„A dilemmám nem kicsi, és egyelőre nincs jó válaszom. Több okból sem szavaznék már az RMDSZ-re, és több okból mégis. Kezdjük azokkal, amelyekért nem szavaznék, majd lejjebb kifejtem azokat, amelyekért igen.” Czika Tihamér publicisztikája.
Először 2000-ben szavazhattam. Azóta minden román parlamenti választáson az RMDSZ-re szavaztam. A 8 évvel ezelőtti parlamentin magam is lelkesen kampányoltam, jelöltként, ajtóról ajtóra, faluról falura. Nem volt kérdés eddig egyszer sem, hogy kire szavazok. Most először az.
5 éve külföldön élek. Ez a tény egyszerre hátrány és előny is számomra. Hátrány, mert nem élve benne az erdélyi valóságban, akaratlanul átalakulok, nem érzem azokat a nyomásokat, amelyeknek otthon lennék kitéve. Kompenzálom ezt a hazai sajtó napi olvasásával, Facebook-viták és csoport követésével, barátokkal, rokonokkal való Skype-os és messengeres beszélgetésekkel.
Próbálom naprakészen tartani magam, hisz családom, barátaim vannak otthon, mindig érdekelni fog merre mennek a dolgok. De ez nyilván nem ugyanaz, mintha benne élnék. Előny ez a helyzet ugyanakkor azért, mert azokat a kényszereket és függőségeket sem érzem, mint amelyekben otthon éltem.
Kívülről látom az erdélyi (magyar) világot, nyugodt, higgadt és legfőképp szabad fejjel értékelhetem azt és össze tudom hasonlítani azzal, amiben élek itt vagy amit máshol látok. Ez utóbbi lehetőséget tekinthetem akár felelőségnek is: függőségektől szabad perspektívám hasznos lehet az otthoniaknak.
A dilemmám nem kicsi, és egyelőre nincs jó válaszom. Több okból sem szavaznék már az RMDSZ-re, és több okból mégis. Kezdjük azokkal, amelyekért nem szavaznék, majd lejjebb kifejtem azokat, amelyekért igen.
1. Az elfideszesedés
Amikor 2015 elején nyilvánossá vált, hogy a magyar kormány átirányítja a honosítási támogatás egy részét az RMDSZ alapítványába, tiszta volt, hogy egyfajta új, korábban példátlan közeledés veszi kezdetét az RMDSZ és a Fidesz között. Az „újratervezés”, ami ezután jött, már sokkal inkább tűnik teljes betagolódásnak, mintsem egyszerű átmeneti érdekszövetségnek. A pénz kell a politizáláshoz, de nem akármilyen áron kell elfogadni, s a forrásokat diverzifikálni kell.
Az RMDSZ feladta 25 évig kitartóan őrzött függetlenségét, ugyanúgy a Fidesz szócsöve lett Erdélyben, mint a másik két narancsos szatellitpártocska. Ki gondolta volna, hogy egy nap éppen azok a kollégák, akik 2007-ben vagy 2008-ban tiltakoztak amiatt, hogy a Fidesz Tőkés majd az MPP mellett kampányol Erdélyben, ma maguk hívják a párt vezéreit saját kampányrendezvényeikre, fotózkodnak velük boldogan.
Ma már nincs lényegi különbség abban, amit bármilyen lényeges ügyben az RMDSZ, az MPP vagy az EMNP mond, megszűnt az az erdélyi magyar politikai pluralizmus, amire sokáig annyian felnéztek, mindenki ugyanazt mondja, amit Pestről, ugyanabból az irodából kérnek tőle.
Érdekes, most hogy mindenki betagolódott a Nemzeti Együttműködés Rendszerébe, már nincs panasz a pluralizmus hiányára.
