Tavaly ősz óta írjuk a mEmber hírlevelünket a feliratkozóinknak olyan témákról, amelyek általában nem kerülnek bele a cikkekbe. Szabó Tünde kollégám múlt héten leírta, miféle képtelenségre ragadtatta magát a Sapientia sajtóirodája, amikor meg akarta szabni, hogyan és milyen formában idézzük a válaszát. 

Nekem erről egy sokkal súlyosabb eset jutott eszembe, és ennek kapcsán az is, hogy Hargita megyében

mennyire kihagy a demokratikus gondolkodás. 

Körülbelül egy éve történt, amikor én még a Mércénél dolgoztam, de egy pályázatban már Tündével együtt dokumentáltuk a Böjte-otthonokban történt visszaéléseket. Akkor azt is vállaltuk, hogy megpróbáljuk feltérképezni a Böjte-birodalom gazdasági labirintusát, és ki is derítettük, hogy gyerek ugyan egyre kevesebb van az otthonokban, de épületeket annál jobban felhalmoz(nak) az alapítvány(ok). 

Így jutottunk oda, hogy megkérdezzük a Hargita megyei tanácsot, hogy egyenként mennyi pénzzel támogatta az alapítvány otthonait, iskolaházait. A honlapon talált táblázatok ugyanis egyáltalán nem tűntek teljesnek annak fényében, hogy Böjte Csaba mindig kevesellte az állami hozzájárulást az otthonok fenntartásához, a Hargita megyei elöljárókkal viszont szívesen mutatkozik.

Ami este válaszul jött az 544-es infotörvény alapján megírt kérvényemre, arra nem számítottam. Borboly Csaba, Hargita megye elsőszámú és leghírhedtebb influenszere, aki mellékesen a megye tanácselnöke is, a kislánya kórházi ágya mellől (ezt a tényt ő maga emelte ki) vett fel egy videót, amit elküldött nekem azzal, hogy akár nyilvánosságra is hozhatom: 

(Az évek óta roppant kameraérzékeny Borboly Csaba kislányának arcát mi homályosítottuk el a videóban. Mint a vágásnál is látszik, az elnök úr csak akkor állt be úgy, hogy ne látszodjon a kórházi szoba, amikor ott megjelent egy kórházi alkalmazott.)

A videóban arról értekezett, hogy az 544-es törvény „kiforgatása” miatt meg fognak utálni minket, újságírókat, mert annyira leterheljük az ott dolgozókat, hogy csak. Másrészt Borboly fenyegetésnek vette, hogy beadtam egy adatigénylést. Azt mondta, „lehet sorolni a törvényeket, az ügyvédeket, a közjegyzőket, de teljesen fölöslegesnek tartom, nem ijesztenek meg sem engem, sem a kollégáimat”. 

Szerinte sokkal többet érnénk el, ha egyszerűen feltennénk neki a kérdést, ő meg válaszolna. „Lehet hogy Caracalban érdemes használni az 544-es törvényt, de Hargita megyében ezzel nem mennek semmire. Olyan, mintha feljelentéssel mennének kenyeret vásárolni” – fejtegette.

Teljesen ledöbbentem, hogy egy magas pozícióban lévő politikus így kezeli az állampolgárok jogát a közérdekű adatokhoz. Az újságíró ugyanis nem véletlenül és nem kekeckedésből használja ezt a lehetőséget, hanem azért, mert ha egy intézmény mégis eltitkolna adatokat, akkor be tudja perelni. Ha meg szimplán fölteszem a kérdést, és az intézmény a válaszban terel, akkor nincs mit csinálnom. 

Másrészt Borboly arra hivatkozott, hogy „fent van minden az oldalon”. Próbáltam WhatsAppon érvelni, és magyarázni neki, hogy békével érkeztem, de semmi eredménye nem lett azon kívül, hogy az elnök úr meginvitált, egyszer ugorjak már be a tanácshoz, és beszélgessek el a kollégákkal, mekkora erőfeszítésbe kerül egy ilyen kérés teljesítése. Szerinte ugyanis 

ettől „hetekre leblokkolna a hivatal”. 

