Miközben mindenki európai uniós alapok után ácsingózik, mert úgy tűnik, hogy az EU szigorú szabályokat és cserébe könnyen megszerezhető, sok pénzt jelent, Székelyudvarhely az a város, ahol egyre inkább illik kételkedő arcot vágni, ha újabb elnyert pénzösszegről szólnak a hírek. Mert Székelyudvarhely az elmúlt években megtanulta: ha megnyersz egy pályázatot, nem jelenti automatikusan azt, hogy meg is valósul a beruházás.

A kezdeti hurráoptimizmus után megállt, besűrűsödött és bepállott a levegő a Hargita megyei város utcáin. 2016. és 2019. között tizenegy uniós pályázatot nyert el a város, de a kivitelezésük nagyon akadozik. Az egyik legjelentősebb tétel a Székelytámadt vár restaurálása. Ezt 2023. december végéig kellene befejezni, de 2022 őszén még keresi a város a kivitelezőt. 

A 15-17. századi vár, mely már a római korban is erődítmény helyszíne lehetett, és amely évszázadokon keresztül épült át, hogy a kor változó igényeinek megfeleljen, dr. Sófalvi András régész szerint Székelyföld legérdekesebb és értékesebb emlékműve lehetne, amennyiben hatékonyan állunk a restaurálásához.

Tehát bő egy évünk van arra, hogy

• elkészüljenek a város legrégebbi műemlékének régészeti kutatásai,
• szakszerűen konzerválják a feltárt középkori és koraújkori falakat,
• építsenek egy szabadtéri lelátót a várárokban,
• restaurálják és részben újraépítsék az egyik bástyát,
• amelyben konferenciaterem és kilátó, valamint egy kiállítás létesül, amelyen megismerhetjük a vár történetét.
• Ugyanennyi idő alatt kell rendezniük a vár területét, és a mellette levő utcát a közmű-csövektől az útburkolatig „újba tegyék”. 

A középkor és a boszorkányság kéz a kézben jár: kicsit mintha meg lenne gurucsálva, el lenne átkozva ez a történet. A helyzetet ugyanis több tényező bonyolítja, mint segíti.

Ismeritek azt a viccet, amikor két műemlék találkozik?

Na, ez az a vicc, amin az udvarhelyiek sem tudnak kacagni. A vár belső területén ma impozáns iskolaépület áll, maga is műemlék, mely Guttmann Szabolcs vezető építész kicsit erős kijelentése szerint „lelakta” a teret. Mivel az 1890-ben épített iskola és a középkori vár két külön telekkönyvön szerepel, ebből a pályázati összegből, mely a vár felújítását tartalmazza, nem lehet az iskolához nyúlni. Bár megérett volna az az épület is egy alapos felújításra, ami az életszínvonal növelését ugyanúgy jelentené, ahogy a vár esetében is szerepel a pályázatban. 

Nemhogy felújítani nem lehet ebből a pénzből, hanem még azt is nehéz lesz elérni, hogy az iskola az építkezés alatt és utána is iskolaként működjön. Az, hogy a két műemlék egy területen, de két telekkönyvön van, konfliktusokat okoz a városlakók között: van, aki úgy gondolja, hogy a vár az iskola kerítése tulajdonképpen, más pedig úgy, hogy az iskola parazitaként ráépült a várra.

Sófalvi András régész jóval gyakorlatiasabb érveket hoz fel: szerinte bajt okozhat például az, hogy a várfalak kiásásával és a járószint lecsökkentésével az iskola közművei részben a járószint fölé kerülnének. A turisták nem rajonganak a narancssárga műanyag csövekért, és a víz is elfagy bennük, ha a földfelszín fölé kerülnek. 

Tehát vagy nem ásnak alájuk, vagy még lejjebb helyezik őket. Viszont ha beássák őket még mélyebbre, akkor újabb régészeti kutatásokra van szükség, amelyek ismét a pályázat azon részének a késleltetésével járnának, mely az életszínvonal növelését célozza. És ez még igazából a kisebbik probléma, ha sok energiával is jár.

