A nők a munkaerőpiacon témájú sorozatunk első részében szociológusokkal készítettünk interjút arról, milyen nőként vállalkozni ma Romániában. Geambașu Réka és Gergely Orsolya szerint a nőknek napjainkban azért nehezebb sikeres vállalkozói vagy más karriert befutni, mert ha családjuk van, akkor több időt fordítanak a házimunkára és a gyereknevelésre, mint a férfiak.
Egyrészt a főállású anyaság nagy érték, de ha egy anya egy teljes állás mellett el kell végezze még az összes házimunkát, a gyereknevelést vagy az idősgondozást is, akkor az kihat a szakmai előmenetelére. A szociológusok elmondták, a gondoskodó munka egyenlőtlen elosztása nem csak a férfiak egyéni felelőssége, hiszen nekik a családfenntartó szerepét osztja ki a társadalom.
A munkaadók szívesebben alkalmaznak kisgyerekes apákat, mint anyákat vagy fiatalokat, mert ők az a munkaerő, aki kisebb eséllyel mond fel, és ha kell, túlórázik is, hogy el tudja tartani a családját. Ezeket a szerepeket bebetonozzák a intézményeink is: Romániában például olyan kevés a bölcsődei hely, hogy az ilyen korú gyerekeknek csak a két százaléka tud bölcsődébe járni. Vagy a kórházakban például nincs olyan kórterem, ahová az apák feküdhetnek be a beteg gyerek mellé.
A nők különböző megoldásokat találnak ki arra, hogy jusson idejük a munkára, és a gondoskodási feladataikat is el tudják végezni. A vállalkozás az egyik megoldás, mert kötetlen munkaidővel kecsegtet. A másik megoldás, hogy a gondoskodási munkát más nőknek szervezik ki: ez lehet családtag, vagy fizetett bejárónő, dada, idősgondozó.
A szakértők a román állam vállalkozásokat támogató stratégiáját is bírálják. Ugyanis az állam egyre kevesebb szociális juttatást támogat, és egyre többeket biztat arra, hogy magánúton keressenek választ a problémáikra. Ezzel párhuzamosan egyáltalán nem könnyíti meg a vállalkozások alapítását, a pályázatok nehezen elérhetőek, az önfoglalkoztatók pedig egyre kevesebb támogatást kapnak.
Hogyan boldogulnak ezen a nehezített terepen az erdélyi magyar vállalkozónők? Erről kérdeztünk különböző életkorú nőket, akik nagyon különböző területeken alapítottak céget.
A vadkapitalista időkben startoló panziós
A nyárádszentbenedeki Nemes Panzió rusztikus ízléssel felújított épület. A földszinten kis kocsma, előtte, napernyő alatt a falubeliek italoznak a déli órákban. Mivel a panzió bejáratát nem találom, a kocsma ajtaján lépek be: tiszta, de sötét helyiség asztalokkal. Az egyik sarokban egy kis üzletet rendeztek be, ez a helyi mindenes bolt.
A kocsma-boltból széles ablakokon lehet átlátni a panzió éttermébe. Ide, az étterembe ülünk le beszélgetni Nemes Melindával, a családi vállalkozás társtulajdonosával, aki férjével, Nemes Sámuellel együtt vezeti a panziót.
Nemesék a rendszerváltás után kezdtek el vállalkozni egy másik családdal közösen, majd egy év után önerőből. Nyárádszentbenedeken ‘92-ben vették bérbe az Ákosfalvi Mezőgazdasági Termelőszövetkezet volt székhelyének épületét és udvarát, ahol előbb ömlesztett bort palackoztak. Ezzel párhuzamosan átvették a szövetkezet régi kocsmáját is.
A borpalackozást abba kellett hagyniuk, mert ‘96-tól már nem tudtak bort felvásárolni a régi kombinátok pincészetéből. Úgy vélik, a piac átrendeződése mögött politikai szálak húzódtak. Nemesék a gyártósor leállítása után szálláshely kiépítésében kezdtek el gondolkodni, amire a kocsma feletti emeleten volt hely. A célközönség a munkások voltak, akik ideiglenesen a faluban dolgoztak, valamint a külföldről hazalátogató helyiek.
Később meg tudták vásárolni az állami gazdaság épületét. Az utcáról ugyan nem látszik, de a panziónak két medencéje is van. Nemes Melinda hangsúlyozza, hogy a vállakozásukat mindig saját tőkéből finanszírozták, sosem kaptak rá pályázati támogatást.
