Anyagunk párbeszédes formában elkészített kutatási jelentés, ami egyben az Átlátszó Airday podcast-beszélgetésének szerkesztett, számottevően kibővített, ábrákkal, táblázatokkal és hivatkozásokkal ellátott változata.

Rövid összefoglaló:

• Mi a különbség a Fidesz és a korábbi balliberális kormányok nemzetpolitikája között?

• A szocialista kormányok idején az RMDSZ határozta meg, ki részesüljön támogatásban; 2010 után már Orbán Viktor személyes döntése, mely projekt kap támogatást és melyik nem.

• Az RMDSZ felsővezetése mára csak egy szereplő az átláthatatlan, lojalitási versenyen alapuló kliensrendszerben.

• Az Erdélyi Református Egyházkerület és más szereplők időszakosan kiemelt helyzetbe kerültek, de valójában senkinek nincs stabil pozíciója, mert a támogatások kiszámíthatatlan politikai alkuk és személyes kapcsolatok eredményei. 

• A rendszerben nincsenek világos kritériumok és elszámoltathatóság, így a források elosztása sokszor informális lobbizáson, ígéreteken és ad hoc döntéseken múlik.

• 2010 után a határon túli magyarságnak juttatott támogatások jelentősen megnövekedtek 2020-ig, ezután azonban csökkenő tendenciát láthatunk.

• A támogatási rendszer is sokszereplős, azonban az évek során a Bethlen Gábor Alap Zrt. vált a legfontosabb szereplővé.

• A források döntően ingatlanberuházásokra, egyházakra, felsőoktatásra és sportra irányulnak, az interetnikus párbeszéd vagy társadalmi felzárkóztatás elvétve részesül támogatásban.

• A támogatások elsősorban elitintézményekhez jutnak, és ezzel erősítik a már meglévő társadalmi egyenlőtlenségeket.

• Arra ösztönzik az erdélyi magyar intézményeket, hogy erősítsék az etnikai határokat, miközben a többséggel való párbeszédet segítő intézményi „hidak” alig részesülnek támogatásban.

• Az utóbbi években egyre inkább előtérbe kerültek a gazdasági támogatások, melyek magáncégek beruházásait segítik. Vagyis magánvagyonok gyarapodását és profitszerzést támogatnak, közpénzből.

• A támogatások átvették Magyarország autoriter és klienteláris politikai logikáját, ami erdélyi intézményeket és szereplőket is jobban kiszolgáltatottá tett a NER-nek és az RMDSZ-nek. 

• Ha ezek a támogatások csökkennek vagy megszűnnek, leginkább a kolozsvári értelmiségi elit intézményei kerülnek válságba.

Az anyag alapjául szolgáló kutatások elvégzését a Wilfried Martens Centre for European Studies és a Kós Károly Alapítvány (2017), a Csergő Zsuzsa vezette Marie Sklodowska-Curie ösztöndíjprogram (2019-2020) és a New Europe College ösztöndíja (2022) tették lehetővé. A BGA Zrt. egyedi támogatásait tartalmazó adatbázis összeállításában Lambing Ármin nyújtott segítséget, a támogatások területi megoszlását megjelenítő interaktív térkép Csata István munkája.

Ez a projekt az Átlátszó Erdély és az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom – Akciószociológiai Munkacsoport együttműködésének eredménye.

A riport .pdf formátumban alább letölthető.

1. Kutatási háttér

Sipos Zoltán: – Hogyan kerültél kapcsolatba a határon túli támogatások kérdésével és milyen jellegű kutatásokat végeztél ebben a témában?

Kiss Tamás: – Több hullámban végeztem ezzel kapcsolatos kutatásokat. Első fázisban, ami 2014-2015-ben kezdődött, az erdélyi magyar intézményrendszert és a magyar közösség kollektív cselekvőképességét kutattuk Toró Tiborral és Székely István Gergővel. Az érdekelt, hogy hogyan szerveződik az úgynevezett etnikai párhuzamosság, vagyis az a kisebbségi intézményrendszer, ami a magyarok számára lehetővé teszi a többséggel szembeni határfenntartást. 

Ezt egészítette ki a politikai folyamatok elemzése, hogy hogyan történik a többségi szereplőkkel folytatott alku és hogyan tartható fenn a kisebbségi közösség etnikai mobilizációja. A romániai keret mellett azonban egyértelmű volt, hogy figyelembe kell vegyük a magyar-magyar viszonyrendszert is, ami alapjaiban befolyásolta a kisebbségi intézmények működését és a magyar közösségen belüli politikai folyamatokat, különösen 2010 után. Ennek a vizsgálatnak lett az eredménye az Unequal Accommodation of Minority Rights kötet.

A vizsgálat következő fázisára 2019-től kezdődően került sor. Csergő Zsuzsa vezetésével újra a kisebbségi intézményeket vettük górcső alá, de immár összehasonlító keretben. Ebben a vizsgálatban az anyaországi nemzetpolitika hatása már kiemelt szempont volt. Ebből született a nemzetpolitika és a biztonságpolitika kapcsolatára vonatkozó összehasonlító elemzésünk, illetve ezt a témát vittem tovább a New Europe College ösztöndíjasaként. Itt az orbáni nemzetpolitika erdélyi és kárpátaljai hatásait hasonlítottam össze. A vizsgálat keretében Lambing Ármin segítségével egy adatbázist szerkesztettünk a BGA Zrt. egyedi támogatásaiból. 

A harmadik fázis akkor kezdődött, amikor az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom keretében egy támogatáspolitikával és magyar-magyar kapcsolatokkal foglalkozó munkacsoportot hoztunk létre. Nyilvánvaló ugyanis, hogy 2010, az Orbán-rezsim hatalomra jutása intézményes fordulópontot jelentett a magyar-magyar kapcsolatokban. 

A munkacsoport célja, hogy megfogalmazzuk, hogy milyen támogatáspolitikát és magyar-magyar kapcsolatrendszert képzelünk el az Orbán-kormány távozása esetén. Erről egy szakmai anyagot készítünk majd, amit a mozgalmon belül, majd a szélesebb erdélyi és magyarországi nyilvánosságban is meg szeretnénk vitatni. Így a korábbi kutatások is hasznosulhatnak közpolitikai szempontból.

2. Nemzetfelfogások, nemzetpolitikai paradigmák

Sipos Zoltán: – A magyar kormányok a rendszerváltás után mindig is támogatták pénzzel meg egyéb eszközökkel a Magyarország határain túl élő magyar közösségeket. A második Orbán-kormány egyik első intézkedése is a nemzetpolitikával volt kapcsolatos, gondolok a kedvezményes honosításra. Emellett a támogatási rendszert is alaposan átgondolták. Ekkor, 2010-ben jött létre a Bethlen Gábor Alap, és azt látjuk, hogy az éves támogatások évről évre növekedtek, legalábbis 2020-ig. Ha össze kellene hasonlítani az Orbán-kormányok nemzet- és támogatáspolitikáját a korábbi magyar kormányokéval, akkor mi az, amit kiemelnél?

Kiss Tamás: – Lényeges, hogy a támogatáspolitika a magyar-magyar viszonyrendszernek csupán egy eleme, így érdemes tágabb perspektívából vázolni a Fidesz és a „balliberális” elitek elképzelései közötti különbségeket. Ezeket a különbségeket három pontban tudnám összefoglalni. 

Az első pont a nemzetmeghatározás kérdése, amiben a jobb- és a balliberális oldal szögesen ellentétes nézeteket vallott az 1990-es és 2000-es években. Mindkét oldal át szerette volna alakítani a magyar nemzetre vonatkozó elképzeléseket, amelyeket a magyar társadalom az államszocializmusból, a Kádár-rendszerből örökölt. 

A balliberális oldal már az 1990-es évektől kezdődően az úgynevezett alkotmányos patriotizmus irányába tolódott el. Ennek az elsősorban Németországból származó, de az Európai Unió identitáspolitikájában is kulcsszerepet játszó elképzelésnek a jegyében a liberális értelmiségiek úgymond de-etnicizálták volna a magyar nemzetet, persze nyilvánvalóan egy igen szűk értelemben. Fel sem vetődött bennük az ország monokulturális jellegének, vagy a magyar nyelvi hegemóniának a megkérdőjelezése. Így a „de-etnicizálás” leginkább a származás alapján történő megkülönböztetést akarta kiküszöbölni, a kisebbségi magyar közösségek (etnikai-kulturális) nemzettagságához pedig ennek a veszélyét társították.  

Ez az elképzelés bizonyos értelemben folytonosságot mutatott az államszocializmus alatti folyamatokkal. Ekkor alakult ugyanis ki az az elképzelés, hogy az tartozik a magyar nemzethez, aki Magyarország határain belül él. A Kádár-rendszer ezt propagálta nem is annyira ideológiai, vagy eszmei szinten, hanem a leghétköznapibb társadalmi és területi reprezentációkon keresztül. 

Korábban, a két világháború között, meghatározó volt a revízió gondolata, amit a hivatalos propaganda is táplált. Ez 1945 után megváltozott, ami a legbanálisabb dolgokban is megnyilvánult. Hogyan néz ki a televízióban az időjárás-jelentés? Hogyan szerveződik, hogyan reklámozzák a belső turizmust? Milyen keretben teremtődik meg a szociális állam vagy a jóléti állam? Ezekben mind a jelenlegi államkeretnek volt meghatározó szerepe, így megkezdődött a „Kis-Magyarország” hétköznapivá válása, rutinizációja. 

Sipos Zoltán: – Tehát most arra kell gondolnunk, hogy az időjárás-jelentésekben határon túli területek nincsenek benne?

Kiss Tamás: – Igen. Arra, hogy a Magyarország határain kívül lévő területek egyszerűen nem léteztek ezekben a reprezentációkban. A nacionalizmuselméletekben az egyik klasszikus megközelítés a modernista elképzelés. E szerint a nemzetet a modernizáció teremti meg, például a tömegtájékoztatási eszközökön, vagy a nemzetállami szinten szerveződő bürokrácián keresztül, amelyek egy elképzelt közösséget, a különböző földrajzi helyek egyidejűségét hozzák létre.

Ez történik az államszocializmus alatt, ami tetszik, nem tetszik, a magyar modernizáció egyik meghatározó periódusa. Nyilván a magyar nemzettudat alakulása szempontjából fontos a XIX. század, amikor popularizálódik az ezeréves határ és a Kárpáthaza képzete. De az államszocializmus ugyanúgy egy formatív periódus, amikor például kialakul a tömegtájékoztatás, tömegessé válik a turizmus. 

És milyen területről szólnak a hírek? Hova utaznak nyaralni a magyarok? Ha nincs is kimondva, sok szempontból ma is ezekben a keretekben formálódik a nemzeti identitás. Az államszocializmus alatt persze a közoktatás is ignorálta azt, hogy a határokon túl is vannak magyar közösségek.

Mindenesetre részben erre épített, részben ennek akart valamifajta ideológiai keretet adni a liberális értelmiség, amikor az állampolgári patriotizmus irányába fordult. Ebből a kísérletből nem lett domináns nemzeti ideológia, de ebben az értelemben az egész elképzelés nem volt teljesen légből kapott. Ezt jól mutatja, hogy 2001-ben a státusztörvénnyel, majd 2004-ben a kettős állampolgársággal kapcsolatos politikai vita kapcsán a magyarok jelentős része rezonált a Magyar Szocialista Párt kampányával. Ennek természetesen más összetevői is voltak (mint a jóléti uszítás, vagy a bevándorlástól való félelem), de ami lényeges, az a magyar nemzettudat, illetve hazafogalom eredendő kettőssége.

Eközben a Fidesz által vezetett jobboldal az úgynevezett ’virtuális’ nemzetépítésben volt érdekelt. Eszerint nem területi revízióval, vagy nem a határon túli magyaroknak a repatriálásával, kivándoroltatásával, hanem egy nem területi alapú intézményes szerkezettel kell a magyar nemzet egységét újrateremteni, egyszersmind a Kádár-rendszerben rutinizálódott nemzetfogalmat újraírni. 

Ennek az eszköze a státustörvény, ami 2001-ben először teremtett közjogi köteléket a magyar állam és a kisebbségi magyar közösségek tagjai között. Ezt követően jött 2010-ben a könnyített honosítás, illetve 2011-ben a szavazati jog, ami közvetlenül bekapcsolta a kisebbségi magyar közösségek tagjait a magyar politikai közösségbe. Egy szó mint száz: az első töréspont 

az alkotmányos patriotizmus és a virtuális nemzetépítés közötti ellentét.

A második vitapont, hogy a magyar állam hogyan viszonyuljon a kisebbségi elitek aszimmetrikus integrációs törekvéseihez. Lényeges, hogy a ’virtuális’ nemzetépítési stratégia eredetileg – a magyar állammal való közjogi kapcsolat kiépítése mellett – az autonómiatörekvések támogatását is magába foglalta. Ezek azonban nem igazán vezettek kézzelfogható eredményhez és a reálpolitikai folyamatok már az 1990-es években elmentek mellettük. 

Az RMDSZ esetében a 1990-es évek közepén zajlott le egy fontos vita: lehet-e kormányra menni úgy, hogy nincs rendezve az autonómia kérdése, amely legalábbis deklaratív szinten a magyar politikai elitek fő törekvése volt? Az erdélyi magyar politikai osztály válasza egyértelmű igen volt, még ha az autonómiatörekvés formálisan az etnikai keretprogram része maradt is. 

Vagyis a magyar elitek – megőrizve az etnikai politizálás és az etnikai szavazat intézményeit – úgy tagozódtak be a román politikai mezőbe, hogy az etnikai hatalommegosztásnak nem jöttek létre formális-jogi garanciái. 

Ez a helyzet 2010-ig, vagy talán 2014-ig egy újabb töréspontot hozott létre a jobboldal és a baloldal között. A balliberális oldal egyértelműen támogatta ezeket az aszimmetrikus integrációs törekvéseket, mondván, hogy a kisebbségi magyarok elsősorban a román, szlovák, szerb politikai közösségekbe kell betagolódjanak, még akkor is, ha nem adatik meg számukra az autonómia. 

Ezzel szemben a Fidesz jó ideig elég konzekvensen az úgynevezett „autonomista” ellenzéket támogatta. Gyakorlati, napi-politikai szinten mindez úgy nézett ki, hogy a balliberális oldal (az MSZP és az SZDSZ) a status quót, Erdély esetében a Markó Béla által fémjelzett RMDSZ-vezetést támogatta, velük alakított ki szoros szövetséget, vagy legalábbis egymás mellett élési viszonyt. Ezzel szemben 

a Fidesz aktívan beavatkozott az erdélyi politikai osztály hatalmi viszonyaiba

azzal, hogy az RMDSZ-en belüli (Tőkés-frakció, Reform Tömörülés), majd az RMDSZ-en kívüli (MPP, EMNP) ellenzéket támogatta. Ezt tette több-kevesebb meggyőződéssel talán 2014-ig.

A harmadik töréspont a támogatáspolitikában és az intézményépítésben fedezhető fel. A balliberális kormányok számára a status quo elfogadása azt is jelentette, hogy a forráselosztással kapcsolatos döntéseket ráhagyták a domináns kisebbségi politikai elitekre. Emögött az is ott volt, hogy ők maguk nem akartak új intézményes folyamatokat generálni, nem törekedtek a kisebbségi intézményrendszer radikális megváltoztatására. A magyarországi támogatásokat kiegészítő jellegűnek képzelték el. 

Orbán viszont drasztikusan szakított ezzel a gyakorlattal már 1998 és 2002 között, például azzal, hogy megalapította a Sapientia Egyetemet, ami teljesen átalakította az erdélyi magyar felsőoktatást. Ugyancsak ebben a periódusban kezdődött meg a sajtóviszonyok átalakítása.

Ez az tehát, amit a 2010 előtti periódusból örököltünk. Ami azonban lényeges, hogy ezekben kérdésekben az addigi jobboldali irányvezetést a Fidesz már nem vitte tovább 2010 után. Ennek a legfontosabb eleme, hogy az autonómiatörekvések egyszerűen lekerültek a politikai napirendről. 

Ez azt jelenti, hogy az Orbán-rendszer bukása után nem lehetséges a korábbi status quóhoz való visszatérés. Az egyik szempont, hogy az autonómiatörekvések az Orbán-kormányok szemében is kiürültek. Ma már Budapesten nem tekintik relevánsnak, hogy hogyan viszonyuljanak az autonómia kérdéséhez. Számukra ma lényegtelen, hogy integrálódik, vagy nem integrálódik az adott ország politikai életébe a kisebbségi magyar közösség. 

E helyett az vált központi célkitűzéssé, hogy a magyarok a virtuális nemzeti térbe integrálódjanak, mégpedig nem csak szimbolikus és politikai, hanem egyre inkább gazdasági szempontból, vagyis hogy a határon túli magyarok egy Budapest-központú erőforrás-menedzsment alanyai legyenek. 

Ebben a keretben a kisebbségi intézmények támogatása befektetés, amivel a kisebbségi magyarok a magyar gazdasági tér és humánerőforrás-menedzsment vonzásában tarthatók. Ezt a képletet bonyolítja majd tovább az, amikor a magyar elitekre mint a magyar tőkekihelyezés közvetítőire kezdenek tekinteni. Majd látni fogjuk, hogy e két utóbbi politikai gazdaságtani elképzelés között az intézmény-fejlesztési irányok tekintetében is ellentét feszül: a Budapest-központú humánerőforrás-menedzsment etnikai határfenntartást, a közvetítői szerep bizonyos típusú nyitást igényel a többség irányába.

3. Támogatáspolitikai periódusok, gyakorlatok és szereplők

Sipos Zoltán: – Térjünk kicsit vissza a múltba, a támogatási döntésekre. Nekem nagyon erősen ott van a lelki szemeim előtt, amikor a támogatási listák Markó Béla akkori RMDSZ-elnök elé kerülnek, Markó pedig a maga akkurátus módján golyóstollal végigmegy, javítgat ezeken. Én úgy képzelem el, hogy a szocialista kormányok ideje alatt ez alapvetően így működött, tehát az RMDSZ döntött, majd Erdélyből ment Budapestre a döntés jóváhagyásra. Ehhez képest a Fidesz-kormány radikális változást hozott azzal, hogy a döntések, sőt valószínűleg már a javaslatok sem az RMDSZ-ben születnek. A kérdés az, hogy ez a rendszer hogyan működik. Rengeteg szóbeszéd van arról, hogy akkor hogyan lehet kijárni egy nagy összegű támogatást. Te mit tudsz erről? Mit eredményez az, hogy ezek a döntések, főleg a nagy összegű döntések, azok politikai döntések, politikai kijárás eredményei?

Kiss Tamás: – Nagyon jól látod. Amit érdemes leszögezni, hogy semmilyen értelemben nem volt demokratikus az a rendszer sem, amikor Markó Béla golyóstollának a hegyén dől el, hogy milyen támogatások lesznek. 

Azt lehet mondani, hogy a 2010 előtti időszakban az RMDSZ-nek nemcsak a román állam irányából érkező erőforrásokat elosztását sikerült monopolizálnia, hanem a magyarországiakat is. Törzsök Erika, akinek nagy szerepe volt a határon túli ügyekben a Gyurcsány-, illetve a Bajnai-kormányok alatt, Markóra, Bugár Bélára és Kasza Józsefre a „választott fejedelmek” kifejezést használta. 

A paradoxon abban állt, hogy a „magyar egység” kényszere alatt megrendezett országos választások biztosítottak számukra valamiféle legitimitást, de hatalmuk, a belső demokrácia hiányában, csak a legszűkebb formális-procedurális értelemben nyugodott tényleges demokratikus legitimáción. 

Sajnos nagyon nagy annak az esélye, hogy Orbán bukását követően ehhez a rendszerhez térünk vissza. Az RMDSZ jelenleg az egyetlen szervezett politikai erő, ami ráadásul időközben sikeresen gyarmatosította a kisebbségi intézményrendszer jelentős részét. 

Ma a kulturális, tudományos, szakmai vagy egyházi intézményeknek, de akár a lokális társadalmaknak 

jóval kisebb a politikával szembeni mozgástere,

mint Markó idejében volt. Mára egy sor kulturális rendezvényt az RMDSZ maga szervez, az oktatásban teljesen maga alá gyűrte a pedagógusok érdekvédelmi szervezetét, az alárendeltségében lévő médiát kézileg vezérli, az értelmiség jelentős részét (például az irodalmi mező szereplőit) „kézből eteti”, a székelyföldi önkormányzatok nagy többségében pedig még formális értelemben sincs semmilyen ellenzéke. 

Így amikor arról gondolkodunk, hogy hogyan lenne érdemes a Fidesz után átalakítani a támogatási rendszert, jól az eszünkbe kell véssük, hogy visszafele, a korábbi status quo irányába nincs út. Amit meg kell próbálni elkerülni, hogy az RMDSZ elosztási monopóliuma visszaalakuljon, ez ugyanis az etnikai autoritarizmus már meglévő tendenciáit erősítené tovább. 

De a kérdésedre visszatérve: onnan indulhatunk, hogy 2010 előtt az erőforrások elosztása fölött volt az RMDSZ felső vezetésének egyfajta monopóliuma, még ha abban az időben a szakmai szempontokat és logikákat a politikai osztály jobban tisztelte is, mint manapság. Ez azonban radikálisan megváltozott Orbán 2010-es hatalomra kerülésével. 

Az első kormányzati ciklus alatt, 2010 és 2014 között az RMDSZ, illetve az RMDSZ-hez kötődő különböző alapítványok, civil szervezetek és „társult cégek” szinte teljes mértékben ki voltak zárva a támogatottak köréből. 

Első lépésként az Iskola Alapítványtól elvették az oktatási-nevelési támogatás adminisztrálását, illetve megszüntették az RMDSZ által működtetett státusirodákat. Az RMDSZ-hez kötődő szereplők sem versenyezhettek a támogatásokért 2014-ig. Az első kormányzati ciklusban az RMDSZ holdudvarába tartozó szereplők közül a Székely Istvánhoz (a Fidesz RMDSZ-en belüli egyik kapcsolatemberéhez) kötődő Jakabffy Elemér Alapítvány szerepel a BGA Zrt. egyedi támogatási kérelmein a legnagyobb (összesen mintegy 60 ezer eurós) összeggel, mellette a Bernády Alapítvány és az Erdélyi Magyar Adatbank minimális (6-6 ezer eurós) összegekkel. 

Szintén ebben a periódusban alakították meg az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács által működtetett Demokrácia Központokat. Miközben az EMNT, illetve a frissen megalakított Erdélyi Magyar Néppárt a BGA Zrt.-n kívülről kaptak jelentős összeget, az egyedi támogatási kérelmek fő kedvezményezettjei már ekkor sem az RMDSZ ellenzékéhez tartozó „civilek” (Áldás Népesség, EMNT, Házsongárd Alapítvány, Kincses Alapítvány, Magyar Civil Szervezetek Szövetsége, MIT, Marosvásárhelyért Egyesület, MÜTF Egyesület, Siculitas Egyesület, Székelyudvarhelyi Ifjúsági Alapítvány, UFF). Ők összesen mintegy 335 ezer euróval szerepelnek a támogatottak között, miközben – a támogatások mintegy háromnegyedét megkapó Sapientia mellett – az egyházi szereplők (az Erdélyi Református Egyházkerület – EREK, a Szent Ferenc Alapítvány, a Protestáns Teológiai Intézet), a sportklubok (köztük 3,7 millió euróval a Csíkszeredai Futball Klub) és az egyéb szervezetek (köztük 1,9 millióval a Romániai Magyar Pedagógus Szövetség, 300 ezer euróval a Kallós Alapítvány és további 220 ezerrel a Bástya Egyesület) ennél jóval magasabb összegeket kaptak (lásd a lenti ábra).

A második kormányzati ciklus kezdetén, 2014-ben történt egy egyértelmű váltás azzal, hogy a támogatási rendszerbe beengedték az RMDSZ holdudvarát. Ennek keretében az EuroTrans Alapítvány (a BGA Zrt.-n kívüli keretből) bekapcsolódott a honosítással kapcsolatos ügyintézésbe. 

A második kormányzati ciklusban jelentős támogatáshoz jutott többek között az Iskola Alapítvány (mintegy 10,7 millió euró ingatlanfejlesztésre, az egyetemi tanárok lakhatási programjára és különböző programokra), a Hegedűs Csilla RMDSZ-főtitkárhelyetteshez köthető Transylvania Trust (1 millió euró a bonchidai Bánffy-kastély felújítására), illetve az Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármesterhez köthető Pro Regio Siculorum (484 ezer euró a Székelyföldi Közpolitikai Intézet és a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat beindítására és működtetésére). A második kormányzati ciklus 

egyértelmű nyertese azonban a református egyház, ezen belül az EREK. 

A reformátusoknak kiutalt összeg 2015 és 2018 között 166,2 millió euró, ezen belül az EREK 145,6 millió eurós támogatást kapott. A legnagyobb tételeket ingatlanépítésre és -felújításra, illetve a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési Program beindítására fizették ki. 

Az ingatlanberuházások nagymértékben Kolozsvárra koncentrálódtak: kiemelhető a kolozsvári Református Kollégium, az Apáczai Líceum, a Teológiai Intézet, Bornemissza-Szilvássy Ház és a Babos Palota felújítása, a Collegium Iuridicum (jogász szakkollégium) épületének megvásárlása, illetve az ajtonyi lakóingatlan-fejlesztési projekt. Kolozsvár mellett Marosvásárhelyen történnek még nagyobb beruházások, ilyen a Marosvásárhelyi Református Kollégium (vagyis a Bolyai Farkas Líceum főépülete), illetve a Gecse Dániel Orvosi Kollégium felújítása.   

