tinórut, 
• rosszullétet és hallucinációt okozó légyölő galócát, 
• a vesét károsító, mérgező pókhálósgomba fajokat, 
• a nevéhez méltóan halálos veszélyt jelentő gyilkos galóca tojását is (ez a nagyon fiatal, még burokkal fedett példány).

Romániában viszont a gombaszakellenőri foglalkozás nem szerepel a szakmák jegyzékében, ezért hivatalosan nem is lehet ilyet alkalmazni. Így kérdéses, hogyan oldják meg a feldolgozók a hivatalos bevizsgálást. És hogy mely hatóságok ellenőrzik őket. 

Arról, hogy mi a hivatalos útja-módja annak, hogy a Romániában szedett gombák közül kiszűrjék a mérgező fajokat, az Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Hatóságot kérdeztem meg. A hatóság első körben azt közölte, hogy a felelősség a feldolgozóké. Ajánlotta, hogy forduljunk a Növényegészségügyi Hatósághoz, mivel a növényi származású alapanyagok minőségének ellenőrzése az ő hatáskörükbe tartozik. 

De mi a helyzet a Romániában feldolgozott gombával, ami itt kerül az üzletek polcaira konzerv vagy egyéb formában? Az élelmiszerbiztonsági hatóság közölte, mindössze a gyártás általános körülményeit, például a higiéniai feltételeket ellenőrzi, azt nem, hogy mérgező faj került-e a készítményekbe. 

Mint írták, gombákból készült ételek beltartalmában az utóbbi öt évben két alkalommal észleltek problémát, mindkét alkalommal a nehézfémek koncentrációja lépte át a megengedett határértéket. Egyik esetben, mire az analízisek eredményei megszülettek, a vizsgált termék már nem volt fellelhető a piacon. A másik esetben viszont sikerült megelőzni, hogy a vizsgált 127 kilogrammnyi szarvasgomba a piacra kerüljön, a teljes mennyiséget megsemmisítették.

A Növényegészségügyi Hatóság azt válaszolta, hogy a törvény nem írja elő, hogy az élelmiszerláncba bekerülő vadon termett gombákat ellenőrizzék. Ők kizárólag kérésre állítanak ki ún. növényegészségügyi igazolást az exportra szánt tételekhez (certificat fitosanitar de export), követve azt, amit a célország szabályzata megkövetel. A 2014-2024-es időszakban három szállítmányra állítottak ki ilyen igazolást, összesen 67,9 kiló szarvasgombát láttak el növényegészségügyi igazolással. 

Mi van a romániai gombaételekben?

Pál-Fám Ferencet a magyarországi szakhatóság, a NÉBIH korábban többször is felkérte arra, hogy ellenőrizzen külföldről érkezett gombasalátákat, savanyúságokat, különféle keverékeket. Elmondta, a lengyel és a cseh eredetű termékek többnyire rendben voltak, a Romániából érkezettekben azonban talált nagyon furcsa dolgokat. 

Például olyan fajokat, amelyek nem is szerepeltek a címkén: korallgombákat, keserűgomba darabokat, vélhetőleg termesztésből származó csiperkét és nameko tőkegombát. A feliratozás sem volt rendben, látott korábban olyan terméket boltokban, melyen a csiperkéknek 200 éve nem használatos latin elnevezése szerepelt, és a korallgombák is száz éve nem használt néven szerepeltek.

 „Az volt a benyomásom, hogy a gombaételt készítő feldolgozó cégnél volt valaki, aki bizonyos szinten értett a gombákhoz, a mérgezőket képes volt kiválogatni, de ezt szakértőnek nehezen lehetne nevezni. A latin gombaneveket kinézhette valami nagyon-nagyon régi kiadványból, vélhetőleg ezért szerepeltek Psalliota néven a már nagyon rég Agaricus-ra átkeresztelt csiperkék. Bennem az a kérdés merült fel, hogy jó-jó, ért ahogy ért a gombákhoz ez az ember, de mi lesz akkor, ha ő is kiesik a rendszerből valamiért?” – aggódott a mikológus. 

Emellett a gombákat nemcsak nemzetség szinten, de egészen fajig kellene meghatározni, magyarázta Pál-Fám, hiszen vannak olyan nemzetségek, amelyek egyaránt magukban foglalnak ehető és nem ehető fajokat. Az ehető korallgomba fajok mellett van olyan is, ami mérgezőnek számít. A cifra korallgomba például komoly hasmenést okoz, ezért nem lenne szabad, hogy bekerüljön étkezésre szánt készítményekbe. A romániai termékek címkéjén azonban gyakran csak a nemzetségnevet tüntetik fel.

Milyen és mennyi gombát gyűjtenek Romániában?

„Szükség lenne a gyűjtéssel, kereskedelemmel kapcsolatos adatok összesítésére, arra, hogy tudjuk: ki, hol, mennyi gombát szed” – fogalmazta meg a Román Mikológiai Társaságot vezető Cătălin Tănase, hogy mi lenne az egyik legelső feladat ahhoz, hogy rendet lehessen tenni ebben a kérdésben.