A komoly vállalkozói ambíciókkal rendelkező Nemes Melinda nosztalgiával idézi fel ezeket a vadkapitalista éveket: „A rendszerváltáskor volt egy vonal húzva, mindenki fel volt a vonal mögé állítva. A kötelet egyszercsak elhúzták, és akkor azt mondták, hogy indulj. Az emberek elindultak, és volt, aki feláldozta a hétvégéjét, volt, aki feláldozta a szabadidejét, és lépésről lépésre haladt előre. Volt olyan is, aki kényelemből vagy nemtörődömségből, vagy bármi más okból tapicskált egy helyben.”
Nemesék vállalkozásában Melinda foglalkozik az árubeszerzéssel, az előkönyveléssel és a pénzügyekkel. Ő osztja le a feladatokat az alkalmazottaknak, és kommunikál a vendégekkel. Férje a vendéglátóegység egyszemélyes karbantartója: ő végezte a belső felújítások nagy részét, szintén az ő feladata a fás kazán befűtése, a medencék karbantartása, és más javítási munkák.
A házaspár munkamegosztása szintén az államszocializmus idejére nyúlik vissza. Mindketten a marosvásárhelyi bőr- és cipőgyárban dolgoztak: Sámuel a feldolgozó részlegen, Melinda a titkárságon.
A vállalkozónő újra és újra visszaidézi, hogy mekkora szerencséje volt, hogy érettségi után a bőrgyárhoz került: „Fiatalként tulajdonképpen belelöktek az életbe. Én olyan munkaközösségbe kerültem, hogy nem rossz szájízzel mentem munkába, hanem rózsaszínben tudtam látni az életet. Voltak segítőkész kollégák, akik tanácsot tudtak adni, anyaként vagy apaként támogattak, és ez nagyon sokat számított.” Melinda az alkalmazottaival is a bőrgyárban tapasztalt jó, kollegiális kapcsolatot akarta továbbvinni.
A Nemes Panzió jelenleg tíz alkalmazottal dolgozik. Nemes Melinda soha nem gondolt arra, hogy ne alkalmazzon fiatal nőket vagy édesanyákat: a fiatalok könnyebben tanulnak, és hamarabb felveszik a ritmust. Jelenleg is van olyan nő, akit visszavárnak gyereknevelési szabadságról, és olyan is, aki idén nyáron megy férjhez, tehát számítanak arra, hogy hamarosan gyereket szeretne vállalni. Ha mindenki visszamegy GYES-ről dolgozni, akkor mindenkinek találnak majd helyet a panziónál – mondja nevetve a menedzser.
Melinda szerint sosem volt hátránya abból, hogy nőként kezdett el vállalkozni. Ellenben abból, hogy a falu közterületét megvásárolták, elég sok konfliktusa támadt a helyi idősekkel.
„Mi már rég megvettük a területet és az épületeket, de a kapu még nem volt kicserélve. Akkoriban reggel megérkezett, mondok egy nevet, Gyuri bácsi, a kapun keresztül szépen végigmarsangolt (átvonult – szerk. megj.) az udvaron, és hátrament kapálni. Hogyha felszólítottam, hogy bocsánat, ez az én területem, akkor azt mondta, hogy leányka, vedd tudomásul, hogy ez nem a tiéd, ez a közössé”, adja elő Nemes Melinda a helyi nyelvjárásban.
A szálláshely után konyhára és étteremre is támadt igény. Végül két sózott vizű medencét is kiépítettek, amelyekből a kisebbiket télen is lehet használni. A házaspár teljes egészében a vendéglátóegységből él, de már nem szeretnének tovább bővülni.
A reggel hattól este tizenegyig tartó munkába nevelkedett bele Nemesék fia is. Melinda elmeséli, hogyan próbálták megértetni a vállalkozói logikát a gyerekkel: „Mindig megmagyaráztuk neki, hogy valamit valamiért. […] Hogyha én többet dolgozok, akkor úgy több a pénz. Ha befektetünk, akkor van eredmény. Vagy ha éppenséggel ő valamit meg szeretett volna venni magának, akkor ügyesen kijött, és segített nekünk a zsebpénzért. Úgy ösztönöztük őt, hogy azért van neked többed, azért engedhetsz meg magadnak bizonyos dolgokat, mert te azért dolgoztál.”