A történet vége az lett, hogy Borboly kommunikációsa küldött egyetlen nyomorult dokumentumot, amiből aztán nem derült ki semmi több annál a pár ezer lejnél, amit a tanács honlapján is megtaláltunk. Szoros volt a határidő, kihagytuk ezeket az aprónak bizonyult információkat a cikkből. Nekem lejárt a szerződésem a Mércénél, a nyarat biciklifutárként töltöttem. 

Pedig normál esetben tematizálni kellett volna a helyzetet, mert amennyiben egy újságíróval képes eljátszani ezt egy politikus, mi történik akkor, ha egy olyan állampolgár szeretne infókat szerezni, aki nincs tisztában a jogaival? 

Ördögjárás Előválasztások Csíkban

Az átláthatóság ugyanúgy része a demokráciának, mint a részvétel, a beleszólás joga. De a csíki demokráciának már nem, vagy egyre kevésbé. Szilágyi Botond filozófus nemrég alaposan érvelt amellett, miért kellene az RMDSZ-nek minden egyes voksolás előtt nyílt (azaz nemcsak párttagoknak elérhető) előválasztáson rekrutálni a politikusokat. 

Csíkszeredában ilyen szempontból el voltak kényeztetve a választók, hiszen több mandátum óta előre szavazhattak arról, kik kerüljenek fel az RMDSZ tanácsosi listájára. Sőt a polgármesterjelölt személyéről is dönthettek. 

Mondhatni, Szeredában ez volt az igazi választás. Egyrészt ott senki nem volt annyira béna gazda, mint Székelyudvarhelyen Bunta, hogy felfuttassa a poltikai ellenfeleket, másrészt az ellenzékben sem voltak kiemelkedő figurák. Vagyis akit végül az RMDSZ indított, az nyert. 

Ezt a remek hagyományt sikerült most semmibe vennie Korodi Attilának és csapatának, amikor nemrég a Városi Küldöttek Tanácsa úgy döntött, nem lesz állóurnás szavazás a jelöltekről. A jelöltek rangsorolását a VKT saját döntési körébe vonta. Egyébként Korodi maga is általános előválasztáson gyűrte le négy éve Ráduly Róbertet. 

A polgármester, aki politikai karrierje során számtalan alkalommal állt ki a részvételiség mellett, valószínűleg megijedt a városlakóktól, akiknek eddig lehetősége volt azokat az embereket beküldeni a tanácsba, akikben képesek hinni. Nem maradt visszhang nélkül a dolog, a hoppon maradt ex-alpolgármester, Szőke Domokos a sajtóban és a közösségi médiában háborgott. Végül petíció is indult, hogy mégis legyen előválasztás. Elmaradásának hivatalos indoka: „időszűke”.

Bezzeg Székelyudvarhelyen nincsenek időszűkében

Ott az RMDSZ azt mondta, jöhet bárki, akinek oda szól a lakcíme. Még csak RMDSZ-tagnak sem kell lennie ahhoz, hogy ő legyen a kiválasztott, aki véget vet Gálfi Árpád regnálásának. 

Gyönyörű gesztus, csakhogy a Szövetségnek a legszékelyebb városban annyira megtépázott a nimbusza, és olyan káderhiánnyal küszködött, hogy egyelőre úgy tűnik, inkább Szász Jenő hozhat váltóerőt, mint a tulipánosok. 

De lám, megy az RMDSZ-nek a demokrácia, amikor éppen nagy bajban van.

Az egész egyszerre HR- meg PR-fogás, aztán meglátjuk, hogy tudja-e pótolni a négy évnyi reális ellenzéki munkát az önkormányzatban. Azt, hogy a képviselő négy éven át fölfedi és bírálja a városházi visszásságokat, ezekről kellően tájékoztatja a lakosokat, majd bizalmat kér tőlük.

De térjünk vissza a megyére. Teljesen abszurd, hogy míg több székelyföldi városban bevett gyakorlat volt az előválasztás, az a polgári igény nem fogalmazódott meg, hogy ugyan bizony hadd szóljunk bele abba is, ki vezesse a megyét. És hogy nincs rendben, hogy erről

székelyföldi vagy kolozsvári füstös szobákban döntsenek.

(Holott tudjuk, hogy a hatalom úgy működik a képviseleti demokráciában, hogy csak alulról szerveződve lehet a szabadságon szélesíteni. A fent lévők a status quo fenntartásában érdekeltek, és nem fognak semmit adni.)

