A jelek szerint sem a Jóisten, sem a fizika törvényei nem pártolják Ribizlimant, aki körül lassan minden leomlik.

Aki nem ismeri a keresztény zöldítő hőst, Ribizlimant és halastó-ribizliültetvénynek álcázott kavicsbányáját, a ribizlibányát, megismerheti az előzményeket az alábbi anyagból:

Az elmúlt hetekben több jelzést is kaptam olvasóinktól, hogy a ribizlibányában újra keményen nekiestek a termelésnek, és földcsuszamlások következtek be. Ellenben egy forrásom, aki rendszeresen figyeli a bányát, csak a bánya keleti felső felén észlelt szín- és alakváltozásokat, azon a részen, ahol a ribizlivel beültetett terasz van (alábbi képünkön pirossal körberajzolt részek).

Március 25-én a terepen leellenőriztük, és amint az a fenti képen is látható, azt tapasztaltuk, hogy keményen megy a munka. Egyszerre három teherautóval hordják az anyagot a bánya keleti külső feléből (a képen a bánya jobb felső sarka) a bánya nyugati belső felébe (a képen a bal alsó sarok), és a Viaduct különböző tárolóhelyeire. (A környéken minden lehetséges földterületet felhasználnak a ballaszt tárolására.)

A legutóbbi leállításkor a hatóságok ámítására ribizlivel beültetett terasz, ahogy forrásunk is megfigyelte, félig leszakadt. Nem is csoda, utólag odahordott földből volt, nem is lehetett olyan tartása. A leszakadás után a terasz oldalát markolóval megegyengették, látszanak a nyomok a kép nagyításakor.

Ha a teraszokat fentről lefele haladva, a terv szerint valósították volna meg, nem összevissza ástak volna, akkor a teraszok masszívabbak lettek volna, nem odahordott anyagból kellett volna őket megtákolni.

A március 27-én készült képen (fent) látszik, amint aláássák az előző években megsüllyedt suvadást, ami talán picit ereszkedett az elmúlt egy-két év alatt, de azért aránylag stabilan áll.

Március 29-én jelezte forrásom, hogy kb. 2 métert ereszkedett a suvadás, 30-án pedig azt, hogy teljesen elindult az oldal.

A kitermelés ettől nem állt meg, gőzerővel folytatódott.

Írtam a Környezetvédelmi Őrségnek, és a kitermelő Viaductnak, hogy szeretnék írni egy anyagot erről, és ha szeretnének valamit mondani a helyzetről, akkor négy-öt napon belül várom a válaszukat.

Az Őrség még aznap kiküldte az embereit, de nem akart semmit mondani nekem a témában, a 2002/27-es kormányrendeletben megszabott határidőn belül akarnak csak választ adni. Ami 30 nap, és én egy ilyen anyaggal nem várhatok annyit. Majd ha válaszolnak, frissítem ezt az anyagot, vagy írok egy újat.

A Viaduct a megadott határidőhöz képest halasztást kért, de végül szép nagy levelet írt, és követelte, hogy azt hiánytalanul és módosítás nélkül, szövegként hozzuk le. A levelet Luka Csaba, a Viaduct ügyvezetője írja alá. Ha nem tudnám, hogy a levelet Ribizliman írta, még azt mondanám, hogy jó felvágós és követelőző lett ez a Luka.

A levélből kiemelnék pár részt: „A ribizli bányának csúfolt projektünk észak keleti részén mindig is csúszott a főld”, „több száz évvel ezelőtt is mozgott”, „ez ellen semmit nem tehetünk hiszen nagy a szintkülönbség és nagyon meredek volt eleve”. Tehát tudott volt számukra, hogy földcsuszamlásos a hely, és meredek is. Gondolom, a geo tanulmányból is tiszta volt, hogy milyen földrétegek vannak, és hogy csúszni fog a föld. Ennek alapján nem igaz, hogy nem tehettek semmit, mert tehettek volna valamit: nem nyúlnak hozzá.

Levelem azon részére, hogy beomlott a hatóságok ámítására ribizlivel betelepített teraszuk, azt válaszolják, hogy „Szó nincs hatóságok ámításáról” és hogy „az nem beomlott és nem fele, hanem csak az alsó részének mi szedtük le a szélét, ugyanis a következő terasz alja onnan kell kezdődjön ahol most van”. Tehát egy nem tervszerű, véletlenszerű helyre csináltak egy ribizlivel beültetett teraszt, miután a bukaresti környezetőrség leállíttatta a munkálatokat a tucatnyi rendellenesség miatt, és be kellett bizonyítaniuk, hogy minden rendben halad. De szó sincs a hatóságok ámításáról, higgyük el nekik. Ők csak azt szeretnék, hogy szép munkát végezzenek, „hogy vissza legyen zöldítve, termő, használható terület maradjon.”

Épp a fentebbi képhez próbálok egy jó szöget találni hétfő délután a Viaduct felé vezető úton, amikor megáll mellettem Péter Attila cégtulajdonos autója. Szóltak neki az emberei, hogy ott fotózok, és kijött beszélni velem.

Ő is nyomja a PR-dumát, hogy a végső cél a ribizlis, és mindent a ribizli érdekében, de azért mégis hatalmas felüdülés vele beszélni Ribizliman után. Csak időnként érzem azt, hogy hülyének néz engem is és az olvasóinkat is, nem folyamatosan, mint a keresztény motorossal.

Beszélgetésünk minden részletére nem emlékszem, mert kikéri magának, hogy ne vegyem fel a beszélgetést, és abba sem megy bele, hogy lefotózzam őt. De pár fontos gondolatra emlékszem abból, amit mond.

Kellene hagyni őket dolgozni, ez a legtöbbször visszatérő gondolat beszélgetésünk alatt. Ha nem lett volna évekig leállítva a munka, akkor eddig már készen lenne a ribizlis és már szüretelnének. De ez a sok ellenőrzés és leállítás csak oda vezet, hogy később lesz meg a beruházás és több ideig lesz ronda a hely. A környezetőrségtől a gazdasági rendőrségig mindenki járt már erre, és nagyon sok gondot okoztak a cikkek és a feljelentések. Ennek csak örülök, mondom neki, legalább legközelebb mindenki jobban meggondolja, hogy nekiesik-e huncutul széttúrni egy ilyen jelentőségű természeti látványosságot.

Azért estek most ismét ennyire neki a munkának, tisztázza Péter, és dolgoznak gőzerővel, mert májusban jár le az építési engedélyük, és csak addig tudnak termelni. Ki tudja, mennyi időbe telik ismét kikérni az építési engedélyt, mikor fogják tudni folytatni a munkát. Tavaly tavasszal meghosszabbították az építési engedélyüket, de nem értesítették őket, így csak ősszel kapták kézhez az engedélyüket, késve. Pedig milyen jó lett volna a száraz nyár alatt végig dolgozni, sokat tudtak volna haladni.

A földcsuszamlás két okból, a víz és a földrengések miatt lett, mondja. És főleg amiatt, hogy hozzányúltak a hegyhez, egészítem ki. Nem ellenkezik. Ezért kellemesebb vele beszélni, mint Ribizlimannel, mert tudja, hogy mikor hallgasson, és nem jön Istennel, vagy a gonosz irigy erőkkel, melyek kisugárzásukkal begyűrűztek a ribizlibányába és elindították a talajt.

Most már balesetveszély is van, jobban oda kell figyeljenek, lassabban fognak haladni, mondja. Utasította az embereit, hogy vigyázzanak, nehogy emberi sérülést vagy nagy anyagi károkat okozzon a lecsúszó föld.

Fentről a földet azért viszik le a lenti teraszokra, világít rá a furcsaságra, mert egyúttal a hegyről lecsúszó termőföldet az alsó teraszokra hordják, hogy ott táptalaj legyen a ribizlinek. Habár azon is gondolkodnak, mondja, hogy idővel a ribizlis helyére napelemparkot telepítsenek. Tény, hogy a teljesen déli kitettségű száraz domboldal jobban megfelel napelem-parknak, mint ribizlisnek, ezzel én is egyetértek. Csak az még rondább lesz a Rez gyönyörű oldalában, mint ez a tájseb.

Hogy a teraszok kopár oldala ne látsszon olyan nagyon, és távolról nézve ne legyen az egésznek annyira tájseb hangulata, gondolkodtak azon is, hogy zöld hálóval vonják be azokat, mondja Péter Attila. Mondom neki, hogy a műanyag a nap hatására szétmállik. Nem gond, évente lehet cserélni azt, nem nagy tétel, mondja a vállalkozó. Ennél a pontnál már érvelni sem tudok többet, egyértelmű, hogy teljesen másképp látjuk a zöld fogalmát. És annak a szükségességét is, hogy egy gyönyörű természetes domboldalból valaki példaértékű keresztény zöld ligetet alakítson ki több évnyi önzetlen és önfeláldozó kotrómunkával.

Péter Attila mosolyogva mondja, tudja, hogy én küldtem ki rájuk a környezetőrséget. Nem is tagadtam volna, de imádom ezt, hogy a környezetőrség velük lazán szóba áll, és elmond nekik mindent, nekem pedig törvényes határidőkre hivatkozik, és küld majd egy semmitmondó választ. Tipikus balkáni helyzet, hogy a környezetromboló és a hivatásos környezetőr beszélgetnek, barátkoznak, de engem, aki a problémát jeleztem, ellenségként kezelnek. Ha kérem, hogy beszélhessek a felügyelővel, aki kimegy a terepre, vagy akár mehessek vele, akkor leráznak, és írásban küldenek egy információmentes nagy semmit, amire várnom is kell hetekig.

Mondja a cégvezető, akivel egyébként kellemes, baráti hangulatú bő félórás beszélgetést folytattunk az utcán, hogy máskor, ha valami gondom van, menjek be hozzájuk az irodába, s beszéljük meg. Mondom neki, sokkal jobb, ha nem csinálnak olyan dolgokat, amiket meg kellene megbeszélnünk. Minket és olvasóinkat a tettek érdekelnek, nem a beszéd. És bármennyire is haverok vagyunk, annyiszor fogunk írni a ribizlibányáról, ahányszor ők ezt tetteikkel kikövetelik.

