A központot működtető cég, a Tokimpex SRL tavaly 110 ezer eurós veszteséggel zárt, és a lassan véget érő idei év sem ad okot bizakodásra – a bevételek és kiadások között fennálló űrt pedig a cég egyedüli tulajdonosa, az RMPSZ kell majd valahogyan fedezze. 

A helyzetet súlyosbítja, hogy az utóbbi években az RMPSZ magyarországi támogatásai is elapadtak. A szövetség 2022-ben még több mint 1 milliárd forintnyi támogatást kapott a Bethlen Gábor Alapból több nagy léptékű programra (ezek közül az óvoda-építési program volt a legnagyobb költségvetésű), ez a program azonban lejárt.

Továbbá évente mintegy 100 millió forint jövedelmet jelentett az RMPSZ számára az oktatási-nevelési támogatások folyósításával kapcsolatos adminisztratív munka. Azonban  2024-től a folyamatot digitalizálták, illetve a feladatok egy részét átvette a Rákóczi Szövetség.

Már az alaptámogatás is akadozik

2023-ban nem volt a támogatottak között, 2024-ben a BGA mindössze 51 millió forintot (130 ezer euró) ítélt meg az RMPSZ számára. 2025-ben pedig újból nem találtunk a szövetség számára megítélt támogatást a BGA oldalán közzétett döntések között. 

A pályázati források nagymértékű fluktuációja az RMPSZ mérlegein is meglátszik. Míg 2022-ben még 3,8 millió lejes többlettel zárt a szervezet, a 2024-es pénzügyi adatok szerint nagy eltérés volt a szervezet jövedelmei és kiadásai között. 

Míg 2024. december 31-ig mintegy 4,95 millió lej (kb. 1 millió euró) jövedelemmel rendelkezett, addig kiadásai 12,2 millió lejre (2,4 millió euró) rúgtak. A különbség – egy több mint 7,25 millió lejes (1,4 millió euró) deficit – arra utal, hogy az RMPSZ jóval többet költött, mint amennyi jövedelme volt ebben az évben.

Not great, not terrible

Egy ilyen mértékű hiány egyébként nem szokatlan az olyan szervezeteknél, melyek nagy projekteket, beruházásokat, többéves pályázatokat bonyolítanak. Előfordul, hogy egy beruházásra az adott évben jön be a forrás (ez a mérlegben többletként jelentkezik), majd a következő évben kerül elköltésre (ami viszont deficitként jelenhet meg, ha az adott évben a kiadási oldal meghaladja a bevételeket). 

Az elsőre ijesztő képet tovább árnyalja, hogy az RMPSZ ingatlanvagyona a legfrissebb mérlege szerint több mint 39 millió lejre (7,6 millió euró) rúg, amihez hozzáadódik 2,8 millió lej forgótőke, az adósságai pedig nagyon alacsonyak: mintegy 147 ezer lejt tesznek ki. 

Tehát a számok alapján a pedagógus-szövetség számottevő ingatlanvagyonnal, alapvetően stabil anyagiakkal rendelkező szervezet, melynek a 2024-es jövedelmei azonban nem fedezték a kiadásait. Így ezt a deficitet a felhalmozott tőkéjéből kell, hogy fedezze.

„Ez nem úgynevezett kézzelfogható hiány, hanem az egyik évről a másik évre átnyúló támogatásoknak köszönhető (…) nincsen magunk előtt tolt tartozásunk”

– magyarázta Burus-Siklódi Botond, az RMPSZ elnöke az Átlátszó Erdély megkeresésére. Az elnök elmondta, hogy az általa vezetett intézmény működése „mindenfajta veszélyeztetés fölött áll”, azonban a szovátai központnál „valóban észlelhető hiány, ami nagyon aggasztó”. 

A Burus-Siklódival készített interjú teljes szövege az anyag végén olvasható. Előbb vegyük szemügyre a szovátai központot, mely fejtörést okoz most az RMPSZ vezetésének.

Magyarországi támogatásból wellness-központ

A Teleki Oktatási Központ a szovátai Toplitei utca 20 szám alatt található. Az ingatlant 2000-ben vásárolta meg az RMPSZ, a kataszteri kivonat szerint ebben az időben a 4300 négyzetméteres telken két építmény állt: egy 798 négyzetméter alapterületű, 2 emeletes és manzárddal is rendelkező, 30 szobás épület, mely szálláshelyként használható. Mögötte egy kisebb, 120 négyzetméteres alapterületű, 3 szintes épület található, amely szabadidős tevékenységekre alkalmas. A képzések nagyrészt itt folynak. 

Később, 2022-ben a telek hátsó részén épült fel a 682 négyzetméteres alapterületű, 4 szintes wellness-központ. Az épületben a 25 méteres úszó- valamint sós medence mellett jacuzzi, szaunák és masszázs-szoba is található (a fotók egy része a https://hotelteleki.ro oldalról, másik része a hotel Facebook-oldaláról származik).

A telekkönyvi kivonatból nem derül ki, hogy pontosan mennyibe került a wellness-központ felépítése, az azonban igen, hogy a finanszírozó, a Bethlen Gábor Alap – a teljes ingatlanra, tehát az újonnan felépült wellness-központra és a régi épületekre is – jelzálogot jegyzett be, 584 millió forint (kb. 1,5 millió euró) értékben.

Miközben a költségek nőnek, a forgalom visszaesett

Az oktatási központ menedzselését egy, az RMPSZ által alapított és tulajdonolt cég végzi: a Tokimpex SRL. Az idők során ennek a cégnek több igazgatója volt, ezt a funkciót 2022 februárja óta tölti be Biró Zsolt volt MPP-s politikus, aki 2016 és 2020 között parlamenti képviselő is volt, az RMDSZ színeiben.

Nyilvános mérlege szerint a Tokimpex 2022-ben és 2023-ban szerény, nagyjából 30 ezer eurós nyereséggel zárt 340, illetve 520 ezer eurós forgalom mellett. Ebben a periódusban a cég adósságai 16 ezer euróról 40 ezer euróra nőttek.

Tavaly azonban rosszul alakultak a cég dolgai: bár az üzleti forgalom nem csökkent számottevően (520 helyett 480 ezer euró), a 2024-es évet közel 110 ezer eurós veszteséggel zárta, miközben az adósságai 97 ezer euróra nőttek. 

„Sajnos ezen időszak egybeesett az energiaárak drasztikus emelkedésének kezdetével, az adóterhek ugrásszerű megnövekedésével, mindez a turizmusban a vendégéjszakák számának jelentős visszaesésével is párosult”

– magyarázta megkeresésünkre Biró Zsolt.

Ráadásul a szállodaként használt, régi épületet tatarozni kellett – a munkálatokhoz pedig nem rendelkeztek külső forrással. „Ez egy régi épület, építése az 1950-es vagy ‘60-as évekre tehető. Soha nem esett át teljes felújításon: a földszinti szobák fala penészedett, a fürdőszobákból átszivárgó víz áztatta a padlót. Vízvezeték-cserékre is szükség volt” – mondta el az igazgató. 

Az idei számok sem adnak okot optimizmusra

És ugyan az idei év még nem zárult le, de az már most látszik, hogy a 2025-ös mérleg sem lesz túl fényes: „a jelenlegi országos gazdasági helyzet érezteti hatását. A turizmus különösen kitett ágazat, Szovátán is jelentősen csökkent a vendégek száma, szállodánk sem kivétel ez alól. Az energiaárak liberalizálása komoly kihívás, az ingatlanadó emelkedése szintén nehéz helyzetet teremtett. Ilyen körülmények között kell újratervezni, hogy az említett nehézségeket ki tudjuk védeni.”

A Tokimpex ezért idén újragondolta üzleti tervét: míg eddig elsősorban a pedagógus szakmát kiszolgáló rendezvényeket – konferenciákat, diáktáborokat – tartottak a komplexumban, ezentúl a piaci viszonyokhoz igazodva nagyobb hangsúlyt fognak fektetni a turizmusból származó extra bevételekre. 

„Meghoztunk néhány drasztikus költségcsökkentő intézkedést is. Folyamatosan törlesztjük a felhalmozott adósságot is. Célunk mindenképpen a Tokimpex helyzetének konszolidálása” – így Biró Zsolt.

Az RMPSZ elnöke beszélgetésünk során utalt rá, hogy a wellness-központot annak reményében építették, hogy az itt keletkező profit képezi majd a szervezet egyik jövedelemforrását. 

Ez a remény a mérlegadatokat nézve nem látszik beigazolódni: a cégnek 2020 kivételével valóban minden évben volt valamennyi nyeresége, azonban a legjobb két év is csak mintegy 30-35 ezer eurót hozott a konyhára. Ehhez képest a 2024-es veszteség közel 110 ezer euró.

Nem tudjuk hogy ez a wellness-központ miben nyújt mást vagy többet, mint a Szováta környékén működő más wellness-ek. Ilyen létesítményből ugyanis több tucatnyit találunk, ha például a Google Maps keresőjébe a wellness near Sovata kifejezést ütjük be. Hasonló a találatok száma a spa near Sovata keresésre is.

Egyébként egy másik, magyarországi közpénzekből épített, wellness-szel is rendelkező hotel is működik Szovátán: ez a Crystal szálló, melynek felépítését 2 milliárd forinttal támogatta a Pro Economica Alapítvány (erről a támogatási projektről itt írtunk).

Most pedig térjünk vissza az RMPSZ-hez. Burus-Siklódi Botond elnök készségesen válaszolt a kérdéseinkre – a teljes interjút az alábbiakban közöljük. 

Hogyan értékeli a 2025-ös évet pénzügyi szempontból?

Burus-Siklódi: Az RMPSZ mindenfajta veszélyeztetés fölött áll. Mi civil szervezetként pályázatokból élünk, a pályázatoknak kétféle forrása van: az egyik a Nemzetpolitikai Államtitkárság a Bethlen Gábor Alapon keresztül, a másik a Belügyminisztérium Közoktatási és Köznevelési Államtitkársága – itt működik az a zárt pályázati rendszer, melyből támogatják a kárpát-medencei pedagógus szövetségeket.

Hozzá kell tenni azt is, hogy hosszú idő óta a nemzeti jelentőségű intézmények sorába tartozunk, mint ilyen éves támogatást kapunk – ezek a támogatások biztosítottak, létünket emiatt biztonságban tudjuk. Mi ezekről a támogatásokról mindig korrektül, időben elszámoltunk.

Ami a kérdés másik oldalát illeti: a ‘90-es évek közepe táján vásároltuk meg a Teleki Oktatási Központnak helyet adó, akkori ingatlant. Egyetlen célunk volt ezzel: ha az RMPSZ a támogatásokból esetleg nem tudja működtetni azt a kapacitást, akkor legyen egy olyan hátterünk, amibe kapaszkodhatunk. Ilyen céllal jött létre ez a központ, ezért működtetjük, fejlesztjük.