Sipos Zoltán: – Mi az oka annak, hogy a Kató Béla által vezetett Erdélyi Református Egyházkerület ilyen kiemelt szerepbe került?

Kiss Tamás: – Több lehetséges magyarázat adható. Az első egy, a magyar kormánnyal nagyon empatikus, racionális döntéselméleti magyarázat. Eszerint Romániában a korrupció, jogi bizonytalanság és egyebek okán van egy bizalomhiányos intézményi környezet, és ebben a helyzetben támaszkodik az Orbán-kormány a „megbízható” református egyházra. 

Azonban hasznosabb, ha az Orbán és Kató közötti személyes viszonyból bontunk ki valamilyen, az esetleges személyi kötelékeken is túlmutató logikát. Ez a logika pedig szerintem a lojalitási verseny. Ez egy hatalmi technika, amit amúgy Hannah Arendt is leír a Totalitarizmus gyökereiben. 

A rendszer arról szól, hogy a legfőbb vezető, vagyis Orbán különböző erőcsoportokat versenyeztet folyamatosan egy adott terület irányításáért. Ez történik más területeken is és a kisebbségi magyar közösségeket érintő támogatáspolitikában is. Ha visszamegyünk időben mondjuk 2010-ig, akkor ez egy viszonylag kevés szereplős rendszerben történt. 

Ekkor három szereplőnek volt jelentős befolyása a magyar-magyar kapcsolatokra: Kövér Lászlónak, aki Szász Jenőt és az MPP-t preferálta, Németh Zsoltnak, aki az EMNP-t, Toró Tibort és körét patronálta, illetve Semjén Zsoltnak, aki az RMDSZ-en belüli érdekcsoportokat, így Olosz Gergelyt, kisebb mértékben Tamás Sándort és Antal Árpádot részesítette előnyben. 

Miután a Fideszen belül sem volt egyezség arról, hogy milyen politikai frakciót támogassanak, ez a fajta lojalitási verseny és az RMDSZ ellenzékét képező szereplők egymás elleni játszmái okozták, hogy végül nem jöhetett létre 2010 után sem az RMDSZ-el szemben ütőképes ellenzék. Idővel aztán a Fideszen belüli szereplők köre jelentősen bővült azzal, hogy újabb és újabb politikusok kialakították az egymással is versengő klienterális hálózataikat.

A 2. ábra a 2020-as támogatáspolitikai szerkezetet mutatja az 2020-as költségvetési évre vonatkozó zárszámadási törvény alapján. Csak azok a tételek és intézmények szerepelnek rajta, amelyek a határon túli magyaroknak nyújtott költségvetési támogatásokat osztottak tovább. 

Az alsó sor a kiutalt támogatások jellegét mutatja, a felette lévő sorokban pedig az egymásnak alárendelt szereplőket látjuk. A rendszer elvben központosított, hisz a különböző összegek elviekben a BGA Zrt.-n keresztül történnek kifizetésre. Mégis, ez az intézmény 2020-ban az összes kifizetések csupán 48 százalékáért felelt, amiből 43 százalék (343 millió euró) volt úgynevezett egyedi támogatási kérelem (vagyis nem nyílt pályázaton keresztül kiosztott pénz). 

Mellette ott vannak a gazdasági támogatások, amik a Szijjártó Péter vezette Külügyminisztériumon keresztül zajlanak, és jelen van egy sor kisebb szereplő, akik azonban szintén jelentős összegekkel gazdálkodtak. Így a Rogán Antal által vezetett Miniszterelnöki Kabinetiroda 6,1 millió eurót költött turisztikai támogatásokra, a Gulyás Gergely által vezetett Miniszterelnökség 16,2 milliót utalt vallási és további 20,1 milliót nem vallási szervezetek számára. 

De a minisztériumok közül külön határon túli alapja volt a Fazakas Sándor által vezetett agrár, a Palkovics László által vezetett innovációs és a Varga Judit által vezetett igazságügyi tárcának, valamint a Kásler Miklós vezette EMMI-nek is. A Szász Jenő által vezetett NSKI, illetve a BGA alá tartozó Rákóczi Szövetség a zárszámadás szerint külön költségvetéssel gazdálkodott, de az olyan intézmények, mint a Kántor Zoltán vezette NKPI, vagy a Csóti György vezette KJI szintén futtattak saját programokat. Az ábra ráadásul nem tartalmazza a nem költségvetési pénzekből működő szereplőket, amelyek közül a legjelentősebb (vagy legalábbis a leglátványosabb) a Mathias Corvinus Collegium, aminek erdélyi szárnya közvetlenül a Mol- és Richter-részvények 10%-nyi osztalékából gazdálkodó magyarországi MCC alá tartozik. 

Az erdélyi szereplőknek, beleértve az RMDSZ felső vezetését, ebben a rendszerben kell pozicionálódniuk úgy, hogy 

valójában senkinek nincs bérelt helye. 

Erre amúgy talán az MCC a legjobb példa, aminek az erdélyi vezetője Talpas Botond lett, aki köré az RMDSZ-en belül egy generációs erőcsoport szerveződik. Tudvalévő, hogy Talpas annak ellenére kapta meg ezt a pozíciót, hogy a döntést megelőzően Kelemen Hunor, illetve az RMDSZ felsővezetése jelentős lobbitevékenységet fejtett ki, az MCC „megszerzésében” reménykedve. Talpas és Kelemen között természetesen nincs nyílt ellentét, de amennyiben a Talpas vezette generációs csoport irányítja az MCC-t, a budapesti függés mértéke jóval nagyobb, mintha közvetlenül az RMDSZ felsővezetése irányítaná. 

A kérdésedre visszakanyarodva: ebben a lojalitási versenyben volt egy ideig kitüntetett szerepe az Erdélyi Református Egyházkerületnek és Kató Bélának. Ez a pozíciója részben az Orbánnal való személyes viszonyából fakadt, részben azonban a rendszer logikájából, ahol Orbán az RMDSZ felsővezetésével bizony az EREK-et is versenyeztette.

Sipos Zoltán: – Kató Béla nyugdíjba ment, és ha most megnézzük a támogatási listákat, akkor a helyzet egyáltalán nem úgy néz ki, mint ezelőtt 4-5 évvel.

Kiss Tamás: – Persze, ebben igazad van. A személyes viszony mindenképpen fontos. Katónak az volt a nagy adu a kezében, hogy neki közvetlen bejárása volt Orbán Viktorhoz, míg más erőcsoportok csak közvetve tudtak helyezkedni a klienteláris (vagyis alapvetően személyes viszonyokon alapuló) rendszerben. Nem voltak olyan pozícióban, hogy közvetlenül Orbánhoz tudjanak kapcsolódni. 

Ez a harmadik ciklusra megváltozott, és most már Kelemen Hunornak van leginkább bejárása Orbán Viktorhoz. De ez nem volt mindig magától értetődő, nem így indult a dolog. Tehát ebben a személyessé tett viszonyrendszerben volt Kató Bélának egy erőpozíciója, ami ma nincs meg a református egyháznak. Azonban a változás már Kató hivatali ideje alatt megkezdődött (lásd 1. ábra). 

Sipos Zoltán: – Visszatérve egy kicsit a támogatási döntésekre: azt látjuk, hogy a Bethlen Gábor Alapnak van egy éves költségvetése, tematikus programokat hirdet meg, amelyek nyilvánosak, ahova bárki pályázhat. Azonban itt viszonylag kevés, néhány millió, esetleg néhány tízmillió forintos nagyságrendű támogatásokat lehet megszerezni. Ezzel párhuzamosan pedig ott vannak a nagy pénzek, ezekről a miniszterelnökség szintjén történik döntés. Rossz nyelvek szerint maga Orbán Viktor dönt egy bizonyos összeg fölött. Nyilván nem tudjuk, hogy ez pontosan hogyan működik, de azt látjuk, hogy egy-egy ilyen miniszterelnöki döntéskor a Miniszterelnökség beteszi a forrásokat a Bethlen Gábor Alapba. Ez a sok pénz, itt vannak a nagy ingatlanfejlesztések. Miért működik ez így? És hogyan látod, milyen következményei vannak annak, hogy ez alapvetően kiszámíthatatlan rendszer, tehát nem lehet tudni azt az év elején, hogy akkor a Bethlen Gábor Alap melyik nagy projektet fogja támogatni?

Kiss Tamás: – Ezzel kapcsolatban interjús vizsgálatot végeztem. Erről természetesen csak anonimizált formában tudok beszámolni, de ennek alapján azt hiszem, elég jó rálátásom lett arra, hogy a gyakorlatban hogyan történnek ezek a döntések. Ténylegesen az van, hogy attól függően, hogy az egyes szereplők a klienteláris struktúrában hol helyezkednek el, lobbiznak. Ki, ahol éri. Ki, ahol kapcsolódni tud. 

Olyan szereplőknél, akiknek formálisan semmi közük nincs a támogatáspolitikai rendszerhez, a BGA Zrt.-hez vagy a formális támogatáspolitikai organigramhoz. De ha van valamiféle alkalom, ami lehet egy látogatás, egy közös vacsora, valamilyen rendezvény, egy ünnep, egy szoboravatás, egy vadászat, egy közös borozás, megy a lobbi. 

Ilyenkor születik valamilyen szóbeli megegyezés, elhangzik egy ígéret. Ezt követően a magyarországi fél beterjeszt egy döntést, vagy elkezd lobbizni valakinél, hogy terjesszen be egy döntést. Vagy lehet, hogy ígérete ellenére nem kezd el lobbizni valójában semmiért. Majd a BGA Zrt. kap egy felszólítást, hogy küldjön ki felkérést arra, hogy a kedvezményezett vegyen részt egy egyedi támogatási kérelemre szóló felkéréses pályázaton. 

Ekkor az erdélyi szereplő kitölti és visszaküldi a pályázatot, majd szerencsés esetben kap egy értesítést arról, hogy nyert. De olyan is van, hogy nem nyer, erről azonban nem kap semmilyen értesítést. Mert lehet, hogy mégsem volt eredményes a lobbitevékenység, vagy pedig időközben, miután beküldte a pályázatot, valami megváltozott. Ilyen esetben 

a pályázat gyakorlatilag nem is létezik. 

Ennek a rendszernek nincs sem átláthatósága, sem elszámoltathatósága. Nincsenek kritériumok, nincsenek világos előfeltételei a sikernek vagy a kudarcnak. Az se transzparens, hogy egyáltalán milyen szinteken, kinél, miért születik az adott döntés. Lehet, hogy Orbán Viktornál, vagy az Orbán Viktorhoz közel állóknál. De az is lehet, hogy máshol. Mindenesetre mindenki onnan próbál sikert elérni, ahol éppen áll, mert semminek nincs meg a formális ügymenete, az átláthatósága, senkinek nincs fellebbezési lehetősége.

Sipos Zoltán: – Egy, a Bethlen Gábor Alap dolgaira rálátással bíró forrásom mesélte, hogyan született meg az óvoda- és bölcsődeprogram a 2016-os karácsonyi nagy osztogatás idején, amikor a BGA Zrt.-s támogatások látványosan a csúcson voltak (3. ábra). Nyilván készültek ezt a programot előterjeszteni, és egy 1-2 milliárdos keretösszegre számítottak, illetve ezért lobbiztak. Közvetlenül karácsony előtt az utolsó munkanapon ment be a döntés Orbán Viktorhoz. Valamiért Orbán Viktornak nagyon tetszett ez az ötlet, és jóval több pénzt ítélt meg erre a projektre. Kétségbeesett telefonálgatás kezdődött a Bethlen Gábor Alapnál, határon túli egyházakat hívogattak karácsony előtti utolsó munkanapon, hogy nagyon sürgősen adjanak be pályázatot, mert a pénzt le kell szerződni minél hamarabb. Ezt azért mesélem el, hogy legyen képünk arról, hogyan hoznak meg ilyen fontos közpolitikai döntést.

Kiss Tamás: – Igen, én is hallottam különböző beszámolókat erről az esetről. Itt alapvetően ugye a református egyház, illetve a Kató Béla által vezetett EREK volt a fő kedvezményezett. Orbánnak tényleg tetszhetett az ötlet, de közben jött egy impulzus a katolikusok részéről, hogy nem lehet mindent a reformátusoknak adni, és részben emiatt emelkedett a keretösszeg. De a katolikus egyház valójában nem akart óvodákat adminisztrálni. Így került képbe a pedagógusszövetség (RMPSZ). 

A probléma azonban, hogy itt már a pletykaszociológia területén vagyunk, ami számomra egy nagyon ellenszenves műfaj. És pont ez a baj, hogy abban a helyzetben vagyunk, hogy ülünk itt ketten és anekdotáznunk a támogatáspolitikáról, mert maga a rendszer működése tényleg ezt a fajta döntéshozatalt generálja, és ezt a fajta transzparenciahiányt termeli ki.

4. Összegek, prioritások, kedvezményezettek

Sipos Zoltán: – Ha megnézzük a nagyobb összegű támogatásokat, hogy milyen témában, milyen célra adott a magyar kormány támogatást, illetve megnézzük, hogy mi az, ami teljes, vagy szinte teljes mértékben hiányzik ezekből a támogatásokból, akkor hogyan tudnánk meghatározni, hogy melyek a prioritások a magyar kormány számára? Illetve mi az, ami egyáltalán nem támogatandó vagy támogatott?

Kiss Tamás: – Érdemes ezen a ponton szisztematikusan végig venni, hogy mit látunk ténylegesen a számok szintjén. Én a New Europe College keretében végzett kutatásomban két adatforrásból dolgoztam. Ezek:

• A 2010 és 2020 közötti zárszámadási törvények, aminek a segítségével a határon túli magyarokkal kapcsolatos tevékenységekre és támogatásokra elköltött költségvetési tételeket tudjuk számszerűsíteni.
• Emellett Lambing Ármin segítségével a BGA Zrt. egyedi támogatási kérelmeit tartalmazó adatbázist szerkesztettünk, amiből az egyes kifizetések összege, a pályázó jogi személyisége, illetve a kifizetett összeg célja derül ki. Itt a BGA Zrt. honlapján szkennelt formában meglévő támogatási döntésekből válogattuk ki az egyedi támogatási kérelmeket, vagyis nem egy eleve meglévő, hanem általunk összeállított adatbázist használtunk.  

A 2021-et követő periódusra már nem szerkesztettünk adatbázisokat, ezeket nem dolgoztam fel ilyen részletezettséggel, így erre csak az Átlátszó Erdély által készített anyagokon keresztül van rálátásom. A zárszámadások alapján egyrészt az országos költségvetésben szereplő összegeket (3. ábra), másrészt az ezeket adminisztráló szereplők súlyának a változását (4. ábra) követhetjük nyomon. Eszerint a támogatások a harmadik Orbán-kormány alatt, vagyis 2014 és 2018 között kezdtek jelentősen növekedni, 93 millió euróról 439 millió euróra, majd 2020-ban újabb csúcs következett 826 millió euróval. Ez a növekedés 2011-es reálértéken is jelentős. 

A BGA Zrt.-t már 2010-ben létrehozták, de a Bajnai-kormány örökségeként a határon túli magyarokkal kapcsolatos támogatások zöme ekkor még az Igazságügyi és Közigazgatási Minisztériumnál összpontosult, amit a „határon túli” klientúraépítési ambíciókkal nem rendelkező Navracsics Tibor vezetett, és ahonnan így ezek kivezetésre kerültek (lásd 4. ábra). 

A támogatáspolitika első ciklusban történő átalakítása nyomán a BGA Zrt. felértékelődött, ekkor azonban a kiutalt összegeknek „csak” a 45 százalékát tették ki az egyedi támogatási kérelmek. Ez nem azért történt, mert a nyílt pályázatok súlya lett volna nagyobb, hanem mert az egyéni támogatások, mint az oktatási-nevelési támogatás ekkor még nagyobb hányadát tették ki a kisebb keretösszegnek.

A BGA Zrt. és az egyedi támogatási kérelmek súlya a második kormányzati ciklusban volt a legnagyobb, amikor a kiutalt több mint 1,2 milliárd euró 64 százaléka folyt át a BGA Zrt.-n. Ennek az összegnek a 85 százaléka egyedi támogatási kérelemként került kifizetésre. A harmadik kormányzati ciklusban a BGA Zrt. súlya ismét csökkent, ekkor elsősorban a gazdasági támogatások rovására, ami a Külügyminisztériumon keresztül kerül folyósításra, és amit Erdélyben az RMDSZ-hez kötődő Pro Economica Alapítvány adminisztrál.

Érdemes a BGA Zrt.-n kívüli intézményes szereplők súlyát is áttekinteni (4. ábra). Szintén a Gyurcsány-Bajnai korszak öröksége, hogy a magyar igazolványokkal, majd a könnyített honosítással kapcsolatos ügyintézés a Belügyminisztériumon keresztül zajlott az első ciklusban, ami külön költségvetési tétellel szerepelt (és külön ügyosztályt jelentett). 

Emellett a különböző „határon túli” klientúraépítési ambíciókkal rendelkező szereplők súlyának a növekedése/csökkenése is jól követhető. Az első ilyen szereplőnk Balog Zoltán püspök-miniszter, aki a 2014-2015-ös csúcséveiben a támogatások 8,5, illetve 11,1 százaléka fölött rendelkezett, és azt elsősorban saját egyházi klientúrájának juttatta. 

Vele párhuzamosan emelkedett fel Lázár János, aki ugyanebben a periódusban a kisebbségi magyarokra költött összegek 23,6, illetve 22,1 százaléka fölött rendelkezett. 2018-tól Balog és Lázár szerepkörét is a Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely „örökölte” meg, aki mind egyházi, mind világi szervezeteknek juttatott összegek felett diszponált. Végül 2016-tól 

jelentős fejlemény Szijjártó Péter „felemelkedése”, 

akinek a gazdasági támogatások elosztásában jutott kulcsszerep. Ez a folyamat Kárpátalján és a Vajdaságban kezdődött, Erdélybe csak 2020-tól gyűrűzött be jelentős mértékben. 

A harmadik és negyedik Orbán-kormány legjelentősebb fejleménye a gazdasági támogatások megerősödése, amit akár egy új nemzetpolitikai koncepcióként is értékelhetünk. Ha ugyanis a mai struktúrát nézzük, azt mondhatjuk, hogy a gazdasági jellegű támogatások jelentik a fő tételt. Ezt tekinthetjük a (felhalmozó) állam által irányított tőkekihelyezésnek, aminek a kedvezményezettjei az erdélyi magyarok mellett elsősorban magyarországi nagyvállalkozói körök, az autochton tőkések, vagyis a honi klientúra. 

Ez egy olyan támogatási forma, ahol a magyarországi közpénzek közvetlen módon extra profitként csapódnak le for-profit vállalkozásoknál. Ezt magunk nagyon problematikusnak tartjuk, de létezik a folyamatnak egy empatikusabb értelmezése is, például Csata Zsombor gazdaságszociológus részéről, aki szerint az eleve „paternalisztikus” intézményes támogatásokhoz viszonyítva „a magyarországi cégek jelenléte […] a magyar–magyar együttműködésnek sokkal elegánsabb, polgáribb, szimmetrikusabb módja.”

A Bethlen Gábor Alap Zrt. egyedi támogatásait (amit a céges támogatásokkal szemben részletesen tudunk adatolni) több szempontból elemezhetjük. A szempontok a következők:

• Milyen országban kerülnek elköltésre a támogatások, vagyis hol van a kedvezményezettek székhelye? Illetve, a romániai támogatások esetében milyen településeken, régiókban vannak bejegyezve a kedvezményezettek?
• Mi a kedvezményezettek tevékenységi területe? Milyen jellegűek a támogatások?

A 2011-2021 közötti periódusban a BGA Zrt.-n keresztül egyedi támogatásként érkező összegek 53 százaléka került Romániába. Szerbiába, Horvátországba és Szlovéniába összesen az összeg 14, Ukrajnába 13,5, Szlovákiába 10 százaléka érkezett. Az összeg 9 százaléka Magyarországon, 1 százaléka pedig a diaszpórában került elköltésre. 

Lakosságarányosan nézve egy erdélyi magyarra körülbelül 640 euró támogatás jutott. Ez az összeg a vajdasági magyarok esetében 900, a Kárpátalján 1900, Horvátországban 2400, Szlovéniában pedig 4400 euróra tehető, míg Szlovákiában 260 euróval elmarad az erdélyi szinttől. Az Erdélybe érkező támogatások aránya 2017-ben volt a legmagasabb: a teljes összeg 69 százaléka.

A Romániába érkező támogatások esetében jelentős területi egyenlőtlenségek figyelhetők meg, ugyanis a teljes támogatási összeg 60 százalékát kolozsvári székhelyű szervezetek kapták, a Székelyföld (Hargita, Kovászna és Maros megyék) 24, a Partium 8, a szórványtelepülések pedig szintén 8 százalékkal részesültek a támogatásokból. Közben Kolozsváron a magyarok csupán 3,4, a Székelyföldön 53, a Partiumban 24, a szórványtelepüléseken pedig 19 százaléka él. 

Kolozsvár kedvezményezett helyzetét természetesen felnagyítja, hogy itt van sok országos intézmény központja, így a protestáns (köztük a református) püspökségeké, vagy az RMDSZ alapítványaié. Ha azonban megnézzük az ezek által megvalósított ingatlanberuházásokat, vagy arra gondolunk, hogy e szervezetek ténylegesen Kolozsváron működnek (foglalkoztatnak embereket stb.), akkor a város kedvezményezett helyzetét ténylegesnek értékelhetjük. A falusi jellegű településeken bejegyzett szervezetek az támogatások 4 százalékát kapják, miközben az erdélyi magyarok közel fele falvakon él.

Az egy főre eső támogatások összegét tekintve a kiemelkedő Kolozsvárt Csíkszereda, Szamosújvár, Déva, Nagyvárad és Temesvár követik. Déva azért jelenik meg a toplistán, mert itt van a székhelye a Böjte Csaba szerzetes által vezetett Szent Ferenc Alapítványnak, azonban ennek az alapítványnak a tevékenysége értelemszerűen nem korlátozódik a településre.

Ha a szervezetek jellegét nézzük, akkor a vallási szervezetek, egyházak kapták a legtöbb támogatást, a BGA Zrt. egyedi támogatásainak 40 százalékát. Ahogy már érintettük, a fő kedvezményezett a református egyház, ezen belül az Erdélyi Református Egyházkerület (191,7 millió euró), amit a Királyhágómelléki Református Egyházkerület követ (18,6 millió euró), majd a Szatmári és Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegyék (14,7 és 11,7 millió euró). Az Evangélikus Lutheránus Egyház 7,4, az Unitárius Egyház 4,6, a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség pedig 5,7 millió eurós támogatásban részesült.

 A támogatások zöme épületfelújításokba ment, de az óvodaprogram nagy része is itt található. Az épületfelújítások sok esetben oktatási intézményeket érintettek, ami az egyházak oktatásban betöltött szerepét növeli. Ki kell emelnünk azt is, hogy ezek a felújítások döntően városi elit gimnáziumokat érintettek, amelyek amúgy is a leginkább privilegizált oktatási intézmények. Így az oktatási egyenlőtlenségeket valójában növelték a református egyházon keresztül kiutalt épületfelújítási támogatások és eszközbeszerzések.

A támogatások 25,3 százalékát kapták felsőoktatással kapcsolatos intézmények, amelyek között a magyar állam által fenntartott Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a konstans szereplő (164 millió eurós támogatással). 

Itt a működési költségek mellett Sepsiszentgyörgyön került sor fejlesztésre, illetve a Sapientia keretében került megvásárlásra az Erdélyi Hagyományok Házának otthont adó egykori Melody szálló Kolozsvár főterén (a kb. 25 főt foglalkoztató Erdélyi Hagyományok Házát a Kulturális és Innovációs Minisztérium tartja fenn). A Sapientia mellett a marosvásárhelyi orvosi képzést segítő, orvosi lakásokat építő Studium Prospero Alapítvány kapott jelentős összeget (10,1 millió euró).

A támogatások 11,6 százalékát emésztette fel a sport, ahol a Sepsi OSK (30,1 millió euró), a Csíkszereda FC (30,1 millió euró) és a Mens Sana Alapítvány (18,8 millió euró) a jelentős szereplők. 

Érdemes megjegyezni, hogy a BGA Zrt. által kiutalt összegek a sporttámogatásoknak csak egy részét teszik ki. Nem szerepel például itt a jelenleg a Duna Aszfalt Zrt. által működtetett 8500 férőhelyes sepsiszentgyörgyi stadion, ami (úgymond) „magánbefektetésként” került kialakításra. Az Orbán-rezsim által Magyarországon is preferált sporttámogatások első számú erdélyi kedvezményezettje mindenesetre a futball és a hoki volt. 

A támogatások 6,4 százalékát kapták közoktatással foglalkozó szervezetek. Ezek közül 29,1 millió euróval a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége emelkedik ki, amely az óvodaprogram egy részét bonyolította, és 2023-ig az oktatási-nevelési támogatásokat is adminisztrálta. 

A közoktatás súlyát növeli, hogy a református egyház ingatlanfejlesztései és eszközbeszerzései szintén jelentős részben közoktatási feladatokat céloztak. Ki kell emelni, hogy a táblázat nem tartalmazza az oktatási-nevelési támogatást, az a BGA Zrt. által folyósított egyéni támogatások kategóriába esik (lásd 2. ábra).