Elismerem Péter Attilának, hogy a bánya mostani állapota sokkal jobban hasonlít az engedélyezett tervekhez, mint amikor legutóbb nagyot írtam róluk. Vagy legalábbis hasonlított, a földcsuszamlás előtt. Ezért nem is írtam róluk az utóbbi időszakban. Ez a tervekhez való közeledés és javulás persze nem jelenti azt, hogy elfeledjük, hogy a hatóságokat és a városlakókat átverve a ribizlis csellel, egy nagy tájsebet nyitottak a város egyik legkedveltebb kirándulóhelye, a Rez oldalába. De azért minden javulást értékelünk. Ezt a földcsuszamlást, amit egyértelműen ők okoztak, most nehezen tudjuk pozitívan értékelni.

Hogy hány köbméter anyag folyt át a szomszéd telekről a bányába a földcsuszamlással, nem könnyű felmérni. Hogy mekkora az okozott természeti kár, azt sem. Hogy mekkora a cégnek a haszna ebből, azt sem. Pár ismerősöm szerint jó biznisz a cégnek, hogy párezer köbméter földet kapott ajándékba. A cégvezető szerint a terület, amiről átfolyt a föld, ugyancsak a Kadicsfalvi Halastó cégé. De azt nem tudták volna kitermelni ezzel az engedéllyel, míg most ki tudják. Nehéz kívülről felmérni, hogy mennyit nyertek ezzel a földcsuszamlással, s mennyit vesztettek az ellenőrzések, a balesetveszély és a kiszámíthatatlanság miatt, illetve az esetleges büntetésekkel.

Meg az is nagy kérdés, hogy ha majd kész lesz a gyönyörű oázis, kereszténységünk zöld bölcsője, hogyan fog illeszkedni hozzá a földcsuszamlás krátere. És hogyan fogják tudni azt is bezöldíteni, ha nincs engedélyük arra a telekre. De ezt majd a megfelelő időben meglátjuk. Addig is bízzunk Péter Attilában, aki szentül megígérte, hogy be fogják zöldíteni és ribizlivel telepíteni a helyet, és majd meghív ribizliszüretre.

The post Földcsuszamlás a ribizlibányában: sötét erők törnek Ribizliman zöld álmára appeared first on Átlátszó Erdély.

2021. október 18-án jelentette be Tánczos Barna környezetvédelmi miniszter, hogy „50 ezer lejes bírságot szabott ki a Környezetvédelmi Őrség annak a Hargita megyei cégnek, amely törvénytelenül és hamis dokumentumok alapján termelte ki az építkezéshez szükséges nyersanyagokat Székelyudvarhely mellett. Az érintett cég a Rez-tetőn a térség lakóinak kirándulóhelyén, egy természeti látványosságban tett kárt. Egy több éve tartó törvénytelenséget tárt fel a helyi sajtó, amelynek nyomán szeptemberben ellenőrzést rendeltem el. A vizsgálatok beigazolták a gyanút. Az engedély be nem tartása miatt a szaktárca megbüntette a kitermelést végző céget a Környezetvédelmi Őrségen keresztül, továbbá javasoltuk az engedély felfüggesztését, amennyiben 60 napon belül nem teljesíti a törvény által előírt feltételeket.”

Ha olvasóink nem ismerik a forradalmias ribizlibánya és a kereszténygyanús Ribizliman szívszaggató történetét, ajánlom figyelmükbe a helyi sajtóban nyáron megjelent cikket:

[irp posts=”33113″ name=”Istenek és titkos emberek a ribizlibánya mögött”]

Milyen rendellenességeket talált most a Környezetvédelmi Őrség a ribizlibányában?

A kitermelés területe nem volt megfelelően kijelölve. Az északi és déli oldalon találtak pár fakarót.

A területen több, változó mélységű ásást találtak, de növényzettel borított részeket is. Ezt már mi is megállapítottuk előző anyagunkban, hogy a helyszín kaotikus. De, meglepetés: Ribizliman azt mondta nekik, hogy ahol növényzet van, ott tárolják a fentről összegyűjtött termőtalajt. Érdekes, nekem azt mondta volt, hogy a terület szélén tárolják. De ha megnézem a helyszínt, vagy a képeket, sehol nem látom nagy halmokban tárolva a termőtalajt, amit majd vissza kellene, hogy helyezzenek a ribizliültetvény alá.

Az Őrség ezen sokat nem filozofált, egyszerűen kijelentette, hogy az engedélyben az szerepelt, hogy egy külön erre a célra berendezett felületen kellett volna tárolni a termőföldet, és ez nem történt meg.

Ahol vizuálisan legmélyebbnek tűnt az ásás, az Őrség 512 méteres magasságot mért a GPS-szel, míg az engedélyben előírt minimális szint az 545 méter.

Az engedélyek fentről lefele haladó lépcsőzetes kitermelést írtak elő, ezt sem tartották be. A védősáncokat, melyek az esővizet kellett volna elvezessék, nem építették meg.

A lépcsők közötti lejtővédelmi munkákat sem végezték el, pedig azoknak naprakészeknek kellene lenniük, hogy megelőzzék az omlásokat, állítja az Őrség.

Eddig 28 ezer köbmétert termeltek ki a tervezett 126 ezerből, állítja az Őrség a cég által bemutatott bányászati jogdíjak alapján. Úgy tűnik, nekik nem dicsekedett el Ribizliman azzal, amivel nekem, hogy 200 ezer köbmétert fog kitermelni, több mint tízszer annyit, mint eddig.

A Környezetvédelmi Őrség által most talált rendellenességek sokban egyeznek a Helyi Rendőrség szakemberei által két évvel ezelőtt talált kihágásokkal, melyek miatt akkor egy ugyanekkora értékű büntetést szabtak ki, és leállíttatták a munkálatokat. Ezekről bővebb részleteket a nyáron megjelent Istenek és titkos emberek a ribizlibánya mögött című anyagunk harmadik, Ribizlis igazságszolgáltatás című fejezetében lehet találni.

Tehát ha a városvezetés kiállt volna a helyi rendőrség kiszabta büntetés mellett, megspóroltunk volna két évet. Csakhogy a városvezetés meglágyult Ribizliman keresztény hős sírásától, vagy talán ígéreteitől, vagy valami mástól, ami nem nyilvános. És szándékos mulasztással hagyta veszni a pert.

Melyet végül Ribizlimanék nyertek meg két szentgyörgyi mérnök, Dávid Attila és Ivácsony Endre szaktanulmánya segítségével, akik azt állították, hogy minden rendben van, de nyár óta még nem reagáltak megkeresésemre, hogy megmagyarázzák, hogy is van minden rendben.

Az ellenőrzéskor az Őrség arra utasította a céget, hogy:

1. méresse fel az egészet újra;
2. a terv szerint fentről lefele haladó lépcsősorban termeljen ki;
3. hozzák helyre a terepet az engedélyek alapján;
4. értesítsék a környezetvédelmi ügynökséget a munkálatokról;
5. jelöljék ki megfelelően a helyet;
6. a lejtővédelmi munkálatokat ejtsék meg;
7. építsék meg a platformot, amin a termőföldet tárolják;
8. építsék meg a vízelvezető sáncokat.

Az előbb felsoroltakra 60 napja van a cégnek. Ha nem hajtják végre az előírt intézkedéseket, a Környezetvédelmi Ügynökség felfüggesztheti a környezetvédelmi engedélyüket. Bónuszként egy 50 000 lejes büntetést is kaptak.

Szombat esti láz: teraszosítanak a ribizlibányában

Egy kedves olvasónk átküldött pár képet, amin a ribizlibánya munkálatai látszanak.

A dátum alapján könnyen beazonosítható, a képek szombat este 7 óra előtt kevéssel készültek. Az ellenőrzés előtt két és fél héttel. Nagyon igyekeztek megszépíteni a helyet az ellenőrzésig.

A képen látható, amint teraszosítják az erózió által barázdált kopár oldalt.

Olvasóink megfigyelései szerint a múlt héten méricskéltek és csákánnyal ástak valamit az oldalban.

Dolgoznak. Még három hetük maradt a 60 napos határidőből, hogy teljesítsék az előírt intézkedéseket: az Őrség szeptember 22-én adta nekik a 60 napot.

Az ügy fejleményeiről tájékoztatni fogjuk olvasóinkat.

Hogy könnyebben összeálljon a nagy kép

The post Jól megbüntették a ribizlibányát, ezt most nehéz lesz keresztény sírással elsimítani appeared first on Átlátszó Erdély.

Ülünk egy kávézóban a ribizlibánya kitalálójával és működtetőjével, Szász Gáspár Attilával, akinek a szeméből könnyek gördülnek ki, miközben meséli, hogy ő mennyi jót tett Isten nevében, mennyit dolgozott azon, hogy az emberek ne a pokolra jussanak, hanem a mennybe. Bezzeg az irigy emberek leállították a bányáját, amelyből finanszírozta missziós tevékenységét.

Cikkeim miatt tizenöt kilót fogyott, és több betegsége lett. Mégis szeretne megmenteni engem a pokoltól, az én lelki üdvömet tartja szem előtt. De ha nem hagyjuk békén, hogy kitermelje az eddig kitermelt kő tízszeresét, akkor eladja a bányát, és nézhetjük majd a tájsebet, mert az új tulajdonos nem fogja úgy bezöldíteni, mint ahogy ő tenné. Mert ő megmutatja az összes bányának, hogyan kell azt bezöldíteni.

Tizenvalahány éve vagyok ebben a szakmában, de ennél durvább beszélgetésben eddig még nem volt részem. Még a szentegyházi famaffiával folytatott lökdösődős és torkon ragadós utcai balhé is kellemesebb volt, mint ez a három és fél órás zsaroláskoktél. A hazugságérzékelőm folyamatosan csipog, a lelki zsarolás minden formájának ellen kell állnom, és Isten rajongójaként nehezen viselem, hogy beszélgetőtársam folyamatosan Istenre hivatkozik, mikor én az általa okozott tájsebről, a huncut nyerészkedési manőverekről vagy titkolt társáról, Péter Attiláról akarok konkrét információkat megtudni.