Megpróbáltunk utánajárni annak, hogy mekkora mennyiségeket gyűjtenek Romániában, és hogy ebből mennyi a legális szedés. A megkérdezett szakértőink szerint ugyanis az országban szedett gombák túlnyomó többsége exportra megy, nagy része (többek szerint közel 90 százaléka) a törvények megkerülésével. 

A gyűjtési engedélyeket kiállító környezetvédelmi hatóság és az erdészetek nem tartják nyilván, hogy az engedélyekben szereplő mennyiségekhez képest ténylegesen mennyi gombát gyűjtöttek be egy-egy területről. Az adóhatóság (ANAF) nem válaszolt arra, hogy milyen összegre rúg a vadon termett gombák belföldi és külföldi kereskedelme, illetve mekkora az állam bevétele az ügyletek nyomán. 

A lehetséges bevételről mindössze az Országos Statisztikai Intézettől (INS) kaptunk részadatokat: az exportált mennyiségeket és azok értékét összesítették fajonként, célországokra lebontva. A tájékoztatójukban szereplő összegek jelentősen eltérnek attól, amit a szakértők és a civil aktivisták becsültek.

A hivatalos állami adatokból az látszik, hogy 2023-ig folyamatosan csökkent a szedési engedélyekben szereplő gomba összmennyisége. A kivitel nem csökkent ennyire, sőt: a hivatalos export egyre inkább lefedi a szedésre engedélyezett gomba mennyiségét, és egyre értékesebb. Míg 2015-ben 5,15 euró volt egy kiló exportált gomba átlagértéke, 2022-ben, amikor hasonló mennyiségű romániai gombát értékesítettek külföldön, átlagosan egy kiló 8,41 eurót ért.

A kilónkénti ár 2025-ös kiugrása viszont nem ennek köszönhető. 2025-re csak januártól szeptemberig kaptunk adatokat, melyekben – természetes módon – a szokottnál nagyobb arányban vannak jelen a többnyire ősszel és télen gyűjtött szarvasgombák. Ezt jelzi a szeptemberig exportált gomba alacsony összmennyisége is. A szarvasgombák jóval drágábbak, az ősszel termő, olcsóbb kalapos gombáknak pedig csak egy része szerepel az adatsorban, a kilónkénti átlagár ezért magasabb, mint amit a teljes év kiadna.

De nézzük a részleteket. A statisztikai hivatal adatsorából vegyük a 2023-as évet, mert a hivatal szerint ez a legutolsó év, amelyre kimerítő információval rendelkezik. Ezt egyébként jó gombatermő évként jellemezték a szakértők. Eszerint Románia 75,6 millió euró értékben exportált vadon termett gombát. 

Ennek a harmadát, több mint 25 millió eurót a feldolgozatlanul kivitt szarvasgombák forgalma tette ki. Ez a fajok annyira drágák, hogy a teljes export legértékesebb tétele a legkisebb mennyiség, a 245 tonna szarvasgomba.

A legnagyobb tételt a vargányák adják: frissen szedve több mint 3100 tonnát exportáltunk több mint 22,8 millió euró értékben. (A 6,9 millió euró értékű szárított gomba zöme is vélhetőleg vargánya.) A második legnagyobb mennyiséget, 2135 tonnát a fagyasztott gombák teszik ki 13 millió euró értékben. (Ennél a tételnél nem jelezte a statisztikai intézet, hogy milyen fajokból áll.) 

Jelentős tételként szerepel még a rókagomba, 570 tonna ment külföldre több mint 4 millió euró értékben. Más fajokhoz tartozó friss gombából pedig 488 tonna, több mint 3,3 millió euró értékben. 

Tízszer annyi gombát gyűjtenek valójában?

Horea Petrehuș szerint ennél lényegesen nagyobb a vadon termő gombák piaca. Kifejtette, az elmúlt 3 évben alig volt termés, de korábban volt olyan év, hogy 30 tonnát exportáltak csak a méregdrága isztriai szarvasgombából, melynek összértéke 120 millió euró körüli. A nyári és burgundi szarvasgombákból 4 ezer tonnát vittek ki, 60 millió euró értékben. Azaz kedvező évben a szarvasgombák piacát 200 millió eurósra becsülte a hivatalos 25 millió euróhoz képest. 

Szerinte jó gombatermő években naponta kb. 1500 tonna vargányát szednek és visznek ki zömében külföldre, ami – 3 eurós kilónkénti átlagáron számítva – napi 4,5 millió eurót jelent. Száz napos szezonban ez 450 millió euró. Ha kisebb mennyiségben is, de szednek és exportálnak egyéb fajokat is: főként rókagombát, de tuskógombákat, rizikéket, pereszkéket is, úgyhogy szerinte a valós forgalom a 800-900 millió eurós nagyságrendet is elérheti. 

Horea Petrehuș az összegekre a saját terepi tapasztalatai alapján következtetett, de cégadatokból is dolgozik. Azt nézte meg, mekkora forgalmat bonyolíthat az a kb. 400 vállalat, amely a hivatalos adatok szerint gombagyűjtéssel és kereskedelemmel foglalkozik Romániában. 