Most, hogy végre van politikai verseny Hargita megyében, és legalább hárman megmérkőznek a megyei tanács vezetéséért az RMDSZ-en belül, gondoltam, remek alkalom, hogy vitázzanak egyet az Átlátszó Airday podcastben. Ha az átlag székely Hargita megyében nem szólhat bele, hogy ki legyen az RMDSZ jelöltje a megye élére, azért mégsem lenne baj, ha megismerné a jelöltek terveit, meghallgathatná, ki mit gondol különböző kérdésekről.

Nagyot néztem, amikor Borboly Csaba közölte, hogy ő nem fog vitázni. Hát jó, gondoltam, még mindig vannak ketten, rendezek egy jó kis Bíró Barna Botond vs Barti Tihamér meccset, ahol majd jól elmondhatják, lám-lám, az elnök úr naponta többször videózik, de fél kiállni a kihívói elé. 

Ismét meglepődtem, amikor Bíró közölte, hogy ő tartja magát ahhoz, amit kijelentett: nem fogja kritizálni az elnököt. Egyszerűen nem értettem: amennyiben nem elégedett, akkor miért ne krizitálhatná, de hajthatatlan maradt. 

Tekintsünk el attól, hogy mennyire antidemokratikus elbújni a vita elől, és nézzük meg, hogyan is dől el, hogy ki lesz a megyei tanács elnöke. Nem elméletben, mert elméletben nyerhet más is majd az önkormányzati választásokon, mint az RMDSZ. Szigorúan elméletben.

Hargita megyében három RMDSZ-es alapszervezet működik: a csíki, az udvarhelyszéki és a gyergyói. Amikor még volt betyárbecsület a világon, akkor a három alapszervezet megegyezett, hogy rotációs alapon négyévente váltják a tanácselnököt. Így 12 évente mindhárom területről oda juthat valaki a kormányrúdhoz. Ezt az egyezséget azonban nem írták le, így

Borboly Csaba 16 éve nem akarja elengedni azt a bizonyos rudat. 

A rotációból mindeddig kihagyták a gyergyóiakat, erre hivatkozva indul most Barti Tihamér. Meg arra, hogy lám, Gyergyóremetén hogy pörög a kapitalizmus. Barti négy éve is mozgolódott. Bíró azt mondja, akkor Bartival szemben azért támogatta Borbolyt, mert az azt ígérte, négy év múlva Borboly fogja megtámogatni őt. 

Borbolynak esze ágában sincs most Bírót támogatni, így mindhárman nekifutnak a választásnak. A jelölt személyét a Hargita Megyei Egyeztető Tanácsnak (HET) kell kiválasztania. Ebben a tanácsban hat-hat küldött egyeztet az udvarhelyiektől és a csíkiaktól, illetve három a gyergyóiaktól. Csakhogy a többségi döntés területileg kiegyensúlyozott kell, hogy legyen: mindhárom alapszervezetből kell szavazatot kapnia annak, akit a többség jelöltnek választ.

Amennyiben mindenkihez hűek maradnak az emberei a HET-ben, patthelyzet alakul ki, és akkor a Szövetségi Állandó Tanács dönt. A 32 fős országos testületnek négy Hargita megyei tagja van: Borboly és Barti mellett Korodi Attila és maga Kelemen Hunor. Ebben az esetben olyanok döntik el, ki menedzselje a székelyeket Hargita megyében, akiknek közük nincs a megyéhez. Vagy akit a legjobban kedvel Kelemen Hunor Kolozsvárról.

Remélem, sikerült éreztetni, mennyire deficites a képviseletünk, és milyen sok szinten szorul javításra. És még egyszer mondom, az RMDSZ pozícióban lévő tagjai nem fogják ingyen adni a beleszólást, a demokráciát. Azt valahogy ki kell belőlük kényszeríteni.

Ez hosszú távon azt eredményezi, hogy a politikusok és a választók közelebb kerülnek egymáshoz. És arra most inkább az RMDSZ-nek lenne szüksége.

Nyitókép: Szabó Tünde

Kulcsár Árpád fenti publicisztikája az eheti mEmber hírlevélből nőtte ki magát. Szombat reggelenként extra tartalmakat küldünk azoknak az olvasóinknak, akik feliratkoznak a hírlevelünkre. Itt lehet feliratkozni:

The post Itt is jobban beleszólhatsz, mint Csíkban appeared first on Átlátszó Erdély.