Melinda ki tudta szervezni a gondoskodási munka egy részét: a főzéssel és a takarítással a női alkalmazottait bízta meg. „Mivel első pillanattól alkalmazottaink voltak, ezért ezt a munkát az alkalmazottakra bíztuk. Ezeket hiába próbáltuk volna csak a családban megoldani. Kiszámítottam, hogy inkább fizetek egy alkalmazottnak öt órával többet”, mondja Melinda.
Sikeresnek gondolja magát? Ezt a kérdést minden vállalkozónak feltettem az interjúk során. Nemes Melinda határozott igennel válaszolt. „Mostani fejjel is azt mondanám, hogy még egyszer nekivágok és megcsinálom, mert sikerélményem tényleg volt és van. Tulajdonképpen az a jó oldala, hogy folyamatosan újabb és újabb emberekkel találkozok, a világ minden tájáról jönnek ide. Van egy vendégkönyvünk, ahol kínaitól elkezdve amerikaiig mindenki írt. Nincsen weboldalunk, de szerintem a szájról szájra való reklám sokkal hasznosabb.”
Műépítész nő az építőtelepen
Az építészetet hagyományosan férfias szakmának tekintjük. A kemény fizikai munkával járó építkezést, kevés kivétellel, tényleg csak a férfiak tudják elvégezni. Viszont manapság már senki sem lepődik meg azon, ha egy nő az irodában, a számítógép előtt maketteket tervez.
Balogh Andrea műépítésszel arról beszélgettünk, hogy tapasztalt-e nemi alapú megkülönböztetést az építkezéseken. A nemcsak irodai munkát végző műépítészt arról kérdeztük, hogy a férfiak megkérdőjelezik-e szakértelmét, amikor az építkezéseken kell irányítson.
Valójában Andreának az építész szakma iránti vonzalma családi örökség. „Ott kezdődött az egész, hogy édesapám meg a nagytatám is asztalosok voltak. Nagyon tetszett nekem ez a technikai munka, a barkácsolás, és én is dolgoztam velük. Meg nagyon sokat rajzoltam és kézimunkáztam gyerekkoromban”, idézte fel Andrea.
A műépítész a Kolozsvári Műszaki Egyetemen végzett 2012-ben. Pár évet alkalmazottként dolgozott, majd 2015-ben létrehozta a saját vállalkozását: pontosabban délutánonként, szabadidejében önfoglalkoztatóként (PFA-val) is elkezdett dolgozni.
2020-ban, a GYES után eldöntötte, hogy teljes mértékben önállósul. Ez fellendülést hozott a karrierje szempontjából, örült a kreatív feladatoknak, valamint kiegyensúlyozta a munkára és a gyereknevelésre szánt idejét. Másfél évig tudott kizárólag a vállalkozásával foglalkozni, amikor is a válás és a változó körülmények miatt újra munkát vállalt egy barátnője tulajdonában lévő építő cégénél, a Prefconnál. Emelett továbbra is kap, és el is fogad magán felkéréseket családi házak megtervezésére.
Balogh Andrea saját bőrén is megtapasztalta a munkások rosszallását, ha egy nő lép az építőtelepre – igaz, ilyen kevés alkalommal fordult elő. Felidézte, hogy amikor Zilahon, a pneumatológiai kórház műemlék épületének restaurálásán dolgoztak, napközben hívták telefonon, hogy ő és egy másik munkatársnője ki kell menjen az építőtelepre.
„Biztos nem ez volt a legelső eset, de ez úgy megmaradt bennem. A műemlékeknél az van, hogy nem szabad PVC nyílászárókat, bármilyen cserepet, bármilyen színt használni. Nagyon oda kell figyelni ezekre a dolgokra”, vezette fel Andrea a szakmai szempontokat.
„Nem számítottunk rá reggel, hogy ki kell menni az építőtelepre. Ruhában voltunk mindketten, a kolléganőm magassarkúban, én lapos talpú szandálban. Már a nyílászárókat tették fel, azt kellett ellenőrizzük. Mire a munkások elkezdtek kérdezgetni: mit akarunk mi itt? Miért nem teszünk be PVC nyílászárókat? Miért akarjuk mi restaurálni ezeket a régi, csúnya ajtókat? Nagyon lenézően beszéltek velünk: mi nem értünk hozzá, hogy az új az, ami szép. Hát nem sértődtünk meg, inkább vicces volt, hogy mit gondolnak egyesek.”