De hogyan jutottunk ide? Kezdem elejéről a történetet, mert nem mindenki ismeri. Aki ismeri, előreugorhat.

Ribizlis múlt

2017-ben kiderült, hogy egy kis udvarhelyi cég ribizliültetvénynek akarja álcázni a kavicskitermelését a Rez alatt. A ribizlivel senkinek nem volt baja, azonban a bányát sokan ellenezték.

A Rez az udvarhelyiek egyik kedvenc kirándulóhelye, és a város egyik legfontosabb természeti látványossága.

…ne resteld onnan a könnyen megmászható Reztetőre felhatolni, s bizonnyal áldani fogsz az élvezetért, mit utasitásom következtében itt nyerendesz; mert ily nagyszerü körlátvány kevés van a földgömbön, ehez hasonlót még az e tekintetben oly dús Székelyföld is csak nehányat tud felmutatni.

Orbán Balázs

Az olvasók panaszára a témával a sajtó is elkezdett foglalkozni, részleteket az uh.ro-n talál a kedves olvasó a Ribizlibánya: az új udvarhelyi sikersztori cikkben.

A lényeg: egyhektáros ribizliültetvényre kért engedélyt a Kadicsfalvi Halastó Kft., mellékesen 136 650 köbméter föld, ebből 126 ezer köbméter ballaszt, kavics, stb. kitermelésére. Ehhez képest a tulajdonos jóval többet, 200 000 köbmétert emleget.

Az engedélyt az előző polgármester, Bunta Levente írta alá 2016-ban, mandátumának utolsó hónapjában. Ami fölöttébb gyanús.

Az engedélyt egy bő hét alatt kiadták, ami akkortájt rekordnak számított: az emberek hónapokat, sőt éveket vártak egy-egy építési engedélyre.

Hogy a ribizlitermesztés csak álca, az látszott abból is, hogy a vaskos dokumentáció java a kavics-kitermelésről és a kitermelést megkönnyítő, rögtönzött Küküllő-hídról szól. A ribizli csupán két oldalban jelenik meg, nagyon általánosan, a netről másolva: mennyire magas a vitamintartalma, mi a latin neve és a növénytani besorolása. A jelen ültetvény telepítés- vagy művelésmódjáról semmi.

Furcsa volt, hogy pont egy északi származású, vízigényes, tűző napot és szárazságot nem tűrő növényt akarnak termeszteni öntözés nélkül egy déli fekvésű, napnak nagyon kitett, száraz, kavicsos helyen. Ráadásul beporzó nélkül akarták telepíteni a beporzást megháláló Fertődi 1 fajtát.

Az is látszott, hogy a ribizlisnek álcázott kavicsbánya dokumentációját egy halastónak álcázott kavicskitermelés dokumentációjából másolták. A Kadicsfalvi Halastó cégnév is árulkodó: országunkban rengeteg kavicskitermelést álcáztak halastóépítésnek.

A Szász által tervezett ribizlis évi bevétele 2222 tő ribizli x 1,8 kiló x 6 lej/kiló = 24 000 lej. Majd öt év múlva, ha az ültetvény termőre fordul, jól érzi magát, és maximálisan termel. De előtte 200 000 köbméter kavicsot szeretne kitermelni, amiből a jövedelem 200 000 köbméter x 20 lej = 4 000 000 lej. Százszoros nagyságrenddel több pénz, és azonnal neki lehet fogni, nem kell kivárni, míg a kavics termőre fordul.

A hatóságok emberei, akiket négy éve megkerestem, bevallották, tisztán látszik, hogy a ribizli csak álca, de nem tudnak tenni semmit a kitermelés ellen, minden törvényes, le van papírozva. A környezetvédelmi ügynökség nem kért hatástanulmányt, jóváhagyta a tervet.

Közben a ribizlibányát elkezdték kitermelni, és hatalmas gödör lett ott, ahol teraszoknak kellene lennie. Olvasóink ismét jeleztek, hogy gond van, ismét elkezdtünk foglalkozni a témával. De nem csak mi, hanem a hatóságok is.

Számomra ma is egyértelmű, ha megnézem a fentebbi tervet, hogy a külső telekhatártól számítva 5 méteres szintkülönbségekkel, lépcsőszerűen kellett volna kialakítani a teraszokat. Az alábbi, 2019-ben készült kép azonban azt mutatja, hogy a külső telekhatár alatt kevéssel hatalmas gödröt ástak, húsz méter körüli fallal. Ami azt jelenti, hogy a tervezett lépcsők szintje alá mentek. Erre próbáltuk több ízben is felhívni a hatóságok figyelmét.

A helyi rendőrség a sajtó és a lakók panaszai alapján indított eljárást. Arra kérték a vállalkozót, bizonyítsa be, hogy a munkálatok a terv alapján haladnak, mert a látszat mást mutat. Többször kiszálltak a helyszínre a polgármesteri hivatal urbanisztika osztályának képviselőivel, és mindig azt állapították meg, hogy a kitermelés nem a tervek szerint történik.

A vállalkozó egy ideig együttműködőnek mutatkozott, de aztán ahelyett, hogy bebizonyította volna igazát, fenyegetőzni kezdett. Erre a rendőrség kirótt egy 50 000 lejes büntetést, és leállíttatta a munkálatokat, nyilatkozta még 2019-ben László Szabolcs rendőrparancsnok. Az egyetlen olyan hatóság vezetője, amelyik konkrét eljárással próbálta kordában tartani a tájromboló bizniszt.

A környezetvédelmi őrség is kiszállt a helyszínre, a Küküllőn átvezető hídnál talált rendellenesség miatt figyelmeztette a céget.

A Kadicsfalvi Halastó a kitermelést abbahagyta, és a büntetéseket megtámadta a bíróságon.

Ribizlis jelen

Idén tavasszal ismét jelezték az olvasók, hogy baj van, ezerrel termelnek a ribizlibányában. Megkérdeztem az udvarhelyi polgármesteri hivatalt, hogy ők engedélyezték-e. Azt válaszolták, hogy „nincs új építési engedély. 2016 májusában kaptak 60 hónapra érvényes engedélyt. A Helyi Rendőrség leállította 2019 novemberében a munkálatot. Azt a jegyzőkönyvet a büntetett fél megtámadta, és az ő javára döntött a bíróság, így most a 2016-ban kiadott engedély alapján dolgoznak tovább.” A bíróság tavaly szeptemberben érvénytelenítette a büntetéseket, a városháza nem fellebbezett.

60 hónap az 5 év, az engedély 2016 májusától 2021 májusáig érvényes, logikázom. De amint előkeresem a képek közül a helyszínen fotózott táblát, kiderül, hogy habár az engedélyt 2016 májusában, Bunta leköszönésekor szerezték, a munkálatoknak csak egy évvel később, 2017 májusában fogtak neki, tehát 2022 májusáig érvényes az engedélyük. Van még egy évük szabadon rombolni.

A helyszín jelenleg kaotikus: ide picit belevájtak, oda jobban beletúrtak, itt egy kis kutatógödör, ott egy nagy, kitermelt gödör. Hogy minek alapján ásnak, nem tiszta, csak feltételezni tudjuk, hogy ott ásnak, ahol jó az anyag: el lehet adni. A teraszosítás még nem prioritás, úgy tűnik.

Az erózió már elindult a felhagyott helyeken, ami tud, csúszik befelé. Az egyik helyen leszakadt a szomszéd telke is.

Ribizlis igazságszolgáltatás

Kíváncsi voltam, minek alapján érvénytelenítette a bíróság a hatósági büntetéseket. Kikértem az udvarhelyi bíróságtól az ítéletek indoklását. Szakszerűen, határidőn belül ki is adták: nagy piros pont az udvarhelyi bíróságnak.

A dokumentumból az derül ki, a Kadicsfalvi Halastó arra hivatkozva kérte az ellene hozott intézkedések (pénzbüntetés és a kitermelés leállítása) eltörlését, hogy a hatóságok rosszul állapították meg és írták le a tényállást. Azt állítja, a helyi rendőrség és a polgármesteri hivatal emberei nem végeztek méréseket, a rendőrnek nincs joghatósága, és nem rendelkezik technikai eszközökkel, csak vizuális ellenőrzés alapján állította ki a jegyzőkönyvet. A lejtővédelmi munkálatok elhanyagolásáról azt állítja a cég, hogy a munkálatok még nem jutottak arra a szintre, hogy ezeket meg kelljen ejteni, a kialakítandó teraszok még a föld alatt vannak.

Szerintük a jegyzőkönyv pontatlanul állapította meg a kihágást, nem tüntette fel annak időpontját. Mi több, a jegyzőkönyvet nem ott helyben írták, hanem a rendőrségen, és nem adták meg a lehetőséget a cégnek, hogy kifogásokat fogalmazzon meg.

A helyi rendőrség alapvetően azzal védekezik, hogy a hely teraszosítása és a biztonsági peremek kialakítása folyamatos kellett volna, hogy legyen, és nem történt meg. Habár a cég a ribizliültetvényt tüntette fel célként, nem hosszabbíttatta meg az ültetésre kiváltott engedélyét. A dátum hiánya nem lehet ok a törlésre, az elkövetés időpontja egybeesik az ellenőrzés időpontjával. A helyi rendőrség érvei bővebben a fent linkelt .pdf-ben olvashatók.

A döntéshez szerintem nagyban hozzájárult a kitermelő cég megrendelte szakértői vélemény a kitermelés állapotáról. A dokumentum úgy fogalmaz románul, hogy extrajudiciar, azaz ez nem független, a bíróság által megrendelt szakértői vélemény. Ezt a szakvéleményt a város jogi képviselete nem támadta meg.

Ebben a tanulmányban két szentgyörgyi mérnök azt állítja, hogy a tervezett teraszok még föld alatt vannak, a kitermeléssel még nem érték el azt a szintet, amin a teraszoknak lenniük kell, így a biztonsági peremeket sem véglegesíthették.