Persze tudom, az RMDSZ-en belül vannak bőven, akik nem örülnek ennek, nekem is mondják többen privátban, hogy ez így nagyon nem jó, de mit tehetnek, a szervezetben évekkel ezelőtt kihalt minden politikai vita az irányról, behajlanak a székelyföldi fősodornak, az 5% határán az egység fontosabb.
2. Kisebbség a menekültek ellen
A teljes betagolódás egyik legperverzebb epizódja a magyarországi migránskvóta népszavazás előkampánya és kampánya volt, amikor az RMDSZ – kisebbségi szervezetként (!) – kimutatta a foga fehérjét, és elérte történelme morális és politikai mélypontját. Kezdte előbb a szatmári RMDSZ, amely tiltakozott az ellen, hogy Tasnádon menekültszállást hozzanak létre, mert „árt a helyi turizmusnak” , majd jöttek sorra az RMDSZ nagyágyúi a kvótarendszer elutasítására buzdítva. Markó Béla volt elnök mentette a szervezet becsületét egy jó interjúval, de őt is lehurrogták.
A parlamenti választáson éppen befutó helyre tett MPP-elnök egyenesen azt találta ki, hogy a román állam bizonyára Székelyföldre telepíti majd a migránsokat, holott a javasolt befogadóközpontok közül egyik sem volt Székelyföldnek még a közelében sem. Aki kisebbségi politikusként nem látja annak a veszélyét, hogy támogasson egy (potenciális) másik kisebbség elleni uszítást, különösen aki olyanok ellen kampányol, akik háborús övezetből keresnek menedéket, az egyszerűen felelőtlen.
Ma ők a csúnya bevándorlók, holnap mi leszünk. Ma ők az idegenek, holnap mi leszünk. Csak akkor már nem lesz, aki kiálljon értünk.
Az RMDSZ évtizedeken át az EU-s integráció fő harcosa volt a romániai politikai mezőnyben, most egy közös EU-s döntés-ellenes kezdeményezést támogatott anélkül, hogy Erdély számára különösebb tétje lett volna az egésznek. Az erdélyi magyarok, ha muszáj volt, menekültek a történelem során Németalföldtől Rodostóig, Ellis Islandtől Stockholmig, Budapesttől Londonig. Befogadták őket százezrével, kaptak egy új esélyt. Ebből a szégyenteljes kampányból illett volna kimaradni.
Ne maradj le semmiről. Iratkozz fel az Átlátszó Erdély hírlevelére!
3. Szimbiózis az egyházakkal
Az RMDSZ kezdetek óta együttműködött az erdélyi magyar egyházakkal, sok helyen kényszerből: ugyanis sok településen nem létezik más magyar hálózat. De ami az utóbbi években elindult, az az erdélyi magyar politikai képviseletet teljesen kiszolgáltatta az egyházak érdekeinek.
Az RMDSZ – tudatosan vagy sem – a feltételek nélküli ingatlan-visszaszolgáltatáson keresztül átjátszotta az erdélyi magyar oktatás egy részét az egyházak kezére. A Mikó-ügy sem igazán a Mikóról szólt, hisz arról senki nem beszélt, hogy az állami Székely Mikó Kollégium éppen hány termet veszített, amióta az egyház megkapta az épületet. Az egész az egyházi tulajdonról, vagyonról, végső soron kontrollról szól.
Egyházi iskolákért mindig mindent megteszünk, az államiakért általában csak nagy közösségi nyomás után volt hajlandó az RMDSZ mozdítani valamit.
Alig volt mozgósítás az egyházak által félig utcára tett szatmári Kölcsey vagy a kolozsvári Brassai líceumok ügyében. Mintha nem ezekért az állami magyar iskolákért vonultunk volna az utcára 1990-ben, mintha nem ezek az iskolák nevelték volna ki az erdélyi magyarság majdnem teljes mai elitjét.
