A koldulás felszámolását célzó sepsiszentgyörgyi kampány három hónapos eredményei mögé nézve koldulást alig találtunk, viszont egy kétezer főnél is több tagú, hihetetlenül rétegzett gettót igen. A város határában húzódó, Őrkő nevű romatelepen járva egyre érthetetlenebb, hogy Sepsiszentgyörgyön miért támadják a koldulni kényszerülőket, ha olyan kevesen vannak, hogy akár segíthetnék is őket.
Három hónap telt azóta, hogy Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere – civil szervezetekkel vagy a megyei gyermekvédő igazgatósággal való egyeztetés nélkül – arra kérte a város lakóit, jelentsék, ha kolduló gyermeket látnak. Októberre ígérték a városban kolduló gyermekek és szüleik azonosítását, amely alapján további lépéseket terveznek.
Romániában általános az önkormányzatok részéről, hogy időnként bejelentik a koldulás megszüntetését, és rövid lejáratú hadjáratba fognak az utcán élőkkel, kéregetőkkel szemben. Ahogyan arról korábban beszámoltunk, Szentgyörgyön sem ez az első alkalom, hogy a lakosságtól azt kérik, jelentsék fel a koldusokat, és ne nyújtsanak nekik segítséget. Kérdés, hogy ha ezek a fellépések nem tesznek a szegénység valós visszaszorításáért, milyen motiváció állhat a koldulás- és koldusellenes fellépések mögött.
Számos további kérdés is felmerül: lehetséges-e a gyermekek jogvédelme a családokkal való együttműködés nélkül, mikor emelhető ki egy gyermek a családból, miért nincsenek felkészítve a pedagógusok a hátrányos helyzetű, gettóban élő gyermekekkel való munkára.
Három hónap, tizenhárom gyermek mínusz öt
A sepsiszentgyörgyi koldulás felszámolását célzó kampány összesítése:
– egy sajtótájékoztató;
– egy Facebook-bejegyzés;
– egy már működő zöldszám (a telefonszám, amin bejelenthető az utcán egyedül levő vagy kolduló kiskorú);
– terv arra vonatkozóan, hogy a szegény családok munkát kapnak, hogy ne küldjék koldulni a gyereket;
Nem része a kampánynak:
– egyeztetés a hátrányos helyzetű családokkal dolgozó civil szervezetekkel;
– egyeztetés a megyei gyermekvédelmi igazgatósággal;
– közvetlen kommunikáció az érintett családokkal (van, aki nem is hallott a felhívásról);
– közvetlen és azonnali segítségnyújtás a krízishelyzetek kezelésére.
Augusztustól november közepéig tizenhárom kolduló gyermeket azonosított a helyi rendőrség, közülük öten nem sepsiszentgyörgyiek – tájékoztatott a projekt jelenlegi állásáról a polgármester.
A Kovászna Megyei Szociális Ellátási és Gyermekvédelmi Igazgatóságtól ugyanakkor azt az információt kaptuk, hogy augusztusban tizenhat, októberben két gyereket vittek be a sürgősségi ellátó központba (szeptemberben egyet sem) – szülői felügyelet hiánya és/vagy koldulás miatt. A megnövekedett számot a polgármesteri felhívás következményének tekintik.
Korábbi anyagunk:
„Ha egyedül vannak a gyerekek az utcán, akkor a sürgősségi elhelyezési központba szállítják be őket a rendőrök. A helyi rendőrség bele kellene írja a jegyzőkönyvbe, hogy mi az oka a bevitelnek, hogy szülői felügyelet nélkül vagy koldulás közben találtak rájuk. Így tudnánk mi is lépni az elhanyagolt gyerekek esetében. Ez eddig nem történt meg: csak bevitték és átadták a kiskorúakat” – mondta Szász Katalin Melinda ügyvezető aligazgató arról, miért nem egyértelmű, hogy milyen okból kerültek hozzájuk a gyerekek. A gyermekvédelmi igazgatóság egyik esetben sem tett további jogi lépéseket.