Nem tudjuk, hogy a város jogi képviselete miért nem támadta meg ezt, miért nem kért független szakvéleményt. Miért egyezett bele a büntetés enyhítésébe és miért mondott le arról, hogy új engedélyhez kösse a kitermelést, mint ahogy az a büntetésben szerepelt.

A bíróságtól kapott jegyzőkönyv szerint a város jogi képviselete meg sem jelent ezen a tárgyaláson. Azt nem tudjuk felmérni, hogy ez mennyiben befolyásolta a döntést. És azt sem tudhatjuk, hogy fentről mondták-e neki, hogy vegye lazábban a képviseletet, vagy magától cselekedett így. Megkérdeztem volna tőle, miért cselekedett a fentebb leírt módon, de a városházáról érdeklődésemre azt felelték, hogy egyik intézménynél sem fogadtak ügyvédet, mindkét esetben a saját jogászaik vitték az ügyet. Tőlük pedig nem lehet kérdezni a sajtóosztály és a városvezetés megkerülésével.

A polgármesteri hivatalnál dolgozó forrásaink szerint a büntetés után tárgyalni találkoztak az érintett felek a hivatalban, és már akkor enyhült a feszültség. Adott pillanatban már a hivatal alkalmazottai adtak tanácsokat a cégvezetőnek arra, hogyan tudják jogilag megoldani ezt a roppant kényelmetlen helyzetet, amit a helyi rendőrség büntetése eredményezett, és újraindítani a bányászatot.

Erről később Szász Gáspár Attilát, a cég adminisztrátorát is megkérdeztem. Elismerte a találkozó tényét, nem cáfolta, hogy tanácsokat kapott a hivatal alkalmazottjától. Annyit tett hozzá bosszúsan, hogy ha a hivatal igazán segíteni akarta volna, akkor nem kellett volna, hogy megbüntesse a céget.

Szász nem érti a város viselkedését. Amikor a polgármesteri hivatalban kérdőre vonták még a leállítás előtt, ő ajánlotta, hogy féláron ad kavicsot a terelőút építéséhez, ami ott menne el a bányája közelében. Nem is volt baj addig a várossal, állítja a cégvezető, amíg meg nem jelent az a cikk, hogy „merev pénisz alakult ki a ribizlibányában és az önkormányzat felé mutat”. Arra bőszültek fel, akkor állították le. Pedig maguk alatt vágták a fát, amikor leállították, mondja Szász, „a redevenţă minieră 50%-a a városnak fog befolyni”. Ehelyett most még a perköltséget is nekik kell fizetniük.

A polgármesteri hivatal a büntetés és a munkálatok leállítása után szemmel láthatóan meglágyult.
Egy, a ribizlibánya ügyét nagyon jól ismerő belső ember így nyilatkozott: „A pert azért nyerték meg, mert mindkét félnek ez lett az érdeke. Gyakorlatilag elárulta a vezetés a várost. A jegyző segített ebben a legtöbbet. Gálfit meggyőzték arról, hogy ez a jó politika a Viaducttal.”

Írtam a polgármester sajtósának, hogy szívesen közölnénk az álláspontjukat a ribizlibányáról, de nem éltek a lehetőséggel.

A ribizlisgödör tüneményes átváltozásai

Hogy történhetett meg, hogy mi, a helyi rendőrség és a városháza képviselője is úgy láttuk, hogy a gödör lement a tervezett teraszok szintje alá, a szentgyörgyi mérnökök mégis úgy látták, hogy nem? Előkapartam a 2019-ben készült fotókat, amelyek alapján megvádoltuk a céget, hogy nem teraszosít, hanem gödröt ás.

A külső telekhatárnál mély szakadék, egy magas falú gödör tátong ahelyett, hogy 5 méter magas, 6 méter széles lépcsők sorozatával érnék el az alsó szintet. A zöld körrel jelölt bokor referencia a későbbi összehasonlításhoz. A piros pálcákkal mérni fogunk: a teherautó magasságát felmértem a levájt falra. Közel hatszor magasabb a fal, mint az autó.

Az autót, ami egy négytengelyes billencs, Mercedes Actros 4141-nek azonosítottam be, és nagy nehezen megtaláltam az adatlapját is.

Az adatlap szerint az autó teljes magassága 3,833 méter. A kipufogó tetejéig. A kabin teteje, amit én a méréshez használtam, valahol 3,2-3,5 méter körül lehet. Ha ezt beszorozzuk hattal, valahol 20 méter körül jön ki a levájt fal magassága.

Ezt a tervben szereplő lépcsős rajzra pirossal berajzolom. Így nézne ki a tervben, plusz-mínusz néhány méter.

Elképzelhető hogy tévedtem az autó azonosításánál, vagy a méréseknél, a rárajzolásnál a tervre, vagy bárminél. Lehet, hogy tévedtem 10 százalékot, maximum 20-at. De ha most jön akármelyik szentgyörgyi mérnök vagy személyesen Szász Gáspár Attila, és azt mondja, hogy Isten látja a lelkét, becsületszavára nem jutottak el még a kitermeléssel a teraszok szintjéig, nem fogom elhinni neki. Akkor sem, ha Szász ki meri jelenteni ezt hazugságvizsgáló előtt is.

Írtam a szentgyörgyi mérnököknek, kértem, magyarázzák meg nekem, hogy hol tévedtem akkor, amikor azt írtam, hogy egy nagy gödör van a teraszok helyett. Vagy ha nem tévedtem, akkor esetleg hol tévedtek ők, mit láttak ők másképp. Átküldtem ezeket a képeket is, amiket itt a cikkben használtam. Nem válaszoltak azóta sem, de, mit ad Isten, másnap ki hívott fel a mérnökök helyett? Szász Gáspár Attila ribizlibánya-tulajdonos. Barátkozni, majd perrel fenyegetni. Aztán felhívta főnökömet is, és, amikor nem érte el a célját, közös ismerősön keresztül próbált meg rá hatni.

Az előbbi képeken a 2019-es állapot volt. Nézzük meg a 2021 júniusi állapotot:

Hoppá! Megjelent ott egy terasznyi anyag. Honnan? A Viaduct tolta oda oldalról az anyagot a munkálatok leállításának utolsó fázisában, az ellenőrzésekre készülve? Vagy a jó Isten varázsolta oda a nagy mennyiségű kavicsot, megvédve hű misszionáriusát, Szász Gáspár Attilát? Nem tudhatjuk.

Ahogy azt sem tudhatjuk, hogy ez a terasz mennyiben segíthette a szentgyörgyi szakembereket abban, hogy kijelenthessék, még nem jutott el a kitermelés a tervezett teraszok szintjéig. Ezzel a magányos terasszal is elég nehéz lehetett kijelenteni, hogy még nem jutottak el a tervezett szint alá. Ha jól megnézzük, a terasz alatt szintén van egy nagy letörés, ahova még egy-két terasz kellett volna ahhoz, hogy rá lehessen fogni, amit ráfogtak.

Ezen a képen is zölddel karikáztam be a referenciabokrot, hogy könnyebben tudjunk tájékozódni. Sárgával pedig azokat a sáncokat, melyeket a víz ásott. Az erózió nyomait. Látható, hogy az erózió ott jelent meg, ahol visszatöltötték puha anyaggal az eredetileg sokkal keményebb kőzet helyét. Ebből így nehezen lesz tartós teraszosítás.

Szász Gáspár Attila megmenti az emberiséget a pokoltól

Írok a Viaductnak, a kitermelő cégnek, hogy szívesen elbeszélgetnék velük a terveikről. Több okból sem a ribizlibányát működtető Kadicsfalvi Halastó cég frontemberével, Szász Gáspár Attilával szeretnék beszélni.

Egyrészt, mert ismerőseim, akiket foglalkoztat még ez a téma, jelezték, hogy itt ebben a bizniszben a góré Péter Attila, a Viaduct tulaja. Másrészt többen is jelezték, hogy Szász Gáspár Attilával lehetetlenség érdemben beszélgetni, mert nagy színész. Mindig lelki zsarolás lesz a vége, vagy sírni kezd, vagy a családját sajnáltatja, vagy Istenről kezd el beszélni, csak épp a kitermelésről nem.

De hiába a Viaductnak írok, mégis Szász Gáspár Attila hív fel, hogy beszélgessünk. Mondom neki, hogy én nem vele szerettem volna, hanem a Viaduct képviselőivel. Azt válaszolja, hogy a Viaducttól őt jelölték ki, hogy beszélgessen velem. Hát jó, ez van. Én nem szólhatok bele, hogy egy cég kit küld tárgyalni.

Azt szeretném megtudni Szász Gáspár Attilától, hogy mik a szándékaik. De hagyom szabadon beszélni.

Istenfélő ember, kezdi Szász, és az a véleménye, hogy egyszer meg kell álljunk Isten előtt, mindenki felelni fog a szavaiért, tetteiért, cselekedeteiért. Ő is és más is.

Szász úgy véli, hogy előbb az embert kellene megismerni, és csak utána foglalkozni a dolgaival. Felrója nekem, hogy én anélkül írtam a kitermeléséről, hogy bemutattam volna őt. Sajnálom, hogy ezzel megbántottam. Azért nem akartam foglalkozni vele, mert általában az emberek nem szeretik, személyeskedésnek veszik, ha a magánéletükkel is foglalkozom, nem csak a közérdekű témával. De ő azt kéri többször is, hogy előbb őt mutassam be, csak utána írjak a cselekedeteiről.

„Előbb meg kellene ismerni egy embert igazából, megnézni, mik az ő életének a gyümölcsei, hogy él, milyen ember, mit tesz nap, mint nap, és utána ítélkezni, utána vonni le következtetéseket.”