Kötelező tantárgyként vezetik be a gyermekek jogait, amelyeket úgyis lehet majd oktatni, hogy közben sérülnek a gyermekek jogai.

Társadalmi nevelés nevű tantárgycsomagot vezet be a tanügyminisztérium a 2017-2018-as tanévtől az V-VIII. osztályosok számára: gyermekjogot, kritikai gondolkodást, az interkulturalitás értékeit, demokratikus cselekvési mintákat, aktív polgári részvételt és gazdasági ismereteket fognak tanulni a gyerekek. A tanterv bevezetéséről, megvalósíthatóságáról és lehetséges akadályairól tájékozódtunk, miközben az V. osztályos Gyermekjog és kritikai gondolkodás tantárgyra fókuszáltunk. A tantárgyi kereten túlmutató témák a gyermekek társadalmi helyzetére világíthatnak rá, és hosszú távon javíthatnak is rajta.

„Hetedik osztályban éppen a gyermekek jogait tanultuk, amikor egy Hargita megyei iskolában helyettesítettem. Kiderült, hogy hét év alatt a gyerekek nem vettek részt csoportmunkában, nem dolgoztak együtt, hanem vagy egyéni munkát végeztek, vagy végighallgatták a tanári előadást. Az együttműködésre épülő csoportmunkákból, kooperatív technikákból sok minden kiderül a gyerekek egymáshoz való viszonyáról, a tanári viszonyulásmódról.

A gyermekek jogai itt kezdődnek: milyen felületet biztosítunk az önkifejezésnek, a véleménynyilvánításnak, a kérdések szabadságának” – veti fel a gyermekjogok oktatásának egyik kiinduló problémáját Kálmán Ungvári Kinga, a kolozsvári Pedagógia Intézet munkatársa.

Románia a haladó államok között?

Az UNICEF 2015-ben állított össze kézikönyvet a gyermekjogi nevelésről 26 országban lefolytatott vizsgálat alapján. A vizsgálat szerint az a legjobb, ha a gyermekjogokat az emberi jogok és demokrácia témájának keretében tanítják. A kézikönyv szerzői hangsúlyozzák, hogy a gyermekjogi nevelés azért fontos, mert ez teszi lehetővé a kiskorúak számára, hogy élni tudjanak saját jogaikkal, segítséget kérhessenek, és tudják megvédeni társaikat, ha jogsértést tapasztalnak.

Az UNICEF 2015-ös vizsgálatában még nem vett részt Románia, de a 2017-2018-as tanévtől formálisan a haladónak számító országok közé lép, mivel bevezeti a Társadalmi nevelés: gyermekek jogai és kritikai gondolkodás tantárgyat Izlandhoz és Franciaországhoz hasonlóan, ahol a gyermekek jogait szintén kötelező tárgyként, az ENSZ-egyezményre alapozva tanítják.

A képet viszont árnyalja, hogy

• a romániai gyerekek 52,2 százalékát veszélyezteti a szegénység és a társadalmi kirekesztés (Datele Ministerului Fondurilor Europene – 2012);

• a tanügy általános alulfinanszírozása (a GDP 6%-át annak ellenére sem kapja meg az ágazat, hogy azt törvény garantálja);

• az elhanyagolás és alulfinanszírozás következményei: szakképesítés nélkül dolgozó tanárok, magas iskolaelhagyási arány, szegregált iskolák, iskolai erőszak és visszaélések gyakorisága, stb.

A gyermekjogok iskolai tanításának nyilvánvaló előnyein túl több akadálya is van:

• szakadék mutatkozik a pedagógusi, közösségi mentalitás és a tanterv értékei között (sokan továbbra is a testi fenyítés „hívei”, és a tanügy helyzetének romlását a gyermekek jogainak tiszteletével kötik össze);

• a pedagógus hallgatók számára a tanterv nem teszi kötelezővé a gyermekek jogaiban és jogvédelmében való elmélyülést az egyetemi képzés során;

• egyelőre a tankönyvek is csak román nyelven elérhetőek.