Mihai Goțiu más módszerrel hasonló eredményre jutott. Olyan tanulmányokat vett alapul, amelyek szerint a nyugati-európai erdőkben a fakitermelésből származó jövedelmet meghaladja az egyéb bevételek összege. Gyógynövények, gyümölcsök, bogyók, gombák gyűjtése eléri a fakitermelés értékének 110-150 százalékát. Ezt átszámolva Romániára Goțiu arra a következtetésre jutott, hogy legalább 100, de akár 200-300 millió eurós is lehet a szarvasgombák éves forgalma. 

Zsigmond Győző elmondta, ismer személyesen olyan szarvasgombászt, aki kizárólag feketén gyűjt, jelentős mennyiségeket. Hogy ezeket miként papírozzák le utólag, illetve egyáltalán lepapírozzák-e, nem tudta megmondani.

Az állam ebből nem sokat lát, pedig az erdők fele állami

A romániai erdős területek fele, 3,1 millió hektár az állam tulajdona. Emellett közel 1,2 millió hektár magánerdőt is az állami Romsilva erdészetei kezelnek. A Romsilvától is megkérdeztük, mennyi gomba begyűjtésére kötött szerződést gyűjtőkkel, felvásárlókkal. Azt írta, 2023-ban 29,06 tonna szarvasgomba és 127,12 tonna egyéb gomba begyűjtésére kötött megállapodást. Éves jelentése szerint ezekből a gyűjtési engedélyekből 3,8 millió, illetve 275 ezer lejes bevétele származott.

Azaz ha összevetjük egymással az állam saját adatait, akkor azt kapjuk, hogy a 2023-ban a hivatalosan szedésre engedélyezett 285 tonna szarvasgombának csak a tíz százalékára, az egyéb gombáknak pedig  csak az 1,1 százalékára kötött szerződést az erdők több mint felét kezelő Romsilva.

Mihai Goțiu szerint nem kérdés, hogy sokkal több gomba kerül forgalomba, mint amennyiről a hivatalok értesülnek. „Elég átnézni a bírságokat, volt olyan eset, hogy a hatóságok egyetlen ellenőrzéskor egyetlen cégtől több gombát koboztak el, mint amennyire engedélyt adtak az illető megyében az egész szezonra” – mutatott rá az aktivista. 

Az erőtlen állam alig néz oda

Hunyad megyei lap számolt be arról, hogy a környezetvédelmi őrszolgálat megbírságolta azt a céget, amely 2024-ben engedély nélkül gyűjtött be 18 tonna szarvasgombát. Abban az évben Hunyad megyében 22,2 tonna szarvasgomba begyűjtésére adtak engedélyt. Az engedély nélküli 18 tonna piaci értéke akkor 11 millió lej körül alakult, a bírság 80 ezer lej volt.

A környezetvédelmi őrszolgálat az elmúlt tíz év ellenőrzéseire és bírságaira vonatkozó részletes adatkérésünkre egyetlen számot küldött válaszként. Mindössze annyit között, hogy 36 bírságot osztottak ki. Arra nem tért ki, hogy miért, kiket és mekkora összegekre büntettek.

„Szerintem van Romániában több mint egymillió olyan ember, aki abból jut egy kis jövedelemhez, hogy gyűjtöget, többnyire az erdőn: gombát, gyógynövényeket, erdei gyümölcsöket. Nehéz sorsú emberek, lényegében a rendszer áldozatai, akiknek segíteni kellene, hogy ne legyenek teljesen kiszolgáltatva a kupeceknek és a rendezetlen viszonyokból származó erőszaknak. Sokakkal beszélgettem, és mind azt mondták: mondja meg nekik valaki, hogy kell ezt legálisan csinálni, és úgy csinálják” – fejtegette Horea Petrehuș. 

Szerinte ezek az emberek szívesen fizetnének egy szezonra akár 3-4-500 eurót is azért, hogy biztonságban tudhassák magukat és a megélhetésüket. Úgy számolt, ha csak 200 eurót fizetnének be fejenként a gombaszedők, a szarvasgombát gyűjtők pedig ezer eurót (ennyit is simán megérne nekik és hajlandóak is lennének rá), ebből a román állami erdészeti vállalat, a Romsilva legalább 300 millió eurót keresne. Mint mondta, ehhez képes a vállalat, mely az ország erdőinek több mint felét kezeli, általában arról szokott beszámolni, hogy 2 és 3 millió euró közötti összegre tesz szert a gombákat és egyebeket gyűjtőktől.

Petrehuș szerint a 300 millió euróból megoldható lenne a gombagyűjtés felügyelete: az erdészeket kellene olyan helyzetbe hozni, hogy úrrá tudjanak lenni az állapotokon. Úgy vélte, túlságosan nagy területet, átlagosan ezer hektárt kell jelenleg felügyeljen egy-egy erdész, mindezt szerinte kicsivel több mint 3 ezer lejes nettó fizetésért. Emiatt irreális az elvárás, hogy minden téren rendet tartsanak. 

A környezetvédelmi minisztérium listája alapján Romániában körülbelül 500 erdészeti hivatal működik körülbelül 6 ezer erdésszel. A 300 millió euróból még legalább 12-15 ezer erdész tisztességes évi fizetése jönne ki, azaz meg lehetne háromszorozni az erdészek létszámát.