Andrea szerint ha megtanulsz határozottan és tárgyszerűen beszélni, akkor az építőtelepen mindegy, hogy nő vagy férfi vagy: „Határozottan szoktam beszélni, konkrét dolgokat mondok, nem vigyorgok és szépelgek. Akkor mindent meg tudunk beszélni, és megyünk a dolgunkra.”
Önfoglalkoztatóként családi házak, nyaralók és éttermek külső és belső látványtervét készíti el, a Prefconnál ipari csarnokok szerkezetét tervezi meg, és a cég menedzsmentjében is dolgozik. Egyik Prefconos munkájáról így mesél: „a Kaufland egyik épületét terveztük: miközben csináltam, nem volt a kedvencem, mert nagyon fárasztó volt. Most látom, ahogy építik Zilahon, és büszkeséggel nézek rá. Ami még büszkeséggel tölt el, az Szovátán egy vendéglő, a Bello Pizza&Grill, ami a Medve-tó közelében van”, mesélte el Andrea, akinek sokat számított, hogy a tulajdonosok az eredeti ötletükhöz képest teljesen szabad kezet adtak neki.
A műépítész sosem érezte azt, hogy szakmai hátrány volna, vagy az ügyfelei azért nem bíznának benne, mert nő. Erős kapcsolati tőkét tudott kialakítani, és az emberek szájról szájra ajánlják a munkáját. Egyetlen kellemetlen példát emelt ki: ügyfelei között voltak olyanok is, akik papírra lerajzolták neki pontos méretekkel, amit elképzeltek, és azon nem engedtek változtatni. Andrea több ilyen eset után megtanult nemet mondani: „Nem írok alá semmit, amit nem én terveztem. Ez már ilyen elvi dolog.”
A nagy cégek gyakran kizsákmányolják a munkaerőt, viszont Andrea munkahelye nem tartozik ezek közé. A műépítész dédelgeti azt a célt, hogy hosszútávon legtöbbet a saját vállakozásával foglakozzon. A kreatív munka mellett, sokkal több ideje jutna a gyerekére, akinek a délutáni felügyeletében sokszor a volt apósa segített. Új településre költözve azonban ezt már nem könnyű megoldani.
„Egy cég alkalmazottjaként sokkal jobban érzékeled ezt a profitorientált munkamenetet, hogy többet és többet dolgozz. És tényleg a legjobbat akarod adni, főleg ha perfekcionista is vagy”, pillantott le magára Andrea. „Akkor mindent megpróbálsz megoldani minél hamarabb. Ha látják, hogy ezt jól megcsináltad, akkor gyorsan adnak még több munkát.”
Andrea a saját vállalkozásában érezte sikeresnek magát: „A jelenlegi pillanatban nem mondanám sikeresnek magam, viszont amikor csak a sajátommal foglalkoztam, akkor igen. Most is sikeres vagyok, csak nem a sajátomban. Inkább az a sikerélmény, hogy képes vagyok rá, meg tudom csinálni. Embereket megismerni, megfogadni a tanácsaikat, általuk jobbá válni.”
A rendet teremtő anyavállalkozó
Több egyetem és posztgraduális képzés sem elég ahhoz, hogy egy szülő könnyedén megbírkózzon a gyerekvállalással járó rendetlenséggel. Sârbu Lőrincz Andrea első gyerekének megszületése után talált rá a rendszerezés módszerére, ami egyensúlyt hozott a gyereknevelés és házimunka körül forgó, kaotikussá váló életébe. Így hozta létre Vivacce: egyszerű rendszervezés anyukáknak nevű kezdeményezését, amelyet jelenleg kezdő vállalkozásként működtet.
„Én a munkámmal voltam elfoglalva, és nem háziasszonyoskodtam”, jelenti ki Andrea, aki a GYES idején kezdte el tapasztalni a gondoskodó munka nehézségét. „Próbáltam utolérni magam, és közben keresgéltem, hogy hogyan kell ezt minél egyszerűbben csinálni. Hogy több időm legyen a gyerekre, és ne azzal foglalkozzak, amit nem szeretek, ami mondjuk a főzés. Az interneten találtam rá, hogy létezik olyan, hogy professional organizer (hivatásos rendszerező – szerk. megj.)”, mesélte a vállalkozónő.