Az Őrkőn tett látogatásunk alapján a szentgyörgyi gyermekszegénység valós probléma, de sokkal szélesebb és összetettebb, mint ahogyan azt a koldulásellenes felhívás mutatja. A város központjában csak egy-két kéregető fiatal látszik a telepi vagy a környező falvak mélyszegénységéből, de azok a gyermekek nem, akik üres gyomorral fekszenek le esténként.
A fenyegetés nem ért el az érintett családokhoz
Bár nem jellemző, hogy az őrkői gyermekek koldulni járnak, találtunk olyan kilenc fős családot, melynek gyermekeit többször is bevitték már a sürgősségi ellátó központba. Velük beszélgettünk az őrkői életről, a koldulást tiltó kampányról, arról, hogyan élik meg, amikor beviszik a kicsiket az intézetbe.
„Nem hallottunk a polgármester felhívásáról, nekünk ilyet nem mondott, amikor itt járt” – felelik a szülők. Hozzájuk sem a fenyegetés nem jutott el, hogy elvehetik a gyerekeket, ha hagyják őket koldulni, sem az ígéret, hogy munkát kapnak, ha dolgozni szeretnének.
Személyesen is ismerik az érintett családokat – nyilatkozta korábban az Átlátszó Erdélynek Antal Árpád. Ezért is fogalmazódik meg a kérdés, miért nem nyújtanak azonnali és célzott segítséget a város lakóinak megszólítása, a szegényekkel szembeni előítéletek növelése nélkül.
„Cigányiskola és cigánybolt már van…”
Az Őrkő nevű roma gettó mellé 1989 előtt építettek néhány új tömbházat: az épületeket beton fallal vették körül, hogy elkülönüljenek a teleptől. Az Őrkő felé tartva az út közepén álló falmaradvány egészen a közelmúltig a roma és a magyar lakosság között húzódó szakadékra emlékeztett.
Ahogy egyre közeledünk a lakótelephez, eltűnik a beton, és jön a sár. A látványos, élénkpiros háztetők alatt gyakran hiányos a szigetelés. A telep középső részén tágas közkút áll. Itt előbb lovat itató srácokkal találkozunk, később tizenéves lányok visznek haza ivóvizet. Áram csak a jobb módban élők házaiban van.
„Cigányiskola és cigánybolt már van, még a cigánykórház hiányzik, és akkor senki sem kell bemenjen a városba” – mondják keserű szájjal a helyiek. Az őrkőiek csak akkor érintkeznek a városiakkal, ha kórházba, postára vagy bankba mennek – erősíti meg a telep elszigeteltségét Fekete Zsolt színész, a 2016-os Manus cigányfesztivál egyik szervezője, aki három éve kezdett önkéntes munkába az Őrkőn.
Fizess be az átláthatóságra, fizess elő az Átlátszó Erdélyre! http://bit.ly/szabadsajto
A muszájság nem szégyen
Az önkormányzat augusztusi felhívása arra irányítja a figyelmet, hogy a kiskorúakat koldulni küldő/hagyó szülők szándékosan hanyagolják el a gyerekeiket, és bár megtehetnék, nem dolgoznak. „Nagyjából tudjuk, hogy nem dolgoznak [a kolduló gyerekek szülei]. Elég kicsi a város ahhoz, hogy nagyon sok kolduló gyerek szüleit ismerjem” – fogalmazott Antal szeptemberben. Kifejtette, hogy arra a válaszra számítanak a szülőktől, hogy azért koldulnak a gyerekeik, mert nekik nincs munkájuk. Erre az önkormányzat közmunkaajánlattal készül.
„Nem szégyenlem a muszájságot. Lopni nem mehetünk. Napról-napra élünk a szocsiál segélyből (szociális juttatás), a gyermekpénzből” – meséli a telep Dallas nevű részén élő anya, aki barátsággal fogad az otthonában. A hétgyerekes család egy szobában él. Piros cserepek alatt rózsaszín falak, a bejárati ajtót ökölnyi rés szegélyezi. „Hideg lesz a télen” – mondják. A szobában kályha, két kétszemélyes ágy, alacsony asztalkán száraz kenyérhéjak, pár lejes üdítő.