Vannak azonban helyzetek, melyek elkerülhetetlenek az üzleti életben. A központot működtető Tokimpex Kft.-nél most valóban észlelhető ez a hiány, ami nagyon aggasztó. Ezt egy nagyon fontos helyzetben meghozott túlköltekezésre tudjuk visszavezetni: tavaly az épület felújításra szorult, emiatt a cég az adók kifizetésével – egy 350 ezer lej (68 ezer euró) körüli összeggel – hátrányba került. Azóta kölcsönadtunk a cégnek, ezt az adóhátrányt rendeztük, és ők folyamatosan törlesztik ezt a kölcsönt.

Ez az összeg nem csak az uszodának, hanem a szállodának, a korábban már létező épületeknek az adójából adódik össze. És bár azt nem tudjuk elmondani hogy a központ hosszú éveken keresztül nyereségesen működött volna, azért veszteségek nem voltak. Jelen pillanatban ez így néz ki, valóban kicsit fenyegető, ezt mi is érzékeljük. Igyekszünk megoldani.

Az RMPSZ-re visszatérve: a szövetség nyilvános mérlegeiből az derül ki, hogy 2024-ben 5,8 millió lej bevétele volt, míg a kiadások 12 millió lejre rúgtak. Ez 7,3 millió lejes hiányt jelent.

Burus-Siklódi: Erre a kérdésre a pénzügyes kollégáink tudnának nagyon pontosan válaszolni. Ez nem úgynevezett kézzelfogható hiány, hanem az egyik évről a másik évre átnyúló támogatásoknak köszönhető. Azok elszámolásának a helyzete magyarázza ezeket a mérlegbe is belefoglalt összegeket. A mindennapi gyakorlatot tekintve nekünk nincsen magunk előtt tolt tartozásunk.

Ha megnézzük a Bethlen Gábor Alap támogatásait, akkor azt látjuk, az RMPSZ 2022-ben kapott utoljára nagyobb összegű támogatást: 850 millió forintot működésre és ingatlanfelújításra, további 275 millió forintot székház felújításra, valamint 100 millió forintot a Szülőföldön Magyarul Program lebonyolítására. 2023-ban az RMPSZ nem kapott támogatást, 2024-ben pedig 51 millió forintot kapott működésre. 

Burus-Siklódi: A nemzeti jelentőségű intézmények közt vagyunk, ekként támogatásban részesülünk, és ez évente 51 millió forint. Nagyon reménykedünk, hogy ezt a támogatást továbbra is megkapjuk.

Azonban több, mint 1 milliárd után az 51 millió nagyon nagy különbség. Mi ennek az oka?

Burus-Siklódi: Megvalósítottuk mindazokat a beruházásokat, melyeket be tudtunk vállalni. Többek között az óvodafejlesztési projekt, de nem csak ingatlanberuházások voltak ezek, hanem szakmai, fejlesztési programok. Ezeknek a végére jutottunk, ennyi volt a mi vállalt szerepünk, és ezekről mi pontosan el is számoltunk. Most ilyen nagy megbízatásunk fejlesztésre nincsen. 

Az alkalmazottak száma is lecsökkent: pár éve még 55-60 személy dolgozott az RMPSZ-nél, 2024-re a létszám 28-ra. Összefügg ez azzal, hogy az oktatási-nevelési támogatást 2024-től a Rákóczi Szövetség bonyolítja? 

Burus-Siklódi: Ennek semmi köze nincsen. Időnként kapunk megbízást, feladatot egy-egy helyzet megoldására – 2012 és 2019 között például a csángó oktatási program működtetése is ránk volt bízva, a különböző helyszíneken működtetett képzések vagy kulturális központok alkalmazottait mind mi alkalmaztuk. Volt olyan év, amikor 100 körüli alkalmazottunk volt.

Ez a feladatunk azonban 2019-ben véget ért, emiatt érezhető volt egy drasztikus csökkenés. A fluktuációhoz hozzájárul még, hogy mi feladat-finanszírozási alapon is foglalkoztatunk kollégákat egy-egy program lebonyolításában, időszakos megbízással. Jelen pillanatban a központi irodánkban mindössze 9 alkalmazottunk van.

Azok a projektek, szakmai konferenciák, melyeket korábban indítottunk és folyamatban vannak, zökkenőmentesen működnek, terveknek megfelelően, megfelelő finanszírozási háttérrel. 

Hogyan alakult a 2025-ös év a szovátai központot működtető Tokimpex számára?

Burus-Siklódi: Rendszeres a menedzsmenttel a kapcsolatunk, minden hónapban látjuk a bevételeket, kiadásokat, az időszakos mérlegeket. A 2025-ös év nem sok jót ígért, és az előre látott problémák be is következtek a vállalkozásoknak, és így a Tokimpexnek is.

Az energiaárak robbanása, az adókörnyezet miatt nem egyszerű ezt a központot működtetni, főleg nem úgy, hogy a cégnek nem a profit a célja, hanem az önfenntartás, és hogy az RMPSZ rendezvényeinek legyen megfelelő helyszínük. Világos, hogy a fenntartáshoz szükség van más források megkeresésére: ez a szállodai és a wellness részleg nyitott rendszerben való üzemeltetése hivatott a bevételeinket kiegészíteni.

Ha a Tokimpex az idei évet is rossz üzleti számokkal zárja, a hiányt milyen forrásból fogják fedezni?

Burus-Siklódi: December 12-én a vezetőtanácsunk elemzi a kialakult helyzetet. Egy nagyon intenzív, a korábbiaktól minőségben is eltérő marketing tevékenységet indítottunk be egy olyan profi cég bevonásával, mely segít az üzleti terv újrafogalmazásában. Nagy reményeink vannak ezzel kapcsolatban – ennek a jeleit már október óta érzékeljük, a szálláshelyek folyamatosan foglaltak, és mindenképpen keresünk valamilyen megoldást. Nem szeretnénk ezt a háttérintézményt felszámolni.

Most, 2025 őszén hogyan látja, szerencsés volt az a döntés 3-4 évvel ezelőtt, hogy ezt a központot egy wellness részleggel bővítik? Ma is belevágna egy ilyen fejlesztésbe?

Burus-Siklódi: Úgy látom, hogy ilyen kombináció (szálláshely és nyitott rendszerben működő wellness központ – vagyis olyan wellness amit nem csak az adott szálláshelyen megszálló vendégek vehetnek igénybe – szerk. megj.) Szovátán egyáltalán nem volt abban az időben, és jelenleg sincsen. Az volt az elképzelésünk, hogy ezt a rendszert más szálláshely-adókkal együttműködve igyekszünk élhetővé tenni. Igen, nem egyszerű ennek a fenntartása, de én nagyon reménykedem, hogy az új üzleti terv kidolgozása segít felfuttatni ezt a központot.

The post Befürdik a pedagógusszervezet a wellnesszel? appeared first on Átlátszó Erdély.

Egy hónapja kétrészes cikksorozatban közöltük, hogyan emlékezik vissza a csíkszeredai Márton Áron Főgimnázium kilenc volt diákja az őket ért érzelmi és szexuális abúzusokra, amelyek elkövetőjeként az iskola akkori történelemtanárát, Orbán Zsoltot jelölték meg.

Cikkeink jelentős, az Átlátszó Erdély kilencéves történetében nem tapasztalt következményekkel jártak. Azzal együtt, hogy a legutóbbi visszaélések túlélője, akit elértünk, két éve érettségizett, a tanár idén augusztusban otthagyta az iskolát, a visszaélések közel húsz éve alatt a Márton Áront vezető igazgatót, Varga Lászlót pedig idén tavasszal váltották le.

A legmeglepőbb, mert eddig soha nem tapasztalt következmény az volt, hogy a nyomozó hatóság egyből lépett. Cikkeink publikálása után két munkanappal, november 28-án a Hargita megyei rendőrfelügyelőség közleményben tudatta, hogy bűnügyi eljárást indított.

Később engem, a cikkek szerzőjét is behívtak kihallgatásra. A nyomozóktól annyit sikerült kideríteni, hogy jelenleg kiskorúval szemben folyamatosan elkövetett szexuális abúzus gyanújával vizsgálódnak. Amennyiben találnak olyan sértetteket, akik egyéb bűncselekményekről számolnak be nekik, úgy kiterjesztik a nyomozást. Az ügyben vizsgálódó egyik rendőr tud magyarul, így fordítás nélkül el tudta olvasni a cikkeket.

Jelenleg úgy tudjuk, a cikkünkben nyilatkozó nők közül legalább négyen fognak vallomást tenni, legalábbis eleddig ennyien adtak nekünk engedélyt arra, hogy felfedjük az identitásukat a hatóságok előtt, természetesen az is megtörténhet, hogy a rendőrség további túlélőkkel veszi fel a kapcsolatot.

Az eltussolás mikromechanizmusai

A közösségi eltussolással mint azonnali reakcióval mi is gyorsan szembesültünk. Miközben arról kaptunk folyamatos visszajelzéseket, hogy az iskola és Csíkszereda felbolydult, a helyiek a bolti kasszasorban is a húsz éven át eltussolt visszaélésekről beszélnek, a többezer fős Civil Csíkszereda Facebook-csoportból többször is törölték cikkeink megosztását. Néhány tag többszöri próbálkozására maradtak végül ott a cikkek, de olyan formában, hogy ne lehessen hozzászólni.

Reméljük, hogy ezt a hallgatási görcsöt feloldja Korodi Attila polgármester egy héttel későbbi nyilatkozata, amelyben főleg azt nyomatékosította, hogy nyilvánosan is beszélni kell ezekről az ügyekről. Eleve úgy lehet megelőzni őket, ha az iskolákban olyan fórumokat és csatornákat hoznak létre és működtetnek, ahol a diákok biztonságosan jelezhetik, ha bármilyen visszaélést kísérelnek meg velük szemben.

Az iskolaigazgató eltűnt a lemondás csendjében

Nem sokkal a cikkeink megjelenése után szerettünk volna interjút készíteni Markó Ilonával, a Márton Áron Főgimnázium igazgatójával, hogy megtudjuk, hogyan kívánják kezelni a gimnáziumban kialakult hangulatot, hogyan kívánják ellenőrizni a cikkeink valóságtartalmát, ahogyan azt Markó egy Székelyhonnak adott nyilatkozatban belengette, illetve számos egyéb kérdésünk lett volna.