Most a kampányban is, miközben az RMDSZ Erdély-szerte megszervezte a vásárhelyi katolikus líceumért a kampánytüntetést, a háromszéki Bölönben az unitárius egyház visszakapott ingatlanjából az utcára készül tenni az utolsó megmaradt, összevont magyar osztályokat. Erről és több tucat hasonló vidéki esetről mélyen hallgat az RMDSZ.
Papok nélkül lassan már nincs semmilyen közösségi esemény, legyen az kulturális rendezvény, falunapok, szoboravatás, útátadás, tüntetés, nemzeti ünnep vagy éppen iskolai évnyitó. Ki kell jönni Erdélyből, Romániából, hogy meglássuk, mennyire abszurd ez az univerzális áldáskultúra. Sopánkodunk – tegyük hozzá: jogosan –, hogy a román politikum teljesen össze van fonódva az ortodox egyházzal, hogy szavazatokért cserébe osztják a közpénzt, fölöslegesen sok templomot építenek, de nem látjuk, hogy nálunk pontosan ugyanaz a szimbiózis hajtja a politikát. S ez a függőség nagy fékje az erdélyi magyar társadalom modernizációjának.
4. Kisebbség a kisebbség ellen
Az egyházak iránti szervilizmus egyik fő tünete az idei választási kampány alatt több irányból is becsúszó homofóbia. Bár az RMDSZ a saját programjában „elítél mindennemű más, így különösen a nem, (…) vagy szexuális irányultság alapján történő megkülönböztetést”, fontos politikusai, így Szatmárnémeti újdonsült polgármestere az egyik képviselőjelölttel együtt melegellenes keresztény fundamentalista tüntetésen vett részt (a polgármester még büszkén fel is szólalt a „keresztény értékek védelmében”!).
Később a Szövetség egyik Hargita megyei szenátora is kijelentette, hogy házasság, sőt regisztrált partneri kapcsolat is csak egy férfi és egy nő között lehet Romániában, és őt egyáltalán nem zavarja, hogy az RMDSZ nem rendezi a homoszexuális erdélyi magyarok ügyeit. Elvégre az a pár tízezer LGBT szavazat nem számít, teszem hozzá.
Ezek a megnyilvánulások nemcsak a saját programmal mennek szembe, hanem egy másik kisebbség jogi küzdelmével való szolidaritás hiányát is jelzik. A kiállás a Családért Egyesület homofób alkotmányreform-kezdeményezése mellett egy másik kisebbség alkotmányos jogfosztásának a nyílt támogatása.
Ez megint nemcsak morális mélypont, hanem politikai vakság is: ma az ő jogaik ellen vezetnek be alkotmányi korlátokat, holnap mi kerülhetünk sorra. Például ki tudja, majd népszavazást javasol valami sovén egyesület arról, hogy csak román nemzetiségű állampolgárok tölthessenek be mindenféle állami pozíciókat. Ne csodálkozzunk, ha nem lesz, aki kiálljon mellettünk egy ilyen ugyancsak minden bizonnyal „népszerű” alkotmányreform-javaslat esetén.
5. Korrupciós ügyek kezeletlensége
Talán a húszat is elérte már a korrupciós ügyekbe keveredett, közismert RMDSZ-es politikusok száma. Indult eljárás az utóbbi években ex-miniszterek, képviselők és ex-képviselők, szenátorok, polgármesterek, alpolgármesterek, megyei tanácselnökök és alelnökök ellen egyaránt. Mindenki nem lehet ártatlan, mindenkit nem „üldözhetnek” azért, mert magyar, mindenki nem lehet a „gumitörvények” áldozata.
Lehet, hogy egy-egy ügyben tényleg ártatlan a vádlott, lehet, hogy van az eljárás mögött román nemzeti stratégia, lehet, hogy az a cél, hogy egyes tisztségviselőket „kiiktassanak”, az is előfordulhat hogy az ügyészeket egyszerűen a törvény rosszindulatú félreértelmezése hajtja. De sok más ügyben azért elég nyilvánvaló, hogy nincs ilyen tét: egyszerű, klasszikus korrupcióról van szó.