Érintőlegesen szó esett a gyermekek jogairól is

A Polgári nevelés eddig is szerepelt a tantervben, de V. és VI. osztályban megszakadt a tantárgy. Azért áttörés a tantárgycsomag újragondolása és kiegészítése, mert több, korábban érintett téma nagyobb hangsúlyt kap. A gyermekek jogairól szóló rész is szerepelt a hetedikes Polgári nevelésben, de a Gyermekjogok és kritikai gondolkodás kötelezővé tétele önálló tantárgyként lehetővé teszi a témák részletes feldolgozását és az ismeretek gyakorlatba ültetését is.

„A minisztérium adott egy jó lehetőséget arra, hogy lényegbevágó kérdésekkel foglalkozzanak a pedagógusok. Az iskolákon, pedagógusokon múlik, hogyan élnek vele” – véli Kálmán Ungvári Kinga, aki a társadalomtudományos képzésben résztvevő hallgatók számára tanít módszertant.

Úgy véli, a gyermekek jogainak kötelező oktatása félreérthetetlen üzenet a fiatalokat érő jogsértésekkel szemben, és tudatosabbá tehet tanárokat, szülőket, gyerekeket egyaránt. Nem a tantervvel és a minisztériumi szándékkal van a baj – érvel az egyetemi tanár. Szerinte a végrehajtásban, a tantárgy oktatásának ellenőrizhetőségében kell keresni a hibát. „Ebben a pillanatban senki sem lehet igazán felkészült” – összegzi a tantárgy hirtelen bevezetésének egyik következményét, hiszen ebben a pillanatban maga a tanterv az, ami tartalmi és módszertani útmutatóul szolgál.

A társadalomtudományokat hallgató egyetemisták érintik ugyan a gyermekjogok nevelését, és jövőtől megerősítik a témakörre vonatkozó részt, de ez továbbra sem lesz kötelező minden pedagógushallgató számára. „Bármilyen szakos tanár lehet osztályfőnök, így minden tanárnak szüksége lenne a gyermekjogok ismeretére, nevelésének módszertanára” – mutat rá a szakértő a pedagógiai kép hiányosságára.

„Katedrakiegészítő tantárgy” – fogalmaz Kálmán Ungvári Kinga. Azok a tantárgyak eshetnek ebbe a csoportba, amelyeket szükség esetén, ha nem jön ki a megfelelő óraszám, bármelyik tanárra rábíznak. Ilyen lehet a rajz, a zene, a vallás, a polgári neveléshez tartozó tantárgyak. Valószínűsíthetően többnyire a történelemtanárok fogják tanítani a gyermekek jogait, ez mégis nagyon esetleges. Ezért sem egyértelmű, véli a szakember, hogy mely szakok hallgatóit készítik fel belőle.

„Vannak tenni akaró pedagógusok, de vannak iskolák, ahol egyszerűen nem fogják tanítani a tárgyat. Elképzelhető korábbi tapasztalatok alapján, hogy a tantárgy helyett tartanak egy plusz matematika- vagy románórát” – jósolja a módszertanos szakember. Ez az a helyzet, amin szülői fellépéssel lehet változtatni, de aminek a hátterében az áll, hogy a boldoguláshoz fontosabb a matematika vagy a román, mint egyéb kompetenciák fejlesztése, akár állampolgári jogaink ismerete.

A diákok jogai a diákok szeszélye?

A diákok jogainak ismertetésében fontos lépés volt, hogy a MAKOSZ (Romániai Magyar Középiskolások Szövetsége) lefordította magyarra a diákok jogait összesítő Diákstatútumot – tudtuk meg Kundi Saroltától, a Kolozs Megyei Magyar Diáktanács (KMDT) ügyvezető elnökétől.

Diáktanácsos tapasztalatai alapján a támogató és a diákok érdekei mellett kiálló tanárok mellett sok olyan is van, aki gúnyolódik a tanulói jogokért kiálló fiatalokon. „Vannak, akik szeretik hangoztatni, hogy a jogainkkal tisztában vagyunk, de a kötelességeinkkel nem. Ha nem tarjuk be a kötelességeinket, annak nem lehet a jogaink megvonása a következménye, hanem egyéb megszorításokkal kell büntetni” – mutat rá a tizenkettedikes tanuló.