Kértük, hogy telefonon beszélhessünk, hogy egészen biztosan elkerülhessük azt a helyzetet, amivel gyakran szembesülünk: ha írásban kérik a kérdéseket, és írott válaszokat küldenek,  akkor vagy nem a konkrét kérdéseinkre válaszolnak, vagy hiányosan válaszolnak, és nincs lehetőségünk visszakérdezni, tisztázni, konkretizálni a válaszokat.

Markó Ilona azonban ragaszkodott ahhoz, hogy írásban válaszoljon, és ráerősített korábbi rossz tapasztalatainkra. A feltett kérdéssorra egyetlen egybefüggő szövegben válaszolt, amiből néhány dolog ugyan kiderült, de több kérdésünkre nem kaptunk választ. Amikor ezt jeleztük neki, abban egyeztünk meg, hogy küldünk továbbiakat is, Markó azokra is írásban válaszol, és amennyiben további tisztázást szeretnék, felhívhatom telefonon. Nem küldött válaszokat, de megegyeztünk, hogy fel fog hívni néhány nap múlva. Nem tette meg, és azóta nem is válaszolt az üzeneteimre. Néhány nap múlva kiderült, hogy lemondott az igazgatói pozícióról személyes okokra hivatkozva.

Konkrét lépések az iskolában

Azt jelenleg nem tudni, ki lesz az új igazgató, az iskolában azért néhány dolog történt már, ami előrelépést jelenthet az eddigiekhez képest. Markó Ilona korábbi válaszából kiderül, hogyan értették azt, hogy ellenőrzik a cikkek valóságtartalmát: „nevezetesen arra kértük azokat a kollégákat, akiknek a neve említésre kerül, hogy mondják el, mit tudnak az ügyről. Ők ezt megtették. Ráadásul az egyik kolléga kérésemre kilépett a vezetőtanácsból, azért, hogy ne legyen még egy támadási felület, senki ne tudja megkérdőjelezni a döntések, határozatok hitelességét.”

A kérdéses kolléga, akit a  vezetőtanácsból eltávolítottak, Szabó László „Alex” filozófiatanár, akivel kapcsolatban több volt diák is jelezte, hogy zaklatta őket kéretlen érintések, különféle utalások formájában. Saját maga is bevallotta, hogy voltak határátlépései diákok felé, de szerinte kizárólag olyanokkal szemben, akik maguk is jelét adták, hogy ezt akarnák, illetve kizárólag olyanokkal, akik már nagykorúak voltak.

Arról nem tudni, hogy az iskolában vagy a tanfelügyelőségen indult–e fegyelmi eljárás vele szemben, semmi jel nem utal erre. Azt sem tudni, hogy az iskolai tanácsadó, Szász Amália Kinga szerepét vizsgálja-e bárki is. Több forrásunk is megerősítette ugyanis, hogy Szász tudott arról az évek során, hogy Orbán Zsolt visszaélt lányokkal, mégsem lépett az ügyben. Információnk szerint mind Szabó, mind Szász továbbra is az iskola alkalmazottja.

Az iskola épületében kifüggesztettek egy postaládát, amelybe a diákok névtelenül tehetnek panaszt, ha valamiféle sérelem éri őket. Ezeket a panaszokat az újonnan életre hívott etikai bizottság fogja kivizsgálni. Az etikai bizottságot az iskola öt tanára, valamint egy városi önkormányzati képviselő és egy iskolapszichológus alkotja, de nem a fent említett Szász.

Eltűnése előtt Markó Ilona közölte még velünk, hogy az iskolában szexuális nevelés indul. Ezt nem a tantestület kezdeményezte, hanem a diáktanács. „Egy vagy több külsős szakember bevonását tervezzük, akik felvilágosító foglalkozásokat tartanak diákoknak, szexuális jellegűeket is, különös tekintettel a tanár-diák közötti kapcsolatokra, tisztázva, hogy hol húzódik az az egészséges határ, amelyet egyik félnek sem szabad átlépnie. Az ilyen jellegű tevékenységeknek tényfeltáró és megelőző szerepe,van, ezért a képzéseket pedagógusok számára is igényelni fogjuk” – válaszolta írásban a még hivatalban lévő igazgatónő.

A szakmai szervezetek hetekkel később reagáltak

Az ügyben röviden és csak újságírói megkeresésre, két héttel később szólalt meg a Hargita megyei tanfelügyelőség. Három dolgot közölt Demeter Levente főtanfelügyelő:

1. Vizsgálatot kért az iskolától, de mivel az ügyészség nagyon hamar bűnügyi vizsgálatot indított, ettől kezdve „sem a tanfelügyelőségnek, sem az iskolának nincs hatásköre az ügyben”.
2. Több intézménnyel is egyeztetett a hatékonyabb megelőzésről, de a Székelyhon cikkéből nem derül ki, melyekkel.
3. Eddig is léteztek olyan fórumok, ahol hasonló helyzetben lévő diákok, tanárok megoszthatták a problémájukat, kérdéseiket. Sajnos az derül ki a cikkből, hogy melyek ezek, és miért nem működtek, miért az eltussolás volt az iskola eszköze húsz éven át.

Közel három héttel később szólalt meg a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ). Közleményében elítélte az „iskolai abúzus, erőszak, zaklatás vagy bántalmazás” minden formáját, és alapos kivizsgálást kért. Támogatják a pedagógusokat képzéseken keresztül, hogy a visszaélések nyomán kialakult helyzetet feldolgozzák, és megtanulják kezelni.

Az RMPSZ finanszírozza azt a resztoratív támogatói kört, amelynek első beszélgetése december második hétvégéjén zajlott. A közlemény arról nem szólt, hogy a szervezet visszavonja-e a tudományos munkát elismerő Apáczai-díjat, amellyel 2012-ben tüntette ki Orbán Zsoltot.

Volt diákok kérték számon az iskola és a város vezetését

Az iskola mindezidáig egyetlen rövid közleményt adott ki, ugyanazt, amiben azt is írták, megvizsgálják a cikkek valóságtartamát. A gimnázium néhány volt diákja azonban ezt kevésnek gondolta, és petíciót indított, amit azóta közel 1500-an írtak alá.

Ebben külső szakértői vizsgálatot kértek, illetve hogy a túlélőknek adjanak hitelt, és az iskola nyilatkozzon arról, hogy ott jelenleg nem dolgozik olyan kolléga, akivel szemben felmerül a szexuális zaklatás gyanúja. Az iskola erre nem válaszolt, ellenben az igazgatónő egy hétre rá lemondott.

Ugyanebben a petícióban kérték a volt Márton Áronos diákok a városvezetést is, hogy hozzon létre, bővítsen és működtessen olyan csatornákat, amelyek révén az oktatási intézmények bürokráciáját kikerülve lehet bejelentéseket tenni.

A városháza az iskolával ellentétben válaszolt a megadott határidőre. Szolidaritást vállalt azt áldozatokkal, és elismerte a jogukat ahhoz, hogy minden eszközzel hangot adjanak sérelmeiknek. Széleskörű konzultációval kívánják a MÁG-ban keletkezett krízishelyzetet kezelni, hosszú távon pedig felvenni a harcot az iskolai erőszak minden formájával szemben.

A jóvátétel esélye és határai

Resztoratív támogató kör(ök) létrehozására érkezett a városháza meghívására Negrea Vidia klinikai szakpszichológus. Az International Institute for Restorative Practices trénere a budapesti áldozatsegítésben dolgozik, és több egyetemen oktat. Felvettük a kapcsolatot a szakemberrel, hogy megtudjuk, miben állnak a resztoratív folyamatok, mit takar a napi sajtóba már bekerült, de tartalmat alig kapott kifejezés, és konkrétan mi zajlott eddig a Márton Áronban a jóvátétel jegyében.

A resztoratív szemlélet az egyének közötti kapcsolatok létrejöttét, erősödését és helyrehozatalát célozza konfliktusok után. Az igazságszolgáltatásban a ‘80-as évek óta alkalmazzák, és az utóbbi két évtizedben rájöttek, a módszer az oktatásban is használható, tudtuk meg Negrea Vidiától. A módszer az egyén három pszichológiai szükségletére épít:

• hogy meghallgassák, elismerjék és figyelembe vegyék az egyén saját történetét;
• hogy az egészséges fejlődéshez elengedhetetlen a közösséghez tartozás;
• és az egyén igénye arra, hogy hozzájáruljon a változáshoz.

A jóvátétel ideális esetben azt jelenti, hogy mindenkinek a története hangot kap, és mindenkinek a tenni tudása teret kap, de nyilvánvaló, hogy mindig lesznek olyanok, akik nem készek arra, hogy felelősséget vállaljanak, vagy egyáltalán merjenek megnyilvánulni. Ezért nem lehet kötelezővé tenni senkinek a részvételét azokon a támogató beszélgetéseken, amelyek közül az első már le is zajlott a Márton Áron tanárainak egy részével, magyarázta a szakember.

A változni kívánó szervezet vezetőinek viszont kvázi kötelező ott lenniük ahhoz, hogy motiválják a beosztottakat a változást elindító értékek felvállalására. Negrea Vidia elmondta, Sógor Enikő alpolgármester hívta meg a városba, de csak úgy vállalta a felkérést, ha mind a városháza, mind más intézmények részéről felelős személyek részt vesznek a beszélgetéseken.

Erről beszélgettek a Márton Áron tanáraival

A december eleji, három órás beszélgetés két részben zajlott. A nagy körben ismertették a kereteket, majd 3-4 fős kisebb csoportokban vették elő a tipikus resztoratív kérdéseket: ami történt, hogyan érintett, mit gondoltál akkor, most mit gondolsz, mi számodra a legnehezebb, és mit tudunk tenni itt és most, hogyan tudjuk a közösségünket támogatni a továbblépésben és fejlődésben.

„Mivel a biztonságos beszélgetés a történtekről igényli a nagyon fókuszált és érzelmileg terhelt légkört, ezért nemcsak én voltam jelen, hanem azok a képzett kollégák, facilitátorok a Sapientiáról vagy a Pedagógusok Házából vagy a pszichológusok hálózatából, akikkel korábban több képzésben volt már szerencsénk gyakorolni vagy megtapasztalni ezt a szemléletet” – mondta Negrea Vidia.

Itt nem az a lényeg, hogy felderítsék, ki hol hibázott, hanem hogy meghallgassák egymás érintettségét, érzelmeit, hogy ezzel az első körrel az emberek megtapasztalják azt, hogy nincsenek egyedül az érzéseikkel, aggályaikkal, és hogy képesek elindítani változásokat, magyarázta a szakember. „Zárásként a nagy körben megosztotta minden kis csoport a megéléseit, illetve listázták azokat a szükségleteket és tennivalókat, amiket majd ők külső segítséggel vagy anélkül tovább tudnak vinni” – mondta el a szakember.