„Ha ön az én életemet a-tól z-ig szemügyre veszi, és nem csak az üzleti életemet, hanem a magánéletemet is kezdi megnézni, és megismer engem személyesen, akkor rájön arra, hogy nem is egy olyan szörnyeteggel van dolga, mint akit leírt.” Ezért ebben az anyagban teret adok ennek is, hogy megismerjük őt. Kérem, olvassák végig türelmesen, ne ugorjanak a következő fejezetre, még akkor sem, ha az izgalmasabb.

A három és fél órásra nyúlt beszélgetésre hősünk motorral érkezik, egy keresztény motoros csapat ruhájában. Ki is hangsúlyozza, mennyire fontos neki, hogy ehhez a keresztény motoros csapathoz tartozik, és példát mutathat a fiataloknak.

Jóindulatú ember, állítja magáról, aki igyekszik segíteni, missziós munkát végezni, a közösséget szolgálni. Több területen is önkénteskedik, például másnak a szemetét összegyűjti.

„Nekem nem telik el úgy nap, hogy ne próbáljak meg valakin segíteni. Ezt, ha mindenki így gyakorolná Udvarhelyen, és nem visszafele segítene, akkor nem itt állnánk. Ha itt összefognánk, és nem irigykednénk, akkor nem itt lennénk.” Meséli, hogy találkozásunk előtti napon elköltöztetett egy nénit, aki nem volt mivel átköltözzön egy albérletből, ahonnan kirakták, egy másik albérletbe, mutatja a messengeren a hálálkodó üzeneteit. Ha ezt mindenki így csinálná, és nem felemelné az albérlet árát, akkor nem itt tartanánk, mondja.

Ő a ‘90-es évektől, amióta Istent megismerte, igyekszik szolgálni őt, ahogy tudja, hol kisebb, hol nagyobb sikerekkel. „Én amikor Istennel találkoztam, és megváltozott az életem, akkor az fájt, hogy az osztálytársaim miért fognak a pokolra kerülni, ha ebbe az irányba haladnak. Én, amikor a házasságom láttam, hogy meg kell változtassam, magamat és a gondolkodásmódomat, és észrevettem, hogy mennyi házasság nehezen ment, akkor egy keresztény misszióval próbáltam népszerűsíteni az Isten igéjén alapuló házasságot. És a szabadidőmben próbáltam házas-kurzusokat tartani, és segíteni azoknak a házasoknak, akiknek tényleg fontos Isten, és az Isten igéje. Próbáltam segíteni azoknak a házaspároknak, hogy legyen jobb a kapcsolatuk, és figyeljenek Istenre, és ne egymást próbálják megváltoztatni, hanem saját magukat. Amikor én láttam, hogy hibát követtem el a nevelésben, és lelki sérüléseket okoztam a gyerekemnek, különböző stresszhatások és hibák és tévedések miatt, akkor elvégeztem a szülői kurzust, és próbálok a szülőknek olyan tanácsokat adni az Isten igéje alapján, hogy a gyerekeiket neveljék istenfélelemben, ők maguk éljenek egy Isten szerinti életet. Én, amikor rájöttem, hogy mennyire fontos a párválasztás, akkor jegyeskurzust tartottam, képes voltam egy párért is leülni órákig, heteken keresztül, és tiszta ingyen, bérmentve nekik tanácsot adni, hogy készüljenek a házasságra. Én beálltam a keresztény motoros misszióba, hogy azokat a fiatalokat és motorosokat, akik abban a csapdában és hálóban szenvednek, amiben én szenvedtem 17 évesen, onnan tudjam kiragadni, és a pokolból áthelyezzem az Isten országába, és ezért vettem motrot, hogy tudjak hitelesen szolgálni feléjük.”

„Meg vagyok győződve arról, hogy ha mindenki úgy gondolkodna, mint én, és úgy tenne, mint én, és úgy élne, mint én, akkor kiürülnének a börtönök, kiürülnének a kórházak.”

„Még nagyon meg kell engem ismerjen, hogy rájöjjön, hogy nekem mennyire fáj a környezetszennyezés, mennyire fáj a környezetrombolás, a társadalmi degradáció, mennyire fáj az, amikor az emberek nem is tudják, hogy mivel játszanak, nem is tudják, hogy az ő életük sorsa az ő cselekedeteik során hova fog jutni.”

Fáj neki, hogy a tömbházlakók java még mindig nem szelektíven gyűjti a szemetét, fáj, hogy „más települések szemetét idehordják, és itt szaporodnak a csókák és a patkányok, amik utána berepülnek és megeszik János bácsinak a kukoricáját, mert épp kukoricaérés van, és az finomabb, mint a penészes kenyér, stb.”

„Tizenhat évesen aktivista akartam lenni. Csak hál’ Istennek a Jóisten egy másik irányba vitt el. De én tizenhét évesen ugyanúgy szenvedtem az alkoholban, a rockzenében, és a cigarettától fájt a gyomorfekélyem, mint a mai fiataloknak. És én ezeket a fiatalokat szeretném megmenteni valahogy, ettől a szennytől, ami itt most körbeveszi őket, és az embereket szeretném megmenteni attól, ami a haláluk után következik, ha nem úgy élnek, ahogy kellene. Nekem ez a célom.”

„Próbálnám az én gyerekemet is és a másik gyerekét is olyan irányba terelni, hogy ne ennek a múló világnak a kapzsi életformájába illeszkedjen be, hanem próbáljon meg az Isten igéjéhez és Istenhez igazodni, és az legyen a fő mérvadója az életében.”

„Hál’ Istennek elértem ezt a célt, hogy az osztályból mittudomén hányan megrészegedtek, és egy páran nem. És köztük az egyik az én fiam. Ezért viszont én az életemben első helyre az Istent kellett tegyem, és a gyermek ezt kellett lássa.”

„Isten lehet, hogy megbocsássa a bűnt, de a következménye az nem marad el. Egyszer egy koreai prédikátor behozott egy kötelet. Az első tíz centi be volt pirosozva. És azt mondta, hogy képzeljétek el, ez a kötél végtelen hosszú. Ez a kötél soha nem ér véget. És ez a kötél a ti életetek. Ez az első tíz centi, ami be van pirosozva, ez a ti földi életetek. És ahogy ezt a földi életet leéled, az fogja meghatározni, hogy az egész örökkévalóságodat hogy fogod tölteni. Isten szól minden emberhez, és leírta a Bibliába, hogy mi az ő akarata, mi az ő terve. És ha ebben a tíz centiben, amíg a földön élünk, hallgatunk, és kapcsolódunk Istenhez, akkor ez az egész hosszú hátralevő életünk az örökkévalóságban és boldogságban fog eltelni, és már itt a földi életünkben visszahelyez Isten a paradicsomba. Ha pedig ezt az első tíz centit itt most hazugsággal, gazemberséggel, lopással, vagy akár csak a gazdagság bálványával töltjük el, és nem az első lesz az életünkben az Isten akarata és az Isten igéje, hanem a karrier, a hírnév, a szenzáció, a vagyon, a pénz, a gyerekem, az egóm, a drog, a bármi más, ha bekerül az életembe Isten helyett, akkor az egész hátralevő örök, végtelen életünk az örök pokol nyomorúságában fog eltelni.”

Senki nem hiszi el neki, hogy vissza fogja zöldíteni a bányát, mondja szomorúan. Mert nem ismerik, mondja később.

„Egy gyógyíthatatlan betegségből gyógyultam meg, egy ima hatására, a feleségem gyógyult meg, a kislányom gyógyult meg. Kétszer mentem át a koronavíruson, úgy, hogy hál’ istennek nem volt problémám belőle.”

„Nekem az én szívem, ha valaki ismeri az én szívem vágyát és az én szívemet, akkor amikor megismer, rájön, hogy én valójában milyen vagyok. És rájön arra, hogy amit teszek, az jó, vagy nem jó. Döntse el mindenki, hogy jó vagy nem jó, de egyszer ismerjen meg.”

Megkérdem, készíthetek-e róla fényképet a cikkbe. Nem igazán, válaszolja.

Ha megnézem, hogy az elmúlt tíz évben kik nem hagyták, hogy lefotózzam őket, a díszes társaság mindegyik tagjának volt oka, hogy ne adja az arcát a tetteihez.

A gonosz újságíró és az egész város bántani akarja Ribizlimant

A bánya leállítását Szász meghurcolásként élte meg, állítja. Ez a meghurcolás végtelenül megviselte, lelkileg, anyagilag, szellemileg, fizikailag, és ebből betegségei lettek. Éjszakákon keresztül nem aludt, mert igazságtalanul lett meghurcolva. 15 kilót fogyott.

Lehet, hogy nem is fogja megérni azt, hogy bezöldíthesse a bányát, panaszolja. Ha elmondaná nekem, hogy ő milyen betegségeket szedett össze ez az ügy miatt stressz alapon… De inkább nem mondja el. Hát ha ő ezt így tudja előre, neki nem ér az egész annyit, mondja. De mégis ér, ha folytatja, mondom neki. Hát most már nem hagyhatja abba, válaszol, mert akkor tényleg úgy maradna.

Nagyon nehezen tudta feldolgozni az igazságtalanságot. „És az igazság itt a Földön sajnos, nem mindig diadalmaskodik.” Annak ellenére, hogy ő ott próbálta jól csinálni, megbüntették és leállították. Annak ellenére, hogy minden aktája rendben van, több mint másfél évet állt, és tízezreket költött, hogy megoldja a problémáját.

Kétségbe vonja az istenhitem, a tetteimre hivatkozva: „Jézus azt mondta, hogy gyümölcséről ismeritek meg a fát. Ha valaki istenfélő ember, az életében a gyümölcsök kell is bizonyítsák. Az embernek a cselekedeteiről lehet felismerni azt, hogy ő istenfélő, hogy Istennel van kapcsolatban, és személyes kapcsolatban van és ismeri Istent, vagy csak úgy tartsa magáról, vagy ő úgy gondolja.” Ezzel nem megsérteni szeretne, teszi hozzá. Nem tudok haragudni rá, mert én is hasonló finomságokkal kedveskedtem neki, szemébe mondtam, hogy én is mélyen istenhívő vagyok, de számomra Isten nem egyeztethető össze a hazugsággal.