„Nem látják be, hogy a gyermekek jogainak alkalmazása saját felelősségük és érdekük is. Úgy gondolják, hogy a diákjogok a tanárok hatalmából és eszközeiből vesznek el, hogy ezzel csorbítjuk az ő lehetőségeiket. Én azt gondolom, hogy az együttműködés kölcsönös tiszteletre épülhet” – fejti ki a diákképviselő. Szerinte az ilyen oktatók nem veszik komolyan a gyermekjogokat, egyszerűen a diákok szeszélyének tartják.

Kundi elmondta, főleg rendezvényszervezéssel foglalkozik az ő iskolájukban a diáktanács, de tervben van, hogy nagyobb hangsúlyt fektessenek érdekvédelmi projektekre. A gyermekjogok iskolai tanítását azért tartja fontosnak, mert így minden gyerekhez eljutnak, azokhoz is, akik nem kapcsolódnak be a diáktanács tevékenységeibe.

„Tölteléktantárgy”: nem nagyon kíváncsiak rá

Több iskolából azt az információt kapta az Átlátszó Erdély, hogy nem tanítják még a gyermekek jogait ismertető tantárgyat, de az is visszatérő válasz volt, hogy még nem kívánnak nyilatkozni a tantárggyal kapcsolatban.

Z. Erzsébet osztályfőnökként vállalta a Kritikai gondolkodás és gyermekjogok tanítását, mert úgy látja, hogy ez összefügg feladatkörével. „A gyerekek eléggé ismerik a jogaikat” – fogalmaz a pedagógus. Úgy véli, helytelen a megközelítés, amely szerint „túl sok joguk van a gyermekeknek”, a kérdés ott merül fel szerinte, hogyan lehet a jogok mellett a kötelezettségeknek is érvényt szerezni.

„Kisebbségi gyerekekként bizonyos jogaikért nem is tudnak igazán kiállni” – mutat rá a téma rétegzettségére. A tantárgyat tanító pedagógus szerint nagyon jó fogódzókat nyújtanak a tantervbe foglalt módszertan és a román nyelvű tankönyvek gyakorlatai, de hiányosságként jegyzi meg, hogy a tanárok gyakran nem olvassák el a tantervet, ami segíthetné őket.

„A magyarított póttankönyv (kompendium), szemben a román tankönyvekkel, ismeretközlő jellegű, itt-ott valami kevés kreativitást és gondolkodást stimuláló anyaggal” – vélekedik a pedagógus a magyar nyelvű tankönyveket ideiglenesen helyettesítő segédeszközről.

Nem a jegyekről, hanem a gyerekekről kell szóljon

Az oktatási rendszerben uralkodó mentalitás és a tantervben szereplő gyermekközpontú értékek között gyakran hatalmas szakadék tátong: ha nem tanítják a gyermekek jogait, az eleve megfosztja őket az információtól. Hogyan is élhetnének a jogaikkal, ha nem ismerik őket? – adódik a kérdés.

„Létezik az álszent hozzáállás, amikor elvben elismerik a gyermekek jogait, de gyakorlatban nincsenek tekintettel rá, nem tesznek lépéseket, ha jogsértést észlelnek, holott törvény által előírt kötelessége minden pedagógusnak, hogy jelentse, ha bármilyen jellegű visszaélésről értesül, akár kollégájáról, szülőről vagy diákról legyen szó. Másfelől létezik a kimondott ellenvetés: a diákoknak így is túl sok joguk van” – hívja fel a figyelmet rá, hogyan akadályozhatja a pedagógus személyes meggyőződése a gyermekjogok érvényesülését.

Ilyen esetekben a gyermekek jogait félrevezetően értelmezik, ami aggályos, hiszen ezek a jogok védik a fiatalokat a fizikai vagy verbális agressziótól, a szexuális és egyéb visszaélésektől, a fiatalkori kényszermunkától, és ami a legfontosabb, garantálják az oktatásban való részvételt, minden további jog kulcsát.

Ha általánosítva azt mondjuk, hogy a tanulónak „túl sok joga van”, „túl jól ismeri a jogait” és közben arra gondolunk, hogy kérdés nélkül beszél, zavarja az órát a nem kapcsolódó hozzászólásaival, azt a valóságot fedjük el, hogy a gyerekek véleménye alig számít az iskolai oktatásban, hogy a tantervi előírásokhoz képest lemaradó gyerekektől azt várjuk, hogy a hátsó padban végighallgasák a sorra következő órákat.