„Mivel a tanároknak óriási felelősségük lesz abban, hogy hogyan fognak erről kommunikálni diákok előtt vagy szülők előtt, fontos volt, hogy őket erősítsük meg abban, hogy a megéléseiket tudják megosztani, és kezdjenek közös platformot kialakítani. Közösségmegerősítés volt itt a cél azért, hogy tudják támogatni a diákokat” – válaszolta Negrea a kérdésünkre, hogy miért csak tanárokat vontak be az első körbe.

Hogyan jelezzük, hogy nincs rendben a bántalmazás?

Kérdésünkre, hogy a resztoratív módszer hogyan tud segíteni, ha a gyanú szerint a tantestület része egy aktív elkövető is, a szakember elmondta, a beszélgetésen felmerült az a kommunikációs képesség, hogyan jelezzük, „amikor észreveszünk valamit, ami nem tiszta, vagy nem esik jól, vagy nem érthető”.

Ahhoz, hogy ne kizárják, hanem segítsék az elkövetőket, érintetteket felelősséget vállalni, a velük jó kapcsolatban lévő személyek kell felvállalják előttük a rossz érzéseiket, amelyeket a visszaélések vagy azok gyanúja keltett bennük. „Amikor egy jó kapcsolatban lévő személy szembesít egy tettnek a negatív következményeivel, és az vállalja a felelősséget, hogy elmondja, hogy mi az, ami nincs rendben, ami káros vagy sérelmet okoz, az teljesen másképp csapódik le, másképp talál nyitottságra, mint hogyha egy idegen [teszi meg], vagy személytelen visszajelzés érkezik az illetőtől” – magyarázta a szakember.

„A felelősségvállaláshoz és változtatáshoz kell a jó kapcsolat, hogyha azt akarjuk, hogy ebből tanulási folyamat legyen. Azért is fontos, mert ahogy önök is tudják, és én is tudom, nemcsak Erdélyben, hanem Magyarországon is sok olyan iskola és munkahely van, ahol ezek tabutémák, nem beszélnek róla. Úgyhogy akár hálásak is lehetünk, hogy ez kiderült, mert ez olyan hosszú munkát, tudatosítási vagy pszichoedukációval járó munkát igényel, amiben rengeteg tennivaló van. Tehát ha az elkövető jelen van és tud felelősséget vállalni, akkor annak akár gyógyító hatása lehet” – mondta Negrea Vidia.

Rögtön adódott a kérdés, hogy milyen gesztust tehet a bántalmazó, hogy azt a sértett jóvátételként tudja elfogadni. „Ez a resztoratív szemlélet egyik lényeges pontja: kívülállóként nem tudhatom, hogy a másiknak mi jelent jóvátételt. Nils Christie norvég kriminológus, akit az európai resztoratív szemlélet egyik atyjaként tartunk számon, azt mondja, hogy vissza kell adni a konfliktust a tulajdonosainak, mert ők a szakértői a saját konfliktusaiknak, és ők tudják leginkább, hogy mire van nekik szükségük ahhoz, hogy a sérelem feloldódjon. Ezért lényeges az, hogy minél több embernek, minél több sértettnek legyen lehetősége elmondani, hogyan élte meg, mi a nehézsége, és ezeket meghallgatva születhet meg a jóvátétel” – válaszolta a szakember.

Felvetésünkre, hogy akkor az iskola be kellene vonja a folyamatba azokat a volt diákjait, akik a feltárt ügy sértettjei, és 10-15 éve végeztek ott, Negrea Vidia azt mondta, csak akkor, ha a volt diákok bíznak az intézményben. „A segítségnyújtás bárki részéről jöhet, aki képes arra, hogy biztonságos környezetet biztosítson, hogy [a sértettek] ne éljék meg büntetésként, ne éljék meg kötelezőként, vádaskodásként. […] Arról nem beszélve, hogy ezek traumatikus események, és ha például az iskola nem rendelkezik annyi erőforrással, hiszen érintett ő maga is, akkor nagyon fontos, hogy legyenek külső támogatók. Itt gondolok az iskolapszichológusokra vagy az említett facilitátorokra” – válaszolta Negrea.

A resztoratív módszer szakértője hangsúlyozta, a jóvátételi folyamattal nem kell megvárni a hivatalos büntetőjogi eljárás végét vagy egy esetleges bírósági ítéletet ahhoz, hogy a gyógyulás elinduljon, mert a cél a biztonságérzet és a kapcsolat helyreállítása.

Ha bárki kiskorúakkal szemben elkövetett bármilyen (érzelmi, fizikai, szexuális) visszaélésről szerez tudomást, azt jelentse be a 119-es, ingyenesen hívható, országosan egységes sürgősségi számon.

A nyitókép Szucher Ágnes illusztrációja.

The post Ez történt, mióta felfedtük a Márton Áron Főgimnáziumban történt szexuális visszaéléseket appeared first on Átlátszó Erdély.

A hegyen túl

A Csíkszeredából induló kisbusz az Erdélyt Moldovával összekötő, kacskaringós úton halad Bákóig a Csíki-havasokat átvágó Gyimes-völgyén keresztül. A „hegyen túl” már lesz ülőhelyem – nyugtat meg a sofőr a zsúfolásig megtelt járművön. Sokan csak valamelyik gyimesi településig utaznak: a gyimesi csángók falvait elhagyva fogjuk megközelíteni a moldvai csángók vidékét.

Ahhoz képest, hogy csupán 140 kilométernyi távolságot kell megtenni Bákóig, a „hegyen túl” ismeretlen világ fogad, ahol az Erdélyből érkező könnyen elveszíti magabiztos tájékozódási pontjait. Van, aki románul fogadja a magyar köszönést, de aztán valamiért magyarul beszél, van, aki magyarul felel, de olyan tájszólásban, hogy nagyon kell figyelni, hogy megértsd, amit mond.

Az is megtörténik, hogy az erdélyi román nyelvismeretem hagy cserben, amikor vagy nem értem, mit felel egy helyi román, vagy ő nem érti, hogy mit kérdezek.

Néha úgy tűnik, errefelé mindenki román, aztán pedig úgy, hogy mindenki magyar.

Azért utaztam Bákóba, onnan Lészpedre, hogy részt vegyek az RMPSZ (Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége) által koordinált Moldvai Csángómagyar Oktatási Program évkezdő tanári felkészítőjén. Az ötnapos programba a moldvai csángók történelméről, kultúrájáról szóló előadások, módszertani műhelyek és a tanévre vonatkozó gyakorlati intéznivalók is belefértek.  

A moldvai csángók a népszámlálási adatokban: hol volt, hol nincs

A moldvai csángók a Románia Moldvának nevezett keleti térségében élő katolikusok, akiknek feladata kezdetben a középkori Magyar Királyság keleti határainak ellenőrzése volt. A mohácsi vészig (XVI. század) a királyság védelmét élvezték, a madéfalvi veszedelem idején (XVIII. század) a felerősödő székely kivándorlás újra megerősítette az addigra megcsappant moldvai magyar közösséget.
A moldvai katolikusok többsége mára egyáltalán nem ismeri a magyar nyelvet, a több évszázados beolvadás eredményeként magát románnak vallja. Részletgazdag tanfelügyelői jelentések már a múlt század elejéről beszámolnak a románul nem beszélő és értő iskoláskorú gyermekek szisztematikus beolvasztásáról a román tannyelvű oktatási rendszerbe.

Felolvas Halász Péter néprajzkutató  A tanfelügyelő jelenti: román állami iskolázás a moldvai magyar falvakban kiadványból. A 2017-ben megjelent forrásanyag négy település tanfelügyelői jelentéseit tartalmazza a századforduló előtti évtizedekről, arról, milyen nehézségbe ütköztek a román pedagógusok, és hogyan vettek részt a csángók nyelvi beolvasztásában.
A hivatalos, de manipulált népszámlálási adatok alapján a moldvai magyarok asszimilációja befejeződött, hiszen a számok nem tükrözik a magyarul is beszélő vagy értő csángók jelenlétét Moldvában (erről Tánczos Vilmos írt bővebben itt).

A magyar nyelv állami és egyházi megbélyegzése – „a magyar az ördög nyelve”, a gyermekekkel szembeni kegyetlen iskolai bánásmód a román nyelvtudás hiánya miatt, a magyar nyelv használatának tiltása a templomban – olyan félelmet és szégyenérzetet ébresztett a csángókban, amely máig hatással van rájuk.
A hivatalos elutasítás ellenére 1990-ben létrejött a Moldvai Csángómagyarok Szövetsége (MCSMSZ), és 2000-től elkezdődött az iskolán kívüli, majd az iskolai magyar nyelvű oktatás megszervezése.
2012-ben, a második Orbán-kormány idején magyarországi nyomásra az MCSMSZ elnöksége lemondott, és az oktatás koordinálását átadta az RMPSZ-nek. A kényszerű helyzet ellenére az MCSMSZ leköszönő elnökségi tagjai nem kifogásolták, hogy az oktatási programot az RMPSZ veszi át, bár többek között a szervezet akkori ügyvezetője, Hegyeli Attila, „politikai kivégzésként” értelmezte a helyzetet. (szerk. megj.: Hegyeli Attila kérésére pontosítottuk az általa betöltött tisztséget – 15:06, 2018. 10. 24.)
Miért volt erre szükség? Répás Zsuzsanna, az akkori nemzetpolitikáért felelős államtitkár súlyos anomáliákra, könyvelési hiányosságokra és a szervezet román állammal szembeni adósságaiara hivatkozott magyarázatában.
2012-ben ugyan az RMDSZ is értetlenült állt a magyar kormány gesztusa előtt, mára a botrány elcsendesedett.

Az óvodafejlesztési program kapcsán kiderül, a csángókat érintő oktatási kérdésbe a csángó szervezeteknek semmilyen beleszólásuk nincs, ami súlyosan csorbítja a közösség önrendelkezését.

Szakmai kérdés, nem vonatkozik a csángó szervezetekre

Az óvodaalapítás szakmai kérdés, amely nem vonatkozik az összes moldvai szervezetre – vélekedik a szakmai szervezet egyik tagja –, így az új intézmények helyszíneiről az RMPSZ döntött.
Az RMPSZ által koordinált oktatási program irodája ugyan Lészpeden van, és több csángóföldi pedagógus is részt vesz a programban, szervezeti szinten nem kommunikáltak a Csángómagyarok Szövetségével.
Mindezt annak ellenére, hogy a döntés a teljes moldvai csángó magyar közösséget érinti: nem csak azoknak a településeknek a jövőjét befolyásolja, amelyeken megtörténik a nagyívű beruházás, a bölcsőde- vagy óvodaépítés, hanem a hátrányosabb helyzetű falvakét is.
Így fordulhat elő, hogy miközben az egyik településen saját kezűleg felépített közösségi házban vagy az oktató szülőházában folyik a délutáni, fakultatív magyaróra, addig a jobb sorsú településeken EU-konform óvodák épülnek.
A moldvai óvodaalapítás „történelmi pillanat”, véli Majzik Tamás, aki Szegedről jött Moldvába tanítani, és aki 2011-től Dumbravénben dolgozik.