A „Veled vagyunk, X!” kampányok hitelét rontja, hogy az RMDSZ sosem tett különbséget az ügyek között, nem függesztettek fel vagy nem zártak ki nyíltan a pártból egyetlen politikust sem, etikai vizsgálatot sem indítottak.
A párt ügyvezető elnöke egyenesen kijelentette egy interjúban, hogy nem tud olyan RMDSZ-es politikus elleni eljárásról, amely szerinte jogos. Ennél még egyes román pártok is komolyabban reagálták le a vádakat, ott felfüggesztették az eljárás alatt lévők párttagságát, vagy nem jelölték újra őket.
Az RMDSZ ehelyett minden adandó alkalommal az igazságügy ellen uszít. Az RMDSZ-nek meg kellene értenie, hogy a választói többsége úgysem hisz neki az ilyen ügyekben, egyszerűen azért, mert maguk naponta találkoznak korrupcióval, tudják, hogy működik a rendszer. Bár az RMDSZ imidzsének ezek az ügyek nagyon sokat ártottak, még többet árt az, hogy az RMDSZ nem tesz különbséget az ügyek között, nincs önvizsgálat, nem néz szembe a saját sarával. Arról nem is beszélve, hogy hosszú távon mennyire veszélyes játék az, ha egy közösség bizalma megrendül az állami intézményekben – márpedig a jelenlegi retorika épp erre segít rá.
Ne maradj le semmiről. Iratkozz fel az Átlátszó Erdély hírlevelére!
6. A sajtó kontrollfunkciójának felszámolása
Mivel lényegében minden újság, portál az RMDSZ-től vagy egyenesen a Fidesztől és holdudvarától függ anyagilag, a demokrácia egyik legfontosabb kelléke, a sajtó kontrollja nem létezik. Az erdélyi magyar sajtóból – talán az Átlátszó Erdély kivételével – szinte teljesen hiányzik a tényfeltáró újságírás, legalábbis ami a politikumot illeti. Mikor olvastunk utoljára egy kritikus írást, alapos elemzést bármelyik erdélyi magyar politikus (nemcsak RMDSZ-es) munkájáról?
Ezzel együtt az RMDSZ szövetségeseinek az ügyei is tabusítva vannak, például semmit nem tudunk az erdélyi magyar egyházak ingatlanhasználatáról vagy arról, mire költik az állami költségvetésből kapott pénzt. Ezek a szervezetek is az országos és helyi költségvetésből élnek, és az erdélyi magyar intézményrendszer, közösségi vagyon egyre nagyobb százalékát uralják.
Alig vannak már társadalmi vitáink a sajtóban, politikaiak meg egyáltalán. Van elvétve egy-egy bátor újságíró, aki feszíti a kereteket, de az sem ritka, hogy cikkek nem jelenhetnek meg, blogokra vagy a magyarországi ellenzéki sajtóba kerülnek.
Vitáink a sajtóból a Facebookra szorultak vissza, nem véletlenül: ez a platform még teljesen szabad, legfeljebb az öncenzúra a gát.
Kisebbségi átok, tudatos hatalomkoncentrálási politika, a közösség kis méretéből és földrajzi szétszórtságából adódó gazdasági tehetetlenség, a világon általános sajtókrízis erdélyi begyűrűzése az oka az erdélyi sajtó áldatlan helyzetének? Talán mindez együtt. De egy felelős politikum nem vásárolja fel a médiaorgánumokat, nem kontrollálja a menedzsmentet, és nem láncolja anyagilag magához a szerkesztőségeket. Pont most kellene segíteni a sajtót.
Szabad sajtó, vélemény- és gondolatszabadság nélkül a korrupció, a kiszolgáltatottság, az önkény csak nőni fog. A szabad sajtó nem szlogen, hanem a demokrácia minimuma. Ezért a világ más helyein börtönben ülnek, vagy életükkel fizetnek emberek. Fizettek nálunk is 1989-ben.