Televízió is van, mutatja az anya, de áram nincs, hogy bekössék. Vannak tisztán eltett szőnyegek, azt is mutatja, de nem használják, mert sár van az utcán, nem lehet így tisztaságot tartani. Mindkét szülő fiatal, írni, olvasni nem tudnak. Szeretnének dolgozni, mondják mindketten, de a városi köztisztasági vállalatnál, ahol a legtöbb telepit alkalmazzák, nem kaptak munkát. Hét gyerekük közül hatan tanulnak a telepi, szegregált cigányiskolában. Az anya szeretné, ha a gyerekek nyolcadik osztály elvégzése után is folytatnák a tanulást „odabé”, a városban .
„Hazajönnek az iskolából, és nincs mit enni. A felnőtt még bírja az éhséget, de ezeknek a kicsiknek hogy mondjam, hogy ne menjenek ételt keresni?” – kérdi az édesanya, miközben azt meséli, hogyan kapták kolduláson és vitték be gyerekeit a sürgősségi ellátó központba.
A nagyobb fiú is hozzászól a beszélgetéshez: amíg nem tudott dolgozni, ő is „gyulázott” (koldult), hogy legyen ételre – mondja.
Sajnálják a gyerekeket a sürgősségi ellátó központban
„Volt, hogy este hat-nyolc óra között vártam őket haza, senki nem értesített, a cigányságok szóltak, hogy a leánykákat bevitték a sugási útra” – részletezi az anya a legutóbbi esetet, amikor hiába várta haza két kisebb leányát.
„…az árvaintézetbe!” – kiált közbe mosolyogva a legkisebb fiú, mikor rákérdek, hogy pontosan hová vitték a lányokat.
Az anya szerint a befogadóközpontban jól gondozzák a kicsiket. „Nagyon jól bánnak velük az intézetben, megfürdetik őket, enniük adnak. Még sajnálják is a gyermekeket.” A szülőket a központban nem fenyegetik, hogy elvehetik a kiskorúakat koldulásért.
A rendőrök viszont tapasztalatuk szerint „nem úgy viselkednek, mint kicsi gyermekkel kellene: megcsípik a karjuk, kiabálnak velük” – panaszolják.
A gyermekvédelmi igazgatóság nem értesült a koldulás felszámolásáról
Hivatalosan nem értesült az önkormányzat augusztusi felhívásáról, de az sem tűnt fel, hogy az elmúlt hónapokban jelentősen megnövekedett volna a felnőtt felügyelet nélkül utcán talált kiskorúak száma – számolt be az Átlátszó Erdélynek a Kovászna Megyei Szociális Gondozási és Gyermekvédelmi Igazgatóság ügyvezető aligazgatója.
A sürgősségi elhelyező központba viszik a kolduláson kapott gyerekeket, ugyanis ennek az intézménynek az egyik célja az utcagyerekek segítése.
„Ha a helyi rendőrség bevisz egy gyereket, megfürdetik, megetetik, és átadják a szülőknek. Egyéb beavatkozás nem történik” – erősítette meg Szász, amit az érintett családtól is hallottunk.
Törvényszéki eljárás csak akkor indul, ha fennál a gyermek súlyos bántalmazásának lehetősége. Ilyenkor az önkormányzat által készített kivizsgálás, törvényszéki eljárás alapján bíróság dönt a gyermek elhelyezéséről.
„Vannak családok, ahol a koldulás kiegészítő megélhetési forma: hat-hét tagú család nem tud megélni a koldulásból. Ezekben az esetekben a koldulás szokássá válik: hétvégenként több család is bejön a Szentgyörgy körüli falvakból, mert ilyenkor forgalmasabbak a piacok, áruházak. A megyeközpontban próbálnak megélhetést keresni” – magyarázza a helyi viszonyokat az illetékes.