Amit én írtam a bányájáról, annak 80 százaléka hazugság, állítja. Napjait vettük el azzal, hogy jöttek az ellenőrök egymás után, írták a jegyzőkönyveket egymás után, egymás napjait elrabolták és egymás idegeit megették, amíg meggyőződtek, hogy nincsen gond.

Szakmailag nem értek hozzá, vádol meg akkor, amikor az erózióról beszélek, ami nem lesz gond az ő bányájában.

Ő rászánt öt évet és több tízezer lejt, hogy megkapja az engedélyeket, és mikor elkezdett dolgozni, akkor leállították. Többet fektetett eddig a cégbe, mint amennyit az termelt, a munkálatok leállítása nemcsak lelkileg, hanem anyagilag is óriási problémát okozott neki. Sokszor alig tudja a lízingjét kifizetni, mondja áldozati hangon. Mert a számításait keresztülhúzták, de a költségei megmaradtak. Fizette egész idő alatt a bért a Küküllő alatti területre, ha tetszett neki, ha nem.

Szász még felrója nekem, hogy szóvá tettem, a tervező rosszul másolta át a kavicsbánya dokumentációját. Szegény tervező, aki 70 éves, annak ellenére, hogy cukorbeteg, kivett egy gyereket az árvaházból, saját fiaként felnevelte, mit érezhetett, mikor ő mutatta neki a cikket, amiben én leírtam, hogy ő a halastónak álcázott kavicsbánya dokumentációjában elfeledte kijavítani a halastóról szóló részeket ribizlire. Egy Szeben megyei román tervezőről van szó, aki szegény el sem olvasta volna magától az uh.ro-n megjelent anyagot, ha Szász Gáspár Attila nincs olyan nagyon rendes, hogy megmutassa neki.

Szász haragszik rám, de a lelkem fontos neki: „Nekem sokkal jobban fáj az, hogy mi lesz az ön halála után a sorsa. Holott haragudnom kellene, de Jézus azt mondta, szeressétek ellenségeiteket. Nekem, annak ellenére, hogy ön nekem kárt okozott, és én önt be is perelhetném, és lehet, hogy meg is nyerném, és kártérítést kérhetnék, mégis nekem fontosabb az, hogy ha önt holnapután elüti az autó, vagy kilencven évesen az ágyában meghal, vagy valamelyik maffiózó lelövi, utána az ön lelke bekerül a mennyországba, vagy nem kerül be a mennyországba. Nekem ez fontosabb, mint hogy onnan keresek százezer eurót, vagy nem keresek csak ötezer eurót. S ezt ha nem hiszi el, hazugságvizsgáló előtt elmondom önnek.”

Szász Gáspár Attila nemcsak rám haragszik, hanem az egész közösségre, a városra, mindenkire, aki elítélte őt, és negatív érzésekkel gondolt rá. „Ami szidást lehordtak rám, anélkül, hogy ismertek volna, olyan emberek, akik reggeltől estig ellötyögik a napjaikat, akik kocsmában töltik a napjaikat, akik nem merik a nevüket vállalni, tizenéves csintalan diákok, akik mindenféléket beírogattak. Akiknek fogalmuk sincs, hogy én milyen ember vagyok, hogy élek, mit teszek nap mint nap. Lefestettek engem Székelyudvarhely ördögének, aki tönkreteszem Székelyudvarhely táját. De hogy tettem én tönkre, mikor tőle egy kilométerre ott van egy százszor akkora bánya? Hogy tettem én tönkre, mikor az az ember, aki azt mondja, hogy én tönkretettem, az a szivarcsikkét ledobja a földre, miután a saját egészségét, a gyereke egészségét tönkreteszi, és az mondja rólam, hogy én tettem tönkre. Érti, hogy az én szemszögemből mi a probléma?”

Nem.

Halastóba fulladt ribizlis mese

Szász Gáspár Attilát arra kérem, mesélje el a ribizlibánya történetét. Meg is teszi szívesen, nagyon őszintének szánt, bizalmas hangon. Csakhogy beszámolója a cégadatok alapján nem hiteles.

Azokat a területeket, ahol most a bánya van, 2004-2005-ben vette meg, mondja. Kérték a kadicsfalviak, hogy vegye meg azokat a terméketlen területeket, és ő megvette őket. Mikor összegyűlt 2-3 hektár, elkezdett gondolkodni azon, hogy mit csináljon azokkal a területekkel. Nagyjából tíz évet gondolkodott, hogyan tudná értékesíteni. 2013-14-ben jött a gondolat, hogy teraszosítsa. Az volt a terve, hogy az alsó felébe csinál egy kis halastavat. Akkor indította a cégét Kadicsfalvi Halastó néven.

Mikor kihívta a tervezőt, az mondta neki, hogy nem biztos, hogy lesz elég víz egy halastóhoz, és valami egyebet kellene. De akkor már megvolt a cég. Utána dióst szeretett volna, de öt hektár alatt dióst nem engedélyeznek. Akkor jött a ribizlis ötlete, mert ribizlist már fél hektártól lehet engedélyeztetni.

A geofúrás mutatta, hogy a kő értéke kellene, hogy fedezze a területrendezést. Mivel nem akarta a falun keresztül lehordani a követ, hogy zavarja a lakókat, egyetlen esélye volt, hogy csináljon egy hidat, és eladja a Viaductnak az anyagot azért cserébe, hogy csinálják meg neki a teraszosítást. Ő kereste meg a Viaductot, ezt többször is hangsúlyozza.

Titkok és közérdekek a ribizlitóban

De miért csinál ribizliültetvényt, ha neki a halastó az álma? Úgy fogalmaz: a ribizli kényszer lett amiatt, hogy a halastó és a dió nem jött össze.

Hoppá, elszólta magát: kényszer. Mi lehetett az a kényszer? A lüktető horgász-szenvedélye, a ribizliben rejlő évi 24 ezer vagy a kavicsban rejlő 4 millió?

Visszatérő motívuma a beszélgetésnek, hogy ő tavat szeretett volna és szeretne a horgász-szenvedélye miatt. Mert neki a horgászat a legnagyobb kikapcsolódása. Kérdem, akkor miért nem olyan helyet választott, ahova tud halastavat építeni. Teli van a környékünk ilyen helyekkel. Azt válaszolja, hogy a halastó önmagában nem jövedelmező. Ahhoz, hogy megépítsen egy halastavat, óriási pénzre van szükség. Arra meg a pénzt elő kell teremteni. Túl sok idő, ami után jövedelmező lesz. De hát ő ide halastavat akart, ugye? Igen, válaszolja, saját magának és a barátainak. Ami még nagyobb költséget és önfenntartást igényel. Ráfizetés az egész, mondja.

Forrásaink állítják, Szász már évekkel a cégalapítás előtt azzal dicsekedett az embereknek, hogy ő milyen furfangos, és hogy oda az oldalba majd kavicskitermelést indít, s eladja az anyagot a tervezett terelőúthoz. Megemlítem ezt neki, amire azt mondja: „Ez abszurdum! Kérem, szembesítsen azzal a személlyel, akinek ezt elmondtam!” Szakmánk alapszabályai szerint sem tehetem meg, hogy a forrásainkat felfedjem, ha ők nem akarják ezt. De Szász folyamatosan azt akarja megtudni, hogy ezt vagy azt ki mondta.

A beszélgetés alatt egyre keményebb „érvekkel” jön, hogy ő mikor megvette a telkeket, fogalma sem volt róla, mit fog azokkal kezdeni. „Hazugságvizsgáló előtt el merem ezt mondani.” „Isten lássa a lelkem.” „Most már van önnek annyi emberismerete, hogy kell lássa rajtam, hogy őszinte vagyok, vagy nem vagyok őszinte.” Mondom neki, úgy érzem, hogy nem őszinte.

A története már a horgászatnál elvérzik. Rákérdezek, hol szokott horgászni. Látom az arcán, hogy gondolkodik, mit válaszoljon. Mond egy helyszínt. Mikor látja, hogy leírom a noteszembe, megkér, hogy ne írjam meg. Miért ne? Azért, mert így is van elég irigye, válaszolja.

Jó, nem közlöm a helyszínt, de a helyből, amit mondott, arra tudok csak következtetni, hogy a horgászat nem akkora szenvedélye, hogy heti vagy havi szinten űzze. Ha akkora szenvedélye lenne, pár száz kilométeres körzetben is lenne törzshelye, nem csak a világ végén. Ha nincs pénze lízingre, akkor nem tudom, miből tud rendszeresen eljárni horgászni oda, ahova mondta.

Azt sem árulja el, mennyit kap ő a Viaducttól egy köbméter anyagért. Felrója nekem, hogy azt írtam a múltkor, hogy 40 lejt ér egy köbméter, mikor a 40 lej az a fogyasztói ár. Egyébként nem 40 lejt írtam, hanem 20-at, és egy olyan ember mondta az árat, aki ezzel foglalkozik. Arra kérem, hogy ha rossz árat írtam, akkor mondja meg a valósat! Nem mondja meg. Konfidenciális, jelenti ki huncut mosollyal, üzleti titok.

Ő az egyetlen haszonélvezője ennek, az egyetlen részvényes a cégben? – kérdem. Szász eltereli a választ: ennek haszonélvezője lenne a város is. Hosszas érvelés következik arról, hogy milyen jó a városnak a bánya, és hogy minden településnek van bányája.

Az egészet ő üzemelteti egyedül, vagy többen csinálják, és ő az arc? – teszem fel ugyanazt a kérdést másként. Megint mellébeszél: neki szerződése van a Viaducttal, hogy neki kitermelik az anyagot.

Az üzlettársnak nincs jelentősége, válaszolja harmadszori rákérdezésre. Meg kellene mindenkinek értenie, hogy ez közös érdek.