Szennyvízben ázik a kutatás legfontosabb eredménye

A nagyobb, végzetes károkat okozó probléma az, hogy az iskola szennyvízcsövei szivárognak, és ez nem egyedi jelenség, inkább általános a városban. A cső végén a régész szerint nem jelenik meg a víz, és ezzel olyan földalatti leletek sérülnek, amelyekről egyáltalán csak most szereztek tudomást a régész kutatók, és ez az eredeti kapu. 

Az eddigi kutatás egyik legfontosabb eredménye, hogy a vár eredeti kapuja építészetileg más struktúrában illeszkedett az épületegyütteshez, mint azt az eddigi történeti adatok alapján tudni vélték. Ez a kapu egészen épen megmaradt, épebben, mint az áttervezett, és a 16-18. században használt külső és belső kapuk, melyeknek jóval töredékesebb nyomait szintén felfedezték a régészek. 

Csakhogy ez a régi-régi kapu jelenleg szennyvíztől ázik. A város 100 ezer lejt szavazott meg és költött az elromlott szennyvízvezeték javítására, de nem lett jobb a helyzet.

A régészek a laikus számára éktelen lyukaknak látszó szelvényeket nyitottak, amelyekből már most fölszivárog egy-egy darabka történelem. Szinte hallani a láncok csörgését, ahogy a külső és belső kapu melletti véntömlöcben megmozdulnak, felmordulnak a rabok. A tömlöcnek nem volt rendes kapuja, egy lyuk volt tulajdonképpen, ahová a „nem annyira jó fiúkat leengedték” Sófalvi szerint.

Kicsi csaták nagy veszteségei

A vár felújításának,jóval általánosabb problémája ‒ amely az összes eddigi pályázatot is akasztotta ‒, hogy a beruházási igazgatók egymást váltják, és több ideig nincs igazgató a városházán, mint amennyit van. Egy ideig a városmenedzser igyekezett ellátni ezt a feladatot, de neki a saját feladatai mellett a szintén felmondott gazdasági igazgató helyett is kellett dolgoznia. Aztán egy időben szinte két igazgató is volt, most ismét nincs egy se. 

A városvezetés is elismeri, hogy belső politikai és személyes viszályok akadályozzák a pályázatok lebonyolítását, melyekből az egyik legjelentősebb az 5 millió eurós tételű Székelytámadt vár.

Történelemhamisítás vs. élmény a turistáknak

A harmadik probléma az, hogy a vár felújításáról nem értenek egyet a szakmabeliek. Márton Ildikó, a város volt főépítésze, később a megyei műemlékvédelmi hivatal volt munkatársa, és Berze Imre szobrászművész fogalmazta meg a legsarkosabban, hogy szerintük ez a terv, amit Guttmann Szabolcs és munkatársai kidolgoztak, egy átvett történet, Székelyföldön nem voltak ilyen bástyák és várak, a szász területekre jellemző ez a forma, és ennek két negatív, jóvátehetetlen következménye lehet, amiből az egyik a történelemhamisítás. 

A tervek szerint ugyanis újraépítenék a legjobb állapotban levő, régészeti szempontból nagyjából átkutatott Hajdú-bástyát. Erre azért van szükség, mert a projekt a lakosság életminőségének javítását is feltételül szabja, ezt pedig nem csak úgy érti, hogy meg kell akadályozni, hogy a lakókra omoljanak a falak.

Azért nagyjából átkutatott, mert a falain kívül, a földben, magánterületen még vannak részei, melyeket a tulajdonviszonyok miatt nem lehet bemutatni. Viszont a projekt keretében elkészült kutatások a régészek szerint rendben vannak, ott lehetne nekifogni az építkezésnek, természetesen további régészeti asszisztencia mellett. 