Dumbravéni tanuló üzenete a „keresztanyjának”, azaz az oktatást támogató magánszemélynek. „Sok puszi!” (Majzik Tamás youtube-csatornájáról)
Majzik a továbbképzésen olyan őszinte tanító bácsis hangulatban tartja a bemutató óráját az okostelefonok iskolai felhasználásáról, hogy a résztvevőket meggyőzi, maguk is gyerekek.
Szívesen mesél az oktatási programról, és bár maga is a helyi RMPSZ moldvai bizottságának a tagja, a kérdésre, hogy mi alapján  döntöttek a kiválasztott három falu mellett, nem szeretne válaszolni: az elnökhöz irányít.
A moldvai közösségi házakban folyó kulturális tevékenységek, amelyeket részben az MCSMSZ koordinál és az oktatási program, bár kiegészítik egymást, szakmai szempontból elválaszthatóak – véli Majzik, az oktatási program szakmai bizottságának tagja. Úgy gondolja, fokozatosan érdemes bevonni a településeket a programba: előbb ki kell alakuljon az érdeklődés, a kulturális programok kiterjesztése, az iskolai és iskolán kívüli tanítás. A bölcsőde és óvoda indítása csak ezek után következhet.

Katolikus vagy oláh?

Mondhatni köztudott, hogy a valamikori Magyar Királyságon kívül eső Csángóföldön, elszigetelve a nemzet többi részétől, nem a nyelv vált a fő identitásképző tényezővé, hanem a vallás.

Így ha arra kíváncsi valaki, hogy egy moldvai csángó-e vagy román, jobb ha úgy teszi fel a kérdést, hogy katolikus-e vagy oláh (azaz orthodox vallású).

A moldvai csángók megszámolásában éppen ezért nem sokat segít a népszámlálások nemzetiségre vonatkozó része, már csak azért sem, mert még mindig előfordul, hogy a számlálóbiztos előre kitölti az állampolgárságra, nemzetiségre, anyanyelvre vonatkozó részeket.
Éppen ezért hiánypótló Tánczos Vilmos 2008-2010-ben végzett kutatása, amelyben faluról falura járva felmérte a moldvai csángók magyar nyelvismeretét azokon a településeken, ahol feltételezhetően még tudnak magyarul.
A kutató hét korcsoportot vizsgált, ezek mindenikében a nyelvismeret négy szintjét különböztette meg (anyanyelvi, második nyelvi és passzív nyelvtudás, illetve nyelvvesztés utáni állapot).
A korcsoportok szerinti vizsgálat láthatóvá tesz a nyelvi beolvadás folyamatait, amelyek településenként is igen változó képet mutatnak. Tánczos kutatásában a legfiatalabbak, azaz a bölcsis korosztály (0-4 év), többnyire két csoportban jelennek meg: ők vagy csak értik a magyar nyelvet, vagy már nem is értik.

Hamarébb magyarul

„Aszongya az egyik anyuka, Ilonka néni, én most mit csináljak? Kend mondja, hogy magyarul, a tanárok az iskolában mondják, hogy románul. Mondom, hogy magyarul es, románul es, de hamarébb magyarul, mert az az anyanyelve”

– meséli a pusztinai Nyisztor Ilonka hagyományőrző, hogyan érvelnek a bölcsis és ovis korú gyerekek magyartanítása mellett egy-egy szülőértekezleten.
A román tannyelvű állami iskolákban ma sem nézik jó szemmel a magyar nyelvet, ennek (is) következménye, hogy éppen a legkisebbek tanulnak meg a legkevésbé magyarul.
„Pusztináról beszélve egyről-egyre románul szólnak a gyerekekhez, mert sokat voltak szidva, hogy az iskolában nem tudják tanyitani a gyerekeket románul. Hiába mondjuk minden szülőértekezleten, hogy magyarul es beszéljenek a gyermekkel. Ezért es gondoltunk a bölcsire, hogy halljanak magyar szót, s amíg ott vannak, beszéljenek magyarul. Amennyit megtanul a gyermek az iskolában, írni-olvasni, vaegy versikét, az nem olyan, mintha otthon beszélnének vele, mondókáznának kiskorától” – írta le a helyzetet a nyugdíjas pedagógus, aki ma főként népdalokat és néptáncokat tanít, délutáni foglalkozásokon.

A csángók hagyományát átszövi a honvágy. Énekel: Nyisztor Ilonka.
Hozzátette, azt is elmondják a szülőknek, hogy két nyelv ismerete a gyermek fejlődésében is előnyt jelent: „A gyerekeknek, akik járnak a magyar oktatásba, a románban es nagyon jó a gondolkozásuk, ezzel csak nyer a gyermek, a nagyvilágban es jól fog érvényesülni.”
Pusztina a második moldvai település, ahol bekerült az iskolai oktatásba a magyar tanítás. Ők kezdetektől foglalkoznak az óvodások bevonásával, tavalytól az óvodafejlesztésre is tekintettel kiterjesztették a foglalkozásokat a bölcsisekre is. A legkisebbeket szüleikkel együtt várják a foglalkozásokra, így a szülők is megtanulhatják a gyermekjátékokat, énekeket, mondókákat, és akár otthon is tudják folytatni a közös foglalkozást.

A kicsik korai bevonása a magyar nyelvű oktatásba fontos lépés, mert ahogyan Tánczos becsléseiből is kitűnik, jellemző, hogy ha maguk között még használják is a magyar nyelvet a szülők, gyerekeikkel már nem beszélnek magyarul.
„A nyelvismeretre vonatkozó számokra különböző művelődés- és szociálpolitikai, valamint tudományos tevékenységeket (pl. oktatást, folklórgyűjtést, társadalomvizsgálatot, nyelvi kutatást stb.) lehet alapozni” – fogalmaz Tánczos.

Azonban úgy tűnik, az új oktatási intézmények alapításában inkább saját tapasztalatra, mint átfogó adatokra alapoznak.

A kérdés az, hogy látva a településeken élők nyelvismeretét, a „kemény számokat”, milyen beavatkozási stratégia javallott, és kinek a felelősségi körébe tartozik a moldvai csángók jövőjét meghatározó oktatáspolitikai döntést hozni.

„Gratulálom, akik jönnek Erdélyből, más világból..”

„Avem ce meritam (az van, amit megérdemlünk), az van. A püspök látogatásakor nem a hagyományos szőttesek kerülnek elő, hanem a törökösek. A helyi papok nem csak a magyar beszédet, de az olyan vallásos szokásokat is tiltották, mint a siratás

– idézi fel a forrófalvi születésű Antal Vajda János hagyományőrző mai és gyermekkori élményeit. Bácsi János – ahogy errefelé mondani szokás a János bácsi helyett – a „hippi csángó”, nem is látni cipőben a képzés alatt, csak amikor Bákóba megyünk Böjte atya évkezdő beszédére.
Szereti a moldvai zenét, táncokat, de fiatal korától szívesen hallgat rockot is – meséli mosolyogva. „Ez egy aranybánya, csak kutatni kell. Még megvagyunk, de a fiataloknak már más az érzésük” – fogalmaz a hagyományőrző, aki bár mezőgazdasági iskolát végzett, elleste a moldvai táncokat, így ma fiataloknak, felnőtteknek oktatja.
Néhány éve náluk, Forrófalván is van iskolai magyaróra, de az iskolán kívüli tevékenységeket továbbra is forrófalvi szülőházában tartja. Saját bőrén tapasztalta, milyen, amikor az iskolában amiatt kapott több büntetést, verést, mert magyar gyermek volt. „Tudsz-e románul, mert nem minden szót ismerek” – fűzi a történetébe, amikor arról mesél, hogy vele az apja soha nem beszélt magyarul, hogy védje és felkészítse az iskolára, ahol tiltva volt a magyar használata.

„Annyit értettem az ottani beszédből, hogy igen, nem. Aztán megszoktam lassan” – mondja a poéziáját (versét) – ahogy fogalmaz – bácsi János arról, hogyan nyílt ki előtte a világ egy gyimesi csángó fesztiválon, ahová Nyisztor Ilonkával ment el.
Egyelőre titkos reformon gondolkodik – mondja, mert maga is tapasztalja, hogy egyre kevesebb a gyermek. A kollégái nevében nem beszélhet, de tudja, hogy ami számára probléma, az a többi faluban is az.

A moldvai csángók nagykorúsításáról

Ebédnél ülünk. Azt hiszem, zöldpaszuly levest eszünk, s kérdezem, hogy ilyen savanyúan szeretik a leveseket. Kiderül, az csak nekem tűnt zöldpaszuly levesnek, valójában „pesztárés borscs sebes borssal és tejfellel”.
Így kezdek beszélgetni Duma Andrással, aki elsőként harcolta ki, hogy egy moldvai településen, Klézsén bekerüljön az állami oktatásba a magyar mint anyanyelv. Dumát a tanároknak szervezett képzésen egyaránt érdekli a néprajzkutató előadása és az, hogy miképp lehet a tanításban használni az okostelefonokat, közben pedig az új csángó rádió ötletébe próbálja bevonni a fiatalabbakat.

Küzdő szellem, a nyelvhasználati jogokért való kiállásban nem szívesen fogadja el a kompromisszumos megoldásokat – úgy tűnik, nem mindenki nézi jó szemmel harcias kiállását, mert van, aki inkább hisz a békésebb megoldásokban.
Szerinte pillanatnyilag nagyon gyenge a moldvai oktatási program, de véleménye ellensúlyozásaképpen vissza-visszatér a kisebb sikerekre is. Suttogóra fogott hangon teszi hozzá az ebédlőasztalnál, hogy két éve levelet is írt a „magyar minisztériumnak” meglátásaival. „Válasz nem érkezett” – mondja, annak az embernek a nyugalmával, aki már eleve nem is számított reakcióra. Duma a Csángó Tükörben olvasható véleményanyagban az oktatási program hiányosságait úgy elemzi, hogy kulturális, gazdasági és infrastrukturális kérdésekkel is összekapcsolja azokat.

