Virálissá vált, és a Facebook-on egészen komoly kommentáradatot generált Czika Tihamér múlt heti vitaindítója arról, hogy miért gondolkozik azon, hogy december 11-én az RMDSZ-re szavazzon. Alább összegyűjtöttük a szerintünk legfontosabb hozzászólásokat.
Czika Tihamér vitaindítója itt olvasható:
Szavazzak az RMDSZ-re, vagy ne?
Szilágyi N. Sándor
Ilyen írásokból sokkal több kellene ahhoz, és nagyobb nyilvánosság előtt, hogy muszáj legyen végre belátnunk, hogy a felelős közös gondolkozást nem halaszthatjuk tovább, és azzal alakítsunk ki egy olyan helyzetet, hogy vezető politikusainknak is komolyan el kelljen gondolkozniuk arról, hogy mi az, amivel nem szabad és nem is lehet továbbmenni, hanem változtatni kell, mégpedig nagyon odafigyelve erre a közös gondolkozásra is. (Ez ugyan, politikáról lévén szó, lehet, hogy naiv ábrándnak tűnik, de más lehetőségünk akkor sincs.)
Én úgy gondolom, hogy az, hogy „Az elveim vagy a félelmeim fontosabbak?”, nagyon kategorikusan állítja élére a kérdést, hiszen ez nem egyértelműen „vagy-vagy” kérdés, hanem elég nagy mértékben „is-is”. Hiszen ami félelmeim vannak, valahol azok is az elveimből következnek. Ha nem tartozna az elveim és értékeim közé az, hogy fontos nekem az erdélyi magyar közösségek helyzete, akkor egy kicsit se félnék attól, hogy mi lesz az RMDSZ-szel immár szinte kibogozhatatlanul összefonódott intézményrendszerünkkel. Persze a korrupció meg a mindenféle mismásolás, az egyeduralmi attitűd nagyon nem elveim szerint való, de vannak ott azért egyebek is.
Az, hogy „akkor inkább jöjjön a földrengés, és keressünk új utat a romokon, ha még tudunk”, nekem azért nem nagyon szimpatikus, mert nem vagyok benne biztos, hogy tudunk. És akkor tán jobb, ha mégsem jön a földrengés.
Hajdanában, még a Ceauşescu-korszakban elég menő volt olyanokkal vigasztalni magunkat, hogy „minél rosszabb, annál jobb”, mert az ugye sietteti azt, hogy eljöjjön a vég, de nekem sok esetben akkor is az volt a véleményem, hogy „minél rosszabb, annál rosszabb”, mert közben azt is muszáj volt figyelembe venni, hogy a végét ugyan mindnyájan várjuk, de annak úgy kellene eljönnie, hogy mi azt éljük is túl valahogy – és itt nem is annyira a személyes túlélésünkre gondoltam, hanem a magyar közösségünk fennmaradásához nélkülözhetetlen intézményeinkre.
Egy ilyen földrengés után pedig bajosan találhatnánk mi olyan új utat, ami jófelé is visz. Mert abból csak az lehetne, hogy nem is az útkereséssel lennénk elfoglalva, hanem az egymásramutogatással és azzal, hogy mindegyik politikai tábor a lehető legnagyobb nyereséget hozza ki ebből, de nem a magyar közösség, hanem csakis a maga számára. Az pedig biztosan nem jófelé vezetne, hanem egy évekig tartó reménytelen helybentopogás (pontosabban toporzékolás) lenne belőle, közösségi problémák megoldása helyett ádáz magyar–magyar küzdelem, ami nem hiányzik itt senkinek, eddig se hiányzott.
Tanácsot nem tudok adni, ezt ki-ki maga dönti el, én a magam részéről elmegyek szavazni, hogy bármi lesz is, rajtam ne múlott legyen semmi, és nem valamelyik román pártra fogok szavazni.
Nem azt mondom, hogy „ez van, ezt kell szeretni”, mert nem muszáj szeretni is, elég, ha tudomásul veszem, hogy ez van, és sajnos jobb nincs.
Persze tudom azt is, amire egyszer Sólyom László figyelmeztetett, hogy ti. aki a kisebbik rosszat választja, az jó, ha tudja, hogy valójában akkor is rosszat választott, de vannak helyzetek, mikor a még nagyobb rosszat csak ezzel lehet elkerülni, és az számíthat valamit, mert több esélyt ad arra, hogy később valami jobb is lehessen, ami, mi tagadás, már nagyon is ránk férne.