Ezért szavaznék mégis az RMDSZ-re:
7. Mert van néhány jó arc is
Idén először mondhatjuk el, hogy a befutó jelöltek többsége már nem a régi gárdából kerül ki. Végre megújul a Maros megyei és részben a háromszéki, a Szatmár, Kolozs és Hargita megyei képviselet, többnyire új arcok vannak a szórványban is. Az RMDSZ rekrutációs politikája finomvegyes eredményeket hozott, a jelöltek nem ritkán inkább helyi gazdasági, politikai beágyazottságuk miatt kerülnek befutó helyre, szakmai tehetségük, kommunikációs készségük gyakran nem volt kritérium. A legnagyobb csalódás, amikor látom, hogy sokan a fiatalok közül is konzervatív közhelyekből élnek, képtelenek bármi frisset, eredetit hozni.
Van azonban végre pár jelölt, aki szakmai tudásával, modern világnézetével tényleges progressziót hozhat abban, ahogy az RMDSZ működtetni akarja a globalizációt elkerülni nem tudó, nem is akaró erdélyi magyar társadalmat. Gondolok itt Csoma Botondra, Benkő Erikára, Hegedüs Csillára vagy Novák Csabára, akiket ismerek, s akikről tudom, hogy
nem a múlt szlogenjeinek a digitalizálásával fogják elpallni az idejüket, hanem a jövő építésével. Nem emlékszem ennyi szimpatikus befutó jelöltre évek óta. Nem emlékszem arra sem, hogy lett volna valaha 4-5 női jelölt befutó helyen. Még távol állunk az ideális 12-13-tól, de mérhetően jobban a korábbi egy-kettőhőz képest.
8. Ez volt az RMDSZ történetének első normális, issue-based kampánya
A fideszes politikus-turistáktól eltekintve, képileg, üzenetileg, tematikailag az RMDSZ 2016-os parlamenti kampánya teljesen más, modernebb hangot ütött meg, mint korábban bármikor, főleg online. Ezt úgy mondom, hogy pár évig belülről láttam, hogy készül egy ilyen kampány, tudom, hány hónapnyi kemény munka van minden kis anyag mögött.
Minden RMDSZ-kampánynak volt egy-két emocionális főtémája, amely végigvitte a kampányt. Hagyományosan ezek sokkal üresebbek voltak (emlékszik még valaki az új honfoglalásra, az együtt az autonómáiértra, vagy a bizalom, biztonság, jövőre?). Az idei Erdély a jövő! szoft-transzilvanista szlogen egyszerű és nagyszerű. Egyfelől van tartalma, feltöltötték al-üzenetekkel (lásd lejjebb), másfelől érthető, érezhető, vitatható.
Nem utolsósorban akaratlanul behoz egy transzilvanista, regionalista elemet, még akkor is, ha csak a kampány erejéig. Sok éve mondom, hogy az egyetlen út a regionalista párttá alakulás, a demográfiai fogyásból csak egy interetnikus, Híd-Most féle párttal lehet kitörni. Ez a kampány legalább bedobta a témát a pártszervezet és a közösség köztudatába. Ez egy szükséges kezdet.
Sokkal jobbak, konkrétabbak, érthetőbbek, életszagúak a kampánytémák: autópályák, házi feladat, pénzügyi autonómia, telekkönyvezés, nyelvi jogok, stb.
Nem lila fényeket árulunk végre kampányban. Nem utolsósorban a kampány jól kompenzálja a pártelnök karizmahiányát és azt, hogy nincsenek inspiráló, lelkesítő beszédek.