A 6,2 százalékos kultúra és művészet kategóriában a Székelyföldi Legendáriumot futtató Visus Kulturális Egyesület (7,4 millió euró), a temesvári Várbástya Egyesület (3,3 millió euró), illetve az erdélyi arisztokrácia „műemlékvédelmi” (valójában kastélyszálló) projektjei emelkednek ki, nevezetesen a Roy-Chowdhury-Mikes Alapítvány 2,8 millió és a Kálnoky Alapítvány 2,7 millió euróval. 

A közvetlen politikai holdudvarba tartozó szervezetek közül az Iskola Alapítvány 24,7, az EuroTrans Alapítvány 1,6 millió, az EMNT 2,2 millió eurós támogatásban részesült. A médiatámogatások nagyrésze (14,9 millió euró) az Erdélyi Médiatér Egyesülethez érkezett. 

A szociális szolgáltatásokat végző szervezetek közül a Szent Ferenc Alapítvány (3,1 millió euró), a Gyulafehérvári Caritas (1,1 millió) és a Csibész Alapítvány (900 ezer euró) emelkedik ki. 2011 és 2021 között összesen 642 erdélyi magyar kisebbségi szervezet kapott a BGA Zrt.-től támogatást, közülük 56 szervezet részesült több mint 1 millió euróban.  

Sipos Zoltán: – Ha egy kicsit elvonatkoztatunk a konkrét támogatottaktól, akkor azt mondhatjuk, hogy igazából betonba, téglába, ingatlanba megy ennek a pénznek a nagyon nagy része. Viszont oktatás vagy felzárkóztatás, interetnikus párbeszéd meg a hasonló “szoft” programok alulreprezentáltak.

Kiss Tamás: – Persze, ezt jól látod. A teljes 2011 és 2021 közötti összeg 28 százaléka ment ingatlanfelújításba és további 26 százaléka ingatlanok építésébe vagy vásárlásába, ami így 54 százalékot jelent. Ehhez még hozzávehetjük a 2 százaléknyi eszközbeszerzést. 

Jelentős tételként, 26 százalékkal jelennek meg a működési támogatások is, ami elsősorban abból adódik, hogy a Sapientia Egyetemet, illetve a sportakadémiákat a magyar állam tartja fenn. A támogatási összegek 10 százaléka jelenik meg oktatási programként, itt azonban érdemes kiemelni, hogy az ingatlanberuházások jelentős része oktatási célokat, még ha nem is “szoft” projekteket szolgál. 

A valódi “szoft” programok, vagyis a projektalapú támogatások az összeg csupán 7 százalékát teszik ki és további 1 százalék a rendezvénytámogatás.

Újra kiemelném ugyanakkor, hogy az utóbbi években a rendszer a gazdasági támogatások felé tolódott el, ami újabb problémát jelent, mert az gyakorlatilag magáncégek profitját növeli.

5. A nemzetpolitika politikai gazdaságtana

Sipos Zoltán: – Végső soron ez is ingatlanba megy, mert ezek a fejlesztések általában csarnokot, hotelt, vagy gyártósort jelentenek.

Kiss Tamás: – Igen, persze, viszont amit ki akartam emelni, hogy ez már semmilyen értelemben nem lesz közvagyon, vagy az erdélyi magyarság közösségi tulajdona. A többi támogatást, ami még mondjuk az egyházak által birtokolt iskolaépület, valamilyen egyesület által fenntartott magyar ház, vagy a Sapientia Egyetem tantermei esetében még értelmezhetünk így. A kastélyszálló, a szálloda vagy a gyártósor már valakinek a magántulajdona. 

Vagyis magyarországi közpénzen romániai és magyarországi üzleti körök magánvagyonának a gyarapodását, illetve a nagyobb mértékű profitszerzését támogatják. Az is egyértelmű, hogy ezek sok esetben még csak nem is a munkahelyteremtést szolgálják. Én például egy nagyon beteg elképzelésnek tartom azt, hogy az erdélyi arisztokraták magánvagyonának a gyarapítása, egykori kastélyaik fényének a visszaállítása, majd üzleti haszonszerzésbe fordítása bármilyen értelemben közérdek lenne. Ez szolgálhatja a szimbolikus revíziót, a magyar jobboldal köreiben elharapódzott birodalmi grandeur-t, de nekem ne mondja senki, hogy vannak olyan családok, akiknek 

a magánérdeke egyenlő az erdélyi magyarok érdekével 

csak azért, mert mondjuk a nevüknek van valamilyen történelmi patinája. A szimbolikus kötődések ilyen torz formáitól és az erre épülő támogatáspolitikai gyakorlattól fel kell szabadítsuk végre magunkat. 

De a közpénzből való profitszerzéssel és az arisztokratikus fantáziákkal szembeni mély ellenszenvemtől térjünk vissza a támogatáspolitikát működtető logikák tárgyilagosabb elemzéséhez. A nemzetpolitika döntéshozói a sporttámogatásokra és a gazdasági támogatásokra mint valamiféle nagy innovációra tekintenek. És valóban, az utóbbi 5-10 évben megfigyelhető egyfajta szemléletváltás. 

A Csergő Zsuzsával és Kristina Kallas-al közös tanulmányunkban a nemzetpolitika (aminek az összetettségét az angol kinstate policy sokkal jobban visszaadja) két alapvető motivációját különböztettük meg. Az első a virtuális nemzetépítés, ami a magyarországi törekvésekben nagyon erőteljesen megnyilvánult. Olyannyira, hogy a magyar esetet a virtuális nemzetépítés paradigmatikus példájaként tartják számon a nemzetközi szakirodalomban. 

A második ilyen motiváció, ami más esetekben – mondjuk az oroszban – sokkal evidensebb, a geopolitikai és gazdasági befolyásszerzés. A lényeg, hogy úgy tűnik, a magyar nemzetpolitika (vagy kinstate policy) egyre kevésbé sorolható be egyik vagy másik kategóriába. 

Ha elfogadjuk, hogy Magyarország a Fidesz köré szerveződő üzleti-politikai körök és klientúra profitérdekeit kiszolgáló felhalmozó állammá vált, akkor világossá válik, hogy miért csinál „nemzetpolitika” címszó alatt (is) egyre inkább hasonló dolgokat, mint amiket például a Nyugat-Balkánon már korábban is csinált. 

Mármint, hogy a domináns politikai-üzleti körök az úgymond támogatáspolitikán keresztül a magyar államot és 

az erdélyi magyarságot is gazdasági befolyás- és profitszerzésre használják. 

Maga a gazdasági szemléletmód nem teljesen új, hisz, ahogy érintettük, Orbán már 2010-ben is úgy tekintett a „nemzetpolitikára” (ezen belül az állampolgárságra), mint amivel a kisebbségi magyarok a magyar humánerőforrás-gazdálkodás alanyaivá tehetők. 

A nemzetpolitika politikai gazdaságtanában ott történt elmozdulás, hogy a nemzetpolitika és a magyar tőkekihelyezés közötti határ is elmosódott. Ez azt is jelenti, hogy az erdélyi magyarokra osztott szerep is változik. A humánerőforrásra fókuszáló modell ugyanis a zártságban, az etnikai határfenntartásban érdekelt, hogy a magyarok Bukarest helyett Budapesthez kapcsolódjanak, hogy arra gravitáljanak, vagy legalábbis a magyar intézményes téren belül mozogjanak. 

A tőkekihelyezésre fókuszáló modellben az erdélyi magyaroknak, vagy leginkább a magyar eliteknek egyfajta közvetítő szerep jut, ahol a magyar cégek piac és profitszerzését támogathatják Romániában, akár ügyintézőként, akár fogyasztói szegmensként. Nem véletlen, hogy ez ideológiai szinten is megjelenik, például a román nyelvtudás fontosságának a hangsúlyozásában, amit például az MCC-ben nem győznek eleget ismételni. 

A román nyelvtudás fontossága egyébként egy olyan kérdés, amellyel kapcsolatban az erdélyi magyar közösségen belül (minden ellenkező híreszteléssel ellentétben) konszenzus van. Amikor azonban paradox módon a NER funkcionáriusai kérik ezt számon az erdélyi magyarokon, az nem a gazdasági marginalizáció feletti aggodalmukról szól, hanem arról, hogy immár a magyar tőkekihelyezésnek akarnak közvetítő réteget kinevelni.

A gazdaság mellett a sportot tekintik innovatív területnek, 

aminek Orbán Viktor Magyarország vonatkozásában nagy szerepet szán a nemzetépítésben, vagy a politikai többség megteremtésében. Mára ezzel kapcsolatban is inkább a befolyási övezetszerzés mint a nemzetépítés logikája dominál. Az elképzelés az, hogy a sporttámogatásokon és fociakadémiákon keresztül majd organikusan kiterjesztik a magyar sport merítőterületét egy 20 vagy 30 milliós területre Eszéktől Csíkszeredáig. 

Engem különösebben nem érdekel a versenysport, vagy ha igen, csak azért, mert az aktuális kapitalista működési módok disztópia-szerű karikatúráját látom benne. Az azonban határozottan irritál, hogy „támogatáspolitika” címszó alatt ekkora mennyiségű közpénzt tesznek ebbe a szintén kapitalista működési logikákat követő iparágba.

A gazdaság és a sport mellett az oktatás a harmadik olyan “szoft” terület, ami a támogatáspolitika homlokterében van.  Itt az alapprobléma az, hogy a NER-es döntéshozóknak, de sajnos az erdélyi magyar eliteknek is leginkább az van a fejében, hogy a magyar és a román középosztályok valamifajta versenyben vannak, és a támogatáspolitikának azt kell elősegítenie, hogy 

a magyar középosztály ne maradjon alul a román középosztállyal szemben. 

Bárdi Nándor szokta például mondani, hogy Erdélyben van 10 középiskola, ami „számít”, merthogy ezekből jön a magyar elit. Ez a mondása jól illeszkedik azokhoz az elképzelésekhez, amelyek a támogatáspolitikán keresztül is az elitképzést erősítenék, így például úgymond „oktatási teljesítményhez” kötnék a támogatásokat. 

Ez a nézőpont azonban a társadalmi igazságosság és méltányosság szempontjából nagyon súlyos kérdéseket vet fel. A román oktatási rendszeren belül hihetetlen belső egyenlőtlenségek vannak, mondhatni az egyik legegyenlőtlenebb oktatási rendszer egész Európában, miközben Romániában a közoktatás elviekben ingyenes, mindenki számára hozzáférhető. 

Ha a legutóbbi PISA adatfelvételt megnézzük (aminek volt az erdélyi magyarokra reprezentatív almintája is), azt látjuk, hogy a résztvevő államok közül Románia az, ahol a diákok társadalmi-gazdasági háttere a leginkább meghatározza az iskolai teljesítményt, és ez (még ha egy árnyalattal kisebb mértékben is) de az erdélyi magyarokra is érvényes. 

Ráadásul a magyar nyelvű oktatási rendszerben messze az országos átlag fölötti a lemorzsolódás és korai iskolaelhagyás. Ezeket a problémákat 

a középosztályra fókuszáló szemléletmód teljesen ignorálja

és az egyébként is privilegizált helyzetben lévő, felső középosztálybeli és elit gimnáziumokban tanulókat segíti meg ezeken a támogatásokon, például a célzott épületfelújításokon keresztül is. És erre még ráépítik az MCC-t is, ami hihetetlen mértékben szelektív osztályszempontból. 

Sajnos nem tudok nyilvánosan hozzáférhető adatokat idézni ebben a tekintetben, de tisztában vagyok vele, hogy az MCC programjaiba csak a „megfelelő” hátterű (középosztálybeli, értelmiségi, vállalkozói, politikai kapcsolatokkal rendelkező stb.) gyermekeknek van esélyük bekerülni. 

Vagyis a kő és tégla tényleg egy szimptomatikus dolog. Az is igaz, hogy van egy rakat presztízsberuházás, hogy műemlék- vagy más emblematikus épületeket akarnak megszerezni, amin keresztül a magyarság úgymond újra birtokon belülre kerül Erdélyben. De azt hiszem, hogy ez csak a kisebbik gond. Sokkal nagyobb probléma, hogy a kulcsterületeken a támogatáspolitika milyen elvekre épül, milyen célokat szolgál.

6. Torzulások

Sipos Zoltán: – Nézzük meg azért ezeket a támogatásokat, vagy a virtuális nemzetépítést egy átlagos középosztálybeli erdélyi család szempontjából. Az első dolog, amivel szembesülnek, hogy amikor gyerek születik, akkor babakötvény, azután az oktatási-nevelési támogatás, azután az óvodát, iskolát jó eséllyel a magyar kormány újította fel, vasárnap abba a templomba mennek, amit szintén a magyar kormány újított fel. Hogyha vállalkozást szeretnének, akkor nyilván a Pro Economica támogatásai felé kacsintgatnak. Miféle torzulásokkal jár az, hogy igazából akárhova lép az ember, valamilyen szinten köze lesz a Nemzeti Együttműködés Rendszeréhez?

Kiss Tamás: – Na hát ez az. Az első probléma ugye, hogy az átlagos erdélyi család nem középosztálybeli, nem azokban a terekben él, ahova a támogatások jutnak, hanem mondjuk faluhelyen vagy kisvárosban. A gyermekei jó eséllyel nem azokba az iskolákba járnak, amiket a NER felújított, mert a NER és a református egyház csak azokat az épületeket újította fel, amelyek elit oktatási intézmények és valamilyen szempontból szimbolikus értékük van. 

Az óvodaprogramban persze tényleg vannak jó elemek, de ez is nagyon szelektív. Néhány kivételtől eltekintve (mint például Székelyudvarhely) az egyház és az óvodaprogram más szereplői kínosan kerülték a roma oktatási helyszíneket, de ezen túl is lehetőleg a nagyobb presztízsű helyszínekre koncentráltak. Az első torzulás tehát, hogy a NER támogatásai növelik a meglévő egyenlőtlenségeket, például az oktatási rendszerben, de más intézményes területeken is, mint például a kulturális fogyasztás.

Másodszor, például akármilyen jelentős az óvodaprogram, az óvodahálózatot továbbra is a román állam tartja fenn. Az óvodáknak 90-95 százalékához így kevés köze van a NER-es támogatásoknak, még ha az oktatási-nevelési támogatást valóban meg is kapja a többség. Vagyis a második torzulás szerintem pont ebben a percepcióban van, hogy a NER-es támogatás mindenkinek (magyarországiaknak, erdélyieknek is) többnek tűnik, mint amennyi valójában. 

Mert valójában a közoktatást a román állam tartja fenn, 

és noha vannak egyenlőtlenségek, a magánoktatás még így is csak mintegy 3 százalékot tesz ki a rendszerben. Nehéz ezt pontosan adatolni, de a kisebbségi intézmények működésének szerintem még a 10 százalékát sem fedezik a magyar források, főként ha az önkormányzatok által erre fordított összegeket is beszámoljuk. Ezek a román költségvetési források, amik román állampolgárként rendelkezésünkre állnak, azonban leértékelődnek, és felértékelődnek, nagy szimbolikus súlyt kapnak azok a támogatások, amelyek Magyarországról érkeznek. 

A harmadik torzulás, hogy fokozzák az erdélyi intézményes szerkezetekben már amúgy is meglévő autoriter tendenciákat. Ha most a rendszert jellemző politikai gazdaságtani jellegzetességektől elvonatkoztatunk és pusztán a politikai mezőre koncentrálunk, az Orbán-rezsimet plebiszciter vezérdemokráciaként, illiberális demokráciaként (ami leginkább a rendszert működtetők önértelmezésében jelenik meg), vagy kívülről korlátozott hibrid rezsimként értelmezhetjük. 

Ezek a fogalmak mind arra utalnak, Magyarország nagymértékben eltér a liberális demokráciákat jellemző intézményes kerettől, leginkább abban, hogy az egyre inkább monopolhelyzetbe kerülő pártpolitika sorra gyarmatosította a különböző, korábban nem politikai szférákat: az igazságszolgáltatást, a közmédiát, a kulturális, illetve a tudományos mezőt. 

Ez a logika a támogatásokkal együtt Erdélybe is átszivárgott, ami – ahogy azt érintettük – a Markó-érához viszonyítva mára egy jelentős eltolódást okozott, a különböző elit és értelmiségi csoportokat a korábbinál jobban kiszolgáltatva nemcsak a Fidesznek, hanem az RMDSZ-nek is. 

Persze rögtön hozzá kell tennünk, hogy az autoritarizmusnak (vagy illiberalizmusnak) ez az iránya a korábban már meglévő „autochton” (hamisítatlanul erdélyi) autoriter tendenciákra tevődött rá. 

Ezt nevezhetjük etnikai autoritarizmusnak, 

ami alapvetően az etnikai határfenntartással függ össze és olyan tekintélyelvű működési módokat termel újra az intézményeinken belül, amelyek nem a NER-ből erednek.

A negyedik dolog, hogy a klienteláris és politikai patronázs-logika a korábbinál is elterjedtebbé válik. Ez persze Románia vonatkozásában is nagyon erős, az ország sok szempontból maga is patronázs-demokráciaként jellemezhető. 

Mindezzel együtt az a leplezetlen és egyközpontú politikai klientelizmus, ami ma Magyarországot és ezen keresztül az erdélyi magyar intézményrendszert jellemzi, az Európai Unión belül példa nélküli, az ezzel való analógiákat pedig leginkább a posztszovjet térség monopiramidális rendszereiben kereshetjük.

Magam nem vagyok sem a meritokratikus ideológiának, sem az antikorrupciós kampányoknak kritikátlan híve, de a jelenlegi elosztási rendszernél sokkal jobb lenne 

egy standardizált, elszámoltatható pontozási rendszer, 

még ha ennek kialakításakor (leginkább a közpolitikai prioritások meghatározásakor) nagyon oda is kell figyelni, hogy ne a társadalmi privilégiumokat termeljük újra.

Végül az ötödik dolog a kisebbségi intézmények funkcióira és az etnikai határfenntartásban betöltött szerepére vonatkozik. A már említett, Csergő Zsuzsa által vezetett kutatásban két funkciót és két intézménytípust különítettünk el: ezek a belső szolidaritás (és egyben a többséggel szembeni határ) termelése (bonding) és a többség irányába történő kötések, hidak megteremtése (bridging). 

Az erdélyi magyar intézmények 99 százaléka belső szolidaritást és egyben etnikai határt termel, miközben az intézményes hidak szinte teljes mértékben hiányoznak. Akad egy-egy többnyelvű színház, irodalmi projektek, néhány balos rendezvény, interetnikus táborok és kerekasztalok, de ezek csepp a tengerben. 

A magyar nemzetpolitikában a híd mint kifejezés és metafora is kiveri a biztosítékot, mert a szlovákiai magyarok multietnikus pártjára, a Most-Hídra utal. Amit mi értünk alatta (és valójában a Most-Híd is ezt célozta), hogy olyan intézményes terek jöjjenek létre, amelyek a többséggel való párbeszédnek a terepét adják, mégpedig úgy, hogy ezeken belül a többség és a kisebbség egyenlő(bb) félként tud részt venni. 

Így a szereplők meg tudják fogalmazni, ki tudják alkudozni, hogy hogyan kellene kinézzen ez a viszonyrendszer a teljes társadalomban. Az intézményes hidaknak abban is szerepük van, hogy a kisebbség ne marginalizálódjon, vagy, ahogy ez a vajdasági magyar köznyelvben szerepel, 

ne kerüljön intézményes gettóhelyzetbe.

Az Egyenlőbb Erdélyért Mozgalom programjának fontos eleme az intézményes hídépítés, de természetesen nem csak nálunk van meg ez a felismerés. Mindenesetre a híd típusú intézményeket, vagy a román-magyar párbeszéd tervezett újraindítását egyáltalán nem támogatja a nemzetpolitika. 

Persze az erdélyi magyar politikai osztály még a NER-nél is nagyobb mértékben ellenérdekelt. Ez utóbbi ugyanis, ahogy már érintettük, részben tőkehihelyezésre törekszik, amihez kellenének a hidak. Az RMDSZ felső vezetése viszont maga is egy nagyon fontos híd a többség irányába, mondhatni az egyetlen, hatalmi és strukturális értelemben jelentős híd. 

Mint ilyen, nagy sikerrel alkudozik a román szereplőkkel, politikai pártokkal. Ők maguk jól be is vannak integrálva a román politikai mezőbe, miközben egy sor társadalmi területen a gettószerű működés a jellemző. 

Az RMDSZ monopolhelyzete egészen addig tart, 

amíg nem jönnek létre a kisebb, közvetlen hidak, megteremtve a románok és magyarok közötti horizontális párbeszéd lehetőségét, ami így kikerüli a pártpolitikát. Oktatási szereplők oktatási szereplőkkel, tudományos vagy kulturális szereplők egymással, és így tovább. 

A lényeg, hogy itt az RMDSZ az, ami ebben a leginkább ellenérdekelt. A magyar kormány esetében ambivalens a helyzet. Szüksége lehet közvetítő rétegre, de abban is érdekelt, hogy az erdélyi magyarok nagy tömegei mégis a Budapest központú humánerőforrás-menedzsment rendszerébe integrálódjanak, hogy ebben a magyar hálózatban mozogjanak, még akkor is, ha nem költöznek feltétlenül Budapestre. 

7. Következmények, várható fejlemények

Sipos Zoltán: – Mi történik akkor, ha ezek a támogatások elapadnak? Márpedig azt látjuk, talán 2020-ban volt az utolsó csúcsa ezeknek a támogatásoknak, azóta a trend csökkenő, és van esély arra, hogy ha Magyarországon kormányváltás történik, akkor ezek vagy megszűnnek, vagy pedig számottevően csökkennek. Milyen hatással lehet ez az erdélyi magyar intézményrendszerre?

Kiss Tamás: – Azt kell megnézni, hogy mi volt 2010 előtt. Ahogy azt vázoltuk, alapvetően egy klientelisztikus típusú integrációról beszélhetünk, legalábbis a politikai osztály tekintetében. Politikusaink nem csak a NER-be, hanem a román politikai mezőbe is klienteláris alapon integrálódnak és ide kapcsolják be a szélesebb kisebbségi intézményrendszert is. 

Ahogy láttuk, a magyarországi támogatások volumene a 2014-gyel kezdődő kormányzati ciklusban növekedett meg. Ez Romániában turbulens politikai periódus volt. Klaus Iohannis elnökké választását követően, egészen 2017-ig volt ugyanis a korrupcióellenes kampány csúcsa, ami – tegyük hozzá – messze túlment a jogállami kereteken és egy nagyon káros antikorrupciós populizmusba fordult. 

Ennek hatására lecsökkent a Bukarest irányából megmozgatható pénz, mégpedig annak az összefüggésében, hogy az antikorrupciós harc nem pusztán a korrupciót, hanem a politikai partikularizmus számos más formáját kriminalizálta, amin keresztül az erdélyi magyar politikai osztály a román politikai mezőbe integrálódott.

Sipos Zoltán: – Tehát lényegében ez arról szólt, hogy nem mindig konkrétan korrupcióról volt szó, hanem egyszerűen az az informális mód, ahogyan kijárták a helyi szinten szükséges dolgoknak a kivitelezését – egy hidat, egy útépítést stb. – hirtelen korrupciónak minősült.

Kiss Tamás: – Igen. Ráadásul a különböző döntések vagy akár jogszabályok végrehajtásának is kialakult az informalitásra és politikai alkura alapuló módja. Gondoljunk például a visszaszolgáltatások kérdésére. Elvileg volt egy jogi döntés és létezett egy közpolitikai irány, ami alapján a visszaszolgáltatások nagy volumenben elindultak. 

Egyes visszaszolgáltatási ügyeket azonban utólagosan kriminalizáltak. A Székely Mikó Kollégium épületének a visszaszolgáltatása az egyik ilyen emblematikus példa, ahol Markó Attilát érte korrupciós vád, miközben ő egy politikai szereplő volt a visszaszolgáltatási folyamatban. 

Általánosan az látszott, hogy az RMDSZ nem tudja már a korábban természetesnek tűnő alkufolyamatokban szereplő politikusait megvédeni. Ez pedig gyakorlatilag lebénította a rendszert, nagyon nagy mértékben csökkentve az RMDSZ erőforrás-allokációs képességét. 

A NER gyakorlatilag ebbe az űrbe lépett be. 

Egészen eddig a pontig a magyarországi erőforrások marginálisak voltak az erdélyi magyar politikai osztály számára. Most az feltételezhető, hogy ha újra megtörténik a váltás – és ez bizonyos értelemben szerintem már megtörtént –, akkor a klienteláris kapcsolódások újra irányt váltanak. Budapest veszít a jelentőségéből. 

Az RMDSZ számára azonban ott marad Bukarest, a jelen állás szerint intakt módon, úgy, hogy ebben a tekintetben nincs is semmilyen vetélytársa. Még egyszer, ez a változás már zajlik. Ha megnézzük például a parajdi sóbányával kapcsolatos hírek médiareprezentációját, látszik, hogy hogyan csapódott le Nicușor Dan államelnök látogatása. A magyarországi politikusok ez alkalommal vizet nem vihettek a román elnöknek.

Amúgy rendszeresen járok Székelyföldre interjúzni, beszélek intézményes és önkormányzati szereplőkkel, vagy fejlesztési politikában érdekelt emberekkel. Számukra elég egyértelmű, hogy Bukarest legalább annyira fontos, mint Budapest. 