De az a kérdés, hogy mit építsenek. Guttmannék irodája háromszintes épületkomplexumot képzelt el, amely nemcsak megőrizné a jóval alacsonyabban megmaradt várfalakat, hanem tovább is építi azokat. Egy üvegfallal ellátott kilátótorony lenne a bástyából/ágyútoronyból, melyben lift lenne a mozgáskorlátozottak számára, és helyhiány miatt az egyik ágyúkazamatában lenne a mosdó.

Ezek a tervek kiverték a biztosítékot a helyi értelmiség körében, amely túl modernnek és tájidegennek tartja az épületet. Márton Ildikó szerint építészetileg sem vállalható a történet, ugyanis nincsenek elválasztó térfalak, a konferencia és a turisták beszélgetése egybefolyik. Másrészt a vár egyáltalán nem ilyen volt, és azzal, hogy ilyenre építjük, nemcsak azt hazudjuk, hogy ilyen volt, hanem a jövő generációk számára is ihletet adhatunk, hogy így kell újraépíteni a többi bástyát is.

Épít vagy őriz?

Szabó Sámuel volt beruházási igazgató szerint, aki tavaly nyáron lakossági fórumon ismertette a projektet, itt valószínűleg két műemlékes iskola gondolkodásmódja ütközik. A kolozsvári építészek annak a hívei, hogy újítsuk fel a műemlékeket, és építsünk hozzájuk, megjelölve azt, hogy ez új építésű felület. Márton Ildikó műemlékvédelmi szakember valószínűleg abban hisz, hogy meg kell őrizni a romokat eredeti formájukban. 

Mindkettő érvényes látásmód, a gond azonban az, hogy a meglévő tervet már nem lehet lényegesen módosítani, ugyanis ebben az esetben nem készül el határidőre, és biztosan nem lesz felújítva a vár, melyre több évtizede vár a város. Nagyon könnyen matt, illetve patthelyzet alakulhat ki, ha a futók rossz helyre állnak, a király és a királynő gyenge, és nem épül fel a bástya.

Tudomásunk szerint a műemlékvédelmi engedély sokat késett, ez akadályozta a közbeszerzés kiírását. Időközben Márton Ildikó, aki Guttmann Szabolcs szerint nem küldte el Bukarestnek jóváhagyásra az engedélyezést, távozott a megyei műemlékvédelmi hivataltól, és van már engedély is. Így a múzeum szakembereivel a kolozsvári Transarcheo cég elkezdte a munkálatokat a várthoz képest negyedéves, féléves késéssel.

Nem éri meg várakoztatni a régészeket

„Itt igazából a munkának az egyik nehézsége az volt, hogy nagyon későre írták ki a közbeszerzést. Már tavaly,  2021. szeptemberében vártuk, aztán elmaradt októberben, év végén, és amikor már azt hittük, nem is lesz belőle semmi, akkor tavasszal beindult, nagyon lassan. Májusban kiírták, júliusban megnyertük és végre akkora kapacitással, amekkorával tudunk. Tucatnyi emberrel dolgozunk most együtt, ez az, amit reálisnak tartok ezen a lelőhelyen, mert a felület nem nagy, kis felületeken dolgozunk, viszont nagyon mélyen” – magyarázza Sófalvi András régész.

Voltak olyan ötletek, hogy több régészt kellene felvenni a munka felgyorsításáért, de ez nem lehetséges két okból sem. Az egyik az, hogy kevés a szabad régész, ők drágán dolgoznak, mert főleg külföldi munkákat vállalnak. A másik az, hogy gyors helyett inkább alapos munkára lenne szükség, amit egy szakértő átlát és kontrollál. 

Mivel ez egy előre nehezen tervezhető munka – nem lehet tudni, mit találnak a földben –, ha sok ember dolgozik, lehet, hogy hamarabb elvégzik, de nem biztos, hogy az összes lehetséges összefüggést, amelyre ez a projekt most lehetőséget ad, fel tudják tárni.