Duma oktatási bírálatai:

– azokon a helyszíneken, ahol az iskolai oktatás keretében is lehet magyarul tanulni, ott azoktól, akik megtorlástól, büntetéstől félve csak a délutáni magyarórákra járnak (iskolán kívül), megvonták az oktatási-nevelési támogatást, vagyis a Szülőföldön magyarul ösztöndíjat; (szerk. megj.: ezt a mondatot Duma András kéréséére módosítottuk – 20:08, 12.10.2018)

– nem elég magyarul írni, olvasni tanítani a gyerekeket, főként az iskolán kívüli alkalmak kapcsolják be a fiatalokat a kulturális közösségbe – így mindkettőre szükség van;
– a moldvai magyarság oktatásában károsak azok a döntések, amelyeket a moldvai magyarok nélkül hoznak meg: a magyarországi KEMCSE egyesület, valamint az AMMOA és az erdélyi RMPSZ nem kellene kihagyja a moldvai magyarokat az őket érintő döntésekből.

Az óvodafejlesztésből kihagyták a Csángómagyarok Szövetségét

Az óvodafejlesztés csángóföldi megvalósításában madártávlatból semmilyen konfliktus nem mutatkozik: olyan régióról van szó, ahol nincs magyar tannyelvű óvodahálózat, de még a román osztályokban tartott heti három anyanyelvi magyar óra megvalósítása sem zökkenőmentes.

Mindenki hálás a magyar állam támogatásának, amely nélkül eddig sem működhetett volna a moldvai magyar oktatás. Örülnek a magyar nyelvű bölcsis és óvodai foglalkozások indításának, hiszen kétségtelenül hiánypótló intézményekről van szó.

Az óvodafejlesztési projekt moldvai részének örülve könnyen megfeledkeztünk arról a közelmúltban lezajlott hatalomátvételről, amelynek eredményeképpen ma nem az MCSMSZ, hanem az RMPSZ koordinálja a Moldvai Oktatási Programot.
A konfliktus – bár sokkal halványabban –, ma is él, sőt hatása is érezhető például a valamikori pedagógusok részleges leváltásában, vagy abban, hogy a legkiterjedtebb települések közül kettő – Lujzikalagor és Frumósza – egyáltalán nem, vagy csak részben kötődik az RMPSZ programjához.
Másik jele annak, hogy nem folyik zökkenőmentesen az oktatási program fejlesztése, hogy a programot koordináló RMPSZ egyszerűen nem konzultált a legnagyobb, csángókat képviselő szervezettel, az MCSMSZ-szel arról, milyen lépéseket tervez a fejlesztés során.

Háborús viszony a pedagógus-szövetség és a csángómagyarok szövetsége között?

Az RMPSZ a 2012-2013-as tanévtől vette át a moldvai oktatási program koordinálását. Az MCSMSZ leváltásáról Tánczos Vilmos az Elcsángált oktatás című tényfeltáró dokumentumvideóban úgy nyilatkozik, hogy „koncepciós eljárás” történt.
Az akkor húsz éve működő Moldvai Csángómagyarok Szövetségének elnökségét a magyar állami támogatás megvonásával, nyilvános lejáratással sarokba szorították és félreállították mondván, átláthatóvá kell tenni az elszámolást.
Nemcsak azért érdemes felidézni a lassan feledésbe merülő konfliktust, mert emberek életét, munkásságát pecsételte meg, vagy mert annak példája, hogyan hálózza be a magyar kormány az erdélyi magyarság intézményeit, hanem azért is, mert a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program moldvai helyszíneinek közhangulatát, a program működését máig meghatározza a történet.

Elcsángált oktatás – Neagu Adrian filmje. A dokumentumfilmben elhangzottakra nem reagált az RMPSZ, holott ennek lehetőségét Neagu felkínálta.
Neagu Adrian, a dokfilm készítője, aki ma teljesen önerőből és magántámogatásokból tartja fent a frumószai iskolán kívüli magyar oktatást, úgy véli, az RMPSZ nincs tekintettel arra a kulturális és oktatási helyzetre, amellyel Moldvában szembe kellene néznie. A dokfilmben valamikori és mai tanárok mesélik el, hogyan történt a hatalomátvétel.
Tánczos arról számol be, hogy míg ősszel az akkori tanárok részt vettek az évkezdő felkészítőn, a 2012-2013-es tanévre az RMPSZ mégsem hosszabbította meg a szerződéseiket. Köztük voltak olyan alapemberek, mint Szőcs Lajos, Petres László, Neagu Adrian, Juhász Péter, majd egy évvel később Máthé Kriszta is, aki az egyetlen szakképzett magyartanár volt a programban, és állami iskolában dolgozott.
Az egyik, 2013-tól Moldvában dolgozó tanár úgy fogalmaz, nem tudott róla, hogy az RMPSZ háborús viszonyban áll a korábbi működtető szervezettel, az MCSMSZ-szel. Maga Neagu Adrian pedig azt részletezi a filmben, hogy a télire való tűzifa, a 700 lejes lakás- és osztályterem fenntartásra szóló támogatás megvonásával próbálták elérni, hogy elhagyják Frumószát, hónapokig nem volt villanyuk, vizük, így az iskolán kívüli oktatás is veszélybe került.

„A Csángómagyarok Szövetsége idejében a falu népét is bevonták a programba, az RMPSZ ehhez képest egy távolságtartó szervezet” – jellemzi a két szervezet közötti különbséget Neagu, aki szerint szándékosan lehetetlenítik el az egyik legnagyobb oktatási helyszínen, Frumószán folyó munkát a támogatások megvonásával.
„Az egyik legnagyobb oktatási helyszín, Frumósza, nem kap állami támogatást, inkább megfojtják. Lujzikalagor kap ugyan állami támogatást, de más minisztériumon keresztül, mint a többi helyszín.”

„Az RMPSZ hatalma miatt nehezen vállalják az emberek a nyilvános állásfoglalást arról, hogyan látják a kialakult helyzetet” – érvel Neagu, aki már a dokumentumfilm második részét készíti.
Ugyanakkor úgy látja, hogy a megmaradt csángó szövetségben már nincs olyan szabadság, mint annak idején, amikor nem engedték, hogy a csángók bevonása nélkül hozzanak döntéseket. „Azért nincs konfliktus, mert megvették őket is” – fogalmaz, arra utalva, hogy az MCSMSZ szintén a magyar állami támogatásoktól függ, így érdemben nem szállhat szembe a kialakult helyzettel, a fejük fölött meghozott döntésekkel.

„A kiválasztással van a  baj”

– fogalmaz Neagu az óvodafejlesztésről.  „Pusztinán 21 óvodás van összesen, akik most román állami óvodába járnak. Ezeknek új óvodát építenek, miközben a frumószai gyermekek, nagyjából 20 körül évente, semmilyen támogatásban nem részesülnek. Nem az érdekli őket, hogy minden település haladjon. Aki nem ért egyet, azt megpróbálják eltávolítani” – értelmezi a helyzetet a moldvai pedagógus, miközben arról mesél, hogy nemrég egy közösségi oldalon indított szavazást kezdeményezett az RMPSZ, hogy kiszavazzák őt a Moldvai Tanácsból.
„Nem tudok egyetérteni azzal, ahogyan kiválasztották az óvodák helyszíneit” – mondta el megkeresésünkre Polgár László, az MCSMSZ elnöke. „Velünk, csángókkal is egyeztetnie kellett volna erről az RMPSZ-nek” – kifogásolja az eljárást a magyarfalusi csángó vezető.
Sem a szövetség elnökeként, sem helybéli lakosként, de még háromgyerekes szülőként sem kérdezték meg a véleményét a kérdésben. Elmondta, utólag értesültek a döntésről, akkor is a magyarfalusi önkormányzaton keresztül.
A Moldvai Csángómagyar Oktatási Program koordinátora, Márton Attila ugyan úgy nyilatkozott, hogy többször is megvitatták a Csángómagyarok Szövetségével a kérdést, Polgár ezt tagadja: utólag értesültek a döntésről, és kész tények elé voltak állítva. „Itt lakóként, úgy érzem, meg voltam kerülve ebben a döntésben.”
A szövetség elnöke úgy gondolja, szűz területeket kellett volna megcélozni a programmal, olyanokat, ahol fejlesztésre volna szükség, és erős magja van a magyar közösségnek. Ezek között sorolja többek között Diószént, Trunkot, Gajdárt is.
Polgár magyarfalusiként gondolja úgy, hogy a településen nem volt sürgős ez az intézkedés, hiszen a Gyermekek háza is el tudta volna látni ezt a funkciót, míg más településeken nagyobb szükség volna beruházásra. Maga ugyan a felmérésről sem értesült, amelyre az oktatási program koordinátora hivatkozott: egy valóban megalapozottabb helyzetfelmérést tartott volna indokoltnak.

Egyensúlyra volna szükség

„Nem azt kell csinálni az oktatási helyszínekkel, hogy ahol gyenge a színvonal, ott megszüntetjük, mert itt egy kultúra megmentéséről van szó, olyan emberekről, akik már megunták a harcaik, de mégis vágynak. Ha egy gyerek nem iratkozik be az iskolába magyar órára, mert fél a tanárok szurkálódásától, hátrányos megkülönböztetésétől, a politika feladata lenne, hogy biztonságban érezze magát, amikor anyanyelvét akarja használni” – meséli az oktatási program kapcsán Duma András. Úgy érzi, van fejlődés, de a mostani helyzetnek az elfogadása, hogy a magyar nyelv másodlagos, a teljes beolvadáshoz vezet.
„Ha az oktatás így marad és nem fejlesztjük, asszimilálódik a nép: ha nincs gazdasági háttér, el kell menjenek a helyiek, a románok is. Ha a saját közösségében, kultúrájában nem tud megélni, muszáj lesz vándorolnia a megélhetésért.” Hangsúlyozza, nagy dolog, hogy óvodák épülnek, ugyanakkor azokra a településekre is kellene figyelni, ahol tanár- és tanteremhiány miatt megszűnik a magyartanítás.
„Több oktatási helyszínen történt fejlesztés, ebben segítünk a kezdeményező tanárnak” – válaszolta Márton Attila kérdésünkre, hogy mennyire találja kiegyensúlyozatlannak az egyes településeknek jutó figyelmet, támogatásokat.

Kiderült, hogy egy-egy oktatási helyszín karbantartása, fejlesztése az ott munkát vállaló tanár lehetőségein és igényein múlik, azaz ha számára megfelel az épület romladozó állaga, akkor az épület nem kerül tatarozásra. Ám ha igénye volna is a pedagógusnak a fejlesztésre, ezt továbbra is abból a 700 lejes (150 EUR) összegből kellene megoldania, amit az RMPSZ a lakhatási költségekre biztosít, és amiből esetenként az osztályterem fenntartását is állnia kell az oktatónak.