A magyarországi források Kolozsvárról jelentősebbnek látszanak, mint a magyar tömbterületekről, ami annak is köszönhető, hogy ott sokkal kevésbé érezhetők a támogatáspolitika hatásai. 

Másrészt Székelyföldön a magyar elitek egy sor közintézményt birtokolnak és területi alapon tudnak különböző romániai forrásokra pályázni. Így a kolozsváriak sokkal inkább „ráfüggtek” a magyarországi pénzekre, miközben ennek a kérdésnek a jelentősége sokkal kisebb a Székelyföld vagy a Partium szempontjából. 

A fő vesztes a Kolozsvár központú intézményes struktúrát működtető és a NER-rel is összefonódott politikai és értelmiségi elit lesz. 

Paradox, hogy az értelmiség önmagát sokszor a románokkal való kommunikáció úttörőjének tartja. Közben azonban az ő intézményei fogják leginkább megsínyleni a NER kimúlását, nem pedig a Székelyföld, nem az erdélyi magyarok általában véve, de még csak nem is az RMDSZ. 

Az erdélyi magyar értelmiség és különösen a kolozsvári értelmiség intézményeinek a gerince roppanhat meg ettől. Számukra valóban nehéz lesz a váltás, de ezt ne vetítsük ki az erdélyi magyar társadalom egészére, mert a székelyföldi falusi vagy vidéki önkormányzatok sokkal jobban fogják ezt lemenedzselni, mint a kolozsvári elitek.

Borítókép forrása: Orbán Viktor Facebook-oldala

The post Ilyenné préseltek minket a magyar kormány forintmilliárdjai appeared first on Átlátszó Erdély.

A Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT), a magyar kormány és a határon túli magyar nemzeti közösségek közötti kapcsolattartó kormányzati szerv 2021 januárjában úgy döntött, hogy a nehéz járvány sújtotta év után 2021 a magyar nemzeti újrakezdés éve lesz. Ennek kapcsán a kormány ígéretet tett, hogy a nemzetpolitikai programok megújult formában folytatódnak – a támogatás mértékéről viszont nem esett szó.

Mint azt korábban megírtuk, a Fidesz vezette magyar kormány évente több milliárd forinttal támogatja a szomszédos országok magyar közösséget. A nemzetpolitikai célú állami támogatások legnagyobb részét a Bethlen Gábor Alap (BGA) folyósítja. 2021-ben azonban a korábbi évekhez képest lényegesen kevesebb támogatást juttatott a határon túli, így a szlovákiai magyar szervezeteknek is. A döntési listákon már hiába keresünk Szlovákiába irányuló milliárdos támogatásokat. 

Az Átlátszó Erdély számításai szerint a Bethlen Gábor Alap tavaly összesen mintegy 32,3 milliárd forintnyi támogatást (91,5 millió eurót) ítélt meg a határon túli magyar szervezeteknek. Ez a 2020-ra jóváhagyott támogatások teljes összegének (129 milliárd forint, 365 millió euró) csupán a negyede. A visszaesés már csak azért is látványos, mert a BGA-n keresztül folyósított támogatások összege a második Orbán-kormány óta – 2019 kivételével – folyamatosan nőttek.

A visszaesés a felvidéki szervezetek számára megítélt támogatások terén is érezhető, látható, bár ezek esetében nem lehet egyértelmű trendről beszélni. Míg 2020-ban a BGA (a módosított döntéseket beleértve) hozzávetőleg 9,2 milliárd forintot (26,3 millió eurót) hagyott jóvá szlovákiai entitások számára, addig 2021-ben ennek már csak a harmadát – kevesebb, mint 3,1 milliárd forintot (8,5 millió eurót).

Fontos viszont megjegyezni, hogy a szlovákiai szervezeteknek 2021-ben megítélt támogatások listája nem tartalmazza azokat a tételeket, amelyeket a „Nemzeti Újrakezdés Program 2021”-en keresztül  osztottak szét. A teljes összeg tartalmazza ezt a tételt, viszont nem derül ki belőle, mennyi jutott ebből az egyes országokba. 

A BGA honlapján viszont megtalálható a nyertes projektek listája földrajzi megoszlás szerint is (1. kör, 2. kör). Ennek alapján a fent említett 3,1 milliárd forinthoz még további 282 millió forintot kell hozzáadni. Ezzel együtt a szlovákiai ​​támogatások teljes összege átszámítva eléri a 9 millió eurót. 

A csökkenés okai

Ahogy arra az Átlátszó Erdély is rámutatott, a 2021-es jelentős visszaesés okait csak találgatni lehet, hivatalos magyarázattal egyelőre sem a Bethlen Gábor Alap, sem a magyar kormány nem szolgált. Valószínű azonban, hogy a támogatások csökkenésében Magyarország rekordnak számító, 5100 milliárd forintos költségvetési hiánya is szerepet játszott. 

Érdekesség viszont, hogy a 2020-as pandémiás évben, amikor még magasabb volt a magyar költségvetési hiány, a magyar kormánynak nem okozott gondot a tervezett külhoni támogatások több mint háromszorosát kifizetni a BGA-n keresztül. A „nemzetpolitikai támogatásra” szánt költségvetési kiadások abban az évben a tervezett 37,8 milliárdról 127,7 milliárd forintra nőttek, elsősorban az egyedi támogatási kérelmek miatt. 

A nagy beruházások már a múlté? 

Az elmúlt években a BGA kivételesen magas támogatásokat rendszerint a Szlovákiai Református Keresztény Egyháznak, a DAC futballakadémiájának, a komáromi fociklubnak, a Pro Media Alapítványnak és a Jövőért Alapítványnak ítélte oda. A 2021-re jóváhagyott projektek listáján azonban hiába keresnénk futballklubokat vagy médiaalapítványt. A többi, korábban kiemelkedően magas összeggel támogatott szervezetet a előző évekhez képest csak jelképes összegekkel támogatták. 

Az egyik szlovákiai nemzeti jelentőségű intézmény – a Szövetség a Közös Célokért (SZAKC) – szintén hiányzik a listáról. A szervezet egyesíti a szlovákiai oktatási, ifjúsági és kulturális szervezeteket, emellett pedig a Felvidék.ma portál kiadója is. 

Megkerestük a szervezet elnökét, Gubík Lászlót, aki szerint viszont nincs okuk feltételezni, hogy kiemelt jelentőségű nemzeti intézményként a Szövetség a Közös Célokért ne részesülne támogatásban az idei évben. Hozzátette, hogy a SZAKC számos más pályázati forrásnak köszönhetően működik, nem a BGA az egyedüli támogatója. “Bár összegét tekintve kétségkívül a (BGA) a legnagyobb” – tette hozzá. 
Felhívta a figyelmet viszont arra, hogy a Bethlen Gábor Alapnál általában a folyó évben ítélik meg és folyósítják a támogatásokat. “A 2021-es támogatási összeg egyébként kivételt képezett. Arról még 2020 decemberében született meg a döntés” – jegyezte meg. A szervezet végül idén március elején kapott ígéretet, hogy működését a BGA 78 millió forinttal támogatja idén. Azt, hogy az összeg mikor érkezik meg, nem tudni.

A Szlovákiai Református Keresztény Egyház számára például a BGA-n keresztül 2017-ben, 2018-ban és 2019-ben is jelentős összegeket hagyott jóvá a magyar kormány a Kárpát-medencei Óvodafejlesztési programjához kapcsolódó beruházásokra. 2020-ban és 2021-ben viszont lényegesen alacsonyabb anyagi támogatást ígértek az egyháznak, ezek célja elsősorban a működési költségek fedezése. Nem világos, hogy az egyház és a magyar kormány között él-e még az óvodafejlesztéssel kapcsolatos együttműködés. Erről Géresi Róbert püspököt is meg szerettünk volna megkérdezni, többször próbáltuk elérni telefonon, de sikertelenül. 

2021-ben jelentősen kevesebb támogatást kapott a Jövőért Alapítvány is. Míg 2020-ban a BGA bizottsága kevesebb mint 1,2 milliárd forintos (több mint 3 millió eurós) támogatást ítélt meg beruházásra, tavaly már csak 20 millió forintot hagytak jóvá számukra (kevesebb mint 55 000 euró) eszközbeszerzésre.

Támogatás nélkül maradt foci

A kultúra és az oktatás mellett Orbán Viktor kedvenc sportja, a labdarúgás az elmúlt években az egyik leginkább támogatott területté vált Magyarországon kívül. Milliók áramlottak Szlovákiába a komáromi futballklub és a DAC futballakadémiája felé a magyar kormánytól. Ezen szervezetek egyike sem szerepel 2021-ben a jóváhagyott projektek között.

A BGA a múltban jelentős összegekkel jutalmazta a komáromi klubot. A KFC Komárnonak 2019-ben 300 millió forintot (csaknem 1 millió eurót) hagyott jóvá a működési költségek fedezésére, 2020-ra pedig további 260 milliót (több mint 860 ezer eurót). Ebben az évben a működési költségek mellett a komáromi stadion felújítására is sikeresen pályáztak. 

A Hungarian Money projekt részeként az ICJK birtokába jutott dokumentumok szerint építési és felújítási munkákra több mint 4,9 millió eurót, valamint felszerelésre és előépítési költségekre több mint egymillió eurót kaptak, a végösszeg 6,04 millió euró. A klub 2020 végén a működési költségeire és fejlesztésére 590 millió forint támogatást nyert. Mindez egyéni kérelem alapján.

A projekt dokumentációja szerint komáromi stadion-beruházásnak 2021 végére be kellett volna fejeződnie, de ez nem történt meg. Az új tervek szerint a stadion felújításának legkésőbb 2023 tavaszán be kell fejeződnie, az építkezés tervezett összértéke áfa nélkül közel 11 millió euró. A KFC alelnökétől, Szüllő Bélától próbáltuk megtudni, kért-e egyáltalán újabb BGA-támogatást a futballklub. Megígérte, hogy válaszol kérdéseinkre, de később nem vette fel a telefont.

A DAC Academy a.s. projektjei kapcsán a BGA hasonlóan bőkezű volt korábban. Az alap hozzájárult az akadémia felépítéséhez és működéséhez is. 2018 decemberében a DAC Akadémia megbízásából Világi Réka, az akadémia elnöke 1,35 milliárd forintos (több mint 4 millió eurós) támogatást kért. A BGA jóváhagyta a kérést. A DAC Akadémia 2019 végén ismét támogatást kért a magyar kormánytól, ezúttal kisebb összegre (600 millió forint, mintegy 2 millió euró). Ezt is megkapta. Kiemelkedőnek számít az akadémiának 2020-ban megítélt támogatás is, amely 2,4 milliárd forint, tehát kevesebb mint 7 millió euró volt. Akárcsak a KFC Komárno esetében, kérdéseinkkel megkerestük a DAC Akadémiát is, de e-mailünkre nem válaszoltak.

Nemzeti-konzervatív média: 2021-ben hiányzott a döntési listákról

A Pro Media Alapítvány 2017 júliusában jött létre. A rendelkezésre álló adatok szerint 2017-ben, 2019-ben és 2020-ban több millió eurónyi támogatást ítélt meg neki a BGA bizottsága, így a legbőkezűbben támogatott szervezetek közé tartozott. Az alapítvány égisze alatt 2018 első felében létrejött a ma7.sk hírportál, emelett pedig a MAGYAR7 elnevezésű hetilapot is megjelentetik. A Pro Media Alapítvány hivatalos honlapja szerint „a médiacsoport nemzeti-konzervatív értékeket vall és közvetít”.

A kibővített médiaportfólióval rendelkező alapítványnak 2020-ban közel 1 milliárd forintos támogatást ítélt oda a BGA. Ez az összeg a 2021-es működési költségeket is tartalmazta. 2017 és 2020 között a Pro Media 1,9 milliárd forinthoz (átszámítva valamivel kevesebb mint 5,7 millió euróhoz) jutott az Alapon keresztül.

A Pro Media Alapítvány 2020-as éves beszámolója szerint szinte kizárólag a BGA-tól kapnak anyagi támogatást. Bevételük több, mint 95 százaléka a magyar állami alap támogatása. A 2021-re jóváhagyott támogatások listáján azonban hiába kerestük az alapítványt. A rendelkezésre álló dokumentumok alapján a 2022-es működési költségekre csak 2022 februárjának végén ítéltek meg nekik támogatást.

Korábban Puskás Attilát, a Pro Media Alapítvány igazgatóját is megkérdeztük, életképes-e a Ma7 projekt a magyarországi támogatás nélkül. Arra a kérdésünkre hogy kaptak-e bárminemű garanciát arra, hogy a jövőben is megkapják a támogatást, nem válaszolt. 

Mivel a rendelkezésre álló információk szerint a médiacsalád fennmaradása szinte kizárólag a BGA-tól kapott támogatásokon múlik, február végén ismét az alapítvány vezetőjéhez fordultunk. Arra voltunk kíváncsiak, hogy igazak-e azok az információk, miszerint 2022-re nem kaptak anyagi támogatást az alapból, és ha igen, miből fedezik az idei kiadásaikat. Puskás azonban a kérdéseinkre nem kívánt válaszolni, pedig a 2022-es támogatásukról szóló döntés csak pár nappal korábban született. 

Nemzeti Újrakezdés Program 2021

2021-ben, mint már említettük, a magyar kormány ígéretet tett, hogy a nemzetpolitikai programok megújult formában folytatódnak. Bizonyos átrendeződés a határon túli magyarok támogatási rendszerében valóban történt. Ezekről a változásokról maga Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára is beszámolt. 

Az Államtitkárság Nemzeti Újrakezdés Program néven több pályázati programot és projektfelhívást összevont. Ez hat alprogramot foglal magában – „oktatás”, „kultúra”, „egyház”, „sport”, „ifjúság, cserkészek és közösség”, valamint a diaszpóra. A program 2022-ben is folytatódik.

A program két felhívásból áll. Az első 1,5 milliárd forintos pénzkerettel rendelkezik. Ezen belül a szervezetek 300 ezer és 5 millió forint közötti anyagi támogatásra pályázhatnak. Míg a második felhívás során a magyar kormány félmilliárd forintnyi támogatást oszt szét (a szervezetek 300 ezer és 1 millió forint között pályázhatnak anyagi támogatásra).

Ez az átszervezés azt is megmagyarázza, hogy a BGA által 2020-ig meghirdetett támogatási programok egy része hová tűnt. Ilyen volt például a „Határtalanul” program, amely több milliárd forintos támogatást jelentett a határon túli közösségnek. 

Milyen adatokkal dolgoztunk?

Az előző BGA-támogatásokról szóló cikkekhez hasonlóan a támogatások odaítéléséről szóló bizottsági döntésekre támaszkodtunk, amelyek megtalálhatóak a BGA honlapján. A második forrás elméletileg a nyilvános Nemzetpolitikai Informatikai Rendszer adatbázisa lehetne. Ez tartalmazza a kifizetéseket is. Az összesítés kapcsán viszont használhatatlan, mivel csak  2019-ig aktuálisak az itt található adatok.

Fontos tényező, hogy a BGA Bizottsága rendszeresen módosítja támogatási döntéseit. A megítélt összeg gyakran változik, egyes esetekben évekkel az eredeti döntés után. Ez jelentősen megnehezíti a magyar adófizetők pénzéből finanszírozott projektek ellenőrzését. 

Amint az Átlátszó Erdély is rámutatott, előfordulhat, hogy az adott évre vonatkozó határozatok nem vonatkoznak minden kifizetésre. Előfordulhat, hogy az adott évre vonatkozó támogatások részben egy másik évben fizetnek ki, így a kedvezményezettek nem feltétlenül érzik meg a 2022-ben jóváhagyott összeg csökkenését. 

Ráadásul nem a Bethlen Gábor Alap az egyetlen olyan alap, amelyen keresztül a magyar kormány támogatja a határon túli magyar közösségeket. Orbán Viktor kabinetjének más alapítványai és szervezetei is vannak, amelyek anyagi támogatást nyújtanak külföldi magyar szervezeteknek.

Címlapfotó: Orbán Viktor miniszterelnök Világi Oszkár társaságában megtekinti a DAC futballakadémiáját. Forrás: Facebook

Ez az anyag az Investigative Journalism for Europe (IJ4EU) alap támogatásával készült.

The post BGA-támogatások: Szlovákia irányába is elzárták a pénzcsapot? appeared first on Átlátszó Erdély.

Ez a szöveg részben a kolozsvári Planetárium kávézóban tartott pódiumbeszélgetésen elhangzottakból, részben abból az interjúból áll, melyet az Átlátszó Erdély újságírója készített az ellenzék miniszterelnök-jelöltjével. A szövegen március 25-én kisebb módosításokat eszközöltünk az interjúalany kérésére.

Két napot töltött Erdélyben. Melyek a kampánykörútjának a tanulságai?

A kolozsvári Planetáriumban szervezett pódiumbeszélgetésen nagyon nagy nyitottságot tapasztaltam. A látogatásom médiavisszhangja is meglepően jó volt: még a román közszolgálati média is beszámolt róla. Jellemző, több időt kaptam, mint a magyar közmédiában. 

Sűrű programom volt Erdélyben. Marosvásárhelyen találkoztam Markó Béla volt RMDSZ-elnökkel és helyi vállalkozókkal. Voltam egy látogatáson a kolozsvári Kereskedelmi Kamarában, a testvérvárosi kapcsolatok ápolása végett pedig Tordára is beköszöntünk. Szimbolikus programpontunk is volt: megkoszorúztuk  a Házsongárdi temetőben Kós Károly, a marosváráshelyi temetőben pedig a Bolyaiak és Sütő András sírját. 

A napokban jelent meg egy olyan, RMDSZ-közeli alapítvány által megrendelt közvélemény-kutatás, melyből az derült ki, hogy az erdélyi magyarok 61 százaléka nem ismeri, illetve 54 százaléka kedvezőtlenül vélekedik önről. Közben a Fidesz számára 90 százalékos fölényt mér. Mi ennek az oka?

Ennek oka a kormány propagandája, mely olyan dolgokat ír rólam, vagy tulajdonít nekem, melyek valótlanságok. Nincs közöm hozzájuk. Nem lepődtem meg ezen, hisz félretájékoztatják az embereket. Számos pert nyertem mostanság, amelyekben valótlanul állítottak rólam dolgokat. De az emberekhez ez sajnos nem igazán jut el. Ugyanakkor az ellenzék az elmúlt 12 évben  keveset kampányolt Erdélyben.

Valóban, nem igazán lehet látni ellenzéki kampányt Erdélyben, közösségi médiában ez szinte egyáltalán nem jön szembe. Letettek erről a régióról?

Semmiképp, de szűkös erőforrásokkal dolgozunk. Az ellenzéki kampánycsapat mérlegelt. Úgy ítélték meg, hogy a választás a magyarországi körzetekben dőlt el, így inkább a billegő választókörzetekre koncentrálunk. De nem mondunk le, hisz itt vagyunk.

Volt-e akár a mostani útján, akár máskor informális kapcsolatfelvétel az RMDSZ politikusai részéről?

Hódmezővásárhely polgármestereként én főként erdélyi polgármesterekkel tartom a kapcsolatot. Mióta miniszterelnök-jelölt lettem, más megkeresésekre nem került sor. 2020-ban, még a jelöltség előtt, minden egyes megválasztott magyar nemzetiségű polgármesternek külön gratuláló levelet írtam, összesen 250 levelet.

A tegnapi, Planetáriumban megtartott beszélgetésen végig jelen volt Nagy Zoltán, Kelemen Hunor RMDSZ-elnök kabinetfőnöke, aki többek között a magyar kormánnyal való kapcsolattartásért is felel. Beszélgettek?

Jó, hogy mondja, nem tudtam róla, de örülök, hogy ott volt. Nagy örömmel beszélgettem volna vele. 

Hogyha nyernek, hogyan rendezi a viszonyt az RMDSZ-szel, az erdélyi egyházakkal? Simán elfelejti nekik azt, hogy kiközösítették Erdélyben? Elvár egy bocsánatkérést azoktól a polgármesterektől, akik visszautasították?

Nem. Nem vagyok hajlandó haragudni sem azokra az erdélyi magyarokra, sem azokra a polgármesterekre, akiket most a Fidesz megfélemlít, és emiatt nem fogadnak.

Nem egy határon túli magyar polgármesterrel beszélgettem, kiderült, mennyi mindenben egyetértünk. Mindig dicsérik a kormányt, hogy mennyivel jobb Magyarországon, nem is értik, mi a mi problémánk.

Majd amikor a végén azt mondom, akkor most esetleg csináljunk egy közös fotót, amit kirakhatnánk az oldalunkra, kikerekedik a szemük, és elárulják, hogy ha egy közös képet kirakna velem, akkor onnantól kezdve nem kapna semmilyen támogatást.

Mondom, polgármester úr, ha tényleg olyan szuper lenne minden Magyarországon, mint te gondolod, akkor neked nem kéne rettegni attól, hogy egy közös képet kitegyél. Én nem haragszom rájuk, én a rendszerre haragszom, a rendszert kell megváltoztatni. Őket szeretettel fogjuk támogatni, én nem neheztelek senkire.

Amennyiben megnyeri a választásokat, hogyan tervezi rendezni a viszonyt az RMDSZ-szel?

Őszintén reménykedem benne, hogy abban a pillanatban, hogyha változás lesz Magyarországon, akkor ők föl fognak hívni, és gratulálni fognak.

Ha megnyerik a választásokat, mi lesz a sorsa Olosz Gergelynek?

Mi a jogállamban hiszünk. Azt szeretnénk, ha a bűnözők börtönbe mennének, a tisztességes emberek mellett pedig ki fogunk állni.

Elhangzott, hogy a határon túli támogatások mértéke a jelenlegi szinten marad. De mit értünk jelenlegi szint alatt? 2020-ban rekordösszeget, mintegy 130 milliárd forintot folyósított határon túli szervezeteknek a Bethlen Gábor Alap, viszont tavaly, 2021-ben a támogatások összege jóval kevesebb, 30 milliárd körül volt.

Hogy a 130 és 30 milliárd között hol lesz az a támogatási szint, amit igyekszünk tartani? Mi úgy gondoljuk, azt a szintet szeretnénk tartani, ami az előző években volt. Ha úgy tetszik, tessék átlagolni. Négy éves periódus alatt, mi ezt szeretnénk fenntartani.

Mi sejtjük azt, hogy nem minden adóforint került jó helyre a különféle határon túli beruházások környékén. Az Átlátszó Erdély megpróbált ezeknek utánajárni, de sötétben tapogatózunk: folyton abba ütköztünk, hogy a Bethlen Gábor Alap nem ad ki elszámolásokat, számlákat, szerződéseket. Lesz majd átvilágítás egyes beruházások esetén? És újságírók megnézhetik-e ezeket a pályázati beszámolókat?

Igen és igen, ez a rövid válaszom.

Ha az elmúlt időszakban a magyar kormány által támogatott nagy projekteket nézzük, akkor azt látjuk, hogy a nagy összegek stadionokra, oktatásra, valamint templomok felújítására mentek. Ezt újra fogják gondolni?

Úgy gondolom, stadionok terén már most is bőven jobban állunk, mint amennyi a valós igény ezekre a határon túli közösségekben. Ugyanakkor az oktatás és a templomok felújítása számunkra is fontos marad, ebben tehát nem lesz változás.

Azt szeretnénk, ha a helyi közösségek igényeinek függvényében, racionálisan választanánk ki azokat a projekteket, melyeket támogatunk. Ugyanakkor azt is szeretnénk, hogy ne Budapesten dőljön el, ki kap támogatást és ki nem. A határon túli testvéreinknek nem kell majd attól tartaniuk, hogy elveszítik ezt a forrást, ha nem támogatják a kormánypártot.

Az eddigi támogatások során nagyon kevés figyelmet fordítottak a fenntarthatóságra. Vélhetően van olyan projekt, amely folyamatos támogatás nélkül nem tud fennmaradni. Ezekkel mihez kezdenének?

Nem fenntartható projekteket, olyan projekteket, melyek nem élvezik a helyi közösség támogatását, nem fogunk finanszírozni. Az akasztói, egykor Stadler által felhúzott stadiont felveri a gaz, ahogy a Ceaușescu szülőfalujában lévőt is. Felcsúton is eljön majd az idő, amikor az enyészeté lesz a stadion, hisz nem lesz, aki kifizesse  a fenntartását.

Mivel annyira könnyű magyarországi támogatásokat szerezni, a határon túli civil szféra mára szinte teljes egészében ezekből a támogatásokból él. Ezen hogyan lehetne változtatni?

Az Egyesült Államokban láttam azt, hogy civil szervezetek nagyon jó, gazdaságosan fenntartható projekteket tudtak létrehozni nagyrészt a helyi közösség, helyi vállalkozók támogatásaiból. Én úgy gondolom, hogy itt is a helyi közösségek bevonása a megoldás, így lehet jól működő kezdeményezéseket megvalósítani.

Az erdélyi magyar média jelentős részét a magyar kormány pénzeli. Az Erdélyi Médiatér Egyesületet milyen kritériumok alapján fogják tovább finanszírozni?

Ugyanúgy, ahogy nagyon sok más kulturális törekvést támogat, és fog is támogatni Magyarország. Ebbe a sajtónak is bele kell férjen a támogatása. A szabad sajtó számomra kulcsfontosságú, látjuk és tapasztaljuk, hová vezet a propaganda.