Váradi Nagy Pál
Az a vezető, akire nincs más alternatíva, mint a – ha csak metaforikusan is – az elmúlás, bármit megtehet. Ha erre emlékeztet is, fenyeget is vele, szorongást ébreszt, az nem szavazás/kampány, hanem a védelmi pénz beszedése. Mertkülönben betöretik a vitrin. Ugye. Na most ez nem politika (lásd még párbeszéd), hanem maffia. Ha pedig hithű magyarnak lenni maffia, akkor valami orbitálisan elromlott. Egyetlen törvényes eszközöm van: szavazni
Magyari Nándor László
Nagyon szerteágazó okai és feltételei vannak annak a fennálló helyzetnek, hogy a szövetség (sztem csak félig-meddig tudatosan, inkább restségből és céltévesztésből, hozzá nem értésből, korrupció miatt, karrierizmusból, stb., stb., végül is a mainstream politizáláshoz képest „külső” okokból) az „elvek és a félelmek” közti senkiföldjére vitte a politikát.
Ezzel ugyanis 22-es csapdába ejtette, pontosabban túszként tartja fogva a rommagyar társadalmat
(szinte minden szegmentumát), és nem könnyű kilépni a kontextusból, és dönteni a fölvetett reális dilemma alternatívái között. De a nyilvános vita, és felelős közös okoskodás keretfeltételei sem adottak, ehhez ugyanis vitakultúra kellene, pontosabban más vitakultúra, mint ami meghonosodott: nyitottabb, toleránsabb, racionálisabb, stb., stb. Akárhogy is alakul a választások után a politikai mezőny, tabula rasa nem lesz, és a megújulás keretei sem körvonalazottak. Ezért valódi a krízis és reális, ha azt mondjuk „történelmi fordulópont” előtt áll az egész közösség.
Ne maradj le semmiről: iratkozz fel az Átlátszó Erdély hírlevelére!
István Csongor Isán
Ezt a katyvaszt ami itt kialakult és amiben sokan hibásak vagyunk (ki-ki a maga szintjén és mértékében) kegyetlenül nehéz lesz kibogozni. Mert semmi sem egyértelmű, ami jó, minden egyértelmű ami rossz. Azt tudjuk, hogy sok a rosszindulatú és a tetentók is a hős es egyesült érdekvédelmiek között, tudjuk, hogy mennyi mindent elszabotáltak vagy elszúrtak az ilyenek. Nem tudjuk azonban, hogy a jóarcok jók-e biztosan és kicsikarnak-e valamit, vagy csak megalkusznak egy tisztségért.
Tudjuk, hogy el lett rontva sok minden, de nem tudjuk, hogy jól lehet-e csinálni, nem tudjuk, hogy a szavazat megvonása jó-e általában, vagy csak egy rosszal való leszámolás illúziója.
Nem tudunk semmit, igazából még meg sem tudjuk beszélni ezeket rendesen, mert mi is nagyjából a kampányra ébredtünk fel (nagy tisztelet a kivételeknek), hogy itt van ez a temérdek megbeszélnivaló. Nagy baj az is, hogy minden végkifejlet rombolni fogja a közhangulatot: Kovács Péter győzelmi kézdörzsölése vagy az akár tragikusnak is tekinthető hír, hogy nem volt az erdélyi magyarságnak egy olyan programja, ami elérjen öt százalékot.
Bakk Miklós
Persze, hogy kellenének ilyen elemzések, mint a Czika Tihaméré. De van egy stratégiai dilemma, amelyet kevesen érintenek, és ez az RMDSZ totális leszereplésének, súlyvesztésének a lehetősége kapcsán merül fel. Ma már, az RMDSZ közel 20 esztendős koalíciós szerepvállalása kapcsán látjuk a következőket: 1) Nincs politikai megváltás (ahogy nagyon sokan nagyon sokáig az egységhit kapcsán remélték), 2) az RMDSZ koalíciós szerepe nagyon jól kirajzolja azt, amit Kiss Tamásék a „kontroll-kooptáció” modellben leírtak, és amiből lényegében az következik, hogy
akkora tere van az erdélyi magyar egységpolitikának, amekkorát a „román nemzetállam” egy adott pillanatban jónak tart.
Ez azt jelenti – és ezt román elemzők világosan (sőt, számunkra cinikusnak tűnő módon, pl. Tapalaga) meg is fogalmazták –, hogy az RMDSZ az erdélyi magyar társadalom kontrolljának egyik eszköze, vagyis oly mértékben kell kooptálni és valamit „adni” neki, amilyen mértékben el tudja látni ezt a kontroll-szerepet.
Röviden, az RMDSZ a román nemzetállam politikai keze a magyarság fölött, vagy a román állam járszalagján tartott, tehát nem igazán önjáró politikai képződmény (a 2 változat közül ki-ki x-elje be a gusztusának inkább megfelelőt). Nos, ezzel az alternatívával szemben támogatta a Fidesz az ellenzék megerősödését (ami nem jött be), de ezzel csupán annyi történet, hogy az RMDSZ vs. „ellenzék”-harc a román és a magyar nemzetállam proxy-háborúja volt, amelynek sikertelenségét látva a Fidesz az RMDSZ-re nyergelt át azzal a számítással, hogy akkor legalább egy kapocs – egy vékony kommunikációs kapcsolat – maradjon a két állam között.