Cégek használják ki a magánszemélyek kiskapuját

Nemcsak civil szakértők állítják, hogy hatalmas méreteket öltött a szarvasgombák illegális gyűjtése és kereskedelme. 2024 őszén a Környezetvédelmi Ügynökség is megkongatta a vészharangot amiatt, hogy a kapálók tönkreteszik az erdőket. Laurențiu Alexandru Păștinaru, az intézmény vezetője szerint hiába szerződnek le a cégek egy-egy erdőterületre, egyáltalán nem biztos, hogy be is tudják gyűjteni a szarvasgombát, amiért fizettek. 

Mások ugyanis engedély nélkül és kapálással gátlástalanul összeszedik az érett és az éretlen gombát, hivatkozva arra a törvénypasszusra, hogy magánszemélyek saját célra gyűjthetnek gombát engedély és mennyiségi korlátozás nélkül. A hatóság vezetője azt javasolta, hogy vonják meg a magánszemélyek jogát a szarvasgombák gyűjtésére. Emlékeztetett, hogy a környezetvédelmi minisztérium korábban közvitára bocsátott egy rendeletet, amely szabályozta volna ezt a kérdést, a tervezet viszont elakadt a képviselőházban.

Nyilván nem szimpatikus az ötlet, hogy megtiltsák a magánszemélyeknek a gombaszedést, de ezzel adót is lehet csalni. Múlt ősszel például három Bihar megyei céget gyanúsítottak meg adócsalással és sikkasztással a hatóságok. Állításuk szerint a vállalatok öt év alatt 150 millió lejt könyveltek el a szedegetőknek kifizetett beszerzési tételekként. Így csökkentették papíron a saját profitjukat és a profitadót. Azt használták ki, hogy magánszemélyeknek nem kell bevallaniuk a gombák és erdei gyümölcsök árusításából származó jövedelmüket.

Sorszámmal, igazolással, de csak két hétig lehet bőven gyűjteni

A rendszer legalsó fokát képezők, a gyűjtők Magyarországon sem keresnek vagyokonat, azonban kedvező szezonban szép összegeket kaphatnak a napi munkájuk után. Albert László szerint változóak az árak, a vargányák kilójáért 1500-5500 forintos árat is megadnak a felhozataltól függően, míg más fajok kilónkénti ára 100 és 800 forint között váltakozik. Ha jól összeállnak a feltételek, egy gyűjtő egy nap akár 20 ezer forintot is megkereshet (kb. 280 lej). És ami nagyon fontos: mindezt olyan körülmények között, hogy nem kell rettegnie sem attól, hogy megbüntetik, sem attól, hogy a konkurenciával konfliktusba kerül. 

Magyarországon a begyűjtő cégek igazolással és sorszámmal látják el a szedőket, így tudják magukat igazolni a hatóságok előtt. A szedett mennyiségek után járó illetéketet pedig azok rendezik, akiknek a megbízásából dolgoznak. Az ellenőrzések emellett gyakoriak és szigorúak, nem ritka, hogy a gombászókat megállítják és ellenőrzik, hogy megfelelnek-e a kereskedelmi, illetve a saját célra gyűjtőkre vonatkozó szabályoknak. Így nem kell senkinek attól tartania, hogy meggyűlik a baja az illegálisan gyűjtőkkel. 

Albert László szerint ezzel együtt egyre kevesebb lehetőségük van a szedőknek jó pénzt keresni. Tíz éve még 4-5 hétre kihúzódott a szezon, jóval nagyobb mennyiségeket tudtak szedni, mint mostanában, amikor a szezon lényegében két hétre szűkült. A szárazság miatt Magyarországon kétszer egy hét az évben az az időszak, amikor bőségesen lehet gombát találni.

MEGOLDÁSOK DOBOZA
Mire lenne szükség ahhoz, hogy a kaotikus állapotok megszűnjenek Romániában és ne csak a feketézők és a kupecek járjanak jól?
1. Törvényileg szabályozni kell a vadon termő gombák gyűjtését és kereskedelmét – arányos és szigorú büntetési tételeket kell megállapítani.
2. Meg kell teremteni a gomabaszakkellenőr képzések feltételeit – akkreditáció, állami támogatás az oktatáshoz.
3. Kötelezni kell a gombabevizsgálást a piacokon, feldolgozóknál.
4. Jóval több erdészre és több eszközre lenne szükség, hogy kellő szigorral tudjanak fellépni. Igény esetén a rendőrség, csendőrség, környezetvédelmi őrszolgálat támogassa az erdészeket az erdők felügyeletében.

Nem nézi, nem küldi, nem emlékszik, nem válaszol, nem az ő területe

A különböző hatóságokkal folytatott levelezésünk alapján egyértelműen megállapíthatjuk: általános a fejetlenség a rendszerben. Nem létezik átfogó központi nyilvántartás a begyűjtött és forgalomba hozott gombákról. A hatóságok többnyire megpróbáltak kitérő válaszokat adni, arra hivatkozva, hogy a törvények nem teszik kötelezővé számukra az ellenőrzéseket és a nyilvántartás vezetését.

Lényegében két valamirevaló adatsorra sikerült szert tennünk: a megyei környezetvédelmi ügynökségeknél tárolt listákra az elmúlt 10 év engedélyeiről; illetve a statisztikai hivatal exportra vonatkozó adataira, szintén az elmúlt 10 évre.