Szász kibontja ezt a gondolatot: Mindenkinek jobb, ha nem távolról szállítják az anyagot, kisebb a szállítási költség, az idő, az autókopás, a sofőrök munkabére, az utak kevésbé terhelődnek, stb. Hasonlattal is él: ha olcsóbb a liszt, olcsóbb a kenyér. Hú, ez mennyire távol áll attól, amit közgázból tanultunk. Kétszer is rákérdek: a Viaduct olcsóbban adja most az anyagot? Szász nem válaszol egyenesen a kérdésemre, egy újabb példával folytatja: ha például a Viaduct építi a csereháti tömbházakat, akkor, mivelhogy olcsóbban tudja előállítani a betont, olcsóbban tudja megépíteni a tömbházat. Kérdem tőle, hogy akkor most a Viaduct olcsóbban dolgozik? Hát ezt nem tudja biztosra, mondja, de ő így képzeli el: minél olcsóbb a nyersanyag, annál olcsóbb a végtermék. Az egész városnak az érdeke lenne.

Átküldöm ezt a gondolatot egy építőiparban dolgozó ismerősömnek, aki azt válaszolja rá, hogy:

A szakember azt mondja, a szerződések meg vannak kötve, semmilyen ár nem változik, ha a Viaduct olcsóbban állítja elő a nyersanyagot a tömbházaknak. A nyereséget ő teszi zsebre.

Negyedszer is megkérdem Szász Gáspár Attilát: kik az üzlettársai? Azt válaszolja makogva: ezek konfidenciális dolgok. Hiába mondom neki, ellenőrizni tudom, kik a cégtársai, határozottan elzárkózik attól, hogy erről beszéljen.

Ribizlis cégek

Szász folyamatosan megpróbálja magára venni a teljes felelősséget, és tisztán tartani, felmenteni a Viaductot. De akkor miért szerepel a Kadicsfalvi Halastó Kft. alapítótagjai között Péter Attila, a Viaduct többségi tulajdonosa a Millenium Investment cégén keresztül, és Dancea Cristian, a Viaduct volt társtulajdonosa és ügyvédje?

Isten úgyis mindent lát. S a cégadatbázis is ezt-azt.

2017-ben, kevéssel a kitermelés és a botrány előtt Dancea kilépett a cégből. Maradt 50-50 százalékkal Szász Gáspár Attila és Péter Attila.

Tehát a Viaduct, azaz idén júniustól egyedüli tulajdonosa, Péter Attila, nemcsak felbérelt kitermelő, hanem főszereplő, kéz a kézben Szász Gáspár Attilával, akinek láthatóan fogalma sincs a kitermelés számairól. Kirakatembert játszik, aki egy személyben elviszi a balhét.

Ribizliman megvédi a legújabb hőst, a Viaductot

Ha már a Viaduct küldöttje a beszélgetésen, Szász Gáspár Attila alaposan megvédi a céget.

„A Viaductot most mindenki szidja, de a Viaduct munkát ad több mint 250 embernek ebben a városban. Azok az emberek, akik szidnak engem és a Viaductot, vállalják fel, hogy szervezzenek meg egy ekkora céget, dolgoztassanak ennyi embert, fizessenek adót ennyi ember után, adjanak fizetést ennyi embernek, és akkor leülök avval az emberrel utána beszélgetni. Amikor bezárnak a gyárak és munkanélküliség van, akkor üssük azt a lovat, amelyik húz, amelyik termel, amelyik pénzt csinál, amelyik építkezik, amelyik építi a városunkat, építi a jövőnket, csak azért, mert ő az ő munkája után meggazdagodott? Akkor zárjuk be a Viaductot, engedjük szélnek a 250 embert, jöjjön ide egy külföldi cég, hozzon ide nekünk, s dolgoztasson migránsokat, csináljon ő nekünk olyan aszfaltot, amilyet csinál, s utána lelépik? Vagy akkor mi az Ön elképzelése vagy a mások elképzelése?”

Ha már megkérdi, válaszolok: a Viaduct végezheti úgy is a munkát, hogy nem rombolja Udvarhely legfontosabb természeti értékeit. Olyan helyen vesz ki anyagot, ami nem a város egyik legszebb pontja.

Erre Szász ingerülten reagál, mint akit igazságtalanság ért: „Hát a város legszebb izéje hány négyzetkilométer, és ez most hány négyzetkilométer? A városnak van hány négyzetkilométer szép helye, és most hány négyzetkilométert romboltunk le, ideiglenesen, idézőjelben?”

Megjegyzem, egyik anyagban sem merült fel, hogy a Viaductot bezárassuk, és migránsokat hozassunk helyettük, mindig csak a Rez oldalában okozott tájseb volt a téma. Kérdés, felmenti-e Péter Attilát, hogy Szász szerint 250 embert foglalkoztat? Tönkreteheti-e nyerészkedés céljából a város akármelyik látványosságát?

Muszáj-e hallgatnia egy természetrombolás láttán annak, aki nem foglalkoztat 250 embert? Kérhetem-e én Szász Gáspár Attilát vagy akármelyik olvasómat, hogy csak akkor formáljon véleményt a cikkemről, ha ő maga közölt már legalább 250 cikket?

Egyébként a Viaductnak 144 alkalmazottja van a cégadatbázis szerint.

Vér nem, csak kavics folyik az istenadta tájsebből

Az egész beszélgetésünk úgy megy, hogy Isten fel és Isten le. Arra a kérdésre, hogy ha ő istenfélő ember, akkor hogyan tudja feldolgozni magában, hogy Isten e gyönyörű teremtését, a Földet ily módon megsebezte, azt válaszolja:

„Isten adott nyersanyagot. Valahol ki kell szedni a nyersanyagot. Attól, hogy megbontjuk a domboldalt, attól még nem folyik vér.”

Akkor nem kellene sehol semmilyen bánya működjön? Járjunk sárban, gumicsizmában? Hogy képzeli ezt az, aki őt azzal vádolja, hogy tájsebet okozott?– teszi fel a kérdést sértődötten.

Mondom neki, én is hiszek abban, hogy nyersanyag kell, csak nem mindegy, hogy hol szedjük ki. Megkérdem: tisztában van-e azzal, hogy miért vannak az emberek felháborodva a kitermelés ellen. Miért nevezik tájsebnek a bányáját? Nem tudja, válaszol. Nem érti, hogy miért kell ebből ekkora ügyet csinálni.

Visszakérdek: nézett-e rá arra a tájra? Mit lát még abban a tájban a bányáján kívül? Mi az, ami meghatározza annak a tájnak a jellegét? – próbálom rávezetni arra, hogy a Rez képének a károsítása háborította fel a közvéleményt. De hiába, csak néz rám üresen. Majd mosolyogva válaszol: „Nézze, én ott nőttem fel. Ott sütöttem a szalonnámat. Ott töltöttem a gyermekkoromat.”

Elmondom neki egyenesen: az őt kritizáló emberek fő problémája, hogy tönkretett a Rez látványát. Szász reflexből ismétel: „Ha házban akarunk lakni és úton járni, annak az az ára, hogy ki kell vegyük valahonnan a nyersanyagot. És minél közelebbről szedjük ki a nyersanyagot, annál kevésbé szennyezzük a környezetet. Csak ez is eszébe kellene jusson az embereknek, nem csak irigy módon ujjal mutogatni arra, aki éppen ezt csinálja.”

Vége, nincs párbeszéd, elbeszélünk egymás mellett.

Összehasonlítja a Rez szikláját a saját bányájával: „Nézzük meg, ott van az a kőszikla, nincsen semmi növény rajta. Csak egy hasadék. Oda lett természetesen. Most az csúnya?” Mondom, hogy nem. „Akkor az, amit én csinálok majd, ha kész lesz, akkor feltétlenül csúnya lesz?”

Akkor ebből értsük azt, hogy a végeredmény kopár lesz, és nem zöld, ahogyan ígérte?

A mellébeszélés művészei

Akárhányszor elmondom neki, hogy az embereknek az fáj leginkább, hogy ő a Rez oldalában tájsebet okozott, és teszi a hülyét, visszavág, hogy neki nem az fáj.

„Okoztunk egy tájsebet. Nekem sokkal jobban fáj az, hogy a mi népünk eldobja a szemetet. Sokkal jobban fáj az, hogy a fiataljaink drogoznak és alkoholizálnak, cigarettáznak. Sokkal jobban fáj az, hogy házasságok mennek tönkre. Sokkal jobban fáj az, hogy emberek mennek a pokolra. Mert egyesek a karriert, mások a pénzt, mások a hatalmat, mások az élvezeteket, mások a szexet, a drogot és az alkoholt tették az első helyre az életükben. Nekem ez sokkal jobban fáj. Sokkal jobban fáj az örök életem, sokkal jobban fáj a környezetem, és az itt lakó emberek életének a sorsa, mint az, hogy ott van egy lyuk vagy nincs egy lyuk, vagy lesz egy lyuk vagy be lesz tömve az a lyuk. Mert ezek sokkal fontosabb dolgok lennének.”

A tájsebről beszélünk épp: „Engem is zavar, de nem egy akkora probléma, mint egy nejlonzacskó eldobva a Küküllő partján. Vagy amit ön írt, hogy a csurgalék befolyik a szemétből, ezek az óriási problémák. Az, hogy húszszor, százszor akkora hegy lesz a Cekend tetőn, mert idehordták a más szemetét is az udvarhelyi területre, és hússzor-százszor akkora hegy lett, mint amekkora sebecskét én csináltam, az sokkal-sokkal nagyobb probléma az én gyerekem és az ön gyereke és az egész város gyereke jövője szempontjából.

Az erózió kérdésére a szeméttel vág vissza: „Akkor nézzen szét, hogy a Küküllő hordja le a flakonokat, az emberek dobják el a szemetet, az emberek mit csinálnak! Ne azt nézze, hogy én csináltam látványilag valamit! Nézze meg, hogy mi történik a családokban! Nézze meg, hogy az én családomban mi történt az ön cikkei nyomán! Nézze meg, hogy az én egészségemből … én 15 kilót fogytam ez az egész cirkusz alatt.”