„Nem tudom, hogy a pedagógusok mennyire élnek az eszközökkel, amelyek a rendelkezésükre állnak. Ez külön módszer, erre fel kellene készíteni a pedagógusokat. Véletlenszerűen jönnek ide a pedagógusok, akinek nincs otthon állása. Például most egy bihari fiú, aki megnézte interneten, hogy itt van állás, és anélkül jött Moldvába, hogy bármit tudna. Néhány nap alatt nem lehet felkészülni, hogy megismerje az életteret, értékrendet”

– véli Halász Péter néprajzkutató, aki egyetemista korában kezdett Moldvába járni, abban az időben, amikor a magyar állam sem nézte ezt jó szemmel.
Az elkötelezett, hosszú távra tervező pedagógusok hiánya mögött nem csak az áll, hogy a fizetések még az állami oktatásban dolgozók fizetését sem mindig érik el, hanem az is, hogy olyanok is vállalják a moldvai munkát, akik nem tudják, mire számíthatnak: hogy a faluban, ahová mennek, lehet, hogy alig-alig értenek a gyerekek magyarul, hogy az oktatási helyszín rendben tartása, minden apró ügyintézéssel, az ő dolguk lesz. Meg kell tanulniuk alkalmazkodni a helyi szokásokhoz is, amihez például az is hozzátartozik, hogy tiszteletben tartva a csángók mély vallásosságát, rendszeresen járnak templomba.

„Sok településen elkelne az óvoda”

– mondja Duma András, aki a Szeret-Klézse alapítvánnyal maga is szeretne óvodát indítani. Engedély ugyan van, de az óvodának meg kell felelnie a törvényi kereteknek, az állandó óvonő, dada finanszírozását pedig legalább öt évre biztosítani kell – mutatja be az előttük álló kihívásokat. Bár Klézse a legnagyobb települések közé tartozik, az óvodafejlesztési program második ütemében sem szerepel.
A Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program keretében épülő óvodák helyszíneiről folyó konzultációkról Duma sem tud, de úgy gondolja, erről az RMPSZ döntött. Nem látszik elégedetlennek a határozat miatt: minden kis lépést próbál pozitívan értelmezni, ami a közösség érdekében történik. Úgy tűnik, itt az emberek időnként belefáradnak a sok viaskodásba, és muszáj elnézniük a konfliktusok mellett.

„Se politikai szempontból, se infrastrukturálisan nincs megoldva a moldovai magyar oktatás”

– fogalmaz Duma. Bár titkolni próbálja, érződik a hangjából a keserűség akkor, amikor az mondja, hogy nyolc éve nem történt fejlesztés a magyar közösségi házakon, amelyek az MCSMSZ-től kerültek az RMPSZ koordinálása alá. Duma a bákói magyar gimnáziumi és szakiskolai oktatást is hiányolja, hiszen ezek tehetnék lehetővé a magyar nyelven való érvényesülést.

„El nem felejtettek, de csak félig meddig vettek figyelembe” – válaszol a kérdésre, hogy tekinthető-e az erdélyi magyar politikai érdekképviselet kudarcának a moldvai csángók mai helyzete. „Lent vannak az emberek, akik végül is döntenek. Egy intézmény, ha nem végzi jól a munkáját, nem figyel a népre, nem félemlítve, hanem segítve a vágyait, hiába csillagzik ma, holnap megbukik” – utal az RMPSZ döntéseire: szerinte a mai lépések jogosságát a jövő fogja eldönteni.

Az alacsony gyermeklétszám indokolja az óvodaalapítást

A Lészpeden, Pusztinán és Magyarfalun induló óvodákról, mint a „sokat vitatott óvodafejlesztési programról” beszél Márton Attila, aki megosztotta az Átlátszó Erdéllyel a leendő óvodák kivitelezése mögötti elgondolást, és a Moldvai Csángó Magyarok Szövetségével (MCSMSZ) folytatott egyeztetésekről is beszélt.
Az RMPSZ elnökének, Burus-Siklódi Botondnak a kiválasztott három helyszín melletti indoklását, mely szerint ezeken a településeken a legjobb a nyelvállapot, azaz itt beszélik legtöbbet a magyar nyelvet, Márton azzal egészítette ki, hogy felmérték, hol lennének hajlandóak a szülők magyar óvodába íratni a kicsiket, hol eléggé stabil a pedagógusok köre, hogy erre alapozva kibővíthessék a programot.
„Az MCSMSZ az alacsony gyermeklétszámra hivatkozva ellenezte a pusztinai és magyarfalusi óvodaalapítást” – magyarázta Márton Attila. Állítja, többször is átbeszélték a kérdést az MCSMSZ-szel. Velük ellenben úgy látja, hogy az alacsony gyermeklétszám azt jelzi, hogy szükség van a magyar tannyelvű óvodákra, ettől reméli, hogy a jövőben fenntartható lesz a magyar órára járó iskolások száma is.

A lészpedi bölcsőde és óvoda mellé a program keretében oktatási központ is épül, amely Márton elmondása szerint szükségszerű: ide fogják költöztetni az Oktatási Program irodját, a vendégszobákat, és itt fognak folyni a tanári továbbképzések, találkozók is.
Az oktatási szakember elmondta, még nem biztos, de már tervezik, hogy a program második ütemében Lábnyikon, Somoskán, Külsőrekecsinen alapítanak óvodát.

„Meredek lenne a kizárólag magyar tannyelvű óvoda, bölcsőde”

– véli Burus-Siklódi Botond, az RMPSZ elnöke. „Abból indulok ki, hogy a három, első ütemben tervezett óvodának az Áder János moldvai látogatására előkészített és kiállított panóit látva a csángó falvak polgármesterei törekedtek, hogy az ő falvaikba is valahogy vinnénk egy-egy hasonló fejlesztést. Ők erre nyitottak.

Nem lesz olyan robbanásszerű áttörés, hogy az óvodák elindulásával egyszeriben magyar nyelvű lesz a tanítás. A kétnyelvűségre oda kell figyelni, ez megfelelő pedagógiai hozzáállást igényel”

– fogalmazott az önkormányzatokkal tervezett együttműködésről, fenntartási lehetőségekről.
Márton Attila, a Moldvai Csángómagyar Oktatási Program koordinátora határozottan úgy gondolja, hogy az új intézményekben, ha kevesebb gyermekkel is, de magyar nyelven fog folyni a foglalkozás, és emellett tartják meg a kötelező román nyelvórákat. Burus-Siklódival szemben nem kétnyelvű, hanem magyar tannyelvű intézményről beszél, amelyben lesz román óra is, ahogyan a székelyföldi óvodákban is van.
„Bár nem terveztük, Lészpeden idéntől megkezdődött a magyar nyelvű óvodai foglalkozás is” – számolt be Márton a lészpedi újdonságról, amellyel korábbi állítását is alátámasztja, miszerint van igény a magyar nyelvű oktatásra. Tavaly ugyanis kísérleti jelleggel tartottak foglalkozást bölcsisek számára, akik a csángó házban szervezett játékokon vehettek részt. Ennek folytatásaként indult el idéntől az egyelőre improvizatív délutáni magyar ovi.

Lészpeden, a Bákóhoz közel eső népes csángó településen, a közösségi házban találkoztunk is azzal a Petőfi-ösztöndíjas pedagógussal, aki a tavalyi év során elkezdett a bölcsisekkel foglalkozni.
A lészpedi magyar házba belépve meglepően jól felszerelt ingatlant találunk: könyvespolcokon mesekönyvek és kicsiknek szóló rajzfilmekkel CD-k sorakoznak, kézműves foglalkozáshoz szükséges eszközök egy másik szekrényben, hatalmas tévé a falon.
A képernyőt látva az egyik új pedagógus meg is jegyezte, hogy abban a házban, ahol ő fog foglalkozásokat tartani, egyszerűen nem lehet felszerelni, mert nincs akkora hely.
Az ösztöndíjas arról is mesélt, hogyan gyűjtik össze reggelente a legapróbbakat, hogy két órás foglalkozás erejéig elvigyék őket a magyar közösségi házba. Az volt a visszajelzés a szülők részéről, látva, hogy a kicsik mennyire szerették a magyar nyelvű foglalkozásokat, inkább magyar nyelvű óvodába adták volna a 3 éves gyermekeket, de erre akkor még nem volt megoldás.

A csángók kirakatosításától a politikai tőkéig

A csángók „különleges”, „egyedi” helyzetére hivatkozva könnyen távol lehet tartani az idegen tekintetet a helyi közösségi viszonyok és politikai befolyás működésének megértésétől. A három moldvai óvoda helyszínéről folyó vita mögött személyes történetek állnak: gyerekek, aki félnek, szégyellnek magyarul tanulni, vagy akik nem is érik, miért kellene magyarul beszélniük, szülők, akik a tanári visszaéléstől féltik a magyarórára járó gyermeket, helyi tanítók és olyan pedagógusok, akik azt vállalják, hogy otthonuktól távol tanítanak gyermekeket anyanyelvükre.
De a három moldvai óvodai helyszín kérdése politikai kérdés is. Arról, hogy a 21. században egy magát demokratikusnak valló állam folyamatosan fenntartja egy közösség jogfosztottságát, és arról, hogy a csángókat kivéve, mindenki politikai tőkét kovácsol a nekik nyújtott támogatásból.

The post Óvoda a csángóknál – szakmai vagy hatalmi kérdés? appeared first on Átlátszó Erdély.

a pedagógus-továbbképzések miatt vesznek részt a programban.

„Mostohagyerekként kezelték az óvodai képzést a román oktatási rendszerben. Határozott tanterv sincs, ami alapján dolgozhatnak a pedagógusok, pusztán elfogadott, irányjelölő dokumentumok állnak rendelkezésre. Sem szakmai, sem infrastrukturális fejlesztésekre nem került eddig sor” – fogalmazott Burus-Siklódi Botond, az RMPSZ elnöke, aki elmondta, éppen az előző hiányosságra válaszolva olyan képzési program akkreditálásán dolgoznak, amely a pedagógusok számára készülő tanterv megismerését is célozza.
„Eddig 6 szakmai konferenciát szerveztünk, amelyeken összesen 849 óvodapedagógus vett részt. 2018-ban még tizenkét ilyen rendezvényt fogunk lebonyolítani, amelyekre minimum egy óvodapedagógust várunk minden óvodából, tehát 1070-et. Ezeken minden óvoda részére egy-egy óvodapedagógiai szakkönyvekből álló módszertani csomagot fogunk átadni” – tájékoztatott az RMPSZ elnöke a gyermekközpontú óvodákról szóló konferenciasorozat ütemeiről.
A konferenciákon kívül két akkreditált képzésre is várják az óvodapedagógusokat: egyiken népi hagyományokra alapozott kompetenciafejlesztés, a másikon a szociális közeghez illeszkedő óvodai nevelés a téma. „Az év végéig mind a 2350 óvodapedagógus el fogja végezni legalább egyiket a két fenti képzés közül, döntő többségük viszont mindkettőt” – mondta Burus-Siklódi Botond.
„Konferencia-modellt készítünk a helyi szervezők számára, amely egy vagy két tematikus előadást és egy interaktív pódiumbeszélgetést tartalmaz, olyan meghívottakkal, akikkel a résztvevők megbeszélik a felmerülő szakmai kérdéseket” – tudtuk meg, hogyan tervezik a program hatékonyságának ellenőrzését. „Ami a falak között zajlik, az már a pedagóguson múlik. Nagyon bízunk benne, hogy partnereink lesznek a szakmai program megvalósításában” – tette hozzá Burus-Siklódi.