Szinte mindegyik megkérdezett civil aktivista illetve szakértő azt nyilatkozta, hogy folyamatosan jelezték a kormányok és a szakminisztériumok felé, hogy gondok vannak, nagyon kellene egy alapos szabályozás. Mindegyik illetékes miniszter megígérte, hogy megoldja a kérdést, de egyikük sem lépett végül. 

A legelső, 2006-os törvény megszavazásakor Korodi Attila volt a környezetvédelmi miniszter. Érdeklődésünkre annyit mondott, hogy nagyon régi ez az ügy, alig emlékszik részletekre, ezért ajánlotta, hogy keressük inkább Tánczos Barnát a kérdéseinkkel. Tánczos, aki 2022-23-ban környezetvédelmi miniszter, 2025-ben pénzügyminiszter volt, jelenleg pedig miniszterelnök-helyettes, vélhetőleg alapos rálátással rendelkezik a témánk minden részletére, azonban nem méltatott válaszra minket. 

Megkerestük a jelenlegi környezetvédelmi minisztert, Diana Buzoianut is, akitől szintén megkérdeztük, szándékában áll-e rendet teremteni. Illetve hogy mit szól ahhoz, hogy az alárendeltségébe tartozó megyei környezetvédelmi ügynökségek olyan fajokra is adnak engedélyt, melyek nem szerepelnek a gyűjthetők listáján (pl. a kábítószer alapanyagként használt légyölő galócára). 

A minisztérium körülbelül egy hónap múlva annyit válaszolt, hogy felsorolta, mivel foglalkoznak (a megyei ügynökségek engedélyeznek, az őrszolgálat büntet), és kijelentette, hogy a 2006-os gombatörvény alkalmazási útmutatóit nem ők, hanem a mezőgazdasági minisztérium kellene kidolgozza. A törvény szövegében a végrehajtással valóban a mezőgazdasági minisztérium van megbízva, mivel 2006-ban az erdők még az agrártárcához tartoztak. De miután átkerültek a környezetvédelmi minisztériumhoz, több mint 15 éve, ez a tárca adja ki a vonatkozó rendeleteket.

A nyitóképen máshol védett császárgalócák (Amanita caesarea) láthatók. Fotó: Molnár Rudolf.

A cikk a Journalismfund Europe támogatásával, a 444.hu-val együttműködésben készült. A 444.hu azt mutatja be részletesen, hogyan épült ki és most hogyan működik Magyarországon a piaci gombavizsgálat.

The post Pusztító gombaláz: korrupció és erőszak szervezi a romániai gombapiacot, az állam hozzá se szagol appeared first on Átlátszó Erdély.

Mire lennének jók a szövetkezetek, mit kell beáldozni a sikerükért, és miért kellene még vagy harminc Kolozs megyébe? Mi lenne ebben az egész ország vezetésének feladata? És kik lesznek a jövő gazdái, ha összeomlik az a rendszer, hogy a világ másik végéről hozunk olyan élelmiszert, amire valójában nincs is szükségünk?

Ezekről beszélgettünk Fancsali Ernővel és Kolcsár Kincsővel az Átlátszó Airday legújabb adásában. Ernő a Bejön a vidék üzletet működtette, és öt év után zárta be, Kincső a Băcănia Kamarát nyitotta meg, majd zárta be fél év után Kolozsvár központjában. 

Iratkozzatok fel a Spotify-csatornánkra!

Iratkozzatok fel a YouTube-csatornánkra!

A podcast tartalmából

01:00 A helyi gazdaság mint az autonómia és az egészségünk alapja

04:21 Mitől tiszta az élelmiszer? Mérés és bizalom

10:18 Feldolgozott vs nyers alapanyagok: az üzleti szempont

14:23 Ha a szövetkezet a kulcs, miért nem működnek?

18:00 Kistermelők és még kisebb termelők: az elaprózottság buktatói. 

20:57 Az egyetlen szövetkezeti sikersztori

25:53 A kereskedés mint a bizalom próbája

29:45 Interetnikus sokk a pult mögött

33:46 Organikus termékekhez organikus vevőkör

42:08 Árrés, az üzlethelyiségek bérleti díja és az utcafelújítás

47:17 Bezárási okok és dilemmák.

57:40 Pályázati csapdák: nem arra adják a közpénzt, amire kéne

1:05:00 Milyen volt lehúzni a rolót? A bezárási döntéstől a tényleges bezárásig

1:15:01 Hogyan tovább?

1:20:05 Rövidláncú élelmiszerkereskedés az értékek és érdekek vitájában

1:25:00 Kik lesznek a jövő gazdái?

Földszagú beszélgetések

Ha kíváncsiak vagytok, hogyan finanszírozzuk az egészséges (vagy kevésbé egészséges) élelem megtermelését és terjesztését közpénzből, hallgassátok meg az előző és következő epizódokat is ebben a sorozatban, amelyet a Bertha Alapítvány támogatásával készítünk. 

Az élelmiszer előállításának és piacra dobásának kevésbé ismert helyszínein beszélgetünk arról, kinek mi a fenntartható, hogyan számolják a biológusok a biodiverzitást, vagy milyen növény adaptációját kutatják most a kolozsvári Palocsay-kertben. Megszólalnak kutatók, oktatók, őstermelők és kiskereskedők.