Az ingatlanmaffia kérdése is fontosabb lenne szerinte, mint az ő bányája. „Önnek van fogalma, hogy hány száz ingatlant loptak el itt, a fehér és a fekete maffia Székelyudvarhelyen? Hány tömbházból raktak ki szerencsétlen embereket? Köztük az én feleségem édesapját is? […] Az, aki elvette az alkoholista személyek, az egyedülálló asszonyok és férfiak lakását, azokat kellene felderíteni. Azokat, akik terjesztik itt a drogot, azokat kellene megállítani!”

Érdekes, mesélem neki, minden keményebb ügyemben minden kritizált személy azt mondja, hogy más probléma sokkal fontosabb, mint az, amit ő generált. Ha a folyópartra szemetelőről írok, megkérdi, miért nem foglalkozom a szentegyházi erdőirtással. Ha a szentegyházi famaffiával foglalkozom, szerintük a politikum korrupciójáról kellene írnom. A politikus szerint a cekendi szeméttel kellene foglalkoznom, nem vele.

Az ingatlanmaffiózó és a drogdíler is azt mondja, ha megkeresem, hogy neki családja van, el kell valamiből tartania, és egyébként sem csinál semmi rendkívülit, miért kell vele foglalkoznom. Szász Gáspár Attila itt sértődöttnek mutatkozik: drogdílerhez hasonlítom? Az ő munkája használ, nem árt, kikéri magának. Csak én nem akarom megérteni, amit ő mondott, hogy ennek mennyi pozitív hozadéka van.

A ribizliélen táncoló zöld jövő

Kérdem, hogy mennyit termeltek ki eddig. Nem tudja pontosan, valahol 10 000 és 20 000 köbméter között.

Mennyit fognak még kitermelni? 200 000 köbméter körül, mondja. Ez kis mennyiség más bányákhoz képest, teszi hozzá. Többször is elismétli, hogy még a kitermelendő mennyiség egytizedét sem szedték ki. Több mint tízszer ennyit terveznek még kibányászni. Úristen, mekkora lesz akkor az a gödör?

Mikorra fejezik be a kitermelést, és mikorra számíthatunk a ribizlire? Ez jó kérdés, mondja, ő sem tudja. Az, hogy ott mi lesz, az mindannyiunkon is múlik, mondja zsarolósan. Ha megint leállítják, tolódik minden.

Azt is mondja, gondolkodott rajta, hogy így hagyja. Egy másik pillanatban keményebben fenyeget: ha elveszik a kedvét, megfogja, eladja valakinek, aki bányászkodni fog, s nem izélni, s akkor meg lehet nézni, hogy mi lesz belőle. Folyton átdobja a halva született ribizlit a kerítésen: az ellenzők lesznek a hibásak, ha ő nem zöldíti vissza a bányát.

Azzal, hogy ezt a bányát ide hozta Udvarhelyre a Rez alá, azzal csökkenti a környezetszennyezést, a zajt, az árat és építi a jövőt, állítja. Többször is elismétli, hogy a környék összes bányája közül csak ő tervezi, hogy visszazöldíti a kitermelés helyét. Példát is szeretne mutatni ezzel a bányáknak, megnevelni ezzel őket.

Csakhogy a ribizlitermesztéssel és a bezöldítéssel látványosan keveset foglalkozott, vagy legalábbis látványosan keveset tud róla. Miközben bevallása szerint kemény éveket dolgozott azon, hogy megszerezze az engedélyeket a kitermelésre és a hídra.

Saját maga szeretne leszaporítani 2222 tő ribizlit az ültetvényhez. Vett még a történet elején pár száz fajtiszta Fertődi 1 tövet, állítja, csak nem tudta kiültetni a bányához a munkálatok miatt, ezért egy másik telekre ültette. Jól fejlődnek. Kapott hozzá még egy jó adagot a ploieşti-i fajtából. Melyikből, kérdem, mert több ploieşti-i fajta van. A nevére sem emlékszik.

Azt figyelte meg, mondja, hogy amit a barátjától kapott, és dugványozással lett szaporítva, az nem fejlődik annyira, mint a többi, amit úgy vásárolt. Mondom neki, hogy hát valószínűleg amit vásárolt, az is dugványozással volt szaporítva. Igen? Nem tudta.

Bizonytalanul válaszolja, hogy ő is dugványozással szeretné leszaporítani a pár száz tőről azt a kétezret. Kérdem: próbálta-e már dugványozni? Nem, mert neki még nem volt annyi, hogy dugványozza, válaszolja.

Nem erőltetem a témát, érződik, hogy nem tudja, mit beszél. Több száz, jól fejlődő többéves ribizlibokorról egy év alatt le tudná szaporítani dugványozással a kétezer tövet. Egy tőről is lehet vesszőt szedni és dugványozni.

Arra a kérdésre, hogy a teraszokon ribizli lesz-e, azt válaszolja, hogy alul, a nagy placcon szeretne ribizlist. A teraszokon nem tudja, hogy mi fog megélni. Ilyet még nem csinált senki, állítja.

Megnyugtat, nem lesz gond az erózióval. Úgy reméli, teszi hozzá. De nem sikerül megnyugtatnia. Mi fogja majd meg a lazán odahordott teraszt? Szász még azt sem tudja, mi fog ott megélni, nem hogy mi fogja megfogni a földet.

A meredek szakaszokra örökzöld lombokat szeretne, tromfol rá hősünk a zöld álomra: „Van ez a növény, amelyiket a házak oldalában láttam, s kapaszkodik bele a ház falába, s felnő, belepi a ház oldalát.” A nevét nem tudja. Azt sem tudja, teszi hozzá magától, rákérdezés nélkül, hogy az meg fog-e élni, vagy hogy hol kap olyat és mennyibe. (Két hét múlva felhív, s elmondta, azóta megérdeklődte, borostyánnak hívják azt a növényt, de utánaérdeklődött, és az is inkább az árnyékot szereti.)

Szóval még mindig nem tudja, mivel fog zöldíteni, pedig elvileg már hét éve keményen dolgozik azon, hogy ebből a kopár domboldalból zöld paradicsomot teremtsen.

Mondom neki, hogy ugyanabban utazunk, én is gyümölcsöst telepítek. És körülbelül ugyanakkor fogtunk neki mindketten. Csak másképpen dolgozunk, nekem idén is legalább száz fám fordult termőre, ő pedig még a kavics egytizedét sem termelte ki.

Megsértődik, hogy én nem hiszem el neki, hogy a bezöldítés számára fontosabb, mint a kitermelés. És hogy úgy amúgy szinte semmit nem hiszek el abból, amit mond nekem. „Hazugságvizsgáló előtt is el merem ezt mondani” – mondja többször is, és „Isten látja a lelkemet”.

De kérdem én, hogyan hihetnék neki. Ha egyik percben azt mondja nagy büszkén a zöld álmairól, hogy „Ki kell várni türelemmel, hogy mi lesz a vége!”, vagy „Nézzék meg majd 10-15 év múlva!”. Pár másodpercre rá pedig azzal folytatja, hogy gondolkodik rajta, hogy úgy hagyja az egészet, s elmegy ebből az országból, ha ennyire utálják itt.

Végig állítja, ha tudta volna, hogy ekkora cirkusz lesz belőle, bele sem vágott volna. Fenyeget, hogy ha mi, az ellenzők nem úgy viselkedünk, ahogy ő szeretné, akkor abbahagyja. Mondom neki többször is, hogy nekem nem úgy tűnik, hogy abba akarná hagyni, bár eddig sem úgy viselkedtünk. „Hát de most már nincs mit csináljak, miután beletettem ennyi pénzt. Miután beletettem ennyi pénzt, és most kellene megtérüljön. Ön mit csinálna a helyemben?”

Mennyi pénzt tett bele? ‒ kérdem. Sokat, válaszolja. Nem számolta össze, de sokat.

Mondom neki, az a gond ezzel a történettel, hogy hazugsággal indult az egész. Ribizliültetvényként hirdették meg a bányát, így senki nem kapta fel a fejét, nem mondta el a véleményét az engedélyeztetési fázisban. Ha kiálltak volna, hogy ni, bányát akarunk, de a végén bezöldítjük, és tartsunk egy becsületes közmeghallgatást, az teljesen más helyzet lett volna. De ők átverték a várost, és most a bírálókra rásütik, hogy irigyek.

Akik nekem panaszkodtak, nem irigyek Szászra. Csak megvetik a tettét. Nem csoda, hogy Szász panaszkodik, hogy érzi az emberek megvetését.

Az emberek nem csak Szászra haragszanak. Ebben a történetben a bokszzsák szerepét is betöltő könnyező keresztény motoros mellett ott bújkál a háttérben Péter Attila, a Viaduct tulajdonosa, aki most is birtokolja a Kadicsfalvi Halastó Kft. felét. Majd ha egyszer belemegy, hogy beszélgessünk erről, és nem Szász Gáspár Attilát küldi maga helyett, akkor lehet, hogy megtudjuk az igazat is a ribizlibányáról.

Szász Gáspár Attilával szinte baráti viszonyban váltunk el, de a ribizlibányáról nem értünk egyet. És istenhitünk sem ugyanazokra a pillérekre támaszkodik.

Olvasóink hogy érzik: akadályozzuk meg a jelenleginél tízszer nagyobb rombolást, vagy bízzunk Szász Gáspár Attilában és a mögötte megbújó Péter Attilában, hogy tényleg egy zöld csodát fognak oda varázsolni?

[poll id=”3″]

S még valami: valaki tud szerezni egy hazugságvizsgálót pár órára?

///Frissítés 2021.10.20///

Tánczos Barna október 18-án adta hírül, hogy az általa a cikkünk hatására elrendelt ellenőrzés rendellenességeket talált a ribizlibányánál. Törvénytelenül és hamis dokumentumok alapján termelték ki az építkezéshez szükséges nyersanyagokat, ezért a szaktárca a Környezetvédelmi Őrségen keresztül megbüntette a kitermelést végző céget, továbbá javasolta az engedély felfüggesztését, amennyiben 60 napon belül nem teljesíti a törvény által előírt feltételeket.

Hogy könnyebben összeálljon a nagy kép

The post Istenek és titkos emberek a ribizlibánya mögött appeared first on Átlátszó Erdély.