(Fazakas Attila, Márki-Zay Péter nemzetpolitikáért felelős szakpolitikai kabinetvezetője közbeszólt: Mi nem szeretnénk azt, hogy bármelyik erdélyi médiatermék függőségi viszonyban legyen a magyar kormánnyal. Soha nem fogunk elvárni politikai támogatást.)

Nyitókép: Márki-Zay Péter a kolozsvári Planetáriumban szervezett beszélgetésen, melyet Mostis Gergő moderált. A fotó forrása Márki-Zay Péter Facebook-oldala

Ez az anyag a 2022 áprilisában sorra kerülő magyarországi választásokról szóló projektünk része. A projektet az Investigative Journalism Europe (IJ4EU) valamint az Egyesült Államok bukaresti nagykövetsége támogatta. Az itt megjelenő vélemények, következtetések a szerzők álláspontját mutatják be, azok nem feltétlenül tükrözik a projekt finanszírozóinak az álláspontját.

The post Akarsz pénzt? Ne fotózkodj Márki-Zayval! appeared first on Átlátszó Erdély.

Orbán Ágnes, a székelyudvarhelyi Orbán Alapítvány vezetője keresett meg panaszával: be kell, hogy zárjanak, ha ez így folytatódik.

Az alapítvány fogyatékos gyerekekkel foglalkozik. 35 udvarhelyi és környékbeli gyerek jár az alapítvány rehabilitációs és fejlesztő központjába.

Eddig inkább magántámogatásokból tartották fent a központot. Főleg külföldiek adományoztak, illetve helyi cégek az adójuk leírható százalékából. De ezek az összegek egyre fogynak.

„Amióta beállt a korona, katasztrófa” – mondja Ági. Két külföldi támogatójuk meghalt covidban, meséli szomorúan. Az egyikük egy olyan csoportnak a vezetője volt, amelyik 22 éve támogatta az alapítványt. A helyi vállalkozásoknak sem megy olyan jól, mint eddig, onnan is csökkent a támogatások összege.

14 munkakönyves alkalmazottja van az alapítványnak. Többek között két gyógytornász, két gyógypedagógus, egy pszichológus, egy általános asszisztens, két gondozó. Őket nem tudja kifizetni abból a havi 4000 lejből, amit a városháza akar adni nekik, mondja Ági.

Több alkalmazottjuk hónapok óta nem kapott fizetést.

Havi 50 000 lejt kell minimum előteremteniük a különféle költségekre a fizetésektől, lakbértől és a villanyszámlától az eszközökön keresztül a speciális cipőkig.

A súlyosabb esetek kerülnek ide, akiket más nem szívesen vállal el, mert kevés a sikerélmény. Minden gyerekkel külön kell foglalkozni, annyira súlyos esetek. A fejlesztő egy óra alatt taccson van, meséli Ági. Jelenleg 35 gyerek jár ide, és 10 van várólistán. 2020-ban jött a covid, már nem lehetett több gyerekkel egyszerre foglalkozni, időt kellett szakítani a fertőtlenítésre, nőttek a költségek, egyre több lett az ellenőrzés. Egyre több lett a gyerek is.

„Belehalunk abba, hogy látjuk, hogy a gyereknek szüksége van fejlesztésre, de nincs hova beszúrjuk” – mondja Szidi, az egyik gyógypedagógus. Majd hozzáteszi szomorúan: „nehéz kimondani a szülőnek, hogy nem”.

Szülőkkel is elbeszélgetek. Megkérdem tőlük, hogyan fogja érinteni őket, ha bezár az alapítvány.

Hajni, Gergő anyukája kicsit gondolkodik, majd azt mondja, nagyon nincsen ahova menjenek. Még járnak egy helyre Vojta-terápiára, de az másabb jellegű tevékenység, inkább kiegészítik egymást, nem helyettesítik.

Ezen kívül minden fizetős.

Nehéz a pénzt előteremteni, Gergő gyógyszerei is sokba kerülnek, szinte 1000 lejbe havonta, ez anyagilag megterheli a családot.

Erzsike, Dávid anyukája azt meséli, hogy ők járnak máshova is, de minden egyes hely és minden egyes alkalom fontos. Öt éve járnak ide, mikor ide kezdtek jönni, a gyereknek a keze sem volt kinyitva. Nemrég Dávid megtanult ülni is, ami nagy eredménynek számít.

Ez a szép ebben a munkában, megtanulni örülni a kis dolgoknak, mondja az egyik fejlesztő. Nehéz ez a munka, mesélik egy szünetben, beőrli az embert.

Nem tudsz tíz évet lehúzni egy olyan munkahelyen, ahol két évet vársz egy kis eredményre.

Sok itt az alapítványnál a nehéz eset.

Nehéz váltani egyik gyerekről a másikra is. Egy autista után jön egy Down-szindrómás, nehéz az átállás.

Közben a szülővel is kell dolgozni, végig kell kísérni ezen a gyászfolyamaton.

S erre még rájön a papírmunka, ami egyre több. A szülőnek alá kellene írnia a papírokat, tehát addigra elő kell készíteni, mire a szülő jön vissza a gyerekért. De nem lehet egyszerre a halmozottan fogyatékos gyerekkel is foglalkozni, és a papírokat is írni.

Az alkalmazottak, Adél és Szidi beszélgetnek egy szünetben. Később Emese is csatlakozik hozzájuk. Szóba hozom a pénz kérdését. Ez az állapot, hogy azon kell aggódniuk, hogy holnap kinyitnak-e vagy sem, nem jó senkinek, sem az alapítvány vezetőségének, sem az alkalmazottaknak, sem a gyerekeknek, sem a szülőknek. Rossz, hogy feszülten vannak jelen a munkában, folyton csak a pénz jár az agyukban.

A kiégést az anyagi bizonytalanság is okozza, mondja egyikük.

„Aki idejön dolgozni, tudja, hogy nem azt a pénzt kapja, mint a magánszférában. De most hiányzik a biztonságérzet.”

Adél három hónapja nem kapott fizetést. Érzékenyen érinti ez a bizonytalan szituáció, ahogy fogalmaz, de délutánonként még dolgozik máshol is, valahogy túlteszi magát ezen az időszakon.

„Nem a pénz, ami itt tart” – mondja Szidi. De azért szeretné megkapni a fizetését. Albérletben lakik, és azt fizetni kell. Nem panaszkodik, mert nagyon szereti, amit csinál, mondja, de

ez a mostani helyzet egy edzőtáborral felér.

Orbán Ágnes a kép kedvéért mosolyog, de utána visszatér az arcára a krónikus szomorúság.

Úgy érzi, hogy amit a fejlesztők meg a csapat minden tagja tesznek a gyermekekért, azért

nem ezt érdemlik.

És a helyzet egyre kilátástalanabb. Mi lesz a gyerekekkel és az alkalmazottakkal, ha be kell zárni?

Tavaly az Orbán család eladott egy lakást és egy földet, hogy az alapítvány költségvetésében keletkező hiányt ki tudják pótolni, meséli Ági.

A szülőktől nem várhatnak el támogatást, mert egyébként is sok bajuk és sok kiadásuk van a fogyatékos gyerekekkel.

A külföldi támogatásokban még reménykednek, de

nem külföld feladata,

mondja határozottan Ági, hogy megoldja a mi fogyatékosaink problémáit a mi hatóságaink helyett.

Ági mindent megpróbált, meséli kétségbeesetten. N+1 levelet küldött Magyarországra is, kormányközeli helyekre, de még semmi válasz. „Ha valaki nem lobbizik az érdekedben, semmi esélyed. Ha pedig simulékony vagy és behódolsz mindenkinek, már nem vagy érdekképviselet.”

Írt a megyének is, onnan kapott egy szép elutasító választ, hogy forduljon a városhoz.

Aztán írt a városnak és a környékbeli községek önkormányzatának, amiben kéri, hogy a gyerekenkénti 14 313 lejes fejkvótát adják ki.

Az önkormányzatok még nem válaszoltak, hamarosan lejár a határidejük a válaszadásra. Az udvarhelyi polgármesteri hivatal munkatársaival személyesen is beszélt, de nem úgy tűnt, mintha több pénzt akarnának adni nekik idén, mint eddig. Havi 4000 lejt adnának, úgy értette Ági. Az alpolgármester pedig azt javasolta neki, hogy szervezzenek programokat és pályázzanak, mert azokat támogatják, mondja sértődött-belefáradt arccal. De hogyan lehet eltartani egy tizenvalahány alkalmazottas szervezetet pályázatokból, mikor a pályázatok általában fejlesztésre és eseményekre adnak pénzt, nem működtetésre?

A városháza azzal fényezi magát a neten, hogy továbbra is jelentősen hozzájárul az alapítvány tevékenységéhez, mondja Ági, olyan hangon, mint aki nem érzi azt a jelentős támogatást.

Hogy lássuk a számokat is, és matematikailag is értelmezni tudjuk a jelentős támogatás mértékét, kimutatást kérek az Orbán Alapítványtól az éves bevételükről forrásokra lebontva és a kiadásukról. Habár ezzel elég szépen munkát adok a könyvelőnek és Áginak is, belemennek, hogy összeállítsák a listát.

A táblázatból látszik, 2019-ben a bevételek 10,9 százalékát, a kiadások 9,8 százalékát tette ki a városházi támogatás. 2020-ban ez az arány csökkent, a bevételek 8 százalékát kitevő városházi támogatásból a kiadások 5,3 százalékát tudták fedezni. Hogy az 5-10% jelentős-e, ezt azért nehéz megítélni, mert az ember hajlamos ugyanazt az összeget nagyobbnak vagy kisebbnek látni annak függvényében, hogy az közeledik vagy távolodik. Hogy adja vagy kapja.

A táblázatból az egyértelműen kiderül, hogy a bevételek java támogatásokból és magánadományokból származik, nem a hatóságok vagy az állam felől. Ezt nehezményezi Ági, aki szemmel láthatóan belefáradt már a kéregetésbe.

Nem beszélve arról, hogy a Tompa iskola keretében működő speciális iskolát, ahol 21 fogyatékos gyerek tanul, szintén az Orbán Alapítvány termében működtetik, de arra nem fizet semmit a város. „A mi eszközeink, a mi termeink, a mi fűtésünk, a mi villanyunk, a mi vizünk.”

A városnak nincs egy öregotthona, sem egy speciális iskolája, sem egy rehabilitációs központja, rója fel,

a civil szervezetek csinálnak mindent.

De most ezek a civil szervezetek pácban vannak, és támogatásra van szükségük.

Támogatási kérést nyújtott be a polgármesteri hivatalba, s ha nem lesz kedvező a válasz, muszáj lesz perre menniük, mondja Ági bizonytalansággal kevert határozottsággal.

Mikor Ági nincs ott, megkérdem az alkalmazottakat, nekik mi a véleményük erről az egész pénzes történetről. Határozottan úgy érzik, hogy az alapítványnak bőven elég a nehéz munka a fogyatékosokkal és a sok bürokrácia és papírmunka, ami ezzel jár. Nem hiányzik még a pénzszerzés nehézsége is.

„Ági teret ad ennek a tevékenységnek, azzal a sok munkával, amit beletesz, de a pénzt nem neki kellene előteremtenie”.

Sajnos ez a világ errefelé tart, a szakembereknek nem elég a munkájukat végezni, folyton azon is kell gondolkodniuk, hogy milyen kamueseményt vagy kényszerrendezvényt találjanak ki és pályázzanak meg, amiből majd át tudnak csempészni valami pénzt a mindennapi munkájuk elvégzéséhez. Ez szinte minden területen kezd hangsúlyosabb lenni, mi, újságírók is érezzük a saját bőrünkön. És egyértelmű, hogy ha valakinek elő kell teremtenie a pénzt is a munkájára, majd ezzel nagyon alaposan el kell számolnia az egyre kekecebb hatóságoknak, akkor jóval kevesebb ideje és energiája marad a munkára, aminek kárát a munkája alanya látja, jelen esetben a fogyatékkal élő gyerekek.

Egy ismerősömmel beszélgetve az ügyről, felhívta a figyelmem, hogy itt politikai érdekek is lehetnek. Mint pénz esetében mindig, felmerül a kérdés, hogyan áll ez az ügy politikai szempontból. Orbán Ági a tavalyi helyhatósági választásokon az RMDSZ listáján szerepelt tanácsosjelöltként, és a POL, a Szabad Emberek Pártja nyerte a választásokat. Tehát most Ági pártja kisebbségben van a tanácsban, ahogyan az elmúlt négyéves ciklusban is kisebbségben volt, ezért muszáj megvizsgálnunk, hogyan alakultak a városházi támogatások az évek során.

A polgármesteri hivataltól is kimutatást kérek arról, hogy az elmúlt tíz évben hogyan alakultak az Orbán Alapítványnak és a hozzá hasonló, fogyatékosokkal foglalkozó szervezeteknek juttatott támogatások. Azért kérem tíz évre, mert annak az első hat évében még az RMDSZ volt többségben a tanácsban, tehát tisztán kellene látszani annak, ha a mostani többség visszaélne a hatalmával. Azért kérem a többit is, hogy esetleg látsszon az is, ha a jelenlegi hatalom átszervezi a fogyatékkal élőknek járó pénzeket egy másik, számára kedvesebb szervezetnek.

A számok egyértelműen cáfolják a politikai diszkrimináció gyanúját: az Orbán Alapítvány közel kétszer annyi támogatást kap most, mint az RMDSZ-többségű időkben. Az is látszik, hogy messze a legtöbbet kapja a fogyatékosokkal foglalkozó szervezetek közül.

A számoknál feltűnik egy kis különbség. A Városháza úgy tudja, hogy 2020-ban 66 310 lejjel támogatta az alapítványt, az alapítvány által küldött beszámolóban 38 440 lej szerepel. Valaki rosszul számol. Hogy ki, nem fogjuk kinyomozni, mert sajnos, a két összeg közötti különbség túl kicsi ahhoz, hogy számottevő változást eredményezzen, vagy megmentse az alapítványt a kiszáradástól.

Egy másik városházi táblázat mutatja a pályázatokból lehívott pénzeket, amelyek ugyanazt támasztják alá: nem diszkriminálták az alapítványt politikai alapon. Ugyanakkor ebből a táblázatból az derül ki, hogy az elmúlt években az alapítvány nem tudta elkölteni a pályázatokon megnyert összegeket.

A városházától azt is kértem a kimutatások mellett, hogy tudjak röviden elbeszélgetni valakivel, például az alpolgármesterrel, aki tisztában van a polgármesteri hivatal szociális ügyeivel és fogyatékosokkal kapcsolatos dolgaival, s el tudja nekem mesélni, hogy mi a jelenlegi helyzet, és mik a tervek ezen a téren.

Csak jó másfél hét múlva kapok időpontot, amit furcsállok, de megértem, hogy miért, mikor a találkozóra egy öttagú csapat vonul be, felkészülten, papírokkal. Pálfi Kinga alpolgármester mellett Fülpesi Gyula, a szociális osztály igazgatója és Venczel Attila jegyző ülnek le velem szembe, megfigyelőként jelen van még a teremben Zörgő Noémi sajtószóvivő és Jakab Attila volt városmenedzser, jelenleg tanácsadó az alpolgármesteri kabinetben.

Arra a kérdésre, hogy mennyit fog kapni idén az Orbán Alapítvány, nem tudnak még választ adni. Vagy nem akarnak. Hivatkoznak arra, hogy még várják a megyét, hogy fogadja el a költségvetését, és lássák, hogy mekkora lesz a városháza bevétele, csak akkor fognak tudni számot mondani. Szerintem pedig van már tervük, amit csak alig befolyásol majd a megye költségvetése, de hiába próbálom kiszedni belőlük, kötik az ebet a karóhoz, hogy nem látják még a jövedelmeket. Jó. Nem erőltetem.

Az Orbán Alapítvány gyermekszám-alapú fejkvóta-követeléséről azt állítják, hogy vannak olyan szolgáltatások, amelyek kötelezőek, de vannak olyanok is, amelyek nem kötelező jellegűek. És ez épp a második kategóriába esik. Ha tehát az önkormányzat él a lehetőséggel, és megrendeli ezt a szolgáltatást, akkor él vele, ha nem, nem. „Meg lehet nézni a kisebb településeken, hányan élnek ezzel a lehetőséggel.”

A fejkvótás összeg egyébként is napi 8 órás foglalkoztatásra szól, mondják, miközben a jegyző forgatja a kinyomtatott törvényt, amelyben markerrel ki vannak emelve a fontosabb részek. Ahhoz, hogy ezt ki tudják fizetni, kell egy alapos tevékenységi beszámoló az alapítvány részéről, amiből kiderül, hogy melyik gyerekkel mennyit foglalkoztak. Ha egy gyerekkel napi egy órát foglalkozik csak az alapítvány, ahogyan az most történik, akkor ennek a fejkvótának csak a töredékét tudják kiadni, mert ha nem, akármikor számon kérhetik őket az ellenőrző hatóságok.

Utólag pontosítanak egy emailben, hogy „a fejkvótát a megyei önkormányzat hatáskörébe tartozó fogyatékos védelemtől kell kérni (Direcția Generelă de Asistență Socială și Protecția Copilului), nem a helyi önkormányzattól ‒ ez nem a helyi önkormányzat hatásköre.”

Csak csendben jegyezném meg, hogy ez a DGASCP, akitől kérni kell a fejkvótát a városháza szerint, ugyanaz a hatóság, amely a fentebbi levélben azt írta az Orbán Alapítványnak, hogy a fejkvótát kérjék a várostól.

Tipikus balkáni helyzet, két hatóság mutogat egymásra, és közben a potenciális kedvezményezettjük éhenhal.

Mivel nem teljesen tiszta, hogy ez akkor hogyan is működik, hogy tényleg opcionális-e ez az államnak s a polgármesteri hivatalnak, vagy sem, megkérdem a jogászainkat. Azt válaszolják, hogy ezeket az összegeket legnagyobb részben az államnak kell finanszíroznia, illetve a helyi önkormányzatoknak szükség szerint ki kell egészíteniük. Az államnak az áfa-bevételekből kell erre pénzt fordítania. Tehát az állam küldi az önkormányzatnak, az önkormányzat pedig leosztja az intézményeknek. Nyilván az önkormányzatnak kell kidolgoznia saját költségvetését, és a pénzügyminisztérium elé terjesztenie. Adnak egy linket is, így csinálják ezt olyan helyen, ahol működik, Bukarest 2-es kerületében.

A polgármesteri hivatal szerint ez a példa a bukaresti kerülettel torzít: a kerület megyei feladatokat lát el, nem helyi feladatokat, tehát nem helyi önkormányzatnak számít, hanem megyeinek.

A városháza arra is felhívja a figyelmet, hogy az érintett gyerekek szülei kell, hogy kérelmezzék a hivatalban, hogy igényt tartanak az alapítvány szolgáltatásaira. Jelenleg az alapítvány szerint 15 udvarhelyi gyerekük van, de csak nyolcnak a szülei nyújtottak be kérvényt a hivatalban, a többieket szeretettel várják, hogy ezt megtegyék.

A szociális szolgáltatásokra sosem elég az összeg,

mondja a város jegyzője szomorúan. Az alpolgármester felvázolja az álláspontjukat: a város nem zárkózik el a támogatástól, de nem tudja egyedül működtetni. „Fontos ez nekünk, nem akarjuk elengedni. De nem tudjuk egyedüli finanszírozóként fenntartani.”

Ha fenn tudnának tartani egy ilyen szolgáltatást, akkor megcsinálnák ők, teszi hozzá a jegyző. De sajnos nincs erre elég pénz. A városban az összes szolgáltatást részfinanszírozzák, egyiket sem teljesen.

Az alpolgármester, aki egykoron önkéntese is volt az alapítványnak, együttérző hangon mondja az Orbán Alapítványról:

elérték ők is azt a kort, hogy elfáradtak a folyamatos kalapozásban.

Az elöljáró úgy látja, a megoldás erre a pénzhiányra a pályázás lehet.

Poénból, mosolyogva megkérdem, hogy ha a pályázás a megoldás a pénzhiányra, akkor miért emeltek adókat, miért nem pályáztak. Tudom, hogy hiába kérdem kedvesen, ezzel úgyis forgatom a kést a hátukban, hónapok óta mindenki ezzel az adóemeléssel támadja a városházát. Ekkor szólal meg a terem másik végéből az addig szótlanul ülő tanácsadó, volt városmenedzser: „Pontosan azért emeltük az adókat, mert pályázunk, s kell az önrész”. Jó válasz.

Utólag azt is pontosítják, hogy azért emelt adót az önkormányzat, mert van a városnak több mint tíz nyertes EU-s pályázata, azokhoz kell az önrész.

Nem lerázásból mondta Áginak, hogy pályázni kell, tisztázza Pálfi Kinga alpolgármester, és nem is akart bántani ezzel. Ő tényleg abban látja a kiutat, hogy partnerségben a szervezetekkel pályázzanak. Ebben ők is szerepet vállalnának, az önrészt is állnák. A vidék is szálljon bele! Működjenek együtt és pályázzanak! Ahhoz, hogy most pénzt lehessen szerezni, kell egy más gondolkodás.

Bukaresttől sokat nem lehet várni, meséli Fülpesi. Csak arra adnak pénzt, amire kötelező, erre nem. Az állam a 90%-át ígéri a kötelező költségeknek, aztán vagy teljesíti azt, vagy nem. Folyamatosan kell üzengetni nekik, s kérni, hogy küldjék már a pénzt. Akkor küldenek egy kicsit, de mindig csak töredékét a tartozásuknak. Többször kell kérni tőlük, mire megadják.

Még soha nem kérdezték meg fentről,

hogy van-e pénzük otthoni gondozásra, hajléktalanszállóra, integrációs programra, korai fejlesztésre. Soha.

Rákérdek, hogy abba a 65 000 lejbe, amit az Orbán Alapítvány kapott évente a városházáról, mennyit adott az állam. Semmit. Az mind a helyi költségvetésből ment. Évi 4 millió körülbelül a szociális osztály költségvetése, ebből 2 millió fölött megy a fogyatékkal élők illetékére. Összesen körülbelül 2 és fél milliót költenek saját forrásból a fogyatékosokra.

A polgármesteri hivatal személyzeti osztálya több mint 110 gondozót foglalkoztat minimálbérnél picivel több fizetésért. Őket a fogyatékosok vagy családjuk választja ki, és a hivatal alkalmazza.

A jövővel kapcsolatban a polgármesteri hivatal alkalmazottainak arcán nem látható a felhőtlen derű.

„Sajnos nem csak az Orbán Alapítvány, más egyesületek is jelezték, hogy a tavalyi év lenullázta őket.”

Szomorúan néznek, mint akiket bánt a dolog, de tehetetlenek. Érdeklődöm, hogy van-e esély, hogy a hivatal mélyebben zsebbe nyúljon, és megmentse ezeket az egyesületeket-alapítványokat. Ők szívesen megtennék, mondják, szívesen betennék a költségvetésbe a nagy számokat, de mikor a tanács elé kerülnek a számok, nem mennének át a szavazáson, mert nincs meg ehhez az anyagi fedezet.

Rákérdezek a jelenségre, hogy a jóléti társadalomban van pénz a fogyatékkal élőkre, míg egy szegényben nincs. Hogy a fogyatékosok valójában abból a pénzből részesülnek, ami a létminimum biztosítása után a társadalomban nyereségként megmarad?

Hát, mondja Fülpesi, az tény, hogy minél gazdagabb egy társadalom, annál több pénz jut a szociális ügyekre.

És mi lesz, ha a Covid miatt elfogy a pénz? A jegyző válaszol: az egyházak szerepe meg fog erősödni a szociális ügyekben. Régebb is az egyház segített, teszi hozzá a szociális osztály igazgatója.

Csakhogy az Orbán Alapítvány nem egyházi.

„Amit a törvény megenged, maximálisan odatesszük” – hangzik el a városháza részéről. Ami szépen szól, csak kérdés, hogy mire elég.

Ági kérdi messengeren, hogy mit mondtak nekem a városházi találkozón. Írom neki, hogy nincs időm bőven beszámolni róla, de röviden: „Nem akartak számokat mondani, mert még nincs kész a költségvetés, de azt elmondták, hogy szeretnek benneteket, s támogatnak, amivel csak tudnak, s amennyi pénzt tudnak, adnak, de csak ennyit tudnak.”
Ági válaszol:

„ A szeretetükkel tényleg sokra megyek.

És uhum, rengeteg segítséget is kapok, amit nem igazán érzek… de ez már másodlagos.”

Nehéz időszak előtt áll Ági, és talán az egész udvarhelyi szociális ügyekkel foglalkozó civil szféra. Nehéz megjósolni, hogyan fognak boldogulni ebben az időszakban.

A fentebbi képen Ági fölött a polcon testvére, Zsuzsa fényképe, aki Ági mostani teendőinek a javát ellátta öt évvel ezelőtti haláláig. Áginak most két ember helyett kell dolgoznia, és az idők járása sem kedvez ennek a munkának. Nem lesz könnyű dolga.

Amint fejezném be az anyagot, írja Ági messengeren: most jött egy levél Magyarországról, hogy egy szép összeggel támogatják a működést. Hurrá! Ezzel az elmaradt fizetésekből meg lehet adni, egy kicsit fel lehet lélegezni, de nem sokáig. A kálvária folytatódik.

Hogy könnyebben összeálljon a nagy kép

The post A Covid-szegénység első áldozatai appeared first on Átlátszó Erdély.