És most jön az alapkérdés: ha az RMDSZ összeomlik, a romokon lehetne-e valami újat építeni? Nos, erre a választ senki sem tudja, én – elvileg – optimista választ adnék: igen, lehetne. Az egyik fő probléma azonban, hogy
maguk a román politikai aktorok akadályoznák meg ezt, vagyis a teljes összeomlást, illetve radikális újraépítést, tartván az eszköz elvesztésétől.
De ezt most zárójelbe téve, a kérdés az, mi lehetne az, amit újjá lehetne építeni. Nos, az az új nem igazán lehetne „új”, nem igazán van más lehetőség, de azért lehetne valamit változtatni. Ez lényegében az lenne, hogy szűnjön meg az RMDSZ erdélyi magyarságot (mint társadalmat) demobilizáló hatalma. Szűnjön meg a várakozás, hogy ezt csak az RMDSZ tudja megoldani, s a félelem, hogy ha ezt elveszítjük, akkor mi lesz.
Legyen politikai képviselet a parlamentben, de varázstalanítsuk (vagy de-fetisizáljuk) azt. Legyenek mozgalmaink, helyiek, országosak (SZNT, CEMO, Muszáj-Musai stb.) És az általuk felhangosított és „tematizált” kérdésekből éljen a politika, ne pedig ellenükben, attól való félelmében, hogy „a románok” számba sem veszik őket, ha azt látják, más, általuk nem kontrollált hangok is vannak az erdélyi magyar társadalomban.
Ne maradj le semmiről: iratkozz fel az Átlátszó Erdély hírlevelére!
Felcser V. Örs
Én nem nagyon látom, hogy az RMDSZ vs. ellenzék cicaharca itt Erdélyben miért lett volna a két nemzetállam proxy-háborúja. Igazából azt látom, hogy a Fidesz megpróbálta a maga képére (és az anyaországi primitív politikai nyelvezetre) formálni az erdélyi magyar politikát, de ez nem sikerült. Időközben az RMDSZ pont annyit változott és változtatott, hogy már el lehetett „adni” a békülést, így visszatértek az RMDSZ-partnerséghez. Hogy miért alakult így, arra nézve sok okot lehetne felsorolni, de ami minket a legjobban kéne érdekeljen az az, hogy
miért nem volt képes az RMDSZ-en kívüli, sőt, azzal szembeálló elit a tartós megmaradásra a politikai színtéren. Nincsenek itt véletlenül kompetenciaproblémák? Csak, mert, ha igen, akkor azt is be kell látni, hogy az RMDSZ utáni romokon való újjáépítés bizony nem sok eséllyel kecsegtető projekt.
Horváth Gábor
Nincs más választásunk. Az RMDSZ ‘kijátssza’ mindig azt a kártyáját, miszerint muszáj rájuk szavazni, máskülönben nem lesz magyar képviselet a román parlamentben. Amiben igazuk is van. Oda kerülni, mint a szlovákiai magyarok, nem szeretnénk. Ezért én megyek, és szavazok az RMDSZ-re. Nem azért, mert a szívem csücske, mindenféle szempontból, hanem azért, mert ez a tények állása jelen helyzetben (is).
Bíró Zoltán
Egyrészt lesz alternatív küszöb, másrészt szerintem most fontosabb nem visszahozni a PSD-t a hatalomba, mint bármi más. (A másik oldal sem jajdemilyen fasza, de azért nehogy már hasonlítsuk. És az RMDSZ által milyen érdekes módon nem túl kedvelt Dacian Cioloş folytonossága is megmaradna.)
Lóránd Silye
Hát de, hadd hasonlítsunk, mert ha a nackóságát mérjük, akkor pontosan ugyanolyan a Ciolos kormány, mint a Ponta kormány volt, vagy még olyanabb, sajnos. Mindez úgy, hogy egy Brüsszelt megjárt arc vezeti és szakértőnek hazudja magát. Csak a természetvédelem, az oktatás és kutatás, valamint a kisebbségi kérdések terén végzett melója Cioloséknak annyira elkeserítő, amennyire jó alternatívának gondoltuk őket amikor nekifogtak a kormányzásnak. Ráadásul liberális lenne a kormány, de ez gazdaságpolitikai téren ha lehet látszik rajtuk (kétlem), de máshol aligha.
Alternatív küszöb: arra jó, hogy ott legyél a nyugat fele díszpintynek, de arra nem, hogy súlyod legyen. Ez egy remek hatalomtechnikai fogás, végül is van majd 100 éves gyakorlatuk a kisebbségi kérdések nemzetállami megoldás, és 25 év alatt annak EU konform változatát is tökélyre fejlesztették.
Válogatta: Sipos Zoltán
Az Átlátszó Erdély működtetésében nagy szerepük van a közösség adományainak. Adakozz, hogy még több ilyen cikket írhassunk! Tudnivalók itt.
Bankszámlánk:
RO71OTPV200000913457RO01
SUC. CLUJ OTP BANK ROMANIA
Cod BIC: OTPVROBU