A nagy tévedések – legyenek szándékosak vagy véletlenszerű, idő- és humánerőforráshiányból fakadóak – kivédésére azt tudják felajánlani a tervezők és a városháza, hogy minden elbontható, reverzibilis, idővel átváltoztatható lesz. Ha egyszer lesz pénz mosdóra, iskolafelújításra, akkor a kazamatából a mosdót el lehet távolítani. 

Az ellenzők szerint nem sok értelme van elkölteni egy csomó pénzt valamire, amiről már most tudjuk, hogy el kell bontani. A helyi értelmiség például olyan megoldást javasolna, hogy a régészek tárják fel a várat, a város esetleg vállalja be, hogy elveszíti az életszínvonal javítása részt a projektből, sajátítson ki a vár mellett telkeket, és a kiállítást és egyéb kulturális tevékenységeket, valamint a mosdót helyezze oda. 

Egyelőre a város nem vevő erre az ötletre, a vár melletti telkek előtt található utca közművesítése, újraaszfaltozása is egy mellékprojekt a nagy pályázaton belül.

A negyedik ok a bürokrácia, az Európai Unió és a román közigazgatás találkozása.

A pályázatban a régészeti munkát is ki kellett írni közbeszerzésre, ami nem szerencsés, mert nem lehetett tudni pontosan a munka volumenét.

„Régészeti munkát elvileg Romániában cégek nem végezhetnek, ez a projekt mégis arra kényszerült. Ráadásul egy olyan kitételnek is meg kellett felelni, hogy annak a vállalkozásnak, amely elvégzi, az elmúlt 3 évben az összrégészeti forgalma meg kell haladja az 500 ezer lejt, de a helyi múzeumnak, mely eddig a munkálatokat végezte, nincs ilyen forgalma” – magyarázza dr. Sófalvi András régész kutató.

Kellett tehát keresni egy ilyen céget, amely – noha a törvény szerint nem végezhet önállóan régészeti kutatást –, megnyerheti a közbeszerzést. A sajátos romániai kiskapu egy szakértő régész révén nyílt meg, aki az intézményén keresztül kaphatott engedélyt a feltárásra, így vele együtt a cég már lebonyolíthatja a munkát. Ezt a procedúrát a Transarcheo kft. közreműködésével sikerült kivitelezni, melynek van megfelelő forgalma, és a múzeum szakemberével – ez Sófalvi András régészeti vezető – elvégezheti a kutatást.

Bár elméletileg nem változhatnak a tervek, mert akkor a volt beruházási igazgató szerint dugába dől a projekt, ez sem épp így van. Ami változtathat rajtuk, azok a régészeti kutatások.

A városháza már nem reménykedik abban,

hogy határidőre kivitelez mindent a legnagyobb pályázatában. „A 2023-as év végéig a kivitelezés teljes egészében nem tud befejeződni a projekt összetettsége és nagysága miatt. Az EU-tól kapott összegeket fogjuk reményeink szerint felhasználni és bízunk benne, hogy a pályázatból fizetendő munkálatok még 2023 után is elvégezhetőek lesznek” – írták erre vonatkozó kérdésemre.

A pályázat teljes költségvetése 30 104 817,66 lej, ebből a város önrésze 9 109 598,07 lej. Ez az elszámolható összeg két százaléka és a nem elszámolható költségek összege. A város önrésze a szerződéskötés óta, három év alatt közel húszszorosára nőtt. 2019-ben a pályázat teljes összege 21 460 194,57 lej volt, ebből a város önrésze 464 974,98 lej volt. Azóta ennyit emelkedtek az árak, felelték. 

A Tó utcai kiviteli terv elkészítése folyamatban van, a teljes projekt megvalósításának határideje 2023. december 31. A meghosszabbítással kapcsolatban semmilyen hivatalos információval nem rendelkezünk.

Így csak reménykedni tudunk, hogy minden felsorolt tényező klappolni fog, és ha szükség lesz rá, az unió vár.

The post Udvarhelyi vár: milliókat húz le a vécén a városházi inkompetencia, szennyvíz áztatja a várkaput appeared first on Átlátszó Erdély.