A megkeresett óvodák mintegy kilencven százaléka igényelt játszóteret

Az RMPSZ óvodapedagógusokat megcélzó továbbképzéseiről és Magyar Sarok nevű fejlesztőcsomag eljuttatásáról minden magyar nyelvű vagy magyar csoportot is működtető intézménybe több kisebb-nagyobb esemény kapcsán is értesülhettünk. Az 1060 intézménynek elküldött csomag készségfejlesztő játékokat, mesés- és mondókás könyveket tartalmaz, de egy kis szekrény is tartozik hozzá az eszközök tárolására.
Kevésbé ismert része az erdélyi programnak, hogy mintegy 197 óvoda és napközi udvarán játszóteret is létrehoznak. Játszótereket az intézmények által jelzett nagy igény alapján építenek, az óvodások száma és az óvodaudvar adta lehetőségek szerint három méretben. A körülményeknek megfelelő építkezési engedélyek kibocsátása után létrehozott játszóterek lipinkát, különböző rugós játékokat, mászóvárat tartalmaznak. Eddig négy játszótér készült el: a fejlesztés ritmusát elsősorban nem a tervezői munka lassítja, hanem az, hogy sok esetben rendezetlen az intézmények telekkönyve.

 Nem csak új óvodák épülnek Erdély-szerte, hanem 197 óvoda és napközi udvarán játszótereket is létesítenek a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Programban

A román állam számára jó üzlet

Az új óvodák és bölcsődék fenntarthatósága kapcsán visszatérő kérdés a finanszírozás. A magyar Országgyűlés Nemzeti összetartozás bizottságának tagjai is arra voltak kíváncsiak a programról szóló 2017. év végi bizottsági ülésen (jegyzökönyv), hogy kire fog hárulni az új intézmények fenntartása a jövőben.
Grezsa István, a Kárpátalja fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési programért felelős miniszteri biztos számítása szerint a teljes Kárpát-medencei program magyar államra háruló évi többletforrása mintegy 684 millió forint, de ha a teljes rendszer fenntartását átvennék – amit egyféle jövőbeli lehetőségként említ –, az is „alig 10 milliárd forintot” jelentene évente az anyaországnak.
Az RMPSZ főként már működő állami intézményeket fejleszt vagy bővít: a 19 helyszínből 14 esetében állami intézmény fejlesztése, bővítése zajlik, kettő esetében pedig, Dicsőszentmártonban és Maroshévízen a beruházás a szétszórtan működő magyar tannyelvű csoportok egyetlen épületben való elhelyezését célozza meg. Így a fenntartás terhének kérdése – szemben az egyházi bölcsődékkel, óvodákkal – nem merül fel.
Kivételt képez, úgy tűnik, az a három új intézmény, amelyek helyszíneire az erdélyi magyar történelmi egyházak fennhatósága nem terjed ki. „A moldvai helyszíneken is igyekszünk állami rendszerben működtetni a létesülő óvodákat, illetve bölcsődéket (ígéret és igény is van rá a helyi önkormányzatok részéről), amennyiben ez nem valósulhat meg, úgy magánóvodákként fogjuk működtetni, nemzetpolitikai jelentőségű helyszínekről lévén szó, adott esetben magyar állami támogatással” – derül ki az RMPSZ Átlátszó Erdélynek adott válaszából arról, hogyan tervezik a csángóföldi intézmények működtetését Lészpeden, Magyarfalun és Pusztinán).

„Az RMPSZ szakmai szervezet, mi nem foglalkozunk építkezésekkel. Létre is hoztunk egy irodát, ami az építkezéseken dolgozik. Az egyházaknak sokkal nagyobb a tapasztalata ezen a téren, a kapcsolati rendszerük is más, mint a mienk. Nem is tudtunk volna nagyobb szerepet vállalni”

– fejtette ki Burus-Siklódi, hogy milyen megfontolást vél amögött, hogy míg a történelmi egyházak harmincnégy intézményt hoznak létre a programban (bölcsődét vagy óvodát építenek), addig ők csupán négy helyszínen építkeznek. Elmondta, ők kizárólag önkormányzati ingatlanokra kiterjedő munkálatokat folytatnak, zöldmezős beruházásokat pedig a „rázós területeken”, tehát Moldvában és a szórvány jellegű Maroshévízen végeznek.

A Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége 19 intézmény esetében (18 település) vállalta kisebb vagy nagyobb építkezési munkálatok, felújítás és bővítés koordinálást. Ezek között a moldvai helyszíneken és Maroshévízen épülnek egészen új intézmények.

Helyi igényekhez igazítják

Az RMPSZ kiemelte, hogy Dicsőszentmártonban és Maroshévízen a város területén szétszórt magyar csoportokat integrálják egy intézmény keretei közé, miközben az önkormányzatokat tehermentesítik a beruházással. Lugoson hiánypótló intézményként hozzák létre a magyar nyelvű bölcsődét, a moldvai helyszíneken pedig a magyar nyelvű óvodai nevelés a Moldvai Oktatási Program keretében előzmény nélküli.
„Az általunk fejlesztés alá vont intézmények nyitottak minden olyan gyerek számára, akit magyar nyelvű képzésben szeretnének taníttatni szülei” – hangzik az RMPSZ szűkszavú válasza érdeklődésünkre, hogy összhangban a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program céljával, maguk is kilátásba helyezik-e a többnyelvű, köztük a magyarul is beszélő roma gyerekek bevonását a megújuló intézményekbe, amelyhez megfelelő pedagógiai módszerek alkalmazása volna szükséges.

„A meghívásos pályázatokban a kiválasztás hogyan történik?”

– hangzott a kérdés a már említett Nemzeti összetartozás bizottságának ülésén, egy évvel a program indítása után. Arra vonatkozott, hogy milyen szempontok alapján kerülnek be a programba a kiválasztott bölcsődei, óvodai helyszínek. A miniszteri biztos válasza nem vitt közelebb a gyakorlati lépésekhez, amelyek megelőzték a projektet:

„nagyon-nagyon hosszadalmas és bonyolult feladat volt.”

Nyilvános pályázatok hiányában többek között továbbra is a fenti kérdésre keressük a választ: hogyan hangolták össze az egyházi és az állami óvodák hálózatának fejlesztését, továbbá hogy az oktatási rendszernek miért éppen ebbe a részébe fektettek be az anyaországon kívüliek támogatásában példátlan mennyiségű összeget.
Az RMPSZ-től úgy tudjuk, hogy ők elsősorban a területi RMPSZ-szervezetek által végzett felmérésekre alapoztak, az egyházakkal, tanfelügyelőségekkel és önkormányzatokkal, politikai érdekképviselettel konzultáltak a döntésekről. A helyi RMPSZ-képviselők olyan helyszínek bevonására tettek javaslatot a konzultációk során, amelyet „a maga környezetében fontosnak tartottak”.
Felmérésekre, belső adatokra és egyeztetésekre hivatkoznak az egyházkerületek is, ami azonban ebből a rendszerből kitűnik, az elsősorban a program esetlegessége, hiszen mindenki a saját régiójának igényeit láthatta át, az alapján tett javaslatot.
„Az RMPSZ területi képviselői által kiválasztott helyszínekkel kapcsolatban minden esetben konzultáltunk az egyházak képviselőivel, ez esetenként az egyházak részéről is megtörtént az egyházi óvodákkal kapcsolatban” – hangzik az RMPSZ hivatalos válasza arról, hogy milyen szakmai szerepet töltöttek be stratégiai partnerként az egyházi óvodák helyszíneinek kiválasztásában.
Hasonlóan nyilatkoztak az általunk korábban megkeresett egyházi beruházásokat koordináló személyek is: volt olyan, aki kitért az RMPSZ-szel való konzultációra (így az Erdélyi Református Egyházkerület), többen pedig az egyházkörzet, egyházkerület számára rendelkezésre álló belső adatokra hivatkozott.

„A nagy problémánk az, hogy nincsen háttérintézményünk, hogy alapos kutatást végezhessünk az iskolai létszámcsökkenésről. Észrevételeztük, kértük is ennek létrehozását, mert ennek hiányában nincsen kellő információnk. Az esetlegesen, időnként elvégzett felmérésekre nem lehet hosszú távú következtetéseket alapozni”

– válaszolta Burus-Siklódi arra a felvetésünkre, hogy a meglévő adatok szerint jellemzően óvoda után kezd megcsappani a gyermekek száma a magyar tannyelvű oktatásban, és helyenként inkább erre a helyzetre válaszolhatna egy oktatásfejlesztési beruházás.
„Drasztikus a létszámcsökkenés az előkészítő csoporttól az egyetemi képzésig, aminek változó okai lehetnek, köztük iskolaelhagyás, román tagozatra való vándorlás stb.” – sorolja a lehetséges okokat az oktatási szakember, aki úgy látja, mindenhol elkel a pénz, hiszen „ezer sebből vérzik az oktatási rendszer finanszírozása.”
Az óvodafejlesztési program minden szakaszában folynak a munkálatok, gyakran olvashatunk alapkőletételről, óvodapedagógusok számára szervezett képzésekről, befejezett beruházásokról, de a stratégián és annak kivitelezésén már aligha lehet változtatni.
Ami viszont továbbra is kérdés, hogy miért nem a román állam vállal felelősséget saját állampolgárainak minőségi oktatásáért, és hogy az erdélyi magyarságot képviselő politikusoknak miért nem sikerül a legfiatalabbak hatékony oktatásáért garanciát vállalni, nyomást gyakorolni, hogy az oktatási rendszernek törvényileg garantált összeget, a GDP 6 százalékát valóban meg is kapja a tanügy.

The post Óvodafejlesztés: az erdélyi szakmai szervezet az emberekbe fektet, kevésbé az épületekbe appeared first on Átlátszó Erdély.