Miután erre júliusban ígéretet tett, egy hete valóban publikálni kezdte a Pro Economica Alapítvány a székelyföldi gazdaságfejlesztési pályázat nyertesei közül azoknak a nevét, akikkel szerződést kötöttek.

Van azonban egy bökkenő: a szerződést aláírt cégek pályázatainak az iktatószámát nem tartalmazza a közlemény, így a két, elvben nyilvános adat – a nyertes pályázatok iktatószámokat és megítélt összegeket tartalmazó listája, valamint a szerződést aláírt cégek – között nem lehet kapcsolatot teremteni.

Magyarán: továbbra sem tudjuk, hogy ki és mire nyert százmilliós vagy akár milliárdos nagyságrendű támogatást Székelyföldön.

Cikkünk megjelenéséig a székelyszentléleki tejfeldolgozó Gordon Prod SRL, a baróti gabonatermesztéssel foglalkozó Racos Agro Land SRL, valamint Kanabé András és Balázs A. Előd egyéni vállalkozók nevét publikálták, mint akikkel már megkötötték a támogatási szerződést.

Rekordösszegű támogatás

A magyar kormány erdélyi gazdaságfejlesztési programját lebonyolító Pro Economica Alapítvány homályos pályázati rendszeréről, valamint az egyik, a pályázat körüli zavarosban halászó cégről a nyáron írtunk. Azt is kiderítettük, hogy a magyar kormány minősített adatbázisában megtalálható romániai cégek közül nem mindegyik felelt meg a minősítéshez szükséges pénzügyi feltételeknek, emiatt az egyik céget ki is zárták.

[irp posts=”27374″ name=”Megtudjuk, kik fejlesztik Székelyföldet 24 milliárd forintból – ígéri a Pro Economica Alapítvány”]

A Székelyföldi mezőgazdasági nagyberuházások nevű pályázattal a korábbi támogatásokhoz képest nagyságrendekkel nagyobb összeget, 24 milliárd forintot (73 millió euró) osztott szét a magyar állam erdélyi vállalkozók között.

Ez nem csak abszolút számokban hatalmas összeg, hanem más támogatásokhoz képest is – viszonyításképp a Bethlen Gábor Alap 2018-ban összesen ennek dupláját, 47 milliárd forintot ítélt meg erdélyi szervezetek számára. Ez a 47 milliárd egyébként szintén rekordnak számított a korábbi évek támogatásaihoz képest.

A BGA viszont rendszeresen nyilvánosságra hozza, melyik pályázó mekkora összeget kért, milyen célra, és mekkora támogatást ítéltek meg számára, mi több, betekintésen a teljes pályázati iratcsomót valamint az elszámolásokat is meg lehet tekinteni.

A Pro Economica székelyföldi programjában 66 nyertes pályázó százmillió forintos nagyságrendű támogatáshoz jutott, a támogatások közül kirí néhány milliárdos, valamint három, 2 milliárd forint feletti támogatás. A döntési listáról azonban semmi nem derül ki: sem a nyertes neve, sem a projekt helyszíne vagy rövid leírása nem szerepel rajta.

Külügy: közérdekű adat még nem keletkezett

A Pro Economica Alapítvány ügyvezetője, Kozma Mónika akkor azt válaszolta az Átlátszó Erdély nyertesek kilétét firtató kérdésére, hogy csak azon pályázók adatai válhatnak majd nyilvánossá, akikkel valóban szerződést kötnek, és ezáltal ők majd állami támogatáshoz jutnak.

[irp posts=”27126″ name=”Gazdaságfejlesztési pályázat Székelyföldön: pult alatt megy a susmus”]

Ezután adatigényléssel fordultunk az erdélyi gazdaságfejlesztési program kezdeményezőjéhez, a magyar Külügyminisztériumhoz: azt kértük, küldjék el nekünk a pályázók azonosító adatait, a pályázat révén megvalósítani tervezett projekt helyszínét és rövid ismertetését, az árajánlatot (vagy árajánlatokat) nyújtó cég(ek) nevét, valamint a megnyert összeget.

Amint az várható volt, igénylésünkre érdemi válasz nem érkezett: arról tájékoztattak, hogy mivel szerződéskötésre még nem került sor, ezért közérdekű adat még nem keletkezett, a minisztérium folyamatban levő eljárásra vontkozóan adatot szolgáltatni nem tud.

Köszönik az érdeklődést

Amint a Pro Economica Alapítvány elkezdte közzétenni azon vállalkozók nevét, akikkel szerződött, újból megkerestük kérdéseinkkel az alapítvány ügyvezetőjét, Kozma Mónikát.

Arra kértük, küldje el vagy tegye közzé azon pályázatok iktatószámát, melyek nyerteseivel már szerződést kötöttek. Azt is szerettük volna megismerni, hogy a nyertesek milyen fejlesztéseket terveznek a pályázat részeként.

Az ügyvezető válasza: „Örömmel veszem, hogy követi az oldalainkat és érdeklődik a program iránt, és egyben köszönöm a visszajelzését is.

Ahogyan azt korábban is jeleztem, a mezőgazdasági nagyberuházási programunk keretében az ejárásrendünk szerint, a nyertesnek nyilvánított pályázóknak, a támogatási szerződés megkötése előtt teljesíteni kell a szerződés aláírásához szükséges feltételeket, azaz be kell mutatni a teljes saját forrás rendelkezésre állását és amennyiben a beruházás engedélyköteles, úgy az összes releváns engedélyt is. Azon pályázóink, akik ezeket a feltételeket teljesítették, a hét folyamán és a jövő héten is jelentkeztek szerződésaláírásra, amely tényt, ahogyan ígértük nyilvánosságra is hoztuk. Lévén, hogy ez egy folyamat, terveink szerint majd egy összegző jelentést és statisztikát fogunk közzétenni a honlapunkon a szerződéskötési időszak lejárta után, ezért kérem szíves türelmét amíg ez megtörténik.

A Pro Economica Alapítvány, mint ez erdélyi gazdaságfejlesztési program lebonyolítója, küldetésének tekinti az erdélyi magyar közösséget szolgálni tevékenységével és egyben a külső körülmények és jogszabályok által meghatározott keretben az elvárások szerint eljárni. Ehhez a felelősségteljes munkához és a program sikeres és hatékony lebonyolításához szükség van a közösség támogatására és együttműködésére.”

[irp posts=”27195″ name=”Gazdaságfejlesztési pályázat Székelyföldön: egyes minősített szállítók nem teljesítik a feltételeket”]

A román külügy fenyeget, a magyar külügy kiterjeszti a támogatást

Romániának explicit módon bele kellett volna egyeznie, hogy a területén Magyarország gazdasági támogatást nyújthasson – válaszolta a román külügyminisztérium a G4Media.ro megkeresésére. A román külügy nem adta beleegyezését, úgy véli, meghaladja a (nem részletezett) nemzetközi standardokat az, hogy anyaország ilyen jellegű gazdasági támogatást nyújtson határon túli kisebbségének, miközben a román fél ismételt módon felhívta a magyar külügy figyelmét arra, hogy a program lebonyolításába vonják be a román hatóságokat, a program legyen átlátható, ne tartalmazzon etnikai diszkriminációt, és tartsa be az ország törvényeit és az Európai Unió belső piaci szabályozását.

A román külügy közleménye viszont nem tartalmazza, hogyan reagált ezekre a megkeresésekre a magyar külügy, kezdeményezte-e bármelyik fél a román külügy által szükségesnek tartott kétoldali megállapodást, és ha igen, miért nem született ilyen. Ahogy azt sem tartalmazza, hogy a román fél szerint megsértette-e a program bármelyiket az általa kért feltételek közül, vagy sérti-e annyira a román fél érdekeit a támogatási program, illetve a megállapodás hiánya, hogy sajtóközlemény kiadásánál komolyabban lépjen fel.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter előtte pár nappal, október 6-i aradi látogatásán állapodott meg Kelemen Hunorral, az RMDSZ szövetségi elnökével, hogy a magyar kormány kiterjeszti erdélyi gazdaságfejlesztési támogatását, és 2019 novemberében partiumi vállalkozók számára is kiírják a pályázatot a Pro Economica Alapítványon keresztül.

A nyitóképen Kozma Mónika (jobbra) aláírja a támogatási szerződést az egyik nyertessel. A Facebok-posztban nem szerepel a nyertes neve. Fotó: Pro Economica Alapítvány Facebook-oldala

The post Gazdaságfejlesztés Erdélyben: nyilvános, hogy kik nyertek támogatást, meg nem is appeared first on Átlátszó Erdély.

„Soha nem ragadtam le az apró részleteknél. Nagy ívben kell megrajzolni, hogy hova akarunk eljutni, mi a célunk”

– nyilatkozott Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület (továbbiakban: EREK) vezetője 2018 januárjában a maszol.ro-nak.
A református püspök azzal a rekordösszegű, 26 milliárd forintos támogatással kapcsolatban adott interjút, melyet a magyar kormány ítélt meg az EREK számára 2017. december 27-én, és melyet elsősorban templomok felújítására és ingatlanberuházásokra szántak.
Ez az összeg kiegészíti a korábban kapott támogatásokat, így az EREK az utóbbi néhány évben összesen 43,5 milliárd forintot (2018. augusztusi árfolyamon 134 millió euró, a továbbiakban ezt az árfolyamot használjuk) kapott.
Miután összegyűjtöttük a beruházásokról elérhető közérdekű információkat, több a kérdésünk, mint a válaszunk akár a célokkal, akár az apró, de sokszor kulcsfontosságú részletekkel kapcsolatban. Ilyenek például:

• Valóban egy ilyen léptékű ingatlanberuházás-sorozat a legsürgetőbb és legfontosabb az erdélyi magyar közösség jövője szempontjából?
• Miért nem ismerjük részleteiben ezeket a terveket? Miért nem szólhat hozzá ezekhez sem a közösség, sem pedig a szakma? Milyen testület határozza meg a prioritásokat, és milyen mechanizmusok léteznek ezeknek a döntéseknek a szakmai érvekkel való befolyásolására?
• A 200 templom felújítása során melyek a prioritások? A közösségi funkció, az építészeti érték vagy valamilyen más szempont határozza majd meg a beruházások sorrendjét és a beavatkozás mértékét?
• Mi a magyarázata annak, hogy míg eddig határon túli műemlékekre relatíve kis, néhány tíz- vagy akár százmillió forintos nagyságrendű pénzösszegeket lehetett elnyerni, az EREK egyetlen pályázatára 26 milliárd forintot (80 millió euró) kapott?
• Jut-e ebből a pénzből olyan, nem református, de az összmagyarság szempontjából jelentős értéket képviselő műemlékek állagmegóvására, melyek most még talán menthetőek, de néhány éven belül megsemmisülnek?
• Bizonyos típusú beruházásokra uniós pénzek is elérhetőek jelenleg Romániában. Hogyan aknáznák ki ezeket a lehetőségeket is?
• Milyen töréseket, konfliktusokat, hatalmi játszmákat eredményez akár az erdélyi történelmi egyházak között, akár közösségen belül az, hogy egyetlen szereplő kezében ilyen méretű erőforrás összpontosul? Ezt hogyan tervezik kezelni?
• Van-e az EREK-nek adminisztratív kapacitása a különféle egyéb – szintén nagyméretű – beruházás mellett a több mint 200 templom felújításának a szakmai előkészítésére és menedzselésére?
• Milyen szakmai kontroll érvényesül majd a műemlékek felújítása során? Jelen lesz-e állandó jelleggel műemlékes szakember a munkálatok helyszínein?
• Hol lehet ezekre az építkezési munkálatokra pályázni, és milyen kritériumok alapján választják ki a kivitelező cégeket?
• Hogyan lehetséges az, hogy az egyik, 900 millió forintos (2,7 millió euró) ingatlanfelújítást kivitelező cég Kató Béla püspök érdekeltségi körébe tartozik?
• Miért költöttek 300 millió forintot (1 millió euró) egy föld alatti garázsra, tetején egy kisméretű focipályával?

A hallgatás fala

Nincsen egyszerű dolga annak, aki a már elkészült ingatlanok felavatása alkalmával rendezett sajtóeseményeken túl érdeklődik arról, hogy az utóbbi években az Erdélyi Református Egyházkerület milyen ingatlanberuházásokat eszközölt, és melyek a további tervei.
Első e-mailünket 2018. május 21-én küldtük el az EREK sajtóosztályának, illetve a gazdasági ügyosztály előadótanácsosának, Ballai Zoltán lelkipásztornak – erre semmilyen választ nem kaptunk. Augusztus 14-én telefonon felhívtuk Kató Béla püspököt, hogy interjút kérjünk tőle.
Ő arra hivatkozva utasított el, hogy szeptemberig szabadságon van, és azt javasolta, dolgozzunk azokból az információkból, amelyek már megjelentek a sajtóban. Felvetettük, hogy szeptemberben, a vakáció lejártával beszélgethetnénk. Az volt a válasz, hogy „ez attól függ, milyen cikket írunk”.
Mivel fontosnak tartottuk, hogy publikálás előtt a püspök elé kerüljenek főbb állításaink, és azokra lehetősége legyen reagálni, augusztus 25-én e-mailben elküldtük neki kérdéseinket. Másnap megjött a válasz:
Tisztelt szerkesztő úr,
Nagyon sajnálom, hogy egy évben 2 hetet sem tudok csendben és nyugodtan eltölteni szabadság gyanánt, hanem folyamatos zaklatásnak vagyok kitéve. De hogy segítsem munkáját, figyelmébe ajánlom a következő cikket, amelyben 90%-ban választ adok az ön kérdéseire:
MASZOL- 2018. január 15.
Cseke Péter :
Kató Béla református püspök: csak az intézményeink révén tudunk megmaradni-interjú
Tisztelettel: Kató Béla
Akiknek rálátásuk van az EREK ingatlanprojektjeire, általában szintén elutasítottak. Azon kevesek, akik mégis szóba álltak velünk, jelezték, nemhogy névvel nem vállalják a nyilatkozatukat, de a tisztségüket sem szeretnék, ha körülírnánk.

„Mindenki érdekelt valamilyen szinten ezekben a projektekben. És bár sokan látják a problémákat, inkább nem vállalják a nyilvánosságot, mert valamilyen egyéni nyereségre számítanak, noha tudják, hogy amiatt, hogy ezekről a kérdésekről nincsen nyilvános vita, összességében mindenki rosszul jár hosszú távon” – jellemezte a helyzetet egy forrásunk.

Azért nehéz megérteni, hogy ezek a támogatások miért számítanak tabutémának, mert az EREK működéséhez, programjaihoz, beruházásaihoz közpénzeket használ fel, műemlékvédelem terén fontos szereplő, és az erdélyi magyarság mindennapjaiban is egyre inkább jelen van: óvodáktól iskolákon keresztül a Sapientia Egyetemig az oktatás teljes spektrumához kapcsolódik valamilyen módon, a különféle szociális intézményekről, az egyház által támogatott programokról, a vidéki, gyakran elszigetelt közösségekben végzett munkáról, az erdélyi nagyvárosokban cégeknek és civil szervezeteknek kiadott irodahelységekről nem is beszélve.

A támogatások háromnegyedét egyházak kapták tavaly

Az egyházak társadalmi szerepvállalásának az újbóli növekedésével párhuzamosan megfigyelhető, hogy a magyar kormány által az erdélyi magyarságnak folyósított támogatások egyre inkább egyházaknak vagy egyházakon keresztül érkeznek.
Adatainkból kitűnik, 2011 és 2015 között a Bethlen Gábor Alap támogatásainak csak egy viszonylag kis hányadát kapták egyházak.
Ez 2016-ban megváltozott: összesítésünk szerint az erdélyi szervezetek számára megítélt 33,4 milliárd forint kétharmadát, 21 milliárd forintot egyházak kapták; a 2017-es 46,3 milliárdból 35,9-et ítéltek meg az erdélyi történelmi egyházaknak – ez az összes támogatás 77 százaléka.
Az is látszik, hogy az egyházak közül magasan az EREK kapta a legtöbb támogatást – a 2017-es 46,3 milliárd több, mint fele, 28,1 milliárd forint ment a Kató Béla vezette egyházkerületnek.
Fontos megjegyezni, hogy ez a kimutatás a legfontosabb magyarországi pénzforrás, a Bethlen Gábor Alap kifizetéseit összesíti, és a plébániák és különféle egyházközségek számára megítélt pályázatokat nem tartalmazza (ezek azonban kis összegek, az összképet számottevően nem befolyásolják).

Jogfolytonosság a magyarázat

A magyar kormány konzervatív világszemlélete mellett elsősorban az egyházak által garantált jogfolytonosság és stabilitás az oka annak, hogy a kormány a határon túli civil szervezetek helyett az egyházakat tekinti partnernek, és ide irányítja az erőforrások egyre növekvő részét.

„Ingatlanberuházásokra azért nem ítélnek meg szívesen pénzt civil szervezetek számára, mert egy egyesület, alapítvány esetében elég közgyűlésen módosítani az alapító okiratot ahhoz, hogy a szervezet célkitűzései, tevékenysége megváltozzon; egyházak esetén ez azért nem ennyire egyszerű” – magyarázta egy, támogatási rendszerre rálátással bíró forrásunk.

Az sem elhanyagolható szempont, hogy az ortodox egyház hatalmas befolyása miatt a romániai államigazgatás valószínűleg semmilyen formában nem fog az egyházakhoz hozzányúlni, az ötvenes évekbeli államosításhoz hasonló lépés ma nehezen elképzelhető.
De ha mégis fennállna egy ilyen veszély, további garanciát nyújt az a gyakorlat, hogy a finanszírozó jelzálogot is bejegyez a támogatásból felépített/felújított ingatlanra, amely így a magyar állam beleegyezése nélkül nem idegeníthető el.

Katolikus hoki?

Mindez oda vezet, hogy az egyházak egyre inkább jelen vannak az erdélyi magyarság hétköznapjaiban. Az erdélyi magyar közoktatás szinte teljes egészében, bölcsödétől a Sapientia Egyetemig akár formálisan, akár informálisan valamelyik egyházhoz köthető.
Vannak ennél bizarrabb konstrukciók is: például a székelyföldi, szintén magyarországi támogatásokból létrehozott hokiakadémiát működtető Mens Sana Alapítvány tulajdonosai a csíkszeredai Szent Kereszt Plébánia, illetve a csíkkarcfalvi római katolikus plébánia.

Az egyházak társadalmi szerepvállalása nem új

Az erdélyi történelmi egyházak társadalmi szerepvállalása nem új: az erdélyi magyar egyházak kiterjedt felekezeti iskolahálózatot tartottak fenn, ezek jelentősége 1918 után, majd a két világháború között felértékelődött. A ‘30-as évek elején például a magyar tanköteles diákok több, mint fele járt egyházak által fenntartott iskolába.
Az iskolákat és a karitatív intézményeket az egyházi tulajdonban levő mezőgazdasági területek és erdők jövedelméből tartották fenn. A kommunizmus idején mindezt elkobozták, azonban az egyházaknak ebben az időszakban is kulcsfontosságú szerepük volt az erdélyi magyar közösségi identitás megőrzésében.

Kató Béla, a miniszterelnök erdélyi bizalmasa

Egyértelmű azonban, hogy a magyar kormány nem általában az erdélyi magyar történelmi egyházakat, hanem kifejezetten a Kató Béla által vezetett EREK-et támogatja.
Ez a Kató Béla és Orbán Viktor közötti viszonyra vezethető vissza. Azt beszélik, a püspök az egyedüli erdélyi közéleti személyiség, aki előtt a miniszterelnök dolgozószobája mindig nyitva áll, és akinek a szavára nemzetpolitikai kérdésekben hallgat a miniszterelnök.

„A magyar miniszterelnök esetében a nemzetstratégiával kapcsolatos gondolataink találkoztak. Orbán Viktorral nem voltam barát, nem látogattuk egymás házát, én egyszerűen végeztem a dolgomat, küzdöttem és küzdök a közösségünkért. (…) Visszautasítom a támogatás összekapcsolását az aktuálpolitikával, a magyarországi választásokkal. Ez a támogatás nem az egyház lekenyerezése” – vallott a püspök a miniszterelnökkel való viszonyáról.

„Mer nagyot álmodni, és van csapata ezeknek az álmoknak a kivitelezésére” – világított rá egy politikus forrásunk Kató Béla és a többi erdélyi egyházi elöljáró közötti különbségre. Egy másik vélemény szerint Katóban – ugyanúgy, mint Orbán Viktorban – érezhető egy erős küldetéstudat, talán ez kapcsolja össze őket.
Többen hangsúlyozták, hogy ugyan határozott víziója van az erdélyi magyar közösségről, Kató mindig is elutasította a pártpolitikát, politikai ambíciókkal nem rendelkezik.

Ismerői egy figyelmes, diplomatikus, karizmatikus személyiségnek írják le Katót, aki tud csapatban dolgozni. És bár tisztában van hatalmával, mindig tiszteletben tartja a különféle egyházi testületek véleményét. Egy beszélgetőtársunk szerint a püspökkel lehet vitatkozni, érvekkel meg lehet győzni.

Inkább vezérigazgató, mint lelkipásztor

Közvetlensége és meggyőzőereje ellenére közösségépítésre némileg kevesebb affinitással rendelkezik: elsősorban egy gazdasági/adminisztratív beállítódású személy, az egyházat vezérigazgatói habitussal, vállalathoz hasonlóan irányítja.
Első püspöki mandátuma idején érezhető volt az eltolódás a lelki ügyeket érintő dolgok irányából az adminisztrációs ügyek irányába, az egyházi vezetésben is egyre erőteljesebbé vált azon személyek hatásköre, akik elsősorban gazdasági szempontok szerint mérlegelnek bizonyos döntések meghozatalakor.
Idén decemberben újabb püspökválasztásra kerül sor – és bár Kató már elérte a nyugdíjkorhatárt, úgy tudjuk, módosították az erre vonatkozó szabályokat, hogy egy újabb 6 éves mandátumot kaphasson.

Túl sok pénz téglára, túl kevés pénz emberre

Van egy fontos kérdés, ha az EREK ingatlanberuházásairól beszélünk: az, hogy ezek a felújított ingatlanok mennyiben mozdítják előre a közösségi életet? Valóban az ingatlanok a kulcsai az erdélyi magyar közösség megmaradásának?
Kató Béla előszeretettel nyilatkozik interjúkban arról, hogy a közösséget meg kell erősíteni, az erdélyi magyarság csak az intézményei révén tud megmaradni, vagy hogy az EREK tulajdonában levő iskolákban az oktatást 21. századi színvonalra kell hozni.
A kontextusból ugyanakkor kitűnik, hogy amikor intézményépítésről beszél, a püspök mindig ingatlanfelújításokra és -beruházásokra gondol.
„Túl sok pénzt fektetnek téglába, és túl keveset emberekbe” – fogalmazott ennek kapcsán egy név nélkül nyilatkozó forrásunk az Átlátszó Erdélynek, arra utalva, hogy a legigényesebben felújított vagy legkorszerűbb technológiával felépített ingatlannak is csak akkor van értelme a közösség szempontjából, ha annak sikerül funkciót találni, ha azt a közösség használja, és meg tudja tölteni tartalommal.
Találkoztunk egy másik látásmóddal is: eszerint az EREK számos ingatlanának felújítása halaszthatatlanná vált. A ’89 utáni viszonylagos fellendülés után, amikor holland segélyből számos templom és ifjúsági ház épült, az utóbbi évtizedekben nagyon kevés beruházás történt, sok ingatlan esztétikai és műszaki állapota leromlott. Egy ilyen 30 éves távlatból már nem is annyira kirívó a beruházások mostani hulláma.
Ami a közösségi funkciót illeti, nem lehet azt elvárni, hogy az egyházkerület vezetősége Kolozsvárról minden közösségben megszervezze a gyülekezeti életet. Ez egyrészt praktikus okok miatt nem lenne kivitelezhető, másrészt pedig bármilyen fajta, a kerület által előírt programszervezés a gyülekezeti autonómia figyelmen kívül hagyását jelentené.

Hűbérbirtokok osztogatásához hasonlít?

Kérdés az is, hogy az egyes közösségek hogyan reagálnak majd a hirtelen jött pénzforrásokra: fennáll annak a veszélye, hogy egy erős közösség, amely fenntartja a templomát, ha támogatást kap, akkor felhagy a saját erőfeszítésekkel, a „mások” által végzett munkában csak a hibát keresi, nem érzi a sajátjának, nem tartja karban, ezért az eredmény is gyorsan múlandóvá válik.

„A tavaly decemberben megítélt 26 milliárdos támogatás illeszkedik abba a vonulatba, ahogy ad hoc módon, rendszeren kívüli eszközökkel operál az Orbán-kormány, például sorozatosan nevez ki miniszteri és kormánybiztosokat egy-egy olyan ügy elintézésére, amelyre egyébként lenne rendszerszerű megoldás.
Ezzel olyan helyzetet teremt, ami a különböző püspökségek között egyfajta versenyhelyzetet hoz létre. Mindegyik püspök azt nézi, hogy a másik kapott, s vajon hogyan kaphatna ő is: ez a hűbérbirtokok osztogatásához hasonlít. Nem kiegyensúlyozott, stabil rendszer épül, hanem kiszámíthatatlan.
Nem olyan rendszer alakul, amelyben lehet tudni, hogy mi jár, hanem olyan, amelyben egyéni érdemekért jutalmat osztanak” – magyarázta egy forrásunk.

Miért ingatlanberuházások?