Sârbu Lőrincz Andrea hosszú utat járt be az önképzés terén. Az egyetemen földrajz–turizmus szakon végzett, és kis ideig egy turisztikai irodánál dolgozott. Tanult az Ady Endre Sajtókollégiumban, és dolgozott a nagyváradi Reggeli Újságnál. A Diakónia Keresztény Alapítvány nagyváradi irodájában volt ügyvezető 2013 és 2019 között, elvégezte az ehhez szükséges részképzéseket. Időközben megszerezte az egészségügyi asszisztens diplomát is.
Az anyaság azonban szakmailag is fordulatot hozott az életébe. Annak a nőnek, aki a gyerekvállalás előtt teljes mértékben a tanulásnak és a munkájának élt, újra kellett gondolnia saját szereplehetőségeit. Számára az otthona optimális berendezése lett a megoldás, amely belső egyensúlyt is hozott az életébe. A GYES alatt két hivatásos rendszerező diplomát szerzett, egyiket nemzetközi, másikat hazai képzésen.
A rendszerezés nemzetközi szinten Marie Kondo nevéhez köthető. Irányzata szerint minden dolognak megvan az optimális helye és rendeltetése. Andrea nem ezt a szigorú irányzatot követi, hanem a második diplomája nyomán egy olyat, amely a személyiségtípusok szerint változó stratégiákat nyújt az otthon és a munkakörnyezet optimális berendezésére, hogy az ember időt és energiát spórolhasson.
Így Andrea 2022 őszén olyan vállalkozást indított el, amely elsősorban az édesanyáknak tud segítséget nyújtani egy otthoni rendszer kialakításában. Ügyfelei kérdőíves teszteket tölthetnek ki, ami alapján egyéni tanácsadásban részesülhetnek.
Andrea példákkal illusztrálja, hogyan mentette meg a sok önvádtól a rendszerező attitűd, és miben tud segítséget nyújtani az ügyfeleinek: „Nem a rendet csináljuk, mert a rend csak következménye annak, hogy nekem van egy személyiségem, és vele jár a rendszerszemléletem. Például, ha egy vizuális rendszerező elteszi a szekrénybe a dolgait, akkor elfeledkezik róluk. Ha nincs elől só, akkor nem tesz sót az ennivalóba. Én ilyen típus vagyok. Nálam az lett a megoldás, hogy van egy kis polcom, és a mindennapi fűszereim ott vannak elől”.
Kérdésemre, hogy a férfiakat miért nem akarja bevonni a célközönségébe, azt felelte, hogy ez a szolgáltatás inkább a nőket érdekli. Sajátosan a nőket érinti az a probléma, hogy egyszerre kell anyaként, nőként és a szakmájukban is teljesíteniük. „Kicsit rizikós erről beszélni, mert egy anya azt mondja, hogy a gyerekei az elsők. De akkor rossz anya vagyok, ha úgy látom, hogy a gyerekemre megy el az energiám nyolcvan százaléka? Pedig ez egy tény, amivel kell valamit kezdeni”, vetette fel a problémát Andrea.
A vállalkozónő elmondta, a családja mindenben támogatja. A férje például elvégezte a teszteket, de nem sikerült őt meggyőznie arról, hogy tudatosan beépítse a rendszerezést az életébe. „Igazán nincs a fókuszában ez a rendszerezés dolog, de azt látja, hogy engem mennyire lelkesít”, mondta el Andrea. Ugyanakkor hangsúlyozza, hogy a kapcsolatokban sok felesleges konfliktustól tud megszabadítani az, ha a párok tudják egymásról, hogy például, egyikük mikrorendszerező, aki sok kategória alá besorolva mindent eltesz fiókokba, dobozokba, mappákba, a másikuk viszont vizuális rendszerező, akinek látható helyen kell legyenek a dolgai, ahhoz, hogy használja is őket.
A kezdeti terveiről – hogy ezentúl teljes mértékben az édesanyák képzésével fog foglalkozni – le kellett mondjon, mert a vállalkozása még nem épült ki annyira, hogy eléggé jövedelmező legyen. Inkább elvállalt két olyan állást, amely mellett a vállalkozásával is tud foglalkozni. A GYES után a Keresztény Diakónia Alapítványhoz ment vissza részmunkaidőben, és ezzel párhuzamosan egy óvodában lett egészségügyi asszisztens.