9. A teljes erdmagyar intézményrendszer összeomlásának a kockázata
Nagyon rossz, katasztrofális, kontraproduktív, versenyfojtó, minőségromboló, stb. – több tucat jelzővel is lehetne illetni azt az áldatlan helyzetet, amiben szinte a teljes erdélyi magyar intézményrendszer van: 80-90 százaléka az RMDSZ-től függ valamilyen módon.
Kezdve az RMDSZ által osztott normatív támogatásból élő országos szervezetektől, mint az EMKE vagy az EME, az RMDSZ által kijelölt tanfelügyelők és RMDSZ-esek által vezetett vagy befolyásolt önkormányzatoktól függő iskolákig, az RMDSZ-es megyei tanácsosoktól, elnököktől, alelnököktől függő megyei kulturális intézményektől, az RMDSZ által direkte vagy indirekte szétosztott pénzből élő erdélyi magyar sajtóig, az RMDSZ politikai lobbijától függő állami magyar egyetemi oktatástól, a Communitas-ösztöndíjaktól függő művészetig és könyvkiadásig, szinte minden közvetlenül vagy közvetve az RMDSZ-től függ, ami erdélyi magyar identitásfenntartás.
S ha a kulturális autonómia törvénye az RMDSZ által vizionált módon valaha átmegy a román parlamenten, akkor az anyagi függőség mellé hivatalos kinevezési vétójog is fog társulni minden kisebbségi intézménynél. (Ez a vétó de facto több megyében már létezik, informálisan a megyei elnökség gyűlésein dől el, hogy ki milyen magyar vagy félmagyar intézményt fog vezetni.) A kulturális autonómiával ezt a függőséget jogszabályok fogják bebetonozni.
Csak egy gondolat erejéig vegyük ki ebből a rendszerből az RMDSZ-t: a rendszer összeomlik.
A rendszer tehát rossz, a kontroll egyértelműen a minőség rovására megy, de az átalakítása nagyon sok évbe kerülne, és tulajdonképpen nincs rá akarat, mert a jelenlegi helyzet megfelel a pártnak is, az eltartott szervezeteknek is.
Az RMDSZ erős parlamenti képviselet és az ebből következő közpénzek feletti kontroll nélkül nem tudja ellátni ezt a központi szerepét. Ennek a megkövesedett, megporosodott, az 1990-es években kiépített hálónak a szétbomlására az erdélyi magyarok nincsenek felkészülve. Nincs független intézményi kultúra, a román jogi keret sem segít, hisz a román pártok közpénzre épülő klientúraépítése ugyanilyen. Egyébként ez az 1989 előtti függőségi reflexek továbbélése: ha baj van, vagy kell valami, felhívjuk a megyét, és megoldódik.
Másképp fogalmazva: az erdélyi magyar intézményrendszer fennmaradásának kulcsa az RMDSZ fennmaradása. Ha ezt a rendszert fenn akarjuk tartani, ha attól félünk, hogy hiányában sorra építené le a román állam az intézményeinket, jogainkat, be kell juttatnunk az RMDSZ-t. Nincs B-terv, nincs alternatív finanszírozási rendszer és politikai lobbiháló.
Ne maradj le semmiről. Iratkozz fel az Átlátszó Erdély hírlevelére!
10. Országos politikai képviselet szükségessége
Két év múlva lesz az 1918-as román nemzeti egyesülés 100 éves évfordulója, négy év múlva pedig Trianon aláírásának a centenáriumát ünnepeljük. A román állam érthetően bombasztikus ünneplésre készül 2018 decemberében, a magyar valószínűleg valami drámai nemzetsiratást tart két évre rá. A nacionalista kicsapongások között az erdélyi magyaroknak higgadtaknak kell maradniuk. El kell gondolkodnunk, hogy mi ezzel mit is kezdjünk, hol a helyünk.
Kétségtelen, hogy közel 100 év után sem integrálódtunk különösebben a román államba, legtöbben nem érezzük igazán magunkénak, bár ebben nyilván nem csak mi vagyunk a ludasok, de azért megvan a magunk érdektelensége is.
