Bezárás
RMDSZ

Parlamenti választások Romániában: vörös ébredés a technokrata álomból

Véget ért a remény, hogy Dacian Cioloş számára négy évre szóló mandátumot hozhat össze a PNL és az alig fél éve alakult, rendszerkritikus civilekből álló Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR).

Földcsuszamlásszerű győzelmet aratott a Szociáldemokrata Párt (PSD) a romániai parlamenti választásokon: a szavazatok 99 százalékának az összesítése után a szociáldemokraták úgy a képviselőházban, mind a szenátusban 46 százalék körül állnak.

20 százalék körüli eredményével messze a várakozások alatt teljesített a Nemzeti Liberális Párt (PNL). Ezzel az eredménnyel véget is ért az a – főként 30-40-es, középosztálybeli generáció által osztott – álom, miszerint az egy éve technokrata kormány élén álló és a romániai politikába egészen újszerű minőséget hozó Dacian Cioloş számára négy évre szóló mandátumot hozhat össze a PNL és az alig fél éve alakult, rendszerkritikus civilekből álló Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR).

Sovány vigasz, hogy az USR viszont meglepően jól teljesített: szenátorjelöltjei a szavazatok 8,55 százalékát, képviselőjelöltjei pedig a voksok 8,49 százalékát szerezték meg, ezzel pedig egy csapásra a harmadik legerősebb parlamenti párttá lépett elő. Nagy kérdés azonban, hogy a heterogén, kiforratlan, több markáns személyiségből álló USR-nek sikerül-e ellenzékből tovább építkezni, vagy pedig a magyarországi Lehet Más a Politika mintájára pártszakadás, majd a stagnálás következik.

Kapcsolódó vitánk:

Szavazzak az RMDSZ-re, vagy ne?

Szavazzak az RMDSZ-re vagy ne? A legjobb kommentek közül válogattunk

Az RMDSZ várakozáson felül teljesített

Noha korábbi becslések szerint az 5 százalékos küszöb teljesítése is igencsak kérdéses volt, az RMDSZ várakozáson felül teljesített: a szenátusi listákra leadott szavazatok 6,28%-át és a képviselőházi listákra leadott voksok 6,29%-át kapta meg. A mandátumok száma egyelőre még nem világos, úgy tűnik, az erdélyi magyarság parlamenti képviselete erősebb lesz, mint a korábbi ciklusban.

Hétfőre a kormánytöbbség is körvonalazódni látszik: a szociáldemokratáknak a jelenleg 5-6 százalék körül mozgó Liberálisok és Demokraták Szövetségével (ALDE) együtt elvileg meg is lehet a kormányzáshoz szükséges szűk többség – Liviu Dragnea szociáldemokrata elnök pedig már bejelentette, hogy nem tart elképzelhetetlennek egy, RMDSZ-szel való együttműködést.

Iohannis dilemmája: Dragnea

A nagy kérdés most már csak az, hogy ki lesz a miniszterelnök? Minden jel arra mutat, hogy Liviu Dragnea szociáldemokrata pártelnök saját magára gondol akkor, amikor a miniszterelnöki posztról beszél. Ezzel el is érkeztünk az egyik legnagyobb problémához, amely a választások során előállt.

A román alkotmány szerint a miniszterelnököt az államfő jelöli, Klaus Iohannis azonban korábban már kijelentette, hogy Liviu Dragneát nem fogja erre a tisztségre nevesíteni. Ennek oka az, hogy egy 2001-es törvény kimondja, nem lehet a kormány tagja egy elítélt – márpedig a PSD-elnök idén áprilisban két év felfüggesztett börtönbüntetést kapott választási csalásért.

Az államfő három opció közül választhat: elfogadja a választások eredményét, valamint a pártelnök kétségkívül megalapozott óhaját, és Dragneát kéri fel kormányalakításra – ez esetben a 2001-es törvényt valamilyen módon valamikor módosítani kell. Amennyiben ezt a lehetőséget választja, Iohannis komoly arcvesztésre számíthat.

Ha elutasítja Dragnea jelölését, két lehetőség marad: vagy egy, a PSD második-harmadik vonalából érkező, és így a pártelnök által biztonsággal kontrollálható embert nevesít a kormány élére, vagy – ha Dragnea nem enged – elhúzódó politikai patthelyzettel kell számolni.

Ne maradj le semmiről: iratkozz fel az Átlátszó Erdély hírlevelére!

A magyar részvétel meghaladta az országos részvételi arányt

Az RMDSZ-nek viszont bejött a főleg félelemkeltésre és a Bukaresttel kapcsolatos ellenérzések kiélezésére alapozó, a magyar kormány valamint a magyarországi (köz)média teljes támogatásával végigvitt kampány. Míg a korábbi választások idején a magyar részvétel valamennyire az országos átlag alatt maradt, ez a trend megfordult: becslések szerint a 40,1 százalékos magyar részvétel valamennyire meghaladta az országos részvételi arányt (39,5 százalék).

Míg a kampánykommunikáció az 5 százalékos bejutási küszöb teljesítésére állt rá, és a parlamenti képviselet elvesztésének reális veszélyével riogatott, hétfőre az RMDSZ 6 százalék fölötti eredménynek és a korábbihoz képest nagyobb súlyú parlamenti frakcióknak örülhet.

Sőt, a dolgok jelenlegi állása szerint akár még a kormányzati szereplés sem kizárt, noha azt borítékolni lehet, hogy a megszerezhető kormányzati pozíciók nem lesznek túl látványosak: a PSD a két kis pártot – az RMDSZ-t és az ALDE-t – egymás ellen kijátszva alkudozik majd.

A Fidesz-szel való viszony változatlan marad

Az eredmény egyben két dolgot is jelent: egyrészt az RMDSZ súlya a romániai politikai porondon ismét megnő, tehát az ellenzékben eltöltött, eredménytelen évek után ismét sikerülhet valami konkrét, kézzelfogható eredményt elérni a kisebbségi jogok, valamint az erdélyi infrastrukturális beruházások terén, és így talán kilépni az utóbbi évek sérelmi politizálásából.

Másrészt látni kell, hogy ez az eredmény a lehető legpozitívabb visszacsatolás az RMDSZ jelenlegi, bezárkózásra és demagógiára egyre inkább hajló vezetése számára. A nagyobb bukaresti mozgástér ellenére nem valószínű, hogy a Fidesz-szel való együttműködés lazulna – sőt, ha tippelnünk kell, akkor azt mondanánk, hogy az RMDSZ fideszesedése a PSD-vel való kormányzásban fog kiteljesedni.

Sipos Zoltán

Jelen cikk magyarországi olvasók számára némileg bővített változata a hir24.hu-n jelent meg.

Az Átlátszó Erdély működtetésében nagy szerepük van a közösség adományainak. Adakozz, hogy még több ilyen cikket írhassunk! Tudnivalók itt.

Bankszámlánk:

RO71OTPV200000913457RO01

SUC. CLUJ OTP BANK ROMANIA

Cod BIC: OTPVROBU