Kézenfekvő magyarázata is van annak, hogy a magyar kormány egy ideje az ingatlanberuházásokat preferálja. „Egy politikus mindig a látványos beruházásokat fogja választani: ezeket fel lehet avatni, ezeket lehet fotózni, ezekkel lehet kampányolni” – így az egyik politikus, akivel beszéltünk.
Szerinte nem elhanyagolható szempont az sem, hogy egy ingatlanberuházás kevesebb adminisztrációval jár, mint mondjuk egy pedagógusoknak szóló képzési program kifizetései. „Viszonylag kevés, nagy összegű számlát kell elkönyvelni. Érthető, hogy az apparátus is jobban kedveli ezeket az ingatlanprojekteket” – magyarázta a forrásunk.

Igazi kézműves adataink vannak

Mivel az EREK megkeresésünket válaszra sem méltatta, a bonyolultabb és munkaigényesebb módon kellett kiderítenünk, milyen ingatlanberuházásokat eszközölt az utóbbi években az egyházkerület: a városi és megyei közigazgatástól kikértük az utóbbi négy év során kiadott építkezési és területrendezési engedélyeket, innen pedig kiszűrtük azokat az engedélyeket, melyeket az EREK nevére állítottak ki – ezeket itt meg lehet tekinteni.
Kisebb áttörést jelentett, amikor a Bethlen Gábor Alap jelezte, hogy ugyan nem adja ki az EREK számára megítélt támogatások iratait, azonban betekintésre lehetőséget nyújt. Ez azt jelentette, hogy előre egyeztetett időpontban az Alap budapesti, Gellérthegy utcai irodájában levő tárgyalóba kihozták az általunk kért pályzati dokumentációt, és az iratok alapján egy hivatalnok szóban válaszolt a kérdéseinkre.
Mivel itt semmilyen elektronikus rögzítőeszközt nem engedtek használni, jegyzetfüzetünkbe írtuk ki a 43,5 milliárd forintot kitevő támogatások részleteit, többek között a munkálatok kivitelezésére szerződött cégek neveit. Ezeket bevezettük a táblázatunkba, amit most közzéteszünk.
Hiába érveltünk azzal, hogy ennek semmilyen értelme nincsen, ráadásul a tévedés lehetősége is megnő – a BGA hajthatatlan maradt.

Van-e Erdélynek Mészáros Lőrince?

A kivitelező cégekre azért voltunk kíváncsiak, mert rendre felmerül a gyanú, hogy a magyarországi gyakorlat szerint a nagy értékű munkálatokat Erdélyben is egy jól meghatározott vállalkozói kör végzi, majd a gyakran túlárazott beruházásokon keletkező profit valamilyen módon visszacsorog a politikai döntéshozókhoz.
Azt nem tudjuk, hogyan választja ki az EREK a kivitelezőket: az egyházkerület honlapján nem sikerült versenytárgyalásokra vonatkozó információt találni, ahogy általában a beruházásokról is minimálisat közölnek. Kató Béla a kivitelezők kiválasztásáról így nyilatkozott:

„Eddig sem egy, hanem 8-10 építőcéggel dolgoztunk. Több vállalkozást akarunk bevonni a beruházásokba, megnézzük mindegyikük erősségét, és versenyeztetjük egymással őket. Nem az utcáról betérő első vállalkozást bízzuk meg a feladattal. Egymást is ellenőrzik, s munkájukat a közösség is ellenőrizheti. Természetesen tisztességesen, a piaci viszonyok szerint fizetjük meg őket, de szeretnénk mindenféle gyanakvást szétoszlatni.
Emlékszem, hogy néhány éve a kolozsvári Sapientia meghirdetett egy versenytárgyalást egy építkezésre. Akkor sokan úgy gondolták, hogy előre le volt zsírozva, melyik cég kapja meg a munkát. Végül, amikor eredményt hirdettek, éppen az a vállalkozó lepődött meg a legjobban, aki a versenytárgyalást megnyerte. De ez így működik: ha meggyőzőek a számok, megbízható a cég, jók a referenciái, csak akkor vannak esélyei. Ezeket a munkálatokat csak a legjobbak kaphatják meg.”

Bár nem sikerült teljes listát összeállítanunk a kivitelezőkről, a jelenlegi tudásunk alapján kijelenthetjük, hogy az EREK beruházásait valóban több, Romániában bejegyzett cég végzi.
„Az egyedüli kérés az, hogy a kivitelező magyar legyen. Ezen az úton is segíteni szeretnénk az erdélyi magyar vállalkozókat” – mondta el kérdésünkre egy, a magyarországi államapparátusban dolgozó, az erdélyi támogatásokkal napi szinten foglalkozó hivatalnok. Forrásunk nem fejtette ki, hogy mit jelent a „magyar kivitelező”.

Érdekellentét biztosan van

Hónapok óta nincsen mozgás a Monostori út elején (Mócok/Moţilor u. 4) található Bornemisza-Szilvássy ház körül. Az épület homlokzata fel van állványozva, és amennyire az utcáról meg lehet állapítani, a tetőt is teljesen felújították, érdemben más munkálat nem folyik az épületen.
Az ingatlan felújítására és kulturális központtá alakítására az EREK 942 millió forintot (2,9 millió eurót) kapott a Bethlen Gábor Alaptól. A kivitelező az illyefalvi Constructii Comert Ilcom Kft., melynek 50 százalékos részvényese az a Kida Alapítvány, amelynek Kató Béla az elnöke (cégtörténet itt megtekinthető).
A püspöknél rákérdeztünk arra, hogy amennyiben vita alakulna ki a beruházó és a kivitelező között, akkor ő az EREK vagy az építőcég érdekeit fogja képviselni? Választ nem kaptunk, így itt idézzük a januári interjúban elhangzottakat:

„Nagyon ügyelünk majd arra, hogy a korrupciónak még csak az árnyéka se vetüljön ezekre a beruházásokra. Ha ezt nem tudjuk megoldani, akkor érdemtelenek vagyunk a támogatásra. Ezt a bizalmat eljátszani nem szabad, nagyot vétünk vele, ha megtesszük.”

Elkészült az erdélyi magyar közösség legdrágább garázsa

A rendelkezésre álló adatok alapján nem lehet megítélni, túlárazottak-e a beruházások, ahogy egy-egy ingatlan által betöltött közösségi funkció is mindig véleményes.
Azonban nehéz bármilyen közösségi funkciót belelátni abba a föld alatti, becslésünk szerint 20-25 autóbeállóval rendelkező garázsba, mely a kolozsvári Protestáns Teológia udvarán készült el, és amire a Bethlen Gábor Alap 300 millió forintot (926 ezer euró) ítélt meg.
Ezt a garázst sajnos nem sikerült közelebbről megnéznünk, az udvar ugyanis folyamatosan zárva van. Az mindenesetre látszik, hogy a garázs tetején, a járószinten egy kisebb focipályát is kialakítottak.
Igaz ugyan, hogy Kolozsvár belvárosában óriási probléma a parkolás, és a sportolási lehetőségek is korlátozottak, de csak a nyilvánosság megfelelő tájékoztatásával lehet elhessegetni a gyanút, hogy ezt az összeget talán értelmesebb célokra is fel lehetett volna használni.
Összehasonlításképp: a légvonalban pár száz méterre levő Apáczai Csere János Gimnázium épületének felújítása és kibővítése a garázs árának kicsivel több, mint duplájába: 650 millió forintba került.

Mi a helyzet a műemlékekkel?

Örvendetes tény, hogy régóta érkezik pénz különféle magyarországi államtitkárságoktól határon túli műemlék-felújításokra. Ezek az összegek hatalmas jelentőségűvé válhatnak, hiszen sok műemlék jutott az elmúlt évtizedekben katasztrofális állapotba, és sok érték megmenthető.
Különös fontossága van a magyarországi támogatásnak azoknál a műemlékeknél, amelyeknél a fenntartó közösségnek nincsen ereje restaurálási, helyreállítási munkákat finanszírozni, vagy a közösség már teljesen elenyészett, szétszóródott.
Persze nemcsak pénzre van szükség, hanem arra is, hogy azt megfelelő módon adják, és a szakmai szabályok betartásával használják fel. Sajnálatos azonban, hogy gyakran szembesülünk a magyar kormányzat tájékozatlan, dilettáns lépéseivel, amelyekkel éppen saját maga veszélyezteti céljainak elérését, magyarázta Sarkadi Márton műemlékvédelmi szakember, aki korábban a magyar kormány határon túli műemlék-programjával foglalkozott.
A 2011-től 2015-ig tartó időszakban a kifejezetten műemlékvédelmi célú források nevetségesen kicsiny, néhány tízmillió forintos pénzösszegek voltak. Egyházi vonalon egy nagyságrenddel nagyobb támogatás érkezett és érkezik évente a rendszeresen meghirdetett felhívás útján.
Itt a hitéleti és a műemlékvédelmi cél nemigen válik el. A projektekhez nem kérnek be terveket, engedélyeket, érdemben nem ellenőrzik, hogy a célkitűzések megfelelnek-e a műemlékvédelmi elvárásoknak, és gyakran nem a projekt léptékének megfelelő támogatást adnak.

Elhibázott tevékenységeket finanszíroz a magyar állam?

Ennek az a veszélye, hogy mind műszaki, mind műemléki, mind gazdaságossági szempontból elhibázott tevékenységeket finanszírozhat a magyar állam. Kárpát-medence-szerte számtalan templomba építettek be az elmúlt években műanyag ablakokat, készítettek oda nem illő padlócsempe-burkolatot, cserélték gyenge minőségű új bútorokra a régieket, amelyeken esetleg értékes festés is rejtőzhetett a 20. századi olajfesték alatt.
Gyakori az is, hogy nem a ténylegesen szükséges feladatokat végzik el, hanem a látványos, mindenki által értékelt tennivalókat. Nem egy olyan esettel találkozni, ahol szépen kifestették a templomot, miközben a tetőszerkezet, toronysisak már-már az összedőlés szélére jutott.
2015-től annyiban változott a helyzet, hogy a Miniszterelnökség kulturális örökség védelméért felelős államtitkárságán elindult egy kifejezetten műemlékvédelmi célú program, a Rómer Flóris Terv. Ennek a kialakítása során az alapvető  elképzelés az volt, hogy a határon túli műemlékek feltérképezését, kutatását és az állagmegóvási, restaurálási munkákat, valamint az emlékek megismertetését, népszerűsítését integráló program induljon, tehát a műemlékvédelem teljes spektrumára kiterjedjen.

Nem a gyülekezet nagysága, a műemlék értéke határozza meg a prioritást

„Kevés volt a pénz, ezért ha dönteni kellett aközött, hogy egy műemléket teljesen felújítsunk, vagy megjavítsuk tíz műemlék tetejét, és ezzel megállítsuk a további romlását, akkor az utóbbit javasoltuk” – így a szakember. A gyülekezet méretétől függetlenül a műemlék értéke határozta meg, hogy milyen prioritást élvez. Különös hangsúlyt fektettek azokra a szórványközösségekre, ahol nincsen tudás és energia pályázni, illetve egy ilyen projektet menedzselni.
Okulva az egyéb támogatási programok tanulságaiból, a magyar kormány szakmai partnert vont be, a  Teleki László Alapítványt. A konstrukció az volt, hogy a támogatási összeg 10 százalékáért a Teleki László Alapítvány vállalja a Minisztérium által kiválasztott projektek megszervezését és lebonyolítását az előkészítéstől a kivitelezésen át az elszámolásig.
A költségvetés sajnos 2016-ban igen szerény, mindössze 200 millió forint volt, és 2017-ben is csupán 250 millió forintra nőtt. „Ez még mindig nem hatalmas összeg, de a korábbi 20-30 millió forintokhoz képest mindenképpen ugrás”, így Sarkadi.
Azonban a szakmai elképzeléseket már kezdetektől felülírta több tényező, köztük a nemzetpolitika: mivel Semjén Zsolt nemzetpolitikáért felelős miniszterelnök-helyettesnek gyakorlatilag vétójoga volt a döntéseknél, döntő szempont lett, hogy a műemlék milyen felekezet tulajdonában van, a nagyobb gyülekezetek pedig prioritást élvezzenek a szórványgyülekezetekkel szemben, ezért többször át kellett alakítani a támogatásra javasolt projektek listáját. Az időveszteség következtében sajnos el is veszett pénz, mivel nem sikerült év végéig átvinni a döntést.
Újabb törést jelentett, amikor 2016 őszén az elhunyt Granasztói Györgyöt a Fidesz frakcióvezetője, később a Miniszterelnökséget vezető miniszter, Gulyás Gergely váltotta a Teleki László Alapítvány kuratóriumának elnöki székében. „Ettől a pillanattól az Alapítvány feletti kontroll nem érvényesült, hiába igazolódott be, hogy az Alapítvány nem teljesíti szerződéses kötelezettségeit, a kritikákat a minisztériumi vezetés nem akarta meghallani” – így a forrásunk, akinek részletes elemzése a Rómer Flóris-terv problémáiról itt elérhető.

Tényleg nincsen pénz műemlékre?

Ebben a forráshiányos közegben, ahol nemrég még félmillió forintokról ment a vita, üstökös módjára jelent meg az Erdélyi Református Egyházkerület számára főként műemlékek felújítására megítélt 26 milliárd forintos támogatás.

„Korábban mindig azt mondták nekünk, hogy nincsen pénz műemlékekre. Most látjuk, hogy van pénz – amennyiben van  politikai akarat”, kommentált a szakember.

Bár nem tudni, hogyan ütemezték ezt a támogatást, az bizonyosra vehető, hogy ez az összeg kormányzati ciklushoz kötődik, tehát 2022 májusáig el kell elkölteni. „Ennek az összegnek a szakmailag megalapozott elköltése négy év alatt nem lesz problémamentes” – így a szakértő, aki szerint az egyik alapvető gondot az Erdélyben rendelkezésre álló szakemberek kis száma okozza majd.
„A műemlékes szakma meglehetősen kicsi: alig néhány ember foglalkozik restaurálással, tartószerkezetek tervezésével, épületkutatással, ezt onnan látjuk, hogy a különféle szálak, projektek rendre ugyanazoknál a szakembereknél futnak össze. A szigorú jogosultsági rendszer pedig nem kedvez annak, hogy a szükségnek megfelelően új szakemberek jelenhessenek meg a piacon.”

A vakolattal könnyen leverhetik a freskómaradványokat

Egy műemlék épületen végzett beavatkozás rengeteg lehetőséget, ugyanakkor nagyon nagy veszélyeket  rejteget.

„A műemlékek megbecsülésének végső oka a történeti értékük, amelyet sérülékeny, múlékony nyomok, jelenségek hordoznak. Ezek a nyomok egy-egy építőipari munka során előtűnnek, azonban nagyon könnyű azokat tönkretenni vagy figyelmen kívül hagyni: ha a munkálatok során nincsen jelen műemlékes szakértő, biztosra vehető, hogy dokumentálásuk elmarad, és utólag értékelhetetlenek lesznek, újból elfedik őket, de legrosszabb esetben előfordulhat az is, hogy megsemmisülnek: például a munkások leverik az átfestett freskómaradványokat a vakolattal együtt, észre sem véve, mi történik.”

Az, hogy párhuzamosan nagyon nagyszámú műemlék épületen kell munkának folynia (a pályázat szerint több mint 200 templomot újítanak majd fel, azt jelenti, hogy négy év alatt havonta átlag négy templom felújítása kell elkezdődjön – szerk. megj.), azt a veszélyt hordja magában, hogy nem tud majd minden helyszínen a kellő időben jelen lenni szakember. „Félő, hogy épp a kutatómunka-része lesz hiányos ezeknek a projekteknek”, mondta a szakember.

A pénznél fontosabb a következetesség

Az erdélyi műemlékek rengeteg művészettörténeti meglepetéssel szolgálhatnak. Jó példa erre a kiszsolnai templom, ahol nemrég a római Szent Péter-bazilika elődjében Giotto által készített mozaik másolatára bukkantak.
Az eset jól mutatja, hogy nem mindig a pénz a legfontosabb – a felfedezés a minimális költségvetéssel működő magyarországi Möller István Alapítvány programjában részt vevő Papp Szilárd művészettörténész érdeme.
Jelentősége messze túlmutat egy vidéki templomén, az egész egykori magyar királyság művészeti, kulturális kapcsolataira, színvonalára fényt vet. A művészettörténeti kutatás elmaradása alapvetően más irányba vihette volna a templom kezelését, amiből jól érzékelhető, hogy mekkora felelősséget jelent egy műemléken végzett beavatkozás, és az is, mekkora a felelőssége ebben a folyamatban annak, aki pénzt ad a műemlékeken végzett munkára: a pénz odaítélésének módja dönt azokról az elvárásokról, körülményekről is, amelyek az eredményt meghatározzák.
A magyar kormány kétségtelenül jószándékú és önmagában elismerést érdemlő fellángolásai sajnos nem stabil, kiszámítható rendszer épülését szolgálják, ami a műemlékekről való helyes gondoskodás alapvető feltételét jelenti, értékelt Sarkadi Márton.
A közérdekű adatok összegyűjtésében és rendszerezésében közreműködött: Darvas Boróka
Nyitókép: Orbán Viktor és Kató Béla felavatják a kolozsvári Református Kollégium szakiskoláját. Fotó: MTI

The post Téglák és emberek. Az Erdélyi Református Egyházkerület ingatlanberuházásai appeared first on Átlátszó Erdély.

Egyre nagyobb szerepet játszanak az erdélyi magyar online piacon a magyarországi közpénzek, a legnagyobb portálok bevételeit 2016-ban kisebb-nagyobb mértékben meghatározták ezek a támogatások. Bár eddig az erdélyi médiában nem volt jellemző a magyarországi kormánypropaganda, kérdés, hogy a választások közeledtével ez változik-e.

Szakmai körökben valószínűleg senki nem kapja fel a fejét arra, hogy a krónikus forráshiánnyal küszködő erdélyi magyar sajtó részben magyarországi támogatásokból tartja fenn magát.

2016-ra azonban érezhető egy hangsúlyeltolódás a támogatáspolitikában: míg korábban a Fidesz-kormány az ún. „jobboldali” médiaorgánumokat támogatta, addig mára irányultságtól függetlenül a négy legfontosabb portál – a székelyhon.ro, a maszol.ro, a Transindex és a Főtér – jövedelmeinek számottevő része a Miniszterelnöki Kabinetirodától, a Szerencsejáték Zrt.-től valamint az MVM Zrt.-től származik. Kérdés, hogy ezeknek a támogatásoknak van-e ára, és ha igen, akkor mikor és hogyan kell azt majd megfizetni.

A váltás azért figyelemreméltó, mert ugyan az utóbbi 25 évben az erdélyi magyar médiaorgánumok folyamatosan szerepeltek a határon túli magyarságnak szánt támogatási listákon, a kedvezményezettek köre azonban aszerint változott, hogy éppen a „baloldal” vagy a „jobboldal” volt kormányon.

Nagyberuházások, magyarországi közpénzekből

A különféle médiaorgánumoknak az idők során hébe-hóba megítélt, jellemzően nem túl nagy összegű támogatásai közül kiemelkedik a Medgyessy Péter elhamarkodott ígéretéből kinőtt Erdélyi Magyar Televízió (összefoglaló itt). A kormányváltás után az utóbbi évek leglátványosabb médiabefektetése szintén magyarországi közpénzekből történt: a jelenleg legnagyobb erdélyi magyar médiacég, a 4 helyi újság, regionális napilap és hetilap, valamint az egyik legnézettebb portál, a székelyhon.ro mögött álló Udvarhelyi Híradó Kft. többségi tulajdonosa 2011 óta a „Határok nélkül a magyar nyelvű sajtóért” Alapítvány, amely magyarországi állami tulajdonú vállalatok adományaiból évente millió eurós nagyságrendben finanszírozza a lapcsoport működését.

Az Udvarhelyi Híradó-lapcsoport mellett szintén a „Határok nélkül a magyar nyelvű sajtóért” Alapítvány támogatja a kisebb véleményportál, a Főtér kiadását.

Simicskától a propagandaminisztériumhoz

A „Határok nélkül a magyar nyelvű sajtóért” Alapítvány kezdetben Simicska Lajos érdekeltségébe tartozott. 2015-ben, az Orbán-Simicska konfliktus kezdetén azonban az üzletember „átadta” az alapítványt és vele együtt az alapítvány által finanszírozott erdélyi és felvidéki médiatermékeket (az átadásról és az átmenet okozta pénzügyi zavarokról itt írtunk).

Azóta fejlemény, hogy a „Határok nélkül a magyar nyelvű sajtóért” Alapítvány a közhasznúsági jelentése szerint 2016-ban a magyarországi független sajtó által egyszerűen csak „propagandaminisztériumként” emlegetett Miniszterelnöki Kabinetirodától kapja az éves támogatása háromnegyedét, 150 millió forintot (488 ezer euró) – a korábbi állami vállalatok közül egyedül a Magyar Fejlesztési Bank Zrt. adományozott 50 millió forintot (162 ezer euró).

Heti egy sör árából te is médiatulajdonos lehetsz. Támogasd az Átlátszó Erdélyt!

Havi 5 eurós rendszeres támogatás

Havi 10 eurós rendszeres támogatás

Havi 20 eurós rendszeres támogatás

A „baloldal” fele is nyitottak

Szintén újdonság, és valószínűleg az RMDSZ-Fidesz kiegyezésnek köszönhető az, hogy a támogatáspolitika mára meghaladta a korábbi bal-jobb logikát (a „bal” és a „jobb” jelzőket itt az egyszerűség kedvéért használjuk, ezeknek a címkéknak ideológiai alapja nem igazán van): mára a két nagy, hagyományosan „baloldali” portál, az RMDSZ által ellenőrzött maszol.ro és a Transindex is részben magyar közpénzekből működik.

Sokáig a „baloldali” médiatermékek egyáltalán semmilyen támogatást nem kaptak a Fidesz-kormányoktól. A jég 2015-ben tört meg, amikor a maszol.ro-t kiadó Progress Alapítvány 2 millió forintot (6,4 ezer euró) kapott a Szerencsejáték Zrt.-től (Szerencsejáték Zrt. támogatások listája itt). Ugyanebben az évben a Transindex-et kiadó Média Index Egyesületnek a Magyar Nemzeti Bank által alapított, határon túli támogatásokat folyósító Pallas Athéné Domus Concordiae Alapítvány (PADOC) 600 ezer forintot (1,9 ezer euró) ítél meg (PADOC támogatások listája itt).

A kezdeti, csekély összegeket 2016-ban konzisztensebb támogatások követik: a maszol.ro-t (Progress Alapítvány) 20 millió forinttal (64 ezer euró) támogatja a Szerencsejáték Zrt., a Transindex (Média Index Egyesület) 10-10 millió forintot (összesen: 20 millió forint, 64 ezer euró) kap a Magyar Villamos Művek Zrt.-től valamint a Szerencsejáték Zrt.-től (MVM támogatási lista itt).

Miért baj ez?

Főleg azért aggályos mindez, mert ahogy a Miniszterelnöki Kabinetiroda, úgy a PADOC, az MVM Zrt. vagy a Szerencsejáték Zrt. sem szakmai befektető. Ezeknek az adományozóknak a célja nem az egészséges nyilvánosság, a sokszínű és professzionális erdélyi sajtó működtetése, hanem a magyar kormány mindenkori érdekeinek a képviselete, illetve bizonyos, a magyar kormány számára kiemelt fontosságú projektek diszkrét finanszírozása.

Mint a napokban egy véletlen elszólásból kiderült, az MVM Zrt.-nél nem önállóan döntenek a támogatásokról, hanem azokat minden esetben a Nemzeti Kommunikációs Hivatal hagyja jóvá. Valószínűleg a Szerencsejáték Zrt.-nél sincs ez másként.

Egyébként az MVM Zrt.-ről és a Szerencsejáték Zrt.-ről legutóbb Erdélyben akkor hallottunk, amikor a két állami vállalat szponzorizált egy sor, Erdélyi Magyar Néppárthoz köthető civil szervezetet. Már csak ezért is nehéz elhinni, hogy ezeknek a támogatásoknak nincsenek apróbetűs feltételei.

Tényleg számít ez a pár millió?

A magyarországi kormányközeli médiába tolt elképesztő összegekhez képest eltörpülnek az erdélyi médiának megítélt pénzek. Azonban nem szabad elfelejteni, hogy az Udvarhelyi Híradót leszámítva kis, legfeljebb tucatnyi újságírót foglalkoztató szakmai műhelyekről van szó. Itt már néhány tízezer euró is számottevő bevételnek számít, egy-egy ilyen támogatástól újságírók állása függ.

A Főteret kiadó Erdélyi Médiatér Egyesület (Asociatia pentru Spatiul Media Transilvan) 2016-ra például 633 ezer lej (138 ezer euró) jövedelmet jelentett be az éves beszámolójában. Ez gyakorlatilag megegyezik a „Határok nélkül a magyar nyelvű sajtóért” Alapítványtól kapott, 43 millió forintos támogatással – a véleményportál léte tehát teljes mértékben ettől a támogatástól függ.

(A Főtér nincsen jelen a Trafic.ro romániai audit-oldalon, olvasottságáról ezért nem rendelkezünk pontos adatokkal, de sejthető, hogy a látogatottsága nem nagyobb, mint pár helyi híroldal, például az uh.ro, a szatmar.ro vagy az erdon.ro. Összeállításunkban azért szerepel mégis negyedikként, mert a Főtér témaválasztása a helyi híroldalakkal ellentétben inkább regionális, tehát megítélésünk szerint közelebb áll a „nagy” hírportálokhoz.)