A párhuzamos magyar társadalom programja, amelyet a Markó-generáció kiépített – majdnem természetes reakcióként 70 év erőszakos asszimilációs politikájára – akadozva működik, korlátai egyértelműek az egyre jobban kinyíló, globalizálódó világban. Befele fordulni, szűk etnikai burokban élni már nem lehet, nem is érdemes.
Az erdélyi magyar párhuzamos világ már csak demográfiai okok miatt is érezhetően szűkül. Új nemzetprojekt kell, amely szerintem nem lehet más, mint az interetnikus transzilvanizmus, kombinálva Románia elfogadásával. Persze ehhez Romániának is változnia kell, modernizálódnia, toleránsabbnak lennie. Ebben pedig lehet szerepünk: migránsozás helyett inkább azokat a pártokat kellene támogatni a román porondon, akik előre néznek, tematizálni kéne nemcsak a saját, hanem közös ügyeinket, az ország modernizálását.
A román állam 1918 óta nemzetállamot épít Erdélyben, és bár az eszközei változtak, a ki nem mondott alapfeltevés nem: az, hogy a magyar kérdést megoldja majd a demográfia. Csak annyi jogot kell adni, amennyit muszáj az adott évtized történelmi kontextusában, hogy ne legyen nagyobb balhé. A többit megoldja majd az idő, lassan úgyis elfogyunk – gondolják.
Emiatt nem lesz áttörés a területileg körülhatárolható etnikai autonómia ügyében, de az erdélyi románokkal összefogva lehetne annyira decentralizálni ezt az államot, hogy végre otthon érezzük magunkat benne. Ezt pedig nem lehet parlamenti képviselet nélkül. 2016-ban muszáj ott lenni, ahogy 2020-ban is. Kell egy új projekt is. Alternatív küszöbbel bejutó 7-8 képviselővel és 4 szenátorral (valahol 2,5% körül lennének a két házban) nem sokat lehet elérni a bukaresti parlamentben. Kell tehát az 5%, vagy ennél több is, ha kell a rendes képviselet. Szavazni kell az egyetlen erdélyi (magyar) pártra.
Kell?
A fenti tíz pontot végső soron le lehet egyszerűsíteni néhány ellentétpárra: az elveim, értékeim vagy a nemzetféltő, számító érdek a fontosabb? Meg merjem-e lépni azt, amit soha eddig, hogy politikailag kilépjek a párhuzamos erdélyi magyar társadalomból, és szavazzak inkább egy olyan román pártra, amely specifikus magyar kisebbségi érdekeimmel nem foglalkozik, de legalább az országot, és vele együtt az erdélyi magyarságot előre viszi? Mert most mintha végre lenne egy ilyen a porondon.
Elérte-e az RMDSZ azt a szintet, amit már nem lehet felvállalni, és ahol azt mondhatjuk, hogy túlságosan sok kompromisszumba kerül nekünk a párhuzamos erdélyi társadalomprojekt? Elértünk-e oda, hogy így már nincs értelme, ez annyira retrográd, hogy akkor inkább jöjjön a földrengés, és keressünk új utat a romokon, ha még tudunk, és ha még van egyáltalán értelme a párhuzamos magyar társadalomnak.
Az elveim vagy a félelmeim fontosabbak?
Ez a nagy, őszinte dilemmám egy héttel a választások előtt. Segítsetek dönteni.
Czika Tihamér jogász, publicista, az RMDSZ Szabadelvű Körének volt alelnöke. Jelenleg Brüsszelben él.
Az Átlátszó Erdély működtetésében nagy szerepük van a közösség adományainak. Adakozz, hogy még több ilyen cikket írhassunk! Tudnivalók itt.
Bankszámlánk:
RO71OTPV200000913457RO01
SUC. CLUJ OTP BANK ROMANIA
Cod BIC: OTPVROBU