Ez valójában a gyermekek megfosztása a tudáshoz való hozzáférésük jogától: nem elég megtartani az órát, a gyermek joga az oktatáshoz azt jelenti, hogy az osztály minden gyereke tanul valamit egy-egy tanórán. Amikor egy tanuló megüt egy tanárt – erre több példa adódott a közelmúltban –, a diákot teszük felelőssé és a rendszert, amiben „túl sok joga van”, és nem arra gondolunk, hogy ezt a gyereket elhanyagolták, verték, és nem kapott segítséget, hogy ne fajuljon eddig a helyzet.

„A egyetemi hallgatókat – bár a tanárképzés során jóhiszeműen a változások fontossága mellett állnak ki –, gyakran beszippantja a tanügyi rendszer. A kutatások azt mutatják, hogy a fiatal pedagógusok nagy része az iskolai gyakorlatban saját iskolai tapasztalataihoz nyúl vissza, és nem a hároméves tanárképző hatása érvényesül” – fejti ki tapasztalatait a pedagógusképző tanára.

A tantárgy tanításában továbbképzők segíthetik a tanárokat, de biztosan fontos tájékozódási pont lesz a magyar nyelvű tankönyv megjelenése is. A tanárképzőben nem elegendő a társadalomtudományos szakokon oktatók számára kötelezővé tenni gyermekjogokat, gyermekjogvédelemet, hiszen minden tanárnak ismerni és segítenie kell a gyermekeket, hogy tudják, hová fordulhatnak segítségért.

„Szerencsés gyerek vagy, olyan közegben születtél, ahol tisztelik a jogaidat” – olvashatjuk a román nyelvű digitális Gyermekjog és kritikai gondolkodás tankönyvben.

A digitális tankönyvek néhány éve borzolják már a kedélyeket, hiszen míg sok vidéki, kisvárosi vagy negyedbeli iskolában nagyon rosszak a körülmények (állandó tanári kar hiánya, nehezen megközelíthető iskolák, épületek állaga, felszerelés, gyermekek körében mélyszegénység, stb.), sokak számára érthetetlen, miért fektettek olyan eszközbe, amit csak egy kiváltságos réteg fog tudni használni, ott, ahol az iskola nagyon jól felszerelt.

Az V. osztályos Gyermekjog és kritikai gondolkodás tárgy számára is készült digitális tankönyv, ami feladatokkal, rövid esettanulmányokkal tematizálja a gyermekek számára jogaikat és szorgalmazza azok megértését, használatát.

A tankönyv kitér az online közeg veszélyeire, a személyes adatok biztonságára, az interneten való biztonságos tájékozódásra, az érvelés fontosságára és a hatékony véleménynyilvánításra. Olyan helyzetekre is készültek feladatok, amikor konkrét jogsértés áldozatai lehetnek a gyermekek, akár fizikai bántalmazás formájában.

Amire kevésbé van tekintettel a tankönyv, az a visszaélések megértése: ne csak kijelentsük, hogy helytelen, ha egy apa meghúzza a fia fülét, hanem arról is beszéljünk, milyen mentalitás, meggyőződés áll mögötte, hogy ez miért káros, vagy hogyan kellene helyette eljárjon.

Vlad: Apa azt mondja, hogy „a gyermek verve jó”. Amikor felbosszantom, meghúzza a fülem.
Andra: Senkinek sincs joga, hogy megüssön téged, még a szüleidnek sincs.
Vlad: Tudom, hogy apa szeret, akkor is amikor meghúzza a fülem.
Andra: Milyen szeretet az? Csak a jogaid megszegése!

Jogok: gyakorlat helyett elméletgyakorlás?

Sok gyakorlati jellegű feladatot tartalmaz a tankönyv, amelyek a gyerekek által tapasztalt jogsértések helyreállítására irányulnak (pl. hogyan segítenél az osztálytársadnak, akit otthon vernek, írj újságcikket egy másik nemzettel szembeni sztereotípiákról stb.), a pontokba szedett következtetések mégis visszásak lehetnek, amennyiben megsemmisíthetik a véleménykülönbségeket. Könnyen elcsúszhat egy-egy ilyen feladat, ha nem a hatékony használat, hanem az információ visszamondása válik hangsúlyossá.