Szász szerint sem a megyében általában, sem a megyeközponban nem jelenségszintű a koldulás, inkább néhány család esetében fordul elő. Leginkább a szomszédos települések mélyszegénységben élő lakói azok, akik hétvégenként koldulással próbálják kiegészíteni a keresetüket.
A kolduló ember bűnöző
Legalábbis az 1991/61-es törvény szerint, amely alapján 100 és 500 lej közötti bírsággal sújtható az a munkaképes ember, aki ismételten a nyilvánosság sajnálatára apellál, vagy másokat erre kényszerít. (Vajon egy depressziós, fizikailag legyengült, drogfüggő vagy lakcím nélküli ember munkaképesnek számít?)
„A városvezetések által meghirdetett kampányok azt váltják ki a többségben, amit ki akarnak váltani: ellenszenvet a szegényekkel szemben. Álmegoldások, amelyek a többség elutasítását váltják ki azokkal szemben, akik »nem dolgoznak, akik kihasználnak minket, és a gyermekeiket a mi pénzünkből nevelik fel«. Azt hinnénk, hogy már túl vagyunk ezen az állásponton” – fogalmaz Roth Mária, a Babeș-Bolyai Tudományegyetem Szociális Munka tanszékének kutatója.
Az „érdemtelen szegények” megkülönböztetése azoktól a szegényektől, akik megérdemlik a segítséget, egy 19. századi mentalitás csökevénye. Roth emlékeztet, hogy az „érdemtelen szegényeket” a múltban (is) erőszakkal dolgoztatták, vagy egyáltalán nem törődtek velük:
„Volt, amikor a szegény gyermekeket deportálták Angliából ausztráliai gyarmatokra kényszermunkára. Feszültséggel teli időkben a politikusok keresik a többség szimpátiáját, szítják a gyűlöletet a szegénységgel szemben.”
A szegények hibáztatásának kártyáját játsszák ki
„Befektetünk a szegénységbe azért, hogy megszűnjön” – összegzi röviden a működőképes modellt a szakember, amivel egyszerre utal az anyagi ráfordításra és szakértelem bevonására.
„A hatalom próbálkozik a számára legmegfelelőbb eljárásokkal: »elegünk van a koldulásból és rövidített eljárással fogjuk elintézni«” – fogalmaz. Szerinte a telepen dolgozó civil szervezeteknek juttatott minimális támogatás a könnyebb út, és sokkal nagyobb horderejű projektekre volna szükség.
Ha strukturális, társadalmi egyenlőtlenség áll a koldulás mögött, akkor ennek megfelelő megoldást kell találni: nagyon gyakran a lakásfeltételek állnak a szegénység mögött, amely a szülők alacsony iskolázottságával jár együtt, a biztos jövedelem hiányával.
Szakértők szerint gyakran a szegénység vezet oda, hogy a gyermekeknek hozzá kelljen járulniuk a család jövedelméhez. Ha így van, és nem általános rossz bánásmód áll a kéregetés mögött, össze kell fognia a gyermekvédelmi igazgatóságnak, az önkormányzatnak, hogy a család helyzetét javítsák, ne a gyermeket emeljék ki.
Körültekintő munkával lehet segíteni a családokon. „Nem lehet úgy, hogy eldöntöttem, hogy adok munkát és kész”, véli az egyetemi tanár. Tapasztalatai szerint mind a munkaadó, mind a munkavállaló részéről nagy a bizalmatlanság hasonló esetekben: „Ahhoz, hogy sikeres legyen a beiskoláztatás, a munkába állás, a fiatalok képzése, nagyon sok befektetés kell. Felkészítés és odafigyelés. Az ajánlott munkahelyek esetén olyan alacsony szokott lenni a fizetés, hogy nem fedezi az alapszükségleteket. »Mi éri meg nekem jobban: ha kapom a munkanélküli segélyt és magánmunkákat vállalok, gyűjtök üveget, kartont és értékesítem, vagy az ennél kevesebb fizetés?« – fogja feltenni a kérdést az érintett. Megemelték a minimálbéreket, de nem fizetik ezt ki, inkább feketén dolgoztatják az embereket, mert hatalmas az adó.”