Ha tetszenek ezek a földszagú beszélgetések, támogassátok az Átlátszó Erdélyt az atlatszo.ro Támogatás oldalán, vagy a YouTube-on Szuperköszönettel.

Az anyag a 2025-ös Bertha Challenge ösztöndíj keretében készült.

The post Miért zárt be két termelői kisbolt Kolozsváron? appeared first on Átlátszó Erdély.

A legtöbb helyen a piacokat a polgármesteri hivatalok vagy a nekik alárendelt közterületfenntartó vállalatok működtetik. Vagyis a termelők és kofák közvetlenül vagy közvetve befizetnek az önkormányzati kasszába ahhoz, hogy ott árulhassanak. 

Az  élelmiszerek megtermelésébe is elég sok közpénz megy. Évente 3,1–3,4 milliárd eurót tesznek ki az agrártámogatások Romániában. Ez a közpénz viszont gyakorlatilag elérhetetlen az 1-2-3 hektáron gazdálkodó kistermelőknek.

Akik piacokon szoktunk vásárolni, nagyon gyakran bizalmi alapon választunk. Hajlandók vagyunk akár valamivel többet is fizetni, mint a szupermarketben, ha cserébe van íze a zöldségnek, gyümölcsnek, és megbízunk az őstermelőben, hogy nem vegyszerezi agyon az áruját. Ha ízlik, amit hoz, és visszatérünk hozzá, megismerjük, mit termel, hogyan termel, mit tart fontosnak a munkájában és az életében. 

Frissítés, 2025. december 5.: Idén a piacok, lakónegyedi kisboltok részesedése a gyakori fogyasztási cikkek romániai piacából 25% alá csökkent, míg a hiper- és szupermarketek részesedése 70% fölé emelkedett, mérte meg a YouGov Shopper piackutató cég.

Sok vevőnek számít az, hogy a pénzével milyen jellegű mezőgazdaságot támogat: ipari méretűt és rendszerűt, vagy az ember- és természetbarátabbat. Vagyis a puszta ár, a gazdasági szempont mellett gyakran 

érvényesítünk nem piaci szempontokat is, amikor ételt vásárolunk. 

Két olyan piacról lesz szó az alábbi podcastban, ahol nem az áfa (vagy nem csak az áfa) jelenti a közpénzt. 

Egyrészt őstermelőket kérdeztem, hogy nekik miért éri meg jobban a kolozsvári mozgópiacra járni, ahol csak egy parkolóhelyet kapnak. Kiderült, a termelők ennek a kis városházi támogatásnak is örülnek, mert máshol még ennyit sem kapnak.

Másrészt olyan piac vezetőjével beszélgettem, amelyről meg voltam győződve, hogy magáncégként működik, mert mit keresne az állam a nagybani piacon. Hát pénzt, természetesen. 

A Kolozs megyei nagybani piac, a Centrul Agro Transilvania tulajdonosai ugyanis önkormányzatok. Az önkormányzatok képviselői felügyelik Oana Tudorachi vezérigazgató munkáját. Ő mutatta be, hogyan működik a cég, amely egyébként nyereséges. Öt év alatt ötmillió lejről hétmillió lejre emelkedett az üzleti forgalma, a nyeresége közel egymillió lejről 1,9 millió lejre. A profit fele pedig az önkormányzatok büdzséjébe kerül.

Itt főként viszonteladók találkoznak, emiatt más ennek a piacnak a hangulata. Az árusok hangosabbak és gyanakvóbbak. Sok autót kell túlkiabálniuk, és nem örültek úgy a kamerának, mint az őstermelők.

Iratkozzatok fel a Spotify-csatornánkra!

Iratkozzatok fel a YouTube-csatornánkra!

A podcast tartalmából

00:53 Hobbikertész tanár hozza a szilvát a kolozsvári piacra

03:56 Egyetlen hektárról hetente friss áru

08:20 Így hozott létre nagybani piacot a megyei tanács

10:35 Kik adnak el és kik vásárolnak a nagybani piacon?

15:08 Nagymamák a furgonok között

18:35 Termelői igazolvánnyal a piacon

20:42 Mi a szösz az a referenciaár?

25:35 A piacokat is érinti, ha a fagy szabja át az agrárszezont

28:50 Digitális tervek

Földszagú beszélgetések

Ha kíváncsiak vagytok, hogyan finanszírozzuk az egészséges (vagy kevésbé egészséges) élelem megtermelését és terjesztését közpénzből, hallgassátok meg az előző és következő epizódokat is ebben a sorozatban, amelyet a Bertha Alapítvány támogatásával készítünk. 

Az élelmiszer előállításának és piacra dobásának kevésbé ismert helyszínein beszélgetünk arról, kinek mi a fenntartható, hogyan számolják a biológusok a biodiverzitást, vagy milyen növény adaptációját kutatják most a kolozsvári Palocsay-kertben. Megszólalnak kutatók, oktatók, és beszélgetünk olyan kistermelői üzletek vezetőivel, akik sajnos bezárták a boltot.

Ha tetszenek ezek a földszagú beszélgetések, támogassátok az Átlátszó Erdélyt az atlatszo.ro Támogatás oldalán, vagy a YouTube-on Szuperköszönettel.