Számításaink szerint a Transindexet kiadó Média Index Egyesület 2016-os, 497 ezer lejre (108 ezer euró) rúgó jövedelmének 60 százalékát adta az MVM Zrt.-től és a Szerencsejáték Zrt.-től kapott, összesen 20 millió forintos (64 ezer euró) támogatás – igaz, itt a képet árnyalja az, hogy a portált kiadó egyesület mellett egy cég, a Media Net Kft. is működik, mely tavaly 208 ezer lej (45 ezer euró) jövedelemmel rendelkezett.

Noha a maszol.ro-t kiadó Progress Alapítvány fő jövedelemforrása valószínűleg továbbra is az a magyar kisebbségnek járó bukaresti kormánytámogatás melyet az RMDSZ-nek folyósítanak, az alapítvány 2016-os, 981 ezer lejre (214 ezer euró) rúgó jövedelmeinek negyedét-harmadát adta a Szerencsejáték Zrt.-től kapott 20 millió forint.

Az Udvarhelyi Híradó Kft. 2016-os jövedelmeiről nincsen adatunk, mivel ennek a cégnek a kimutatását még nem töltötték fel a Pénzügyminisztérium honlapjára, azonban 2015-ben a 17,3 millió lejes (3,8 millió euró) jövedelmének nagyjából harmadát adta a „Határok nélkül a magyar nyelvű sajtóért” Alapítványtól kapott, 392 millió forintos (1,3 millió euró) támogatás.

Heti egy sör árából te is médiatulajdonos lehetsz. Támogasd az Átlátszó Erdélyt!

Havi 5 eurós rendszeres támogatás

Havi 10 eurós rendszeres támogatás

Havi 20 eurós rendszeres támogatás

Könnyű pénz, biztos kiszolgáltatottság

Így állt elő az a helyzet, hogy mára az erdélyi magyar online piac három-négy legfontosabb szereplője kisebb vagy nagyobb mértékben ugyan, de magyarországi közpénzekből működik.

Az egy-két oldalas pályázatokkal elnyert „könnyű pénz” azt eredményezi, hogy a marketingre, reklámok értékesítésére, a pályázatírásra, egyáltalán: a médiatermék üzleti alapon való működtetésére kevesebb pénzt és energiát kell fordítsanak.

Ez azonban csak rövid távon jelent előnyt: közép- és hosszútávon az üzleti tudás és kapcsolatrendszer lassan elsorvad, és az adott cég még inkább kiszolgáltatottá válik – ezért amennyiben ezek a támogatások valamilyen okból kifolyólag megszűnnek, a fentiek közül néhány portál nehéz gazdasági helyzetbe kerül.

Egyébként némi iróniát is látunk ebben: a szereplők éles versenyben állnak egymással – a maszol.ro és a transindex.ro között például 2017 januárjában volt egy pengeváltás.

Cenzúra van, propaganda nincsen. Egyelőre

Mára világos, az erdélyi magyar médiában az (ön)cenzúra mindennapos gyakorlatnak számít, és amennyiben egy újságíró/szerkesztő foglalkozik egy politikailag kényesnek számító témával, akkor annak következménye van. Azonban eddig nem volt jellemző a menekült-ellenes propaganda, a folyamatos sorosozás, ahogy a karaktergyilkosság jellegű anyagokra sincsen példa.

Nagy kérdés azonban, hogy a közelgő magyarországi parlamenti választások idején ez változik-e. Azt már tudjuk, hogy a közelmúltban miniszteri biztost neveztek ki, akinek az a dolga, hogy minél többen menjenek el szavazni határon túlról.

„Nem akadályozunk semmit, legfeljebb vitatkozunk”

„(…) nem vezetjük félre sem az olvasóinkat, sem a munkatársainkat: egyértelmű, hogy milyen értékvilágot képviselünk, nincs áthidalhatatlan ellentét a tulajdonos (alapítvány) és a szerkesztőségeink meggyőződése között. Megakadályozni bármit is, de különösen a magyar politikum beszivárgását nekünk nem kell” – nyilatkozott az Átlátszó Erdélynek Szőke László, az Udvarhelyi Híradó Kft.-t tulajdonló alapítvány tartalomért felelős tanácsadója, egyben a cég egyik ügyvezető igazgatója, amikor megkérdeztük: hogyan tervezik megakadályozni azt, hogy a jövőben a magyarországi politikum befolyással legyen a tartalomra?

Szőke szerint „úgy általában politikum beszivárgásáról beszélni túl általános, nem jelent semmit, legfeljebb ügyek, témák, üzenetek lehetnek (így, feltételes módban!), ami a lapcsoport tartalomigazgatója és a főszerkesztők szűrőjén megy át: szakmai vitát követően, konszenzussal jelenhet meg bármi is, de nem a szerkesztők akarata ellenére.

Az öncenzúra is csak annyira működik nálunk, mint működhet például az Átlátszónál vagy az Indexnél: a sajátos kisebbségi lét által meghatározott értékvilág elfogadása egységes a lapcsoportnál, amihez igazodnak a munkatársak (különben nem jöttek volna hozzánk önszántukból!), és igen, ennek része az anyaország viszonyulása hozzánk, erdélyi magyarokhoz. Ami tehát a magyarországi politikából minket érint, az természetesen helyet kaphat nálunk, mert ez így természetes. Nem akadályozunk semmit, legfeljebb vitatkozunk. És nem támogatjuk, hogy egy szerkesztőséget túl szervilis személyiség vezessen.” (A válasz teljes egészében itt olvasható.)

„Támogatóinknak semmilyen ráhatása nincs”

A Főtér.ro főszerkesztője, Papp Attila Zsolt így válaszolt: „Szeretnék egy aprónak tűnő, de fontos különbségtételt tenni rögtön az elején: a Határok Nélkül a Magyar Sajtóért Alapítvány a Főtért kiadó Erdélyi Médiatér Egyesületnek nem a (kvázi) tulajdonosa, hanem a finanszírozója: vagyis nem az alapítvány hozott létre egy felületet, hanem egy erdélyi médiaprojekt keresett és talált támogatóra az alapítványban. A támogatást sem »automatikusan« kapjuk, hanem évente megújuló pályázat alapján; nem vagyunk részei az alapítványhoz köthető egyetlen médiaportfóliónak sem.

Ami a gyakorlatban azt jelenti, hogy támogatóinknak semmilyen ráhatása nincs a portál szerkesztési elveire: tartalmi kérdésekben kizárólag a szerkesztőség dönt, és ez – elég ehhez »fellapozni« az archívumunkat – remélhetőleg tükröződik is a Főtér tartalmában. Az elmúlt három évben nem érzékeltem politikai befolyásolási kísérletet vagy nyomásgyakorlást (emlékeztetőül: a 2014-es magyarországi parlamenti választások idején már közel négy hónapja működött a Főtér), és egyelőre semmilyen jel nem utal arra, hogy ez a jövőben megváltozna.

Ez egyébként személyes vállalásom is: főszerkesztőként nem vagyok hajlandó elfogadni, hogy bárki ily módon beleavatkozzon a szerkesztőség munkájába és a tartalomgyártásba – és ez így is marad.”

Megkerestük a maszol.ro-t kiadó Progress Alapítvány igazgatótanácsának elnökét, Nagy-Debreczeni Hajnalkát, azonban ő nem válaszolt érdemben a tartalom befolyásolására vonatkozó kérdésünkre. A Transindex egyáltalán nem reagált megkeresésünkre.

Sipos Zoltán

A szerző 2015 novemberéig a Transindex munkatársa volt.

Heti egy sör árából te is médiatulajdonos lehetsz. Támogasd az Átlátszó Erdélyt!

Havi 5 eurós rendszeres támogatás

Havi 10 eurós rendszeres támogatás

Havi 20 eurós rendszeres támogatás

Lejes (RON) számla:

Asociaţia “Atlatszo Erdely Egyesulet”
RO71OTPV200000913457RO01
SUC. CLUJ OTP BANK ROMANIA
Cod BIC: OTPVROBU

The post Magához édesgette a Fidesz az erdélyi magyar online sajtót appeared first on Átlátszó Erdély.

A 2016-ban 60 milliárd forintot szétosztó Bethlen Gábor Alap a határon túli szervezetek legfontosabb támogatási forrása. Erdélyi szervezetek közül a Sapientia Alapítvány és az Erdélyi Refomátus Egyházkerület a legnagyobb kedvezményezettek, de milliárdos nagyságrendű összegek mennek a csíkszeredai fociklubra, és a székelyföldi hokiakadémiára is.

Mennyit költött a magyar kormány nemzetpolitikára 2010 és 2016 között? Hogyan néz ki ma a határon túli támogatási rendszer? Milyen projektekre pontosan mennyi támogatást kapnak a határon túli magyar szervezetek?

Ezeknek a kérdéseknek próbálunk utánajárni sorozatunkban, melynek első részében a költségvetési zárszámadások alapján összegyűjtöttük, hogy a magyar államháztartás mely alrendszereiből nagyjából mennyi pénzt folyósítanak nemzetpolitikai célra.

Határon túli támogatások 1.: a jobb kéz nem tudja, mit támogat a bal

Legfontosabb következtetésünk, hogy a támogatási rendszer annyira átláthatatlan, szétaprózott és ötletszerű, hogy – bár közpénzekről, tehát nyilvános adatokról van szó – közel lehetetlen az összes kifizetést nyomon követni.

A sorozat második részében a legfontosabb, határon túli magyarság számára támogatásokat nyújtó elkülönített állami pénzalap, a Bethlen Gábor Alap (BGA) döntéseit vesszük szemügyre a bgazrt.hu honlapra feltöltött határozatok, valamint féltucatnyi, a támogatási rendszert jól ismerő, névtelenséget kérő forrásunk segítségével. A BGA-tól nem kaptunk választ a kérdéseinkre.

Fő megállapításaink:

– a BGA által folyósított támogatások minden évben nőnek, 2016-ban a hatszorosára rúgtak a 2011-es szintnek;

– az évi 4,4 milliárdos oktatási-nevelési támogatás értelme megkérdőjelezhető;

– az „Egyéb támogatások” keret az évek során látványosan megnőtt, itt informálisan előre leegyeztetett összegekre pályáznak;

– minden ötletszerűen történik, nem létezik támogatási stratégia;

– a Sapientia Alapítvány és az Erdélyi Református Egyházkerület a legnagyobb kedvezményezettek;

– 2016 decemberében két nap alatt 36.7 milliárd forintot osztottak ki, nagyrészt ingatlanberuházásokra.

Anyagunk legfontosabb része az a kereshető táblázat, melyet a BGA döntéseinek az alapján elkészítettünk – ezek a döntések, noha nyilvánosan elérhetőek a http://bgazrt.hu honlapon, eddig gyakorlatilag használhatatlanok voltak. A BGA-nál ugyanis az az eljárás, hogy a „landscape mode”-ban, tehát 90 fokkal elforgatva kinyomtatott, sokszor több száz tételt tartalmazó döntéseket szkennelve töltik fel, miáltal azokkal nem lehet semmilyen műveletet végezni.

A BGA akkor sem küldte el a megítélt támogatások listáját valamilyen táblázatkezelő programmal megnyitható formátumban, amikor ezt adatigényléssel kértük tőlük.

Az összesen 2350 soros táblázatunk (letölthető .ods formátumban itt) a BGA Bizottságának összes olyan, 2011-2016 közötti kifizetésről szóló határozatát tartalmazza, amit a http://bgazrt.hu honlapra feltöltöttek. Az eredeti döntések formátuma miatt egyáltalán nem tudtuk az eljárást automatizálni – igyekeztünk mindent legalább egyszer ellenőrizni, de nem tudjuk kizárni a hiba lehetőségét.

Öt év alatt hatszorosára nőttek a támogatások

A Bethlen Gábor Alapot 2011-ben hozták létre, feladata „a külhoni magyarság szülőföldjén történő egyéni és közösségi boldogulásának, anyagi, szellemi gyarapodásának elősegítése és kultúrájának megőrzése érdekében támogatások nyújtása” valamint „a támogatások igénybevétele és hatékony kihelyezése céljából átlátható pályázati rendszer működtetése”.

Létrehozása óta az alap évente növekvő összeget folyósít határon túli szervezeteknek: míg 2011-ben 11,5 milliárd forint (37 millió euró, az összegeket egységesen az 1 EUR = 309.602 HUF árfolyamon számoltuk, ezzel az eszközzel) kifizetése volt a költségvetési zárszámadás alapján, addig 2015-re ez az összeg 21,6 milliárdra (70 millió euró) nőtt. Bár a 2016-os költségvetési zárszámadás még nem elérhető, az biztos hogy tavaly ez az összeg látványosan megugrott, számításaink szerint körülbelül 60,1 milliárd forint (195 millió euró) lett kifizetve.

Értelmetlen az oktatási-nevelési támogatás?

A BGA egyik állandó kerete az oktatási-nevelési támogatás (Szülőföldön magyarul! Program), melynek lényege, hogy évente egy kisebb összeget folyósítanak azoknak a határon túli családoknak, akik gyermekeiket magyar nyelvű oktatási intézménybe járatják.

A státusztörvény részét képező programot még a 2002-ben indította az első Orbán-kormány, az a szocialista kormányok, majd a második és a harmadik Orbán-kormány alatt is lényegében változatlanul működött. A támogatás összege is változatlan – miután azt a 2013-2016-os időszakban átmenetileg 17 ezer 200 forintra csökkentették gyermekenként, 2017-től visszaáll az eredeti, 2002-es 22 ezer 400 forintos szintre.

Az éves szinten jelenleg mintegy 4,4 milliárdos (14 millió euró) támogatás értelmét úgy támogatáspolitikában jártas szakértők, mind erdélyi és magyarországi politikus forrásaink megkérdőjelezik – mi több, 2012-ben Répás Zsuzsanna nemzetpolitikai helyettes államtitkár is úgy nyilatkozott, gondolkoznak a rendszer átalakításán.

Nem tudunk arról, hogy készült-e hatástanulmánya a 14 éve futó programnak (a BGA ezirányú kérdésünkre nem válaszolt), azonban forrásaink egybehangzó véleménye szerint a program legnagyobb problémája, hogy nem világos, mennyiben ösztönzi a családokat arra, hogy gyermekeiket magyarul taníttassák.

„Szerzett jog, elvenni nem lehet”

Az erdélyi kedvezményezettek túlnyomó többsége magyar többségű közösségben él, ahol természetesnek számít az, hogy a gyermekek magyar óvodába, iskolába járnak. Ráadásul a 2000-es évek eleje óta – Kárpátalja és talán Vajdaság kivételével – a határon túli közösségekben az életszínvonal annyira megemelkedett, hogy az évi 22, 44- vagy akár a 3 gyermek után járó 66 ezer forint nem egy akkora tétel egy átlagos család költségvetésében, hogy az az óvoda- és iskolaválasztást befolyásolná.

Miközben kis összegekben évi 4,4 milliárdot fizetnek ki oktatási-nevelési támogatásként, úgy Erdélyben, mind más területeken számos oktatási intézmény súlyos anyagi nehézséggel küszködik. Ez az összeg ésszerűbben átcsoportosítva akár felszerelésre, akár pedagógusok bérének a kiegészítésére felhasználható lenne.

Azonban politikai szempontból annyi veszteséget hozna az oktatási-nevelési támogatás átalakítása, hogy nem várható, hogy hozzányúlnak. „Ez szerzett jog, amit elvenni nem lehet” – magyarázta egyik politikus forrásunk.

Meghívásos pályázatok összesen 80 intézménynek

Szintén állandó kerete a Bethlen Gábor Alapnak a „Nemzeti jelentőségű intézmények” – itt nagyságrendileg 4-8 milliárd forintot (12-25 millió eurót) osztanak ki évente meghívásos alapon azoknak a határon túli civil szervezeteknek, melyeket a Magyar Állandó Értekezlet (MÁÉRT) tagszervezetei (vagyis a szlovákiai Híd-Most kivételével a magyar pártok) javasolnak, és amelyek ezt a munkájukkal kiérdemlik.

2016-ban összesen 80 határon túli program és intézmény van a nemzeti jelentőségű intézmények listáján – és bár ezek kiválasztására elvben létezik egy, a MÁÉRT tagszervezetekkel „egyeztetett minősítési rendszer” – forrásaink szerint nincsenek pontos kritériumok, ezek kiválasztása politikai szempontok szerint történik.

Egy magyarországi ellenzéki politikus hozzátette ugyanakkor, hogy míg a korábbi években erről a listáról sok fontos intézmény hiányzott, mára ez a nyolcvanas lista (letölthető itt) pártpolitikától függetlenül nagyjából tartalmazza a számottevő intézményeket és programokat.

„Egyéb támogatások”: itt vannak a barátok

A BGA másik állandó kerete az „Egyéb támogatások”, melynek már a neve is azt sugallja, hogy ide kerülnek azok a pályázatok, amelyek sehova máshová nem férnek be. Az évek folyamán ez a keret látványosan megnőtt: míg 2013-ban ennek a keretnek a terhére még csak 2,7 milliárd forintot (8,7 millió euró) fizetnek ki, addig 2015-re ez 10,4 milliárd (33,5 millió euró) a költségvetési zárszámadások szerint. Vagyis az összes kifizetések 48 százaléka.
Számításaink szerint a 2016-os, „Egyéb támogatások” keret terhére történő kifizetések 51 milliárd forintra (165 millió euró) rúgtak – ez a BGA 61 milliárd forintra rúgó támogatásainak 85 százaléka. „Itt vannak a barátok” – magyarázta egyik forrásunk, amikor rákérdeztünk, hogy miért növekszik évről évre az „Egyéb támogatások” keret. A Bethlen Gábor Alap nem válaszolt arra a kérdésünkre, hogy milyen kritériumok alapján döntenek az „Egyéb támogatások” keret terhére megítélt támogatásokról, és miért egyre nagyobb ez a keret.
Kívülálló számára az ennek a keretnek a terhére meghozott döntések a leginkább heterogének: civil szervezetektől egyházakon át magánszemélyekig terjed a kedvezményezettek köre, a világ számos országába irányulnak támogatások a néhány százezer forintos rendezvénytől a több milliárdos ingatlanberuházásig.
A kifizetésekről a Bethlen Gábor Alap Bizottsága dönt. Az alap honlapjára feltöltött döntéseket átnézve az is kiderül, hogy a bizottság a legritkább esetben ítél meg ennek a keretnek a terhére a kért összegnél kevesebbet, ahogy elutasított pályázatok is csak ritkán vannak ezek között.

Pályázat előtt egyeztetni kell

„A pályázat benyújtása előtt egy kérvényt kell írni valamelyik, a BGA-nál befolyásal rendelkező politikusnak, ennek alapján születik egy informális megállapodás a kérhető támogatásról. Ezután kell megírni a pályázatot, amit aztán megítélnek” – magyarázta a rendszer működését egy magyarországi ellenzéki politikus, aki szerint a nagy ritkán elutasított pályázatok azok, melyeket úgy adtak be, hogy előzetesen nem egyeztették le őket.

„Gyakran előfordul, hogy magyarországi politikusok meglátogatnak. Minden látogatásnál elérkezik az a pillanat, amikor leülünk, elbeszélgetünk, bemutatjuk a tevékenységünket – ezt egyesek érdeklődéssel követik, mások szemmel láthatóan végigunatkozzák. Ennek a végén jön el az a pillanat, amikor a politikus elmondja, támogat-e bennünket, illetve hogy hova, milyen összegű pályázatot nyújtsunk be” – mesélte egy, a támogatási rendszerre rálátással bíró civil szervezeti vezető.

A kisebb döntéseket is „nyomják felfele”

„Egyre kevesebb információval, egyre gyorsabban, egyre magasabb szinten születnek döntések” – jellemezte a helyzetet egy másik, a támogatási rendszert jól ismerő forrásunk, nem feltétlenül csak a Bethlen Gábor Alapra utalva. Szerinte a magyarországi államigazgatásban mára kevesen merik egy-egy döntésért vállalni a felelősséget, ezért a kisebb döntéseket is folyamatosan „nyomják felfele”.

Sok pályázat, projekt akad el az államapparátusban azért, mert egy hivatalnok nem akarja vállalni érte a felelősséget, vagy mert úgy érzi, az egész nemzetpolitika púp a hátán. Ezért a pályázók is egyre magasabb szinten kilincselnek. „Ami napi parancsként jön, azt az apparátus megcsinálja” – fogalmazott.

Bár Orbán Viktor számára a nemzetpolitika nem prioritás, a legnagyobb összegű pályázatokat továbbra is kézi vezérléssel, a miniszterelnök utasítására hagyják jóvá. „Orbánt ez különösebben nem érdekli. Néha közli, hogy erre vagy arra kell pénz, és akkor azt meg kell csinálni” – fogalmazott egy magyarországi politikus.

Nem hagyják a templomot

Nehéz átgondolt stratégiát felfedezni az erdélyi szervezeteknek juttatott támogatások mögött. A pénz nagy részét oktatásra, valamint egyházak számára ítélik meg. Az erdélyi egyházak közül az Erdélyi Református Egyházkerület emelkedik ki, oktatás terén pedig az erdélyi magyar történelmi egyházak vezetői által létrehozott, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemet működtető Sapientia Alapítvány a legnagyobb tétel.

„A második, majd harmadik Fidesz-kormány nemzetpolitika szempontjából egyedüli fontos döntése a könnyített honosítás. Azóta a nemzetpolitika zárójelbe került” – magyarázta egy politikus forrásunk, aki maga sem lát kiforrott koncepciót a támogatási rendszer döntései mögött.

Stratégia helyett kis magyar világok fenntartása

Vannak jó ötletek, és ezek az ötletek most már néha összeérnek – fogalmazott egy másik forrásunk, aki viszont kiemelte, hogy semmilyen hatástanulmány nem készült a támogatások hatékonyságáról. Egy további szakértő szerint a „kis magyar világok”, működőképesnek látszó projektek fenntartásában látja a jelenlegi támogatási rendszer célját, szerinte ezen túlmutató stratégia nem létezik.

„Az nem nemzetpolitika, hogy kitömöm az egyházakat pénzzel” – így egy harmadik beszélgetőpartnerünk, aki szerint ugyanakkor nem véletlen, hogy a nagy összegű támogatásokat az egyházaknak folyósítják: Romániában legalábbis az ortodox egyház befolyása akkora, hogy a politikum sosem fog merni az egyházakkal ujjat húzni.

Kató Béla, a miniszterelnök erdélyi bizalmasa

A bőkezűen támogatott egyházak közül is magasan kiemelkedik az Erdélyi Református Egyházkerület: számításaink szerint 2010-2016 között ez az egyházkerület 15,4 milliárd forint (50 millió euró) támogatást kapott a BGA-tól.

Úgy tudjuk, ennek magyarázata elsősorban Kató Béla püspök és Orbán Viktor közötti személyes jó viszonyban keresendő. Azon túl, hogy a világnézetük sok tekintetben hasonló, Kató Béla üzleti életben is jártas, pragmatikus és jó csapattal rendelkező menedzser, így az utóbbi években a miniszterelnök első számú erdélyi bizalmasává lépett elő.

Ha a támogatások célját vizsgáljuk, akkor az utóbbi években az ingatlanberuházások kerültek előtérbe a különféle közösségi szolgáltatásokat nyújtó szervezetek működési támogatásaihoz képest. Ennek az egyik lehetséges oka, hogy – a szolgáltatásokkal ellentétben – az ingatlanberuházások kevés számlát generálnak, könnyen adminisztrálhatóak és ellenőrizhetőek. Az ingatlanokat a politikusok is jobban kedvelik: kézzelfoghatóak, azokat át lehet adni, fotózni.

A magyar kormány 2016 decemberi pénzszórásával – noha annak célja elvben a magyarországi gazdaság ösztönzése lett volna – a határon túli szervezetek is óriásit kaszáltak. Hogy az arányokat lássuk: míg a Bethlen Gábor Alap évente nagyjából 20-24 milliárd forint támogatást folyósít, addig december 21-én a BGA egyetlen döntéssel 9 milliárdot (29 millió euró) ítélt meg határon túli egyházak számára óvoda- és bölcsődefejlesztési programokra.

Másnap, december 22-én újabb, 27,7 milliárd forintot (89 millió euró) ítéltek meg nagyrészt határon túli egyházak ingatlanberuházásaira.

A Sapientia Alapítvány és az Erdélyi Református Egyházkerület mellett 1 milliárd forintot (3,2 millió euró) kapott egy Makovecz-stílusú, Temesváron épülő református központ, 500 milliót (1,6 millió euró) a gyimesfelsőloki Szent Erzsébet Alapítvány, 905 milliót a Székelyföldi Jégkorong-akadémiát működtető Mens Sana Alapítvány, 455 milliót a Székelyföldi Legendárium mögött álló Visus Kulturális Egyesület, 300 milliót az RMDSZ által alapított Iskola Alapítvány.

Sipos Zoltán

A cikk elkészítéséhez a Független Médiaközpont nyújtott támogatást “Az újságírás újraindítása – oknyomozó újságírás támogatása és inkubációs szolgáltatások a digitális médiában” című projekt keretében, amelyet a Nyílt Társadalom Intézet Alapítvány finanszíroz. A cikk tartalma a szerző kizárólagos felelőssége, az nem tükrözi a támogatók nézeteit.

The post Határon túli támogatások 2.: Az állandó tételek és a legjobb barátok appeared first on Átlátszó Erdély.