A rászorulókkal folyamatosan és sokat kell dolgozni
„Nem lehet kevés befektetéssel sok eredményt elérni” – jegyzi meg Roth. Szerinte jó irány, hogy közbe akar lépni az önkormányzat, de a valós segítségnek szakmailag is megfelelőnek kell lennie. Ehhez nem elegendő egyetlen bejelentés vagy rövid távú kampány. „Folyamatos munka kell. Úgy tudnak kitörni a gyermekek ebből a ciklusból, ha elvégeznek egy olyan iskolát, ami megengedi, hogy jobb munkahelyet vállaljanak. Befektetni a fiatalokba. A szülőkbe is, ők is fiatalok. Több befektetés kell” – szorgalmazza a szakértő.
Ha kevesebb kolduló gyereket szeretne a városvezetés, jóval több támogatást kell nyújtani azoknak a szervezeteknek, amelyek meleg ebédet tudnak biztosítani a rászorulóknak. A problémát szélesebb kitekintéssel kell megközelíteni. Példaként állhat előttünk sok más mellett az amerikai Head Start program, amikor többek között a korai óvodai felzárkóztatást úgy támogatták, hogy nem csak az óvodásoknak nyújtottak ebédet, hanem a nagyobb testvéreknek is küldtek haza, hiszen előreláthatóan nekik sem volt mit enniük, így kétszeres volt a család motivációja.
Inkluzív oktatás: az oktatás alkalmazkodik a gyermekhez
A minőségi oktatás azt jelenti, hogy elhanyagolás helyett jóval nagyobb figyelmet és több pénzt fektetünk azokba az oktatási intézményekbe, ahol inkluzív nevelés folyik.
„Az intézmény is alkalmazkodik, az iskola, a tanári közösség, az egészségügyi intézmény is megváltozik, hogy a gettóknak több tagja, szülője értse meg, miért fontos az oktatás. Ehhez más beszédmódot, módszereket kell használni” – magyarázza Roth Mária az inklúzió kölcsönösségre épülő elvét, ami nálunk inkább csak elmélet, mint gyakorlatba ültetett módszer.
„A gettók más világ”
– ezt kellene megérteniük és megtanulniuk a pedagógusoknak, hogy szakszerűen tudjanak bánni a hátrányos helyzetű gyerekekkel és családjaikkal.
„A pedagógusok nagyon keveset tudnak arról, hogyan kell kezelni a speciális igényű gyerekeket, a fogyatékos gyerekeket, szegény gyerekeket, viselkedészavaros gyerekeket vagy a tehetséges gyerekeket. A pedagógusnak a gyerekek erőfeszítését kellene modellálnia” – mutat rá Roth. Az egyetemi tanár szerint a pedagógusképzésből fakad ez a hiányosság, a tanárjelöltek oktatásának nem hangsúlyos része a hátrányos helyzetű gyerekekkel való bánásmód: nevelésszociológiát igen, de gyermekvédelmet, gyermekjogokat vagy szegénységszociológiát nem tanulnak.
A sepsiszentgyörgyi önkormányzat intézkedése, amellyel a gyermekkoldulás visszaszorítását célozza, kezdeti fázisban van, hiszen a polgármester ígérete szerint a következő lépés, hogy az érintett családoknak munkaajánlatot tesznek, és követik, hogy a gyermekek járnak-e rendszeresen iskolába.
Figyelembe véve a szakértői véleményeket, munkával és a lakhatási körülmények javításával rövid időn belül nyújthatna segítséget az önkormányzat a koldusként azonosított gyerekek családjainak. Ha a helyzethez a segítő szándék felől közelítünk, értelmét veszíti a riogatás a gyermekek családból való kiemelésével.
Továbbra is megválaszolatlan a kérdés, hogy a városháza mikor bonyolít olyan projektet, amely a szegregáltan élő roma közösséget hosszú távon vonja be a város kulturális, szociális életébe. Mikor fogunk őrkői gyerekeket látni a bábszínházban, a város szakiskoláiban, líceumaiban, vagy csak játszani a parkban?