Operatőr és vágó: Fetykó Gábor Áron.

Az anyag a 2025-ös Bertha Challenge ösztöndíj keretében készült.

The post Közpénz a zöldségpiacon: így fizetünk az egészségesebb ételért appeared first on Átlátszó Erdély.

Carmen arra keresett megoldást pár másik őstermelővel, hogyan ne vesztegessen el órákat a kiszállítással a kolozsvári forgalomban. Órákat, amelyeket sokkal szívesebben töltött volna az ültetvényén vagy otthon a gyerekeivel. Így talált rá a közvetlen értékesítés helyi modelljét kidolgozó Thomas Snellmanra és a felelős fogyasztás köreire, a REKO ringekre.

Felbátorította, hogy máshol is le lehetett rövidíteni a szállítás és a bürokrácia útjait, és kölcsönös felelősségvállalással ki lehetett iktatni a közvetítőket a helyi termelők és a frissességre adó vásárlók közül. Carmen így már öt éve terelgeti a ROA Cluj csoportot egyre ökotudatosabb irányba. 

A termelők és vásárlók hetente három parkolóban találkoznak az előre megrendelt termékek átvételére. Egy-egy ilyen villámpiac 45 percig tart, nem itt kapod a legolcsóbb árut, de akár egy hétre be tudsz vásárolni. Miért érdemes becsatlakozni termelőként és fogyasztóként? Carmen Leșe erre is válaszol.

Iratkozzatok fel a Spotify-csatornánkra!

Iratkozzatok fel a YouTube-csatornánkra!

A podcast tartalmából

00:50 A kolozsvári forgalmi dugók szerepe a ROA csoport létrejöttében

04:05 REKO, azaz a felelős fogyasztás körei a pazarlás ellen

07:58 Így épült ki a ROA vevőköre

10:10 Magánparkolók mint pop-up piacok

12:32 Miért éri meg, ha nem olcsó?

18:10 Algoritmusok és csomagolás a marketinglabirintusban

20:47 Ilyen a felelős fogyasztó

23:30 Itt találod meg a ROA-t

Földszagú beszélgetések

Ha kíváncsiak vagytok, hogyan finanszírozzuk az egészséges (vagy kevésbé egészséges) élelem megtermelését és terjesztését közpénzből, hallgassátok meg a következő epizódokat is ebben a sorozatban, amelyet a Bertha Alapítvány támogatásával készítünk. 

Az élelmiszer előállításának és piacra dobásának kevésbé ismert helyszínein beszélgetünk arról, kinek mi a fenntartható, hogyan számolják a biológusok a biodiverzitást, vagy milyen növény adaptációját kutatják most a kolozsvári Palocsay-kertben. Megszólalnak kutatók, kistermelők és nagybani piac működtetője is. De beszélgetünk olyan kistermelői üzletek vezetőivel, akik sajnos bezárták a boltot.

Ha tetszenek ezek a földszagú beszélgetések, támogassátok az Átlátszó Erdélyt az atlatszo.ro Támogatás oldalán, vagy a YouTube-on Szuperköszönettel.

Operatőr és vágó: Fetykó Gábor Áron.

Az anyag a 2025-ös Bertha Challenge ösztöndíj keretében készült.

The post Így vegyél helyit nagyvárosban: ROA, a felelős fogyasztók köre appeared first on Átlátszó Erdély.

Mindenre kíváncsiak voltunk, és a növénytermesztésben amatőr kérdéseinkre is kimerítően válaszolt dr. Lukács Lehel kertészmérnök, a kolozsvári kertészeti kutatóállomás igazgatója, miközben körbevezetett. A kolozsváriak főként Palocsay-kertként ismerik a városnak ezt a dél-keleti, nagy zöld területét, mivel a kutatóállomást a híres rózsanemesítő Palocsay Rudolf kertje mellett hozták létre a múlt század ötvenes éveiben, és rábízták a vezetését. A kertészeti kutatóállomás viszont hivatalosan soha nem viselte Palocsay nevét.

A kutatóállomás a rendszerváltás után még 25 évig a Román Akadémiához tartozott, amelynek nem volt pénze karbantartani a közel kétszáz hektáros területet, épületeket, melegházakat, öntözőberendezést, növényállományt. Időközben körbenőtte a város, közvetlenül mellette kórház és kerülőút fog épülni.

Tíz éve a terület zömét átvette a kolozsvári Mezőgazdasági és Állatorvosi Egyetem, és beillesztette az oktatásba, a kutatásba, illetve a saját farm- és bolthálózatába. Hallgassátok dr. Lukács Lehelt arról, hogy ez miért jó nekünk.

Iratkozzatok fel a Spotify-csatornánkra!

Iratkozzatok fel a YouTube-csatornánkra!