„Tervem volt, hogy a vállalkozásommal teljes munkaidőben fogok foglalkozni, de nem volt bátorságom hozzá. Nem éreztem magam biztonságban, így az lett a vége, hogy visszamentem dolgozni. Úgy gondoltam, hogy a család érdeke is az, hogy legyen egy anyagi stabilitásunk”, mesélte Andrea, aki egy olyan édesanya példája, akinek a családról való gondoskodás mellett esélye sincs egy gyorsan épülő, nagy ügyfélkörrel rendelkező vállalkozást felépíteni.
A boszorkánykonyhából kizöldülő vállalkozás
Kassay Márta és Kassay Emese közös szenvedélyükből alkottak családi vállalkozást. A Kolozsváron élő anya–lánya páros 2021-től működteti a Green Room Plant Studiót, mely egzotikus növények szaporításával és értékesítésével foglalkozik. Rendeztek már be irodákat és éttermet is.
Növényeiket bérbe is adják, melyekkel előadások, kiállítóterek, fesztiválok és esküvők helyszíneit díszitik fel. Ott voltak Tusványoson, az Electric Castle fesztiválon, az alternatív kezdeményezésű Classic Unlimited fesztiválon és a helyi vásárokon is. Továbbá workshopokat szoktak tartani a szobanövények gondozásáról, fűszernövények termesztéséről, ezekről a résztvevők haza is vihetik a frissen átültetett növényeket.
„Ha nem akarsz minden eseményedre vágott virágos kompozíciót rendelni, mert nagyon drága a vágott virág, és a kukába fog kerülni, akkor ez sokkal fenntarthatóbb és környezettudatosabb”, vetette fel vállalkozása alapelvét Emese. „Például a páfrányok egy hónapig utazták körbe az országot a Classic Unlimited fesztivállal”, erősítette meg Márta.
A ritka szobanövények piaca, az úgynevezett urban jungle még gyerekcipőben jár Romániában. A vállalkozók csak három másik ilyen profilú üzletről tudnak, azok is messzebb, Bukarestben és Temesváron találhatóak.
A vállalkozás profilja a tulajdonosok szakmájához és hobbijához is szorosan kapcsolódik. Emese tájépítészetet tanult, az alapképzést Kolozsváron, a mesterképzést Budapesten végezte. Márta, aki négy gyerekes édesanya, számítógépmérnöki egyetemet végzett, és Emesével terhesen államvizsgázott. Ezen kívül lakberendezői oklevéllel rendelkezik.
Az anya–lány páros az esti tea mellett szokott beszélgetni a cég jövőjéről, de nincs kőbe vésett stratégiájuk a vállalkozás fejlesztésére. Ez abból is adódik, hogy egyiküknek sem ez a kizárólagos jövedelemforrása. Emese egy budapesti cégnek készít növénykiültetési terveket 3D-modellezéssel. Márta magánnyugdíj-biztosítással foglalkozik.
„Ha férfiak lennénk, és lenne egy nő mellettünk, akkor odatennénk főzni,” válaszolta Márta arra a kérdésemre, hogy érzik-e hátrányát annak, hogy nőként indultak el a vállalkozói piacon. Erre Emese is rátromfolt: „Pont erre gondoltam, hogy ha férfiak lennénk, akkor egy csomó mindent egy nő megcsinálna mellettünk. De itt meg megcsináljuk a női és a férfi részt is, mindent.”
Emese és Márta az otthonukban alakították ki az értékesítésre vagy bérlésre tartott növények helyét. A házuk mindig tele volt zölddel, és üvegházat már a vállalkozás előtt használtak kerti növények, például paradicsom termesztésére.
Az első tél úgy telt, hogy alocasia levelekkel az arcukban ébredtek: a konyhaplafontól a folyosóig csüngtek a növények. A beszállítóktól ugyanis nem lehet csak egy-két darabot rendelni adott növényből, hanem egy szekérnyit szállítanak ki. „Az első télen rá voltunk szorulva, hogy adott növényből sok darabot válasszunk, ha akartunk, ha nem. Egy csomó páfrányunk volt, aminek nem ez az ideális környezet. A páfránynak legyen nedves, párás a levegő, fény is legyen, de ne túl sok. Végül annyi meghalt”, nevetett utólag a kezdeti nehézségeken Emese.
Az árut Hollandiából hozatják, ott vannak a legközelebbi és legmegbízhatóbb virágkereskedések. Külön megpróbáltatás volt Mártának, amíg talált egy olyan céget, amelyik hajlandó Romániába kiszállítani a növényeket. Ugyanis a hollandok nem bíznak a román megrendelőkben, mert tapasztaltak már visszaéléseket, magyarázza Márta.