Fejezd ki a véleményed! – higgadt, érthető, hangos, meggyőző, tisztelettudó, tekintettel a többiekre

A legnagyobb hiányérzetünk attól lehet, hogy a gyermekek jogainak tematizálása elvi-elméleti szinten marad, mintha az a feltételezés húzódna a háttérben, hogy a gyerekek, akik tanulnak a jogokról, nem tapasztalnak jogsértést.

A gyermekmunka tilalmáról szóló fejezetből megtudjuk, hogy bizonyos kor alatt nem szabad alkalmazni, munkára kényszeríteni a gyereket. Közben azt is tudjuk, hogy nagyon sok gyermek dolgozik, hogy legyen mit ennie, vagy annyit „segít” otthon, hogy nem marad ideje tanulni. Erre a szakadékra nem reflektál a tankönyv.

Bár ugyanebben a részben fontos az a hangsúly, amit a gyermekek együttérzésének fejlesztésére fordít („mit éreznél a dolgozó gyermek helyében?”), nem ad lehetőséget a feszültség levezetésére, amikor a következő pontban a házifeladattal mint személyes felelősséggel kezd el foglalkozni. A romániai valóságra itt sincs tekintettel a tankönyv: hogy sok gyermek éppen a családfenntartó szerep, az illegális gyermekmunka, a megfelelő táplálkozás hiánya miatt nem tudja elvégezni az iskolai feladatokat.

Izgalmas beszélgetésekre adhatnak lehetőséget azok a fejezetek, amelyek a szegénységhez kapcsolt sztereotípiákról, a szegénység okairól, a diszkrimináció formáiról szólnak (nemi, teljesítménybeli, sajátos igények). Figyelemfelkeltő ugyanakkor, hogy a nemzeti kisebbségek kapcsán a romákkal szembeni előítéletek mellett a magyar vagy a német kisebbség helyzete nem kap teret. Kérdés, hogy a magyar fordítás a románokkal, a román gyerekekkel szembeni sztereotípiákra ki fog-e térni.

„Messze vagyunk még attól, hogy a társadalom, az iskola jobban odafigyeljen a személyiség fejlesztésére. A kognitív fejlesztést, azt fenemód jól tudjuk, ám a szociális kompetenciákra való odafigyelés még gyerekcipőben jár” – hangsúlyozza Z. Erzsébet.

A gyermekek romániai helyzete (50 százalékos gyermekszegénység, külföldön dolgozó szülők, elhanyagolás, kirekesztés) és a tantárgy célkitűzéseinek összevetése egy sor hiányosságra iránytja a figyelmet. Z. Erzsébet szerint a probléma az, hogy az iskola mellett nem létezik egy jól szervezett szociális háló: „Nincsenek szociális asszisztensek az iskolákban, tanácsadók, pszichológusok, felzárkóztató tanárok, hogy a diákok önismerete, önértékelése olyan szépen kialakuljon, hogy siker hiányában a kudarcot tanulási helyzetként élje meg. A kudarcot valakin le kell vezetni. Nincsenek lehetőségeik az önkifejezésre. Csinálják ösztönösen, ami jön. Egyre több a bullying, mobbing. Nincs prevenciós program. Alig van lehetőség önkéntességre.”

Jakab Villő Hanga

Fizess be az átláthatóságra, fizess elő az Átlátszó Erdélyre!

Havi 5 eurós rendszeres támogatás

Havi 10 eurós rendszeres támogatás

Havi 20 eurós rendszeres támogatás

PayPal azonosítónk: erdely@atlatszo.ro (erre akkor lehet szükség, ha nem az Átlátszó Erdély oldalon keresztül utalnál).

Ide kattintva tetszőleges, egyszeri összeggel is támogathatsz PayPalen keresztül.

Mégsem szeretnék PayPallel bajlódni. Más megoldás nincs?

Választhatod a banki átutalást is, ehhez az alábbi adatokra lesz szükséged. Fontos, hogy az internet banking felületen állítsd be a visszatérő (rekurrens) fizetési opciót, ha a bankod lehetővé teszi.

Lejes (RON) számla:
Asociaţia “Atlatszo Erdely Egyesulet”
RO71OTPV200000913457RO01
SUC. CLUJ OTP BANK ROMANIA
Cod BIC: OTPVROBU

The post Gyermekek jogai: tanítani kötelező, tisztelni nem appeared first on Átlátszó Erdély.