A podcast tartalmából:

00:30 A kertészeti kutatóállomás rövid története
02:53 A kutatóállomás az egyetem része, de a költségeit magának kell fedeznie
03:36 Kutatás a növények változó éghajlathoz való alkalmazkodásáról és a piac igényeiről
08:04 A kísérletezéstől a szabadalmakig. Miért divatosabbak a külföldi almák?
13:35 Vízgazdálkodás vízhiány esetén
16:34 Hol kóstolhatják meg a kolozsváriak a kutatóállomás termékeit?
21:15 Egzotikus gyümölcsök és késői fagyok Erdélyben
25:42 Állatok a Palocsay-kertben: a együttélés problémái
27:39 Hogyan működik egy szuperintenzív gyümölcsös?
33:24 Beruházások, támogatások és a jövő gazdái

Földszagú beszélgetések

Ha kíváncsiak vagytok, hogyan finanszírozzuk az egészséges (vagy kevésbé egészséges) élelem megtermelését és terjesztését közpénzből, hallgassátok meg az előző és következő epizódokat is ebben a sorozatban, amelyet a Bertha Alapítvány támogatásával készítünk. Írjátok meg, hogy inkább nézitek, vagy inkább hallgatjátok őket.

Az élelmiszer előállításának és piacra dobásának kevésbé ismert helyszínein beszélgetünk arról, kinek mi a fenntartható, hogyan válthatunk szántásos gazdálkodásról szántás nélkülire, és miért jó a biodiverzitás. Megszólalnak kutatók, a természetvédelem elkötelezettjei, kistermelők és nagybani piac működtetője is. De beszélgetünk olyan kistermelői üzletek vezetőivel, akik sajnos bezárták a boltot.

Ha tetszenek ezek a földszagú beszélgetések, támogassátok az Átlátszó Erdélyt itt, vagy a YouTube-on Szuperköszönettel.

Operatőr: Fetykó Gábor Áron, Tóth Helga. Vágó: Fetykó Gábor Áron. Címlapfotó: Tóth Helga.

Az anyag a 2025-ös Bertha Challenge ösztöndíj keretében készült.

The post Kivi, füge nő a hazai alma mellett: így művel minket a Palocsay-kert Kolozsváron appeared first on Átlátszó Erdély.

Mire jó a biodiverzitás, hogyan számoljuk, és korábban hogyan őriztük az állattenyésztéssel? Hogyan függ össze a környezetvédelem hazai káosza azzal, hogy Románia alig költ tudományos kutatásra? Ezekről beszélgettem a kalotaszegi Magyarókereke határában Kuhn Thomas biológussal, a kolozsvári botanikus kert kutatójával, aki növényökológiával foglalkozik.

Iratkozzatok fel a Spotify-csatornánkra!

Idén a Bertha Alapítvány ösztöndíjasaként biodiverzitás, a klímaváltozás és a közpénz összefüggéseit kutatom. Videóinterjúkkal is kísérletezem, írjátok meg kommentben, hogy inkább nézitek vagy inkább hallgatjátok a beszélgetéseinket.

Iratkozzatok fel a YouTube-csatornánkra!

A podcast tartalmából:

00:40 Minek köszönhető Románia szerencsés fajgazdagsága?

02:55 A történelem és az állattartás hatása Erdély biodiverzitására: rendszerváltás, legelőváltás és az agrártámogatások

05:26 Pásztorkutyák hatása a biodiverzitásra

06:22 Mire jó nekünk a biodiverzitás, és mitől változatos Kolozs megye?

10:49 Hogyan mérik a biológusok a fajgazdagságot? Kalotaszeg helye ebben a gazdagságban

14:09 Így őrzi a biodiverzitást a hagyományos állattenyésztés és kaszálás

19:19 A gépesítés hatása: a kisgazdákat kellene inkább támogatni

21:32 Ami az erdőirtásnál is nagyobb probléma

23:38 Klímaválság tetézése gyepégetéssel: mi alkalmazkodunk a pénzhez, nem a növényeink a tűzhöz.

28:00 Papírgyártás sok védett terület kezelési terve: azt is elfuseráljuk, amink van.

32:03 Így szegényedünk azzal, hogy Románia alig költ tudományos kutatásra.

34:40 Ellenállókból érdekeltek az elnéptelenedő vidéken: innen lesz szép nyerni!

Földszagú beszélgetések

Ha kíváncsiak vagytok, hogyan finanszírozzuk az egészséges (vagy kevésbé egészséges) élelem megtermelését és terjesztését közpénzből, hallgassátok meg az előző és következő epizódokat is ebben a sorozatban, amelyet a Bertha Alapítvány támogatásával készítünk.

Az élelmiszer előállításának és piacra dobásának kevésbé ismert helyszínein beszélgetünk arról, kinek mi a fenntartható, hogyan válthatunk szántásos gazdálkodásról szántás nélkülire, vagy milyen növény adaptációját kutatják most a kolozsvári Palocsay-kertben. Megszólalnak kutatók, a természetvédelem elkötelezettjei, kistermelők és nagybani piac működtetője is. De beszélgetünk olyan kistermelői üzletek vezetőivel, akik sajnos bezárták a boltot.

Ha tetszenek ezek a földszagú beszélgetések, támogassátok az Átlátszó Erdélyt az atlatszo.ro Támogatás oldalán, vagy a YouTube-on Szuperköszönettel.

Operatőr: Fetykó Gábor Áron, Tóth Helga. Vágó: Fetykó Gábor Áron. Címlapfotó: Tóth Helga.

Az anyag a 2025-ös Bertha Challenge ösztöndíj keretében készült.

The post A gazdáknak sem ellensége a természetvédelem appeared first on Átlátszó Erdély.