Azt nem tudják befolyásolni, hogy a rendeléseik közelebbről érkezzenek, de a két nő számára fontos a környezettudatosság és a fenntarthatóság. Ismerősöktől, a céges ügyfélkörtől vagy a szomszéd piacostól gyűjtik össze a tömítőanyagot és a kartondobozokat a növények csomagolására és szállítására.
Azért forgalmaznak kizárólag cserepes növényeket, mert a vágott virág azonnal elpusztul. Ha az eseményeken, esküvőkön az ügyfelek mégis szeretnének vágott virágos díszítést is, akkor inkább szezonális növényeket ajánlanak nekik, melyeket a helyi piacokról is be lehet szerezni. „Szinte mindig viszünk mezei virágot az esküvőkre”, mondta Emese. „Még a cuccos hortenzia mellé is betesszük a vadmurkot”, egészítette ki Márta.
A vállalkozókat aggasztja, hogy a virágpiacon is selejtté válnak azok a példányok, amelyek nem tökéletesek, például kisebb a virágzatuk, vagy foltos néhány levelük.
„A Hollandiából hozott rózsa strapabíróbb és olcsóbb, mintha Nagyenyedről jönne, még úgy is, hogy lehet, hogy Afrikából került Hollandiába. Ha száz egyforma rózsát akarsz, azok egyformák lesznek. Ott biztos, hogy laboratóriumi feltételek mellett termesztik ezeket. A vásárlók nagy része azt akarja, hogy a virág tökéletes legyen. Ha valahol van egy folt, kisebb levél, az már nem tetszik. Elfilózhatunk arról, hogy a mai világ hova fejlődik. Ennyire törekszünk arra, hogy minden tökéletes legyen? Ha egy növény természetes, akkor már húzzuk az orrunkat”, osztotta meg a véleményét Márta.
Egyébként a két vállalkozónő nem érzi sem előnyét, sem hátrányát annak, hogy nőként és családban viszik az üzletet. Inkább azt tapasztalták, hogy a vásárlóik akkor maradnak hűségesek hozzájuk, ha személyesen is ismerik őket, így kérhetnek tanácsokat, vagy rajtuk keresztül rendelhetnek egy új exotikumot a gyűjteményükbe.
Ha már a férfias munkáknál tartunk, kiderül, hogy Emese és Márta nem riad vissza attól, ha kiegészítőket kell barkácsolniuk a rendezvénydíszítéshez. Például az egyik idei esküvőre a gyereksarokba egy óriás Jengát készítettek, amit a Hornbachnál vágattak ki, majd ők lecsiszolták, és lekezelték a fát.
A családi műhely azonban nem ezzel a vállalkozással indult. Márta felidézte, hogy a lánya születése után számtalan kézműves foglalkozást kipróbált otthon: „Amíg a gyerekeim kicsik voltak, én is akartam babahordozót készíteni, enciklopédiát fordítottam, pelenkát varrtam, szappant főztem, gyertyát öntöttem. De csak itthon, ilyen boszorkánykonyha szinten csináltam.”
Emese is felnevetett: „Csomó hülyeséget csináltunk itthon együtt. Mindig alkottunk valamiket.
Mindent összegyűjtöttünk, és most örülök, hogy végre fel tudjuk valamire használni az üvegeket és a csiricsáré cserepeket.”
A sikeres vállalkozók egy másik arcát mutatta be az anya–lánya páros. A kérdésemre, hogy sikeresnek tartják-e magukat vállalkozóként, Emese így válaszolt: „Igen, ha nem az anyagi részt vesszük. Nekem az a siker, hogy ilyen szépen növekedünk, egyre többen ismernek, keresnek meg úgy, hogy nem kell mi kopogtassunk. Például tavaly ősszel voltak fizetett reklámjaink, de azon kívül szinte minden munka úgy jön be, hogy minket keresnek meg.”
„Szeretjük, amit csinálunk, és ezt szerencsés dolognak érzem”, mondta Márta. „Azt hiszem, ez bennem akkor tudatosult, amikor egy 500 fős, gyulafehérvári esküvőn voltunk. Az volt a flow-élmény, amikor felkeltünk reggel hétkor, épp csak egy kávét ittunk, és este ötig megállás nélkül dolgoztunk. Se nem ittunk, se nem ettünk, de észre se vettük, mert annyira jó volt.”
A nyitókép forrása: unsplash.com
